Tantárgy címe: Növényvédelem II. index

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tantárgy címe: Növényvédelem II. index"

Átírás

1 Tantárgy címe: Növényvédelem II. Tárgyfelelős oktató: Dr. Radócz László index A gyomnövény fogalma Pethe Ferenc (1805): Dudva alatt most minden olyan plántát értünk, mely az önként termesztett plánta között, a neki szabott helyen magában vadon terem, legyen bár az a leghasznosabb plánta magában. Cserháti Sándor (1899): Gyomnak mondunk minden olyan növényt, mely akaratunk ellenére fordul elő ott, ahol valamely növényt termelünk. A gyom károsítja a termést, mert csökkenti a hozamot és esetleg rontja a minőséget. Nem mezőgazdasági területen is értelmezhető: Hunyadi Károly (1974): Gyomnövénynek nevezünk bármilyen fejlődési stádiumában lévő olyan növényt, vagy növényi részt, amely ott fordul elő, ahol nem kívánatos Ökológiai szemléletű megközelítés: Bunting (1960): A gyomnövények a másodlagos szukcesszió pionír fajai. 1

2 A gyomnövények megjelenése, jelenléte a növényi vegetáció alkalmazkodása az emberi tevékenységhez, az ember által alakított környezethez. Az adott körülmények között számunkra káros bármilyen növényt gyomnövénynek tekinthetünk. Élőhelyek szerint: Szántóföldön, Legelőn, Bolygatott területeken, ruderáliákon, Emberi lakóhelyek környékén. A gyomok kártételi formái Közvetlen kártételi formák: A termőhely elfoglalása A talaj vízkészletének felhasználása A tápanyagkészlet felhasználása Árnyékolás A talajhőmérséklet csökkentése Élősködés Közvetett kártételi formák: Betegségek köztes gazdái, kártevők szaporítói Termelési költség növelése Termés értékének lerontása Növényvédelmi, vagy egyéb munkák akadályozása Mérgező gyomok Zárlati és veszélyes gyomnövények 2

3 A tápanyagkészlet felhasználása Egyes gyomnövények relatív tápanyagfelvétele a kukoricáéhoz viszonyítva Növényfaj N P K Ca Mg Gyommentes kukorica Gyomos kukorica Szőrös disznóparéj Fehér libatop Pirók ujjasmuhar Kakaslábfű A talajhőmérséklet csökkentése A talaj hőmérséklete gyomos és gyommentes területen Időpont gyomos Répa Burgonya Kukorica gyomos gyomos gyommentes gyommentes gyommentes Jún ,65 20,27 16,77 19,02 17,48 19,00 Jún ,67 20,48 17,08 19,65 18,08 19,60 Jún ,12 21,57 17,80 20,23 18,38 20,35 Jún ,38 22,47 17,67 20,82 18,23 21,03 Júl ,30 23,43 18,18 21,65 18,90 22,05 Júl ,90 24,08 18,52 22,58 19,45 22,58 3

4 A gyomnövények életforma rendszere Az életforma rendszert Raunkiaer, dán botanikus alkotta 1903-ban. A növényeket 5 fő csoportba rendezte: Fás növények (Phanerophyta) Törpe cserjék (Chamaephyta) Félig rejtve telelők (Hemikryptophyta) Rejtve telelők (Kriptophyta) Talajban telelők (Geophyta) Vízben, mocsárban telelők (Hydatohelophyta) Egyévesek (Therophyta) A gyomnövények életforma rendszerbe való sorolását a norvég Korsmo végezte el (1930). Magyarország gyomnövényeit életforma rendszerbe Balázs sorolta (1949). Ezt a rendszert Ujvárosi 1952-ben fejlesztette tovább. Jelenleg az Ujvárosi féle rendszer a Magyarországon általánosan elfogadott. A gyomnövények életforma rendszerének felépítése: Gyomnövények Egyszer termők Többször termők (Évelők) Egyévesek Therophyta Kétévesek Hemitherophyta Félig rejtve telelők Hemikryptophyta Mélyen a talajban telelők Geophyta Cserjék Phanerophyta T 1 T 2 T 3 T 4 H1 H2 H4 H5 G2 G4 4

5 T: Egyévesek T 1 : Ősszel csírázó, kora tavaszi áttelelő egyévesek Optimális csírázási hőmérséklet: 8-12 o C Csírázás fő időszaka: nyár vége, ősz első fele. Telelés: csíranövény vagy tőlevélrózsás állapotban. Kora tavasszal folytatják a növekedést. Virágzás fő időszaka: április. Termésérés fő időszaka: május. A nyári meleget és szárazságot mag alakjában vészelik át. Pl: tyúkhúr (Stellaria media), árvacsalán fajok (Lamium spp.), veronika fajok (Veronica spp.), pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) egynyári perje (Poa annua). T 2 : Ősszel és tavasszal csírázó, áttelelő egyévesek (tipikus gabonagyomok) Optimális csírázási hőmérséklet: 6-8 o C Csírázás fő időszaka: ősz október; kisebb csírázási hullám kora tavasszal. Telelés: csíranövény állapotban. Kora tavasszal folytatják a növekedést. Virágzás fő időszaka: május. Termésérés fő időszaka: június. A nyári meleget és szárazságot mag alakjában vészelik át. Pl: pipacs (Papaver rhoeas), szarkaláb fajok (Consolida spp.), ragadós galaj (Galium aparine), mezei tarsóka (Thlaspi arvense), sebforrasztó zsombor (Sisymbrium sophia), árvácska fajok (Viola spp.), rozsnok fajok (Bromus spp.), nagy széltippan (Apera spica-venti) 5

6 T 3 : Tavasszal csírázó, nyár eleji egyévesek Optimális csírázási hőmérséklet: 8-14 o C Csírázás fő időszaka: tavasz március vége, április, május eleje. Az ősszel kelt példányok télen kifagynak. Virágzás fő időszaka: nyár első fele. Termésérés fő időszaka: nyár második fele. A telet mag formájában vészelik át. Pl: vadrepce (Sinapis arvensis), repcsényretek (Raphanus raphanistrum), parlagi füstike (Fumaria schleicheri), vadzab (Avena fatua) T 4 : Nyárutói egyévesek (Tipikus kapás gyomok) Optimális csírázási hőmérséklet: o C felett (20-30 o C) Csírázás fő időszaka: tavasz április vége, május, de megfelelő tér és talaj nedvesség esetén egész nyáron és kora ősszel is kelnek. Virágzás fő időszaka: nyár második fele. Termésérés fő időszaka: nyár vége, ősz az első fagyokig. Fagyérzékenyek, a telet mag formájában vészelik át. Pl: szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), fehér libatop (Chenopodium album), parlagfű (Ambrosia elatior), szerbtövis fajok (Xanthium spp.), selyemmályva (Abutilon theophrasti), csattanó maszlag (Datura stramonium), tarlóvirág (Stachys annua), kakaslábfű (Echinochloa crus-galli), muhar fajok (Setaria spp.), köles fajok (Panicum spp.) 6

7 HT: Kétévesek Életciklusuk két év, de egyszer hoznak termést. Csírázás: késő tavasszal vagy nyár elején. Az első évben tőlevélrózsát fejlesztenek és raktározó gyökeret, ezzel telelnek át. A második évben kora tavasszal kihajtanak a raktározó gyökérről. Maghozó szárat nevelnek és már nyár elejére termést hoznak. A nyár további részét és a következő telet magként vészelik át. A raktározó gyökér sekélyen található a talajban, és szaporodásra nem alkalmas, ezért szántóföldön nem jelentősek. Jellemző előfordulási helyek: rét, legelő, öregedő lucerna, árokpart, egyéb kevésbé bolygatott területek. Egyes fajoknak szántóföldön előfordulhat egyéves formája (pl. vadmurok). Pl: vadmurok (Daucus carota), pasztinák (Pastinaca sativa), nagy bojtorján (Arctium lappa), orvosi artacél (Anchusa officinalis) H: Félig rejtve telelők (Talajszintben telelők) Vegetatív áttelelő és/vagy szaporító szervük a talaj felszínén vagy annak közvetlen közelében található. Általában vegetatív szaporodásra korlátozott mértékben képesek. Rendszeres talajművelés mellett kevésbé jelentősek. Jellemző előfordulási helyeik: rét, legelő, útfél, árokpart, öregedő lucerna. H 1 : bojtos gyökérzetűek Vegetatív szaporodásra nem képesek, csak áttelelésre. Pl. angolperje (Lolium perenne), mocsári gólyahír (Caltha palustris) H 2 : indások Föld feletti indákkal vegetatív szaporodásra képesek. Pl. kúszó boglárka (Ranunculus repens), kerek repkény (Glechoma hederacea), indás pimpó (Potentilla reptans). 7

8 H 3 : Szaporodásra képes karógyökerűek Karógyökerén járulékos rügyek vannak, ezért többé-kevésbé képesek vegetatív szaporodásra. A talajszintben telelők közül leginkább e csoport fajai viselik el a talaj bolygatását, de rendszeres talajművelés mellett ezek sem jellemzők. Pl. vadrezeda (Reseda lutea), gyermekláncfű (Taraxacum officinale), fekete nadálytő (Symphytum officinale), fodros lórum (Rumex crispus) H 4 : Szaporodásra nem képes karógyökerűek A karógyökéren járulékos rügy nincs vagy alig található, ezért vegetatív szaporodásra általában nem képesek. Pl. tövises iglice (Ononis spinosa), ördögszekér (Eryngium campestre), fehér mécsvirág (Melandrium album) H 5 : Ferde gyöktörzsűek A ferde gyöktörzs képes korlátozott mértékű vegetatív szaporodásra. Pl. nagy útifű (Plantago major), Fekete üröm (Artemsia vulgaris) G: Mélyen a talajban telelők G 1 : szártarackosok Vegetatív szaporító képletük a szártarack: módosult föld alatti hajtás, csomókkal (nódusz), és azon rügyekkel (axilláris rügy). A szártarack megvastagodott és rövid szártagú módosulása a rizóma. A tarack és a rizóma többnyire a talaj felső 30 cm-es rétegében, esetleg a talaj felszínén is. Könnyen regenerálódnak és szaporodnak a tarackok segítségével, ezért szántóföldön is veszélyes gyomnövények. Pl. mezei zsurló (Equisetum arvense), sövényszulák (Calystegia sepium), csillagpázsit (Cynodon dactylon), tarackbúza (Agropyron repens), nád (Phragmites australis), fenyércirok (Sorghum halepense) G 2 : Gumósok A gumó a szártarack szakaszonkénti megvastagodásával keletkezik, a közöttük lévő tarack télen elhal. A gumó sekélyebben található, a bolygatást kevésbé tűri. Pl. vízi menta (Mentha aquatica), mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus). 8

9 G 3 : Gyökértarackosok (Szaporítógyökeresek) Vegetatív szaporító képletük a gyökértarack: módosult gyökér, csomó nincs rajta, a járulékos (adventív) rügyek elszórtan találhatók. Az aktív gyökértarackok általában cm mélységig helyezkednek a talajban, nem jelennek meg a felszínen. Könnyen regenerálódnak és szaporodnak a gyökértarackok segítségével, ezért szántóföldön is rendkívül veszélyes gyomnövények. Pl. mezei aszat (Cirsium arvense), apró szulák (Convolvulus arvensis), selyemkóró (Asclepias syriaca), útszéli zsázsa (Lepidium draba), közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris), hamvas szeder (Rubus caesius) G 4 : Hagymások Vegetatív szaporító képletük a hagyma. Sekélyen található, sérülékeny, ezért rendszeres talajművelést mellett nem fordulnak elő. Pl. őszi kikerics (Colchicum autumnale), ernyős sárma (Ornithogalum umbellatum), bajuszos hagyma (Allium vineale) Ph: Cserjék Legelőkön, réteken, ruderális területeken, útfélen gyomosítanak. Pl: vadrózsa (Rosa canina), fekete bodza (Sambucus nigra), gyalogbodza (Sambucus ebulus) 9

10 Az életformák megoszlása búzában, júniusában Hajdú-Bihar megyében Fajszám (búza) Borítás (búza) H5 G2 H5 H4 H2 HT G2 H4 H2 HT T3 T3 Az életformák megoszlása tarlón, augusztusában Hajdú-Bihar megyében Fajszám (tarló) Borítás (tarló) árvakelés H5 H4 H2 H5 H4 H2 10

11 Az életformák megoszlása kukoricában, június, augusztus átlagában Hajdú-Bihar megyében Fajszám (átlag-kukorica) Borítás (átlag-kukorica) HT HT Az életformák megoszlása az összes mintatér és felvételi időpont átlagában Hajdú-Bihar megyében Fajszám (átlag: kukorica-búza-tarló) Borítás (átlag: kukorica-búza-tarló) G2 H2 H4 H5 HT G2 T3 H5 H4 H2 HT T3 11

12 A gyomösszetétel változása Az egyes termőhelyek jellemző gyomviszonyai időben változhatnak. A változás okai: A növénytermelési rendszer változása Az időjárás változás Különféle gyomfajok természetes terjedése vagy behurcolása A mezőgazdaság kemizálása A gyomfajok dominancia viszonyainak változása, egyes gyomfajok visszaszorulása általában nem jelenti feltétlenül az adott faj eltűnését, és a körülmények kedvezőbbre fordulásával azok ismét felszaporodnak. A világ és Magyarország legjelentősebb gyomnövényei Megközelítőleg növényfaj él a Földön. Kb fajról mondható el, hogy befolyásolja valamilyen módon mezőgazdasági termelést. 200 gyomnövény tekinthető világviszonylatban is jelentős fajnak. Ezek közül 76 fajt soroltak a legveszélyesebbek közé. 18 faj minősül kiemelkedő jelentőségűnek. A világviszonylatban jelentős gyomnövényeket adó 10 legfontosabb növénycsalád: 1. Graminae (Pázsitfüvek) 6. Cruciferae (Keresztesvirágúak) 2. Compositae (Fészkesek) 7. Fabaceae (Pillangósok) 3. Cyperaceae (Sásfélék) 8. Convolvulaceae (Szulákfélék) 4. Polygonaceae (Keserűfűfélék) 9. Euphorbiaceae (Kutyatejfélék) 5. Amaranthaceae (Disznóparéjf.) 10. Chenopodiaceae (Libatopfélék) 12

13 A Magyarországon jelentős gyomnövényeket adó 10 legfontosabb növénycsalád: 1. Compositae (Fészkesek) 6. Labiatae (Ajakosok) 2. Graminae (Pázsitfüvek) 7. Chenopodiaceae (Libatopfélék) 3. Cruciferae (Keresztesvirágúak) 8. Scrophulariaceae (Tátogatók) 4. Caryophyllaceae (Szegfűfélék) 9. Polygonaceae (Keserűfűfélék) 5. Fabaceae (Pillangósok) 10. Amaranthaceae (Disznóparéjf.) A hazai gyomfajok negyedét a fészkesek és a pázsitfüvek családja adja. A felsorolt 10 család pedig gyomfajok háromnegyedét. A legjelentősebb 50 gyomfaj adja a gyomborítás 90%-át. 100 gyomfaj adja az összes borítás 96%-át A fennmaradó 4%-on több mint 700 gyomfaj osztozik. Magyarország legjelentősebb gyomfajai (Az 1-4. gyomfelvételezés eredményei) Gyomfaj 1. Országos felv. ( ) 2. Országos felv. ( ) 3. Országos felv. ( ) 4. Orsz. felv. ( ) Sorrend Borítási % Sorrend Borítási % Sorrend Borítási % Sorrend Borítási % Ambrosia elatior 21. 0, , , ,37 Echinochloa crus-galli 9. 0, , , ,90 Amaranthus retroflexus 17. 0, , , ,63 Chenopodium album 3. 1, , , ,80 Cirsium arvense 2. 2, , , ,81 Convolvulus arvensis 1. 7, , , ,66 Matricaria inodora 66. 0, , , ,49 Datura stramonium , , , ,10 A. chlorostachys , , , ,94 Sorghum halepense , , ,78 Galium aparine , , , ,73 Agropyron repens 27. 0, , , ,65 Helianthus annuus , , , ,59 Bilderdykia convolvulus 14. 0, , , ,58 Panicum mileaceum , , , ,56 Xanthium strumarium , , , ,55 Polygonum lapathifolium 29. 0, , , ,53 Setaria glauca 7. 1, , , ,50 Sinapis arvensis 22. 0, , , ,47 Apera spica-venti 56. 0, , , ,47 Hibiscus trionum 25. 0, , , ,41 Papaver rhoeas 24. 0, , , ,32 Chenopodium hybridum 60. 0, , , ,32 13

Tárgyfelelős oktató: Dr. Radócz László.

Tárgyfelelős oktató: Dr. Radócz László. Tantárgy címe: Növényvédelem II. Tárgyfelelős oktató: Dr. Radócz László www.agr.unideb.hu/novved A gyomnövény fogalma Pethe Ferenc (1805): Dudva alatt most minden olyan plántát értünk, mely az önként termesztett

Részletesebben

Bunting (1960): A gyomnövények a másodlagos szukcesszió pionír fajai.

Bunting (1960): A gyomnövények a másodlagos szukcesszió pionír fajai. A gyomnövény fogalma Pethe Ferenc (1805): Dudva alatt most minden olyan plántát értünk, mely az önként termesztett plánta között, a neki szabott helyen magában vadon terem, legyen bár az a leghasznosabb

Részletesebben

Követelmények. 2db ZH: max pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min.

Követelmények. 2db ZH: max pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min. Földműveléstan Követelmények Gyakorlatokon való aktív részvétel! 2db ZH: max.13-13 pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min. 4 pont elérése) 1db Gyomnövény

Részletesebben

GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 14. hét Előadás áttekintése A kukorica vegyszeres gyomirtása. A kukorica fontosabb gyomnövényei. A gyomok

Részletesebben

Kukorica növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Basis Refine. Steward Titus Titus Plus DF

Kukorica növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Basis Refine. Steward Titus Titus Plus DF Basis Refine Kukorica növényvédelme DuPont technológiai összefoglaló Steward Titus Titus Plus DF Az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkanevei. 1 A kukorica legfontosabb gyomnövényei Egyszikûek

Részletesebben

ORSZÁGOS EREDMÉNYEK. Magyar Gyomkutató Társaság 18. Konferenciája, Balatonszemes, 2012. március 8.

ORSZÁGOS EREDMÉNYEK. Magyar Gyomkutató Társaság 18. Konferenciája, Balatonszemes, 2012. március 8. ORSZÁGOS EREDMÉNYEK NOVÁK RÓBERT, DANCZA ISTVÁN, SZENTEY LÁSZLÓ, KARAMÁN JÓZSEF, BALOGH ÁKOS, BÉRES IMRE, BLASKÓ DÁVID, CZIMBER GYULA, CSATHÓ ANDRÁS ISTVÁN, CSONTOS PÉTER, DÁVID ISTVÁN, DELLEI ADRIENNE,

Részletesebben

Magyarország gyomnövényzete (folyt.) Tinya Flóra

Magyarország gyomnövényzete (folyt.) Tinya Flóra Magyarország gyomnövényzete (folyt.) Tinya Flóra Miről lesz szó? 1. Mit nevezünk gyomnak? 2. Legveszélyesebb gyomok az inváziós növények 3. Gyomos élőhelytípusok Gyomos élőhelytípusok Természetes gyomvegetáció

Részletesebben

Színre lép. az új tengeri mentő

Színre lép. az új tengeri mentő Színre lép az új tengeri mentő Egyszerű, modern, hatékony Kétszikű gyomok Felhasználási javaslat Új posztemergens kukorica gyomirtószer felhasználható: Takarmány és vetőmag kukoricában. Az Elumis a mesotrion

Részletesebben

F11 Csanytelek Fajok Borítás (%)

F11 Csanytelek Fajok Borítás (%) CSEMETE FASOROK 2010.05.29 F11 Csanytelek Fajok Borítás (%) Ritkás lombozatú két sor szélességű, néhány méter széles (kb. 5 m). Nagyrészt egy soros tölgy, de északi végén két sorossá válik, a második sorban

Részletesebben

Gyomnövénytani alapismeretek

Gyomnövénytani alapismeretek Gyomnövénytani alapismeretek Herbológia gyomnövénytan Gyomnövény-biológia A gyomnövények elleni védekezés A mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti kultúrák gyomirtása. A gyomnövény fogalma: A fogalom minden

Részletesebben

DuPont Granstar SuperStar

DuPont Granstar SuperStar DuPont Granstar SuperStar Kalászos gyomirtó szer kombináció Új, gyors hatású kalászos gyomirtó szer kombináció, amely hatékony az összes fontos kétszikû gabona gyomnövény ellen, beleértve a mezei acatot,

Részletesebben

A szőlősorközbe telepített vetőmagkeverék fejlődésének alakulása és szerepe

A szőlősorközbe telepített vetőmagkeverék fejlődésének alakulása és szerepe A szőlősorközbe telepített vetőmagkeverék fejlődésének alakulása és szerepe Készítette: Dr. Varga Jenő Győrújbarát 2014. október 16. Takarónövény szerepe: - védi a talajt az erózióval és a deflációval

Részletesebben

Gyomnövény fogalma. 200000 növényfaj 6700 gyomnövény 200 faj okoz világviszonylatban gondot

Gyomnövény fogalma. 200000 növényfaj 6700 gyomnövény 200 faj okoz világviszonylatban gondot GYOMISMERET Gyomnövény fogalma Gyomnövénynek nevezünk bármelyik fejlődési stádiumban lévő olyan növényt vagy növényi részt (rizóma, tarack, hagyma, hagymagumó stb.), amely ott fordul elő, ahol nem kívánatos.

Részletesebben

www.syngenta.hu kukorica gyomirtó szer gyűjtőcsomag

www.syngenta.hu kukorica gyomirtó szer gyűjtőcsomag www.syngenta.hu kukorica gyomirtó szer gyűjtőcsomag ProNik gyűjtőcsomag Összetétel: 2,5 kg Casper + 6x1 l Milagro Extra 6 OD + 2x0,5 l FixPro A csomag 8 ha kukorica gyomirtására elegendő. Amenynyiben a

Részletesebben

Felismerendő gyomfajok listája Növényvédelmi szakirányult és szakmérnök hallgatóknak

Felismerendő gyomfajok listája Növényvédelmi szakirányult és szakmérnök hallgatóknak Felismerendő gyomfajok listája Növényvédelmi szakirányult és szakmérnök hallgatóknak T 1 Stellaria media Capsella bursa-pastoris Lamium purpureum Lamium amplexicaule Senecio vulgaris Veronica hederifolia

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. A talajművelés és a tápanyagellátás gyomosodásra gyakorolt tartamhatásának tanulmányozása OTKA ny. sz. K60314

ZÁRÓJELENTÉS. A talajművelés és a tápanyagellátás gyomosodásra gyakorolt tartamhatásának tanulmányozása OTKA ny. sz. K60314 1 ZÁRÓJELENTÉS A talajművelés és a tápanyagellátás gyomosodásra gyakorolt tartamhatásának tanulmányozása OTKA ny. sz. K60314 Kutatásainkat a Keszthelyen 1972-ben beállított talajművelési tartamkísérletben,

Részletesebben

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG)

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) DUPONT A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 360 g/kg, (36 % m/m) mezotrion 120 g/kg, (12 % m/m) nikoszulfuron 30 g/kg, (3 % m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó

Részletesebben

Alternatív gyomszabályozási módszerek ültetvényekben

Alternatív gyomszabályozási módszerek ültetvényekben SZENT ISTVÁN EGYETEM Alternatív gyomszabályozási módszerek ültetvényekben Doktori (PhD.) értekezés Szabó Miklós Gödöllő 2012 A doktori iskola megnevezése: Növénytudományi Doktori Iskola tudományága: Növénytermesztési

Részletesebben

Mazsu Nikolett PhD hallgató Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskola Kutatómunka helyszíne: MTA ATK TAKI

Mazsu Nikolett PhD hallgató Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskola Kutatómunka helyszíne: MTA ATK TAKI Mazsu Nikolett PhD hallgató Szent István Egyetem Környezettudományi Doktori Iskola Kutatómunka helyszíne: MTA ATK TAKI Debreceni Egyetem Műszaki Kar Környezetmérnöki BSc szak (2007-2011) Környezettechnológia

Részletesebben

Növénytan. Felismerendő őszi zöldnövények

Növénytan. Felismerendő őszi zöldnövények Növénytan Felismerendő őszi zöldnövények Ranunculaceae Boglárkafélék családja Consolida regalis Mezei szarkaláb Aristolochiaceae Farkasalmafélék családja Aristolochia clematitis - Farkasalma Rosaceae Rózsafélék

Részletesebben

A gyomnövény fogalma

A gyomnövény fogalma Gyomnövények A gyomnövény fogalma Gyom: ótörök jövevényszó, 1621 köznyelvben: csúnya, szúrós, tüskés Gyomnövény: növény: nyelvújítás kora (addig plánta ) Gaz: 16. századtól ismert hitvány, gonosz gazember

Részletesebben

TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL

TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294 SZAKÉRTŐ NEVE: Dr. Mikulás József Feladat megnevezése: Gyomnövények természetes

Részletesebben

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése A borsó talaj előkészítése Tápanyagellátása Vetése Növényvédelem, növényápolás

Részletesebben

Granstar Super SX A jobb Granstar!

Granstar Super SX A jobb Granstar! Granstar Super SX A jobb Granstar! Kombinált hatóanyagú, gyors és széles hatásspektrumú, valamennyi kalászos gabonában rugalmasan felhasználható gyomirtó szer az E.I. du Pont de Nemours & Co.(Inc.) bejegyzett

Részletesebben

Gyomnövényismeret 1.

Gyomnövényismeret 1. Gyomnövényismeret 1. A gyomnövény fogalma Gyom: ótörök jövevényszó, 1621 köznyelvben: csúnya, szúrós, tüskés Gyomnövény: növény: nyelvújítás kora (addig plánta ) Gaz: 16. századtól ismert hitvány, gonosz

Részletesebben

A gyomnövények szerepe a talaj - növény rendszer tápanyagforgalmában

A gyomnövények szerepe a talaj - növény rendszer tápanyagforgalmában Dr. Lehoczky Éva DSc A gyomnövények szerepe a talaj - növény rendszer tápanyagforgalmában Gyomnövények tápanyagelvonásának tanulmányozása precíziós eljárások és térinformatikai módszerek alkalmazásával

Részletesebben

BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatói részére (4) Készítette: Gazdagné dr. Torma Mária főiskolai tanár Dr. Avasi Zoltán főiskolai docens Internet

BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatói részére (4) Készítette: Gazdagné dr. Torma Mária főiskolai tanár Dr. Avasi Zoltán főiskolai docens Internet BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatói részére (4) Készítette: Gazdagné dr. Torma Mária főiskolai tanár Dr. Avasi Zoltán főiskolai docens Internet Fészekvirágzatúak családja Csövesvirágúak alcsaládja

Részletesebben

Gyomirtó permetezı szer ıszi és tavaszi kalászosokban Kizárólag a DuPont-tól!

Gyomirtó permetezı szer ıszi és tavaszi kalászosokban Kizárólag a DuPont-tól! DUPONT G r a n s t a r 5 0 S X Hatóanyag: 50 % tribenuron metil Formuláció: vízben oldható granulátum (SG) Xi, N irritatív környezeti veszély Gyomirtó permetezı szer ıszi és tavaszi kalászosokban Kizárólag

Részletesebben

Ökológia élőlényismeret 5. előadás. Gyomnövények

Ökológia élőlényismeret 5. előadás. Gyomnövények Ökológia élőlényismeret 5. előadás Gyomnövények A gyomnövény fogalma UJVÁROSI Miklós (1957): A természetes növényzetben nem fordulnak elő, csak kultúrterületeken, Vagy az ősi vegetáció tagjai, de kultúrterületeken

Részletesebben

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk!

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Ha a kalászosok gyomirtásáról esik szó, bizonyára keveseknek jut eszébe az Arysta. Más lenne a helyzet, ha pl. a cukorrépa lenne a téma, ahol

Részletesebben

A gyomnövények életforma-rendszere

A gyomnövények életforma-rendszere A gyomnövények életforma-rendszere Életforma alatt a hasonló morfológiai megjelenéső és hasonló életritmusú növények csoportját értjük, melyek a makroklíma kedvezıtlen ritmikus jelenségeihez (pl. száraz

Részletesebben

Célirányos hatékonyság

Célirányos hatékonyság A Bayer legújabb kukorica gyomirtó szere Célirányos hatékonyság Széles hatásspektrum Rezisztencia védelem Levél és talaj hatás Szezonhosszú hatástartam A Bayer CropScience legújabb fejlesztésû posztemergens

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÓTH KÁLMÁN MOSONMAGYARÓVÁR

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÓTH KÁLMÁN MOSONMAGYARÓVÁR DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÓTH KÁLMÁN MOSONMAGYARÓVÁR 2015 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET MOSONMAGYARÓVÁR Wittmann Antal Növény-, Állat-

Részletesebben

DuPont PRINCIPAL. Kukorica gyomirtó szer. ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen

DuPont PRINCIPAL. Kukorica gyomirtó szer. ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen DuPont PRINCIPAL Kukorica gyomirtó szer ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve az E. I. du Pont de Nemours and Company márkaneve

Részletesebben

www.syngenta.hu Kukorica gyomirtási technológiai füzet

www.syngenta.hu Kukorica gyomirtási technológiai füzet www.syngenta.hu Kukorica gyomirtási technológiai füzet 2011 A sikeres kukoricatermesztés egyik fontos tényezője a hatékony, gyomflórához igazodó gyomirtás. A gyomirtószerek elsődleges választási szempontja

Részletesebben

Napraforgó növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Alert Sun Express 50 SX Tanos 50 DF

Napraforgó növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Alert Sun Express 50 SX Tanos 50 DF Alert Sun Express 50 SX Tanos 50 DF Napraforgó növényvédelme DuPont technológiai összefoglaló Az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkanevei. Express 50 SX : kizárólag Express toleráns napraforgóban

Részletesebben

NATURA 2000 TERÜLETEK GYOMFAJ SPEKTRUMA A CSALLÓKÖZBEN BAN

NATURA 2000 TERÜLETEK GYOMFAJ SPEKTRUMA A CSALLÓKÖZBEN BAN NATURA 2000 TERÜLETEK GYOMFAJ SPEKTRUMA A CSALLÓKÖZBEN 2014-2016-BAN FARKAS ANIKÓ 1 *, DOMONKOS ZSOLT 1, LANTOS ZSUZSANNA 3, SZABÓ-SZIGETI VERONIKA 1, PETER TÓTH 2, REISINGER PÉTER 1 1 Széchenyi István

Részletesebben

Principal DF. vízoldható granulátum (WG) N. környezeti veszély hatóanyag:42.9% nikoszulfuron+ 10.7% rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól!

Principal DF. vízoldható granulátum (WG) N. környezeti veszély hatóanyag:42.9% nikoszulfuron+ 10.7% rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól! DUPONT Principal DF formuláció: vízoldható granulátum (WG) N környezeti veszély hatóanyag:42.9% nikoszulfuron+ 10.7% rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására az

Részletesebben

A parlagfű mentesítés Fejér megyei tapasztalatai

A parlagfű mentesítés Fejér megyei tapasztalatai A parlagfű mentesítés Fejér megyei tapasztalatai Dr. Pálmai Ottó Budapest, 2013. december 12. Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága Az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia)

Részletesebben

Két hatóanyag, széles hatásspektrum. a burgonya gyomirtószere.

Két hatóanyag, széles hatásspektrum. a burgonya gyomirtószere. Két hatóanyag, széles hatásspektrum a burgonya gyomirtószere www.syngenta.hu 880 EC Két hatóanyagú, széles hatásspektrumú burgonya gyomirtószer. A korszerű burgonyatermesztés elképzelhetetlen vegyszeres

Részletesebben

A kukorica vegyszeres gyomirtásának

A kukorica vegyszeres gyomirtásának A kukorica vegyszeres gyomirtása Szabó László Hajdú-Bihar Megyei MgSzH, Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Debrecen A kukorica vegyszeres gyomirtá sára rendelkezésre álló készítmények, kombinációk, technológiák

Részletesebben

Népies növények a Kiskunság flórájában

Népies növények a Kiskunság flórájában Móra Ferenc Népies növények a Kiskunság flórájában Azt hiszem, ma már felesleges fejtegetnem a Bugát-féle természettudományi műnyelv lehetetlen voltát. Szabó József okos fellépése idejekorán útját állta

Részletesebben

BÜKKÖNY TERMESZTÉS. Gazdasági jelentősége. Bükkönyfélék termesztése világviszonylatban. Bükkönyfélék termesztése világviszonylatban

BÜKKÖNY TERMESZTÉS. Gazdasági jelentősége. Bükkönyfélék termesztése világviszonylatban. Bükkönyfélék termesztése világviszonylatban Bükköny BÜKKÖNY TERMESZTÉS Erdős Zsuzsa PhD hallgató 2016. május 04. Ország: Plantae (növények) Törzs: Magniliophyta (zárvatermők) Osztály: Eudicots (valódi kétszikűek) Rend: Fabales (hüvelyesek) Család:

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS GYOMVISZONYAINAK ELEMZÉSE A KISHANTOSI ÖKOLÓGIAI MINTAGAZDASÁG TERÜLETÉN

SZENT ISTVÁN EGYETEM AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS GYOMVISZONYAINAK ELEMZÉSE A KISHANTOSI ÖKOLÓGIAI MINTAGAZDASÁG TERÜLETÉN SZENT ISTVÁN EGYETEM AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS GYOMVISZONYAINAK ELEMZÉSE A KISHANTOSI ÖKOLÓGIAI MINTAGAZDASÁG TERÜLETÉN Doktori (PhD.) értekezés tézisei DORNER ZITA GÖDÖLLŐ 2006 3 A doktori iskola Megnevezése:

Részletesebben

Vadgazda mérnökök (BSC) részére növények fotói vizsga anyag 3. Fotók forrása: Gazdagné Torma Mária Avasi Zoltán internet

Vadgazda mérnökök (BSC) részére növények fotói vizsga anyag 3. Fotók forrása: Gazdagné Torma Mária Avasi Zoltán internet Vadgazda mérnökök (BSC) részére növények fotói vizsga anyag 3. Fotók forrása: Gazdagné Torma Mária Avasi Zoltán internet Asterales Fészkesek rendje Harangvirág félék családja Campanulaceae Harangvirág

Részletesebben

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában 208 209 Tartalomjegyzék 2 0 9 209 Gyomnövények a szójában 210 A szója alapgyomirtása 210 az alapgyomirtásban 212 A szója állománygyomirtása Gyomnövények a szójában A keléstôl a lombzáródásig, valamint

Részletesebben

Kizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást.

Kizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást. DUPONT T i t u s 2 5 D F formuláció: vízben diszpergálható granulátum (WG) N hatóanyag: 25 % (m/m%) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer takarmány kukorica és silókukoricában, étkezési burgonyában

Részletesebben

Gyomszabályozás. az ökológiai gazdálkodásban. Madaras Krisztina

Gyomszabályozás. az ökológiai gazdálkodásban. Madaras Krisztina Gyomszabályozás az ökológiai gazdálkodásban Madaras Krisztina Károkozásuk Ökoban a legfőbb terméskorlátozó tényező Térparazitizmus, élősködés Víz- és tápanyag konkurencia Kártevők, kórokozók Terméskiesés,

Részletesebben

Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására az évelő és magról kelő egyszikű, valamint számos kétszikű gyomnövény ellen.

Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására az évelő és magról kelő egyszikű, valamint számos kétszikű gyomnövény ellen. DUPONT VICTUS 40 OD olajos diszperzió (OD) hatóanyag: 40 g/l ( 4,2 % m/m) nikoszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására az évelő és magról kelő egyszikű, valamint

Részletesebben

T i t u s 25. hatóanyag: 250 g/kg, ( 25 % m/m) rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól!

T i t u s 25. hatóanyag: 250 g/kg, ( 25 % m/m) rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól! DUPONT T i t u s 25 DF vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 250 g/kg, ( 25 % m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer takarmány kukoricában, silókukoricában, étkezési burgonyában

Részletesebben

Principal Plus Principal Plus Gold

Principal Plus Principal Plus Gold DuPont Principal Plus Principal Plus Gold A kukorica eredményes gyomirtására, változó talaj-, csapadék- és gyomnövény viszonyok között is. az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve az

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában szőlő SZÓJA 342 Tartalomjegyzék 343 343 Gyomnövények a szójában 3 43 Gyomnövények a szójában 344 A szója alapgyomirtása 344 Wing-P az alapgyomirtásban A szója állománygyomirtása A keléstől a lombzáródásig,

Részletesebben

Növényrendszertan. 10. elıadás. Dr. Bartha Dénes

Növényrendszertan. 10. elıadás. Dr. Bartha Dénes Növényrendszertan 10. elıadás Dr. Bartha Dénes 6. ao: Forrtszirmúak - Asteridae forrt szirom 4-körös virágok a porzók száma: 5-4 - 2, a pártára nıttek r: Tárnicsvirágúak - Gentianales 2 termılevélbıl alakult

Részletesebben

ACERACEAE Juharfélék *K 4-5 C 4-5 A 4+4 v. 5+5 G (2)

ACERACEAE Juharfélék *K 4-5 C 4-5 A 4+4 v. 5+5 G (2) ACERACEAE Juharfélék *K 4-5 C 4-5 A 4+4 v. 5+5 G (2) SZÁR: - fák, - néha cserjék, LEVÉL: - keresztben átellenesek - tenyeresen tagoltak VIRÁG: - négy-, v. öt tagú VIRÁGZAT: TERMÉS: - sátorozó, v. bogernyős

Részletesebben

Legmagasabb szintjük a gyepszint, amelyben csak lágyszárú növények fordulnak elő.

Legmagasabb szintjük a gyepszint, amelyben csak lágyszárú növények fordulnak elő. 1 Hazai fátlan társulások Szerkesztette: Vizkievicz András A jelen fátlan társulásainak kialakulását az alapkőzet, talajtípus, a domborzat és a kitettség, a terület vízháztartása befolyásolja, ezért intrazonális

Részletesebben

Principal DF. hatóanyag: 429 g/kg (42,9 % m/m) nikoszulfuron g/kg (10,7% m/m) rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól!

Principal DF. hatóanyag: 429 g/kg (42,9 % m/m) nikoszulfuron g/kg (10,7% m/m) rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól! DUPONT Principal DF formuláció: vízoldható granulátum (WG) hatóanyag: 429 g/kg (42,9 % m/m) nikoszulfuron + 107 g/kg (10,7% m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására

Részletesebben

Granstar Super 50 SX

Granstar Super 50 SX formuláció: vízoldható granulátum (SG) hatóanyag: 256 g/kg (25 m/m%) tribenuron-metil és 254 g/kg (25 m/m%)tifenszulfuron-metil DUPONT Granstar Super 50 SX Gyomirtó permetező szer, őszi és tavaszi kalászosokban

Részletesebben

BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatóinak növény felismeréshez segédlet 2.

BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatóinak növény felismeréshez segédlet 2. BSc Mezőgazdasági Mérnök Szak hallgatóinak növény felismeréshez segédlet 2. Készítette: Gazdagné dr. Torma Mária főiskolai tanár Dr. Avasi Zoltán főiskolai docens Rozik Éva tanszéki mérnök Internet Bükkfélék

Részletesebben

Növényrendszertan gyakorlatok

Növényrendszertan gyakorlatok Növényrendszertan gyakorlatok 13. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak 6. ao: Forrtszirmúak - Asteridae forrt szirom 4-körös virágok a porzók száma: 5-4 - 2, a pártára nıttek r: Tárnicsvirágúak

Részletesebben

Kizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást.

Kizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást. DUPONT A c c e n t 7 5 D F formuláció: vízben diszpergálható granulátum (WG) N hatóanyag: 75 % nikoszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer takarmány kukorica és vetmag kukorica elállítás gyomirtására

Részletesebben

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú ATHOS TM.

Részletesebben

G r a n s t a r 5 0 S X vízben oldható granulátum (SG) Hatóanyag: 500 g/kg (50 % m/m) tribenuron metil

G r a n s t a r 5 0 S X vízben oldható granulátum (SG) Hatóanyag: 500 g/kg (50 % m/m) tribenuron metil DUPONT G r a n s t a r 5 0 S X vízben oldható granulátum (SG) Hatóanyag: 500 g/kg (50 % m/m) tribenuron metil Gyomirtó permetező szer őszi és tavaszi kalászosokban Kizárólag a DuPont-tól! Az emberi egészség

Részletesebben

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Talaj-előkészítése Tápanyagellátása Vetése Növényvédelem, növényápolás

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta területén lévő parlagszántók felmérése 2008-ban

Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta területén lévő parlagszántók felmérése 2008-ban Crisicum 5. pp.99-107. Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta területén lévő parlagszántók felmérése 2008-ban Sallainé Kapocsi Judit Abstract The investigations of uncultivated lands of KMNP Kígyósi-puszta

Részletesebben

FENOXIHERBICIDEK A TAVASZI GYOMIRTÁSBAN

FENOXIHERBICIDEK A TAVASZI GYOMIRTÁSBAN 7. évfolyam 18. szám TAVASZI TEENDŐK KALÁSZOSOKBAN, KUKORICÁBAN, REPCÉBEN, NAPRAFORGÓBAN, BORSÓBAN, SZŐLŐBEN ÉS GYÜMÖLCSÖSÖKBEN KUKORICA A GYOMIRTÁS ÉS AZ ATKAFERTŐZÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI TERMELŐI TAPASZTALATOK

Részletesebben

A növényflóra szerepe az ökológiai szőlőtermesztésben az Istervin projekt eredményei

A növényflóra szerepe az ökológiai szőlőtermesztésben az Istervin projekt eredményei A növényflóra szerepe az ökológiai szőlőtermesztésben az Istervin projekt eredményei Készítette: Dr. Varga Jenő Istervin zárókonferencia Hilltop Borhotel és Étterem Neszmély 2014. november 19. Vizsgált

Részletesebben

Növényökológia gyakorlat 2014. 09. 10.

Növényökológia gyakorlat 2014. 09. 10. Növényökológia gyakorlat 2014. 09. 10. Honlap: nofi.szie.hu Oktatás Letöltés A TEREPEN I.) Borításbecslés - a kvadrátban az adott faj egyedei függőleges vetületeinek összege hány % - % -os borítás (az

Részletesebben

Principal Plus vízben diszpergálható granulátum (WG)

Principal Plus vízben diszpergálható granulátum (WG) DUPONT Principal Plus vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 92 g/kg (9,2 % m/m ) nikoszulfuron, 23 g/kg (2,3 % m/m) rimszulfuron, 550 g/kg (55 % m/m ) dikamba Széles hatásspektrumú gyomirtó

Részletesebben

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG)

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) DUPONT A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 360 g/kg, (36 % m/m) mezotrion 120 g/kg, (12 % m/m) nikoszulfuron 30 g/kg, (3 % m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSÚ TERÜLETEK GYOMNÖVÉNYZETÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE A FEHÉR-KÖRÖS TÉRSÉGÉBEN

SZENT ISTVÁN EGYETEM ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSÚ TERÜLETEK GYOMNÖVÉNYZETÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE A FEHÉR-KÖRÖS TÉRSÉGÉBEN SZENT ISTVÁN EGYETEM ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSÚ TERÜLETEK GYOMNÖVÉNYZETÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE A FEHÉR-KÖRÖS TÉRSÉGÉBEN Doktori (PhD.) értekezés tézisei ZALAI MIHÁLY GÖDÖLLİ 2011 A doktori iskola megnevezése:

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Növény- és Talajvédelmi Főosztály. Szám: 15259/2003. Előadó: Andrásfalvy P. Szentey L.

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Növény- és Talajvédelmi Főosztály. Szám: 15259/2003. Előadó: Andrásfalvy P. Szentey L. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Növény- és Talajvédelmi Főosztály Szám: 15259/2003. Előadó: Andrásfalvy P. Szentey L. Tárgy: MUSTANG SE gyomirtó permetezőszer forgalomba hozatali és felhasználási

Részletesebben

Partnere a fejlôdésben

Partnere a fejlôdésben Partnere a fejlôdésben Mester Az igazán széles hatásspektrumú kukorica gyomirtó szer Mester: Valamely szakmában, mûvészetben, tudományban, iparágban jártas egyén; tudományra, mûvészetre oktató; céhbeli

Részletesebben

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal Ordax kukoricában Hatás Az Ordax kiválóan irtja a magról kelô egyszikû gyomnövényeket, a kakaslábfüvet, a muharféléket, a pirók ujjasmuhart, különösen erôsen a vadkölest. A kétszikû gyomnövények közül

Részletesebben

D6 Ártéri és mocsári magaskórósok, árnyas-nyirkos szegélynövényzet Tall-herb vegetation of floodplains, marshes and mesic shaded forest fringes

D6 Ártéri és mocsári magaskórósok, árnyas-nyirkos szegélynövényzet Tall-herb vegetation of floodplains, marshes and mesic shaded forest fringes nél inkább megkímélt hegy- és dombvidéki környezet és az állományok természetes növénytársulásokkal való érintkezése. Kedvező, ha minél nagyobb a foltméret. Ront az állományok természetességén az erdőgazdálkodás

Részletesebben

Gyermekektől elzárva tartandó.

Gyermekektől elzárva tartandó. DUPONT P o i n t e r S t a r A Pointer Star két gyomirtó szer, az Ally Max SX (DuPont) és a Starane*250 EC (Dow AgroSciences) ikercsomagolású kombinációja. A műanyag kanna 0,9 liter Starane 250 EC-t tartalmaz,

Részletesebben

MUNKAANYAG. Simonné Szerdai Zsuzsanna. Növényápolási feladatok. A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági alapismeretek

MUNKAANYAG. Simonné Szerdai Zsuzsanna. Növényápolási feladatok. A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági alapismeretek Simonné Szerdai Zsuzsanna Növényápolási feladatok A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági alapismeretek A követelménymodul száma: 3112-08 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-010-50

Részletesebben

P o i n t e r S t a r

P o i n t e r S t a r DUPONT P o i n t e r S t a r A Pointer Star két gyomirtó szer, az Ally Max SX (DuPont) és a Starane*250 EC (Dow AgroSciences) ikercsomagolású kombinációja. A műanyag kanna 0,9 liter Starane 250 EC-t tartalmaz,

Részletesebben

Európai szárazföldi teknősök terráriumi tartása

Európai szárazföldi teknősök terráriumi tartása Európai szárazföldi teknősök terráriumi tartása Az összes hüllőn belül az egyik legnépszerűbb csoport a szárazföldi teknősök. Nagyon sokan szeretnének teknősöket otthonukban gondozni, bár ahogy a későbbiekből

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 E-mail: nti@nebih.gov.hu; ppp..registration@nebih.gov.hu

Részletesebben

Kalászosokból egyszikût

Kalászosokból egyszikût Kalászosokból egyszikût Egyszikû gyomok kalászosokban A kalászosok gyomviszonyai az idôk során fokozatosan változnak. Néhány kétszikû gyomfaj mellett az egyszikû gyomok elôretörése figyelhetô meg az utóbbi

Részletesebben

LÓBAB TERMESZTÉS. Lóbab termesztés világviszonylatban. Gazdasági jelentősége. Termőterület rangsor a világon Lóbab termesztés világviszonylatban

LÓBAB TERMESZTÉS. Lóbab termesztés világviszonylatban. Gazdasági jelentősége. Termőterület rangsor a világon Lóbab termesztés világviszonylatban Forrás: FAO Stat 2016.06.30. LÓBAB (Vicia faba L.) LÓBAB TERMESZTÉS Dr. Zsombik László Tudományos főmunkatárs 2016. május 11. NTP-SZKOLL-15-0017 Tormay Béla Szakkollégium programja az egészséges életmód

Részletesebben

ASTERACEAE Fészkesek * vagy K (5) [C (5) A (5) ]G (2)

ASTERACEAE Fészkesek * vagy K (5) [C (5) A (5) ]G (2) ASTERACEAE Fészkesek * vagy K (5) [C (5) A (5) ]G (2) SZÁR: - lágyszárúak, LEVÉL: VIRÁG: - szórtak, - egyszerű, tagolatlan v. egyszerű tagolt - kétivarú, egyivarú, vagy meddő - fészek szélén űlők gyakran

Részletesebben

Az ősi löszsztyepprét-maradványok leggyakoribb fennmaradási helyéül szolgáló mezsgyék védelmének szükségessége

Az ősi löszsztyepprét-maradványok leggyakoribb fennmaradási helyéül szolgáló mezsgyék védelmének szükségessége Az ősi löszsztyepprét-maradványok leggyakoribb fennmaradási helyéül szolgáló mezsgyék védelmének szükségessége The importance of protecting verges, the most frequent location of ancient loess steppe remnants

Részletesebben

Gyermekektől elzárva tartandó.

Gyermekektől elzárva tartandó. DUPONT A l l y M a x S X vízoldható granulátum (SG) hatóanyag: 143g/kg (14,30% m/m) tribenuron-metil, 143g/kg (14,30 % m/m) metszulfuron-metil Gyomirtó permetező szer őszi és tavaszi kalászosokban Kizárólag

Részletesebben

Kizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást.

Kizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást. DUPONT A l l y M a x 2 8, 7 % S X formuláció: vízoldható granulátum (SG) hatóanyag: tribenuron-metil (14,35%), metszulfuron-metil (14,35 %) Gyomirtó permetező szer őszi és tavaszi kalászosokban Kizárólag

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1537 Budapest, Pf. 407 Telefon: +36 (1) 309 1000 ppp.registration@nebih.gov.hu

Részletesebben

URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2)

URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2) URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2) SZÁR: - hazánkban lágyszárúak, - tejnedv nélküliek, - gyakoriak a csalánszőrök LEVÉL: - tagolatlan VIRÁG: - négytagú - egy- vagy kétlakiak VIRÁGZAT: - levélhónalji

Részletesebben

A kukorica gyomirtásának ez évi viszontagságai

A kukorica gyomirtásának ez évi viszontagságai 2010. december A kukorica gyomirtásának ez évi viszontagságai Egy kísérlet margójára Dr. Bónis Péter, Dr. Árendás Tamás, Dr. Berzsenyi Zoltán MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet, Martonvásár A fajták teljesítményének,

Részletesebben

NUFARM NÖVÉNYVÉDELMI MEGOLDÁSOK 2016

NUFARM NÖVÉNYVÉDELMI MEGOLDÁSOK 2016 TERÜLETI KÉPVISELŐINK NUFARM NÖVÉNYVÉDELMI MEGOLDÁSOK 2016 Csereklyei Katalin Gyôr-Moson-Sopron, Komárom- Esztergom megye, valamint Vas megye északi része és Pest megye nyugati része Mobil: +36-70-394-1866

Részletesebben

T E C H N O L Ó G I A

T E C H N O L Ó G I A NÖVÉNYVÉDELEM 43 (5), 2007 189 T E C H N O L Ó G I A A LUCERNA VÉDELME II. A LUCERNA MAGKÁRTEVÔI, GYOMIRTÁSA ÉS A VÉDELEM TECHNOLÓGIÁJA A lucerna növényvédelmét két cikkre bontva tárgyaljuk: az elsô részben

Részletesebben

A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés

A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú

Részletesebben

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út / ; Fax: 1/

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út / ; Fax: 1/ Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Csaba Eszter, Tőkés Gábor HATÁROZATSZÁM: 02.5/1837/2/2009

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NAGY KATALIN ERZSÉBET MOSONMAGYARÓVÁR 2017 SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR Víz- és Környezettudományi Intézet Wittmann

Részletesebben

Gyomismeret. Gyombiológiai és gyomszabályozási ismeretek modul

Gyomismeret. Gyombiológiai és gyomszabályozási ismeretek modul Gyomismeret Gyombiológiai és gyomszabályozási ismeretek modul Bevezetés A tantárgy oktatásának célja a legfontosabb gyomnövények bemutatása, életforma rendszer szerinti csoportosítása. Fontosabb témakörök:

Részletesebben

adama.hu Őszi ajánlat 2018

adama.hu Őszi ajánlat 2018 adama.hu Őszi 2018 ajánlat Tartalomjegyzék Őszi kultúrák növényvédelme...3 Őszi káposztarepce növényvédelme....4 Az őszi káposztarepce gyomirtása.......................... 5 Az őszi káposztarepce növekedés-szabályozása...6

Részletesebben

Kukorica vörösödés (Maize Redness = MR) és vektorai

Kukorica vörösödés (Maize Redness = MR) és vektorai Kukorica vörösödés (Maize Redness = MR) és vektorai Kölber Mária Elek Rita Csömör Zsófia Genlogs Biodiagnosztika Kft, Budapest Hévíz, 2016. január 12. Az előadás felépítése A fitoplazmákról általában Sztolbur

Részletesebben

Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást.

Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást. DUPONT S a f a r i 5 0 D F formuláció: vízben diszpergálható granulátum (DF) hatóanyag: 50% trifluszulfuron-metil Széles hatásspektrumú posztemergens gyomirtó szer, a cukorrépában és a takarmányrépában

Részletesebben

S a f a r i 5 0 D F. vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 500 g/kg (50% m/m) trifluszulfuron-metil

S a f a r i 5 0 D F. vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 500 g/kg (50% m/m) trifluszulfuron-metil DUPONT S a f a r i 5 0 D F vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 500 g/kg (50% m/m) trifluszulfuron-metil Széles hatásspektrumú posztemergens gyomirtó szer, a cukorrépában előforduló egyéves

Részletesebben

Részletes zárójelentés

Részletes zárójelentés Részletes zárójelentés Az OTKA F 67849 azonosítójú Az allelopátiát befolyásoló tényezők vizsgálata gyom- és kultúrnövényeken című pályázathoz 1. A kutatás általános leírása Dávid István Debreceni Egyetem

Részletesebben

Gyomfelvételezések térinformatikai eszközök felhasználásával

Gyomfelvételezések térinformatikai eszközök felhasználásával Gyomfelvételezések térinformatikai eszközök felhasználásával REISINGER PÉTER KUKORELLI GÁBOR Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár A gyomfelvételezéseket

Részletesebben