Az örökségőrző öröksége
|
|
- Zsanett Kozmané
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VITÉZ FERENC Az örökségőrző öröksége Madar{sz Gyula festőművész ( ) emlékki{llít{s{hoz Madar{sz Gyula festőművész két nagyobb bemutatój{nak emlékét még frissen őrizzük, és megnemesítő {hítatot hozott a évi m{rciusi kamara-ki{llít{sa is. A 70. születésnapi életmű-bemutatót a Déri Múzeum Zoltai Lajos-termében rendezték, a 75. jubileumi (életében az utolsó) ki{llít{s{nak a Kölcsey Központ Bényi [rp{d-terme adott otthont. Kettős jubileumot ünnepelt ekkor a művészh{zasp{r közös t{rlatot rendeztek ugyanis, és felesége, Madar{sz Kathy Margit ruhatervező iparművész szintén erre az évfordulóra adta ki p{rkatalógus{- nak m{sodik kötetét. Nemcsak a nagyobb visszatekintő (és minden alkalommal sz{mos új munk{t bemutató) ki{llít{sokra, hanem a kisebb szemlékre, a kamarat{rlatokra is folyamatosan rendezgette az anyagot az alkotó, két művésztelep között erre is időt szakítva. Voltak olyan időszakok az életében, amikor az egyik t{bor szinte még véget sem ért a Dun{ntúlon, m{r kezdődött a m{sik Erdélyben. Az utolsó v{logat{st (avagy az utolsó széttekintést ) még Madar{sz Gyula végezte el, és az özvegy ennek alapj{n a ki{llítóhely lehetőségeihez alkalmazkodva szűkítette tov{bb az anyagot, Tamus Istv{n grafikusművész segítségével. Az emlékki{llít{st egykori (utolsó) munkahelye rendezte, a Debreceni Reform{tus Hittudom{nyi Egyetem Kölcsey Tanítóképzési Intézetének művészeti tanszéke az intézmény Bakoss Tibor Kisgaléri{j{t is a tanszék működteti. Madar{sz Gyula 1961-től {llított ki rendszeresen hazai és külföldi galéri{kban és múzeumokban. [llandó ki{llít{sa van szülőfaluj{ban, a bihari településen, Zs{k{n, a Rhédey-kastélyban. Oda is legnívósabb festői anyag{ból v{logatott, így sorj{znak előttünk a kerítés mögött a gyermekkor titkai, az elhagyott, fehér falú h{z mag{ny{nak dr{m{j{tól körbefészkelve, a megfagyott földek hideg csöndjével, m{skor a messzi síkra szinte l{vaként hömpölygő, izzó délut{n vibr{l{s{val. Akvarell (illetve gouache) technik{val dolgozott. Ő maga rendszerint csak két szóval jellemezte munk{it: lírai és expresszív. Néha magyar{zatot is fűzött a jelzőkhöz: A lírai kifejezés, úgy érzem, végigkísérte a festészetemet. 81
2 Kor{bban ink{bb a benyom{saimra, az impressziókra hagyatkoztam, most viszont tal{n nagyobb súlyt helyezek a kifejezés erejére, az erőteljesebb festői gesztusok megjelenítésére. Madar{sz Gyul{t nem a természet ut{ni festők között soroltuk abban az érelemben, hogy (ellentétben péld{ul a Hortob{gyi Nemzetközi Művésztelep több tagj{val) nem a természetbe kivonulva készítette el a képeit. Ink{bb csak a mindig fel-feltörő emlékeire hagyatkozott a műteremben, a munkaasztala előtt, mégis a puha festőiséget és a dr{mai töltéssel gazdagított sz{rnyaló lírais{got szemlélhettük alkot{sain. A megélt élményekből t{pl{lkozott, mindig az elrakt{rozott lelki inform{ciókat festette képpé. Nem egyszerű (prof{n) hangulatot, hanem olyan érzelmet épített föl a festményen, amely (szakr{lis) {hítat felé emel, mondhatni: jó sz{ndékú indulatot fejezett ki, mintegy belső p{rbeszédet is folytatva a benne élő t{jjal. Szellemi és lelki felelősséggé minősítette {t az értékekkel szembeni vise l- kedésünket. Hiszen nemcsak a festőnek, de az embernek is fontos, hogy megőrizze azokat az értékeket, amelyek a természeti környezetünkben, a t{jban is felfedezhetők, amelyek a múltunkban voltak meghat{rozók, amelyek magyars{gunkat is jellemzik. A kiegyensúlyozott és nyugodt szerkezetek, az impresszionista színhangulatok mellett a konfliktusok érzékenyebb, nyersebb tónusú, összetettebb han g- z{sú kifejezésre is törekedett, a feszes, kiegyenlített kompozíciókba erős érzelmet, szenvedélyt, indulatot tudott belesűríteni. A harmónia és líra mögött így a Madar{sz-képekben valami kemény és sug{rzó hit szorong, s ahogy kritikusa és bar{tja, Bényei József még egy 1995-ben nyílt ki{llít{s{nak megnyitój{n fogalmazott: emberi-alkotói szemléletének alapvető, leglényegesebb eleme a szeretve megtartó hűség, kapaszkod{s a földbe, füvek hull{mz{s{ba, felvillanó fényekbe. Érett motívumvil{g{ban, v{ltozatos, mégis analóg hangsúlyokat felmutató formarendjében az utolsó évekre nem annak elemei, szín- és t{rgyjelei szaporodtak, sokkal ink{bb a jelentéstartalom gazdagodott és v{lt egyre {rnyaltabb{, egyar{nt bemutatva a külső és a belső emberi vil{g v{ltoz{sait. A t{rgyjelek és stílusjegyek ugyanis m{r nem v{ltoztak, a tartalom viszont éppen az {ltal mélyült, hogy kevesebb dologra koncentr{lt. Az alapvetően impresszionista alapjegy ugyanis m{r 1965-től kezdve jellemezte l{t{smódj{t és műveit erre utal a Művészet folyóiratban Mész{ros Fülöp {ltal írt kritika (1965. augusztus), miszerint a nagyméretű Madar{sz-képek az impresszionizmus puha festőiségét és sz{rnyaló lírais{g{t hozz{nk elénk. 82
3 Néh{ny évvel később m{r ennek a lír{nak a komoly, férfias karakterét emlegette Horv{th Teréz, és ugyanebben az évben Dankó Imre (Művészet, m{jus) egyenesen a képek {ltal kiv{ltott erőteljes emóciókra hívta föl a figyelmet. Majd az 1980-as évek elejére egyre ink{bb érzékelhető lett az előbb emocion{lis, majd intellektu{lis feszültség. Székelyhídi [goston szerint a színeinek dr{mais{ga fölerősödött, tónusai nyersebbek s érezhetően zaklatottabbak lettek, bonyolultnak, küzdelmesnek, lüktetőnek mutatva ez{ltal a vil{got mag{- ban és maga körül. Madar{sz Gyula művészetét 1995-ben a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés Kölcsey Ferenc-díjjal ismerte el, 2003-ban Csokonai-díjat kapott. A Kölcsey életműdíj volt. A Csokonai-díj Debrecen v{ros{nak elismerése. Úgy érezte, hogy ezt nemcsak a festészetéért kapta, hanem a tan{ri munk{j{ért is. Alsó- és középfokú intézményekben egyar{nt tanított rajzot, 1975-től 1979-ig pedig a Tanítóképző Főiskola művészeti tanszékén dolgozott, annak tanszékvezető főiskolai tan{ra volt. A Csokonai-díj {tvétele ut{n nyilatkozta, hogy szerinte azért is gondolhattak r{ a díj odaítélésekor, mert b{rmerre j{rt a vil{gon, Bulg{ri{ban vagy Finnorsz{gban, K{rp{talj{n vagy Erdélyben, Lengyelorsz{gban, Litv{ni{ban, Ausztri{ban vagy Franciaorsz{gban, mindig Debrecent képviselte, debreceni művészként dolgozott a művésztelepeken, kapott elismeréseket és rendezett ki{llít{sokat. Munk{j{t és művészetét a Kölcsey- és Csokonai-díjak mellett Kölcsey- és Tőkés S{ndor-emlékplakettel, Holló L{szló-díjjal ismerték el, öt alkalommal tüntették ki K{pl{r Miklós-díjjal, a Hajdús{gi Nemzetközi Művésztelep jubileumi emlékérmese és nívódíjasa volt. A debreceni őszi, tavaszi, orsz{gos ny{ri t{rlatok többszörös díjazottja és nívódíjasa, debreceni v{rosi, megyei szakszervezeti művészeti díjas, a Targovistei Nemzetközi Akvarell Szimpózium arany és ezüst, a Hatvani Orsz{gos T{jkép-bienn{lé bronz diplom{sa lett. A művésztelepek szervezése sz{mos feladatot rótt r{, hazai és külföldi nemzetközi művésztelepnek nemcsak tagja volt, de alapítója a hajdúböszörményi, hortob{gyi és hajdúszoboszlói közösségeknek, művészeti vezetője a hajdúszoboszlói Cívis, a balatonvil{gosi K{rp{t-medencei magyar festők telepének. A hortob{gyi telep örökös tagja volt, a művésztelep Boromisza Tibordíjasa, a Cívis művésztelep nívódíjasa től egy újfajta művészeti közéleti szerepet v{llalt: Bényi [rp{d ut{n ő lett a Munk{csy Trilógi{ért Közalapítv{ny kuratórium{nak elnöke. 83
4 Felvillannak újra a Rhédey-kastélyban rendezett {llandó ki{llít{s{nak képei. Ezt a nívós anyagot 1998-ban aj{ndékozta szülőfaluj{nak. Nem sokkal ez ut{n egykori műhelyében, a Kölcsey-főiskola Bakoss Tibor Kisgaléri{j{ban nyílt t{rlata, majd a Déri Múzeumban a visszatekintő v{logat{s. A Kölcsey Központ Bényi [rp{d Termében egy még ink{bb letisztult vil{got t{rt elénk. Az erre az alkalomra kiadott katalógusalbum bevezető, Füvek péld{ja című elemző köszöntőjében írta Bényei József, hogy Madar{sz Gyula művészete azért eleven és azért hat bennünk, emberekben, mert őrzi a f{k tanít{sait, a füvek péld{j{t. F{in gyakran nincs lomb, csak a megmarad{s fekete törvénye. Mert f{i olykor feketék, mint ahogy a fekete mad{r, a varjú is gyakran ott van a képeken. Ugyanis Madar{sz, amikor festi, akkor őrzi és félti is azt a vil{got, amely az övé, a mienk, embereké. Düledező kerítések, s{rguló h{zak mutatj{k, mennyire érzi, hogy a vil{gból lassan kimúlnak a meleg otthont nyújtó v{lyogh{zak, a deszkakerítések, az {rnyékot adó f{k, derékaljat nyújtó füvek. És úgy vigy{zza őket, hogy a t{j, a föld, a flóra féltésében, szeretetében a legmélyebb érzelem és gondolat sug{rzik felénk: a hűség. Mert ez a fogalom Madar{sz művészetének legtiszt{bb, legigazabb summ{ja. A hűség mellett a gondoskod{st, a gazdatekintetet emelte ki Arany Lajos A természetarcú ember című, Madar{sz Gyul{ról írott portréj{ban. Miként Bényei Czine Mih{ly irodalomtörténész 1985 őszén a budapesti Derkovits-teremben elhangzott értékelésére apell{lva emelte ki a Veres Péter-i hűséget, Arany Lajos szintén Czine nyomdokain haladva koncentr{lt a természetet befogó tekintetre. Czine Mih{ly úgy fogalmazott, hogy t{jaiban ott az ember lélegzete, az emberi tekintet. S ezt folytatja a gondolat, miszerint a képeken megjelenő természetet Madar{sz szil{rd önlelkéből sűríti a képre a sok-sok élményből össze{llt, reaktív, esszenci{lis élmény nyom{n véli Arany Lajos, aki szerint éppen ezért nőnek jelképpé e vil{gban a legegyszerűbb elemek is. A Bakoss Tibor Kisgaléri{ban (m{rcius 20. és {prilis 10. között) rendezett emlékt{rlat kamarajellege ellenére is képes volt reprezent{lni Madar{sz Gyula művészetét, a képek egyszerre lírai és expresszív karakterét. L{tjuk a Madr{sz - akvarelleken az erős és izgalmasan vari{lódó színeket: a vöröseket, kékeket és s{rg{kat, a föld színéből kivar{zsolt rögök v{ltozékony barnas{g{t, mely finom {tmenetekkel és ritmusokkal fut tov{bb a f{kon, a h{ztetőkön, {rnyékokban és az égen. L{tjuk a p{radús smaragd-sug{rz{st, ezt az önmag{ban is ellentéteket rejtő megfoghatatlans{got, hogy a levegő szinte izzik, v{gni tud, mégis oly harapni valóan puha. Emitt olyan, mint az aranny{ v{ló ólom, amott acéloss{ 84
5 hegedüli a horizontot az éles kacajú napfény. Belesimulhatunk az alkony b{ r- sonyoss{g{ba, és villogva j{rhat versenyt a szemünk a varjak dióleső tekintetével. Elpihenhetünk a guly{val, és a s{rga horizont érzékeny, vibr{ló hív{s{nak sem mondhatunk ellent, a hétköznapiból billenve {t egy intellektu{lisan szenzibilis létform{ba. A tudat kontrollj{nak és az érzelmek ösztönös összecsap{s{nak lehetünk a tanúi, a csöndnek és az elfojtott lendületnek. Megfogható szinte a lélek, elidőzhetünk a kompozíció belső és külső gyönyörűségén, a természeten és a hűségen, hozz{emelve a hűséghez annak p{rkifejezését: a féltést. Mert Madar{sz Gyula emberi-festői karakterének meghat{rozó jegye volt a múltmegőrzés, illetve az örökségféltés is. Emblematikus festményének érzem az Örökségünk romjai című képét. S sz{mon kérő a viszony, hiszen örökségünk a születésünk pillanat{tól felelősséget is jelent. Ak{r a hűség. Madar{sz Gyula grafikai tanulm{nya 85
Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:
Törös Olga tornász Berlin
Törös Olga tornász 1936. Berlin 1914.08.04. Debrecen Diákként tornázott Debrecenben, ahol felfigyelt a tehetségére egy TF-es tanár, aki javasolta, hogy jelentkezzen a főiskolára. Felvételt nyert. Rövidesen
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy
BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek
A Tessedik Sámuel Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2014. október 19-én (vasárnap) 16 órára BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek CSAK AMI LESZ, AZ A VIRÁG... címmel rendezett
Atmoszférák Siska-Szabó Hajnalka kiállítása
2015/06/17-2015/07/11 Erdély elvarázsolt tündérország, ezt bizonyítja alkotásaival Siska-Szabó Hajnalka is. Megszólalnak a múltból fogant jelen idő balladái, a kettősség karéjában született hangulatok.
Szakmai életrajz. Csoportos kiállítások:
Szakmai életrajz Durucskó Zsolt a Nyíregyházi Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakán végzett 2003-ban. Elsősorban grafikával és festészettel foglalkozik. Szakmai tanulmányai során végighaladt az akadémikus
Tárgy: Melléklet: Tisztelt Képviselő-testület! A fentiek alapján az alábbi határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé.
I.sz.: 2-85/2006. Ea.: Kardos Anita Tárgy: Melléklet: E L Ő T E R J E S Z T É S XVI. Makói Művésztelep 2006. évi meghívandói Résztvevők javasolt névsora Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete M a
ú ő ú éľ é ú ľ é ő ü ú é é é é ő ő é őł é ł é ź ź é é ť ó é é ő é é őł ü ú ź ó é ő ú é é ű ű é ú ő ľ ó ó ó é ú ć ó é ő ó ó ő ú Ż é é ű ľ ű é ú ö ö é é ó ö ű é ú ó é ő ó ó ľ ú éľ é ű ű é ú ö ľ ó ť ű é ú
Szilánkok KOPPÁNY ATTILA. Festőművész kiállítása. Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u július 2 26.
Szilánkok KOPPÁNY ATTILA Festőművész kiállítása Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u. 7. 2008. július 2 26. Szilánkok Koppány Attila erőteljes, expresszív képi metaforái és struktúrái az emberi
2008. évi Közhasznús{gi jelentése
INTERKULTURÁLIS ÉS IRODALMI CENTRIFUGA ALAPÍTVÁNY 2040 Budaörs, Kőszirt u. 16. 2008. évi Közhasznús{gi jelentése Budapest, 2009. m{rcius 16. Kun Ágota ügyvezető elnök INTERKULTURÁLIS ÉS IRODALMI CENTRIFUGA
TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK
TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi
"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!
"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást
Hegedüs Endre festőművész Visszatekintés című tárlatát
bemutatja Hegedüs Endre festőművész Visszatekintés című tárlatát válogatás az elmúlt 15 év alkotásaiból Nagykovácsi III. 40x55 cm Maglódi kertek 40x60 cm Szeszfőzde 40x55 cm Újpesti utca 40x50 cm Sikátor
1986 VASI KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA, (Előszó) katalógus, Szombathelyi Képtár, Sz.hely
1986 VASI KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA, (Előszó) katalógus, Szombathelyi Képtár, Sz.hely 1987 MEGYEI TÁRLAT katalógus, Savaria Múzeum, Sz.hely EGY ELFELEDET MŰVÉSZ - (G.Szigeti Magda kiállítása az Utcagalériában)
lonovics László á l d o Artézi galéria
lonovics László á l d o za t Artézi galéria Lonovics László festőművész E mail: lono@t-online.hu Mobil: 06 30 548 6307 Kiállítás címe: áldozat Megnyitó: 2017. május 20. szombat du. 5 óra Nyitva: 2017.
ARTÉZI GALÉRIA GALÉRIA. Lonovics László festőművész. E mail: lono@t-online.hu Mobil: 06 30 548 6307
RÉTEGEK LONOVICS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA 2015. szeptember 12 október 6. Artézi Galéria, Budapest Lonovics László festőművész E mail: lono@t-online.hu Mobil: 06 30 548 6307 Kiállítás címe: RÉTEGEK
Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát
bemutatja Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát Budapest Néhány mondat a kiállítás születéséről... Az itt bemutatott képek Kovács Tamás Vilmos festőművész ezidáig műtermében lévő tájfestészetét
bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november
bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest Virágzó sövény olaj, farost; 120x100 cm A világ végén olaj, farost; 80x100 cm Fiatal bükkös olaj, farost; 120x100 cm Fehér tündérrózsák olaj,
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00
Magán Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakképző Iskola Makó HÁZIREND. Hatályos: 2013. szeptember 1-től
Magn Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakképző Iskola Makó HÁZIREND Hatlyos: 2013. szeptember 1-től TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ...2 2. A tanulók tvolmaradsnak, mulasztsnak, késésének igazolsra
Történelem. A Bécsi Fegyvert{r
Történelem A Bécsi Fegyvert{r Szacsky Mih{ly (első közlés 1990/3 Venatus) Bécsben a Ringből nyílik egy sug{rút, az Arsenal, amelynek egyik oldal{n egy nagy park közepén {ll névadója, az Arsenal, azaz a
akril, pasztel, homok, vászon
portfolio2016 a r t i s t i. h u Vak Bottyán 14. akril, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2014 POSZT 2008 - Festők versenye II. díj Lorena olaj, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2008 EZÜSTGERELY 2016
Paraszti világ és népművészet. Égerházi Imre festőművész alkotásainak néprajzi inspirációi
Paraszti világ és népművészet Égerházi Imre festőművész alkotásainak néprajzi inspirációi hortobágyi csikós vizet húz olaj, farost 60 80 cm, 1974 Attól kezdve valami fokozott belső kényszer volt bennem
A pedagógusok alkalmaz{si feltételei
A pedagógusok alkalmaz{si feltételei A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) mellékletei közül a nevelési-oktat{si intézményekben pedagógus-munkakörben alkalmazottak végzettségi és
A szorongás apoteózisa. Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában
Feledy Balázs A szorongás apoteózisa Finta Edit kiállítása és könyvének bemutatója a budapesti Vármegye Galériában Megjelent a Bárka 2013/1. számában Egy kiállítás megnyitására kaptunk meghívót szeptember
bemutatja a Kicsiben festve című gyűjteményes tárlatát Budapest 2016 augusztus
bemutatja a című gyűjteményes tárlatát Budapest Miért? Mit jelent ez a cím és vajon mi értelme van egy tematikus méretre tervezett kiállításnak? Ezek a kérdések merülnek fel a látogatóban mielőtt kinyitná
ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság május 16-i ülésére
Iktató szám: Sz-340/2012. Budapest Főváros I. kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2012. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Emléktábla elhelyezésének
2010. évi Közhasznús{gi jelentése
Kecskemét V{ros Bozsó Gyűjtemény Alapítv{ny 6000 Kecskemét, Klapka u.34 2010. évi Közhasznús{gi jelentése Kecskemét, 2011. m{jus 18. Bozsó J{nos elnök Kecskemét V{ros Bozsó Gyűjtemény Alapítv{ny Közhasznús{gi
Communitas beszámoló
Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező
PANNON-PALATINUS. Geogr{fia és élettudom{ny. Beszélgetés. Moln{r Róbert. Vil{gutazóval
PANNON-PALATINUS Geogr{fia és élettudom{ny Beszélgetés Moln{r Róbert Vil{gutazóval Az hogy valakiről azt lehessen mondani, hogy vil{gutazó ahhoz az is kell, hogy valaki m{r több éve orsz{gokat és kontinenseket
KÁDÁR KATALIN PARTOK ÉS KVÁZI PARTOK
KÁDÁR KATALIN PARTOK ÉS KVÁZI PARTOK EsŐMOSTA SZIGETEM TUS, 73 x 55 cm, 2006. CÍMLAP: PETRCANE/IX., 150 x 100 cm, 2008. HÁTLAP: PETRCANE/x., 150 x 100 cm, 2008. Kádár Katalin Lakás és műterem: H-1021 Budapest,
Arany János emlékhelyek régiónkban
Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,
Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD.
1 Bodonyi Emőke A szentendrei művészet fogalmának kialakulása PhD. disszertáció tézisei Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1965-ben megjelent írásában Körner Éva jogosan állapítja meg és teszi fel a kérdést:
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Dekoratőr szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 211 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és
MESTERMUNKA ADATAI. cím: Mások emlékei. műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm
MESTERMUNKA ADATAI cím: Mások emlékei műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm kiállítás helye: Ari Kupsus Galéria, 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 23/b ideje:
Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről
Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről A Kör programjai: Január 21. Vezetőségi ülés. Tájékoztató a debreceni tiszteletbeli konzulátus alapításáról. Személyi javaslatok a
VIZUÁLIS MEDIÁTOR, ISKOLAI DESIGNER
Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar, Jászberény AKKREDITÁLT, ÚJ DIPLOMÁT ADÓ KÉPZÉSEK! Szakirányú továbbképzések diplomával rendelkezők számára VIZUÁLIS MEDIÁTOR, ISKOLAI DESIGNER A képzés
Besz{moló a Petőfib{nyai Kultur{lis és Testnevelési Közalapítv{ny 2010. évi munk{j{ról
Besz{moló a Petőfib{nyai Kultur{lis és Testnevelési Közalapítv{ny 2010. évi munk{j{ról Ismét eltelt egy év, amikor is sz{mot adunk előző évi munk{nkról. Közalapítv{nyunk 2010-ben az Alapító Okiratban megfogalmazott
VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának
VIZUÁLIS KULTÚRA Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra 1.1. Vizuális nyelv 1.1.1. A vizuális nyelv alapelemei - Vonal - Sík- és térforma - Tónus, szín -
Rajz és vizuális kultúra. Négy évfolyamos gimnázium
Rajz és vizuális kultúra Négy évfolyamos gimnázium 9. évfolyam Tárgyak, vizuálisan érzékelhető jelenségek ábrázolása, valamint elképzelt dolgok, elvont gondolatok, érzések kifejezése különböző vizuális
ÉGERHÁZI IMRE festményei az Alföldrôl
ÉGERHÁZI IMRE festményei az Alföldrôl 1 HAJDUBÖSZÖRMÉNYI UTCARÉSZ I. olaj, farost 80x100 1984 HAJDUBÖSZÖRMÉNYI UTCARÉSZ III. olaj, farost 70x100 1984 2 HORTOBÁGY (LOVAK) olaj, farost 60x90 1982 HORTOBÁGY
PORTFÓLIÓ. Készítette: Halmi Zsolt
PORTFÓLIÓ Készítette: Halmi Zsolt ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Halmi Zsolt Cím: 5340 Kunhegyes, Lejtő u. 40. Telefon: 06304708484 E-mail: herrysheldon@gmail.com Weboldal: www.halmi.eoldal.hu TANULMÁNYOK
A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI,
A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI, 1951 1960 Helye: Budapest, V., Erzsébet tér (1946 1952: Sztálin tér, 1953 1989: Engels tér) 1951-től: a Kiállítási Intézmények - Műcsarnok intézménye 1960: az épületet lebontják
Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum 2012. ÁPRILIS RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK
Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum 2012. ÁPRILIS RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK RÁKÓCZI-HÁZ 3530 Miskolc, Rákóczi u. 2. Tel.: 46/ 500-680 E-mail: miskolcigaleria@gmail.com www.miskolcigaleria.hu Nyitva
Opponensi vélemény Ferkai András Molnár Farkas. Molnár életművének nagymonográfiája című akadémiai doktori értekezéséről
Opponensi vélemény Ferkai András Molnár Farkas. Molnár életművének nagymonográfiája című akadémiai doktori értekezéséről Évtizedek óta nem zajlott a Magyar Tudományos Akadémián tudományok doktora, illetve
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
Rajz és vizuális kultúra középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 16. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Általános
HATÁROZAT. kijelöli. Indokolás
Ügyiratszm: BI/1286-8/2014. Trgy: egyetemes elektronikus hírközlési szolgltató kijelölése orszgos belföldi tudakozó nyújtsa vonatkozsban Ügyintéző: Dr. Csorba Imre HATÁROZAT A Nemzeti Média- és Hírközlési
DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész
DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész Sárváron született. A Képzőművészeti Főiskolán 1926-ban végzett. Mezőkövesden a gimnázium rajztanáraként 1927-től élt, tanított, tevékenykedett festőművészként
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/327-1/2011/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta/Karsai Ildikó Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ TÁJÉKOZTATÓ Tárgy: IV. Natura Marosmenti
ü ü í é é ö é ö ö é ö é ö ű ő é é ö é ö ö é ö é é é é ü é ő é ő é ő é é é é ü ö ö ő ő é ü ő é é é ü ö ő é ö ö ő é ü é é é ű é ü é é é é é í ü í é é é ű ö ő ö ö ő í é é é ü é ö é ö ö é í é é é í ú ö ö é
2017. február 9. Horváth Kinga
ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,
DOMANOVSZY ENDRE ( )
DOMANOVSZKY ENDRE DOMANOVSZY ENDRE (1907 1974) 1937: Diplome d'honneur, Párizsi Világkiállítás, kétszeres Kossuth-díjas, Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló mûvész, a Magyar Képzômûvészeti Fôiskola volt
Palásti Renáta. önéletrajz
Palásti Renáta önéletrajz Név: Palásti Renáta Születési idő: 1978 február 16. Telefon: +3620 559 5025 E-mail: palastirenata78@gmail.com Honlap: www.palastirenata.hu STÍLUSIRÁNYZAT A mai kor értő szemével
Vörösmarty Mih{ly: Gondolatok a könyvt{rban (1844) PANNON-PALATINUS. Miért van szükség ma új közszolg{lati televízióra?
bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest 2013 március
bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest olajfestmények Erdei út 70x50 cm, olaj, vászon Nytsz:10333 Zempléni táj 60x80 cm; olaj, vászon Nytsz:10334 Egy este Szentendrén 55x80 cm; olaj, vászon
Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja
1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,
TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ
TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári
MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM.
MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM. I. füzet. ERNST LAJOS: Jacopo Tintoretto : Szent István Mária oltalmába ajánlja Magyarországot. MAYER L. AUGUST : Tintoretto egy ösmeretlen magyar vonatkozású képe. II. füzet.
Effi Briest könyvben és filmben
JURONICS KATALIN Effi Briest könyvben és filmben /témavezető: dr. Tak{cs Dóra/ Tém{m Theodor Fontane 1896-ben keletkezett Effi Briest című regényének és Hermine Huntgeburth 2009-ben ugyanezzel a címmel
Major Henrik karikatúrái kiállítás
2015/06/20-2015/07/11 Kézirattárunk Major Henrik világhírnévre szert tett karikaturista, festő életművéből rendez kiállítást június 20. és július 11. között. A tárlat a karikaturista Major sokoldalúságának
Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem
MEGHÍVÓ A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Cigányságkutató Intézet Romano Instituto és a Phralipe Független Cigány Szervezet szeretettel meghívja a KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZEK AZ EMBERI
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
A DÉLIBÁB GERINCE. A figurális kompozíciók, virágcsendéletek és tájképek sora a 65-ös Részeg Topolyával indul és a 77-es. Buzakeresztekkel zárul.
984 HÍD A DÉLIBÁB GERINCE A 79 éves mester a jubileumi ünnepségek során 30, saját tulajdonát képez ő festményb ől komponálta, fogta össze e hihetetlenül egységes tárlatot, melynek A szül őföld a síkság
Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig
Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ (1896 1960) festőművész emlékkiállítása HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ. Kerülő úton,
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
Thomas Bernhard dr{mai műveinek magyarorsz{gi recepciója a kritika tükrében
HORV[TH DI[NA Thomas Bernhard dr{mai műveinek magyarorsz{gi recepciója a kritika tükrében /témavezető: dr. Tak{cs Dóra/ Thomas Bernhard osztr{k író, 1931 és 1989 között élt, a 20. sz{zad m{sodik felének
1.) Petőfi-emléktábla
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát
Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára
A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november
Lipták Pál születésének 90. évfordulójára emlékezünk
A Nagy Könyvtáros A Békéscsabai Megyei Könyvtár Kossuth-díjas igazgatója, Lipták Pál születésének 90. évfordulójára emlékezünk http://www.hirado.hu/hirek/2011/10/~/media/news/hirado/hirek/2011/10/08/08/liptakpal.jpg.ashx
Pályázat. A 4. emeleti lakás felújítási terve. Tervező: UaIWgxQPoBuJwJyM
Pályázat A 4. emeleti lakás felújítási terve Tervező: UaIWgxQPoBuJwJyM 2016 1 Műleírás: Megrendelőm egy fiatal hölgy, aki szereti a letisztult, igényes, modern környezetet, szeret vendégeket hívni és nagy
Bráda Tibor Munkácsy-díjas festômûvész kiállítása a Körmendi Galériában a Magyar Festészet Napja alkalmából 2006. október 13 30.
Bráda Tibor Bráda Tibor Munkácsy-díjas festômûvész kiállítása a Körmendi Galériában a Magyar Festészet Napja alkalmából 2006. október 13 30. A kiállított képek Labirintusban, 1998, 110 x 120 cm, pasztell,
Kiállítás Goldmark Károly hagyatékából
2015/12/08-2016/03/05 Emlékek életemből címmel Goldmark Károly (1830 1915) pályáját felidéző kiállítás látható a zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából a Zeneműtárban 1. oldal (összes: 8) 2.
ÉLETRAJZ. Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5.
ÉLETRAJZ Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5. Tanulmányok 1961-1970 Derkovits Képzőművészeti Kör, Székesfehérvár. Mestere:
A pedagógusok munkaidejének szab{lyoz{sa
A pedagógusok munkaidejének szab{lyoz{sa A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) szerint 2013. szeptember 1-jétől több olyan v{ltoz{s történik, amely alapvetően befoly{solja a pedagógusok
Á é é é Á ó í ó ó í é ü ű é ő ő é é é é ü ő é é é ő é ő ü ű é é é é í ó ő ú ü é í ü ü é é é é é ü ű é ő é é é ő ó í ü ű é é ő ó é é ő ó í ü ű é ő ó é
Á ú í ó ü ű é í é í ü é é ő ü ű é ü é é é ü é é ő é ő ó ő ő é ó é é ő é é í ó ő í é í ü í ü é é é ő é ő ő é í ü ő ü ü ő ő é ő í ő ő ő é É ü ú ő í ő é ü é é ú ő ő é ő ü ű é é é é é í ó ü é ü ü ű é é é é
PANNON-PALATINUS Tudom{ny
PR/B11WG0125T0010TT007 PANNON-PALATINUS Tudom{ny A KÉSŐ RENESZ[NSZ ERŐDÉPÍTÉSZET, A GYŐRI PÉLDA DR WINKLER GUSZT[V Az 1530-as években It{li{ban, Franciaorsz{gban és Magyarorsz{gon elterjedt, úgynevezett
2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására
Melléklet ok: Sorszám Kulturális tevékenységek támogatása szervezet neve 2011.évi Önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? 2012. évi Pályázati program címe Mellékletek?
Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek. Gondolatok Maurits Ferencről
Ezüst hajú, fehér szakállú, hórihorgas kisgyerek Gondolatok Maurits Ferencről Bevezető Skiccek, rajzok, pálcikababák, kusza vonalkák. Ha rákérdezünk a gyermekkép alkotójára, hogy ez épp most mit ábrázol,
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam
SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.
TEli TARlAT KÉPZŐ ÉS IPARMŰVÉSZETI KIÁLLíTÁS
l' l' TEli TARlAT KÉPZŐ ÉS IPARMŰVÉSZETI KIÁLLíTÁS TÉli TÁRIIT KÉPZÖ ÉS IPARMŰVÉSZETI KIÁLLíTÁS A MŰHELY MŰVÉSZETI EGYESÜLET KIÁLLíTÁSA A. VARGA IMRA Téli kert 1. ~Ox 70 cm, vegyestechnika AMBRUS LAJOS
LÉNÁRT TAMÁS A tiszta szemlélet nyomában
LÉNÁRT TAMÁS A tiszta szemlélet nyomában Nádas Péter fotókiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban Nappal és éjszaka egyedül egy lakásban, lázasan és legyöngülten írja Nádas Péter a Jelentés a grunewaldi
Első gyűjteményes kiállítása 1938-ban a Tamás Galériában nyílt meg. 1936-tól a Magyar Képzőművészek Egyesületének, majd 1937-től a Képzőművészek Új
Élete 1991. november 23.-án született Kiskohon ma Románia területe. Nehéz gyermekkora volt, hiszen árvaházba került. 1913-ban Andrássy József örökbefogadta. Cimfestő szakmát tanult, majd egyik tanára,
FAZAKAS TIBOR. (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
FAZAKAS TIBOR JÓZSEF ATTILA (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Fazakas Tibor életpályája, munkája meggyőzően tükrözi e gondolatot. Érdemes ezen életművet méltatni,
A Debreceni Református Hittudomány Egyetem által működtetett, illetve az egyetemet kedvezményezettként kezelő alapítványok Debrecen, 2014.
A Debreceni Református Hittudomány Egyetem által működtetett, illetve az egyetemet kedvezményezettként kezelő alapítványok Debrecen, 2014. A Debreceni Lelkészképzésért Alapítvány Az 1999 őszétől bejegyzett
MICHAL HAJNAL HAJNAL MIHÁLY
MICHAL HAJNAL HAJNAL MIHÁLY HAJNAL MIHÁLY Prágában élô, magyar származású festô- és grafikusmûvész kiállítása Támogatók: Közép-európai Kulturális Intézet A címlapon: Monparnasse, acryl, vászon,150 x 120
A kompetenciamérés értékelése: évi kompetenciamérés
A kompetenciamérés értékelése: 2015. évi kompetenciamérés 2008 óta van lehetőség arra, hogy az iskol{k a kompetenciamérések eredményeit saj{t kor{bbi eredményeikkel, illetve m{s iskol{k eredményeivel összehasonlíts{k.
bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február
bemutatja festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február Cseresznye és barack 1. Korfu, öböl, reklám... 90x120 cm 2. Téli este 80x123 cm 3. Falusi hófoltos 80x110 cm 4.
í úí ő í í ú Í Í Á Á É Ö Á Ó Á Á Á ö ö ő ő ő ö ő í í ő ú ő ú ő ő ö ö ö ő ö í ő ő ő ö ö í ő ö ő ő í ő ő ő ő ő ő ő í ö ö ő ö ő ő ő ő ő ő ö í ö ő ö ü ü ő í ü ú ő Á ü ő ő í ő í í ú ő í ő ö í ö ő ő 4 A diplonadolgozati
csendéletei szintén meghatározóak ben többirányú változás állt be müvészetében. Uj motívumok mellett azonban egyre gyakrabban
t a_ft, I L. n ; I cn I % 1 i falvakban etnológiai gyüjtőmunkát folytatott. Vonalas rajzokban örökítette meg az általa fontosnak vélt motívumokat. A szintézis e módszerét konstruktiv-szürrealista tematika
1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás)
5. forduló 1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás) A. Berlin B. Helsinki C. Melbourne 2. Hogy hívják a Kaposszentjakabon évek óta rendszeresen
T. Ágoston László 70. születésnapjára
T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a
MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre
MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) A természet varázsát ontja bőven: A fűben, a virágban és a kőben. Ó, nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná
Fotós az utcán. Skuta Vilmos képei ürügyén
SZARKA KLÁRA Fotós az utcán Skuta Vilmos képei ürügyén Az olyan fotografálás, amilyet Skuta Vilmos művel, a XIX. század végén kezdődött, és a múlt század utolsó évtizedeiben kellett volna kilehelnie a
A program leírása: A program célja:
A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel
Pest drágagyöngye. Józsefvárosi blogmesék. Kerekes Pál. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Borító: Bak Ágnes
Pest drágagyöngye Józsefvárosi blogmesék Kerekes Pál 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Borító: Bak Ágnes A posztok között hajdani fűszer- és gyarmatárú hirdetések Milyen volt? Az elmúlt évtizedek
Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.
Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa
Borbély Károly A pálya íve
Borbély Károly A pálya íve Barabás Miklós munkásságáról (Kézdimárkosfalva, 1810-1898, Budapest) Hogyan van kódolva egy életpálya és miként kapcsolódhat az egy nemzet kultúrájának fejlődéséhez? Hogyan lesz
Állatorvos, bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és tiszteleti
204-391 Biographia 2007.12.04 10:07 Page 379 DR. ZIMMERMANN ÁGOSTON 1875 1963 379 Állatorvos, bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és tiszteleti tagja, Kossuth-díjas, az anatómia és fejlôdéstan