Jókedvet visznek a betegek életébe a bohócdokik

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jókedvet visznek a betegek életébe a bohócdokik"

Átírás

1 *N *

2 2/12 *N *

3 *N * 3/12 MELLÉKLET AZ I. RÉSZHEZ Jókedvet visznek a betegek életébe a bohócdokik (1.) Tizenhat éve tartja különleges vizitjeit 1 Dr. Lala és bohócdoktor csapata: az általuk alkalmazott nevetésterápia már közel beteg vagy sérült gyermek és felnőtt napjait tette szebbé, sok esetben hozzájárulva gyógyulásukhoz is. (2.) Én örülök annak, ha háromszáz négyszáz gyereket meg tudok nevettetni egy szabadtéri előadáson vagy egy művelődési ház színpadán, de jobban örülök neki, ha egy gyereket meg tudok nevettetni a betegágyánál vallja Balogh László, azaz Dr. Lala, a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány vezetője. Az alapítvány 2000-ben jött létre, és doktorai bohócnak öltözve igyekszenek vidámságot csempészni a beteg gyermekek életébe. (3.) A bohócdoktorok a Heim Pál Gyermekkórházban kezdték látogatni a kis betegeket, ma már azonban más intézményekben is jelen vannak. Az alapítványnál dolgozó bohócdoktorok eddig majdnem betegnél tettek látogatást. Emellett árvaházakba, gyermekotthonokba, idősek otthonába is elmennek, és örömmel színesítik meg az ott élők napjait. (4.) A gyerekek néha csodálkozva fogadják a furcsa doktorokat, a végén azonban felvidulva, a röhögéstől az ágyon elterülve fogják a hasukat. Ez nem meglepő, hiszen a bohócok a legjobb orvosi szaktudásukkal gyógyítanak: szórják a jobbnál jobb poénokat, a szomorkás kórterem pedig a falra felkerülő színes lufiknak, a finom cukorkáknak és a különböző ajándékoknak köszönhetően percek alatt a jókedv fellegvárává változik. (5.) Kik valójában a bohócdoktorok? Táncosok, színészek, pantomimművészek, akiket külön felkészítenek erre a feladatra. Az alapítvány havonta szervez számukra tréningeket, ahol bővítik előadói tudásukat, és tapasztalatot is cserélnek. Ezenkívül fejlesztik improvizációs 2 készségüket, beszédtechnikájukat, és természetesen zsonglőrködni is tanulnak. Mivel kis betegekkel dolgoznak, orvosi ismeretekkel is rendelkezniük kell, és tudniuk kell bánni a gyermekekkel. (6.) A bohócdokik a nevetéssel gyógyítanak, amely nemcsak a gyerekeknek tesz jót, de a szülőknek is. Szerző: Streit Nóra (A nyomán.) 1 vizit = kórházban az orvosok által a betegek látogatása 2 improvizáció = valaminek az előadása előzetes felkészülés nélkül P perforiran list

4 4/12 *N * MELLÉKLET A II. RÉSZHEZ Dóka Péter: A kék hajú lány (részletek) A tizenhárom éves Olivér kórházba került. A gyerekosztályon barátokra talál, és sokkal jobban érzi magát, mint odahaza. 1. részlet Megpillant az ebédlő ajtajában egy nagyon furcsa lányt. Kerekes székben ül, fekete ruhát visel, az arca ki van sminkelve, a haja pedig kék. Talán tizenkét éves lehet. [...] A kék hajú lány Olivér mellé gurul a kerekes székével. Ne haragudj, de mondja Olivér, ám Mira dühösen belé fojtja a szót. Hagyjál békén! ripakodik rá, és fenyegetően felemeli a kezét. Hosszú, feketére lakkozott körmei vannak. rágurultál a lábamra fejezi be Olivér a mondatot. Ja, bocs mondja Mira, és hátrébb gurul. Aztán szürcsölve enni kezdi a levest. Olivér csak turkál a tésztában, ide-oda tologatja a tányérját, és néha a kék hajú lányra pillant. Na, mit bámulsz, na? kérdezi Mira. Nem tudom feleli Olivér. Akkor erőltesd meg az agyad, és találd ki mondja Mira, és eszik tovább. 2. részlet Mira vállat von, aztán fekete filctollat vesz elő. Dolgozni kezd egy rajzon, ami az ölében heverő rajztáblán van. Daganatot találtak a térdemben mondja rajzolás közben. Nemsokára megműtenek. Én pedig leestem egy fáról feleli Olivér. [...] Tudod, mit szoktam csinálni, ha nem bírok aludni? Olivér nem tudja. Megmutatom, ha akarod. Menjünk a folyosó végére, a lépcsőhöz. Amikor odaérnek, a lány a fiúra néz. Le kell jutnunk a földszintre, de még mindig rossz a lift. [...] Olivér a hátán viszi le a lányt, két emeleten át. A karjában tartva persze egyszerűbb volna, de a begipszelt kezével nem tud fogni. [...] Mikor leértek a földszintre, a fiúnak vissza kell mennie a kerekes székért is. Elég erős vagy mondja Mira elismerően. [...] Most pedig toljál ki a kertbe! [...] Mira hirtelen lefékez, és egy kőlapra mutat a földön. Ez itt doktor Nosferat sírja. [...] A legenda szerint, ha valaki teliholdkor megérinti a sírt, és megfogadja, hogy segít három emberen, akkor kérheti valaki gyógyulását. Olivér gyanakodva nézi Mirát a holdfényben. Ezért vagyunk itt? És kinek a gyógyulását fogod kérni? Én senkiét. Te fogsz kérni. Én? Azt fogod kérni, hogy gyógyuljak meg. Miért kérném? Alig ismerlek. Sok oka lehet. Mondjuk, azért, mert rendes vagy. Vagy egy csókért cserébe. [...]

5 *N * 5/12 I. RÉSZ Az I. rész feladatai a Jókedvet visznek a betegek életébe a bohócdokik című szöveghez kapcsolódnak. Figyelmesen olvasd el a szöveget, majd oldd meg a feladatokat! 1. Pótold a hiányzó adatokat! A szöveget írta, és a/az honlapon jelent meg. 2. a) Írd a vonalra annak az alapítványnak a teljes nevét, amelyről a szöveg szól! 2. b) Írd a vonalakra az alapítvány vezetőjének a teljes nevét és a becenevét! Teljes neve: Beceneve: 3. Igazak (I) vagy hamisak (H) az állítások? Karikázd be az I-t vagy a H-t! Az alapítvány alig tizenöt éve működik. I H A bohócdoktorok minden évben közel beteget látogatnak meg. I H A bohócdoktorok valójában nem orvosok. I H (3 pont)

6 6/12 *N * 4. Milyen gyakran szerveznek tréninget a bohócdoktoroknak? Karikázd be a megfelelő válasz betűjelét! A B C D mindennap minden héten egyszer minden hónapban egyszer minden fél évben egyszer 5. Mi a bohócdoktorok munkájának a célja? Válaszodat mondatban fogalmazd meg! 6. Írd ki a megadott bekezdésekből az alábbi szavak rokon értelmű megfelelőjét (szót vagy szószerkezetet)! megszépítette (1. bekezdés): vicc (4. bekezdés): 7. Alkosd meg a megadott szavakból a mondatokba illő összetett szavakat, és írd be őket a megfelelő helyre! Ha kell, toldalékold is őket! Két szó felesleges. mérő, test, orvos, beteg, láz, gyermek Reggel rosszul éreztem magam, ezért anyukám elvitt a/az. Amikor sorra kerültem, a nővér megmérte a testhőmérsékletemet.

7 *N * 7/12 8. Válaszd el minden lehetséges helyen! rendelkezniük 9. a) Számozással (1-től 5-ig) állítsd betűrendbe az alábbi szavakat! tart szór tanul tapasztal szervez 9. b) Milyen szófajúak az a) feladat szavai? Írd a vonalra! 10. Pótold a hiányzó rövid vagy hosszú magánhangzókat és mássalhangzókat, illetve a j vagy ly betűt! Dr. Lala talán a leghíre ebb bohócdoktor, aki már több éve járja a kórházakat, hogy moso t csaljon a beteg gyerekek arcára. Ki ő valójában, s honnét jö az ötlet, hogy ezt a nehéz, de gyönyör feladatot végezze?

8 8/12 *N * 11. Egészítsd ki a mondatokat a zárójelben megadott szavak megfelelően toldalékolt alakjával! A bohócdoktorok nemcsak a, hanem a vidéki (Budapest) is látogatják a beteg gyermekeket. (kórházak) Az önkéntes bohócdoktorok mindig tartalmas és szórakoztató kedveskednek a kis betegeknek. (műsor) (3 pont) 12. a) Kérdezz egész mondattal az aláhúzott részre! A gyerekek csodálkozva fogadják a furcsa doktorokat. 12. b) Alakítsd át tagadó mondattá az alábbi mondatot! A gyerekek csodálkozva fogadják a furcsa doktorokat. 13. Alakítsd át az alábbi felszólító mondatot kijelentő mondattá! Te is támogasd a bohócdoktorok működését!

9 *N * 9/12 II. RÉSZ Figyelmesen olvasd el A kék hajú lány című mű két részletét, majd oldd meg a feladatokat! 1. Fogalmazd meg egy mondatban, miről szól az első részlet! 2. Milyennek ismerted meg Mirát az első részletben? Írd a vonalakra a szöveg alapján a megfelelőt! Haja: Arca: Körme: 3. Miért van a két gyerek kórházban? Folytasd a mondatokat! Mira azért van kórházban, mert. Olivér azért került kórházba, mert.

10 10/12 *N * 4. Pótold a hiányzó szavakat a második részlet alapján! Mivel a kórházban nem működött a, Olivér a hátán vitte le Mirát a földszintre. Miután lehozta a is, kimentek a Nosferat. 5. Fogalmazd meg, a hiedelem szerint mit kell tennie annak, aki valakinek a gyógyulását szeretné kérni! 6. Igazak (I) vagy hamisak (H) az alábbi állítások? Karikázd be a megfelelő betűt! Mira a második részletben jóval kedvesebb Olivérhez, mint az elsőben. I H Mira úgy gondolja, hogy Olivér jó fiú. I H 7. Karikázd be az első részletben olvasható ripakodik szó jelentésének betűjelét! A B C D veszekszik valakivel megüt valakit dühösen néz valakire haragosan kiált valakire

11 *N * 11/12 8. Olivér a kórházban segít három beteg fiúnak, és így Mira kívánsága teljesül. Találd ki ezt a történetet, és meséld el 5 7 mondatban! a b c d Összpontszám: 40

12 12/12 *N * Üres oldal

*N * MAGYAR NYELV ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. osztály május 4., csütörtök. Državni izpitni center. 6. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS

*N * MAGYAR NYELV ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. osztály május 4., csütörtök. Državni izpitni center. 6. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS Državni izpitni center *N7322* 6. osztály MAGYAR NYELV 207. május 4., csütörtök ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 6. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS Državni izpitni center Vse pravice pridržane. 2 N7-3-2-2 ÚTMUTATÓ

Részletesebben

ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS ÚTMUTATÓ A TANULÓNAK

ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS ÚTMUTATÓ A TANULÓNAK A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N3* RENDES MÉRÉS. szakasz MAGYAR NYELV 0. május 8., kedd / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete töltőtoll vagy

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. 2006. május 5., péntek / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. 2006. május 5., péntek / 60 perc A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N063* MÁJUSI MÉRÉS MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 006. május 5., péntek / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete

Részletesebben

TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA

TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA Az elsõ nap az iskolában Az elsõ napon még nem tanultunk, hanem ismerkedtünk egymással. Bemutatkoztunk, és elmeséltük, hogy mi volt a jelünk az óvodában. A

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP május 4., péntek / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP május 4., péntek / 60 perc A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N073* RENDES MÉRÉS MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 007. május 4., péntek / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete

Részletesebben

Ő az első európai nyertes

Ő az első európai nyertes *N16113121* 2/12 *N1611312102* *N1611312103* 3/12 MELLÉKLET AZ I. RÉSZHEZ 1. szöveg: Ő az első európai nyertes Megtörve a japán és amerikai uralmat, a magyar Karancz János nyerte az idei jojó-világbajnokságot.

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Péntek, augusztus 27. / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Péntek, augusztus 27. / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P042A10311* ŐSZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Péntek, 2004. augusztus 27. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 0 ISKOLAI FORDULÓ II. fokozat ÉLETTÖRTÉNETEK Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia Feladatlap Megoldási idő: 45 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám:

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP május 6., szerda / 60 perc. 2. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP május 6., szerda / 60 perc. 2. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N093* RENDES MÉRÉS MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 009. május 6., szerda / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete

Részletesebben

1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1

1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1 TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN Egy híres sakkozó nevét kapod, ha jó úton jársz. Írd át színessel a név betûit! P O V G P O L G J Á R D U J T U T D I I T 2. Moziba mentek a bábok. Nézz körül a nézôtéren, és válaszolj

Részletesebben

A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek.

A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek. Kedves második osztályos tanuló! Bizonyára te is szívesen tanulod a matematikát. A 2. osztályban is sok érdekes feladattal találkozhatsz. A Számoljunk! című munkafüzetünk segítségedre lesz a gyakorlásban.

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP május 10., hétfő / 60 perc. 2. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP május 10., hétfő / 60 perc. 2. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N03* RENDES MÉRÉS. szakasz MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 00. május 0., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY

MATEMATIKA VERSENY Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2016. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV. ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS az alacsonyabb követelményszintű alkalmazott képzési program 6.

Državni izpitni center MAGYAR NYELV. ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS az alacsonyabb követelményszintű alkalmazott képzési program 6. A tanuló kódszáma: Državni izpitni center *N17113921* 6. osztály MAGYAR NYELV ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS az alacsonyabb követelményszintű alkalmazott képzési program 6. osztályában 2017. május 4., csütörtök

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY --------------------

MATEMATIKA VERSENY -------------------- Eötvös Károly Közös Fenntartású Általános Iskola 2013. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 831 Vonyarcvashegy, Fő u. 8/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY Paola Zannoner: Célvonal

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY Paola Zannoner: Célvonal PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ISKOLAI FORDULÓ A KÉTNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8 9. OSZTÁLYA Paola Zannoner: Célvonal Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont

Részletesebben

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban SZKB104_15 Fordulópontok a barátságban TANULÓI FORDULÓPONTOK A BARÁTSÁGBAN 4. ÉVFOLYAM 145 D1 Gyurkovics Tibor: Rád nem lehet számítani Jenő nem tud futballozni. De mindig odajön. Beveszem a hármas csapatba,

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Anyának szülinapja van. Az egész Szabó család a közeli étterembe megy ünnepelni. A kilencéves Tóni örül az ünnepi ebédnek, a tizenhat éves Péternek nincs kedve hozzá.

Részletesebben

ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS ÚTMUTATÓ A TANULÓNAK

ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS ÚTMUTATÓ A TANULÓNAK A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N33* RENDES MÉRÉS. szakasz MAGYAR NYELV 03. május 9., csütörtök / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete töltőtoll

Részletesebben

TUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA

TUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA Državni izpitni center *N2322* RENDES MÉRÉS 2. szakasz MAGYAR NYELV 202. május 8., kedd ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 2. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA RIC 202 2 N2-3-2-2 a a tanuló a feleletválasztós

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV. ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS az alacsonyabb követelményszintű alkalmazott képzési program 6.

Državni izpitni center MAGYAR NYELV. ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS az alacsonyabb követelményszintű alkalmazott képzési program 6. A tanuló kódszáma: Državni izpitni center *N18113921* 6. osztály MAGYAR NYELV ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS az alacsonyabb követelményszintű alkalmazott képzési program 6. osztályában 2018. május 4., péntek /

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY

MATEMATIKA VERSENY Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola 2012. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,

Részletesebben

Másold le! Másold le a szóláshasonlatot! Ugrik, mint a béka. Javítás

Másold le! Másold le a szóláshasonlatot! Ugrik, mint a béka. Javítás 1. Másold le! 2. Másold le a szóláshasonlatot! Ugrik, mint a béka. 3 3. a) Kisbetű? Nagybetű? Pótold! b) Ellenőrizd le! A helyes megoldásokat megtalálod az 1. mellékletben. c) Másold le a szavakat! 4.

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 29., hétfő / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 29., hétfő / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P061A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2006. május 29., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a

Részletesebben

Európai Gazdasági és Monetáris Unió

Európai Gazdasági és Monetáris Unió 2 P122-A103-1-1 P122-A103-1-1 3 Melléklet az 1. feladatlaphoz Európai Gazdasági és Monetáris Unió 1. Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió, vagy egyszerűbben Gazdasági és Monetáris Unió (EGMU vagy GMU)

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Kedd, február 01. / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Kedd, február 01. / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P043A10311* TÉLI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Kedd, 2005. február 01. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

VI. VI. ik lecke atoatodik lecke

VI. VI. ik lecke atoatodik lecke Hatodik lecke A nagy találkozás Szia, Lilla! Szia, Gergely! Hát te honnan jössz? Az egyetemről. Ma csak egy előadás van, reggel. Úgyhogy most fölmegyek a Várba. Mit csinálsz a Várban? Bemegyek a Ludwig

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2014. augusztus 25.

Državni izpitni center MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2014. augusztus 25. A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *M14213112* ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV 2. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2014. augusztus 25., hétfő / 90 perc Engedélyezett

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY

MATEMATIKA VERSENY Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2015. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket

Részletesebben

XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014.

XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014. XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014. KEDVES GYEREKEK! JÓ VERSENYZÉST KÍVÁNUNK! Olvasd el figyelmesen a történetet! Az elrepült focilabda

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 28., hétfő / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése május 28., hétfő / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P071A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2007. május 28., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP május 4., péntek / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP május 4., péntek / 60 perc A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N18113121* 6. osztály MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 2018. május 4., péntek / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy

Részletesebben

A BARCSAY JENŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. TANULÓK ÉRTÉKELÉSE

A BARCSAY JENŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. TANULÓK ÉRTÉKELÉSE A BARCSAY JENŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. TANULÓK ÉRTÉKELÉSE TARTALOM 1. A MAGASABB ÉVFOLYAMRA LÉPÉS FELTÉTELEI... 3 2. A BESZÁMOLTATÁS KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI.. 4 3. MAGATARTÁS ÉS SZORGALOM

Részletesebben

Jarabin Kinga. Kedves Olívia!

Jarabin Kinga. Kedves Olívia! Jarabin Kinga Kedves Olívia! Kedves Olívia! Mire levelem megérkezik hozzád, már biztosan újra nyugodt leszek és békés, de most pipa vagyok, haragos és mérges! Már megint hadat üzent nekem az a makacs és

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

minden ami rejtvény, kisiskolásoknak! Olvasórally Csivitelő

minden ami rejtvény, kisiskolásoknak! Olvasórally Csivitelő Olvasórally 2-3. oldalhoz Csivitelő 3. oldalhoz 1. Karikázd be a helyes megoldások előtt álló betűt! Ezután olvasd össze, és megtudhatod, hogyan dolgoztál! Melyik az év legrövidebb napja? T/ Miklós nap

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Fekete István: Lutra Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955.

Fekete István: Lutra Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955. Fekete István: Lutra Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1955. Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 4 6. évfolyam.

Részletesebben

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000 Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák és Szülők!

Előszó. Kedves Kollégák és Szülők! Előszó A/1 Kedves Kollégák és Szülők! A Varázslatos számoló című gyakorló a számtani alapokra építve segíti a tanulókat a számolás, a logikai gondolkodás gyakorlásában. Nagy hangsúlyt fektet az elemi számolási

Részletesebben

Csoportosítsd a szövegben található szavakat! / Group the words according to the text.

Csoportosítsd a szövegben található szavakat! / Group the words according to the text. A. V. A házunk Hol van a ház? A Petőfi utcában. Hány óra (van)? Öt óra (van). Hol vannak a gyerekek? A szobában. B. Zsuzsa: A Petőfi utcában van a házunk. A házban négy szoba van. Egy nappali, egy hálószoba

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018 PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ISKOLAI FORDULÓ KÖZÉPISKOLA MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző! Köszöntünk

Részletesebben

NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK

NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK Zimányi Árpád NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK IX. RÉSZ A NÉVSZÓK TOLDALÉKOLÁSA Részletek a szerző Nyelvhelyességi gyakorlókönyv című munkájából (EKFT Líceum Kiadó, Eger, 1999) A szerző engedélyével TARTALOM

Részletesebben

Javítókulcs S Z Ö V E G É R T É S

Javítókulcs S Z Ö V E G É R T É S 8. é v f o l y a m Javítókulcs S Z Ö V E G É R T É S Országos kompetenciamérés 2010 Oktatási Hivatal ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ön a 2010-es Országos kompetenciamérés szövegértési feladatainak Javítókulcsát

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Szombat, május 29. / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Szombat, május 29. / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P041A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Szombat, 2004. május 29. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete töltőtoll vagy golyóstoll.

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék vagy fekete töltőtoll vagy golyóstoll. A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N14113121* 6. osztály MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 2014. május 8., csütörtök / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék

Részletesebben

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.

Részletesebben

2. feladat. Olvasd el a könyv hátsó borítóját és töltsd ki az alábbi részletet!

2. feladat. Olvasd el a könyv hátsó borítóját és töltsd ki az alábbi részletet! Jelentkezési lap Név: Lakcím: Iskola: Osztály: E-mail cím: Iskola e-mail címe: Telefonszám: Kérjük, hogy minden mezőt tollal és olvasható nyomtatott betűkkel töltsetek ki! Az alábbi linken Finy Petra rövid

Részletesebben

1. Dóri, Samu és Bianka pénzt számoltak, és beváltották nagyobb egységekre. Rakd ki

1. Dóri, Samu és Bianka pénzt számoltak, és beváltották nagyobb egységekre. Rakd ki Számok ezerig. Dóri, Samu és Bianka pénzt számoltak, és beváltották nagyobb egységekre. Rakd ki játék pénzzel! a) Dóri pénze: Helyiérték-táblázatba írva: Százas Tízes Egyes 5 3 százas + 5 tízes + 3 egyes

Részletesebben

Árvainé Libor Ildikó Lángné Juhász Szilvia Szabados Anikó. Elsõ félév. Tizenegyedik, javított kiadás Mozaik Kiadó Szeged, 2013

Árvainé Libor Ildikó Lángné Juhász Szilvia Szabados Anikó. Elsõ félév. Tizenegyedik, javított kiadás Mozaik Kiadó Szeged, 2013 Árvainé Libor Ildikó Lángné Juhász Szilvia Szabados Anikó Elsõ félév Tizenegyedik, javított kiadás Mozaik Kiadó Szeged, 03 ÉV ELEJI ISMÉTLÉS Figyeld meg a fenti képet! Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az

Részletesebben

Tizedik lecke. szeretek levelet írni nem tudok jól írni

Tizedik lecke. szeretek levelet írni nem tudok jól írni Tizedik lecke Képeslapok Drága Lilla! Ez az első magyar levél, amit írok. Szeretek levelet írni, de magyarul az az igazság nem tudok jól írni. Naplót írok ugyan, de az nem igazi írás. Itt minden nagyon

Részletesebben

TIMSS & PIRLS Tanulói kérdőív. 4. évfolyam. Azonosító címke

TIMSS & PIRLS Tanulói kérdőív. 4. évfolyam. Azonosító címke Azonosító címke TIMSS & PIRLS 2011 Tanulói kérdőív 4. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály 1054 Budapest, Báthory u. 10. IEA, 2011 Útmutató Ebben a kérdőívben Veled kapcsolatos

Részletesebben

Gondolatok a tegnapokról. és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek?

Gondolatok a tegnapokról. és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek? Gondolatok a tegnapokról és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek? Semmi értelme azon gondolkodni, hogy a tegnap miért alakult úgy, ahogy. Azon azonban érdemes elmélkedni, hogy miképpen lehet

Részletesebben

Kati mesét olvas. A tanító néni mosolyog. A dió csonthéjas gyümölcs. A fecske költözı madár. A szemetet a szemétgyőjtıbe rakjuk

Kati mesét olvas. A tanító néni mosolyog. A dió csonthéjas gyümölcs. A fecske költözı madár. A szemetet a szemétgyőjtıbe rakjuk Nyírd ki a mondatkártyákat Kati mesét olvas A dió csonthéjas gyümölcs Kétszer kettı egyenlı néggyel A felnıtteknek udvariasan köszönünk Rendben tartom a szobámat Étkezés elıtt mindig kezet mosok Alaposan

Részletesebben

Olvasd el a szövegrészletet, majd válaszolj a kérdésekre!

Olvasd el a szövegrészletet, majd válaszolj a kérdésekre! Olvasd el a szövegrészletet, majd válaszolj a kérdésekre! A kokárda története A trikolórt, a háromszínű zászlót Európában a francia forradalom tette "divatossá". A párizsi események ihlették meg Szendrey

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Hatodik Erzsébet királyné Megyei Olvasópályázat 1-2. osztály

Hatodik Erzsébet királyné Megyei Olvasópályázat 1-2. osztály Hatodik Erzsébet királyné Megyei Olvasópályázat at 2009. 1-2. osztály Neved: Felkészítd neve: Iskolád: Osztályod: Általános tudnivalók Ebben az évben a Hatodik Erzsébet királyné Megyei Olvasópályázat témájául

Részletesebben

A birtokos szerkezet

A birtokos szerkezet A birtokos szerkezet Ha kérdése van, használja nonstop segélyvonalunkat: www.magyarora.com/grammar/birtokos_tablazat.pdf 1 ) Lássunk munkához Kezdjük megint a novellával Húzza alá a példákban az egyes

Részletesebben

Mesék. Jorinde és Joringel. Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017

Mesék. Jorinde és Joringel. Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Mesék Jorinde és Joringel Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Az oktatási segédanyagot készítette: Mészáros Judit, Szalay Katalin Témavezető: Mészáros Judit Olvasószerkesztő:

Részletesebben

Magyar nyelvi gyakorló

Magyar nyelvi gyakorló Dr. Galgóczi Lászlóné Magyar nyelvi gyakorló kisiskolásoknak 2 Mozaik Kiadó Szeged, 2013 Szótagoljunk! 1. Robot Robi felfedezõútra indult. Mit látott? Írd le szótagolva a szavakat, ahogy a robot mondhatta

Részletesebben

Cím: Papírtányér maszkok készítése a zokniállatos szöveget helyettesítheti, életkor és érdeklődési kör szerint osztható ki a diákoknak más-más szöveg.

Cím: Papírtányér maszkok készítése a zokniállatos szöveget helyettesítheti, életkor és érdeklődési kör szerint osztható ki a diákoknak más-más szöveg. Cím: Papírtányér maszkok készítése a zokniállatos szöveget helyettesítheti, életkor és érdeklődési kör szerint osztható ki a diákoknak más-más szöveg. Szövegtípus: dokumentum Szöveg olvashatósága: közepesen

Részletesebben

50. modul 1. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia

50. modul 1. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia 50. modul 1. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia 50. modul 2. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia 50. modul 3. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia 50. modul 4. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia és csoport

Részletesebben

Hatodik lecke. fölmegyek a Várba. bemegyek a múzeumba. lemegyünk a Városmajorba kimegyünk Hűvösvölgybe. fölmegyünk a hegyre.

Hatodik lecke. fölmegyek a Várba. bemegyek a múzeumba. lemegyünk a Városmajorba kimegyünk Hűvösvölgybe. fölmegyünk a hegyre. Hatodik lecke A nagy találkozás Szia, Lilla! Szia, Gergely! Hát te honnan jössz? Az egyetemről. Ma csak egy előadás van, reggel. Úgyhogy most fölmegyek a Várba. Mit csinálsz a Várban? Bemegyek a Ludwig

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK Egészségügyi alapismeretek középszint 1521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet

Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet A kis képek alapján mondd el a mesét saját szavaiddal! Te milyen csodatarisznyát szeretnél? Írd le! Az olvasófüzetedben dolgozz! Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet Írd le a fejezet címét! Hány méterre

Részletesebben

Tizenkettedik lecke. Az ajtóban

Tizenkettedik lecke. Az ajtóban Tizenkettedik lecke Az ajtóban Gulyás Szia, édes! Szia, kicsim! Egy picit korán jössz... Hát... én el is mehetek... Jaj, nem úgy értem! Bocsánat! Csak még nincs kész a vacsora. A vacsora a mai meglepetés.

Részletesebben

Nézzük meg, mi is történik! Az ember táplálékul rossz

Nézzük meg, mi is történik! Az ember táplálékul rossz civilizált társadalom szupermarketjét, egyszerűbb nevén áruházat. Azok, akik még nem voltak nyugati országokban, meglátogathatják a miénket is. A nagyobb városokban található kínálat ezektől különösebben

Részletesebben

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József TARTALOMJEGYZÉK Bevezető I. Útmutató I/1. Nemet mondás,

Részletesebben

Ennek a könyvnek a gazdája:

Ennek a könyvnek a gazdája: A Könyvmolyképzőnél eddig megjelent Szigge-könyvek: Kedvencünk, Szigge Csütörtök van? Akkor Szigge! Gyerünk, Szigge! Ennek a könyvnek a gazdája:...... Lin Hallberg & Margareta Nordqvist Vár minket Szigge!

Részletesebben

III. Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a harmadik fordulónál! Figyelmesen olvass el minden feladatot és szöveget!

III. Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a harmadik fordulónál! Figyelmesen olvass el minden feladatot és szöveget! HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY OLVASÁS- SZÖVEGÉRTÉS A versenyző neve: Elért pontszám: Elérhető pontszám: 94 pont Forduló: III. Osztály: 2. Az iskola kódja: Feladási határidő: 2016. február 22. Kedves Versenyző!

Részletesebben

Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:...

Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:... Tanulmányi versenyanyag 2018/2019. tanév Nyelvtan-helyesírás 3. osztály Név:... Iskola:... Összpontszám: 240 pont Elért pontszám:... Helyezés:... 1. Tollbamondás 50 2. Bontsd szavakra és mondatokra az

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL Szerb Köztársaság OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET VAJDASÁGI PEDAGÓGIAI INTÉZET FELADATOK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS ÉS NEVELÉS

Részletesebben

MAGYAR BOHÓCOK A BETEGEKÉRT ALAPÍTVÁNY 1222 Budapest, Mező u. 17.

MAGYAR BOHÓCOK A BETEGEKÉRT ALAPÍTVÁNY 1222 Budapest, Mező u. 17. MAGYAR BOHÓCOK A BETEGEKÉRT ALAPÍTVÁNY 1222 Budapest, Mező u. 17. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Tartalma: 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ / 1sz. melléklet/ 2. KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA / 2sz. melléklet/

Részletesebben

FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára B-2 feladatlap

FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára B-2 feladatlap FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára B- feladatlap 001. február Név:.. Születési év: hó:. nap:. Kedves Felvételiző! A feladatlap megoldási ideje: 45 perc Zsebszámológépet nem használhatsz! Mivel

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

szka102_12 É N É S A V I L Á G Készítette: szegediné Gonda Zsófia SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_12 É N É S A V I L Á G Készítette: szegediné Gonda Zsófia SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_12 É N É S A V I L Á G Mit ettem ma? Mindennap egy alma az egészség oltalma Készítette: szegediné Gonda Zsófia SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM TANÁRI ÉN és a világ

Részletesebben

OKTATÁSI ALAPISMERETEK

OKTATÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. OKTATÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2011 ÉLETTÖRTÉNETEK

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2011 ÉLETTÖRTÉNETEK PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 0 ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉTNYELVŰ KÖZÉPISKOLA I IV. OSZTÁLYA ÉLETTÖRTÉNETEK Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia Feladatlap Megoldási idő: 45 perc Elérhető pontszám: 50 pont

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS. Az elrepült focilabda

JAVÍTÓKULCS. Az elrepült focilabda Az iskolától nem messze van egy focipálya. Kerítés választja el az úttesttől. A fiúk gyakran mennek oda focizni. Laci a legjobb játékos. Gyorsan fut, ügyesen cselez, és sok gólt lő. Péntek délután egymás

Részletesebben

A kiadványt a TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja állította össze

A kiadványt a TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja állította össze DOLGOZNI JÓ! 3. A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása című kiemelt projekt keretében készült.

Részletesebben

Kertvárosi Általános Iskola. Tatabánya, Hadsereg u. 111.... 2014-2015. 4. osztály

Kertvárosi Általános Iskola. Tatabánya, Hadsereg u. 111.... 2014-2015. 4. osztály Kertvárosi Általános Iskola Hadsereg utcai telephelye Tatabánya, Hadsereg u. 111. Tel. : 34/ 311-663 Neved:... Iskolád:..... Felkészítő tanár/ szülő neve: 2014-2015. 4. osztály Kedves Versenyző! Köszöntelek

Részletesebben

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály 2013/2014 Tanítók: Tóth Mária, Buruncz Nóra Tankönyvcsalád: Nemzeti Tankönyvkiadó Anyanyelvünk világa 4. osztály

Részletesebben

Csivitelő (2. osztály)

Csivitelő (2. osztály) Olvasórally 2-3. oldalhoz Csivitelő (2. osztály) 2-3. oldalhoz 1. Olvasd el az újság 2. és 3. oldalán található szövegeket, verseket! Keresd meg, mely dátumhoz mi tartozik, kösd össze! Kisboldogasszony

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018 PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018 ISKOLAI FORDULÓ A KÉTNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8 9. OSZTÁLYA Paola Zannoner: Célvonal Javítási és értékelési útmutató I. rész 1. olasz (0,5 pont), könyvtárosként (0,5

Részletesebben

2015 június: A hallás elemzése - Winkler István

2015 június: A hallás elemzése - Winkler István 2015 június: A hallás elemzése - Winkler István Winkler István tudományos tanácsadó, az MTA Természettudományi Kutatóintézetében a Kognitív Idegtudományi II. csoport vezetője. Villamosmérnöki és pszichológusi

Részletesebben

BESZÉD ÉS ANYANYELV. Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak TANMENET

BESZÉD ÉS ANYANYELV. Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak TANMENET BESZÉD ÉS ANYANYELV Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak TANMENET Beszéd és anyanyelv Nyelvtan-helyesírás 2. osztályosoknak Tematika és tanmenet (55 óra) 1. félév heti 1 óra 2. félév heti 2 óra ÓRA CÍM

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra!

2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! 1. Másold le írott betûkkel! 2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! 3. Írd le írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! b c cs d dz dzs f g gy h j k l ly m n ny p q r s sz t ty

Részletesebben