Balaton Gyakorlat EDR Somogy EMÜ ( ) Légi Tűzoltás. Pfeiffer Péter. Kárhely: Tűzoltó URH 11csat. Gyújtó Szabó Ferenc Rajnai Tamás
|
|
- Dániel Boros
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Balaton 08 nemzetközi katasztrófa-elhárítási gyakorlat Balatonszentgyörgy térségében 08 május között mintegy 40 szervezet 400 munkatársa és 0 járműve részvételével tartott az Országos Katasztrófavédelmi Figazgatóság irányításával a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófa-elhárítási és Nemzetközi Együttműködési Gyakorlatot. Az eseményeket és a háttértörténéseket foglaljuk össze. A gyakorlat célja Ma már közismert, hogy térségünket is érinti a klímaváltozás. Ez pedig új kihívásokat jelent a tűzoltás irányításában és taktikájában. A szélsséges idjárás megköveteli a katasztrófák felszámolásában az érintett szervezetek és országok együttműködését, amire a védekezés módszereiben, irányításában és eszközrendszerében is fel kell készülni. A nemzetközi szakirodalom és gyakorlat ebben iránymutató lehet. A gyakorlaton ennek megfelelen, feladat volt: Az úgynevezett többszervezetes irányítási rendszer tesztelése, A horvát irányítói törzzsel való együttműködés gyakorlása, valamint a légi és szárazföldi egységek beavatkozási taktikájának megismerése. Közben egy vegyi baleset kapcsán sok szervezet működésének összehangolása, és a lakosság védelmének megszervezése is a feladat részét képezte. A törzsmunkát egy Somogy megyében kidolgozott térinformatikai döntéstámogató rendszer támogatta, ami egyben a teljes tervezési feladat végrehajtását is jelentette. A határmenti tájékoztatás a Drávis projekt keretében kidolgozott Web alapú kommunikációs felületen történt. (Lásd. Védelem 08/1-10. oldal) Repülgépek vízreszállása Balaton 08. Gyakorlat EDR Somogy EMÜ (99000) Irányító törzs 08 csoport Kulcsár Tibor (Rendrség ) Slavko Tucakovic Darko Lovric Tolmács Györei József (Polgárr) Műszaki Mentés Légi Tűzoltás GrefferJózsef Pfeiffer Péter 08 csoport Kárhely: Tűzoltó URH 11csat. 08 csoport Kárhely: Tűzoltó URH 11csat. EDR Somogy szolg csoport ( ) M 6/ Sz ÖTE. k oló rk Pa Kárhely: Tűzoltó URH csat. 08 csoport Kárhely: EDR Somogy VFCS csoport ( ) 1/SF/ I. Logisztika 4/BSZ ÖTE/ I. 3/BBe ÖTE/I. Lakosságvédelem Baranya Károly 6 Helikopter leszálló Keszthely Víz Gyújtó Szabó Ferenc Rajnai Tamás 08 csoport 2/B/Víz ( ) Erdtűz gm ze T ez 2Bondor Zsolt 08 csoport Kárhely: Tűzoltó URH 11csat. KT I. 5/ TE/ Ö Heizler György Dr. Horváth Jen Mátrai László Benei Tibor Jankó Zoltán József Atttila TIHANY Biztosító Klem Róbert 08 csoport Helyszinen: PV D-23 II.Sz gyülekezési hely 2. sz. Gyül.hely: Horvát tűzoltók 68 Tihanyi Zoltán 08 csoport ( )
2 Repülgépek vízreszállása Lezárás Forgalom elterelés Műszaki Mentés helyszíne Balaton 08. Gyakorlat Légi Tűzoltás helyszíne Forgalom elterelés Nézk 6 (Kéth ely Iskola Lezárásbeléptetés / Sz ÖTE. k oló rk 1/SF/ I. Pa Lezáráselterelés gm ze T ez KT I. 5/ TE/ Ö Helikopter leszálló Meghívott vendégek 2/B/Víz 4/BSZ ÖTE/ I. 3/BBe ÖTE/I. Lezáráselterelés sz. Gyül.hely: M 68 Horvát tűzoltók Tzeg- és erdtűz kor tűzjelzés érkezett a marcali tűzoltó-parancsnokságra, eszerint a balatonkeresztúri es út körforgalomi részénél ég az erd. Az I-es kiemelt fokozatba sorolt egységek kiérkezésük után megkezdték a tűz oltását kor azonban a tűz átterjedt a közeli 0 hektáros nádasra, s a III-as kiemelt riasztásra kiérkez egységek 9.00-kor jelzik, hogy a terület alatti tzegmezben kráterszerű beégéseket észleltek. Ers a füstképzdés. A fokozatot IV-es kiemeltre módosítják és kérik 3 átemel szivattyú, 2 árokásó és 2 tolólapos gép valamint 2 VFCS és a környezetvédelmi mérkocsi kirendelését. Az úton forgalom lassítás elrendelésérl döntenek.
3 09.48-kor a magas füstkoncentráció miatt felmerül Balatonújlak lakosságának kitelepítése. Közben a háttérben megkezddtek a tzegmez elárasztásának elkészületei, a vízügyi igazgatóság nagy teljesítményű szivattyúkat telepített a terület mellett húzódó árokhoz, és speciális árokásó gépekkel megkezdte az ég tzegmez árkolását. A tűzoltás vezetje (10.00) jelezte az erdterület légi tűzoltásának szükségességét is. Ezek alapján a magyar katasztrófavédelmi szervek Horvátországból kértek segítséget. A felkérésre Horvátország 2 db repülgép, 1 db helikopter és légi deszant egység, továbbá 3 fvel 11 db tűzoltó járművet küldött. A légi egységek Zadarból elindultak a sármelléki repültérre ahová kor megékeztek. Közben megalakult a gyakorlat vezetési törzse (vízügy, rendrség, polgárrség, polgári védelem, légi irányítás részvételével), amelyhez kor csatlakoznak a horvát parancsnokok kor a repülgépek is bekapcsolódtak a tűzoltásba, de után a kedveztlen idjárás a további légi bevetéseket megakadályozta. Lakosságvédelem Miután a VFCS a helyszíni mérései alapján szükségesnek látszott a lakosság védelmérl gondoskodni a polgári védelmi erk készenlétbe helyezését rendelték el. Ezt követen Balatonújlakon a füstkoncentráció miatt elrendelték a teljes elzárkóztatást. Az éjszakai órákban a leszálló légáramlás miatt - Balatonújlakon ntt a füstkoncentráció, ezért elkészítették a lakosság kimenekítését, amit kor elrendeltek és a kimenekítési lita szerint 05.-ra végrehajtottak. A polgármester a tartalék vezetési pontra tette át a települési PV parancsnokság működését kor a település biztonsági lezárása befejezdött, órára pedig mindenki megérkezett a befogadó helyekre. Másnap (14-én) a VFCS jelentette, hogy a légszennyezettség és a porkoncentráció Kéthelyen is az egészségügyi határérték felett van, ezért döntöttek a helyi iskola preventív célú kitelepítésérl és a betegek elszállításáról. Ebben a Krízisintervenciós Team működött közre ra az iskola 0 tanulójának kitelepítése befejezdött.
4 Műv. Ház: 80 f Ált. Isk tornaterem: 0 f Óvoda: 40 f Alapítványi Iskola: 50 f Sportcsarnok: 100 f Óvoda: 60 f Kimenekítend: 528 f Ebbl 1 f művese kezelésre szállítás Önkormányzat: 40 f Óvoda: 3 f Kimenekítend: Ló: 10 db, Szarvasmarha: 2 db, Juh: 0 db Állatállomány befog: MG Szöv: 212 db Műv. Ház: 50 f Veszélyes anyag baleset A horvát földi tűzoltó erk 14-én 6 órakor Berzencénél átlépték a határt és rendrségi felvezetéssel folytatták útjukat. Közben a tzegégésbl ereden a területet borító sűrű, fojtogató füst miatt a lecsökkent látótávolságban a 6-os úton egy személyautó és egy veszélyes anyagot szállító tartályautó összeütközött. A személygépkocsi vezetje és utasa megsérültek, a járműbe szorultak, a tartályos járműbl veszélyes anyag ömlött a szabadba. (metil-merkaptán, UN 1064) Az eset felszámolását célzó műszaki mentésre újabb tűzoltóegységeket riasztanak a helyszínre, és a vezetési törzs átcsoportosításokat rendel el kor a riasztott erk megkezdik A felderítés megállapította, hogy a gépkocsivezet gerinc és medence sérülést szenvedett. Az utasnak nyílt lábszártörése van, és eszméletét vesztette, újra kell éleszteni. A metil-merkaptán a tartály sérülése miatt a szabadba került és a környezetét veszélyezteti. A lezárandó terület sugara 100 m. Ez a levegnél nehezebb, a talajszint közelében a domborzati és a meteorológiai viszonyoknak megfelelen terjed gáz rendkívül kellemetlen szúrós szagú. Igen könnyen meggyullad, égéskor mérgez kén-dioxid keletkezik. A gáznemű metil merkaptán ingerli a szemet és a légutakat. Nagy koncentrációban izgatja a központi idegrendszert, amit bénulás követhet.
5 Balaton 08. Gyakorlat Segítségnyújtásra érkez magyar tűzoltó erk helyszínre vonulása Sz 11/VÖRS/ÖTE 10/B.sztgy./ÖTE 3/M/V 9/TOM/I. 2/M/I I. 40 8/K/II 4/BB/ I. /s m él Marcali 30 közleménye Tzeg izzik, további beavatkozás szüks. /K/I 5/NK/I. 6/F/Ö T E. 1/M/ I. ez m g ze T 2. sz. Gyül.hely: Horvát tűzoltók Somogy VFCS Mentk Az eset felszámolására Marcaliból, Keszthelyrl, Nagykanizsáról, Nagyatádról, Zalaegerszegrl és Badacsonytomajból érkeznek tűzoltójárművek. Ezen túl riasztották a Veszélyhelyzeti Felderít Csoportot, a Mentket, a Rendrség, a Polgári Védelem, valamint a Polgárrség egységeit. A beavatkozók legfontosabb és legsürgsebb feladata az életmentés. Itt a beszorult sérültekre a kiérkez egységek légzkészüléket, védsisakot adtak és letakarták ket. A gépkocsivezett, az ajtó felfeszítését, a kormányoszlop elhúzatását, az A oszlop feszíthengerrel való elfeszítését és a pedálok elvágását, valamint a tet levételét követen tudták kiemelni KED mellény és nyakrögzít alkalmazásával. Az utast, az ajtó felfeszítését és a tet levételét követen lapáthordágyra helyezve emelték ki. Közben a beavatkozók gázvéd ruhában havária tapasz és léktömít párnák segítségével megakadályozták a veszélyes anyag további kifolyását és elkészítették a tartályjármű daruval történ emelését. A tűzoltók speciális tapaszt és léktömít párnát használtak a lék eltömítésére, és árkolással igyekeztek meggátolni a veszélyes anyag élvízbe jutását. A lecsapatásnál és mentesítésnél keletkezett szennyezett anyagok felitatással, átszivattyúzással megfelel tároló edényzetbe kerültek. Ugyancsak ezzel egy idben a Marcali vegyi utánfutóról a területrl kilépk mentesítésére szolgáló mentesít fülkét telepítettek. A sérülteket, mentesítést követen átadták a mentszolgálatnak. A mentk infúzió bekötést, vákuum matrac, intubálás, defibrillálás alkalmazásával stabilizálták helyzetüket. A veszélyességi övezeten belül tartózkodók védelme érdekében porraloltó és habbaloltó tűzoltó készülékeket helyeztek készenlétbe, és a gázfelh terelésére egy magasnyomású sugarat szereltek. Az övezet határán, két tűzoltó, védruhába öltözve készenlétben, biztosítási feladatot látott el. A beavatkozók biztonsága érdekében a Veszélyhelyzeti Felderít Csoport mérte a veszélyes anyag koncentrációját. Kiáramlás megakadályozását követen a tartálykocsi kerekeire állítását a helyszínen lév darukkal végezték.
6 Lakosságvédelem - térinformatikával Általában vegyi anyag baleseteknél a legnagyobb kockázatot a levegbe jutott gázfelh, gázköd jelenti, amely az anyag leveghöz viszonyított súlyától, a domborzati és meteorológiai viszonyoktól függen nagyobb távolságokra képes elsodródni és a lakosságot veszélyeztetni. A gázfelh kiterjedésének modellezését a tartályról kapott felderítési adatok, valamint a helyszínen mért mikro-meteorológiai adatok alapján a Veszélyhelyzeti Felderít Csoport végezte el. Ezt térinformatikai eszközök segítségével a tervezési csoport modellezte, és térképen megjelenítve pontosan meghatározta az érintett területet, és kilistázta a területen él lakosságot (férfi, n bontásban, utca házszám szerint). Ez alapján a települési polgári védelmi parancsnokság meghozta a lakosság védelme érdekében szükséges intézkedéseket órakor a befogadó helyeken megtörtént a kitelepítettek étkeztetése. Légi tűzoltás Közben Horvátországból 9.00-ra megérkeztek a földi segítségnyújtó erk. A továbbiakban a közös vezetési törzs a irányította a beavatkozást. A repülgépek ismét felszálltak a sármelléki repültérrl és felderít repülést hajtottak végre a terület felett, majd a Balatonból vizet vettek fel. Ettl kezdve az elöljárók és meghívott vendégek, mint szemlélk is bekapcsolódtak a gyakorlatba, ezért a oltás jobb láthatósága érdekében az erdtüzet közvetlenül elttük szalmabálákkal imitálták a gyakorlat szervezi. Vízfelvétel Balaton 08. Gyakorlat Repülgépes tűzoltás Kommandó Célterület Célterület A horvát tűzoltó légiflotta CANADAIR CL 415-ös repülgépe többször szántotta fel a Balaton - hajózási forgalom ell elzárt vízfelületét, egy egy alaklommal 12 másodperc alatt 6000 liter vizet vett fel a tartályaiba és az ég terület fölé repülve kioldotta vízterhét.
7 A repülgépek feladataikat 0 és 300 méter közötti magasságban lezárt légtérben - végezték, miközben rádión kapcsolatot tartottak a földi személyzettel. A vízfelület biztosítását a Balatoni Vízirendészeti Rendrkapitányság végzezte. Közben a kijelölt leszállóhelyre megérkezett a horvát tűzoltó deszant egység, ahol magyar vízszállítók biztosították a táplálásukat. Miután a repülkkel együttműköd magyar és horvát tűzoltó gépjárművek elfoglalták a felállítási helyeiket és a deszant egységek is a felszerelésükkel együtt felkészültek a tűzoltásra, megközelítették a kárhelyet. Amikor a légi egységek oltották a tüzet a földi egységek visszavonultak az elre meghatározott biztonságos zónába. A légi egységek távozása után elkezdték a légi oltás eredményének stabilizálását. Horvát és magyar tűzoltó járművek (Mercedes Unimog gépjárműfecskendk) két oldalról támadták a tüzet és megkezdték a repülgépes oltás eredményeinek stabilizálását. Az oltást követen a deszant egységek helikopterrel hagyták el a helyszínt. A gyakorlat jegyzkönyvének tanúsága szerint kor a terület elárasztásával megtörtént a tzegtűz területének eloltása. Térinformatikai döntéstámogatás A gyakorlat során a teljes tervezési folyamat digitális térképeken folyt. A tervez csoport végezte az erk és eszközök nyilvántartását, jelölte ki a gyülekezési és pihen helyeket, fogadta és elemezte a meteorológiai adatokat és ennek megfelelen elkészítette. A füstterjedési modellt, majd a veszélyes anyag kiömlésekor annak terjedési modelljét a digitális térkép, a lakossági adatbázis valamint az ALOHA terjedési modell segítségével és az ez alapján szükséges kitelepítési, elzárkóztatási intézkedési sort. Miután a veszélyes anyag balesetnél a környezetbe jutott mérgez gázfelh a széliránynak megfelelen DK-i irányban terjedt. Az adatok alapján számítógépes szimulációval elkészített kiterjedési modell szerint a gázfelh Balatonújlak és Kéthely településeket veszélyeztette. A felderít csoportok a modell alapulvételével, folyamatos méréssel pontosíttotta a veszélyeztetett terület kiterjedését. Az érintett települések vezetinek bevonásával megalakult a helyi védelmi bizottság, aki biztonsági okokból az érintett települések iskoláinak kimenekítésérl határozott, továbbá elrendelte a lakosság elzárkóztatását. A települési PV parancsnokságok intézkedtek a két településen a beteg, rokkant, egyedülálló, önmagukat ellátni nem tudó polgárok felmérésére, az állatállomány pontosítására és a betegek kórházba szállítására. Utómunkálatok, visszatelepítés Az éjszakai munkálatokat követen reggelre csak szórványosan elforduló izzó, parázsló részekrl tettek jelentést a beavatkozó egységek. A nap folyamán a teljes területet átvizsgálták és délután 3 órakor befejezték a munkálatokat. Közben megkezddött a két településen állatorvos felügyeletével a visszamaradt háziállatok egészségügyi helyzetének felmérése, az elhullott állatok eltávolítása, az érintett udvarok, ólak ferttlenítése, ill. a kimenekített lakosság visszatelepítésének elkészítése. 11 órakor pedig buszokkal megkezdték a lakosság visszatelepítését.
8 A gyakorlat feltételezése szerint 300 hektár ég erd további 560 hektárra terjedhetett volna tovább. A veszélyes anyag 0 hektár területre terjedt ki, a legveszélyesebb bels zóna 32 hektár volt. Ez a veszélyes anyag két település 2964 lakosát érintette. A gyakorlaton magyar és horvát egységek vettek részt, kiegészítve önkormányzatok vezetivel, munkatársaival és önkéntes szervezetekkel. Összességében 39 szervezet, közel 400 munkatársa, 0 jármű vett részt. Horvát szomszédaink 2 repülgéppel, 1 helikopterrel, 13 járművel és 60 fvel segítették a beavatkozást. Balaton 08 Gyakorlat 10. a VKK elészíti a Vegyi terjedési modellt MM befejezdött kor Légi tűzoltás befejezve kor A tzeg terület elárasztva A gyakorlat térsége - útlezárás, elterelés Balatonszentgyörgy, Vörs, Balatonberény, Balatonkeresztúr, Balatonmária, Balatonújlak, Kéthely települések közigazgatási területeit érintette a gyakorlat. Sármelléken pedig a parancsnoki szemlére került sor. A biztonság érdekében a gyakorlaton /05.14-én 6:00-tól 14:00-ig/ a 6-os és a -es utat (Balatonszentgyörgy körforgalom Balatonkeresztúr által határolt terület) lezárták, a forgalmat elterelték. Ebben a Közútkezel Kht., a Rendrség és a Polgárrség eri működtek közre. Bonyolította a helyzetet, hogy a gyakorlatot sokan tekintették meg. A gyakorlat lezárt területére csak az akkreditációval rendelkezk ill. a gyakorlat végrehajtásában közvetlenül résztvevk léphetnek be, ezért erre külön biztonsági rendszert építettek ki a szervezk.
Balaton 2008. Gyakorlat EDR Somogy EMÜ (9900027)
Jankó Zoltán Az EDR első éles bevetése a Balaton 08 nemzetközi gyakorlaton Első ízben alkalmazták komplex gyakorlaton az idén bevezetésre kerülő rádiókommunikációs rendszert az EDR-t. A készülékek kiosztása
Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE
Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE 2012.10.02. Mentés megszervezésének szabályozása. Jogszabályok, normatív intézkedések. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá
A bevetés-irányítás lehetőségei nagykiterjedésű tűzeseteknél. Heizler György tű. ezds.
A bevetés-irányítás lehetőségei nagykiterjedésű tűzeseteknél Heizler György tű. ezds. Stratégiai feladatok Mit kell védeni? természeti és épített értékek, erdők számbavétele Kit? lakosság, épületszintig,
A katasztrófavédelem intézkedései
A katasztrófavédelem intézkedései a katasztrófavédelem fő szakmai területei: Tűzoltósági szakterület Polgári védelmi szakterület Iparbiztonsági szakterület E szakterületek feladatait a katasztrófavédelem
A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása
A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása A katasztrófavédel tervezés rendszerét, feladatait, formai és tartal követelményeit a polgári védel tervezés rendszeréről szóló 20/1998. (IV.
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt
A hivatásos és a létesítményi tűzoltók közös kárfelszámolási gyakorlatának tapasztalatai
Nagy Zsolt A hivatásos és a létesítményi tűzoltók közös kárfelszámolási gyakorlatának tapasztalatai A tűzoltóság kárfelszámolási és a mentési tevékenységének ellátásához szükséges, hogy megfelelő hangsúlyt
INFORMÁCIÓK VEGYI VESZÉLYHELYZETRE
INFORMÁCIÓK VEGYI VESZÉLYHELYZETRE LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ ÉS FELKÉSZÍTŐ KIADVÁNY Kazincbarcika Helyi Védelmi Bizottságának kiadványa a vegyi veszélyhelyzetben végrehajtandó védekezési szabályokról Juhász
Debrecen, Fényesudvar február 26.
Debrecen, Fényesudvar 6. 2007. február 26. Tűzoltás menete 11:17 kor érkezett az első tűzjelzés a DEHÖT híradóügyeletére a 105-ös telefonon, mely szerint Debrecen, Fényesudvar 6. szám alatti középmagas
Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes.
Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes. Kéleshalom-Kunfehértó tűzeset kiterjedése légifelvételen (forrás: Kiskunsági Nemzeti Park) Korona égés Kéleshalom-Kunfehértó tűzeset (fotó: Pozsgai
KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados
Kuti Rajmund tűzoltó százados KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A terrorizmus kezelése napjaink állandó problémája. Az elmúlt években a világ több pontján bekövetkezett
A Kormány. /2011. ( ) Korm. rendelete
1 A Kormány /2011. ( ) Korm. rendelete a bajba jutott vagy eltűnt légi járművek megsegítését, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenységet ellátó légi kutató-mentő
FER TŰZOLTÓSÁG ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 4. MŰSZAKI MENTÉSI GYAKORLATOK
4. I GYAKORLATOK 4.1. Tematika-lapok sorszám és címjegyzéke 1.) Baleset miatt vasúti kocsi töltő vezetékén keletkezett repedésből veszélyes anyag szivárgás megszüntetése a.) csőbilincs ; b.) pneumatikus
MEGALAKÍTÁSI TERV KŐRÖSHEGY TELEPÜLÉS POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET TELEPÜLÉSI POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET K Ő RÖSHEGY ... polgári védelmi parancsok ...
TELEPÜLÉSI POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET K Ő RÖSHEGY Szám:../2013... számú példány JÓVÁHAGYOM! EGYETÉRTEK! Kőröshegy, 2013. július hó 10-én. Siófok, 2013. év..-n....... Marczali Tamás Oláh László tű. alezredes
Damir Trut, Mladen Jurin, Neven Szabo. A tűzoltóság szervezete a Horvát Köztársaságban
Damir Trut, Mladen Jurin, Neven Szabo A tűzoltóság szervezete a Horvát Köztársaságban Horvátország változatos tájai és eltérő éghajlatú területei a tűzoltóság felépítését is befolyásolták. Milyen szervezeti
Erdőtűzoltási feladatok feltételrendszerének vezetői biztosítása
Erdőtűzoltási feladatok feltételrendszerének vezetői biztosítása Erdőtűzvédelmi konferencia és gyakorlat Bugac Jakabszállás 2016 Négy éve égett az Ősborókás Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes Bács-Kiskun
Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október
BEFOGADÁSA, VISSZATELEPÍTÉSE EGYÉNI VÉDŐESZKÖZÖKKEL TÖRTÉNŐ ELLÁTÁSA FELKÉSZÍTÉSE A BETARTANDÓ MAGATARTÁSI SZABÁLYOKRA
III/3. LAKOSSÁGVÉDELMI ISMERETEK Egyéni és kollektív védelem elemei, lehetőségei. Helyi-és távolságvédelem módjai. A kitelepítés és befogadás helyi sajátosságai. Veszélyhelyzetben foganatosítható rendkívüli
Erdőtüzek légi oltási módjainak egyes kérdéseiről
Hoffmann Imre tű. ezredes Erdőtüzek légi oltási módjainak egyes kérdéseiről Az erdőtüzek elleni védekezés nemzeti ügy. A tűz okozta károk nagyságrendje, azok jelentősége, az események komplexitása, időbeni
Drónok alkalmazása a katasztrófavédelemben. Készítette: Dr. Restás Ágoston Budapest, február 23.
Drónok alkalmazása a katasztrófavédelemben Tartalom A kezdetek, avagy egy kis történeti áttekintés - ami eddig történt az előadó szemszögéből A drónok és szinonimáinak osztályozása, képességeik A katasztrófák
BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség
BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség KOSSA GYÖRGY tű. ezredes Önkéntes Tűzoltó Egyesületek országos értekezlete BM OKF, 2012.01.14. -1- Ipari katasztrófák nemzetközi kitekintés 1976. július 10.
Magyar Tűzoltó Szövetség
A beavatkozások fejlesztése Dobson Tibor tű. ddtbk., elnök A cél FŐ CÉL: A LAKOSSÁG ÉLETÉNEK ÉS ANYAGI JAVAI VÉDELMÉNEK JAVÍTÁSA Ennek érdekében: Az önkéntes tűzoltók bevonásának jogi, szervezeti és technikai
A TŰZOLTÁSBAN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY KÖTELESSÉGEI
A TŰZOLTÁSBAN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY KÖTELESSÉGEI Általános kötelességek A riasztott tűzoltó járműre beosztott személyi állomány a) a riasztási jel elhangzását követően vegye fel az elrendelt személyi
Tájékoztató a Komárom-Esztergom megyében működő tűzoltóságok helyzetéről
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. április 26-ai ülésére Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom megyében működő
A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA:
Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén? SOLT LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő veszélyes ipari üzemekről, - a veszélyes tevékenységekről
A mentő tűzvédelem diszlokációja
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A mentő tűzvédelem diszlokációja 2013. november 06. Fülep Zoltán tű. ezredes Tűzoltósági Főosztályvezető A mentő tűzvédelem magyarországi
A Magyar Polgári Védelmi Szövetség részvétele a PV szervezetek felkészítésében (A PV mozgalom dinamizálása projekt keretében)
A Magyar Polgári Védelmi Szövetség részvétele a PV szervezetek felkészítésében (A PV mozgalom dinamizálása projekt keretében) A polgári védelem ESZMEISÉG GENFI EGYEZMÉNYEK NATO, EU Irány elvek Ifjúság
A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége
ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége A XXXVII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja 2012. április 24-26.
Katasztrófavédelmi felkészítés
Közbiztonsági referensek képzése Katasztrófavédelmi felkészítés 2012.10.02. Jogi háttér - Magyarország Alaptörvénye - 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények
SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos
SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Sajókápolna Község Önkormányzata Képviselő -testületének
A katasztrófavédelem megújított rendszere
A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének
Jelzőőri tevékenység oktatása
Jelzőőri tevékenység oktatása Szilágyi Omer r.ftzls. Pécs RK Központi Szolgálatirányító parancsnok Nagykozári Polgárőr Egyesület omer.seriff@gmail.com 2017 Jogalap 2011.évi CLXV. törvény a polgárőrségről
A mentő tűzvédelem rendszere
Főigazgató-helyettesi Szervezet Tű A mentő tűzvédelem rendszere Fülep Zoltán tű. alezredes Országos Tűzoltósági Fő Tűzoltósági főosztályvezető Mentő tűzvédelem A 2011. évi CXXVIII. Törvény kimondja, hogy
Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai
Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Haskó György tű. alezredes polgári védelmi főfelügyelő 2012. február 15. A hatálytalanított
INFORMÁCIÓK VEGYI VESZÉLYHELYZETRE
INFORMÁCIÓK VEGYI VESZÉLYHELYZETRE LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ ÉS FELKÉSZÍTŐ KIADVÁNY Kazincbarcika Helyi Védelmi Bizottságának kiadványa a vegyi veszélyhelyzetben végrehajtandó védekezési szabályokról Dr. Faragó
-=- ~li~~ll AMELY LÉTREJÖTT A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG VALAMINT CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRÖR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE KÖZÖTT 2012.
-=- ~li~~ll ~6~-)liOA~kT EGYÜTTMŰKÖDÉSI AMELY LÉTREJÖTT MEGÁLLAPODÁS, A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG VALAMINT A CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRÖR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE KÖZÖTT 2012.!- L 2 EGYÜTTMŰKÖDÉSI
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT A Nyíregyházi Főiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája dolgozói és tanulói tűzvédelmi
HAJDÚNÁNÁSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG. Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság évben Hajdúhadházon végzett munkájáról
BESZÁMOLÓ Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2017. évben Hajdúhadházon végzett munkájáról Hajdúnánás, 2018. március 07. Készítette: Péter Tamás tűzoltó százados megbízott tűzoltóparancsnok 1 BESZÁMOLÓ
pinter.ferenc@t-online.hu www.gyorituzoltosag.hu
Köszöntök mindenkit! Pintér Ferenc alezredes vagyok a Győri Tűzoltóság parancsnokhelyettese E-mail címem: pinter.ferenc@t-online.hu Internet címünk www.gyorituzoltosag.hu A beavatkozás veszélyei tűzesetek,
A képzett védelmi referensek lehetséges szerepe a lakosság jövőbeni felkészítésében. Dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy c. egyetemi docens igazgató
A képzett védelmi referensek lehetséges szerepe a lakosság jövőbeni felkészítésében Dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy c. egyetemi docens igazgató Témafelvetés 1. Polgármester védelmi feladatainak segítése.
Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston**
Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston** *Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola H-1011 Budapest, Hungary
Nemzetközi tűzoltó konferencia: A horvát tűzoltási rendszer
. Nemzetközi tűzoltó konferencia: A horvát tűzoltási rendszer A Horvát Tűzoltó Szövetség előadása A Horvát Tűzoltó Szövetség a hivatásos és önkéntes tűzoltók ernyőszervezete 1999 óta. A tűzoltószövetségek
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség KATASZTRÓFAVÉDELMI SEGÉDLET
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség KATASZTRÓFAVÉDELMI SEGÉDLET az általános és középiskolás tanulók veszélyhelyzetekre történı felkészüléséhez 2010. A segédlet összeállítását a Jász-
Palkó Imre 26 jármű a körmendi sajtgyár tűzeseténél
Palkó Imre 26 jármű a körmendi sajtgyár tűzeseténél A WORLD PROTEINS Vámszabadterületi Kft. Körmendi telephelyén 2007. április 27.-én 16 00 és 16.45 óra között keletkezett tűz. A könnyűszerkezetes elemekből
Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon
Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Gyenge László tű. őrnagy megyei polgári védelmi főfelügyelő 2014.03.27. 11/2013. számú BM OKF főigazgatói utasítás
TŰZRIADÓ TERVE: 2010.
2. sz. melléklet 4030 DEBRECEN Budai É.u.8/A. sz. 4030 D e b r e c e n, Híd u. 4.- 6. sz. TANMŰHELYÉNEK TŰZRIADÓ TERVE: 2010. Érvényes: 2010. szeptember 10.-től. 4030 D E B R E C E N, Budai É. u. 8/a.
Nagyágyús tűzoltás logisztikai problémái. Előadó: Török Tamás tűzoltóparancsnok-helyettes TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft Tiszaújváros
Nagyágyús tűzoltás logisztikai problémái Előadó: Török Tamás tűzoltóparancsnok-helyettes TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft Tiszaújváros 15 000 liter/min vagy e feletti teljesítményű ágyú Önállóan képes
Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére
Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére A parancsnoki/vezetői feladatok a művelet-irányítási és az ügyeleti munka kapcsán Pécel, 2013. Kormányügyelet Ügyeleti
A hazai tűzvédelem helyzete és fejlődési irányai Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A hazai tűzvédelem helyzete és fejlődési irányai Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő Mentő tűzvédelem
A katasztrófák elleni védekezés egyezményes jelei és rövidítései
A 118 / 2011. sz. BM OKF Főigazgatói Intézkedés 2. számú függeléke A katasztrófák elleni védekezés egyezményes jelei és rövidítései A függelék a katasztrófák elleni védekezést ellátó szervezetek állománya
A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA:
Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén? Z S U R K LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemekről, - a veszélyes
Árvízi vészhelyzet logisztikai döntéstámogató eszköze ArcGIS alapokon
Árvízi vészhelyzet logisztikai döntéstámogató eszköze ArcGIS alapokon Rekó Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dr. Ladányi Richárd, Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú
KATASZTRÓFA MEDICÍNA. Dojcsák Zsolt mentőtiszt
KATASZTRÓFA MEDICÍNA Dojcsák Zsolt mentőtiszt 1 Fogalmi meghatározások Katasztrófa Olyan tömeges baleset, ahol az egészségügyi, műszaki és környezeti károk felszámolásához a területi közigazgatási egység
Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése
Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szám: 95-6/2014/GYKK Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése A Jásziványi ÖTE II-es típusú együttműködési megállapodást kötött a Gyöngyösi
Közbiztonsági referensek képzése
Közbiztonsági referensek képzése KATASZTRÓFAVÉDELEM IRÁNYÍTÁSA 2012.10.02. KATASZTRÓFAVÉDELEM MEGHATÁROZÁSA A katasztrófavédelem nemzeti ügy. A védekezés egységes irányítása állami feladat. Katasztrófavédelem:
TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium
TŰZVÉDELEM Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 2014. december 5.-én kiadásra került az új 54/2014 BM rendelet, az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. A jogszabály
Társszervek együttműködési lehetőségei közúti baleseteknél, egy megtörtént esemény tapasztalatai
Molnár Robin Társszervek együttműködési lehetőségei közúti baleseteknél, egy megtörtént esemény tapasztalatai A személy és tehergépjárművek száma megsokszorozódott, a forgalom folyamatosan növekszik, az
A NAGYKUN JÁRÁSI ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 2014. ÁPRILIS 22-23-24. RÁKÓCZIFALVA, NEMZETI MINŐSÍTŐ GYAKORLAT
A NAGYKUN JÁRÁSI ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 2014. ÁPRILIS 22-23-24. RÁKÓCZIFALVA, NEMZETI MINŐSÍTŐ GYAKORLAT 1 A NAGYKUN JÁRÁSI ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 1) A NAGYKUN JÁRÁSI ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT
A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő veszélyes ipari üzemekről, - a veszélyes tevékenységekről és a lehetséges súlyos
Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén? LAKITELEK LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő veszélyes ipari üzemekről, - a veszélyes tevékenységekről
TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató
TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK Berecz György tű. ezredes igazgató 35/2012. számú intézkedés: A rendkívüli téli időjárási viszonyok során jelentkező katasztrófavédelmi feladatok ellátására
A KÜLÖNLEGES-, SPECIÁLIS MENTŐEGYSÉGEK ALKALMAZÁSÁNAK VIZSGÁLATA
Tűzvédelmi Szakmai Nap Tudományos Konferencia 2016 Szentendre, 2016. március 2. A KÜLÖNLEGES-, SPECIÁLIS MENTŐEGYSÉGEK ALKALMAZÁSÁNAK VIZSGÁLATA Kalamár Norbert* - Restás Ágoston** *NKE KMDI doktorandusz.vaspor@gmail.com
MI A TEENDŐ SÚLYOS IPARI BALESET ESETÉN?
MI A TEENDŐ SÚLYOS IPARI BALESET ESETÉN? BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET LAKOSSÁG TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY A környezetében működő veszélyes ipari üzemről, A veszélyes tevékenységekről, a lehetséges súlyos balesetekről,
Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról
Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról Dr. Pántya Péter egyetemi adjunktus Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet, Tűzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék H-1011 Budapest,
A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben
A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)
TARTALOMJEGYZÉK. IV. Műszaki mentések és katasztrófa-elhárítás
TARTALOMJEGYZÉK (részletezés) IV. Műszaki mentések és katasztrófa-elhárítás E-1 A tűzoltóság műszaki mentési feladatai E-2 A beavatkozás általános szabályai épületbaleseteknél A beavatkozás általános szabályai
NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék
NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI
A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.
II/1. VESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI TERVEZÉS A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. Települési szintű veszély-elhárítási tervezés rendszere, jogi háttere. A besorolás és
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ TŰZMEGELŐZÉS A hőtermelő berendezések és a bútorok, éghető anyagok között tartsuk meg a biztonságos távolságot! Ha gázszagot érzünk, ne csengessünk, ne kapcsoljunk villanyt, azonnal
Katasztrófák során keletkezett sérültek hospitális ellátása Tömeges sérültellátási gyakorlat MH Egészségügyi Központ Honvédkórház
Katasztrófák során keletkezett sérültek hospitális ellátása Tömeges sérültellátási gyakorlat MH Egészségügyi Központ Honvédkórház Dr. Várhelyi Levente PhD o. ezds. MH Fősebész Dr. Muzsay Ildikó o. ezds.
A TŰZVÉDELEM KOMPLEX OKTATÁSA A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZETÉBEN
Tűzvédelmi Szakai Nap 2016 Tudományos Konferencia 2016. március 2. Szentendre, Magyarország A TŰZVÉDELEM KOMPLEX OKTATÁSA A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZETÉBEN RESTÁS Ágoston -
Az önkormányzati miniszter. rendelete
Az önkormányzati miniszter /2009. ( ) ÖM rendelete a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter irányítása alá tartozó szervek irányítási és működési rendjéről, valamint katasztrófavédelmi feladatairól
SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL
--------------- SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL NYME TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK KUTATÓKÖZPONT (LABOR ÉPÜLET) Sopron, Bajcsy Zs.u. 4. --------------- 1./Tűzészlelés A tüzet személyes észleléssel lehet érzékelni
Munkahelyekre vonatkozóan mentési tervet kell készíteni
Munkahelyekre vonatkozóan mentési tervet kell készíteni Vállalkozás mentési terve, címe: Tel.: Rendőrség 107 Baleset, tűzeset helyszínén a létesítmény vezető: Tűzoltóság 105 Mentők 104 Munka- és tűzbiztonsági
Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben
Katasztrófavédelem 2015 Budapest, 2015.11.26. Önkéntesek a katasztrófavédelemben dr. Nováky Mónika tű. alezredes, tanácsos egyetemi tanársegéd novaky.monika@uni-nke.hu Önkéntesség közös jó érdekében ellenszolgáltatás
TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ 2016. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL A Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége (továbbiakban LTSZ vagy Szövetség) a tárgyévre elfogadott munkaterv alapján végezte munkáját. Taglétszámunk
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Tavaszmező u. 17.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
A MOL Petrolkémia Zrt. Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonata
A MOL Petrolkémia Zrt. Poliol létesítményének építéséhez benyújtott BIZTONSÁGI JELENTÉS KIEGÉSZÍTÉS Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonata Tiszaújváros, 2018. november Tartalomjegyzék 1. AZ ÚJ POLIOL
FŐVÁROSI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG 1081 Budapest, Dologház u. 1-3. 1443 Bp., Pf. 154. / 459-2300 info@tuzoltosagbp.hu / www.tuzoltosagbp.
FŐVÁROSI TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG 1081 Budapest, Dologház u. 1-3. 1443 Bp., Pf. 154. / 459-2300 info@tuzoltosagbp.hu / www.tuzoltosagbp.hu Parancsnok bende@tuzoltosagbp.hu / 459-2400 / fax: 459-2440 Szám:
Porraloltó 6-12 kg.-os készülék
Tűzoltó készülékek Porraloltó 6-12 kg.-os készülék Porraloltó 50 kg.-os készülék Porraloltó GLÓRAI készülék Habbaloltó IFEX készülékek Halonnal oltó készülék Széndioxiddal oltó készülék Japán gyártmányú
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
Katasztrófahelyzetek kezelésének támogatása Tanka László pv. alezredes Informatikai főosztályvezető
Katasztrófahelyzetek kezelésének támogatása Tanka László pv. alezredes Informatikai főosztályvezető 2011. május A katasztrófák megelőzése és az ellenük való védekezés = NEMZETI ÜGY! Feladatunk: katasztrófák
Tűzriadó terv. Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.
Szekuriti Blog Központi Épület 1010 Budapest, Hamis cím tér 1. Iktatószám: 12/1a3/2010 Tűzriadó terv Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.
A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület
A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület. Laczkó Levente tű. százados Iparbiztonsági Szakértői napok 2012. november 8-9. -1- -2- Előadás tartalma: 1. Településrendezési tervezés jogi szabályozása
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
Dr Hoffmann Imre A katasztrófa-elhárítás és tűzoltóságok technikai fejlesztése, kiemelt tekintettel a műszaki mentésekre
Dr Hoffmann Imre A katasztrófa-elhárítás és tűzoltóságok technikai fejlesztése, kiemelt tekintettel a műszaki mentésekre Ma Magyarországon a leggyorsabban mobilizálható szervezet a tűzoltóság. A tűzoltóság
Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. * : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1) Fax: (06-1) BM Tel.: Fax:
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 4 * : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1)469-4150 Fax: (06-1)469-4151 - BM Tel.: 20-197 Fax:
Munka- és tűzvédelmi oktatás. hallgatók részére
Munka- és tűzvédelmi oktatás hallgatók részére A munkavédelem mindenki feladata! A munkavédelem nem egy külön tevékenység, azt a tanulás közben kell csinálni! 2 A munkavédelem feladata: megvédeni a veszélyektől
Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter
Balaton Európa legbiztonságosabb tava Jamrik Péter elnök Közbiztonsági Tanácsadó Testület Vízbiztonság Tájékoztatás Oktatás képzés Prevenció Riasztás Segélyhívás fogadása Bevetés irányítás Parti mentőőr
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
4. sz. melléklet a 16/2013. BM OKF Utasításhoz Jóváhagyom! Budapest,... Dr. Bakondi György tű. altábornagy főigazgató EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesület) amely létrejött
A tűzoltóság tevékenysége Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
A tűzoltóság tevékenysége Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Központi Statisztikai Hivatal 213. február Tartalom Bevezetés... 2 Működési terület... 2 Tűzoltói tevékenység... 3 Sérülések, halálesetek... 6 A
Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok
Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok az OTSZ-ben (2008. április) Szabados László tű. szds. 1 4. rész, I/5. fejezet 2.2. A helyiséghez kötött, 600 l névleges űrtartalom feletti tárolók közelében tárolóhelyiségenként
Az előadás tartalma Jogszabályi hátterek A Tűzvédelmi Szakvizsgáról Országos Tűzvédelmi Szabályzat Égéselmélet Alapvető tűzoltási módok Tűzoltó készülékek Palackok kezelése Robbanóképes közegek, robbanásvédelem
Visszatekintő - Lengyel autóbusz balesete 2002-ben Sok a sérült!
Visszatekintő - Lengyel autóbusz balesete 2002-ben Megemlékezést tartottak a 2002 július 1-én éjszaka a 7-es főút balatonszentgyörgyi körforgalmi csomópontjában történt balesetről. A lengyel zarándokokat
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Népszínház u. 8.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
Drónok a tűzvédelemben
Drónok a tűzvédelemben Innovációk a tűzoltásban és a műszaki mentésben Az OKF Tudományos Tanácsa és a Magyar Tűzvédelmi Szövetség konferenciája 2016. április 13. Tartalom A kezdetek, avagy egy kis innovációs
Tabáni Rockünnep - Skorpio 40 Mentési Terv I. Mentési terv célja: II. Riasztási terv. III. Az egészségügyi mentés
Tabáni Rockünnep - Skorpio 40 Mentési Terv I. Mentési terv célja: Mindenki számára megismerhetővé teszi a tömeges balesetek, katasztrófák egészségügyi felszámolásának lépéseit. A szervezésben, mentésben
régi OTSZ 9/2008 (II.22.) ÖTM rendelettel közzétett Országos T zvédelmi Szabályzat
régi OTSZ 9/2008 (II.22.) ÖTM rendelettel közzétett Országos T zvédelmi Szabályzat új OTSZ Az Országos T zvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011 (IX. 6.) BM rendelet Törlésre kerültek: - m szaki biztonsági
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet
Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 218/2005/ baleset Hajdúszoboszló 2005. 09. 03. 16 20. ZENIT- tanuló típusú ejtőernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és a repülőesemény
melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS
melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS 1 I. fejezet 1. Általános előírások 1.1. E szakutasítás fejezeteinek előírásait a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA
8. számú függelék LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén? Füzesgyarmat Város LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő