Δίκτυο MÁRCIUS
|
|
- Antal Fazekas
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Δίκτυο MÁRCIUS 1
2 Pep Buetas Január án a spanyolországi Guardamar del Segurában megrendezésre került az európai régió öt marista tartományának II. Missziós Tanácsi Közgyűlésére. A közgyűlés jelszava a SZINERGIA, azaz a szoros együttműködés volt. Minden tartomány ismertette a folyamatban lévő projektjeit és kezdeményezéseit, és a résztvevők megpróbáltak közös pontokat találni annak érdekében, hogy meghatározzák a közös munka lehetőségeit. Konkrét javaslatok születtek a tanácsok tavaly Valladolidban rendezett első közgyűlése által kiemelten fontosnak nyilvánított négy területen, amelyek a SZOLIDARITÁS, az IFJÚSÁGI PASZTORÁCIÓ, az IN- TÉZMÉNYI ARCULAT és az IDENTITÁS VEZETÉS. Az első három területen célszerűnek tűnt egy olyan átfogó keret meghatározása az európai régió számára, amely iránymutatást nyújt az egyes tartományok terveinek megvalósításához. Milyen fajta szolidaritást szeretnének? Milyen ifjúsági pasztorációt szeretnénk? Milyen értékeket akarunk átadni és milyen kommunikációs eszközökre van szükségünk? A negyedik területet illetően megerősítésre került a missziós vezetőség számára tartandó európai szintű képzés megvalósítása. Szintén felmerült az együttműködés lehetősége az egyének kísérése tekintetében különböző területeken, valamint a marista misszió alapját képező karizmamegélés megosztásának szükségessége. Az elkövetkező hónapokban számos munkacsoport és hálózat dolgozik majd azon, hogy válaszokat adjon ezekre a kihívásokra és egyéb kérdésekre. Előrelépést kívánunk elérni az erőforrások egyszerűsítése és optimalizálása területén. Az ún. Marista Európa létrehozása olyan tanulási út, amelynek első hivatalos lépéseit 2015 júliusában A kormányzás és ösztönzés új modelljei című, intézményi szinten szorgalmazott projekttel foglalkozó római találkozón tettük meg. Az azóta eltelt időben jelentős lépések születtek, mint például az Európai Missziós Tanács létrejötte vagy egy kizárólag a technikai titkárságért felelős személy kinevezése. A tanácsokban részt vevők nézőpontjának kiszélesítése és a közös célok kijelölése érdekében történő együttes munka eredményei már most megmutatkoznak. Ezenkívül egymás kölcsönös, személyes és intézményes megismerése szintén előmozdítja az egyes tartományok helyzetének tiszteletben tartását, amely alapvető jelentőségű ahhoz, hogy a sokféleségből építkezni tudjunk. 2
3 Pau Tristany testvér Január 15. és 19. között Rómában első ízben került megrendezésre a Nemzetközi Marista Szolidaritási Hálózat Első Közgyűlése, amelyen 22 országból mintegy ötven (világi és szerzetes) marista testvér vett részt az FMSI (Fondacione Marista per la Solidaretá Internacionale Nemzetközi Szolidaritásért Marista Alapítvány) szervezésében annak érdekében, hogy lefektessék az egész intézményre kiterjedő lehetséges marista szolidaritási hálózat intézményi alapjait. A hálózat a főkáptalan iránymutatásai alapján kíván működni egy globális nagy család keretében, hogy kapcsolatokat alakítson ki szolidaritási szervezeteink között. A rendkívül intenzív ötnapos rendezvény során megismertük egymást és közösen próbáltuk megálmodni a nemzetközi hálózatot. Az első napok elsősorban ismerkedéssel és műhelyfoglalkozásokkal teltek és a szolidaritás témájához kapcsolódó előadásokat hallhattunk (például adományszervezés, fejlesztés stb.). Az utolsó napokban megpróbáltuk kialakítani a hálózat gerincét és felépítését és elkészítettünk egy alapító okiratot és stratégiai tervet dolgoztunk ki a prioritások meghatározására. A végleges dokumentum meghatározta a hálózat céljait. A közgyűlés egy koordinációs munkacsoport felállítására tett javaslatot, amelyet most a tartományoknak kell jóváhagyniuk. Reméljük, hogy az energiának és lendületnek köszönhetően a közgyűlés mindannyiunknak segítséget nyújt, hogy megvalósítsuk a kezdeményezést, amely nem csak a marista missziónak, hanem mindenkinek segíthet. 3
4 Xavi Gual testvér A franciaországi Notre-Dame de l'hermitage rendház adott otthont az I. Ifjúsági és Hivatáspasztorációs Európai Közgyűlésnek a régiót alkotó öt tartomány részvételével. A november 26. és december 1. közötti esemény szervezője az Európai Pasztorációs és Hivatásgondozási Munkacsoport és a Főrendház Mai Testvérek Titkársága volt. A közgyűlésen összesen 45-en vettek részt az öt európai tartományból. A találkozón lehetőségünk volt elgondolkodni a fiatalok szükségletein, az intézmény főkáptalant követő felhívásain és az egyház hozzájárulásain a püspöki szinódus előkészítő dokumentuma alapján. Mindezek alapján az európai marista testvériség légkörében és a globális testületté válással kapcsolatos meggyőződéssel gondolkodtunk el a Marista Európa pasztorációs fellépéseinek területeiről és irányvonalairól. Az egész hetet az ima, a testvériség és az ünneplés légköre hatotta át, így egy családnak érezhettünk magunkat, amely a fiatalok, szükségleteik, támogatásuk és a világban lévő hivatásuk megtalálása felett őrködik. 4
5 Imma Amadeo folytonosságát pedig a főszereplő színészek biztosították. A Toni Torrelles testvér szövegkönyve alapján készült, egyszerű színpadképi megoldásokat alkalmazó musical központi témája a gyermekek és a fiatalok védelme, amely a Champagnat által alapított maristák küldetésének lényege [ ] Meghívás Champagnat álmának folytatására. A musical színpadra állítása egyrészt pillantás a múltba, másrészt például a Jean Baptiste Montagne ifjúságáról szóló jelenet igen aktuális témát vet fel és korunk valóságát boncolgatja. 200 közreműködő, köztük diákok és öregdiákok, szülők és tanárok, valamint a technikai stáb és a rendezés közreműködésével bemutatták a Toni Torrelles testvér által írt és Albert López Vivancos színész, író és rendező által rendezett Veled Marcellin című musicalt. A darab a marista rend alapítójának, Szent Marcellin Champagnat-nak La Vallában töltött első éveit mutatja be. A január 13-i délelőtti és délutáni előadás közönsége elismerően nyilatkozott a résztvevők munkájáról, elkötelezettségéről és odaadásáról és egyhangúlag elismerte a művészek munkáját, így a bemutató fergeteges sikert aratott. Megindító, ünnepi és valódi összefogással készült előadást láthatott a közönség. Az egyes marista iskolák egy-egy jelenettel szerepeltek a darabban, a történet vezérfonalának Az előadásokat Pere Ferré testvérnek, a L'Hermitage Tartományfőnök szavai vezették be, aki elismerte, hogy Marcellin nagyon boldog lenne, ha látná, hogy ennyi fiatal veszi körül, bár ő maga soha nem szeretett főszereplő lenni. A Veled, Marcellin musical megírásának apropója a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend alapításának tavalyi 200 éves évfordulójára való megemlékezés volt. A kétszáz éves évforduló alkalmából rendezett ünnepségsorozat Katalóniában a tanév végéig folytatódik. Ha szeretnétek újra meghallgatni vagy letölteni a dalokat, kattintsatok ide. 5
6 Christophe Schietse A marista misszió jövőbeli vezetőinek szóló, második alkalommal megrendezett európai képzés 2016 októberében kezdődött. Az öt európai marista tartomány közül négyből érkező 19 résztvevő kezdte meg tanulmányait. A mi tartományunkat négyen képviselték: Amalia Szkoura Görögországból; Nagy Józsefné Magyarországról; Rogeli González Garrido Katalóniából és Julien Monghal Franciaországból. A képzést az Európai Marista Konferencia (CEM) missziós munkacsoportja tartotta, amely később átalakult az Európai Marista Missziós Tanáccsá. A program célja, hogy egységes képzést biztosítson az egyes tartományokból érkezők számára és ellássa a misszió területén felmerülő feladatokat. A mostani ciklus öthetes képzésből áll. Az első héten a résztvevők a származási tartományukon kívül végeznek szociális munkát. A tapasztalat rendkívül hasznos és lehetőséget nyújt új szituációk és más jellegű nevelési helyzetek megismerésére. Ahogy tartományunk egyik résztvevője fogalmazott: a törekvés, hogy ott foglalkozzunk a fiatalokkal, ahol vannak akkor nyer értelmet, ha átéljük ezt az intenzív és érzelmekkel teli tapasztalatot a legkiszolgáltatottabb gyerekek és fiatalok között, akik teljesen mások, mint akikkel iskoláinkban foglalkozunk. kis csoportokban töltöttek egy hetet a tartományi szervezet központjában annak érdekében, hogy megismerkedjenek egy a sajátjuktól eltérő igazgatási egység működésével. A képzés utolsó hetére 2018 novemberében kerül sor a római főrendházban és lehetőséget nyújt a különböző tartományokból érkező részvevőknek, hogy egyrészt jobban megismerjék az intézmény szervezetét és működését, másrészt, hogy átgondolják a marista misszió harmadik évszázadának kihívásait és jelentőségét. A Mária Iskolatestvérek Misszió európai közgyűlése januárban megerősítette a képzésnek ezt a módját, mivel tisztában van annak fontosságával. Ezáltal megpróbálja kiszélesíteni tartományaink leendő missziós vezetőinek látókörét az egész földrészre kiterjedő, nemzetközi távlatokat adva és megerősíteni a szándékot a marista Európához való tartozás érzésének kialakítására. Ez segítséget nyújt megérteni egy globális testülethez való tartozás érzésének szükségességét. A második hetet a résztvevők együtt töltötték a l'hermitage-ban, ahhol jobban megismerték egymást és kérdéseket tettek fel a vezetői szerepről, saját útjukról, majd személyesen elgondolkodtak mindarról, ami a marista karizma és értékek kapcsán hatással van rájuk és szívük mélyén megérinti őket. A harmadik hét a spanyolországi Alcalá de Henaresben zajlott és olyan technikaibb jellegű témákra összpontosított, mint a menedzsment és a vezetés gazdasági szempontjai. A negyedik hét ismét a terepen zajlott: a résztvevők 6
7 Christophe Schietse Január 30. és február 2. között került sor Notre Dame de l'hermitage-ban a L'Hermitage Tartomány XIII. éves Nevelési Intézmények találkozójára (ROE- Rencontre Œuvres Educatives). A tartomány nevelési és szociális intézményeiben dolgozó több mint 130 résztvevő a Missziós Tanács által meghatározott témákat járta körbe, amelyeket különböző tartományi és Katalóniából érkező munkacsoportok vezettek fel. A résztvevők hagyományos bemutatkozását követően a találkozót Gabriel Villa-Real helyettes tartományfőnök testvér nyitotta meg, majd rátértek az első témára, a belső mélység megélésére. A kísérés és szolidaritás mellett a belső mélység megélése a tartományi pasztoráció egyik fontos eleme. A ROE előkészítésével megbízott Missziós Tanács szándéka az volt, hogy felhívja a jelen levő résztvevők figyelmét a bensőség nevelésben betöltött fontosságára. Ennek érdekében különböző műhelyfoglalkozások keretében lehetőség volt megtapasztalni a személyes belső mélység megélését. A találkozó másik feladata szintén nagyon fontos volt: megismerni az intézmény XII. főkáptalani gyűlésének felhívásait és reagálni rájuk. A Rosey-ba tett utazás és a marlhesi templom kriptájának meglátogatása lehetőséget nyújtott számunkra, hogy elsősorban a káptalanban helyet foglaló tartományi képviselőink tanúságtételei alapján megismerjük a gyűlés kialakulását, munkamódszerét és alapvető koncepcióját. Az elmúlt nyolc évben tett felhívások nem jelentenek általános recepteket, amelyek mindenki által és mindenütt alkalmazhatók. Inkább a champagnat-i maristákhoz intézett kérdésekről és felhívásokról van szó, illetve meghívásról, hogy ezeket mindannyian tegyük magunkévá. Ennek keretében számos műhelyfoglalkozást rendeztek a találkozó résztvevői számára, amelyek a káptalan felhívásaival foglalkoztak. A részvevők saját érdeklődésük és ritmusok szerint bármilyen kötelezettség nélkül szabadon részt vehettek bármelyik műhelyfoglalkozáson. A foglalkozások arra hívták a részvevőket, hogy gondolkozzanak el az egyes felhívásokon és tegyék magukévá azokat. Ez a személyes elmélyülésre szánt idő különösen értékes volt, hasonlóképpen a tartomány iskolái és intézményei által bemutatott különböző igen magas színvonalú nevelési és pedagógiai projektekhez. Végül a kötetlenebb összejövetelek kikapcsolódást nyújtó pillanatai és Isabelle Lobet-Piron felszólalása, amelyben Marcellin életéről mesélt, különösképpen hozzájárult a XIII. ROE sikeréhez. A találkozó az év egyik fontos eseménye volt a L'Hermitage Tartomány tevékenységeinek előmozdításában, amit Pere Ferré tartományi testvér is kiemelt a találkozót lezáró beszédében. 7
8 Pau Tristany testvér A L'Hermitage Marista Tartomány Missziós Tanácsa minden évben meghirdeti az újításokért és bevált gyakorlatokért odaítélt Jean-Baptiste Montagne díjat, valamint a gyermek- és ifjúsági pasztorációs és szabadidős marista nevelésért járó Maine testvér és Felip testvér díjat. Ismét lehetőség nyílik rá, hogy a Franciaországot, Katalóniát, Görögországot és Magyarországot magában foglaló tartomány egész nevelői közössége előtt mutassunk be különböző kezdeményezéseket, újításokat, elképzeléseket és gyakorlatokat. Azt szeretnénk, ha a díj nem csak az újítás elismerése lenne, hanem lehetőséget biztosítana nevelési tevékenységeink gyakorlatainak bemutatására is. Természetesnek tűnik, hogy megosszuk egymással a bevált gyakorlatokat, azaz azokat a módszereket, amelyek figyelembe veszik az általunk közvetíteni kívánt értékeket, fiataljaink helyzetét és a világ jelenlegi állapotát. Pontosan ez járt Marcellin Champagnat atya fejében is, miután Les Palais-ben meglátogatta a Montagne családot: Mit tudnék tenni ezekért a falusi fiatalokért? Ezért felkérünk minden vezetőt, hogy ösztönözzék mindazoknak a részvételét, akik megosztásra érdemes tapasztalatokkal rendelkeznek. Számukra pedig az esemény egyedi és konkrét lehetőség lesz arra, hogy megéljék és átgondolják nevelési tevékenységeik mélyebb vonatkozásait. A korábbi évekhez hasonlóan három fő díj kerül kiosztásra és a zsűri összesen hét különdíjat ítélhet oda. A részvétellel és a díjjal kapcsolatos további információk a honlapon találhatók. A projekteket május 11-ig kell benyújtani. Sok sikert kívánunk mindenkinek! 8
9 Marina Gual A Pápai Gergely Egyetem a Cisneros Bíboros Egyetemi Központtal karöltve képzést szervez Kiskorúak védelme védelem a gyermekek szexuális zaklatása ellen címmel. A kurzus igen érdekes és gazdag anyagának kiindulópontját a gyermekek megkérdőjelezhetetlen jogai jelentik. A képzés a megfelelő bánásmód (a bántalmazáson túlmutató, tágabb értelmezést adó) definiálásával és a nem megfelelő védelem meghatározásával kezdődik. A nevelésnek mint a gyermekkorral kapcsolatos egyik fogalomnak a fontossága a történelem során sokat változott hasonlóan a szexualitással, bántalmazással és védelemmel kapcsolatos eltérő társadalmi érzékenységhez. A nevelés és a bántalmazás közötti kapcsolat megragadásával láthatóvá válik, hogy az előbbi fogalom hogyan árnyalhatja az utóbbi meghatározását. Az azonban vitathatatlan, hogy a bántalmazás bizalommal, hatalommal és szexualitással való visszaélést jelent. E három pont figyelembevételével egy kiskorúval fenntartott viszony soha nem alapulhat a kiskorú beleegyezésén, mert a feltételek mindig egyenlőtlenek. Meghatároztuk a kockázati és védelmi tényezőket. Ismételten megállapítottuk a kiskorúak szerepvállalásának fontosságát, mert csak ez által, illetve az odafigyelő és megfelelően érzékeny felnőttek támogatásával tu- dunk szert tenni a védelem legjobb eszközére. Felnőttként és nevelőkként képesnek kell lennünk érzékelni a kiskorúak által küldött jelzéseket. Tudatosítanunk kell, hogy a kiskorúak szexuális bántalmazása az egyik legsúlyosabb trauma, amelyet a gyermekek átélhetnek. A képzés ezenkívül támpontokat ad annak a megértéséhez, hogy mi visz rá egy felnőttet arra, hogy kiskorúakat bántalmazzon és hogy a gyermekek miért nem tudnak kitörni a bántalmazás csapdájából. A képzési program további megvitatásra váró témákat is kínál. Meg kell vizsgálnunk a családon belüli erőszakot, valamint a média és a pornográfia szerepét. A képzés kiváló lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk a témáról, együttérzőbbé váljunk a bántalmazást elszenvedő gyermekekkel és tudatosan felülvizsgáljuk a kiskorúak védelme, fokozottabb szerepvállalása és az ellenük irányuló bántalmazás megelőzése céljából nyújtott oktatást. Nevelőként vajon kulcsszerepet játszunk-e a gyermekek életében a védelem tekintetében? Jólétük és biztonságuk rajtunk is múlik. 9
10 Dimitris Patokos, Philippe Fournarakis kilátásokat és kihívásokat, amelyekkel az nevelésnek a elkövetkező években szembe kell néznie. A kongresszus munkája négy szempont köré csoportosult: a) a keresztény pedagógia: jelenlegi helyzet, valamint jövőbeli kilátások és kihívások; b) a marista pedagógia és fejlődése az évek során; c) mai pedagógiai irányzatok; d) a nevelés mint a társadalom jövőbeli átalakításának tényezője. Az athéni pedagógustársadalom több mint 400 képviselőjének részvétele a kétnapos kongresszuson jól jelzi a gyermekek és fiatalok nevelésében érintettek szándékát, hogy válaszokat találjanak a változó világban zajló nevelés jelenlegi és jövőbeli kérdéseire és problémáira. Lluís Serra testvér, a barcelonai teológiai kar professzora, beszédében hangsúlyozta a marista pedagógia elveit és alapértékeit. Rendkívül fontos volt a görög (rendi és világi) Maristák számára, hogy egy a vallásos életben és katalóniai egyetemi okta- A Marista Rend kétszázadik évfordulójával kapcsolatos ünnepségek keretében január án a két görögországi marista iskolában megrendezésre került az a pedagógiai kongresszus, amelynek fő témája az értékek, gyakorlati módszerek és kilátások a jövő iskolája számára volt. A kongresszus célja az volt, hogy elgondolkodjunk a gyermekeknek és fiataloknak kínált marista nevelésről, ösztönözzük az eszmecserét és a bevált gyakorlati tanulási módszerek cseréjét, továbbá meghatározzuk a tói munkája során szerzett hatalmas tapasztalattal rendelkező marista testvér ismertethette a marista pedagógia irányvonalait és jövőbeli kilátásait. A kiemelkedő egyházi és 10
11 egyetemi személyiségek részvételével rendezett két kerekasztal-beszélgetés központi témája a keresztény nevelés fontossága és a tanároknak a gyermekek és fiatalok nevelésében vállalt felelőssége volt. Az eredményes vitában részt vett Mons. Evangelosz Protopapadakisz athéni katolikus érsek; Mons. Gavril, a Néa Ionia-i Egyházmegye ortodox püspöke; Mariosz Beszgosz, az Athéni Egyetem Teológiai Karának korábbi dékánja; Evangelosz Protopapadakisz, az Athéni Egyetem Filozófia, Pedagógia és Pszichológia Karának alkalmazott erkölcstan előadója; Iszmini Kriari, az Athéni Panteiosz Egyetem rektora; Marie-Zoi Fountopoulou, az Athéni Egyetem Filozófia, Pedagógia és Pszichológia Karának elnökasszonya; Georgesz Szpanosz, az Athéni Egyetem tiszteletbeli pedagógiaprofesszora és Luc Cukalisz, az Európai és Külpolitikai Hellén Alapítvány (ELIAMEP) elnöke és a Párizsi Egyetem Politikatudományi Kara és a College of Europe docense. Végül a kongresszus keretében egy időben zajló öt szekcióülésen bemutatásra kerül négy, a görög oktatásban már régóta alkalmazott elismert pedagógiai módszer, valamint egy alternatív pedagógiai megközelítés. Ezáltal lehetőség nyílt megismerni és megosztani olyan bevált gyakorlatokat, mint a La Salle, a Freinet, a Montessori, a Hill iskola és a differenciált oktatás. Mindezen módszerek hozzájárulhatnak a tanítás és a mai pedagógiai misszió színvonalának javításához. A görögországi marista missziót a tanulás célkitűzése, valamint a különböző régi és új pedagógiai módszerek alkalmazása jellemzi, amelyek gazdagítják az ismereteket és a tapasztalatokat, szélesítik látókörünket és alkalmat adnak a szeretet és szellemiség értékein alapuló átfogó tanmenet átgondolására. 11
12 Mi, a Marista Testvérek Főkáptalani Gyűlésének, az Intézmény legfőbb irányító testületének küldöttei csatlakozunk Ferenc pápához és a Nemzetközi Szervezetekhez, akik segítik és megvédik a gyermekek jogait és elítélik a gyermekek és fiatalok ellen irányuló bármilyen érzelmi, fizikai és szexuális visszaélést. Mélységesen sajnáljuk a marista intézmények egyes tagjai által az áldozatoknak okozott kínt és szenvedést. A bocsánatukat kérjük az ezen cselekedetek által Önöknek okozott sebekért. Tudjuk, hogy életüket tönkretették, s hogy ez szenvedést okozott családjaiknak és szeretteiknek is. Ezek a visszaélések teljességgel ellentétesek marista értékeinkkel, és magát az Intézményünket is érintik. A gyermekekkel szemben elkövetett mindenféle visszaélés alapítónk, Szent Marcellin Champagnat nemes eszméinek elárulása. Mandátumának végéhez érkező rendfőnökünk, Emili Turú testvér a 22. Főkáptalani Gyűlésen tartott beszédében a következőket mondta : «Egy olyan Intézménynek, mint a miénk, amelynek meg kellett volna védenie a gyermekeket mindenféle visszaéléstől, s ezt a vállalását egyértelműen nem teljesítette irányukba. Talán találhatnánk magyarázatokat, amelyek segítenének megérteni, hogy szexuális visszaélések hogyan történhettek meg egyes intézményeinben. De egyetlen magyarázat sem szolgálhat igazolásul olyan tettekre, amelyeknek soha nem lett volna szabad megtörténniük. Az áldozatok puszta létezése állandó figyelmeztetés arra, hogy nem teljesítettük vállalásunkat úgy mint Intézmény. És ha ez megtörtént a múltban, semmiképpen sem fordulhat elő újra.» Támogatjuk a Marista Intézményünkben az elmúlt évek során megvalósult munkát, hogy védje gyermekeinket az állami és egyházi iskolákban, intézetekben, hogy a marista világ valamennyi régiójában alkalmazzák a Gyermekek Védelméről szóló törvényeket, és hogy olyan képzéseket szervezzünk, amelyek segítenek elkerülni, hogy újabb visszaélés következhessen be intézményeinkben. Amikor Főkáptalani Gyűlésünket berekesztjük, kötelezzük magunkat arra, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Marista Intézmény minden szinten illeszkedjék a gyermekek védelmében született legmagasabb szintű normákhoz azért, hogy intézményeink biztonságosak legyenek és a gyermekek érdekeit szolgálják. A 22. Főkáptalani Gyűlés küldöttei október 20. péntek 12
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján
Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító
Δίκτυο 41 MÁRCIUS
Δίκτυο 41 MÁRCIUS 2019 1 Christophe Schietse A toulouse-i, a marseille-i és a lagny-i marista iskolák kilenc tanulója néhány napra Magyarországra látogatott lelkipásztori felelősök és tanárok kíséretében.
SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISOFÓRUM TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT!
ISO EGYESÜLET SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISO TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT! ISO Elnökség ISO Tavasz * 2018. ápr. 20. 1 ÉRTÉKRENDÜNK Közhasznú tevékenységet végző civil egyesület Jogszerűen és a tagság
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója
Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet
Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Egy jó gyakorlat: MKNE - BNAG Együttműködési megállapodás a közösségi szolgálat megszervezéséről... Vállalások:
EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális
KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.
Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október
Szakmai beszámoló Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, 2016. október 7-8-9. Az Európa a polgárokért program támogatásával 2016. október 7-8-9-én az Európa jövője Az euroszkepticizmus és az aktív
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében
21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;
Consell de Missió Provincia Marista L'Hermitage
35 2017. Consell de Missió Provincia Marista L'Hermitage HERMITAGE TARTOMÁNY MISSZIÓS TANÁCSA (CONSEIL DE MISSION DE LA PROVINCE L HERMITAGE - CMH) Llorenç Claramunt Az előző hónapok koordinációja alapján
JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai önkormányzat Képviselő-testület ulcsc BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT "OT Budapcsl, JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA
Transznacionális programok
Transznacionális programok Csalagovits Imre János csalagovits@vati.hu 06 30 2307651 OTKA Konferencia 2009 Május 22 1 Tartalom Hidden Agenda Nemzeti és transznacionális érdek Stratégia és menedzsment Transznacionális
Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.
Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04.
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program
Smart City Tudásbázis
Smart City Tudásbázis Projektpartner: Vezető partner és további projektpartnerek: TINA VIENNA (Vezető partner) Esetleg Bécs város kollégái és üzlettársai a kiválasztott tématerületeken Potenciális projektpartnerek
Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal
23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd
255. TANÉV. Szeged legrégebbi iskolája Szeged legújabb iskolaépületében
Búza, búza, búza, de szép tábla búza, Annak közepébe kinyílott a rózsa, Tüske annak minden ága, nem állja a madár lába, Kedves kisangyalom, katonahíredet hallom. 12-11-08 1720. iskolaalapítás 1999. új
VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:
Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Bázisovi Program
Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisovi Program A hálózat A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt egyedi Bázisiskola Programja már 9 sikeres évet és rengeteg tapasztalatot tudhatott maga mögött 150 általános- és
Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára
Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban
CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében
CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal
Szándéknyilatkozat A SEESARI Vasút Megújításáért Dél-kelet Európai Szövetség megalapításáról
SEESARI Szándéknyilatkozat Szándéknyilatkozat A SEESARI Vasút Megújításáért Dél-kelet Európai Szövetség megalapításáról 1. Cikkely A SEESARI SZÁNDÉKA ÉS CÉLJA A SEESARI szándéka és célja a közlekedési
a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:
KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és
Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján
Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 7. sz. napirendi pont. 2-31/2016.ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 7. sz. napirendi pont 2-31/2016.ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT Nógrád Megye Integrált Területi Programja módosításának igénybejelentésére
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)
PROFESSZIONÁLIS OKTATÓI TEVÉKENYSÉG
PROFESSZIONÁLIS OKTATÓI TEVÉKENYSÉG KIVÁLÓSÁG PROFIL 2011. június A kiváló szervezetek elérik és fenntartják azt a teljesítményt, mely megfelel a partnereik elvárásainak. Ennek a célnak sikeres elérése
EURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00
EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Külügyi Bizottság 2009 21.3.2005 1-24.MÓDOSÍTÁS Véleménytervezet Gerardo Galeote Quecedo Az Európai Külügyi Szolgálat létrehozásának intézményi vonatkozásai (2004/2207(INI))
gestion des talents HG.indd 1 15/09/ :44:02
gestion des talents HG.indd 1 15/09/2014 22:44:02 TARTALOM 1 2 3 Előszó A humán menedzsmentre vonatkozó általános elv A humán menedzsment a. A személyzet kiválasztása és fogadása. b. Képzés és fejlesztés.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Fiatalok Lendületben Program Időtartam: 2007-2013 Célja: Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási közegben a fiatalok aktív polgári részvételének elősegítése
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük
Jean Monnet támogatás egyesületeknek
Jean Monnet támogatás egyesületeknek Ez a Jean Monnet tevékenységtípus olyan egyesületeket támogat, amelyek kifejezett hozzá kívánnak járulni az európai integrációs folyamatra vonatkozó tanulmányokhoz.
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai
A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015
A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett
EURÓPAI PARLAMENT. Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2004 Kulturális és Oktatási Bizottság 2009 2008/0047(COD) 25.6.2008 VÉLEMÉNYTERVEZET a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére
5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott
A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól
Tanévnyitó szülői értekezlet szeptember 3-4.
Tanévnyitó szülői értekezlet 2018. szeptember 3-4. Témáink Iskolánk Káptalan Fejlesztések, innovációk Alapítványunk Ebéd E-naplónk Házirendünk Mindennapos testnevelés Biztosítás Iskolánk Teljes személyiség
TÁMOP E-15/1/KONV
Szakmai beszámoló A PTE TTK Spottudományi és Testnevelési Intézete által szervezett Adaptált sporttal és testneveléssel kapcsolatos külföldi oktatási rendszer és kutatói munka megismerése vendégelőadások
valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE
A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG EURÓPAI INTÉZETE valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE között létrejött együttműködési megállapodás Preambulum Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a Nemek Közötti
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN
A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN GERENCSÉR JUDIT, a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára vezetője, az MKE főtitkára 50. MKE Vándorgyűlés Jogi Szekció, Keszthely
Katonai antropológia?
Katonai antropológia? Harmadik alkalommal találkoztak egymással konferencián a kulturális antropológia és a hadtudomány képviselői. A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0001 Tudományos képzés műhelyeinek támogatása,
Barcelonai Folyamat 10.
Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő
Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés
Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink
EDC BROSSÚRA. Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés
EDC BROSSÚRA Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés A Demokratikus Állampolgárságra Nevelés (EDC, Education for Democratic Citizenship, Éducation à la citoyenneté démocratique) olyan gyakorlatok és
Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)
Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára
INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:
INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata OM azonosító: 037802 1146 Budapest, Cházár András u. 10. Budapest, 2015. október 21. dr. Molnár
Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév
Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés 2014-15 tanév Aki másokat felüdít, maga is felüdül ( Példabeszédek 11.25) Amit akaratok, hogy az emberek veletek cselekedjenek,
Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / /
A közösség részvételét alátámasztó események listája: Esemény megnevezése Időpont Helyszín Részvevők Rövid összefoglaló száma 1. Térségi Fejlesztési Fórum 2014. január 20. Ipolydamásd, Fő út Közösségi
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
06. OKTÓBER PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER. tétel Mutassa be a pedagógia fogalmát, célját, tárgyát, feladatát! (Témakör: Általános pedagógia)
A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS
A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Együttműködésről Mi is az az OGP? A Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership - OGP) egy önkéntes részvételen
Hullott körték Paradicsoma a Komplex Ifjúságsegítő Modell módszertana
Hullott körték Paradicsoma a Komplex Ifjúságsegítő Modell módszertana Belvárosi Tanoda Alapítvány http://www.youthopportunity.eu/kim/index.htm Fiatalok Tematikus Hálózat (Támogatta: az EQUAL) 2009. május
Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan
Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok
Towards Inclusive Development Education
Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak
Felnőttek, mert felnőttek
Zolnai Erika Felnőttek, mert felnőttek Értelmi sérült felnőttek szexuálpedagógiai támogatása KLTE S z o c í o Í ő í í í ű Tanszék Könyvtára Leli, KEZEM FOGVA ÖSSZ EfO & K > Kézenfogva Alapítvány Budapest,
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális
1. Pedagógiánk a szentignáci lelkigyakorlatok felismeréseire támaszkodik közösen reflektálunk a tapasztalatainkra, és megosztjuk
TANÁRI KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE Az iskola vezetősége 6 novemberében arra kérte a tanárokat, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az iskolát,
Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ...
KÉRDŐÍV SZÁMA... Kérdőív A nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan Romániában is általánossá vált, hogy egyes üzleti problémával a vállalatok Önökhöz fordulnak. A tanácsadás a professzionális szolgáltató piac
OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP / századi közoktatás fejlesztés, koordináció
TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002 számú támogatási szerzıdés 6.5.2-es "Tanulói hálózatok, hálózati modellek mint az iskolafejlesztés eszközei" címő elemi projekt Tapasztalatok és lehetıségek a kulcskompetenciáknak
SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK-16-0019. támogatásból megvalósított A Pallasz Athéné Egyetem tudományos diákköri műhelyeinek és konferenciáinak támogatása 2016/17 projektről A program megvalósításának ideje:
Jean Monnet tevékenységek
Jean Monnet tevékenységek Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Koós-Herold Zsuzsa A Jean Monnet tevékenységek fő célja az oktatás
Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT
685/2012. (XI.29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának módosítását 2012.
2. A hitoktatás struktúrája
2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a
Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 1055 Budapest, Honvéd u. 38. Telefon: 06/1/ , 70/ Fax: 06/1/
Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény Május 8-10. Kecskemét HÖOK Küldöttgyűlés Május 19. Budapest HÖOK Elnökségi Ülés Május 22. Budapest HÖOK Választmányi Ülés Május 23. Budapest Ifjúsági Szakmai Egyeztető
Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés
Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.
Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Stressz-M Kutatási tájékoztató Budapest BME Q 2015.
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 26181/2016. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása
Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21.
Önkéntesség és tapasztalatok az egyházi ifjúsági szervezetekben Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21. Gábor Miklós, Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány MKPK Ifjúsági
Fülemüle projektismertető szakmai délután
Fülemüle projektismertető szakmai délután Erdei iskolai programok speciális szükségletű SNI diákokat nevelő oktatási intézmények számára Fecskepalota, 2016. november 14. Víziónk Létrejön Magyarországon
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések
A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A kormányzati szervek A korrupció megelőzése érdekében tett főbb intézkedések: 1. Részvétel a KIM által koordinált korrupciómegelőzési program végrehajtásának
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az
szülői értekezlet január
szülői értekezlet 2018. január 28-29. Témáink Intézményi káptalanunk Pedagógiánk új utakon Alapítványunk és iskolai fejlesztéseink Aktuális feladatok 5-8. évf.: ++, 2. nyelv, orientációs időszak 9-11.
AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE
AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE Varga Nóra, Ráczné Kárpáti Márta Jósa András Oktatókórház Nyíregyháza, Gyermek Rehabilitációs Osztály BEVEZETÉS Szülőcsoportunkat
Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió
Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Nemes Éva 2016. 10. 21. Kapcsolataink üzenete Szupervíziós Vándorkonferencia, Keszthely Változó világ Változó környezet, kiszámíthatatlan jövő Most zajlik.
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Tágabb értelem - A szaktudományok holisztikus megközelítése Dr. Baritz Sarolta Laura OP Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM
Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób 12:13) REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM KONFESZT Közéleti Kollégium 2017. szeptember 2018. május A második világháborút követő bő fél évszázad
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére
Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Pályázat előkészítése és benyújtása az Európa a polgárokért testvérvárosi találkozók programra Az
Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda
Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet
TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak
COLORED GLASSES TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak COLORED GLASSES Tolerancia Workshop YFU Szervezetünk, a Youth For Understanding (YFU) egy nemzetközi, non-profit szervezet, mely 1951 óta
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba
Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Intézmény székhelye: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 51. Telefonszáma:06-20-920-8044 e-mail:gyjsznk@gmail.com facebook: Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
Üzleti Tervek Versenye
Sikeres üzletmenet láttán mindig gondolj arra, hogy valaki egyszer lépett egy merészet! Drucker, Peter F. Támogatói mappa Üzleti Tervek Versenye utv.juniorbusinessclub.ro 2014 Tisztelt Hölgyem / Uram!
Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE)
Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) Jogi státusz: bejegyzett egyesület Székhely: 1119 Budapest, Fehérvári út 79. Terület: tevékenysége kiterjed Magyarország területére Alapítás: 1992 Tagok: Honlap:
AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013
AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 HOGYAN LESZ A NEVELÉSI PROGRAMBÓL PEDAGÓGIAI PROGRAM? Törvényi változás az elnevezésben A tartalmak
H Í R E K Szegedről. A résztvevők egy csoportja
H Í R E K Szegedről - a Nyugdíjas Csoport 2017. május 29 31.-e között kirándulást szervezett az Őrség be. - Nagy sikerű szakmai előadásra került sor 2017. június 15.-én a Nemzeti Közművek jelene és jövője
női egészségért alapítvány
betegszervezetek együtt Ko NNYEbb női egészségért alapítvány - 74 - Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány Az Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány személyes érintettség miatt indult útjára, 2009-2014