K I V O N A T a képviselő-testület március 9-i ülésének jegyzőkönyvéből. 50/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K I V O N A T a képviselő-testület március 9-i ülésének jegyzőkönyvéből. 50/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat"

Átírás

1 50/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja a társaság Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1) Alapító Okirat 17. pont módosítás előtt: 17. Az alapító hatáskörei: A Társaságnál, mint egyszemélyes társaságnál a legfőbb szerv hatáskörét az alapító gyakorolja. Az alapítót megillető döntések gyakorlása megoszlik a képviselő-testület és a polgármester között azzal, hogy írásban kell határozni és a döntés az ügyvezetővel való közléssel válik hatályossá A Képviselő-testület hatáskörei: A döntések gyakorlása Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete ülésezésének rendjére, döntéshozatalára vonatkozó előírások figyelembevételével történik azzal, hogy a d.) és e.) pont alatti eseteknél a köztulajdonban álló gazdasági Társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. törvény 5. (3) bekezdés szerinti tartalommal elfogadott szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit is alkalmazni kell. A Képviselő-testület hatáskörébe tartozik: a) számviteli törvény szerint éves beszámoló jóváhagyása, pótbefizetés elrendelése és visszatérítése, b) üzletrész felosztásához való hozzájárulás és az üzletrész bevonásának elrendelése, c) az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, továbbá ha az ügyvezető a Társasággal munkaviszonyban is áll, a munkáltatói jogok gyakorlása, d) a felügyelőbizottság tagjainak megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása, e) a könyvvizsgáló megválasztása és visszahívása és díjazásának megállapítása, valamint a könyvvizsgálóval kötendő szerződés feltételeinek meghatározása, ha könyvvizsgáló választására kerül sor, f) olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával (alapítójával), ügyvezetőjével, felügyelőbizottsági tagjával vagy azok közeli hozzátartozójával köt. Az Ectv pontjában foglaltakra tekintettel a 17.2.g. pont alkalmazása során közeli hozzátartozónak minősül: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő és testvér, valamit az élettárs. g) az ügyvezető és a felügyelőbizottsági tagok elleni követelések érvényesítése, h) a Társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározása,

2 i) az alapító okirat módosítása a pontban foglaltak kivételével, j) 1 millió Ft kötelezettségvállalással járó nem közbeszerzési eljárás keretében előkészített szerződések megkötés előtti jóváhagyása, k) a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről kötött megállapodás jóváhagyása, illetve ilyen megállapodás megkötése a Társasággal, l) gondoskodik a Társaság éves beszámolójának és a közhasznúsági jelentésnek az elfogadásáról, figyelembe véve azt, hogy a számviteli törvény szerinti beszámolóról a felügyelőbizottság írásbeli jelentésének birtokában lehet dönteni, m) gazdálkodó szervezetben részesedés megszerzése vagy átruházása, n) mindazon ügyek, amelyeket a törvény vagy az alapító okirat a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe utal. o) a Társaság közbeszerzési szabályzatának jóváhagyása, illetve a már jóváhagyott szabályzat esetleges módosítása, valamint a közbeszerzési eljárásban való részvétel a közbeszerzési szabályzatban foglaltak szerint A polgármester hatáskörébe tartozik: a) Az alapító okirat módosítása a Társaság székhelyét (telephelyét, fiókhelyét) és tevékenységi körét érintő módosítások tekintetében, b) az ügyvezető tekintetében azon munkáltatói jogok gyakorlása, melyek gyakorlását a Szabályzat hatáskörébe utalta, c) mindazon alapítót megillető jogok gyakorlása, melyek nem tartoznak a Képviselőtestületnek jelen alapító okirat pontjában rögzített hatáskörébe azzal, hogy a polgármester a kompetenciájába tartozó kérdéseket döntéshozatal végett a képviselőtestület elé terjesztheti Az alapító határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ectv pont) a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesülne, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. módosítás után: 17. Az alapító határozata A taggyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben a képviselő-testület és a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság határozattal, a polgármester pedig polgármesteri intézkedéssel dönt, és ezek együtt a továbbiakban: alapítói döntésnek minősülnek. Az alapítói döntés az ügyvezetővel való közléssel válik hatályossá Az alapító kizárólagos hatáskörébe tartoznak mindazok a kérdések, amelyeket a törvény a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal. Az alapítói jogok gyakorlása megoszlik a képviselő-testület, továbbá a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság és a polgármester között, és ők a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bek. 17. pontja szerinti tulajdonosi joggyakorlóknak minősülnek Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) a számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyása és a nyereség felosztásáról szóló döntés, amelyről a felügyelőbizottság írásbeli jelentésének birtokában lehet határozni; b) pótbefizetés elrendelése és visszatérítése;

3 c) üzletrész felosztásához való hozzájárulás és az üzletrész bevonásának elrendelése; d) az ügyvezető megválasztása, visszahívása és megbízással összefüggő díjazásának megállapítása, illetve, ha az ügyvezető a társasággal munkaviszonyban áll, az alapvető munkáltatói jogok gyakorlása; Alapvető munkáltatói jogon a munkaviszony létesítését, módosítását és megszüntetését, továbbá a díjazással kapcsolatos kérdéseket kell érteni; e) a felügyelőbizottság tagjainak megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása; f) olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság az alapítóval, ügyvezetőjével, felügyelőbizottsági tagjával vagy azok közeli hozzátartozójával (Ptk. 8:1. 1. pont) köt; g) az ügyvezető és a felügyelőbizottsági tagok elleni követelések érvényesítése; h) a társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározása; i) az alapító okirat módosítása, mely alól kivétel: - társaság székhelyét, telephelyét, fióktelepét és tevékenységi körét érintő módosítások, továbbá - amikor az alapító okiratot jogszabály vagy az alapító rendelete, illetve belső szabályzata kivételt nem engedő előírása miatt szükséges módosítani; j) a társaságra vonatkozó Közbeszerzési Szabályzat alapján készítendő éves közbeszerzési tervnek, annak módosításainak, továbbá az éves statisztikai összegzésnek a jóváhagyása, továbbá az eljárást lezáró döntések jóváhagyása; k) a nettó ,-Ft értékhatárt meghaladó kötelezettségvállalással járó jogügyletek megkötés előtti jóváhagyása azon esetekben, amelyek nem tartoznak a társaság Beszerzési Szabályzatának hatálya alá; l) törzstőke felemelése és leszállítása esetén minden olyan kérdésben való döntés, amely egyébként a taggyűlésre tartozna; m) gazdálkodó szervezet alapítása, vagy már működő gazdálkodó szervezetben részesedés megszerzése vagy átruházása, továbbá döntés e gazdálkodó szervezet megszüntetéséről. Gazdálkodó szervezet alatt a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezetet kell érteni. n) mindazon ügyek, amelyeket a törvény vagy az alapító okirat a Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe utal. A döntések gyakorlása Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete ülésének rendjére, döntéshozatalára vonatkozó előírások figyelembevételével történik azzal, hogy az d) és e) pont alatti eseteknél a évi CXXII. törvény szerinti tartalommal elfogadott szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit is alkalmazni kell Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik a Felügyelőbizottság által megállapított ügyrend jóváhagyása A k. alpont, valamint a a. alpont alatti esetekben ugyanazon felek között megkötött több szerződést egy szerződésnek kell tekinteni, ha kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felek közötti jogügylet több szerződésben való meghatározásának célja a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének megkerülése. Keretszerződésen belül minden egyes szerződést önállóan kell megítélni A polgármester kizárólagos hatáskörébe tartozik:

4 a) a nettó ,-Ft értékhatárt meghaladó, de nettó ,-Ft értékhatárt meg nem haladó jogügyletek megkötés előtti jóváhagyása azon esetekben, amelyek nem tartoznak a társaság Beszerzési Szabályzatának hatálya alá; b) az alapító okirat módosítása a i. pontban megfogalmazott kivétel alá tartozó esetekben, c) az ügyvezető tekintetében azon munkáltatói jogok gyakorlása, amelyek nem tartoznak a Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe vagy azokat a Szabályzat a polgármester hatáskörébe utalja, d) alapítót megillető mindazon jogok gyakorlása, melyek nem tartoznak a Képviselő-testület vagy a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság kizárólagos hatáskörébe Amennyiben a szerződés értéke a nettó ,- Ft értékhatárt nem haladja meg, az Ügyvezető önálló döntési jogkörben jár el Az alapító határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ectv pont) a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesülne, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. 2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az 1. pontban megfogalmazottaknak megfelelően egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. 3) A képviselő-testület kéri a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatóját, hogy a cégeljárás lefolytatásához szükséges intézkedésekről gondoskodni szíveskedjen. Határidő: 1. pont: március pont: április pont: április 9. Felelős: 1. pont: Kondora István polgármester 2. pont: Kondora István polgármester 3. pont: Dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató

5 51/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja a társaság Beszerzési Szabályzatát a melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert és a társaság ügyvezető igazgatóját annak aláírására. Határidő: azonnal Dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató

6 52/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében a 8. melléklet K6. Beruházási kiadások 8. sor Sárvári Média Kft. törzstőke emelése címén jóváhagyott kiadási előirányzatot Ft-tal csökkenti, a K89. Egyéb felhalmozási célú kiadások államháztartáson kívülre kiadási előirányzatot Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft. részére fejlesztési támogatás nyújtása címén Ft-tal megemeli. A képviselő-testület a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft. részére Ft összegű fejlesztési támogatást nyújt. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a fejlesztési támogatás biztosítása érdekében minden további szükséges intézkedést, valamint írásbeli és szóbeli jognyilatkozatot megtegyen. A képviselő-testület felkéri a t, hogy a fenti előirányzat átcsoportosításnak megfelelően az önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításáról gondoskodjon. Határidő: azonnal

7 53/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Bódi Béla (született: Sárvár, április 5., anyja neve: Rácz Mária, 9600 Sárvár, Várkerület 33. A lépcsőház 1. emelet 1. szám alatti lakos) a 9600 Sárvár, Várkerület 33. szám alatt található műemlék társasház (a továbbiakban: Társasház) A lépcsőházában található 6,6 m 2 alapterületű előtér megnevezésű helyiségre (a továbbiakban: Helyiség) tett vételi ajánlatát nem fogadja el, a Helyiség, mint közös tulajdonú helyiség Bódi Béla részére történő elidegenítéséhez nem járul hozzá. Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Társasház november 17. napján kelt társasháztulajdont alapító okiratában (a továbbiakban: Alapító Okirat) a Helyiség, mint a Sárvár Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező Sárvár 189/1/A/1 hrsz-ú, természetben a 9600 Sárvár, Várkerület 33. A lépcsőház földszint 1. szám alatt található, 95 m 2 területű, iroda megnevezésű ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) helyiségei között került feltüntetésre, így a Helyiség az Ingatlan részeként Sárvár Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezte. Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete megállapítja, hogy az Alapító Okiratban és annak a december 21. napján kelt módosításában (a továbbiakban: Módosítás) a Helyiség, mint a Társasház közös tulajdonba kerülő részeinek taxatív felsorolásában nem szerepel, így a Helyiség nem képezte és nem képezi a Társasház közös tulajdonát. Fentiek alapján Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete megállapítja, hogy a március 20. napján kelt adásvételi szerződéssel az Ingatlannal együtt - az adásvétel keretében - a Helyiség is értékesítésre került, így Sárvár Város Önkormányzatának nem áll módjában a Helyiség, mint közös tulajdonú ingatlan elidegenítéséhez hozzájárulni, tekintettel arra, hogy Sárvár Város Önkormányzata álláspontja szerint a Helyiség az Ingatlan részeként jelenleg a KERESZ+R Kft. társasházi külön tulajdonát képezi. Határidő: azonnal

8 54/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében a Sárvár Nádasdy-vár felújítására vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányterv készítésére bruttó Ft pótelőirányzatot biztosít. A képviselő-testület a pótelőirányzat fedezetére az önkormányzat évi költségvetési maradványát jelöli meg. A képviselő-testület felkéri a t, hogy a fenti pótelőirányzatnak megfelelően az önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításáról gondoskodjon. Határidő: azonnal

9 55/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola ( 9600 Sárvár, Alkotmány u ) állagmegóvási munkálataira bruttó Ft pótelőirányzatot biztosít. A képviselő-testület a pótelőirányzat fedezetére az önkormányzat évi költségvetési maradványát jelöli meg. A képviselő-testület felkéri a t, hogy a fenti pótelőirányzatnak megfelelően az önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításáról gondoskodjon. Határidő: azonnal

10 56/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Sárvári Sportfólió és Kulturális Korlátolt Felelősségű Társaság cégnévvel székhellyel Ft törzstőkével március 16. napi hatállyal egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot alapít. A szám alatti székhely (mely ingatlan az alapító tulajdonát képezi) használata ingyenes a társaság számára és jelen határozat a cégbírósági eljárásban székhelyként szolgáló ingatlan használatának jogcímét igazoló okiratként benyújtható. Határidő: március 16.

11 57/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat A Sárvári Sportfólió és Kulturális Korlátolt Felelősségű Társaság cégnév alatt megalapított egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság ügyvezetőjének a képviselő-testület Vámos Zoltán (an.: Fájer Erzsébet) 9608 Sárvár, Sport u. 21. szám alatt lakost választja meg március 16. napjától kezdődően és határozatlan időre szólóan, aki ebbéli megbízatását munkaviszonyban, bruttó Ft/hó összegű alapbér mellett látja el. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az ügyvezetővel kötendő - a határozat mellékletét képező - munkaszerződés aláírására. Határidő: március 16.

12 58/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Máhr Tivadar (anyja neve: Király Mária) 9600 Sárvár, Kinizsi u. 20. szám alatti lakost, március december 31. közötti időre - a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. törvény 6. (4) bekezdésének előírására figyelemmel - díjazás nélkül a Sárvári Sportfólió Kft. Felügyelőbizottsága elnökének megválasztja. Határidő: március 16.

13 59/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szalai Péter (anyja neve: Balla Éva) 9600 Sárvár, Medgyessy u. 11. szám alatti lakost március december 31. közötti időre bruttó Ft/hó díjazással a Sárvári Sportfólió Kft. Felügyelőbizottsága tagjának megválasztja. Határidő: március 16.

14 60/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Haraszti Zsolt István (anyja neve: Varga Éva) 9600 Sárvár, Szatmár u. 19. szám alatti lakost március december 31. közötti időre bruttó Ft/hó díjazással a Sárvári Sportfólió Kft. Felügyelőbizottsága tagjának megválasztja. Határidő: március 16.

15 61/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Sportfólió Kft. újonnan megválasztott felügyelőbizottsági tagjaival kötendő, a határozat mellékletét képező megbízási szerződés tervezetét jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert, hogy e szerződésben foglalt tartalommal, a bizottság tagjaival a szerződést megkösse. Határidő: április 30.

16 62/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Klíring Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg ) 8500 Pápa, Mozsár u. 14. alatti gazdasági társaságot a Kft. könyvvizsgálójának, személyében felelős könyvvizsgálónak pedig Horváth Márta (an.: Nagy Irma) 8500 Pápa, Esterházy u. 1. szám alatti lakost március május 31. közötti időre megválasztja. A könyvvizsgáló díjazása: 2017-ben, illetve a beruházás befejezéséig, avagy a szokásos üzletmenet megkezdéséig Ft/hó + ÁFA, mely a sportlétesítmény működésének megkezdésekor felülvizsgálatra kerül. A képviselő-testület kéri a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a Ptk. 3:130. (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a könyvvizsgálóval a megbízási szerződést 90 napon belül kösse meg azzal, hogy e szerződés igazodjon a könyvvizsgáló és a további önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok között már kialakult szerződéses gyakorlathoz. Határidő: 90 nap Felelős: Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezető igazgatója

17 63/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Sárvári Sportfólió és Kulturális Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratát a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Határidő: azonnal

18 64/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete kéri a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a cégbejegyzési eljárás lefolytatásához szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon. Határidő: 30 nap Felelős: Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezető igazgatója

19 65/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Sportfólió Kft. alapításához szükséges Ft pénzbeli betét (törzstőke), továbbá forint törzstőkén felüli pénzbeli hozzájárulás (végleges pénzeszköz átadás) rendelkezésre bocsátása tárgyában akként rendelkezik, hogy a mindösszesen Ft fedezet biztosításaként az önkormányzat évi költségvetésében a 8. Beruházási kiadások melléklet 5.5. sor Nádasdy Ferenc utca áramellátása címén jóváhagyott előirányzatot átcsoportosítja. A K6. Beruházási kiadások előirányzata Sárvári Sportfólió Kft. törzstőke befizetés címén összesen Ft-tal, a K5. Egyéb működési célú kiadások előirányzata Sárvári Sportfólió Kft. törzstőkén felüli pénzbeli hozzájárulás átutalása címén Ft-tal megemelkedik, a K6. Beruházási kiadások előirányzata Nádasdy Ferenc utca áramellátása címén Ft-tal csökken. A képviselő-testület felkéri a t, hogy a fenti előirányzat átcsoportosításnak megfelelően az önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelete módosításáról gondoskodjon. Határidő: azonnal

20 a képviselő-testület 2017.március 9-i ülésének jegyzőkönyvéből 66/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat 1) Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 236/2014.(XII.16.) számú képviselőtestületi határozattal elfogadott Javadalmazási Szabályzat I/2. pontját mely a hatálya alá tartozó cégek felsorolását tartalmazza egy újabb felsorolás beiktatásával kiegészíti Sárvári Sportfólió és Kulturális Korlátolt Felelősségű Társaság szövegrésszel. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert ezen módosítással kiegészített és egységes szerkezetbe foglalt Javadalmazási Szabályzat aláírására. 2) A képviselő-testület kéri a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a Javadalmazási Szabályzat cégiratok közé történő letétbe helyezéséhez szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon. Határidő: 1. pont: azonnal 2. pont: 30 nap Felelős: 1. pont: Kondora István polgármester 2. pont: Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezető igazgatója

21 67/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Turisztikai Egyesülettel március 10. napjától határozatlan időre kötendő közművelődési megállapodását a melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a melléklettel megegyező tartalmú megállapodás aláírására. Határidő: azonnal

22 68/2017. /III.9./ számú képviselő-testületi határozat I.) Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a településrendezési eszközök módosításra vonatkozó eljárást indít. A rendezés célja és hatása: A településrendezési eszközök módosításának oka és célja Sárvár város fejlődése, a jogos magán és közérdek érvényesítése. Mindezek keretében kiemelt cél, hogy a módosítás révén az érintett területeken, ingatlanokon tervezett gazdaságfejlesztő beruházások megvalósulhassanak, mely beruházások megvalósítását az önkormányzat jelen településfejlesztési döntésével és támogatásával kívánja előmozdítani. Településszerkezeti tervet és szabályozási tervet érintő módosítási szándék: 1. Az önkormányzat kezdeményezi a településszerkezeti terv és a HÉSZ mellékletét képező Szabályozási terv módosítását azzal a tartalommal, hogy az egyéb ipari övezet (Ge) folytatásaként a sárvári 0153/2 hrsz-ú ingatlan egy része, a 0153/5 hrsz-ú és a 0153/6 hrsz-ú ingatlanok kerüljenek kijelölésre belterületbe vonásra szánt területként, és ezzel együtt kereskedelmi, szolgáltató (Gk) övezeti besorolást kapjanak. Az önkormányzat a módosítást gazdaságfejlesztő beruházás megvalósulása - az érintett ingatlanokon egyéb gépjármű kereskedelmi, gépjármű karbantartási, szervizelési, gép alkatrész kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozások letelepedésének, ezáltal a foglalkoztatás növekedésének, a mezőgazdasági termelők gép-, alkatrész- és szerviz ellátottsága biztosításának elősegítése - érdekében támogatja. A belterületbe vonást a kijelölt terület tervezett funkciójának helyhez kötöttségére figyelemmel kezdeményezi az önkormányzat, ugyanis a már belterületbe vonásra kijelölt ipari övezet kibővítése, gazdasági övezettel történő folytatása valósul meg. A belterületbe vonást a 88-as számú főút - mint kiépült infrastruktúra ingatlanok melletti elhelyezkedése is indokolja. 2. Az önkormányzat kezdeményezi a helyi építési szabályzat módosítását a Sárvár, Árpád u. 28. sz.(1411/1 hrsz) alatti ingatlan vonatkozásában a hátsókert 0 m-ben történő meghatározásával. 3. Az önkormányzat kezdeményezi a Kke (különleges kereskedelmi ) építési övezetben a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró és a környezetre jelentős hatást nem gyakorló, a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekre, valamint a telepengedélyezés rendjére és a bejelentés szabályaira vonatkozó rendelkezések alapján bejelentéshez kötött ipari tevékenység céljára szolgáló építmény elhelyezhetőségének vizsgálatát.

23 II. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXVIII. törvény és a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően, a fent leírtak figyelembe vételével a településrendezési eszközök módosítása dokumentációjának előkészítését a képviselőtestület az Akcióterv Mérnöki Iroda Kft-nél (9730 Kőszeg, Bechtold I. u. 7.) megrendeli bruttó Ft összegért. III. A településrendezési eszközök módosítása során a partnerségi egyeztetésre a 16/2017. (I.26.) számú képviselő-testületi határozattal jóváhagyott - Sárvár város településfejlesztési koncepciójának, integrált településfejlesztési stratégiájának, arculati kézikönyvének, településképi rendeletének, valamint a településrendezési eszközeinek a megalkotására, módosítására irányuló eljárásokban a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló - szabályzat előírásainak megfelelően kerül sor. Határidő: azonnal

K I V O N A T a képviselő-testület szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből. 226/2017. /IX.28./ számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T a képviselő-testület szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből. 226/2017. /IX.28./ számú képviselő-testületi határozat 226/2017. /IX.28./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat 2017. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót a szöveges értékelésben, valamint

Részletesebben

SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 55/2017.(IX.05.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot nyújt be kistelepülési önkormányzatok alacsony összegű fejlesztéseinek támogatására az alábbi

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület december 14-i ülésének jegyzőkönyvéből. 303/2017. /XII.14./ számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T a képviselő-testület december 14-i ülésének jegyzőkönyvéből. 303/2017. /XII.14./ számú képviselő-testületi határozat 303/2017. /XII.14./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. január 01. napjától kezdődően és határozatlan időre szólóan a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25.-ei ülésére Nyílt ülésen

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület november 23-i ülésének jegyzőkönyvéből. 263/2017. /XI.23./ számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T a képviselő-testület november 23-i ülésének jegyzőkönyvéből. 263/2017. /XI.23./ számú képviselő-testületi határozat 263/2017. /XI.23./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat 2017. I-III. negyedévi gazdálkodásáról szóló beszámolót a szöveges értékelésben, valamint

Részletesebben

SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 42/2017.(V.29.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármester hatáskörébe átruházott 2016. évi szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló beszámolót

Részletesebben

1/2015. (I. 13.) Kt. határozat

1/2015. (I. 13.) Kt. határozat rendkívüli ülésének könyvéből: 1/2015. (I. 13.) Kt. határozat 1. Dombóvár Város Önkormányzatának a DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 azonosító számú, Dél-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

Szekszárdi Városfejlesztési Kft. ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS. 2014. december 18.

Szekszárdi Városfejlesztési Kft. ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS. 2014. december 18. Szekszárdi Városfejlesztési Kft. ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 2014. december 18. 2 EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Alulírott alapító a Szekszárdi Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Alapító okirat

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Alapító okirat AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Alapító okirat Alulírott alapító, a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseinek megfelelően a következők szerint állapítja

Részletesebben

JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT

JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT 302/2014. (VI.26.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Javadalmazási Szabályzatot jelen határozat 1. melléklete szerint. JAVADALMAZÁSI

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D: 2. Fedezetbiztosítás önkormányzati beruházásokhoz. (Az előterjesztések hétfőn kerülnek fel a honlapra.

M E G H Í V Ó N A P I R E N D: 2. Fedezetbiztosítás önkormányzati beruházásokhoz. (Az előterjesztések hétfőn kerülnek fel a honlapra. M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 13-án /csütörtökön/ 15.30 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében /Sárvár, Várkerület 3. II.em./ rendkívüli

Részletesebben

ALBENSIS Fejér Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ALAPÍTÓ OKIRATA

ALBENSIS Fejér Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ALAPÍTÓ OKIRATA ALBENSIS Fejér Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ALAPÍTÓ OKIRATA ~ 1 ~ ALAPÍTÓ OKIRAT A Fejér Megyei Önkormányzat alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.)

Részletesebben

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 12/2016. (XI.30.) számú önkormányzati rendelete

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 12/2016. (XI.30.) számú önkormányzati rendelete A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 12/2016. (XI.30.) számú önkormányzati rendelete a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 9/2012. (X.8.) számú

Részletesebben

POLGÁRMESTER ELŐ TERJESZTÉS. a CSEPELI PIAC Kft. alapító okiratának módosításáról

POLGÁRMESTER ELŐ TERJESZTÉS. a CSEPELI PIAC Kft. alapító okiratának módosításáról BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ELŐ TERJESZTÉS a CSEPELI PIAC Kft. alapító okiratának módosításáról Készítette: Lakatos Sándorné ügyvezető igazgató Dr. Hricsovinyi István társasági jogi képviselő

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat

148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat 148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a város 2016. évi költségvetési koncepcióját elfogadja. Hozzájárul ahhoz, hogy a 2016. évi költségvetés

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Szám: 50.362/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat a Létesítmény és Sport Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 18 napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

K I V O N A T. 5/2015.(II.09.) számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T. 5/2015.(II.09.) számú képviselő-testületi határozat 5/2015.(II.09.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 29/A. -ában foglaltakra figyelemmel a község saját bevételeinek

Részletesebben

16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat

16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat a képviselő-testület 2015. február 12-i ülésének könyvéből 16/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

7. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat

7. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat 7. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény

Részletesebben

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetőinek megválasztására

Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetőinek megválasztására Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere Szám: 11139/2017. Javaslat egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetőinek megválasztására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján és Környéke Vízmű

Részletesebben

Javadalmazási Szabályzat

Javadalmazási Szabályzat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 578/2015. (XII.17.) határozatával elfogadott Javadalmazási Szabályzat Hatályos: 2016. január 1. napjától JAVADA LM AZÁS I S ZABÁLYZAT Eger Megyei Jogú

Részletesebben

Javaslat a Soroksár Sport Club Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására és Alapító Okiratának módosítására

Javaslat a Soroksár Sport Club Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására és Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksár Sport Club Kft. ügyvezető igazgatójának

Részletesebben

K I V O N A T Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 26/2017. /XI.29./ számú képviselő-testületi határozat Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete Bögöt község településképi rendeletének előkészítésével az Archit Kft-t (9700 Szombathely, Tulipán u.

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 29-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 29-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

54/2015. /IV.23./ számú képviselő-testületi határozat. /: dr. Szijártó Valéria :/ jegyző

54/2015. /IV.23./ számú képviselő-testületi határozat. /: dr. Szijártó Valéria :/ jegyző a képviselő-testület 2015. április 23-i ülésének könyvéből 54/2015. /IV.23./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről

Részletesebben

73/2011. (IV. 28.) MÖK

73/2011. (IV. 28.) MÖK 73/2011. (IV. 28.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megye Önkormányzatának Közgyűlése jóváhagyja, hogy a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. a mellékelt Alapító Okirat szerint megalapítsa

Részletesebben

KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről

KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város 2004. évi költségvetéséről Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTÁSÁBAN LÉVŐ GERJE-FORRÁS NONPROFIT KFT. JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTÁSÁBAN LÉVŐ GERJE-FORRÁS NONPROFIT KFT. JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTÁSÁBAN LÉVŐ GERJE-FORRÁS NONPROFIT KFT. JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA A JELEN JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATOT PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE A /2015. ( ) SZÁMÚ

Részletesebben

A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA Társasági szerződés 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) 1.1. A társaság cégneve:... Korlátolt Felelősségű Társaság A társaság

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksári Sport Club Kft. felügyelő bizottsági

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTEREJSZTES. a Képviselő-testület június 20-án tartandó ülésére

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTEREJSZTES. a Képviselő-testület június 20-án tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTEREJSZTES a Képviselő-testület 2019. június 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat Gödöllői Piac Kft. alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Tisztelt

Részletesebben

234/2014. /XII.16./ számú képviselő-testületi határozat

234/2014. /XII.16./ számú képviselő-testületi határozat 234/2014. /XII.16./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Kolping Támogató Szolgálat Sárvár és Kistérsége 2014. évi munkájáról szóló beszámolót - megköszönve

Részletesebben

Módosító javaslat önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntések napirendi ponthoz

Módosító javaslat önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntések napirendi ponthoz Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés a Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Előterjesztés a Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Biatorbágyi

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA (1. számú)

MUNKASZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA (1. számú) 6/2014. (I. 16.) határozat 1. sz. melléklete MUNKASZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA (1. számú) Melyet megkötöttek egyrészről: a BARCIKA ART Kft. (székhely: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5., képviseletében: Kazincbarcika

Részletesebben

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 12-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 12-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 218/2012.(XI.12.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a 2012. november 12-ei rendkívüli ülésének napirendjét: 1. Javaslat a Gyáli Vagyonkezelő Kft.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Kommunikációs Központ Kft. létrehozásáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Kommunikációs Központ Kft. létrehozásáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2015. július 9-ei I. rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni

Részletesebben

Társasági szerződés módosítása

Társasági szerződés módosítása Társasági szerződés módosítása A kiemelten közhasznú Bárka Józsefvárosi Színházi- és Kulturális Nonprofit Gazdasági Társaság (1082 Budapest, Üllői út 82.), a taggyűlés.. sz. határozata értelmében, a gazdasági

Részletesebben

EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat

EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi

Részletesebben

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006.

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016.08.11. Javaslat a Vasmű út 41. Irodaház Kft. projekt társaságként történő kijelölésére és a társaság részére történő

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület augusztus 31-i ülésének jegyzőkönyvéből. 211/2017. /VIII.31./ számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T a képviselő-testület augusztus 31-i ülésének jegyzőkönyvéből. 211/2017. /VIII.31./ számú képviselő-testületi határozat 211/2017. /VIII.31./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár, Sársziget utca, Batthyány utca, Kossuth tér, Rákóczi Ferenc utca szennyvízhálózatának rekonstrukciójára

Részletesebben

Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) Társasági szerződés Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta alkalmazásával

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület 2010. január 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a képviselő-testület 2010. január 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95/323-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. január 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 2/2010. /I.28./ számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

16/2013. (VI. 13) számú határozat

16/2013. (VI. 13) számú határozat 16/2013. (VI. 13) számú határozat A Vasútegészségügyi Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. Taggyűlése hozzájárul ahhoz, hogy a MÁV Zrt. Vasútegészségügyi Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft-ben fennálló

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület október 26-i ülésének jegyzőkönyvéből. 249/2017. /X.26./ számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T a képviselő-testület október 26-i ülésének jegyzőkönyvéből. 249/2017. /X.26./ számú képviselő-testületi határozat 249/2017. /X.26./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a város 2018. évi költségvetési koncepcióját elfogadja. Hozzájárul ahhoz, hogy a 2018. évi költségvetés

Részletesebben

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés február 24-i ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés február 24-i ülése jegyzőkönyvéből ülése könyvéből 14/2017. (II.24.) Kgy. határozata A közgyűlés ülésének napirendje 1. Tájékoztató két testületi ülés közötti ügyekről Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés e 2. Előterjesztés a Bács-Kiskun

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T a 2018. augusztus 15-én (szerdán) a Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal nagytermében (1163 Budapest, Havashalom u. 43. fszt. 18.) a Budapest

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület március 24-i soros ülésére a Javadalmazási Szabályzat elfogadása tárgyában

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület március 24-i soros ülésére a Javadalmazási Szabályzat elfogadása tárgyában E L Ő T E R J E S Z T É S 20. a Képviselő-testület 2016. március 24-i soros ülésére a Javadalmazási Szabályzat elfogadása tárgyában Tisztelt Képviselő-testület! A 2016. február 11-i képviselő-testületi

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat 34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Hajdúnánási Református Egyházközség (4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 2. szám) Épületenergetikai

Részletesebben

1. Sárvár, Alkotmány u. 53. II. emelet 9. szám (hrsz: 1339/2/A/9) alatt található ingatlan értékesítése

1. Sárvár, Alkotmány u. 53. II. emelet 9. szám (hrsz: 1339/2/A/9) alatt található ingatlan értékesítése SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 1339/2/A/9 hrsz-ú, Sárvár,

Részletesebben

2017. évi tulajdonosi határozatok. 1/2017. (V.08.) sz. TGY határozat:

2017. évi tulajdonosi határozatok. 1/2017. (V.08.) sz. TGY határozat: 2017. évi tulajdonosi határozatok 1/2017. (V.08.) sz. TGY határozat: Az ÓNTE Nonprofit Kft. taggyűlése megismerve a könyvvizsgáló jelentését és a Felügyelőbizottság jelentését az ÓNTE Nonprofit. 2016.

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat

Részletesebben

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Tisztelt érdeklődő! Ezt a dokumentumot tájékoztatásul tesszük közzé. Célja, hogy Ön előzetesen átlássa a társaság alapításával járó egyes adminisztratív kötelezettségeit. Magyarázó szövegeket az egyes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő döntések meghozatalára

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő döntések meghozatalára Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: A 0289 hrsz.-ú önkormányzati ingatlan övezeti besorolás

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. K I V O N A T a képviselő-testület 2011. szeptember 12-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. K I V O N A T a képviselő-testület 2011. szeptember 12-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. K I V O N A T a képviselő-testület 2011. szeptember 12-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 1. 151/2011. /IX.12./ számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi korlátolt felelősségű

Részletesebben

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 31/2017.(IV.26.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata képviselő-testülete a Rác Dénes helyettes lelkész, a Nagysimonyi Evangélikus Egyházközség Sitkei Evangélikus Leányegyházközösségének

Részletesebben

A kapubehajtó létesítéséhez a Salgótarján belterület 6082 hrsz.-ú ingatlan igénybevétele szükséges.

A kapubehajtó létesítéséhez a Salgótarján belterület 6082 hrsz.-ú ingatlan igénybevétele szükséges. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 1756-1/2017. Javaslat a településrendezési eszköz módosításának előkészítésére, valamint a Salgótarján belterület 6082 hrsz.-ú ingatlan igénybevételére

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 10/2015.

Részletesebben

Határozat kivonat. Készült Kópháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Határozat kivonat. Készült Kópháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. megtartott nyílt ülésének könyvéből. 39/2017.(III.27.) számú határozata N A P I R E N D : 1. Jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása Előterjesztő: Grubits Ferenc 2. Grubits Márton kérelme Előterjesztő: Grubits

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2009. (XI.2.) R E N D E L E T E. A város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2009. (XI.2.) R E N D E L E T E. A város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2009. (XI.2.) R E N D E L E T E A város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról Mátészalka Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...)

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) Javadalmazási Szabályzat a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) vezető tisztségviselője (ügyvezetője), felügyelő bizottsági tagjai javadalmazása, valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete május 26-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete május 26-i ülésére Tárgy: Szatmári Márta kérelme a 1764 hrsz telekrészlet megvásárlására Előkészítette: Dr. Tari Béla aljegyző Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdálkodási osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám:

Részletesebben

K I V O N A T. Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 14-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 14-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2017.(II.14.) számú képviselő-testületi határozat Poprác Község Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. -ában foglaltakra figyelemmel a község saját

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslata képviselő-testület 2018. II. félévi munkatervére. Tisztelt Képviselő-testület! Gödöllő

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 11/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja és az alábbi előterjesztéseket felveszi: NYÍLT ülésre - Döntés a Játékkal

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksár Sport Club Kft. felügyelő

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Sárospatak Város Önkormányzata

Részletesebben

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2012.04.12-i ülésének 4/ napirendi pontja

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2012.04.12-i ülésének 4/ napirendi pontja A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2012.04.12-i ülésének 4/ napirendi pontja 4/ Napirendi pont A Sárvár Távhő Kft. ügyvezető igazgatójának megbízása. ELŐTERJESZTÉS a Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezető igazgatójának

Részletesebben

Vodova János (nem veszi igénybe)

Vodova János (nem veszi igénybe) Vodova János (nem veszi igénybe) MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amelyet kötöttek az alább megjelölt szerződő felek, az alulírott helyen, időpontban, a következők szerint: 1. Szerződő felek 1.1. Gyomaendrőd Város

Részletesebben

Javaslat a Soroksár Sport Club Kft-vel kapcsolatos döntések meghozatalára

Javaslat a Soroksár Sport Club Kft-vel kapcsolatos döntések meghozatalára Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksár Sport Club Kft-vel kapcsolatos döntések

Részletesebben

(17 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

(17 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 2 A Nemzetgazdasági Minisztérium NGM/27401/5/2016. iktatószámon nyilvántartott értesítő levelében foglaltak szerint a pályázatot elfogadták az igényelt 64.121.612 Ft összeggel, a vonatkozó Támogatói Okiratot

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 3901-3/2016. Javaslat a Salgótarjáni Csatornamű Szolgáltató Kft. alapító okiratának módosítására, továbbá a víziközmű működtető vagyon bérleti szerződéseinek

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksári Sport Club Kft. felügyelő bizottsági

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS A GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEKBEN VALÓ RÉSZESEDÉS SZERZÉSÉNEK SZABÁLYZATA. Miskolc, 2013.

A MISKOLCI EGYETEM GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS A GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEKBEN VALÓ RÉSZESEDÉS SZERZÉSÉNEK SZABÁLYZATA. Miskolc, 2013. A MISKOLCI EGYETEM GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS A GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEKBEN VALÓ RÉSZESEDÉS SZERZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Miskolc, 2013. 7.13. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM GAZDÁLKODÓ

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Dunakavics

Részletesebben

1. verzió. Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 45. függelék

1. verzió. Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 45. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 45. függelék 1. verzió AZ ÓBUDAI EGYETEM RÉSZESEDÉS SZERZÉS ELJÁRÁSRENDJE ÉS A RÉSZESEDÉSBEN LÉVŐ TÁRSASÁGOK

Részletesebben

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 6-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 6-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 149/2017. (XII. 6.) határozata Felhatalmazás a Miskolc Térségi Konzorcium és a MiReHuKöz Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság között megszűnő

Részletesebben

_B_U_D_8_._~_p_e_S_T_s_udap-est F-övára-s Fó-pa1gá-rmes-1ere _

_B_U_D_8_._~_p_e_S_T_s_udap-est F-övára-s Fó-pa1gá-rmes-1ere _ _B_U_D_8_._~_p_e_S_T_s_udap-est F-övára-s Fó-pa1gá-rmes-1ere _ ;.g..., f;o-tg }Xf ~ 1m~11111111~ 1111111111m11111111111 ~11111111111 ~~111111~111m *1000077960293* ikt. szám: FPH058 /770-34 /2016 tárgy:

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksár Sport Club Kft. felügyelő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

Szám: IV.57-7/ A Közgyűlés felkéri és felhatalmazza a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjét a szerződés megszűnésével egyidejűleg a

Szám: IV.57-7/ A Közgyűlés felkéri és felhatalmazza a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjét a szerződés megszűnésével egyidejűleg a Szám: IV.57-7/2015. 164/2015.(VIII.18.) határozata Szekszárd városi távfűtő rendszer folyamatos üzemeltetésére, karbantartására és fejlesztésére létrejött vállalkozási szerződés azonnali hatállyal történő

Részletesebben

Kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése Vállalkozási jog. Dr. Szalay András munkajogász

Kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése Vállalkozási jog. Dr. Szalay András munkajogász Kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése Vállalkozási jog Dr. Szalay András munkajogász A jog: tenger. Nem kimerni kell, hanem hajózni rajta. I. Gazdasági társaságok Gazdasági társaságok közös jellemzői

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére II/1. E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 26-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 73/2012. (III. 27.)

Részletesebben

A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA Társasági szerződés Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.)

Részletesebben

SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT. módosítása

SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT. módosítása SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT módosítása Preambulumába az eddigiek helyébe az alábbi kerül beiktatásra: Az 1997. évi CXLIV. tv. alapján, egyszemélyes korlátolt felelősségű

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. javadalmazási szabályzatáról

Előterjesztés a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. javadalmazási szabályzatáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Előterjesztés a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. javadalmazási szabályzatáról A köztulajdonban álló gazdasági társaságok

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Alapító Okiratának m ó d o s í t á s á r a

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Alapító Okiratának m ó d o s í t á s á r a J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Alapító Okiratának m ó d o s í t á s á r a Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Távhő Kft. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben