A BA szakosok szakdolgozatának formai követelményei
|
|
- Léna Dudásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A BA szakosok szakdolgozatának formai követelményei SZTE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszék A formai követelmények be nem tartása jegylevonással járhat, ettől eltérni csak indokolt esetben lehet. További részletekről a témavezetőnél lehet érdeklődni. A szakdolgozatot elektronikus adathordozón (pl. CD) is be kell nyújtani. A szakdolgozat mellé meg kell adni egy címet is (a két fűzött példány elejére a név alá kerüljön), amelyre a témavezető és az opponens a véleményét elküldheti. 1. A dolgozat terjedelme Legalább 20 oldal, legfeljebb 35 oldal terjedelemben, 12 pontos Times New Roman betűvel, másfeles sorközzel (ez kb sor oldalanként). A margók méretei: alul és felül, valamint jobb és bal oldalon 2,5 cm. Jobb oldalon a sorkizárás nem követelmény. A 35 oldalba nem számít bele a tartalom, az irodalomjegyzék és a statisztikai táblázatok. 2. Plágium A szakdolgozat értékelésre leadott változataiban szerepeljen egy második címlap, amely tartalmazza a plágiumról szóló következő nyilatkozatot: NYILATKOZAT Alulírott., a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója ezennel büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom és aláírásommal igazolom, hogy.... című szakdolgozatom saját, önálló munkám; az abban hivatkozott nyomtatott és elektronikus szakirodalom felhasználása a szerzői jogok nemzetközi szabályainak megfelelően készült. Tudomásul veszem, hogy szakdolgozat esetén plágiumnak számít: szószerinti idézet közlése idézőjel és hivatkozás megjelölése nélkül; tartalmi idézet hivatkozás megjelölése nélkül; más publikált gondolatainak saját gondolatként való feltüntetése. Alulírott kijelentem, hogy a plágium fogalmát megismertem, és tudomásul veszem, hogy plágium esetén szakdolgozatom visszautasításra kerül. Szeged,...év hó. nap aláírás 3. A dolgozat szövege
2 3.1. Hivatkozások. A szövegbeli hivatkozás a szerzők vezetéknevét tartalmazza zárójelbe tett évszámmal vagy évszámmal és oldalszámmal, pl. Simonyi (1881) csoportosításában... vagy Antal (1961: 92) szerint.... A szerzők nevének KISKAPITÁLIS kiemelése kerülendő. Ha egy szerzőnek több, azonos évben megjelent művére hivatkozunk, ezeket az ábécé betűivel különböztessük meg egymástól, pl. Ferenczi (1974a, 1974b) Idézés. Ha valamilyen munkából szó szerint idézünk, azt mindig idézőjel közé kell rakni. A szó szerinti idézés legfeljebb néhány mondat legyen, hosszabb részeket saját szavainkkal foglaljunk össze. Mindkét esetben meg kell adni a szerzőt és a forrást oldalszámra pontosan. Az oldalszámoknál az ismétlődő tízeseket és százasokat nem kell kiírni: 4 8, 12 8, ; de: Kiemelések. Csak a nyelvi adatokat és az esetlegesen említett kötetcímeket írjuk dőlt betűvel, de sortagolással elkülönítve a nyelvi adatok se dőljenek. Kivételesen a különtagolt részben is lehet a nyelvi adatot dönteni, ha az kontextusba van ágyazva. Egyéb tartalmi kiemelésre a r i t k í t á s használható. A dőlt betűs szavakhoz tapadó központozási jelek maguk is dőljenek! Az oldalszámok és az évszámok, valamint többszerzős könyvek szerzőinek a neve közé nagykötőjelet kell tenni. Ez a kiskötőjel hosszának kétszerese: o. vagy ben, illetve Noam Chomsky Morris Halle Lábjegyzetek. Lábjegyzetbe kerülhet minden olyan adat, kiegészítő információ, amely a főszöveghez nem tartozik szorosan hozzá, elhagyása azonban fontos információktól fosztaná meg az olvasót. Adatok, bizonyítások ne kerüljenek jegyzetbe. 4. Az irodalomjegyzék A dolgozat végén IRODALOM cím alatt adjuk meg a dolgozatban említett művek adatait. Ide csak a ténylegesen hivatkozott munkák kerüljenek. Ez legalább 10 tételből álljon, és ebből legalább kettő folyóiratcikk legyen. A szerzőknek, szerkesztőknek a vezeték és az utónevét is közöljük. A szerző(k) neve és az évszám közé nem kell központozási jel. A címeket (az alcímeket is beleértve) kettőspont előzze meg. A címet, a helyet és a kiadót vessző különítse el egymástól. A szerzők felsorolásában az ábécérendet, egyazon szerző művei között pedig az időrendet kövessük. A kötetcímek (könyv- és folyóiratcímek) dőljenek, a köteten belüli címek maradjanak kiemeletlenül Könyv: kérjük a kiadót is feltüntetni! Az esetleges kötetszámok vessző nélkül, félkövéren kövessék a kötetcímet. Bálint Sándor 1957: Szegedi szótár I II, Budapest, Akadémiai. Külföldi szerzők esetén az első szerző nevét magyaros sorrendben, a többiét eredeti sorrendben adjuk meg. Chomsky, Noam Morris Halle 1968: The sound pattern of English, New York, Harper and Row Többszerzős könyvben olvasható írás: a kötetbeli cím és a kötetcím közé kérjük a szerkesztő(k) nevét is kiírni. Az oldalszámok az írás teljes terjedelmét közöljék. (A konkrét oldalszámutalások a cikk szövegében legyenek.) B. Lőrinczy Éva 1962: A határozó, in Tompa József szerk.: A mai magyar nyelv rendszere II: Mondattan, Budapest, Akadémiai,
3 Országh László 1966: A mai angol szótárirodalom, in Országh László szerk.: Szótártani tanulmányok, Budapest, Tankönyvkiadó, Egyszerzős könyvben olvasható írás: abban különbözik a többszerzősbelitől, hogy az in után rögtön a kötetcím következik. Az oldalszámok az írás teljes terjedelmét közöljék. (A konkrét oldalszámutalások a dolgozat szövegében legyenek.) Esterházy Péter 1986: A próza iszkolása, in Bevezetés a szépirodalomba, Budapest, Magvető, Folyóiratcikk: nincs in (ez különíti el az egyszerzős könyvben olvasható írástól), és nem kell sem a szerkesztő, sem a hely, sem a kiadó, de kevésbé ismert folyóiratok esetén megadhatók. A félkövér szedésű évfolyamszám vessző nélkül kövesse a folyóiratcímet. Az oldalszámok az írás teljes terjedelmét közöljék. (A konkrét oldalszámutalások a cikk szövegében legyenek.) Barna Ferdinánd 1867: Észjárati találkozások a magyar és finn nyelvben, Nyelvtudományi Közlemények 6, Ha a folyóiratnak egy évben több száma jelenik meg, és minden szám oldalszámozása elölről kezdődik, az évfolyamszámhoz törtvonallal a szám számát is írjuk hozzá. Szathmári István 1995: A csak helye a mondatban, Édes Anyanyelvünk 12/1, Sorozatok Folyóiratszerű sorozat. Ha egy sorozat csak a megjelenés rendszerességében különbözik a folyóiratoktól, akkor a benne megjelent cikkekre ugyanúgy hivatkozzunk, mint a folyóiratbeliekre Monográfia-sorozat. A sorozat neve és a kötetszám alapján számon tartott kiadványok adatait a következőképp adjuk meg: Károly Sándor 1958: Az értelmező és az értelmezői mondat a magyarban = Nyelvtudományi Értekezések 16, Budapest, Akadémiai Egyéb sorozat. Nem szükséges a sorozat címét kiírni, ha a kötet gerincén a sorozat neve és a kötetszám helyett a szerző/szerkesztő neve és a kötet címe van feltüntetve, vagy ha a sorozat nincs számozva. Az ilyen, elhagyható sorozatcím a könyv címe után adható meg zárójelek között, dőlt betűs kiemelés nélkül. Vekerdi József szerk. 1982: Mesefolyamok óceánja: Válogatás a szanszkrit elbeszélésirodalomból (A Világirodalom Klasszikusai), Budapest, Európa Kézirat: kéziratnak minősül minden akár gépelt, akár nyomtatott írás, amelyet még nem tettek közzé. A dőlt betűs cím után közöljük a kézirat jellegét (pl. doktori értekezés ), majd írjuk ki, hogy kézirat, és hogy hol lehet hozzáférni (pl. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet ) Szótárak, lexikonok: megadjuk a szerkesztő vagy főszerkesztő nevét, a szótár pontos címét, és a megjelenés évét vagy éveit. TESZ = Benkő Loránd szerk : A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, Budapest, Akadémiai. Ha ismerjük a szótár vagy lexikon szócikkének szerzőjét, akkor a szerzőre és a címszóra hivatkozunk.
4 Lőrincze Lajos: nyelvi norma. in Grétsy László Kovalovszky Miklós szerk. 1985: Nyelvművelő kézikönyv II. Budapest, Akadémiai, Hivatkozás elektronikus dokumentumokra: A CD-ROM-okkal ugyanúgy járunk el, mint a könyvek esetében. Tehát meg kell adni a szerző, szerkesztő nevét, a CD-ROM címét, kiadóját, kiadás évét. Verstár 98 a magyar líra klasszikusai (CD-ROM), Arcanum Kft., Budapest, A világhálón szereplő dokumentumok esetében a teljes elérési utat fel kell tüntetni, és minden esetben meg kell adni a felhasználás időpontját, vagyis amikor utoljára láttuk a tanulmányt. Nádasdy Ádám 2003: Miért változik a nyelv? [ október 21.] A teljes elérési út megadása, úgy, ahogyan a böngészőablakban látható, azonban nem mindig szükséges, hiszen annak alapján nem mindig lehet megtalálni a hivatkozott művet (pl. regisztráció szükséges hozzá). Ilyenkor elég a főoldal megadása, ahonnan általában könnyen eljuthatunk a hivatkozott műhöz. Havasréti József: Tudományos írásmű [ Mollay Erzsébet 2000: Németalföldi magyar közmondásszótár, Néderlandisztikai Központ, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest. [ október 22.] Gallasy Magdolna 2004: Szövegszerkezet és diakrónia [ Ha az interneten talált folyóirat a papírváltozat tördelését megtartva olvasható (pl. PDFben), akkor feltüntetjük a tanulmány eredeti megjelenésének helyét a szokásos módon, így a hivatkozást bárki visszakeresheti. Lanstyák István 2003: A Magyar értelmező kéziszótár a nyelvhelyesség fogságában, Magyar Nyelvőr 127, [
5 5. A címlap: Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvészeti Tanszék A Teleki-kódex képzői szakdolgozat Készítette: Kis Péter III. magyar EHA kód: KISPETER.SZE Témavezető: dr. Nagy Pál egyetemi docens Szeged, Értékelés A szakdolgozat értékelésekor a következő szempontok szerint járunk el: a téma eredetisége, újdonsága mennyiben sikerült megvalósítani a célkitűzést, új eredmények a téma szakirodalmának és forrásainak ismerete, használata a dolgozat szerkezete, okfejtése, logikája stílus, helyesírás Szeged, június 22.
A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei I. Szakdolgozatok elkészítésének alapelvei
A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei I. Szakdolgozatok elkészítésének alapelvei 1. Témaválasztás az oktatók által meghirdetett témában lehetséges. Mód van önállóan választott téma kidolgozására
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat
ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények
ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények Mivel az eddigi szerkesztési tapasztalatok azt mutatják, hogy a formai hiányosságok nagymértékben rontják a diplomamunka értékét, arra kérjük
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása
A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása (részlet a TVSZ. Kari sajátosságokat tartalmazó mellékletéből magyarázatokkal és mintákkal) A dolgozat terjedelme 20 gépelt oldal (Kb. 50-60000
Szakirodalmi összefoglaló készítése
Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság és Társadalomtudományi Kar XY tanszék TDK dolgozat címe Készítette: XY (név) abc szakos hallgató Konzulens: XY (név) beosztás Tudományos Diákköri
1 A (SZAK)DOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI
1 1 A (SZAK)DOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A szakdolgozatra vonatkozó általános szempontok az Intézményi Tájékoztató megfelelő pontjaiban találhatóak. Hasznos dolog már a szemináriumi dolgozatok elkészítésekor
Hitetek mellé tudást
Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett
Útmutató. a zárótanulmány formai követelményeihez. a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés hallgatói számára
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Útmutató a zárótanulmány formai követelményeihez a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei készítette: Ferenczi Edéné 2009.október 14. Mi a szakdolgozat? Közgazdasági tartalmú értekezés Bizonyítja a hallgató szakterületi jártasságát Hazai és nemzetközi
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (2016) A szakdolgozat terjedelme 30-50 oldal (a mellékletek nélkül), másfeles sortávolság, 12-es betűnagyság, Times New Roman betűtípus. A margók beállítása: bal
DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK
DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, öt évnél nem régebbi, a célnyelven még nem publikált/lefordított
A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI
A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. CIKKEK, TANULMÁNYOK KÖZLÉSÉNEK RENDJE A szerző a közölni kívánt cikket a főszerkesztő címére
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka
A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK
A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, a hallgató felvételének alapjául szolgáló diploma szakterületéről
2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató
2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató 1. A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Tartalmi előírások a) A szakdolgozat címét úgy kell megfogalmazni, hogy az egyértelműen jelezze a tartalmat.
Publikációs felhívás
Publikációs felhívás 1. A Terror & Elhárítás című folyóirat publikálás céljából magyar, valamint angol nyelven készített kéziratokat tanulmányokat és könyvrecenziókat fogad be, amelyekért honoráriumot
SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI KAR KOLOZSVÁR JOGTUDOMÁNYI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK TANSZÉK SZAKDOLGOZAT
SZAKDOLGOZAT KIVITELEZÉSÉNEK KÖVETELMÉNYRENDSZERE III. ÉVES HALLGATÓK RÉSZÉRE I. Felépítés, elrendezés: - Címlap, a bibliográfiai leírás standard elemeivel (szerző, cím, keltezés, szak megnevezése, vezetőtanárok
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szakdolgozattéma-választás, konzultációk: szakdolgozattéma-választás
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi
A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A DOLGOZAT ÁTADÁSA A dolgozatot 4 nyomtatott és egy elektronikus (CD-n PDF formátumban, egyéb mellékletek) példányban kell átadni. A dolgozat egyszerű, puha papírkötésben
DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI
DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. A disszertáció fő részei 1. Külső borító 2. Címlap román nyelven 3. Címlap magyar nyelven 4. Tartalomjegyzék (a fejezetcímek oldalszámaival) 5. Főszöveg bevezetés fejezetek
FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)
FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július
TVSZ 1 sz. melléklet
TVSZ 1 sz. melléklet A diplomadolgozat (szakdolgozat) készítésének és bírálatának rendje, tartalmi és formai követelményei valamint a záróvizsga rendje a GTK-n (2013. 10. 21.) Kivonat (http://gtk.szie.hu/sites/default/files/files/szabalyzatok/etvsz_gtk_kieg_1_mell_dipldolg.pdf)
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK 2015. 1. A 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencia fontos
Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei
Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei 1. A diplomamunka beadása és elfogadása a záróvizsgára bocsátás előfeltétele. A diplomamunka kreditértéke 30 pont, elkészítésének javasolt
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni
A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE
A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE Főiskolai és BSc szakokon Szakdolgozat 1. A szakdolgozat nyelve: magyar vagy angol. 2. A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés. 3. A szakdolgozat
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím
Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal
Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal kapcsolatos formai követelményeket tartalmazza. A dolgozat
Hitetek mellé tudást
E L Ő Z E T E S F E L H Í V Á S A DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HITTUDOMÁNYI OSZTÁLYA, folytatva a korábbi szép hagyományt, idén is meghirdeti nemzetközi konferenciáját, mely immár a hatodik a
TÁJÉKOZTATÓ a magyar nyelvészeti dolgozatok elkészítéséről. 1. Tartalmi követelmények
TÁJÉKOZTATÓ a magyar nyelvészeti dolgozatok elkészítéséről A tájékoztatóban szereplő tartalmi és formai követelmények a magyar nyelvészeti dolgozatok elkészítésével kapcsolatos általános elvárásokat foglalják
Az Imágó Budapest közlési feltételei
Az Imágó Budapest közlési feltételei 1. Az Imágó Budapest olyan magyar, angol, német és francia nyelven beküldött kéziratokat tanulmányokat, könyvismertetéseket fogad el közlésre, amelyek középpontba állítják
A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A beadás feltételei: A benyújtott szakdolgozat elfogadását a témavezető tanár a Konzultációs igazolás címet viselő űrlap aláírásával igazolja. A szakdolgozatokba
Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei
Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei A záróvizsgára bocsátás feltétele a konzulens által jóváhagyott szakdolgozat benyújtása. A szakdolgozat tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős
A SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI
A SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI FELSŐFOKÚ RENDSZERGAZDA MÉRNÖKINFORMATIKUS-ASSZISZTENS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Az akkreditált tanterv alapján a szakmai gyakorlat kredit- és időtartama: 30 kredit,
RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A kézirat terjedelme legfeljebb 20 oldal (40.000 karakter szóköz nélkül) lehet. Az írásokat doc, docx, vagy rtf formátumban, 12-es Times New Romain betűtípussal,
Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez
Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Szakdolgozattal azt kell igazolni, hogy a vizsgázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,
A szakdolgozat-készítés szabályai
A szakdolgozat-készítés szabályai Témaválasztás Bárkinek a kiadott témája választható, aki a képzésben oktat Bárkinek a kiadott témája választható, aki a tanszék főállású oktatója Önálló téma is választható,
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA I. A SZAKDOLGOZAT CÉLJA A szakdolgozat készítésének célja, hogy tanúsítsa a hallgató tudását és szakértelmét valamely általa választott témában, a választott
Módszertani segédanyag évfolyam- és szakdolgozatok elkészítéséhez. 1. Fogalmak
Elektronikus tananyagok fejlesztése az anyagi büntetőjog (általános rész) oktatásához című, az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében megvalósuló projekt
A kitöltött nyomtatványok leadása: február 27. hétfő (Q ép. A224.)
Tájékoztató a hagyományos képzésben résztvevő közgazdász hallgatók (gazdaságelemző és külgazdasági szakirány) számára 2011/12. tanév (tavaszi félév) Diplomamunka készítés és védés (követelmények, menetrend,
A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások
A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások 2014. május 7-ei változat Ajánlások a szakdolgozat felépítésére A témától függő arányban, a szakdolgozat tartalmazza a következő főbb részeket:
XXVII. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUS NYELV, KULTÚRA, IDENTITÁS
ÖTÖDIK KÖRLEVÉL PUBLIKÁCIÓ XXVII. MAGYAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI KONGRESSZUS NYELV, KULTÚRA, IDENTITÁS Alkalmazott nyelvészeti kutatások a 21. századi információs térben Időpontja: 2019. április 15 16.
A KONZULENS ÉS A HALLGATÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE...
TARTALOMJEGYZÉK 1. TÉMAVÁLASZTÁS... 2 2. TÉMAVÁZLAT... 2 3. A KONZULENS ÉS A HALLGATÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE... 3 4. A SZAKDOLGOZAT... 3 4.1. FORMAI KÖVETELMÉNYEK... 4 4.1.1. Címlap... 4 4.1.2. Nyilatkozat...
TINTA KÖNYVKIADÓ Szerkesztési útmutató
Anyagleadás Kérjük, hogy a szöveget elektronikus formában és kinyomtatva is adják le. A fájlokat Microsoft Word (.doc) vagy Rich Text Format (.rtf) formátumban mentsék el. Egy fájlban lehetőség szerint
Útmutató a szakdolgozatok megírásához
SZTE JGYPK Stíluskommunikátor szakirányú továbbképzési szak Honlap: www.jgypk.u-szeged.hu/stilus E-mail: stilus@jgypk.u-szeged.hu Útmutató a szakdolgozatok megírásához Tisztelt Hallgatók! Az alábbi tájékoztató
Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez
Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Diplomatervvel azt kell igazolni, hogy a diplomázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,
Szakdolgozati formai követelmények
SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.
Glavanovics Andrea. Bibliográfiai hivatkozások készítése
Glavanovics Andrea Bibliográfiai hivatkozások készítése 2017. Március 30. konzultáció Mikor kell hivatkozni? Egy tanulmánynak, tudományos műnek, szakdolgozatnak különböző részegységekből kell állnia, aminek
Közlési feltételek. A cikkek leadása előtt kérjük, ellenőrizzék leadásra szánt cikküket, tanulmányukat.
Közlési feltételek Kedves Szerzőink! A cikkek leadása előtt kérjük, ellenőrizzék leadásra szánt cikküket, tanulmányukat. Az Eredeti közlemények című rovatba leadott tanulmányok gyors megjelentetése érdekében
Tudományos írásműfajok
Tudományos írásműfajok Kutatási terv A téma meghatározása Összegyűjtött szakirodalom Kritikai forráselemzés Releváns szakirodalmak összegzése Hipotézis felállítása Hosszabb és mélyebb tanulmányok megírásához
HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER
A Budapesti Metropolitan Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata II. Kötet HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 2. melléklet A SZAKDOLGOZAT FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEIRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK METU_HK_M2_3_0
Szakdolgozat tájékoztató
Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A szexuálpszichológiai szakpszichológusi diploma megszerzésének feltétele szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozati témát a hallgató
TVSZ 5. számú melléklete. Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények
TVSZ 5. számú melléklete Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények A tanszékek által kiírt pályatételeket bármelyik hallgató kidolgozhatja és benyújthatja.
A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE
A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMADOLGOZAT SZERKESZTÉSE 1. A szakdolgozat/diplomadolgozat nyelve: magyar vagy angol, esetleg német. 2. A szakdolgozat/diplomadolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény
SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ a műszaki szakoktató BSc és a mérnöktanár MA szakon Érvényes: 2014/2015. tanévtől Összeállította: DR. VÁSÁRHELYI
A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK
SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar Tájrendező és kertépítő BSc szak A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK I. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A dolgozat címe A dolgozat
A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2013/2014. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon
Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI
Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK SZEMPONTJAI Jóváhagyta: EKF Sporttudományi Intézet Intézeti Tanácsa A diplomamunka célja a tanultak
5. számú melléklet A szakdolgozatok, diplomamunkák készítésének szabályai
TVSZ. 5. számú melléklet A szakdolgozatok, diplomamunkák készítésének szabályai 1. Az alapképzésben részt vevő hallgató a Képzési és Kimeneti Követelményekben meghatározott szakdolgozatot, a mesterképzésben
A KÖZSZOLGÁLATI MÉDIA SZERKESZTŐ SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES
A KÖZSZOLGÁLATI MÉDIA SZERKESZTŐ SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI (RÉSZLETES ÚTMUTATÓ) A beadott szakdolgozatnak az alábbi tartalmi és formai követelményeknek
TÁJÉKOZTATÓ fizikus MSc hallgatóknak a. Diplomamunka
TÁJÉKOZTATÓ fizikus MSc hallgatóknak a Diplomamunka szerkesztéséről, alakjáról és beadásáról 1. Tartalmi követelmények A diplomamunka a fizikus MSc hallgatónak a témavezető irányításával elért önálló kutatási,
Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga
Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga Tájékoztató az Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA hallgatói számára 2014/15. tanév II. (tavaszi) félév I. SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE
A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a hallgató feladata, hogy gondosan válogatott szakirodalom
I. Tartalmi követelmények
A PEDAGÓGUS SZAKVIZSGA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK TANULMÁNYTERÜLETTŐL FÜGGETLEN, EGYSÉGES SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a
Hivatkozási kisokos. A segédletet készítette: Gyöngy Kinga Budapest, ELTE Tanító- és Óvóképző Kar
Hivatkozási kisokos A segédletet készítette: Gyöngy Kinga gyongy.kinga@tok.elte.hu Budapest, ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Utolsó verzió: 2019.03.22. Ismereteim forrása Mások gondolatának saját okosságunkként
Útmutató a diplomamunka készítéséhez Geográfus mesterszakos hallgatók számára
2. melléklet Útmutató a diplomamunka készítéséhez Geográfus mesterszakos hallgatók számára 1. A diplomamunka készítésének feltételei A diplomamunka elkészítésével kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti
A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az összetartozó szavak egy sorban legyenek)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék S ZAKDOLGOZA T A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az
ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEIHEZ PTE BTK POLITIKATUDOMÁNYI ÉS NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK TANSZÉK
ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEIHEZ PTE BTK POLITIKATUDOMÁNYI ÉS NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK TANSZÉK Jelen útmutató szakdolgozatok, KTDK/OTDK dolgozatok formai követelményeit tartalmazza. A dolgozat
GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI
GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI GYŐR, 2015 1 1. BEVEZETÉS 1.1. A szakdolgozat célja A hallgató a szakdolgozatban bizonyítja
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA Intézményi azonosító: FI 74250 4401 Nyíregyháza Sóstói út 31/B. Tel: 42/599-400 Fax: 42/402-485 SZAKDOLGOZATI LAP Szakirányú továbbképzéshez Név : NEPTUN-kód : Szakirányú továbbképzés:
TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA
TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard
Az andragógia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2010/2011. tanévtől, a tanulmányaikat 2008 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. Az andragógia BA szakon készítendő szakdolgozat követelményei
A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének Közlési Irányelvei
A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének Közlési Irányelvei Az ezen dokumentumban leírtak 2008. szeptemberétől kerülnek bevezetésre, és kötelezően vonatkoznak a Vallástudományi Tanszék hallgatói
BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet
BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2019. február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége NEPTUN NYITÓOLDAL HASZNOS LINKEK
Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez
Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Oxyologia Tanszék Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez Nyíregyháza, 2002. Tartalomjegyzék Bevezető I. Témaválasztás, általános tájékozódás 1.) Témaválasztás
A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III
A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMATERV KÉSZÍTÉSÉRŐL
1. A dolgozatok beadásával kapcsolatos követelmények
ÚTMUTATÓ HÁZI FELADAT/PROJEKTFELADAT/KOMPLEX FELADAT/SZAKDOLGOZAT/DIPLOMAMUNKA TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEIHEZ A BME KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN TANSZÉKÉN Jelen útmutató szakdolgozatok és diplomamunkák tartalmi,
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEIRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK. A szakdolgozat követelményei és a hozzárendelt kreditek száma:
A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEIRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA Az alábbiak csak a legfontosabb szabályokat foglalják össze a szakdolgozat elkészítéséhez, ezért kérjük, figyelmesen olvassa
Útmutató a diplomaterv / szakdolgozat elkészítéséhez a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán
Útmutató a diplomaterv / szakdolgozat elkészítéséhez a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán A Műszaki Földtudományi Karon a végzős hallgató (továbbiakban jelölt) csak olyan diplomamunkát / diplomatervet
TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK FORDÍTÓ SPECIALIZÁCIÓ
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR ANGOL-AMERIKAI INTÉZET ANGOL NYELVPEDAGÓGIAI ÉS FORDÍTÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK
A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei
A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei A szakdolgozat tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős hallgató számot ad arról, hogy képes a választott témájában elmélyült kutatást végezni, a szakirodalmi
Szakdolgozatok és TDK dolgozatok formai követelményei
Szakdolgozatok és TDK dolgozatok formai követelményei Bioenergia tehetséggondozási műhely 1. előadás Összeállította: Prof. dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Támogató: Oktatásért Közalapítvány, Felsőoktatási,
Szakdolgozati útmutató
Szakdolgozati útmutató Alapképzési szakos hallgatók részére Érvényes: 2017. szeptember 1-től A záróvizsgára bocsátás egyik alapvető feltétele az eredményesen megírt és elfogadott Szakdolgozat. A Szakdolgozat
Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz
PANNON EGYETEM MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS (http://) Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz A Pannon Egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsa
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
A kiemeléshez, kérjük, csak kurziválást használjanak; ne használjanak aláhúzást, félkövér betűtípust, sem KISKAPITÁLIST.
Publikációs feltételek és formai tudnivalók A tanulmányok maximális terjedelme 2 szerzői ív, a recenzióké és a vita rovatban megjelenő írásoké 1 ív, a konferencia-beszámolóké és a portré rovatban megjelenő
1956 Magyarország címmel
A Honvéd Vezérkar főnök-helyettes, Pintér Lajos tiszteletbeli főkonzul és a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj parancsnoka pályázatot ír ki a honvédtiszt-jelöltek részére 1956 Magyarország címmel A pályázat
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN TVSZ: 1. A hallgatónak mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben, illetve az osztatlan képzésben az oklevél megszerzéséhez diplomamunkát,
SZAKDOLGOZAT/ DIPLOMADOLGOZAT
SZAKDOLGOZAT/ DIPLOMADOLGOZAT szerző(k) neve(i) évszám (ez lesz a dolgozat fedőlapja, a borítás) A fedőlap után az első oldal egy üres oldal lesz. Pannon Egyetem Intézet/Intézeti Tanszék neve szak neve
A szakdolgozatok tartalmi, formai és értékelési követelményei az Egészségügyi szervező alapszakon. 2. Szakdolgozat témája, témavezető, konzulens
A szakdolgozatok tartalmi, formai és értékelési követelményei az Egészségügyi szervező alapszakon Hatályos: 2007. 12. 01-től Kiegészítés, a szakdolgozat elkészítésének általános rendjéről szóló, a Debreceni
Szakdolgozati szeminárium
Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel
Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés
Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés tudományos konferencia és emlékülés 2010. november
A FEJLESZTŐPEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI
A FEJLESZTŐPEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a hallgató feladata, hogy gondosan válogatott
Érvényes a 2018/2019-es tanévtől, a tanulmányaikat 2018 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára.
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2018/2019-es tanévtől, a tanulmányaikat 2018 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A on készítendő szakdolgozat (képzési portfólió)