2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019)
|
|
- Karola Lukács
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 +1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) Kedves Kollégák! Köszönjük munkájukat és együttműködésüket! Reméljük, a versenyre kijelölt két olvasmány és a film kellemes, tartalmas élményt nyújtott, továbbá sikeres volt a tanítványokkal való együttműködés. Kérjük, a javítást a javítókulcs alapján végezzék, figyelembe véve annak szempontjait és ajánlásait, rugalmasan alkalmazva azokat a versenyzők szövegeihez, a javításnál piros színű tollat használjanak, a jó megoldást pipával, a hiányzót hiányjellel jelöljék, fél pontot ne adjanak, az elért pontszámot feladatonként írják be a megfelelő négyszögbe, az összpontszámot tüntessék fel a feladatlap első oldalán. 1
2 1. Szabó Magda: PILÁTUS a) Szabó Magda erősen kötődött szülővárosához és annak egyik iskolájához, ahol gimnáziumi tanulmányait folytatta. Melyik ez a város és mi a neve a gimnáziumnak? Debrecen, illetve a Dóczy Leánynevelő Intézet. Elfogadható még: Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma. (A helyes válaszokért egy-egy pont jár.) b) Szabó Magda életműve több híres regényt is tartalmaz. Sorolj föl legalább másik regényét! (Bármelyik helyesen megadott regénycímért 1 pont jár, összesen legfeljebb.) c) Az általad olvasott regény címe egy történelmi személyre utal. Ki volt ő, és milyen történetben játszik fontos szerepet? Mi lehet a kapcsolat a Szabó Magda-regény témája és a megidézett történelmi személy között? Poncius Pilátus Tiberius császár Iudaea provincia római helytartója volt. A Bibliában, Jézus Krisztus elítélésének történetében játszik fontos szerepet, amikor Jézust küldi kereszt általi halálra, egy gyilkosnak pedig kegyelmet ad. Ezt követően megmossa kezeit. Pont ez utóbbi cselekedete kapcsolja Szabó Magda regényéhez. Iza látszólag mindent elkövet, hogy édesanyját kímélje. Pont ezért mossa kezeit, azaz lelkiismeretét, mikor kiderül anyja halála, hiszen ő mindent megtett érte. (Helyes válaszelemenként 1-1 pont jár.) d) A regény főhőse vidékről költözik a fővárosba. Az alábbi táblázat segítségével mutasd be, milyennek ábrázolja a két helyszínt a regény! szempontok főváros vidék emberi kapcsolatok távoli, hideg, néhány ismerős közeli, szívélyes, mindenki környezet/lakás rideg, megtervezett, felülbírált ismer mindenkit családias, életszagú, spontán közlekedés rohanós, céltalan egyszerű, életeseményekhez kötődő terek (Minden tartalmilag helyes válaszelemért 1-1 pont adható.) 6
3 e) A regény főhősének a neve ritkán hangzik el a regényben. Mi lehet ennek az oka? Nem tartja a szerző fontosnak az egyik főhős identitását. Mert bár a történet fókuszában az ő sorsa áll, mégis ahogyan elköltözik vidékről, úgy veszíti el személyiségének karakterét, és ehhez tartozik neve is. Éppen ezért csupán általános megnevezéssel utal rá. (Tartalmilag megegyező válaszelemekért 1-1 pont adható.) f) Mi a szerepe a gyásznak a regényben? Hogyan megy keresztül ezen a folyamaton Iza és az öregasszony? Véleményed szerint kimaradhatott-e ebben a folyamatban néhány lépés? A történte fókuszában a gyászfolyamat áll. Iza részéről azonban nem láthatunk erre vonatkozó cselekedeteket. Az ő élete a megszokott mederben halad, csupán anyjának segítése köti le figyelmét. Az öregasszony esetében egy konkrét gyászfolyamatot követi a másik, hiszen míg a férjét sem tudta elgyászolni, aközben az addigi életét is elveszíti. Új lakás, új élethelyzet, a megszokott szerepek elveszítése. Így a gyászfolyamat nem tud lezáródni, sőt súlyosbodik. (Minden tartalmilag megegyező válaszelemért 1-1 pont adható.) g) Hogyan kezelhette volna Iza másképpen a helyzetet? Milyen megoldási lehetőségek lehettek volna a kezében? Vázolj föl hármat! Lehetséges elemek: döntési helyzetbe hozhatta volna az édesanyját; nem szigetelte volna el a külvilágtól; nem változtatta volna meg lakhelyét; nem éreztette volna tetteivel, hogy felesleges. (Minden a tartalomhoz illő válasz elfogadható.) h) Véleményed szerint megoldásnak tekinthető-e a regény végkifejlete? Lehetett-e volna más feszültség feloldás? Antal korábbi közbelépése lehetett volna egy kulcs, azonban az otthon és azzal együtt az identitás elvesztése súlyos érzelmi reakciót váltott ki, így lényegében a végkifejlet elkerülhetetlen. (Minden a tartalomhoz illő válasz elfogadható.)
4 . Stephen King: ÁLLJ KI MELLETTEM a) Stephen King nevéhez általában egy másik műfaj, a horror kötődik leginkább. Az általad olvasott regényét milyen alműfajba sorolnád? Válaszodat indokold! Ifjúsági- vagy kalandregény. (Minden jó válaszért és helyes indoklásért 1-1 pont adható.) b) Olvasmányélményeid során már találkozhattál olyan történettel, amelyben fiúkból álló (baráti) társaság keveredik kalandokba. Említs meg ezek közül kettőt! (Bármilyen a témáról szóló helyes regényért 1-1 pont adható.) c) Mit tudunk meg a regény elbeszélő életkoráról? Honnan következtethetünk erre? A regény elbeszélője visszatekintést alkalmaz, és így meséli el a történetet. Utalást tesz családjára, illetve későbbi életére is. Emiatt felnőtt korú. d) A regény nyelvezete több helyen trágár. Mi lehet ennek az oka? Beleférhet-e egy szoros barátságba ez a nyelvhasználat? Írj két érvet mellette és két érvet ellene! Neked melyik álláspont tűnik elfogadhatóbbnak, érvelésed végén foglalj állást a kérdésben? A fiúk neveltetése okán használhatnak trágár szavakat. Azonban sok esetben a durva nyelvhasználat mögött is megbújik a baráti törődés, odafigyelés esetleges ugratás. Így belefér ez a fajta nyelvhasználat is egy barátságba. (Elkülönülő érvenként 1-1 pont adható: mellette, ellene, az álláspont megfogalmazásáért plusz 1 pont) 5
5 e) A regény több okot is megnevez, amiért a fiúk élete kisodródott. Melyek ezek az okok? Nevezz meg legalább -t! Milyen szerepük lehet ezeknek a barátság fennmaradásában? A fiúk családi helyzete, nevelése, körülményeik hátrányosak. A fizikális bántalmazások, a figyelemhiány, a testvérre jobban irányuló szeretet, mind generálhatják és meghatározhatják sorsukat. A közös sors, kalandvágy, figyelemfelkeltés pedig összetartja az embereket. (Minden a tartalomhoz illő válasz elfogadható.) f) A regény egy olyan időszakban játszódik, amikor még az infokommunikációs eszközök (mobilok, tabletek) nem hálózták be hétköznapjainkat. Sokan pozitív nosztalgiával gondolnak erre az időszakra. Mi a véleményed a regény ismeretének tükrében, jobb volt-e az élet mobiltelefonok nélkül? Legalább két érvvel támaszd alá véleményed! Csupán az egyik fiúnak van karórája; nem tudják mobiltelefonon elérni a fiúkat, ha akarják sem; a kalandokat a valós földrajzi térben keresik. (A jól kifejtett, a regény alapján alátámasztott érvekért - pont adható) g) Egy másik Stephen King-filmhez készült plakáton az alábbi kép szerepel. Hogyan függhet össze a kép az eredeti regénnyel? Szerinted milyen plakát illhetne a filmhez? Rajzold meg ezt a képet (ha kell, szöveges magyarázattal kiegészítve az ötletedet! A vonathíd, ami a távolba tart, és barátságokat köt össze, a közös kaland emlékét hordozza. (Bármilyen jó indoklásért 1 pont adható, további a találó plakátötletért.) 5
6 +1. AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A TENGER (John Sturges) a) A film történetmesélési stílusa különbözik egy napjainkban készült filmekétől. Miben érezhetünk különbséget? A filmben a narrátor aktív mesélőként kíséri végig a történetet. Sok belső gondolatot is kihangosít, háttérinformációkat is megoszt a szereplőkről. b) A film 60 éve, 1958-ban készült. Milyen filmes (kép, hang, zene) megoldásokból következtethetünk erre a jelentős időbeli távolságra? Sok stúdiójelenetet láthatunk, vetített háttérrel; klasszikus hangszerekkel készült a zene; a cápával való vívódás jelenetében nincsen semmilyen digitális effektus; klasszikus fényviszonyok; (esetleg régi szinkron) 6
7 c) Mi lehet a film központi üzenete számodra? Pl. az idős és a fiatal közötti szolidaritás, a kitartás, a küzdelem vállalása, a sors elviselése. (Bármilyen a témához köthető válaszelem elfogadható.) d) A filmben jó néhány részlet rendelkezhet önmagán túlmutató jelentőséggel. Mit adhatnak hozzá a műértelmezéshez az alábbiak? A halász idős és nem fiatal A tengert nőneműnek szólítja a halász A településen népszerű baseball-játékos is halász A fiú megsiratja a visszatérő halászt, de továbbra is követi Tud még sikertelenségében is a mestere lenni. A nőnem a tiszteletre utal. A halászat megbecsült, sokra értékelt mesterség a falubeliek között. Felnéz rá, mesterének tekinti, minden kudarc ellenére is. e) Az öreg halász többször is álmodik a filmben. Mik szerepelnek álmaiban? Miért ezekkel álmodik? Nosztalgikus álmokat lát, oroszlánokkal, gyermekkorának képeivel. Álomképei a nagyságot, a nemességet, a megbízhatóságot jelképezik. f) Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet Így fejeződik be a küzdelem a tengeren. Értelmezd ezt a mondatot a történtek tükrében! A regény kulcsmondata: "Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet. " az emberi bátorság, helytállás és akaraterő himnusza az ember legyőzhetetlenségéről. Santiago a végsőkig kitartott, kitartása pedig meghozta gyümölcsét. Bár nem sikerült hallal visszatérnie, mégsem győzetett le, hiszen kiállta az erőpróbát. (Bármilyen a témához köthető válaszelem elfogadható.) 7
8 g) Mi jellemzi az ifjú és az öreg halász kapcsolatát a filmben? Miből vehető észre és miért marad fent ez a kapcsolat? Mesterként és tanítványként viszonyulnak egymáshoz. A fiú követi a példaképnek tekintett halászt sikertelenségében is, és gondját viseli még akkor is, amikor szülei tiltják, hogy vele halásszon. (Helyes válaszelemenként 1-1 pont adható.) h) Véleményed szerint hogyan változott a generációk közötti kapcsolat a 1. századra a filmben látottakhoz képes? (Bármilyen a témához köthető válaszelem elfogadható.) +1: Fogalmazás A három mű sok mindenben eltér egymástól, vannak azonban közös vonásaik. Mindháromban sajátos szerep jut a szolidaritásnak. Írj fogalmazást, amely a másikkal való együttérzés, kiállás a másik emberért szempontjából hasonlítja össze a műveket! Adj címet fogalmazásodnak! Ügyelj a stílusra és a helyesírásra! A fogalmazás lehetőleg ne haladja meg a pontozott sorokkal kijelölt terjedelmet. A fogalmazás javítása Kérjük, hogy a fogalmazások javítása során - a tartalmilag egyértelműen hibás elemeket egyenes vonallal, - a nyelvhelyességi hibákat hullámos vonallal húzzák alá. Helyesírási hibák javítása: lásd a javítókulcs elején A fogalmazások értékelésének szempontjai Tartalom: - gondolatgazdagság; lényegre tapintó, intelligens meglátások - mind a négy, a feladatban megadott kérdést tárgyalja - meggyőző érvek, releváns példák - a fogalmazás kerüli a körvonalazatlan általánosításokat, és (a meggyőző érveléshez 8
9 szükséges mértékben) a művekre való konkrét utalásokat is tartalmaz, - ugyanakkor kerüli az értelmezés nélküli, puszta cselekményismertetést is - tématartás Szerkezet: - logikus és arányos fölépítés Nyelvi minőség: - a témának, a helyzetnek megfelelő stílus - világos gondolkodást tükröző, pontos, egyértelmű fogalmazásmód - nyelvhelyesség Mindezeket figyelembe véve a közepes szintű fogalmazás 15 pontos, a jó, a kifogástalan 0 köztes pontszám a javító tanár belátása szerint adható. Néhány lehetséges tartalmi elem A következőkben nem adunk teljes mintamegoldást, csupán néhány általános gondolatot, közös vonást emelünk ki a teljesség igénye nélkül, az egyedi eseteket nem tárgyaljuk külön. Mindhárom műben a szolidaritást vagy annak hiányát olvashatjuk. Miért állnak ki egymásért a barátok Stephen King művében? Mi kapcsolja össze őket, és kovácsolja egységgé ezt a négy fiút? Valószínű a közös kalandok és a közös sors. Bár a barátság az iskola végével megváltozik, mégis elmondható, hogy annak a pár napnak a közös élménye örökre összetartja őket. Az öreg halász és a tenger című film a mester-tanítvány viszonyt ábrázolja. Ma sok esetben nem így tekintünk a társadalom idősebb tagjaira, mint az látható a Pilátus című regényben is. Megoldandó feladat lenne az idősek gondozása? Egyáltalán: miben hibázik valaki, aki csupán jó szándékból, jót akarva cselekszik rosszat idős szülejének? A feltétel nélküli követés szép példája a Hemingway művéből készült filmalkotás. Mert bár valaki lehet sikertelen, mégis láthatunk a múlt sikeressége okán hitelt valakiben, akit követhetünk. Segíteni, tanulni vágyni fontos összetartó kapocs. 0 9
2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző!
+1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) A versenyző neve: Iskolája: Felkészítő tanára: Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy a kiírásban szereplő könyvek elolvasása és a film
RészletesebbenPETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018 ISKOLAI FORDULÓ A KÉTNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8 9. OSZTÁLYA Paola Zannoner: Célvonal Javítási és értékelési útmutató I. rész 1. olasz (0,5 pont), könyvtárosként (0,5
Részletesebben*N * MAGYAR NYELV ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. osztály május 4., péntek. Državni izpitni center. 9. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS
Državni izpitni center *N8332* 9. osztály MAGYAR NYELV 208. május 4., péntek ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS Državni izpitni center Vse pravice pridržane. 2 N8-3-3-2 a a tanuló
RészletesebbenAzonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
RészletesebbenPETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY Paola Zannoner: Célvonal
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ISKOLAI FORDULÓ A KÉTNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8 9. OSZTÁLYA Paola Zannoner: Célvonal Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont
RészletesebbenRehabilitációs nevelő, segítő Szociális segítő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenAzonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. október 28. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
RészletesebbenÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia
RészletesebbenAzonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 25. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Katolikus hittan emelt
RészletesebbenAzonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
RészletesebbenKözponti írásbeli vizsgatevékenység Gyermek- és ifjúsági felügyelő
T Központi írásbeli vizsgatevékenység 31 761 01 Gyermek és ifjúsági felügyelő Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet
RészletesebbenMÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ORSZÁGOS DÖNTŐ KÖZÉPISKOLA MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző! Gratulálunk
Részletesebben*N * MAGYAR NYELV ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. osztály május 4., csütörtök. Državni izpitni center. 9. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS
ržavni izpitni center *N7332* 9. osztály MAGYAR NYELV 207. május 4., csütörtök ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztályos ORSZÁGOS TUÁSFELMÉRÉS ržavni izpitni center Vse pravice pridržane. 2 N7-3-3-2 ÚTMUTATÓ AZ
RészletesebbenKözponti írásbeli vizsgatevékenység Házi időszakos gyermekgondozó
T Központi írásbeli vizsgatevékenység 31 761 02 Házi időszakos gyermekgondozó Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenPETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ISKOLAI FORDULÓ KÖZÉPISKOLA MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző! Köszöntünk
RészletesebbenAngol nyelv. A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: A szószámra vonatkozó szabályok részletezése
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Audiológiai szakasszisztens szakképesítés Audiológia modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenOKTATÁSI ALAPISMERETEK
Oktatási középszint alapismeretek középszint 1421 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
RészletesebbenÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
RészletesebbenTájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Angol nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
RészletesebbenMOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
RészletesebbenÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenOM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenÉrtékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6
Összefoglaló táblázatok az emelt szintű vizsga értékeléséhez A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenX. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal
RészletesebbenOKTATOTT IDEGEN NYELV
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Audiológiai szakasszisztens szakképesítés. 2372-06 Audiológia modul. 1. vizsgafeladat. 2011. február 04.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
RészletesebbenMOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 23. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
RészletesebbenSzeretettel köszöntelek Benneteket!
Házaspáros alkalom Szeretettel köszöntelek Benneteket! Siklósiné Földvári Gabi 2012-11-18 1 Téma 2012-11-18-án A szülő-, illetve családcentrikus házasság 2 Ismételjünk ismét egy picit A férfi elhagyja
RészletesebbenÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
RészletesebbenOKTATÁSI ALAPISMERETEK
0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. máj us 18. OKTATÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Módszertani útmutató a vizsgázók írásbeli teljesítményének
RészletesebbenMODERIRANA RAZLIČICA
Državni izpitni center *N11113132* RENDES MÉRÉS 3. szakasz MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 2011. május 6., péntek ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 3. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA RIC 2011
RészletesebbenEMBERISMERET ÉS ETIKA
Emberismeret és etika emelt szint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 16. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Esszék
RészletesebbenMOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
Mozgóképkultúra és médiaismeret középszint 1312 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 23. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
RészletesebbenPETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2015
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 05 ORSZÁGOS DÖNTŐ KÖZÉPISKOLA Barna Dávid: Egy magyar regény Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző!
RészletesebbenKATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Katolikus hittan emelt szint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 22. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
RészletesebbenMOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
Részletesebbeninterperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és
BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz
RészletesebbenAz első részben a vizsgázók számára előre kiadandó feladatkiírás szerepel.
A vizsgafeladat ismertetése: A dolgozat digitális prezentációs szoftverrel való rövidített bemutatása. Válaszolás a bizottság által feltett dolgozattal kapcsolatos kérdésekre. Az első részben a vizsgázók
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenA Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Játékfilm lényeges elemeinek jogosulatlan felhasználása reklámfilmben Ügyszám: SZJSZT 13/2003 A megbízó által feltett kérdések: 1. A Szerzői Jogi Szakértő
RészletesebbenMinden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
RészletesebbenA 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP A munka megkezdése előtt nyomtatott
RészletesebbenMOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Mozgóképkultúra
Részletesebben2015/2016 KÖZISMERETI KOMPLEX TANTÁRGYCSOPORT
ORSZÁGOS SZAKISKOLAI KÖZISMERETI TANULMÁNYI VERSENY 2015/2016 KÖZISMERETI KOMPLEX TANTÁRGYCSOPORT I. (iskolai) forduló 2016. február 4. intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám neve és évfolyama megyéje
RészletesebbenAzonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
Részletesebbenjétől érvényes jogi dokumentumok
2017. 01. 01-jétől érvényes jogi dokumentumok 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.)
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
4. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 4. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenPETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2011 ÉLETTÖRTÉNETEK
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 0 ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉTNYELVŰ KÖZÉPISKOLA I IV. OSZTÁLYA ÉLETTÖRTÉNETEK Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia Feladatlap Megoldási idő: 45 perc Elérhető pontszám: 50 pont
Részletesebben16. Országos Arany János Irodalmi Verseny F EL A D A T L A P. Kedves Versenyző! A versenyző neve:
16. Országos Arany János Irodalmi Verseny 2008. F EL A D A T L A P Az iskolai forduló időpontja: 2008. november 19. A versenyző neve:... Osztályának betűjele: Az iskola neve:.... Az iskola címe:.... A
RészletesebbenTájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről (2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól) Román nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről (2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól) Román nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra!
RészletesebbenÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális
RészletesebbenKÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
RészletesebbenEMELT SZINT ÍRÁSKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Értékelési szempontok
A feladat I. Összefoglaló táblázat az értékelési szempontokról Értékelési szempontok A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Szövegalkotás Szókincs,
RészletesebbenOLVASÁSI VERSENY II. FORDULÓ
a csapat/ osztály neve: OLVASÁSI VERSENY II. FORDULÓ LÁZÁR ERVIN: HÉT SZERETİM I. A BŐVÉSZ 1. Magyarázd meg az alábbi kifejezések jelentését! - fekete kalapos lámpák: - optimális : - kommentár: - az amik
RészletesebbenKERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
RészletesebbenUTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE
UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE Cél: A gyerekek ismerjék meg a mai és a korábbi generációk utazási szokásait, megvizsgálva, hogy milyen távolságokra utaztak, milyen közlekedési eszközt használtak és ezeknek
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene emelt szint 0511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. DALLAMDIKTÁLÁS
RészletesebbenBIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Biológia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 13. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a középszintű dolgozatok
RészletesebbenMOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 25. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 25. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
RészletesebbenBIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Biológia középszint 1812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 26. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a középszintű dolgozatok értékeléséhez
RészletesebbenMAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Figyelem! A javítási-értékelési útmutató tartalmi elemeitől eltérő minden jó választ el kell fogadni! NYELVI-IRODALMI
RészletesebbenRajz és vizuális kultúra érettségi vizsga Középszint
Rajz és vizuális kultúra érettségi vizsga Középszint 1. ÍRÁSBELI VIZSGA: Az írásbeli vizsgán a jelölteknek egy központi feladatsort kell megoldaniuk. A vizsgázó a rendelkezésre álló időt tetszése szerint
RészletesebbenPróbaérettségi 2004 MATEMATIKA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. 240 perc
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MATEMATIKA EMELT SZINT 240 perc A feladatok megoldására 240 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A II. részben
RészletesebbenÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene emelt szint 0612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. november 7. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. DALLAMDIKTÁLÁS 1. Egyszólamú
RészletesebbenFIT-jelentés :: Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma 4024 Debrecen, Kossuth utca 35. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2014 Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma 4024 Debrecen, Kossuth utca 35. Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Képzési forma Összesen A jelentésben szereplők 8. 6 évfolyamos
RészletesebbenÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 12. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor
RészletesebbenKözponti írásbeli vizsgatevékenység Gyermekotthoni asszisztens
T Központi írásbeli vizsgatevékenység 54 761 01 Gyermekotthoni asszisztens Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet
RészletesebbenISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére
Ára: 960 Ft RP-001/2MFEI Hittan 1 Iskolai Munkafuzet Borito.indd All Pages 2014.07.04. 10:26:12 ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére TARTALOMJEGYZÉK
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL Tisztelt Kollégák! Tisztelt Érettségiző Diákok! A kétszintű, úgynevezett kompetenciaalapú érettségi 2005-ös bevezetése óta leszűrt tapasztalatok
RészletesebbenBIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Biológia középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 27. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Útmutató a középszintű dolgozatok
RészletesebbenFILOLÓGIA ÉS IRODALOM
KÁRPÁT-MEDENCEI IRODALMI PHD- ÉS MA-HALLGATÓK KONFERENCIÁJA PILISCSABA, 2013. SZEPTEMBER 4 5., Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola *** A PPKE BTK IDI magyar irodalommal
RészletesebbenAzonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 22. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Részletesebben*N * MAGYAR NYELV ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. osztály május 4., csütörtök. Državni izpitni center. 6. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS
Državni izpitni center *N7322* 6. osztály MAGYAR NYELV 207. május 4., csütörtök ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 6. osztályos ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS Državni izpitni center Vse pravice pridržane. 2 N7-3-2-2 ÚTMUTATÓ
RészletesebbenANGOL nyelv CÉLNYELVI MÉRÉS. 6. évfolyam. 2014. június 4. Angol A2 feladatlap, megoldókulcsok és az íráskészség feladatok értékelési skálája
CÉLNYELVI MÉRÉS 2014. június 4. 6. évfolyam ANGOL nyelv Angol A2 feladatlap, megoldókulcsok és az íráskészség feladatok értékelési skálája 2014. június 4. Test 1 B A C B B C B A A A C Test 2 J C D I H
Részletesebben2014. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztály
01. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny A közölt megoldási utak a feladatoknak nem az egyetlen helyes megoldási módját adják meg, több eltérő megoldás is lehetséges. Az útmutatótól eltérő megoldásokat
RészletesebbenMAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
8. évfolyam MNy2 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai modul
Egészségügyi Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Részletesebben*P092A10313* MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ augusztus 24., hétfő ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK. Državni izpitni center
Državni izpitni center *P09A033* ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 009. augusztus 4., hétfő SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RIC 009 P09A-A03--3. feladatlap FELADAT MEGOLDÁS PONTSZÁM.
RészletesebbenOKTATÁSI ALAPISMERETEK
Oktatási középszint alapismeretek középszint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 14. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
RészletesebbenJAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyakorló ápoló szakképesítés Gondozás modul. 1. vizsgafeladat június 16.
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
RészletesebbenÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia
RészletesebbenEMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen
RészletesebbenTémaválasztás, anyaggyűjtés
Témaválasztás, anyaggyűjtés Honnan gyűjtenél anyagot a következő témákhoz? Válaszd ki és írd le! Ha van saját ötleted, azt is írd oda! beszélgetés, lexikon, fényképek, családi beszélgetés, értelmező szótár,
RészletesebbenMAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM KÖZÉPSZINT SZÖVEGALKOTÁS 180 perc SZÖVEGALKOTÁS Figyelem! Az alábbi feladatok közül csak egyet kell megoldania. Kérjük, húzza alá, melyik feladatot választotta!
RészletesebbenÉrettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
RészletesebbenBibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére
Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1
RészletesebbenÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 30. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS
RészletesebbenAzonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
RészletesebbenÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
RészletesebbenTUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA
Državni izpitni center *N2322* RENDES MÉRÉS 2. szakasz MAGYAR NYELV 202. május 8., kedd ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 2. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA RIC 202 2 N2-3-2-2 a a tanuló a feleletválasztós
Részletesebben