A magyar településnevek változásai

Átírás

1 Tóth Valéria (Debrecen, Magyarország) A magyar településnevek változásai 1. Az a felismerés, miszerint bizonyos helynevek (elsısorban a településnevek) részint a szemantikai tartalmukat, részint a morfológiai struktúrájukat, részint az etimológiájukat tekintve egyezéseket mutatnak, azaz névtípusokba tömörülnek, késztette a történeti helynevek kutatóit az elmúlt század közepén arra, hogy megkíséreljék a településneveket egyfajta tipológiai rendszerbe állítani. Ezt a XX. század elsı felében KNIEZSA ISTVÁN által a településnevek vizsgálatára kialakított módszert amit legfıbb kritikusa, KRISTÓ GYULA késıbb történeti helynév-tipológiának nevezett (1976: 3) azonban kikezdte az idı, s elsısorban kronológiai merevségét tekintve a mai tudományosság számára lényegében tarthatatlanná vált. Megújítása, újragondolása ugyanakkor nem csupán a helynévkutatás vagy a nyelvtörténetírás szempontjából égetıen fontos feladat, hanem a helyneveket hasznosító más tudományágak számára is, hiszen a névtipológia eredményeire nagyívő következtetéseket alapoztak a társtudományok: fıképpen a történettudomány képviselıi is, akik elsısorban település- és népességtörténeti kérdésekben támaszkodtak a névkutatásra. A történeti helynév-tipológiát mindazonáltal nem csupán az egyes névtípusok nyelvi, kronológiai jellemzıinek vonatkozásában kell felülvizsgálni, hanem szükségszerően ki is kell egészíteni azt egy új aspektussal: a helynevek változástípusainak a rendszerbe foglalásával (vö. MEZİ 1989: 144). A nevek tipológiai rendszerének ugyanis tekintettel kell arra is lennie, hogy a helynevek más nyelvi jelekhez hasonlóan külsı (azaz nem nyelvi) okok, illetıleg belsı (azaz névrendszerbeli) motívumok hatása következtében igen gyakran különféle változásokon is keresztülmennek, amely változások a nevek alakját vagy jelentését egyaránt érinthetik (lásd ehhez még HOFFMANN 1999a: 213, 1999b: 70). A helynevek életében bekövetkezı változások vagy más terminussal: a típusváltások rendszerbe foglalásának idıszerőségére MEZİ ANDRÁS másfél évtizeddel ezelıtt, a magyar névkutatók negyedik tanácskozásán e szavakkal figyelmeztetett: A tiszteletreméltó elıtanulmányok után ma már elérkezett arra az idı, hogy a típusváltások valamennyi lehetséges módjának földerítésével [ ] megújítsuk településneveink történeti-névtani tipológiáját. (1989: 146). Írásomban a településnév-változások típusainak, az ún. változási szabályoknak egy lehetséges elméleti keretét igyekszem felvázolni, és 135

2 megkísérlem azt is, hogy az e változások mögött rejlı legfontosabb kiváltó okokat is bemutassam. 1 A változás-tipológia idıbeli keretének a kijelölése szinte önként adódik: minthogy a magyar hivatalos helységnévadás idıszaka amikor a településnév-adás és -változtatás a közigazgatás különbözı szintő szerveinek a felügyelete alatt zajlott a fent idézett MEZİ ANDRÁS jóvoltából alapos vizsgálatban részesült a XVIII. századtól napjainkig (1982), a természetes településnév-változásokat a legkorábbi dokumentumoktól a XVIII. század második feléig célszerő áttekinteni. 2. A helynevek csakúgy, mint a közszavak két összetevı, a névalak és a jelentés kapcsolataként határozhatók meg. A névalak változásainak szabályszerőségeit elsısorban a lexikális-morfológiai struktúra módosulásában ragadhatjuk meg, a jelentését pedig a denotatív jelentés megváltozásában. A településneveket érintı változási szabályok egy lehetséges elméleti keretét az 1. ábra szemlélteti. 1. ábra. Településnév-változási szabályok 1. jelentésváltozások 1.1. néveltőnés: Salamon > névátvitel: Döbrés település > Döbrés határrész 1.3. névdifferenciálódás: Apáti > Kisapáti, Nagyapáti 1.4. névintegráció: Szurdok + Bénye > Szurdokbénye; Pénzeskút + Kırösgyır > Pénzesgyır 2. alaki változások 2.1. teljes változás: névcsere: Disznó > Apáti 2.2. részleges változás 1 A változások vizsgálata több magyar névkutató munkájában elıkerült már a korábbiakban is, de nem a teljességük leírásának a szándékával, hanem inkább speciális, a választott téma szempontjából releváns változástípusokra tekintettel. KÁZMÉR MIKLÓS például egy morfológiai helynévtípus, a falu földrajzi köznevet (és változatait) tartalmazó településnevek változási lehetıségeit vette számba máig mintaszerő érvénnyel és alapossággal (1970). MEZİ ANDRÁS egy szemantikai típus, a patrocíniumi nevek típusváltásait követte nyomon írásaiban (pl. 1989, 1996: ), elsısorban a konvergens és a divergens fejlıdésre összpontosítva figyelmét. De ugyanı a helységnévváltozások közigazgatási fórumok általi befolyásolására is részletesen kitért a hivatalos helységnévadást bemutató monográfiájában (1982). KISS LAJOS a földrajzi nevek nyelvi fejlıdését taglaló könyvecskéjében fıleg a nevek hangtestét és a morfológiai szerkezetét érintı változásokra volt tekintettel (1995). Strukturális alapokon állva és elméleti igénnyel készült HOFFMANN ISTVÁN helynévelemzési monográfiája, amelynek keletkezéstörténeti fejezetében a helynevek változási köre is figyelmet kapott, mégpedig a munka strukturális szemléletének megfelelıen szerkezeti megközelítéssel (1993). Újabb írásaiban ismét elıkerültek a szerkezeti változási szabályok, és ezekben a munkákban a szerzı kiegészítette, pontosította a korábban megírtakat, és bizonyos fogalmak kapcsán terminológiai javaslatokat is tett (vö. pl. 1999a, 1999b). 136

3 A) a szintaktikai szerkezet változása (névrésznyi változás) a) kiegészülés jelzıi elıtaggal: Óvár > Nagyóvár földrajzi köznévi utótaggal: Körmöc > Körmöcbánya b) ellipszis jelzı (elıtag) marad el: Péterlaka > Laka földrajzi köznév (utótag) marad el: Remetefalva > Remete c) névrészcsere: Erzsébetforra > Erzsébetkuta d) névelem > névrész csere: Kereki > Kerekegyház B) a morfológia szerkezet változása (névelemnyi változás) a) redukció (névelemnyi csökkenés): Hodosd > Hodos; Boldogasszonyfalva > Boldogfalva b) bıvülés (névelemnyi növekedés): Halász > Halászi c) névelemcsere: Nyárágy > Nyárád d) névrész > névelem csere: Kovácstelke > Kovácsi C) a szemantikai szerkezet változása módosítja az alaki szerkezetet a) deetimologizáció (elhomályosulás): Szentmária > Somorja b) népetimológia (megértelmesítés): Szentkozmadamján > Szentkozmadombja 2.1. Noha a d e n o t a t í v j e l e n t é s m e g v á l t o z á s a többféle nyelvi folyamatot magában foglalhat, ezeket a változásokat egységesen jellemzi az, hogy hátterükben jórészt külsı, nyelven kívüli indítékok húzódnak meg. A települések életében sokféle, elsısorban történelmi okokkal magyarázható változás következhet be, amely változások a legszélsıségesebb esetben a település elpusztulását, elnéptelenedését is eredményezhetik. A IX. század végén a Kelet-Európából a Kárpát-medencébe érkezı magyarság kéthárom évszázad alatt új lakóhelyén igen sőrő településhálózatot alakított ki, amelyet azonban bizonyos történelmi események az ország jelentıs területein gyökeresen átalakítottak. A Kelet-Európa felıl az országra törı tatárok 1241-ben igen nagy pusztítást okoztak, de az oszmán-török birodalom hódításai és mintegy százötven éves jelenléte az ország középsı és déli területein a XVI XVII. században szintén komoly változást eredményeztek a településszerkezetben. A tatárjárás során igen súlyos pusztulást szenvedett például az ország déli részén, a Duna és a Tisza folyók között fekvı Bodrog megye településszerkezete: a XIII. század elsı felében és azt megelızıen említett 52 faluja közül mindössze 26 szerepel késıbb is lakott helyként, az olyan települések viszont, mint a Tisza parti Salamon (1234: Solomun: Gy. 1: 726), Kakat (1224/291/389: villa Kokot: Gy. 1: 721) vagy Bulcsú(földe) (1224/291/389: terra Bulsu: Gy. 1: 714) a tatárjárás következtében olyan nyomtalanul törlıdtek le a térképrıl, hogy az egykori falunak a helyét sem tudjuk utólag meghatározni. A település elpusztulása mint településtörténeti folyamat szélsıséges esetben tehát nyelvi síkon néveltőnés-hez vezet. 137

4 A település (azaz a denotátum) elpusztulása azonban nem mindig járt együtt a név eltőnésével is. Számos példát említhetünk arra, hogy az egykori falu neve határrésznévként (azaz megváltozott funkcióval, megváltozott jelentéssel, új objektum megnevezéseként) tovább él. A középkori Veszprém megyei Döbrés falu neve (vö. 1369: Debres: Kumorotitz: VeszprReg. 245) például a Bakony lábánál lévı Tapolcafı település egy határrészének nevévé süllyedt (HOFFMANN : 104). A folyamatot nyelvi síkon jelentésbeli változásként, konkrétabban a névátvitel egy sajátos típusaként, mint metonimikus névátvitelt (vagy pontosabban névtovábbvitelt) tarthatjuk számon. A denotatív jelentésben természetesen a jelölt hely meglétének folytonossága mellett is történhetnek olyan elmozdulások, melyeket névváltozásokként foghatunk fel. A középkori települések történetében birtoklás- vagy népességtörténeti okokból gyakran bekövetkezett olyan változás, hogy egy-egy falu két vagy több jogilag önálló részre vált szét. E településosztódás részleges változást eredményezhetett magában a névalakban is: a Dunától északra a Garam folyó völgyében fekvı Bars vármegyében számos településnév mutatja e változási folyamatot. Apáti falu például (1253: Apati: Gy. 1: 442) Kis- és Nagyapáti-ra (1335: possessum maioris et minoris Apati: Gy. 1: 425), Málas pedig (1156: Malos: Gy. 1: 460) Ködi- (1297/367: de Kudymalusy: Gy. 1: 460) és Mindszentmálasa (1327: possessio Mendscenthmalasa: Gy. 1: 460) településekre, valamint Pusztamálas (1314: Puzta Malas: Gy. 1: 460) pusztára osztódott. Minthogy a változás az elsıdleges név lexikális struktúrájában megkülönböztetı, differenciáló szerepő jelzıvel (sıt gyakorta jelzıkkel) való terjedemi növekedést jelent, a módosulást az elkülönülést hangsúlyozandó névdifferenciálódás-nak nevezzük. Az e fogalommal megjelölt változás azonban nem csupán a névtestet, hanem a denotatív jelentést is módosítja részlegesen. Ám fontos hangsúlyozni, hogy a középkorban a faluosztódás fogalma nem feltétlenül minden esetben önálló, egymástól elkülönült falvak létrejöttére utal, noha a Kisapáti név denotatív jelentése természetesen nem azonosítható az Apáti név denotatív jelentésével, hiszen közöttük egyfajta rész egész viszony áll fenn. Az osztódással, differenciálódással ellentétes folyamatként jelentkeznek a település-összeolvadásból eredı névváltozások. A középkorban ezek jóval ritkábbak voltak, és jóval nehezebben is ragadhatók meg, fejthetık fel, mint a faluosztódások. E történeti változásnak nyelvi síkon többféle vetülete lehet. A két falunév összeolvadhat egyrészt mindennemő alaki változás nélkül: az ország északkeleti részén fekvı Abaúj vármegyei Szurdok (1234/243: Zurduk: Gy. 1: 149) és Bénye (1293/496: Benye: Gy. 1: 150) esetében valószínőleg errıl lehet szó: eggyé forrásuk a Szurdokbénye (1326/375: Zurdukbenye: Gy. 1: 150) névalakban testesült meg. De ritkáb- 138

5 ban történhet az összevonódás egyfajta kontaminációs megoldással is: a Dunán túl, a Balatontól északra fekvı Veszprém megyei újabb kori Pénzesgyır településnév az egykori Pénzeskút elıtagjából és a mellette fekvı Kırösgyır utótagjából keletkezett. A település-összeolvadás nyelvi következményét hangsúlyozva a névdifferenciálódással ellentétes voltát, azaz lényegében az egységesülési tendenciát névintegráció-nak nevezhetjük Minden e változástípusokon kívül esı módosulás a denotatív jelentést érintetlenül hagyva csupán a névstruktúrában eredményez elmozdulásokat. A településnevek a l a k i m ó d o s u l á s a i természetszerően a bennük bekövetkezı hangváltozások körét is magukban foglalják. Minthogy azonban fonetikai-fonológiai arculatukat tekintve a helynevek és a közszavak között nincsenek lényegi különbségek, s az általános hangfejlıdési tendenciák a helyneveket éppúgy érintik, mint a közszavakat, egy a szerkezeti módosulásokat tekintetbe vevı változásvizsgálatnak e területet nem szükséges érintenie. Ezért a továbbiakban a településnevek alaki változásainak körében csupán a lexikális-morfológiai struktúrájukban bekövetkezı rendszerszerő elmozdulásokat tárgyalom. Azt a módosulást, amelynek során egy létezı helynév átlép egy másik szemantikai osztályba, vagyis az elsıdleges névhez képest egészen más funkcionális tartalmat közvetít, t e l j e s v á l t o z á s n a k nevezem. A változás megítélése független attól, hogy az új elnevezés megszületésével az eredeti név s a benne rejlı névadási indíték homályba vész-e, avagy a másodlagos névalak mellett a régi forma is szinonim elnevezésként, vagylagos névként tovább él. Az ilyen típusú változás mögött elsıdlegesen szintén külsı indukáló tényezık rejlenek: a denotátum valamely tulajdonsága (ez lehet a táji jelleg, a birtokos és még sok más tényezı is) megváltozik, vagy inkább egyéb jellegzetes vonása kerül elıtérbe, amelynek alapján a helyet egy más szemlélető névvel ruházza fel a névadó közösség. Az elsı eredetiben fennmaradt magyarországi oklevélben, a tihanyi apátság alapítólevelében említett Disznó település (1055: gisnav) az elkövetkezı jó két évszázad során valamikor Apáti nevet kapott, s a két megnevezés idıleges vagylagos használatát (1267/296: Gesnov vel Apathy) követıen ez utóbbi elnyomta a régi nevet (1275: Apaty), s kizárólagossá lett (vö. BÁRCZI 1958: 149). E névformákat a vel mellett gyakran alias-szal vagy alio nomine-vel vagy más hasonló szerkezettel kapcsolják össze: +1247/+284//572: v. Woffa Illeyse al. nom. Kwkenyer vocatur (Gy. 1: 862), 1299: p. Feluelnuk que moderno vocabulo Makofolua (Gy. 1: 863), [1341/387]: p-es Parishaza, quam al. nom. Zabopalfelde vocare dixit (Gy. 4: 88), 1346>351: p. Appati al. nom. Zuha (Gy. 2: 554). A magyar névtörténeti szakirodalomban az ilyen idıszakosan vagylagos névformák, kettıs névalakok alig-alig részesültek figyelemben. Pedig a szinonim nevek, a névvariánsok e speciális típusainak 139

6 az alapos vizsgálata, amellyel egyrészt a saját mivoltuk, másrészt típusuk belsı viszonyai tárhatók fel, nem öncélú névtani precízkedés, hiszen amint erre BENKİ LORÁND figyelmeztet mindegyik kérdéskörnek nagyon is megvan a helynevek élettanára, tipológiájára, kronológiájára és az ezekbıl következı történeti tanulságokra kiható jelentısége (1998: 114 5). 2 A Disznó > Apáti, Felvelnek > Makófalva, Párisháza > Szabópálfölde változási folyamatokat névcsere terminussal jelölöm meg, s a fogalmon a denotatív jelentés azonosságát feltételezve a név teljes lexikális és funkcionális-szemantikai módosulását (a mindkét szinten bekövetkezı kategóriaváltását) értem. Az itt tárgyalt alio nomine-féle szerkezetekkel összekapcsolt nevek kapcsán mindamellett egy névszociológiai megjegyzés is tehetı: e szerkezetek tekintélyes mennyiségét áttekintve ugyanis feltőnik, hogy az oklevelek megszövegezıi csupán az ilyen, azaz teljesen más struktúrájú neveket tekintették más névnek, s kapcsolták össze a fent bemutatott szerkezetek valamelyikével. Egyetlen olyan példáról sem tudok, ahol a kapcsolt nevek csupán morfológiai változatai (alakváltozatai) lennének egymásnak, vagyis a számos alio nomine-vel kapcsolt elıfordulás között nincs egyetlen *Egres al. nom. Egresd vagy *Petri al. nom. Peturfolua sem. 3 Azt a változástípust, amelynek során az elsıdleges településnévnek csupán a nyelvi megformálásában, az alkotóelemeiben történik valamilyen szerkezeti eltolódás, r é s z l e g e s v á l t o z á s n a k tekinthetjük. A szerkezeti változások melyek mögött, az elızıekben látottaktól eltérıen, döntıen nyelvi (intralingvális) okok húzódnak meg leírási módja elsısorban attól függ, hogy a helynevek szerkezeti sajátosságait milyen keretben tárgyaljuk. Ehhez legcélszerőbb alapul venni azt a névelemzési modellt, amelyet HOFFMANN ISTVÁN dolgozott ki (1993), s amely a helynevek szerkezeti leírását két szinten végzi el. A funkcionális-szemantikai szinten HOFFMANN névrészeket különít el mint közvetlen névösszetevıket: felfogása szerint a 2 E téren HOFFMANN ISTVÁN legújabb írása (2004) valamelyest enyhített ezen a hiányon, bár terjedelmes tanulmánya szándéka szerint elsısorban a helynévi szórványok nyelvi hátterére volt figyelemmel, s a vagylagos nevek emiatt csak érintılegesen és fıleg a latin szövegezésre koncentrálva kerülnek írásában elı. 3 Nincs is ebben persze semmi rendkívüli, végtére is mi okunk lenne feltételezni, hogy a névtudat a régiségben másként mőködött volna, mint manapság. Márpedig napjainkban Hajdúszoboszló város neve a köznapi használatban egyszerően csak Szoboszló-ként szerepel, Berettyóújfalu-é Újfalu-ként, Várpalotá-é pedig Palota-ként, ám ezek összetartozását nyelvtudatunk természetesnek tekinti, nem tartja szükségesnek, hogy az egyik formát a másikkal összekapcsolva értelmezze. Ellenben Tiszaszederkény-rıl szólva gyakran halljuk, hogy késıbb Leninváros (1970), ma pedig Tiszaújváros (1991) néven szerepel, mivel e település az adott években új hivatalos nevet kapott. Lényegében ilyen magyarázatok a régiségben szereplı alio nomine és társai szerkezetekkel összekapcsolt névformák is. 140

7 névrész az a névben megjelenı nyelvi egység, amely valamely információt fejez ki a helynév jelöltjérıl (i. m. 43). Eszerint például a Péterlaka településnév két funkcionális névrészre tagolódik, s szemantikailag a következıképpen írható le: az a település (erre utal a lak utótag), amely egy bizonyos Péter nevő személy birtokában van (ezt fejezi ki a Péter elıtag). A névrészek belsı szerkezetének elemzését HOFFMANN a lexikális-morfológiai szinten tartja megvalósíthatónak: minimális névrészalkotó egységnek a névelemet tekinti (i. m. 44), amely névrészalkotó funkciójú morféma lehet: az elıbbi példában az elsı névrészként álló Péter egyetlen névelemet tartalmaz: a Péter személynevet, a második névrész pedig két névelembıl áll: a lak település, udvarhely jelentéső földrajzi köznévbıl és a birtokviszony kifejezésére szolgáló -a birtokos személyjelbıl. Mindezek alapján a szerkezeti változások megváltoztathatják a településnév alaki struktúráját pozitív és negatív irányban egyaránt, azaz a névterjedelem a változások eredményeképpen növekedhet vagy csökkenhet is (lásd az 1. ábrát). Mind a növekedés, mind a csökkenés módosíthatja a nevek szintaktikai szerkezetét, azaz érinthet névrészeket, mint a kiegészülés Óvár (1255: Ouwar: Gy. 1: 75) > Nagyóvár (1317: Nogyowar: Gy. 1: 126), Körmöc (1331: Kremnicia: Gy. 1: 454) > Körmöcbánya (1328: Cremnychbana: Gy. 1: 454) vagy az ellipszis: Péterlaka (1776: Peterlaka: INCZEFI 1960: 71) > Laka (ma ilyen néven is él), Remetefalva (1395: Remethefalua: KÁZMÉR 1970: 292) > Remete (1710: Remete: KÁZMÉR 1970: 292), de eredményezhet változást a morfológiai szerkezetben is, vagyis a névelemek, legfıképpen a toldalékmorfémák szintjén, amint ezt a redukció: Hodosd ([1177]>405: Hvdust: Gy. 1: 178) > Hodos (1213/550: Hudus: Gy. 1: 178) vagy a bıvülés: Halász (1335: Halaz: Cs. 3: 680) > Halászi (1497: Halazy: Cs. 3: 680) esetei mutatják. Egy-egy helynévben az sem szokatlan, hogy valamely lexikális-morfológiai egysége kicserélıdik azonos funkciójú más elemmel: névrészcserének lehetünk tanúi az Erzsébetforra ((1274>340: Elysabethforra: Gy. 1: 175) > Erzsébetkuta (1471: Elsewbethkwtha: Gy. 1: 175), névelemcserének a Nyárágy (1299: Naragh: Gy. 1: 793) > Nyárád (1317: Narad: Gy. 1: 793) esetében, névelem cserélıdött ugyanakkor névrészre a Kereki (1327/335: Kereky: Gy. 1: 224) > Kerekegyház (1459: Kerekeghaz: Z. 10: 95 6), és névrész névelemre a Kovácstelke (1320: Kuachteleke: Gy. 2: 76) > Kovácsi (1467: Kowachy: Gy. 2: 76) nevekben. És végül: a szerkezeti változás esetei között tarthatók számon az alaki struktúra elhomályosulásának: Szentmária (1287: Zenthmaria: MEZİ 1996: 208) > Somorja (1383: Samaria: MEZİ 1996: 208), illetve újraértelmesítésének: Szentkozmadamján (1426: Zenthcozmadomijan: MEZİ 1996: 133) > Szentkozmadombja (ma így: FNESz.) példái is (ez utóbbiban a Damján szentnévbıl a domb kisebb kiemelkedés földrajzi köznév -ja birtokos személyjeles alakja alakult), hiszen a helynév lexikális szerkezete ezek során szintúgy módosul. 141

8 E változások erısen szövevényes, olykor szinte kibogozhatatlanul egymásba fonódó voltának, azaz voltaképpen a változási lehetıségek többirányúságának az érzékeltetésére s a további részletezésük helyett álljon itt egy patrocíniumi településnév-csoport példája. A Boldogasszony védıszentnévbıl számos településnév alakult a Kárpát-medencében (lásd ehhez MEZİ 1996: ), s legtöbbjük strukturális felépítése módosult is az idık folyamán. Azokat a változásokat, amelyek a Boldogasszony településnevet potenciálisan érinthetik (azaz a Boldogasszony nevekben adatolhatóan bekövetkezett változások összességét), a 2. ábra szemlélteti. Tótkereke 2. ábra. A Boldogasszony településnév változási lehetıségei Boldogasszonyegyháza Boldogasszonyháza Boldogasszonytelke Boldogasszonyfalva Szentmáriafalva Boldogasszony ~ Szentmária Nagyboldogasszony Vásárboldogasszony Szemerija Somorja Boldogasszonyhatvana Mint az ábrán látható: kiegészülhet a patrocíniumi településnév többféle földrajzi köznévi utótaggal: -falva, -telke, -háza, -egyháza, járulhat hozzá megkülönböztetı szerepő jelzıi elıtag (Nagy-, Vásár-), szerepelhet ı maga differenciáló jelzıként (Boldogasszonyhatvana), illetıleg fölcserélıdhet egészében más szemantikai típusba tartozó névformával (Tótkereke). Tovább növeli, komplikálja a lehetıségek körét az, hogy a Boldogasszony patrocíniumnak van egy szinonim használatú variánsa: a Szentmária. A szinonimitás tényét egyértelmően mutatja az, hogy a két névforma egyazon település adatsorában is váltakozhat egymással. A Szentmária is szenvedhet szerkezeti módosulásokat: kiegészülhet földrajzi köznévvel (Szentmáriafalva), keresztülmehet az elhomályosulás különbözı fokozatain (Szemerija, Somorja). A közvetett változásviszonyok persze még tovább színezhetik a képet, hiszen például a másodlagos Boldogasszonyfalva név maga is tovább alakulhat: a boldog névelemének elmaradásával lehet belıle Asszonyfalva, az asszony lexémájának redukciójával Boldogfalva, differenciáló jelzıvel kiegészülve pedig Alsóboldogasszonyfalva stb. 142

9 A Boldogasszony településnév esetében e variánsok tehát mint odavissza bekövetkezı változási lehetıségek tarthatók számon, ám e lehetıségek közül egy-egy településnév életében többnyire mindössze néhány realizálódik. A 3.1. ábrán a Pozsony megyei mai Pozsonyboldogfa középkori és újkori adatai (lásd MEZİ 1996: 208, KÁZMÉR 1970: 255) a következı változások bekövetkeztét mutatják: a vélhetıen elsıdleges Boldogasszonyfalva névbıl redukcióval, az asszony névelem elmaradásával Boldogfalva alakult, amelybıl a -falva > -fa (a magyar nyelvterületen másutt is szokásos) rövidülés Boldogfa névalakot eredményezett. A helységnévrendezések alkalmával a településnév megyei hovatartozásra utaló jelzıi elıtaggal egészült ki, így viseli ma a Pozsonyboldogfa hivatalos nevet. Színesíti a képet, hogy a Boldogasszonyfalva ~ Boldogfalva variánsok mellett a középkorban a falunak Tolvajfölde megnevezése is volt. Arra az adatok azonban nem világítanak rá, hogy ez vagy a patrocíniumból alakult névforma volt-e a település eredeti megnevezése. A Tolvajfölde elsıdlegessége mellett szólhat azonban az, hogy a patrocíniumi településnevek felbukkanásukkal közismerten sok eredeti névformát váltottak föl. Az adatolás kronológiai rendje a fenti esetnél világosabban rajzolja ki a változási lehetıségek realizációit a középkorban elpusztult, Csanád megyei Boldogasszonyfalva település esetében (3.2. ábra): legkorábbi említése Boldogasszonyháza formát mutat, amelybıl az utótag cseréjével Boldogasszonyfalva alakult. A település utolsó adatai az asszony névelem redukciójának következtében Boldogfalva-ként tőnnek fel ábra. A változási lehetıségek realizációi (Pozsony)Boldogfa példáján redukció redukció Boldogasszonyfalva Boldogfalva Boldogfa (1333: Bodogazzonfalua) (1333: Bodogfalwa) (1828: Boldogfa) névcsere Tolvajfölde kiegészülés jelzıvel Pozsonyboldogfa (1333: Tolwayffelde) 3.2. ábra. A változási lehetıségek realizációi Boldogasszonyfalva példáján Boldogasszonyháza névrészcsere redukció Boldogasszonyfalva Boldogfalva (1256: Bodugazunhaza) (1337: Bodugazunfolua) (1495: Bodoghfalwa) Ezt a sokféleséget látva csöppet sem meglepı, hogy egy-egy településnév esetében a változási szabályok megállapítása a változások többvonalúsága vagy éppen összetartó, konvergens volta miatt még gazdag adatoltság esetén is gyakorta nehézségekbe ütközik. A szálak kibogozása, a változások felfejtése többnyire idıigényes, alapos vizsgálatok révén, számos tényezınek (például általános nyelvfejlıdési tendenciáknak, az egyes névtípusok kronológiai jellemzıinek) a figyelembevételével lehetséges csupán. 143

10 3. A történeti névtudománynak nemcsak a jelenségek tipizálásával kell foglalkoznia, hanem fontos feladata a változások okainak a feltárása is. Figyelembe kell venni persze azt is, hogy a tudomány nem tud minden változást megmagyarázni, ám az indítékok attól még természetesen léteznek, s a változások soha nem ok nélküliek. Különösen nehéz azonban ezeket az okokat a régi korok változásai kapcsán felfejteni, amikor is ezek a változást indukáló tényezık a nagy idıbeli távolság miatt a kutató szeme elıl elrejtve, homályban vannak (vö. ehhez még BENKİ 1988: ). A nyelvi változások jórészt ugyanis a tulajdonnevek esetében éppúgy a szinkrón nyelvi rendszerbıl fakadnak, mint a közszavaknál: a nevek is tagjai egy rendszernek, és mint ilyeneket a más elemekhez főzıdı rendszerkapcsolataik, összefüggéseik, a rendszerben elfoglalt helyük határozza meg ıket, és indukálja a változásaikat is. A településnév-változások mögött rejlı nyelvi okokról egyelıre keveset tudunk, mivel a szakirodalom is a könnyebben megragadható külsı tényezık ösztönözte változásokra volt elsısorban figyelemmel. Számításba olyan nyelvi indítékok jöhetnek leginkább, mint például a használati gyakoriság, másképpen: a szociális elterjedtség, a közszói azonosíthatóság, a homonímia és a poliszémia kiküszöbölésének az igénye, az analógia stb. Ezeket a magyar névtörténeti szakirodalomban is felmerült okokat tekintjük át a továbbiakban Fölvetıdött a korábbiakban annak a gondolata, hogy a nevek változására a használati gyakoriságuk befolyással lehet: minél szélesebb körben használnak egy településnevet, annál hamarabb válik ugyanis nyelvi, alaktani szempontból zárttá, INCZEFI GÉZA terminusával névkövület -té. 4 A változások ebbıl következıen a ritkább használatú nyelvi elemeket érintik elısorban (vö. 1970: 56). A használati gyakoriság csakúgy mint a nyelvi jeleknél általában egy-egy településnév változási érzékenységét valamelyest valóban befolyásolhatja: ahogyan az alapszókincs és a peremszókincs elemei igen lényeges eltéréseket mutatnak e tekintetben, ugyanúgy különbségek lehetnek az általánosan, széles körben ismert, illetve a periferiális használatú nevek változási hajlandóságában. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a nagy szociális elterjedtség, az általános ismertség bizonyos értelemben védelmet nyújt a változásokkal szemben. Talán nem véletlen, hogy a vármegyei és püspöki székhelynek, a jelentıs Duna menti településnek, Gyır városnak a nevében nem történtek változások évszázadok során sem, míg a Borsod vagy a Nyitra megyei Gyır-ök névstruktúrája módosult az idık folyamán: az elıbbi Diós- és Nagygyır-ként, sıt Újvár-ként is szerepel az iratokban, az utóbbi pedig Szolgagyır-ként lett állandó névalakúvá. Annak el- 4 INCZEFI igazi neveknek a tulajdonneveknek a közszói alakulatokból való fokozatos létrejöttét feltételezve a névkövületeket tartja (1970: 57). 144

11 lenére következtek be esetükben ilyen változások, hogy adataik nagy száma jelzi ezt e helyek is jelentısek és jól ismertek voltak már a kora középkortól kezdve. 5 (A településnévi homonímia kiküszöbölésének igényére a továbbiakban még visszatérek.) 3.2. A XX. század magyar névkutatásának egyik legnagyobb hatású kutatójának, KISS LAJOSnak az álláspontja szerint a tulajdonneveknek (a személyés a helyneveknek egyaránt) a jelentés a gyengébb oldaluk (jelentésen az etimológiai jelentést értve), és emiatt mintegy elızetes elméleti fektevésként az a vélemény kockáztatható meg, hogy radikális módosulásokra az elhomályosult jelentéső vagy éppen teljességgel érthetetlen földrajzi nevek körében számíthatunk nagyobb valószínőséggel (1995: 3). Ez az intuitív feltevés részben valóban helyes lehet, de talán nem is annyira a nevek számunkra itt releváns lexikális-morfológiai szerkezetét illetıen (noha az is átalakul), hanem fıként a fonetikai-fonológiai arculatukra nézve: a Szikaszó névbıl, amelyet elsıdlegesen kiszáradó, száraz völgy jelentéső névrészek alkottak, könnyebben lesz a magyar nyelv egy tipikus hangfejlıdési tendenciájának, az úgynevezett kétnyíltszótagos tendenciának a mőködése következtében Szikszó akkor, ha aszó részének már nem él a patak, völgy jelentése, s emiatt a név morfológiai összetettségének a tudata is megszőnik a névhasználók számára. Ám még itt is csak erıs kételyekkel viszonyulhatunk a fent idézett tudományos várakozáshoz, hiszen a hangváltozásokat lényegében nem befolyásolja a név etimológiailag áttetszı vagy homályos volta: a szláv eredető személynévbıl (1285/287: Malicha személynév: FNESz.) való Malica helynévbıl éppúgy Málca (1274: Malcha: FNESz.) lesz a második nyílt szótag magánhangzójának az eltőnése révén, mint ahogyan a Besenyı-bıl (1332: Besenev: Gy. 2: 350) Besnyı (ma így: FNESz.) vagy a Németi-bıl (1331: Nemethy: Gy. 4: 276) Nemti (1332: Nempty: Gy. 4: 276, ma is így: FNESz.) alakul, noha a besenyı és a német közszavak névbeli megjelenése minden beszélı számára világos. A hangváltozás szempontjából csak egy tényezınek van ugyanis jelentısége: annak, hogy a lexéma hangalakja, hangszerkezete megfelel-e a változás bemenetéül szolgáló struktúrának, esetünkben tehát a CVCVCV szerkezetnek. Ám KISS LAJOSnak mégis igazat kell adnunk, és tegyük ezt egy másik kiváló szótörténész, HADROVICS LÁSZLÓ szavaival: Az elhomályosult vagy kezdettıl fogva meg sem értett (idegen nyelvbıl származó) szóelem mindig 5 Ugyanez a szempont a hivatalos helységnévrendezésekkor is fontos elv volt: ez teszi érthetıvé, hogy az Abaúj megyei egykori Tihany folyóvíznévi jelzıt kapott, s lett ezáltal Hernádtihany-nyá, a Balaton melletti Tihanyi-félszigeten fekvı nagy történelmi, mővelıdéstörténeti jelentıséggel bíró település és apátsági központ pedig megtartotta eredeti Tihany nevét. (Lásd a kérdéskörhöz MEZİ 1982.) Hozzá kell azonban tennünk: ez a tényezı legfeljebb a nevek jelzıvel való kiegészülését befolyásolhatta, másfajta névváltozásokban úgy tőnik nemigen játszott szerepet. 145

12 magában hordja a kísértést, hogy értelmessé tegyék. (1992: 83). Azaz a nem áttetszı struktúra igen kitőnı alapanyagot szolgáltat a népetimológiás változásoknak, hiszen Az ilyen elhomályosodott, érthetetlenné vált helynevek [ ] szívesen foglalkoztatják a nép fantáziáját. Szeretné újra értelmessé tenni ıket, s ezért itt-ott igazít a hangtestükön, közelebb hozza olyan szavakhoz, amelyekkel összecsengenek. A keletkezésükrıl mondákat költ, amik néprajzi szempontból igen érdekesek, de legfeljebb száz eset közül egyben találják el az igazságot. (HADROVICS 1971: 458 9). Arra is fontos azonban utalnunk, hogy a nevek népetimológiás megújítása csak igen kis igaz, nagyon színes csoportját teszi ki a településnévváltozásoknak, pedig helységneveink igen tekintélyes hányada jövevénynév, melyek a magyar névhasználók számára soha nem voltak érthetıek, azaz bármiféle közszói szerkezettel azonosíthatóak. E nevek jórészt mégis változatlanul (csupán hangalaki módosulásokkal), megértelmesítés nélkül élik évszázadok óta életüket. Az elhomályosulás mindazonáltal nemcsak a népetimológia számára biztosít kitőnı táptalajt, hanem a lexémaváltás egyik fontos indukáló tényezıjeként is felfoghatjuk. Archaizálódó vagy más okból ritkábbá, olykor kevéssé kifejezıvé váló, elszíntelenedı összetételi tag helyébe szinonimája léphet. idézhetjük ezzel összefüggésben KISS LAJOS megállapítását (1995: 29). Az Arad megyei Erzsébetforra (1274>340: Elysabethforra: Gy. 1: 175) névalakulatot ilyen módon váltja fel jó két évszázad múltán az utótag cseréjével az Erzsébetkuta (1471: Elsewbethkwtha: Gy. 1: 175), mivel a forr vízforrás szó kiesett a nyelvbıl, s helyébe az e jelentésben általános használatú kút lépett. Az elhomályosulás mint történeti folyamat természetesen nem csupán a lexémákat érintheti, hanem a képzık életére is kihatással lehet. Az elhomályosulás vagy inkább lévén képzıkrıl szó a produktivitás megszőnése egyes településnevekben képzıcserét eredményezett. A század, az úgynevezett korai ómagyar kor helynévalkotásában még kifejezetten aktív szerepet játszó -gy helynévképzı néhány évszázad alatt elveszítette produktivitását, aminek folytán nemcsak hogy új nevek létrehozásában nem vállalt a továbbiakban jelentıs részt, de számos esetben adta át a helyét meglévı helynevekben is rövidebb vagy hosszabb ingadozást követıen a -d képzınek: Nyárágy (1299: Naragh: Gy. 1: 793) > Nyárád (1317: Narad: Gy. 1: 793), Gyiógy (1264: Gyog) > Diód (1332 5/Pp. Reg.: Gyod), Libágy (1287: Lybag: Gy. 2: 299) > Libád (1325: Libad: Gy. 2: 299) Az elhomályosulás egy speciális eseteként is fölfogható az a jelenség, amelynek során valamely helynevekben gyakori közszói lexéma elszigetelıdik a közszói párhuzamától, s ennek következményeként a helynévi használatban nem tud a változásoknak ellenállni. KÁZMÉR MIKLÓS szerint a - 146

13 falva utótagú településnevek redukciós folyamatait (elsısorban is a XVI XVIII. századtól jelentkezı -falva > -fala, -falva > -fa változásokat) befolyásolhatta az is, hogy a falu a magyar nyelvterület legnagyobb részén korán egyalakú tıvé vált. Eredetileg ugyanis a falu szó bizonyos alakjaiban a tıben egy másutt meg nem lévı v hang is szerepelt: például falu falvak, falva, azaz a szó az ún. v tövő névszók közé tartozott. Emellett azonban megjelent a falu faluk, faluja v nélküli változat is, s KÁZMÉR szerint ez a kódexek korában, a XV XVI. században már általános használatú volt. 6 A helynevekben viszont a v-s tı megmaradt, ám ezáltal elszigetelıdött az egyalakú falu-tól, s így a változásoknak is jobban ki lett téve (vö. KÁZMÉR 1970: 67 8). S ez a helyzet akár olyan nagyfokú redukcióját is eredményezhette a falva lexémának (lásd például a -falva > -fa rövidülést), amelyhez hasonlót csak a határozóragjaink egy csoportjának kialakulása kapcsán tapasztalhatunk (további párhuzam az is, hogy az alakredukciót ott is funkcióváltás elızte meg), ilyesféle rendszeresnek látszó módosulás azonban más, különösen a falvá-hoz hasonlóan gyakori használatú földrajzi köznévi utótagban nem ismeretes. Mindazonáltal nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a helynevek számos archaikus jellegzetességet, közte jelentıs számban morfológiaitıtani jegyet ıriznek napjainkig, s világos közszói kapcsolataik ellenére is ellenállnak a szabványosítás -nak: a -hida, -kuta utótagú (ugyancsak tekintélyes számú) településnevünk egyikében sem hatott a közszói morfológiai szerkezet párhuzamának analógiája, s nem lettek e településnevek -hídja, - kútja formájúakká, noha a megfelelı közszó a mai nyelvben csakis ilyen formában használatos. Ezzel mindössze azt kívánom hangsúlyozni, hogy egy gyakori használatú birtokos személyjeles forma bizonyára nem csupán amiatt válik radikális alaki változások indukálójává, mivel másként toldalékolódik, mint a megfelelı közszói párhuzama. Nem is szólva arról, hogy a névhasználók névtudata e tekintetben nemigen téved meg, s a -falva utótagú településnevekben akár kikerült az egy másik tıtípusba, akár nem kétségkívül a falu lexéma személyjeles formáját érzékeli A helyneveknél is gyakori homonímia (és persze poliszémia) egy bizonyos határon lényegében egy-egy névhasználói közösségen kívül esve többnyire nem okoz kommunikációs zavart, hiszen a névhasználók nem ismernek túl sok (vagy egyáltalán több) azonos nevő helyet. Sokkal kevésbé van szükség tehát eredendıen a helynevek homonímiájának a kiküszöbölésére, azaz a névazonosság megszüntetésére, mint mondjuk a személynevek 6 A Jókai-kódexben (1373 u./1448 k.) valóban faluk formát találunk több ízben is a falvak alak helyén, s ez valóban az eltávolodásra mutathat. Ám más kódexekben a lexémának nem bukkantam a nyomára: a XV. századból való Apor-, Guary-, Festetics-kódexben például e szó egyáltalán nem szerepel. 147

14 esetében (lásd ehhez J. SOLTÉSZ 1979: 84). És ráadásul: a régiségben gyakorta szembesülhetünk azzal a jelenséggel, hogy valamely táji-földrajzi objektum (többnyire folyó) két oldalán leginkább településtörténeti, birtoklástörténeti okok nyelvi következményeként két azonos névvel megjelölt település fekszik: Abaúj megyében a Hernád mellett például két Kinizs és két Dobsza falut találunk a korai ómagyar korban, melyek sorsa egymástól elválaszthatatlan. A megkülönböztetı jelzıvel való kiegészülésük mégis sokszor csak évszázadok múltán következett be. 7 A homonímia bizonyos határig úgy látszik nem zavaró, még közeli helyek esetében sem. Hasonló a helyzet a helyfajták közötti átjárás (azaz például a metonímia, a névátvitel) okozta poliszémia esetében is. Vizek fıként kisebb patakok és jóval ritkábban közepes nagyságú folyóvizek mellett fekvı települések gyakran kapnak a víznévvel azonos nevet. A magyar névkutatók úgy tartják, hogy legtöbbször a víz mellett létrejövı elsı település neve alakult így: Nyitra a Vággal egyesülve Komáromnál a Dunába ömlı folyó > Nyitra a Nyitra folyó melletti település, Eger vízfolyás Heves és Borsod vármegye határán > Eger az Eger patak mellett létesült település Heves vármegyében. 8 Az elsıdleges víznév és a metonimikus településnév talán a különbözı objektumfajtába tartozás miatt is többnyire jól megfér egymás mellett, olykor azonban az azonosnevőséget a névhasználói közösség igyekszik megszüntetni, s a településnevet (vagy ritkán mindkét névalakot) kiegészíti a helyfajtára utaló földrajzi köznévvel. A Talabor > Talaborfalva, Hortobágy > Hortobágyfalva vagy a Szamos > Szamosfalva településnévváltozást tehát természetes nyelvfejlıdési okok hívták életre. 9 A Szamosfalva névalak esetében például a változási indukció forrása a Szamos víznévként és településnévként való egybeesése [ ] volt. E nyelvikommunikációs zavart voltaképpen egyoldalúan is fel lehetett volna oldani, akár a víznév, akár a helységnév módosításával és így a másik változatlanul hagyásával (BENKİ 1998: 154). Ám itt mindkét módosulás megindult, s a víznévbıl Vízszamos, a településnévbıl pedig Szamosfalva jött létre, de míg utóbb a Vízszamos újra Szamos-sá lett, a településnév Szamosfalva neve állandósult Az itt említett falvak utóbb (a XVII XVIII. századtól) Kis- és Nagykinizs, illetıleg (a XV. századtól) Alsó- és Felsıdobsza néven szerepelnek. 8 Nagy folyók esetében ilyen átjárásra nincsen példa, azaz nincs például *Tisza településnevünk. 9 A korai adatok egynémelyikében mindazonáltal esetleg oklevélírói beavatkozásra, precízkedı helymegjelölésre is gyanakodhatunk. 10 Persze kérdéses, hogy tudatos névadói tevékenységet feltételezve (s az újabb szakirodalomban a névadás tudatossága egyre erıteljesebben hangsúlyozódik) fel kell-e tennünk egyáltalán a kommunikációs zavar lehetıségét, hiszen a közösség nyilván csakis olyan nevet ad, ami számára a denotátum azonosításának a funkcióját maradéktalanul ellátja. 148

15 Az ellenpéldák tekintélyes száma azonban jelzi, hogy önmagában a poliszémia kiküszöbölésének a szándéka nem feltétlenül módosította volna a településnevet, ha nem merültek volna fel további változást elısegítı tényezık is. A Szamos > Szamosfalva névváltozást az elıbbi ok mellett ugyanis kettıs analógia is támogathatta: a falva utótaggal kiegészült településnevek tekintélyes számú névtípusának általános analógiája, illetıleg a mellette fekvı két szomszédos -falva utótagú település morfológiai struktúrájának közvetlen indukáló hatása (vö. még BENKİ 1998: 154 is). Ez pedig jól mutatja, hogy egy-egy településnév-változás mögött többnyire nem egyetlen indíték húzódik meg, hanem egyidejőleg több is, melyek egyazon irányba mutatnak, s ily módon egymást mintegy felerısítve kényszerítenek ki egy bizonyos változást A lehetséges változást indukáló tényezık felsorakoztatását a véleményem szerinti legalapvetıbbnek a bemutatásával zárom. A helynevek keletkezését alapvetıen a névmodellek határozzák meg, azaz névadáskor az új névalakulat mindig a meglévı névtípusok valamelyikéhez igazodva születik meg. A puszta személynévi településnevek például azért népesíthették be a Kárpát-medencét a honfoglalást követı néhány évszázadban, mert erre a magyarságnak volt (magával hozott) névadási modellje. A névadást, a névkeletkezést eszerint tehát a modellkövetés szabályozza. A névmodellekben természetesen elmozdulások is bekövetkezhetnek az idık során: a korábban domináns névkeletkezési mód háttérbe szorul, s helyét egy másik veszi át. Ez az elmozdulás azonban nemcsak az újonnan születı nevek struktúráját befolyásolja (a modellkövetés, a modellhatás révén), hanem a már meglévık szerkezeti felépítésére is szükségszerően hatással lehet, és (az analógia révén) azok módosulását eredményezheti. Amennyiben tehát a településnevek (s általában a helynevek) nyelvi megformáltságában fellépı szerkezeti változások okait kutatjuk, lényegében azt kell kiderítenünk, hogy milyen tényezıknek lehetnek alárendelve maguk a névmodellek, azaz mi befolyásolja a bennük végbemenı elmozdulásokat. A válasz e kérdésre úgy vélem az általános nyelvfejlıdési tendenciákban rejlik. Az általános nyelvfejlıdési tendenciák ugyanis a közszavak szerkesztési szabályainak a befolyásolásához hasonlatosan bizonyos idıhatárok között adott névtípusokat, névstruktúrákat részesítenek elınyben. A szó- és névalkotást a korai ómagyar kor idıszakában jórészt a képzés, sıt azt megelızıen is a formánsnélküliség uralta. A formánsnélküliség jól tükrözıdik a legkorábbi adatokkal dokumentálható idıszak puszta személynévi, törzsnévi, foglalkozásnévi, népnévi stb. településneveiben. A helynévképzés dominanciájának idıszakában aztán nemcsak a szó- és névalkotási, hanem a változási szabályok is ehhez igazodtak: vagyis eredeti képzı nélküli névalakulatok ez idı tájt másodlagosan gyakorta bıvültek képzıvel, amint azt a népnévi Német > Németi (Abaúj vm.), a foglalkozásnévi Kovács > Kovácsi 149

16 (Bars vm.) vagy a személynévi Peter > Peterd (Baranya vm.) stb. példái mutatják. A képzés prioritása idıvel megszőnt, s helyébe az összetétellel való szó- és névalkotás lépett. Amint a nyelvfejlıdési folyamatok az összetételnek mint keletkezési módnak kedveztek, a változási szabályokban is módosulás állt be: a nevek földrajzi köznévi névrésszel való másodlagos kiegészülése (és részben a jelzıvel való kiegészülése) mögött ez a nyelvi indíték állhat. Olyannyira intenzív volt ez a változási szabály, hogy számos korábbi képzett helynév formánsa földrajzi köznévvel cserélıdött fel: a középkori Kerekegyház falu a XIV. század elsı felében még Kereki volt, Peterhely-nek (Békés vm.) az ómagyar korban még Peterd, Halásztelek-nek (Fejér vm.) pedig Halászi névelızmény felelt meg. A névterjedelem ilyen okokból fakadó növekedését azonban pár évszázad múltán ellensúlyozta egy azt keresztezı tendencia: egy általános rövidülési folyamat, amely például a -falva (és más földrajzi köznévi) utótagú településnevekbıl mintegy speciális tapadásos folyamatként az utótagot eltüntette (a változás megindulása a XIV XVI. századra tehetı): Szentjakabfalva > Szentjakab, Remetefalva > Remete (a típusváltáshoz lásd KÁZMÉR 1970: ), vagy pedig -fala, -fa formává redukálta: Pálfalva > Pálfala (i. m ), Asszonyfalva > Asszonyfa (i. m ). Ennek kapcsán talán annak a lehetıségét is fölvethetjük, hogy a rövidülési folyamat, a rövid formák használata a szóbeliséget jellemezte fıként, a bonyolultabb alakulatok pedig az írásbeliség szintjén lehettek dominánsabbak, lévén ezeknek más, szélesebb körben ható funkciója. 4. Zárásképpen már csupán két megjegyzést kívánok tenni: az egyik az okok feltárásának a lehetıségére, a másik pedig a fontosságára, lehetséges hozadékaira vonatkozik. Abban, hogy a nyelvi változások (közte a településnévváltozások) indítékait nem mindig tudjuk feltárni, maguknak a nyelvi változásoknak a természete a ludas. A gyakran rendkívül régen lefolyt változásoknak az okait jórészt elmosta az idı, s csupán az eredményét viszi tovább a nyelv. Minthogy azonban az újabb változások gyakran a szemünk elıtt történnek, körülményeik a mai szinkróniában is észlelhetık, és ezért oksági viszonyaikban jobban megközelíthetık számunkra írja BENKİ LORÁND (1988: 120), analógiájuk segítségül hívható a régi változások indítékainak a felderítéséhez is. A nyelvi indíttatású névszerkezeti változásoknak a nyelvi természető változások többségéhez hasonlóan feltétlenül van valamilyen idıbeli keretük, ami persze nem túl határozott idıpontokkal jelölhetı ki. Amennyiben ezt a föltevést elfogadjuk kiindulópontul, a változásvizsgálatok segítségünkre lehetnek a helynévtípusok a történeti helynév-tipológia részeként oly sokat vitatott és a tudományosság által egyre inkább képlékenynek tartott kronológiai értékének a pontosításában is. 150

17 Irodalom BÁRCZI GÉZA (1958): A magyar szókincs eredete. Második, bıvített kiadás. Bp. BENKİ LORÁND (1988): A történeti nyelvtudomány alapjai. Bp. BENKİ LORÁND (1998): Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Bp. BENKİ LORÁND (2002): Az ómagyar nyelv tanúságtétele. Perújítás Dél-Erdély korai Árpád-kori történetérıl. Társadalom- és Mővelıdéstörténeti Tanulmányok 29. sz. Bp. Cs. = CSÁNKI DEZSİ: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I III., V. Bp., FNESz. = KISS LAJOS: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Negyedik, javított és bıvített kiadás. Bp., Gy. = GYÖRFFY GYÖRGY: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I IV. Bp., HADROVICS LÁSZLÓ (1971): A földrajzi nevek tudományos feldolgozása: Nyr. 95: HADROVICS LÁSZLÓ (1992): Magyar történeti jelentéstan. Rendszeres gyakorlati szókincsvizsgálat. Bp. HOFFMANN ISTVÁN ( ): A helynévrendszer változásai egy határrésszé vált településen: MNyj : HOFFMANN ISTVÁN (1993): Helynevek nyelvi elemzése. Bp. HOFFMANN ISTVÁN (1999a): A helynevek rendszerének nyelvi leírásához: MNyj. 37: HOFFMANN ISTVÁN (1999b): Névrendszertani megjegyzések a patrocíniumi helységnevek történetéhez: NÉ. 21: HOFFMANN ISTVÁN (2004): Az oklevelek helynévi szórványainak nyelvi hátterérıl. In: Helynévtörténeti tanulmányok 1. Szerk. HOFFMANN ISTVÁN TÓTH VALÉRIA. Debrecen INCZEFI GÉZA (1960): Szeged környékének földrajzi nevei. NytudÉrt. 22. szám. Bp. INCZEFI GÉZA (1970): A névkövületté válás folyamata határneveinkben: NytudÉrt. 70: J. SOLTÉSZ KATALIN (1979): A tulajdonnév funkciója és jelentése. Bp. KÁZMÉR MIKLÓS (1970): A»falu«a magyar helynevekben. XIII XIX. század. Bp. KISS LAJOS (1995): Földrajzi neveink nyelvi fejlıdése. NytudÉrt sz. Bp. KISS LAJOS (1999): Történeti vizsgálatok a földrajzi nevek körében. Piliscsaba. 151

18 KRISTÓ GYULA (1976): Szempontok korai helyneveink történeti tipológiájához. Acta Historica. Tomus LV. Szeged. KUMOROTITZ: VeszprReg. = KUMOROTITZ L. BERNÁT: Veszprémi regeszták ( ). Bp., MEZİ ANDRÁS (1982): A magyar hivatalos helységnévadás. Bp. MEZİ ANDRÁS (1989): A típusváltás. Egy fejezet helységneveink élettanából: MNyTK. 183: MEZİ ANDRÁS (1996): A templomcím a magyar helységnevekben ( század). Bp. Z. = A zichi és a vásonkeıigróf Zichy-család idısb ágának okmánytára I XII. Bp.,