MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 58. H. TÓTH IMRE
|
|
- Júlia Székelyné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 58. H. TÓTH IMRE EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék
2 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva Munkatárs: Markó Alexandra ISBN Bolla Kálmán Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett 98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F. v.: Lajtai Ferenc. 2
3 H. TÓTH IMRE 3
4 4
5 H. TÓTH IMRE VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL május 21-én születtem Karcagon, iparos családban. Középiskolai tanulmányaimat a karcagi Református Nagykun Gimnáziumban, illetve a karcagi Gábor Áron Gimnáziumban végeztem. Ez az iskola kitűnő tanári karral rendelkezett, és most is csak hálával és szeretettel tudok visszagondolni olyan volt tanáraimra, mint dr. Tóth Kálmán, Szász Béla, Varga József, Schwirján László, dr. Gál László későbbi egyetemi tanár, akinek segítségével Németh Gyulával is megismerkedhettem. Különös módon kisgyerekkoromban felébredt bennem a történelem iránti érdeklődés, aminek talán az egyik kiváltója az volt, hogy a tanyánk mellett egy kunhalom volt, és tulajdonképpen a gyerekkorom azzal telt el, hogy a tanyaszomszéd Oláh János bácsi és édesapám régi kun történeteket mesélt. Édesapámat nagyon érdekelte a városunk története, általában történelmi érdeklődésű ember volt. Mikor azután leérettségiztem, úgy gondoltam, hogy régész leszek. Sajnos ez a tervem nem sikerült; aztán latin történelem szakra adtam be a kérvényemet ez a tervem sem sikerült. Végül angol szakra jelentkeztem, de ez a kísérlet is meghiúsult, mert még a fölvételi vizsgákra sem hívtak be, noha jeles eredménnyel végeztem el a tanulmányaimat. Nyáron aztán kaptam az értesítést, hogy orosz szakra szívesen fölvesznek. Oroszul egy szót sem tudtam. Az egyik iskolatársnőmtől elkértem egy orosz nyelvtant, hogy megtanuljam a cirill betűket, de olyan komplikáltnak tűntek, hogy elhatároztam, én ezt nem tanulom meg. Nagyon érdekes, hogy később ezt az iskolatársamat feleségül vettem, tehát valójában ő indított el engem ezen az úton. Eleinte az egyetemen egy kicsit fájlaltam azt, hogy nem arra a szakra vettek fel, amelyikre szerettem volna. De volt néhány kitűnő tanárom, így például Pataki Szilveszter, Baleczky Emil, akik megkedveltették velünk a nyelvészetet, különösen a szlavisztikát, pontosabban az ószlávot és az orosz nyelvtörténetet. Úgyhogy amikor harmadéves voltam, és módom lett volna arra, hogy átmehessek más szakra, akkor már semmi pénzért el nem lehetett volna engem zavarni az ószláv nyelv és az orosz nyelvtörténet mellől, úgyhogy ezekkel a tárgyakkal kezdtem foglalkozni már hallgató koromban. Nagy segítséget jelentett számomra, hogy negyedéves koromban egy kazányi nyelvésznő, Szerafima Alekszejevna Martjanova orosz nyelvtörténeti előadásait hallgathattam, aki igazán nagy elmélyültséggel és nagy 5
6 szeretettel oktatta ezt a tárgyat, úgyhogy megmaradt bennem az az elhatározás, hogy szeretnék ószlávval és orosz nyelvtörténettel foglalkozni. Mivel aspirantúrára nem vettek föl, középiskolai tanárként képeztem magam tovább ezeken a területeken, míg egyszer sikerült eljutnom egy három hónapos tanulmányútra Moszkvába, illetve Leningrádba. Leningrádban ahol részben a kézirati osztályon dolgoztam, a Szaltikov- Scsedrin Könyvtárban paleográfiai nyelvtörténeti előadásokat látogattam. Különösen a hagyományosabb nyelvészeti iskolák képviselői voltak rám nagy hatással: Pavel Jakovlevics Csernih, aki orosz nyelvtörténetet tanított, és Maria Alekszejevna Szokolova, aki a leningrádi egyetemen orosz nyelvtörténész volt, és aki haláláig mindig támogatta tudományos törekvéseimet. Hazatérve Leningrádból megírtam bölcsészdoktori disszertációmat, amelyiknek a címe ez volt: A Múzeumi-evangélium paleográfiai leírása, hangtani és alaktani elemzése. Amennyire szerény ismereteim engedik, úgy tudom, hogy ez volt Magyarországon az első középkori orosz nyelvemlékleírás. Ezt követően Jászberénybe kerültem, a tanítóképzőbe, majd fölvettek aspirantúrára. Aspiránsvezetőm dr. Kniezsa István akadémikus, majd az ő halála után Hadrovics László professzor úr volt. Mindkét aspiránsvezetőmre csak a legnagyobb szeretettel és hálával tudok gondolni. Kniezsa professzor úr nagyon szerette volna, hogyha témát változtatok, és inkább a kéziratok helyett vagy az ószláv nyelvemlékek helyett a magyar nyelv szláv jövevényszavaira összpontosítom a figyelmemet, azonban ez valahogy akkor tőlem távol volt. Aspiránstanulmányaim befejeztével védtem meg kandidátusi disszertációmat 1967-ben, amelyiknek ez volt a címe: A Pszkovi krónikák főnévragozási rendszere, és tulajdonképpen beleilleszkedett a kutatási területembe, amelyiknek a tárgya az orosz nyelvtörténet volt. Másik ilyen kutatási terület, amelyik kezdettől fogva érdekelt, a korai orosz, illetve orosz szerkesztésű ószláv emlékeknek a kiadása, amelyet több éven keresztül váltakozó intenzitással végeztem, és ilyen módon bizonyos ismeretekre tettem szert a nyelvemlékleírás terén. Ennek a gyakorlati haszna akkor jelentkezett, amikor Hadrovics László professzor úr, majd pedig Nyomárkay István professzor felkérésére részt vettem a magyarországi szláv nyelvemlékek előzetes katalógusának az elkészítésében. Ugyanakkor ismeretségi köröm is bővült a szlavisták között, megismerkedtem Király Péter professzor úrral, Kiss Lajos professzor úrral, és igen jó kapcsolatom alakult ki Juhász József tanár úrral, aki egyébként középiskolai tanárom is volt. A következő terület, amelyik érdekelt, ez tulajdonképpen a Bevezetés a szláv nyelvtudományba című tárgy volt. Érdekessége a kis egyetemeken tanító tanároknak, hogy sok mindennel kell foglalkozniuk. Nem egy tárggyal, hanem sok tárggyal. Ez az én esetemben is így volt: végigtaní- 6
7 tottam az összes történeti diszciplínát. És a másik dolog az, hogy nagyon sok esetben a tudományos munka kapcsolódik az oktatói munkához. Így volt ez a Bevezetés a szláv nyelvtudományba című jegyzettel is, amelyik tíz kiadást ért meg, és amelyik tulajdonképpen egy speciális kollégiumból nőtt ki. Mint említettem, az egyetemen Martjanova professzornő tanított nyelvtörténetre, aki kazányi volt, és a kazányi nyelvészeti iskola elveit igyekezett velünk megismertetni. Érdekes módon ugyanezeket az elveket vallotta Juhász József is, úgyhogy nagyon nagy hatással volt rám a kazányi nyelvészeti iskola. Mindez azután oda vezetett, hogy tartottam nyelvtudomány-történeti előadásokat, sőt egy kis könyvecskét is kiadtam a nyelvtudomány történetéről. A következő terület, amelyik érdekelt, az tulajdonképpen Kniezsa professzor úrnak az intenciójára kezdett el érdekelni, ez Konstantinnak, Cirillnek és Metódnak az élete. Ennek a kérdésnek a tanulmányozása során sikerült magyar nyelven egy kis monográfiát megírni, amelyet azután bolgárra is lefordítottak, és bolgárul is megjelent. Ezért a munkámért annak idején a Bolgár Államtanács a Cirill Metód-rend első fokozatát adományozta nekem. A Cirill Metód-problémák ma is érdekelnek. Mint vidéki egyetemi oktató, nem kerülhettem ki az egyetemen folyó kutatásokat és ezeknek a fő irányvonalát. Így kerültem kapcsolatba a Szegedi Őstörténész és Középkortörténész Műhellyel; a SzŐM-mel, a Szegedi Őstörténeti Munkaközösséggel, amelyeknek a munkájában részt vettem és részt veszek, és ilyen módon ott a magyar szláv kapcsolatok, főleg a magyar nyelv szláv jövevényszavaival kapcsolatban is folytattam kutatásokat. Ezek azok a területek, amelyek érdekeltek. Mindig szerettem volna egy kis kutatócsoportot létrehozni Szegeden, amelyik elsősorban nyelvtörténeti irányultságú. Ez sikerült is, mert ma van Szegeden egy kis csoport Ferincz István, Kacziba Ágnes, Balázs Gábor, Kocsis Mihály és Jászberényből Horgasi Ödön, akik nagyon komolyan érdeklődtek a nyelvemlékek feldolgozása iránt. Ennek az érdeklődésnek az egyik terméke az volt, hogy Melich János útmutatását követve elkészítettük az ószláv nyelv orosz szerkesztésének a szómutatóját, amely OTKAtámogatással négy könyvben három kötetben és egy pótfüzetben meg is jelent. Mint oktató később részt vettem a tanszék vezetésében, és tanszékvezetőként sikerült befejeznem az Orosz Tanszéknek Szláv Intézetté való átszervezését és a nemzetközi akkreditáció biztosítását az új szláv szakok számára ben lettem a nyelvtudományok doktora Az óbolgár nyelv óorosz redakciója a XI. század végén, XII. század elején című értekezésemmel, amelyet a Bolgár Akadémia ki is adott Szófiában. Sikerült az intézetben egy PhD-kurzust szervezni orosz nyelvtörténetből és ószlávból, amelyikre, ha nem nagy számban is, de jelentkeznek hallgatók, és van iránta érdeklődés. 7
8 Tulajdonképpen, ha az ember elgondolja, egy tudományos munka és egy pálya sok eredőből, faktorból tevődik össze, ezért elmondhatom, hogy hála Istennek sikerült a nehézségeket munkám során leküzdeni, és ebben nagy segítségemre volt a feleségem és a családom, akik eltűrték azt, hogy nagyon sok esetben akkor is dolgoztam, amikor talán nem kellett volna. Rendkívül hálás vagyok azért, hogy kitűnő tanáraim voltak. Nagy adománynak tartom a magam számára, hogy mind belföldi, mind külföldi oktatóim igen kitűnő szakemberek közül kerültek ki: Kniezsa István, Hadrovics László, Maria Alekszejevna Szokolova, Fedor Petrovics Filin, Vladimir Georgijev, Kiril Mircsev, és még folytathatnám azok sorát, akik támogattak munkámban és segítettek. Külön hálával kell megemlékeznem még a József Attila Tudományegyetemről, amely elősegítette munkámat, és néha elviselte a kissé túlzásba vitt történeti érdeklődésemet, vagy talán egy kicsit szigorúbban vett oktatói tevékenységemet. Összefoglalva a dolgokat: én úgy érzem, hogy nagyon szép szakmát sajátítottam el, amelyet ugyan nem én választottam magamnak, mert véletlenül kerültem erre a területre, de amennyire lehetett, és szerény lehetőségeim engedték, igyekeztem megállni a helyemet ezen a területen, és továbbadni tudásomat. Külön szeretném itt megemlíteni, hogy sokszor, amikor nehezen ment az oktatómunka mert ezek nem könnyű tárgyak, mostani tanítványaim közül jó néhányan sok segítséget és örömöt adtak azzal, hogy mellém álltak, és szívesen vették azt, amit végzek, és jól dolgoztak az irányításom alatt. Köszönöm szépen. A videofelvétel november 2-án készült, szövegét Forgó Zoltán jegyezte le. 8
9 H. TÓTH IMRE ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA Rövidítések: AUSz-EL = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae, Sectio Ethnografica et Linguistica, Szeged; AUISz-H = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae; Sectio Historica. Szeged; CsMH = Csongrád Megyei Hírlap, Szeged; DSl = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae; Dissertationes Slavicae, Szeged (Ling. = Sectio Linguistica; Suppl. = Supplementum); ÉT = Élet és Tudomány, Budapest; ETkFTK = Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, Eger; FSZ = Felsőoktatási Szemle, Budapest; JTkFFK = Jászberényi Tanárképző Főiskola, Főiskolai Kiadványok; MaiBg = Mai Bulgária. Szófia Budapest; MNy = Magyar Nyelv; NyK = Nyelvtudományi Közlemények. Pest/Budapest; PBg = Paleobulgarica Старобългаристика. София; StR = Studia Russica. Budapest; StSl = Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae, Budapest; SzTkFTK = Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, Szeged; TITK = Tanárképző Intézetek Tudományos Közleményei, Debrecen; TörtSz = Történelmi Szemle. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének értesítője, Budapest; VSz = Vasi Szemle, Szombathely; ББ = Българистика и българисти, София; ВЯ = Вопросы языкознания, Москва; ЕЛ = Език и литература, София; ЗаБ = За буквите; Кирило-методиевски вестник, София; КМС = Кирило-Методиевски студии, София; Славяни = Славяни, София; Ism. = ismertetés (recenzió); Szerk. = szerkesztette Új Péter, a Nagykunság poétája. Jászkunság III/ A Múzeumi-evangélium paleográfiai leírása, hangtani és alaktani elemzése. Jászberény, (Kézirat). Bírálók: Kniezsa István akadémikus és Baleczky Emil docens. (Bölcsészdoktori disszertáció.) К истории склонения имен существительных в русском языке. DSl I, Szeged, J. Baudouin de Courtenay általános nyelvészeti jegyzete (1909): ETkFTK (Társszerző: Bihari J.) Bihari József. Bevezetés a ruszisztikába. FSZ (Ism.) К истории сочетания tъrt, tъlt в древнерусском языке. DSl II, Из словаря Евангелия 104. Румянцевского фонда. Гос. Библиотека им. В. И. Ленина. DSl II,
10 A gyógypedagógia és a nyelvtudomány kapcsolata J. Baudouin de Courtenay munkásságában. Gyógypedagógia (Társszerző: H. Tóth Imréné) М.А. Соколова. Очерки по истории русского языка. DSl II, (Ism.) К истории склонения имен существительных в псковских летописях. DSl III, Музейное евангелие (Евaнгелие 104 фонда 256 Государственной библиотеки им. В.И. Ленина. StSl XI, K истории форм числительного трье (трие) три в древнерусском языке. DSl III, Néhány gondolat a levelező oktatásról. FSZ J. Baudouin de Courtenay a modern nyelvtudomány úttörője: ETkFTK (Társszerző: Bihari József) Э. Балецкий. Хрестоматия к изучению истории русского языка. (Ism.) Szójegyzék Baleczky Emil: Szöveggyűjtemény az orosz nyelv történetének tanulmányozásához c. chrestomátiájához. Budapest, 34 p. Szójegyzék: Baleczky Emil Szöveggyűjtemény az orosz nyelv történetének tanulmányozásához.budapest 2. (1966, , , , ) A Pszkovi krónikák főnévragozási rendszere. Szeged, V (Kandidátusi disszertáció) A Pszkovi krónikák főnévragozási rendszere. Szeged, 17 p. (Kandidátusi diszszertáció tézisei) К истории имен существительных в русском языке (на материале Псковских летописей). StSl XII, К истории склонения имен существительных в псковских летописях. DSl IV, J. Baudouin de Courtenay és a nyelvoktatás módszertani kérdései. TITK (Társszerző: Horgosi Ödön különlenyomat) К фонетике древнерусского говора. DSl V, Ф.Ф. Фотрунатов и московская лингвистическая школа. ETkFTK (Társszerző: Bihari József) К истории языка русской литературы XVI в. StSl XIV, Флексия -у местного падежа существительных мужского рода в древнепсковских памятниках. DSl VI, Időszerű pszicholingvisztikai problémák. Pszichológiai Szemle XXV, (Társszerző: H. Tóth Imréné) 10
11 1969. К истории двойственного числа и звательной формы в древнепсковском говоре. DSl VII, К фонетике русского языка XVI века (На материалах Повести о прихожении Стефана Батория на град Псков). StSl XV, A magyar orosz tudományos kapcsolatok történetéhez. Magyar Tudomány V.A. Bogorodickij. ETkFTK (Társszerző: Bihari József) Л.М. Марасинова. Новые псковские грамоты XIV XV веков. Rocznik Sіawistyczny XXIV, (Ism.) Orosz források Báthory István évi hadjáratáról. Hadtörténeti Közlemények XVI, Baleczky Emil Hollós Attila: Ószláv nyelv. StSl XV, (Ism.) Бычковская псалтырь (текст и комментарии). Сегед, Кафедра русского языка и литературы Университета им. А Йожефа. Z zagadnień morfologicznych jęzika staroruskiego: Sprawozdania z posiedzień Komisii Naukowych Oddziału PAN w Krakowie. Kraków, Asbóth Oszkár orosz tudósokhoz írt levelei. ETkFTK (Társszerző: Bihari József) Bogorodickij és a nyelvoktatás kérdései. TITK (Társszerző: Horgosi Ödön) Псковский областный словарь с историческими данными. Выпуск I. StSl XVI, (Ism.) Данные к истории перехода и>ы после твердых согласных в русском языке. StSl XVII, (Társszerző: Horgosi Ödön) Valentin Kiparsky. Russische historische Grammatik. StSl XVII, (Ism.) A magyar orosz tudományos kapcsolatok történetéhez. MNy M.N. Peterson és a moszkvai nyelvészeti iskola. ETkFTK (Társszerző: Bihari József) Бычковская псалтырь XI в. DSl VIII, l. melléklet. Słownik terminologii językoznawczej. FSZ p. (Ism.) Telegdy Zsigmond. Szöveggyűjtemény az általános nyelvészet tanulmányozásához. FSZ (Ism.) Влад. Георгиев. Основни проблеми за славянската диахронна морфология. StSl XVIII, (Ism.) 11
12 1973. Bevezetés a szláv nyelvtudományba (учебное пособие). Budapest, 121 p.; , 154 p.; , , , , 205 p., , 213 p. К вопросу изучения памятников русской редакции старославянского языка (На материалах Бычковской псалтыри). StSl XIX, Езиковедската славистика в Унгария. ЕЛ Един езиков паметник в Софийската Народна Библиотека "Кирил и Методий". ЕЛ Унгарско-българските езикови връзки. Славяни 6. София, 26. p. Новейшие достижения изучения и образования восточнославянских языков. Főiskolai Ruszisztikai Napok. Előadások tézisei. Szeged, К изучению памятников русского языка XVI в. VII. Mędzynarodowy Kongres Sławistow. Streszczenia referatów i komunikatów. Warsawa, Научна конференция по русистика в Унгария. ЕЛ К изучению среднеболгарских памятников. StSl XX, A hallgatók önálló munkára nevelése és felkészítésük a kutatásra. Az egyetemi oktató-nevelő munka időszerű kérdései Karunkon. Szeged, A VII. Nemzetközi Szlavisztikai Konrgesszus. FSZ Старобългарски език в Унгария. Славяни. София, p. Кирил Мирчев. Старобългарски език. StSl XX, (Ism.) Житие Кондрата. StSl XXI, Новейшие достижения изучения и образования восточнославянских языков. DSl IX X, Данные к истории изучения славянских языков в Сегедском университете. DSl IX X, К истории склонения существительных с бывшей основой на долгий -ū (На материалах Псковских летописей). Исследования и материалы по русской и древнеславянской языковой истории, Межвузовский сборник 1. Горький, К.В. Горшкова. Историческая диалектология русского языка. StSl XXI, (Ism.) A permanens művelődés jártasságának kialakítása. Az egyetemi oktató-nevelő munka időszerű kérdései Karunkon (3). Pályamunkák. Szeged, F.I. Buszlajev nyelvészeti és módszertani öröksége (Das linguistische und metodische Erbe von F.I. Buslaiew). TITK (Társszerző: Horgosi Ödön) Adatok az afázia nyelvészeti kutatásainak tudománytörténetéhez. Magyar Pszichológiai Szemle (Társszerző: Vargha Miklós) J. Dietze. Die erste Novgoroder Chronik. StSl XXI, (Ism.) 12
13 1976. Bevezetés a russzisztikába. Budapest, 216 p.; ; , 223 p. (Társszerző: Bihari J.) Житие Феклы. StSl XXII, О сочетаниях редуцированных перед плавными между согласными в древнерусских рукописях XI в. ВЯ A filológus Pável Ágoston. VSz Агоштон Павел филолог. DSl XI, Asbóth Oszkár kapcsolata bolgár nyelvészekkel. MNy A bolgár felsőoktatás időszerű kérdései. FSZ Magyarország és a magyarok Paiszi Hilendarszkinál. AUSz-EL Pável Ágost ( ). In: Pável Ágoston, A szlovén irodalom vázlatos áttekintése (Történelmi áttekintés). Szeged, Régi szláv jövevényszavaink. In: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba, I/2. Szerk. Hajdú Péter, Kristó Gyula, Róna-Tas András. Budapest, Szláv nyelvtörténet. In: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba, I/2. Szerk. Hajdú Péter, Kristó Gyula, Róna-Tas András. Budapest, К истории склонения существительных с основой на -ŏ и ŭ. DSl XI, Консонантные основы склонения существительных в древнерусских рукописях XI XII вв. In: История русского языка I. Ред. В.В. Колесов. Ленинград, Един езиков паметник в Народната Библиотека Кирил и Методий. In: Известия на Народната Библиотека Кирил и Методий. София. XIV, Новые издания памятников болгарского языка. StSl XXII, (Ism.) Б.А. Ларин Лекции по истории русского литературного языка. StSl XXII, Паиси Хиландарски История славяно-болгарская. Filológiai Közlöny Kирилло-Мефодиевские традиции в средневековой Венгрии. PBg К изучению именных форм среднеболгарских памятников. PBg Листок Викторова. StSl XXIII, Русская часть Саввиной книги. DSl XII, Orosz utazó a XV. századi Magyarországon. TörtSz (Társszerző: Kristó Gyula) A legrégibb Naum-legenda és a magyar honfoglalás. (Наиболее древнее житие наума и обретение родины венграми.) AuSz-H (Társszerző: Kristó Gyula) С.И. Котков. Московская речь в начальный период становления русского национального языка. StSl XXIII, (Ism.) 13
14 Valentin Kiparsky. Russische historische Grammatik. Bd. III. Entwicklung des Wortschatzes. StSl XXIII, (Ism.) Deme László. Beszéd és nyelv. FSZ Данные к филологическому и историческому изучению жития Наума. PBg (Társszerző: Kristó Gyula) Изучение восточнославянских языков в Венгрии: Русская речь 1978/I К изучению графической системы русской редакции старославянского языка. Hungaro-Slavica. Budapest, К изучению одноeровых памятников XI в. StSl XXIV, Кирилло-Мефодиевские традиции в средневековой Венгрии. ВЯ Туровские листки. DSl XIII, XX p.(társszerző: Horgosi Ö., Horváth G.) К изучению псковских грамот. Etudes Finno-ougriennes Към изучаването на морфологията на срeднeбългарските паметници. In: Изслсдования върху историята и диалeктите на българския език. София, К лингвистическому изучению новгородских берестяных грамот. StR Редуцированные гласные в Рeймсском евангелии. StSl Наум Преславско-Охридски:.Aнтeни 13. К изучению одноеровых памятников XI в. PBg Baleczky Emil köszöntése. StR Jan Niecisław Baudouin de Courtenay tanítása a nyelvről. NyK Konstantin-Cirill és Metód élete és működése. MaiBg 4/ Nemzetközi nyelvészeti konferencia Varsóban. FSZ Szláv írások. In: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba. Szerk. Hajdú Péter, Kristó Gyula, Róna-Tas András. Budapest, К палеографии одноеровых памятников XI в. Balkanica 3. Paléographie et diplomatique slaves. Sofia, Задачи изучения и описания славянских кириллических рукописей, находящихся в венгерских книгохранилищах. Balkanica 3. Paléographie et diplomatique slaves. Sofia, Флексии именительного падежа множественного числа существительных с бывшей основой на -ŏ, -ŭ, -ĭ. StR Наум Преславско-Охридски един от първите последователи на Кирил и Методий. ББ
15 А.В. Арциховский В.Я. Янин. Новгородские берестяные грамоты. StSl XXVI, (Ism.) Pannoniai legendák. Ford. F. Kováts Piroska. Filológiai Közlöny (Ism.) Konstantin-Cirill és Metód élete és működése. Budapest, 126 p. Константин-Кирил и Методий. Прeвод от унгарски: Марта Бур- Марковска. София, 152 p. Служебная минея на месяц февраль первой половины XII. в. (Предварительное сообщение.) In: История, литература, язык и искусство восточных славян XI XVII вв. DSl Suppl tábl. Adalékok a korai magyar szláv egyházi és kulturális kapcsolatok kérdéséhez. In: Fejezetek a régebbi magyar történelemből 1. Budapest, Cirill és Metód, a szláv írásbeliség megteremtői. ÉT Б.А. Успенский: Первая русская грамматика на русском языке. In: Általános Nyelvészeti Tanulmányok. 13. A nyelvről való gondolkodás története. Budapest, (Ism.) Ангелина Минчева Старобългарски откъслеци. Куйо М. Куев: Съдбата на старобългарските ръкописи през вековете. DSl XIV, (Ism.) Врани и сокол. In: ЗаБ 3/11. (1981, май) (Ism.) Старобългаристика в Унгария. Антени mбj p. Философът от Магнаурската школа. Антени Az ész és a szív tudósa. (Konstantin Cirill.) In: Szolnok Megyei Néplap, máj p. Слово о пользе чтения книг Иоанна Златоуста в списке XI в. DSl XIV, Константин-Кирил като философ. PBg 5/ К изучению Финляндских отрывков. StSl XXIII, Глагольные формы в Реймсском евангелии. StR IV, Болгарское четвероевангелие XIV в. в Венгерской Национальной Библиотеке им. Széchényi. Първи Международен Конгрес по българистика. Резюме. София, Константин Философ как ученый. Първи Международен Конгрес по българистика. Резюме. София, Saint Catharinés Monastery, Mount Sinai and Early Slavonic Psalterium Rus'. Edited Moshé Altbauer. Старобългарска литература, (Ism.) Egy orvos a Nagykunságból. Jászkunság Склонение имен существительных в Рeймсском евангелии. StR Константин Философ как ученый. In: Първи международен конгрес по българистика, София 1981, Доклади, Симпозиуми 2. София, Papp Ferenc: Könyv аz orosz nyelvről. DSl Ling XV, (Ism.) 15
16 Румяна Павлова: Болгарско-русские и русско-болгарские языкрвые связи. DSl Ling XV, (Ism.) Аксиния Джурова: 1000 години българска ръкописна книга. DSl Ling XV, (Ism.) О протографе и протерографе кирилловской части Реймсского евангелия: PBg 6/ Слуцкая псальтырь. DSl Ling XV, Русская часть Саввиной книги: DSl Ling XV, К унификации падежных флексий имен существительных ā/jā основ (На материале Псковских летописей). In: Проблемы исторического языкознания, 2. История русского языка. Среднерусский период. Ред. В.В. Колесов, Ленинград, Константин-Кирилл ученый. StSl XXIX, Болгарское четвероевангелие в Будапеште. PBg 7/ М.Г. Булахов: Восточнославянские языковеды. Биобиблиографический словарь. т. I, Минск NyK (Ism.) Онези неизвестни. Антени, Bulgária dec p. A szlavisztika újabb eredményei. In: Szegedi Bölcsészműhely '82. A 80-as évek társadalomtudománya: eredmények és perspektívák. Szeged, Problems of the origin of Old Russian transliterations of Old Slavonic. In: 9. Международный съезд славистов. Резюме докладов и письменных сообщений. Moszkva, 55. p. По стьпките на мисионерите. In: Кирило-методиевски страници. София, A magyar nyelv bolgár-szláv elemeiről. DSl Ling XIV, Исследования по болгаристике Supplementum К изучению возникновения русской редакции древнеболгарского языка. In: Internationaler Slavistenkongress. Kiev, September Budapest, (Hungaro-Slavica. 9.) К истории изучения русской редакции древнеболгарского языка. Russica. Сборник статей, посвященный памяти Эмиля Балецкого. Budapest, А.Е. Супрун А.М. Калюта: Введение в славянскую филологию. М.Г. Булахов: Восточнославянские языковеды. Биобиблиографический словарь. StSl XXX, (Ism.) Исторические предпосылки возникновения и распространения древнеболгарской письменности на Руси. DSl Ling XVI, К изучению русской редакции древнеболгарского языка в XI XII. PBg 8/
17 Русская редакция древнеболгарского языка в конце XI начале XII вв. (Автореферат докторской диссертации). Szeged, 19 p. Múzeumi evangélium. (Paleográfiai leírás, hangtani és alaktani elemzés.) In: Oktatók disszertációinak tartalmi ismertetése JTkFFK Szt. Gellért, Metód magyarországi tanítványairól. MaiB p. Следы от кирило-методиева традиция в унгарския речников фонд. PBg 8/ Славяно-български заемки в унгарския език. Съпоставително езикознание IX, Az óbolgár nyelv óorosz redakciója a XI. század végén, XII. század elején. Budapest, (Akadémiai doktori értekezés). Русская редакция древнеболгарского языка в конце XI начале XII вв. София, 358 p éve hunyt el Metód, a szlávok tanítója. Magyar Nemzet, május p. Metód érsek Szt. Demeterhez írt himnusza. MaiBg Metód, a szlávok tanítója. CsMH, máj p. Апракос Мстислава Великого. Издание подготовили Л.П. Жуковская, Л.А. Владимирова, Н.П. Панкратова. StSl (Ism.) Минея Дубровская. DSl Ling XVII, К изучению русской редакции древнеболгарского языка в конце XI начале XII вв. StSl XXXI, Славянское рукописное наследие в Венгрии. CIBAL Информационни бюлетни 9. София, Dezső László J. Maszlov (Szerk.): Orosz és általános nyelvészeti szöveggyűjtemény. NyK (Ism.) Pokrovszkij, Mihail Nyikolajevics. In: Világirodalmi lexikon. 10. köt. Budapest, 682. p. Апракос Мстислава Великого. Изд. подготовили Л.П. Жуковская, Л.А. Владимирова, Н.П. Панкратова. Russian Linguistics (Ism.) Старобългаристика в Унгария. ББ 2. София, Проникването на кирило-методиевото дело в Унгария. Българистика и българисти К изучению русской редакции древнеболгарского языка в в. PBg 10/ Мефодий в Паннонии. In: Szlбvok, protobolgárok, Bizánc. Szeged, (Hungaro-Bulgarica 2.) Мефодий в Паннонии. In: Cirill és Metód tevékenysége Pannóniában. Дейността на братя Кирил и Методий в Паннония. Budapest, Малоизвестный латинский источник о деятелности Мефодия в Венгрии в начале 11 в. In: Кирило-Методиевите Студии 3. София,
18 Egy 12. századi óorosz minea-töredék. AUSz-EL Изменение норм русского литературного языка. Szeged, (JATE Soksz.) 139. p. (Társszerző: Szögi Olga) (Jegyzet) К изучению языка 1-ого Жития Наума. DSl Ling XVIII XIX, Малоизвестная Сентябрская минея из собрании ГИМ. DSl Ling XVIII XIX, Малоизвестный фрагмент служебной минеи на месяц октябрь. StSl XXXIII, Изучение деятельности Кирилла и Мефодия в Венгрии. Кирило- Методиевски Студии Pável Ágoston helye a magyar szlavisztika történetében. (Die Stellung Ágoston Pávels in der Geschichte der ungarischen Slawistik.) VSz 41/ "Doctrina methodi philosophi". In: Szlavisztikai tanulmányok. Emlékkönyv Király Péter 70. születésnapjára. Budapest, История на преподаването на старобългарски език в Унгария. In: В помощ на преподаването по български език на чуждестранни студенти. София, A magyar nyelv bolgár-szláv elemeiről. Относно българо-славянските елементи в унгарския. In: Bulgarisztikai kerekasztal-beszélgetések. Съставил П. Кирай. Budapest, (Hungaro-Bulgarica 4.) К изучению Слуцкой псалтыри. DSl Ling XX, Кирило-Методиевските традиции в Унгария. In: Унгарска Българистика (Составил П. Кирай). София, Константин-Кирил като учен. In: Унгарска Българистика (Составил П. Кирай). София, Konstantin-Cirill a tudós. Filológiai Közlöny К вопросам изучения русской редакции древнеболгарского языка. In: X. Internationaler Slavistenkongress, Sofia, September Budapest, К анализу Апракоса Мстислава Великого. StSl XXXIV, Предисловие. In: Szótárindeksz az óbolgár nyelv századi orosz másolatú emlékeihez. (Словарь-индекс руской редакции древнеболгарского языка конца XI начала XII века.) Szeged, I V. Doctrina Methodii philosophii. (Учение Мефодия-философа). In: 2. Международен Конгрес по Болгаристика (София, 23 май 3 юни 1986 г.). Доклади XXI. Методиевистика симпозиум. София, Бодуэн де Куртене и современная теория графем. In: J. Baudouin de Courtenay a lingwistyka światowa. Warszawa,
19 Gerta Hüttl Folter: Die trat/torot Lexeme in den altrussischen Chroniken. StSl XXXV, (Ism.) Liste preliminaire des manuscrits slaves cyrilliques et glagolitiques jusqu'a la fin du 15e s. conserves en Hongrie. In: Bulletin d'information. International d'information sur les Sources de l'histoire Balkanique et Mediterraneenne. XIII. Sofia, Magyarországi szláv kéziratok I. Főszerk. Nyomárkay István. Felelős szerk.: H. Tóth Imre (a szócikkek összeállítója). Budapest, Формы родительного падежа множественного числа мужского рода в древнепсковском говоре. StSl XXXVI, Русская часть Саввиной книги (корректное издание текста). DSl Ling XXI, Древнерусский писец. DSl Ling XXI, К изучению существительных среднего рода на -es в древнерусских рукописях. Filologia e letteratura nei paesi slavi. Studi in onore di Santi Graciotti. Roma, Konstantin-Cirill és Metód élete és működése. (Bevezetés a szláv kultúrtörténetbe). Szeged, 177 p. (2., bővített kiadás). Фрагмент служебной минеи за месяц март. DSI XXII, Egy óbolgár szótár index összeállításának elméleti és gyakorlati kérdései. In: 1. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. I. köt. Nyíregyháza, (Társszerző: Horgosi Ödön) Karcagújszállási Carceus Márton élete és művei. Magyar Könyvszemle 107/ О языке записей писцов (На материалах псковских рукописей XIV XV. вв.). Studia Slavica Savariensis 2. Redigit Gadányi Károly. Szombathely, Magyarországi szláv kéziratok II. Főszerk. Nyomárkay István. Szerkesztők (a szócikkeket összeállították): Gregor Ferenc, H. Tóth Imre. Budapest, 58 p. Sázava Visegrád Kijev. Magyarok és szlávok. Szerk. Fejér Ádám, H. Tóth Imre, Bognár Ferenc, Bibok Károly. Szeged, Язык (I-го) Жития Наума. In: Хиляда и осемсот години от смъртта на св. Наум Охридски. София, A magyar nyelv bolgár-szláv jövevényszavainak problematikája. In: Az Alföld a 9. században. Szerk. Lőrinczy Gábor. Szeged,
20 К изучению языка псковских грамот. Studia Slavica Savariensis. 1993/1. Redigit Károly Gadányi. Szombathely, Korai magyar történeti lexikon (9 14. sz.) Főszerk. Kristó Gyula. Budapest. (12 szócikk). Фрагмент Сборника слов и житий. Текст рукописи 1222А. Софийского собрания Гос. Публичной Библиотеки. Bibliotheca Slavica Savariensis II. Redigit: Károly Gadányi. Szombathely, Образование сложного будушего 1-го в русском народно-разговорном языке XVII начала XVIII вв. DSl Ling XXIII, (Társszerző: Horgosi Ödön) К вопросу о кирилло-мефодиевской традиции в Венгрии. PBg XVIII, The significance of the Freising Manuscripts for Slavic Studies in Hungary. Mednarodni simpozij o Brizinskih spomenikih. Ljublana, Constantin and Patriarch Photius. Byzance et ses voisins Mélanges à la Memoire de Gyula Moravcsik à l occasion du centième anniversaire de sa naissance. Rédigé par T. Olajos. Szeged, Bárczi Géza: A magyar nyelv szláv jövevényszavairól. In: Bárczi Géza centenárium. Szerk. H. Tóth Imre, Békési Imre. Szeged, Древнейшая русская часть Саввиной книги. Szeged, 51 p. Szláv nyelvű források. Kommentárok. In: A honfoglalás korának írott forrásai. Olajos Teréz, H. Tóth Imre, Zimonyi István közreműködésével szerkesztette Kristó Gyula. Szeged, (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 7.) О древней русской части Саввиной книги. Nemzetközi Szlavisztikai Napok V. (2. kötet). Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, Ранние контакты венгров с православными славянами. История православия в Венгрии до конца XVIII века. Szerk. H. Tóth Imre, Ferincz István. Szeged, Joanna Radvan'ska Williams. A paradigm lost. Language (Ism.) Metód találkozása az ugor királlyal. In: Kelet és Nyugat között. Szerk. Koszta L A nyelvtudomány története a XX. sz. elejéig. Szombathely: Savaria University Press. 211 p. Magyarországi szláv kéziratok III. Főszerk. Nyomárkay István. Szerk. és leírásokat készítette: H. Tóth Imre. Budapest, 34 p. J. Baudouin de Courtenay és F. de Saussure. In: Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Szerk. B. Fejes Katalin, Molnár Emma. Szeged, The significance of Freising manuscripts (FM) for Slavic Studies in Hungary. In: Zbornik Brižinski spomenki. Ljubljana,
21 Saint Cyril (Constantin) on the importance of icons. In: East end West. Edited by Attila Kis. Szeged, Magyarok és szlávok a században. In: Árpád előtt és után. Szerk. Kristó Gy., Makk F. Szeged, A Freisingi töredék jelentősége a magyar szlavisztika számára. In: Ünnepi könyv Mikola Tibor tiszteletére. Szerk. Mészáros Edit. Szeged, Szöveg a szövegben (Szt. Konstantin-Cirill megnyilatkozásaiban). In: Absztrakció és valóság. Főszerk. R. Molnár Emma. Szeged, "Угрины и угринцы" в истории древнерусской письменности. Studia Paleoslavica. A Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium támogatásával. Szerk. H. Tóth Imre. Szeged, Az orosz évkönyvek néhány magyar vonatkozásáról. AUSz-H CIII, (Тársszerző: Kristó Gyula) A magyar szláv együttélés kérdései a Kárpát-medencében. In: Nyelvi tudat, identitástudat, nyelvhasználat. Bibliotheca Slavica Savariensis III. Szerk. Gadányi Károly, Bokor József, Guttmann Miklós. Szombathely, Палеографическое описание Ев. 25. DSl XXIV, Словарь-индекс русской редакции древнеболгарского языка конца XI начала XII века. Источники. Приложение. Сегед, 74 p. Metód találkozása az "ugor királlyal". In: A honfoglalás 1100 éve és a Vajdaság (1100 година досељења Маћара у Воjводине). Újvidék, Statika, dinamika, nyelvtörténet. Nyíri Antal kilencvenéves. Szerk. Büky László. Szeged, К изучению одноеровых памятников. In: Hungaro-slavica. Redigit: Janusz Bańczerowski. Budapest, Древнерусский писец Захария и его Слово о пользе чтения Псалтыри. In: Słowianie Wschodni. Między językem i kulturą. Red. A. Bolek, A Fałowskiego, B. Zinkiewicz-Tomanek. Kraków, Византийское миссионерство и христианская терминология венгерского языка. StSl XLII, Некоторые положения о венграх в русских летописях. StSl XLII, (Társszerző: Kristó Gyula) Egy régi teológus és orvos Karcagról. Karcagi Kalendárium. Szerk. Körmendi Lajos. Karcag, William Schmalstieg. An Introduction to Old Russian. Language p. (Ism.) Robert S. P. Beekes. Comparativ Indoeuropean Linguistics. Language (Ism.) Ugrinok és Ugrinecek a Kijevi Oroszországban. In: Studia Varia. Szerk. Makk F., Tar I., Wojtilla Gy. Szeged, Magyarok és szlávok a században. In: Szeged február,
22 1998. Ukrán nyelvtörténeti szöveggyűjtemény. Szeged, 114 p. (Társszerző: Kocsis Mihály) Szent Gellért és az orthodoxia. In: Szent Gellért vértanúságának 950. évfordulóján. Szerk. Dötör A., Jancsák Cs., Kiss G. F., Nagy T., Szegfű L. Szeged, A Dobrilo-evangélium jelentősége az ukrán nyelvtörténet számára. Hungaro- Ruthenica. Szerk. Kocsis M. Szeged, Egy nagykunsági származású orvos-akadémikus: Karcagújszállási Márton. Orvostörténeti Közlemények. Budapest, Konrad Koesner. Professing linguistic historiography. Language (Ism.) Сочетания RъT+V, RьT+V, LьT+V в современных псковских говорах. VI. Nemzetközi Szlavisztikai Napok. Bibliotheca Croatica Hungariae. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely Pécs, К изучению Кюстандильского палимпсеста. Tematy. Redakcija naukowa: Krystyna Szcześniak, Halina Wątrobska. Gdańsk, Rövid összehasonlító szláv nyelvtan. I. Hangtan, alaktan (Főnév, ige). Szöveggyűjtemény. Szeged, 213 p. Orosz évkönyvek. Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. Kristó Gyula. Szeged, (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15.) A szegedi szlavisztika kezdetei. In: Ötvenéves a szegedi szlavisztika / 50 лет сегедской славистике. Szerk. Bibok K. Ferincz I. H. Tóth I. Szeged, Szláv Filológia. In: A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene Szeged, К изучению Кюстендильского палимпсеста. In: Медиевистика и културна антропология. Редактор: А. Милтенова. София, Cirill és Metód tevékenységének nyomai a Kárpát-medencében. Vigilia
23 FERINCZ ISTVÁN H. TÓTH IMRÉRŐL H. Tóth Imre professzor urat a hatvanas évek eleje, azaz másodéves egyetemista korom óta ismerem, ugyanis a Tanár Úr akkor került a Szegedi Tudományegyetem Orosz Tanszékére, és az évfolyamunknak az orosz nyelv történetét adta elő, illetve nyelvtörténeti szemináriumokat vezetett. Hamarosan megtapasztaltuk szakmaszeretetét, igényességét mind önmagával, mind velünk, tanítványaival szemben. Megkövetelte a rendszeres óralátogatást, az óráról órára való készülést, az elolvasott anyag kijegyzetelését és a tények ismeretét, a tényszerű tudást. Mindig azt hangsúlyozta, hogy csak a nyelvi jelenségek és törvényszerűségek alapos ismeretében tehetők maradandó értéket képviselő megfigyelések, általánosítások. Jó érzékkel választotta ki tanítványai közül a legtehetségesebbeket, adott nekik először csak kisebb cikkeket elolvasásra, majd kisebb témákat, amelyekből gyakran és szép számban születtek díjazott diákköri dolgozatok és színvonalas szakdolgozatok. Az érdeklődő tanítványaival sokat és szívesen foglalkozik mind a mai napig. Azt vallja ugyanis, hogy a tanárnak is nagy szüksége van a tehetséges diákok által feltett kérdésekre, ötletekre, a velük folytatott szakmai dialógusra, mert ezek a tanárt is a problémák továbbgondolására ösztönzik. Az egyetemi előadásokat nagyon fontosnak tartja, mert a hallgatóság tudományos gondolkodási képességét és szemléletét, valamint problémalátási készségét segítik elő. Úgy gondolom, hogy mindezekkel tudta megalapozni későbbi, iskolateremtő tanári tevékenységét, a legtehetségesebb tanítványait ugyanis lehetőség szerint igyekezett vagy a tanszéken, vagy annak vonzáskörében megtartani és közös, csoportmunkába bevonni. Magam is azok közé tartozom, akik H. Tóth tanár úrnál írták a szakdolgozatukat, majd bölcsészdoktori disszertációjukat is. És még valamiről szeretnék szólni: amikor az egyetlen tanított szláv nyelv az orosz volt, H. Tóth Imre akkor is arra ösztönözte diákjait és bennünket, fiatalabb tanítványait, hogy tanuljunk meg legalább még egy szláv nyelvet, mert az, aki csak egy szláv nyelvet ismer, szlavistának nem nevezhető. E tekintetben Ő maga is megragadott minden alkalmat, hogy lengyel, bolgár és más szláv nyelvi és összehasonlító nyelvészeti ismereteit tökéletesítse a környező szláv államokban szervezett nyári egyetemeken és nyelvtanfolyamokon, ahová hamarosan bennünket is beajánlott. H. Tóth Imre tanár úr érzékeny mindenre, ami tanári mivoltában érinti, s ez nem véletlen, hanem abból a meggyőződéséből fakad, hogy az igazi tanárnak meghatározó szerepe lehet tanítványai egész további életútjára. Ezt a meggyőződését sugallják azok a szóbeli és írásos megnyilatkozásai, amelyekben tanára- 23
24 iról vall, akár Karcagról, a szülővárosban eltöltött iskolai éveiről esik szó, akár a szegedi egyetemi évekről, amikor is Baleczky Emil tanár úr és Sz. A. Martjanova nevét és előadásaik tudományosan orientáló szerepét sohasem mulasztja el megemlíteni. Még hatványozottabban érvényes mindez az 1967-ben megvédett kandidátusi disszertációjának tudományos vezetőire: Kniezsa István és Hadrovics László akadémikusokra és az akkori Leningrádi Zsdanov Egyetemen tanító, a tudományos munkában tanácsaival, buzdításával Tanár Úr vallomása szerint neki sokat segítő M. A. Szokolova professzorra vonatkoztatva, akikről mindig tanítványi tisztelettel és szeretettel emlékezik meg. H. Tóth Imre professzor úr elhivatott kutató, országosan és nemzetközileg ismert és elismert tudóstanár. Erről bárki meggyőződhet, ha az itt közölt publikációs jegyzékbe tekint vagy a hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban lapoz, ahol gyakran bukkanhat tanulmányaira, illetve írásaira történő hivatkozásra. Bár nagy olvasottsága és műveltsége révén sok mindenről írt, alapvetőnek elsősorban a nyelvemlék-feldolgozást és -kiadást tartja ma is. A precíz munkával leírt és kiadott nyelvemlékek kutatási eredményeinek általánosításai szolgáltak alapul Az óbolgár nyelv óorosz redakciója a 11. század végén, a 12. század elején c. akadémiai doktori disszertációjához. Szívesen és szenvedélyesen vizsgálja a szláv kultúra és művelődéstörténet kezdeteit, az első szláv tanítók: Konstantin (Cirill) és Metód életét és munkásságát. Számos, e témáról írt tanulmánya mellett önálló könyvet is szentelt életüknek és működésüknek, amely két kiadást is megért, s bolgárra is lefordították. Tanár Úr úgy valósítja meg tudósi célkitűzéseit, hogy eközben nem feledkezik meg a tanári szempontokról sem. Az imént említett monográfiáját is úgy dolgozta át, egészítette ki, hogy az bevezetésül szolgálhasson a szláv kultúrtörténetbe. Hosszú évtizedek alatt felgyülemlett szakmai ismereteit és tapasztalatait szívesen bocsátja a leendő szlavisták, az egyetemi ifjúság képzésének szolgálatába. Az utóbbi öt évben újra átdolgozta és kiadta a Bevezetés a szláv nyelvtudományba c. jegyzetét, és kiadta A nyelvtudomány története a XX. század elejéig c. monográfiáját. Szeretnék még röviden szólni H. Tóth tanár úr kiadványszerkesztői és tudományszervezői tevékenységéről. A Szegedi Tudományegyetem Orosz Tanszéke, majd a Szláv Intézet kiadványának, a Dissertationes Slavicae (DSl), illetve annak irodalmi és nyelvészeti szekcióra való tagolódása után a nyelvészeti kötetnek mind a mai napig fáradhatatlanul Ő a főszerkesztője. A tudóstanár egyéniségéből egyenesen következik, hogy a Tanár Úr mindent megtett és megtesz azért, hogy tanítványai minél több neves tudós előadását hallgassák meg, minél több véleményt ismerjenek meg, azaz minél több jó szakember látogassa meg intézetünket. A szakmai kapcsolatok kiépítését és a véleménycserét jól szolgálják a különböző konferenciák, amelyek kezdeményezésében és szervezésében igen aktív szerepet játszik. A szakmai kapcsolatok építésének másik tere a különböző nemzetközi konferenciákon való részvétel, amelyeken H. Tóth professzor gyakran és szívesen látott vendég, illetve számos hazai és nemzetközi tudományos társaság és szervezet, amelyekbe Őt beválasztották. 24
25 Bizonyára nem mindenre sikerült visszaemlékeznem, de nem is az volt a célom, hogy leltárszerűen felsoroljam a felsorolhatatlant. A tények iránt és H. Tóth Imre professzor úr írásai iránt érdeklődők majd áttanulmányozzák írásainak bibliográfiáját és a Róla szóló korábbi írásokat. Nekünk, egykori tanítványoknak, mai kollégáknak az a fontos, hogy egyéni kutatási témáink mellett csoportos kutatási feladatként kezdeményezésére az utóbbi évtizedben elkészíthettük A XI. század végi és XII. század eleji óbolgár nyelv orosz szerkesztésének szótármutatóját, és ma is az Ő általa kezdeményezett pályázati feladat megvalósításán dolgozunk. 25
26 Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja egyebek között, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a századunk utolsó negyedének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, november január 27. Bolla Kálmán 26
27 MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 27. KÁROLY SÁNDOR 2. BALOGH DEZSŐ 28. KERESZTURY DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 29. KIEFER FERENC 4. BÁRCZI GÉZA 30. KISS LAJOS 5. BARTÓK JÁNOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 6. BENKŐ LORÁND 32. LAKÓ GYÖRGY 7. BERECZKI GÁBOR 33. LŐRINCZE LAJOS 8. CZEGLÉDY KÁROLY 34. B. LŐRINCZY ÉVA 9. DEME LÁSZLÓ 35. MOLLAY KÁROLY 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 36. MOLNÁR JÓZSEF 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 37. NYÍRI ANTAL 12. DOMOKOS PÉTER 38. PAPP FERENC 13. ELEKFI LÁSZLÓ 39. PAPP LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 40. RÁCZ ENDRE 15. FÁBIÁN PÁL 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 16. FOGARASI MIKLÓS 42. SZABÓ DÉNES 17. GREGOR FERENC 43. SZABÓ T. ATTILA 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 19. HADROVICS LÁSZLÓ 45. SZENDE ALADÁR 20. HAJDÚ MIHÁLY 46. TAMÁS LAJOS 21. HAJDÚ PÉTER 47. TELEGDI ZSIGMOND 22. HEGEDŰS JÓZSEF 48. TOMPA JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 24. IMRE SAMU 50. VÉRTES O. ANDRÁS 25. JUHÁSZ JÓZSEF 51. ZSILKA JÁNOS 26. KÁLMÁN BÉLA 52. PÉTER MIHÁLY *** folytatás a belső borítón 27
28 MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek) folytatás a hátsó borítóról 53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 55. GADÁNYI KÁROLY 56. PUSZTAY JÁNOS 57. SUBOSITS ISTVÁN 58. H. TÓTH IMRE 59. BÉKÉSI IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 61. BÜKY LÁSZLÓ 62. RÉDEI KÁROLY 63. SZÉPE GYÖRGY 64. SZABÓ JÓZSEF 65. RÓNA-TAS ANDRÁS 66. BÜKY BÉLA 67. KOMORÓCZY GÉZA 68. BENCÉDY JÓZSEF 69. WACHA IMRE 70. BOLLA KÁLMÁN Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 11., 12., 15., 17., 19., 24., 26., 27., 28., 31., 33., 34., 35., 37., 39., 40., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60.,
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 57. SUBOSITS ISTVÁN
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 57. SUBOSITS ISTVÁN EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 1999 1 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva Munkatárs: Forgó Zoltán
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 68. BENCÉDY JÓZSEF
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 68. BENCÉDY JÓZSEF BUDAPEST 2002 1 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva Munkatárs: Markó Alexandra ISSN 1419 4481 ISBN 963 463 408
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM
VÉGH JÓZSEF (1912 1997)
A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI Pályaképek és önvallomások 49. VÉGH JÓZSEF (1912 1997) ELTE Fonetikai Tanszék 1997 1 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva Munkatárs: Andó Éva
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos
BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.
Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
- - 2006. szeptemberétől
- - Germanisztika alapszak - német szakirány mintatanterve - - 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantárgy neve Tantárgy kódja Heti Tantárgyfelelős Meghirdetés kontakt Félévi
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
A Szegedi Középkorász Műhely tizenöt éve (1992 2007)
akk Ferenc A Szegedi Középkorász űhely tizenöt éve (1992 2007) A Szegedi Középkorász űhelyt mint civil szakmai szervezetet Kristó Gyula profeszszor hozta létre, alapította meg 1992 áprilisában, a űhely
Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd
Összeállítás a MOSZT-ról Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Név angolul: Research for Modern Russia and Soviet History Név oroszul: Центр
BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA
Szervezeti és Működési Szabályzatának BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA KÖRBÉLYEGZŐK (SZÁMOSAK) I. leírás: szabályos körben, 39 mm-es körkörös szegéllyel leírt kétsoros szöveg, középen az Egyházat szimbolizáló
Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ
Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ ELSŐ RÉSZ ALAPVETÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK 1-6. SZERZŐ MÁSODIK RÉSZ ÁLTALÁNOS
TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok:
PERIODICA OECONOMICA II. ÉVF., 2009. MÁJUS TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS Tagok: COLLINS, J. MARKHAM HOLLÓNÉ KACSÓ ERZSÉBET KÁDEK ISTVÁN KOVÁCS TIBOR PAPANEK
A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ
A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János
VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)
Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:
Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit
A szláv írásbeliség kialakulása Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kezdetei A szláv nyelv első írásos emlékei:? szláv rúnák (rovásírás)? óbolgár rúnák A szó és írás szakrális és mágikus jellege
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 90 független hivatkozást ismerek, amelyek 21 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI
Benyák Anikó (Pszichológia)
(Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,
1 STÍLUS ÉS JELENTÉS
STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM
PAPP FERENC ÉLETRAJZA Kiefer Ferenc, Magyar Tudomány, 2002/2. 216
PAPP FERENC OLVASÓKÖNYV Szerkesztette: Klaudy Kinga Előszó: Kiefer Ferenc Bibliográfia: Bolla Kálmán A szövegek gondozói Cs. Jónás Erzsébet É. Kiss Katalin Fenyvesi István Hell György Hidasi Judit Kiss
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter
9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma 2018. november 8. (csütörtök) 9. (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén
Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar
Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:
Adatlap törzstagok számára
Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
VÁLLALKOZÁSI FŐISKOLA OKTATÁS, KUTATÁS, GYAKORLAT A magyar felsőoktatás tömegjellegúvé válása TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Stratégia Logisztika A közgazdaságtan elavulása? Alkalmazott pszichológia Szocialista"
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma
Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos
2014. szeptember 14. Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest. XII. 29.) művészettörténész néprajzos Névváltozata Balogh, Hélène Balogh Jolán testvére 935 Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészdoktor
TEGNAPI FILOLÓGIÁNK MAI SZEMMEL
TEGNAPI FILOLÓGIÁNK MAI SZEMMEL TEGNAPI FILOLÓGIÁNK MAI SZEMMEL Az MTA Modern Filológiai Társasága tudományos konferenciájának elıadásai Budapest, 2010. október 27 28. Szerkesztette BÁRDOSI VILMOS TINTA
Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010.
Szemle 105 Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 4236 lap +
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Nyelvészet. I. Témakör: Leíró nyelvtan
Nyelvészet I. Témakör: Leíró nyelvtan 1. A magyar magánhangzó-harmónia és a hangtani hasonulások jellegzetességei KASSAI ILONA (1998): A beszédlánc fonetikai jelenségei. In: Kassai Ilona: Fonetika. Budapest:
J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358 A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború között megjelent) műveinek feldolgozása és kiadása,
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 42. szabó dénes (1913 1994) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 2002 1 Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán Technikai szerkesztő: Földi Éva Munkatárs:
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
JUTÁI AMflC-^ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK -KÜLGAZDASÁG Egyensúly, növekedés, külgazdasági deficit TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Kitekintés: Németország, Nagy-Britannia Szállítási logisztika Összehasonlítópolitikai
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV-15-0004. 1. A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató
SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA
Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!
Név: Fogarasi Mihály; 1957. 09. 19. Pszichológus; ELTE BTK 1983. Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány
Név: Fogarasi Mihály; 1957. 09. 19. Pszichológus; ELTE BTK 1983. Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány Jelenlegi és korábbi munkahelyei: Jelenleg: NKE RTK Magatartástudományi Tanszék; főiskolai
Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ)
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 029635 Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) Érvényes: 2010. január 29-étől TARTALOMJEGYZÉK Téma Oldal BEVEZETÉS 5 I. RÉSZ A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ADATAI
Pirmajer Attila
Önéletrajz Pirmajer Attila E-mail: pirmajer.attila1990@gmail.com Személyes adatok Pirmajer Attila Születtem: 1990. 03. 02. Szabadka, Szerbia Munkahely 2018-2019 Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program
feladat felelős beszámoló
Beszámoló a 2015/16-os tanév feladatainak teljesítéséről a Turizmus és Földrajztudományi Intézetben I. Oktatás, kutatás, képzés feladat beszámoló 1. A beiskolázási rendszer fejlesztése, a képzés népszerűsítése
ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai
ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai 2011-2012 Nyelvtudományi Doktori Iskola Dr. Banczerowski Janusz Felvételi időpontja Felvételi helye Angol nyelvészet Dr. Varga László 2011.
Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó kétszázötvenedik kötete
Könyveink világa. Bölöni Domokos Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó kétszázötvenedik kötete A Székely Útkereső levelesládája. 1990 2000 A Székely Útkereső című folyóirat nevénél, tartalmánál, célkitűzéseinél
Mintatanterv magyartanár -- történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára Közös képzési szakasz
Mintatanterv kód: M7+T76 201OOZN Mintatanterv magyartanár -- történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára özös képzési szakasz (/V/SZ) TÖRZSTÁRGYA - PEDAGÓGIA (13 REDIT) Tanári
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
Adamikné Jászó Anna Hangay Zoltán Nyelvi elemzések kézikönyve. Mozaik Oktatási Stúdió. Szeged.
Hivatkozások Adamikné Jászó Anna Hangay Zoltán 1995. Nyelvi elemzések kézikönyve. Mozaik Oktatási Stúdió. Szeged. A. Jászó Anna (szerk.) 2004. A magyar nyelv könyve. Trezor Kiadó. Ágosoton Mihály 1971.
2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.
2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött az
2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.
2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben 2015/11/09-2015/11/10 2015/10/30 Több kulturális intézmény közös szervezésében, Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából, tudományos
Külgazdasági és Külügyminisztérium. 1. sz. Melléklet
1. sz. Melléklet A meghirdetett vendégoktatói ösztöndíjak a 2018/2019-es tanévtől és a fogadóintézmények által meghatározott feltételek 1. Strasbourg (Franciaország), Strasbourgi Egyetem francia szakos
2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.
2017. évi határozatok kivonata 1/2017.01.16. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében. 2/2017.01.20. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről. Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék
Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék Sztenderd - szaknyelv A fejlett nyelvek rétegződnek sztenderd
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág
Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Szlavisztika alapszak Orosz szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz
Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám
Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király
A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI
A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja
A család a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz. 2003) meghatározása szerint a szülők, a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége.
Hidasi Judit, Osváth Gábor, Székely Gábor A család a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz. 2003) meghatározása szerint a szülők, a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége. A rokon olyan személy,
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,
Generációk találkozása
Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti
3/a Törzskönyvek kötet = 7,15 ifm.
3. fond TANULMÁNYI OSZTÁLY IRATAI 1868-2007 71 doboz, 269 kötet, = 18,23 ifm. A főiskola Tanulmányi Osztálya 1950-ben alakult meg. Az osztály feladatai fokozatosan növekedtek. 1960-tól a tanári szak nappali
Oktatói önéletrajz Dr. Hegedűs Rita
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1991 ELTE Szociológiai Intézet, szociológia 1982-1986 ELTE
2001-ben végze Eötvös-kollégistaként. angol nyelv és irodalom szakán, majd 2006 júliusában
B y G y F v v m y b E y u m y ( m ó ) y v b y v u m y m j 20. A j m : m y v 1 ü - b ü ó, v m y v - v ó y, m y j y v - u m y ü m j m v. A y v u m y y m u m y, ó ü v, m m m u m y. J, m b m ó b. A MTA 56
Oktatói önéletrajz Dr. Hegedűs Rita
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1986 ELTE Általános Iskolai Tanárképző Főiskolai Kar, magyar-orosz
I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben
17* TÁBLÁK I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben II II. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben III. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben Ill IV IV. t. Makkay : Az újkenézi kelta lelet
Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, )
Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, 2013.05.24) 1. Ez az értékelési módszer az RMI és SZFI egyesített szempontjaira épül és csak egy próbaidőszak után derül ki, hogy helyes-e.
Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó
42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián
SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 152 független hivatkozást ismerek, amelyek 22 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)
A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)
2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től
80 éves a Magyar Higiénikusok Társasága. Dr. Páldy Anna Elnök 2011. március 31.
80 éves a Magyar Higiénikusok Társasága Dr. Páldy Anna Elnök 2011. március 31. A múltat ünnepelni szép dolog, ha az embernek a jelent és a jövőt illetően rendben van a szénája. Kellemes az ősökre emlékezni,
NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program
NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program Képzési idő: 6 félév Tagozat: nappali képzés munkarendje szerint. Finanszírozás: államilag támogatott, illetve
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.
Publikációs jegyzék Dr. Molnár Béla
Publikációs jegyzék Dr. Molnár Béla Könyv, kézirat Molnár Béla - Palásti Béla (1990): Az abonyi amatőr színjátszás története a kezdetektől napjainkig. Pest Megyei Levéltár, Kézirat Molnár Béla (2000):
A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS
A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS www.njszt.hu/files/neumann/infotortenet Projektek Sántáné-Tóth Edit santane.edit@gmail.com NJSZT ITF 2010.03.11. A projekt indulásáról Kiindulásként
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére
331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt
VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra
VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest
A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista
1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József
TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG
TANEGYSÉGLISTA (BA) MODERN FILOLÓGIA KÉPZÉSI ÁG SZLAVISZTIKA ALAPSZAK OROSZ SZAKIRÁNY a 2016-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz
I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74
Összesített lista Hely Rajtszám NÉV Kategória I. 54 Radics László hivatásos 450 330 36,22 36,75 8,77 861,74 II. 22 Tóbiás Béla Mátyás sport 230 23,86 327,66 334,37 10,29 926,18 III. 50 Szabados Zoltán
A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Ethnographica