Ágazati feltáró jelentés - Műanyagipar
|
|
- Marika Kovács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ágazati feltáró jelentés - Műanyagipar verzió: Készítette: Stasztny Péter, a műanyagipari ágazat szervezője Szakmai munkák: Wappel Kálmán, műanyagipari szakértő Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 2 2. A magyar és az osztrák oldalon végrehajtott kérdőívre alapozott, mélyinterjúk 4 eredményeinek összegzése, az ágazati helyzet- és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása 3. Az ágazati vállalkozások igényeinek elemzése, elsődleges kooperációs 13 potenciálok/lehetőségek azonosítása, a második projekt fázis programterve Mellékletek I. A nyitó workshop és a mélyinterjú részvevői II. Igényfelmérő kérdőív III. Válaszokat összefoglaló táblázat. IV. Ipari termelő és inverz folyamatok fogalmai V. A GYMSKIK Ipartagozatának 2013-as kiadványa VI. Az MMSZ évre vonatkozó jelentése VII. A GYMSKIK műanyagipari képzési igény felmérő kérdőíve VIII Március 22-i innovatív program meghívója IX. SZE előadás a biodegradábilis polimerekről X. MOBIL kiállítás Zalaegerszegen, május én XI. Műanyagipari Klaszter Burgenland prezentáció 2017.november 29-én 1/23
2 1. Vezetői összefoglaló Az elkészített dokumentum célja a lehetséges kooperációs területek azonosítása, az ágazatban feltárható együttműködések összegzése. A mélyinterjúk előkészítéséhez szükséges kérdőív kialakítsa két lépésben történt: a javaslati szinten elkészített dokumentum értékelése egy ágazati nyitó workshop keretében zajlott, majd az ott elhangzott javaslatok alapján készült el a felhasznált változat. A nyitó workshop résztvevői és a magyarországi 10 interjú alany listája az I. sz. mellékletben megtekinthető. A mély interjúk során használt kérdőív a II.sz. mellékletben található meg. Ez a dokumentum került lefordításra német nyelvre is, amely alapján készítette el az osztrák partner a 10 interjút. Az így kapott név nélküli, kitöltött dokumentumok is rendelkezésre állnak. A III. sz. mellékeltben pedig összefoglalásra került mind a 20 válasz kiválasztós és szöveges része. Az ágazati feltáró munka során első lépésben a piaci pozíciókat és tevékenységeket vizsgáltuk. A vállalkozások alapvetően sikeresnek ítélték meg tevékenységüket. A térségben nagyon erős az autóipar gazdasági húzó ereje és ennek köszönhetően jó piaci helyzetben vannak a más területeken tevékenykedő műanyagipari cégek is. Kiemelkedő, termelést szolgáló technológiai transzfer valósult meg a térségben a globális és európai befektetések révén, a cégközpontok támogatásával. A műanyagipar termelővállalatainak további növekedését jelenleg a munkaerő piac korlátozza. A felvételt, kölcsönzést külön szolgáltatók segítik, elindult a bérek jelentősebb emelkedése. A saját munkaerő és a felvett kevésbé képzett munkaerő átképzése, belső továbbképzése szinte munka közben valósul meg a vállalatoknál. A fröccsöntő gépek leszedő robotjai, a kiegészítő gépesítések már javarészt megvalósultak. A három műszakban dolgozó műanyag feldolgozó és a szerszámkészítő szakmunkás, technikus a kulcsa a műanyagipar hatékony termelésének, ennek képzésében kell támogatni a vállalatokat. A fejlesztendő területek elemzésére részletesen kitértünk a kérdőíves feldolgozás során, amely a második fejezetben kerül bemutatásra. A határon átnyúló együttműködések megvalósítását célzó projekt sikeres megvalósítása érdekében folyamatosan elemezzük a projekt szervezésében már rendelkezésre álló erősségeinket, fejlesztendőinket, amikre építve tudjuk kivédeni a feltárt veszélyeket, úgy hogy közben megragadjuk az előttünk álló együttműködési lehetőségeket. A műanyagipar termelésének, termékeinek környezeti hatása jelentős, ma még nem megnyugtató a hulladékok visszagyűjtése, újra hasznosítása. Az innovatív vállalkozások javasolnak erre megoldásokat. Az egyetemi, kutató intézeti körökben már elkezdett biodegradábilis polimerek felhasználása még nem terjedt el széleskörűen. A határ két oldalán elhelyezkedő térségekben meghatározó a mezőgazdaság, így érdemesnek tűnik ezt a témát közösen kidolgozni. 2/23
3 Az ipar egyik új technológiája a 3D-s nyomtatás, amelynek elterjedése még nem valósult meg olyan széles körben, mint ahogy az elmúlt években ezt prognosztizáltuk. Erre az innovatív lehetőégre is fókuszálunk. Figyelemmel kísérjük az Ipar 4.0 fejlesztések műanyagipari alkalmazhatóságát is, közös, határon átnyúló, ilyen irányú programok szervezésével. Az interjú kérdések kitértek a vállalkozások jövőképének felvázolására, az általuk követendő példaképekre és azokra az együttműködési területekre, amelyek növekedésüket szolgálják. Konkrét javaslatok, fejlesztési témák érkeztek, amelyre alapozottan terveztük meg a 2018-as év első félévének kapcsolatépítő, szakmai kompetenciákat növelő programjainkat. Az ágazati feltáró munka első szakasza a mosonmagyaróvári és a győri területet vette alapul magyar részről, így a járások szélesebb körét/nagyobb számú vállalkozást kell bevonnunk a következő időszakban, hogy növeljük a potenciális partnerek egymásra találását. Köszönetet szeretnénk mondani - a november 29.-i nyitó workshop résztvevőinek, - az Innonett Kht.-nak (Vasvári Bálint, műszaki igazgatónak) a kérdőív elkészítésében nyújtott szakmai tanácsaiért, - a kérdőíves mélyinterjún résztvevőknek, - az MMSZ-nek és a GYMSKIK-nek, a szakmai anyagok rendelkezésre bocsájtásáért. 3/23
4 2. A magyar és az osztrák oldalon végrehajtott kérdőívre alapozott, mélyinterjúk eredményeinek összegzése, az ágazati helyzet- és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása A feldolgozás módja A 20 interjú feldolgozásának eredményét a kérdések alapján dolgoztam fel. A feldolgozás eredményét tartalmazó táblázat a III. sz. mellékletben megtalálható. Az osztrák és a magyar oldalon is kódszámokkal láttam el az interjúban résztvevőket. A kódoknak megfelelő kérdőívek és a kitöltésben résztvevők adatai az osztrák, illetve a magyar félnél megtalálhatók. A kérdésre adható válaszok sorszáma zárójelben található. Ahol nincs jelezve, ott az osztrák és a magyar kitöltők is hasonló arányban jeleztek vissza az adott témával kapcsolatosan. A kiugróan eltérő arányokat jeleztem a szöveges értékelésben. 1. kérdés: Sorolja be cégének piaci pozícióját A cégek legtöbbje Műanyagipari termék gyártó, ezek közül 13 egy másik cég számára gyárt (1), míg két osztrák cég értékesít a kereskedelemben (2). A műanyagipari cégnek beszállítói, szolgáltatói (3) közül 5-en töltöttek ki kérdőívet. 3 válaszadó szakember, fejlesztő, kutató műanyagipari területen (4). Műanyagipari termék vevője, felhasználója (5) kategóriába szintén három cég sorolta be magát. Egyéb területet jelölt meg 7 kitöltő, amelyek: - szerszámkészítés, - műszaki alakos darabok gyártása, - fémre rádolgozott gumi alkatrészek készítése, - kompozit alkatrészek gyártása, - prototípus gyártástól, elő széria gyártáson át a szériagyártásig terjedő szolgáltatás, - vágószerszámok készítése műanyagmegmunkáláshoz, - laminálás, kasírozás, szendvicspanel gyártás, - vegyes műanyag hulladékok energetikai hasznosítása, - compoundálás. A válaszok besorolás szerinti összes száma (33) alapján látszik, hogy a cégek közel 40%-a több területre is pozícionálta magát. 2. kérdés: Hol található az Ön vállalkozása? A 20 kérdőív kitöltőjének területi eloszlása azt mutatta, hogy a 13 térségből 6 térségbeli vállalkozást, partnert tudtunk megszólítani. A Mosonmagyaróvári járás (1) és az egyéb kategóriában (15) szereplő Győr térséget 5-5 cég képviselte Magyarországról. Észak-Burgenland (4) és a Mattersburgi járás (5) 3-3 interjú alanya szerepelt. Közép-Burgenland (6), Dél-Burgenland (7) 2-2 céggel szerepelt a felmérésben az osztrák partnerek részéről. A jelen felmérésben nem került bevonásra Römerland Carnuntum térsége (2), a Soproni járás (3), a Kőszegi és Szombathelyi járás (8), Bucklige Welt-Wechselland térsége (9), Wechselland térsége 4/23
5 (10), Thermenland térsége (11), a Zalaegerszegi járás (12), a Lenti járás (13) és Joglland térsége(14). 1. sz. ábra: A kérdőívet kitöltők területi megoszlása 3. kérdés: Mely műanyagipari ágazatban végzi tevékenységét? Milyen technológiákat alkalmaz? A kitöltök 50%-a jelölte meg a műanyag fröccsöntött termékek (1) gyártását. Széles körben, 8 cég jelezte az egyéb (8) tevékenységeket, illetve technológiákat: - félkész termékek gyártása, SML gépek, - CRD, CNC szerszámgépeken történő megmunkálás, - hagyományos prések használata, - csomagoló anyagok gyártása, - szerszámgyártás, - additív gyártás (3D nyomtatási szolgáltatás), - laminálás, kasírozás, szendvicspanel gyártás, - mérőeszköz, készülék tervezés műanyagipari cégek részére 5 cég kompozitból is készít termékeket (3). 4 osztrák vállalkozás palettájában szerepelnek gumiból készült termékek (csövek, tömítések, stb.) (2). 3-3 kitöltő extrudálással készít termékeket (4), illetve foglalkozik a műanyagok újra hasznosításával (7). Megjelent a technológiák között a biológiailag lebomló (biodegradábilis) polimerek előállítása (6) is, viszont vákuum formázott termékek (5) gyártását egy kitöltő sem jelölt meg.
6 5/23 4. kérdés: Hány alkalmazottat foglalkoztat? A kérdőív kitöltő 20 interjú alany közül 12 cég több mint 10 alkalmazottat (4) foglalkoztat, 4-4 pedig 1-5 alkalmazottat (2) (ezek mind magyar cégek voltak), vagy 5-10 alkalmazottat (3). Egyéni vállalkozó nem volt (1) a megkérdezettek között. 5. kérdés: Képez ki szakmunkás diákokat, együttműködik iskolákkal a szakképzés területén? A 20 cégből 7 cég adott igen választ és a nagyobb hányad jelezte, hogy nem. A miért nemre az alábbi válaszok érkeztek: - még nem próbáltuk, a szervezet még nem áll rendelkezésre, fel fogjuk építeni, - még nem, a vállalat felépítésének fázisában van, - nincs a cégnél képzés, - nincs oktató a cégnél, kicsi az igény oktatásra, - betanított női munkaerőt alkalmazunk, - felsőfokú intézményekkel működünk együtt, a cég érettségi szintje nem igényli a szakiskolákkal történő kapcsolattartást, - nincs rá kapacitás, - nincs a városban képzés, - még nem indult el a sorozatgyártás, nem üzemelték be a berendezést, - felsőoktatási intézményként működnek, - nincs tudomása a cégvezetőnek olyan iskoláról, amire szüksége lenne. A magyar kitöltők kisebb vállalkozások, így itt többen nem foglalkoznak képzéssel. 6. kérdés: Mikor alapította vállalkozását? A legfiatalabb vállalkozás 2014-ben alakult (magyar cég). 7 cég működik a 2000-es évek óta, 6 pedig az 1990-es évektől, a többi régebben alakult. 7. kérdés: Mi jelenti jelenleg a legnagyobb kihívást az Ön vállalkozása számára? A megfelelő munkaerő megtalálása (7) jelenti a legnagyobb feladatot a kitöltők működésében, ezt 11-en jelölték meg a 20 megkérdezett interjú alany közül. Az alapanyag árak változása és annak érvényesítése a vevőknél (1) az osztrák cégeket érintik érzékenyen, 8-an jelölték ezt a tényt, míg csak egy magyar cégnél hasonló a helyzet. 7-en jelölték a hiányzó finanszírozási lehetőségeket, a kockázati befektető megtalálásának (11) keresését, itt a magyar kitöltők adták a nagyobb hányadot. 5-5-en jelölték meg
7 - a túl kevés kapacitást (időt, ismeretet) ami a modern marketing alkalmazásához kell (6), illetve - a szükséges munkaerő képzését, belső átképzését (8). 6/23 4 cégnek az alkatrészek minősítésével kapcsolatos belső hiányosságok, külső szolgáltatók hiánya (3) okoz megoldandó feladatot. Három cégnek a saját szerszám gyártási kapacitás hiánya, külső szolgáltatás hiánya (2) okoz fejtörést. Két kitöltő jelölte meg a hiányzó értékesítési lehetőségeket (5). Az Ipar 4.0-val kapcsolatos ismeretek, a bevezetés gyakorlatának, és a teendők ütemezésének eldöntéséhez szükséges információk hiánya (9) csak egy magyar kitöltő számára fontos. 6-an jeleztek egyéb (12) feladatot, az alábbiak szerint: - még alacsonyan képzett munkaerőt találni is nehéz, akiket cégen belül tovább lehetne képezni, pl. targoncavezetőnek, lakatosnak, - megfelelő szakemberek és beszállítók az autóipar számára, - a bankok nem rugalmasak, kérdéskatalógusuk túl széleskörű, - korai termék szakasz, új ismeretlen termék bevezetése, szakmai partner keresése, - majdani vevők megtalálása, - a lebomló műanyagok piaci helyzete. A cégeknek nem okoznak gondot a vevők megtartásával kapcsolatos nehézségek (4), illetve a jövedelmezőség (az értékesítésből származó bevétel nem fedezi a költségeket) (10). 8. kérdés: Tett eddig valamit a kihívások ellensúlyozása érdekében? Igennel válaszolt majdnem minden kitöltő, csak egy osztrák cég válaszolt nemmel. Az egyéb ellensúlyozó intézkedésnek ezt írta: Unternehmen weiter am Laufen halten ist Ziel Hogyan ellensúlyozta eddig a kihívásokat? kérdésre az alábbi válaszok érkeztek: 12-en jelölték meg az együttműködést más vállalkozásokkal a térségből, szerszámgyártás és méréstechnológia terén (4). 8-8 cég jelölte az alábbiakat: - Együttműködés iskolákkal vagy más oktatási intézménnyel (5), - Saját műszaki fejlesztés, innováció megvalósítása (7), - Az áttöréses fejlesztés alkalmazását jelölte egy magyar cég, ennél a lehetséges válasznál az osztrák kérdőíven egy adaptált verzió szerepel (9): Qualitätsmanagement im Unternehmen ( KVP,Wissensmanagement, Projektmanagement) erre érkezett 7 osztrák partnernek a jelölése Az Online megjelenést (közösségi média, hírlevél...) (3) 7 cég jelölte meg. 5 cég pedig az együttműködést tartja fontosnak más vállalkozásokkal a térségből marketing és/vagy értékesítés terén (2).
8 7/ kitöltő választotta az alábbiakat: - Intézkedések vevők megtartása érdekében (1), (3 osztrák kitöltő) - Hatékonyság fejlesztési módszerek szisztematikus alkalmazása (Kaizen, Lean módszerek) (6), - Ipar 4.0 megoldások alkalmazása (8), (3 osztrák kitöltő) Egyéb (10) intézkedésre érkezett megjegyzések az alábbiak szerint: - egyszerű termelés hétvégén és éjszaka, - külső tanácsdó alkalmazása, - a lehető legkevesebb kisegítő személyzet és jól képzett munkatársak, - cél a vállalat további működésének a biztosítása, - nemzetközi megjelenések szervezése, - együttműködés munkaerő kölcsönző céggel, - tovább keressük a befektetőt / finanszírozó partnert, - az első vevő megtalálása, - cégünk nyeresége növekedett, így kevesebb, illetve kisebb a kitettsége a munkaerő hiányos helyzetben. 8B: Sikeresnek bizonyult az intézkedés? 15 cégnél sikeres volt, 5-nél nem. Az osztrák partereknél egy kicsivel több a sikeres projekt. A nem sikeres intézkedésekre is kaptunk válaszokat. Az alábbi indoklást adták a cégek, amelyeket csoportosítottam témakörönként: Az osztrák partnerek válaszai: - az utóbbi 4 év mérlegei voltak a legsikeresebbek a cég alapítása óta, üzleti sikereket értek el, - a piaci részarány biztosítása fejlesztésekkel, egyedi megoldások magas minőségben a termékfejlesztéstől a szériagyártásig - vállalati rugalmasság, alacsonyabb értékű termékeket is piacra kell dobni, rugalmasság a darabszám- és szállítási idő terén - folyamatosan új termékek, új vevők szükségesek, amit propagandával kell támogatni - megfelelő intézkedéseket kell választani, - még folyamatban vannak az akciók, így azok értékelése még nyitott, A magyar interjú alanyok válaszai: - a kialakított szolgáltatás fenntartható, - új vevő megszerzése a feladat, - az intézkedések enyhítették a munkaerőhiányt, - még folyamatban, csak később derül ki az intézkedések eredménye, még nem találtuk meg az első vevőt, befektetőt (ez 2x),
9 - Kevés az érdeklődés a hallgatók részéről a téma iránt, nem sikerült még pénzügyi forrást találni a téma megvalósításának támogatására, osztrák partnert (egyetemet) még nem kerestünk meg. 8/23 9. kérdés: Hogyan ítéli meg általánosságban tekintve a vállalkozása jövőjét? 11 vállalkozás nagyon sikeresnek tartja magát (1) 9 pedig inkább sikeresnek (2). A kitöltők nem jelezték, hogy problémás (3), vagy nagyon problémás (4) helyzetben lennének. 10. kérdés: Mely témák fognak a jövőben különös fontosságot nyerni a vállalkozása számára? Az osztrák partnerek válaszai: - innováció, tudás menedzsment, ügyfél szerzés, ügyfélszolgálat, - Ipar 4.0-3D nyomtatás kontra fröccsöntés, bérköltségek Ausztriában, - a bejövő anyagok minősége fontos, de a piacról visszavett termékek és használt anyagok feldolgozása is, - különösen magas kockázatú és minőségi igényű piaci rés-termékek értékesítése, permanens tanulás, digitalizálás, - innováció, termékfejlesztés, fenntarthatóság, energiahatékonyság, reciklálás, belső szakemberképzés, - felelős gondoskodás a forrásokkal, fenntarthatóság, anyagveszteség elkerülése, reciklálás, - Reciklálás, belső szakember-továbbképzés, kompetens menedzselés, fentartható fejlődés, innovatív termékfejlesztés, - flexibilitás, megbízható szállítás, - digitalizálás, kvalifikált szakembergárda. A magyar interjú alanyok válaszai: - additív gyártás kiegészítése hagyományos kis szériás/egyedi.. Eljárásokkal. Új additív (ipari) gyártóberendezés beszerzése (ha a jelenlegi elavul), - alapanyag, szériagyártás minőségi biztosítása, áramigény kiszolgálása szolgáltató oldalról, humán erőforrás, - szerszámgyártás, műanyag galvanizálás (PA, ABS), műanyag festés, ipari automatizálás, - munkaerő ellátottság a piaci lehetőségekhez, - szakember utánpótlás, - a munkaerőhiány és a finanszírozás megoldása, - a vevői igények által generált darabszámnak megfelelő technológia kiválasztása, - hulladékkezelés jövője és a környezeti terhelés csökkentése, - lebomló műanyagok terjedése környezetvédelmi szempontból, mezőgazdasági hulladékok újra hasznosítási területe,
10 - alapanyag fejlesztés, hatékonyság növelés. 9/ kérdés: Milyen vállalkozásokat ismer, amelyek a jelenlegi kihívásokkal jól boldogulnak és ezért példaként szolgálnak? Az osztrák partnerek a klaszterben (Kunststoffcluster Burgenland) lévő partnereiket jelölték meg alapvetően, két cég adott meg más cégeket példaképként: - Pet Recycliing Team / Alpla Gruppe, - ZKW, Kromberg & Schubert. A magyar interjú alanyoknál már színesebb volt a kép. Van aki több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik határmenti és más internacionális projekt megvalósításában, így ezt a kört jelölte meg. Egy cég azt jelezte, hogy szinte minden külföldi tulajdonú autóipari beszállító hasonló gondokkal küzd. A felsőoktatás-ipar-kormányzat kapcsolati rendszerre is kaptunk jó példákat: - Egyetem (SZE) FIEK projekt mintájára szeretnénk megvalósítani a kitűzött a projektünket, - az ELTE Szombathelyi Gépészmérnök Kar kialakításának mintájára szeretnénk új képzési szakot indítani, - a Zalaegerszegi tesztpályához hasonló kormányzati együttműködés szeretnénk elérni. A többi interjú alany cégeket adott meg példaképként: - RATI, Macher, Audi, Tesla Motors, Biofilter, Federsen, MKV Plast. 12. kérdés: Érdekes lenne-e az Ön számára más térségbeli vállalkozásokkal együttműködésre lépni annak érdekében, hogy együtt sikeresebbé váljanak? A válaszadók 82%-át érdekli az együttműködésekben rejlő lehetőség. 16-an jelezték a közös tapasztalatcsere (3) szükségességét cég szeretne - közös rendezvényt (nyílt napok, szakképzési kiállítások, stb.) (1), illetve - rendezvényeket más térségbeli vállalkozások megismerése céljából (pl. Üzletember találkozók) (4). 10-en szeretnének közös továbbképzést (2). Négyen javasoltak egyéb (6) programot az alábbiak szerint: - A tevékenység Európai szintre történő kiterjesztése, - közös fejlesztési projektek,
11 - befektető, ill. első vevő megtalálása, - osztrák és magyar egyetemi kooperáció. Szervezett benchmarking tevékenységet (5) egy osztrák cég javasolt (O/4) 10/ kérdés: Milyen együttműködéseket ismer, melyek során vállalkozások vagy régiók példaértékű együttműködést folytatnak és sikeresen valósítanak meg tevékenységeket? Az osztrák partnerek a klasztert (Kunststoffcluster Burgenland) jelölték meg. Néhányan megemlítették a testvér régiókban lévő nagyobb és tradicionálisabb műanyag klasztereket, amelyekkel jó a kapcsolata a burgenlandi klaszternek. A magyar interjúalanyok a Niederösztereich tanuló képzés terén, kamara-vállalatok közti együttműködésben láttak jó példákat. kiemelték a Professio Klasztert, illetve a 14-es pontban már említett felsőoktatás-ipar-kormányzat kapcsolati rendszerre bemutatott jó példákat. 14. kérdés: Vannak már határon átnyúló üzleti kapcsolatai Magyarországgal / Ausztriával (pl. beszállítók, vagy vevők)? Az osztrák partnernél 8 cégnek van kapcsolata, csak 2-nek nincs. A magyar válaszadók már kevésbé rendelkeznek kapcsolatokkal, 4 jelezte, hogy van 6 válaszadónak nincsenek kapcsolatai. A 12 kapcsolattal rendelkező cég az alábbi megoszlás szerint jelölte meg partnereit - 14 cégnek beszállítói vannak (1) (7 és 4 a megoszlás), - 10 válaszadónak üzleti partnerei vannak a szomszédos országban (3) ((7 és 3 a megoszlás), - 8 vállalkozás értékesít a szomszédos országban (2) (5 és 3 a megoszlás), - 3 egyéb (4) kapcsolat is beazonosításra került: közös alapanyagbeszerzés partnerekkel a CNC gépen gyártónak vevői kapcsolatai vannak, az egyik magyar cégnek testvér vállalata van Kornenburgban 15. kérdés: Érdekli-e Önt a határon átnyúló kapcsolatok kialakítása vagy a határon átnyúló tapasztalatcsere? A válaszadók 90%-át érdekli a kapcsolatok kialakítása, a határon átnyúló tapasztalatcsere. Az osztrák partnerek: Beszállítókat keresnek megjelölés nélkül, illetve célirányosan: műanyagost, gépgyártót, szerszámgyártót, fröccsöntött termékek gyártót.
12 5 cég vevőt is keres termékeire, szolgáltatásaira. Ezen kívül speciális területen keresnek partnert: - műanyag reciklálás, gyűjtési rendszer, ártalmatlanítás, - tapasztalatcsere érdekében két cég, 11/23 - műanyagtechnika- és fejlesztés területén A magyar partnerek közül egy azt jelezte, hogy folyamatosan nyitottak vagyunk a tapasztalatcserére. Egy másik cég az jelezte, hogy szívesen vennének részt közös fejlesztési projektekben célgép és készülékgyártás, alapanyag beszállítás területén. Termelő vállalat a szakképzés területén szeretne tapasztalatokat gyűjteni. Befektető, beszállító és alvállalkozó partnereket keres innovatív termékére egy fejlesztő cég. Befektető, ill. első vevő megtalálását szeretné elérni, egy vegyi eljárásra vonatkozó szabadalom megvalósításában érdekelt fél. Osztrák és magyar egyetemi kooperációban érdekelt a térségben működő egyetem. Tapasztalatcsere, illetve üzleti lehetőség érdekli az egyik alapanyagokkal foglalkozó céget. 12/23
13 3. Az ágazati vállalkozások igényeinek elemzése, elsődleges kooperációs potenciálok/lehetőségek azonosítása A vállalkozások ágazaton belüli besorolása és a műanyagipar egyes területeinek összefoglalása a 2. sz. ábrán látható, amelyet az elemzés alapjául választottam. 2. sz. ábra: A műanyagipari termelő és inverz folyamatok Ez az ábra felhasználható a termelés (műanyagipari vállalkozások és azok beszállítói, szolgáltatói körében), a műanyagipari hulladékok feldolgozásával kapcsolatos inverz folyamatokban, az innovatív és a tudományos projektekben is. Az inverz folyamatok jelentősége egyre inkább előtérbe kerül a környezetvédelmünk érdekében folytatott tevékenységek bővítése során. További részletek a IV. sz. mellékletben. Az Interreg projektben szereplő gazdasági területből (1. sz. ábra) a feltáró jelentés elkészítéséhez mintarendszernek vesszük GYMS megyét, a mosonmagyaróvári térséget. A projekt jelen fázisában a határon átnyúló partnerek célcsoportjának definiálása a célunk. Azt keressük, hogy mi a gazdaság jelenlegi fejlettsége és rendszere a térségben? A térségben lévő műanyagipari vállalkozások jellemzően nagyvállalatok, jelentős része külföldi tulajdonban van, néhányuk globális struktúrában működők. Elsősorban autóipari beszállító cégek telepedtek meg a mintának kiemelt térségben. Az alábbi kiemelések a GYMS megye iparát mutatja be, azon belül a műanyagipart. A teljes gazdasági kiadvány a V. sz. mellékletben található meg. 13/23
14 A megye gazdaságát jellemzi, hogy az egy főre jutó bruttó termelési érték alapján Budapest mögött a második helyen áll a magyarországi megyék között. A GYMSKIK Ipari tagozat kiadványában rendszerezésre került a műanyagipar is az alábbiak szerint: 14/23
15 A GYMSKIK tevékenységével kapcsolatos további aktuális információk a lapon érhetők el. A térségben működő vállalkozások összefoglalója az ipari terület bemutatásánál található meg. A vállalkozásokkal kapcsolatos részletes információk a GYMSKIK-ben elérhetők a home lapon megadott kontaktok alapján. A műanyag ipar országos szemszögből történő bemutatásához az MMSZ évre vonatkozó jelentését vettük alapul, ami segít az iparág áttekintésében. A VI. sz. mellékletben található meg a teljes jelentés és az aktuális információk a lapon érhetők el. Az Interreg projektben szereplő gazdasági területen működnek az alábbi ábrán bekarikázott cégek a szövetség tagjai közül: 3. sz. ábra: Az MMSZ tagjai és az Regionett régióban működők kiemelése Az osztrák műanyagipari klaszter 2005 óta működik Burgenlandban. Az aktuális tagokat bemutató homelap március végére lesz aktualizálva, így akkor lesz elérhető a magyar 15/23
16 partnerek számára. A közös kapcsolatépítő munka elkezdéséhez, a magyar oldalon történő hálózatépítés szervezéséhez nagy segítséget adott részünkre Dr. Silvia Leeb által, a nyitó workshopon bemutatott prezentáció, amely a XI. sz mellékletben található. A magyar régiókban lévő cégek között nincs olyan szervezett kapcsolat, mint amit egy több éves tapasztalattal, kiforrott stratégiai célokkal működő klaszter tud nyújtani. A magyar oldalon a megyei, városi kamarák szervezik a vállalkozásoknak nyújtott programokat, a műanyagipari szakmai szövetség csak országos szinten működik. A feltáró jelentés készítésekor ezen kívül még rendelkezésünkre állt az osztrák partner cégek részéről kitöltött 10 anonim kérdőívben szereplő válasz is. Az ágazatai igényekre épített továbblépéshez egy SWOT elemzésre is szükségünk lesz, hogy az együttműködő parterek belső erősségeire építve használjuk ki az együttműködési lehetőségeket, úgy, hogy közben tovább dolgozunk a fejlesztendő területeinken és figyeljünk a külső veszélyek kivédésére. A SWOT elemzéshez előkészített táblázatot a 4. sz. ábra tartalmazza. 4. sz. ábra: A határon átnyúló együttműködés szervezéséhez szükséges SWOT elemzés formula Néhány mintát, lehetséges kitöltési példát beírtam. A táblázat tényleges feltöltése, folyamatos aktualizálása a 2018 első féléves műhelytalálkozókon, rendezvényeken az ott résztvevőkkel közösen történik majd. 16/23
17 A magyarországi térség erősségeinek bemutatására az 5. sz. ábrán lévő térképek szolgálnak, amelyek a területi tőke és a gazdasági fejlettséget mutatják Magyarországon ( az egyes járásokra vonatkozó felmérések alapján. 5. sz. ábra: A magyarországi térségek területi tőkéje és gazdasági fejlettsége Az Interreg projektbe bevont magyar térségek mindkét területen az országos átlag felett vannak, jó alapokkal rendelkeznek a határon átnyúló együttműködés megvalósításához, a további gazdasági növekedéshez és a szakképzett munkaerő térségbe vonzásához. 3.1 A műanyagipari termelő vállalatok területén beazonosítható együttműködési lehetőségek áttekintése Az Interreg projekt gazdasági területei (lásd 1. sz. ábra) egy koncentrált és dinamikusan fejlődő autóiparral rendelkező térségben helyezkednek el. A 6. sz. ábrán bemutatott autógyárak a fő vásárlói a környező országok, az európai országok, de jelentős a világpiacra gyártott termékek aránya is. Ez a gazdasági potenciál meghatározza az itt élő lakosság vásárlóerejének dinamikus növekedését, így nem csak - az autóiparba beszállító műanyagipari cégek, hanem - a lakossági fogasztásban érintett vállalkozások is 17/23
18 jelentős piaci megrendeléssel rendelkeznek. Ez a trend még 6-10 évre biztosított a jelenlegi előrejelzések szerint, így csak a piaci igények kielégítéséhez szükséges, a vevők elégedettségét biztosító erőforrások megteremtésére kell fokuszálnia a térségben működő termelő vállalatoknak. 6. sz. ábra: Az autógyártás koncentrációja a térség közelében A műanyagipari termelő cégek összefoglalása és területi elhelyezkedése a 7. sz. ábrán található. 18/23
19 7. sz. ábra: Mosonmagyaróvár és Győr térségében működő műanyagipari cégek Az ábrán nem csak a 2 termelő vállalatot soroltuk fel, hanem az innovációban (5 partner) és a tudományos területen (Széchenyi István Egyetem) lehetséges kapcsolati kört is. Ezek azok a lehetséges projekt résztvevők, akikről a két térségben valamilyen szintű információval rendelkezünk jelenleg, és egy részének képviselőjét már sikerült a nyitó workshopon és az interjúk során megszólítanunk (10 interjú alany). 15 fő került már személyes beszélgetés kapcsán kapcsolatba a projekttel. 8. sz. ábra: A lehetséges kapcsolati kör tulajdonosainak nemzeti megoszlása A Magyarországon lévő, mintának választott két térségben szereplő cégek tulajdonosi szerkezetében meghatározó a német befektetők aránya (28%). A magyar és osztrák tulajdonú cégek száma már kisebb arányt képvisel (12-12 %), míg az amerikai befektetéssel alapított cégek 19/23
20 aránya 8 %. A cégek rendkívül szerteágazó tulajdonosi szerkezetét mutatja, hogy további 5 másik nemzet befektetői is jelen vannak a két térségben, és nem csak európaiak, hanem megtalálhatók távolkeletiek is (indiai és japán), ez 20% a termelő vállalatoknak. Míg az osztrák partner vállalatok 2005 óta klaszter szervezetbe tömörültek és együttműködnek, addig a 7. sz ábrán szereplő cégek között csak a GYMSKIK által fél évente szervezett szakmai programok, céglátogatások, szakképzéssel kapcsolatos megbeszélések jelentettek közös felületet a műanyagipari termelő vállalatok számára. A cégek kb. 50% az, amelynek képviselője ismeri egymást. A térségben nincs sem középfokú, sem felsőfokú műanyagipari képzés a termelő vállalatok számára. Egyedi képzések és más térségből ide érkező szakemberek, illetve a magyarországi felsőfokú képzésben végzett mérnökök jelentik a szakmai potenciált a vállalkozások számára. A külföldi tulajdonban lévő cégek pedig az anyavállalattól, szakmai kompetencia központból telepítik át a már kidolgozott technológiákat, betanítva a helyi szakembereket. Így jelentős technológiai transzfer valósult meg az elmúlt 20 évben. Ez berendezésekben, fröccsöntő szerszámokban, technológiai sorokban és az ezek üzemeltetéséhez szükséges termelés szervezési módszerekben testesült meg. A termelő vállalatok alapvetően az alkalmazott munkaerő termelékenységén és a munkaerő piaci ellátottságon szeretnének javítani. A 9. sz. ábra mutatja, hogy a kisebb létszámú, Magyarországon működő vállalkozások egy főre jutó hozzáadott értéke elmarad a környező országok átlagértékétől. 9. sz. ábra: A magyar vállalkozások munkatermelékenysége 2014-ben Versenyképesség: magától nem megy ( A két térségben működő vállalkozások képzési igényeinek felmérésére kérdőíves felmérést tervez a GYMSKIK 2018 első negyedévében, amelynek tapasztalatait április hónapban tervezzük kiértékelni. Az előkészített kérdőív VII. sz. mellékletben található. Úgy gondoljuk, hogy a cégek közötti együttműködéshez, a cégek egymás iránti bizalmának kialakulásához, olyan közös 20/23
21 témát kell találni, amely nem sérti az egyéni érdekeiket és közös igényként integrálható a megvalósítása. Ezzel kívánjuk áthidalni a különböző nemzeti kultúrákból eredő céges elképzeléseket és egyben összehangolni a kamara aktivitásaival. Ebben a munkában számítunk osztrák partnereink tapasztalataira is. Ha már elértük a kezdeti sikereket, akkor tudjuk a többi térségbe kiterjeszteni a projekt jó gyakorlatát. 3.2 A műanyagiparnak beszállító, szolgáltató vállalkozások körében feltárt együttműködési lehetőségek A műanyagipar számára gépeket, kiegészítő berendezéseket, szerszámokat kell szállítani. Ezek beszerzése alapvetően globális piacokról történik, egy osztrák cég van a mosonmagyaróvári térségben, aki ebben az üzleti szegmensben érdekelt. A kereskedelmi vezetőjükkel már felvettük a kapcsolatot. A szerszámok, mérőkészülékek gyártása a fémipari ágazathoz tartozó cégeket érinti, akikkel szoros kapcsolatban vagyunk a projekt megvalósítása során. A műanyagipari alapanyag szállítás is globális beszerzési struktúrában történik, csak piaci résekre van lehetősége a térségben működő vállalkozásoknak. Az alapanyag feldolgozást követően már jelentős térfogati növekedés van a műanyagipari termékek esetében, így például a habanyagok gyártása közvetlenül a feldolgozó üzem mellé épült. A műanyagipari vállalatok a megrendelők közelébe települnek, mert az aránylag kis értékű termék árakra eső logisztikai költségek a távolsággal arányosan egyre inkább lehetetlenné teszik a versenyképes piaci jelenlétet. Ezért nagyon fontos a saját, vagy a szolgáltatókhoz kiszervezett logisztikai megoldások hatékonysága. Ezekre a jó gyakorlatokra is találunk számos jó példát a két térségben, ezek megosztása a határ mindkét oldalán tevékenykedő cégek számára fontos. A műanyagipari termelés melléktermékeként is keletkezik hulladék, de igazán a végső felhasználók által elhasznált, műanyagipari alapokra épülő termékek hulladéka jelent komoly begyűjtési és tovább feldolgozási feladatot. Ezért tértünk ki a 2. sz. ábrán a termelőfolyamatokon kívül, az inverz folyamtokra is (lásd IV. sz. melléklet), mert ez szinte elválaszthatatlan ettől az iparágtól. A hulladék-feldolgozásban, reciklálásban dolgozó szolgáltató vállalatok szerepe fontos a jövőben, a határ mindkét oldalán természetvédelmi területek vannak, az élhető környezet megtartása alapvető számunkra. Ez a téma is egy olyan közös együttműködési terület, amely összehozhatja a szolgáltatókat, az innovációban érdekelt feleket és a tudományos tevékenység művelőit. A 2018-as elő féléves program tervezésénél ezt a téma területet is kiemelten fogjuk kezelni. 3.3 A műanyagipar innovációs bázisaink, cégeinek összekapcsolásában rejlő együttműködési lehetőségek A interjúk alapján, Győr térségben szakmai program, műhelytalálkozó szervezéséhez adottak a szakmai és technikai feltételek: 3D-s nyomtatás, Ipar 4.0. témákban. A Győri Ipari parkban működő vállalkozásokkal kapcsolatépítés kezdeményezhető, nemzetközi projektszervezési 21/23
22 gyakorlattal rendelkeznek az Innovációs központ munkatársai. Márciusra már meg is szerveztünk egy programot (VIII. sz. melléklet), amelyre sok szeretettel várjuk osztrák partnereinket is. Egy másik cég az jelezte, hogy szívesen vennének részt közös fejlesztési projektekben célgép és készülékgyártás, laminált alapanyag beszállítás területén. Ők készítették például a nyitó workshopon, november 29-én bemutatott elektromos robogó egyik változatát biokompozitból. 10. sz. ábra: Az elektromos robogó fejlesztése és piacra juttatása Befektető, beszállító és alvállalkozó partnereket keres innovatív termékére több cég is így rendezvényeinken ezt mindig elsődleges szempontként kezeljük és teret adunk a kapcsolatépítésre. 3.4 Tudományos területen beazonosított együttműködési lehetőség A biológiailag lebomló (biodegradábilis) polimerek műszaki előállítására, alapanyagként történő gyakorlati alkalmazásához keresünk együttműködési lehetőségeket. A magyarosztrák határon átnyúló térség mezőgazdasági terményeinek felhasználását, a globálisan előállított műanyagipari alapanyagok helyi kiváltását célozza ez a tudományos projekt. Tervezzük a kutatási és fejlesztési koncepció bemutatását, az osztrák és magyar egyetemi kooperáció létrehozását a biológiailag lebomló (biodegradábilis) polimerek felhasználható alapanyagának előállítása területén. A projekt eddigi lépéseit bemutató prezentáció a IX. sz. mellékletben megtalálható A második projektfázis további programjainak terve A műanyagipari hálózatfejlesztés második szakaszában további ágazati innovációk bemutatásával, a sikeres fejlesztők, ötletgazdák meghívásával tervezzük osztrák partnereinkkel a közös munkát. Terveink között szerepel a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron való részvétel, amely április 11-én, Győrben lesz a Széchenyi Egyetem aulájában. A kiállításon bemutatkoznak azok a találmányok, amelyek néhány év múlva talán a 22/23
23 mindennapjaink részei lesznek. Elsősorban az utóbbi három évben kifejlesztett új, innovatív termékek és szolgáltatások, valamint jelentősebb fejlesztési eredmények tekinthetők meg, kiemelt figyelmet fordítva a spin-off és start-up cégek találmányaira, ötleteire. A térség autóiparának jövőjét nagyban befolyásolja az autónom járművek fejlesztése. A műanyagipar jövőbeni fejlődésének fontos területe az autóipari beszállítási lehetőségek ismerete, a trendek nyomon követése. Tervezzük a II. MOBIL Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencián való részvételünket. Zalaegerszegi tesztpálya rendezvényéhez kapcsolódó 2 napos rendezvény május 24-én és 25-én lesz. A program felhívás a X. sz. mellékletben található. Így szeretnénk a Zalaegerszegi térségben működő műanyagipari cégek közelében programot szervezni, hogy őket is bevonzzuk a projektbe. Az a célunk, hogy a tervezett rendezvények alapján létrejöjjenek a határon átnyúló együttműködések. 23/23
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
North Hungarian Automotive Cluster
North Hungarian Automotive Cluster Alapítók Miskolci Egyetem Innovációmenedzsment Kooperációs Kutatási Központ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pannon Autóipari Klaszter 2 Az ImKKK
Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.
Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.
Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
(2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy
PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK
PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK A klaszter menedzsment szervezete a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft. Győr Szombathely Zalaegerszeg A Nyugat-dunántúli régióban
Ágazati együttműködés
Ágazati együttműködés Műanyagipar Nyitó workshop Mosonmagyaróvár 2017 november 29. Program - Műanyagipar - ágazati hálózatfejlesztési műhelytalálkozó 14.00. A workshop megnyitása, résztvevők bemutatkozása
Smart City Tudásbázis
Smart City Tudásbázis Projektpartner: Vezető partner és további projektpartnerek: TINA VIENNA (Vezető partner) Esetleg Bécs város kollégái és üzlettársai a kiválasztott tématerületeken Potenciális projektpartnerek
PANnon Autóipari Cluster
PANnon Autóipari Cluster Klaszter szolgáltatások a versenyképesség erősítéséért Készítette: Kabács Zoltán Rendezvény: Lean WS - Budapest, 2007.október 24. 1.1 PANAC tagság PANAC statisztika (2005): Alkalmazottak
Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális
Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA
Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek
Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek 2 Változás sebessége A gazdasági átalakulás nehezen követi a technológiai fejlődést Technológiai változás
A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli trendjei a Nyugat-dunántúli régióban
MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet A Nyugat-dunántúli technológiai régió jövőképe és operatív programja Győr, 2004. szeptember 30. A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli
Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató
Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban 2014-2020 Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Budapest, 2014. március 26. Tartalom 1. Jövőkép 2. Gazdaságfejlesztési
Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa
Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BÉKÉS MEGYE JÖVŐKÉPE az élhető és sikeres megye
A magyar vállalkozások innovációs és K+F tevékenysége
RECOM, Gazdaság-Kutatás-Innováció Szombathely, 2010. december 13. A magyar vállalkozások innovációs és K+F tevékenysége Dr. Grosz András MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Az előadás felépítése
Professzionális üzleti kapcsolatépítés
Professzionális üzleti kapcsolatépítés Üzleti kapcsolatépítés, mint ÉLETFORMA Mi Szomszéd Sógor Nagy cég Az üzleti kapcsolatépítés felértékelődésének okai Az üzleti kapcsolatépítés fogalma Üzleti kapcsolatépítés
Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség. Kalcsú Zoltán Szombathely, 2013. május 30.
Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség Kalcsú Zoltán Szombathely, 2013. május 30. Az innovációs ügynökség Győr Szombathely Zalaegerszeg - A Nyugat-dunántúli régióban 2008 óta - 3 megyei jogú városban,
Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések
Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések Dr. Boda György Boda & Partners Kft partnere Budapesti Corvinus egyetem, egyetemi docens.. XXIII. Magyar
Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők:
Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN Szervezők: 250 kiállító 10 különböző ország 10.000 látogató Mit kínál az AutomotiveHungary? 1 A
Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár
Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs
A Nyugat-dunántúli technológiai előretekintési program felépítése
A Nyugat-dunántúli technológiai régió jövőképe és operatív programja projektindító workshop Győr, 2003. június 4. A Nyugat-dunántúli technológiai előretekintési program felépítése Grosz András tudományos
Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék
Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...
Autóbusz Klaszter Bemutatkozás
Autóbuszgyártó Klaszter Budapest, 2010 augusztus 9. Autóbusz Klaszter Bemutatkozás Magyar Autóbuszgyártó Klaszter 2010 áprilisában 31 magyar vállalat és a Budapesti Műszaki Egyetem Járműgyártás tanszéke
Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel!
Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Nagyobb támogatottság, nagyobb versenyképesség! Glósz és Társa innováció menedzsment www.glosz.hu Innováció
Tatabánya-Esztergom kiemelt járműipari központ (2014. április 1.)
Tatabánya-Esztergom kiemelt járműipari központ (2014. április 1.) Tatabánya-Esztergom kiemelt fejlesztési régiók szereplői: ALÁÍRÓK: (2014. március 6.) Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Komárom-Esztergom
2014.09.25. Budapest. A CluStrat projekt pilotjainak bemutatása. Nemzeti Szakpolitikai Párbeszéd. Ruga Eszter nemzetközi projektmenedzser
Budapest A CluStrat projekt pilotjainak bemutatása Nemzeti Szakpolitikai Párbeszéd Ruga Eszter nemzetközi projektmenedzser A CluStrat projekt 8 pilot tevékenysége 1. Folyamat fejlesztés: innováció fokozása
VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP)
VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP) A módosított VEKOP ÉFK-ban keretemeléssel érintett felhívások: 1011/2016. (I. azonosító jele
Milyen kihívásokat kell a logisztikának kezelni, magas szinten megoldani a globalizált világban?
1 fólia Milyen kihívásokat kell a logisztikának kezelni, magas szinten megoldani a globalizált világban? A termelés globalizációja következtében teljesen átalakul a termelő vállalatok struktúrálódása.
HTE képzési portfolió kialakítása. Előzetes megvalósíthatósági projekt november
HTE képzési portfolió kialakítása Előzetes megvalósíthatósági projekt 2017. november HTE képzési portfolió víziója A tudásalapú társadalom támogatása az IKT technológiához kapcsolódóan. A HTE legyen a
Az új OTK-OFK és a klaszterek Stratégiai vitaanyag
Az új OTK-OFK és a klaszterek Stratégiai vitaanyag A dokumentumról Célok Piaci szereplők Társadalmi szereplők Közszféra Távlatos fejlesztési üzenetek a magyar társadalmi és gazdasági szereplők lehető legszélesebb
A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája
A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2009. Dr. Szépvölgyi Ákos KDRIÜ Nonprofit Kft. 2009.05.14. A Közép-Dunántúl hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1999)
Reflecting Excellence
SMG / SMR Hungary Bt. cégismertető Az SMR (Samvardhana Motherson Reflectec) Hungary Bt. az SMG (Samvardhana Motherson Groupe) indiai telephelyű cégcsoport tagja. Az SMG világviszonylatban 140 telephellyel
BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 ORSZÁGOS ÉS MEGYEI TERVEZÉSI FOLYAMATOK ÁTTEKINTÉSE Budapest új városfejlesztési koncepciója: BUDAPEST
CSAOSZ Csomagolási Konferencia November 3.
CSAOSZ Csomagolási Konferencia 2015. November 3. CSAOSZ Csomagolási Konferencia Befektetés és Beszállítás: mit teszünk mi? Adatbázisaink: direkt és indirekt beszállítóknak K+F és KKV: a kormányzati segítség
KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok
KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok TERVDOKUMENTUMOK HIERARCHIÁJA FELADATOK, ÜTEMTERV 2012 2013 társadalmasítás
Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása. 2015. április 22.
Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása 2015. április 22. Mi hozott össze bennünket? azonos tevékenység mindnyájan forgácsolással foglalkoztunk azonos probléma a szakemberek elfogytak - utánpótlás
Megújuló energia elemzések
Egyesület Megújuló energia elemzések Egyesület Üzletember-találkozó a szilárd energetikai biomasszával foglalkozó cégek üzleti lehetőségének fejlesztésére Szombathely, 2012. március 21. Egyesület a PBN
Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként LEADER-szerűség az intézkedések, projektjavaslatok vonatkozásában A LEADER program a társadalmi-gazdasági
Vállalkozói innováció meghatározó tényezői
Vállalkozói Innováció a Dunántúlon c. szakmai konferencia MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Székház 2010. március 3. Vállalkozói innováció meghatározó tényezői BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs, MTA
A marketing tevékenység megszervezése a sepsiszentgyörgyi kis- és közepes vállalatok keretében
531 JEGYZETLAPOK Domokos Ernő Krájnik Izabella A marketing tevékenység megszervezése a sepsiszentgyörgyi kis- és közepes vállalatok keretében A kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege (Mrd Ft) GINOP-..-8
IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30.
Speciális vízgazdálkodási szakmérnök képzés üzleti hasznosítási lehetőségei 2014. Május 30. Tevékenysége: közhasznú nonprofit tevékenység Főtevékenysége: 8559 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei
Nemzetközi Innovációmenedzsment Tanácsadási szolgáltatás. OTP Hungaro-Projekt Kft.
Nemzetközi Innovációmenedzsment Tanácsadási szolgáltatás OTP Hungaro-Projekt Kft. Vállalati célok, problémák Elég versenyképesek a termékeink? Hogyan javítsuk versenyképességünket? Hogyan növeljük az árbevételünket
Az induló klaszter projekt eddigi eredményei
Az induló klaszter projekt eddigi eredményei Lenkey Péter klasztermenedzser Klaszter Közgyőlés & Üzletember találkozó Miskolc, 2012.05.30. 1 Projekt adatok CÍM: ÉMOP-1.2.1.-11-0018 A NAUTILUS Klaszter
Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.
Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés
Szponzorációs ajánlat
REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.
A Pólus a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban tapasztalatok és lehetőségek Szilágyi László Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.
FELMÉRÉSI TERV. 1.) Felmérési terv célja:
FELMÉRÉSI TERV 1.) Felmérési terv célja: 2.) Felmérés folyamata: 3.) Felmérés módszertanának meghatározása 4.) Kérdőív tervezésének fázisai, tesztelésének módja 5.) Interjúk előkészítésének módja 6.) Adatgyűjtés
A térségfejlesztés modellje
Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje
(INTEGRÁCIÓ + GENERÁCIÓVÁLTÁS)*GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖRNYEZET
(INTEGRÁCIÓ + GENERÁCIÓVÁLTÁS)*GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖRNYEZET VÁLTOZÁSA = ÚJ MŰKÖDÉSI MODELL A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN DR. KOVÁCS ZSOLT SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Prezentáció felépítése Felsőoktatás helyzete
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK
SZOLNOKI FŐISKOLA Kereskedelem, Marketing és Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK A Felsőfokú Szakképzés Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző szak hallgatói részére
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Projektgenerálás és pályázatok kidolgozása a határon átnyúló területi együttműködés pályázati rendszerben 2009. január 5 - április 30. Projekt kód: 2008/II/EC/32 I. A projekt célja
A HAZAI KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR JÖVŐKÉPE HÁROM VÁROSTÉRSÉGBEN. Horeczki Réka. Dualitások a regionális tudományban XV.
Mosonmagyaróvár, 2017. október 19-20. Az előadás és a tanulmány elkészülését az NKFI-115577 A hazai középvállalati szektor szerepe az ipar területi versenyképességében kutatási projekt támogatja. A HAZAI
KÁRPÁTOK BESZÁLLÍTÓI KLASZTER ALAPÍTÓ DOKUMENTUM
KÁRPÁTOK BESZÁLLÍTÓI KLASZTER ALAPÍTÓ DOKUMENTUM Mi, alapítók a mai napon létrehozzuk a KÁRPÁTOK BESZÁLLÍTÓI KLASZTERT. A Hármashatármenti térség ukrán, szlovák és magyar vállalkozásfejlesztéssel, ipartelepítéssel
MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása
MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege
INNOVÁCIÓS KLUB PÓDIUMBESZÉLGETÉS. FATÉR MÁRTA Technológia- és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda K+F projektvezető Székesfehérvár, 2012. április 5.
INNOVÁCIÓS KLUB PÓDIUMBESZÉLGETÉS FATÉR MÁRTA Technológia- és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda K+F projektvezető Székesfehérvár, 2012. április 5. Technológiai- és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda Mi a
Fókuszban az üzlet. Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter
Fókuszban az üzlet Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter Az IKT vállalatok vállalkozásfejlesztés támogatása modern eszközökkel érett és éretlen piacokon, mint például Hollandia és Törökország. Szántó
Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C
Prof. Dr. Varga Mihály Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C DUÁLIS KÉPZÉS A MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSBAN szakmai fórum Felsőoktatási Centrum Zalaegerszeg,
Faipari vállalatok üzleti és foglalkoztatási kilátásai. Vállalat jelen és jövőképe
Faipari vállalatok üzleti és foglalkoztatási kilátásai Vállalat jelen és jövőképe A kérdőív 3 oldalt tartalmaz, összesen 25 kérdésből áll és az alábbi témakörökben keresi a válaszokat: - Vállalata jelen
Technológiai innovációs szolgáltatások a járműiparban
Technológiai innovációs szolgáltatások a járműiparban Dr. Molnár István DA-RIÜ KhE. Innováció menedzsment a járműiparban szakmai nap Kecskemét, 2011. május 12. Innovációs szolgáltatók a Dél-Alföldön Dél-alföldi
Intelligens szakosodás alapú regionális innovációs stratégia (RIS3)
Intelligens szakosodás alapú regionális innovációs stratégia (RIS3) 2014-2020 között kohéziós politika céljai Járuljon hozzáaz EU 2020 stratégia céljainak megvalósításához Hangsúly: az eredményeken legyen!
Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
Nemzeti Klaszter Konferencia
Nemzeti Klaszter Konferencia 2012. Március 27. Pécs Tartalom DCCA rövid bemutatása Duna Stratégia rövid bemutatása A klasztertevékenységek kapcsolódása a Stratégiához / PA 8/ PA 8 terület projektpéldáinak
Az innováció menedzsment, és eredménynövelő hatása
2016 1 www.glosz.hu www.innovacio-menedzsment.hu 2016 Az innováció menedzsment, MILYEN A SIKERES INNOVÁCIÓ ÜZLETI SZEMPONTBÓL? 2 2016 A MISZTIKUS 7-ES SZÁM 1. Valós piaci igényt szolgál ki 2. Igazodik
Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság
Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:
A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI
A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres
Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft.
Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft. Az Innocare Innovációs Központ tevékenységi köre Vállalkozások K+F+I tevékenységének menedzselése K+F+I tevékenység előkészítése és megvalósítása Befektetési
Oktatási, továbbképzési útmutatás
Oktatási, továbbképzési útmutatás Vállságtól napjainkig (2010. április) a foglalkoztat számának alakulása A válság a legnagyobb mértékben a fizikai munkaerőt igénylő ágazatokat sújtotta, így a feldolgozóipart
MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA
Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK PIACI POTENCIÁLJÁNAK
AZ SZTNH SZEREPE A HAZAI INNOVÁCIÓ-, ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSBEN. Pomázi Gyula
AZ SZTNH SZEREPE A HAZAI INNOVÁCIÓ-, ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSBEN Pomázi Gyula 2019.06.20. 2 Szakpolitikai és fejlesztéspolitikai paradigma váltás 3 A gazdaság versenyképességének további fokozása mögötti
Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok
A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják
MRTT XIV. Vándorgyűlés
MRTT XIV. Vándorgyűlés Gazdaságfejlesztő szervezetek Győrben a szolgáltatási kínálat értékelése Dr. Reisinger Adrienn egyetemi docens radrienn@sze.hu Nagyvárad, 2016. szeptember 16. Meghatározás gazdaságfejlesztés
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01
Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2020 IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. MINTATÉTEL A) Határozza meg a gazdálkodás körébe tartozó fogalmakat: gazdálkodás, termelés és technológia, vállalati
ELŐADÁS CÍME. Duális Felsőoktatási képzés Kecskeméten. Kihívások és előnyök Belina Károly
ELŐADÁS CÍME Duális Felsőoktatási képzés Kecskeméten Kihívások és előnyök Belina Károly Szakképzési konferencia Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2013. november 13. Tartalom Kialakulás Mi a duális
Vállalatgazdaságtan. Minden, amit a Vállalatról tudni kell
Vállalatgazdaságtan Minden, amit a Vállalatról tudni kell 1 Termelési rendszer vizsgálata 2 képzeljük el az alábbi helyzetet örököltünk egy gyárat mit csináljunk vele? működtessük de hogyan? Hogyan működik
A szervezeti innováció alapjai. EPCOS Kft. A TDK Group Company SZ BA FC Szombathely, Hungary December, 2014
A szervezeti innováció alapjai EPCOS Kft. SZ BA FC Szombathely, Hungary December, 2014 Világpiaci szinten vezető elektronikai vállalat Alapítás éve, székhelye: 1935. Tokió Tokyo Denki Kagaku TDK Létszám:
MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK?
Összhang a tájban MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK? A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Kiss Gábor Tervszerű fejlesztés széleskörű együttműködéssel 2013. október Négyoldalú együttműködési
ÖFFK II. projekt keretében megvalósítandó koordinációs kutatás workshop sorozata. Makó
ÖFFK II. projekt keretében megvalósítandó koordinációs kutatás workshop sorozata Makó 2016.11.22. Tartalom 1. Kutatás keretei 2. Módszertan a mai munkához 3. Megyei workshop eredményeinek összefoglalója
LEADER vállalkozási alapú
HPME-hez rendelt forrás HPME HVS célkitűzéshez Helyi termékre épülő bemutató helyek, látványműhelyek kialakítása Versenyképesség (411) LEDER vállalkozási alapú 55 000 000 Ft Míves Térség térség gazdasági
Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség
Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az
Tervezzük együtt a jövőt!
Tervezzük együtt a jövőt! NÓGRÁD MEGYEI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAMOK TERVEZÉSE (előzetes) ELŐZETES RÉSZPROGRAM TERVEK 1. Vállalkozásfejlesztési és befektetés-ösztönzési program 2. Ipari hagyományokon
MEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA
MEGOLDÁSOK EGY KÉZBŐL A TELJES FEJLESZTÉSI FOLYAMATRA MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK SZIMULÁCIÓS MEGOLDÁSOK EL E KTRONIKAI TERVEZÉS SZIMULÁCIÓ TECHNOLÓGIA MEGMUNKÁLÁS GYÁRTÁS- TÁMOGATÁS GYÁRTÁS A CAD-Terv Cégcsoport
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása
Gazdaság és felsőoktatás Egymásrautaltság együttműködés lehetőségei, távlatai. 2013. Április 18-19. Bihall Tamás MKIK alelnök
Gazdaság és felsőoktatás Egymásrautaltság együttműködés lehetőségei, távlatai 2013. Április 18-19. Bihall Tamás MKIK alelnök Életszínvonal, életminőség Magyarország versenypozícióját a magyar gazdaság
A K+F+I forrásai között
Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k
ÜZLETI TERVEZÉS. Csepregi László 2011. március 24.
ÜZLETI TERVEZÉS Csepregi László 2011. március 24. Csepregi László Közgazdász A szakértőről Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Kisvállalkozás-Fejlesztési Központ PhD (doktorandusz) hallgató
Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan
Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű
Innováció menedzsment szolgáltatások bemutatása
Innováció menedzsment szolgáltatások bemutatása Az innovációról a vállalkozásoknak egyszerűen 2015 1 www.glosz.hu 2015 Milyen szolgáltatásokat kínálunk az innováció menedzsment részeként? Az innováció
2014-2020 Pályázatok irányai
2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat
Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV
Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 2. Előadás A beszerzési logisztika alapjai Beszerzési logisztika feladata/1 a termeléshez szükséges: alapanyagok
HITA roadshow 2012.05.8-10.
HITA roadshow 2012.05.8-10. Széleskörű kétoldalú gazdasági kapcsolatok Áru és szolgáltatás kereskedelem Kétoldalú tőkekapcsolatok Közös infrastruktúra fejlesztések Határ menti, regionális együttműködés
MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u évi Közhasznúsági jelentése
MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u. 26. 2016. évi Közhasznúsági jelentése Várgesztes, 2017. MÁRCIUS 01. elnök 1 Magyar Ipari Karbantartók Szervezete Közhasznúsági jelentése
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások. Veszprém, 2010.
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások Veszprém, 2010. Fejlesztés irányai az utóbbi években Kihívások globális, de különösen Európát érintő változások társadalmi váltást követő hazai átalakulások Dokumentumok
Az egyetem, az innováció és a társadalmi tőke kapcsolatáról a Pécsi Tudományegyetem példája és a déldunántúli vállalkozások véleménye alapján
Az egyetem, az innováció és a társadalmi tőke kapcsolatáról a Pécsi Tudományegyetem példája és a déldunántúli vállalkozások véleménye alapján SITÁNYI LÁSZLÓ Vállalkozói Innováció a Dunántúlon szakmai konferencia
A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai
A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei
Újrahasznosítási logisztika. 0. Bevezetés
Újrahasznosítási logisztika 0. Bevezetés Követelmények Értékelés: gyakorlati jegy. Számonkérés: 2 zárthelyi dolgozat. Évközi munka: féléves feladat. Ajánlott irodalom: Cselényi J. Illés B. (szerk.): Logisztikai