Írta: megyei.szerkeszto augusztus 26. szerda, 12:23 - Módosítás: augusztus 26. szerda, 12:33
|
|
- Piroska Mészáros
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SAJTÓKÖZLEMÉNY Gyerekek sérültek meg leggyakrabban a Balatonnál Balaton, július 21. Közel 3500 esetben volt szükség a vöröskeresztes elsősegélynyújtókra a Balatonnál. A strandolók slágersérülései még mindig a kagylóvágások, a rovarcsípések és a sportsérülések voltak, de súlyos koponyasérültet is elláttak a vöröskeresztesek 1/8
2 A Magyar Vöröskereszt július 1-jén indította el Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát (BESZ) 12 Balaton-parti település 17 strandján. Augusztus 20-ig 255 vöröskeresztes elsősegélynyújtó teljesített szolgálatot a Balatonnál, és látta el a szakszerűen a strandolók parton vagy a vízben szerzett sérüléseit. Annak ellenére, hogy idén jóval kevesebb strandon voltak jelen a vöröskeresztesek, az idei esetszám alig maradt el a tavalyitól (2014-ben 20 strandra jutott 3581 sérülés). A Magyar Vöröskereszt önkénteseitől ezen a nyáron 3426 alkalommal kértek segítséget a strandolók, 28 esetben mentőhívásra is szükség volt. A leggyakrabban kagylók és kövek okozta vágások, rovarcsípések, sportsérülések okoztak gondot a fürdőzőknek, de vénás vérzés és egy-egy súlyosabb koponyasérülésnél is szükség volt a vöröskeresztes elsősegélynyújtókra. Az esetek túlnyomó részében gyerekek voltak a sérültek. A legforgalmasabb napjaik egyértelműen a hőségriadó idején voltak a vöröskereszteseknek. 2/8
3 A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat idei költségvetése 17 millió forint volt, mely teljes egészében támogatói forrásokból és adó 1 százalékos felajánlásából finanszírozott a Vöröskereszt. A szolgáltatás ezúttal is ingyenes a programban résztvevő önkormányzatoknak. A BESZ-t pénzbeli támogatással a Balatoni Fejlesztési Tanács, az Uniqa Biztosító Zrt., az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Brit Vöröskereszt közreműködésével a Canon Europe segítette. Balatonudvari Község Önkormányzata fontosnak tartja a szolgálatot a település strandjain, ezért idén is képviselőtestületi határozatban döntött a támogatásról. Az elsősegélynyújtók idén is a Synaptel által, a Telenor támogatásával fejlesztett okostelefon alkalmazás segítségével is rögzítették az eseteket. A megoldás elsősorban az ellátott esetek pontos adminisztrációját, utólagos kiértékelését, és a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat munkájának fejlesztését támogatta. A Telenor a közösen fejlesztett alkalmazás mellett okostelefonokat és Hipernet 4G elérést is biztosított a Vöröskeresztnek. A Coca-Cola Magyarország az elsősegélynyújtók folyadékpótlásáról gondoskodott, a Nestlé Hungária Kft. Maggi instant leveseket ajánlott fel. A VitaPlus Kft. több mint 600 kalcium pezsgőtablettát és 2000 after sun sprayt adományozott, a BonAppetit pedig minden ételéből 15% kedvezményt adott az önkénteseknek. Az EMD Hungary Kft. defibrillátorokat biztosított, a Freesia pedig az elsősegélyládák feltöltését segítette. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat fiataljai 2007 óta sérülést láttak el. A szolgálat indulása óta négyszer történt közvetlen életmentő beavatkozás. Idén is volt defibrillátor az elsősegélynyújtó önkénteseknél. 3/8
4 A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatban résztvevő települések és strandok 2015-ben: Település név 4/8
5 Strand Név DÉLI PART Balatonberény Közösségi Strand Balatonmáriafürdő Fizető strand Balatonfenyves Központi Strand Balatonboglár Platán Strand 5/8
6 Szigeti Strand Balatonlelle Napfény Strand Balatonszemes Élményfürdő Balatonszárszó Központi Strand Balatonföldvár Nyugati Strand Keleti Strand 6/8
7 ÉSZAKI PART Alsóőrs Közösségi Strand Balatonudvari Központi Strand Fövenyes Strand Révfülöp Császtai Strand Szigeti Strand Badacsony 7/8
8 Badacsonyi Strand Tomaji Strand 8/8
2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek
Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 0 -. melléklet: Természetes fürdőhelyek Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 0 -. melléklet: Természetes fürdőhelyek A /00 (IV..) Korm. rendelet szerint kijelölt fürdőhelyek listája,,
SPIRIT OF BALATON. 24 órás kerékpáros élmény- és teljesítménytúra július 2. szombat, 8:00. Nyomtatványok
24 órás kerékpáros élmény- és teljesítménytúra szombat, 8:00 Nyomtatványok Ez a file az alábbi nyomtatványokat tartalmazza: - pecsétkönyv - ellenőrzőlapok - rajttábla (A4 és 2xA5) - plakát - matricák Név:
Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. Balaton déli partján kijelölt fürdőhelyek (strandok) Balatonberénytől Siófokig
Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. A természetes fürdővizekben való fürdés feltételeit és az engedélyezés rendjét a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint
A Balaton fejlesztési térkép v.0.1 bemutató előadás
A Balaton fejlesztési térkép v.0.1 bemutató előadás Balaton Fejlesztési Tanács Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. Siófok, 2008. június 10. Fejlesztési Térkép céljai Mire irányul? A Balaton
Somogy megye fürdésre használt felszíni vizei 2019
Somogy megye fürdésre használt felszíni vizei 2019 Somogy megyében jelenleg 62 db természetes fürdőhely üzemel, melyből a Balaton déli partján Balatonberénytől Balatonvilágosig 59 található, ezen kívül
ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 4/ /2015. Tárgy: Felkészülés a nyári idegenforgalmi szezonra. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó
INGYENES RÉSZVÉNY ÁTRUHÁZÁSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA
INGYENES RÉSZVÉNY ÁTRUHÁZÁSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA Jelen szerződésmódosítás alulírott helyen és időben jött létre egyrészről amagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság ( 1133 Budapest,
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november.-i rendkívüli ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/171- /2017. Előkészítő Kossárné Gál Alexa Melléklet: Megállapodás 2.
Vágányzári információ
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2017. október 11-től 2017. december 9-ig Balatonboglár Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Gyékényes
A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA
A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA VITORLÁSKIKÖTŐK A BALATON KÖRÜL 2016 BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. Ha Balaton, akkor Hajózás! BAHART KIKÖTŐ LÁNCA, ILLETVE TÚRAHELYEI BAHART vitorláskikötők Balatonalmádi
Melléklet. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található különleges madárvédelmi területek. Aggteleki-karszt (HUAN10001)
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található különleges madárvédelmi területek Aggteleki-karszt (HUAN10001) Aggtelek 010, 0100, 0101, 0102/7, 0103/2, 0103/3, 0103/4, 0103/6, 0103/7,
Előterjesztés a Mozdulj Balaton! strandi szabadidős sportprogram-sorozat évi megvalósításáról
Előterjesztés a Mozdulj Balaton! strandi szabadidős sportprogram-sorozat 2018. évi megvalósításáról A Balaton Fejlesztési Tanács (továbbiakban: BFT) 2017. december 8-i ülésén tárgyalta a programsorozat
Településfejlesztési pályázat keretében támogatott projektek
Településfejlesztési pályázat keretében támogatott projektek - 2017 Ságvár Község Önkormányzata Jaba római kori bemutató- és közpark kialakítása Ságváron, I. ütem Ságvár 14 900 053 50,00% 2. Lesenceistvánd
Kommunikációs tevékenység a projektek megvalósítása során
Tartalomjegyzék Kommunikációs tevékenység a projektek megvalósítása során...2 Területi áttekintés...6 1. Mogyorós-hegy HUBF20022...7 2. Bogaras HUBF20026...7 3. Szentkirályszabadja HUBF20031...7 4. Balatonkenesei
Kijelölt természetes fürdőhelyek listája és minősítése
Achilles-tó Győr-Gyirmót Achilles strand Arlói-tó Arló Kemping strand Balaton Ábrahámhegy Alsóörs Európa Kemping Nádas Panzió strand Riviéra strand Badacsonytomaj Badacsony Strandfürdő Miditours strand
Természetes fürdővizek 2010. évi értékelése
Orfű Orfűi tó, strand Baranya megye Baja (Kamarás-Duna) Gázgyár-öböli szabad strand Posztó-öböli szabad strand Vénuszdombi szabad strand Dunapataj Szelid strand Kecskemét Kecskeméti Szabadidő Központ Kiskunmajsa
JEGYZŐKÖNYV. Orbánné Borsos Anikó jkv. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 27-én Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Buza Máté képviselő Haszon Zsolt
Kijelölt természetes fürdőhelyek listája és minősítése
Achilles-tó Győr-Gyirmót Achilles strand Arlói-tó Arló Kemping strand Balaton Ábrahámhegy Ábrahámhegy Községi strand Alsóörs Alsóörs Európa Kemping Strandfürdő Alsóörs Nádas Panzió Strandfürdő Alsóörs
Balatoni fürdőhelyek listája a 2011. évben
Balatoni fürdőhelyek listája a 2011. évben Ábrahámhegy, Községi strand Balatonföldvár, Nyugati strand Alsóörs, Európa Kemping Balatonfüred, Brázay strand Alsóörs, Nádas Panzió strand Balatonfüred, Esterházy
2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek
A Duna vízgyűjtő magyarországi része 2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek 2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek A 78/2008 (IV. 3.) Korm. rendelet szerint kijelölt fürdőhelyek listája 1 szegmens AIT511
A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére
A Balaton régió turizmusa és turisztikai marketingtevékenység a Balaton népszerűsítésére Dr. Niklai Ákos elnök, Magyar Turizmus Zrt. Balaton konferencia Siófok, 2009. április 22. A 2008. évről dióhéjban
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy június 18-tól augusztus 28-ig
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. június 18-tól 2016. augusztus 28-ig Székesfehérvár állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a [Budapest ] Székesfehérvár vasútvonalon az alábbi módosított
Magyar Vízivad Közlemények 26. (2015) Hungarian Waterfowl Publications 26. (2015)
Magyar Vízivad Közlemények 26. (2015) Hungarian Waterfowl Publications 26. (2015) BÜTYKÖS HATTYÚ FÉSZKELŐÁLLOMÁNY-FELMÉRÉS A BALATONON BREEDING POPULATION SURVEY OF MUTE SWAN ON LAKE BALATON 1, 2 Kovács
Üzletpolitikai kedvezmények. Mellékletek
Üzletpolitikai kedvezmények Magyar Kerékpárosklub Klubkártya (Kedvezményes kerékpárjegy)... 2 Hungary Card 2017. csomaghoz kapcsolódó minták... 3 A START Klub kártyákhoz kapcsolódó minták és információk...
Kijelölt természetes fürdőhelyek
Abaliget 1. sz. tó Abaliget Abaligeti 1. sz. tóstrand Achilles-tó Győr-Gyirmót Achilles strand Arlói-tó Arló Suvadás Liget Balaton Ábrahámhegy Ábrahámhegy községi strand Alsóörs Európa Kemping Riviéra
2016. április 29-től május 9-ig
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. április 29-től 2016. május 9-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszárszó állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa
PEG TEAM NAME SECTOR PLACE. 0 Carpe Passion Belgium. 0 The one! 0 Carp Hunter Team. 0 Team SBW. 0 Sean Kelly UK. 0 XTC - Extreme Carp
PEG TEAM NAME SECTOR PLACE 0 Carpe Passion Belgium 0 The one! 0 Carp Hunter Team 0 Team SBW 0 Sean Kelly UK 0 XTC - Extreme Carp 1 FKBaits 2 SBS Baits Slovakia 3 Rebelcell Europe / BioFreak 4 Ferma de
Vágányzári információ
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. szeptember 19-től 2016. december 10-ig Szántód-Kőröshegy Fonyód állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa
30 [Budapest ] Székesfehérvár Gyékényes Érvényes: ig
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 216. május 24-től 216. június 1-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszárszó állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa vasútvonalon
Balaton-felvidék. Balatonakali Balatonszepezd. Révfülöp Badacsonyörs. Badacsony. SCD Balaton-fejlesztési Program
Balaton-felvidék Balatonakali Balatonszepezd Révfülöp Badacsonyörs Badacsony 3 Szőlőskert Hotel és Borászda Szőlőskert Hotel és Borászda BADACSONY Terület nagysága: Fejlesztés jellege: Szálláshely kapacitása:
2016. május 10-től május 23-ig
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. május 10-től 2016. május 23-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszárszó állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa
FÜRDŐHELYI RENDTARTÁS
FÜRDŐHELYI RENDTARTÁS A Balatonudvari Fizető Strand rendjéről és szolgáltatásairól Üdvözöljük Önöket a Balatonudvari Fizető Strandfürdő Vendégeiként! STRANDUNK FIZETŐ STRAND! Üzemeltető és tulajdonos:
A Balaton Fejlesztési Tanács és a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal által 2005. évben támogatott projektek
A Balaton Fejlesztési Tanács és a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal által 2005. évben támogatott projektek A Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben található önkormányzati tulajdonú gyűjtő-utak,
Jegyzőkönyv. Napirendi pont:
Jegyzőkönyv Készült: a 2014. április 14. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László
Az SCD Holding Zrt. tervezett balatoni fejlesztései, és összhangja az érték!rzés kritériumával
Az SCD Holding Zrt. tervezett balatoni fejlesztései, és összhangja az érték!rzés kritériumával Dános Pál MSc.Re.MRICS SCD Ingatlan Central Europe Zrt. vezérigazgató-helyettes 1 Balatonalmádi Balatonfüred
Vágányzári információ Track reconstruction information
Vágányzári információ Track reconstruction information Székesfehérvár állomás átépítése, valamint a dél-balatoni vasútvonal felújítása miatt 2016. május 11-én 00.00 órától 2016. május 13-án 11.00 óráig
Veszprémi Járási HivatalA Ügyiratszám: VE-09Z/ /2018. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Stéger Ferenc Hiv. szám: - Telefon: 88/ Melléklet: -
Veszprémi Járási HivatalA Ügyiratszám: VE-09Z/04872-05/2018. Tárgy: Közlemény Ügyintéző: Stéger Ferenc Hiv. szám: - Telefon: 88/550-899 Melléklet: - K Ö Z L E M É N Y A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi
Virágos Balatonért 2008. Versenyfelhívás
Virágos Balatonért 2008. A Virágos Balatonért 2008. évi közforgalmú és vitorlás kikötő, közforgalmú strand, kereskedelmi szálláshely és magánszálláshely-szépítő versenyt a Szervező Bizottság meghirdeti.
VAGYONGAZDÁLKODÁS A BALATONON
Útvesztők a vagyongazdálkodásban VAGYONGAZDÁLKODÁS A BALATONON Nemzeti Közlekedési Napok 2014 Siófok, 2014. október 28-30. A Balaton Közép-Európa legnagyobb sekélyvízű természetes tava közel 80 km hosszú
Vágányzári információ
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2017. április 13-től 2017.június 16-ig Szántód-Köröshegy Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Nagykanizsa vasútvonalon
A Balatoni Hajózási Zrt. általános szerződési feltételei (ÁSZF) a kikötőhely bérleti, tárolási, daruzási és egyéb szolgáltatásokra
A Balatoni Hajózási Zrt. általános szerződési feltételei (ÁSZF) a kikötőhely bérleti, tárolási, daruzási és egyéb szolgáltatásokra I. Kikötőhely-bérletre vonatkozó rendelkezések 1. A Balatoni Hajózási
Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010
Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010 Operatív program parti és partközeli települések támogatott pályázat, db elnyert Balaton kiemelt üdülőkörzet további települések
Beszámoló. Kerékpártúra a Balaton körül 2013.06.31.-2013.07.05.
Beszámoló Kerékpártúra a Balaton körül 2013.06.31.-2013.07.05. Egercsehi Zrínyi Ilona Általános Iskola Útvonal: - Fonyódliget (csatorna, szabadstrandok) - Fonyód (Sipos hegyi kilátó 233 m, Várhegyi kilátó,
2019. október 03-tól október 10-ig
Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 2019. oktber 03-tl 2019. oktber 10-ig Balatonszentgyörgy Nagykanizsa és Újudvar Nagykanizsa állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 30 Budapest -
JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2012. június 29-én Balatonfenyves Község Önkormányzat üdülőhelyi fórumán.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. június 29-én Balatonfenyves Község Önkormányzat üdülőhelyi fórumán. Hely: Községháza nagyterme Jelen vannak: Gyanó Józsefné Haszon Zsolt Somogyi István képviselő Dr. Tóthné Dr.
BALATONFÜRED VÁROS Az előterjesztés jogszabállyal. Dr. Tárnoki Richárd jegyző. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. május 26-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS Az előterjesztés jogszabállyal POLGÁRMESTERI HIVATAL nem ellentétes POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Dr. Tárnoki Richárd jegyző Szám:.../2005. Előkészítő: Lipták János
Befektetések, fejlesztések megtérülési lehetıségei a Balaton Kiemelt Üdülıkörzetben
Befektetések, fejlesztések megtérülési lehetıségei a Balaton Kiemelt Üdülıkörzetben A Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötı beruházásai Siófok, 2007. november 27. A Balaton egyetlen vitorláskikötı lánca
30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: Kiindulási állomás Kaposvár Pécs. Végállomás Tapolca Tapolca
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. december 11-től 2017. június 16-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszentgyörgy állomások között és Sávoly állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest
Balatoni Bringakör túra érdekes feladatokkal, oklevéllel - hatalmas, mégis kellemes kihívás
balatontipp.hu Balatoni Bringakör túra érdekes feladatokkal, oklevéllel - hatalmas, mégis kellemes kihívás Szerző: Győrffy Árpád 9-11 perc 2018.04.23. Tekerd és fotózd körbe a Balatont 2018-ban is! Tedd
30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: œ Kiindulási állomás Kaposvár Pécs
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2017. április 13-tól 2017. június 16-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Nagykanizsa vasútvonalon
30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: œ Kiindulási állomás Kaposvár Pécs
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2017. április 7-től 2017. április 12-ig Gárdony Szabadbattyán és Szántód-Kőröshegy Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest
9 0 é v e t ö r t é n t!
E M L É K E Z Z Ü N K! 9 0 é v e t ö r t é n t! Forrás: Internet Tóth Lajosné J u h á s z G y u l a : Tr i a n o n M i t j e l e n t h e t m a, 2 0 1 0 - b e n m a g y a r n a k l e n n i? Történjen bármi,
Előterjesztés a BFT évi ellenőrzési tervének jóváhagyásáról valamint beszámoló a BFT évi ellenőrzési tevékenységének végrehajtásáról
Előterjesztés a BFT 2017. évi ellenőrzési tervének jóváhagyásáról valamint beszámoló a BFT évi ellenőrzési tevékenységének végrehajtásáról A évi ellenőrzési tevékenység bemutatása A Balaton Fejlesztési
PEG TEAM NAME COUNTRY SECTOR PLACE 1 MASSIVE BAITS SK SLOVAKIA LT BAITS Balatonalmádi Hungest Hotel 2 Carstrade Chytil CZECH REPUBLIC LT BAITS
PEG TEAM NAME COUNTRY SECTOR PLACE 1 MASSIVE BAITS SK SLOVAKIA LT BAITS Balatonalmádi Hungest Hotel 2 Carstrade Chytil CZECH REPUBLIC LT BAITS Balatonalmádi Wesselényi strand 3 SBS Baits Slovakia SLOVAKIA
30 [Budapest ] Székesfehérvár Nagykanizsa Érvényes: œ Kiindulási állomás Kaposvár Pécs Székesfehérvár...
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2016. december 11-től 2017. március 31-ig Szántód-Kőröshegy Balatonszentgyörgy állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Nagykanizsa vasútvonalon
JEGYZŐKÖNYV a Balatoni Szövetség 2015. november 3-án Tihanyban megtartott Közgyűléséről
JEGYZŐKÖNYV a Balatoni Szövetség 2015. november 3-án Tihanyban megtartott Közgyűléséről Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Napirend: A mellékelt meghívó szerint Balassa Balázs elnök: Bejelenti,
Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Ádándi Felső-hegy Ádánd, 2014. július 29.
Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Ádándi Felső-hegy Ádánd, 2014. július 29. Magyarfalvi Attila Balatoni Integrációs Kft. Rozner György, Kenéz István Balaton-felvidéki
5 napos kerékpártúra a Balaton körül (213 km) 2014.06.29.-2014.07.04.
Zrínyi Ilona Általános Iskola Egercsehi 5 napos kerékpártúra a Balaton körül (213 km) 2014.06.29.-2014.07.04. Résztvevők: - 20 tanuló - 2 pedagógus Előkészületek: A túrát megelőzően akadálypályán gyakoroltattuk
Közterületi reklámhirdetési anyagok elkészítése, gyártása, és azok kihelyezése, a reklámhordozó felület fenntartása, annak gondozása
Közterületi reklámhirdetési anyagok elkészítése, gyártása, és azok kihelyezése, a reklámhordozó felület fenntartása, annak gondozása Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/91 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
Siófok, június 9-10.
Szponzori kiajánló Siófok, 2018. június 9-10. Az esemény több mint egy vitorlásverseny! Balatoni Hajózási Zrt. 1.000.000 komputas 750.000 személyhajó utas 2.000 vitorláshely bérlő 22 személyhajó kikötő
10. Ügyiratszám: 1-10/ október 25. napján tartandó. Strandfenntartók beszámolója. Előterjesztést készítette: Vanya László referens
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-10/2012. Sorszám: 10. E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 25.
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület az ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta.
Jegyzőkönyv Készült: a 2012. augusztus 30. napján du. 19.00 órakor megkezdett soronkövetkező rendes nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László
Innovatív eszközök, kártyarendszerek, megoldások
Innovatív eszközök, kártyarendszerek, megoldások Bevezetés A Metacom Holding tulajdonában lévő Metapay Kft. által fejlesztett Metapay fizetési megoldás használatával komplett turisztikai kártyarendszert
A Részönkormányzat február hónapban nem tartott ülést.
1 1/2006.(I.23.) számú Részönkormányzat határozata A Jankovich Üdülőtelepi Településrészi Önkormányzat a 2006. évi költségvetés-tervezettel ( I. forduló ) - - az elhangzott kiegészítésekkel, melyben a
A balatoni TDM modell - kutatási eredmények
A balatoni TDM modell - kutatási eredmények Szakály Szabolcs Heller Farkas Fıiskola MATUR 2007 január A Települési szintő TDM szerv A települési TDM szerv tagjai Az adott település vállalkozói, önkormányzata,
10. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
1. számú melléklet - 1. oldal a 8/2014 (IV.28.) önkormányzati rendelethez Balatonfenyves Község Önkormányzatának és költségvetési szerveinek bevételei és kiadásai 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Sorszám
NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl
Balatonszemes-Balatonõszöd Községek Körjegyzõsége... önkormányzat megnevezése NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl A nyilvántartás vezetése a 239/2009. (.10.)
Balatonudvari Község Önkormányzata 10./2013. (V.13.) önkormányzati rendelete a települési strandok rendjéről és a strandi jegyárakról
Balatonudvari Község Önkormányzata 10./2013. (V.13.) önkormányzati rendelete a települési strandok rendjéről és a strandi jegyárakról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
HIRDETMÉNYE. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról
HIRDETMÉNYE környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Balatonszárszó Balatonszentgyörgy vasúti vonalszakasz felújításához kapcsolódó kivitelezési munkálatok során a zajterhelési határérték
BALATO FÜREDI TELEPÜLÉSÜZEMELTETÉSI ZÁRTKÖRŰE MŰKÖDŐ RÉSZVÉ YTÁRSASÁG. 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 20. E-mail: probiort@probiort.hu Tel.: (87) 342-633, fax: (87) 342-380 Hiv. szám: Ügyintéző: Szeles Ákos
Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2015. évi fejlesztési forrás felhasználásáról
Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2015. évi fejlesztési forrás felhasználásáról A Balaton Fejlesztési Tanács 2015. február 19-n határozta meg a rendelkezésére álló 70 millió
110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet. a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról
110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról A belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény 40. -ában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a magánszállásadói
Rendezvény és programlehetőségek hajón
Rendezvény és programlehetőségek hajón Különleges helyszín, különleges alkalomra! Ha Balaton, akkor Hajózás! KÖSZÖNTJÜK! A 170 éves múltra visszatekintő Balatoni Hajózási Zrt., a Balaton legrégebbi és
Kiadási jogcímek. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 470020 487318 487318 0 487318
1. melléklet a.../1. (VIII..) önkormányzati rendelethez A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z AA Balatonkenese Város Önkormányzatának 1. évi kiadásai Kiadási jogcímek mód.e. 1... mód. E.
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 3721/2011. Sorszám: 16. E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15.
SAJTÓANYAG. Rekordot dönthet a nyári turisztikai szezon
Budapest, 2013. szeptember 9. SAJTÓANYAG Rekordot dönthet a nyári turisztikai szezon A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös sajtótájékoztatón értékelte hétfőn az idei turisztikai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Kimutatás. A Veszprém Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatásokról 2016 évben
A Önkormányzat költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatásokról 01 évben Sorszám 1 A kedvezményezett neve Visk Református Egyházközség Brusznyai Árpád Alapítvány célja 01.
WASSERSTART SPORTKÖR, BALATONFÖLDVÁR. Szörfözz velünk! Vitorlázz velünk!
WASSERSTART SPORTKÖR, BALATONFÖLDVÁR Szörfözz velünk! Vitorlázz velünk! Szörf-, vitorlás, katamarán és SUP nyári táborok 2017 Szörf-, vitorlás, katamarán és SUP táborok Balatonföldváron 2017. június-július
HIPERNET ROADSHOW ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA
HIPERNET ROADSHOW ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A Hipernet Roadshow elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a Telenor Magyarország Zártkörűen Működő
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/50
Az új atomerőművi blokk(ok) telephelyengedélyének megszerzéséhez szükséges, kutató magfúrások alapján történő földtani kutatási vizsgálatok és program végrehajtása - tájékoztató a szerződés módosításáról
Jegyzőkönyv. Slemmer József János képviselő Sümegi Gábor képviselő (7 fő)
Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2019. április 12-én (pénteken) 8:00 órai kezdettel tartott rendkívüli, nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Ottawa Ignác
KÍNÁLATUNK: SZÁLLODA ELADÓ TELKEK BALATONSZÁRSZÓ. ÉPÍTÉSI TELEK 20.4 M Ft ÁRON ELADÓ m 2 ÉPÍTÉSI TELEK 5.3 M Ft ÁRON ELADÓ.
KÍNÁLATUNK: SZÁLLODA BALATONLELLE Vízpart közelében, 1352 m2 telken, 1113 m2 szálloda és 116 m2 apartmanház, étteremmel, mélygarázzsal, szaunával, teljes berendezéssel 219 millió Ft. 151 ELADÓ TELKEK BALATONSZÁRSZÓ
Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács 2014. évi BFT Elnöki határozatairól (2014.10.08-2014.12.10.)
Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács 2014. évi BFT Elnöki határozatairól (2014.10.08-2014.12.10.) A Balaton Fejlesztési Tanács Elnöke, a BFT által biztosított források ütemezett, a jogszabályokban
Rossz id esetén társasozás, filmnézés, kézm veskedés, sportprogram az iskolában. Jó id esetén délel tt strandolás.
1. hét 06. 27. 06. 28. 06. 29. 06. 30. 07. 01. Séta a faluban. Játék az iskolában Filmnézés, számítógépes játékok Játékok: kerékpár, görkori, stb Beosztott pedagógusok: Kereszturi László, Sánta Lajos,
Balatonfenyves Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Somogy Megye Önkormányzati Hivatalai által vezetett és közzétett hatósági nyilvántartásainak elérhetőségei Andocsi Közös Önkormányzati Hivatal www.andocs.hu/ Vendégeinknek/ Működő üzletek nyilvántartása
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/36
Tájékoztató eljárás eredményéről "Létfontosságú információs és tájékoztató rendszerek tervezése, szállítása, szervízelése és ügyeleti szolgálat ellátása" tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/36
VIII. ÉPÍTÉSZ-KÉSZ REGATTA ÉPÍTÉSZTALÁLKOZÓ ÉS VITORLÁSVERSENY
VIII. ÉPÍTÉSZ-KÉSZ REGATTA ÉPÍTÉSZTALÁLKOZÓ ÉS VITORLÁSVERSENY A V4 Építészeti Alapítvány által szervezett VIII. ÉPÍTÉSZ-KÉSZ REGATTA építésztalálkozó és vitorlásverseny bemutatása 2008-ban, amikor az
BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata
TERVEZET Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata Lombár Gábor polgármester 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Generál Tervező: Altervező: ARKER Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár,
Somogy
Engedélyezési terv beadásának tervezett Kivitelezés megkezdés Kivitelezés befejezés Járás Település Nyertes pályázó Közintézményi IH Üzleti IH Lakossági IH határideje tervezett határideje tervezett határideje
ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 4/ 21- /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az
Belföldi. 2. sz. melléklet a 42570/2015/START számú megállapodáshoz. Pénztári szolgálati helyek besorolása
2 Ács 2 Agárd 2 Ajka 1 Albertirsa 1 Alsógalla 2 Alsógöd 3 Alsóörs 1 Árpád-híd 2 Aszód 3 Bácsalmás 3 Badacsony 3 Bag 2 Baja 3 Bakonyszentlászló 2 Balassagyarmat 3 Balatonakarattya 3 Balatonaliga 3 Balatonalmádi
Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím: H-9344 Rábakecöl, Kossuth u. 129. Tel/Fax: 00-36-96/257-529, 00-36-30/660-18-60 E-mail: polgarmester@rabakecol.hu Honlap: www.rabakecol.hu Rábakecöl
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. októberi ülésére
S I Ó F O K V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E É S J E G Y Z Ő J E 8600 Siófok, Fő tér 1. Tel.:84/504-100 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. októberi ülésére Tárgy: Törvényességi felhívás
A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet népességelőrejelzése (2041-ig) és várható hatásai
A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet népességelőrejelzése (2041-ig) és várható hatásai Csilla Obádovics PhD Tudományos főmunkatárs KSH Népességtudományi Kutatóintézet A demográfiai változások új kihívásai, adottságok
Feladatlap. Osszátok fel a szervezési feladatokat egymás között! Ha valaki végzett a saját feladatával, az segítsen a többieknek!
Feladatlap Szervezzetek egy kirándulást a megadott helyre! Állítsatok össze egy hétvégi programot! A megadott árak alapján számoljátok ki, hogy körülbelül mennyibe kerül a kirándulás? Indulási pont: Horváth
Balatonmáriafürdő Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve
Balatonmáriafürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi ülés- és munkaterve 2015. január 19. 2015. évi rendezvényterv Az önkormányzat 2015. évi költségvetését érintő ügyek Az önkormányzat
ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 4/ /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az előterjesztést