WASSERSTART SPORTKÖR, BALATONFÖLDVÁR. Szörfözz velünk! Vitorlázz velünk!
|
|
- Lilla Eszter Balázsné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 WASSERSTART SPORTKÖR, BALATONFÖLDVÁR Szörfözz velünk! Vitorlázz velünk! Szörf-, vitorlás, katamarán és SUP nyári táborok 2017
2 Szörf-, vitorlás, katamarán és SUP táborok Balatonföldváron június-július Nyári táborokat szervezünk gyerekek, juniorok és felnőttek részére a Balaton déli partján, Balatonföldváron. A részvétel feltétele az úszni tudás és a 9 éves kor betöltése. Minden tábor hétfőn reggel 9.30-kor kezdődik és pénteken kor ér véget. A részvételi díj a tábor időpontjától és a státusztól (pl. bejárós, bentlakásos) függ, 44e és 69e Ft között. A részleteket lásd a honlapon! Időpontok: június június július 3 7.
3 Kiket várunk és milyen táborokba? Minden olyan gyereket, juniort és felnőttet 9-től 70 éves korig, akik iskolazárás után, a nyári szezon elején szeretnének egy jó hangulatú hetet eltölteni a Balatonnál, aktív kikapcsolódással. A fő program napközben szörf-, vitorlás és katamarán oktatás, sok mozgással vízen (SUP) és szárazföldön egyaránt. A résztvevők emellett megtanulják a biztonságos vízi közlekedés és magatartás alapszabályait, csomózást, vízi csapatmunkát, rend- és természetszeretetet. Nyári táboraink nem edzőtáborok, hanem aktív szabadidős táborok, ezért bátran jelentkezhetnek azok is akik nem sportolnak rendszeresen. De minden reggel van reggeli bemelegítő torna. Felnőtteknek minden programpont opcionális. A tábor programbeosztását befolyásolja az időjárás is (rossz időben a vízi elméleti részt előre vesszük), de a tábor semmilyen körülmények között sem maradhat el! Szükség esetén meleg neoprén ruházatot biztosítunk táborosainknak. Akinek nem megfelelőek a tábor időpontok de szeretne megtanulni szörfözni vagy vitorlázni, ezt egész szezonban megteheti nálunk további tanfolyamokon. Lehetséges két tábor idejére is lenn maradni (többször volt már rá példa).
4 Jelentkezés A weboldalon a jelentkezési űrlap kitöltésével: Vagy en az alábbi adatokkal: név, életkor, cím/számlacím, telefon, választott vízi sportág, szülői nyilatkozat az úszni tudásról és az egészségügyi körülményekről (pl. allergia, gyógyszerérzékenység stb.). WASSERSTART. HU A visszaigazoló tartalmazza az előleg átutalási adatokat. Az előleg összege Ft/fő. A jelentekezés csak a tábor előleg átutalásával tekinthető elfogadottnak!
5 Napi program 7.20 ébresztő 7.40 bemelegítő torna, szobarend 8.30 reggeli szörf- és vitorlás oktatás ebéd szabadfoglalkozás szörf- és vitorlás oktatás felszerelések elpakolása vacsora esti programok takarodó
6 Helyszín, szállás és oktatók A vízi programok helyszíne Balatonföldvár Nyugati strandja, a Wasserstart Sportkör telephelye. A Sportkör biztosítja a szakszerű vízi oktatást is. A szállás a strand másik oldalán található a Balaton Panzióban: 8623 Balatonföldvár, Rákóczi út 27.
7 Egyéb tudnivalók, részvételi feltételek és szükséges felszerelés A vízi programon a részvétel legfontosabb feltétele a BIZTOS ÚSZNI TUDÁS. A részvételi díj tartalmaz mindent: szállást, étkezést, sportoktatást, eszközhasználatot, szükséges speciális felszerelést, egyéb programokat. Szükséges személyes felszerelés a szokásos higiéniai kiegészítőkön és utcai váltóruházaton kívül: könnyű vegyes ruházat (beleértve a rövidnadrágot), sapka, napkrém és napszemüveg (napvédelem), törülköző, strandpapucs, sportcipő. Kérjük minden részt vevő szülője vagy gondviselője írásban nyilatkozzon a részt vevő gyerek egészségi körülményeiről és az esetleges tudnivalókról (pl. cukorbetegség, allergia, hallászavar, szükséges gyógyszerek stb.) a jelentkezés során.
8 Elérhetőségeink Jelentkezés és általános információk: WWW. WASSERSTART. HU WASSERSTART. HU Galántha Gergely, (Wasserstart Sportkör) Információk a szállással kapcsolatban: Bukor Anita, (Balaton Panzió) Reméljük idén is találkozunk! JÓ SZELET!
JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS
JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS KALÓZ OPTIMIST EDZŐTÁBOROZÁSRA A tábort a vízi élettel, vitorlázással alaposabban megismerkedni kívánó az első tábor 14 évesnél idősebb és a második táborban pedig 10-14 éves gyermekek
JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS
JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS OPTIMIST, KADET ÉS SIKLÓ EDZŐTÁBOROZÁSRA A tábort a vízi élettel, vitorlázással megismerkedni kívánó 9-12 éves, a részvétel előfeltételeit teljesítő gyermekek számára, a csoportlétszám
Sítábor es tanévben
Sítábor 2016-2017-es tanévben Ideje: 2016. január 31-február 3. (4 nap, 3 éjszaka) Helye: Zdiar, Szlovákia Sípályák: 31-én Bistra, 1-3-án Bachledova Dolina Szállás: Zdiar, a panzióban a 4-6 ágyas a szobákhoz
windsurf iskola és táborok Írta: Németh Lehel május 04. hétfő, 17: windsurf school Lake-Palic wellcome everybody 1 / 10
2015 windsurf school Lake-Palic wellcome everybody 1 / 10 Információ nemeth_lehel@eunet.rs, 063/802 96 20 Kezdő tanfolyamok: 5 órás tanfolyamainkon a tanulók megismerkednek a választott sportág (szörf,
03_KOIB - Nyári napközi szervezése (2018) március 21. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2018. március 21-ei ülésére 3. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2018) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus
Kedves Uvaterv -es Vendégeink!
Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik II. szintű tematikája
Vitor lás Magyar Vitorlás Szövetség MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik II. szintű tematikája Cél: az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport széleskörű megismertetése,
6900 Makó, Szerecsen u. 15/a. Számlaszám: (OTP) Adószám:
póló méret Regisztrációs űrlap Kéz a kézben - Tolerancia tábor 2018. július 02-06. 1. A táborba érkező gyermek adatai: Gyermek neve:.................................. Gyermek kora (év):........ Gyermek
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára A Pénzügyőr Sportegyesület Vitorlás- és Vízisport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári tábort szervez a NAV dolgozók gyermekeinek. A tábor
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek
Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban
Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási
VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal és a Mozaik Gazdasági Szervezet Budapest Főváros Önkormányzata által támogatott táborozási lehetőséget hirdet VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA sport, szabadidős
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára A Pénzügyőr Sport Egyesület Vitorlás és Vízi Sport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári tábort szervez a NAV dolgozók gyermekeinek. A tábor
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban
Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási
Révfülöp, Vitorláskikötő Ár-és díjszabás december 01-től
Révfülöp, Vitorláskikötő Ár-és díjszabás 2018. december 01-től Szolgáltatások Egyéb feltételek Listaár nettó bruttó Hajótárolás I. kategória 0-5,48 méterig (szezonban vízen, télen szárazföldön) Ft/év 284
II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA
II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2014. szeptember 4-6. Keszthely Szervező: Bírók a Mediációért Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Fővédnök: ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Együttműködő partnerek:
KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017!
KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017! Helyszín: Hercegkúti Zemplén gyermek- és ifjúsági tábor Időpontja: július 16 július 21-ig. A tábor költsége 28.000 Ft, ami tartalmazza a: szállást + napi 3-szori étkezést
II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP
GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk
PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK
PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsen, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen
Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg
PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,
Szakmai beszámoló. Vitorlás és vízitábor
Szakmai beszámoló Vitorlás és vízitábor Helyszín: Balatongyörök, Holiday Sportcentrum Ideje: 2013.augusztus 24-28. Létszám: - 18 fő tanuló - 4 fő pedagógus Program: 1. nap: A tábor augusztus 24-én reggel
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája Vitor lás Magyar Vitorlás Szövetség Cél: az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport széleskörű megismertetése,
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája Cél: az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport széleskörű megismertetése, megkedveltetése a fiatalokkal az amatőr
Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)
Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja 2017. május 4-5. (csütörtök - péntek) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. jáig a harmadik életévét betölti, a nevelési
Regisztrációs űrlap Kéz a kézben - Tolerancia tábor július Gyermek neve:... Póló méret:... Gyermek kora (év):... Gyermek lakcíme:...
Regisztrációs űrlap Kéz a kézben - Tolerancia tábor 2019. július 01-05. A táborba érkező gyermek adatai: Gyermek neve:... Póló méret:.... Gyermek kora (év):... Gyermek lakcíme:... Taj szám: Közgyógyszám:
2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.
2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja
Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály
MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye
FELHÍVÁS. a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok
FELHÍVÁS a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2019. szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZETT PROGRAMJA 2019. szeptember 5. csütörtök 13.00-14.00 Ebéd 14.00-17.00
BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018.
BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018. Egyesületünk ez éven 4 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, új programmal - Bükki TÚRA napközis tábor -
VÁRUNK V NYÁRON IS! NY
VÁRUNK NYÁRON IS! 2019. NAPKÖZIS NYÁRI TÁBOROK A PASARÉTI SÍISKOLÁBAN Síiskolánkban nyáron sem áll meg az élet! Színes programokkal várjuk táborainkba a gyerekeket. A napközis táborokban minden nap 90
Kedves első éves Barátunk!
Kedves első éves Barátunk! A bölcsész balek7 szervezői nevében szeretnénk neked gratulálni a sikeres felvételidhez. Szeptembertől a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatójaként kezdheted
ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Budapest, 2017.
ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2017. Tisztelt Munkatársak! Az Óbudai Egyetem meghirdeti kedvezményes 2017. évi nyári üdülésre a Zamárdi Üdülőt. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk, hallgatónk
Pomucz Tamás edző, oktató Vitorlás oktatók I. szakmai konferenciája Tihany, 2014. Június 5-6
Pomucz Tamás edző, oktató Vitorlás oktatók I. szakmai konferenciája Tihany, 2014. Június 5-6 1. Csoportok kialakítása, mozgatása, biztonság 2. Motorossal manőverezés, helyezkedés, mentés, vontatás 3. Meteorológiai
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábora a Tettye Oktatási Központban
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábora a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
ERZSÉBET TÁBOR Zánka
ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon
Úszó tábor április 23. kedd, 09:10. Kedves Szülők!
Kedves Szülők! Kérjük a jelentkezés előtt a táborról szóló információt alaposan olvassák át. A tájékoztató alatt található a jelentkezési felület, ahova kattintva tud a táborokra jelentkezni május elsejétől.
GREENFLOW Környezeti Oktatóközpont JELENTKEZÉSI LAP
GREENFLOW Környezeti Oktatóközpnt JELENTKEZÉSI LAP A települési hulladékkezelési díj megállapítás elmélete és gyakrlata tréningre Ha Ön is szeretné az elmélet mellett a gyakrlatban is elsajátítani a települési
Youth Basketball Festival
2014 20 26 July 2014 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 4 20 26 JULY www.youthbasketballfestival.org 2014 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YBF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Kosárlabda Fesztivál
JELENTKEZÉSI LAP. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Gazdasági Szolgáltató Igazgatóság Nyári napközis tábor
JELENTKEZÉSI LAP Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Gazdasági Szolgáltató Igazgatóság Nyári napközis tábor - 2019.07.01 08.16. Gyermek neve: Általános Iskolája: Osztálya: Születési helye, ideje:
APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ
APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ (Ft/fő/éj) Szállás teljes panzióval * félpanzióval* Reggeli* Ebéd*
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)
FELHÍVÁS I. EURÓPAI EGYETEMI RACKETLON BAJNOKSÁG ÜTŐS, HÁLÓNÁL ÉS FALNÁL JÁTSZOTT JÁTÉKOK I. SPORTTUDOMÁNYI VILÁGKONFERENCIÁJA
FELHÍVÁS I. EURÓPAI EGYETEMI RACKETLON BAJNOKSÁG ÉS ÜTŐS, HÁLÓNÁL ÉS FALNÁL JÁTSZOTT JÁTÉKOK I. SPORTTUDOMÁNYI VILÁGKONFERENCIÁJA A nemzetközi események az először megrendezésre kerülő Net/Wall Games Festival
2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május
SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2018 2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2019. május 16-17-18. Bajai EGYMI VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja tanulásban
BMW Winter Technic Drive 2014 Sölden 1.Oldal BMW WINTER TECHNIC DRIVE 2014. VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON.
1.Oldal VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON. 2.Oldal A rendezvény bemutatása. Az aktuális BMW modellek megismerése és vezetése 24 óra alatt, BMW certifikált instruktorok és a BMW márka képviselői segítségével A
Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró
Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,
B a n d a t a b o r 2 0 1 2
Szeretettel várjuk gyermekét a Bandatáborba! A jelentkezés lépései: 1. A honlapunkon található jelentkezési lap online kitöltése. 2. A tábor díjának átutalása az e-mailben kapott bankszámlaszámra. 3. E-mailben
NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM
NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM Az 1984-ben alapított szervezet híres fiataloknak szervezett nyári táborairól, melyeket főleg Berlinben szervez. Az itt tanulók minimum korosztálya 8 év, de a különböző
Wasserstart Sportkör. Működési terv és kérelem 2013-2015
Wasserstart Sportkör Működési terv és kérelem 2013-2015 Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Képviselő Testület, tisztelt Érintettek! A Sportkör vezetőjeként ezúton szeretném kérvényezni a balatonföldvári
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus
Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!
Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben
Sárkányhajó Roadshow és SUP Kupa Orfű június 2.
SZERVEZŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG H-1138 Budapest, Latorca u. 2. Kapcsolattartó: Balázs Réka +36 30 560 6921 reka.balazs@mkksz.hu HELYSZÍN 7677, Széchenyi tér 5-6. IDŐPONT ELŐZETES PROGRAM 08.00 08.30
Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.
Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása
Nyári tábor augusztus Pannon Egyetem Georgikon Kar. Keszthely PROGRAMTERV
Nyári tábor 2016. augusztus 25-28. Pannon Egyetem Georgikon Kar Keszthely PROGRAMTERV Első nap - 2016. augusztus 25. (csütörtök) 16:00 Regisztráció (folyamatos), szállás regisztráció (egyetemi kollégium)
Youth Handball Festival
2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál
BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor
BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK 2017. Egyesületünk ez éven 3 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, megújult programmal - Bükki TÚRA napközis
Tisztelt Szakszervezeti Tag!
Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.
TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT. Sárkányhajó Kupa 2016.
TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. Fadd-Dombori, 2016. szeptember 09-11. TÁJÉKOZTATÓ a VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. évi találkozójáról A találkozó rendezője: ATOMERŐMŰ SPORTEGYESÜLET Levélcím:
TÁJÉKOZTATÓ A KÉKMADÁR ÓVODA HÁZIRENDJÉRŐL 2014/2015
TÁJÉKOZTATÓ A KÉKMADÁR ÓVODA HÁZIRENDJÉRŐL 2014/2015 Címek telefonszámok: 1152 Budapest, Beller Imre u. 19. Telefon: Óvóda: +36 1 26601 88, Vezető: +36 20 573 9300 Honlap: aktualizálás alatt E-mail: aktualizálás
1 Betétlap. Oldalszám. X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) 1. Képviselő neve: adószáma: Adóazonosító jele:
1 Betétlap X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) Oldalszám 1. Képviselő neve: 2. Képviselő neve: 3. Képviselő neve: 4. Képviselő neve: 5. Képviselő neve: 6. Képviselő neve:
A tábor célja az egészségtudatos szemlélet kialakítása.
A tábor célja az egészségtudatos szemlélet kialakítása. Az elméleti és gyakorlati tudnivalók elsajátítását az egészségvédelmi, ismeretterjesztő eladások és a főzőkörök segítik kezdő és haladó csoportban.
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS
2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai
Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus
Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, 2018. augusztus 27-29. MÁSODIK felhívás Tisztelt Kolléganő/Kolléga! Szeretettel meghívjuk a Matematikát,
2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő
2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati
A tábor költsége: 79.000 Ft 1 Apa és 1 gyermek részére a második gyermek részére kedvezményt adunk 114.500 Ft 1 Apa és 2 gyermek.
APA-GYERMEK TÁBOR A tábor helyszíne: Törökmező Turistaház Távolság Budapesttől: 55 km. Megközelíthető Budapest felől autóval - az M2-es autópálya szobi kijáratánál Verőce felé, majd Kismarosnál Kóspallag
UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program
Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban:
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban: Időpont Jelentkezési határidő 2011. szeptember 14-18. 2011. július
MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN
MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet és a Debreceni
XX. Nemzetközi Szimpózium
Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban:
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban: Időpont Jelentkezési határidő 2013. május 5 9. 2013. március 15. A
TEVÉKENYSÉGNAPLÓ. Tanuló neve: Iskola neve: Osztály megnevezése:
TEVÉKENYSÉGNAPLÓ A TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001 az Európai Unió támogatásával megvalósuló Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés projekt keretében megvalósuló mozgásszenzoros kutatáshoz Tanuló neve: Iskola
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23.
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, 2018. június 23. A Vásárosnaményi Roadshow állomás Időpont: 2018. június 23. Helyszín: Vásárosnamény Gergelyiugornya Tisza - part Kapcsolattartó: Lévai Csaba Elérhetőség:
I. Bajnok Sakkiskola Tehetségtábor. 2015. március 28-29.
I. Bajnok Sakkiskola Tehetségtábor 2015. március 28-29. A Bajnok Sakkiskola Sportegyesület szervezésében egy egyedülálló program veszi kezdetét! Félévente egyszer tehetségtábort szervezünk a régió sakktehetségei
MIT KELL TUDNUNK A BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁSRÓL? PARTNEREINKTŐL TUDJUK: 2016-BAN A KIÁLLÍTÁSHOZ KÖTHETŐEN SZÁMOS HAJÓ ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLT
A Balaton Boat Show csupán egy órányi autóútra Budapesttől, Magyarország legmeghatározóbb vízi hajókiállításaként széles hajókínálattal, változatos hajózáshoz kapcsolódó kiállítói körrel, izgalmas és színes
FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6.
FELHÍVÁS I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia Kaposvár, 2015. február 5-6. A konferencia a Dél- Dunántúl régióban című, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 azonosítójú projekt keretében kerül megrendezésre.
Természetközeli sporttábor a TFG-vel a Börzsönyben!
Természetközeli sporttábor a TFG-vel a Börzsönyben! A a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012- 0236 kódszámú, című pályázat megvalósítási időszakában sporttábort szervez olyan TFG-s diákok számára, akik szeretnének egy
A Baranta Nemzeti Edzőtábor Baranta Találkozó 2013- Felcsút-Szúnyogpuszta Hétfő
A Baranta Nemzeti Edzőtábor Baranta Találkozó 2013- Felcsút-Szúnyogpuszta Hétfő sz.: Időpont Napirendi pont Témakörök Felelős, Foglalkozásvezető 1. 06.00-06.20 Ügyeletes szolgálatok eligazítása - Őrség
Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz. Tel.: +36/94-506-835 Fax: +36/94-506-836 Mobil: +36/70-33-99-703 info@vasivizeken.hu www.vasivizeken.hu TÁJÉKOZTATÓ VASI VIZEKEN
65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.
RÉSZVÉTELI LAP. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24.
RÉSZVÉTELI LAP Muay Thai Amatőr Világkupa Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. A jelen Részvételi lap az olaszországi székhelyű WKA (World Kickboxing & Karate Association) és WTKA (World Traditional Karate
SZEGED KUPA WRE, kiemelt rangsoroló és váltóverseny Kiskunhalas, 2018 március
VERSENYKIÍRÁS SZEGED KUPA WRE, kiemelt rangsoroló és váltóverseny Kiskunhalas, 2018 március 17-18. S Z O M B A T D É L E L Ő T T : S Z O M B A T D É L U T Á N : V A S Á R N A P D É L E L Ő T T : R E N
Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról
Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról Mi a Mária Maraton szakasz futózarándoklat? Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a Mária Úton: ultramaraton-futók és kerékpárosok teljesítik a Mariazelltől
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Irodavezetői/Titkárságvezetői továbbképző tanfolyam a vezetők munkáját támogató munkatársak számára (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program)
Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben
Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és
Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig
Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, 2009. július 9 11. Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE
VIII. Réhelyi Természetvédelmi Tábor
VIII. Réhelyi Természetvédelmi Tábor NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉG! Természetvédelmi tábor a Körös-Maros Nemzeti Parkban 2013. 07. 08-13. (6-15 éves korig) A tábor helyszíne és típusa: Réhelyi Látogatóközpont
PÁLYÁZAT. Gyermek csereüdültetés Lengyel- Magyar középiskolások számára
PÁLYÁZAT Gyermek csereüdültetés Lengyel- Magyar középiskolások számára Szigethalom Város Önkormányzat Lengyel- Magyar Csereüdültetést hirdet középiskolások részére, Szigethalom testvérvárosába Jaworznoba,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai
Mi az a BringaAkadémia? És mire tanítják ott a bringásokat?
Mi az a BringaAkadémia? És mire tanítják ott a bringásokat? Nem! Sajnos a BringaAkadémia épülete nem hasonlít a Lomonoszov Egyetemre. És a londoni olimpia kerékpáros stadionjára sem. Bár, azért az jó lenne
BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap
Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * BIZTONSÁGOS KALANDOK 100 tábor
Fehér Ferenc. Utánpótlás edzőtábor szervezésének módszertana
Fehér Ferenc Utánpótlás edzőtábor szervezésének módszertana Edzőtábor: Az adott sportágban felkészülési céllal szervezett tábor, ahol a szakmai fejlődés a legfőbb feladat. Amit egy edzőtábor nyújthat:
Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa
2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa XXXIst. Hungarian Congress on Pediatric and Adolescent Gynecology I. Értesítő Az elmúlt évek nagysikerű rendezvényeinek, a