HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS
|
|
- Artúr Pásztor
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS Ahol az elemek rendszerré válnak
2 Tartalomjegyzék A mi sztorink 3 Ismerj meg minket 4 Thermodam homlokzati hőszigetelő rendszer 5 Miért a Thermodam THR? 6 EPS rendszer akril vakolattal 7 MW rendszer szilikon vakolattal 11 XPS rendszer lábazati vakolattal 15 Lábazati színminták 18 Kapcsolati információk 23
3 A mi sztorink A történetünk messzire vezet, de a tanulságaink csak előre. Nem akármilyen utat jártunk be, és sosem felejtjük, honnan indultunk! Mára, mikor már 8000 elégedett ügyfele van a ThermoDamnak szerte az országban, négyszáznál több iskolára és óvodára, száznál több egészségügyi intézményre rakták az általunk gyártott szigetelést, nehéz elképzelni, hogyan is kezdődött az egész. De bennünk ma is élénken él, ezért is tudjuk becsülni mindazt, amit az elején csak családilag, majd később már nagyszerű kollégákkal kiegészülve elértünk ban vágtunk bele a nagy kalandba. Édesapánk, Hubay Zoltán már korábban is rutinos vállalkozó volt, akinek korábban a sikerek mellett például azt is meg kellett élnie, hogy vállalkozását egy rendelkezés teljesen ellehetetlenítette. A legjobbat akarta nekünk, a fiainak, Nándornak és Csongornak. Megértette volna azt is, ha frissen megszerzett nemzetközi diplománkat külföldön próbáljuk kamatoztatni. Saját döntésünk volt, hogy mi családilag akartunk közösen, itthon felépíteni egy polisztirol gyárat. Tapasztalatlanok voltunk, de végtelenül alázatosak a terület iránt. Mindössze hárman kezdtük, a három Hubay fiú. Hamar megtapasztaltuk, hogy akkor leszünk a legjobbak, ha mindenki azt adja bele, amiben a legjobb, és a többi területen bátran támaszkodunk a másikra. Csongor igazi pörgős fiatal ma is. Ő az akinek nem kell sokat gondolkodnia, hogyan szerezzen be egy alkatrészt vagy egy gépet, de ha át kell rendezni a gyárat, abból sem csinál nagy ügyet, hanem máris mondja, hogy ki hol fogja meg. Nándor higgadtabb, aki szereti átgondolni a dolgokat, és azzal sem elégszik meg hogy valami jól működik, hanem szereti kiszámolni pontosan hogyan is alakul. Édesapánk, Zoltán pedig igazi vezető aki ha kell katalizátorként működik a folyamatokban, ha kell lehűti a kedélyeket. Rengeteget jelentett nekünk az a tükör, amit ő tartott mindig felénk, miközben mi belső késztetésből meg akartuk váltani a világot. A mi sztorink 3
4 A titok nem abban van, hogy tudjuk hogy kell jó polisztirolt gyártani. Azt ugyanis nem olyan nehéz. A nehézség abban van, hogyan tudjuk azt a minőséget olyan hatékonyan legyártani, hogy annak ára ne szálljon el az egekbe. Mind a gyártásnak, mind a cég működésének végletekig optimalizáltnak kell lennie, hogy piacképesek legyünk. A hozzáállásunk viszont hozzásegített minket, hogy rátaláljunk a helyes útra. Egy éven belül megvettük az első kamiont a kiszállításokhoz, és két éven belül már egy nagyobb, új gyárcsarnokba költözhettünk. Később megnyitottuk a debreceni Hőszigetelő Centrumot, ahol számtalan hőszigeteléshez kapcsolódó terméket kínálunk. Szerencsénk volt? Lehet, hogy az is volt benne, de az biztos, hogy nem voltunk restek kemény munkát belerakni abba, hogy működjön. A folyamat minden lépcsőjét személyesen tapasztaltuk meg először, majd egyre több kollégát vehettünk fel erősítésnek. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ők ilyen szellemiségű csapatot alkotnak nálunk. Mára már rutinos öreg rókának számítunk a piacon, és számos kisebb-nagyobb sikernek örülhetünk együtt. De azt sosem felejtjük el, hogy honnan indultunk és mitől működik a Thermodam. Ismerj meg minket Úgy gondoljuk, egy családban alapérték a biztonság, és egy családnak szüksége van otthonra, egy biztonságos és kényelmes otthonra. Mi, akik arra vállalkoztunk, hogy Téged ennek megvalósításában segítünk a hőszigeteléshez kapcsolódó egyre szélesedő termékkínálattal és megoldáscsomagokkal, mi is egy család vagyunk. Egy olyan család, akik nem adják fel. 4 Ismerj meg minket
5 Hogyan megy ez nálunk? Az évek alatt megteremtettük ehhez - a termékgyártáson túl - mind a szakmai, mind a szolgáltatási hátteret, magasan képzett saját mérnökeink ingyenesen felmérik a hőszigetelendő épületet, szaktanácsadás keretében alapos és érthető tájékoztatást adnak számodra, amely révén laikusként is átlátod a folyamat lényegét, és felelős döntést tudsz hozni. Megrendelés esetén az anyagok szállításával sem kell foglalkoznod, hiszen ezt is saját autóinkkal és sofőrjeinkkel oldjuk meg. Felkészülten várunk! És még nincs vége! Újonnan megnyíló bemutató termünkben egy olyan tudástér kialakítására törekedtünk, ahol információkhoz juthatsz a különféle hőszigetelési megoldásokról modellek, makettek és Személyi Asszisztensed segítségével. Bízunk abban, hogy ez átláthatóbbá, értelmezhetőbbé teszi számodra a hőszigetelési kérdéseket. Támogató szolgáltatásaink széles köre miatt és tapasztalataink alapján - mint leendő vásárlónkat - arra biztatunk, térj be hozzánk, hogy megkönnyíthessük számodra mind a döntést, mind a megvalósítással járó minden lépést! Üdvözlettel: a Thermodam csapata THERMODAM homlokzati hőszigetelő rendszer Amióta az ember nem barlangokban lakik, igyekszik mindig olyan anyagokat használni az építkezésekhez, melyek hosszú távon megóvják a lakókat a külső környezeti hatásoktól. Persze az igények sokat változtak, hiszen ma már akár passzívházban is élhetünk. Napjainkban a modern építőipar jobbnál jobb építőanyagokat alkalmaz annak érdekében, hogy ne vizesedjen a fal, kizárjuk az utca zaját, vagy, hogy télen ne fázzunk, és nyáron ne legyen melegünk. Tehát több célból szigetelhetünk. Víz-, hang-, hőszigetelés. Mind-mind fontos területe az építőiparnak, és fontos a körültekintő tervezés, és a jó minőségű kivitelezés. A hibás teljesítés vagy gyenge minőségű termékek, rendszerek alkalmazása bizony épületeink idő előtti avulásához vezet, a felmerülő gondok elhárítása pedig bonyolult és költséges dolog. Milyen hatással van az épületre és rád a Thermodam hőszigetelő rendszer?. A falfelület belső oldali hőmérséklete hasonló, mint a belső levegő hőmérséklete. Ez növeli a hőkomfortot.. Megnövekedett fűtési / hűtési hatásfok. Energia megtakarítást eredményez, esetleg kisebb gépészeti berendezések is alkalmazhatóak, alacsonyabb beszerzési költségekkel.. Javul az ingatlan hőtároló kapacitása.. Hőhídmentes szerkezetet eredményez. Megszűnik a penészesedés veszélye.. A szigetelés megakadályozza a falazat külső oldali nagymértékű felmelegedését. Energia megtakarítást eredményez.. Csökken a falazatban a hőmérséklet különbség. Ezáltal csökken a szerkezet ilyen jellegű terhelése, kisebb a valószínűsége a hőmozgások okozta, esetleges repedések kialakulásának.. Növeli az ingatlan értékét. Thermodam homlokzati hőszigetelő rendszer 5
6 Miért a Thermodam THR? Mert a homlokzati hőszigeteléshez szükséges elemek mindegyikét tartalmazza a megfelelő minőségben és mennyiségben, meghatározott paraméterekkel, amelyek - szakszerű kivitelezés mellett - mérhető és ellenőrizhető minőségű végeredményt biztosítanak. Mit jelent a Teljes homlokzati Hőszigetelő Rendszer, azaz THR? Ragasztott, szükség szerint mechanikai rögzítéssel ellátott hőszigetelő táblás homlokzati hőszigetelő rendszer, kéregerősítéssel, vakolással. Nem tartoznak ide a szerelt, légréses homlokzati rendszerek. HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS Ahol az elemek rendszerré válnak A tájékozott építtető az átlátható, alacsony kockázatú, magas minőségű termékek, vagy rendszerek biztosítása mellet azt várják el a döntéseik során, hogy a lakóépületük fogyasztóbarát módon működjön, és az üzemeltetés is egyszerű legyen. Mivel egy felújítás mindig komplex feladat, imádunk csapatban dolgozni és egyesíteni szaktudásunkat. Így mindig a legjobb megoldások születnek meg. De miben rejlik egy Thermodam rendszer kivitelezésének sikere? Először is szükséged van egy dizájnerre, - ez akár lehetsz TE is - aki kitalálja a legjobb látványelemeket. A rendszerek méretezéséhez azonban mindig fordulj szakemberhez! Másodszor egy építőipari specialistára, aki tudja mire van szükséged a megoldáshoz Végül egy felkészült kivitelezőre, aki gyakorlatból is ismeri a termékrendszereket, annak minden előnyével és buktatójával. szükség van még Rád is, hisz a legfontosabb Te vagy a megoldáshoz! Tudásunkat és tapasztalatainkat egyesítve segítünk, hogy létrehozhasd az álmaid otthonát. Vállalatunk csapata mindig melletted áll, hogy elérhesd céljaid! Tarts velünk, mutatjuk az utat 6 Thermodam - THR
7 ThermoDam EPSrendszer AKRIL VAKOLATTAL Milyen felületek hőszigeteléséhez javasoljuk? > Általános, normál igénybevételű homlokzatokhoz > Új építésű családi házakhoz > Családi házak utólagos hőszigeteléséhez > Társasházakhoz, közintézményekhez, ipari létesítményekhez (figyelembe véve a tűzvédelmi előírásoknak megfelelő tűzgátak kialakítását)
8 A rendszer előnyei: Gyors, egyszerű kivitelezés Alacsony költség, gyors megtérülés Rugalmas, színtartó felület A POLISZTIROL TÁBLÁS, teljes homlokzati hőszigetelő rendszer részei: THERMODAM EPS80 HOMLOKZATI HŐSZIGETELŐ TÁBLA Expandált polisztirol keményhab lemez, homlokzati hőszigetelő rendszerekhez. Régi és új falszerkezetek gazdaságos, hatékony hőszigetelésére alkalmazható. Könnyen kezelhető, kis súlya mellett megfelelő szilárdságot biztosít. Kémiailag semleges, környezetre káros anyagot nem tartalmaz. Alkalmazási terület:. Bevonatréteggel ellátott, többrétegű, ragasztott táblás homlokzati hőszigetelő rendszerekben (THR-ben).. Lefele hűlő födém alsó síkján, homlokzati bevonatrendszerben (THR-ben).. Bennmaradó zsaluzatként (pld.: koszorúban, pilléreken) vakolva.. Kétrétegű falazatban, átszellőztetett légréssel vagy légrés nélkül.. Egyedi megrendelés alapján, homlokzati díszítő elemekhez. Termékjellemzők: Régi és új falszerkezetek gazdaságos, hatékony hőszigetelésére alkalmazható. Könnyen kezelhető, kis súlya mellett megfelelő szilárdságot biztosít. Kémiailag semleges, környezetre káros anyagot nem tartalmaz. THERMODAM POLISZTIROL RAGASZTÓ Gyárilag előkevert, egykomponensű, cementbázisú, ásványi, ragasztóhabarcs. Kiválóan alkalmas minden típusú EPS (expandált, formahabosított) és XPS, valamint grafit adalékos EPS hőszigetelő lemezek ragasztására. Homlokzati hőszigetelő rendszerekben üvegszövet háló beágyazására. Kül- és beltéri felhasználásra. 8 Thermodam EPS rendszer, akril vakolattal
9 Alkalmazási terület:. Kiválóan alkalmas minden típusú ásványgyapot hőszigetelő lemezek ragasztására.. Homlokzati hőszigetelő rendszerekben üvegszövet háló beágyazására.. Kül- és beltéri felhasználásra. Szakemberek számára készült termék. THERMODAM ÜVEGSZÖVET 145 g/m² súlyú, lúgálló üvegszövet háló. Homlokzati hőszigetelő rendszerek kéregerősítésére szolgál, Thermodam ragasztóba ágyazva. THERMODAM AKRIL VAKOLATALAPOZÓ Felhasználásra kész, akril diszperzió bázisú, színezett vakolatalapozó. Thermodam akril vékonyvakolat alapozója kül- és beltérben. Megerősíti az alapfelületet, kiegyenlíti az alap nedvszívó képességét, valamint tökéletes tapadást, szép és tartós színhatást biztosít. A Thermodam számítógépes színkeverő rendszerén színezhető. Alkalmazási terület:. Thermodam akril vékonyvakolat alapozója kül- és beltérben.. Alkalmazható simított alapvakolatra, betonfelületre, glettelt falfelületek alapozására. A Thermodam akril vakolatalapozó megerősíti az alapfelületet, kiegyenlíti az alap nedvszívó képességét, valamint tökéletes tapadást, szép és tartós színhatást biztosít a Thermodam vékonyvakolatok számára. Szakemberek számára készült termék. Termékjellemzők: A Thermodam akril vakolatalapozó akrilgyanta diszperzióból, és osztályozott kvarc adalékból gyártott kiegyenlítő, és tapadást javító alapozó. Egységesíti a falfelület nedvszívó képességét, javítja a vakolatok kezdeti tapadását így csökkentve a cseppveszteséget. Ecsettel, festőhengerrel, szórással egyaránt felhordható. THERMODAM AKRIL VAKOLAT (KAPART 1,5 MM ILL. GÖRDÜLŐSZEMCSÉS 2 MM) Felhasználásra kész, akril diszperzió bázisú, színezett vakolat. Diszperziós akrilgyantából, osztályozott szemcseméretű, természetes ásványi töltőanyagból, és UV-álló pigmentekből gyártott dekoratív, rusztikus hatású bevonat. Kiváló mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik, rugalmas, jó repedésáthidaló tulajdonságú, kiemelkedő védelemmel az időjárás hatásaival szemben. A Thermodam számítógépes színkeverő rendszerén színezhető. Thermodam EPS rendszer, akril vakolattal 9
10 Alkalmazási terület:. Thermodam akril vékonyvakolat alapozója kül- és beltérben.. Alkalmazható simított alapvakolatra, betonfelületre, glettelt falfelületek alapozására. A Thermodam akril vakolatalapozó megerősíti az alapfelületet, kiegyenlíti az alap nedvszívó képességét, valamint tökéletes tapadást, szép és tartós színhatást biztosít a Thermodam vékonyvakolatok számára. Szakemberek számára készült termék. Termékjellemzők: A Thermodam akril vakolatalapozó akrilgyanta diszperzióból, és osztályozott kvarc adalékból gyártott kiegyenlítő, és tapadást javító alapozó. Egységesíti a falfelület nedvszívó képességét, javítja a vakolatok kezdeti tapadását így csökkentve a cseppveszteséget. Ecsettel, festőhengerrel, szórással egyaránt felhordható. THERMODAM SZERELŐ CSOMAG (INDÍTÓ PROFIL, HÁLÓS ÉLVÉDŐ, RÖGZÍTŐ DŰBEL) A csomag tartalmazza a meghatározott műszaki tartalomnak megfelelő profil készletet, valamint a mechanikai rögzítő elemeket. 10 Thermodam EPS rendszer, akril vakolattal
11 ThermoDam MWrendszer SZILIKON VAKOLATTAL Milyen felületek hőszigeteléséhez javasoljuk? > Általános, normál igénybevételű homlokzatokhoz - kiemelkedő páraáteresztéssel > Új építésű családi házakhoz > Családi házak utólagos hőszigeteléséhez > Társasházakhoz, közintézményekhez, ipari létesítményekhez
12 A rendszer előnyei: Vastagsági és magassági korlátozás nélkül alkalmazható Kiemelkedő tűzvédelem Esztétikus, színtartó, vízlepergető felület KŐZETGYAPOT TÁBLÁS, teljes homlokzati hőszigetelő rendszer részei: NOBASIL FKD-S KŐZETGYAPOT HŐ- SZIGETELŐ TÁBLA, 5-24 CM VASTAG- SÁGBAN Természetes alapanyagú, bazaltból, műgyantakötéssel készült kőzetgyapot, nem éghető (A1 tűzveszélyességi osztály) nem érzékeny a hőmérséklet ingadozásra, jó páraátbocsátó tulajdonságú. Régi és új falszerkezetek gazdaságos, hatékony hőszigetelésére alkalmazható. THERMODAM ÁSVÁNYGYAPOT RAGASZTÓ- ÉS ÁGYAZÓTAPASZ Gyárilag előkevert, egykomponensű, cementbázisú, ásványi, ragasztóhabarcs. Kiválóan alkalmas minden típusú ásványgyapot hőszigetelő lemez ragasztására. Homlokzati hőszigetelő rendszerekben üvegszövet háló beágyazására. Kül- és beltéri felhasználásra. Alkalmazási terület:. Kiválóan alkalmas minden típusú ásványgyapot hőszigetelő lemezek ragasztására.. Homlokzati hőszigetelő rendszerekben üvegszövet háló beágyazására.. Kül- és beltéri felhasználásra. Szakemberek számára készült termék. 12 Thermodam MW rendszer, szilikon vakolattal
13 THERMODAM ÜVEGSZÖVET 145 g/m² súlyú, lúgálló üvegszövet háló. Homlokzati hőszigetelő rendszerek kéregerősítésére szolgál, Thermodam ragasztóba ágyazva. THERMODAM SZILIKON VAKOLATALAPOZÓ Felhasználásra kész, szilikongyanta bázisú, színezett vakolatalapozó. Thermodam szilikon vékonyvakolat alapozója kül- és beltérben. A Thermodam szilikon vakolatalapozó megerősíti az alapfelületet, kiegyenlíti az alap nedvszívó képességét, valamint tökéletes tapadást, szép és tartós színhatást biztosít. Kiemelkedő páraáteresztő képességű bevonat. A Thermodam számítógépes színkeverő rendszerén színezhető. Alkalmazási terület:. Thermodam szilikon vékonyvakolat alapozója külés beltérben.. Alkalmazható simított alapvakolatra, betonfelületre, lettelt falfelületek alapozására. A Thermodam szilikon vakolatalapozó megerősíti az alapfelületet, kiegyenlíti az alap nedvszívó képességét, valamint tökéletes tapadást, szép és tartós színhatást biztosít a Thermodam vékonyvakolatok számára. Szakemberek számára készült termék. Termékjellemzők: A Thermodam szilikon vakolatalapozó szilkongyantából, és osztályozott kvarc adalékból gyártott kiegyenlítő, és tapadást javító alapozó. Egységesíti a falfelület nedvszívó képességét, javítja a vakolatok kezdeti tapadását így csökkentve a cseppveszteséget. Kiemelkedő páraáteresztő képességű bevonat. Ecsettel, festőhengerrel, szórással egyaránt felhordható. THERMODAM SZILIKON VAKOLAT (KAPART 1,5 MM ILL. GÖRDÜLŐSZEMCSÉS 2 MM) Felhasználásra kész, szilikongyanta bázisú, színezett vakolat. A Thermodam szilikon vakolat szilikongyanta kötőanyagból, osztályozott szemcseméretű, természetes töltőanyagból, és UV-álló pigmentekből gyártott dekoratív, rusztikus hatású bevonat. nagyfokú szilárdság mellett jó páraáteresztő képesség is jellemzi. A szilikon kötőanyag tartósan magas víztaszító képességet biztosít, ennek köszönhetően nehezebben tapad meg rajta a por, korom és más szennyeződés. A felületek számára algával és falpenésszel szemben tartós védelmet nyújt. A Thermodam számítógépes színkeverő rendszerén színezhető. Thermodam MW rendszer, szilikon vakolattal 13
14 Alkalmazási terület:. Homlokzatok és igényes belső falak kialakításához és védelméhez.. Régi és új ásványi vakolatokon, simítómasszákon, betonon valamennyi homlokzati hőszigetelő rendszer, EPS és EPS grafit és ásványgyapot hőszigetelő rendszerek végső bevonataként. Szakemberek számára készült termék. Termékjellemzők: A Thermodam szilikon vakolat szilikongyanta kötőanyagból, osztályozott szemcseméretű, természetes töltőanyagból, és UV-álló pigmentekből gyártott dekoratív, rusztikus hatású bevonat. Nagyfokú szilárdság mellett jó páraáteresztő képesség is jellemzi. A szilikon kötőanyag tartósan magas víztaszító képességet biztosít, ennek köszönhetően nehezebben tapad meg rajta a por, korom és más szennyeződés. A füstgázokkal, ultraibolya sugarakkal és egyéb légköri hatásokkal szembeni ellenállósága hosszútávon tartósságot biztosít. A felületek számára az algával és falpenésszel szemben tartós védelmet nyújt. Kaparthatású 1,5mmes, és gördülőszemcsés 2mm-es szemcseméretekben elérhető. Rozsdamentes simítóval, szórással egyaránt felhordható. THERMODAM SZERELŐ CSOMAG (INDÍTÓ PROFIL, HÁLÓS ÉLVÉDŐ, RÖGZÍTŐ DŰBEL) A csomag tartalmazza a meghatározott műszaki tartalomnak megfelelő profil készletet, valamint a mechanikai rögzítő elemeket. 14 Thermodam MW rendszer, szilikon vakolattal
15 ThermoDam XPSrendszer LÁBAZATI VAKOLATTAL Milyen felületek hőszigeteléséhez javasoljuk? > Nedves környezetben lévő homlokzatokhoz > Homlokzatokoz - kiemelkedő nyomószilárdsággal > Családi házak utólagos hőszigeteléséhez > Családi házakhoz, társasházakhoz, közintézményekhez, ipari létesítményekhez - lábazati zónában
16 A rendszer előnyei: Nedvességgel szemben kiemelkedően ellenálló Mechanikai sérülésekkel szemben kiemelkedően ellenálló Rugalmas, színtartó, felület EXTRUDÁLT POLISZTIROL TÁBLÁS, teljes homlokzati hőszigetelő rendszer részei: THERMODAM POLISZTIROL RAGASZTÓ Gyárilag előkevert, egykomponensű, cementbázisú, ásványi, ragasztóhabarcs. Szakemberek számára készült termék. Alkalmazási terület:. Kiválóan alkalmas minden típusú EPS (expandált, formahabosított) és XPS, valamint grafit adalékos EPS hőszigetelő emezek ragasztására.. Homlokzati hőszigetelő rendszerekben üvegszövet háló beágyazására.. Kül- és beltéri felhasználásra. THERMODAM XPS HŐSZIGETELŐ TÁBLA, 2-25 CM VASTAGSÁGBAN Vakolható, extrudált polisztirol lemez, homlokzati hőszigetelő rendszerekhez. Régi és új falszerkezetek gazdaságos, hatékony hőszigetelésére alkalmazható. Könnyen kezelhető, kis súlya mellett kiemelkedő szilárdságot biztosít. Vízfelvétele gyakorlatilag nincs. Kémiailag semleges, környezetre káros anyagot nem tartalmaz. THERMODAM ÜVEGSZÖVET 145 g/m² súlyú, lúgálló üvegszövet háló. Homlokzati hőszigetelő rendszerek kéregerősítésére szolgál, Thermodam ragasztóba ágyazva. 16 Thermodam XPS rendszer, lábazati vakolattal
17 THERMODAM SZILIKON VAKOLATALAPOZÓ Felhasználásra kész, szilikongyanta bázisú, színezett vakolatalapozó. Thermodam szilikon vékonyvakolat alapozója kül- és beltérben. A Thermodam szilikon vakolatalapozó megerősíti az alapfelületet, kiegyenlíti az alap nedvszívó képességét, valamint tökéletes tapadást, szép és tartós színhatást biztosít. Kiemelkedő páraáteresztő képességű bevonat. A Thermodam számítógépes színkeverő rendszerén színezhető. Alkalmazási terület:. Thermodam szilikon vékonyvakolat alapozója külés beltérben.. Alkalmazható simított alapvakolatra, betonfelületre, lettelt falfelületek alapozására. Thermodam szilikon vakolatalapozó megerősíti az alapfelületet, kiegyenlíti az alap nedvszívó képességét, valamint tökéletes tapadást, szép és tartós színhatást biztosít a Thermodam vékonyvakolatok számára. Szakemberek számára készült termék. Termékjellemzők: A Thermodam szilikon vakolatalapozó szilkongyantából, és osztályozott kvarc adalékból gyártott kiegyenlítő, és tapadást javító alapozó. Egységesíti a falfelület nedvszívó képességét, javítja a vakolatok kezdeti tapadását így csökkentve a cseppveszteséget. Kiemelkedő páraáteresztő képességű bevonat. Ecsettel, festőhengerrel, szórással egyaránt felhordható. THERMODAM LÁBAZATI VAKOLAT Akrilbázisú, felhasználásra kész, vízzel hígítható lábazati vakolat. Színezett kőszemcsét tartalmazó, pasztaszerű, könnyen kenhető, színtartó, mosható, mérsékelten páraáteresztő, fagyálló, akrilbázisú vizes diszperziós lábazati vakolat. Rendkívül esztétikus, ugyanakkor kivételesen ellenálló bevonat lábazatokra, oszlopokra, külső és igényes belső falfelületekre. THERMODAM SZERELŐ CSOMAG (INDÍTÓ PROFIL, HÁLÓS ÉLVÉDŐ, RÖGZÍTŐ DŰBEL) A csomag tartalmazza a meghatározott műszaki tartalomnak megfelelő profil készletet, valamint a mechanikai rögzítő elemeket. Thermodam XPS rendszer, lábazati vakolattal 17
18 HOMLOKZATI ÉS LÁBAZATI SZÍNMINTÁK A választható színek és árnyalatok sora szinte végtelen, de a kiválasztás megkönnyítéséhez megmutatjuk neked, hogy elégedett vásárlóink mely színeket választották a legtöbb alkalommal. Ne feledd! A legjobb minta a választott termékből készített valós mintafelület. Gyere el bemutatótermünkbe, válassz a teljes kínálatból! Gyere el bemutatótermünkbe és válassz a teljes kínálatból!
19 HOMLOKZATI SZÍNMINTÁK Homlokzati színminták 19
20 Homlokzati színminták
21 Homlokzati színminták 21
22 LÁBAZATI SZÍNMINTÁK Lábazati színminták
23 Gyere el hozzánk és győződj meg róla személyesen, hogy mit is tudnak igazán nyújtani a Thermodam hőszigetelő rendszerek. Címünk: 4030 Debrecen, Monostorpályi út 162. Nyitvatartás: Hétfő - Péntek: 8:00-17:00 Szombat: 8:00-14:00 Vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink bármelyikén. info@thermodam.hu Telefon:
24
Mitől rendszer a rendszer
Mitől rendszer a rendszer Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek Ragasztott, szükség szerint mechanikai rögzítéssel ellátott hőszigetelő táblás homlokzati rendszer, kéregerősítéssel, vakolással. Nem
Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek. Szakmai és megrendelői szempontok
Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek Szakmai és megrendelői szempontok Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek Ragasztott, szükség szerint mechanikai rögzítéssel ellátott hőszigetelő táblás homlokzati
Energy Saving System - Murexin hőszigetelő rendszerek (ESS) System Active, System Active Living és System Active Plus
Energy Saving System - Murexin hőszigetelő rendszerek (ESS) System Active, System Active Living és System Active Plus egyszerű feldolgozás költségtakarékosság sokoldalú kialakítási lehetőségek Csökkentse
A Thermodam hőszigetelő rendszer, illetve az alkalmazott elemek Teljesítmény Nyilatkozata letölthető honlapunkról:
Thermodam ( THR ) teljes homlokzati hőszigetelő rendszer kivitelezési útmutató Készült az ETAG 004, Bevonatréteggel ellátott többrétegű homlokzati hőszigetelő rendszerek Európai Műszaki Útmutatója, valamint
Baumit Sanova. Rendszer N. mérsékelten nedves és csekély sóterheltségû. falazatokhoz kül és beltérben, mechanikai szilárdság
SANOVA FELÚJÍTÓRENDSZEREK ÁTTEKINTÉSE Tökéletes felújítás FELÚJÍTÓRENDSZEREK ÁTTEKINTÉSE Rendszerek Alkalmazás Elôkészítés Vakolat- ill. höszigetelô réteg Sanova Rendszer K mérsékelten nedves és csekély
2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu
2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu Tel: +36-309-484-707 Szikora Ferenc www.clingonkft.hu TERRA Hőszigetelő alaprendszer homlokzatra KINGSTONE EPS-H80 alaprendszer : 1m2 pol.lap, 5kg/m2 terra rag,
SCHWARCZKOPF BÁLINT Egységvezető Anyagvizsgáló Egység HŐSZIGETEL-E A HŐSZIGETELÉS?
SCHWARCZKOPF BÁLINT Egységvezető Anyagvizsgáló Egység HŐSZIGETEL-E A HŐSZIGETELÉS? I. MIÉRT SZIGETELÜNK HOMLOKZATOT? 3 Miért szigetelünk homlokzatot? Épületeink hőveszteségei Energiatanúsítvány: a lakás
2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu
2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu Tel: +36-309-484-707 Szikora Ferenc www.clingonkft.hu TERRA Hőszigetelő alaprendszer homlokzatra KINGSTONE EPS-H80 alaprendszer : 1m2 pol.lap, 5kg/m2 terra rag,
Adler György E.V. Csemő Ősz u. 7. Tel: 06 30 935 4773, tel/ fax: 06-53/392-106 2014. október 12. Homlokzati szálas hőszigetelés árlista
1, Bazaltgyapot Nobasil FKD 1 / 6 oldal 20 mm vtg. 7,2 m2 /csomag 784 Ft/m2 5643 Ft/csomag 30 mm vtg. 4,8 m2 /csomag 1176 Ft/m2 5643 Ft/csomag 40 mm vtg. 3,6 m2 /csomag 1568 Ft/m2 5643 Ft/csomag 50 mm
Árlista 2015. ECOROCK FF homlokzati hőszigetelő rendszer. Érvényes: 2015. április 15-től GYÁRTÓI
Árlista 2015 RENDSZERés GYÁRTÓI ECOROCK FF homlokzati hőszigetelő rendszer Érvényes: 2015. április 15-től Magyarázat a színcsoportok beazonosításához Az ECOROCK COLOR SYSTEM színkártyánk színeit az alábbi
VÖDRÖS SZÍNEZOVAKOLATOK
VÖDRÖS SZÍNEZOVAKOLATOK szálerősítésű már 40 éve bizonyít széles színválaszték alga- és gombagátló azonnal feldolgozható hőszigetelő rendszerekhez ajánlott K 1.5 K 2 R 2 Vödrös színezővakolatok Kötőanyag
KIVITELEZÉSI ÚTMUTATÓ
KIVITELEZÉSI ÚTMUTATÓ Thermodam ( THR ) teljes homlokzati hőszigetelő rendszer Készült az ETAG 004, Bevonatréteggel ellátott többrétegű homlokzati hőszigetelő rendszerek Európai Műszaki Útmutatója, valamint
Az épületekteljes hőszigetelése
BÉKÁSMEGYERI 3. SZ. LAKÁSFENNTARTÓ SZÖVETKEZET 1039 BUDAPEST, JÓS UTCA 16. Az épületekteljes hőszigetelése 2013. május 27. Gergely Sándor 1 A jelenlegi állapot 2 A jelenlegi állapot 3 A jelenlegi állapot
Vékonyvakolatok szilikon termékek
Szilikon vékonyvakolatok... 41 Szilikát vékonyvakolatok... 43 Diszperziós vékonyvakolatok... 45 Ásványi vakolatok... 49 40 szilikon termékek Capatect SH-Rillenputz 20, 30 Ásványi karakterû, szilikongyanta
fotó Terméknév méret kiszerelés/kg bruttó egység ár bruttó m2 ár ROLL PUTZ / FEHÉR 6 001 Ft 287 Ft 1 mm ROLL PUTZ / SZÍNES / 64 szín 6 712 Ft 318 Ft
terméknév fotó méret SZÜLINAPI ÁR SZIGA-TECH EPS SZIGA-TECH ben : EPS 80 polisztirol 1 m2, polisztirol ragasztó 5 kg, üvegszövetháló 145 g 1,1 m2 814 Ft 991 Ft 1 168 Ft 1 345 Ft 1 522 Ft 1 699 Ft 1 876
SCHWARCZKOPF BÁLINT Egységvezető Anyagvizsgáló Egység. Hőszigetelő rendszerek kivitelezési fogásai
SCHWARCZKOPF BÁLINT Egységvezető Anyagvizsgáló Egység Hőszigetelő rendszerek kivitelezési fogásai I. MIÉRT SZIGETELÜNK HOMLOKZATOT? 3 Miért szigetelünk homlokzatot? Épületeink hőveszteségei Energiatanúsítvány:
Capatect EPS-homlokzati hôszigetelô táblák 600
Mûszaki Információ Capatect Nr. 600 Capatect EPS-homlokzati hôszigetelô táblák 600 Expandált polisztirol keményhab homlokzati hôszigetelô táblák 600 Termékleírás Alkalmazási területek: Capatect hôszigetelô
Baumit EPS Homlokzati Hôszigetelô Rendszer baumit.com
Baumit EPS Homlokzati Hôszigetelô Rendszer baumit.com Hôszigetelés: tartós, gazdaságos, környezetbarát Hôszigetelés és homlokzatképzés egyben Költség- és energiatakarékos megoldás Védelem a hôhidak ellen
Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer
Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer Baumit Sanova Hogyan adhatunk régi értékeinknek új minőséget? Sanova egyrétegű trassz vakolat Géppel is feldolgozható Nedves és sókkal terhelt falazatokra Speciálisan
SAKRET Fedővakolatok. Alapfelület előkészítők Fedővakolatok Lábazati díszítővakolatok Kiegészítők
1 SAKRET Fedővakolatok Alapfelület előkészítők Fedővakolatok Lábazati díszítővakolatok Kiegészítők 2 SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal jótállást jelen katalógusban direkt vagy indirekt
színkeverő rendszer A KolorBox bázisok A KolorBox színkeverő rendszerben a kívánt színek eléréséhez bázistermékeket használunk, melyek kiválasztását az alábbi rövid ismertető könnyíti meg. D Fehér: Fehér
ECOROCK FF. Családi házak homlokzatainak hőszigetelő rendszere. Tökéletes választás családi házak homlokzatainak hőszigeteléséhez
ECOROCK FF Családi házak homlokzatainak hőszigetelő rendszere Tökéletes választás családi házak homlokzatainak hőszigeteléséhez Álmai házának homlokzati szigetelése ECOROCK FF rendszerrel ECOROCK FF komplex
Lábazatok szigetelése
Lábazatok szigetelése Épületeink lábazati szerkezeteit különösen nagy gondossággal és szakszerűséggel kell hőszigeteléssel és vízszigeteléssel ellátni. Épületfizikailag ez a szerkezeti csomópont nagyon
Bazaltgyapot. Dűbel. Nobasil PTE
1, Bazaltgyapot Nobasil PTE Terhelhető hő- és hangszigetelő tábla, elsősorban úsztatott padlószerkezetek lépéshang-szigetelésére, közbenső födémek akusztikai és tűzvédelmi szigeteléseként. 2, Dűbel 1 /
weber.pas silicasol Terméksegédlet Tulajdonságok Problémák és megoldások Hogyan hőszigeteljünk homlokzatot, a fallégzés megtartása mellett?
weber.pas silicasol ÚJ Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat Értékesítési pontok Tulajdonságok FELHASZNÁLÁSI TERÜLET Kültérben, beltérben egyaránt
Polisztirol ragasztó- és ágyazótapasz Cikkszám Cikknév db/raklap Kiszerelés Eladási ár Ft/egység
Polisztirol ragasztó- és ágyazótapasz 01005 Polisztirol ragasztó- és ágyazótapasz EP Klebemasse 48 25 kg / zsák 1 173 Ft 46,92 Ft Ásványgyapot ragasztó- és ágyazóhabarcs 01015 Ásványgyapot ragasztó / ágyazó
VAKOLATOK HŐSZIGETELŐ RENDSZERRE
VAKOLATOK HŐSZIGETELŐ RENDSZERRE www.revco.hu 2310 Szigetszentmiklós, Leshegy út 5. Telefon: 06-24-525-525 E-mail: info@revco.hu CÉGÜNKRŐL Vakolat és festék Hollandiából Cégünket egy holland családi vállalkozásként
31 582 04 0000 00 00 Építményszigetelő Építményszigetelő 31 582 15 1000 00 00 Kőműves Kőműves
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
NIKECELL dryvit WOOL ÁLTALÁNOS TERMÉKINFORMÁCIÓK
NIKECELL dryvit WOOL ÁLTALÁNOS TERMÉKINFORMÁCIÓK Az épületek külső falszerkezeteire kidolgozott, homlokzati hőszigetelési és felületképző megoldás. RP-PT speciális ásványgyapot lemez felragasztásával,
31 582 04 0000 00 00 Építményszigetelő Építményszigetelő 31 582 15 1000 00 00 Kőműves Kőműves
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Adler György E.V. Csemő Ősz u. 7. Tel: 06 30 935 4773, tel/ fax: 06-53/392-106 2014. október 12. EPS homlokzati hőszigetelőanyagok árlista
1, Beütőékes tipli 1 / 8 oldal 6 x 40 mm 1 db /doboz 6 Ft/db 6 Ft/doboz 6 x 60 mm 1 db /doboz 8 Ft/db 8 Ft/doboz 6 x 80 mm 1 db /doboz 12 Ft/db 12 Ft/doboz Anyaga: műanyag lencsefejű dűbel, fém beütő csavarral.
Xella szerkezetek a gyakorlatban
Az alaptól a belsőépítészetig Xella szerkezetek a gyakorlatban Xella Magyarország Kft. 2011 május Külső határoló szerkezetek P2-0,5 NF+GT 600x200x250 U=0.44 W/m2K P2-0,5 NF+GT 600x200x300 U=0.37 W/m2K
SAKRET Építési festékek. Alapfelület előkészítők Építési festékek Glettek
1 SAKRET Építési festékek Alapfelület előkészítők Építési festékek Glettek 2 SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal jótállást jelen katalógusban direkt vagy indirekt módon idézett DIN,
KIVITELEZÉSI UTASÍTÁS
KIVITELEZÉSI UTASÍTÁS GRAYTHERM THR-ekhez (Teljes Hőszigetelő Rendszerekhez) 1 A GrayMix Hungária Kft. jelen Kivitelezési Utasítást a GrayTherm THR-ekre vonatkozó, az ÉMI NMÉ A-262/2014 Nemzeti Műszaki
31 582 04 0000 00 00 Építményszigetelő Építményszigetelő 31 582 15 1000 00 00 Kőműves Kőműves
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Hőszigetelés a lakásban
Hőszigetelés a lakásban MAPETHERM MW RENDSZER Hőszigetelő táblák ragasztása: Mapetherm Kőzetgyapotragasztó vagy Mapetherm AR1 Hőszigetelő tábla: kőzetgyapot lap. Simítóhabarcs: Mapetherm Kőzetgyapotragasztó
Homlokzati falak belső oldali hőszigetelése
Homlokzati falak belső oldali hőszigetelése Küszöbön a felújítás! E-learning sorozat Xella Magyarország Kft. ásványi hőszigetelő lapok anyagjellemzők Ásványi és tömör Magasfokú hőszigetelőképesség Természetes
Fûthet kevesebbet is! HATÉKONY ÉS ESZTÉTIKUS SZIGETELÉS. Miért érdemes? A Policolor hôszigetelô rendszer hatásossága
HÔSZIGETELÔ VAKOLATRENDSZER HATÉKONY ÉS ESZTÉTIKUS SZIGETELÉS Miért érdemes? Az energiaköltségekkel együtt növekvô fûtési költségek miatt mind nagyobb jelentôséget kap a hôszigetelés. A POLICOLOR HÔSZIGETELÔ
Egy munkafelület felhordása után, a kötés ütemétől függően (hogy húz az anyag) kerülhet sor a betömörítésre és struktúraképzésre. Az eldolgozás szerszáma műanyagsimító. Kemény PVC, vagy plexi. Helytelen
Ytong Multipor piktogramok
Ytong Multipor piktogramok 1. Ásványi hőszigetelő lap Az Ytong Multipor hőszigetelő lapok stabil, ásványi kristályszerkezetűek, nem tartalmaznak szálas összetevőket, így a hőszigetelések széles palettáján
Előadó neve Xella Magyarország Kft.
ORSZÁGOS KONFERENCIASOROZAT Főtámogató Szervezők Homlokzati falszerkezetek belső oldali hőszigetelése ásványi hőszigetelő lapokkal Előadó neve Xella Magyarország Kft. hőszigetelő lapok anyag jellemzők
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 26.-i ülésére Tárgy: A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde Zirc alkotmány u. 12. szám 1905 Hrsz-ú egyes É-i homlokzati
TÖKÉLETES KAPCSOLAT HÁZ ÉS ÉG KÖZÖTT TUDTA? EGY SZERKEZETKÉSZ HÁZ AKÁR KIZÁRÓLAG LEIER ÉPÍTŐANYAGOKBÓL IS FELÉPÍTHETŐ?
www.leier.hu Vásároljon most rendkívüli árkedvezménnyel! TÖKÉLETES KAPCSOLAT HÁZ ÉS ÉG KÖZÖTT További részletekért és színekért kérdezze építőanyag kereskedőjét. TOSCANA nagy hullámú betoncserepek erős,
www.revco.hu REVCO MAGYARORSZÁG KFT. 2310, Szigetszentmiklós Leshegy út 5. Tel.: 06-24-525-525 Fax: 06-24-525-526
REVCO MAGYARORSZÁG KFT. 2310, Szigetszentmiklós Leshegy út 5. Tel.: 06-24-525-525 Fax: 06-24-525-526 www.revco.hu Megtalál bennünket az M0-ás autóút szigetszentmiklósi lejáratánál. A Tájékoztató HOMLOKZATI
Adler György E.V. Csemő Ősz u. 7. Tel: , tel/ fax: 06-53/ október 18. EPS homlokzati hőszigetelőanyagok árlista
1, Beütőékes tipli 1 / 7 oldal 6 x 40 mm 1 db /doboz 6 Ft/db 6 Ft/doboz 6 x 60 mm 1 db /doboz 8 Ft/db 8 Ft/doboz 6 x 80 mm 1 db /doboz 12 Ft/db 12 Ft/doboz Anyaga: műanyag lencsefejű dűbel, fém beütő csavarral.
Építményszigetelő Építményszigetelő Kőműves Kőműves
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
31 582 04 0000 00 00 Építményszigetelő Építményszigetelő 31 582 04 0100 31 01 Hő- és hangszigetelő Építményszigetelő
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Építményszigetelő Építményszigetelő Kőműves Kőműves
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Acryl tömítõk Poliuretán habok Szilikon ragasztók
Filled with quality! HU Termékismertetõ Acryl tömítõk Poliuretán habok Szilikon ragasztók www.phobextools.com Premium Neutrális Szilikon ÁTLÁTSZÓ Egykomponensû, semleges, szagtalan, penészálló szilikon.
LB-KNAUF FALAZÓHABARCS HF10; HF30; HF50; HF100
LB-KNAUF FALAZÓHABARCS HF10; HF30; HF50; HF100 : Az LB-KNAUF falazóhabarcsok gyárilag elõkevert szárazhabarcsok, melyeket az építkezés helyszínén közvetlenül a felhasználás elõtt vízzel kell összekeverni.
Adler György E.V. Csemő Ősz u. 7. Tel: , tel/ fax: 06-53/ Árjegyzék
1 / 12 oldal 1, Alapozó MasterFix alapozó Primer 1l 1 l /kanna 879 Ft/l 879 Ft/kanna Primer 5l 5 l /kanna 710 Ft/l 3550 Ft/kanna Felhasználási terület: aljzatok nedvszívó képességének csökkentésére, tapadás
Szálas szigetelőanyagok forgalmazási feltételei
Szálas szigetelőanyagok forgalmazási feltételei Brassnyó László Knauf Insulation Kft. Szálas szigetelőanyagok szabványai MSZ EN 13162 Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű ásványgyapot (MW-)
NIKECELL dryvit AQUA ÁLTALÁNOS TERMÉKINFORMÁCIÓK
NIKECELL dryvit AQUA ÁLTALÁNOS TERMÉKINFORMÁCIÓK Az épületek külső falszerkezeteire kidolgozott, homlokzati hőszigetelési és felületképző megoldás. Perimeter Duo speciális expandált polisztirol keményhablemez
Ceresit Ceretherm Hőszigetelő rendszer. Tartós megoldás a kényelmes és stílusos otthonért
Col urs of Nature Ceresit Ceretherm Hőszigetelő rendszer Tartós megoldás a kényelmes és stílusos otthonért A Ceresit Ceretherm Hőszigetelő rendszer magasabb komfortérzetet nyújt otthonában, miközben jelentősen
weber.pas 15 Terméksegédlet Tulajdonságok Dokumentáció Színek Termékelőnyök
weber.pas 15 Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat, modern színválasztékban. Értékesítési pontok Tulajdonságok FELHASZNÁLÁSI TERÜLET Terméksegédlet
ECOROCK FF. Homlokzati hőszigetelő rendszer. Tökéletes választás minden homlokzathoz!
ECOROCK FF Homlokzati hőszigetelő rendszer Tökéletes választás minden homlokzathoz! ECOROCK FF Homlokzati hőszigetelő rendszer a ROCKWOOL-tól A ROCKWOOL eddig a hőszigetelő anyagok szakértőjeként volt
Mapefloor Parking System. Vízzáró bevonatok forgalommal terhelt területekre
Mapefloor Parking System Vízzáró bevonatok forgalommal terhelt területekre Mapefloor Parking System A parkolóházak és járműforgalommal terhelt szerkezetek beton felületeinek védelme kiemelt fontosságú
Baumit hőszigetelő rendszerek. Komárom-Esztergom Megyei Mérnöki Kamara / MTESZ KEM Egyesület kötelező szakmai továbbképzés
Baumit hőszigetelő rendszerek Komárom-Esztergom Megyei Mérnöki Kamara / MTESZ KEM Egyesület kötelező szakmai továbbképzés 2019.03.07 - Tatabánya Rendszerszemlélet - jogi status 2013: CPR rendelet alapján
Protektor vakolóprofilok
Protektor vakolóprofilok 2006/1 A Protektorwerk A Protektorwerk egy 1903-ban alapított német családi vállalkozás. Kezdettõl fogva olyan kiegészítõ jellegû acél termékek gyártásával foglalkozik, amelyek
weber.pas 15 Terméksegédlet Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat, modern színválasztékban.
weber.pas 15 Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat, modern színválasztékban. FELHASZNÁLÁSI TERÜLET Termék: Terméksegédlet Több mint 270 színben Kültérben,
Cím : Kelt: 20.. év...hó...nap Szám :... KSH besorolás:... Teljesítés:20.. év...hó...nap A munka leírása: Készítette :...
Név : Cím : Kelt: 2.. év...hó...nap Szám :... KSH besorolás:... Teljesítés:2.. év...hó...nap A munka leírása: Készítette :... Készült: Költségvetés főösszesítő Megnevezés Anyagköltség Díjköltség 1. Építmény
Meggátolja a csapóeső beszívódását. Javítja a fűtés hatásfokát. Árvíz esetén javítja a szerkezet ellenállását
Meggátolja a csapóeső beszívódását Javítja a fűtés hatásfokát Árvíz esetén javítja a szerkezet ellenállását Stormdry homlokzatimpregnáló krém Ha a fal vizes, akkor hideg is és a hideg falak hideg épületeket
Tegye egyedivé padlóját!
Tegye egyedivé padlóját! Tartalom: Floor Expert EP 101... 08 Floor Expert EP 1013... 09 Floor Expert EP 310W... 10 Floor Expert EP 311...11 Floor Expert EP 211... 12 Floor Expert EP Dizájn és funkció együtt
Miért nézünk mint a moziban?
Miért nézünk mint a moziban? Budapest, 2011. április 07. Készítette: Lestyán Mária Meglévő épületek: Elöregedett gépészet, elektromos hálózat Elavult biztonsági, tűzvédelmi paraméterek Megváltozott használati
Ces_01 Castel nemesvakolat alapozó CESAL NEMESVAKOLAT ALAPOZÓ. Ces_04 Castel mozaikvakolat alapozó MOZAIK VAKOLAT ALAPOZÓ
Ces_01 Castel nemesvakolat alapozó CESAL NEMESVAKOLAT ALAPOZÓ A CESAL NEMESVAKOLAT ALAPOZÓ műgyanta bázisú, töltőanyagokat és speciális adalékanyagokat tartalmazó termék. A benne található kvarcszemcsék
Fehér Szerkezetek - 2014. Xella Magyarország Kft. 1
Fehér Szerkezetek - 2014 Május 8. Május 13. Május 15. Május 20. Május 27. Budapest Debrecen Veszprém Hódmezővásárhely Győr Xella Magyarország Kft. 1 Fehér Szerkezetek - 2014 Program: 09.00-09.30: Követelmények
weber.pas silicate Terméksegédlet Tulajdonságok Problémák és megoldások Hogyan hőszigeteljünk homlokzatot, a fallégzés megtartása mellett?
weber.pas silicate Termékelőnyök Feldolgozásra kész pasztaszerű ásványi kötőanyagú színes fedővakolat külső és belső falfelületek és homlokzatokra színes felületképző anyaga, gördülőszemcsés illetve kapart
Név : Hunya Község Önkormányzata. Cím : 5500 Hunya, Rákóczi utca 19. Kelt:
Név : Hunya Község Önkormányzata Cím : 5500 Hunya, Rákóczi utca 19. Kelt: 2017. 09. 22. A munka leírása: Hunya Polgármesteri Hivatal épületének energetikai korszerűsítése 5500 Hunya, Rákóczi utca 31. sz
weber.pas silicon Terméksegédlet Tulajdonságok Dokumentáció Termékelőnyök
weber.pas silicon Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, szilikongyanta kötőanyagú, plasztikus fedővakolat, különböző felületi struktúrákban, gazdag színválasztékban. Értékesítési pontok Tulajdonságok
MAPETHERM KŐZETGYAPOT PROGRAM
MAPETHERM KŐZETGYAPOT PROGRAM A Mapei Kft. Magyarországon az elsők között volt a kőzetgyapotos rendszerek elterjesztésében, és a kőzetgyapotos technológiák fejlesztésében. A Mapetherm MW (mineral wool)
JUBIZOL EPS F W0 (fehér EPS élképzés nélkül) JUBIZOL EPS F W1 (fehér EPS élképzéssel) JUBIZOL EPS F W2 (fehér EPS lyukacsos)
.3 Hőszigetelő lemezek és rögzítés technika JUBIZOL EPS F W0 (fehér EPS élképzés nélkül) 4expandált polisztirol lemez (EPS); 4vékonyrétegű homlokzati kontakt homlokzatrendszerek hőszigetelő rétegeként;
Különböző burkolóanyagok biztonságos és deformálódás mentes fektetése 1.6. Csempék és lapok burkolása homlokzatokra
.6 Külső homlokzatok burkolatai. rész Mindig felmerül az építtetők és tervezők arra vonatkozó kívánsága, hogy a legújabb építészeti elképzeléseik homlokzatát kerámia csempével burkolják. Az előnyök kézenfekvők:
Magasépítéstan alapjai 13. Előadás
MAGASÉPÍTÉSTAN ALAPJAI Magasépítéstan alapjai 13. Előadás BME MET Előadó: 2014/2015 II. szemeszter egyetemi docens, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék BME MET 2014 / 2015 II. szemeszter 13. Előadás
Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek. YTONG és YTONG MULTIPOR
Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek YTONG és YTONG MULTIPOR anyagok használatával Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek Tartalomjegyzék: 1) Környezetbarát termék 2) Hőtechnika:
Ssz. Tételszám Egységre jutó (HUF) A tétel ára összesen (HUF) Tételkiírás Anyag Munkadíj Anyag Munkadíj
1. oldal 1 11-002-1.4.3.1 (25) ÖN X0b(H) Környezeti hatásoknak ki nem tett beton, C16/20 - X0b(H) - D max = 16 mm, CEM 42,5 szilárdsági osztályú portlandcementtel, képlékeny beton, m = 6,5 finomsági modulusú
Belső oldali hőszigetelés - technológiák és megtakarítási lehetőségek
Belső oldali hőszigetelés - technológiák és megtakarítási lehetőségek belső oldali hőszigetelés - technológiák Lehetséges megoldások: 1.Párazáró réteg beépítésével 2.Párazáró / vízzáró hőszigetelő anyaggal
Komuves és burkoló képzések 2016
Komuves és burkoló képzések 2016 www.lb-knauf.hu/kbkepzesek2016 KŐMŰVES ÉS BURKOLÓ KÉPZÉSEK 2016 2016 januárjában ismételten meghirdeti a hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő Kőműves és Burkoló
EXTRUDÁLT POLISZTIROL
EXTRUDÁLT POLISZTIROL A Fibrotermica SpA társaság extrudált polisztirol lemezt gyárt, melynek neve FIBROSTIR. A FIBROSTIR egyrétegû, kiváló hõszigetelõ képességû sárga színû lemez, alkalmazható mind egyéni
Gyártás. Alapanyagok: mész, homok, cement, pórusképző, víz. Xella Magyarország Kft. 2
Multipor Gyártás Alapanyagok: mész, homok, cement, pórusképző, víz 2 Előnyei Nem éghető (A1) Ásványi és tömör Nyomásálló és alaktartó Magasfokú hőszigetelőképesség Könnyen alakítható Európai engedély Természetes
január CEMENTKÖTÉSŰ LAPOK Cementkötésű Lapok
Cementkötésű A Siniat cementkötésű lapok közül sok típus az alkalmazások sokféleségét teszi lehetővé: magas páratartalmú helyiségekben, külső alkalmazásoknál, illetve a szerkezeti lemez felhasználását
Ytong DA vasalt tetőpalló. Ytong DE vasalt födémpalló. Ytong Lambda/Classic falazóelem. Ytong Pke koszorúelem. Multipor kiegészítő hőszigetelés
24 20 30 Ytong DA vasalt tetőpalló Ytong DE vasalt födémpalló Ytong Lambda/Classic falazóelem Ytong Pke koszorúelem Multipor kiegészítő hőszigetelés Ytong Peá elemmagas áthidaló cement habarcsba Ytong
Ha fontos a biztonság! ÉGHETŐ HOMLOKZATI HŐSZIGETELŐ RENDSZEREK BIZTONSÁGOS MEGOLDÁSA. Készítette: Pozsonyi László alkalmazástechnikai vezető
Ha fontos a biztonság! ÉGHETŐ HOMLOKZATI HŐSZIGETELŐ RENDSZEREK BIZTONSÁGOS MEGOLDÁSA Készítette: Pozsonyi László alkalmazástechnikai vezető A BIZTONSÁG az emberiség történetében mindig is az élet és a
Xella szerkezetek a gyakorlatban. Xella Magyarország Kft. 2013. április
Xella szerkezetek a gyakorlatban Xella Magyarország Kft. 2013. április K I V I T E L E Z É S Anyagtulajdonságok, időjárás állóság Szerkezeti elemek, áthidalók Nagyméretű falmezők,önhordó szerkezetek Falazó
8. Szerelési megoldások FABETON szigetelôlapokkal
8. Szerelési megoldások FABETON szigetelôlapokkal 8.1. Szigetelôlapok felszerelése falazatra, födémre A FABETON szigetelôlemezeket mechanikai rögzítéssel, dûbelezéssel erôsítjük a szigetelendô felületre.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet és 12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet és 12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosítószáma és megnevezése 34 582 08 Kőműves és hidegburkoló
Alapozók Kiszerelés Bruttó ár Egységár (Ft/kg)
Alapozók Kiszerelés Bruttó ár Egységár (Ft/kg) Öko-Flex vakolatalapozó fehér/bázis 2,50 2 098 Ft 839 Ft Öko-Flex vakolatalapozó fehér/bázis 5,00 3 680 Ft 736 Ft Öko-Flex vakolatalapozó fehér/bázis 10,00
TERMÉKISMERTETÕ ÁRJEGYZÉK
TERMÉKISMERTETÕ ÁRJEGYZÉK Graymix Magyarországon Területi képviselõk Rostási Zsolt +36 30 33 48 511, e-mail: rostasi.zsolt@graymix.hu megyék: Veszprém, Vas, Gyõr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér
weber.pas aquasil Terméksegédlet Tulajdonságok Dokumentáció Színek Termékelőnyök
weber.pas aquasil ÚJ Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, plasztikus fedővakolat, különböző felületi struktúrákban, gazdag színválasztékban Értékesítési pontok Tulajdonságok FELHASZNÁLÁSI TERÜLET
ÉPÜLET FALSZERKEZETEK KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉSE ÉLETCIKLUS ELEMZÉSSEL. Simon Andrea
ÉPÜLET FALSZERKEZETEK KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉSE ÉLETCIKLUS ELEMZÉSSEL Simon Andrea VÁZLAT 1. Problémafelvetés 2. Elemzés módszertana 3. Életciklus-szakaszok 4. A mintaépület bemutatása 5. Eredmények kiértékelése
Fehér Szerkezetek 2013 konferencia. Xella Magyarország Kft.
Fehér Szerkezetek 2013 konferencia Április 25. Május 7. Május 14. Május 21. Május 23. Budapest Salgótarján Veszprém Pécs Debrecen Xella Magyarország Kft. 1 Újdonságok a Xella termékpalettáján 1. Ytong:
NEM HIVATALOS MÁSOLAT
ÉMI ÉPÍTÉSÜGYI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INNOVÁCIÓS NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG H-1113 Budapest, Diószegi út 37. Levélcím: H-1518 Budapest, Pf : 69. Telefon: +36 (1) 372-6100 Fax: +36 (1) 386-8794
vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség
vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség vízszigetelési megoldások Az épületek nedvesség elleni védelme kulcsfontosságú az építkezések és a felújítások során. A Weber nemzetközi tapasztalatának
TERMÉK KATALÓGUS Forgalmazza:
TERMÉK KATALÓGUS Forgalmazza: Dejmark Kft., 1097 Budapest, Gyáli út 27-29. Tel.: +36 1 348 3040, Fax: +36 1 348 3070, info.hu@dejmark.com, www.dejmark.hu A Tikkurila d.o.o. festékek és lakkok gyártására
Tisztelt Partnerünk!
Tisztelt Partnerünk! Új termékek és csomagolások! Alábbi levelünkkel, 4 új vagy megújult termékünkre szeretnénk felhívni a figyelmét: AkroPON rugalmas padlófesték Soriflex 2K kétkomponensű kenhető szigetelés
Nanopor / Open Plus Nano Tervezôi Tájékoztató
Nanopor / Open Plus Nano Tervezôi Tájékoztató Baumit Nanopor Vakolat Természetesen öntisztuló homlokzat Tartósan szép homlokzat? Hogyan marad örökké fiatal? Tartós tisztaság - tartós szépség - tartós védelem:
MŰSZAKI ADATLAP ÉS KIVITELEZÉSI SEGÉDLET MA 1331. Graytherm EPS homlokzati hőszigetelő rendszerek. Bayra System Kft. A rendszer felépítése:
MŰSZAKI ADATLAP ÉS KIVITELEZÉSI SEGÉDLET Graytherm EPS homlokzati hőszigetelő rendszerek Díszítőbevonattal ellátott, expandált polisztirol (EPS) alapú hőszigetelő rendszer, új és régi építésű kő, tégla,
SINECOR KŐZETGYAPOT AZ IPARI ÉPÜLETEK MINŐSÉGI BESZÁLLÍTÓJA
SINECOR KŐZETGYAPOT AZ IPARI ÉPÜLETEK MINŐSÉGI BESZÁLLÍTÓJA Cégismertető A TechnoNICOL termékek a tetőfedő, vízszigetelő és hőszigetelő anyagok egyik legnagyobb európai gyártója és szállítója. Világszerte
Külső hőszigetelés ásványgyapot termékekkel. Küszöbön a felújítás! Knauf Insulation Kft.
Külső hőszigetelés ásványgyapot termékekkel Küszöbön a felújítás! Knauf Insulation Kft. Globális fenntarthatóság a legfőbb kihívás KLÍMAVÁLTOZÁS HATÉKONY GAZDÁLKODÁS ENERGIBIZTONSÁG Source: International
Folyékony,kerámia bázisú hőszigetelő bevonat
Folyékony,kerámia bázisú hőszigetelő bevonat A már ismert hagyományos szigetelő anyagok hőátbocsátási és hővezetési tényezőjét jelentősen felülmúlja a Thermo-S nanotechnológiás hőszigetelő bevonat, ezért
Firestone TPO tetőszigetelési rendszerek
1 Annak érdekében, hogy tartós és megbízható tetőszigetelés készülhessen, nem elegendő csak egy jó szigetelőlemezt gyártani. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a szigetelőlemeznek más termékekkel összeférhetőnek