A kendermagbogár (Peritelus familiáris Boh.) erdőgazdasági jelentősége
|
|
- Ádám Borbély
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A kendermagbogár (Peritelus familiáris Boh.) erdőgazdasági jelentősége GYÖRFI JÁNOS, a biológiai tudományok kandidátusa április 12-én az Állami Erdők Üzemi Központjától értesítést kaptam, hogy Debrecen környékén egy ismeretlen bogárkárosító lépett fel, mely az az évi fenyőerdősítést teljesen elpusztította. A helyszínre utazva megállapítottam, hogy az új károsítónak mondott rovar nem is annyira új, hanem a Debrecen környékén gyakori Peritelus familiáris Boh. kendermagbogár. Csak károsításának módja volt új. De nemcsak Debrecenben lépett fel 1951-ben, hanem Örségben (Vasm.), Ispánk ésörszentpéter határában és Sopron megyében Csepreg körül. Az utóbbi helyeken is mint erdeifenyő erdősítés károsítója. Ezt a bogarat ép a nagymérvű és eddig nem ismert károsítása miatt választottam egyik kutatási témának. Az eredményről két évi megfigyeléseim és az idevonatkozó irodalmi adatok alapján az alábbiakban számolok be. A Peritelus familiáris a Curculionidae Ormányosbogárfélék családjába, az Otiorrhynchinae Rövidormányosbogarak alcsaládjába tartozik. A bogár pontos leírását Schönherr (8) az idézett munkájának 415. oldalán a következőkben adja meg : Subovatus, niger, squamuiis densis fusois, albidis cineroisquc tectus ct variegatis, rostro canaliculato, antennis pcdibusque ruiofcrrugineis, elytris subtilíter punctato-striatís, crebrius albo-variegatis. Habitat in Hungária. Doni. STURM ; in Podolia australi. Doni. BESSER. JIus. Schh.; in Itália Slus. Gyllenhal. Minimig individuis P. grisei, adhuc tere brevior ot magis eonvexus ; antennis crassioribus articularis funiculi brevioribus, clava breviter ovata, etc., bonc distinetug. Thylaciti coryli íacie et statura non dissimilis. Caput brcve, laliun, crapum, supra fere plánum, nigruin, squamuiis griseis tectuai, subtus argenteosquaniosum; eculí laterales, sub-rotimdati; pariim promümli, nigri; rostrum capite paulo loiiffius et angustius, subrcctum, crassiusculum, supra plánum, cum canalicula tcnui in frontem usque producta, exaratum, nigruin, squamuiis íusco-griseis tectum. Antennáé longüudine vix dimidü corporis, sub-crassae, rufoferrugiiieae, albido-pilosae et squamulosae ; artieulo primo ultra oculos sense extendcnte, valido, sublineari, sensim incrassato, gub-recurvato, 2 ct 3 longiusculis, sub-obeonicis, 4 8 brevibus, coarctatis, tere lenticularibus, clava breviter ovata, acuininata, cinereopubescente. Thorax latitudine média brevior, antice posticeque truncatus, anterius nonnihil angustior, lateribus pariim rotundato ampliatus, supra ininiis eonvexus, niger, remote punctulatus, subtus et lateribus squamuiis densis sub-argenteis tectus, dorso fusco-squamosa. Scutellum miünm. Elytra ovata, thoraee fere quadruplo longiora, antiee eius basi paulo latiora, humeris rotundatis, pone humeros valde ampliata, lateribus inflexa, versus apieem angustata, apiee ipso conjunctim obtuse acuminata, supra valde convexa, regulariter sed parum profunda punctato-striata, iuterstitiis planis, subtilissíme eoriaceis, tota nigra, squamuiis densis íusco-cincrcis teeta, immixtis macuiis lincisque numerosis c squamuiis albidioribus, praesertim versus latéra. Oorpus subtus nigropiceiim, punctulatum, dense ciiiereo-sub-argenteo-squamosum. Pcdes medioeres, validí, rufo-ferruginei, griseo-squamulosi et pubescentes ; íeinoribus medioere clavatis, mutieis ; tibiis teretibus, rcctis ; tarsis clongatis, dilutius ferrugineis, subtus fulvospongiosis.
2 A bogár elterjedéséről, életmódjáról, károsításáról aránylag keveset tudunk. A Peritelus familiáris majdnem kizárólag Magyarországon, a Szovjetunió déli részén és Törökországban él. A rendelkezésemre álló irodalom szerint kárt csak Magyarországon okozott, éppen ezért speciális magyar kártevőnek mondhatjuk. Ez az oka annak, hogy nevével a külföldi, főleg nyugati irodalomban nem találkozunk. A kendermagbogár hazánkban közönséges. Faunakatalogusunk több lelőhelyét említi a Kárpátmedencéből. Ezek a következők : Budapest, Mons Pilis, Péczel, Peszér, Kecskemét, Alpár, Csépa, Csongrád, Debrecen, Nyíregyháza, Űj-Fehértó, Dorog, Ács, Sopron, Lelle, Csurgó, Pécs, Sátoraljaújhely, Szomotor, Brassó, Grebenác, Herkulesfürdő. Ezekenkívül az irodalomban még a következő előfordulási helyeit találtam : Kéles, Szeged, Nagykőrös, Kisszállás, Szabadka. A felsorolt előfordulási helyek legnagyobb része azt bizonyítja, hogy a kendermagbogár a laza homokos területek állatvilágához tartozik. Ennek bizonyítására Kaufmann Ernő (5) a következő kísérletet végezte el ban Bács megyéből futóhomokról Mecsekszabolcsra nehéz agyagtalajú legelőre telepített át több száz darabot, de a bogarak elszaporodni új környezetükben nem tudtak, elpusztultak. Megemlíti még azt is, hogy Szabadka homokos részein tömegesen fordul elő, míg ennek kötöttebb talajú részein nem található meg. Hasonlóan vélekedik Illés Nándor is (3. 4), aki szintén a futóhomok bogarának tartja. 1- ábra. Ezzel ellentétben az évben ez a rovar erősen kötött a Per^td^f^Va >y a 8 0S takajon i s fellépett (Ispánk, Öriszentpéter és Csepreg) és ris. Boh komoly károkat okozott. Ezzel megdöntötte azt az eddig fennálló felfogást, hogy csak homokos területen szaporodik el. Ha az irodalmat tanulmányozzuk e bogár károsítására vonatkozólag, azt találjuk, hogy elsősorban a homoki szőlők kártevője. Erről emlékezik meg a Rovartani Lapoknak évben megjelent 3. kötete, melynek 109. oldalán azt írja, hogy az említett évben a debreceni szőlők 15 20%-át pusztította el. Megemlíti a cikk azt is, hogy eddig csupán csak a nagykőrösi és kecskeméti szőlőkből volt ismeretes a Peritelus familiáris mint szőlőkárosító. Scscgolev (9) már a szőlőn kívül a gyümölcsfákon észlelt kártételéről is tud. Sőt megemlíti, hogy csemetekertekben szintén károkat okoz, néha lágyszárú növényeken, pl. a paszulyon ugyancsak kártevőként léphet fel. A kendermagbogár erdészeti károsításáról először Illés Nándor emlékezik meg 1885-ben kiadott»a futóhomok megkötése, befásítása és használatai c. munkájának 61. oldalán, azt írja a bogárról : 1875-ben Szabadkán 40, Kisszálláson 3 kat. hold az évi ültetésű akáctelepítést pusztított el, 1884-ben Szabadka város közelében telepített 12 kat. hold akác-csemetekertben lépett fel, ahol a? akác mellett a gyümölcsfák rügyeit is elpusztította a kendermagbogár. Illés Nándor az említett munkájában pontosan leírja a bogár károsítását. Megállapítása szerint a Peritelus familiáris a rügyeket rágja ki, minek következtében a hajtások nem fakadnak ki és felülről lefelé elszáradnak. Az idősebb hajtásokat nem bántja. A rágást a következőképpen végzi : Ormányát a bogár felülről lefelé jőve az akác rügyébe süllyeszti és az ott levő hajtás és levélképződményeket teljesen felfalja. A törzsecske tehát a legközelebbi rügyig elszárad. Mivel a bogár meglehetősen falánk, tömeges megjelenés esetén nagy kárt tesz. Illés szerint a lerágott akáccsemeték tőre vágva a földalatti rügyekből ismét kihajtottak és szép fává fejlődtek. Ajánlja az irodalom a bogarak szedését is, amit legcélszerűbben pulykákkal és gyöntyúkokkal lehet elvégeztetni, mert ezek nem kaparnak és sok bogarat fogyasztanak. Illés adatai szerint a szegedkörnyéki csemetekertekben ez a módszer jól be is vált.
3 Az idézett irodalom foglalkozik a kártevő elterjedésével és károsításának egyes mozzanataival, de a bogár biológiájáról nem tesz említést, ill. azt olvashatjuk, hogy életmódjáról keveset tudunk. Mielőtt tulajdonképpeni erdészeti jelentőségére rátérnénk, ismertetem a kendermagbogár biológiáját és fejlődésmenetét megfigyeléseim alapján. A bogár koratavasszal, április elején jelenik meg egyidőben a fásnövények rügyfakadásával. Repülni nem tud. Az előbúvó bogarak mindig a legzsengébb rügyeket lepik el, miáltal, különösen akkor, amikor hűvös időjárás miatt a lombfakadás lassan következik be, igen nagy károkat okoznak. Tömeges elszaporodás esetén, amint az áprilisában Debrecenben is tapasztalható volt, minden zöld növényt teljesen ellepnek. Táplálékban nem válogatnak. A fűszálak ép úgy tele voltak az éhes bogarakkal, mint a cserjesarjak rügyei. Az aljnövényzet közül legszívesebben Ornithogalum Boucheanum leveleit fogyasztotta. Április végén észleltem a párosodási, azután csakhamar megkezdődött a peterakás. Gömbölyű, fehéresen áttetsző petéit a talajba rakja. Körülbelül két hét múlva megjelennek a fehér, lábatlan, puhatestű Otiorrhynchus álcákhoz hasonló 4 6 mm nagyságú igen gyéren szőrözött álcák, melyek az aljnövényzet gyökerei között élnek, fűfélék, dudvák vékony gyökereivel, ritkábban csemeték hajszálgyökereivel táplálkoznak. Kleine (6) állítása, hogy csak a répa gyökereit rágja, nem állja meg a helyét. Valószínű, hogy az álca is mint polyphag a répa gyökereit sem kíméli, de nem ez képezi fő táplálékát. Az álcák gyorsan fejlődnek, mint általában ez az ormányos bogaraknál tapasztalható. A nyár végére teljesen kifejlődnek. Ösz elején bábuinak. Négy-öt heti bábnyugalom után a kész bogarak áttelelnek. Kifejlődésük tehát egyévig tart. Peterakás után a bogarak fokozatosan eltűnnek, május vége után a nemző már alig található. Amint tanulmányom elején említettem, a kendermagbogár azáltal vált erdészeti kártevővé, hogy az erdei- és feketefenyő erdősítést pusztította. Legnagyobb kárt Debrecen környékén okozott a Debrecen II. Állami Erdőgazdaság területén, ahol 350 kat holdon lépett fel. E területnek 40%-át erdeifenyővel elegyítették. Holdanként 3500 db. csemetét ültettek. Egy kat. hold erdősítése 450 Ft-ba került. Az erdősítésre kerülő terület rontott erdő volt, melyet 1950 őszén levágtak, kituskóztak. A területen elszórtan öreg kocsányostölgy, fehérnyár törzsek voltak. A területet galagonya, akác, kökény bokrok fedték. A bogarak az erdősítésben április legelején jelentek meg, kezdetben csak egyesével, később tömegesen, úgyhogy a kiültetett fenyőcsemetéket vastagon ellepték. Találtam olyan fenyőcsemetéket, amelyeken bogár-bogár hátán volt. Nem egy csemetén számoltak 60-nál több bogarat. A bogarak először e csemeték rügyeit, majd a tűit rágták le teljesen, azután földbeszúrt botocskákhoz hasonló, tűitől és rügyeitől megfosztott csemeték kérgét rágták le (2. sz. ábra). A fenyőcsemeték teljesen elpusztultak. A fenyő elpusztítása után a talajból kibúvó aljnövényzetre vetették magukat, majd a fakadó cserjékre, de csak a fakadókra; melyek már levelüket kibontották, nem bántották. A cserjék után az akác kibontakozó rügyeit támadták meg, de a hirtelen felmelegedés az akácrügyet gyakran kibontotta és így az akáccal nem bírt. Volt ugyan az akácban is kár, de az részben kiheverte, részben tőre visszavágva újra sarjadzott. Véleményem szerint azért okozta a kender magbogár ezt a rendkívüli kárt, mert a hirtelen felmelegedett idő a bogarakat áttelelőhelyükről előcsalta, az őszén felszántott és kituskózott területen semmiféle aljnövényt nem talált, éhsége csillapításáért rávetette magát a kiültetett fenyőcsemetékre. A kendermagbogár, amint az az irodalomi adatokból is kitűnik, nem behurcolt faj, hanem Debrecen környékén mindig megtalálható. Ilyen mérvű kárt erdészeti szempontból eddig azért nem okozott, mert a kikelő bogárnak a kibontakozó aljnövényzet és cserjerügyek bőséges táplálékot szolgáltattak.
4 2. ábra. Kendermagbogár károsítása erdeifenyöcstmetén Az elszaporodott károsító, megfigyelésem szerint, táplálékban nem válogatott. Bizonyos sorrendet azonban fel lehetett állítani. Kétséget kizárólag megállapítható volt, hogy először az erdeifenyő csemetét rágta le, azután az Ornithogalum leveleit, majd a galagonyára ment. fűszálakon csak olyan helyeken találtam, ahol más zöld növény nem volt. Mint érdekességet megemlítem, hogy a szántás folytán felszínre kerülő akác gyökérdarabocskákat is ellepte. Az erdősítések szegélyén levő bokrokon, vagy magasabb fákon sohasem észleltem, de a levágott és jelzőnek használt akácgallyakon mindig tömegesen volt található. Érdekes az a megfigyelésem is, hogy a kendermagbogár elsősorban a buckák tetejére gyülekezett. Először ott rágott le mindent, csak azután vonult le a völgyekbe. A Debrecen II. Erdőgazdaság kérésére a Növényvédelmi Kutató Intézet kiszállt a helyszínre és a nagycserei erdőben 6 féle rovarölő anyaggal állított be kísérleteket. A használt védekezőszerek a következők voltak : 1. Duolit DDT emulzió 0.2%-os. 2. DDT emulzió. Haszn. 0.3%-os. 3. DDT emulzió (Fékási-Hollósi-féle) 0.2%-os. 4. Parathion porozószer. 5. Parathion emulzió 0.2%-os. 6. Agritox emulzió. A védekező szerek kiszórása április 10-én történt. A védekező szerek hatását Becsky László erdőmérnök, erdőművelési előadó figyelte s az ő feljegyzései alapján közlöm a következőket:
5 Ápr 13. Valamennyi kísérletnél a bogarak a földön voltak, de egyes helyeken már álló bogarakat is lehetett találni, kivéve a parathion porozószerrel beszórt csemetéket, amelyek alatt a bogarak még mindig mozdulatlanul hátukon feküdtek. Ápr. 17. A földön már csak a parathion porozószerrel beszórt csemeték alatt voltak bogarak. A legnagyobb része már alig mozgott, igen sok elpusztult. A többi kísérletnél már mindenütt volt bogár a csemetéken. Elpusztult bogarat a földön sehol sem találtak. A csemetéken a vegyszer még látszott, de a bogarak már rajta voltak és rágták a csemetéket. Ápr. 20. A parathion porozószerrel kezelt csemeték alatt sok volt az elpusztult bogár, de sok élénken mozgót is talállak, amelyek minden valószínűség szerint újonnan jöttek elő, amit bizonyít az a megfigyelés is, hogy a megjelölt csemeték alatt a megszámolt és elpusztult bogarak ott voltak. A csemetéken a parathion porozószer még erősen látszott s ennek ellenére csemeténként 4 5 újonnan jövő bogár rágoh. Ápr. 24. A parathoin porozószerrel kezelt csemeték alatt az elpusztult bogarak mind megtalálhatók' A többi vegyszerrel beszórt csemeték körül elpusztult kendermagbogár nem volt. Az idő napsütéses' szeles, a csemetéket a károsító ismét ellepte. Az Agritox és parathion porozószerek a csemetéken jól láthatók, ennek ellenére mégis sok rajtuk a bogár. Ápr. 25. Meleg napsütéses idő, nagyon sok a bogár, már nemcsak a fenyőcsemetéken, hanem minden zöld növényen található, ami a talajon van. Legnagyobb tömegben az Ornithogalum Boucheanum leveleit lepte el, melyről marokszámra szedhető. A környező galagonya leveleit teljesen lerágta. Az előtörő akácsarjakat csomósán lepte el és rágta. A visszavágott és ledugott akácgallyakon is nagy mennyiségben volt található. Az elmondottakból kitűnik, hogy az erdőgazdaságban egyik kísérleti szer sem felelt meg. Még a leghatásosabb parathion porozószer is a hatodik-hetedik napra elvesztette hatását. Újra kellett volna porozni, ami az amúgy is drága szer használatát igen költségessé tenné. A többi szernek csak ideig-óráig tartó bénító hatása volt, nem is beszélve arról, hogy hatásukat igen hamar elvesztették. Olyan helyeken, ahol a megbénított bogarak könnyen összegyűjthetők, talán van létjogosultsága a porozószerek alkalmazásának, de homokos területeken ez lehetetlen. Nagy kárt okozott továbbá a kendermagbogár az Örségben Ispánk és Öriszentpéter határában, mintegy 25 kat. hold erdeifenyőtelepítésben is. A károsított terület kötött agyagtalajú tuskóirtásos tarvágás volt, amelyen kb. 40 éves erdeifenyővel elegyes rontott lomberdő állt. A vágásterületet április első hetében egy éves erdeifenyő csemetével ültették be sűrű 0.75x0.75 m-es hálózatban, kevés simafenyő elegyítéssel. Az ültetést követő pár nap múlva az erdeifenyő csemeték hegye mintegy 2 cm-en megvörösödött és elszáradt. A száradás eleinte szálanként, később tömegesen történt. A kendermagbogár nemzők itt is ellepték a csemetéket, bár nem oly mértékben, mint Debrecenben, de azért egy-egy csemetén 6 8 bogár rágott. Az erdőgazdaság itt gyűjtéssel kísérelte meg a védekezést oly módon, hogy üde fiatal hajtásokból álló kis kévecsomókat helyezett el a megtámadott területen, amelyben a bogarak összegyűltek ugyan s így a pusztításuk könnyebb volt, de ez a védekezés nem volt hatásos, mert ennek ellenére a károsító a csemeték 95%-át elpusztította. Csepreg volt a harmadik hely, hol a kendermagbogár 1951 tavaszán fellépett és az erdeifenyő telepítést elpusztította. A károsított terület cca 12 hold volt, kötött agyagtalajú vágás, melyen sok bokor (galagonya, kökény, fagyai stb.) volt. A vágásterületet szintén egy éves erdeifenyő csemetével érdesítette k be. Az erdősítés után pár napra megjelent a kendermagbogár és a fenyőcsemetéket teljesen lerágta. A kár 100%- nak volt mondható. Védekezésül itt is a gyűjtést kísérelték meg, de eredménytelenül. A két utóbbi helyen a talaj kötöttsége akadályozta meg a kendermagbogarat abban, hogy nagy területen váljék károsítóvá. Az elmondottakból meggyőződhettünk arról, hogy sem a kémiai védőszerek alkalmazása, sem a gyűjtés nem vezetett kellő sikerhez. Azért olyan védekezési módszer bevezetése vált szükségessé, ami olcsó és hatásos legyen, továbbá ami erdőgazdaságban nagy területen is keresztülvihető. E feltételek szem előtt tartásával a preventív módszerek alkalmazásában láttam a védekezés sikerét. Arra kell törekednünk, hogy főleg homokos területeink beerdősítése
6 előtt olyan viszonyokat teremtsünk az erdősítendő helyeken, ami a bogár elszaporodásának és fejlődésének nem kedvez. Mivel a nemzők elleni támadás nem sikerült, arra gondoltam, hogy az álcák kifejlődését kell agrotechnikai módszer alkalmazásával megakadályoznunk oly módon, hogy a következő évi erdősítendő területen a peterakás ideje után a kikelt álcákat a terület gyomtalanításával táplálékuktól megfosszuk. Ezért volt szükség a károsító biológiájának pontos ismeretére, ezért volt szükséges a fejlődésmenetek tisztázása. Ezen adatok birtokában azt javasoltam, hogy addig, amig a károsító fiatal álcaalakban él a talajban, az erdősítendő területet traktorral mélyen felszántjuk, hogy az álcáknak táplálékul szolgáló növények alászántva elpusztuljanak s így az életlehetőségüktől megfosztott álcák is elpusztulnak. Az első szántást június közepe után feltétlen el kell végezni. A későn alkalmazott szántás esetleg eredménytelen lehet, mert a gyorsan fejlődő bogárálcák egy része már kifejlődött és bábalakban lehet. Ebben a fejlődési állapotban a károsítónak ilymódon már nem ártunk. Az erősen gyomosodó területen a szántást két hét múlva szükség esetén megismételjük. Ily módon sikerül a károsító továbbszaporodását és károsítását tisztán agrotechnikai úton megakadályozni. Munkám befejezésével köszönetet mondok Becsky László és Barabits Elemér erdőmérnök kartársaimnak, akik munkámban minden tekintetben a legmesszebbmenőén támogattak. IRODALOM: 1. Escherich : Forstinsekten Mitteleuropas. Bd. II. 2. Escherich : Fauna Regni Hungarie. 3. Illés N. : A futóhomok megkötése, befásitása és használata, p Illés N. : A kendermagbogárról. Erdészeti Lapok p Dr. Kaufmann Ernő.- Coleopterologiai jegyzetek. Rovartani Lapok p Kleine R. : Die Lariiden und Rhynchophoren und ihre Nahrungspflanzen. Ent. Blátter p Reitter ; Fauna Germanica Bd. V Schönherr : Genere et species Curculionjdarum II Scsegolev : Mezőgazdasági rovartan. p Scsegolev: Kendermagbogár Debrecenben. Rovartani Lapok p Scsegolev : Kendermagbogárról. Rovartani Lapok p. 213.
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti:
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK Ll. ÉVF. AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: B U N D K Á R O L Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.
HOMOKBÓL VIZET A RUZSAI LIFE MINTAPROJEKT BEMUTATÁSA
HOMOKBÓL VIZET A RUZSAI LIFE MINTAPROJEKT BEMUTATÁSA Ruzsa madártávlatból Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén című konferencia 2018. 11.20. és 22. A PROBLÉMA
A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény
A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez
=2? c2? c3* Térképrészletek kisebbítése, vagy nagyobbitása milliméter-papirossal. háromféle mérczéjü térkép van használatban, még pedig
vettünk csemetéket. Az összes czégek által küldött csemeték teljesen megfelelő minőségűek voltak, igen jól voltak csomagolva és egészséges állapotban is érkeztek meg. A külföldi csemetéknek vétel utján
A nyárfarák elleni védekezés lehetőségei
FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1945. 2. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1953. 3. Rubner: Die pflanzengeograph. Grundlagen des Waldbaues, 1953. 4. Braun Blanquet: Pflanzensoziologie, 1951.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.
A fagyal növényvédelme
A fagyalnak számos fajtáját ültetik A fagyalnak több mint 50 faja ismert, amelyek zöme Kelet- és Dél-Ázsiában honos, de akad Közép- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, valamint Kis-Ázsiában honos faj is.
TANMENETJAVASLAT. 1. témakör A növények és az állatok élete, életműködései. környezeti tényezők;
Éves óraszám: 55,5 óra Heti óraszám: 1,5 óra TANMENETJAVASLAT A harmadik osztályos természetismeret témakörei az új leckék óraszámával: 1. témakör: A növények és az állatok élete, életműködése 9 óra 2.
VEGYSZERES GYOMIRTÁSA
634.0.236.1 Káldy János Takács. István ERDEIFENYŐ FELÚJÍTÁSOK VEGYSZERES GYOMIRTÁSA ANYAG ÉS MÓDSZER Az erdőfelújítások, illetve az átalakításra kijelölt fafajcserés akácosok megfelelő gyomtalanítását
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához!
Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam Az iskola bélyegzője:
1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...
Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,
A szilva és a ringló nyári növényvédelme
Elengedhetetlen, hogy évi rendszerességgel elvégezzük az ágritkítást, a gyümölcsmúmiák eltávolítását, a törzs és a vezérágak kérgének kaparását, valamint a hullott leveleken telelő károsítók esetében a
Mezővédő fásításunk a szovjet természetátalakító terv nyomdokában
Mezővédő fásításunk a szovjet természetátalakító terv nyomdokában LADY GÉZA I. Hazánk síkvidéki erdőségeinek fokozatos kiirtása, folyóinak szabályozása és kiterjedt belvizeinek lecsapolása gyarapította
TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese?
TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló 1. Hol található a világ legnagyobb trópusi erdőterülete? a. A Kongó-medencében. b. Amazóniában. c. Pápua-Új Guineán. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó
Éti csiga. Fekete csupaszcsiga
Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek
KEDVES OLVASÓ! Győri Komplex Biológiai Monitorozó Rendszer Hírlevele. AKTUÁLIS HÍREINK Kardozók. www.biomonitoring.komszol.hu
GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. - Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 7. Győri Komplex Biológiai Monitorozó Rendszer Hírlevele www.biomonitoring.komszol.hu
5f!J. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről
Adatlap: Táj- és talajvizsgálat
Képzési kézikönyv a GROW 2017. évi érzékelési feladatához Adatlap: Táj- és talajvizsgálat A Flower Power szondához használt e-mail címe: A vizsgálat adatai a következő azonosítójú (vagy nevű) Flower Power
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu
Magyarország éghajlatának alakulása 2012. január-július időszakban
Magyarország éghajlatának alakulása 2012. január-július időszakban Tanulmányunkban bemutatjuk, hogyan alakult hazánk időjárása az idei év első hét hónapja során. Részletesen elemezzük az időszak hőmérsékleti-
2. forduló megoldások
BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld
TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV
TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV DÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 178/2005.(XII. 29.) KT. HATÁROZATA A KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉRŐL Dány község Önkormányzatának Képviselő testülete az 1990. évi LXV. tv. szerint,
ÁLLATTAN. ZOOLÓGIA. CAKNIVORA, CHIROPTERA. DENEVÉREK. Mammalia. Emlsök. PETÉNYI SALAMON JÁNOS HÁTRAHAGYOTT KÉZIRATAIBÓL.
III. KÖTET. IV. FÜZET. Mammalia. Emlsök. ÁLLATTAN. ZOOLÓGIA. CAKNIVORA, CHIROPTERA. DENEVÉREK. PETÉNYI SALAMON JÁNOS HÁTRAHAGYOTT KÉZIRATAIBÓL. (Folytatás.) Életmód. Tulajdonságok. Más állatokhoz hasonlóan
Talajvizsgálat! eredmények gyakorlati hasznosítása
a legszebb koronájú törzsekben. Sok, virággal túlterhelt fának koronáját láttam mér kettéhasadva, letörve lógni a csonka törzsön. A hasznos rovarok közül a méhek jelentőségét kívánom befejezésül megemlíteni.
A cserebogár-kérdés jelenlegi helyzete
hunyni. Az erdősítések felfelé futó számait örömmel fogadták az erdőságok dolgozói mindenütt, bár a feladat új volt, igyekeztek helytállni. A terveket mindig túlteljesítették, sőt nem egy esetben több
Hogyan védekezzünk a meggyfa moníliás betegsége ellen?*)
Különlenyomat a Köztelek" 11)10. évi május hó 13-én megjelent 30. számából. Hogyan védekezzünk a meggyfa moníliás betegsége ellen?*) írta : Bodnár János dr. A meggyfa moniliája elleni védekezés igen fontos
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.07.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.07. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.14-ig. Várható frissítés: 2015.05.14. 12:00-kor. Az elmúlt hét időjárása
Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!
1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár.
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. 2. A vizsgálatok nehézségei. Ismeretes, hogy a baktériumokhoz
Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen
Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen Készítette: Csizmár Mihály Környezettan BSc Témavezető: Dr. Bratek Zoltán Egyetemi adjunktus
terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.
Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül
Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5.
Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.15) önkormányzati
Új és várható kártevők és kórokozók az erdészetben és dísznövényeken. Dr. Tuba Katalin Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron
Új és várható kártevők és kórokozók az erdészetben és dísznövényeken Dr. Tuba Katalin Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron Jogszabályi háttér 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet a növényegészségügyi
LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.
LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos
A NÖVÉNYI INVÁZIÓK HATÁSA A TÁRSULÁSOK NITROGÉN- KÖRFORGALMÁRA
A NÖVÉNYI INVÁZIÓK HATÁSA A TÁRSULÁSOK NITROGÉN- KÖRFORGALMÁRA Készítette: Czirle Zsolt BME Környezetmérnök MSc., Budapest, 2010 Gruiz Katalin Környezeti mikrobiológia és biotechnológia c. tárgyához Forrás:
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon Barna Tamás 1, KEFAG Rt. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon, a száraz termőhelyekre telepített feketefenyvesek
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarország száraz termőhelyeire telepített feketefenyvesek pusztulnak.
Káposztabolhák (Phyllotreta spp.)
Káposztabolhák (Phyllotreta spp.) A kifejlett bogarak apró termet ek, 1.5-3.0 mm hosszúságúak, tojásdad alakúak, fémesen csillogó fekete, kékes, zöldes vagy bronzos szín ek. Egyes fajok szárnyfedelén 1-1
Élőhelyvédelem. Gyepek védelme
Élőhelyvédelem Gyepek védelme A gyeptársulások helye a magyarországi vegetációban legszárazabb gyeptársulások üde gyeptársulások természetes gyepek antropogén eredetű gyepek legnedvesebb gyeptársulások
Klorózis megszüntetése karácsonyfatelepen
mennyiséget tíz erdőgazdaság gyűjtötte be; valószínű, hogy Marjai Zoltánnak Az Erdő 1960. 2. számában közölt tanulmányában évi 1500 kg-ra becsült országos magszükséglet előállításához szükséges 234 q toboz
Alépítményként az építési szabályzatoknak megfelelõ hordozóréteget kell készíteni, mert ez adja át a közlekedés okozta terhelést az altalajnak.
Gyeprács telepítése A Ritter gyeprács telepítése A TELEPÍTÉS ELÕNYEI - Könnyen, gyorsan és olcsón lehet telepíteni. - A felület a kitöltõ anyagtól függõen azonnal terhelhetõ. - A kis súlya miatt a telepítéshez
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. A normál kerti talajokat kedvelem. Gondozási igényem csekély
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek Fény Fényen is jól fejlődök, ha fokozottabb vízellátásról gondoskodsz számomra Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok Víz Kisebb szárazságot még elviselek, kánikulában
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A társadalom és a földi rendszer kapcsolata Kerényi Attila 1 Az elmúlt 3,5 milliárd évben
Gödörásó és esem eteát ültető szerkezet
Gödörásó és esem eteát ültető szerkezet Matusovits Péter miniszteri tanácsos, m. kir. erdőigazgató, c. M. 9401. a. sz. szabadalma. A szerkezet gödörásásra, csemete- és suhángültetésre és illetve suhángkiszedésre
Organikus szőlő növényvédelme
Organikus szőlő növényvédelme Rész 2: Növekedés és fejlődés Az Európai Unió Lifelong Learning Programme ja támogatásával. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott a projekt költségeihez. A kiadvány (közlemény)
Piros korongcincér (Pyrrhidium sanguineum) nemzı, báb és károsítás
Fakárosító rovarok Piros korongcincér (Pyrrhidium sanguineum) nemzı, báb és károsítás Piros korongcincér (Pyrrhidium sanguineum) Rakodókon, fatelepeken a tölgy, bükk és más keményfás, kéregben lévı rönkanyagot
Igényeim: Royal Burgundy japán díszcseresznye / Prunus serrulata Royal Burgundy Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen, teljes
Keressünk jó termőhelyet a mandulának
Irán, Irak, Törökország, Szíria, Libanon, Kazahsztán, Üzbegisztán hegyeiben találhatók természetes élőhelyei. Az ókorban az egyik legfontosabb mezőgazdasági termék volt, széles körben termesztették a Földközi-tenger
A káposztafélék védelme
A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket
INTEGRÁLT TERMESZTÉS A KERTÉSZETI ÉS SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁKBAN (XXXIV.)
INTEGRÁLT TERMESZTÉS A KERTÉSZETI ÉS SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁKBAN (XXXIV.) Budapest, 2017. november 23. A rendezvény szervezői: Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály Növény- és Talajvédelmi
Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny döntő május évfolyam I. forduló
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Környezetismeret-környezetvédelem
Dr. Tasi Julianna Szent István Egyetem
Dr. Tasi Julianna Szent István Egyetem Végzettségek: Agrármérnöki diploma, Szent István Egyetemen, 1980 2006-ban PhD fokozatot szerzett növénytermesztési és kertészeti tudományok területén Kutatási terület:
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetgazdálkodási és az integrált gazdálkodási alprogram bemutatása.
Igényeim: Oszlopos japán díszcseresznye / Prunus serrulata Amanogawa Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. lama@zoldvilag.info.
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen teljes pompámat
Az aszály, az éghajlati változékonyság és a növények vízellátottsága (Agroklimatológiai elemzés)
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszertudumányi Kar Környezettudományi Intézet Agrometeorológiai Intézeti Tanszék Az aszály, az éghajlati változékonyság és a növények vízellátottsága
Igényeim: Fehér virágú japán díszcseresznye / Prunus serrulata Shirotae Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. zoldvilag.info.
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen teljes pompámat
Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára
betegség-előrejelzése Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára 2019.06.13. Az Ezerjó hazája Május 30-án elállt az eső. Korábban azt vártuk, hogy essen, de most már örültünk
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek emelt szint 1321 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév
Iskola: 1 Csapatnév: 1. a.) Fejtsétek meg a rejtvényt! 2. 1. 3.. 2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Örökzöld fa. 2. Ez lesz a virágból. 3. Csonthéjas gyümölcs.. Erdei állat. Megfejtés:
Tájfutó eszközök. Tájfutó elméleti ismeretek. Síkrajz: A térképjelek csoportosítása. 1. foglalkozás. kék színnel (É-D vonal! is) (ember alkotta)
Tájfutó eszközök Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Tájfutó öltözék A térkép Méretarány :0000 azaz cm = 00 m :4000, :5000 Északi irány Alap szintköz 5 m Méreten felül ábrázolás Tereptárgyak eltolása
A városi zöldterületek jelentősége
A városi zöldterületek jelentősége Az erdő legyen veled! szakmai fórum a győri fák szerepéről a fenntarthatóságban 2018. május 30. Dr. Jóna László Titkár Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron
A beton és vasbeton készítés új műszaki irányelvei (ÉSZKMI 19-77)
1 Magyar Építőipar 1977. 8. pp. 480-485. A beton és vasbeton készítés új műszaki irányelvei (ÉSZKMI 19-77) Dr.Ujhelyi János, a műszaki tudományok kandidátusa, Alpár-érmes 1. Az Irányelv elkészítésének
A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt.
A Trifender alkalmazása a burgonyában. Készítette: Osváth Zoltán email:osvathz@enternet.hu A Trifender egy hiper parazita gomba, amely készítmény a Trihoderma asperellum gomba egy agresszív törzsét tartalmazza.
A magvak életképességétiek meghatározása festési eljárással
A vegyszer kiszórására, a vegyi védekezés végrehajtására ezért csak a kézi porozó vagy permetezőgépek alkalmasak, mivel ezekkel lehet legjobban hozzáférni a tuskóhoz, a hajtások alsó részéhez és vegyszer
Bálványfa, művelési ágak, herbicidek
Bálványfa, művelési ágak, herbicidek 2013. október hó 14-15. napja BUGYI Ki minek nem mestere, hóhéra az annak! Szabó Roland Növényvédelmi szakmérnök, gyombiológus Szakmai és termék manager 30/407-9415
Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u ) Pályázati azonosító: GOP / Projekt Előrehaladási Jelentés
FOTÓDOKUM EN TÁ C IÓ Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.1-08/1-2008-0104 1. Projekt Előrehaladási Jelentés Időszak: 2009.02.05. 2009.09.30.
Sághegy Leader Egyesület A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. évi felülvizsgálata
Sághegy Leader Egyesület A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. évi felülvizsgálata -tervezeti munkaanyag 2011. 03.04. 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 2. HELYZETELEMZÉS 2.1. A LEADER Helyi Akciócsoport által
5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei
5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei KERTÉSZ SZAKKÖR Szeptember 1. Gyógy- és fűszernövények szedése - Ősz elején újból le kell szüretelni a gyógynövényeket. - A növények helyes szárításának
Csorba György természettudományos feladatmegoldó verseny
Biológia 2. forduló 1. Melyik térképvázlat ábrázolja a sivatagokat, melyik a szavannákat, és melyik a trópusi esőerdőket? Írd a nevüket a megfelelő térkép alá! (3 p.) a) Húzd alá azokat az állításokat,
A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara
DR. VAHID YOUSEFI, DR. VAHIDNÉ KÓBORI JUDIT A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara Az erdõ szerepe a gazdaságban és a társadalomban Az erdõ és a társadalom kapcsolata a legõsibb. Fennállott már
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.09.07. 12:00-kor. Érvényes: 2017.09.14-ig. Várható frissítés: 2017.09.14. 12:00-kor.
A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI
A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI 2011-ES PALACKOS BORLAP www.lsimon.hu ZÖLDIKE 2011 ZÖLD VELTELINI MIN SÉGI SZÁRAZ FEHÉRBOR A zöldike sárgászöld szín, vaskos cs r pintyféle. A hím szárnya és farkának tövi
Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben
A növényben legnagyobb mennyiségben jelen lévő, úgynevezett makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mellett közepes mennyiségben megtalálható mezo- (magnézium, kalcium, kén) és a legkisebb arányban jelenlévő,
ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET
Tompáné Balogh Mária ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET Környezetem élõvilága TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK éves tanulók részére 0 Évfolyam 0 A tanuló neve pauz-westermann . Mi a haszonkert? ÔSZ A HASZONKERTBEN
Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre
Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.14.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.14. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.21-ig. Várható frissítés: 2015.05.21. 12:00-kor. A meleg időjárás
megjegyzés a tölgyültetésről.
nek fagy okozó hatására vonatkozó s már megcsontosodott véleményt egykönnyen megváltoztatni; a közölt uj elmélet szigorú megvizsgálása azonban sok figyelmet érdemel. Feltűnő, hogy bár ez a Meteorologische
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 3. évfolyam FÓLIÁk tánítók részére 2. félév 29. modul 2. melléklet 3. évfolyam tanítói fólia 3 2 1 1 30. modul 1. melléklet 3. évfolyam tanítói fólia 365 Ft
ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető
Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné
TERMÉSZETRAJZI FÜZETEK
TERMÉSZETRAJZI FÜZETEK AZ ÁLLAT-, NÖVÉNY-, ÁSVÁNY- ÉS FÖLDTAN KÖRÉBL. ÉVNEGYEDES FOLY(JIRAT KIADJA A MAaYAR NBMZI^Tl M 77ZJE UM. SZKKKESZTI HERMAN OTTO. SZAKSZERKESZTOK : FKIVALDSZKY J., JANKA VICTOR,
KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ
KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő
TAPASZTALATAI SZÁRAZ HOMOKI TERMŐHELYEKEN
GYÖKÉRFELT RFELTÁRÁSOK TAPASZTALATAI SZÁRAZ HOMOKI TERMŐHELYEKEN Csiha Imre Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes Rásó János Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi i Kísérleti K Állomás Homoki erdőssztyepp-tölgyesek
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész
Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető
Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások
Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben
Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben Radovics-Bang Zsuzsanna Emese Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Környezetvédelmi
A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/
PÓK JUDIT A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/ Az I. katonai adatfelvétel, az ún. Josephinische Aufnahme, egy monumentális térképészeti munka, 1763-ban vette kezdetét, amikor is Mária
Mikor lehet a csemefekiemelésf kezdeni?
a döntésnél további 4,6 perc/m :! időt kénytelen eltölteni a besegítéssel. E szerint az optimális létszám összesen 5 fő. A mellékletben az egyidejű munkavégzés teljesítményeit és folyó idejét úgy kaptam
Bayer Environmental Science. Az intenzív baromfitartás kártevője, a penészevő gabonabogár
Bayer Environmental Science A MOÁE Baromfi-egészségügyi Társasága és a MÁOK Baranyi megyei Szervezetének Szakülése Mohács, 2010. november 24. Az intenzív baromfitartás kártevője, a penészevő gabonabogár
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Szent László Gimnázium Természettudományos Önképzőkör 2011. november 17. Ökológiai
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.
TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294
TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294 SZAKÉRTŐ NEVE: Dr. Mikulás József Feladat megnevezése: Gyomnövények természetes
Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Faanatómia A fatest makroszkópos szerkezete
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet 7. Faanatómia A fatest makroszkópos szerkezete A fatest makroszkópos szerkezete A fatest makroszkópos szerkezete alatt a szabad szemmel és kézi
Pagonyné Mezősi Marietta. Fűrészáru tárolása. A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai
Pagonyné Mezősi Marietta Fűrészáru tárolása A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai A követelménymodul száma: 2309-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-008-30 FŰRÉSZÁRU
Erdészeti fahasználatok termőhelyre, felújulásra és biodiverzitásra gyakorolt hatásának kísérletes vizsgálata
Erdészeti fahasználatok termőhelyre, felújulásra és biodiverzitásra gyakorolt hatásának kísérletes vizsgálata a Pilisi Kísérlet bemutatása Kovács Bence Sárvár, 2016. szeptember 7. MTA ÖK Erdőökológiai