- 1 - A Legfelsőbb Bíróság elvi döntései. III. számú büntető elvi döntés

Átírás

1 - 1 - A KÚRIA (KORÁBBAN: LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG) BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÚ TESTÜLETI ÁLLÁSFOGLALÁSAI, JOGEGYSÉGI HATÁROZATAI ÉS BÜNTETŐ KOLLÉGIUMI VÉLEMÉNYEI I. A Legfelsőbb Bíróság elvi döntései III. számú büntető elvi döntés Az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekért való felelősségről Ha a cselekményt önhibából eredő és a Btk ának (1) bekezdése szerinti tudatzavart okozó ittas vagy bódult állapotban követik el s ez a Btk a értelmében az elkövető javára figyelembe nem vehető a cselekmény annak tárgyi oldalához képest minősülhet szándékos vagy gondatlanságból elkövetett bűncselekményként. 1. A Btk ában foglalt rendelkezés az alkoholisták kényszergyógyítására teremt lehetőséget, ha a bűncselekmény elkövetése az alkoholista életmóddal függ össze. Tapasztalati tény azonban, hogy nemcsak szokásos alkoholisták, hanem esetileg leittasodó egyének is követnek el bűncselekményeket. A Btk a azt a törvényi tilalmat állítja fel, mely szerint a beszámítási képességet kizáró, illetve azt korlátozó tudatzavarról rendelkező 24. nem alkalmazható annak javára aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el. (A továbbiak a bódult állapotban elkövetett cselekményre is vonatkoznak.) 2. A Btk ának (1) bekezdése szerint nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban, vagy személyiségzavarban követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény következményeinek felismerésére vagy arra hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjék. A (2) bekezdés értelmében pedig, ha az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt csupán korlátozza, a büntetését korlátlanul enyhíteni lehet. A Btk ában foglalt tilalom kizárja mind az említett büntetlenséget, mind a büntetés korlátlan enyhítését annak javára, akinek a tudatzavara önhibájából eredő leittasodás következménye. Amikor a törvény ezt a tilalmat felállítja, azt juttatja kifejezésre, hogy az önhibából ittas állapotba kerülő és ebben az állapotban bűncselekmény tényállását megvalósító cselekmény elkövetőjét olyannak kell tekinteni, mint azt, akinek beszámítási képessége van. 3. Az ittas állapot okozta tudatzavar alapvetően eltér a tudatzavar egyéb eseteitől; az önhibából leittasodó tudatzavara olyan ok következménye, melyért az elkövető felelőssé tehető. A saját akarat-elhatározásától, szándékától függ ugyanis, hogy a tűrőképességét meghaladó mérvű alkoholfogyasztással előidézi-e a beszámítási képességet kizáró vagy korlátozó tudatzavar veszélyét, A Btk a alapján való felelősség szükségképpen eltér a bűnösség általános alakjától. Az alanyi oldalnak így a Btk án alapuló felelősségnél is jelentősége van, de csupán az önhibából eredő leittasodás, nem pedig az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény konkrét tényállása vonatkozásában. Á bíróságnak ennyiben kell az alanyi oldalt vizsgálnia. Azt kell tehát vizsgálnia, hogy a terheltnek tudatzavart előidéző leittasodása önhibából eredt-e. Abban az esetben, ha valaki teljesen önhibáján kívül ittasodott le, a Btk a alkalmazásának helye van. Nem szükséges azonban, hogy az elkövető kizárólagosan csak a saját hibájából kerüljön ittas állapotba, ha egyéb ok is pl. más személyek ösztönzése közrehatott: ez az önhiba megállapítását nem zárja ki. 4. A Btk a gyakorlatilag elsősorban a büntetés korlátlan enyhítésének kizártsága körében érvényesül; ugyanakkor a Btk ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása kizártságának is bár nyilván ritkábban fordul elő jelentősége van. A bíróságnak fokozott alapossággal kell vizsgálnia, hogy a terhelt az elkövetéskor cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésére, illetve a felismerésnek megfelelő cselekvésre képtelen volt-e vagy sem. Erre az eset összes körülményeinek egybevetése alapján lehet következtetni. Egymagában ugyanis a még olyan súlyos fokú ittasság sem szolgálhat alapul a beszámítási képességet kizáró tudatzavar megállapításához. Hasonlóképpen az sem, hogy a terheltnek nem volt oka, indítéka a cselekmény elkövetésére. (Ismeretes, hogy az ítélkezése tapasztalatok szerint a szeszes ital hatása alatt levő, de azért beszámítható állapotú egyének gyakran követnek el kellően nem motivált ölési vagy testi sértési cselekményeket, minden előzmény nélkül verekednek és garázdálkodnak.) Ugyanakkor viszont következtetési alapul szolgálhat egyebek között ha az elkövető magatartása még viszonylagosan sem mutatkozott logikusnak, ha nem volt tisztában kijelentései tartalmával, ha az ittasság egyébként fellépő tünetei mellett magatartásából hiányzott az értelmi funkció, a reagálás a személyekre és jelenségekre stb. Mindezeket a körülményeket azonban a bíróságnak nem külön-külön, hanem egybevetve, a maguk együttességében kell értékelnie. Ennek során a szükséghez képest orvos szakértőt is meghallgathat (nem mellőzhető ez alkoholos eredetű elmebetegség, a patológiás, vagy az abortív patológiás ittasság fennállásának gyanúja esetén). 5. Felmerül ezek után a kérdés, hogy az ittas állapotban levő személy cselekménye mikor minősül szándékos, illetve gondatlan bűncselekménynek. Amikor a Btk a a 24. -ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának tilalmaként jelentkezik,

2 - 2 - a minősítés kérdése nem okoz nehézséget: a cselekményt attól függetlenül kell az általános szabályok szerint minősíteni, hogy az elkövető a felismerési képességében vagy az ennek megfelelő cselekvésben korlátozott volt-e vagy sem. Annál élesebben merül fel a különbségtétel nehézsége akkor, amikor a Btk ának (1) bekezdésében foglalt büntetlenség kizártságának esete forog fenn. A szándékos és a gondatlan bűncselekmény elhatárolásáról azon az alapon, amint az a minősítés körében egyébként történik, ebben az esetben nyilvánvalóan nem lehet szó. Az önhibából ittas állapotba kerülő és bűncselekmény tényállását megvalósító cselekményt elkövető személyt olyannak kell tekinteni, mintha annak beszámítási képessége lenne; következésképpen e törvényi rendelkezés folytán az ittas állapotban való elkövetés a cselekmény minősítésén mit sem változtat, azt nem érinti. Ebből az következik, hogy az önhibából eredő ittas állapotban elkövetett cselekmény szándékos vagy gondatlan bűncselekményként minősülhet. A cselekmény szándékosan elkövetettként való minősítése mellett tehát nem zárható ki feltéve, hogy a törvény ezt büntetni rendeli annak gondatlanságból elkövetett bűncselekményként minősítése. A bíróságnak a minősítés körében azt kell vizsgálnia, hogy a bűncselekmény elkövetési körülményeinek elemzése alapján miként lenne az minősítendő az alanyi oldal teljessége esetén. Ezt pedig csak a cselekmény tárgyi oldalának beható vizsgálata alapján lehet elbírálni. A cselekmény tehát nem szükségképpen minősül szándékosan elkövetettként, nyilvánvalóan helytelen lenne a cselekmény gondatlan minősítését a kétségtelenül erre utaló tárgyi körülmények ellenére abból az okból mellőzni, mert az elkövető a Btk ának, (1) bekezdése szerint tudatzavart okozó ittas állapotban volt. A bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a cselekmény külső megjelenési alakja és az ezzel kapcsolatos tárgyi körülmények olyanok-e amelyek arra utalnak, illetve amelyekből megnyugtatóan arra lehet következtetni, hogy amennyiben a cselekmény nem a Btk ában foglalt tilalom folytán kerülne elbírálásra a cselekményt gondatlanságból követték el. Mindez természetesen csak az adott eset összes körülményei alapján állapítható meg. A bíróságnak tehát nemcsak a leittasodó önhibájának meglétét, de az elkövetett cselekmény tárgyi elemeit is teljes részletességgel és alapossággal kell megállapítania s vizsgálnia. Ha mindebből kétséget kizáróan arra vonható következtetés, hogy a józan állapotban levő elkövető cselekményét gondatlanságból elkövetettként kellene minősíteni: úgy ezt ittas állapotban elkövetve is ilyennek kell minősíteni. Amennyiben azonban a törvény szerint a cselekménynek csak a szándékos elkövetése bűncselekmény, úgy a gondatlanságra utaló tárgyi körülmények esetén a Btk ában foglalt rendelkezés alkalmazásával is kizárt a büntetőjogi felelősség megállapítása. Rá kell mutatni arra is, hogy a Btk ában foglaltak alkalmazása ittas állapotban elkövetett cselekmény tekintetében az alanyi oldal sajátossága folytán ugyancsak eltérően érvényesül. Az eredményhez fűződő következményekért való felelősség vonatkozásában is a bíróságnak ugyanúgy a tárgyi külső ismérveket kell vizsgálnia és alapul vennie. Ugyanez a szemlélet érvényesül a ténybeli tévedésről szóló rendelkezésnek [Btk. 27. (1) bek.] az ittas állapotban levő javára alkalmazásánál is. 6. A Btk a a 24. alkalmazását csupán a tudatzavar tekintetében zárja ki. Azok az indokok, amelyek a törvényhozót a hivatkozott rendelkezés megalkotására indították, nyilvánvalóan nem állanak fenn az elmebetegség esetén még akkor sem, ha az mértéktelen alkoholfogyasztásra vezethető vissza. Tehát az ilyen eredetű elmebetegség is feltétlenül kizárja, illetve korlátozza a beszámítási képességet. Az úgynevezett patológiás (kóros) ittasság különböző formái az elmeműködés olyan időleges jellegű tudatborulással járó zavarai, amelyek minőségileg különböznek a közönséges ittasságtól, és a heveny elmebetegséggel egyenlő állapotnak tekinthetők. Ilyen állapot esetén tehát nem a Btk a, hanem a 24. -a érvényesül. Ezzel szemben az idült alkoholizmus önmagában nem tekinthető az elmeműködés olyan zavarának, amely a Btk ának érvényesülését kizárná; az idült alkoholista beszámítási képességének korlátozottsága nem feltétlen. Az ilyen elkövető nem mindig szenved elmebetegségben, bár többnyire rendellenes személyiségű. A személyiség fejlődésének zavara (pszichopátia) általában nem zárja ki a beszámítást akkor sem, ha iszákossággal szövődik. Ez az állapot azonban esetleg a személyiség olyan fokú degradációjával járhat, amely már egyenértékű az elmebetegséggel, s ez okból korlátozhatja esetleg kizárhatja a beszámítási képességet. A közönséges ittassággal szemben a kóros részegség akkor állapítható meg, ha az alkoholfogyasztó alkohol-tűrőképessége a vele született vagy szerzett károsodásnak, illetve akár ideiglenes diszpozíciójának következtében megváltozott (kvalitatív és kvantitatív intolerancia). A tűrőképesség mennyiségi elváltozását rendszerint az jelzi, hogy viszonylag kis mennyiségű alkoholfogyasztás előzte meg a részegséget. A minőségi elváltozásra különösen az alábbi tünetekből lehet következtetni: a) az érintkezés-felvétel megnehezülése, b) érzékcsalódások fellépése, c) a magatartás énidegensége, d) a cselekménynek a szituációhoz képest inadekvát volta, e) heves, megokolatlan és túlméretezett indulatkitörés, f) terminális alvás, g) teljes vagy részletes emlékezészavar. Egyes tünetek a szokványos részegségnél is előfordulnak, a kóros részegség esetén is ritkán fordul elő valamennyi tünet együttes jelentkezése. 7. A büntetőügyekben adott elmeszakorvosi elemzések nyilvánvalóvá tették, hogy a teljesen kifejlődött patológiás részegség alakzata és a típusos részegség között átmeneti esetek is léteznek. Ezek lényegesen különböznek a típusos részegségtől, ugyanakkor azonban téves lenne az ilyen jellegű állapotot is beszámítást kizáró részegségnek tekinteni.

3 - 3 - Az átmeneti alakzat jellemző vonásainak feltárása és elhatárolása a részegség egyéb alakzataitól: bonyolult feladat, mert egyes tünetei olyanok, hogy nehezen határolhatók el a közönséges ittasságnál is fellépő jelenségektől. Állásfoglalást igényel mindenekelőtt az a kérdés, hogy az említett átmeneti alakzat minőségileg különbözik-e a patológiás részegségtől, vagy pedig ez utóbbinak egyik fajtája. Az elmeorvos-szakértői vélemények nem egységesek a megjelölés tekintetében ( atípusos részegség, komplikált részegség stb.). Ezek közül a szokványos és a patológiás részegség mellett a csökevényes kóros részegség (abortív patológiás részegség) megnevezés mutatkozik a leghelyesebbnek: Valójában ugyanis a teljesen kifejlődött kóros részegségi formáktól elkülönülő olyan részegségről van szó, amelynél nem fejlődtek ki teljesen a kóros részegség jellegzetességei, amely tehát kevesebb tünetet, illetve kevésbé kialakult tüneteket mutat. Az abortív kóros részegségnél a sajátos pszichopatológiai tünetek nem lépnek fel olyan fokú intenzitással, mint a teljesen kialakult kóros részegségnél. Ugyanakkor atípusos részegségtől eltérően a tudat zavart állapota többnyire rohamosan és nagyobb intenzitással áll be, anélkül azonban, hogy a rendszerint meglevő emlékezészavarok ellenére az összefüggések, a helyzeti körülmények felismerése, a tájékozódás teljesen eltűnne. Az említett tünetek sok esetben nagymérvű aránytalanságokat mutathatnak az alkoholfogyasztás mérvével is. Nem elengedhetetlen előfeltétel a csupán csekély mennyiségű alkohol fogyasztása. Az elmeorvos tudomány szerint az abortív patológiás részegség lényegét illetően nem különbözik a teljesen kifejlődött kóros részegségtől, csupán ez utóbbi jellemző tünetei csak csökevényesen alakulnak ki. Általában könnyebb feladatnak mutatkozik a patológiás részegség felismerése, mint az átmeneti csökevényes alakzaté. Téves eredményre vezethet a büntetőjogi elbírálás szempontjából az átmeneti alakzat kóros részegségként való értékelése, mint a típusos részegségtől való határozott megkülönböztetésnek az elmulasztása; ugyanígy a valójában szokványos ittasságnak csökevényes kóros részegségként való értékelése. A kóros részegség nem teljesen kifejlődött alakzata csupán korlátozza az elkövetőt a cselekmény társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. E vonatkozásban a szükséghez képest szakértői véleményt kell beszerezni, amely természetesen nem köti a bíróságot, de annak megfelelő jelentősége van akár a patológiás részegség, akár abortív alakzatának megállapítása szempontjából. Az ide vonatkozó elmeorvos-szakértői véleményt a bíróságnak igen gondosan mérlegelnie kell és amennyiben elfogadja, hogy az elkövető a kóros részegség csökevényes állapotában cselekedett, úgy ez alapul szolgálhat a Btk a (2) bekezdésének az alkalmazására. A büntetés korlátlan enyhítése azonban nem kötelező, a rendelkezés erre csupán lehetőséget nyújt a bíróság számára. Így a kóros részegség átmeneti alakzatának fennállása esetén rendkívül széles büntetési keretek között szabhatja ki a bíróság a büntetési céloknak megfelelő büntetést. Ez összhangban áll azzal, hogy a csökevényes alakzatnak a beszámítási képességet korlátozó hatása is rendkívül eltérő lehet, tehát fokozottan differenciált büntetőjogi elbírálást igényel. IV. számú büntető elvi döntés a bűnszövetségről Bűnszövetség megállapításának akkor is helye van, ha két vagy több személy akár ugyanolyan, akár különböző jellegű bűncselekmények szervezett elkövetésében előzetesen megállapodik, és ennek alapján legalább egy bűncselekményt elkövettek vagy annak elkövetését megkísérelték. 1. A Btk ának 7. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint: bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik. a) A Btk. a bűnszövetség fogalom-meghatározásánál a bűncselekmények szervezett elkövetését értékeli, vagyis azt az esetet, amikor a közreműködőknek, tehát a bűnszövetség tagjainak a megállapodása több bűncselekmény megvalósítását célozza anélkül, hogy minden egyes bűncselekmény végrehajtásának a részleteit is megszerveznék. A törvény ugyanis azt a súlyosabb minősítést megalapozó magasabb fokú társadalomra veszélyességet értékeli, hogy az elkövetők nem csupán egy meghatározott bűncselekmény elkövetését valósították vagy kísérelték meg, hanem magát a bűnözést szervezik meg. b) A bűnszövetség létrejöttének nemcsak az a feltétele, hogy a bűncselekménynek alanya akár tettesként, akár részesként két vagy több személy legyen, hanem az is, hogy az elkövetők megállapodása szervezett bűnelkövetésre, vagyis magára a bűnözésre, illetve több bűncselekmény elkövetésére irányuljon, továbbá hogy a megállapodás a cselekmények elkövetését időben megelőzze. 2. A bűncselekmények törvényi szóhasználatán több szándékosan elkövetett cselekményt kell érteni. Ehhez képest a bűnszövetség megállapítása nem kizárt az olyan esetben sem, amikor az elkövetők két vagy több cselekmény megvalósítását határozzák el, és kezdik meg vagy fejezik be, de a cselekményeik törvényi egységet alkotnak. Valamely bűncselekmény egyszeri elkövetése viszont bármilyen szervezetten is történjék a végrehajtása, ha az elkövetők között az előzetes megállapodás is csak egyre vonatkozott, nem minősíthető bűnszövetségben történt elkövetésnek. 3. A bűncselekmények szervezett elkövetése magában foglalja az azok megvalósítására irányuló előzetes megállapodást. a) A bűnszövetségnek az a törvényi meghatározása, hogy külön fordulatként tartalmazza a szervezett elkövetést és külön az arra irányuló megállapodást, nem jelenti azt, hogy a szervezett elkövetés tartalmilag ne foglalná magában az előzetes megállapodást is. A megállapodás törvényi kiemelése viszont azt is célozza, hogy ha csak egy bűncselekmény megvalósítására vagy annak megkísérlésére került ugyan sor, de ennek elkövetését megelőzte a bűnözésre irányuló megállapodás, úgy ez utóbbi körülményből

4 - 4 - eredő magasabb fokú társadalomra veszélyesség is értékelhető legyen. Minthogy tehát a Btk a 7. pontjának mindkét fordulata több bűncselekmény elkövetésére vonatkozik, ezért állapítható meg akkor is a bűnszövetség, ha az elkövetők a tervezett bűncselekmények közül csupán egynek a megvalósításáig, illetve annak a kísérletéig jutottak el. Az olyan bűncselekménynél, ahol a törvény az előkészületi magatartást is büntetni rendeli, és ennek a konkrétan megvalósuló formája önmagában a bűncselekmény elkövetését célzó közös elkövetésre vonatkozó megállapodás, ott nem bűnszövetségben való elkövetést, hanem előkészületet kell megállapítani. Ez következik abból is, hogy az előkészületnek sohasem minősítő körülménye a bűnszövetség. b) Az előzetes megállapodás mint a szervezett elkövetés egyik eleme olyan, a jövőben megvalósítandó bűncselekmények elkövetésére irányuló elhatározást jelent, amely a jogvédte érdekek ellen támadó erők viszonylag magasabb fokú szervezettségét, pl. az elkövetők következetességét, a végrehajtás egyes jelentősebb körülményeiben, módozataiban megnyilvánuló tervszerűséget is felölelheti. Nem zárja ki viszont a bűnszövetség megállapíthatóságát az, ha a megvalósított vagy megkísérelt bűncselekmény vagy bűncselekmények végrehajtásának a módja eltér az előzetes megállapodástól. c) Annak megállapítását, hogy a megállapodás előzetes volt, nem befolyásolja, hogy az a cselekmény elkövetését megelőzően sokkal korábban vagy a véghezvitel megkezdése előtt viszonylag rövidebb idővel történt. Lényeges azonban, hogy ez a megállapodás már eleve a bűnözésre, vagyis több bűncselekmény elkövetésére irányuljon. 4. A megállapodás formáját illetően a törvény nem tartalmaz, de nem is tartalmazhat taxatív felsorolást. A konkrét eseteket tekintve a leggyakoribb a szóbeli (vagyis a kifejezett) megállapodás. De megállapodás a hallgatólagos, a félreérthetetlenül a bűnözésre irányuló akarategység is. Ilyen megállapodásra általában az olyan cselekményeknél lehet következtetni, ahol az elkövetők ismétlődően, az azonos vagy a hasonló alkalmat keresték, vagy használták fel a bűncselekmények megvalósításához. Amikor tehát az elkövetők ráutaló magatartásából egyértelműen ismerhető fel a bűnözésre irányuló következetesség, tervszerűség és akarategyezőség, akkor valósul meg a hallgatólagos megállapodás. 5. A bűnszövetségben való elkövetés megállapítása esetén is alkalmazni kell a Btk.-nak a tettességre és a részességre vonatkozó rendelkezéseit. A bűnszövetség keretében tanúsított elkövetői magatartás tehát minősíthető tettesi, társtettesi, felbujtói vagy bűnsegédi tevékenységnek. a) A bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény tettese csak az lehet, aki a bűnszövetség létezését is ismerve, egészben vagy részben megvalósítja a konkrét bűncselekménynek a törvényben meghatározott tényállását. Az a körülmény, hogy a tettesek egymás tevékenységéről tudva, közösen követnek el bűncselekményeket [vagyis a Btk ának (2) bekezdése szerint megvalósított társtettesség], nem azonos a bűncselekmények szervezett elkövetésével. A társtettesség megállapításához elegendő egyetlen cselekményre vonatkozó, esetleg nem is előzetes megállapodás, a bűnszövetségnél viszont a megállapodás mindig előzetes, mindig több azonos vagy különböző bűncselekmény elkövetésére irányul, és az elkövető tudata mindig átfogja, hogy magatartása szervezett bűnözésben való részvétel. A törvény a társtettesi minőségben megvalósított bűncselekmények társadalomra veszélyességét általában nem értékeli nagyobb a minősítésre is kiható súllyal. A bűnszövetségben történt elkövetést azonban mint amely a bűnözés szervezettsége folytán a társadalomra kiemelkedő módon veszélyes a törvény súlyosabb büntetéssel fenyegetett minősítő körülményként értékeli. A bűnszövetség nagyobb fokú társadalomra veszélyességét kifejező törvényi értékelés magában foglalja a bűnszövetség tagjainak magasabb fokú személyi veszélyességét is. Mindebből következik egyrészt az, hogy a bűnszövetség szerinti minősítés keretében az elkövetők társtettesi kapcsolata is megállapítható, másrészt az, hogy ahol a bűnszövetséget a törvény nem értékeli minősítő körülményként, ott a bűnözés szervezettségében megnyilvánuló fokozott társadalomra veszélyességét súlyosítóként kell figyelembe venni. b) A pszichikai bűnsegéd a felbujtóhoz hasonlóan a bűncselekmény véghezvitelében közvetlenül nem vesz részt; a tettes vagy a fizikai bűnsegéd akarat-elhatározására gyakorol pszichikai befolyást, illetve erősíti, szilárdítja azoknak az elkövetésre irányuló szándékát. A pszichikai bűnsegéd ösztönző, szándékerősítő magatartása is csak akkor valósítja meg valamely bűncselekménynek a bűnszövetség szerint minősülő alakját, ha az a szervezettség, az előzetes megállapodás alapján kapcsolódik a bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetéséhez. Abból a célból, hogy az egyes elkövetők magatartásának súlya megfelelően értékelhető legyen, szükséges annak az ítéleti megállapítása is, hogy a bűnszövetség tagjai az általuk megvalósított bűncselekményeket tettesi, társtettesi, felbujtói vagy bűnsegédi minőségben követték-e el. 6. A bűnszövetségnek a Btk ának 7. pontjában meghatározott fogalma nem korlátozódik sem valamely adott bűncselekmény körére, sem az azonos jogtárgy szerint csoportosított egyes bűncselekményi kategóriákra, hanem bűncselekmények -ről szól. Ha tehát a bűncselekmények szervezett elkövetése, illetve az arra vonatkozó megállapodás több bűncselekményi kategóriához tartozó cselekményt (pl. lopást és sikkasztást) ölel fel, az szintén megalapozza a bűnszövetségben való elkövetés megállapítását. De megállapítható a bűnszövetség akkor is, ha bűnözésre irányuló megállapodás alapján elkövetett bűntettek közül csupán egy olyan bűncselekmény van, amelynél a bűnszövetséget a törvény mint minősülő körülményt szabályozza. II. A Kúria (korábban: Legfelsőbb Bíróság) büntetőjogi és büntető eljárásjogi tárgyú jogegységi határozatai

5 - 5 - A) A Kúria (korábban: Legfelsőbb Bíróság) több szakágú jogegységi tanács ügykörét érintő, büntető vonatkozású jogegységi határozatai 1/1999. Büntető-közigazgatási-polgári jogegységi határozat az évi III. törvény 14. -ának és az évi I. törvény 35. (4) bekezdésének alkalmazásában a bíróság vezetőjének minősül a bíróság elnökhelyettese is A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője által kezdeményezett jogegységi eljárásban meghozta a következő jogegységi határozatot: A polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény 14. -ának és a büntetőeljárásról szóló évi I. törvény 35. -a (4) bekezdésének alkalmazásában a bíróság vezetőjének minősül a bíróság elnökhelyettese is. INDOKOLÁS I. A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi LXVI. törvény (Bszi.) 29. -a (1) bekezdésének a) pontja és 31. -a (1) bekezdésének a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta abban a kérdésben, hogy a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (Pp.) 14. -ának és a büntetőeljárásról szóló évi I. törvény (Be.) 35. -a (4) bekezdésének a bíróság vezetőjére vonatkozó rendelkezései a bíróság kizárásáról szóló polgári eljárási, illetőleg büntetőeljárási szabályok alkalmazásában kizárólag a bíróság elnökére irányadók-e vagy a bíróság elnökhelyettesére is. Az indítvány rámutat: a Pp a szerint a perben az a helyi bíróság, illetőleg megyei bíróság sem járhat el, amelynek vezetője a 13. -a (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja értelmében ki van zárva; a Be ának (4) bekezdése pedig kimondja, hogy nem járhat el az ügyben az országos hatáskörű szervek kivételével az a hatóság, amelynek vezetőjével szemben az (1) bekezdés a) pontjában szabályozott kizárási ok áll fenn. A bírói gyakorlat ezeket a rendelkezéseket nem egységesen értelmezi. A Legfelsőbb Bíróság a Kk.I /1997/2. számú végzésében a Pp ában foglalt rendelkezést a bíróság elnökhelyettesére is vonatkoztatta. Ezzel ellentétben a Legfelsőbb Bíróság a Bk.V.1731/1998/2. számú végzésében úgy foglalt állást, hogy a Be ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés kizárólag a bíróság elnökére irányadó, a rendelkezést a bíróság elnökhelyettesére nem lehet alkalmazni. Az indítvány szerint a Magyar Köztársaságban alkotmányos alapjog, hogy bárki ügyében független és pártatlan bíró, illetőleg bíróság járjon el [az Alkotmány 50. -ának (3) bekezdése, 57. -ának (1) bekezdése, a Bszi. 9. -a]. A bíró, illetve a bíróság pártatlanságának biztosítékai egyebek között a Be. és a Pp. kizárási szabályai. A pártatlanság követelménye minden bírósági ügyben érvényes. Ez magyarázza, hogy a kizárásra vonatkozó rendelkezések a polgári eljárásban, illetve a büntetőeljárásban a lényeget tekintve azonosak. Az azonos tartalmú rendelkezéseket egységesen kell értelmezni, ezért a jogegységi eljárás feltételei akkor is fennállnak, ha a különböző bíróságok nem ugyanannak a jogszabálynak meghatározott rendelkezését, hanem különböző jogszabályok azonos tartalmú rendelkezéseit értelmezik eltérően. Erre figyelemmel javasolja a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a jogegységi eljárás lefolytatását, utalva arra, hogy álláspontja szerint a bíróság vezetője alatt a Pp a és a Be ának (4) bekezdése alkalmazásában a bíróság elnökhelyettesét is érteni kell. II. A legfőbb ügyész írásbeli észrevételében kifejtett álláspontja az, hogy a Pp ában és a Be ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezések csak arra a bíróságra vonatkoznak, amelynek elnökével szemben állnak fenn a rendelkezésekben felsorolt kizáró okok. A jogegységi tanács nem nyilvános ülésén a legfelsőbb ügyész képviselője felszólalt, és az írásbeli észrevételben foglalt álláspontot fenntartotta.

6 - 6 - III. A jogegységi tanács álláspontja szerint a felmerült jogkérdés vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek az Alkotmányban biztosított alapvető joga, hogy az ügyében eljáró bíróság független és pártatlan legyen [57. (1) bekezdése]. A Bszi. 9. -a szerint is mindenkinek joga van ahhoz, hogy bírói útra tartozó ügyét független és pártatlan bíróság bírálja el. Ezeknek a jogoknak az érvényesülését hivatottak biztosítani a Pp. és a Be. kizárására vonatkozó szabályai is. A bírákkal szemben érvényesülő kizárási szabályok részben objektív jellegűek [Pp a (1) bekezdésének a) d) pontjai és Be a (1) bekezdésének a) b) pontjai], részben viszont mérlegeléstől függ az, hogy a kizárási ok fennáll-e [Pp a (1) bekezdésének e) pontja és Be a (1) bekezdésének c) pontja]. A bírósággal szemben fennálló, a Pp ában és a Be ának (4) bekezdésében meghatározott kizárási ok, amely a bíróság vezetőjének személyéhez kapcsolódik, objektív jellegű, mert a bírákat az ügy elintézéséből kizáró objektív jellegű rendelkezésekre utal vissza. A Bszi a értelmében a bírósági vezető feladata a bíróság, illetőleg a bírósági szervezeti egység vezetése. Ennek megfelelően a bírósági vezető felel a bíróság, illetőleg a bírósági szervezeti egység jogszabálynak megfelelő hatékony működéséért. A bírósági vezetőket a Bszi a sorolja fel. Ezek: a bíróság elnöke és elnökhelyettese, a kollégiumvezető és a kollégiumvezető-helyettes, a tanácselnök, a csoportvezető és a csoportvezető-helyettes. Az említett bírósági vezetők feladatait a Bszi ai határozzák meg. A bíróság elnökéről a Bszi a rendelkezik. A Bszi a pedig a bíróság elnökhelyettesével kapcsolatban kimondja, hogy az elnökhelyettes a bíróság elnökét a távollétében teljes jogkörrel helyettesíti, továbbá ellátja a bíróság szervezeti és működési szabályzata szerint hatáskörébe utalt igazgatási feladatokat. A bíróság elnökhelyettesének tehát kettős feladatköre van, egyrészt teljes jogkörrel helyettesíti a bíróság elnökét annak távollétében, másrészt az egész bíróság tekintetében ellátja azokat az igazgatási feladatokat, amelyeket a bíróság szervezeti és működési szabályzata hatáskörébe utalt. A bíróság elnökétől és elnökhelyettesétől eltérően a kollégiumvezető és a kollégiumvezető-helyettes, a tanácselnök, továbbá a csoportvezető és a csoportvezető-helyettes a bírósági szervezeti egységeket, a kollégiumot, a tanácsot, továbbá a csoportot vezetik. Közülük a Bszi ában foglaltakra figyelemmel a kollégiumvezető, a kollégiumvezető-helyettes, a csoportvezető és a csoportvezető-helyettes lát el a bíróság szervezeti és működési szabályzata szerint hatáskörébe utalt igazgatási feladatokat, de csak az adott szervezeti egység a kollégium vagy a csoport tekintetében. A bírósági vezető és a bíróság vezetője tehát nem azonos fogalmak. A Bszi ában felsorolt bírósági vezetők közül a bíróság elnöke és elnökhelyettese minősül a bíróság és nem csupán valamely bírósági szervezeti egység vezetőjének. Az ő személyükhöz kapcsolódó kizárási ok esetében akadályozhatja a függetlenség és a pártatlanság követelményének érvényesülését az, ha az ügyben a bíróság valamely bírája jár el. A Be ának (4) bekezdésében és a Pp ában foglalt kizárási szabályok ebből következően abban az esetben irányadók, ha a törvényben meghatározott kizárási okok a bíróság elnökével vagy elnökhelyettesével szemben állnak fenn. A jogegységi tanács ezért a Bszi ában, 29. -a (1) bekezdésének a) pontjában és 32. -ának (4) bekezdésében foglaltak alapján a rendelkező rész szerint határozott. Budapest, március 29. Dr. Solt Pál s. k., a tanács elnöke, Dr. Haitsch Gyula s. k., előadó bíró, Dr. Berkes György s. k., bíró, Dr. Horeczky Károly s. k. bíró, Dr. Kaszayné dr. Mezei Katalin s. k. bíró, Dr. Petrik Ferenc s. k. bíró, Dr. Tóth Éva s. k. bíró. 1/2000. Büntető-közigazgatási-polgári jogegységi határozat A helyi bíróság nincs kizárva a büntetőügy vagy a polgári ügy, a munkaügyi bíróság a polgári ügy intézéséből, ha a büntetőeljárásról szóló évi I. törvény 35. -a (1) bekezdésének a) pontjában, illetve a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény 13. -a (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában szabályozott kizárási ok annak

7 - 7 - a megyei bíróságnak az elnökével vagy elnökhelyettesével szemben áll fenn, amelynek a területén a helyi bíróság, illetve a munkaügyi bíróság működik. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa a legfőbb ügyész által kezdeményezett jogegységi eljárásban meghozta a következő jogegységi határozatot: A helyi bíróság nincs kizárva a büntetőügy vagy a polgári ügy, a munkaügyi bíróság a polgári ügy intézéséből, ha a büntetőeljárásról szóló évi I. törvény 35. -a (1) bekezdésének a) pontjában, illetve a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény 13. -a (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában szabályozott kizárási ok annak a megyei bíróságnak az elnökével vagy elnökhelyettesével szemben áll fenn, amelynek a területén a helyi bíróság, illetve a munkaügyi bíróság működik. INDOKOLÁS I. A legfőbb ügyész a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi LXVI. tv. (Bszi.) 29. -a (1) bekezdésének a) pontja és 32. -ának (2) bekezdése alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta abban a kérdésben, ki van-e zárva a helyi bíróság a büntetőügy intézéséből, ha a Be a (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott kizárási ok annak a megyei bíróságnak az elnökével szemben áll fenn, amelynek a területén a helyi bíróság működik. 1. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság az június 30-án meghozott 7.Bf.734/1999/2. számú végzésével a Debreceni Városi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. A végzés indokolásában a megyei bíróság rámutatott: a korábbi bírói gyakorlat szerint, ha a megyei bíróság elnökével kapcsolatban merült fel a Be a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott kizárási ok, akkor csupán a megyei bíróság bírái voltak kizártak az ügy elintézéséből. A Bszi., valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi LXVII. törvény (Bjj.) hatályba lépését követően azonban ez a jogalkalmazói gyakorlat már nem tartható fenn. A korábbi jogértelmezésnek ugyanis az volt az indoka, hogy a bírákkal kapcsolatos munkáltatói jogokat csupán részben gyakorolta a megyei bíróság elnöke. Ezzel szemben az október 1-jén hatályba lépett Bszi a szerint a bírósági szerv vezetője a megyei bíróság elnöke. Az ugyanekkor hatályba lépett Bjj. 6. -ának (1) bekezdése szerint a bírói állás pályázat útján tölthető be. A 7. értelmében a pályázat kiírására mind a helyi, mind a megyei bírósági bírói állás esetén a megyei bíróság elnöke jogosult; a 14. -ának (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az első kinevezését követően a megyei bíróság elnöke osztja be a bírót, míg a 62. -ának (1) bekezdése szerint a munkáltatói jogkört a helyi és megyei bírák vonatkozásában a megyei bíróság elnöke gyakorolja. Ezekre a törvényi rendelkezésekre figyelemmel mind a megyei, mind a helyi bíróság vezetőjének a megyei bíróság elnökét kell tekinteni. Ezért tekintettel a Be ának (4) bekezdésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Be ának II. b) pontja alapján az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot új eljárásra utasította. 2. A Legfelsőbb Bíróság az december 6-án meghozott Bk.V.2471/1999/2. számú végzésével a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságot mint másodfokú bíróságot az eljárásból kizárta, és a másodfokú eljárás lefolytatására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságot jelölte ki. Az ügyben a Debreceni Városi Bíróság járt el első fokon, a sértett jogi képviselője pedig a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elnökének a házastársa volt. Az első fokú ítélet ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést. A Legfőbb Ügyészség a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kizárását és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság kijelölését, továbbá amennyiben az első fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére kerülne sor, a megismételt eljárásra a Nyíregyházi Városi Bíróság kijelölését indítványozta. Rámutatott arra, hogy a hatóság kizárását megalapozó abszolút jellegű kizárási ok nem csupán a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, hanem a Debreceni Városi Bíróság vonatkozásában is fennáll. Indítványában kifejtette, hogy bár a Legfelsőbb Bíróság a bíróságokról szóló többszörösen módosított évi IV. törvény hatálya idején arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megyei bíróság elnöke a helyi bíróság vezetőjének nem tekinthető (a Legfelsőbb Bíróság Bk.II.1706/1995/2. sz. határozata), a Bszi. hatályba lépését követően ez a jogértelmezés már nem tartható fenn. A törvény 63. -ának (2) bekezdése szerint a megyei bíróság elnöke az (1) bekezdésben meghatározott feladatokon túl irányítja és ellenőrzi a területén működő helyi bíróságok elnökeinek és a munkaügyi bíróság elnökének igazgatási tevékenységét, míg a 70. -ának (5) bekezdése szerint a megyei bíróság elnöke nevezi ki a helyi és a munkaügyi bíróság elnökét. Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy a megyei bíróság elnöke a helyi bíróság igazgatása tekintetében is vezetői jogkört gyakorol. A Legfelsőbb Bíróság a Legfőbb Ügyészség indítványát a másodfokú bíróság kizárására és más azonos hatáskörű bíróság kijelölésére vonatkozó részében alaposnak találta. Nem értett egyet viszont a Legfőbb Ügyészségnek azzal a jogi álláspontjával, hogy az első fokú bíróság tekintetében is abszolút kizárási ok áll fenn. Határozatának indokolása szerint a Bszi. 16., 19. és aiból kitűnően a helyi bíróságot, a munkaügyi bíróságot és a megyei bíróságot az elnök vezeti. A 63. -a (2) bekezdésének, illetőleg 70. -a (5) bekezdésének értelmében a megyei bíróság elnökének a helyi bíróság igazgatási és munkaügyi kérdéseiben vannak bizonyos jogai, de ebből korántsem következik az, hogy a helyi bíróság vezetésével összefüggő feladatok megoszlanának a helyi bíróság és a megyei bíróság elnöke között. A Be ának (4) bekezdése kifejezetten az ügyben eljáró hatóság vezetője

8 - 8 - tekintetében fennálló kizárási ok jogkövetkezményeit szabályozza, és ez nem értelmezhető akként, hogy e körbe tartozónak kell tekinteni a hatóság felügyeletét különböző jogosítványok alapján ellátó más szervek vezetőit is. 3. A legfőbb ügyész álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság Bk.V.2471/1999/2. számú végzésében kifejtettek téves jogértelmezésen alapulnak, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 7.Bf.734/1999/2. számú végzésének jogi érvei mindenben helytállóak. Az utóbbiakat erősíti a Bszi a is, amely külön rendelkezik arról, hogy a helyi bíróság elnöke a 63. -ának (1) bekezdésében meghatározott vezetői feladatokat korlátozott körben gyakorolja. Ebből szintén az következik, hogy a megye bíróságainak általános jogkörű vezetője a megyei bíróság elnöke. Ezért nem ért egyet a Legfelsőbb Bíróság határozatában kifejtett azzal az állásponttal, amely szerint a megyei bíróság elnöke a helyi bíróság igazgatási és munkaügyi kérdéseit illetően bizonyos jogokkal bírna csupán a törvény általa helyesnek tartott értelme szerint a helyi bíróságok vezetése és irányítása tekintetében nem a megyei, hanem a helyi bíróság elnökének a jogköre szűkebb. II. 1. A jogegységi indítvány büntetőügyben hozott határozatokat érint, de a vizsgálandó jogértelmezési kérdés a polgári eljárásban is ugyanaz. A Be. és a Pp. kizárási szabályai között nincs érdemi eltérés. A Be ának (4) bekezdésében meghatározott általános tartalmú rendelkezés, amely a hatóság vezetőjéről szól, egyaránt vonatkozik a büntetőügyekben eljáró valamennyi hatóság: a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság vezetőjére. Az ennek a rendelkezésnek megfelelő polgári eljárási szabályt a Pp a tartalmazza. Eszerint a perben az a helyi bíróság, illetőleg megyei bíróság sem járhat el, amelynek vezetője a 13. (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja értelmében ki van zárva. A bírói gyakorlat egységes abban, hogy a helyi bíróság csak akkor nem járhat el, ha a kizárási ok a helyi bíróság vezetőjével szemben, a megyei bíróság pedig akkor, ha az a megyei bíróság vezetőjével szemben áll fenn. A bírói gyakorlat egységét megtörné, ha egy lényegében véve azonos jogintézményre: a bíró kizárására vonatkozó szabályokat a büntető és a polgári ügyekben eljáró bíróságok eltérően értelmeznék. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a jogegységi indítvány elbírálása során szükségessé válhat a Bszi. általános érvényű szabályainak értelmezése is, és nyilvánvalóan ellentétes gyakorlatot eredményezne, ha ezek a szabályok a Be., illetve a Pp. alkalmazásában eltérő értelmet nyernének. 2. A Bszi ának (2) bekezdése szerint a jogegységi eljárásban héttagú tanács jár el, ha a hozandó döntés több szakág ügykörét érinti. A jogegységi tanács összetétele tehát nem attól függ, hogy a jogegységi indítvánnyal érintett határozatot melyik szakágban hozták, hanem a jogegységi eljárásban hozandó döntés tartalmától: attól, hogy a hozandó döntés egy vagy több szakágat érint- e. Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság elnöke héttagú tanács elé utalta a jogegységi indítvány elbírálását, és a tanács tagjait a büntető, a polgári, a gazdasági, a munkaügyi és a közigazgatási szakágban eljáró bírák közül választotta ki. III. 1. A jogegységi tanács a jogkérdést a korábbi, 1/1999. BKPJE számú jogegységi határozatból kiindulva bírálta el. Ez a határozat elemezte a Pp. és a Be. kizárási szabályait, s ezekkel összefüggésben a Bszi. V. Fejezetének a bírósági vezetőkre vonatkozó rendelkezéseit. A határozatban kifejtettek szerint a bírósági vezető és a bíróság vezetője nem azonos fogalom, a Bszi ában felsorolt bírósági vezetők közül csak a bíróság elnöke és elnökhelyettese minősül a bíróság és nem csupán valamely bírósági szervezeti egység vezetőjének. Az ő személyükhöz kapcsolódó kizárási ok esetében akadályozhatja a függetlenség és a pártatlanság követelményének érvényesülését az, ha az ügyben a bíróság valamely bírája jár el. A Be ának (4) bekezdésében és a Pp ában foglalt kizárási szabályok ebből következően abban az esetben irányadók, ha a törvényben meghatározott kizárási okok a bíróság elnökével vagy elnökhelyettesével szemben állnak fenn. 2. Az idézett jogegységi határozatból is kitűnően a kizárás kérdését mindig azon a szinten kell vizsgálni, amelyen az eljáró bíró működik: a helyi, illetve a munkaügyi bíróságon a helyi, illetve a munkaügyi bíróság elnökét vagy elnökhelyettesét, a megyei bíróságon a megyei bíróság elnökét vagy elnökhelyettesét érintő kizárási oknak van jelentősége. Nincs olyan büntető- vagy polgári eljárási rendelkezés, amely szerint a helyi vagy a munkaügyi bíróságon működő bíróval kapcsolatos kizárási szabályok szempontjából a megyei bíróság elnökét vagy elnökhelyettesét is a helyi bíróság, illetve a munkaügyi bíróság vezetőjének lehetne tekinteni. Ezeknek a szabályoknak az alkalmazását nem befolyásolhatja az a körülmény, hogy a Bszi. és a Bjj. rendelkezései szerint a megyei bíróság elnökét a helyi és a munkaügyi bíróságok és bírák tekintetében a korábbinál szélesebb körű vezetői jogok illetik meg. Ettől függetlenül a vizsgált kérdés szempontjából a megyei bíróság vezetője nem tekinthető egyúttal a helyi, illetve a munkaügyi bíróság vezetőjének is. Az ezzel ellentétes jogértelmezés nem vet számot azzal, hogy a bírósági szervezet különbözői szintjeinek eltérő vezetői szintek felelnek meg, és ellentétes az 1/1999 BKPJE számú jogegységi határozattal is. A kifejtettekre tekintettel a jogegységi tanács a jogegységi indítványban kifejtettektől eltérően a Legfelsőbb Bíróság I/2. alatt ismertetett határozatában kifejtett jogi állásponttal értett egyet, és úgy foglalt állást, hogy a megyei bíróság vezetőivel szemben fennálló kizárási ok a megye területén működő helyi bíróságot, illetve munkaügyi bíróságot nem érinti. Ennek megfelelően a Bszi ában, 29. -a (1) bekezdésének a) pontjában és 32. -ának (4) bekezdésében foglaltak alapján a rendelkező rész szerint határozott. Budapest, március 29. Dr. Solt Pál s.k. a tanács elnöke, Dr. Berkes György s.k. előadó bíró,

9 - 9 - Dr. Haitsch Gyula s.k. bíró, Dr. Horeczky Károly s.k. bíró, Dr. Petrik Ferenc s.k. bíró, Dr. Szabó Péter s.k. bíró, Dr. Tallián Blanka s.k. bíró. 1/2010. Büntető-közigazgatási-polgári jogegységi határozat A Nyugdíjasok utazási utalványa közokiratról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető, közigazgatási és polgári közös jogegységi tanácsa a Budapesten, év július hó 5. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő jogegységi határozatot: A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által jogszabály alapján kiállított, a jogosult nevét, lakcímét, nyugdíjas törzsszámát tartalmazó, egyedi sorszámozással ellátott, a jogszabályban meghatározott utazási kedvezmény igénybevételére jogosító Nyugdíjasok utazási utalványa közokirat. Indokolás A Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője figyelemmel arra, hogy az ítélőtábla területéhez tartozó Békés Megyei Bíróságon eltérő gyakorlatot észlelt a Nyugdíjasok utazási utalványa okirati minősége megítélésének kérdésében jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte. A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a kezdeményezéssel egyetértve az évi LXVI. törvény (Bszi.) 31. -a (1) bekezdésének a) pontjában, illetve az évi XIX. törvény (Be.) a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jogkörében, a Bszi a (1) bekezdésének a) pontja, illetve a Be a (1) bekezdésének a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta abban az elvi kérdésben, hogy a Nyugdíjasok utazási utalványa elnevezésű okirat meghamisítása, ilyen hamis tartalmú igazolvány készítése, illetőleg felhasználása a Btk a (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntettének, avagy a Btk ában írt magánokirathamisítás vétségének minősül-e. Egyidejűleg mivel a szóban levő elvi kérdés a társkollégiumok ügykörét is érinti indítványt tett a héttagú jogegységi tanács megalakítására is. I. Az eltérő ítélkezési gyakorlat szemléltetésére a Békéscsabai Városi Bíróság előtt 1.B.64/2009., valamint 11.B.288/2008. szám alatt folyamatban volt ügyre hivatkozott. Mindkét ügy terheltje hamis nyugdíjas utazási igazolvány felhasználásával vásárolta meg a 90%-os kedvezményű menetjegyét. a) A Békéscsabai Városi Bíróság a április 29-én kihirdetett 1.B.64/2009/5. számú ítéletével a terheltet a Btk a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek. A téves jogi minősítés miatt a terhelt javára bejelentett fellebbezés alapján másodfokon eljáró Békés Megyei Bíróság a január 25-én meghozott 1.Bf.243/2009/4. számú ítéletével a városi bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a cselekményt magánokirat-hamisítás vétségének (Btk ) minősítette. Határozatának indokolásában a másodfokú bíróság hivatkozott arra, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiállított utazási utalvány nem a évi CXL. törvény (Ket.) 72. -ának (1) bekezdése szerinti hatósági határozat, nem a Ket ában írt hatósági igazolvány, s nem is a Ket a szerinti hatósági igazolvány, mert e hatósági aktusok törvényi kellékeinek nem felel meg. A Nyugdíjasok utazási utalványa a Pp ának (1) bekezdésében foglalt irányadó követelményeit nem teljesíti, azt a nyugdíjfolyósító szerv nem nyugdíj-megállapítási, illetve folyósítási feladat- és hatáskörében, azaz nem hatósági, közigazgatási jogkörben eljárva állítja ki, következésképpen az nem közokiratnak, hanem magánokiratnak tekintendő. b) A Békéscsabai Városi Bíróság november 18-án kelt 11.B.288/2008/11. számú ítéletét viszont amellyel a terhelt bűnösségét a Btk a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg a Békés Megyei Bíróság a 2.Bf.18/2009/4. számú végzésével február 9-én helybenhagyta. Határozatának indokolásában hivatkozott arra, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 289/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. -ának (1) (3) és (6) bekezdése, továbbá 2. -a alapján nem kétséges, hogy az ONYF olyan költségvetési és közigazgatási feladatokat ellátó szerv, amely a nyugdíjasok utazási utalványának kibocsátását az adott Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz telepíti, az igazgatóság mint

10 hatóság pedig ezután a saját nyilvántartásában szereplő jogosultak számára a nevet és lakcímet, valamint a nyugdíjas törzsszámot feltüntetve, egyedi számozással ellátva azt kiállítja. Minthogy ezt követően az utalvány már nem csak azt igazolja, hogy a kiállító az adott helyen, időben, meghatározott személyre vonatkozó adatot közokiratba foglalt, hanem azt is, hogy az az ellenkező bizonyításáig tartalmilag valós. Ekként a nyugdíjas utazási igazolvány bizonyító erejű közokirat. A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője jelezte, hogy az ellentétes döntések közül álláspontja szerint a Békéscsabai Városi Bíróság 1.B.64/2009/5. és 11.B.288/2008/11. számú, illetőleg a Békés Megyei Bíróság 2.Bf.18/2009/4. számú határozata értelmezte helyesen a jogszabályokat. Ennek megfelelően indítványozta, hogy a jogegységi tanács az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a jogegységi eljárást folytassa le és határozatában mondja ki, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által jogszabály alapján kiállított, a jogosult nevét, lakcímét, nyugdíjas törzsszámát tartalmazó, egyedi sorszámozással ellátott Nyugdíjasok utazási utalványa, amely a jogszabályban meghatározott utazási kedvezmény igénybevételére jogosít, közokirat. A legfőbb ügyész a BF.1876/2010. számú nyilatkozatában azt az álláspontot fejtette ki, hogy a Nyugdíjasok utazási utalványa magánokiratnak minősül. II. A jogegységi tanács egyetértett azzal, hogy a felmerült jogkérdésben a Be a (1) bekezdésének a) pontja és a (1) bekezdésének a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatása és jogegységi határozat meghozatala indokolt. A Btk a alkalmazása szempontjából a közokirat fogalmára nézve a Pp ának (1) bekezdése az irányadó. Ekként okirat az olyan papíralapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állított ki, s amely teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Ugyanilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít. A közforgalmú személyszállítási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet 4. -a értelmében a nyugdíjfolyósító szerv által kiállított Nyugdíjasok utazási utalványa olyan okirat, amely az abban megjelölt személyt a jogszabályban meghatározott számú és mértékű utazási kedvezmény igénybevételére jogosítja fel. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról szóló 289/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdéséből kitűnően az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) központi hivatal, amelynek a 2. (1) bekezdése értelmében igazgatási szervei a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és a Nyugdíjbiztosítási Jogorvoslati Igazgatóság. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek az ONYF központi irányítása alatt állnak, s nyugdíj megállapítási, illetve folyósítási feladat- és hatáskörrel rendelkeznek. A központi hivatal pedig a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló évi XLIII. törvény 72. -ának (1) bekezdése szerint kormányrendelet által létrehozott, miniszter irányítása alatt működő központi államigazgatási szerv. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény (Tny.) végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 1. -ának (1) és (2) bekezdése értelmében a nyugellátás megállapítása során hatósági hatáskörben az illetékes regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóság, illetőleg egyes esetekben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jár el. A nyugellátások folyósításával kapcsolatos feladatokat ez utóbbi szerv látja el. E jogszabályi rendelkezésből azonban nem következik, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hatósági hatásköre kizárólag a nyugellátások megállapításával kapcsolatos [168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés b) pont és (2) bekezdés b) pont] döntésekre szorítkozik. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, mint közigazgatási szerv ugyanis egyebek mellett az ellátás folyósításának megkezdésekor igazolást ad ki a nyugdíjfolyósítási törzsszámról [Tny. 79. (1) bekezdés], kiadhat igazolást a folyósított ellátás összegéről, arról, hogy az ellátásban részesülő jogosult-e alanyi jogon közgyógyellátásra, mulasztási bírságot szabhat ki, méltányossági döntést hozhat. Ugyanúgy hatósági hatáskörben ügykörén belül állítja ki az egyedi sorszámmal ellátott Nyugdíjasok utazási utalványát is, amely a név, lakcím, törzsszám feltüntetésével tényt igazol, nevezetesen azt tanúsítja közhitelesen, hogy az azon szereplő személy nyugdíjas, s ilyenként az utazási kedvezmény igénybevételére jogosult. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 82. -ának (2) bekezdése értelmében a hatóság által valamely tény, adat, jogosultság vagy állapot igazolására kiállított okiratot, mindezek más hasonló módon történő igazolását, valamint a hatósági nyilvántartásba történt bejegyzést határozatnak kell tekinteni. Az említett utalvány tehát közokirat, melynek nem mond ellent az, hogy azon a kedvezmény igénybevételének tényét (amely értelemszerűen nem közhiteles adat) a közforgalmú közlekedési vállalat alkalmazottja jegyzi fel, továbbá az sem, hogy nem arcképes okiratról lévén szó a személyazonosság igazolásához (akárcsak a TAJ-kártya esetében) fényképpel ellátott közokirat felmutatása szükséges. A közokirati minőség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a Nyugdíjasok utazási utalványa megjelenési formáját a jogszabály nem írja elő. A 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet 7. -ának (1) bekezdésén alapuló utazási utalvány viszont értelemszerűen nem köz-, hanem magánokirat, minthogy azt a kibocsátó akkor is munkáltatóként (közalkalmazotti, közszolgálati, szolgálati jogviszony, vagy munkaviszony keretében) állítja ki, ha egyébként hatósági hatáskört gyakorol. A fentebb kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság büntető, közigazgatási és polgári közös jogegységi tanácsa a jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bszi. 27. ) a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, s döntését a Bszi a (4) bekezdése, illetve a Be ának (2) bekezdése értelmében a Magyar Közlönyben közzéteszi.

11 Budapest, július 5. Dr. Baka András s. k., a jogegységi tanács elnöke, Dr. Akácz József s. k., előadó bíró, Dr. Édes Tamás s. k., bíró, Dr. Kárpáti Zoltán s. k., bíró, Dr. Demeter Ferencné s. k., bíró, Dr. Katona Sándor s. k., bíró, Dr. Zanathy János s. k., bíró. 1/2005. Büntető-polgári jogegységi határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető és polgári közös jogegységi tanácsa Budapesten, a évi november hó 28. napján tartott nyilvános ülésen a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma vezetőjének indítványára meghozta a következő jogegységi határozatot: 1) A sikkasztás bűncselekményének (Btk a) elkövetési tárgya mind az eltulajdonítás, mind pedig a sajátjakénti rendelkezés elkövetési magatartást illetően kizárólag ingó dolog lehet. 2) Más ingatlanának csalással történő elidegenítésekor a vagyon elleni bűncselekmény sértettje a kárt szenvedő eredeti tulajdonos. Az ingatlan továbbértékesítése során a jóhiszemű harmadik személlyel szembeni károkozó magatartás az előbbi bűncselekménnyel csupán látszólagos alaki vagy anyagi halmazatot alkot akkor, ha az elkövető az ügylet révén nem törekszik további, a már realizáltat meghaladó jogtalan haszon megszerzésére. Ellenkező esetben a különbözetként elért további haszon a jóhiszemű szerző oldalán bekövetkező újabb kár, amely a bűnhalmazat megállapítását indokolhatja. INDOKOLÁS I. A Baranya Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a Btk ában írt sikkasztás elkövetési tárgyának fogalmára vonatkozóan jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte, tekintettel arra, hogy részint a Baranya Megyei Bíróság, részint más megyei bíróságok ítélkezési gyakorlatában ellentétes jogértelmezést tapasztalt. A kezdeményezés annak eldöntésére irányult, hogy a sikkasztás elkövetési tárgyaként megjelölt dolog alatt ingó dolog és ingatlan egyaránt értendő-e. A kezdeményező álláspontja szerint a sikkasztás egyik elkövetési magatartásaként szereplő eltulajdonítás valóban csupán ingó dolgokra követhető el, a sikkasztás másik fordulata a sajátjakénti rendelkezés esetében viszont nem indokolt az elkövetés tárgyát csak az ingó dologra korlátozni. Akkor ugyanis, amikor az elkövetőre a tulajdonos a dolgot akár ingót, akár ingatlant rábízza, felhatalmazva, hogy annak kapcsán eljárjon, azt kezelje, hasznosítsa, használja stb., és e felhatalmazással annak kereteit túllépve a tulajdonos nevében az elkövető a rábízott ingatlant megterheli (haszonélvezetet vagy zálogjogot létesít rajta), esetleg harmadik személlyel adásvételi szerződést köt (ráadásul ingatlan esetében e szerződéssel a vevő a tulajdonjogát be is jegyezteti az ingatlannyilvántartásba, s így a jóhiszemű harmadik személy az ingatlanon tulajdont is szerez), a rábízott ingatlannal amelynek birtokba vétele ezen elkövetési formákhoz még nem is szükséges sajátjaként rendelkezik és ezzel sikkasztást követ el. A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi LXVI. törvény (Bszi.) 31. -a (1) bekezdésének a) pontjában, illetve a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény (Be.) a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jogkörében, a Bszi 29. -a (1) bekezdésének a) pontja, illetve a Be a (1) bekezdésének a) pontja alapján, az alábbi 1) és 2) pontban felsorolt elvi kérdésben jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta azzal, hogy a Bszi 30. -ának (2) bekezdésére figyelemmel a jogegységi tanácsban a polgári szakág két bírája is vegyen részt. 1) Az ítélkezési gyakorlat eddigi egységességét megtörő értelmezést tapasztalt ugyanis annak megítélésénél, hogy a sikkasztás bűncselekményének elkövetési tárgyaként meghatározott dolog ingatlan lehet-e. Az e kérdésben kialakult joggyakorlatot az alábbi döntésekkel szemléltette: a) Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét sikkasztás bűntettében, csalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében állapította meg a következő tényállás alapján: A vádlott édesapjától használatra kapta az annak tulajdonát képező tanya ingatlant, amelyet ezt követően apja beleegyezése nélkül, a valós tulajdoni helyzetet elhallgatva harmadik személynek, mint sajátját eladott. A vevőtől a vételárat átvette, az adásvételi szerződést édesapja

12 nevében eladóként aláírta, majd e szerződés alapján a földhivatal a tulajdon átruházását az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság a 2.Bf.636/1987. számú (a Bírósági Határozatokban 1988/176. szám alatt közzétett) ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a vádlottnak a sikkasztás bűntettében történt bűnössége megállapítását mellőzte. Indokolásként kifejtette: a sikkasztás bűntettének elkövetési tárgya az idegen dolog, amely a törvény helyes értelme szerint épp úgy, mint a lopásnál ingatlan nem, hanem csak ingó dolog lehet. b) A Pécsi Városi Bíróság az 1.B.182/2002/42. számú, február 24-én kihirdetett ítéletével az első és másodrendű vádlott bűnösségét egyaránt 2 rendbeli, társtettesként elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettében, 2 rendbeli egy esetben társtettesként megvalósított magánokirat-hamisítás vétségében és társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg. Az ide vonatkozó tényállás az alábbiakat tartalmazza: Az I. és II. rendű vádlott a harmadik testvérük tulajdonában lévő lakásba annak beleegyezésével beköltözött, majd a hitelezőjükkel megállapodtak, hogy a lakást a hitelező haszonélvezeti jogának biztosításával elidegenítik. Ennek érdekében az I. rendű vádlott hamis meghatalmazást készített, amely szerint a tulajdonos megbízza őt a lakás értékesítésével, s ennek felhasználásával az ingatlant a hitelező haszonélvezeti jogával terhelten eladta a II. rendű vádlottnak. A tulajdonjogbejegyzés iránti kérelem széljegyzetként rákerült a lakás tulajdonlapjára. Ezt követően a II. rendű vádlott mint tulajdonos és a hitelező mint a haszonélvezeti jog jogosultja a lakást eladásra hirdette meg, majd a vevőkkel adásvételi szerződést kötött, mely szerint az ingatlan tulajdonjogát per- és tehermentesen ruházzák át. A földhivatal a vevők tulajdonjog bejegyzési kérelmét elutasította, így a lakás az eredeti tulajdonos nevén maradt. Az ítéletben kifejtettek értelmében a bűncselekmény sértettjei azok a személyek, akik adásvételi szerződést kötöttek, de tulajdonjogot nem szereztek, ezáltal a kifizetett vételár folytán forint meg nem térült káruk keletkezett. A Baranya Megyei Bíróság a július 1-jén meghozott 2.Bf.275/2004/3. számú ítéletével a vádlottakat az 1 rendbeli jelentős kárt okozó csalás bűntettének vádja alól felmentette, a közbizalom elleni bűncselekményeket pedig 2 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette kísérleteként minősítette. A másodfokú ítélet felmentő rendelkezése azon alapult, hogy a lakásingatlan tényleges tulajdonosa sérelmére a csalás bűntette nem valósult meg, ugyanis e bűncselekmény sértettje az, akinél a tévedésbe ejtés következtében a kár bekövetkezik. Ez pedig jelen esetben a vételárat kifizető, ám tulajdonjogot nem szerző vevő. A megyei bíróság a vagyon elleni cselekmény Btk a (1) bekezdésének II. fordulata szerinti sikkasztásként történő minősítésére vonatkozó ügyészi indítványt a BH. 1988/176. szám alatti eseti döntésre utalva az alábbi indokok alapján nem látta teljesíthetőnek: Sajátjakénti rendelkezés, mint elkövetési magatartás minden olyan végleges eltulajdonítási szándékot nélkülöző magatartás, ami a tulajdonos rendelkezési jogosultságának sérelmével vagy e jog csorbításával jár. Ebben az esetben az elkövető a tulajdonos engedélye nélkül tulajdonosi jogosítványokat gyakorol, ilyen például a dolog birtokának, használatának időleges átengedése, zálogba adása, egyéb módon megterhelése stb. Lényeges eleme az elkövetési magatartás e fordulatának, hogy az elkövető szándéka nem a dolog végleges eltulajdonítására, hanem a rendelkezési jogok egy részének időleges gyakorlására irányul. Ellentétben a főügyészség álláspontjával, a vádlottak a vád tárgyát képező ingatlant nem megterhelték, hanem elidegenítették, amely a tulajdonosi jogok végleges elvonását jelentette volna, gyakorlatilag az eltulajdonítással egyenértékű. Ingatlanra nézve pedig a sikkasztás ilyen módon nem követhető el. Másrészt a vádlottak e körben a sikkasztás tényállási elemeként értékelt magatartásának tanúsítása a csalás törvényi tényállását valósította meg, hiszen azzal, hogy az ingatlannak nem voltak tulajdonosai és a tulajdonos beleegyezése nélkül azt hamis okiratokkal elidegenítették, a vevőként jelentkező sértetteket megtévesztették és ezzel nekik kárt okoztak. Ezért a lakástulajdon sérelmére a sikkasztás bűncselekménye már csak azon oknál fogva sem valósulhatott meg, hogy a két vagyon elleni bűncselekmény halmazata látszólagos, egyazon dologra megvalósított elkövetési magatartás alapján csak a csalás megállapításának lehet helye. c) A fentiekben részletezett elvi állásponttal ellentétes jogértelmezést tartalmaz a Bírósági Határozatokban 2003/54. szám alatt közzétett döntés. A városi bíróság a július 21-én kihirdetett ítéletével az I. rendű vádlottat nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt 8 hó végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A tényállás lényege a következő: Az I. rendű vádlott az N.Bt. beltagja a tulajdonában lévő, forintra értékelt ingatlant apportként bevitte a betéti társaság tulajdonába. Az ingatlan cégbírósági bejegyzése megtörtént, a tulajdonos változtatási kérelmet azonban a földhivatalhoz nem nyújtották be. 3 évvel később az I. rendű vádlott a betéti társaságba bevitt ingatlant forint ellenében adásvételi szerződéssel a testvérének akit nem tájékoztatott arról, hogy az ingatlan a betéti társaság tulajdonában van adta el. Ezt követően a Bt. végelszámolása megindult, s ennek keretében a végelszámoló keresetet nyújtott be az adásvételi szerződés semmisségének megállapítása iránt. Erre tekintettel az I. rendű vádlott és testvére az egymás között kötött adásvételi szerződést felbontotta, így a Bt. felszámolója az ingatlant (amelynek valós értéke forintot tett ki) árverésen értékesítette, ezzel a Bt. kára megtérült. A másodfokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság a 2.Bf.957/2001. számú ítéletével az I. rendű vádlott cselekményének jogi értékelését megváltoztatta, s azt a Btk a (1) bekezdésének II. fordulata szerinti sikkasztás bűntettének minősítette a következő indokok alapján: A sikkasztás második elkövetési fordulata (a sajátjakénti rendelkezés) nem kizárólag ingó dolog tekintetében követhető el. A tényállásban rögzített történeti eseményekből kitűnően a vádlott a vádbeli ingatlannal, amelyet a társasági szerződés (az alapító okirat) rábízott mint beltagra és üzletvezetőre, úgy rendelkezett, mintha az a sajátja volna, őt illetné meg kizárólag a rendelkezési jog, és ebben a helyzetben az ingatlant adásvételi szerződéssel a testvérének elidegenítette. Cselekménye tehát a Btk a (1) bekezdésének II. fordulatába ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettét tekintve tényállásszerű. 2) A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a Be a (1) bekezdésének a) pontja alapján, a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében indítványozta továbbá, miszerint abban az előzőekben vázolttal összefüggő elvi kérdésben is hozzon jogegységi határozatot a jogegységi tanács, hogy az ingatlanra elkövetett csalás esetén kik a bűncselekmény sértettjei. a) Az I.b alatt ismertetett ügyben a Baranya Megyei Bíróság a 2.Bf.275/2004/3. számú ítéletében tévesnek tartotta a vádlottak bűnösségének 2 rendbeli jelentős kárt okozó csalás bűntettében történt megállapítását, ezért őket az 1 rendbeli jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Álláspontja

13 szerint ugyanis a vádlottak csak a vevőként jelentkező sértetteket tévesztették meg és okoztak nekik kárt. A lakás tényleges tulajdonosát ellenben nem érte sérelem, hiszen a vádlottak által készített szerződések ipso iure semmisek, következésképpen a vevők az ingatlanon tulajdonjogot nem szerezhettek. A lakás tulajdonosa továbbra is az eredeti tulajdonos maradt, ezen üggyel kapcsolatban őt kár nem érte. b) Ezzel ellentétes jogi értékelésre került sor a Siklósi Városi Bíróság 3.B.192/2004. számú ügyében. A városi bíróság a vádlott bűnösségét közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg, s ezért vele szemben 5 hó börtönt és 1 évi közügyektől eltiltást szabott ki, ellenben a csalás bűntette miatt emelt vád alól őt felmentette. A tényállás lényege az alábbi: A vádlott felajánlotta T.J-né sértettnek, hogy az ingatlanára forintért vevőt szerez. Megszerezte a sértettől az ingatlan adatait, majd T.J-né hamisított névaláírásával az ingatlant a saját nevére megvásárolta. Időközben ugyanis azt ígérte T.J-nének, hogy a telket az említett összegért maga veszi meg. A vételárat amely a hamis szerződésben forintban volt megjelölve a sértettnek nem fizette meg. T.J-né a földhivatal leveléből értesült arról, hogy az ingatlanát a vádlott nevére átjegyezték, az ő tulajdonjogát pedig törölték. A vádlott ezt követően a nevére került ingatlant forint vételárért értékesítette, a földhivatal pedig a tulajdonjogot a vevőkre átjegyezte, egyben a vádlott tulajdonjogát törölte. A Pécsi Városi Bíróság utóbb jogerős ítéletével megállapította, hogy a szóban lévő ingatlan T.J-né sértett tulajdonában áll, mivel a vádlott által aláírt, illetve a vádlott és a vevő között megkötött adásvételi szerződés érvénytelen. A földhivatal T.J-né sértett tulajdonjogát visszajegyezte. A felmentő rendelkezést indokolva a városi bíróság kifejtette: a vádlott nyilvánvalóan jogtalan haszonszerzés végett cselekedett, s T.J-nének az ingatlan elvesztése folytán kárt is okozott, vele szemben azonban megtévesztő magatartást nem tanúsított. A hamis okirat benyújtásával a földhivatalt ejtette tévedésbe, a megtévesztettnek viszont a tévedésbe ejtés következtében vagyoni joghatású cselekményt vagy intézkedést kell végeznie, amelynek következtében kár keletkezik. Mivel a vádlott tulajdont ténylegesen nem szerzett, s nem is szerezhetett, a földhivatal bejegyző határozata vagyoni joghatású intézkedésnek nem tekinthető és ennek folytán kár sem állt be. Ehhez képest a vádlott T.J-né sérelmére vagyon elleni bűncselekményt nem valósított meg. A Baranya Megyei Bíróság a 2.Bf.7/2005/3. számú ítéletével mellőzte a felmentő rendelkezést, a vádlott bűnösségét nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében is megállapította, a főbüntetés tartamát pedig 1 évre súlyosította. A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a vádlott egyrészt valótlanul azt állítva, hogy maga fogja az ingatlant megvásárolni megtévesztette T.J-nét, másrészt a hamis adásvételi szerződés benyújtásával a földhivatal képviseletében eljáró természetes személyt is. Miután ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez az is szükséges, hogy a tulajdonos változás az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön, a földhivatali bejegyzés már vagyonjogi rendelkezésnek minősül. Ebben az esetben elválik egymástól a sértett és a megtévesztett személye, a megtévesztett tesz vagyoni joghatású nyilatkozatot, a bűncselekmény sértettje pedig az, akinek a kára ténylegesen bekövetkezett, azaz T.J-né sértett, aki a tulajdonosváltozás bejegyzése következtében ingatlanát elvesztette. Ebben az esetben az elkövetési érték meghatározásánál az ingatlan forgalmi értéke az irányadó. Az a körülmény, hogy a sértett az ingatlan tulajdoni jogának visszaszerzése érdekében pert indított és pernyertes lett, csak a kár megtérüléseként értékelendő. II. A Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetője a I/1. és I/2. pontban vázolt elvi jogalkalmazási kérdésben az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása érdekében annak kimondását indítványozta, hogy: 1) A sikkasztás bűncselekményének (Btk a) elkövetési tárgya mind az eltulajdonítás, mind pedig a sajátjakénti rendelkezés elkövetési fordulatokat illetően kizárólag ingó dolog lehet; 2) Abban az esetben, ha valaki más ingatlanát csalással elidegeníti és ennek során az ingatlan-nyilvántartásba a földhivatal megtévesztésével a jóhiszemű szerződő felet tulajdonosként bejegyzik, majd a bűncselekmény felderítése folytán utóbb e szerződésre az érvénytelenség következményeit alkalmazzák, a megtévesztés következtében kárt szenvedő tényleges (korábbi) ingatlantulajdonos és a sikeres törlési per eredménye miatt károsodó új tulajdonszerző egyaránt sértettje a csalás bűntettének, amely így 2 rendbelinek minősül, illetve a sértettek száma szerint halmazatot alkot. A legfőbb ügyész a BF.979/2005. számú nyilatkozatában jelezte, hogy a felvetett elvi kérdésekben maga is szükségesnek tartja jogegységi határozat hozatalát, s a jogegységi indítványban foglalt javaslatokkal egyetért. III. Az indítvánnyal érintett kérdésekkel kapcsolatosan a jogegységi tanács álláspontja a következő: 1) Az évi V. törvénycikk (Csemegi Kódex) a a sikkasztás a a pedig a lopás elkövetési tárgyaként az idegen ingó dolgot jelölte meg. Ennek nyomán töretlen joggyakorlat alakult ki, s a Kúria azt is kimondta (K.208/1935.), hogy jogok beleértve a követelési jogot a sikkasztásnak nem lehetnek tárgyai. A Csemegi Kódexet felváltó évi V. törvény a lopás (291. ) és a sikkasztás (292. ) tényállásából az ingó jelzőt elhagyta abból a megfontolásból, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat alapján egyértelmű, miszerint az elkövetési magatartás megvalósítása ingatlanra nézve fogalmilag kizárt, ennél fogva a szóban lévő jelző felesleges. A két törvényhely együttes említése a tradíciókkal összhangban azért történt, mert a sikkasztás elkövetési tárgyát a jogalkotó a lopásból vezette le, kiemelve a kettő szükségképpeni azonosságát, azt tehát, hogy az csak ingó dolog lehet. A sikkasztás elkövetési tárgyát érintő ilyen értelmezésen az évi IV. törvény (hatályos Btk.) sem változtatott, azt ugyanúgy vette át, ehhez igazodóan az ítélkezési gyakorlat a legutóbbi időkig töretlenül arra az álláspontra helyezkedett, hogy a sikkasztás elkövetési tárgya kizárólag ingó dolog lehet. A jogegységi tanács szerint e gyakorlat megváltoztatására nincs ok, hiszen az ellenkező álláspont a vagyon elleni bűncselekmények dogmatikai rendszerét bontaná meg. A Btk. a dolog fogalmát nem határozza meg, hanem a 333. (1) pontjában csupán kiterjeszti azt a villamos és gazdaságilag hasznosítható más energiára, valamint a vagyoni jogosultságot

14 megtestesítő okiratra, dematerializált értékpapírra is. A Ptk ának (1) bekezdését alapul véve dolog az, ami birtokba vehető és tulajdonjog tárgyát képezheti, így rendeltetése szerint dolog az ingó és az ingatlan is. A sikkasztás elkövetési tárgya az elkövetőre a jogszerű tulajdonos vagy birtokos által rábízott idegen dolog. A rábízás, amely a dolog birtokba adását jelenti, bármilyen jogcímen történhet, annak időtartama, csakúgy mint a rábízás jogcíme közömbös. A rábízás tartalmát tekintve lehet őrizet, felügyelet, használat, gondozás, stb. A sikkasztás elkövetési magatartása egyfelől a jogtalan eltulajdonítás, amely a tulajdoni állapot végleges szándékú megváltoztatását jelenti (ilyen a dolog eladása, elcserélése, el- vagy felhasználása, eltagadása) másfelől a sajátjakénti rendelkezés, mely a tulajdonosi jogok időleges gyakorlására irányul (tipikusan ilyen a zálogba adás, kölcsönbe vagy bérbe adás). Az nem lehet kétséges, hogy a sikkasztás elkövetési tárgyaként megjelölt idegen dolog fogalmának értelmezése csupán egységesen, mindkét elkövetési magatartásra nézve érvényesen történhet. Az ingó dolog mint fizikai, tárgyi valóság helyéből károsodás nélkül elmozdítható, áthelyezhető, elrejthető. Az ingó dolog birtokba adása esetén a rábízónak mindaddig, amíg a megbízott visszaélésnek minősülő magatartást nem tanúsít lehetősége nyílik arra, hogy a dolog felett felügyeletet gyakoroljon. A sikkasztás büntetőjogi következmények alkalmazását indokoló veszélyessége éppen abban rejlik, hogy az elkövetési magatartások bármelyikének akár az eltulajdonításnak, akár a sajátjakénti rendelkezésnek kifejtésével a tulajdonos számára a dolog további sorsa követhetetlenné válik vagy válhat. Ingatlan esetében azonban ez a helyzet nem áll fenn, mivel az elmozdíthatatlan, elrejthetetlen, tulajdonosa elől el nem tagadható. Éppen ezért ilyenkor a rábízás értelemszerűen nem birtokba adást, hanem birtokba engedést jelent. Az ingatlanon fennálló tulajdonosi rendelkezési jogot sértő támadások tehát minősülhetnek más büntető anyagi jogi szabály szerint, birtoksértés esetén polgári jogvita tárgyát is képezhetik, esetleg utat engedhetnek a jogos önhatalomnak, de a sikkasztás elkövetési tárgyává nem tehetik az ingatlant, következésképpen ingatlanra a sikkasztás bűncselekménye nem követhető el. Az ingatlantól elvált dolog, az ingatlan tartozéka vagy alkotórésze amennyiben azt leválasztják ingóvá válik, így ingó dologként természetesen már lehet a sikkasztás elkövetési tárgya. Lényeges körülmény, hogy a sikkasztás tényállásában szereplő rábízás nem azonos a vagyonkezelői megbízással. Amíg ugyanis a sikkasztás elkövetőjét az idegen dolog birtokban tartásának, megőrzésének kötelezettsége terheli, a vagyonkezelői megbízás esetén a vagyonkezelőnek meghatározott szabályok szerint teljesítendő gazdálkodási, vagyonműködtetői feladata van, beleértve abba a tulajdonost megillető rendelkezési jogok gyakorlását is. Ha tehát a vagyonkezelő a rábízott idegen vagyon részét képező ingatlanra nézve követ el annak átruházásában, megterhelésében vagy másként megnyilvánuló kötelességszegő magatartást és ezzel vagyoni hátrányt okoz, cselekménye egyértelműen hűtlen kezelésként (Btk a) értékelendő. Amennyiben a vagyonkezelési kötelezettség körén kívül a megbízott az ingatlanra nézve a tulajdonosi jogosítványokat sértő szükségszerűen tévedésbe ejtő vagy tévedésben tartó magatartást tanúsít (ide értve az ingatlan elidegenítését is) az ingatlan tulajdonosa sérelmére csalást, s ezzel halmazatban magánokirat-hamisítást, illetve intellektuális közokirat-hamisítást valósít meg. 2) A sértett eljárásjogi fogalmát a Be ának (1) bekezdése határozza meg akként, hogy sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. A sértettet perjogi jogosultságok illetik meg, közöttük az, hogy a büntető eljárásban magánféllé válhat, amennyiben polgári jogi igényt érvényesít. A Btk ában körülírt csalás elkövetési magatartása a tévedésbe ejtés vagy tévedésben tartás. E bűncselekmény passzív alanya (anyagi jogi értelemben vett sértettje) tehát az, akivel szemben az említett elkövetési magatartás megvalósul, akit a megtévesztés vagyoni kihatású intézkedés megtételére késztet. Eljárásjogi szempontból sértettje viszont a csalás bűncselekményének az, aki ennek következtében kárt szenved. A passzív alany és a károsult személye egybe eshet, de el is válhat. Akkor, amikor az elkövető a vagyonkezelési kötelezettséggel nem járó az ingatlan őrizetében, felügyeletében, használatában, gondozásában jelentkező megbízást eleve azzal a szándékkal fogadja el, hogy jogtalan haszonszerzés céljából az ingatlannal visszaéljen (így például azt jogosulatlanul megterhelje, bérbe adja vagy elidegenítse) a megbízót tévedésbe ejti, tévedésben tartásról van viszont szó, ha e szándéka később a rábízás tartama alatt alakul ki. Amennyiben ennek következtében a megbízót kár éri, a csalás bűncselekményének befejezett alakzata valósul meg. Minthogy az ingatlanra vonatkozó adásvételi (csere, ajándékozási) szerződés írásba foglalása kötelező, a tulajdonjogot pedig annak ingatlannyilvántartásba történő bejegyzése keletkezteti, a szükségszerűen hamis magánokiratnak a földhivatali bejegyzés kieszközlése végett való elkerülhetetlen benyújtása folytán az elkövető megvalósítja a Btk a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt közokirat-hamisítás bűntettét is, mely a csalással bűnhalmazatban állapítandó meg. Amennyiben a hamis okirat alapján az ingatlan eredeti tulajdonosának tulajdonjogát a földhivatali nyilvántartásban törlik, az új tulajdonos tulajdonjogát pedig bejegyzik, az ingatlan eredeti tulajdonosa az ingatlan értéke erejéig károsodik (s ezzel a sérelmére megvalósult csalás bűncselekménye befejezetté válik), hiszen az ingatlan feletti rendelkezési jogát elveszti mindaddig, amíg a bejegyzés érvénytelenségére alapított törlési per eredményeként az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítására sor nem kerül. Ennek eredményessége az okozott kár megtérüléseként értékelendő. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény (Inytv.) 63. -ának (1) bekezdése értelmében érvénytelen bejegyzés törlése iránti keresetet azzal szemben, aki közvetlenül a bejegyzés folytán szerzett jogot vagy mentesült kötelezettség alól, addig lehet megindítani, amíg a bejegyzés alapjául szolgáló jognyilatkozat érvénytelensége megállapításának helye van. Azzal szemben azonban aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a törlési keresetet a kézbesítéstől számított 60 nap, illetve 3 év alatt lehet megindítani, attól függően, hogy az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedett félnek kézbesítették-e vagy sem (Inytv. 63. (2) bek.), e határidők jogvesztők. Ez tehát azt jelenti, hogy csalás következményeként az ingatlan végleges elvesztése sem kizárt, hiszen további szerző belépése esetén a törlési per megindítására nyitva álló határidő letelte után az eredeti állapot visszaállítására már nincs mód, az eredeti tulajdonos ezt követően csupán a kötelmi jogi igényét érvényesítheti. A jóhiszemű (harmadik) szerző oldaláról nézve pedig mindez azt eredményezi, hogy jogszerzése az előző szerzés érvénytelensége nem tulajdonostól származó volta ellenére bekövetkezhet. Hasonlóképpen csalást visz véghez az elkövető akkor is, ha az ingatlan nincs rábízva, ám azt elidegeníti vagy azzal más turpis módon visszaél. Abban az esetben ugyanis

15 amikor az elkövető magát szükségszerűen az ingatlan tulajdonosának tüntetve fel hamis adásvételi, csere vagy egyéb más szerződéssel az eredeti tulajdonos tulajdonjogát a földhivatali nyilvántartásból törölteti, s azt a saját, vagy más jóhiszemű személy javára bejegyezteti, jogtalan haszonszerzés céljából megtévesztő magatartást tanúsít. A jogtalan haszonszerzési célzat ilyenkor az ingatlanhoz kapcsolódik, s a tévedésbe ejtett passzív alany a bejegyzést eszközlő hivatalos személy, a kárt szenvedő (sértett) pedig az ingatlan eredeti tulajdonosa. Ha a tulajdonjog változás bejegyzése megtörténik, a csalás befejezetté válik, ugyanis az ingatlan eredeti tulajdonosát az ingatlan értékével azonos összegű kár éri, mert tulajdonjogának elvesztése folytán a vagyonában a bűncselekmény ilyen mértékű értékcsökkenést okozott (Btk ának 5. pontja). A törlési per eredményessége ezesetben is a kár utólagos megtérülését jelenti csupán. A csalás bűncselekménye mellett a jogi tárgy eltérő voltából fakadóan azzal valóságos halmazatban a Btk a (1) bekezdésének c) pontjában írt intellektuális közokirat-hamisítás ilyenkor is megállapítható. Az így megszerzett ingatlan továbbértékesítése esetén a megtévesztett és kárt szenvedő jóhiszeműen szerződő fél sérelmére elkövetett csalás halmazati bűncselekménykénti felrovására általában nincs lehetőség, hiszen ekkor a bűncselekménnyel (csalással) megszerzett dologból származó előny elkövető általi biztosításáról van szó, amely büntetlen utócselekmény (ez értelemszerűen nem zárja ki a jóhiszemű szerző kötelmi jogi igényének érvényesíthetőségét). Az elkövető ugyanis a célzott jogtalan hasznot az értékkel bíró ingatlant az eredeti tulajdonos tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási törlésével szerzi meg, így amikor azt oly módon materializálja, hogy jóhiszemű személy részére (az ügyletkötési jogosultsága tekintetében őt tévedésbe ejtve) ellenérték fejében átruházza, további jogtalan haszonszerzési célzatról többnyire már nincs szó. Nem zárható ki ellenben a jóhiszeműen szerződő és az ingatlant végül meg nem szerző fél sérelmére megvalósított csalás önálló, az előbbivel valóságos anyagi halmazatban történő megállapítása akkor, ha az elkövető az ügylet révén további a már előzőleg realizáltat meghaladó jogtalan haszon megszerzésére törekszik. Ide értendő az az eset is, amikor az elkövető ugyanazon ingatlant többször, különböző jóhiszemű személyek részére értékesíti. Amennyiben az ingatlan jogosulatlan megterhelése más jogtalan haszonszerzést célzó megtévesztő magatartás részét képezi (például az elkövető az ingatlant a visszafizetés szándéka nélkül felvett hitel fedezetéül ajánlja fel) a bűnhalmazat megállapításának természetesen ugyancsak nincs akadálya. Az előzőekben kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa a jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bszi 27. ) a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, s döntését a Bszi 32. -ának (4) bekezdése alapján közzéteszi. Budapest, november 28. Dr. Lomnici Zoltán s.k. a tanács elnöke, Dr. Akácz József s.k. előadó bíró, Dr. Édes Tamás s.k. bíró, Dr. Belegi József s.k. bíró, Dr. Katona Sándor s.k. bíró, Dr. Havasi Péter s.k. bíró, Dr. Kazay László s.k. bíró, a tanács tagjai. B) A Kúria (korábban: Legfelsőbb Bíróság) büntető szakágú jogegységi tanácsának büntetőjogi és büntető eljárásjogi tárgyú határozatai 2/1998. Büntető jogegységi határozat A Btk a (1) bekezdésének b) pontja szerint minősülő kifosztás bűntettének megállapításáról, ha az elkövető nyomban a sértett megölése után veszi el annak értékeit A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa a legfőbb ügyész indítványa alapján meghozta a következő

16 jogegységi határozatot: A Btk a (1) bekezdésének b) pontja szerint minősülő kifosztás bűntettét kell megállapítani, ha az elkövető nyomban a sértett megölése után veszi el annak értékeit. INDOKOLÁS A legfőbb ügyész március 18. napján az évi LXVI. törvény (Bsz.) 29. (1) bekezdése a) pontjának II. fordulatára tekintettel a 31. -ának (2) bekezdésén alapuló jogegységi eljárást indítványozott. A Bf.338/1998. szám alatt jogegységi eljárást kezdeményező indítványában hivatkozott arra, hogy olyan esetekben, amikor az elkövető a sértettet megöli, és az ezt követően kialakult szándéka folytán a sértett értékeit eltulajdonítja, ez utóbbi cselekmény jogi minősítése kérdésében a Legfelsőbb Bíróság ellentétes határozatokat hozott. A) A Legfelsőbb Bíróság egyik határozatában (Bf.IV.1095/1995/8. sz.) az emberölés bűntettével bűnhalmazatban lopás vétségének [Btk (2) bek.] minősítette annak az elkövetőnek a cselekményét, aki a sértett megfojtása után két cigarettát elszívott, majd magához vette a sértettnek az asztalon levő 8000 forintját. A határozat indokolásában kifejtettek szerint a Btk a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kifosztás bűntettének passzív alanya az erőszak avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása miatt fizikailag vagy pszichikailag olyan állapotban levő személy, aki állapotánál fogva a vagyontárgyai ellen intézett támadást nem képes megakadályozni. A személy a szó nyelvtani értelmében embert, egyént, valakinek az egyedi mivoltát, énjét jelenti (Magyar Értelmező Kéziszótár Akadémiai Kiadó 1985, old.). Jogi értelemben véve személy az az ember, aki jogképes, vagyis jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat [Ptk. 8. (1) bek.], az embernek a jogképessége azonban a halálával megszűnik (Ptk. 22. ). Büntetőjogi értelmét tekintve a megölt ember nem a sértettje, hanem csak a tárgya lehet a bűncselekménynek; minthogy pedig a kifosztás csak személy sérelmére követhető el, a Btk a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kifosztás nem valósítható meg a megölt személy sérelmére. A már megölt sértett nem áll nem állhat erőszak hatása alatt, mert személyében, emberi mivoltában az elkövetővel szemben nem kiszolgáltatott, ugyanis megszűnt létezni. A jogképességének ez okból történt megszűnése miatt már tőle nem lehet semmit sem eltulajdonítani, miután a halálának a bekövetkezése folytán a hagyatéka az örökösökre szállt át (Ptk ). Mindezekből pedig az következik, hogy az elkövető által megölt sértett ingóságainak az eltulajdonítása esetén nem a kifosztás, hanem a lopás valósul meg. B) A Legfelsőbb Bíróság egy másik határozatában (Bf.V.1729/1997/7. sz.) az aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével bűnhalmazatban kifosztás bűntettének [Btk (1) bek. b) pont] minősítette annak az elkövetőnek a cselekményét, aki szexuális ajánlatot tett a sértettnek, ennek visszautasítása és az emiatt kialakult dulakodás során egy 20 cm pengehosszúságú konyhakéssel a sértett nyakát elmetszette. A sértett a fejverőér sérülése miatt perceken belül meghalt, a terhelt pedig ezt követően a kést lemosta, majd a sértett zsebéből kivett 1000 forintot. A Legfelsőbb Bíróság a határozatának az indokolásában a vagyon elleni bűncselekmény minősítésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy helytálló a terhelt cselekményének kifosztásként értékelése, ugyanis ha az elkövető a sértettet megöli, majd a sértett halálának a bekövetkezése után annak a vagyontárgyát elveszi: ezt a cselekményt az erkölcsi szempontok miatt is egységesen kell jogilag értékelni. Mivel az elkövető az általa megvalósított más bűncselekmény hatása alatt álló személy sérelmére követi el a bűncselekményt, ez a magatartás kifosztás bűntetteként értékelhető. A legfőbb ügyésznek a jogegységi eljárást kezdeményező indítványából kitűnő álláspontja szerint a B) alatt jelzett legfelsőbb bírósági határozat téves jogértelmezésen alapszik; ugyanakkor az A) alatt jelzett ítéletben foglaltak a helytállóak. A jogegységi tanács nem nyilvános ülésén az indítványozó fenntartotta ezt az álláspontját. A Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsának abban a kérdésben kellett állást foglalnia: kifosztásnak vagy lopásnak minősül-e a cselekmény, ha az elkövető a sértettet megöli, majd ezt követően az értéktárgyait eltulajdonítja. A jogegységi tanács a legfőbb ügyész által felvetett kérdésben az alábbiak szerint határozott: A jelenleg hatályos évi IV. törvény a rablás és a lopás tényállása közé szükségesnek látta olyan törvényi tényállás beiktatását, amelyet a Btk a szerint kifosztás bűntettének nevezett el, és a büntetési tételét a lopásénál súlyosabban, a rablásénál viszont enyhébben állapította meg. Eszerint a kifosztást az valósítja meg, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett a) úgy vesz el mástól, hogy evégből lerészegíti, b) az általa más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől vesz el. A Btk a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt törvényi tényálláshoz fűzött miniszteri indokolás azt emelte ki, hogy egyrészt az ilyen elkövetési magatartások azért nem alkalmasak a rablás megállapítására, mivel az erőszak avagy az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazása nem a lopás végett történik; másrészt azonban az, aki az erőszak vagy fenyegetés hatása alatt álló olyan személytől vesz el valamely dolgot, aki az elkövető által előidézett állapota folytán nem képes a dologelvételt megakadályozni, a lopásnál súlyosabb bűncselekményért tartozik büntetőjogi felelősséggel.

17 A Btk a (1) bekezdésének b) pontjával kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlat egységesnek mondható abban a kérdésben, hogy mindazokban az esetekben, amikor az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása önmagában is kimeríti valamely bűncselekmény törvényi tényállását, majd az elkövető az ezt követően kialakult dologelvételi szándéka folytán tulajdonítja el a sértett ingóságát: valóságos (anyagi) bűnhalmazat megállapításának van helye. Nem egységes azonban a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata abban a kérdésben, hogy ha az elkövető által alkalmazott erőszak hatása olyan mérvű, amely a sértett életének akár egyenes, akár eshetőleges szándékkal való kioltásával jár, és ezt követően alakul ki a sértett ingóságainak az eltulajdonítására vonatkozó szándéka: a lopás vagy a kifosztás megállapításának van-e helye. A Legfelsőbb Bíróság a jogegységi eljárás során elbírálásra váró jogi minősítési kérdésben az alábbiakra mutat rá: A kifosztás bűntettének a jogi tárgya kettős: egyrészt a cselekvési szabadság, másrészt pedig a tulajdon, és e kettős jogtárgy védelmét a törvény úgy oldotta meg, hogy elkövetési magatartásként olyan magatartásfolyamatot határozott meg a törvényi tényállásban, amelyben a személyiségi jog és a tulajdon elleni támadás szervesen összefonódik. A kifosztásnak a Btk a (1) bekezdésének b) pontja szerinti változata esetén a magatartásfolyamatban a dologelvétel és az ezt lehetővé tevő előzetes cselekmény az elkövető által más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetés között nincs meg az a cél- és eszközviszony, amely a magatartásnak rablásként történő értékelését lehetővé tenné; jól elkülöníthető azonban, hogy a véghezviteli magatartás kifejtése során az elkövető a dolog birtokosát olyan állapotba hozza, amely kizárttá teszi, hogy a bűncselekmény passzív alanya a vagyoni jogait érő támadással szemben eredményesen védekezhessék, és a passzív alanynak ez az állapota teremti meg az alapját az elkövető számára a dologelvételnek. A Btk a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kifosztás megállapításának elsődleges feltétele, hogy az elkövető a passzív alany sérelmére olyan cselekményt valósítson meg, amely a Btk. Különös Részében írt valamely bűncselekmény törvényi tényállását kimeríti, továbbá olyan sajátos bűncselekmény legyen, amelynek a törvényi tényállási eleme: az erőszak, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés; és csupán másodlagos feltétele a kifosztásnak a dologelvétel, amely tartalmilag a Btk ának (1) bekezdésében foglalt lopás törvényi tényállásának a megvalósítását jelenti. A törvényi tényállásban szereplő elkövetési tárgy: az idegen ingó és értékkel bíró dolog, tehát mindenben megegyezik a lopás elkövetési tárgyával, a bűncselekmény sértettje pedig az, aki e dolog birtokában van. A törvényi tényállás szerint ennek a kétmozzanatos bűncselekménynek a megvalósítása keretében a részcselekmények időbeli sorrendisége meghatározott; a bűncselekmény első elkövetési magatartásával az elkövető más ellen olyan bűncselekményt valósít meg, amely a sértettel szemben alkalmazott erőszak kifejtésében vagy annak élete vagy testi épsége elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásában áll; a második elkövetési magatartás pedig a jogtalan eltulajdonítás végett történő dologelvétel. Az erőszak valamely személyre közvetlenül ható olyan fizikai erő kifejtése, amely az ellenállást megtöri (Büntető Kollégium 93. sz. állásfoglalása III/1. pont). Az erőszak az áldozat testi épségét is sértheti és az életét is kiolthatja; a sértett megölése a legsúlyosabb erőszak, és a hatását a dolog elvételének megakadályozására képes személy kiiktatását nem befolyásolja, hogy a sértett halála után a polgári jog szempontjából már nem tekinthető személynek és a vagyona az örökösére száll. Az nyilvánvaló, hogy a kifosztás véghezvitelének első elkövetési magatartása szakában a személy elleni erőszak avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásának az időpontjában a magatartás kizárólag élő személy ellen irányulhat, de az elkövetési tevékenységet megvalósító második szakaszban a dologelvétel időszakában a sértett állapota már nem igényel külön vizsgálódást. A törvény ugyanis a sértettet ebben az esetben olyan állapotban levőnek tekinti, aki a korábban ellene irányult kényszer folytán a vagyoni érdekei ellen irányuló támadás elhárítására már nem képes. Mindebből az következik, hogy a kifosztás megvalósulása szempontjából közömbös egyrészt, hogy a bűncselekmény sértettje a dologelvétel időpontjában életben van-e vagy pedig a halála a korábban ellene irányult erőszak folytán ekkor már bekövetkezett, másrészt közömbös az is, hogy az elkövetési magatartás második fázisában, a dologelvétel időpontjában az elkövető tudata átfogta-e azt a körülményt, hogy a sértett életben van-e vagy sem. E kétmozzanatos elkövetési magatartással megvalósított bűncselekmény esetén a véghezvitel első és második szakasza nem áll egymással a cél- és eszközcselekmény viszonyában, így nem törvényi egység: összetett bűncselekmény (delictum compositum), hanem valóságos (anyagi) bűnhalmazat létesül. A kifosztás most tárgyalt esetében a dologelvétel célzatos jellegű, így az csak egyenes szándékkal valósítható meg; ha viszont az elkövető által a más bűncselekmény véghezvitele során alkalmazott erőszak avagy a sértett élete vagy testi épsége ellen intézett közvetlen fenyegetés kifejtésének az időpontjában is fennállott a dolog elvételére irányuló célzat, vagyis az erőszakos magatartás tanúsításának a célja a dologelvétel lehetővé tétele vagy ennek megkönnyítése volt: az elkövető nem a kifosztást, hanem a rablást valósítja meg. Nem helytálló tehát az a felfogás, hogy ha az erőszak hatása folytán a sértett az eltulajdonítás időpontjában már az életét vesztette, nem a kifosztás, hanem az ennél lényegesen enyhébb jogi megítélés alá eső lopás, illetőleg a lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés megállapításának van helye. Ennek az álláspontnak az elfogadása ahhoz a visszás eredményre vezetne, hogy annak az elkövetőnek a vagyon elleni cselekménye, aki a sértettet megöli, majd nyomban ezt követően megfosztja a vagyontárgyaitól, ez utóbbi magatartása a dolog értéke folytán esetleg még vagyon elleni bűncselekményt sem valósítana meg, illetőleg ennek a cselekménynek lopásként értékelése lényegesen enyhébb jogi megítélés alá esne; míg ha a cselekmény tárgyi súlyának csökkentett voltát kifejező erőszak viszonylag enyhébb foka hatásában nem eredményezi a sértett életének a kioltását, akkor az azonos elkövetési magatartás a vagyon elleni bűncselekmény súlyosabb jogi értékelését, nevezetesen a kifosztás megállapítását eredményezné (BH 1986/ sz., 1992/ sz.).

18 Más a helyzet, ha az erőszakban (fenyegetésében), illetőleg a dologelvételben megnyilvánuló magatartásfolyamat bármely okból megszakad, vagyis az ölési cselekmény elkövetője nem ezt követően nyomban valósítja meg a dologelvételt, hanem később megy vissza a helyszínre és a már elhalt sértett ingóságait veszi el: ilyen esetben nem a kifosztás, hanem a lopás megállapításának van helye (BH 1997/ sz., 1997/ sz.). A kifosztás bűntette által védett jogi tárgy kettőssége folytán az egységes magatartásfolyamatnak a szétválasztása a törvény téves értelmezésén alapul. Nyilvánvaló az is, hogy a sértett biológiai halála bekövetkezésének az időpontja csak különös szakképzettséget igénylő és természettudományos szakismerettel rendelkező személy részéről ismerhető fel, amelyre az élet elleni bűncselekményt megvalósító elkövető általában nem képes; annak a felismerése azonban nyilvánvaló számára, hogy az általa alkalmazott erőszak hatása alatt álló személy a helyzeténél fogva már nem képes arra, hogy a vagyoni érdekei ellen irányuló magatartással szemben eredményesen védekezzen. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa olyan álláspontot fogadott el, amely szerint a Btk a (1) bekezdésének b) pontja szerint minősülő kifosztás bűntettét kell megállapítani nemcsak akkor, ha az elkövető még a sértett életében, hanem akkor is, ha nyomban a sértett megölése után veszi el annak értékeit. Budapest, május 15. Dr. Berkes György s. k., a tanács elnöke, Dr. Demeter Ferencné s. k., bíró, Dr. Kiss Zsigmond s. k., előadó bíró, Dr. Domokos Jenő s. k., bíró, Dr. Kónya István s. k., bíró. 3/1998. Büntető jogegységi határozat a Btk. 24. (1) bekezdésében felsorolt okok miatt, az évi I. törvény (Be.) 49. (2) bekezdése alapján a védő kirendelésének vizsgálatáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa az május 15-én megtartott nem nyilvános ülésen a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének indítványa alapján meghozta a következő jogegységi határozatot: Nincs akadálya a vétségi eljárásnak, és a védelem nem kötelező, ha a Btk ának (1) bekezdésében felsorolt biológiai okok a terhelt beszámítási képességét nem érintik. A védő kirendelésének szükségességét azonban a Be ának (2) bekezdése alapján különös gonddal kell vizsgálni. INDOKOLÁS A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a Bsz ának (1) bekezdése és 31. -a (1) bekezdésének a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta a következő kérdésben: A Be a (3) bekezdésének a) pontja alapján helye van-e vétségi eljárásnak és a Be ának c) pontja alapján kötelező-e a védő részvétele a büntetőeljárásban, ha a terhelt kóros elmeállapotú, de ez az állapota a beszámítási képességét nem zárta ki, és nem is korlátozta. A jogegységi tanács nem nyilvános ülésén az indítványozó fenntartotta az indítványt. A legfőbb ügyész képviselője az indítvánnyal kapcsolatos felszólalásában kifejtette, hogy büntető anyagi jogi értelemben csak a Btk ának (1) (2) bekezdése szerinti, a beszámítási képességet kizáró vagy korlátozó biológiai okok tekinthetők kóros elmeállapotnak, és e fogalommeghatározásnak kell érvényesülnie az alaki jogban is. Álláspontja szerint az eljárási törvény rendelkezéseinek alkalmazásakor a kóros elmeállapot anyagi jogi fogalmából kell kiindulni, és ezért a BH 1997/ számú döntéssel ért egyet. A Veszprém Megyei Bíróság elnöke kezdeményezte jogegységi eljárás megfontolását a megye területén észlelt nem következetes ítélkezési gyakorlat miatt. A megyei bíróság elnöke észrevételét a Zirci Városi Bíróság és a Veszprém Megyei Bíróság ellenkező jogértelmezést tartalmazó döntéseire alapozta. A felterjesztéshez mellékelt iratokból megállapíthatóan a városi

19 bíróság a terheltet, mint többszörös visszaesőt, lopás bűntette miatt 4 hónapi börtönre és 1 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Egyidejűleg a Zirci Városi Bíróság korábbi ügyében engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette, és megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. A Veszprém Megyei Bíróság végzésével az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. A hatályon kívül helyezésre eljárási szabálysértés okából került sor. A megyei bíróság ugyanis igazságügyi elmeorvos-szakértő véleménye alapján a tényállást azzal egészítette ki, hogy a terhelt személyiségzavarban szenved, ami kóros elmeállapotnak tekinthető, a pszichopátia körébe tartozik. Erre figyelemmel azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor a Be. 90. (3) bekezdésének kötelező rendelkezése ellenére vétségi eljárás szabályai szerint folytatta le az eljárást, a kóros elmeállapotú vádlottal szemben. A megyei bíróság által elfogadott elmeorvos-szakértői vélemény szerint a terhelt kiegyensúlyozatlanabb, diszharmonikusan fejlődő személyiség, feszültségkezelési, életvezetési, alkalmazkodási nehézségekkel. Személyiségzavara azonban az elmebetegség szintjét nem éri el, azt meg sem közelíti, nem olyan jellegű és mérvű, amely az ügy tárgyát képező cselekmények vonatkozásában beszámíthatóságát érintené. A megyei bíróság hatályon kívül helyező végzését indokolva nem tartotta irányadónak a BH 1997/ sz. alatt közzétett eseti döntésben foglaltakat. Álláspontja szerint jóllehet e határozat alapján lehetséges lett volna a vétségi eljárás lefolytatása, de a megyei bíróság nem a jogmagyarázatot, hanem az eljárási törvény 90. -a (3) bekezdésének a) pontját tartotta kötelezőnek és aszerint járt el. A megyei bíróság elnökének felterjesztése szerint a megyei bíróság hatályon kívül helyező végzése, valamint a Bírósági Határozatokban BH 1997/ sz. alatt közzétett eseti döntés elvi kérdésben ellenkező álláspontot tartalmaz. A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének indítványa, a kezdeményező által felhozott példán túlmenően, jogirodalmi szemelvényekre is hivatkozott, amelyek a személyiségzavar megítélésével és az ahhoz fűződő eljárási következményekkel foglalkoznak. A megyei bíróság elnöke által felterjesztett másodfokú végzés, valamint a Bírósági Határozatokban közzétett eseti döntés, illetőleg a felhozott jogirodalmi szemelvények alapozták meg az indítvány kérdésfeltevését. A jogegységi tanács a nem nyilvános ülésen azt állapította meg, hogy a Be a (3) bekezdésének a) pontja, valamint a Be ának c) pontja alkalmazásával kapcsolatban a bírói joggyakorlat megosztott azokban az esetekben, amikor a terhelt pszichopata. A bírói jogalkalmazás egységének a hiánya azonban nem az eljárási törvény rendelkezéseinek, hanem a Btk a (1) bekezdésének az anyagi jogszabálynak a téves értelmezésével függ össze. A jogegységi tanács az ellentétes elvi álláspontok feloldása és az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében szükségesnek találta a jogegységi eljárás lefolytatását. A hatályos Büntető Törvénykönyv 24. -ának (1) bekezdése szerint nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban követi el, amely képtelenné teszi e cselekmény következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. A Btk. Általános Részének idézett anyagi jogi rendelkezéséhez a büntetőeljárási törvény 90. -a (3) bekezdésének a) pontja azt az eljárási következményt fűzi, hogy nincs helye vétségi eljárásnak, ha a terhelt kóros elmeállapotú. A Be ának c) pontja pedig a terhelt kóros elmeállapota esetére kötelezővé teszi a védő részvételét a büntetőeljárásban. Az indítványra okot adó kezdeményezésben példaként felhozott esetben a megyei bíróság azért észlelt eljárási szabálysértést, mert az elsőfokú bíróság a vétségi eljárás szabályai szerint folytatta le a tárgyalást a kóros elmeállapotú terhelttel szemben. A megyei bíróság a terhelt büntetőjogi beszámítási képességét nem érintő pszichopátiáját kóros elmeállapotként értékelte, és ezért látta akadályát a vétségi eljárás lefolytatásának. Ezzel szemben a Bírósági Határozatokban 1997/ szám alatt közzétett eseti döntés szerint: Az a körülmény, hogy az elkövető a beszámítási képességét nem érintő pszichopátiás személyiségszerkezetű, nem teszi kizárttá a vétségi eljárás lefolytatását, és nem teszi kötelezővé védő kirendelését; ha tehát az elsőfokú bíróság a tárgyalást a vétségi eljárás szabályai szerint folytatta le a pszichopátiás személyiségszerkezetű elkövető esetében, és a tárgyalásra védőt nem rendel ki a terhelt részére: ez nem valósít meg feltétlen eljárási szabályszegést. Az indítvány a kóros elmeállapot büntetőjogi értékelésével kapcsolatban a következő jogirodalmi szemelvényekre hivatkozott: A kóros elmeállapot a beszámítási képességet zárja (zárhatja) ki, a beszámítási képesség az ember kétirányú képességének gyűjtőfogalma. Felöleli a felismerési képességet a cselekmény következményeinek előrelátására kiterjedő képességet és az akarati képességet. Az akarati képesség magában foglalja az akarat képzésére és az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására vonatkozó képességet. A 24. (1) bekezdése esetén a beszámítási képesség mindkét oldala kizárt, vagy kizárható lehet. (A Büntető Törvénykönyv Magyarázata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1986.) A kóros elmeállapot az elkövető beszámítási képességét zárja, illetve zárhatja ki. A beszámítási képesség a bűnösség egyik eleme. A nem beszámítható elkövető cselekménye bűnössége hiányában nem bűncselekmény, de»büntetendő cselekménye«miatt a törvényben határozott feltételek mellett a kényszergyógykezelése rendelhető el (74. ), és elkobzásnak is helye lehet [77. (7) bek.]. (Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC 58. oldal.) A beszámítási képességet a felismerési vagy akarati képesség, vagy mindkettő hiánya zárja ki. A felismerési képesség a tények tudatának és értékelésének általános képességét jelenti. Az akarati képesség a törvény megfogalmazása szerint az e felismerésnek

20 megfelelő cselekvésre való képesség. A felismerési és az akarati képességet belső okból zárja ki az elmeműködés kóros állapota. (A Büntető Törvénykönyv Magyarázata, Általános Rész, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp ) A Be a azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amikor a büntetőeljárásban a védő részvétele kötelező. Ennek egyik esete a Be. 47. c) pont, amikor a terhelt kóros elmeállapotú. E törvényhellyel kapcsolatban a kommentár a következőket tartalmazza: A kóros elmeállapot nemcsak akkor teszi kötelezővé a védelmet, ha állapota miatt a terhelt képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére, vagy arra, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjék, hanem akkor is, ha kóros elmeállapota csupán korlátozta beszámítási képességét. (A Büntetőeljárás Magyarázata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp , oldal.) A Btk ának (1) bekezdéséhez a törvényalkotói akaratot tükröző miniszteri indokolás a következő magyarázatot adta: A büntethetőség akkor kizárt, ha a kóros elmeállapot az elkövetőt képtelenné tette cselekménye következményeinek felismerésére, vagy arra, hogy ennek a felismerésnek megfelelően cselekedjék. A kóros elmeállapot tehát önmagában nem értékelhető beszámítási képességet kizáró okként, másrészt a cselekmény következményeinek felismerésére vagy az ennek megfelelő cselekvésre képtelenség csak akkor zárja ki a beszámítási képességet, ha ez kóros elmeállapot következménye. A kóros elmeállapot mértéke és jellege különböző lehet. Ha olyan mértékű, amely nem zárja ki, hanem csak korlátozza az elkövetőt a cselekmény következményeinek felismerésében, vagy abban, hogy ennek megfelelően cselekedjék, a bűncselekmény megvalósul. A beszámítási képesség korlátozott volta azonban csökkenti az elkövető büntetőjogi felelősségét; ennek következménye a büntetés korlátlan enyhítésének lehetősége a 87. (4) bekezdése szerint. A jogirodalomból vett idézetek és a jogalkotói szándék egyöntetűen azt a jogértelmezést alapozzák meg, hogy a Btk ának rendelkezései a kóros elmeállapotnak csak abban az esetben tulajdonítanak a büntetőjogi felelősség szempontjából jelentőséget, ha az elkövető beszámítási képességét érinti. A kóros elmeállapot megállapítása mindig orvosszakértői véleményen alapul. Az anyagi jogi szabály [a 24. (1) bekezdése] nem kimerítő jellegű, hanem példálódzó felsorolást ad. Ez következik az így különösen kitételből. Az elmebetegség, gyengeelméjűség, szellemi leépülés, tudatzavar vagy személyiségzavar tehát olyan biológiai okok, amelyeknek akkor van büntetőjogi jelentőségük, ha az elkövetőt képtelenné teszik a cselekmény következményeinek a felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, illetve ebben korlátozzák. A Btk ának (1) bekezdése nem önmagában a szakértő által véleményezett elmebetegségnek stb. tulajdonít jelentőséget, hanem az elmeműködés olyan kóros állapotának, amely képtelenné teszi az elkövetőt a cselekmény következményeinek a felismerésére. Az olyan szó használata a biológiai okok és a pszichológiai ismérvek közötti konkrét összefüggésre utal, tehát arra kötelezi a jogalkalmazót, hogy ne minden ilyen jellegű elváltozásnak tulajdonítson jelentőséget, hanem csak annak, amely az elkövető beszámítási képességére kihatással van. A bírói gyakorlat bizonytalansága leginkább a pszichopátia megítélésével kapcsolatban tapasztalható. (Ez merült fel a Veszprém megyei példában is.) Ez arra vezethető vissza, hogy a törvényhely által példálódzóan felsorolt öt ok közül a személyiségzavar valójában nem betegség, hanem olyan személyiség, amely a társadalmi elvárások szempontjából elégtelen magatartáshoz vezethet. (Miniszteri indokolás.) A normalitás határán belül maradó személyiségtől ezért a pszichopátiát a legnehezebb megkülönböztetni. Ugyanakkor a bírói gyakorlat és az elmeorvos-szakértők álláspontja megegyezik abban, hogy a személyiségzavar csak abban az esetben merítheti ki a kóros elmeállapot fogalmát, ha olyan súlyos fokú, amely az elmebetegséghez közelít, vagy azzal egyenértékű, és ezáltal a beszámítási képességet korlátozza, vagy kizárja. A pszichopátia tehát csak patologikus vonások mellett alapozhatja meg a 24. alkalmazását. A Legfelsőbb Bíróság két olyan testületi állásfoglalást is alkotott, amelyek a beszámítási képességet kizáró biológiai okok közül ez utóbbit a pszichopátiát érintették. A 15. sz. irányelv IV/4. pontja szerint a pszichopátiát a Btk a értelmében akkor kell, illetve lehet figyelembe venni, ha a beszámítási képességet kizárta, illetve korlátozta. Ezeken az eseteken kívül a pszichopátia általában még enyhítő körülményként sem értékelhető. A BK 154. sz. állásfoglalás pedig az elkövetők pszichopátiáját csak akkor tartja enyhítő körülményként figyelembe vehetőnek, ha az súlyos fokú patológiás vonásokat mutat. Jóllehet a Btk ának értelmezésével kapcsolatban a legtöbb probléma a pszichopátiával kapcsolatban fordult elő, a beszámítási képességet érintő biológiai okok értékelését azonos elméleti alapon kell elvégezni, és a törvényhely csak egységesen értelmezhető. Ennek folytán az elmebetegséget, gyengeelméjűséget, szellemi leépülést, tudatzavart és személyiségzavart egyaránt csak akkor lehet e rendelkezés alkalmazása szempontjából figyelembe venni, ha a beszámítási képességet kizárják vagy korlátozzák. A gyakorlatban az okozott zavart, hogy a Btk a a kóros elmeállapot kifejezést kétféle értelemben használja. Egyfelől az (1) bekezdésében felsorolt biológiai okok gyűjtőfogalma (kóros elmeállapot szűkebb értelemben). Másfelől a rendelkezés címéből megállapíthatóan összefoglalja mindazokat a feltételeket, amelyek a beszámítási képességet kizárják vagy korlátozzák. Ebben a tágabb, büntetőjogi szemléletű értelemben a kóros elmeállapot a beszámítási képesség pszichológiai ismérveinek hiányát vagy korlátozottságát is magában foglalja. A büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek alkalmazásában, amelyek bűntetti vagy vétségi eljárást, illetve kötelező vagy nem kötelező védelmet írnak elő, nem önmagában a Btk ában felsorolt biológiai okoknak (a szűkebb értelemben vett kóros elmeállapotnak) van jelentősége. Ezek egymagukban nem teszik elengedhetetlenné a bűntetti eljárás lefolytatását, illetőleg a védő kötelező részvételét, mert nem okvetlenül igénylik a fokozott eljárási garanciákat, illetve nem jelentik azt, hogy a terhelt védekezési képessége csökkent. A beszámítási képesség érintése nélkül ezek a biológiai okok (tágabb értelemben) kóros elmeállapotként nem értékelhetők, és nem teszik kötelezővé a bűntetti eljárás lefolytatását, illetve a védelmet.