Magyar Székely jégkorong gála Hazai siker telt ház el?tt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyar Székely jégkorong gála Hazai siker telt ház el?tt"

Átírás

1 Magyar Székely jégkorong gála Hazai siker telt ház el?tt A magyar csapat 8-5-ös sikerét hozta a Magyarország Székelyföld jégkorong gálamérk?zés a Dunaújvárosi Jégcsarnokban ma este. A telt ház el?tt, remek hangulatban lejátszott összecsapás végén azonban minden részvev? gy?ztesnek érezhette magát. Galériával! Igazi hokiünnepre készülhettek azok, akik kilátogattak ma este a Dunaújvárosi Jégcsarnokba, ahol gálamérk?zések történetében el?ször, de összesen már negyedik alkalommal csapott össze egymással a magyar és a székely jégkorong válogatott. A volt és jelenlegi kiválóságokat felvonultató összecsapásnak alaposan megadták a módját a szervez?k, hiszen a jégcsarnok melletti füves területen Igazi Csíki Sör sátor, székely pecsenyés, kürtöskalács sütöde, néptánc, valamint cheerleader bemutató is várta a kett? órától gyülekez? szurkolókat. A jótékonysági esemény rangját emelte, s emellett egyértelm?en jelezte is, hogy a f?védnöki tisztet dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, valamint Böjte Csaba atya, ferences rendi szerzetes vállalta magára. A jégen ráadásul olyan korábbi és jelenlegi sztárok mérték össze egymással erejüket, mint Ladányi Balázs, Palkovics Krisztián, vagy éppen a Dunaferr els? bajnokcsapatának tagjai Csata Csaba, Baróti Zsolt és Borsos Attila, de a jelen kedvencei sem hiányozhattak a pályáról: Azari Zsolt és Galanisz Nikandrosz a magyar csapatot, míg Becze Tihamér, s a nemrég véget ért világbajnokságon szerepl? Bartalis István a székelyföldi válogatottat er?sítette a mérk?zésen. 1. oldal (összes: 8)

2 Vargyas László f?szervez? az elmúlt napokban sokat izgult azért, hogy sikerül-e megtölteniük a jégcsarnokot, s bár a ma délutánját és estéjét még a munka véghajrája töltötte ki, ha látta volna, hogy milyen szépen gyülekeztek a szurkolók, ezen biztosan nem idegeskedett volna. Ahogy azt reméltük, már kora délután kett? órától elkezdték megtölteni a jégcsarnok melletti placcot a drukkerek, de a nép négy órakor, a hivatalos kapunyitás idejében mozdult meg igazán, s bár a felvezet? programok ideje alatt még pár helyen foghíjasak voltak a lelátók, a bemelegítésre, Cserna Gábor polgármester köszönt?jére, valamint a csapatok bevonulására már gyakorlatilag is megtelt a Dunaújvárosi Jégcsarnok. Felemel? volt, ahogy a találkozó kezdete el?tt több ezer torokból zúgott fel el?bb a székely, majd a magyar Himnusz, ám a mérk?zés második percében már csak a magyar drukkerek örültek, mert Erd?si Péter egy remekbe szabott, leveg?b?l kapuba ütött góllal szerezte meg a vezetést a házigazdáknak. 2. oldal (összes: 8)

3 Ugyan a tempó elmaradt egy MOL Ligás meccst?l, ám azt egy pillanatig sem lehetett állítani, hogy gálameccs ide, vagy oda, ne vették volna komolyan a játékot a felek. Akkor viszont, amikor 11 perc 11 másodpercet mutatott az óra, megszakították a játékot a csapatok, méghozzá azért, hogy így és itt búcsúztassák el korunk egyik, ha nem a legjobb magyar hokisát, Ladányi Balázst. Minden újvárosi és magyar jégkorong szurkoló "tizenegyese" számtalan világversenyen vett részt a válogatott tagjaként, két évtizedig meghatározó tagja, épít?je volt a magyar jégkorongnak, nem csoda, hogy hatalmas vastapssal köszönték meg játékát a szurkolók. Addigra azonban már 1-1-et mutatott eredményjelz?, mert Góga révén egyenlítettek a székelyek, ám nem sokáig örülhettek az iksznek, mert egy szokásos Ladányi-passz, s Ruczuj kapus bizonytalankodása után Peterdi Imre ismét a házigazdákat juttatta vezetéshez. Arról, hogy mégis egyenl?vel vonuljanak pihen?re a csapatok, Bartalis István gondoskodott, majd a térfélcserét követ?en Góga avatta fel a csereként beállt Rajna Miklóst, így a 25. percben már az erdélyiek álltak közelebb a sikerhez (2-3). 3. oldal (összes: 8)

4 Ezt persze nem nézhette tétlenül a magyar csapat, mely emelt a csapásszámon, s Kiss Dániel, az újra betaláló Peterdi, valamint Palkovics Krisztián góljaival fordított az álláson, így a rengeteg szép megoldást, s olykor bizony túljátszott helyzetet is hozó második etap végén 5-3-as magyar vezetéssel vonultak pihen?re a felek. A harmadik húsz percet ismét a székelyek kezdték jobban, s Bartalis második találatával ismét nyílttá tették a meccset, de a magyar els? sor azonnal reagált: el?bb a Malajziából hazatért K?vágó Kristóf, majd Ladányi talált be Molnár Szabolcs ketrecébe, s mikor Godó gólja után pár másodperccel Kiss Ákos is felíratta magát a jegyz?könyvbe, gyakorlatilag el is d?lt a meccs (8-4). A székelyföldi csapat ekkor sem adta fel, nagy er?ket mozgósított a szépítésért, ám Sárpátki hajrában született gólja már csak az eredmény kozmetikázására volt elég (8-5). A találkozó után a drukkerek óriási ünneplésben részesítették a csapatok tagjait, ám a program ekkor még nem ért véget, mert a lefújás után Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke köszöntötte a résztvev?ket, majd adott át könyvcsomagokat a magyarság történetével kapcsolatban a csapatok tagjainak. A kiváló hangulatú gálameccset a szurkolók "fellépése" zárta: a székely, valamint a magyar Himnusz eléneklésével mondtak köszönetet a játékosoknak, szervez?knek, s mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzátett ahhoz, hogy ezt a különleges eseményt ma megrendezhessék Dunaújvárosban. Magyarország Székelyföld 8-5 (2-2, 3-1, 3-2) Magyarország: Szuper, Rajna, Kozma Z. (kapusok) Ladányi 1 (2), Szélig, Palkovics 1, Peterdi 2 (1), Tokaji, Horváth A., Pozsgai (1), Lencsés, Hegyi, Kiss D. 1 (1), Azari (1), Tardi (1), K?vágó 1 (1), Erd?si 1, Szilassy (1), Kóger (1), Benk (1), Kiss Á. (1), Magosi, Mestyán, Borbás, Galanisz (1), Szaniszló. Edz?k: Kercsó Árpád, Berényi Norbert. Székelyföld: Ruczuj, Szakács, Molnár Sz. (kapusok) Bartalis I. 2, Becze, Bartalis B., Reisz (2), Sárpátki 1, Antal Zs., Góga 2, Moldován (1), Nagy Cs., Daradics, Kozma Zs., Csata, Barabás (1), Petres, Borsos (1), Baróti, Cserg? (1), Elekes (1), Csibi R. Edz?. Gál Sándor. 4. oldal (összes: 8)

5 Cserna Gábor polgármester a mérk?zés el?tt arról beszélt nekünk, rendkívüli jégkorong ünnep tölti be a dunaújvárosi jégcsarnokot. - A mi h?seink a jégen születtek, és most hazatértek az egykori m?hely, a világra szóló sikerek helyszínére, Dunaújvárosba. Kihagyhatatlan esemény a hokigála! A jégen a székely és a magyar válogatott, a jelenkor és a közelmúlt kedvencei. Például Kercsó Árpád, az erdélyi magyar, székely ember, aki nagyon sokat tett a kinti jégkorongért és a magyarért is. A mi szemünkben? a legendás tréner. Gyermekkoruktól nevelte az Acélbikákat, legnagyobb sikereit Dunaújvárosban érte el. Vagy Vargyas László az ötletgazda és f?szervez?. Többszörös magyar bajnok és kupagy?ztes a Dunaferrel, társaival együtt igazi legenda. Aki úgy gondolta, nincs annál jobb, mint a régi barátokkal, a régi szurkolókkal találkozni, ezért megszervezte a Székelyföld-Magyarország találkozót. Köszönet, hogy az els? három, Erdélyben megtartott mérk?zés után most Dunaújváros a helyszín, mi vagyunk a házigazdák. Böjte Csaba atya pedig álását adta az egész városra: - 5. oldal (összes: 8)

6 A beszédemben is mondtam, hogy amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus karácsonykor megszületett, az els? dolga az volt, hogy rámosolyodott anyukájára. Tudjuk jól, hogy miel?tt egyetlen prédikációt mondott volna, vagy egyetlen csodát is tett volna, azel?tt elment egyet kerget?zni, focizni Názáret poros utcáin a gyermekekkel. Hiszem, hogy a nagy Isten az akkori sok háború, nehézség ellenére tudott játszani, gyermek lenni, vidáman, jókedvvel köztünk lenni. Hát akkor nekünk is szabad. Azt is mondta Jézus, hogy ha mi magunk nem tudunk gyermekek lenni, nem tudunk játszani, jókedv?ek lenni, hát akkor nem fogunk bemenni a mennyek országába.vargyas Laci gyegyói, és a mai gálára gyergyószárhelyi gyerekeinkkel jöttünk el. Készültek egy kis szereppel is, de itt olyan nagy volt a nyüzsgés, hogy nem merték el?adni. De akkor is nagy élmény nekik, és nekem is, hogy itt lehetünk. Isten áldása legyen Dunaújváros minden egyes lakóján, a polgármesteren, a plébánoson, a iskolák diákjain! F?szerepl?k mondták K?vágó Kristóf: - Nagyon örülök, hogy meghívtak a Laciék, már többször is megtették, de eddig még soha nem volt id?m eljönni, ráadásul most volt Godó búcsúztatása is, így természetes volt, hogy most itt leszek, még akkor is, ha már tizenkét éve, hogy nem volt rajtam felszerelés. Somogyi Balázs: - Mint mindenki, én is nagyon örültem, hogy meghívtak erre a gálára, hiszen itt tényleg a jégkorong meghatározó játékosai szerepelnek ebben a két csapatban. A magyar válogatottban ráadásul olyanok, akikre én gyerekként mindig felnéztem, miattuk kezdtem el jégkorongozni, szóval nagyszer? élmény, hogy most mellettük játszhattam. Szuper Levente: - Ez egy fantasztikus dolog, amióta én részese vagyok ennek, mindig nagyon várjuk, hogy jégre léphessünk. Izgatottak voltunk, mert ez az els? magyarországi gálamérk?zés, reméljük, hogy mi is méltó gazdái voltunk ennek a nemes eseménynek. Ladányi Balázs: - Ez az els? hazai rendezés? gálamérk?zés, nagyon kíváncsian vártam, hogy milyen lesz, de ahogy látom, sok embert meg tudtunk mozgatni, nekünk ez a legfontosabb. Vargyas Laci kezdte el szervezni ezt még 2006-ban, s akkor még elég kezdetleges volt az id?pontot tekintve is, mivel szilveszterre esett a gálameccs, s akkor a hokinak a sava-borsa még folyik. Ezzel együtt annyira jól sikerült, hogy Gyergyószentmiklóson összesen 6. oldal (összes: 8)

7 háromszor sikerült megtöltenünk a jégcsarnokot. Két éve jött a gondolat, hogy jó lenne már egyet itthon is szervezni, s nem is találhattunk volna jobb helyet Dunaújvárosnál. Kercsó Árpád: - Én már voltam két székely-magyaron, de az, hogy most ezt itt, Dunaújvárosban rendezik meg, még többet jelent számomra, hiszen én Székelyföldre és ide is mindig hazatérek. Most a magyar válogatottnál várt rám f?szerep, mert?ket szinte mind én neveltem, de a székelyeknél is vannak volt játékosaim, szóval ez tényleg speciális este számomra, de a legfontosabb az, hogy ennyi jégkorongot szeret? jó embernek örömöt tudtunk szerezni. Baróti Zsolt: - Csodálatos volt látni, hogy telt ház el?tt játszhattunk ma, nem nekünk jár a köszönet, hanem azoknak, akik ma este megtöltötték a Dunaújvárosi Jégcsarnokot. Felemel? érzés, s azt mondom, hogy ezt folytatni kell, nem szabad abbahagyni, mert ezek az igazán jó dolgok, s minél több ilyen rendezvényre van szükség, hogy a magyarság fennmaradjon. Amikor megtudtam, hogy lesz ez a gálameccs, gyakorlatilag minden más programomat félredobtam,?szintén mondom, hogy megérte, úgy különösen, hogy ezzel segíteni is tudtunk másokon. Bartalis István: - A világbajnokságon a magyar válogatott mezét hordtam, most a székelyét, de igazából ugyanaz, s nagyon sokan vagyunk, akik már mindkett?t magukra öltötték. Örülök, hogy itt lehettem, ha id?m engedi és meghívnak, a jöv?ben is nagyon szívesen jövök majd. Gál Sándor: - Felemel? érzés volt ez számomra is, ezt át kell élni ahhoz, hogy tudjuk, mit is jelent pontosan. Remek volt a szervezés, le a kalapokkal Vargyas Laci el?tt, az ugyanakkor bosszant, hogy kikaptunk, én nem szeretek veszíteni soha, még egy gálamérk?zésen sem. Már ideje volt egy magyarországi rendezvénynek is, az eddigi három Gyergyószentmiklóson volt, de én nagyon szeretném, ha a jöv?ben lenne egy ilyen gálamérk?zés Csíkszeredán is. Frissítve: május oldal (összes: 8)

8 8. oldal (összes: 8)

Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft.

Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft. Szép nyári id?, remek mérk?zések, szebbnél szebb cselek, védések és látványos gólok jellemezték az idei strandfoci kupát Dunaújvárosban. Reggel 09.00 órakor a Mirage - Riki FC mérk?zéssel kezd?dött a Szalki

Részletesebben

Éjszakai Mikulás kupa

Éjszakai Mikulás kupa Az Éjszaka királya az SZP Asztalos XXL M.M.I lett! A dunaújvárosi SZP-Asztalos csapata nyerte meg a Dunaújváros Sportcsarnokban megrendezett Éjszakai Mikulás Kispályás Amat?r Labdarúgó tornát. Tizenkét

Részletesebben

A Winter Classic hősei nyáron a vizes vb hőseit ünneplik

A Winter Classic hősei nyáron a vizes vb hőseit ünneplik https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/242/a-winter-classic-hosei-nyaron-a-vizes-vb-hoseit-unneplik A Winter Classic hősei nyáron a vizes vb hőseit ünneplik 2016.12.30. 17:34 CET A mi hőseink a jégen

Részletesebben

III. Héger Ádám és II. Ádám Anita Kispályás Labdarúgó Emléktorna

III. Héger Ádám és II. Ádám Anita Kispályás Labdarúgó Emléktorna III. Héger Ádám és II. Ádám Anita Kispályás Labdarúgó Emléktorna 2015. november 28-án, szombaton rendezik meg a II. Ádám Anita és a III. Héger Ádám Kispályás Labdarúgó Emléktornát, amelyet egykori kiváló

Részletesebben

Jégkorongbajnokság után, világbajnokság előtt Interjú Svasznek Bencével II.

Jégkorongbajnokság után, világbajnokság előtt Interjú Svasznek Bencével II. Jégkorongbajnokság 2010 április 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Jégkorongbajnokság Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Ezúttal egy igazi sztársportoló, Bence a Vasas Budapest Stars és

Részletesebben

X. Zeus Old Boys Kupa

X. Zeus Old Boys Kupa X. Zeus Old Boys Kupa 2016. december 17-én szombaton, a Dunaújváros Sportcsarnokban a 35 év feletti amat?r kispályás labdarúgók ismét pályára lépnek, hogy visszatérjenek, ha csak egy napra is a legendás

Részletesebben

V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa

V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagyrendezvényeinek részeként rendezik meg az immáron 5. amat?r kispályás labdarúgó tornaát, a Parázs Kupát. Az országosan

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

Forever Cup Dunaújvárosban

Forever Cup Dunaújvárosban Dunaújváros volt az egyik állomása a Forever Cupa selejtezőjének, melyet a Dunaújváros stadionban rendezett meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A kupára 16 csapat nevezett be, hogy megnyerje a dunaújvárosi

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás Igó Norbert Krisztián Csillaghullás 1. Fejezet: Amikor testet ölt a fájdalom Az iskolakezdéssel együtt, szeptemberben kezdetét vette a másodosztályú Labdarúgó Liga, melynek az első fordulójában a Cegléd

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

2010. december 19. V. forduló A dupla forduló második felvonása

2010. december 19. V. forduló A dupla forduló második felvonása 2010. december 19. V. forduló A dupla forduló második felvonása A közlésben közreműködnek: Rádió Majsa (Fm 88,2) www.radiomajsa.hu Kunsági Hírlap kunsagihirlap@colonial.hu Régió Napló www.regionaplo.hu

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók)

V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók) V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók) 2012.02.18-án Magyarország, Erdély és Felvidék után első alkalommal a délvidéken, Topolyán került megrendezésre a V. Balassi kupa nyílt szablyavívó verseny.

Részletesebben

Szurkolói ötletbörze. Jégkorong Divízió 1 VB Budapest

Szurkolói ötletbörze. Jégkorong Divízió 1 VB Budapest Szurkolói ötletbörze Jégkorong Divízió 1 VB Budapest 2011.04.17-23. Legfontosabb tényezők Megfelelő helyszín kialakítása Megfelelő kiszolgáló személyzet kiválasztása Szórakoztató programok felépítése Megfelelő

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

Felnõtt Férfi Válogató Debrecen

Felnõtt Férfi Válogató Debrecen 2009.11.21. 19:58:31 Végeredmény (sorszám szerint), oldal 1/3 rang vezetéknév utónév egyesület 1 PETERDI András PEAC 2 GYÖRGYI Levente BVSC 3 FILE Mátyás BALATON 3 NYISZTOR Alexandru NAGYVÁRAD 5 RÉDLI

Részletesebben

Közösséghez tartozni felel?sség

Közösséghez tartozni felel?sség Közösséghez tartozni felel?sség Teltház a színházteremben, varázslatos koncert és rengeteg támogatás jellemezte a november 26-i jótékonysági estet, amellyel a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványt segítették.

Részletesebben

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Felnőtt Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1 Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Bács-Kiskun Fekete Ferenc E 5 5510 3 Szolnok Közép-Tisza Hajdú Tamás E 6 5240 4 Ráckeve-Dunaági Sz. Lukácsa

Részletesebben

2012-es foci EB selejtez?k: Lehetetlenre vállalkozik a magyar válogatott?

2012-es foci EB selejtez?k: Lehetetlenre vállalkozik a magyar válogatott? 2012-es foci EB selejtez?k: Lehetetlenre vállalkozik a magyar válogatott? 2010 február 08. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Amikor három évvel ezel?tt Michel Platini, az UEFA elnöke

Részletesebben

Rövidített sportágvezetői értékelések:

Rövidített sportágvezetői értékelések: Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A

Részletesebben

Eddig tökéletes a hokisaink vb szereplése csak így tovább!

Eddig tökéletes a hokisaink vb szereplése csak így tovább! 2010 április 20. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Eddigértékelve tökéletes a Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Az elmúlt hétvégén két fordulót is lejátszottak a divízió I es jégkorong világbajnokság

Részletesebben

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Útinapló 3.nap Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Ma is csepergő esőre ébredtünk, de ez nem vette el a kedvünket, hiszen ma is sok-sok érdekes és új vár ránk! Első

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István Szám: 02/166-4/2007. JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. május 29-én 9 00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza Képviselői Irodájában megtartott nyilvános

Részletesebben

Önkormányzati Választások Polgármester jelöltek. Elekes Balázs Lehet Más A Politika ,81%

Önkormányzati Választások Polgármester jelöltek. Elekes Balázs Lehet Más A Politika ,81% Önkormányzati Választások 2010. Polgármester jelöltek Név Párt Összesen 1.szavazókör 2. szavazókör 3. szavazókör 4. szavazókör 5. szavazókör 6. szavazókör 7. szavazókör 8. szavazókör 9. szavazókör 10.

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus

ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus ArtStart4U Mesterkurzus Borospataka, Erdély 2017. augusztus 13-18. Az augusztusi mesterkurzus lehetőségét mind a zenei szakemberek, mind a résztvevők nagy örömmel üdvözölték, mivel 2016 decemberében már

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Toró Árpád. Beszámoló

Toró Árpád. Beszámoló Toró Árpád Beszámoló Az elmúlt egy év szakmai szempontból életem eddigi legmozgalmasabb éve volt. Rengeteg élménnyel és tanulsággal, életre szóló leckével megfűszerezve. Eredetileg 10 egyéni koncertet

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dr. Baranyai Mariann képviselő Masinka Csabáné képviselő Molnárné Troppert Mária képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dr. Baranyai Mariann képviselő Masinka Csabáné képviselő Molnárné Troppert Mária képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 12-én 16.00 órai kezdettel 2422 Mezőfalva, Kinizsi u. 44. szám alatti Mezőfalva Nagyközség Polgármesteri

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

VI. Decathlon Nyári Kispályás Foci Bajnokság

VI. Decathlon Nyári Kispályás Foci Bajnokság Talán országos szinten is egyedülálló ötlet volt néhány évvel ezel?tt útjára indítani egy bajnokságot az év legforróbb id?szakában. Uborkaszezon mondják hiszen nyáron a labda pihen, a játékos nyaral. De

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Tövises az út a csillagokig

Tövises az út a csillagokig Tövises az út a csillagokig T á b o r i ú j s á g a z Ú r 2 0 1 5. e s z t e n d e j é b e n j ú l i u s h a v á n a k 2 8. n a p j á n C s í k c s o m o r t á n S z é k e l y f ö l d i Ve r s t á b o

Részletesebben

Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária

Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária 15:10 7:00 102 Mátyás László 15:07 6:57 103 Both László 14:44 6:34 104 Kedves Hunor 15:20 7:10 105 Szász Adorján 15:20 7:10 106 Koncsag Előd 11:48 3:38 107

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III.

INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III. INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III. AZ ARANYCSAPAT AZ ARANYCSAPAT KLASSZIKUS FELÁLLÁSA Grosics Gyula (1926 2014) Buzánszky

Részletesebben

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály 2013-2014. évi beszámolója Szakosztályunkat 2013-2014 évben a nyugodt, kiegyensúlyozott szakmai munka jellemezte. Egy felnőtt csapat és hat utánpótlás csapat versenyeztetését

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: HARGITA Körzet: GYERGYÓ S.sz. A tanuló 5. osztály Az iskola 1. Biró Kata Király Magdolna Fogarasy Mihály Általános Iskola Gyergyószentmiklós

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Ifi Eb Grenoble 2017

Ifi Eb Grenoble 2017 Ifi Eb Grenoble 2017 Az Ifi Eb-re történő felkészülés 2016 szeptember végén már elkezdődött. A jelöltek nagyobb részének felkészítését Balogh Ákos a Gószövetség elnöke vezette (Köllner Barnabás, Réti Zoltán,

Részletesebben

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 )

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 9700SZOMBATHELY, MARKUSOVSZKY U. 8. 2016. év Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) Harangláb Söröző - Nyugat Rádió 3 : 6 ( 1 : 1 ) Rács SE - KÖRY-KER

Részletesebben

XX. Királyválasztó 2nap összetett

XX. Királyválasztó 2nap összetett XX. Királyválasztó 2nap összetett 1.osztály 1.nap 2.nap össz. 1 3 RAUSCHER Roland 1o. 1 Real Motorcentrum Suzuki 250 1o. 1 1 2 2 1 MEHNERT Martin 1o. 4 Kanizsa MSC KTM 250 1o. 4 2 6 3 40 SZALAY Gergo 1o.

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Éles József: Így lettem pillanatok alatt bukott edző!

Éles József: Így lettem pillanatok alatt bukott edző! Éles József: Így lettem pillanatok alatt bukott edző! Éles József klub gólrekordja egyelőre nem forog veszélyben. Az egykori kétszeres világválogatott kézilabdázó 2548 találatával megelőzi a veszprémi

Részletesebben

Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Győr 2017. Egy verseny, ami megváltoztatja egy ország, egy város életét

Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Győr 2017. Egy verseny, ami megváltoztatja egy ország, egy város életét Egy verseny, ami megváltoztatja egy ország, egy város életét Egy szellemben egész Európa! 2017 Győr 1990-ben hívta életre Jacques Rogge az t (EYOF) annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson az ifjúsági

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet

Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/302/vizilabda-a-vb-szele-megerintette-budapestet Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet 2017.02.14. 10:20 CET Egy kis ízelítőt kaphatott a budapesti közönség

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

Mindent megtettünk, hogy ne legyen akadálya a közös éneklésnek

Mindent megtettünk, hogy ne legyen akadálya a közös éneklésnek Adj egy ötöst! A pályázatban való részvételről szinte egyöntetű volt az osztály véleménye. Arról, hogy ki legyen a partnerünk, elfogadták a javaslatomat, mert a szomszéd intézmény szinte kínálta magát.

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Bevezető Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik sikeres versenyzői és edzői pályafutást mondhatnak magukénak.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 47,700 1 47,100 1 48,350 1 48,800 1 48,250 1 47,700 1 287,900 2 Veszprém Vetési Albert Gimn. 46,850 3 46,700 4 47,600 3 48,050 3 47,400 3 47,100

Részletesebben

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok U9 3 m 3 m U7 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 Szabály játékok 5:3 x x x x Labda nélküli koordináció célbarúgással Szerep játékok 3:3 x x x x 5:5 x x x x 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi feladatok, játékok U7: 5-6 évesek

Részletesebben

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences

Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva

Részletesebben

Andrássy Gyula Szakközépiskola

Andrássy Gyula Szakközépiskola 2011 2015 Meghívó Andrássy Gyula Szakközépiskola A Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola ÉRETTSÉGIZŐ ÉVFOLYAMA 2015. április 30-án 17.00 órakor búcsúzik iskolájától A ballagási ünnepélyre szeretettel

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

Beszámoló a III. Debreceni Székely Napról 2014. szeptember 6.

Beszámoló a III. Debreceni Székely Napról 2014. szeptember 6. Beszámoló a III. Debreceni Székely Napról 2014. szeptember 6. Immáron hagyomány a Debreceni Székely Nap, ezzel a címmel jelent meg az egyik debreceni online sajtóorgánum képes tudósítása. Ez is volt a

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

www.szekesfehervar.hu MÁRCIUSI IFJAK MI Léteznek ritka pillanatok. Csillagórák, amelyekben, úgy tűnik, minden lehetséges. 1848. március 15-e ilyen pillanat volt: sodró, tiszta, természetes. Fiatalok vállalták,

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016.

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. 1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. évi terveiről Egyesület neve: Ózdi Teknőc Futó Club Egyesület címe:

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok

Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok Január hónap eleje csendesen telt, mindenki igyekezett visszarázódni a hétköznapokba, az iskolások felvették táskáikat, elkezdték az újévet

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

3-as pálya: Szombathy Péter (2000 m folyamatosan) 4-es pálya: Petruszka Erzsébet: "sokat úszott"

3-as pálya: Szombathy Péter (2000 m folyamatosan) 4-es pálya: Petruszka Erzsébet: sokat úszott 100x50 m Klubunk 2004-ben, még a Tóth Árpád Gimnázium tanuszodájában folytatott edzéseink idején iktatta be az év utolsó edzései közé a sokak számára önmegerősítést adó 100x50 m-es egyéni úszást, percenkénti

Részletesebben

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója.

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója. Újabb aranyérem az erőemelőknél Tunkel Nándor, a riói paralimpia helyszínén az Erőemelő Világkupán, kategóriájában 151 kilogramm kinyomásával aranyérmes lett! Gratulálunk neki az eredményéhez! További

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚLIUS 11-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚLIUS 11-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. JÚLIUS 11-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 165/2017. (VII. 11.) BVKt határozat A motoros és családi nap anyagi támogatásáról

Részletesebben

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,

Részletesebben

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

Dunavarsányi Futónap 2015 Férfi korcsoport RAJT HELYEZÉS EREDM KORCSO VERS NEV NEME :37 18 km g Glázer György Férfi

Dunavarsányi Futónap 2015 Férfi korcsoport RAJT HELYEZÉS EREDM KORCSO VERS NEV NEME :37 18 km g Glázer György Férfi 42001 1 31:37 18 km g Glázer György Férfi 2129 2 35:42 18 km g Nagy János Férfi 35 3 36:11 18 km g Nyikon Csaba Férfi 42006 4 37:59 18 km g Burián Attila Férfi 2125 5 39:18 18 km g Adamcsik János Férfi

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE03007/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE03007/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent

Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/235/marcz-tamas-a-vilagbajnoksagon-nem-ismerunk-majd-lehetetlent Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent 2016.12.25. 09:40 CET Sydney olimpiai

Részletesebben

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 14/2014-2015 sz. Hivatalos

Részletesebben

Feladvány. Szabadidő Rejtvény. Sződiek Híradója 2010. tél 25

Feladvány. Szabadidő Rejtvény. Sződiek Híradója 2010. tél 25 Szabadidő Rejtvény Sződiek Híradója 2010. tél 25 CS CS NY Készítette: Nagy Bertalanné NY Feladvány Babits Mihály Karácsonyi ének című költeményének utolsó versszakát idézem. Az utolsó két sor a rejtvény

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Eredmények A versenyen indult tanuló

Eredmények A versenyen indult tanuló 2015.09.29 Békéscsaba MATASZ Haditorna és Honvédelmi Kötelék Verseny Csapat Puskés Bence 8.b Szilágyi Szabolcs 8.b VI. 2015.10.06 Gyula Kegyeleti Váltófutás Fiú 4-8.o. Ottlakán Zsombor 4.b Cseman Attila

Részletesebben

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt.

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

II. Gyır Kupa Felnıtt B. kategóriás három fegyvernemes vívóverseny. Gyır, Egyetemi kiscsarnok. 2013. május 18. Fıbíró: Vida János

II. Gyır Kupa Felnıtt B. kategóriás három fegyvernemes vívóverseny. Gyır, Egyetemi kiscsarnok. 2013. május 18. Fıbíró: Vida János II. Gyır Kupa Felnıtt B. kategóriás három fegyvernemes vívóverseny Gyır, Egyetemi kiscsarnok 0. május. Fıbíró: Vida János Számítógépes fıbíró: Farkas Petra Orvos: Hujberné Szabó Bernadett Versenybírók:

Részletesebben

57. Balaton Kupa Végeredmények

57. Balaton Kupa Végeredmények 57. Balaton Kupa Végeredmények I. Kategória (Férfi szuperliga, NB I-II-III.) Csapatverseny: Helyezés: Csapat: Ütött fa 2282 fa Kaposvári I. 2247 fa 3. Attala 2225 fa 4. Kaposvári II. 2203 fa 5. 2200 fa

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

ifj. Kanyik Antal Kanyik Rallye Team

ifj. Kanyik Antal Kanyik Rallye Team A sport különböző szakágai között egyre nagyobb és gyorsabb iramban követel magának helyet az autósport. Ezt a folyamatosan fejlődő sportágat, mely egyre nagyobb számú versenyzőt és versenyautót vonultat

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt. 2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi

Részletesebben

Junior Férfi Párbajtőr CsB. Kerék utcai Általános Iskola (FLESS) május 19.

Junior Férfi Párbajtőr CsB. Kerék utcai Általános Iskola (FLESS) május 19. Junior Férfi Párbajtőr CsB. Kerék utcai Általános Iskola (FLESS) 0. május. Főbíró: Plásztán Attila Számítógépes főbíró: Fodor Gábor Versenyorvos: Mede Ildikó mentőtiszt Versenybírák: Szentirmay Rita Nagy

Részletesebben

3. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL FÕBB ELTÉRÉSEI A PÁROS TAROKKTÓL

3. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL FÕBB ELTÉRÉSEI A PÁROS TAROKKTÓL 1991. VII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 3. GEROTS ZOLTÁN: A ROYAL FÕBB ELTÉRÉSEI A PÁROS TAROKKTÓL A tarokk történetében az elsõ nagy váltás akkor volt, amikor a hívásos játékmód

Részletesebben