S zövetség BÍRÓI KÓDEX 2016.
|
|
- Edit Törökné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 M agyar Majorette S zövetség BÍRÓI KÓDEX Része a Magyar Majorette Szövetség által rendezett versenyek hármas szabályozásának, egyenrangú a Versenyszabályok Könyvével és Bírók Szabálykönyvével.
2 Általános rendelkezések 1 2 A Bírói Kódex (MMSZ) szabályozza a módját annak,hogyan lehet valaki MMSZ -bíró, ennek morális és egyéb kritériumait) a hivatali kötelességük teljesítése előtt, alatt és az esemény után, valamint a bíráskodással, összefüggő egyéb feladatok és tevékenységek közben - amelyek alapjául az Alapszabály, a Versenyszabályok Könyve, Bírák Szabálykönyve és egyéb MMSZ- jogi dokumentumok szolgálnak a) A MMSZ- bírák hivatalos személyek, akik 22 évesnél idősebbek, képzettséget szereztek mazsorett csoportokban és mazsorett versenyeken a MMSZ keretein belül. b) A Bírói Testület (MMSZ) tagjainak kötelességei: Részt venni legalább egy alkalommal egy évben a MMSZ vagy az IAM által szervezett bírói szemináriumon. Szakmai tudását naprakészen tartani. Önálló, objektív döntést hozni a versenyzők értékelése során. Rendezvényeken az alkalomhoz illő öltözéket viselni Döntéseit, értékelését úgy alkotni, hogy el tudjon számolni a Bírói Testület (MMSZ) előtt. c) A Bírói Testület (MMSZ) elnökének egyéb kötelességei: Javaslatok előkészítése és a szabálykönyvek évenkénti felülvizsgálata d) A Bírói Testület (MMSZ) tagja elveszíti a jogosultságát: ha nem vesz részt abban a munkában (azon az eseményen), amivel megbízták-, vagy nem jelenti időben a Bírói Testület (MMSZ) elnökének az igazolt hiányzását (nem gondoskodik helyettesről). e) A versenyek zsűrijében vagy a Bírói Testület (MMSZ) elnökének vagy a MMSZ elnökének kötelessége részt venni. 3 a) A vezetőbíró egy hivatalos személy, aki a bíráknál magasabb pozícióban felügyeli az adott verseny szabályszerűségét. A MMSZ- Bíróvá és vezetőbíróvá válás módja 4 a) A bírák olyan hivatalos személyek, akiknek alkalmassági vizsgát kell tenniük b) A vizsga letételéhez szükséges,hogy a bíró- jelölt vagy delegált-jelölt a 22. életévét betöltse a vizsga napjára. c) A vizsga 2 részből: elméleti és gyakorlati részből áll d) Sikeres vizsga letétele után 1 évig gyakornokként köteles a MMSZ-versenyein árnyék-bíróként, mentor felügyeletével, a saját költségén részt venni, ahol az általa adott pontok nem számítanak az értékelésben e) 2 éves nemzeti bírói tapasztalat megszerzése szükséges a nemzetközi bírói vizsgára bocsájtáshoz, majd sikeres vizsga után 1 év szakmai gyakorlat következik mentor felügyelete alatt nemzetközi szintű versenyeken. A gyakorló év lezárásaként vizsgát tesz, melynek sikeressége esetén IAM bíró engedélyt kap. 5 A vizsga a következő részekből áll: a) 30-kérdésből álló Írásbeli elméleti vizsga a mazsorett csoportok versenyeinek témájában b) gyakorlati vizsga, a hibák meghatározása és értékelése a színpadi koreográfiákban és a défilében, DVD vagy videó prezentációk alapján c) A vizsgákat a Vizsgáztató Testület készíti elő és bonyolítja le, amely 3 tagú. Tagjai érvényes bizonyítvánnyal rendelkező IAM/MMSZ-bírók, akiket a Bírói Testület jelöl ki. d) A felügyeletet a Bírói Testület (MMSZ) látja el, amely ellenőrzi az eredményeket és igazolja a Vizsgáztató Testület által adott értékelést a vizsgát követő 7 napon belül. e) Felügyeleti szerv a Bírói Testület (MMSZ) felett az alapszabály értelmében a közgyűlés. 1
3 6 Az írásbeli vizsga ereménye és a Vizsgáztató Testület döntései nyilvánosak és a jelentkezőnek kérésre meg kell mutatni. 7 a) A Bírói Bizottság (IAM)/Bírói Testület (MMSZ) a nemzetközi/nemzeti bírói vizsgát 60/30 nappal korábban meghirdeti elektronikus formában, melyben közli az időpontot, helyszínt, a Vizsgáztató testület tagjait, és az elérhetőségét. b) A jelentkezéseket az IAM Bírói Bizottság (IAM)/MMSZ Bírói Testülete által szerkesztett nyomtatványon, írott formában kell benyújtani, legkevesebb 30 nappal a meghirdetett vizsga időpontja előtt 8 A Vizsgáztató Testület tagjai kötelesek a tesztek anyagát bizalmasan kezelni a vizsga lezárultáig. 9 A vizsgához a Bírói Bizottság (IAM)/Bírói Testület (MMSZ) jóváhagyhat speciális prospektusokat, scriptek, könyvek, videó-és DVD-felvételek, és hasonló anyagok terjesztését, valamint engedélyezheti a felkészítő szemináriumok szervezését. 10 a) Érvényes vizsgát tett az, aki az írott teszten legalább 70%-os teljesítményt nyújtott és megfelel a szóbeli vizsgán. b) A gyakorlati vizsga - a hibák felismerését és a versenyszámok pontozásos értékelését foglalja magában. 11 A vizsga letételét követően a Vizsgáztató Testület döntést hoz a sikerességről és a Bírói Bizottság (IAM)/Bírói Testület (MMSZ) elnöke bizonyítványt állít ki a bírónak. 12 Delegált lehet az a személy, aki érvényes IAM-bírói vizsgával rendelkezik. Vezetőbírő lehet az a személy, aki érvényes MMSZ/ IAM bírói vizsgával rendelkezik. Magyarországi versenyeken a delegált funkcióját a vezetőbííró látja el. Elvek a versenyeken történő ellenőrzésről 13 A versenyen végzett bírói munka és magatartás, valamint a delegált-ellenőrzés elvei a következők: a) A teljes mértékű tiszteletben tartás elve, a verseny és a delegált általi ellenőrzés az Alapszabály, a Versenyszabályok Könyve, a Bírák Szabálykönyve, a Bírói Kódex és egyéb IMA/MMSZ- jogi dokumentumok alapján történik b) A Közgyűlési határozatok elsőbbségének elismerése; c) Az erkölcs és méltányosság elve a versenyeken, vagy a delegált- ellenőrzések során és a hivatalos kapcsolatokban; d) az egyenlő feltételek elve minden IAM/MMSZ-tag számára. e) a korábbi eredmények, az image, a származási hely vagy benyomások miatti előnyben részesítés lehetetlenségének elve f) A koreográfia szerzői jogának védelme, a koreográfia kivitelezésének titkossága g) az átláthatóság elve a munkában h) a kollegialitás és a bírák kölcsönös tiszteletben tartásának elve 14 A bíráknak vagy delegáltaknak meg kell felelniük az IAM/MMSZ- dokumentumoknak, rendeleteknek és egyéb említett elveknek és az azon tagállamban alkalmazandó jogszabályoknak ahol a verseny zajlik. 15 a) A vezető bírót a bírák a verseny előtt maguk közül választják. 2
4 b) A vezető bíró feladata a zsűri vezetése, valamint dönteni a hatáskörében felmerülő kérdésekben. c) A vezető bíró felügyeli a bírók munkáját és a bíráskodás területeit és informálja a Bírói Testület elnökét a versenyen felmerülő szabálytalanságokról. d) Amennyiben a szoftver egy értékelési területen belül 5 tizedes eltérést mutat a bázispontszámtól, a vezető bíró utasítja az eltérően értékelő bírót, hogy pontszámának korrigálására. A korrigált pontszám csak a bázis pontszám lehet. Bázispontszám: az összes bíró által adott összes pontszám átlaga (tehát a legnagyobb és a legkisebb pontszám is beleszámít!) Területenként ( A, B, C ) kerül meghatározásra. e) Amennyiben egy versenynapon belül másodjára is előfordul a 0,5-es eltérés ugyanannál a bírónál, akkor a vezető bíró leváltja az adott bírót és egy másik bírót nevez ki a helyére, aki elvégzi az értékelő munkát. f) A következő versenynapon vagy a 3. alkalommal ugyanezt a hibát elkövető bíró elveszíti a bírói licenszét, melynek visszaszerzéséhez újra vizsgát kell tennie. g) A delegált feladata nemzetközi versenynen a kapcsolattartás a szervezőkkel és a versenyzők képviselőivel 16 a) A döntés nem szabályos, ha a nemzetközi versenyen a zsűri nem áll legalább 5 pontozó bíróból, egy technikai bíróból és a delegáltból. b) Nemzeti versenyen legalább 3 pontozó bíró ( közülük egy a vezető bíró), és 1 technikai bíró dolgozik egyidőben. A Bírói Testület (MMSZ) dönthet úgy, hogy több bírót delegál egy adott versenyre, mint az előírt. c) A Bírói Testület (MMSZ) határozatot hoz a konkrét versenyre delegált bírákról és a kijelölt bírák nevének szerepelnie kell a verseny kiírásában. d) A kijelölt bírókat értesíteni kell a döntést követő 3 napon belül. e) A bíró az elfogadás és visszaigazolás után köteles a versenyen részt venni és bíráskodni. Ha egy bíró nem érkezik meg a versenyre, ahova már megerősítette az érkezését, illetve indokolatlanul megtagadja a bíráskodást, 1 évre felfüggesztik. f) Minden MMSZ bíró egy mazsorett versenyen való zsűrizésre való felkérés beérkezésétől számított 48 órán belül köteles jelezni írásban a MMSZ elnökének a felkérés tényét. g) Az IAM által rendezett külföldi versenyen való zsűrizéshez MMSZ Bírói Testületének többségi jóváhagyása szükséges. A MMSZ által rendezett versenyeken a Bírói Testület elnökének vagy a MMSZ elnökének a jóváhagyása szükséges. 17 A bírákra vonatkozó öltözködési kötelezettségek: 18 Kötelező ruházat: minden bíró köteles az előírás szerint öltözni, az IAM/MMSZ-emblémájával. Az bíráknak egyenruhát kell viselniük az IAM/MMSZ- emblémájával és a nemzeti szövetség logojával minden hivatalos eseményen a verseny időtartama alatt.(mint a megnyitó, a záró ünnepség, a díjátadás...) Minden bíró önálló döntést hoz és egyedi pontozást ad. A verseny közben a zsűri bármennyi konzultációt, tanácskozást tarthat de csak a vezetőbíró előterjesztése alapján, minden bíró szavazata alapján, többségi döntéssel. Minden tanácskozás titkos, előre meghatározott, zárt helyen tartott, melyet kívülállók nem közelíthetnek meg. 19 a) Bírákat semmilyen külső behatás (zavaró tényező) nem érheti a döntés folyamatában, kivéve az illetékes hatóságot vagy a delegáltat a verseny formalitásával kapcsolatban. b) A bírók döntése végleges és megváltoztathatatlan. 20 a) A verseny előtt egy bírói gyűlést kell tartani, megbeszélni-tisztázni a verseny hivatalos feltételeit, mint például a a bírák jelenlétét, az esemény bejelentését, a színpadi feltételeket, stb b) A vezetőbírót a bírák maguk közül választják, zárt körben. Egyéb rendelkezések 3
5 21 a) Az IMA/MMSZ- bíráknak őszintén és erkölcsösen kell viselkedniük mind a hivatalos helyeken, mind a magánéletben. A MMSZ Bírói Testületének tagja köteles az etikai normák megtartására az alábbiak szerint: lojalitás a MMSZ hivatalos álláspontja iránt a kollégák, tisztségviselők kölcsönös tiszteletben tartása példamutató, erkölcsös magatartás (a tisztesség, a becsület és az őszinteség prioritása) a MMSZ Bírói Testülete felé felelősség-vállalás döntései, értékelései tekintetében 22 b) A Közgyűlés elveheti az engedélyt, ha a bíró nem e cikk a). bekezdés rendelkezéseivel összhangban viselkedik és a hivatalos intézkedései is érvénytelenné válnak. a) A Bíró az érvényes engedélyét a Bírói Igazolványban a MMSZ Bírói Testületének elnöke hitelesíti. b) Az IAM Bírói jogosítvány és a kártya az IAM tulajdona, de a bíró is tulajdonolja. c) Visszavonás esetén a visszavonásról szóló döntés utasítást tartalmaz a legális jogorvoslati lehetőségekről és az engedély visszajuttatásáról is. 4
BÍRÓI KÓDEX MMSZ. Szerkesztette: Geisztné Gogolák Éva, Pappné Bedei Sarolta, Szurominé Balogh Adrienn
2015 BÍRÓI KÓDEX MMSZ Része a Magyar Majorette Szövetség által rendezett versenyek hármas szabályozásának, egyenrangú a Versenyszabályok Könyvével és a Bírók Szabálykönyvével. Szerkesztette: Geisztné Gogolák
MMSZ BÍRÓI SZABÁLYOK KÖNYVE 2018 TARTALOM. I. Rövidítések jegyzéke 2. II. Általános rendelkezés 2. III. Szerkezeti felépítés 2
TARTALOM I. Rövidítések jegyzéke 2 II. Általános rendelkezés 2 III. Szerkezeti felépítés 2 IV.A felkészülési időben végzett tevékenységek 5 V. A versenyidőszakban végzett tevékenységek 7 MMSZ Bírói Szabályok
MAGYAR MAJORETTE SZÖVETSÉG
MAGYAR MAJORETTE SZÖVETSÉG BÍRÓK SZABÁLYKÖNYVE 2016. Része a MMSZ által rendezett versenyek hármas szabályozásának. Egyenrangú a Versenyszabályok Könyvével és a Bírói Kódex- szel 1 Tartalom I. Általános
BÍRÓI SZABÁLYZAT. Érvényes: 2015. január 1-től. Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség
BÍRÓI SZABÁLYZAT Érvényes: 2015. január 1-től 1. A Bírói Szabályzatnak a FIG Code Of Point (továbbiakban COP) az alapja. A COP, és egyéb FIG bírókkal kapcsolatos rendelkezés a FIG rendelkezései alapján
MMSZ Bíráinak Szabálykönyve Újraszerkesztve: án Adrienn
Magyar Majorette Szövetség Újraszerkesztve: 2013. 01. 26-án Adrienn 2013 **************************************************************************************************** Tartalomjegyzék I. Általános
A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia. Vizsgaszabályzat
A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia Vizsgaszabályzat TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia üzleti terület Cím: 1132 Budapest, Váci út 48 / A - B. Telefon: 461-1240 Fax: 461-1199. E-mail: akademia@hu.tuv.com
MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG BÍRÓI SZABÁLYZAT
MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG BÍRÓI SZABÁLYZAT I. A SZABÁLYZAT HATÁLYA A szabályzat személyi hatálya kiterjed a Magyar Muaythai Szakszövetség minden bírójára illetve bírói képzést megkezdett hallgatójára
Tanulmányi szabályzat. A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki.
Tanulmányi szabályzat A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki. A szabályzat ismerete kötelező érvényű mindenkire, aki közvetve
Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály
Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály a közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény 95/A. (4) bekezdése (hatályát veszti 2012. 09. 01.-helyette miniszteri rendelet a hatósági ellenőrzési területekről)
BÍRÓI SZABÁLYZAT. Érvényes: január 1-től
BÍRÓI SZABÁLYZAT Érvényes: 2016. január 1-től Jelen bírói szabályzat az MRGSZ vezetősége által a naptáegyeztető szabályai szerint jóváhagyott versenyek bíráskodását hivatott szabályozni, különös tekintettel
3. fejezet: Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása
3. fejezet: Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása A tisztséget és funkciót viselők abban az esetben tudják megfelelően ellátni a feladataikat, valamint a választás folyamán akkor tudnak felelősséggel
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KÖZFELÜGYELET
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KÖZFELÜGYELET Dr Sugár Dezső előadás a VISEGRÁDI NÉGYEK TALÁLKOZÓJÁRA MISKOLC, LILLAFÜRED 1 A KÖNYVVIZSGÁLÓI KÖZFELÜGYELET MUNKÁJÁNAK JOGI KERETEI EU irányelv egységes keretfeltételeket
Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata
SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés
BELSŐ SZABÁLYZATOK ÉS ELJÁRÁSI SZABÁLYZATOK
L 82/56 204.6.2. BELSŐ SZABÁLYZATOK ÉS ELJÁRÁSI SZABÁLYZATOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK FELÜGYELETI TESTÜLETÉNEK ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK FELÜGYELETI TESTÜLETE, tekintettel az Európai
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. MEOESZ ŐRZŐ-VÉDŐ SPORTBIZOTTSÁG (továbbiakban ŐVSB) I. Általános rendelkezések
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MEOESZ ŐRZŐ-VÉDŐ SPORTBIZOTTSÁG (továbbiakban ŐVSB) I. Általános rendelkezések 1. Az ŐVSB-t a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Szövetsége (továbbiakban MEOESZ)
(EGT-vonatkozású szöveg)
L 301/22 2015.11.18. A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2066 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2015. november 17.) az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó
Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer
Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer A Szövetség tagja lehet bárki, aki a Green Business Szövetség filozófiáját elfogadja és e gondolat a tevékenységében tükröződik. Tagjaink között szívesen látjuk
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsgákon közreműködő vizsgáztatók számára
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsgákon közreműködő vizsgáztatók számára Budapest, 2017. április Tisztelt Vizsgáztatók! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi
Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Papkeszi, 2009 Papkeszi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének
A MISKOLCI EGYETEM DEMONSTRÁTORI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM DEMONSTRÁTORI SZABÁLYZATA Miskolc, 2017. 3.8. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DEMONSTRÁTORI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 219/2017. SZÁMÚ HATÁROZATA. Készült
A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008.
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008. A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a
Ikt. sz.: SZF/ /2013. S z o l n o k. A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata
Ikt. sz.: SZF/ /2013. S z o l n o k i F ő i s k o l a S z o l n o k A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata Preambulum A Szolnoki Főiskola (továbbiakban Főiskola) oktatói és kutatói munkájának, kutatásszervezési
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM
AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA
L 306/32 IRÁNYMUTATÁSOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA (2016. november 4.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti értékelés összehangolásának elveiről, valamint
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. 1 1. Általános rendelkezések: A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit a tervező-és
Szervezeti és Működési Szabályzat
ZALAEGERSZEGI VÁROSI DIÁKÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat Módosította a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Képviselőtestülete, a Zalaegerszegi Városi Diákparlament jóváhagyásával Zalaegerszeg
Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról
Iktatószám: Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról amely létrejött egyrészről másrészről iskola: Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai
Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat
Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat A Szervezeti és Működési Szabályzat a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város területén működő általános és középiskolai, valamint kollégiumi
E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),
Magyar Díjlovagló versenybírókra vonatkozó Szabályozás (Hatálybalépés: 2007.03.15.)
Magyar Díjlovagló versenybírókra vonatkozó Szabályozás (Hatálybalépés: 2007.03.15.) A jelen szabályozás 2007. március 15-én lép hatályba. Ettől kezdve a témában kiadott minden más szöveg (korábbi kiadások
TAGOZATI ALAPSZABÁLY
TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,
A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2007. június 25.-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló
Dunaújvárosi Egyetem. Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend
Dunaújvárosi Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend Dunaújváros 2018 1. kiadás 0. módosítás 2 (8). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusának 32-2018/2019.(2018.11.06.) sz. határozatával
NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. számú módosítás
NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. számú módosítás 2016.03.15. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az Osztályszövetség neve: Nautic370Run Osztályszövetség. Az osztály kommunikációs
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat I. Általános rendelkezések 1. A Ceglédi Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzatának célja, hogy a könyvtár szolgáltatásaival összefüggő, tevékenységéhez kapcsolódó konkrét bejelentés,
MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018.
MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. I. A versenyrendszer célja: a, a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) amatőr versenyrendszerének elsődleges célja a Muaythai (thaibox)
BÍRÓI SZABÁLYZAT. Érvényes: május 18-tól
BÍRÓI SZABÁLYZAT Érvényes: 2016. május 18-tól 1 PREAMBULUM Jelen bírói szabályzat a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (a továbbiakban: MRGSZ) Bírói Szabályzata (a továbbiakban: Bírói Szabályzat), amely
MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018.
MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. I. A versenyrendszer célja: a, a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) amatőr versenyrendszerének elsődleges célja a Muaythai (thaibox)
MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE. Monor november 5.
MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE Monor 2016. november 5. A verseny fővédnöke: Harmat László VIII. dan nagymester A Magyar ITF Taekwon-do
Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata
PREAMBULUM Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 1992. szeptember 24-én elfogadott és 2001. május 16-án módosított EURÓPAI SPORT CHARTA és SPORT ETIKAI KÓDEX alapelveként jelöli, hogy a FAIR PLAY
Az ETKA - Jóga Nemzetközi Egyesület Oktatási Szabályzata
Az ETKA - Jóga Nemzetközi Egyesület Oktatási Szabályzata Jelen szabályzatnak az a célja, hogy megfelelő keretbe és egységbe foglalja az ETKA-Jóga Nemzetközi Egyesület (továbbiakban EJNE) minőségi elvárásait
ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA MEGHÍVÓ
ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA 2010. Mezőhegyes, 2010. november 27, szombat 10 óra MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk és várjuk az ITF Taekwon-do sportegyesületeket a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség 2010.évi Országos
III. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor November 17.
III. Monor Kupa Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny Monor 2012. November 17. Szeretettel meghívjuk a Monori Sportegyesület ITF Taekwon-Do szakosztály által
MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE
MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE 2011 1. Az Etikai Kódex célja és alapelvei 1.1 A MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG (továbbiakban: MASZK) Etikai Kódexe a Közösség etikai önszabályozásának dokumentuma.
MAGYAR RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG VERSENYBÍRÓI SZABÁLYZATA
MAGYAR RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG VERSENYBÍRÓI SZABÁLYZATA 1. A MRASZ Bírói Bizottsága. A MRASZ Bírói Bizottsága a MRASZ Elnöksége által megbízott testület. Feladatait a MRASZ Elnöksége felügyelete mellett
Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21.
Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2001. június 21. 2 TARTALOMJEGYZÉK I./ Szervezeti felépítés 1./ Közgyűlés 2./ Elnökség 3./ Munkaszervezet:
III. 3. Egységes módszertani mérés az integritás helyzetéről (integritás menedzsment értékelő lap)
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 0. évi integritásjelentése III.. Egységes módszertani mérés az integritás helyzetéről (integritás menedzsment értékelő lap) Az integritás menedzsment táblázat
Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése
Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Működési Szabályzat ajánlás a regionális koordinációk részére. Egyesületi Elnökség által jóváhagyva: 2011.
JÓ GYAKORLAT. A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást
JÓ GYAKORLAT A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást 1 Bevezetés A József Attila ÁMK-ban nagy hagyománya van a versenyeknek, különösen a József Attila Napokon rendezett versenycsokornak.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS SZAKMAI GYAKORLAT MEGVALÓSÍTÁSÁRA amelyet létrejött egyrészről a Károli Gáspár Református Egyetem (1091 Budapest, Kálvin tér 9.; Adószáma: 18060676-2-43; OM azonosító: FI 44189;
Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont Cím: 3700 Kazincbarcika, Szent Erzsébet sétány 2.
XVII. Magyar Mazsorett Bajnokság Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont Cím: 3700 Kazincbarcika, Szent Erzsébet sétány 2. A verseny rendezője: Százszorszép Mazsorett Csoport, Szendrő Magyar Majorette Szövetség
Az MRSZ JT Szervezeti és Működési Szabályzata 2015-16 2015.09.29-i változat
Az MRSZ JT Szervezeti és Működési Szabályzata 2015-16 2015.09.29-i változat A Szabályzat az MRSZ JT 2013.szeptember 1-jei közgyűlésén elfogadott Alapszabályra épül, annak szerves részét képezi. Jelen Szabályzat
Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság...
Tartalom Tartalom... 1 Általános rendelkezések... 2 Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára... 3 Vizsgabizottság... 4 A vizsga lefolytatása... 4 Jegyzőkönyv... 4 Tanúsítvány... 4 Díj... 5 Hatálybalépés...
AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26)
L 179/72 AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26) AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK KORMÁNYZÓTANÁCSA,
Etikai Kódex az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgárai számára
Etikai Kódex az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgárai számára Preambulum Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az európai hagyományokra épülő minőségi felsőoktatás és kutatás érdekeit szolgálja, küldetése
II. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor Május 29.
II. Monor Kupa Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny Monor 2010. Május 29. Szeretettel meghívjuk a Monori Sportegyesület ITF Taekwon-Do szakosztály által
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
1. Általános rendelkezések
1. Általános rendelkezések (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és Működési Rendjének (a továbbiakban:
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem)
A pénztárak közgyűléseivel kapcsolatos tartalmi és formai elvárások, a közgyűlések feldolgozása során szerzett tapasztalatok
A pénztárak közgyűléseivel kapcsolatos tartalmi és formai elvárások, a közgyűlések feldolgozása során szerzett tapasztalatok Jogszabályi háttér: A pénztári közgyűlések előkészítését, lebonyolítását és
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 64/2009. (XII.23.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzati szakképzési ösztöndíj támogatásról
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 64/2009. (XII.23.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzati szakképzési ösztöndíj támogatásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról
A horgász vizsgáztatás szabályzata KINONAT
A horgász vizsgáztatás szabályzata KINONAT Adatvédelem A vizsgáztatásban résztvevőket kötik az adatvédelemmel összefüggő jogszabályi előírások. A horgászvizsgára jelentkezők személyes adatait a vizsgáztatásban
Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata
Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás (3922, Taktaharkány, Gépállomás
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KOSÁRLABDA SZÖVETSÉG KOSÁRLABDA JÁTÉKVEZETİK MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KOSÁRLABDA SZÖVETSÉG KOSÁRLABDA JÁTÉKVEZETİK MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A JÁTÉKVEZETİ - 2 - Kosárlabda játékvezetı az a személy, aki kosárlabda mérkızések levezetésére képesítést
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03.
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2001. május 03. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza
AZ ANATÓMIA, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTAN TANTÁRGGYAL KAPCSOLATOS TANULMÁNYI INFORMÁCIÓK 2014/2015-ös tanév, I. félév, II. évfolyam FOK
Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701
Tájékoztató. a közigazgatási és ügykezelői alapvizsgáról a vizsgázók részére. Budapest, 2008.
Tájékoztató a közigazgatási és ügykezelői alapvizsgáról a vizsgázók részére Budapest, 2008. 1. VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK 1992. évi XXIII. tv. 25. (3-6) bek., 68. (1-2) a köztisztviselők jogállásáról bek.
MAMS Sportfelügyelői és Versenyigazgatói szeminárium. Nagy Attila MAMS
MAMS Sportfelügyelői és Versenyigazgatói szeminárium 2017 Nagy Attila MAMS 2017 1 A képzés célja: Sportfelügyelők és Versenyigazgatók szakmai tudásának frissítése és aktualizálása, Az egységes eljárási
SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
XI. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA (2016) ELJÁRÁSI SZABÁLYOK
XI. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA (2016) ELJÁRÁSI SZABÁLYOK I. Fogalmak 1. A verseny során a következő fogalmak alatt az alábbiak értendők: Jogeset Verseny Bírói testület Szervezőbizottság A szervezőbizottság
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
MÁSODIK JELENTÉS TERVEZETE
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2013/2241(DEC) 7.7.2014 MÁSODIK JELENTÉS TERVEZETE az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének Hivatala 2012-es pénzügyi évre
Helyi értékelési szabályzat
SZÁZHALOMBATTAI ÖNKORMÁNYZAT SZÁZHALOMBATTAI SZÁZSZORSZÉP ÓVODA OM: 032791 2440 Százhalombatta Posta köz.4. 1 Helyi értékelési szabályzat Hatályos: 2016. október 1. 2 A Százhalombattai Százszorszép Óvoda
VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT
1. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) Az Egyesületi választásokat a Választási Szabályzata mellett
AZ ÉLSPORT ÉS A SPORTDÍJAK FINANSZÍROZÁSÁRA IRÁNYULÓ NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT A ÉVBEN
A Zenta községben az élsport és a sportdíjak finanszírozásának módjáról szóló szabályzat (Zenta Község Hivatalos Lapja, 27/2015. szám) 8. szakasza alapján az élsport finanszírozására irányuló nyilvános
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ. rövidített megnevezés: Hunnia Kuvasz Egyesület
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a rendes tagok és a felvételt kérők személyes adatainak kezeléséhez 1. Adatkezelő megnevezése megnevezés: Hunnia Kuvasz Tenyésztői és Kulturális Egyesület rövidített megnevezés:
MAGYAR RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG VERSENYBÍRÓI SZABÁLYZATA
MAGYAR RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG VERSENYBÍRÓI SZABÁLYZATA 1. A MRASZ Bírói Bizottsága. A MRASZ Bírói Bizottsága a MRASZ Elnöksége által megbízott testület. Feladatait a MRASZ Elnöksége felügyelete mellett
Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje
Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1. A Külügyi Bizottság résztvevői (1) A Külügyi Bizottság (továbbiakban: Bizottság) teljes jogú tagjai az Informatikai Kar
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
Hatályos: év október hó 1. napjától
HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Óbudai Almáskert Óvoda Hatályos: 2016. év október hó 1. napjától Az Óbudai Almáskert Óvoda köznevelési intézményben a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak
Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete
MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Verzió: 1 Készítette: Készítette: Sebestény
A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA
A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA 2014. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,
Az irányítói fokozatra történő vizsgázás első lépése az írásbeli (theoretical) vizsga 75, vagy annál magasabb
Hatályos 2018. június 16-tól. VIZSGÁK SZABÁLYAI A MAGYAR DIVÍZIÓBAN ÍRÁSBELI VIZSGA Az irányítói fokozatra történő vizsgázás első lépése az írásbeli (theoretical) vizsga 75, vagy annál magasabb pontszámmal
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD
OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési
2 14. (1) A képviselő-testület szükség szerint, de évente legalább nyolc ülést tart. A képviselő-testületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi
1 Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10 /2013. (V.30.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4 /2011. (IV.15.) önkormányzati rendelet módosításáról
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
Komárom Városi Sportegyesület 2922 Komárom, Stadion út 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2009. április 24. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza az egyesület szerveinek,
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása
1 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2017. (IV. 1) OBH utasítása az európai jogi szaktanácsadói hálózatról szóló 9/2016. (X. 17.) OBH utasítás módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX.
A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2009. június 22-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló 2005.
AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá.
Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása Közbeszerzési szabályzata Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal hagyott jóvá. Társulás elnöke
11/1999. (X. 6.) IM rendelet. a bírósági fogalmazók joggyakorlatáról és képzéséről. A fogalmazók felvételi rendje 3
Hatály: 2018.I.1. - 11/1999. (X. 6.) IM rendelet a bírósági fogalmazók joggyakorlatáról és képzéséről Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 3. -ának (3)
TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata
TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. szakasz. 2. szakasz. 3. szakasz
A művelődésről szóló törvény 10. szakaszának 1. bekezdése (Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 2009/72. szám), Topolya község Statútuma 68. szakaszának 8. pontja (Topolya Község Hivatalos Lapja, 2008/15,
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Miskolc, 2012. 8.2. számú Egyetemi Szabályzat Hallgatók Előnyben Részesítésével Foglalkozó Bizottság
Hatályos augusztus 1. napjától!!!
Hatályos 2016. augusztus 1. napjától!!! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 64/2009. (XII.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzati szakképzési ösztöndíj támogatásról 1 Zalaegerszeg Megyei
A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata
A HTE Infokommunikációs Szakértő Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata Budapest, 2013. július 32015 november 26. 1. Bevezetés 1.1. A HTE Választmánya 2011 áprilisában létrehozta az Infokommunikációs