29/2003. (XI. 25.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet
|
|
- Virág Kovácsné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 29/2003. (XI. 25.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetben) Dunaharaszti Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvényben, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvényben (továbbiakban: Gyvt.) foglalt felhatalmazás alapján az önkormányzat által a gyermekek részére nyújtható pénzbeli és természetbeni ellátásokról, a gyermekvédelem helyi rendszeréről az alábbi rendeletet alkotja. I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet célja 1. E rendelet célja, hogy az önkormányzat közigazgatási területén megállapítsa azokat az alapvető szabályokat, amelyek alapján az önkormányzat segítséget nyújt a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, illetve gondoskodik a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről. A rendelet hatálya 2. (1) a) 1 A rendelet hatálya kiterjed Dunaharaszti Város területén tartózkodó magyar állampolgárságú, az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, a magyar hatóságok által menekültként elismert gyermekre, 24. életévét be nem töltött fiatal felnőttre, valamint szüleire; b) 1 a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK tanácsi rendeletben meghatározott jogosulti körbe tartozó személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik. (2) E rendelet szerint kell eljárni az (1) bekezdésben meghatározott személyeken kívül a Dunaharaszti Város területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelme érdekében, ha az intézkedés elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna. (3) A rendelet hatálya a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országok állampolgárainak a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló évi XXXIX. tv. rendelkezései szerint jogszerűen Magyarországon tartózkodó gyermekeire is. A gyermekek védelmének rendszere 3. (1) A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői, vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység. (2) A Képviselő-testület e rendeletben foglaltak szerint biztosítja a pénzbeli, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat, továbbá szervezi és közvetíti a máshol igénybe vehető ellátásokhoz való hozzájutást. (3) A gyermekek védelmét a Képviselő-testület a következő pénzbeli ellátások, illetve személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások keretében biztosítja:
2 a)³,9 Pénzbeli ellátás: - támogatás ételallergiában szenvedő, tartósan beteg gyermekek részére; b)³,11 Természetbeni ellátások: ba) rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény; bb) tankönyv-, tanszerellátás támogatása, étkezési térítési díjak kedvezménye; bc) gyermekétkeztetés: - intézményi gyermekétkeztetés - szünidei gyermekétkeztetés - bölcsődei gyermekétkeztetés; bd) ROTA és HPV vírus elleni védőoltás nyújtása; valamint minden, a 8. (2) bekezdésében részletezett ellátás. c) 9,11 Személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások: - gyermekek napközbeni ellátása, - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, - Család- és Gyermekjóléti Központ. Eljárási rendelkezések 4. (1) Az e rendeletben szabályozott pénzbeli gyermekvédelmi ellátások megállapítására irányuló kérelmet a szülő, vagy más törvényes képviselő a Polgármesteri Hivatalnál terjesztheti elő. (2) A pénzbeli ellátások megállapítását nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, továbbá más, családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet is kezdeményezheti. (3) E rendelet 6., 6/A., 7., 14., 15. -aiban szabályozott ellátások megállapítását a Képviselőtestület a Szociális és Egészségügyi Bizottságra (továbbiakban: Bizottság) ruházza át. 5. (1) A támogatások iránti kérelmet a szülő, vagy más törvényes képviselő nyújthatja be a Polgármesteri Hivatalhoz, mely kérelemhez csatolni kell: a) a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 2. számú melléklete szerinti nyilatkozatot a megfelelő igazolásokkal együtt; b) a gyermek elhelyezése, vagy ideiglenes hatályú elhelyezése és a gyámrendelés tárgyában hozott bírósági és gyámhatósági határozatot, illetőleg az a) pontban megjelölt jogszabály 18. (2) bekezdésében meghatározott jegyzőkönyvet; c) 7 a Gyvt a (4) bekezdésének e) pontjában szabályozott esetben a tartósan beteg, illetőleg fogyatékos gyermek egészségi állapotára vonatkozó igazolást; d) 7 a Gyvt a (3) bekezdésében szabályozott esetben az oktatási intézmény igazolását a nappali oktatás munkarendje szerint fennálló tanulói vagy hallgatói jogviszonyról; e) 1, 7, 11 Dunaharaszti Önkormányzatának a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 4/2015. (II. 27.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet függelékét képező jövedelem- és vagyonnyilatkozat vagyonra vonatkozó részének kérelmező által kitöltött részét. Ha a jövedelem egésze vagy egy része nem forintban keletkezik, akkor a jövedelem- és vagyonnyilatkozatban külön is fel kell tüntetni a külföldi pénznemben szerzett jövedelmet. Ha a feltüntetett vagyon nem Magyarország területén van, a forgalmi értéket a vagyon helye szerinti állam hivatalos pénznemében is fel kell tüntetni; f) 7 g) 7 h) 1 A 2. b) pontja szerinti személynek - az e rendeletben meghatározottakon túl - csatolnia kell ha) a tartózkodási engedély másolatát; 2
3 hb) a tartózkodás jogcímét igazoló egyéb iratokat, így különösen a tanulói, illetve hallgatói jogviszony fennállásáról szóló igazolást; hc) a rokoni kapcsolatot igazoló irat másolatát, amennyiben hozzátartozóként válik jogosulttá az ellátásra. i) 1 Ha a 2. b) pontja szerinti személy esetében a szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más tagállam, illetve nemzetközi szerződés alapján azonos jogállást élvező más állam illetékes hatóságának igazolása szükséges, annak beszerzése céljából a Magyar Államkincstár Pest Megyei Terület Igazgatóságát kell megkeresni. j) 1 Ha a szociális ellátásban részesülő személy állandó lakóhelyét letelepedés szándékával az Európai Gazdasági Térség másik tagállamába kívánja áthelyezni, ezt köteles jelezni a Bizottság felé. A bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a jogalap nélkül igénybe vett ellátás szabályai az irányadók. (2) Az egy főre jutó havi jövedelem számításánál a közös háztartásban élő közeli hozzátartozók tényleges nettó összjövedelmét csökkenteni kell a támogatást kérő és házastársa által bírósági határozat alapján eltartott rokon részére teljesített tartásdíj összegével. (3) A jövedelem megállapításánál a kérelem benyújtását megelőző három hónap havi átlagát kell figyelembe venni, nem rendszeres jövedelme esetén a megelőző egy évet. Ettől eltérni akkor lehet, ha a jövedelmi viszonyokban igazolható ok miatt tartós romlás vélelmezhető. (4) A (2) bekezdésben meghatározott összeg számításánál - a kérelem benyújtása időpontjában - közös háztartásban élő közeli hozzátartozóként kell figyelembe venni: a) a szülőt, a szülő házastársát vagy élettársát, b) a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermeket, c) a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató gyermeket, d) korhatárra tekintet nélkül tartósan beteg, illetőleg testi, érzékszervi, értelmi, beszéd-, vagy más fogyatékos (a továbbiakban: tartósan beteg, illetőleg fogyatékos) gyermeket, e) az a)-d) pontokba nem tartozó, a Csjt. alapján a szülő, vagy házastárs által eltartott rokont. (5) A benyújtott jövedelem-nyilatkozatban és igazolásban szereplő adatok valódisága az eljárás során szükség esetén környezettanulmány készítésével ellenőrizhető. (6) A Képviselő-testület a rendszeres és rendkívüli támogatás megállapításához a szülő és a gyermek jogai és kötelezettségei érvényesülését, a jövedelmi viszonyokat, a szociális rászorultságot minden esetben, a vagyoni- és jövedelmi viszonyok összefüggését szükség szerint vizsgálja. 6. ³ 6/A. ³ 7. 9 II. FEJEZET A PÉNZBELI ELLÁTÁSOK Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Támogatás ételallergiában szenvedő, tartósan beteg gyermekek részére os, 7/A. 10 (1) 11 Azon gyermekek részére, akik a) a Gyvt. 21/B. (1) bekezdése alapján az intézményi térítési díj összegéből 100 %- 3
4 b) a Gyvt. 21/B. (2) bekezdése alapján az intézményi térítési díj összegéből 50 %- os kedvezményre jogosultak (normatív kedvezmény) és tartós betegségüket olyan ételallergia okozza, ami folytán az intézményben speciális étrendet kell kialakítani számukra, az Önkormányzat támogatást nyújt oly módon, hogy étkeztetésük személyi térítési díjának a normatív kedvezményen felüli részét átvállalja. (2) A támogatás iránti kérelmet az intézményvezetőnél kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell a) a gyermek tartós betegségét tanúsító szakorvosi igazolást, b) a szülő (gondviselő) adatait. (3) Az intézmény a) a kérelmet és annak mellékleteit megküldi a polgármesteri hivatal részére, b) a tárgyhót követően elkészíti a jogosultak adatait, valamint a támogatások összegét tartalmazó kimutatást, és azt minden hónapban megküldi a polgármesteri hivatal részére. (4) A polgármesteri hivatal a támogatás iránti kérelmet elbírálja és az (1) bekezdésben foglaltak alapján gondoskodik a döntés végrehajtásáról. Természetben nyújtott ellátások 8. ³, 11 (1) 11 (2) Természetbeni ellátás különösen az általános iskolás gyermek tankönyv- és tanszer ellátásának támogatása, a gyermekintézmények étkezési térítésének díjkedvezménye, tandíj, egészségügyi szolgáltatásért fizetendő térítési díj, illetve egyéb ellátás kifizetésének átvállalása. (3) A Jegyző az arra jogosult kérelmező számára rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt állapít meg. A jogosultság feltételeit és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel igénybe vehető támogatások körét egyéb jogszabály tartalmazza. (4) Az Önkormányzat a gyermek életkorának megfelelően intézményi gyermekétkeztetést biztosít a bölcsődében, óvodában, általános iskolában. (5) Az Önkormányzat a Gyvt. 21/C. rendelkezése szerint oly módon biztosítja az arra jogosultak részére a szünidei gyermekétkeztetést, hogy a polgármesteri hivatal a Család- és Gyermekjóléti Szolgálattal együttműködve összegyűjti az általa előzetesen rendelkezésre bocsátott nyomtatványokat, majd azok összesítését követően a Szolgálat megrendeli a szükséges mennyiségű ebédet, továbbá megszervezi annak kiosztását. (6) Az Önkormányzat támogatást nyújt a HPV vírus elleni védekezéshez, melynek keretében jövedelemhatártól függetlenül, minden dunaharaszti állandó lakcímű, az általános iskolák 7. osztályának fiú tanulója jogosult a HPV vírus elleni oltóanyagra. A jogosultak körének pontos felmérése, összesítése és a védőoltás megszervezése, koordinálása a polgármesteri hivatal feladata. A támogatás teljes körű, tartalmazza az oltóanyag ellenértékét és a gyermekorvos díját is. (7) Az Önkormányzat támogatást nyújt a ROTA vírus elleni védekezéshez. A támogatásra azok a dunaharaszti állandó lakcímmel rendelkező családok pályázhatnak a polgármesteri hivatalban, akik 6-32 hetes csecsemőt nevelnek, és a családban az egy főre eső jövedelmük nem haladja meg a nyudíjminimum 200 %-át. A támogatás teljes körű, tartalmazza az oltóanyag ellenértékét és a gyermekorvos díját is. III. FEJEZET SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ ELLÁTÁSOK 9. (1) A személyes gondoskodás igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, vagy törvényes képviselője (továbbiakban: kérelmező) kérelmére történik. (2) 11 A kérelmező a személyes gondoskodás körébe tartozó ellátás igénybevételére irányuló szóbeli kérelmét az intézmény vezetőjénél nyújthatja be, aki az adott eset vonatkozásában, szakmailag szükségesnek ítélt ellátási forma tárgyában kétoldalú együttműködési megállapodást 4
5 köt az ügyféllel. Az alapellátási forma térítésmentesen jár minden igénybevevő részére, ez alól kivételt képez a család és gyermekjóléti szolgálat által szervezett nyári napközis tábor, amelynek térítési díját a mindenkor hatályos önkormányzati díjrendelet tartalmazza. (3) 11 (4) A személyes gondoskodás feltételeiről a kérelem benyújtásakor a kérelmezőt tájékoztatni kell. (5) A személyes gondoskodást nyújtó ellátás megkezdése előtt az ellátásra jogosult gyermeket és törvényes képviselőjét tájékoztatni kell: - az ellátás tartamáról és feltételeiről, - az intézmény által vezetett, reá vonatkozó nyilvántartásokról, - az intézmény házirendjéről, - a fizetendő térítési, illetve gondozási díjról. (6) Az ellátásra jogosult köteles: - az (5) bekezdésben foglalt tájékoztatás tudomásul vételéről nyilatkozni, - az intézményi nyilvántartásokhoz adatokat szolgáltatni, - a jogosultsági feltételekben, illetve nyilvántartott adataiban bekövetkezett változásokról nyilatkozni. Gyermekjóléti alapellátások 10. (1) A gyermekjóléti alapellátások célja a gyermek családban történő nevelésének elősegítése, a veszélyeztetettség kialakulásának, illetve a gyermek családjából való kiemelésének megelőzése, valamint a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése. Az alapellátásoknak hozzá kell járulniuk a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez, életkörülményeinek javításához. (2) Az Önkormányzat az alábbi gyermekjóléti alapellátásokat biztosítja: a) gyermekjóléti szolgálat; b) gyermekek napközbeni ellátása keretében: - bölcsőde, - óvoda, - iskolai napközis foglalkozás; c) átmeneti gondozás keretében: helyettes szülői hálózat. Család- és Gyermekjóléti Szolgálat (1) A gyermekjóléti szolgáltatás a családsegítéssel egy szolgáltató a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat keretében működik. (2) A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat feladatai: - a településen élő gyermekek szociális helyzetének folyamatos figyelemmel kísérése, - a gyermekek jogairól, a részükre biztosított támogatásokról való tájékoztatás, az ezekhez való hozzájutás elősegítése, - a nevelési-oktatási intézmények gyermekvédelmi feladatai ellátásának segítése, - felkérésre környezettanulmány készítése, illetve az örökbe fogadni szándékozók körülményeinek vizsgálata, - vezetője útján a gyermekjogi képviselő feladatainak ellátása, - gyermekvédelmi szakellátásba került gyermek családjának gondozása, - utógondozás, - jelzőrendszer működtetése, koordinálása, - életvezetési nevelési, egészségügyi tanácsadás, - szabadidős, prevenciós programok szervezése, - nyári napközis tábor szervezése, 5
6 - a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás segítése, megszervezése. 11/A. 11 (1) (2) (3) 5 Gyermekek napközbeni ellátása 12. (1) Az önkormányzat a gyermekek napközbeni ellátása keretében a családban élő gyermekek - életkoruknak megfelelő - nappali felügyeletét, gondozását, nevelését és étkezését szervezi meg azok számára, akiknek napközbeni ellátásáról a szüleik, gondozóik munkavégzésük, egészségi állapotuk, vagy egyéb ok miatt nem tudnak gondoskodni. (2) A gyermekek napközbeni ellátását elsősorban az olyan gyermekek számára kell biztosítani, - akiknek testi, szellemi fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szükségük, - akiket egyedülálló vagy időskorú személy nevel, - akikkel együtt a családban három, vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási díjban, vagy ápolási díjban részesül, - akikről a szülőjük, gondozójuk szociális helyzete miatt nem tud gondoskodni. (3) A gyermekek napközbeni ellátásának intézményi formái: bölcsőde, óvoda, általános iskolai napközi. Bölcsőde 13. (1) A bölcsőde alapellátásként a családban nevelkedő, 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosítja. (2) A bölcsőde az alapellátáson túl szolgáltatásként időszakos gyermekfelügyelettel, speciális tanácsadással vagy más, gyermeknevelést segítő szolgáltatásokkal segíti a családokat. (3) A bölcsődei ellátás megszűnik annak a nevelési évnek a végén, amikor a gyermek a 3. életévét betölti, kivéve, ha testi, vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre; ebben az esetben a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében. Térítési díjak 14. (1) 7 A gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézményben az alapellátások körébe tartozó szolgáltatások közül az étkeztetésért és a gondozásért kell térítési díjat fizetni. (2) 11 Az intézményi térítési díjakat a Képviselő-testület az önkormányzat mindenkor hatályos díjrendeletében határozza meg. (3) Az intézményi térítési díjról az ellátási területen élő lakosságot a jegyző a szokásos módon tájékoztatja. (4) Az intézményi térítési díj alapja az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. (5) A személyi térítési díjat az intézményvezető állapítja meg az intézményi térítési díj egy napra jutó, általános forgalmi adóval növelt összege, az igénybe vett étkezések száma, továbbá a normatív kedvezmények figyelembe vételével. Díjkedvezmények 15. (1) Az intézmény vezetője az ellátás megkezdésekor, de legkésőbb az ellátás igénybevételétől számított 30 napon belül értesíti a kötelezettet a személyi térítési díjról. 6
7 (2) 7 A térítési díjat az arra jogosultak számára a Gyvt-ben foglalt kedvezményekkel csökkenteni kell. (3) Ha a kötelezett a személyi térítési díj összegével nem ért egyet, vagy annak a normatív kedvezményeken, illetve egyéni kedvezményeken túli további csökkentését (elengedését) kéri, az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a Bizottsághoz fordulhat. Ebben az esetben a Bizottság a kérelem tárgyában határozattal dönt. (4) 6 a) Azon gyermekek részére, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, és ezáltal 50%-os díjkedvezményre jogosultak, a személyi térítési díj fennmaradó részét az Önkormányzat biztosítja. b) Az a gyermek, akinek családjában az egy főre eső jövedelem az öregségi nyugdíjminimum 150%-át nem haladja meg, és a család az évi III. tv. 4. (1) b) pontja szerinti vagyonnal nem rendelkezik, az intézményi étkeztetést térítésmentesen veheti igénybe. c) Azon gyermek részére, akinek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 175%-át, és a család az évi III. tv. 4. (1) b) pontja szerinti vagyonnal nem rendelkezik, az intézményi étkeztetés során a személyi térítési díj 50%-át az Önkormányzat biztosítja. (5) 7 A személyi térítési díjat egy havi időtartamra előre kell megfizetni. 15/A. 11 Dunaharaszti Önkormányzat közigazgatási területén a Gyvt. 40/A. -ában meghatározott speciális szolgáltatásokat (Család és Gyermekjóléti Központ) a Szigetszentmiklósi Család és Gyermekjóléti Szolgálat látja el. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 16. (1) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Dunaharaszti Önkormányzat 4/1998. (III. 23.) Ök. sz. rendelete. Dr. Szalay László sk. polgármester Pethő Zoltán sk. jegyző Záradék: A rendelet kihirdetve november 25-én. Dunaharaszti, november 25. Pethő Zoltán sk. jegyző A rendelet egységes szerkezetbe foglalva: június 1-jén Dunaharaszti, június 1. Kiss Gergely jegyző ¹ Módosította a 15/2004. (VIII. 3.) rendelet, mely hatályos augusztus 3-tól ² Módosította az 5/2005. (III. 30.) rendelet, mely hatályos március 30-tól ³ Módosította az 1/2006. (I. 31.) rendelet, mely hatályos január 31-től 4 Módosította a 21/2007. (XII. 18.) rendelet, mely hatályos január 1-től 5 Módosította az 1/2009. (I. 27.) rendelet, mely hatályos január 27-től 6 Módosította a 11/2009. (VI. 30.) rendelet, mely hatályos szeptember 1-től 7 Módosította a 14/2012. (IV. 24.) rendelet, mely hatályos május 1-től 8 Módosította a 26/2012. (XII. 1.) rendelet, mely hatályos december 1-től 7
8 9 Módosította a 20/2013. (XI. 29.) rendelet, mely hatályos január 1-től 10 Módosította a 10/2014. (V. 5.) rendelet, mely hatályos május 5-től 11 Módosította a 11/2018. (VI. 1.) rendelet, mely hatályos június 1-től 8
29/2003. (XI. 25.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet
29/2003. (XI. 25.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetben) Dunaharaszti Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes
I. fejezet Általános rendelkezések
Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004. /VI. 25./ RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről Sármellék Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete
Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
A rendelet célja. A rendelet hatálya 2..
Szentpéterfölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (IV. 11.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról 1 Szentpéterfölde Község Önkormányzati Képviselő-testülete
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet Balotaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 16..(1) bekezdésében
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013.(XII.31) rendelete a gyermekek védelméről. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013.(XII.31) rendelete a gyermekek védelméről A képviselő-testület a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, 1997. évi XXXI. tv.
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi
Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról
Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról 1. Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati
Csörnyeföld Község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2000.(VII.17.) sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Csörnyeföld Község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2000.(VII.17.) sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Csörnyeföld Község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/1998.(III.16.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (módosításokkal egységes szerkezetben) Módosító rendeletek: 2/2005.(II.11.)
Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község
Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
Egységes szerkezetben 3.
Nagyrécse Községi Önkormányzat Képviselő testületének Az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról szóló 3/2011. (II.15.) sz. rendelettel, a 8/2009.(V.05.) sz. rendelettel és a 6/2008.
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről.
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/1998.(IV.01.) ÖKT számú RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről. I.
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/1998.(IV.01.) ÖKT számú RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről I. rész Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi Önkormányzatokról
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.
I.rész A rendelet célja, hatálya
TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2006. (VI. 1.) rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tét Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
az azt módosító 3/2006. (I. 27.), a 10/2006. (III. 31.) és a 20/2007. (XII. 27.) rendeltekkel egységes szerkezetben I. rész
Fürged község Önkormányzati Képviselő-testülete 2/2005./III. 8./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről az azt módosító 3/2006. (I. 27.), a 10/2006. (III. 31.) és a 20/2007. (XII. 27.) rendeltekkel
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe
Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe Zákány Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
3/2006. (II. 16.) rendelete
1 Nagykörű Község Önkormányzatának 4/2007. (II. 15.) és 21/2007. (XI. 29.) rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2006. (II. 16.) rendelete a pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi
Nyim Község Képviselő-testületének 3./1998. (II. 7.) sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. I. rész
Nyim Község Képviselő-testületének 3./1998. (II. 7.) sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről I. rész Nyim Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Csomád község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2004. (I. 12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Csomád község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2004. (I. 12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetbe foglalva a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 8/2004.(XI.08.)
A gyermekek védelmének helyi rendszere
1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek
bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.
Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről.
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 4/2006.
A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
A rendelet célja, hatálya, ellátási formák
Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII.06.) ÖKT. számú rendelete Daruszentmiklós Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. december 14. napján.) Siófok Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának
Jobbágyi Község Képviselő-testületének 2/2007. (I. 26.) rendelete a gyermekek védelméről. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
Jobbágyi Község Képviselő-testületének 2/2007. (I. 26.) rendelete a gyermekek védelméről Jobbágyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.
Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2006.(III.28.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról
Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
Öttömös Község Képviselőtestületének 7/2003. (VIII.15.) Ktr. számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
Öttömös Község Képviselőtestületének 7/2003. (VIII.15.) Ktr. számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről egységes szerkezetben a 7/2004. (IV.08.), a 9/2005. (IX.01.), a 4/2006. (III.31.), a 13/2006.
2. 3 A rendelet hatálya
NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/1998. (III.31.) rendelete (11/2000. (IV.25.), 1/2003. (I.28.), 16/2004. (VI.30.), 28/2004. (XII.15.), 12/2005. (IX.28.) rendeletekkel módosítva) a
Általános rendelkezések
1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint az ehhez kapcsolódó térítési díjakról szóló 3/1998. (II. 02.) Makó ör. rendelete
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE A gyermekvédelemről és a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásának helyi szabályairól. ( egységes szerkezetben) Jászszentandrás
Zalaszántó község Önkormányzati Képviselı-testülete. 6/2004. (VII. 14.) számú R E N D E L E T E
Zalaszántó község Önkormányzati Képviselı-testülete 6/2004. (VII. 14.) számú R E N D E L E T E az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátásokról (Egységes szerkezetben.) Egységes szerkezetbe
14/2004. (VI. 24.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2004. (VI. 24.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a jogalkotásról
Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2006.(III.31.) rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2006.(III.31.) rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 6/2012.(III.1.), 23/2013.(XII.21.), 25/2014.(XI.27.)
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja
Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Döbrököz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (IV.30.) rendelete
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (IV.30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 8/2005. (IX.26.), 13/2005. (XII.15.) rendelettel.)
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról.
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 0/003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról. Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek
Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzata A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
1/1998.(I. 20.) 1 R E N D E L E T E
Marcalgergelyi község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/1998.(I. 20.) 1 R E N D E L E T E A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 2 1 Módosította az 5/l999.(IV.21.) és 7/2003.(VII.10.) rendelet
Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 6/2009. (III.25.) számú rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről.
Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 6/2009. (III.25.) számú rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Hagyárosbörönd község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1998./IV.16./ r e n d e l e t e. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1998./IV.16./ r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorvás Nagyközség Önkormányzatának
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a
Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2009. (VI. 30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2009. (VI. 30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége
Bakonyszentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VIII.26.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Bakonyszentkirály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
I. RÉSZ. I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1..
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2009.(V. 13.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól a 29/2013. (XII.19.) sz. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szövege
Pusztavacs Községi Önkormányzat 16/2004.(VIII.26.) számú rendelete
Pusztavacs Községi Önkormányzat 16/2004.(VIII.26.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Pusztavacs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Lókút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2006. (III.31.) rendelete GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL
Lókút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2006. (III.31.) rendelete GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL Lókút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a többször módosított 1997. XXXI. törvényben kapott felhatalmazás
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
Doboz Nagyközség Önkormányzata 28/2008. (XII.12.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya
Doboz Nagyközség Önkormányzata 28/2008. (XII.12.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen módosított
PORVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2008. (VI. 27.)) Ör. számú önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. I.
PORVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2008. (VI. 27.)) Ör. számú önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Porva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
A RENDELET CÉLJA 1.. A RENDELET HATÁLYA 2..
Tarnaméra Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2004. (IV. 01.) rendelete a gyermekek pénzbeli és természetbeni, valamint személyes gondoskodást nyújtó ellátásáról. Tarnaméra Községi Önkormányzat
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület. 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL Görcsönydoboka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16..
A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Magyarpolány Község Önkormányzata Képviselı-testületének a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 7/2004. (II.12.) rendelete (egységes szerkezetben) Magyarpolány Község Önkormányzatának Képviselıtestülete
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat
Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,
Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben)
Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2011.(IX.16.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011.(IX.16.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(V.1.)számú r e n d e l e t e a gyermekvédelmi ellátásokról
Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(V.1.)számú r e n d e l e t e a gyermekvédelmi ellátásokról Előszállás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelmérôl
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (VI.20.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (VI.20.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Általános rendelkezés
Nemesszalók község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/1998.(I. 29.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (A 6/1999 (IV.20.); 10/2003. (VII.17.); 10/2004. (IV.30.); 10/2005. (X.28.)
Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2005.(XI.1.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól
Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2005.(XI.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a módosításokról szóló 2/2011.(II.17.), 20/2011.(XII.16.)
Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010. (II. 1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010. (II. 1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A gyermekek részére nyújtandó pénzbeli és természetbeni ellátásokról és a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek
Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Egységes szerkezetben a 4/2006 (II.16) és a 8/2006(V.19), 2/2009.(I.23.), a 10/2009.(III.20.)
Kisszállás község Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2003.(IX.01.) számú RENDELETE. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kisszállás község Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2003.(IX.01.) számú RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről (a 18/2003.(XI.1.), a 26/2003.(XII.18.), a 17/2004.(VII.1.), a 2/2005.(I.28.), 12/2005.(VIII.25.),
KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete
KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ 6/1998./IV.27./ÖR. MÓDOSÍTÁSÁRÓL (Egységes szerkezetben a 6/2003./VI.25./Ö.r.,