Dr. Tóth József egyetemi tanár a PTE rektora Pécs, Szántó Kovács J. u. 1/b Pf Pécs, március 15. Tisztelt Rektor Úr!
|
|
- Piroska Jónásné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dr. Tóth József egyetemi tanár a PTE rektora Pécs, Szántó Kovács J. u. 1/b Pf Pécs, március 15. Tisztelt Rektor Úr! Dr. Kosztolányi György professzornak, az Orvostudományi és Egészségtudományi Központ (OEK) elnökének felkérésére pályázatot nyújtok be az OEK általános elnökhelyettesi megbízás elnyerésére. A pályázati kiírásban megkövetelteknek, amint azt mellékelt szakmai önéletrajzom tanusítja, megfelelek. A Kosztolányi elnök Úr által megfogalmazott és képviselt centrum koncepcióval egyetértek, azt messzemenôen támogatom! Mellékelem (1) szakmai önéletrajzomat, (2) oktatói, kutatói, tudományos, szakmai munka, illetve gyógyítói tevékenység és ezek eredményeinek bemutatása céljából az közötti igazgatói mûködésemrôl a PTE Általános Orvostudományi Kara Tanácsának készített beszámolómat, (3) a feladatkör ellátásával, azaz ágazati kutatás-fejlesztés felügyeletével kapcsolatosan megfogalmazott koncepciók és elvek vázlatát! Hozzájárulok, hogy a pályázati anyagot a vonatkozó jogszabályok és az Egyetemünk SZMSZ rendelkezései szerint az erre jogosult bizottságok és testületek megismerhessék! Tisztelettel és ôszinte nagyrabecsüléssel : Dóczi Tamás sk.
2 Dóczi Tamás (szül: Szeged, 1949 augusztus 25-én) szakmai önéletrajza: Általános és középiskolai tanulmányok: Szeged Szegedi Orvostudományi Egyetem (SZOTE), általános orvosi diploma Vendéghallgató, JATE, TTK, Bólyai Intézet: matematika 1977 általános sebészetbôl szakvizsga a SZOTE-n Clinical Registrar in Neurosurgery, National Hospital for Nervous and Neurosurgical Diseases, (London University) 1980 idegsebészetbõl szakvizsga a SZOTE-n 1981 MTA Szegedi Biológiai Központ ITC hallgatója és az SZBK Biofizikai Intézet Neurobiológiai Csoport vendégkutatója adjunktus a SZOTE Idegsebészeti Klinikán fôorvos, Universitätsspital Zürich, Idegsebészeti Klinika és Privatdozent a Zürichi Egyetem Orvosi Karán POTE Idegsebészeti Klinika, tanszékvezetô Nyelvvizsgák: 1974 német állami középfokú 1981 angol állami felsôfokú 1984 orosz kandidátusi Tudományos fokozatok: 1982 kandidátusi értekezés ( A vér-agygát károsodások jelentôsége a subarachnoidalis vérzés korai szakában") 1994 orvostudományok doktora ( Az agy térfogatszabályozása ) Jelenlegi kutatási támogatások: OTKA T Molekuláris "víz-csatorna" funkcióval rendelkezô membránfehérjék (aquaporinok) szerepének vizsgálata az idegszöveti "fizikai vízterek" és az agy térfogatszabályozásában, valamint agyoedemában ( ) ETT 39/2000 Magmágneses rezonancián alapuló módszerek összehasonlító alkalmazása agyi víztartalom in vivo meghatározására kísérletes agyoedémában" ( ) MINOP II Minimalinvasive Neurochirurgische Operationsysteme (Bundesministerium für Bildung und Technik, Németország) ( ) Folyamatban /elnyert/: FKFP Széchenyi 2002-es pályázat / Egy fel nem ismert járvány : sérülések és balesetek Témavezetésemmel Ph.D. fokozatot szerzett: Berényi Ervin (1998), Horváth Zoltán (2000), Vetô Ferenc (2000), Vajda Zsolt (2001), Kordás Mariann (2002). Védés elôtt áll: Dávid Károly, Schwarcz Attila, Heiner Lajos. Díjak: 1984 Európai Idegsebészeti Társaságok Szövetsége (EANS) Upjohn dija 1994 Pro Communitate díj, Pécs 2001 Szentágothai János emlékérem, MTA, Arany János Alapítvány Társasági tagságok: Congress of Neurological Surgeons (USA) Európai Idegsebészeti Társaságok Szövetsége (EANS) Kutatási Bizottság, tag
3 1994- Academia Eurasiana Neurochirurgica Arbeitsgemeinschaft der deutschprachigen neurointensiv Therapeuten (ADNANI) Magyar Idegsebész Társaság fôtitkára EANS Correlative Studies Committee elnöke Idegsebészeti Szakmai Kollégium, tag Neurológiai Szakmai Kollégium, tag American Association of Neurological Surgeons EANS Vice-Chairman
4 Ágazati kutatás-fejlesztés Az egyetemi klinikák/tanszékek feladata - a progresszív ellátás legfelsôbb szintjén lévô helyzetükbôl adódóan - a legújabb gyógyítási módszerek/eljárások/technikák hazai adaptálása, meghonosítása, és - lehetôség szerint - részvétel új eredményekhez vezetô kutatásban. A legújabb és egyre bonyolultabb klinikai módszerek elsajátításához szükséges készséget kísérletes munkával lehet legjobban megszerezni. A nemzetközi fejlôdéssel való lépéstartáshoz és az egyetemi klinikai feladatok elôbb említett ellátásához elengedhetetlen az alap- és alkalmazott kutatás mûvelése. Pl. saját szakmám a "neuroklinikum" vonatkozásában napjainkban a képalkotó eljárások és a molekuláris biológiai módszerek robbanásszerû fejlôdését látjuk. E szükségszerûség miatt van jelentôs hagyománya - hazánkban is - a klinikákhoz tartozó kísérletes részlegeknek (esetleg intézeteknek). A PTE Orvos- és Egészségtudományi Központ (OEK) klinikái esetében az alap- és alkalmazott kutatási háttér lehetôségét a legtöbb esetben, részben vagy teljesen, az elméleti és preklinikai intézetek biztosíthatják. A kutatás-fejlesztés természetesen a PTE Orvostudományi Kar egyik alapvetô feladata is! A 2001-ben bekövetkezett egyetem-egyesítés során olyan strukturális változások keletkeztek, amelyek a kutatás-fejlesztést a Centrumhoz és a Karhoz egyaránt rendelték. Az ésszerû feladat megosztás (azaz az ágazati /Eü.M./ kutatás-fejlesztés OEK, az Oktatási Minisztérium által finanszírozott kutatás pedig kari tevékenység) azonban nem gátolhatja a harmonikus és szerves együttmûködést az elméleti-, preklinikai és klinikai intézmények között. Az alábbiakban megfogalmazott program tehát a kari kutatási-fejlesztési tervekkel összhangban valósítható csak meg. Minimális stratégiai cél: A pályázati tevékenység ösztönzése; a pályázat-írás támogatása (a Pályázati Iroda szolgáltatásainak bôvítése); komprehenzív pályázatok tervezése és szervezése (lásd pl. FKFP Széchenyi pályázat 2001, illetve 2002; interdisciplináris pályázatok, stb.) A minimális stratégiai cél többlet pénzforrás nélkül, a jelenlegi finanszírozási helyzetben valósítható meg, ahol a kutatás öntörvényei érvényesülnek, s amiben az egyéni érdeklôdés a legdöntôbb elem. Maximális stratégiai cél: Az alábbiakban részletezett dokumentum egy magasan kvalifikált fôfoglalkozású csoport többéves munkájával, és számos szakértô bevonásával valósítható meg. A dokumentumnak megfelelô rendszer mûködtetéséhez egyrészt szükség volna évi 100 milliós nagyságrendû saját forrásra, másrészt a kutató-fejlesztô létszám legalább 10%-os emelésére (a gyógyítás és oktatás mellett a kutatásra a jelenlegi létszám elégtelen). A saját anyagi forrás szükséges a kihívásoknak és távlati céloknak, illetve közvetlen céloknak az ösztönzésére. E feltételek teljesítése nélkül a maximális stratégiai cél kitûzése csak azt a látszatot keltheti, hogy a program megfogalmazója nagy dolgokat kíván tenni!
5 1. Az OEK ágazati kutatás-fejlesztési stratégiájának kidolgozása - Önértékelés (elmúlt idôszak kutatási eredményei, publikációk, infrastruktura fejlôdés, össz- és tudományágankénti elhelyezkedés a hazai mezônyben) - Kihívások (hazai, nemzetközi, tudományági, alapkutatás, K+F, hasznosítás) - Mission, vision - Stratégiai célok (EU6 4 évére ) - Megvalósítási programok 2. Ágazati kutatás-fejlesztés problémái: A/ Humán erôforrás - Kari K-F bizottság, kari Tudományos Bizottság, OEK feladatai - Kutatás-fejlesztés (pályázatok) a Fôiskolai Karon?!!! - A jelenlegi elégtelen a pályázás javítása: (amerikai rendszerben gondolkozva) vezetô kutató pályázat-kitaláló végrehajtók állandóan/ ideiglenesen foglalkoztatottak (diák, Ph.D. hallgató stb.) - Doktori iskolák pályázati aktivitásának követése. Intézeti kutató-teamek a klinikákon is! - Intézeti Kutatási Terv! (Ki, mit, mivel, hogyan, mennyiért, milyen forrásból) - TDK ill. szélesítendô hallgatói bázis. - Kutatás-módszertani modulrendszerû kurzus! - Legyen az oktatói követelményrendszer része a pályázás, ill. aktív részvétel! - Interdisciplináris / karközi kutatási témák egyetemi workshop - Egyetem körüli kutatói kisvállalkozások létrehozás, bevonása. B/ Kutatási infrastruktúra - Presztizs mûszerek / berendezések kihasználtságának javítása - Infrastruktúra mûködtetése, szolgáltatások kiajánlása - Finanszírozás kérdései (kari-oek alapmûszerpark folyamatos figyelemmel kísérése) - Minôségbiztosítás mérô laborok minôségbiztosítási rendszerei! C/ Kapcsolatrendszer hazai, nemzetközi - Regionális innovációs stratégia - Nagyobb hangsúly a K+F-re helyi / regionális igények - Erôsítendô kapcsolatok a TTK-val és a Kaposvári Egyetemmel - Jelenleg döntôen egyéni ill. egyénileg hasznosított kapcsolatrendszer más intézet számára nem hasznosul
6 - Meg kellene határozni a fô irányokat (régió, Európa, Amerika, Távol-Kelet, Oroszország stb., intézményesen fejleszteni a kutatási kapcsolatokat, keretszerzôdéseket aláírni - Európai kutatási ösztöndíjak - Bekapcsolódás nemzetközi hálózatokba, felkészülés az EU6-ra EOI!!! D/ Érdekeltségi rendszer - Kari, OEK incentívák: személyi kifizetés betervezése (lásd. új törvényi feltételek a számlás kifizetésekre!, anyagi érdekeltség a kutatásban?) - Nem-anyagi ösztönzôk: Kar ill. Központ legjobb elm./klin. Kutatója cím - Sabbathical year bevezetése - Fiatal kutatók Fóruma - Belsô kutatói pályázat hatékonyságának ellenôrzése - Pályázatokhoz szükséges önrész tervezése - Kari /OEK / egyetemi források az iparjogvédelemre! E/ Pályázat menedzsment - információ- intranet-internet hírlevél, EU5 hírlevél, POTE infolista, egyetemi kapcsolatok kari felelôsök - pályázatírás-ismeretek - kutatói adatbázis (EU konform angolul) - beadott-elnyert pályázatok adatbázisa - kutatási eredmények nyilvánossága intézeti honlapok fejlesztése, honlapon kongresszusi tud. prezentációk, eredmények közlése - pályázatok bonyolítása, adminisztrációja - Központi Pályázati Iroda könyvelés, kifizetések, elszámolás (kezdettôl kettôs könyvvitel, eredeti számlamásolatok az elszámoláshoz) - rezsi költségek és a kapott szolgáltatás aránya (egyeztetés egyetemi szinten!) - pályázati / pénzügyi fegyelem! + szakmai tervezés, beszámolási kötelezettség
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1998 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, közgazdász kereskedelmi
Oktatói önéletrajz Dr. Kuczi Tibor
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1980-1982 ELTE BTK, szociológia 1973-1977 ELTE BTK, filozófia
Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 BKÁE, közgazdász nemzetközi kapcsolatok szakon 1994-1998 Kereskedelmi
Az általános pályázat feladatokon túl a pályázó által ellátandó feladatok:
KS/HUM/2477/2011 A Semmelweis Egyetem rektora pályázatot hirdet az Általános Orvostudományi Karon, egyetemi docensi álláshelyek betöltésére. Az álláshelyek a pályázati eljárást követően tölthetők be, határozatlan
Oktatói önéletrajz Dr. Korompai Attila
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Gazdaságföldrajz és jövőkutatás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, Biológia-földrajz szak Tudományos fokozatok, címek:: 1971, dr. univ
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
Oktatói adatlap Dr. Csicsmann László
egyetemi docens Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1998 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, közgazdász kereskedelmi szakon 1995-2000 BKÁE,
Oktatói önéletrajz Dr. Bara Zoltán
egyetemi tanár Közgazdaságtudományi Kar Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1976 Marx Károly Közgazd. Egyetem, Tanárszak \"D\" Tudományos fokozatok, címek::
Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért
Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, intézetigazgató MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete A kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János Személyes adatok Születési hely, idő: Tiszanána, 1947. augusztus 2. Végzettség, tudományos fokozatok MTA doktora (2003. december 12.) Magyar Tudományos Akadémia 2003.
Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2000-2003 PTE, német 1990-1993 MTA TMB ELTE, történelem aspiráns 1988-2001
BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2010 T A R T A L O M 1. A Tanszék neve 3. o. 2. A Tanszék címe
Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április
Minőségfejlesztési program 2013/14
Minőségpolitika, stratégia és eljárások 1 A kari minőségpolitika aktualizálása Minőségcélok kitűzése és 2 A kari minőségfejlesztési bizottság munkájának 3 Az intézetek, tanszékek minőségbiztosítási tevékenységének
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy (könyvviteli specializáció) 1971-1973 Pénzügyminisztérium,
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1989 - Pénzügyminisztérium, Adótanácsadó 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.
2013. március 25. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 2/2013-as
Oktatói önéletrajz Dr. Droppa Magdolna
egyetemi docens Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, biológia-kémia szakos tanár Tudományos fokozatok, címek:: 1974, dr. univ ELTE TTK 1987, kandidátus (CSc) MTA 2000, Dr.Habil ELTE TTK
Oktatói önéletrajz Dr. Droppa Magdolna
egyetemi docens Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, biológia-kémia szakos tanár Tudományos fokozatok, címek:: 2002, DSc MTA 2000, Dr.Habil ELTE TTK 1987, kandidátus (CSc) MTA 1974, dr.
Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János /23148
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János indian@ktk.pte.hu 72-501-599/23148 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: tudományos ösztöndíjas gyakornok
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások. Veszprém, 2010.
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások Veszprém, 2010. Fejlesztés irányai az utóbbi években Kihívások globális, de különösen Európát érintő változások társadalmi váltást követő hazai átalakulások Dokumentumok
Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság
Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné
egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia
Módszertani és Minőségbiztosítási Osztály - osztályvezető
Név: dr. Héjj Gábor Telefon: 06-30-95-16-014 E-mail: hejj.gabor@mail.orfi.hu Születési idő: 1948.09.08. Születési hely: Budapest Tanulmányok 2005 Egészségbiztosítás szakvizsga (jeles) 1984 Reumatológia
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi
KÚTFŐ projekt mit is végeztünk?
KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? rövid összegzés a számok tükrében Madarász Tamás projektfelelős FAVA Konferencia, 2015. április 8-9. Siófok Tartalom KUTATÁS-FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁSA A FELSŐOKTATÁSBAN
2/2015. (06.30.) sz. Dékáni Utasítás
a PTE Általános Orvostudományi Kar tudományos kutatási tevékenységének és teljesítményének növelését támogató ösztönzési rendszerről Preambulum A PTE Szenátusa által elfogadott Kutatás-fejlesztési és Innovációs
Oktatói önéletrajz Dr. Lengyel György
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1970-1975 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdaság
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett
2/2015. (06.30.) sz. Dékáni Utasítás
a PTE Általános Orvostudományi Kar tudományos kutatási tevékenységének és teljesítményének növelését támogató ösztönzési rendszerről Preambulum A PTE Szenátusa által elfogadott Kutatás-fejlesztési és Innovációs
Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1973-1978 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző Tudományos
Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor.
A Gazdaságtudományi Kar története A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara 1987 szeptemberében nyitotta meg kapuit hallgatói előtt. A következő sorokban a Kar eltelt csaknem 20 évének eseményei, tényei,
A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához
A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI
Felsőoktatási fejlesztések és azok keretfeltételei, Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform
Felsőoktatási fejlesztések és azok keretfeltételei, 2016-2020 Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform 2016.05.04 Fonyó Attila Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság Felsőoktatási Kutatás-fejlesztési
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS mentálhigiénikus 1995 KLTE kutató-fejlesztı szakpedagógus 1987 KLTE matematikus és matematika szakos 1979 KLTE középiskolai tanár II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG
Oktatói önéletrajz Dr. Szabó Zsolt Roland
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2005-2011 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani PhD program 2003-2005 Széchenyi István Egyetem,
Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula
habilitált egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2008 BCE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Pénzügy Szak 1998-2003
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat. Általános rendelkezések
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat Általános rendelkezések 1.. Jelen szabályzat a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.
A Pécsi Tudományegyetem. minőségbiztosítási. szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem minőségbiztosítási szabályzata Pécs 2011. 2011. november 10. 1 A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 21. (2)
STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP B-10/2/KONV PROJEKT KERETÉN BELÜL. Projekt koordinációs értekezlet október 4.
STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP- 4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 PROJEKT KERETÉN BELÜL Projekt koordinációs értekezlet 2011. október 4. A stratégia készítés - szerződéses kötelezettség A Pályázónak a kiemelt kutatási
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete
A PTE GYTK TDK bemutatása
A PTE GYTK TDK bemutatása Dr. Horváth Györgyi PTE GYTK Farmakognóziai Intézet gyorgyi.horvath@aok.pte.hu Mentor fogalma Egy olyan idősebb és tapasztaltabb személyt jelent, aki mint idősebb és tapasztaltabb,
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1973-1978 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző Tudományos
Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND
Ügyiratszám: KT-1232/2013. Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND Gödöllő 2013. szeptember 1 BEVEZETÉS A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:
Szakmai beszámoló Az idei évben az ERASMUS+ adminisztratív dolgozói mobilitás keretében 2015.09.28. és 10.02. között szakmai úton vettem részt a portugáliai Portóban; a Portói Egyetem Sporttudományi Karán,
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai
Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.
A Nyugat-dunántúli technológiai előretekintési program felépítése
A Nyugat-dunántúli technológiai régió jövőképe és operatív programja projektindító workshop Győr, 2003. június 4. A Nyugat-dunántúli technológiai előretekintési program felépítése Grosz András tudományos
Biomatika Intézet Neumann János Informatikai Kar Óbudai Egyetem. Dr. Kozlovszky Miklós egyetemi docens, intézetigazgató, OE NIK
Biomatika Intézet Neumann János Informatikai Kar Óbudai Egyetem Dr. Kozlovszky Miklós egyetemi docens, intézetigazgató, OE NIK Bevezetés Látványos fejlődés robotika, orvosi informatika területeken Korábban
Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing és Média Intézet, Marketing Tanszék, Kereskedelmi Kutatóközpont vezetője
Agárdi Irma egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Marketing Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1993 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, Belkereskedelem 1993-1996 Budapesti Közgazdaságtudományi
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
Oktatói önéletrajz Dr. Mészáros Tamás
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1970 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipar szak Tudományos fokozatok, címek:: 1984,
100. szám május 26. Tartalom
Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott
JELENTÉS A KUTATÓ-FEJLESZTŐ INTÉZETEK ÉS AZ EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI KUTATÓHELYEK 2008. ÉVI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ADATAIRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 4-6 Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Az adatszolgáltatás a 9/6. (XI..) Korm. rendelet alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 7/7
Oktatói önéletrajz Dr. Bartus Tamás
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2000 University of Groningen, The Netherlands, ISC / Dept.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Ábrahám György. Szegedi Tudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Szegedi Tudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar H-6720 Szeged, Korányi fs. 10. 36-62-545186, 36-62-545202 NÉV: SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Székesfehérvár, 1955. november 11. MUNKAHELYE
A felsőoktatás és a megfelelősség-értékelés kapcsolata
A felsőoktatás és a megfelelősség-értékelés kapcsolata Dr. Gáti József Intézményfejlesztési főigazgató Akkreditálási Világnap 2016. június 9. A megfelelőség-értékelés elemei Az értékelés tárgya Követelmények
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai
Felsőoktatás és K+F pályázati keretek, feltételek. Fonyó Attila OKM Felsőoktatás Fejlesztési és Tudományos Főosztály
Felsőoktatás és K+F pályázati keretek, feltételek Fonyó Attila OKM Felsőoktatás Fejlesztési és Tudományos Főosztály Kutatás és fejlesztés helyzete II. Alacsony K+F ráfordítás és kevés kutató Állami forrás
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános
Oktatói önéletrajz Dr. Husz Ildikó
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1986-1991 BKE, Tervgazdasági szak, szociológia másodszak 1994-1999
CV - Kocsis Erzsébet
CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft., igazgatóhelyettes
Filep Gyuláné Dr. Nagy Éva Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1983-1985 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Szakközgazdász (Vállalati komplex
Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről. Tudásszövetségek (Knowledge Alliances)
Debrecen, 2018. február 22. Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2020. február 18. Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása (VP5-4.1.6-4.2.3-17)
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,
7 ~ idegen nyelven: 9
Fekete: kitöltése mindenki számára kötelező Piros: kitöltése a társadalomtudomány számára kötelező, másoknak opcionális Kék: kitöltése a matematika és természettudományok, valamint az élettudományok számára
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
Oktatói önéletrajz Dr. Sass Judit
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1985-1990 Kossuth Lajos Tudományegyetem, Pszichológus,
Oktatói önéletrajz Dr. Lőrinc Alajosné
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1965-1970 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Külkereskedelmi szak
PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT
0 0 PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT Összefoglaló a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Küldöttgyűlésén említett legfontosabb napirendi pontokról 2019. 02. 11. info@phdpecs.hu 1 Érintett
A H2020 munkacsoport bemutatása
Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 A H2020 munkacsoport
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.06. 8:47 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi
Jean Monnet tevékenységek. Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány november 19.
Jean Monnet tevékenységek Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány 2015. november 19. A Jean Monnet tevékenységek fő célja: az oktatás és kutatás ösztönzése az európai integrációs tanulmányok területén
Mit ad a képzőknek a projekt? Új irányok az alapellátók képzésében
Mit ad a képzőknek a projekt? Új irányok az alapellátók képzésében Budapest, 2013. 05.28. dr. Kósa Zsigmond A felsőoktatási képzőhelyek területei Képzők Egészségtudományi képzés Orvostudományi képzés A
Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve 2010-2011
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve 2010-2011 Készült: a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar 2009. évi Szervezeti önértékelése alapján, valamint a kari fejlesztési stratégia, a módosított
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött.
2011. március 2. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 1/2011-es számú határozatával elfogadta az Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére vonatkozó Szabályzat A Miskolci Egyetem Egészségügyi
FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE
FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet az Alapítvány munkaszervezete személyi állományának feltöltésére. Az
Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1977 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, nemzetközi gazdasági kapcsolatok
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BMF Szervezeti és Működési Szabályzata Kari kiegészítése Budapest, 2004. december
Cselekvési program az Informatikai Kar dékáni pályázatához
Prof. Dr. Fésüs László rektor Debreceni Egyetem Pályázat Tisztelt Rektor Úr! Alulírott megpályázom a Debreceni Egyetem Informatikai Karára meghirdetett dékán beosztást. Jelenleg az Információ Technológia
Oktatói önéletrajz Dr. Kovács Zoltán
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1961-1966 ELTE, magyar nyelv és irodalomtanár, okleveles pszichológus
Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei
Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei Dr. Endrei Dóra orvos-igazgató Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Dr. Saághy Andrea Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Fıigazgatóság Közgazdasági Igazgatóság
Oktatói önéletrajz Dr. Bakacsi Gyula
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Szervezeti Magatartás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1979-1983 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipar szak Tudományos fokozatok, címek:: 1994, kandidátus
projekt indult a Kodolányi János Főiskolán
"Társadalmi konfliktusok-társadalmi társadalmi jól-lét lét és biztonság Versenyképesség és társadalmi fejlődés" projekt indult a Kodolányi János Főiskolán Székesfehérvár, 2013. március 11. Elkezdődött