SZÁLLODA LESZ A NAGYKŐRÖSI UTCAI RÉGI BŐRKÓRHÁZBÓL
|
|
- Lídia Fazekasné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KECSKEMÉT Nem kell a gyalogosoknak tovább kerülgetni a Nagykőrösi utca elején éktelenkedő állványzatot. Szálloda lesz a régi bőrkórház és a mellette lévő korábbi postabank épületből. Heteken belül elkezdődhet a régi bőrkórház és a mellette lévő korábbi "postabank épület teljes felújítása. Már több mint egy évtizede csúfítja az omladozó ház a Nagykőrösi utcát. Az ingatlan hosszú ideje használaton kívül van, ezért csak hajléktalanok lakták. A tető beázik, a homlokzat omlásveszélye miatt állvány védi a járókelőket, egyben akadályozta a gyalogos közlekedést. Ennek az állapotnak vethet véget egy új beruházás május 14., XXIX/20. SZÁLLODA LESZ A NAGYKŐRÖSI UTCAI RÉGI BŐRKÓRHÁZBÓL megvásárolta az ingatlanokat, egy szálloda építése mellett döntött. A tervek szerint az ingatlanok külső homlokzata mindenben az eredetit tükrözi majd, azonban a két ház egy egységet alkot majd megtartva az eredeti eklektikus építészeti stílust. Öveges László, Kecskemét főépítésze elárulta, a tervtanács jóváhagyásával az épületben 31 szobás szállodát, mellette pedig egy reggeliztető kávéházat, szépségszalont és prémium butikokat, üzleteket szeretnének kialakítani. A hotelt a romosabb épületéből alakítanák ki, míg a kávéház a Wesselényi utcai ingatlanban fogadná a vendégeket. A Nagykőrösi utca városképileg is meghatározó első traktusa pedig ismét visszanyerheti régi pompáját. Az épületegyüttesben a 48 Étterem és Bár tulajdonosai látták meg a fantáziát. Miután idén Forrás: hiros.hu Fotók: Öveges László
2 május 14.
3 3 Felhívás szellemi játékra Amennyiben általános iskolás 4. osztályos gyermeke van, vagy gyermeket tanít, kérjük hívja fel az osztályának figyelmét az alábbi játékunkra! Játékos teszt, szerkesztette: dr. Dusek László KEDVES NEGYEDIKES OSZTÁLYOK! Ha kedvet éreztek magatokban, hogy résztvegyetek egy kihívásban, akkor játszatok velünk! Nemcsak egy élménnyel, hanem egy osztálykirándulással is gazdagabbak lehettek. - ( Ha ez megvan, jutassátok el szer- A megfejtéseket május 25-ig várjuk! TÁMOGATÓINK: F nyeremény egy osztálykirándulás a Kerekerd Kalandparkba
4 4 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény május 14. KECSKEMÉTEN A MAGYAR NEMZETI CIRKUSZ Időpont: május ig Helyszín: Kecskemét, Vízmű Domb Előadások kezdete: hétköznap 18 óra, szombat és vasárnap 15 és 18 óra, május 21. Pünkösd hétfő 15 óra, május 27. vasárnap 11 és 15 óra, május szünnap évi műsor A Monte-Carlo-i Cirkuszfesztiválon elért hatalmas siker eredményeként a Magyar Nemzeti Cirkusz bemutatja: ARANYBOHÓC A PORONDON című vadonatúj nemzetközi gálaműsorát! Argentínából Bruno Raffo és csodálatos oroszlánjai. Kolumbiából a Gerling csoport: Dupla halálkerék és 7 piramis a drótkötélen! SZENZÁCIÓ! Ifj. Richter József bemutatja: A világ legnagyobb egzotikus állat produkciója: elefántok, zsiráfok, zebrák, púpos tevék, lámák egyszerre a porondon. Don Christian humoros Bohóc. A világhírű Casselly család és 5 afrikai elefántjuk. VILÁGSZÁM! Arany Bohóc-díjas Richter csoport lovas akrobaták. Brazíliából Super Silva Jr. az igazi pókember. 8 tagú élő zenekar és Lady Masallah énekes. Ifj. Richter József és 70 tagú társulata közel 100 állatával sok szeretettel várja az igényes és magas színvonalú szórakozásra vágyó közönségét. KULTÚRA, PROGRAMOK KATONA JÓZSEF SZÍNÁZ NAGYSZÍNHÁZ KŐMŰVES KELEMEN május 15. kedd 19:00 Páger A.b. május 17. csütörtök 16:00 Nulladik óra A TESTŐR május 16. szerda 19:00 Apáczai Cs.J.b. május 19. szombat 19:00 Arany J.b. május 20. vasárnap 19:00 Jászai M.b. május 25. péntek 19:00 Bessenyei Gy.b. május 26. szombat 19:00 Fekete T.b. május 29. kedd 17:00 Latinovits Z.b. - Nulladik óra május 30. szerda 19:00 Latabár K.b. CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ május 22. kedd 19:00 Bérletszünet május 23. szerda 19:00 Bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ RÓMEÓ ÉS JÚLIA - NÉGYHANGÚ OPERA május 26. szombat 19:00 május 31. csütörtök 17:00 Bajor G.b. II. - Nulladik óra ÜBÜ május 15. kedd 19:00 RÓMEÓ ÉS JÚLIA Táncszínházi előadás május 18. péntek 19:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ VÁNYA BÁCSI május 18. péntek 19:00 A JÁTÉK VÉGE május 24. csütörtök 19:00 május 25. péntek 19:00 május 26. szombat 15:00 május 30. szerda 19:00 HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON Május 17-ig INTRO(DICTION) Kiállítás a Katedra Középiskola végzős grafikus diákjainak alkotásaiból. A kiállítás díjtalanul megtekinthető. HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT május 26., szombat 15 óra KICSI GESZTENYE A kaland folytatódik Belépődíj: Ft, Ft, Ft Ifj. RICHTER JÓZSEF igazgató, Budapesti és Monte-Carlo-i Cirkuszfesztivál Arany-díjas cirkuszművésze RICHTER JÓZSEF alapító, Magyarország egyetlen Kossuth-díjas cirkuszművésze Május 19. NYÍLT NAP (Belépés 1 db idei műsorfüzet felmutatása / fő.) Cirkuszpénztár nyitva tartás: naponta 9-19 óráig. Információs telefon: június 2. Emberi Erőforrások Minisztériuma facebook.com/magyarnemzeticirkusz instagram.com/magyarnemzeticirkusz APÁTLANUL (PLATONOV) május 13. vasárnap 19:00 május 17. csütörtök 19:00 május 27. vasárnap 19:00 VÉRNÁSZ május 19. szombat 16:00 május 20. vasárnap 16:00 Írta: Kocsis L. Mihály Június 8.,9. 20:30 A kecskeméti Katona József Színház előadása Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/ KISMAMA JÓGA A várandóság alatt felmerülő problémák enyhítése, az ízületek mozgékonyságának javítása, az izmok és a gát izmainak erősítése, a célirányos légző gyakorlatok mind részét képezik ennek a fantasztikus módszernek. HÉTFŐ Vezeti: Berényi Zsuzsanna jógaoktató (bejelentkezés szükséges: 30/ ) Alkalmi jegy: Ft, Havi bérlet: Ft SZENIOR ÖRÖMTÁNC ILDIKÓVAL! A mozgás és a tanulás fiatalít! HÉTFŐ ÉS PÉNTEK Testi, szellemi frissességünk megőrzéséért magunknak is tennünk kell. A Szeniortánc foglalkozáshoz nem szükséges sem előzetes tánctudás, sem táncpartner. Az új lépések megtanulása intenzív koncentrációt kíván, ez elősegíti az idegpályák olajozását. A táncolás jótékonyan hat testre, lélekre és szellemre, növeli az állóképességet, javítja a hangulatot és segít a szellemet frissen tartani. A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni. A szervezők kérik, hogy váltócipőt vigyenek magukkal! Részvételi díj: 500 Ft/alkalom, 1800 Ft/bérlet (a bérlet 4 alkalomra érvényes és felhasználható 2 hónapig) Bővebb információ: Szűcsné Gyöngyösi Ildikó ( )
5 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 5 TŰZGYÚJTÁSI TILALOM Tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe május 8-án Bács- Kiskun és Csongrád megyében, mert az átlagosnál melegebb időjárás miatt már májusban megkezdődött a nyári erdőtűzszezon - közölte a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel. A közleményben azt írták, a tűzgyújtási tilalom idején tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakóhelyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon. Az erdőben túrázók viszont az erdőtörvény alapján fokozott óvatossággal használhatnak gázégőfejet és zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítőeszközt. Hozzátették, a tilalom idején a két megyében lehetőleg a nem érintett belterületi ingatlanokon se rakjanak tábortüzet, mert a felszálló izzó parazsat a szél több száz méterre repítheti, hamuvá változtatva a környékbeli erdőket. A Nébih arra kéri a lakosságot, hogy inkább elektromos grillsütőket használjanak, vagy ha szükséges, akkor minél kisebb tüzet gyújtsanak a kertjükben. Kitértek arra is, hogy a dohányzók minden esetben használják a hamutartót, mert az eldobott cigarettacsikk percek alatt képes meggyújtani a kiszáradt aljnövényzetet. Hangsúlyozták, hogy a magyarországi erdőtüzek 99 százaléka emberi mulasztás következménye, emellett a tűz sokszor a szomszédos területekről terjed át az erdőre, így mindenhol fontos az elővigyázatosság. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról, valamint a hasznos tudnivalókról a Nébih Firelife erdőtűz-megelőzési programjának honlapján, a www. erdotuz.hu oldalon lehet tájékozódni. MTI KISKUNSÁGI NEMZETI PARK TÚRANAPTÁR Május 19., 20., 26. Orchidea túrák a Páhi-réteken A Kolon-tóhoz délről csatlakozó Páhi-réteken tavasztól a nyár elejéig csodálhatjuk meg a hazai kosborok gazdag világát a Kolon-tavi Orchideák tanösvényen. Többek között a mocsári kosbor, a hússzínű ujjaskosbor, a vitézkosbor és a poloskaszagú kosbor fordul elő nagyobb számban. A program körülbelül 4-5 órás. Találkozó: 9:00, Páhi, Vasút utca 2., Művelődési Ház A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Információ, jelentkezés: Biró Csaba, / , kolonvilag@kolon-to.com Május 19. szombat Madárország Pusztaszeren gyalogos nyílt túra A pusztaszeri madárrezervátumban végigjárjuk a kunhalmokat, megismerjük a Dongér-tó gazdag madárvilágát, a terület gyógynövényeit. Találkozó: 11.00, Pusztaszer, Munkástelepi buszmegálló Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft, családi 2000 Ft Információ, jelentkezés: Ábrahám Krisztián, 30/ , abrahamk@knp.hu KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Május 16., szerda, 17 óra NEM KÖZÉPISKOLÁS FOKON A reformkor, a Bach korszak, a kiegyezés zenéje Egressy Béni, Simonffy Kálmán, Dankó Pista zeneszerzők művein keresztül Előadó: Simonffy György Farkas Ferenc-díjas zenetanár, karnagy GYERMEKVILÁG (Információ: 76/ ) Május 3., 10., 17., 24. és 31. csütörtök és óra BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt Regisztráció: vagy ELŐZETES: JÚLIUS Könyvtári tábor kisiskolásoknak ZENEI SZOLGÁLTATÁS Május 19., szombat, 16 óra HANGSZERKALAND (EFOP ) 12 / 3. Fafúvós hangszerek Előadó: Dratsay Ákos fuvolaművész, tanár Tel.: 76/ Kecskemét, Piaristák tere 8. Május 19. szombat Csatangolás a Csodaréten Kora tavasztól őszig egymást váltják a szebbnél szebb virágcsodák, folyamatos virágpompába borítják a rétet. A terület egyik legnagyobb növénytani értéke az egyhajúvirág, de ugyancsak látványosak a különböző orchideafajok vagy a nősziromfélék. Találkozó: 10:30, Ásotthalom szélén a Gárgyánerdő mellett található Ásotthalom erdei pihenő nevű buszmegállóban. Megközelítés: Szegedről autóbusszal a Marstérről. Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft, családi 2000 Ft Információ, jelentkezés: Krnács György, / Május 26. szombat Vadvirág túra az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából - Árvalányhajas Túra Május elején csodálatos árvalányhaj tenger borítja a homokbuckákat. E helyen tenyészik a kék szamárkenyér, és a kistermetű félcserje, a naprózsa is. Találkozó: 9:00, Naprózsa Erdei Iskola előtti parkolóban. Információ, jelentkezés: Pálszabó Ferenc, / A részvétel ingyenes. További programok: GYERMEK PROGRAMOK CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ MAX ÉS MÓRIC Az előadás 4 éves kortól ajánlott május 11. péntek 10:00 május 18. péntek 10:00 május 22. kedd 10:00 május 23. szerda 10:00 május 24. csütörtök 10:00 A VADHATTYÚ A történet egy testvérpárról, Borókáról és Boldizsárról szól, akik a végsőkig kitartanak egymás mellett. Boróka, hogy megtörje a bátyját sújtó szörnyűséges átkot, egy különös sugallatra csalánból kezd inget szőni a számára. Amíg el nem készül az ing, Boróka nem szólalhat meg. Az sem könnyíti meg a helyzetét, hogy a furcsa, néma lányt nem nézik jó szemmel új otthonában, a túlparti királyságban. Ráadásul a király anyjának az sem tetszik, Május 19. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 Kasírozott madarak készítése 10:00-16:30 Társasjáték nap SZÓRAKATÉNUSZ Május 26. szombat 10:00-16:00 GYERMEKNAP a Szórakaténuszban hogy a fia, Sebestyén király egyre közelebb kerül a lányhoz, ahelyett, hogy az országban dúló szárazság megoldására összpontosítana. Ezért az anyakirálynő kétségbeesett lépésre szánja el magát... Az előadás 6 éven felülieknek ajánlott! május 18. péntek 14:00 május 22. kedd 14:00 május 23. szerda 14:00 május 24. csütörtök 14:00 május 25. péntek 14:00 Hogyan fogjunk csillagot? óvodásoknak és iskolásoknak május 25. péntek 10:00 GYEREKNAP május 27. vasárnap óráig a Főtéren a Békás szökőkútnál Kecskemét, Budai u. 15. Tel.: 06-76/ , Kecskemét, Gáspár A. u. 12., KECSKEMÉTI TANYAI TERMÉK PIAC Csütörtökönként 13 órától 17 óráig várja a vásárlókat a Kecskeméti Tanyai Termék Piac a Városháza előtt. Az idén már negyedik éve, hogy az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével létrehozott piacon Kecskemét és térsége 15 kistermelője kínálja termékeit. Az árusok Kecskemét, Lajosmizse, Kunbaracs, Helvécia, Tiszaalpár és Ladánybene kistermelői, akiknél savanyúságot, mézet, pékárut, homoktövis- és tejtermékeket, olajat, száraztésztát, tojást, gyógynövényeket, lekvárokat, befőtteket, füstölt húsárut lehet vásárolni, ám a kínálat egyre bővül. Mindenkit szeretettel várnak helyi termékekkel.
6 6 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény május 14. EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: Non-stop felvételes rendszerben történik a betegek fogadása és ellátása. További információ: GYEREK HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 18 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38., 1. em. Telefon: FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 17 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecsemét, Nyíri út 38. Telefon: FOGORVOSI ÜGYELET szombat, vasárnap, ünnepnap: Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7. Telefon: PATIKAI ÜGYELET Szent Benedek EuroPatika Kecskemét, Kápolna u. 15. Telefon: VÉRADÁS Területi Vérellátó május 14. hétfő 08:00 18:00 május 15. kedd 08:00 16:00 május 16. szerda 08:00 14:00 május 17. csütörtök 08:00 18:00 május 18. péntek 08:00 13:00 május 22. kedd 08:00 16:00 május 23. szerda 08:00 14:00 május 24. csütörtök 08:00 18:00 május 25. péntek 08:00 13:00 Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. május 22. kedd 08:00 11:00 Földgázszállító Zrt. Kecskemét, Szolnoki hegy 232. május 25. péntek 09:00 12:00 Melinda Park Kecskemét, Róna utca 56. május 26. szombat 08:00 11:00 Mathiász János Általános Iskola Kecskemét, Katona Zsigmond u. 1. május 26. szombat 09:00 12:00 FILMAJÁNLÓ otthon mozi KUTYÁK SZIGETE SZÍNES, ANGOL NYELVŰ MAGYAR FELIRATOS, AMERIKAI ANIMÁCIÓS FILM, 101 R. Wes Anderson A KUTYÁK SZIGETE hőse Atari Kobajasi, a korrupt Kobajasi polgármester 12 éves nevelt fia. Mikor egy rendelet értelmében Megaszaki összes kutyáját egy széles kiterjedésű, hulladéklerakóként használt szigetre száműzik, Atari egymaga indul apró repülőjén a Szemét-szigetre, hogy felkutassa testőrkutyáját. Ott egy falka új barát segítségével belevág nagy kalandjába, ami megváltoztatja az egész város jövőjét. Film vetítésének időpontja: május 14. hétfő, 18:00 TAXI 5 SZÍNES, SZINKRONIZÁLT, FRANCIA VÍGJÁTÉK, 102 R. Franck Gastambide Sz. Franck Gastambide, Malik Bentalha, Bernard Farcy A párizsi szuperzsarut, Sylvain Marot-t, akarata ellenére a marseille-i rendőrségre helyezik át azzal a megbízással, hogy megállítson egy olasz bandát, akik felturbózott Ferrarikkal borzolják Gibert ex-felügyelő idegeit és tartják rettegésben a várost. Segítségül kapja Marseille legrosszabb sofőrjét, Daniel unokaöccsét, aki történetesen a legendás fehér TAXI örököse is. Film vetítésének időpontjai: május 17. csütörtök, 18:00 május 18. péntek, 18:00 május 19. szombat, 18:00 május 20. vasárnap, 18:00 FERDINÁND A MIKKAMAKKA BÉRLET 4. ELŐADÁSA Színes, szinkronizált amerikai animációs film, 99 R. Carlos Saldanha Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet... Film vetítésének időpontja: május 18. péntek, 14:00 HÁROM HEGYCSÚCS SZÍNES, FELIRATOS NÉMET-OLASZ THRILLER, 94 R. Jan Zabeil Sz. Bérénice Bejo, Alexander Fehling A Dolomitokban vakációzik Lea fiával és új barátjával. A nő két éve hagyta el férjét, s gyereke számára megfelelő apapótléknak tűnik új választottja. A kirándulás során azonban mindinkább felszínre kerülnek olyan érzelmek, és viszonyok, amelyek közel sem egy kiegyensúlyozott család hétköznapjairól árulkodnak. A férfi igyekszik megnyerni a nyolcéves fiú bizalmát, de a kettejük között alakuló kapcsolat lassan veszélyes pszichológiai játszmává fajul. Film vetítésének időpontjai: május 18. péntek, 20:00 május 19. szombat, 20:00 május 21. hétfő, 20:00 május 22. kedd, 20:00 Kecskemét, Kossuth tér 4. KECSKEMÉTI FÜRDŐ prgogramok PÜNKÖSDI HOSSZÚ HÉTVÉGE A FÜRDŐBEN Május 19. és május 21. között (szombattól hétfő estig) minden délután 14 órától ingyenes aquafitness órákkal, ügyességi feladatokkal, vetélkedőkkel, és sok-sok medencés és szárazföldi játékkal várják a vendégeket a Fürdőben. A programokra az élményfürdő részen, a hullámmedence mellett kerül sor mind a három nap, óra között. Aquafitness: Játékos, ügyességi feladatok: 14:00-14:10 14:15-14:35 15:00-15:10 15:15-15:35 16:00-16:10 16:15-16:35 17:00-17:10 17:15-17:35 MÁJUSI CSALÁDI NAP Május 20-án, vasárnap CSALÁDI NAPRA várják a Vendégeket a Kecskeméti Fürdőben. Programok óra között: játékos ügyességi feladatok képzett játékanimátorokkal kézműves foglalkozások aquafitness A legfrissebb információkért kövesse Facebookon is a Kecskeméti Fürdő családi napjait. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. JUDO EREDMÉNYEK NÉGY ARANYAT HOZTAK EL A JUDOSOK A kecskeméti Hírös Judo Sport Egyesület négy fővel nevezett az Esélyegyenlőségi Nemzetközi Judo Kupa Utánpótlás Versenyre, mindannyian aranyérmesek lettek. A versenyt Marius Vizer úr a Nemzetközi Judo Szövetség ( IJF.) Elnöke, Dr. Tóth László úr a Magyar Judo Szövetség Elnöke, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár asszony nyitotta meg. EREDMÉNYEK: DIÁK B KOROSZTÁLY: 40 kg I. helyezett Szekeres Kata Sára Első mérkőzésén jobbra támasztott gáncs dobással, ipponra dobta ellenfelét. Második mérkőzését ippon értékű balra végrehajtott nagy csípő dobással nyerte. 33 kg I. helyezett Makkai Szonja Első küzdelme alkalmával, először wazari értékű körcsípő dobással vezetést szerzett, majd ellenfele támadását megkontrázva, nagy külső horog dobással földre vitte, az értékek összeadódva ippont érő győzelmet jelentettek számára. Második mérkőzésén wazari értékű nagy belső horogdobással szerzett vezetést és nagyszerű állás-földharc átmenettel azonnal leszorította ellenfelét, így megszerezve második ippon értékű győzelmét. 45 kg I. helyezett Patkós Marcell Első mérkőzésén bátran kezdeményezve nagy belső horogdobást indított, melyet ellenfele megkontrázott és Marcit wazarira dobta, mi után mindketten földre érkeztek, Marci fordítani tudott és leszorította ellenfelét, ezt követően a bíró ippon értékű győzelmet hirdetett ki. Második küzdelme alkalmával erőteljes karmunkájának hatására ellenfele térdre esett, amit kihasználva ügyes állás-földharc átmenetet végrehajtva rézsútos leszorítással ipponnal győzött. DIÁK C KOROSZTÁLY: 36 kg I. helyezett Sinkó István Mindkét mérkőzését ippon értékű dobás technikával nyerte pillanatok alatt. Első meccsén jobbra körcsípő, második meccsén jobbra végrehajtott nagy csípő dobással. Gratulálunk, további sikeres versenyzést kívánunk!
7 7 INGATLAN BELVÁROSTÓL pár percre, erkélyes 53 nm-es 2,5 szobás téglalakás garázzsal együtt eladó. Irányár: 23,49 MFt Tel: KECSKEMÉT belvárosában 70 nm-es 2,5 szobás erkélyes lakás eladó. Irányár: 26,7 MFt Tel: ÉPÍTÉSI telek eladó Kiskunfélegyháza központi részén (Daru u. 5.) KECSKEMÉT belvárosában posta közelében 34 nm-es 1 szobás szép lakás. Irányár: 14 MFt Tel: KECSKEMÉT belvárosában 94 nm-es 4 szobás, felújított liftes lakás, garázzsal eladó. Irányár: 34,5 MFt Tel.: KECSKEMÉT-HETÉNYEGY- HÁZA 4380nm építési telek eladó. Irányár: 5,3MFt Tel: LAKITELEKEN eladó 83 m2- es családi ház. Irányár: 15 MFt KECSKEMÉT belvárosában nyugdíjas házban 33 nm-es 1 szobás, liftes lakás, 24 órás ügyelettel eladó. Irányár 17,8 MFt Tel.: ELADÓ belvárosi 70 nm-es 2,5 szobás tégla lakás. Tel: KECSKEMÉT-ÚRIHEGY- BEN 1405 m2 telek,lakható ház gázfűtéssel,fúrt kutakkal eladó Ft LÁNCHÍD utcában 55 nm-es, nyílászárócserélt, szép lakás eladó. Ár: 14,2 MFt Tel.: Tel.: HOLLANDFALU mellett 100 nm újépítésű nappali +3 szobás, jó minőségű ikerház eladó. Irányár: 37,5 MFt Tel: TISZAALPÁR központjában 100 nm-es rétessütő működési engedéllyel rendelkező ház eladó. Ár: 9 MFt Tel: SÜRGŐSEN ELADÓ KECSKE- MÉTI téglaépítésű, földszinti lakás teljes hagyatékkal és Miklóstelepi hobbikert / ELADÓ Hetényegyházán 2700 nm-es zártkert. Tel: 70/ KECSKEMÉTEN a Halasi úti hobbikert részen 719 m2 építési telek eladó PETŐFIVÁROSBAN 165 nmes nappali + 4 szobás, szép családi ház, 70nm-es szigetelt pincével, garázzsal eladó. Ár: 43 MFt- Tel: RENDŐRFALUBAN, 114 nmes, nappali, 3+2 félszobás ház, 540 nm-es parkosított telekkel eladó. Ár: 18,8 MFt Tel: SZÉCHENYIVÁROSBAN 35 nm, 1 szobás,2. emeleti erkélyes üres lakás eladó! 11,6 Mft RENDŐRFALUBAN, 103 nmes, nappali, + 2,5 szobás ház, 540 nm-es parkosított telekkel eladó. Ár: 23 MFt Tel: KECSKEMÉTEN, Hunyadivárosban igény szerint felújítandó 100 nm ház eladó 780 nm telken. Irányár: 29,9 MFt Tel.: ELADÓ belvárosi 70 nm-es 2,5 szobás tégla lakás. Tel: KADAFALVÁN Mókus utcában nm-es összközműves építési telek eladó. Ár.: 14,2 MFt Tel.: SZÉCHENYIVÁROSBAN 1-ső emeleti 2 szobás szép állapotú üres, nyílászáró cserélt lakás eladó! 16,9 Mft HALASI úti hobbiknál 719 nm-es 30% beépíthető építési telek eladó! 6,9 Mft KECSKEMÉT Vacsiközben 466 nm-es 2 utcára nyíló építési telek eladó! 14,9 Mft TULAJDONOSTÓL eladó Kecskemét belvárosában felújított tégla lakás.4.emeleti 2 szintes, nappali+2 szobás, bruttó 80m IZSÁKON, Kodály utcában 110 nm-es, 3 szobás, igényes családi ház eladó. Ár: 13,9 MFt Tel: VILLANEGYEDBEN 180 nmes, 5 szobás POLGÁRI VIL- LA, 700 nm telken eladó. Ár: 89 MFt Tel.: Tel.: KÉTRENDBELI ikerház eladó Hetényegyháza Kikelet utcában, csak egyben. 2x70nm. I.á: 30Mft FELSŐSZÉKTÓBAN nm-es telek eladó, 5 % beépíthető, villany bekötve. Ár: 5 MFt. Tel KECSKEMÉT Máriahegyben 980 nm-es zárt kert, 1 szoba + pincével eladó. Ár: 4,5MFt Tel.: Tel.: BALATONTÓL 10 km-re, Enyingen 60 nm, kétszoba összkomfortos, bútorozott családi ház eladó gazdasági épületekkel. Irányár: 4,5 MFt KIADÓ HOSSZÚ távra kiadó a Rákóczi utca közelében egy 51 nm-es, 2 szobás, liftes, II. emeleti lakás. Tel: ALBÉRLETI szoba bútorozottan kiadó, külön bejáratú. Kecskemét, Juhar u. 4/a. Érdeklődni: KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás, erkélyes lakás hoszszú távra kiadó BELVÁROSI egy szoba összkomfortos lakás 1-2 fő részére kiadó Ft/hó. Két hónap kaució szükséges KIADÓ ÜZLET/IRODA MÁRIAVÁROSBAN 550 nm-es telek házrésszel, raktárnak hosszú távra kiadó. Tel: IGÉNYES és felújított belvárosi 81 nm-es üzlet kiadó. Ár: Ft./hó Tel: BALATON utcában 23 nm-es iroda kiadó, teljes rezsivel együtt az Ár: Ft./hó Tel: KIADÓ a Halasi út közelében 16,17,24 és 46 nm-es irodák. Tel: KIADÓ hosszú távra 163 nmes fitness edzőknek, vagy szépségiparban dolgozók számára ideális üzlethelyiség. Tel: INGATLANT KERES MÜKERTVÁROSBAN 1,5-2 szobás felújított lakást keresek I. emeletig ügyfelemnek. Tel: 70/ PETŐFIBEN, Széchenyiben, Vacsiközben 2,5-3 szobás lakást keresek 25 MFt-ig. Tel: 20/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 2 szobás lakást keresek. Tel: PETŐFIBEN, Széchenyiben, Vacsiközben 2,5-3 szobás lakást keresek 25 MFt-ig. Tel: 20/ SÉTATÉR környékén keresek 65 nm-ig erkélyes téglalakást. Tel: CSALÁDI házat keresek 30 MFt.-ig. Tel: FELÚJÍTÁSRA szoruló 1-2 szobás lakást keresek 15 MFt-ig Kecskemét bármely területén. Tel: KECSKEMÉTI lakást keresek 25 M Ft-ig. Tel: VÁLLALKOZÁS 18 NM-ES Jól bevezetett vegyes élelmiszerbolt, berendezéssel, árukészlettel eladó! 06-30/ A REPTÉRI körforgalomhoz közel, nm-es területen, 640 nm-es műhely, faipari gépekkel együtt eladó. Irányár: 65 MFt Tel: KECSKEMÉT Széchenyivárosban, 1+2 félszobás, üres lakás hosszútávra kiadó. I.ár: Ft/hó+rezsi KECSKEMÉT Szarkásban, 7000 nm területtel, teljes közművel kis ház eladó. I.ár: 5,6 MFt FÜLÖPSZÁLLÁS, Balázspusztán 5000 nm telken 80 nm, 2 szoba gázkonvektoros tanya, lakható melléképülettel eladó. I.ár: 5,6 MFt KECSKEMÉTEN piac közelében 144 nm, nappali+3 szobás 2005-ben épült lakás gépkocsi beállóval eladó. I.ár: 30,3 MFt FÜLÖPSZÁLLÁS központjában 3000 nm telken, 547 nm 20 szobás, jó állapotú kastély jellegű épület eladó. I.ár: 32,9 MFt INGATLAN KECSKEMÉT, Rendőrfaluban 676 nm telken, 75 nm 3 szobás gázkonvektoros családi ház kedvező áron eladó. I.ár: 12,9 MFt HETÉNYEGYHÁZÁN, Helikon utcában 1614 nm telken, 2,5 szobás felújított, sátortetős ház, 120 nm melléképülettel eladó. I.ár: 24,9 MFt KECSKEMÉT Műkertvárosban, 390 nm telken 50 nm 1 szoba összkomfortos családi ház eladó. I.ár: 9,75 MFt KECSKEMÉT, Beretvás köz közelében 1500 nm telken, 2009-ben épült, 2 szintes 50 nm gazdasági épület eladó. I.ár: 19,3 MFt KECSKEMÉT, Dunaföldvári út közelében 5700 nm erdős területen nappali+3 szobás családi ház eladó, lakáscserével is. I.ár: 14,9 MFt IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997
8 május 14. KARRIER ÁLLÁST KÍNÁL KECSKEMÉTEN, büfébe heti 1-2 alkalomra kolléganőt, munkatársat keresünk FORGÁCSOLÓ és fémipari szakembereket keresünk németországi munkahelyre! Jelentkezni: a metallrentkft@gmail.com címen önéletrajzzal lehet! AZONNALI kezdéssel betanított munkásokat keresünk Kecskemétre. Bejelentett, állandó, hosszútávú munka. Nettó: 9000 Ft/nap. Nagyobb brigádok jelentkezését is várjuk. Fizetés: kéthetente A KECSKEMÉTI Brill Kft. precíz, megbízható AUTÓMOSÓ munkatársat keres. Jelentkezés: gyjauch@brillkft.hu, KŐMŰVES mellé segédmunkást keresünk! Érd.: NAGYKŐRÖSI telephelyű cég gyakorlattal rendelkező önállóan dolgozni tudó gépészmérnököt, gépésztechnikust, lakatost és hegesztőt keres hosszú távra. Érd.: személyesen telephelyünkön, 0630/ számon vagy korosszerkezet@gmail. com címen. SZAKKÉPZETT ELADÓT keresünk a Piaccsarnoki élelmiszerboltba, nyugdíjast is! DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel KECSKEMÉTI üzemanyagtöltő állomásra shopeladót keresünk. Jelentkezés önéletrajzzal : istvan. remzso@shell.t-online.hu SZOBAFESTÖ szakmunkást felveszek hosszútávra, kecskeméti munkára Tel.: 06-30/ METAL Work Quality Kft keres Németországba azonnali kezdéssel profi burkolókat vagy brigádokat. Hosszútávú folyamatos munkára (télen, nyáron) Irodaházak burkolásához (nagy felület) 14Euro/ nm (4340Ft). Szállás, utaztatás biztosítva. Minden pénteken elszámolás, felmérés és fizetés. 0620/ éve működő cég gyakorlott nemzetközi tehergépkocsivezetőt keres tonnás teherautóra, hetente hazajárós munkarendben. Bér: nettó Ft (futásteljesítmény függvényében) SZAKMAI tapasztalattal rendelkező klímaszerelőt, villanyszerelőt keresek jó kereseti lehetőséggel ÚJ munkatársakat keresünk, hosszú távra: MEO osztályunkra és anyagmozgatásra egy-egy főt. Betanított fémmegmunkálókat folyamatosan. Saját állományba vesszük fel, munkaidejüknek megfelelő bejelentéssel; átalakított, teljesítményarányos juttatási rendszerben versenyképes bérrel. Jelentkezési cím: KNOTT- Technik-Flex Kft.: 2700 Cegléd, Pesti út 76. Munkavégzés helye: Ipari Park 11. (Europetrol kút mögött) Információ: CO hegesztőket, lakatosokat keresünk Kecskemétre. Bérezés nettó Ft/ óra+ prémium. 0670/ NINCS munkád? Betanított munkakörbe keresünk kollégákat sopronkövesdi munkahelyre. Ingyenes szállással és bejárással, utazási költségtérítéssel, előleggel, 13. havi bérrel. Hosszú CEGLÉDI telephelyű cég, távú munkalehetőség, havi nemzetközi tehergépkocsi átlag kereset nettó 170- vezetőt keres olasz-magyar Ft. Érd: 06-70/315- viszonylatra, elsősorban gabonaszállításra (nem uniós 8492 (Bp/0701/ / ) munka) nyerges szerelvényre. Amit kínálunk: korszerű KŐMŰVEST, festőt, segédmunkásokat felveszek. +36 KECSKEMÉT belváros területére napilap kézbesítőt járművek, kiemelt bérezés. Havi átlag kereset Ft. Érdeklődni: keresek AWI hegesztőket, lakatosokat keresünk. Jogosítvány TARGONCÁS munkakör CEGLÉDI telephelyű cég belföldi előnyt jelenthet. Kezdők, be keresünk kiemelt béretőt tehergépkocsi veze- nyugdíjasok jelentkezését zéssel munkavállalókat mo- keres ponyvás, billencs is várjuk sonmagyaróvári autóipari nagyvállalathoz. Szállást nyerges szerelvényre, hetelős munkára, napidíjas bélandó munkára és munkábajárást biztosí- SZOBAFESTŐT felveszek álrezéssel, folyamatos munkavégzésre. Pályakezdőknek 6243 tunk. Érd: 06-70/ TAPASZTALT gépbeállítót ( B p / / betanulási lehetőséget biztosítunk. Érdeklődni: keresünk Ceglédre. Ha Ön 1 / ) szakember, hosszú távra ÁRUSZÁLLÍTÓ cég keres sofőröket EU-ban történő mun- szeretne, biztos pozícióban BŐVÜLŐ csapatunkba Bács- elhelyezkedni, jöjjön KNOTT- Kiskun megyében, ingatlanértékesítőt kere- Technik-Flexhez! Írjon nekünk! Feltételek: minimum korlattal, B kategóriás jokavégzésre nemzetközi gyasünk. Jelentkezés: info@ CNC forgácsoló végzettség, gosítvánnyal furgonra. Bérezés: 24 Ft/km, +hétvé- simoningatlan.hu FANUC vezérlésű gépek ismerete. ÁRUHÁZ őrzésre állandó és Előny: kreativitás. gi pénz, +üzemanyag meg- részmunkaidős vagyonőrt KNOTT-Technik-Flex Kft.: takarítás. Jelentkezni a keresünk, nyugdíjasok jelentkezését is várjuk timea.balogh@ Mobil, Viber: / as telefonszámon, illetve a bito@ t e c h n i k - f l e x. h u bitointertrans.hu címen A NAGYKŐRÖSI Szolgáltató TÉRBURKOLAT építő cég keti lehet. Központ, közalkalmazotres kőművest, betanított jogviszonyban, könyvelőt munkást és segédmunkást ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó valamint pénztárost keres. A Kecskemétről B.Kat. jogosítvány előny kárpitos műhelybe kárpitost keresünk, jól menő teljes pályázati anyag elérhető: a hu oldalon CO2-HEGESZTŐKET (vékony anyagok hegesztésére), CNC-gépkezelőket, fémipari festőket, csiszolókat, fényezőket és összeszerelőket keresünk (fémipari bizonyítvány előny). Extra magas bejelentett órabér! Szállás, utazás biztosított! 06-70/ , 06-70/ , munka15@index.hu KEREKEGYHÁZÁRA keresünk gyakorlott CO hegesztőket. Kiemelt bér. Tel: BETANÍTOTT dolgozókat keresünk megnövekedett gyártásunkba, győri és mosonmagyaróvári munkahelyünkre. Havi átlag kereset nettó Ft. Szállást, munkába járást, előleget biztosítunk.06-70/ ( B p / / / ) KECSKEMÉTRE, építőiparba C,E kategóriás gépkocsivezetőt és kőművest keresünk
9 9 ÉRDEKEL AZ AUTÓIPAR? SZÍVESEN RÉSZESE LENNÉL A JÖVŐ AUTÓGYÁRTÁSÁNAK? FONTOS SZÁMODRA A MEGBECSÜLÉS? AKKOR MINKET KERESEL! ALKOSSUK EGYÜTT A JÖVŐ LOGISZTIKÁJÁT! ÁRUÖSSZEKÉSZÍTŐ munkatársaink jelentkezését várjuk. Feladatok: Amit kínálunk: Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a munka@duvenbeck.de címen lehet!
10 május 14. KARRIER
11 11 ADÁS-VÉTEL OLASZ ebédlőbútor, LUX légtisztító, nád kerti bútor 3db-os kárpittal, SIEMENS 240L-es fagyasztószekrény, szobabicikli, Hajdú energiatakarékos mosógép eladó megegyezés szerint GYEREKNAPI akció 10-20% kedvezmény: játékokra, plüssökre, kerékpárokra és kiegészítőkre, babakocsik, etetőszékek, autósülések, utazóágyak. Facebook: Andi Némethné, Kecskemét Izsáki út 56/a JÁRMŰ KÉSZPÉNZÉRT bármilyen utánfutóját, lakókocsiját, autóját, büfékocsiját megvásárolom ; RÉGI motorokat, autókat keresek gyűjteménybe. Akár hiányosat is, alkatrészeket is VEGYES BÉLYEGGYŰJTEMÉNYT, képeslapokat, jelvényeket, kitüntetéseket, fém- és papírpénzeket vásárol magángyűjtő, díjtalan kiszállással. Pál István: DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek! Érd.: TŰZIFA vastag akác 3500 Ft/100 kg, vékony akác 3200 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk. (AA542130) VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompresszort, invertert, kis gépeket. 0670/ NYÁRFA: vékony 1650 Ft/100 kg, vastag 1950 Ft/100 kg. Akác: vékony 2750 Ft/100 kg. Vegyes: 2300 Ft/100 kg.ugyanitt akác, nyár tűzifa m3 -be (1m x 1m x 1,70) AA: SZOLGÁLTATÁS SZOBAFESTÉST vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! Telefon: , VÍZ-, FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ- KEK szerelése ÁFA mentesen. Hívjon most! MESTERBOSZORKÁNY, jövendőmondó, rontáslevétel, szerelmi energiák, halottlátás, isteni gyógyító erővel PALA,CSERÉPTETŐK,SÍRKÖVEK tisztítása, mohátlanítása ÁRUFELTÖLTÉS! Nagy árengedményekkel a Kecskemét Kéttemplom közi Méterárú- Lakástextil-Rövidáru Üzletben. Várjuk vásárlóinkat szeretettel! VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft RÉGI és új lakások teljes felújítása tetők, homlokzatok alapok szigetelése. Nyugdíjasoknak kedvezmény. Kiszállás díjtalan SZOBAFESTÉST, MÁZOLÁST, TAPÉTÁZÁST vállalok! BURKOLÁS! Családi házak, lakások, irodák, teraszok burkolása szakszerűen, precízen LAKATOSIPARI munkák, előtetők, kerítések, kapuk készítését és javítását vállalom REDŐNYEXPRESS! Régiek javítása, újak készítése garanciával, gurtnik cseréje FUVAROZÁST, lomtalanítást, udvar takarítást, sittszállítást vállalok VESZÉLYES fák kivágását,korona igazítást és erdő gyérítését vállalom THONET székek, hintaszékek nádazását, antik bútorok felújítását, fényezését vállalom REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje , ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár , ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújítást vállalok referenciákkal, garanciával FAKIVÁGÁST vállalunk, akár elszállítással! HOMLOKZATI hőszigetelést, burkolást, kőműves munkákat, valamint lakások, lépcsőházak Teljes felújítását vállalom pontos határidővel, korrekt áron, számlaképesen HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS akár nyílászáró cserével együtt. Vállaljuk családi és társasházak homlokzati hőszigetelését anyag beszerzéssel, állványozással együtt, nyílászárók cseréjét, párkányozását korrekt áron KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen, garanciával. Minden színben! Villanyszerelés! Telefon: LAKÁSFELÚJÍTÁSOK! Teljes körű felújítás, átalakítás LOMTALANÍTÁS! Kiürítené lakását, hobbiját, garázsát? Mi a felesleges dolgait ingyen elszállítjuk / Lantos László KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁS, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék KERTÉPÍTÉST, kertrendezést, sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok. Szakember KÖNYVELÉS, adótanácsadás, bérszámfejtés teljes körű adatszolgáltatással, társaságok (Kft, Bt), egyéni vállalkozások, családi gazdaságok részére. Cégalapítás, egyéni vállalkozói engedély kiváltásának ügyintézése, adószámos őstermelők, magánszemélyek adóbevallásainak elkészítése Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és vonzáskörzeteikben , TETŐ! Régi, hajlott tetők javítása, cseréje; bádogozás, csatorna, beázás elhárítás; előtetők, garázsok építése; fedlapcsere; tetőtér beépítés, szigetelés; Lindab tető új, tető cserepezés REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javítása-cseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! REDŐNY javítás és gurtni csere hétvégén is ASZTALOSMUNKÁK bútorok, szúnyoghálók készítése kedvező áron. asztaloskell@gmail.com asztaloskell/facebook GURTNI csere, redőny javítás hétvégén is REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! ERESZCSATORNA készítést, kőműves munkát, festést és tetőjavítást vállalunk rövid határidővel hétvégén is ; PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás! REDŐNY Doktor! Redőnyök javítása, újak készítése, garanciával. Hétvégén is ; TÉRKŐ TISZTÍTÁS!!! Speciális eszközökkel. Tel.: / REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javításacseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! ÁLLAT 18 hetes Tetra SL tojóhibrid jérce rendelhető: Ft/db MEZŐGAZDASÁG MOHAR és köles mag eladó vetésre ÉLETMÓD-EGÉSZSÉG PIGMENTFOLTOK végleges eltávolítása arcon és testen. Kecskemét, Jutalom Szépségszalon JÖVŐBE tekintés: Ismerd meg jövődet, hogy hatékonyabban irányíthasd életedet! Jutalom Szépségszalon TÁRSKERESÉS TÁRSKÖZVETÍTÉS minden korosztálynak! Érdeklődni: TETŐFELÚJÍTÁS, lapostetők szigetelése, salétromos, vizes házak felújítása, kerti tavak építése VASALÁST vállalok Kecskemét és vonzáskörzetében KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron TETŐJAVÍTÁST, kőműves, ereszcsatorna és festő munkát vállalunk. Tel.: ; DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyors szolgálat, 1 év garancia , KÖZVETLEN autóbuszjárat Kecskemét- Bécs között Jegyek: Kunság Tours HORVÁTORSZÁG-BASKA Voda Hotel Depandance Alen június 16 - június 30. és szeptember 1 - szeptember ágyas tengerre néző szoba félpanzióval: Ft/ fő VÁROSKÁRTYÁK (közlekedés, múzeum, reptéri transzfer, stb.) megvehetők a Kunság Toursnál. Pl. Róma, London, Párizs, Berlin, Los Angeles, Barcelona, stb.
12 május 14.
KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki
IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
X. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010
Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á j u s 22., XXIX/21.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2018. m á j u s 22., XXIX/21. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. május 22. LIMLOM AKCIÓ A hulladékszállítást végző DTKH Kft.
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
IX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom
Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.
Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. október 29., XXIX/44. BIZTONSÁGBAN A KÖZELGŐ ÜNNEPEK IDEJÉN A Rendőrség a Mindenszentek ünnepe és Halottak Napja közeledtével prevenciós tanácsokkal
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT március 19., XXIX/12.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. március 19., XXIX/12. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. március 19. GYERMEK PROGRAMOK KULTÚRA, PROGRAMOK SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM
2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk
KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat Cégünk keres gyakorlattal rendelkező Kecskeméti munkahelyre. Feladatok: Elvárások: Előnyök: sarokvarratok
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös
AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo
KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
K E C S K E M É T , XXIX/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 17., XXIX/38. "Számunkra fontos a határidők pontos betartása, a kívánt célcsoport elérése és a minőségi megjelenési forma. A Kecskeméti Szuperinfóval és a Családinfóval
Siklós-Bóly térségi 25.
Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.
XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent
KECSKEMÉT május 7., XXIX/19.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. május 7., XXIX/19. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. május 7. KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ Kőműves Kelemen május 9. szerda 19:00 Törzs J.b.
2018. október 24., XXIX/43.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. október 24., XXIX/43. www.keszin.hu ÉRMEAUTOMATA KECSKEMÉTEN Kecskemét város fennállásának 650. évfordulója alkalmából egy emlékérme-automata került kihelyezésre a Deák
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett.
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 13. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 13. szám, 2008. augusztus 6. Baranya Press...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. 2. oldal I. évfolyam, 13. szám,
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,
KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA
KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 9. Tel.: 53/500-831 CEGLÉD, Gubody u. 17. Tel.: 53/318-644 www.kucko-ingatlaniroda.hu Ingyenes ingatlanközvetítő hirdetési és
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT fe bru á r 18., XXX/8.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2019. fe bru á r 18., XXX/8. w w w. ke s z i n. h u 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. február 18. EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun
KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u 2019. október 28., XXX/44. KECSKEMÉT BAJA KISKUNFÉLEGYHÁZA HA SZÜKSÉGED LENNE RÁ ;) E-000120/2014. - KRESZ tanfolyamok (hétvégén is!) - GKI, ADR,
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 19., XXIX/47. w w w. ke s z i n. h u PÁLYÁZATOT HIRDET A KTV "CSALÁDI TÖRTÉNETEK" CÍMMEL Kecskemét város 650. évfordulóját egy különleges pályázattal
Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)
Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. március 26., XXIX/13. ÚJ PROGRAMOKKAL FOLYTATÓDIK A HARMADIK KOR EGYETEME Új témákkal várja hallgatóit áprilistól is a népszerű kecskeméti nyitott egyetemi
2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT n ove m be r 5., XXIX/45.
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 5., XXIX/45. w w w. ke s z i n. h u,wdo V GDUDE UX DXWRPDW NDW ¹]HPHOWHWÆ F J NHUHV.HFVNHP WUH VRN V]DEDGLGÆYHO UHQGHONH]Æ PÎV]DNL V NHUHVNHGHOPL UGHNOÆG VÎ
2019. március 4., XXX/10.
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu TIZENKÉT PARKOLÓHELYET ZÁRNAK LE A VÁROSHÁZA FELÚJÍTÁSA MIATT Tizenkét parkolóhelyet zárnak le a Városháza március közepén kezdődő felújítása miatt. Az épület melletti
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
debrecen@cegpasztor.hu
2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október
Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun
NŐI ERŐFORRÁS KÖZPONT Nőknek és családoknak szóló információs szolgálat
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu Hatvani Használtruha Nagykereskedés Országos használtruha hálózat ÉRTÉKESÍTÉSI PARTNEREKET KERES! 06-70/946-9554 2018. február 12., XXIX/7. NŐI
BNI - Kapcsolatépítésben a siker!
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D
XX. évfolyam 11. szám május 27.
XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán
KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 8., XXIX/2. ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT Ezentúl zöld pihenő székekben ülve, családtagjaik körében tölthetik a megfigyelési időt a Bács-Kiskun
XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.
XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel
2433 Sárosd, Hantosi u. 46.
Sárosdi vállalkozások BARTA TAMÁS Egyéni vállalkozó 2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Tel: 06-20-427-7921, 06-25-260-009 Szobafestés, mázolás, tapétázás. 1 / 20 Külső szigetelés (DRYVIT rendszerrel). Gipszkartonos
XIX. évfolyam 21. szám október 16.
XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,
ÁTADTÁK MEGYÉNK ELSŐ KORMÁNYABLAK BUSZÁT
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. április 9., XXIX/15. ÁTADTÁK MEGYÉNK ELSŐ KORMÁNYABLAK BUSZÁT Átadták Bács-Kiskun megye első kormányablak buszát április 5-én, csütörtökön
Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.
Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
EGÉSZSÉGHÓNAP A KECSKEMÉTI MERCEDES-BENZ GYÁRBAN
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. november 12., XXIX/46. EGÉSZSÉGHÓNAP A KECSKEMÉTI MERCEDES-BENZ GYÁRBAN A megelőzés fontosságára hívták fel a figyelmet a nyitónap programjai
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva
Global Work Unit Kft.
Global Work Unit Kft. Akire mindenben számíthat, ha megoldásra váró munkája van Gondolkodjon velünk globálisan Cégbemutató Cégbemutató: Global Work Unit Kft az évtizedes szakmai múltra visszatekintő cégekből
2 ingatlan@cegpasztor.hu
szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
KARRIER ROVATTAL MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK KECSKEMÉT február 19., XXIX/8.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. február 19., XXIX/8. MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK A február 15-i közgyűlés 12. és 13. pontjában is a kecskeméti óvodák helyzetét vitatta meg. Előbb
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16.
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 16. szám, 2008. október 1. 2. oldal I. évfolyam, 16. szám, 2008. október 1. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:
KARRIER ROVATTAL október 1., XXIX/40. w w w. k e s z i n. h u
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u 2018. október 1., XXIX/40. Dr. Markó lászló sebészeti és onkológiai szakrendelés. Emlőrák szűrés, emlő röntgen és szövettani mintavétel. ArAnyér betegség
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 15., XXIX/42.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. október 15., XXIX/42. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. október 15. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KECSKEMÉTI FÜRDŐ október 20-21. szombat-vasárnap
TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK
T Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2011. karácsonyi és a 2012. újévi ünnepek időszakában a KUNSÁG VOLÁN Zrt. által közlekedtetett helyközi, távolsági autóbuszjáratok
GYEREKNAP ROVATTAL. w w w. ke s z i n. h u máj u s 13., XXX/20.
GYEREKNAP ROVATTAL KECSKEMÉ T w w w. ke s z i n. h u 2 019. máj u s 13., XXX/20. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. május 13. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KULTÚRA, PROGRAMOK RIGÓCSŐR KIRÁLY
2018. június 11., XXIX/24.
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu Elkezdődtek a kivitelezési munkák a második Mercedes-gyár területén 2018. június 11., XXIX/24. Hivatalosan is elindult a második Mercedes gyár
KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR
OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17.
OTTHON KECSKEMÉT 2017. á pri l i s 24., XXVIII/17. w w w. ke s z i n. h u 2 OTTHON PADLÓSZŐNYEGEZÉS TOLDÁS NÉLKÜL Megérkeztek nagy mennyiségben az 5 m széles padlószőnyegek, amelyekkel akár az egész szobát
A férfi este odaáll az asszony elé! Mutogatja az izmait. - Nyolcvan kiló dinamit! Az asszony nevetni kezd: - De mit érek vele, ha a gyújtózsinor csak
A férfi este odaáll az asszony elé! Mutogatja az izmait. - Nyolcvan kiló dinamit! Az asszony nevetni kezd: - De mit érek vele, ha a gyújtózsinor csak négy centi? Hol dolgozol? - Sehol. - Akkor mit csinálsz?
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 10., XXVIII/15. 2 2017. április 10. Egész napos családi programokkal várja a vendégeket a Hírös Város Turisztikai Központ a régi
2 debrecen@cegpasztor.hu
2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,
www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu
www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! Idén nyolc színes túrával várjuk az aktívan kikapcsolódni vágyókat Mórahalmon és környékén. Fedezze fel velünk a Homokhátság
IX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
OTTHON ROVATTAL TOVÁBBRA IS NÉPSZERŰEK A NEUMANN JÁNOS EGYETEM KÉPZÉSEI. Full trendy Használt ruha üzletünkbe május 7-én!
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. m á j u s 2., XXIX/18. w w w. ke s z i n. h u TOVÁBBRA IS NÉPSZERŰEK A NEUMANN JÁNOS EGYETEM KÉPZÉSEI Az új Gazdaságtudományi Kar bevezetésével egyre több jelentkezőt vonz
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. június 26., XXVIII/26. 2 2017. június 26. www.keszin.hu 3 4 2017. június 26. VAKÁCIÓ 2017. Helyi táborok a Hírös Agóra Nkft. szervezésében Kérdéseivel keresse
Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867
Mohács térségi 7. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 7. szám, 2008. április 16. Síremlékek felújítását, betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Szüllõ Szabolcs Tel.: 06-30/420-5022
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u MEGLEPETÉSKÖNYVET TALÁLHATNAK A TÚL AZ ÓPERENCIÁNRA ÉRKEZŐ GYEREKEK Március 27-től a Túl az Óperencián című táncos mesejátékkal várja a gyerekeket
INGATLAN ROVATTAL. Speedmarathon KECSKEMÉT
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 18., XXVIII/16. Speedmarathon A sebességellenőrzéssel kapcsolatos kampány elmúlt évekbeli sikere és a kedvező tapasztalatok miatt a magyar rendőrség
XVII. évfolyam 6. szám március 22.
XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000
ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2016. február havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai
Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529
Siklós-Bóly térségi 35. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 35. szám, 2008. szeptember 24. Alkoholmentes kőművesbrigád burkoló- és kőművesmunkát vállal. Tel.: 06-30/904-4529 2. oldal II I. évfolyam,
Global East Kft. Munkáltató. (megnevezése/logó) Feladatok területi megoszlása: Nemzetközi fuvarozási feladatok
Munkáltató Global East Kft. (megnevezése/logó) Feladatok területi megoszlása: Nemzetközi fuvarozási feladatok 1. belföldi fuvarozási feladatok 2. nemzetközi fuvarozási feladatok Magyarország mely területéről
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,
Lakás eladó Víziváros 122 m²
Lakás eladó Víziváros m² D6T rész Víziváros II. kerület Ingatlan típusa Lakás 5 M Ft m² 5 Dolgozó szoba, Kamra szoba, Gardrób szoba, Wc vizesblokk, Zuhanyzós fürdő vizesblokk, autó számára Garázs Klima,
IX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.
Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen
Február 22. vasárnap. Február 23. hétfő. Február 24. kedd. Február 25. szerda. Február 26. csütörtök. Február 27. péntek. Február 28.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztály 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett
2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata
EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/7. oldal Ügyfélszolgálati
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2017. j ú l i u s 10., XXVIII/28. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. július 10. Szolgáltatók Csomagoljunk profi módon! Vannak élethelyzetek, amikor profi kellékekre van szükségünk.
940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola
940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola Melléklet Ingatlan címe 2014 Csobánka, Vörösvári út 12. Helyrajzi száma 940 3563 m2 Vagyonkataszteri becsült érték 154.066.000.- - Csobánka Község
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00