2018. június 11., XXIX/24.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2018. június 11., XXIX/24."

Átírás

1 EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT Elkezdődtek a kivitelezési munkák a második Mercedes-gyár területén június 11., XXIX/24. Hivatalosan is elindult a második Mercedes gyár építése Kecskeméten. Az ünnepélyes alapkőletételt követően a cég közzétette a projekt részleteit, amelyből kiderül az is, hogy személygépjármű-gyár présüzemből, karosszériaüzemből, felületkezelő és összeszerelő üzemből áll majd. A gyár többek között alkalmas lesz önvezető elektromos autók előállítására is. A Mercedes egymilliárd eurót fektet be új kecskeméti személyautó gyárába. Ez lesz az autóipari óriás első első full-flex gyára, amely teljes mértékben digitalizált, fenntartható termelést valósít meg. A kivitelező munkák már el is kezdődtek a déli-iparterületen. Itt 54 futballpályányi területet építenek majd be. A kivitelezés során több mint tonna acélt használnak fel. Ebből majdnem kétszer lehetne felépíteni a párizsi Eiffel-tornyot. Lesz majd présüzem, karosszériaüzem, felületkezelő és összeszerelő üzem. Több mint 2500-an dolgoznak majd az új gyártóbázison. Itt egyazon gyártósoron állíthatók majd elő a legkülönbözőbb járműmodellek a kompakt autóktól a hátsókerék-meghajtású limuzinon át az elektromos autókig. A kecskeméti telephely második gyárában dolgozók mindennapi munkáját tabletek, elektronikus kézi eszközök, okostelefonok és okosórák segítik majd. A második Mercedes gyár 2021-től üzemel majd teljes kapacitással. Forrás: hiros.hu A és B kategóriás tanfolyamok Időpontokról érdeklődjön elérhetőségeinken! info@furedi.eu / Kecskemét, Izsáki út 2/A. ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% 40% KEDVEZMÉNY AZ ELMÉLETI KÉPZÉS ÁRÁBÓL MTI fotó: Ujvári Sándor A Mercedes-Benz full-flex gyár alapkőletételről szóló cikket újságunk weboldalán olvashatja: 1. turnus: június 21 - július 5. hétfő, szerda és csütörtöki napokon óráig 2. turnus: július 9 július 23. hétfő, szerda és csütörtöki napokon óráig 3. turnus: július 25 - augusztus 2. munkanapokon óráig

2 EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK június 11. HÓLYAGFÁJDALOM SZINDRÓMA Egyes statisztikák szerint hazánkban körüli a hólyagfájdalom szindrómában szenvedő páciensek száma és kb. 1-2 %-ban kerülnek diagnosztizálásra. A hólyagfájdalom szindróma (interstitalis cystitis - IC) egy nehezen diagnosztizálható betegség. Pontos oka nem ismert, de a tünetek hátterében a hólyag belső felszínét bevonó védő nyákréteg elégtelen működése áll, így a vizeletben lévő maró anyagok irritálják a hólyagfalban elhelyezkedő idegvégződéseket. Nincs olyan egyértelmű vizsgálat, mely egyszerűen diagnosztizálhatná. A kialakulásában bakteriális fertőzés nem játszik szerepet, de a kialakult nyálkahártya károsodás hajlamosíthat a fertőzésre, a visszatérő húgyhólyag és húgycsőgyulladásra. Tünetei a gyakori, néha állandó vizelési inger, egyre csökkenő vizeletporciók, hólyagtáji és húgycsőfájdalmak, hirtelen, parancsoló vizelési inger, kis mennyiségű vér a vizeletben. A panaszok nehezítik az éjszakai pihenést, korlátozzák a munkaképességet, nehezítik vagy lehetelenné teszik a házaséletet. Kezelésében a kezdeti állapotban jótékony hatásúak a húgycsövön keresztül befecskendezett anyagok (hólyagkoktélok), melyek gyulladásgátlót, helyi érzéstelenítőt, hegesedést gátló anyagot tartalmaznak. Súlyosabb állapotban műtéti körülmények között a hólyag kitágítását követően leégetjük a sérült területeket. A nyálkahártya regenerációja az ép területek felől indul meg, ami akár évekig is panaszmentességet eredményezhet, kiegészítve helyi kezeléssel, gyógyszerekkel, étrendkiegészítőkkel és egy speciális IC diétával. A cikket Dr. Járomi Péter, urológus szakorvos támogatta. IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997

3 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 3 KISKUNSÁGI NEMZETI PARK TÚRANAPTÁR Június 16. szombat Hajóskapitányként a Tiszán vízitúra jogosítvány nélkül vezethető kishajókkal Délelőtti vízitúránk során a Tisza és a Maros élővilágát fedezzük fel magunk vezette 4, 6 és 8 személyes kishajókkal, melyeket nagykorúak vízi jártassági nélkül vezethetnek. A hajók kezeléséhez segítséget, a túrához mentőmellényt biztosítunk. A hajók sebessége 8-12 km/h. A helyek száma korlátozott, előzetes bejelentkezés és foglalás szükséges! Találkozó: 8:30, Szeged, Felső Tisza-parton a vízitelep mellett, a stadionnal szemben, a Foka Ökokikötő bejáratánál. Információ, előzetes bejelentkezés: Ábrahám Krisztián, 30/ , abrahamk@knp.hu Június 16. szombat Kalandos kenutúra az Átokcsatornán, fecskék társaságában Fülöpszállástól Akasztóig kenuzunk a Dunavölgyi főcsatornán, közben a hidaknál fészkelő füsti- és molnárfecske fészkeket mérjük fel. Így a nádas szegélyezte csatornán az aktív kikapcsolódás mellett az élővilágba is betekintést nyerünk, sőt biotikai adatokat is gyűjtünk. A program egésznapos. Találkozó: 9:00, Fülöpszállás, vasútállomás. GPS: , Részvételi díj: felnőtt 1600 Ft, diák és nyugdíjas 1000 Ft, családi jegy 2500 Ft A kenuk csak korlátozott számban állnak rendelkezésre, így a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Információ, jelentkezés: Biró Csaba, / , kolonvilag@kolon-to.com Június 16. szombat Gomba- és gyógynövényismereti túra Bugacon A gyalogos túra során a résztvevők különböző homoki élőhelyek gombafajait és gyakoribb gyógyhatású növényeit ismerhetik meg. A túrát vezeti: Horváth Lászlóné, gombaszakértő és szakellenőr Találkozó: 10:00, Bugacon a Karikás Csárdánál Információ, jelentkezés: Tóth Endre, / A részvétel ingyenes. Június 23. szombat Múzeumok Éjszakája a Tisza-völgyi Bemutatóházban Az újhold napján esti/éjszakai túra a szegedi Fehér-tónál egy rendhagyó múzeumi bemutató és tárlatvezetés után. Találkozó: 18.00, a Tisza-völgyi Bemutatóháznál (E5 út; a 158-as km szelvénynél) Megközelítés: Szegedről helyközi buszjárattal vagy személyautóval az E5-ös úton. Részvételi díj (túra és kiállítás-belépő): felnőtt 1000 Ft, diák és nyugdíjas 700 Ft Információ, jelentkezés: Ábrahám Krisztián 30/ , abrahamk@knp.hu További programok: GYERMEK PROGRAMOK EBCSONT ÉS NYÚLCIPŐ (Nagyterem) Egy pici garzonlakásban kettesben marad egy jólnevelt kutya és egy elkényeztetett nyúl. Lehetetlennek tűnik, hogy bármiben is egyetértsenek, így aztán nem csoda, hogy a lakás rövidesen csatatérré változik. Túléli-e ezt a napot a szobanövény, marad-e valami az étkezőasztalon felejtett túrógombócból? És vajon milyen látvány fogadja majd a hazaérkező gazdikat? A mulatságos és elgondolkodtató történet gyerekek és felnőttek számára egyaránt ismerős alaphelyzetet mutat meg: óvodában, iskolában, családban vagy CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ munkahelyen is mindennapos kérdés az elfogadás- és gyakran lehetetlennek tűnik egymás megismerése és megértése. De csak szinte... június 12. kedd 10:00 június 13. szerda 10:00 TÜNDÉR BALLONKA- BÁTBAN (Nagyterem) június 14. csütörtök 10:00 RIGÓCSŐR KIRÁLY (Nagyterem) június 19. kedd 14:00 SZÓRAKATÉNUSZ június 16. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 AGYAGOZÁS június 23. szombat 18:00-24:00 MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA (A részvétel ingyenes!) június 30. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 KASÍROZOTT MADARAK június 30. szombat 10:00-16:30 TÁRSASJÁTÉK NAP MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 23. szombat 20:00 Kecskemét, Budai u. 15. Tel.: 06-76/ , Kecskemét, Gáspár A. u. 12.,

4 4 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény június 11. EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: Non-stop felvételes rendszerben történik a betegek fogadása és ellátása. További információ: GYEREK HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 18 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38., 1. em. Telefon: FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 17 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecsemét, Nyíri út 38. Telefon: FOGORVOSI ÜGYELET szombat, vasárnap, ünnepnap: Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7. Telefon: PATIKAI ÜGYELET Szent Benedek EuroPatika Kecskemét, Kápolna u. 15. Telefon: VÉRADÁS Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry István körút június 11. hétfő 08:00 18:00 június 12. kedd 08:00 16:00 június 13. szerda 08:00 14:00 únius 14. csüt. 08:00 18:00 június 15. péntek 08:00 13:00 KÉSZ Építő Zrt. Kecskemét, Izsáki út 6. június 11. hétfő 10:00 12:00 Metlife Kecskemét, Csíksomlyói utca 12. június 13. szerda 10:00 12:00 Lánchíd Utcai Általános Iskola Kecskemét, Lánchíd u. 18. június 14. csütörtök 10:00 13:00 Cab-Tec Kecskemét, Szent István krt. 24. június 15. péntek 11:00 14:30 Bajor Étterem Vendégháza Kecskemét, Szent László krt. 19. június 16. szombat 10:00 13:00 KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR GYERMEKVILÁG (Információ: 76/ ) Június 7., 14., 21., 28. csütörtök, és BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt Regisztráció: vagy Június BÁRÁNY BOLDIZSÁRTÓL ABIGÉLIG A Móra Könyvkiadó Szabó Magda emlékkiállítása ELŐZETES! Július Könyvtári tábor kisiskolásoknak ZENEI SZOLGÁLTATÁS Június 12., kedd, 17 óra HANGSZERKALAND (EFOP ) 12 / 4. Rézfúvós hangszerek Előadó: Kuna Lajos harsona, és rézfúvós tanár Közreműködnek az M. Bodon Pál Zeneiskola tanítványai, valamint Beke Márk, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium harsonás tanulója Zongorán kísér: Gerhát László Tel.: 76/ Kecskemét, Piaristák tere 8. június 18. hétfő 17:00 MEGNYITÓ ÜNNEPSÉG a Kecskemét Táncegyüttes műsora 20:00 Szabó Balázs Bandája koncert 22:00 Péterffy Lili & Ritmo június 19. kedd 20:00 A Bohém Ragtime Jazz Band koncertje 19:30-tól Yoló Duó, LivingRoom Akusztik június 20. szerda 19:00 Virtual Revolotion 20:00 Nova Prospect 21:00 Időgép 19:30-tól Markó Ákos ÖDÖHHI, Mon Cherries, Spontán Blues Band június 21. csütörtök 20:00 KOCSIS TIBOR nagykoncertje Vendég: POLYÁK LILLA 19:30-tól Ficsór Barnabás, Rekamié, Bálvány Utca június 22. péntek 17:00 "Nagy Kecskeméti Escuvée és Lagzi" 20:00 LŐRE, LŐRE, CUDAR LŐRE - Fejős FUTÓ-HOMOK FÉLMARATON Idén is megrendezésre kerül a Futóhomok Félmaraton Bugacpusztán! Időpont: június 30. szombat Versenyközpont: Bugacpuszta, Karikás Csárda - Gavallér Tanya GPS: , vagy 46 39'59,2"N 19 37'51,8"E Minden korosztály számára megtalálható a kívánt táv a 200 métertől a félmaratonig. A verseny nemcsak a futásról szól, mellette számos kiegészítő programmal lehet kellemesen eltölteni a napot. A közelben lesz Magyar Pásztorkutyás kiállítás és verseny, melyről bővebb információ a weboldalon olvasható. Valamint Puszta program a Karikáscsárda szervezésében, melyről további információkat találnak a bugacpuszta.hu/karikas-csarda-csikos-bemutato.html oldalon. Számos kirándulási lehetőség várja a környéken: Bugac, Pásztormúzeum, Ménszállás ( A programok mellett éhezni és szomjazni sem fog senki, erről a Karikás Csárda gondoskodik! A 8, km-re előnevezők a Csárda vendégei egy tál gulyásra, amely magyar szürkemarhából készül! Regisztrálni lehet június 25-ig: c6uem0j0i071b5ua3 III. KECSKEMÉTI BARACKPÁLINKA ÉS BORFESZTIVÁL június KECSKEMÉT FŐTÉR További információ: Iustitia Egyesület, Telefon: 30/ Jenő nótaest 20:00-tól Indul a "Lagzi" Dj Pénzes Janival! június 23. szombat 18:00 KÖZÖS KOCCINTÁS a Magyar Bor és Pezsgő Napján 20:00 30 éves a Csík Zenekar (születésnapi koncert) Közreműködik: Kiss Tibor (Quimby), Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Fitos Dezső Társulata, Hegedűs Zoltán Esőnap vasárnap! 19:30-tól Varia Sunt, SEHONNAI, BarlsOn június 24. vasárnap 19:00 HangOverGang 20:30 Queen Project Band 19:30-tól Sin Boglárka & Sipos Kíra, Promise, Maxisun, Jaggers TOVÁBBI PROGRAMOK: MESE színpad, Ifjúság Forrása, Pálinka és borutca, Kézműves sörkert, Borrendi Találkozó, Gasztro tér, Múzeumok éjszakája, Szivárvány játéktár További információ: KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ UDVARSZÍNHÁZ augusztus A Városháza udvarán augusztus 3. 20:30 HAJNALI RÉSZEGSÉG - szerelmes színmű egy részben Főbb szerepekben: Kőszegi Ákos, Koltai Róbert Eredeti bemutató: Szegedi Szabadtéri Játékok REÖK SZÍNPAD augusztus 4., 5. 20:30 KIÉ VAGY, MONDD? Zenés színdarab a '30-as évek filmslágereivel Játszák: Adorjáni Bálint, Szávai Viktória SZÉP ERNŐ: LILA AKÁC című regényének felhasználásával írta Szávai Viktória augusztus :30 HEISENBERG - relatív komédia Játszák: Benedek Miklós, Ulmann Mónika Az ORLAI PRODUKCIÓ előadása 2018/19. SZÍNHÁZI ÉVAD Nagyszínház Mikszáth - Szente - Galambos - Juhász: A beszélő köntös - musical Goldoni: Nyaralás - komédia Verdi: Traviata - táncszínházi előadás Francis Veber: Balfácánt vacsorára - vígjáték W. S.: Othello, a néger mór - dráma Agatha Christie: És már senki sem, avagy tíz kicsi néger - krimi Kelemen László Kamaraszínház David Seidler: A király beszéde - dráma Somogyi Gy. - Eisemann M. - Zágoni I.: Fekete Péter - operett GYERMEKELŐADÁSOK Grimm meséje nyomán: Jancsi és Julis - mesejáték Donizetti - Mozart - Rossini - Németh: Operamese - táncos mesejáték OSZTÁLYTEREM SZÍNHÁZ Réczei Tamás: Osztályelső Ruszt József Stúdió Színház Arthur Miller: Az ügynök halála - dráma Bertolt Brecht: BAAL - színmű Leonard Gershe: A pillangók szabadok - romantikus vígjáték TOVÁBBRA IS MŰSORON: Csárdáskirálynő, Kőműves Kelemen, A képzelt beteg, Rómeó és Júlia, Négyhangú opera, Apátlanul (Platonov), Ványa bácsi, A játék vége, Klamm háborúja Előbérletezési időszak:. május 15. és június 29. között. A régi bérlők helyeit június 29-ig tartják! Bérletezés a szabad helyekre: augusztus 21-től. Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/ kecskemetikatona.hu

5 5

6 6 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény június 11. VAKÁCIÓZOO ÁLLATI VÍZI PARÁDÉ Hamarosan kezdődik a kecskeméti nyár legnagyobb vízi parádéja! Időpont: június 17. vasárnap Helyszín: Kecskemét, Vadaskert előtti park Egész napos gyermek színpadi programok, családi vetélkedők, játékok, ajándékok, nyeremények! Néhány a játékokból: - Vízifoci bajnokság - Vízipisztoly, -puska háború - Vízibomba csata - Szörf pálya - Vízilufi verés - Kincs keresés a "ködös" sátorban - Halacskás darts - Célba lövés vízipisztollyal, és sok sok vízi játék! És, hogy mivel készüljetek? - vízipisztollyal,- puskával, fürdőruhával vagy sok váltás ruhával! Ami még lesz: kis vidámpark, ugrálóvár, arcfestés, kézműves vásár, tűzoltó autó, kedvenc kutyakiállítás délelőtt 10 órától délután fél 7-ig! A rendezvény ingyenesen látogatható, a Vadaskertbe a szokásos jegyárak érvényesek. A szervezők mindenkit szeretettel várnak! További részletek: A helyszínek többsége 18 és 24 óra között látogatható. A városi helyszínek között a közlekedést Múzeumi Buszjáratok segítik. A Múzeumok Éjszakája - Kecskemét műsorfüzet letölthető: BENKÓ ZOLTÁN SZABADIDŐ KÖZPONT A Benkó Zoltán Szabadidőközpont 174 hektárnyi füves-fás parkja csodálatos természeti környezetet biztosíthat egy könnyed sétához, kocogáshoz vagy egy kellemes vasárnap délutánhoz, hiszen különböző kikapcsolódási lehetőségekkel várja az oda kilátogatókat. A város sport- és lakóterületeivel határos park 40 hektárnyi taván lehet horgászni, wakeboardozni, kajakkenuzni vagy épp sárkányhajót bérelni. A körülkerített zöldövezet három kimért futópályával (1 km; 2,77 km; 3,54 km) közkedvelt sportolói körökben is. Emellett strandröplabda-, strandkézilabda-, strandfoci pálya, kültéri fitneszpark, street workout pálya, játszótér, 3 kiépített bográcsozó hely, fedett szaletli és télen-nyáron üzemelő Hófánk pálya várja a kecskeméti és a turista közönséget. A park egyik büszkesége a csaknem 50 m magas domb, amelyet mesterséges úton hoztak létre, és amelynek tetejéről nem csak a park területe csodálható meg madártávlatból, hanem Kecskemét városa is. PROGRAMOK június csütörtöktől vasárnapig CSÓNAKOS SPORTHORGÁSZ HÉTVÉGE június 16. szombat JÓGA A DOMBTETŐN Program: 17:30 - érkezés 18:00-tól két jóga óra egymást követően. Jógaszőnyeget, vagy polifoamot és törölközőt mindenki vigyen magával. A jógaórák közötti szünetben ingyenes frissítővel várják a résztvevőket. A program csak esőmentes időben valósul meg. AZ ÉN AFRIKÁM válogatás dr. Jakkel Anna Afrikában készített fotóiból A kecskeméti háziorvos hat alkalommal kelt missziós útra a fekete kontinensre önkéntesként. A gyógyítás mellett a környezet, az emberek megismerésére is lehetősége volt, az így szerzett tapasztalatait fotóival tárja az érdeklődők elé. Látogatható: június 30-ig. Tárgyak és motívumok Kecskemét múltjából A kiállítás segítségével szeretnék ismertté tenni a város pedagógusának, Leviczky József a NIGY-nek ajándékozott több mint 200 db tárgyból álló, Kecskemét múltját idéző néprajzi gyűjteményét. Látogatható: június 30-ig MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 23. szombat óráig. KECSKEMÉTI FÜRDŐ Június 17. vasárnap 14:00-18:00 Júniusi családi nap Helyszín: élményfürdő Június 23. szombat 9:30-12:00 OlimpArt Helyszín: 50 méteres versenymedence Június szombat-vasárnap 14:00-18:00 Nyári hétvégék Helyszín: élményfürdő Június 25 - július 7. hétfőtől következő hét péntekig , Angol úszók edzőtábora Helyszín: 2 db pálya az 50 méteres medencében június 30 - július 1. szombat-vasárnap Nyári hétvégék Helyszín: élményfürdő Július 7-8. szombat-vasárnap Nyári hétvégék Helyszín: Élményfürdő és Csúszdapark programok Kecskemét, Csabay Géza krt. 7., NÉPI IPARMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY A múzeum ezen napon nyitvatartási időben (10-16 óráig) ZÁRVA tart! 19 órakor: dr. Jakkel Anna előadása az önkéntes, Afrikában végzett gyógyító munkájáról, az utazásairól. GYERMEKEKNEK: Afrikai nyaklánc készítése Hagyományos ügyességi gyermekjátékok az udvaron. KÉZMŰVES BEMUTATÓK: Látványos kézműves bemutatók a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület és a Díszítőművész Szakkör tagjainak közreműködésével. SZERENCSEPOGÁCSA: Idén ismét kapható lesz a jóspogácsa. Próbálja ki szerencséjét! Vajon mit üzennek Önnek a pogácsába rejtett mondatok? További programok:

7 7 KECSKEMÉTTŐL 15 km-re, erdős környezetben 5791 nm területen, 2 generációs felújított tanya eladó. I.ár: 12,5 MFt KECSKEMÉT Lucfenyő utcában, 603 nm telken 2018-as építésű, 108 nm családi ház kivitelezőtől eladó. I.ár: 39,9 MFt KECSKEMÉT Széchenyivárosban, 1+2 szobás üres lakás, hosszú távra kiadó. I.ár: 90 eft+ rezsi KECSKEMÉT Irinyi utcában teljesen felújított, 62 nm 2+1 szobás erkélyes lakás eladó. I.ár: 17,9 MFt KECSKEMÉT, Széchenyivárosban földszinti 51 nm, 1+1 szoba jó állapotú lakás eladó. I.ár: 18,8 MFt KECSKEMÉT belvárosában júniusi átadással 94 nm nappali+4 szobás lakás eladó. I.ár: 37,32 MFt KECSKEMÉT Műkertvárosban 390 nm telken 50 nm, 1 szoba összkomfortos családi ház eladó. I.ár: 9,75 MFt KEREKEGYHÁZÁN 1433 nm telken 72 nm 2,5 szobás családi ház nagy melléképületekkel eladó. I.ár 8,5 MFt KECSKEMÉT, Beretvás közben 1500 nm telken ben épült újszerű, kétszintes 50 nm gazdasági épület eladó. I.ár: 19,3 MFt HETÉNYEGYHÁZÁN új családi házas övezetben, 896 nm összközműves építési telek eladó. I.ár: 6,9 MFt INGATLAN SZÉCHENYIVÁROSBAN földszinti 55 nm-es, 2 szobás, gázkonvektoros lakás eladó. Tel: SOLTVADKERTEN tóhoz közeli nyaraló sürgősen eladó. Horgászoknak főnyeremény. Tel: JAKABSZÁLLÁSON kövesút melletti felújított tanya eladó. Tel: KECSKEMÉT belváros 94 nmes 4 szobás, igényes liftes lakás, garázzsal. Irányár 34,5 MFt Tel.: KECSKEMÉT belvárosában nyugdíjas házban 33 nm-es 1 szobás, liftes lakás, 24 órás ügyelettel eladó. Irányár 17,5 MFt Tel.: MŰKERTVÁROSI 56nm-es gázfűtéses, melléképületes társasházi lakás eladó. Ár:15Mft KECSKEMÉT, Petőfi utcában 52 nm-es 2 szobás, I. emeleti, liftes, jó állapotú lakás. Irányár 18,5 MFt Tel.: LÁNCHÍD utcában 55 nm-es, nyílászárócserélt, szép lakás eladó. Ár: 14,2 MFt Tel.: Tel.: JAKABSZÁLLÁS külterületén családi ház melléképületekkel eladó tulajdonostól. Érd: RÁRÓSON, zöldövezetben, nyugodt környezetben, 2 szintes nyaraló eladó KNP fülöpházai homokbuckáknál romantikus erdős tanya eladó. Irányár: 4 M Ft MŰKERT új építésű részén 110 nm 5 szobás, jó minőségű ház eladó. Irányár: 29 MFt Tel: HOLLANDFALU mellett 100 nm újépítésű nappali +3 szobás, jó minőségű ikerház eladó. Irányár: 37,5 MFt Tel: KISKUNFÉLEGYHÁZA frekventát helyén, Bercsényi utcában, 110m2-es tetőteres családi ház eladó. Irányár: 35 M Ft KECSKEMÉT Jácint utcában 80+34m2 felújított ikerház eladó! Ir.: 25M Érd.: KADAFALVÁN Mókus utcában nm-es összközműves építési telek eladó. Ár.: 14,2 MFt Tel.: LADÁNYBENEI úton 1 szoba, pincés ház, 980 nm-es zárt kert területtel eladó. Ár.: 4,5 MFt Tel.: TISZAALPÁR központjában 100 nm-es rétessütő működési engedéllyel rendelkező ház eladó. Ár: 9 MFt Tel: RENDŐRFALUBAN, 114 nmes, nappali, 3+2 félszobás ház, 541 nm-es parkosított telekkel eladó. Ár: 18,8 MFt Tel: FELSŐSZÉKTÓBAN 220m2- es ház építésére alkalmas összközműves telek. 4,6 mft KECSKEMÉTEN a Badacsony utcában 52m2-es 2 szobás családi ház eladó. irányár: 26 mft KECSKEMÉTEN, Hunyadivárosban igény szerint felújítandó 100 nm ház eladó 780 nm telken. Irányár: 29,9 MFt Tel.: INGATLANT KERES SZÉCHENYI városi, liftes, erkélyes lakást keresek. Ár: 17 MFt-ig Tel.: SZÉCHENYIVÁROSBAN 2 szobás lakást keresek. Tel: PETŐFIBEN, Széchenyiben, Vacsiközben lakást keresek 25 MFt-ig. Tel: SÉTATÉR környékén keresek erkélyes téglalakást. Tel: CSALÁDI házat keresek 30 MFt.-ig. Tel: KECSKEMÉTI lakást keresek 25 MFt-ig. Tel: KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás, téglalakást keresek. Tel: FELÚJÍTÁSRA szoruló 1 vagy 2 szobás lakást keresek. Tel: KECSKEMÉT 5km-es körzetében gázfűtéses tégla házat keresek legalább 3000m2-es telken KIADÓ IGÉNYES, új építésű, összkomfortos munkásszállón szobák kiadók, kocsibeállási lehetőséggel HOSSZÚ távra kiadó a Rákóczi utca közelében egy 51 nm-es, 2 szobás, liftes, II. emeleti lakás. Tel: INGATLAN JÓKAI utca végében 1,5 szobás, gépesített konyhás lakás kiadó. Ár: Ft/ hó+rezsi. Tel.: HOSSZÚ távra kiadó a Rákóczi utca közelében egy 51 nm-es, 2 szobás, II. emeleti, liftes téglalakás. Tel: KIADÓ ÜZLET/IRODA MÁRIAVÁROSBAN 550 nm-es telek házrésszel, raktárnak hosszú távra kiadó. Tel: BELVÁROSBAN 110 nm-es épület, üzlethelyiségnek, vagy irodának kiadó. Tel: IGÉNYES és felújított belvárosi 81 nm-es üzlet kiadó. Ár: Ft./hó Tel: KECSKEMÉTEN a Búzakalász utcában 180 nm több helységből álló raktárhelység KI- ADÓ Ft/nm Tel.: KIADÓ hosszú távra 163 nmes, fitness edzőknek, vagy szépségiparban dolgozók számára ideális üzlethelyiség. Tel:

8 június 11. ÁLLÁST KÍNÁL KÖNNYŰ fizikai munkára egy műszakos munkarendbe kolléganőket keresünk Kecskemétre SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓT keresek felvételre, állandó hosszútávú munkára LEENDŐ vagyonőr kollégáinkat keressük kecskeméti telephelyeinkre azonnali munkakezdéssel. Érdeklődni a as telefonszámon lehet időpont egyeztetés céljából. TESCOS DIÁKMUNKA! Pénztáros/árufeltöltős munkákra keresünk nappali tagozatos diákokat! Heti 1-2 alkalommal órában ráérők jelentkezését várjuk. Órabérek: 800 forinttól. Jelentkezni lehet regisztrációs lap kitöltésével: hu VAGY csilla@biztoskesz. hu címen. Az be írd bele: neved, korod, telefonszámod, ráérésed, melyik településen keresel munkát. TEMETŐFENNTARTÓI munkakörbe a temető területére fűvágási feladatok ellátására munkavállalót keresünk kisgép üzemeltetői végzettséggel KARRIERBÉRES Gumi SZAKKÉPZETT ELADÓT keresünk a Piaccsarnoki élelmiszerboltba, nyugdíjast is! DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel BETANÍTOTT dolgozókat keresünk megnövekedett gyártásunkba, győri és mosonmagyaróvári munkahelyünkre. Havi átlag kereset nettó Ft. Szállást, munkába járást, előleget biztosítunk. (Bp/0701/1460-1/ ) HÚSBOLTBA keresünk húsipari szakmunkást. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Munkavégzés helye: Kecskemét. Versenyképes jövedelem. Stabil cégnél, hosszútávú munkalehetőség NINCS munkád? Betanított munkakörbe keresünk kollégákat sopronkövesdi munkahelyre. Ingyenes szállással és bejárással, utazási költségtérítéssel, előleggel, 13. havi bérrel. Hosszú távú munkalehetőség, havi átlag kereset nettó Ft. Érd: 06-70/ (Bp/0701/ / ) Kft. kecskeméti telephelyére férfi munkatársat keres betanított gumiabroncs szerelői munkakörbe. Magas kereseti lehetőség ( ft/hó), cafetéria. Jelentkezés en fényképes önéletrajzzal a beresgumi@beresgumi. hu címen, vagy személyesen 6000 Kecskemét Felsőcsalános 60/a szám alatt. FESTÉSRE, hőszigetelésre keresek festő szakmunkásokat, segédmunkásokat festő vállalkozókat. Józan Attila, festő, hőszigetelő vállalkozó BÉRES Gumi Kft. kecskeméti autómosójába keres betanított fizikai munkára munkatársat. Magas kereseti lehetőség ( ft/hó), cafetéria. Jelentkezés en fényképes önéletrajzzal a beresgumi@beresgumi. hu címen, vagy személyesen 6000 Kecskemét Felsőcsalános 60/a szám alatt. AZ Anthera Kft. Növényvédőszer kereskedelemben jártas agrár végzettségű munkatársat keres főállásba. Önéletrajzokat a gyurasz.maria@anthera.hu címre kérjük. Felvilágosítás: NAGYKŐRÖSI telephelyű cég gyakorlattal rendelkező önállóan dolgozni tudó gépészmérnököt, gépésztechnikust, lakatost és hegesztőt keres hosszú távra. Érd.: személyesen telephelyünkön, 0630/ számon vagy korosszerkezet@gmail.com címen. KECSKEMÉTEN tűzifatelepre B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező kollégát keresünk. Tel.: FAISKOLAI munkást, illetve lerakat vezetőt keresünk azonnali kezdéssel. Elérhetőség kerteszmunkas@gmail. com KEREKEGYHÁZÁRA keresünk gyakorlott CO hegesztőket. Kiemelt bér. Tel: MUNKATÁRSAKAT keresünk Gyálra: gépkezelő, csomagoló, adminisztrátor. Számítógépes ismeret szükséges. Heti 4 munkanap, 12 órás munkarend. Bruttó 975 Ft/óra + 40% műszakpótlék + cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös. Jelentkezzen a: ; allas5@jobconcept.hu CO hegesztőket, lakatosokat keresünk Kecskemétre. Bérezés nettó Ft/ óra+ prémium AWI hegesztőket, lakatosokat, fémiparban jártas segédmunkásokat keresünk. Hosszútávú, megbízható munkalehetőség. Jogosítvány előnyt jelenthet. Kezdők, nyugdíjasok jelentkezését is várjuk CEGLÉDI telephelyű cég, nemzetközi tehergépkocsi vezetőt keres olasz-magyar viszonylatra, elsősorban gabonaszállításra (nem uniós munka) nyerges szerelvényre. Amit kínálunk: korszerű járművek, kiemelt bérezés. Havi átlag kereset Ft. Érdeklődni:

9 9 KARRIER

10 KARRIER június 11.

11 11 ADÁS-VÉTEL KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol KISBÚTOROKAT, vitrintárgyakat, tányérokat, készleteket, CD-ket, kazettákat, retro dekorációs, érdekes tárgyakat vennék készpénzért. Fiatal gyűjtő JÁRMŰ KÉSZPÉNZÉRT bármilyen utánfutóját, lakókocsiját, autóját, büfékocsiját megvásárolom ; ELADÓ Suzuki Sixteen 124kcm, négyütemű kismotorom. Iá: Ft Tel: HASZNÁLT idős, gépkocsiját megvásároljuk, azonnali készpénz fizetéssel VEGYES TŰZIFA vastag akác 3500 Ft/100 kg, vékony akác 2990 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk. (AA542130) DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek! Érd.: FIGYELEM! Gyűjtő vásárol mindenféle népi tárgyakat (fateknő ig, bádogteknő ig, dunna- párna Ft/kg, öntvény falikút ig), porcelánokat, kerámialapot, háborús kitüntetéseket (kard, bajonet) és mindent ami a háborúval kapcsolatos, régi kolompot, harangot, csengőt, arany- és ezüsttárgyakat, teljes hagyatékot. Telefon: VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/ NYÁRFA: vékony 1900 Ft/100 kg; hasított, vastag: 2100 Ft/100 kg; vékony akác: 2900 Ft/100 kg, vegyes tűzifa: 2000 Ft/100 kg, AA: , SZOLGÁLTATÁS SZOBAFESTÉST vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! Telefon: , KERTÉPÍTÉST, kertrendezést, sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok. Szakember EGYEDI konyhabútorok, gardrobe szekrények, nappali- és fürdőszoba bútorok és különböző fa munkák, 3D-s látványterv készítése SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁS, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átokrontás levétele. Hívásra házhoz megyek TETŐ! Régi, hajlott tetők javítása, cseréje; bádogozás, csatorna, beázás elhárítás; előtetők, garázsok építése; fedlapcsere; tetőtér beépítés, szigetelés; Lindab tető új, tető cserepezés ; THONET székek, hintaszékek nádazását, antik bútorok felújítását, fényezését vállalom REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás! REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújítást vállalok referenciákkal, garanciával REDŐNY javítás és gurtni csere hétvégén is TELEPÍTÉS, routerek beállítása, adatmentés, tapasztalattal, kiszállással is az ön otthonában! Tel.: VESZÉLYES fák kivágását,korona igazítást és erdő gyérítését vállalom LAKATOSIPARI munkák, kerítések, kapuk, teraszok javítása és készítése TETŐJAVÍTÁST, kőműves, ereszcsatorna és festő munkát vállalunk. Tel.: ; CSALÁDI házak, épületek, lakások kőműves munkálatait, mindenféle hőszigetelést és tetőjavítást vállalunk KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása ERESZCSATORNA készítést, kőműves munkát, festést és tetőjavítást vállalunk rövid határidővel hétvégén is ; KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen, garanciával. Minden színben! Villanyszerelés! Telefon: GURTNI csere, redőny javítás hétvégén is REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! REDŐNYSZERVÍZ! Régiek javítása, újak készítése garanciával, gurtnik cseréje MAGAS minőségben vállalunk festést, tapétázást, mázolást. Referenciával, garanciával, korrekt áron. Érd.: EBÉD házhoz szállításhoz sofőröket keresünk Kecskemétre, delelőtti pár órás elfoglaltságra. Akár saját autóval is REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javítása-cseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyors szolgálat, 1 év garancia , BURKOLÁS! Családi házak, lakások, irodák, teraszok burkolása szakszerűen, precízen ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás FAKIVÁGÁST vállalunk, akár elszállítással! HOMLOKZATI hőszigetelést, burkolást, kőműves munkákat, valamint lakások, lépcsőházak teljes felújítását vállalom pontos határidővel, korrekt áron, számlaképesen / LAKÁSFELÚJÍTÁSOK! Teljes körű felújítás, átalakítás KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS akár nyílászáró cserével együtt. Vállaljuk családi és társasházak homlokzati hőszigetelését anyag beszerzéssel, állványozással együtt, nyílászárók cseréjét, párkányozását korrekt áron VASALÁST vállalok Kecskemét és vonzáskörzetében ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javításacseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! ÁLLAT VÖRÖS TOJÓTYÚK házhoz szállítva 650 Ft/db. Tel.: TOJÓTYÚK vásár Kunszálláson a Zsígó majorban! 350 Ft/db, június 1-től a készlet erejéig minden nap 9-14 óráig ; hetes Tetra SL tojóhibrid jérce rendelhető: Ft/ db ELTARTÁS ELTARTÁSI szerződést kötne rendezett körülmények között élő pár Kecskemét és vonzáskörzetében ÜDÜLÉS SIÓFOKI Aranyparton közvetlen vízparti és vízhez 100m-re lévő apartmanok kiadók KÖZVETLEN autóbuszjárat Kecskemét- Bécs között Jegyek: Kunság Tours HORVÁTORSZÁG-BASKA Voda Hotel Depandance Alen június 16 - június 30. és szeptember 1 - szeptember ágyas tengerre néző szoba félpanzióval: Ft/ fő VÁROSKÁRTYÁK (közlekedés, múzeum, reptéri transzfer, stb.) megvehetők a Kunság Toursnál. Pl. Róma, London, Párizs, Berlin, Los Angeles, Barcelona, stb. FUVAROZÁST, lomtalanítást, udvar takarítást, sittszállítást vállalok REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár , REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje ,

12 június 11.

KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória

KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010

2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu,  írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010 Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2018. május 26-27. Programterv: 2018. május 26., szombat Helyszín: Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő, Kecskemét - Hetényegyháza 8.30 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás:

Részletesebben

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat Cégünk keres gyakorlattal rendelkező Kecskeméti munkahelyre. Feladatok: Elvárások: Előnyök: sarokvarratok

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. október 29., XXIX/44. BIZTONSÁGBAN A KÖZELGŐ ÜNNEPEK IDEJÉN A Rendőrség a Mindenszentek ünnepe és Halottak Napja közeledtével prevenciós tanácsokkal

Részletesebben

K E C S K E M É T , XXIX/38.

K E C S K E M É T , XXIX/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 17., XXIX/38. "Számunkra fontos a határidők pontos betartása, a kívánt célcsoport elérése és a minőségi megjelenési forma. A Kecskeméti Szuperinfóval és a Családinfóval

Részletesebben

40% A és B KARRIER ROVATTAL. Részletek az 3. oldalon KECSKEMÉT KEDVEZMÉNY AZ ELMÉLETI KÉPZÉS ÁRÁBÓL június 18., XXIX/25.

40% A és B KARRIER ROVATTAL. Részletek az 3. oldalon KECSKEMÉT KEDVEZMÉNY AZ ELMÉLETI KÉPZÉS ÁRÁBÓL június 18., XXIX/25. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. június 18., XXIX/25. A és B kategóriás tanfolyamok Időpontokról érdeklődjön elérhetőségeinken! info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.

KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon,

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT március 19., XXIX/12.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT március 19., XXIX/12. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. március 19., XXIX/12. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. március 19. GYERMEK PROGRAMOK KULTÚRA, PROGRAMOK SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

2018. október 24., XXIX/43.

2018. október 24., XXIX/43. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. október 24., XXIX/43. www.keszin.hu ÉRMEAUTOMATA KECSKEMÉTEN Kecskemét város fennállásának 650. évfordulója alkalmából egy emlékérme-automata került kihelyezésre a Deák

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

XX. évfolyam 11. szám május 27.

XX. évfolyam 11. szám május 27. XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 19., XXIX/47. w w w. ke s z i n. h u PÁLYÁZATOT HIRDET A KTV "CSALÁDI TÖRTÉNETEK" CÍMMEL Kecskemét város 650. évfordulóját egy különleges pályázattal

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. március 26., XXIX/13. ÚJ PROGRAMOKKAL FOLYTATÓDIK A HARMADIK KOR EGYETEME Új témákkal várja hallgatóit áprilistól is a népszerű kecskeméti nyitott egyetemi

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 25.

Siklós-Bóly térségi 25. Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!

2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

ÁTADTÁK MEGYÉNK ELSŐ KORMÁNYABLAK BUSZÁT

ÁTADTÁK MEGYÉNK ELSŐ KORMÁNYABLAK BUSZÁT EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. április 9., XXIX/15. ÁTADTÁK MEGYÉNK ELSŐ KORMÁNYABLAK BUSZÁT Átadták Bács-Kiskun megye első kormányablak buszát április 5-én, csütörtökön

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

40% A és B. Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT KEDVEZMÉNY AZ ELMÉLETI KÉPZÉS ÁRÁBÓL június 25., XXIX/26.

40% A és B. Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT KEDVEZMÉNY AZ ELMÉLETI KÉPZÉS ÁRÁBÓL június 25., XXIX/26. Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. június 25., XXIX/26. A és B kategóriás tanfolyamok Időpontokról érdeklődjön elérhetőségeinken! info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét,

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3

Részletesebben

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT n ove m be r 5., XXIX/45.

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT n ove m be r 5., XXIX/45. OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 5., XXIX/45. w w w. ke s z i n. h u,wdo V GDUDE UX DXWRPDW NDW ¹]HPHOWHWÆ F J NHUHV.HFVNHP WUH VRN V]DEDGLGÆYHO UHQGHONH]Æ PÎV]DNL V NHUHVNHGHOPL UGHNOÆG VÎ

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK KECSKEMÉT február 19., XXIX/8.

KARRIER ROVATTAL MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK KECSKEMÉT február 19., XXIX/8. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. február 19., XXIX/8. MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK A február 15-i közgyűlés 12. és 13. pontjában is a kecskeméti óvodák helyzetét vitatta meg. Előbb

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u 2019. október 28., XXX/44. KECSKEMÉT BAJA KISKUNFÉLEGYHÁZA HA SZÜKSÉGED LENNE RÁ ;) E-000120/2014. - KRESZ tanfolyamok (hétvégén is!) - GKI, ADR,

Részletesebben

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á j u s 22., XXIX/21.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á j u s 22., XXIX/21. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2018. m á j u s 22., XXIX/21. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. május 22. LIMLOM AKCIÓ A hulladékszállítást végző DTKH Kft.

Részletesebben

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR

Részletesebben

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett.

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 13. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 13. szám, 2008. augusztus 6. Baranya Press...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. 2. oldal I. évfolyam, 13. szám,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

GYEREKNAP ROVATTAL. w w w. ke s z i n. h u máj u s 13., XXX/20.

GYEREKNAP ROVATTAL. w w w. ke s z i n. h u máj u s 13., XXX/20. GYEREKNAP ROVATTAL KECSKEMÉ T w w w. ke s z i n. h u 2 019. máj u s 13., XXX/20. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. május 13. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KULTÚRA, PROGRAMOK RIGÓCSŐR KIRÁLY

Részletesebben

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 9. Tel.: 53/500-831 CEGLÉD, Gubody u. 17. Tel.: 53/318-644 www.kucko-ingatlaniroda.hu Ingyenes ingatlanközvetítő hirdetési és

Részletesebben

Hírlevél május havi programajánló

Hírlevél május havi programajánló Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT fe bru á r 18., XXX/8.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT fe bru á r 18., XXX/8. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2019. fe bru á r 18., XXX/8. w w w. ke s z i n. h u 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. február 18. EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2017. május 26-28. Programterv: 2017. május 26. Helyszín: Kecskeméti Arborétum 15.45 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő. 16.00 Erdei

Részletesebben

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. j ú l i u s 9., XXIX/28. w w w. ke s z i n. h u katae, B g ó ri a 40% KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából info@furedi.eu w w w.furedi.eu +3620/349-4382

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

2019. március 4., XXX/10.

2019. március 4., XXX/10. OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu TIZENKÉT PARKOLÓHELYET ZÁRNAK LE A VÁROSHÁZA FELÚJÍTÁSA MIATT Tizenkét parkolóhelyet zárnak le a Városháza március közepén kezdődő felújítása miatt. Az épület melletti

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL október 1., XXIX/40. w w w. k e s z i n. h u

KARRIER ROVATTAL október 1., XXIX/40. w w w. k e s z i n. h u KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u 2018. október 1., XXIX/40. Dr. Markó lászló sebészeti és onkológiai szakrendelés. Emlőrák szűrés, emlő röntgen és szövettani mintavétel. ArAnyér betegség

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT

KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 8., XXIX/2. ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT Ezentúl zöld pihenő székekben ülve, családtagjaik körében tölthetik a megfigyelési időt a Bács-Kiskun

Részletesebben

Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év

Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év Különös közzétételi lista 2017/2018. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER

Részletesebben

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

BNI - Kapcsolatépítésben a siker!

BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26.

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26. INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. június 26., XXVIII/26. 2 2017. június 26. www.keszin.hu 3 4 2017. június 26. VAKÁCIÓ 2017. Helyi táborok a Hírös Agóra Nkft. szervezésében Kérdéseivel keresse

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2017. j ú l i u s 10., XXVIII/28. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. július 10. Szolgáltatók Csomagoljunk profi módon! Vannak élethelyzetek, amikor profi kellékekre van szükségünk.

Részletesebben

JEGYÁRAK. "AZ OTTHON MELEGE". CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731

JEGYÁRAK. AZ OTTHON MELEGE. CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731 JEGYÁRAK GYŐR XÁNTUS JÁNOS MÚZEUM 9022 Széchenyi tér 5. Telefon: 96/310-588, 524-888 Fax: 96/310-731 IV. 1.-IX. 30: 10-18 óráig, (X. 1.-III. 31.:10-16 óráig) szünnap: hétfő Könyvtár: Kedd: 10-14 óráig,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. j ú n i u s 12., XXVIII/24. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. június 12. Négyszáz film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon Huszonhét országból több mint négyszáz filmet

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET Szolárium Újdonság Kollagén csövek Szarvasi Gyógyfürdő KEDVEZMÉNYES ÚSZÓJEGY: Reggeli úszójegy 06.00-10.00 VAGY 10.00-15.00 bármelyik 2 órás időtartamban! Cím: 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 23, - Telefonszám:

Részletesebben

Szív a Szívért Alapítvány

Szív a Szívért Alapítvány Szív a Szívért Alapítvány 1138. Budapest, Váci út 163. Kedves Sorstársaink, Hozzátartozók és Vendégeink! Székesfehérvár-Agárd, 2017. június 9-10-11-12.-i (péntek du.-hétfő de.) Orvos- Beteg találkozó rövid

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. április 23., XXIX/17. A tökéletes gyomirtó Gyomirtásra olyan terméket kell keresni, amely biztosítja a kukorica, tartós gyommentességét, ezáltal megakadályozza

Részletesebben

XVII. évfolyam 5. szám március 8.

XVII. évfolyam 5. szám március 8. XVII. évfolyam 5. szám 2013. március 8. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

NŐI ERŐFORRÁS KÖZPONT Nőknek és családoknak szóló információs szolgálat

NŐI ERŐFORRÁS KÖZPONT Nőknek és családoknak szóló információs szolgálat EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu Hatvani Használtruha Nagykereskedés Országos használtruha hálózat ÉRTÉKESÍTÉSI PARTNEREKET KERES! 06-70/946-9554 2018. február 12., XXIX/7. NŐI

Részletesebben

SZÁLLODA LESZ A NAGYKŐRÖSI UTCAI RÉGI BŐRKÓRHÁZBÓL

SZÁLLODA LESZ A NAGYKŐRÖSI UTCAI RÉGI BŐRKÓRHÁZBÓL KECSKEMÉT www.keszin.hu Nem kell a gyalogosoknak tovább kerülgetni a Nagykőrösi utca elején éktelenkedő állványzatot. Szálloda lesz a régi bőrkórház és a mellette lévő korábbi postabank épületből. Heteken

Részletesebben

2433 Sárosd, Hantosi u. 46.

2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Sárosdi vállalkozások BARTA TAMÁS Egyéni vállalkozó 2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Tel: 06-20-427-7921, 06-25-260-009 Szobafestés, mázolás, tapétázás. 1 / 20 Külső szigetelés (DRYVIT rendszerrel). Gipszkartonos

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2013. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2012. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16.

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 16. szám, 2008. október 1. 2. oldal I. évfolyam, 16. szám, 2008. október 1. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Közösségi szolgálat Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános iskolája és Sportiskolája Tájékoztató anyag az iskola

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

Eladó családi ház, Szántód Ft. Kasza Viktor. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket!

Eladó családi ház, Szántód Ft. Kasza Viktor. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket! Keresse szakértőnket! Kasza Viktor Vezető ingatlan-képviselő +36707038450 viktor.kasza@lidohome.hu Ingatlan jellemzői Ingatlan leírása A LIDO HOME SIÓFOK eladásra kínálja a 01479-es számú, kiváló tulajdonságokkal

Részletesebben