KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT
|
|
- Adrián Varga
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT január 8., XXIX/2. ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT Ezentúl zöld pihenő székekben ülve, családtagjaik körében tölthetik a megfigyelési időt a Bács-Kiskun Megyei Kórház Invazív Kardiológiai Osztályán az egynapos sebészeten átesett páciensek. Egy 21. századi nappali invazív kardiológiai megfigyelő szobát adtak át január 3-án az intézmény új szárnyában. A stílusosan berendezett helyiségben akár sakkozhatnak is a betegek a műtétek után. Nyugtató hatású képek a falon, kényelmes zöld pihenő székek, tévé, újságok, középen pedig egy sakkasztal várja ezentúl a megyei kórházban a kardiológiai és angiológiai betegeket, akik kisebb műtéteken esnek át. A nappali invazív kardiológiai megfigyelő szobában azt is elfelejthetik, hogy kórházban vannak, a várakozás óráiban pedig velük lehetnek családtagjaik is. Az új helyiség kialakításával régi álmot valósított meg Bács-Kiskun Megyei Szív- és Érbetegekért Közhasznú Alapítvány támogatóinak köszönhetően. A két hónap alatt, mintegy 3,5 millió forintból megvalósult szobát élénk színek, bőr, természetes fa bútorok teszik otthonossá. Ez a kórház legszebb szobája ismerte el az ünnepélyes átadáson dr. Svébis Mihály, a kórház főigazgatója. Korábban szorosan egymás mellett ülve voltak kénytelenek várakozni az egynapos invazív ellátásban részesülő betegek. Ezentúl azonban a műtétek utáni néhány órás megfigyelés idejét 21. századi környezetben tölthetik. Dr. Ruzsa Zoltán osztályvezető főorvos, az alapítvány kuratóriumának elnöke az átadón elmondta, hogy öt évvel ezelőtt, Hollandiában alakítottak ki először hasonló ambuláns szobát, most végre Kecskemét is követte ezt a példát. Jelentős változás ez osztályunk életében hangsúlyozta az osztályvezető, ezzel sikerült Európa vezető laborjaihoz csatlakoznunk. A beruházáshoz gratulált dr. Horpácsy Balázs, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ dél-alföldi térség egészségügyi főtanácsnoka is, miután jelképesen átvágták a nemzeti szín szalagot a megfigyelő szoba ajtajában. Az ünnepségen részt vett Tormási Attila, a Tormási Autóház tulajdonosa, az alapítvány egyik régi támogatója is. Októberben zenekara, a Penge Benge Jazz Band a Bács-Kiskun Megyei Szív-és Érbetegségekért Alapítványnak ajánlotta fel nagy sikerű jótékonysági koncertje bevételét. Ez a helyiség nem csak Magyarországon egyedülálló, hasonlót Európában is csak keveset találni. Amszterdamban és Pilsenben lehet részük a betegeknek hasonló kényelemben a kisebb műtétek után. Forrás: hiros.hu
2 január 8. HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON Január 10. szerda 10 és 14 óra Meséről-Zenére gyermek hangversenysorozat Sz. Sz. Prokofjev: PÉTER ÉS A FARKAS Belépés: bérlettel, vagy alkalmi belépőjegy: 800 Ft Január 13. szombat 16 órakor ZsebSzínháZ - Újévköszöntő kakaódélután családoknak A CSÁSZÁR ÚJ RUHÁJA Zenés mesejáték a Szép Ernő Színház előadásában. Belépődíj: 1300 Ft gyerekeknek, 1700 Ft felnőtteknek Január 14., vasárnap 11 óra Jancsi és Juliska - mesejáték Dobszay-Meskó Ilona zenéjével Előadja: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Vezényel: Dobszay Péter Mesélő: Lukácsházi Győző Belépődíj: Ft Támogató: NKA Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: GYEREK HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 18 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap és ünnepnapokon: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38., 1. emelet Telefon: FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 17 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecsemét, Nyíri út 38. Telefon: FOGORVOSI ÜGYELET szombat, vasárnap és ünnepnapokon: Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7. Telefon: PATIKAI ÜGYELET Szent Benedek EuroPatika Kecskemét, Kápolna u. 15. Telefon: HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT január 17., szerda 19 óra MAJDNEM VALAKI - UDVAROS DOROTTYA koncertje január 25., csütörtök 19 óra HONEYBEAST-SYMPHONEY Belépődíj: Ft Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Tel.: 76/ , SZÓRAKATÉNUSZ január 13. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 NEMEZÉKSZER KÉSZÍTÉS január 20. szombat 10:00-12:00 AGYAGOZÁS január 20. szombat 16:00-17:30 Aprók Tánca - Újévköszöntő Kézművesség: agyagmalac készítés január 27. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 ZSÍRKŐÉKSZER KÉSZÍTÉS január 27. szombat 10:00-16:30 TÁRSASJÁTÉK NAP Kecskemét, Gáspár A. u / POLGÁRMESTERI HIVATAL Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal elérhetőségei Kecskemét, Kossuth tér 1. Telefon: / Telefax: / kecskemet@kecskemet.hu varoshaza@kecskemet.hu cityhall@kecskemet.hu OTTHON MOZI január ig 18:00 Viszlát Christopher Robin (12) színes angol nyelvű magyar feliratos amerikai film Hogyan teremtette meg a depresszióval küzdő író, A. A. Milne a világ kedvenc medvéjét, Micimackót? Egy apa-fia kapcsolat megható története. január :00 HHhH - Himmler agyát Heydrichnek hívják (16) színes, feliratos, francia akciófilm január :00 Aurora Borealis - Északi fény (12) színes, magyar filmdráma január :00, január :00, január :00 Floridai álom - PREMIER színes, feliratos amerikai dráma Kecskemét, Kossuth tér 4. KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR január 9. kedd15.00 NYUGDÍJAS KÖNYVBARÁT- OK KLUBJA A VIZSOLYI BIBLIA Előadó: LENDVAI VALÉRIA GYERMEKVILÁG (Információ: 76/ ) Január 11., 18., 25., csütörtök és óra BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt babáknak, mamáknak Jelentkezés: vagy Január 11., 16., 17., 18., óra MESEORSZÁG Mesemondó gyerekek második próbája az udvari hírvivő meghívása alapján Január óra BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt (Információ: 76/ ) ZENEI SZOLGÁLTATÁS 340 éve született Antonio Vivaldi zeneszerző Kecskemét, Piaristák tere 8. T.: 76/ ÚJABB UTCÁKBAN LESZ FIZETŐS A PARKOLÁS A Kecskeméti Városrendészet tájékoztatása szerint a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területeken a közúti járművel történő várakozási közszolgáltatásokról és a várakozóhelyek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló önkormányzati rendelet január 1. napjával módosult. A Budai utcai piac környékén a következő utcákat vonták be január 1.-től a díjfizetés övezetbe: Kaszap utca teljes hosszában, Árok utca, Balay utca, Bálvány utca, Bánffy utca, Borz utca, Kada Elek utca, Kis utca, Nefelejcs utca, Szárny utca, Táncsics Mihály utca. Ezeket az utcákat a díjköteles várakozási időn belül (hétfőtől péntekig 6-18 óráig) csak várakozási díj megfizetésével, vagy előre vásárolt/váltott bérlettel lehet igénybe venni, kivéve ha annak használata jogszabály alapján díjmentesnek minősül. Parkolóbérletet a Kecskeméti Városrendészet ügyfélszolgálati irodájában vagy a kecskemetivarosrendeszet.hu oldalon keresztül lehet vásárolni január 1-től a várakozási terület jogosulatlan használatáért a közterület-felügyelő pótdíjat szab ki. További kérdések esetén a városrendészethez fordulhatnak a 76/ telefonszámon. FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA KUPA SELEJTEZŐTORNA A KECSKEMÉTI FÜRDŐBEN A válogatottak számára első ízben kiírt Európa Kupa egyik selejtezőcsoportjának öt részvevője Kecskeméten vív meg a döntőbe jutást jelentő első három helyért február 15. és 18. között. A helyszínről hozott döntést Kemény Dénes, a szövetség elnöke jelentette be az InfoRádiónak adott karácsonyi interjújában. Mint köztudott, a LEN új nemzetközi tornát írt ki válogatottak számára. A meghirdetett Európa Kupa a tervek szerint tovább erősíti a sportág európai dominanciáját. Az elképzelések arról szóltak, hogy a kontinens legerősebb 12 válogatottja vesz részt a három tornából álló rendezvénysorozaton, de a mezőny végül 14 tagú lett. A csoportok besorolása: A-csoport (a rendező Magyarország, Kecskemét): Magyarország, Spanyolország, Franciaország, Románia, Georgia (Grúzia) B-csoport (Horvátország, pontos helyszín még nincs): Szerbia, Görögország, Horvátország, Hollandia, Málta C-csoport (Olaszország, Palermo): Montenegró, Olaszország, Oroszország, Németország Az ötös csoportok első három helyezettje, valamint a C csoport első két helyezettje jut be a április i szuperdöntőbe, amelynek helyszínét még nem jelölték ki. Az Európa Kupa versenysorozat pénzdíjas, az első helyezett 20 ezer eurót, a második 15 ezer eurót, a harmadik 5 ezer eurót kap. A Magyar Vízilabda Szövetség korábban jelezte, hogy amennyiben megkapja az egyik selejtező rendezői jogát, akkor tervei szerint ez a torna lesz egyben a jövő évi Volvo Kupa. kecskemetifurdo.hu
3 3 KECSKEMÉTI FÜRDŐ Január 11. csütörtök 18:00 Gyógynövényes olajok 19:30 Citrom-sör Január 12. péntek 18:00 Erdei olajok 18:45 Narancs-só 19:30 Gyümölcskrém Január 13. szombat 18:00 Citrusos olajok 19:30 Banánkrém Január 14. vasárnap 18:00 Gyümölcsös olajok JANUÁRI SZAUNAPROGRAMOK 18:45 Gyömbér-só 19:30 Méz-joghurt Január 18. csütörtök 18:00 Virágos olajok 19:30 Gyümölcs-joghurt Január 19. péntek 18:00 Gyógynövényes olajok 19:30 Kivi-joghurt Január 20. szombat 18:00 Virágos olajok 19:30 Bounty I. MEDENCÉS SÁRKÁNYHAJÓ VERSENY Január 21. vasárnap 18:00 Mentolos olajok 19:30 Joghurt-narancs-méz Január 25. csütörtök 18:00 Gyümölcsös olajok 18:45 Citrom-só 19:30 Fahéj-kávékrém Január 26. péntek 18:00 Virágos olajok 19:30 Csokoládékrém (gőzkabin) Január 27. szombat 18:00 Gyógynövényes olajok 19:30 Citrom-narancs-méz Január 28. vasárnap 18:00 Erdei olajok 18:45 Joghurt-só 19:30 Levendulavirág-méz A Kecskeméti Fürdő a programváltoztatás jogát fenntartja! Kecskemét, Csabay Géza krt. 5. Tel.: 76/ A Kecskeméti Fürdőben kerül megrendezésre hazánk idei első medencés sárkányhajó versenye. A január 13-án, 10 órakor kezdődő viadalra rekordszámú jelentkezés futott be a rendező Hírös Kajak- Kenu Sárkányhajó Egyesülethez. Több, mint 30 csapat mérkőzik meg egymással, profi és céges kategóriában, férfi, női és vegyes egységekkel. Egy csapat 6 főből áll, a vegyes egységet 4 férfi és 2 női versenyző alkotja majd. Mi is a verseny lényege? Egy sárkányhajó két végében egymással szemben ül és evez a két csapat. A cél, hogy minimum 2 méterrel eltolja az egyik csapat a másikat. Ha 1 percen belül nem érik el ezt a távot, akkor a bíró dönt annak a csapatnak a javára, amelyik jobban eltolta a másikat. Természetesen indul a versenyen a házigazda Hírös Csapata, mely csapatból többen Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmet nyertek tavaly Franciaországban. Az ellenfelek nagyon fogadkoznak, hogy legyőzik a kecskeméti csapatot, míg a hírös városiak a tavalyi jó formát szeretnék megismételni, és céljuk nem más, mint a verseny megnyerése. Látványos küzdelmeket ígér a rendezvény, garantált a jó hangulat, lehet buzdítani a kecskeméti sárkányhajósokat! A rendezők hagyományt szeretnének teremteni ezzel a versennyel, hogy a sárkányhajósoknak minden új esztendő a kecskeméti medencés sárkányhajó versennyel kezdődjön. Az esemény időpontja január 13., szombat, 9:00-16:00 óra között Rendező: Hírös Kajak- Kenu, Sárkányhajó Vízi Sport Egyesület Helyszín: Kecskeméti Fürdő, Kecskemét, Csabai Géza krt. 5. Forrás: VÉRADÁS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ Kecskemét, Koháry István körút január 8., hétfő 08:00 18:00 január 9., kedd 08:00 16:00 január 10., szerda 08:00 14:00 január 11., csütörtök 08:00 18:00 január 12., péntek 08:00 13:00 január 15., hétfő 08:00 18:00 január 16. kedd 08:00 16:00 január 17., szerda 08:00 14:00 január 18., csütörtök 08:00 18:00 január 19., péntek 08:00 13:00 METLIFE Kecskemét, Csíksomlyói utca 12. január 10., szerda 09:00 11:00 CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ EGYSZERI KIRÁLYFI Gazdag népmesekincsünk mindegyike szimbolikusan az emberi Élet valós céljait, küzdelmes feladatait és az odáig vezető út nehézségeit tárja elénk. A mese főhősét az emberiség örök misztériuma hajtja: létezik-e az Örökélet- Halhatatlanság Országa? Királyfink hosszú útja során csodatevők segítségével, végül célba ér. Sokáig mégsem tudja élvezni az időtlenséget, erős honvágya miatt visszatér meglátogatni apját, anyját. Ám míg ő Halhatatlanság országában néhány napot tölt el, addig a földön több ezer esztendő szalad el... Népmesék felhasználásával írta, rendezte és játssza: Fabók Mariann január 8. hétfő 10:00 és 14:00 január 9. kedd 10:00 és 14:00 január 10. szerda 10:00 és 14:00 január 11. csüt. 10:00 és 14:00 január 12. péntek 10:00 és 14:00 január 14. vasárnap 10:30 január 15. hétfő 10 és 14:00 január 17. szerda 10:00 és 14:00 január 18. csüt. 10:00 és 14:00 január 19. péntek 10:00 és 14:00 január 22. hétfő 10:00 és 14:00 január 23. kedd 10:00 és 14:00 január 24. szerda 10:00 és 14:00 TESSÉK ENGEM MEGMENTENI! A debreceni Vojtina Bábszínház vendégjátéka január 21. vasárnap 10:30 CSIGAHÁZ Első színházi élmény 4 éven aluliaknak január 28. vasárnap 9:30 és 11:00 Kecskemét, Budai u / , ciroka@ciroka.hu, KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ A HÓKIRÁLYNŐ január 9. kedd 15:00 Lázár E.b. január 10. szerda 15:00 Grimm b. január 11. csüt. 15:00 Móra F.b. január 17. szerda15:00 Illyés Gy.b. január 18. csüt.15:00 Mikszáth K.b. A JÓEMBER SZECSUÁNBÓL január 9. 19:00 Dajka M.b. január :00 Latabár K.b. január :00 Apáczai Cs.J.b. január :00 Nagy L.b. január :00 Csortos Gy.b. FÜGGÖNY FEL! január 12. péntek19:00 Blaha L.b. január 13. szombat 19:00 Radó V.b. január 16. kedd 19:00 Gózon Gy.b. január 19. péntek19:00 Bessenyei Gy.b. CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ január 14. vasárnap15:00 Vízváry M.b. CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG január :00 vasárnap Bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ KOVÁCS ÁKOS ELŐADÓESTJE Egy óra Arany János verseivel január 9., kedd 19:00 BOLERO VERS-TÁNC-SZÍNHÁZ január 13. szombat 15:00 A KÉPZELT BETEG január 14. vasárnap 19:00 KIÉ VAGY, MONDD? Szávai Viktória és Adorjáni Bálint estje. január 20., szombat 19:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓSZÍNHÁZ VÁNYA BÁCSI január 16. kedd 19:00 január 19. péntek 19:00 VÉRNÁSZ január 9. kedd 19:00 január 10. szerda 19:00 január 11. csüt. 19:00 január 18. csüt. 19:00 APÁTLANUL (PLATONOV) január 17. szerda 19:00 KLAMM HÁBORÚJA január 12. péntek 11:00 és 15:00 Bemutató Helyszín: Katona József Gimnázium Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/ , kecskemetikatona.hu
4 január 8. INGATLAN INGATLAN KECSKEMÉTEN újépítésű, 3 szobás, 72 nm-es lakás eladó. Ár: 34 MFt Tel.: 70/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 60 nm nappali + 2 félszobás felújított lakás eladó! Ár: 15,1 MFt Tel.: 70/ KATONATELEPEN CSOK-os új, 123 nm, nappali + 4 szobás, dupla fürdőszobás ház építése kezdődik. Ár: MFt Tel: 70/ KECSKEMÉT, Műkertvárosban csendes helyen, 2 szobás, amerikai konyhás, erkélyes lakás garázzsal együtt eladó. 12.2Mft KECSKEMÉT belvárosában 3. emeleti, 89 nm, 4 szobás, 2 erkélyes újszerű lakás eladó! Ár: 32,9 MFt Tel.: 70/ KECSKEMÉT belvárosában 4. emeleti 63 nm-es 3 szobás erkélyes téglalakás eladó Ár: 18 MFt Tel.: 70/ SZOLNOKI hegyben 80 nm-es, 2 szobás felújított ház 1440nmes telken eladó! 15Mft BUGACPUSZTAHÁZÁN, 4 szobás, 90 nm-es kertes családi ház nagy telekkel eladó. Ár: 9,7 MFt Tel: 70/ CSERKESZŐLŐN, 6 szobás, 200 nm-es családi ház külön apartmanokkal eladó. Ár: 55 MFt Tel: 70/ CSERKESZŐLŐN, 4 szobás, kertes, tetőtérbeépített családi ház eladó. Ár: 8,99 MFt Tel: 70/ RENDŐRFALUBAN, 103 nm-es, nappali, + 2,5 szobás ház, 540 nm-es parkosított telekkel eladó. Ár: 23 MFt Tel: 70/ IZSÁKON, 110 nm-es, 3 szobás, igényes családi ház eladó. Ár: 13,9 MFt Tel: 70/ FELSŐSZÉKTÓN 4 szobás családi ház nagy telekkel eladó. Ár: 28 MFt Tel.:70/ FÖLDHIVATAL mellett 2 szintben 150nm-es, nappali+3 szobás 16 éves családi ház, garázzsal eladó! 35Mft HELVÉCIAI út mellett 3000 nm építési telek tervdokumentációval eladó Ár: 11 MFt Tel.: 70/ ÁGASEGYHÁZÁN a Rózsa Ferenc utcában nm-es építési telek eladó. Ár: 1,2 MFt Tel.: 70/ BELVÁROSBAN 488 nm-es telek, 50%-os beépíthetőséggel eladó. Ár: 21 MFt Tel.: 70/ HELVÉCIÁN 4837 m2 telek 10% beépíthetőséggel új házak között eladó. Ár.: 6,29 MFt Tel.: 70/ BELVÁROSTÓL 5 percre első emeleti 38 nm egyszobás lakás gk. beállóval eladó! Ár: 15,8 MFt Tel.: 70/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 55 nm, 2 szobás, átlagos állapotú 3. emeleti lakás eladó!13mft SZÉCHENYIVÁROSBAN 55 nm, 2 szobás, átlagos állapotú 3. emeleti lakás kiadó! Ft/ hó MŰKERTVÁROSBAN, 60 nm-es, szigetelt, 3. emeleti lakás eladó! Ár: 12,9 MFt Tel/ 70/ BELVÁROSBAN újszerű, 74 nm amerikai konyhás 3 szobás téglalakás eladó. Ár: 28,5 MFt Tel.: 70/ TÁRSASHÁZ építésére nm-es telek, tanulmánytervvel eladó. Ár: 60 MFt. Tel.70/ KATONATELEPEN 1200 nm építési telek 30% os beépíthetőséggel eladó! Ár: 6,9 MFt Tel.: 70/ VACSIKÖZI 321 nm-es telek, bontandó házzal, közművekkel. 7 MFt. 20/ BELVÁROSBAN 2017-es építésű, 241 nm-es, 2 szintes 5 szobás igényes családi ház eladó. Ár: 78 MFt Tel: 70/ BELVÁROSBAN 215 nm-es telken 60 nm-es kiváló, kedvelt helyen lévő külső portás ház eladó. Ár: 19,99 MFt Tel: 70/ VACSIKÖZBEN 154 nm-es nappali+3 szobás igényes családiház eladó. Ár: 55 MFt 70/ PETŐFIVÁROSBAN felújított 4,5 szobás családi ház, dupla garázzsal eladó. Ár: 43 MFt Tel.:70/ VACSIKÖZBEN, az ABC mellett, nappali, 4 szobás, igényes ház, üzlettel eladó. Ár: 42,9 MFt 70/ MŰKERTI sétányon belső portás, 2 szobás, 93 nm-es családi ház eladó. Ár: 5,5 MFt Tel.70/ KECSKEMÉTEN belvárosi, 175 nm-es felújított 3 szoba, ebédlő, télikertes polgári ház eladó. 34,9 MFt 70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 700 nmes telken eladó három szintes 314,6 nm-es családi ház 39,9 MFt 70/ KATONATELEPEN, 6000 nm telken, 86 nm-es új építésű nappali +3 félszobás családi ház eladó. Ár: MFt Tel: 70/ INGATLANT KERES KERESEK saját célra felújításra szoruló házat, házrészt azonnali készpénzre Kecskeméten, lehet romos is 5MFt-ig! 06-30/ ELADÓ/KIADÓ Ingatlanokat folyamatosan keresek: lakásokat, házakat, telkeket, nyaralókat. Tel.:70/ ELADÓ/KIADÓ GARÁZST keresek Kecskeméten a Széchenyivárosban és a Belvárosban! Tel.:70/ ELADÓ LAKÁST, HÁ- ZAT keresek MFt.- ig Kecskeméten Belvárosban, Széchenyivárosban! Tel.:70/ BELVÁROSI vagy Széchenyivárosi 1,5-2 szobás földszinti lakást keresek. Tel: 70/ SEMMELWEIS utca környékén 3 szobás családi házat keresek. Tel: 70/ KECSKEMÉTEN keresek 2-3 szobás lakást! KIADÓ BELVÁROSBAN 2szobás, erlélyes, bútorozott lakás kiadó! Ár: 95 eft/hó Tel.: 70/ KECSKEMÉTEN a Batthyányi utcában 33 m2 garzonlakás kiadó. Érdeklődni: KISKUNFÉLEGYHÁZA belvárosában a Mercedes gyártól kb. 25 km-re 3 szobás, 130 nm-es generál felújított családi ház kiadó! 06-30/ HUNYADIVÁROSBAN teljesen felújított, egyedi cirkofűtéses, 2 szobás, loggiás, bútorozott lakás, pincetárolóval kiadó. Ár: 98 eft/hó Telefon:
5 5 ADÁS-VÉTEL KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sokféle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő / FARSANGI jelmezek és kiegészítők a Izsáki úti Bizományiban! Pl: Elza-Anna, szuperhősök, állatjelmezek, parókák, kiegészítők gyerekeknek, felnőtteknek. Kecskemét, Izsáki 56/a, ww.facebook. com/andi Némethné Bizományi Kisáruház VEGYES OLVASOTT könyvet veszek, készpénzzel fizetek, házhoz megyek AKÁC hasítva 3600 Ft/100kg, nyárfa hasítva 2000 Ft/100kg, gyertyán hasítva 3000 Ft/100kg, kőris, dió hasítva 2700 Ft/100kg. Ingyenes szállítás 15q-tól, 06-30/ TŰZIFA vastag akác 3500 Ft/100 kg, vékony akác 3200 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk JÁRMŰ SUZUKI SWIFT alkatrészek: ülések, tükrök, jobbos-balos ajtók, kapcsolók, generátor, fűtő radiátor, levegő szűrő tartozékok, Tel.:06-70/ SZOLGÁLTATÁS REDŐNYSZERVÍZ, régiek javítása, újak készítése és gurtnik cseréje. 0670/ , 0630/ TÁSKA, bőrönd, cipzár javítás! Kecskemét, Wesselényi u. 4. Ny.:H-P.:9-12, ig HOMLOKZATI hőszigetelést, burkolást, kőműves, munkákat, lakások, lépcsőházak teljes felújítását vállalom pontos határidővel, korrekt áron, számlaképesen KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár / , 06-70/ FAKIVÁGÁST vállalunk, akár elszállítással! 20/ AUTÓBÉRLÉS Kecskeméten 3990 Ft.-tól / Honlap: VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft / KŐMŰVES, ács munkát vállalok: betonozás, falazás, vakolás, hideg-meleg burkolatok. Tető, terasz, szaletlik készítése / REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ NÉMET-ANGOL-MAGYAR nyelvű ceremóniamester a gondtalan esküvőtökért! www. venpres.hu/ceremoniamester SZOBAFESTÉS-MÁZO- LÁS, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyors szolgálat, 1 év garancia , GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, karbantartása RÉGISÉGET, hagyatékot, porcelánt, festményeket vásárolok magas áron KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása / SZÁMÍTÓGÉP Szerviz. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése kiszállással helyszínen is KÁRTYAJÓSLÁS többféle kártyából. Hívj bátran / REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár , LAKÁSOK felújítása! Kőműves és ács munkák, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás, hőszigetelés / REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje , MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS repülővel február 11. vasárnap Részvételi díj: Ft/fő 2 fogásos ebéddel, itallal, belvárosi le- és felszállással. HÚSVÉTI forgatag Hollókőn 1 napos kirándulás autóbusszal április 2. vasárnap Részvételi díj: Ft /fő. TÖBB éves gyakorlattal rendelkező közgazdász, mérlegképes könyvelő társas vállalkozások teljes körű könyvelését vállalja. Érdeklődni: konyveles2018@fre .hu GÉP-SZERSZÁM VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/ MEZŐGAZDASÁG SZALMA kis bálás és körbálás eladó KUKORICA zsákolva eladó: Ft/100 kg ÁLLAT VÖRÖS tojótyúk házhoz szállítva 650 Ft/db. Telefon: TÁRSKERESÉS HA igazi társra vágyik: IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997 VELENCEI karnevál február Ft KIRÁNDULÁS Orchidea Országba március Ft HÚSVÉT Hollókőn április Ft HUNGARIKUMOK napja április Ft A VILÁG legnagyobb huszárszobra április Ft A KULTÚRA fővárosa borkóstolóval április Ft társközvetítés. Tel.: / éves elvált Hajdú-Bihar megyében élő gazdálkodó fiatalember vagyok. Társam keresem komoly kapcsolat céljából. Olyan év közötti gyermektelen nő levelét várom, aki később hozzám is költözne. Ha érdekel a gazdálkodó, önellátó életforma, akkor egymást keressük. vigh.zoltan78@gmail.com ÁTLAGOS testalkatú özvegy hölgy keresi fiatalos, szenvedélymentes, szenvedélyes barátját. Csak telefonon 20 óráig
6 január 8. ÁLLÁST KÍNÁL KECSKEMÉTI árupakolós munka. Diákokat és nem diákokat keresünk januári kezdéssel Talfája úti üzletbe. Munkaidő: hétfőtől péntekig 8 óra, havi 15 nap (120 óra). Bérezés: nettó Ft. Jelentkezni: csilla@biztoskesz.hu -címen Név, Kor, telefonszám, ráérés megadásával. GYÁLI gyárba munkatársat keresünk. Feladatok: kontaktlencsék pakolása, ellenőrzése, csomagolása, automata gépek kezelése. Heti 4 munkanap, 12 órás munkarend. Akár bruttó Ft/hó + cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös. Jelentkezzen a: KÖNNYŰ fizikai munkára egyműszakos munkarendbe kolléganőket, varrónőket keresünk Kecskemétre NÉMETORSZÁGBA és Dániába keresünk munkavállalókat mezőgazdasági területre: állattenyésztés - állatgondozás (szarvasmarha, sertés), növénytermesztés, traktoros, mezőgazdasági gépszerelő, ill. betanított munkákra; továbbá építőipari munkákra: kőműves, bádogos, ács, festő-mázoló feladatok ellátására. Tapasztalat előny, de egyik helyen sem feltétel. Legalább alap német vagy angol nyelvtudás minden helyen feltétel. Jelentkezés: 06-70/ , szeged@andreasagro. com; ELADÓI munkakörbe munkaerőt keresünk a Kéttemplom köz 8.sz. alatti Méteraru üzletbe. Jelentkezni személyesen. KERTÉSZ végzettségű kollégát keresünk kertészet helyettes vezetőjeként 40 ha-os gyümölcsös ültetvény munkáinak tevőleges irányításához. Szakmai önéletrajzot kérünk a marillen@marillen.hu címre. SZERSZÁMKÉSZÍTÉSBEN jártas gépi forgácsoló (szikraforgácsolás, CNC marás) kollégát keresünk kecskeméti munkahelyre. Szakmai önéletrajzot az alábbi elérhetőségre várunk: info@popgroplast. eu Mobil: 06-70/ KARRIERROLVOX Építőipari GALVÁNÜZEMBE (Méntelekre) keresünk munkatársakat fizikai, betanított munkára. dankdam88@gmail.com, Telefon: TRAKTOROS kollégát keresünk 40 ha-os gyümölcsös ültetvény gépi munkáinak folyamatos végzéséhez. Szakmai önéletrajzot kérünk a marillen@marillen.hu címre. KECSKEMÉTI áruszállító cég keres sofőröket EU-ban történő munkavégzésre nemzetközi gyakorlattal, B kategóriás jogosítvánnyal furgonra, illetve E kategóriás jogosítvánnyal nyerges kamionra. Jelentkezni a 06-70/ ös telefonszámon, illetve a bito@ bitointertrans.hu címen lehet. RAKTÁROST keresünk! Kiemelt bérezéssel, lajosmizsei raktárunkba, fiatalos csapatunkhoz keresünk megbízható, jókedvű férfi kollégát! ""B"" kategóriás és/vagy targonca jogosítvány előny. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: info@prometeo.hu Kft. kőművesek, segédmunkások vagy komplett- összeszokott építőipari csapatok jelentkezéseit várja saját állományba állításához. Munkavégzések helye: Kecskemét és vonzáskörzete. Érdeklődni: rolvox@ rolvox.hu SZOCIÁLIS gondozónőt és ápolónőt keresünk szentkirályi gondozóházunkba, szakképesítés nélküliek jelentkezését is várjuk segédápolónak azonnali kezdéssel KECSKEMÉTI papír-írószer üzletünkbe kiszállítói és eladói feladatkörbe munkatársat keresünk! Jelentkezni a kissfirka@gmail.com címen, fényképes önéletrajzzal lehet. TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI és bérügyi szakelőadó végzettséggel, jó szervezési képességgel, gyakorlattal rendelkező munkavállalót keresünk napi 8 órás munkavégzéshez, azonnali kezdéssel. Szakmai önéletrajzokat a munkatars999@gmail.com várjuk. VAGYONŐR munkatársakat keresek kecskeméti bevásárló központba. Pályakezdők előnyben. Érd: 06-30/ ÜVEGES műhelybe keresünk, olyan munkatársat, akinek birtokában van már ennek a szakmának minden tudása. Ha nincs, de úgy ézed, hogy könnyen eltudod sajátítani, meg persze el is akarod és még a fizikumod is meg van hozzá, akkor jelentkezz önéletrajzzal és motivációs levéllel a polgarjo@t-online.hu címre. Elvárás B kategóriás jogosítvány. JOGOSÍTVÁNNYAL rendelkező, fémiparban jártas segédmunkásokat, lakatosokat keresünk. Hosszútávú, megbízható munkalehetőség. Kezdők, nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. 0670/ VILLANYSZERELŐKET és segédmunkásokat felveszek, ill. alkalmi munkavállalókat is / , 06-70/ DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel. Érd: 0620/ FÉMMEGMUNKÁLÓ üzemünk csapatába, hosszú távra, keressük munkájára igényes, megbízható kollégáinkat, betanított fémmegmunkáló pozícióba. Hölgyeket és Urakat egyaránt! Versenyképes juttatások, azonnali kezdés! Fő profil: utánfutó futómű alkatrészek forgácsolása CNC gépekkel. Jelentkezési cím: KNOTT-Technikflex Kft Cegléd, Pesti út 76. Munkavégzés helye: Ipari Park 11. (Europetrol kút mögött) Információ: KÖNVYELŐIRODAI gyakorlattal rendelkező önállóan dolgozni tudó mérlegképes könyvelőt keresünk vidéki irodába. Előny, de nem feltétel tensoft program ismerete, B kategóriás jogosítvány. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: info. konyveles44@gmail.com OKTATÁS BOLTI eladó, Boltvezető, Szakács, Cukrász, Pincér, Vendéglátásszervező, Vendéglátó üzletvezető, Vendéglátó Eladó, Aranykalászos Gazda OKJ tanfolyam / (E /2014/A001-A011) OKJ-S Dajka tanfolyam indul februárban szombatonként Kecskeméten. Kidolgozott tételek, részletfizetés NÉMETÓRA beszédközpontúan, személyesen Kecskeméten, vagy skype-on!!! Új célok megvalósulhatnak!!! Hívjon bátran! 06-20/
7 7 KARRIER
8 január 8. HOSSZÚ HÉTVÉGÉK 2018-BAN Kifejezetten jól alakulnak a munkaszüneti napok 2018-ban, hat éve volt utoljára ilyen szerencsés a forgatókönyv. Összesen kilenc hosszú hétvége lesz, azonban ezek közül sokat le kell dolgozni szombaton. Összeszedtük az év munkaszüneti napjait. Minden megkezdett új év egyik fontos kérdése a munkavállalók és a diákok számára, hogy a munkaszüneti napok mikorra esnek. Bosszankodni lehet akkor, ha az ünnepek többsége épp hétvégére esik, de akkor sem felhőtlen az öröm, ha a hét közepén, azaz szerdán van egy munkaszüneti nap. Azonban 2018 ebből a szempontból egy nagyon szerencsés év, hiszen sok hosszú hétvége várható, azonban a 3-5 napos pihenőknek is megvan az ára ban összesen kilenc hosszú hétvége lesz, ebből hat alkalommal kell ledolgozni egy áthelyezett pihenőnapot szombaton. Ez rekordnak számít, hiszen minden munkaszüneti nap egybevonható egy hétvégével. Hasonlóan szerencsés év utoljára ben volt. Melyek a 2018-as munkaszüneti napok? 1. Az év rögtön egy munkaszüneti nappal indult, ugyanis január 1-je hétfőre esett. 2. A második munkaszüneti nap március 15. Mivel ez csütörtökre esik, ezért a péntek pihenőnap lesz. A március 16-i napot március 10-én kell ledolgozni. (4 napos hoszszú hétvége) 3. Március 30-a nagypéntek, április 2-a húsvéthétfő. Ezek ünnepnapok, nem kell ledolgozni őket. (4 napos hosszú hétvége) Érdekesség, hogy a márciusban megfelelően kivett 9 munkaszüneti nappal 25 napos szabadságra lehet menni, ha valaki összekapcsolja a két ünnepet. 4. Május 1-je keddre esik, így április 30-án sem kell dolgozni. Az így kapott ajándék" napot április 21-én kell ledolgozni. (4 napos hosszú hétvége) 5. Májusban a pünkösdhétfő is szünnap lesz, ezúttal 21-re esik. (4 napos hosszú hétvége) 6. A következő munkaszüneti napra viszonylag sokat kell várni, augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe hétfőre esik. (3 napos hosszú hétvége) 7. Október 23-a keddre esik, emiatt október 22-én sem kell dolgozni. Az áthelyezett munkanap október 13-án lesz. (4 napos hosszú hétvége) 8. November 1-je mindenszentek napja csütörtökön van. Emiatt a péntek is pihenőnap, ami újabb négynapos hosszú hétvégét eredményez. Ledolgozni november 10-én kell. (4 napos hosszú hétvége) 9. December 25-26, karácsony. Ez a két nap keddre és szerdára esik, de értelemszerűen 24-én sem kell dolgozni. Ez a nap december 1-jén kerül pótlásra. (5 napos hoszszú hétvége) +1 Bár technikailag január elseje már nem 2018-hoz tartozik, de mivel keddre esik, így szilveszter is pihenőnap. Ezt december 15-én kell hivatalosan ledolgozni. (4 napos hosszú hétvége) Fontos megjegyezni, hogy az esetek túlnyomó többségében a munkáltató mind a december 24-e, mind a december 31-e esetén él azon jogával, hogy ezeket szabadságként kezeli, így a december 1-i és december 15-i, szombatra áthelyezett munkanap a munkavállalók többségét nem érinti. Ez azt jelenti, hogy várhatóan december 21-én (pénteken) kell utoljára dolgozni, és január 2-án (szerdán) először. origo.hu
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon,
IX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI
BNI - Kapcsolatépítésben a siker!
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
Átadták a Holnap városáért Díjakat
KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában
2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk
KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 15., XXIX/3. KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános országgyűlési választások időpontját április 8-ára
Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása
http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti
XIX. évfolyam 21. szám október 16.
XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,
XX. évfolyam 4. szám február 19.
XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.
A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés
X. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
2 ingatlan@cegpasztor.hu
szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2018. február 28. VII. évfolyam 2. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.
i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,
2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010
Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009
NŐI ERŐFORRÁS KÖZPONT Nőknek és családoknak szóló információs szolgálat
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu Hatvani Használtruha Nagykereskedés Országos használtruha hálózat ÉRTÉKESÍTÉSI PARTNEREKET KERES! 06-70/946-9554 2018. február 12., XXIX/7. NŐI
Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.
ár térségi Mohács-Szigetv 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.:
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT szeptember 25., XXVIII/39.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2017. szeptember 25., XXVIII/39. 2 2017. szeptember 25. 5 tipp a biztonságos őszi közlekedéshez Tudta, hogy a lehullott falevelek kora reggel pont ugyanúgy
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D
XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.
XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel
XX. évfolyam 11. szám május 27.
XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán
Ünnepi hetek HELYI BUSZJÁRAT INDUL KADAFALVÁRA KECSKEMÉT
Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. december 18., XXVIII/51. HELYI BUSZJÁRAT INDUL KADAFALVÁRA 2018. február 1-től új buszjárat indul Kecskeméten 34-es jelzéssel. A hálózatfejlesztésnek köszönhetően
Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.
Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:
KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT március 19., XXIX/12.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. március 19., XXIX/12. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. március 19. GYERMEK PROGRAMOK KULTÚRA, PROGRAMOK SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM
IX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 16., XXVIII/3. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20
2015. július 1-jétől a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakiskolája és Kollégiuma bácsalmási és mélykúti telephelyein is lehetőség nyílt a kibővített palettájú szakmatanulásra. A tudás
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 10., XXVIII/15. 2 2017. április 10. Egész napos családi programokkal várja a vendégeket a Hírös Város Turisztikai Központ a régi
ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
Ünnepi hetek KECSKEMÉT december 11., XXVIII/50.
Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. december 11., XXVIII/50. Ünnepi hetek 2 2017. december 11. KARÁCSONY A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN Immár hagyomány, hogy minden év decemberében ifj. Gyergyádesz László művészettörténész,
Egyszerűsödött az okmányigénylés
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási
2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál Megkezdődött a körforgalom építése a Szélmalom Csárdánál, a Szent László körút és az 5. számú
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai
KARRIER ROVATTAL MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK KECSKEMÉT február 19., XXIX/8.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. február 19., XXIX/8. MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK A február 15-i közgyűlés 12. és 13. pontjában is a kecskeméti óvodák helyzetét vitatta meg. Előbb
Lakás eladó Víziváros 122 m²
Lakás eladó Víziváros m² D6T rész Víziváros II. kerület Ingatlan típusa Lakás 5 M Ft m² 5 Dolgozó szoba, Kamra szoba, Gardrób szoba, Wc vizesblokk, Zuhanyzós fürdő vizesblokk, autó számára Garázs Klima,
2 ingatlan@cegpasztor.hu
július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER
2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!
2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz
A játszóház nyitvatartása. Helyszín:
A játszóház nyitvatartása 2018. 09. 03. 12. 31. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Játszóház hétköznap: 1000 Ft/gyermek/óra, utána minden megkezdett 30 perc 500
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun
2433 Sárosd, Hantosi u. 46.
Sárosdi vállalkozások BARTA TAMÁS Egyéni vállalkozó 2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Tel: 06-20-427-7921, 06-25-260-009 Szobafestés, mázolás, tapétázás. 1 / 20 Külső szigetelés (DRYVIT rendszerrel). Gipszkartonos
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,
OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17.
OTTHON KECSKEMÉT 2017. á pri l i s 24., XXVIII/17. w w w. ke s z i n. h u 2 OTTHON PADLÓSZŐNYEGEZÉS TOLDÁS NÉLKÜL Megérkeztek nagy mennyiségben az 5 m széles padlószőnyegek, amelyekkel akár az egész szobát
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! AJTÓ - ABLAK - REDŐNY LÁTOGASSON EL BEMUTATÓTERMÜNKBE:
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. március 13., XXVIII/11. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International
1960.iebr. 2-től márc. 3-ig
/ wata HELYŐRSÉGI KLUB. MEZŐTÚR V MAGYAR NÉPHADSEREG MEZŐTÚRI HELYŐRSÉGI KLUBJÁNAK 1960.iebr. 2-től 1960. márc. 3-ig EjMDth Lajos u, 3. Tel.! 192 \ < # Február 2., kedd 15.00 órakor GYERMEK RAJZKIÁLLÍTÁS
940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola
940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola Melléklet Ingatlan címe 2014 Csobánka, Vörösvári út 12. Helyrajzi száma 940 3563 m2 Vagyonkataszteri becsült érték 154.066.000.- - Csobánka Község
2 ingatlan@cegpasztor.hu
május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. j ú n i u s 12., XXVIII/24. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. június 12. Négyszáz film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon Huszonhét országból több mint négyszáz filmet
Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne
Felhívás szerinti sorszám Képző intézmény megnevezése Képzés megnevezése Megszerezhető képesítés Képzés helyszíne Bemeneti feltétel Egészségügyi alkalmasság 2. Nyelvi Centrum Szolgáltató Bt. Angol alapfok
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16.
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 16. szám, 2008. október 1. 2. oldal I. évfolyam, 16. szám, 2008. október 1. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:
INGATLAN ROVATTAL. Speedmarathon KECSKEMÉT
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 18., XXVIII/16. Speedmarathon A sebességellenőrzéssel kapcsolatos kampány elmúlt évekbeli sikere és a kedvező tapasztalatok miatt a magyar rendőrség
OTTHON ROVATTAL. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása KECSKEMÉT február 20., XXVIII/8.
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 20., XXVIII/8. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása A Modern Városok Program végrehajtásáról szóló napirend kapcsán beszéltek képviselőink a városháza
Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00
Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán
XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.
XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent
XX. BUDAPEST OPEN - HAYASHI KUPA SZEPTEMBER
XX. BUDAPEST OPEN - HAYASHI KUPA 0 NYÍLT NEMZETKÖZI KARATE BAJNOKSÁG VERSENY RENDEZŐJE: MAGYAR GOJU-KAI KARATE-DO SZÖVETSÉG VERSENY CÉLJA: A MAGYAR VERSENYZŐK RÉSZÉRE BIZTOSÍTANI A KÜLFÖLDI SPORTOLÓKKAL
TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK
SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva
Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!
http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. szeptember 4., XXVIII/36. 2 2017. szeptember 4. KECSKEMÉTI FÜRDŐ Éves karbantartási munkák a Kecskeméti Fürdőben Információk a karbantartási munkák miatti
A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
KECSKEMÉT december 4., XXVIII/49.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. december 4., XXVIII/49. Ünnepi hetek 2 2017. december 4. A lucfenyő hazánkban is honos, és egész Európában a legnagyobb tradíciókkal rendelkező karácsonyfa típus. A mai napig
KECSKEMÉT október 2., XXVIII/40.
KECSKEMÉT 2017. október 2., XXVIII/40. w w w. ke s z i n. h u Szolgáltatók 2 2017. október 2. Látás Hónapja - 2017 októberében a TREND Optikákban! A Magyar Látszerész Szövetség és az optikai szakma közös
2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK
BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a
Vízitúra Kupa sorozat VI. forduló Tokaj Olimpiai Ötpróba
Természet közeliség, harmónia, szabadság. Garantált érzések azok számára, akik tavasztól őszig vízre szállnak, s csatlakoznak a vízitúrázók népes táborához. Számos felfedezésre váró, vadregényes, gyönyörű
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ
KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7.
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 12., XXV/7. 2 2014. február 12. Közérdekű felhívás ebzárlat ismételt meghosszabbításáról A megyei járási főállatorvos a 2014. február 9-ig meghirdetett ebzárlatot ismételten,
Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.
XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak
HALLOTTAD? 100M INTERNET, TÉVÉ ÉS TELEFON EGYÜTT, HŰSÉGIDŐ NÉLKÜL! HAVI FORINTÉRT KECSKEMÉT
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. augusztus 21., XXVIII/34. HALLOTTAD? 100M INTERNET, TÉVÉ ÉS TELEFON EGYÜTT, HŰSÉGIDŐ NÉLKÜL! HAVI 4 990 FORINTÉRT Új lakossági ügyfelek részére érvényes, e-számlával, 2017.
KECSKEMÉT szeptember 18., XXVIII/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. szeptember 18., XXVIII/38. 2 SZÉPSÉGEGÉSZSÉG 2017. szeptember 18. A D-vitaminról A D-vitamin fontosságáról beszélgettünk Dr. Kiss Katalin gyermekorvossal. Mi is az a D-vitamin?
2019. évi képzési terv. Május
Május ÁTKÉPZŐ FELNŐTTKÉPZŐ Reintegráló Tanácsadó Gépi forgácsoló Gyermek- és ifjúsági felügyelő 34 521 03 31 761 01 8 ált. + fogl. eü., záróvizsgáig 18. életév betöltése 8 ált. + fogl. eü. + eü. kiskönyv
2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,
XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK
XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub
2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság,
Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság KECSKEMÉT 2013. május 17-19. 1 Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság,
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. június 26., XXVIII/26. 2 2017. június 26. www.keszin.hu 3 4 2017. június 26. VAKÁCIÓ 2017. Helyi táborok a Hírös Agóra Nkft. szervezésében Kérdéseivel keresse
Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19.
ségi Mohács-Bóly tér 1. Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19. ÜDÜLÉSI CSEKKET VESZEK. Tel.: 0630/324-8285 Hoffmark Kft. Markovics Péter: Parkettázás, csiszolás, lakkozás szőnyeg és PVC