KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24."

Átírás

1 KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24. w w w. ke s z i n. h u

2 június 12. Négyszáz film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon Huszonhét országból több mint négyszáz filmet vetítenek június 21. és 25. között a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF), amelynek idei díszvendége Ausztrália lesz. A KAFF és a vele párhuzamosan futó 10. Európai Animációs Játékfilm és TV-film Fesztivál magyar és európai versenyprogramjában az elmúlt két év termésének legjavát mutatja be, de információs és retrospektív programmal is várja a közönséget - mondta el a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján a KAFF igazgatója. Mikulás Ferenc kiemelte: a fesztiválon idén már európai televíziós sorozatok is versenyeznek. A versenyprogramok zsűrijeiben Dennis Tupicoff ausztrál, Alekszej Alekszejev orosz, Hanan Kaminski izraeli, Abi Feijo portugál, Szejed Alireza Golpajegani iráni animációs rendezők és Kreet Paljas, az Anilogue Animációs Filmfesztivál programigazgatója is részt vesz a magyar zsűritagok mellett. A KAFF idei díszvendége Ausztrália, amelynek animációs művészetét egy öt blokkból álló válogatás mutatja be - közölte a fesztiváligazgató. Mint hozzátette: a panoráma szekciók keretében vetítik a Cartoon d'or díjnyertes filmjeit, az Annecy Filmfesztivál 2015-ös és 2016-os legjobbjait, a Visegrádi Animációs Fórum fiatal tehetségeinek filmjeit, továbbá válogatást a Stuttgarti Animációs filmes mustráról, valamint iráni, spanyol, kínai animációs rövidfilmes összeállításokat. A magyar panoráma program keretében a MOME Anim válogatása is látható lesz. A KAFF retrospektív vetítésekkel tiszteleg a műfaj nagy alakjai: Fjodor Hitruk, Jirí Brdecka, Dargay Attila, Szabó Szabolcs, Foky Ottó, Csermák Tibor, Gyulai Líviusz és Szoboszlay Péter előtt. A reformáció 500. évfordulójára emlékezve bemutatják Richly Zsolt Luther Márton életéről szóló rajzfilmsorozatának öt epizódját, amelyből a Ráday Múzeumban kiállítás is nyílik, de Gyulai Líviusz, Homolya Gábor és Ulrich Gábor tárlatait is megtekinthetik az érdeklődők a fesztivál ideje alatt. Mikulás Ferenc elmondása szerint a nagyközönség számára a főtéren idén is lesznek esti vetítések. Dargay Attila tiszteletére vetíti a fesztivál a Vukot, a Kodály-évfordulóra tekintettel pedig egy igazi klasszikus, a Háry János is szerepel a programban, ezt követi a külföldi koprodukcióban készült, Oscar-díjra jelölt A vörös teknős. A KAFF programjához kapcsolódva idén ötödik alkalommal rendezik meg a nem professzionális animációsfilm-készítők versenyét, a SZAFTot, melyre három kategóriában lehet jelentkezni. A nevezett alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, a fesztivál szakmai támogatója a Daazo.com rövidfilmes portál. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere emlékeztetett arra, hogy a város története negyven éve összefonódik az ott működő animációs stúdióéval. A fesztiválra érkező vendégek megismerhetik Magyarország gasztronómiai kínálatát is, hiszen a KAFF-fal egy időben tartják a Kecskeméti Barackpálinka- és Borfesztivált a város főterén - hívta fel a figyelmet. Jankovics Marcell animációsfilm-rendező, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke elmondta: az MMA kiemelt figyelmet fordít az animációs műfajra, a KAFF megrendezését például több mint 7 millió forinttal támogatják idén. Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója bejelentette, hogy a közmédia különdíjat is felajánlott: a legjobb animációs sorozatot az M2 csatorna műsorra tűzi és pénzdíjjal jutalmazza. Kollarik Tamás, az NMHH Médiatanácsának tagja emlékeztetett arra, hogy 2011 óta több mint 1,5 milliárd forintot fordítottak animációs filmek támogatására. A médiatanács a KAFF idei versenyprogramjából 51 alkotásnak nyújtott támogatást; a legjobb animációs rövidfilm, illetve a legjobb animációs tv-sorozat díjára pedig idén 1,5-1,5 millió forintot ajánlottak fel. MTI

3 3

4 június 12. KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Június 13., kedd óra ÜNNEPI KÖNYVHÉT Pataki Éva: Még egy nő könyvbemutató Közreműködik: Csapó Virág színművész (Információ: 76/ ) Június 15. csütörtök IDŐSEK AKADÉMIÁJA Elsősegélynyújtás a minden-napokban Előadó: Kis Dolli Június 15. csütörtök ÜNNEPI KÖNYVHÉT Kada Erika-Bella Rózsa "Tündér határon túl" Áprily Lajos vallásos költészete Könyvbemutató és kiállítás A kötetet bemutatja: Dr.Tokics Imre főiskolai tanár Közreműködik: Sirkó Anna, Sirkó László színművészek és a Katona József Könyvtár Nőikara (Információ: 76/ ) GYERMEKVILÁG (Információ: 76/ ) Június 15., csütörtök, 10:15 és 11:00 BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt Regisztráció: vagy Június 17. szombat 10:30 és 15:00 NYÁRKÖSZÖNTŐ Szünidei könyvajánló TINIVILÁG (Információ: 76/ ) Június :30 ROSWELL TITKAI Egy rejtély története 70 év távlatából. Június 17. szombat OTAKU KLUB Téma: Sport ZENEI SZOLGÁLTATÁS 450 éve született Claudio Monteverdi zeneszerző Június 14. szerda óra Kodály Zoltán és a népzene Előadó: Dr. Szalay Olga népzenekutató Km.: Szokolay Dongó Balázs zenész Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 76/ sta rh GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Kecskeméten a gyógyszertári ügyeletet a SZENT BENEDEK EUROPATIKA (Kecskemét, Kápolna u. 15.) látja el az alábbi ügyeleti és készenléti rend szerint: ÜGYELET: hétfőtől vasárnapig: 20:00-24:00 óráig ünnepnapokon: 16:00-24:00 óráig KÉSZENLÉT: hétfőtől vasárnapig illetve ünnepnapokon: 00:00-7:00 óráig A készenlét elérhetőségének telefonszáma: 76/ ORVOSI ÜGYELET FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 76/ HÁZI GYERMEKORVOSI ÜGYELET Kecskemét, Nyíri út 38. új tömb, Hotel épület I. emelet (felnőtt ügyelet mellett) Telefon: 76/ FOGORVOSI ÜGYELET: Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7., Telefon: 76/ RENDELÉSI IDŐ: szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon óráig 5. TRIZOLI JÓTIFUTI JÓTÉKONYSÁGI FUTÁS ÉS BRINGÁZÁS június 18. vasárnap 2017-ben immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a jótékonysági esemény, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokra, s tegyen valamit a családok segítéséért. Te is tehetsz értük! Legyél az egyesület jótékony futója, bringása június 18-án! Az aktív részvételednek három módja van: 1. Támogatod az eseményt, s részt veszel egyéni vagy csoportos indulóként. 2. Segítőként leszel ott valamelyik frissítőponton, vagy guide leszel. 3. Nem veszel részt fizikálisan az eseményen, de anyagi segítséget nyújtasz egyénileg, vagy csoportosan. Akikekt várnak: futók, bringások, amatőr és profi sportolók, családok, kerekesszékesek, fogyatékkal élők. Egyéni vagy csoportos indulóként az 57 km-es teljes távot / vagy résztávokat teljesítheted futva, bringával, vagy futva/bringával. Az indulások pontos idejét, helyét az esemény kiírásában lehet majd megtalálni a facebook oldalon, vagy a Trizoli Jótifuti Egyesület facebook oldalán. Útvonal: Kecskemét-Decathlon (5); Ballószög (11,5); Ágasegyháza (24); Izsák (32); Páhi (42); Kiskőrös (55) Gyülekező: Kecskemét Főtér (0 km kőnél) 7:30-tól Rajt: 9:00 Belvárosi rövid távú futás gyerekekkel, kerekesszékesekkel (kb. 2 km) Rajt a teljes távhoz: 9:30 TUDNIVALÓK: Minden településen egy rövid futás/bringázás lesz a gyerkekkel és a megjelent fogyatékkal élőkkel. Adományokat a frissítőállomásokon található adománygyűjtőkben lehet elhelyezni. Itt lehet leadni használt sportszereket és játékokat is! Az útvonal végig biztosított, a szervezett kereteket elhagyókért nem vállalnak felelősséget a szervezők! Csatlakozhatsz az egyesület bringás csoportjához, ha kiskőrösi vagy! (Facebook: Kis- kőrösi Bringalánc) MINDEN RÉSZTVEVŐNEK REGISZTRÁLNIA KELL! Regisztrációs ciósd díj: június nius1 16-ig: 6ig: Ft (egyéni ir résztvevő) / Ft-tól tól (csoportos résztvevő); Ft-tól l( (támogató tó - egyéni, vagy csoportos) Minden esemény követhető tő a facebook csoportban: ortban :T Trizoli Jótifuti Egyesület Az esemény végig g rendőri biztosítás mellett lettt zajlik majd. Mindenkit szeretettel etteltel várnak! Trizoli i Jótifuti i Egyesület et 20/

5 5 HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON június 16., péntek 20 óra Élj úgy, ahogyan jó! KOCSIS TIBOR klubkoncertje Belépődíj: Ft elővételben, a koncert napján: Ft Támogató: NKA Helyszín: Ifjúsági Otthon udvara Jegyek kaphatók a Hírös Agóra Jegypénztáraiban: Hírös Agóra Kulturális Központ, Deák F. tér 1. munkanapokon óra között és Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, Kossuth tér 4. Munkanapokon 10-13óra és óra között. Online jegyrendelés: hirosagora.hu FIESTA UDVAR ZENE - TÁNC VIDÁMSÁG Amatőr művészeti csoportok bemutatkozása a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon mediterrán hangulatú udvarán július 5. szerda óra PEZSDÍTŐ NYÁRI RITMUSOK július 12. szerda óra AZ ÉLET MAGA A TÁNC...! július 19. szerda óra LATIN TÁNCEST RETRO PARTYVAL július 26. szerda óra TŰZI JÁTÉK - TÁNCHÁZ augusztus 2. szerda óra HÖLGYVÁLASZ Belépődíj mindegyik alkalomra: Ft/fő Jegyek válthatók: elővételben az Ifjúsági Otthon pénztárában, online jegyvásárlás a oldalon, jegyek a helyszínen csak korlátozott számban kaphatók. Együttműködő partnerek és támogatók: Otthon Kávézó és Teaház, Fáklyás pince Információ: Csizmadia Ilona 76/ , ilona.csizmadia@hirosagora.hu Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/ OTTHON MOZI Június hétfő-kedd 18: (12) fekete-fehér magyar filmdráma, 91' Június csütörtök-vasárnap 16:00 EGY ROPI NAPLÓJA - A NAGY KIRUC- CANÁS (6) magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 90' Június csütörtök-hétfő 18:00 JUPITER HOLDJA (16) magyar dráma, 123' Június péntek-szombat 20:00 KINCSEM (12) színes magyar romantikus kalandfilm, 121' Kecskemét, Kossuth tér 4. KECSKEMÉTI FÜRDŐ ÉS STRAND NYÁRI PROGRAMOK június 12. hétfő Sulipóló - vízilabdamérkőzések június hétfő-péntek U20 férfi vízilabda válogatott edzőtábora június 17. szombat SZEZONNYITÓ STRAND PARTY (Esőnap: június 24. szombat ) VÉRADÁS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ Kecskemét, Koháry István körút június 12. hétfő 08:00 18:00 június 13. kedd 08:00 16:00 június 14. szerda10:00 13:00 június 15. csütörtök 08:00 18:00 június 16. péntek 08:00 13:00 június 19. hétfő 08:00 18:00 KÉSZ Építő Zrt. Kecskemét, Izsáki út 6 június 12. hétfő 10:00 13:00 LÁNCHÍD UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kecskemét, Lánchíd u. 18. június 14. szerda 10:00 13:00 CAB-TEC Kecskemét, Szent István krt. 24. június 16. péntek 11:00 14:30 BAJOR ÉTTEREM VENDÉGHÁZA Kecskemét, Szent László krt. 19. június 17. szombat 10:00 13:00 THOMAS&BETTS Kecskemét, Boróka utca 16 június 19. hétfő 12:30 15:00 BÉKEFFY I. - KELLÉR D. KÁLMÁN I. - GÁBOR A. CSÁRDÁS- KIRÁLYNŐ operett MICHAEL FRAYN FÜGGÖNY FEL! komédia FÜGGÖNY FEL! BERTOLT BRECHT A SZECSUÁNI JÓEMBER dráma SARKADI I. - IVÁNKA CS. - SZÖRÉNYI L. - BRÓDY J. KŐMŰVES KELEMEN rockballada ANDERSEN A HÓKIRÁLYNŐ táncos mesejáték RAY COONEY CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG komédia NAGYSZÍNHÁZ GYERMEKELŐADÁSOK TOVÁBBRA IS MŰSORON BALETT+ Kőszegi Ákos BOLERO vers-táncszínház MOLNÁR FERENC A TESTŐR vígjáték GIMESI DÓRA HESSMESE mese FRIEDRICH SCHILLER ÁRMÁNY ÉS SZERELEM színmű BÉRLETEZÉS: MÁJUS 16. ÉS JÚNIUS 30. KÖZÖTT. A RÉGI BÉRLŐK HELYEIT JÚNIUS 30-IG TARTJUK! BÉRLETEZÉS A SZABAD HELYEKRE: AUGUSZTUS 21-TŐL A bérletek megvásárolhatók a színház Szervezési-és jegyirodájában (Kecskemét, Katona József tér 5.) Tel.: 76/ , 76/ , valamint a Kelemen László Kamaraszínházban (Hírös Város Turisztikai Központ, Rákóczi út 15.) facebook.com/kecskemetikatona CSEHOV APÁTLANUL (Platonov) színmű Fényességet küldeni az emberi szív KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ MOLIÈRE KÉPZELT BETEG vígjáték ALFRED JARRY ÜBÜ KIRÁLY bohózat BALETT Rómeó és Júlia OPERA Négyhangú opera RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ FEDERICO GARCIA LORCA VÉRNÁSZ színmű CSEHOV VÁNYA BÁCSI színmű SIMON GRAY A JÁTÉK VÉGE színmű OSZTÁLYTEREM-SZÍNHÁZ KAI HENSEL KLAMM HÁBORÚJA monodráma június 18. vasárnap MAGYAR ÚSZÁS NAPJA június 24. szombat OlimpArt - művészek sporttalálkozója július 3-4. hétfő-kedd Magyar és a szerb férfi vízilabda válogatott közös edzései július 5. szerda Magyar szerb ffi. vízlabda edzőmérkőzés július 5-8. szerda-szombat , Gyermek Úszó Országos Bajnokság július 5-9. szerda-vasárnap Szerb férfi vízilabda válogatott edzései július kedd-csütörtök Orosz férfi vízilabda válogatott edzései július 14. péntek JÚLIUSI ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS július 15. szombat Kecskeméti Sportiskola házi úszóversenye július 16. vasárnap CSALÁDI NAP (Esőnap: július 23.) július 28. péntek STRANDOK ÉJSZAKÁJA augusztus 11. péntek AUGUSZTUSI ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS augusztus 13. vasárnap JÁTÉKOS ÜGYESSÉGI NAP (Esőnap: augusztus 20. vasárnap) augusztus 27. vasárnap NYÁRBÚCSÚZTATÓ RETRO PARTY Kecskemét, Csabai Géza krt. 5. Tel.: 76/ CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KISTIGRIS ÉS KISMACKÓ június 12. hétfő 10 óra június 13. kedd 10 óra NYITOTT MŰHELY BÁBOS TÁBOR június hétfőtől-péntekig 8-16 óra között MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 24. szombat ig óra ESTI MESE +4 Ciróka Bábszínház előadása a Nagyteremben óra ZENE az Udvaron óra +SZEREL +14 Katona-Kamra előadása a Nagyteremben óra SEX IN THE BLACK HOLE koncertje az Udvaron óra ÍGY VOLT +16 Ciróka Bábszínház előadása a Nagyteremben óra ZENE az Udvaron Kapunyitás: órakor Zárás: órakor A férőhelyek száma korlátozott, helyfoglalás érkezési sorrendben! Kecskemét, Budai u / Fax:76/ ciroka@ciroka.hu

6 június 12. INGATLAN KECSKEMÉT, Gyenes téren, 110 nm, egyedi fűtésű, nappali+3 szobás, étkező-konyhás téglalakás eladó. Iá: 21 MFt 30/ KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 55 nm, 2 szobás felújított, klímás, liftes házban lévő 3. em-i lakás eladó. Iá:14,8 MFt 30/ LAJOSMIZSE belvárosában eladó 80 nm, 3 szobás, igényesen felújított családi ház, 1036 nm telekkel. Iá: 17,2 MFt 30/ KECSKEMÉT Nyíri úton, tégla építésű, szigetelt társasházban, 55 nm, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. I.ár:12,8 MFt 30/ KECSKEMÉT Akadémia krton panel társasházban, átlagos állapotú 48 nm 1,5 szobás lakás eladó. I.ár: 12 MFt 30/ KECSKEMÉT, Belsőnyírben 967 nm parkosított telken, 100 nm igényesen felújított családi ház eladó. I.ár: 24,8 MFt 30/ LADÁNYBENÉN, erdős környezetben, 400 m-re aszfaltos úttól, 2434 nm területen 60 nm felújított, tetőcserélt tanya eladó. I.ár: 5,3 MFt 30/ HETÉNYEGYHÁZA belterületén, 2200 nm telken, 75 nm, 2 szobás felújított, szigetelt családi ház, garázzsal eladó. I.ár:17,75 MFt 30/ KECSKEMÉT belvárosában felújítandó, polgári jellegű, 94 nm családi ház telek áron eladó. I.ár: 15,5 MFt 30/ KECSKEMÉT, Máriahegyben 1403 nm hobbikert, pincével ellátott, tégla nyári házikóval eladó. I.ár:3,9 MFt 30/ KECSKEMÉT, Füzes utcában 74 nm, nappali+2 szobás első emeleti lakás eladó, garázsvásárlási lehetőséggel. I.ár: 22,8 MFt 30/ KECSKEMÉT, Március 15.u-ban 63 nm, jó állapotú, két szobás, nyílászárócserélt, erkélyes lakás eladó. I.ár: 12,6 MFt 30/ INGATLAN MŰKERTVÁROSBAN 3 szobás, 85 négyzetméteres, nagy telkes, családi ház eladó. 19,9 M / KRISTÁLY téren 64nm-es első emeleti panellakás plusz 22nm-es garázzsal eladó. Iá:17,9Mft, 0670/ KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás, 29 négyzetméteres, újszerű téglalakás eladó. 13 M / TŐSERDŐN 120 nm-es, 3 szintes, szintenként külön használható nyaraló eladó! Alkalmas nagyobb család, barátitársaság vagy üdültetés céljára is / FELSŐSZÉKTÓN 3 szobás, 72 négyzetméteres, jó állapotú családi ház eladó. 18,4 M / ELADÓ KECSKEMÉT Máriahegyben a várostól fél kmre 772nm zártkert, 30nm-es tégla, fűthető hobbi házzal. Iá:5,2Mft, 0630/ HUNYADIVÁROSBAN 1 szobás, teljesen felújított, 63 négyzetméteres, családi ház eladó. 17,2 M / KECSKEMÉTEN külön bejáratú házrész eladó. Iá: ,- Tel: 06-20/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 3 szobás, egyedi mérős, 63 négyzetméteres panellakás eladó. 17,5 M / KECSKEMÉT műkertvárosban csendes nyugodt helyen két szobás amerikai konyhás, erkélyes egyedi gázfűtéses lakás garázzsal együtt eladó. Ára: 13,990 Mft, 0620/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 1 szobás, 35 négyzetméteres, jó állapotú panellakás eladó. 11,65 M / GARÁZS a Dobó körúton felső szinten eladó. 3,5 MFt 06-30/ KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás, 54 négyzetméteres, jó állapotú, téglalakás eladó. 16,5 M / ELADÓ Kiskunfélegyháza központjában, csendes, parkosított részen, tégla építésű társasházban 30 m2-es, IV.emeleti, amerikai típusú, felújított, klímás, konyhabútoros lakás. Ár: 8,8 MFt. Tel.: 06-20/ (16 óra után) VILLANEGYEDBEN 1-sö emeleti 105 nm-es 3 szobás lakás garázzsal eladó! 22,9 Mft RÁKÓCZIVÁROSBAN 40%- ban beépíthető 155 nm összközműves építési telek eladó! 3,9 Mft MÁRIAVÁROSBAN 1-ső emeleti, 55 nm-es, 2 szobás, erkélyes lakás eladó! 15,5 MFt ÚRIHEGYBEN nappali + hálószobás felújított ház 800 nm telken eladó! 9,9 MFt TÖRTELEN 3 szobás összkomfortos családi ház nagy udvarral eladó / KISKUNFÉLEGYHÁZÁN építési telek sürgősen eladó vagy lakásra cserélhető. Telefon: 06-20/ KIADÓ VILÁGOS helyiségek kiadók Nagykőrösön a 441-es főút Kecskeméti oldalán. Ipari áram, városi víz van. 30/ KECSKEMÉTEN az Izsáki úton 2x220 m2-es helyiség jó parkolási lehetőséggel,üzletnek vagy irodának, egyben vagy külön is kiadó. Igény szerinti kialakítás megoldható. Tel.: 06-30/ NAGYKŐRÖSÖN 500 m2-es, nagy belmagasságú, fűthető, targoncával járható, téglafalú ipari csarnok a 441-es főút Kecskeméti oldalán, iparterületen kiadó. 06/30/ KECSKEMÉT Méntelek tanya 95 nm jó állapotú lakóházzal beton úttól 800m eladó. I.ár: 8,8 MFt Érd.: 06-70/ KECSKEMÉT Hunyadiváros 64 nm, 2+fél szobás, hőszigetelt lakás ELADÓ! I.ár: 16,8 MFt. Érd.: 06-70/ KECSKEMÉTEN panoráma kilátással 4. emeleti 2 szobás lakás sürgősen ELADÓ! I.ár: 14,5 MFt Érd.: 06-70/ KECSKEMÉT-Petőfivárosban, igényes, 130 nm-es sorház, garázzsal eladó. I.ár: 29,9 MFt Érd.: 06-70/ KECSKEMÉT, Hunyadi városban eladó 3+1 szobás 130 nm-es családi ház. I.ár.: 26,9 MFt Érd.: 06-30/ KECSKEMÉT belvároshoz közeli 1+2 szobás 71 nm-es társasházi lakás garázzsal eladó. I.ár.: 20,5 MFt Érd.: 06-30/

7 7 KECSKEMÉTEN, parkra néző, átlagos állapotú 2 szobás lakás ELADÓ! I.ár: 11 MFt Érd.: 06-70/ KECSKEMÉTEN eladó, egy igényesen felújított 2 szobás 55nm-es tégla lakás. I.ár:15.5 MFt Érd.: 06-30/ ELADÓ, kiadó lakásokat, családi házakat keresünk, azonnal fizető ügyfeleinknek! Érd.: 06-30/ KIEMELT hitelajánlatok az OTP bank kínálatából, extra kamat kedvezménnyel! CSOK és LTP tanácsadás, díjmentes ügyintézés! Érd.: 06-20/ ELADÓ LAKÁS KÓRHÁZNÁL 50 nm-es, Építő Simonos, 2 szobás, lakás, parkolóval, orvosi rendelőnek is jó. Ár: 20 MFt Tel.: 70/ STÁDIUM utcában 55 nm-es, gázfűtéses, 2 szobás, lakás. Ár: 15,6 MFt Tel.: 70/ HALASI úton 45 nm-es, gázfűtéses, 2 szobás, felújított lakás Ár: 9,9 MFt Tel.: 70/ FŐTÉRHEZ közel, 85 nmes 3,5 szobás 3. emeleti lakás eladó. Ár: 21,99 MFt Tel.:70/ HUNYADIVÁROSBAN 1 emeleti 4 szobás lakás garázzsal eladó 18,9 MFt Tel.:70/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 60 nm nappali + 2 félszobás felújított lakás eladó! Ár: 15,1 MFt Tel.: 70/ KECSKEMÉT belvárosában 1 em. 54 nm erkélyes 2 szobás lakás garázzsal eladó! Ár: 19,9 MFt Tel.: 70/ BELVÁROSI 68 nm, 2+1 szobás, erkélyes 2. emeleti lakás eladó Ár: 26 MFt Tel.: 70/ MŰKERTVÁROSBAN, 2 szobás erkélyes lakás garázszsal 15.5 MFt, csere is lehet 2 szobás 1. emeletig. Tel:70/ ELADÓ Széchenyivárosi 2 szobás lakásomat erkélyes garzonra cserélném. Tel.:70/ NAGYKŐRÖSÖN, felújított, 88 nm, 3 szobás, erkélyes, lakás eladó. Ár:14,9 MFt. Tel ELADÓ CSALÁDI HÁZ PETŐFIVÁROSBAN kétgenerációs 6 szobás 174 nm-es családi ház eladó. Ár: 39,999 MFt Tel.:70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 5 szobás, gyönyörű családi ház, dupla garázzsal eladó. Ár: 33,5 MFt Tel.:70/ VACSIKÖZBEN 154 nm-es nappali+3 szobás igényes családi ház eladó. Ár: 55 MFt 70/ ZÖLDFA utcában újszerű, 3 szobás, 100 nm-es, amerikai konyhás ház. Ár: 24,5 MFt Tel MŰKERTI sétányon, 2 szobás, 93 nm-es családi ház eladó. Ár: 5,5 MFt Tel.70/ RÁKÓCZI utca közelében, 220 nm-es, kétgenerációs, igényes ház. Ár: 67 MFt Tel: HEGEDŰSKÖZBEN 2 szoba+nappali felújított családi ház eladó 17,5 MFt 70/ VACSIKÖZBEN, az ABC mellett, nappali, 4 szobás igényes ház üzlettel. Ár: 43,9 MFt 70/ PETŐFIVÁROSHOZ közel 135 nm-es 1+3 félszobás családi ház. Ár. 20,5 MFt. Tel:70/ BELVÁROSBAN 85 nm 2,5 szobás családi ház, 356 nm telken garázzsal együtt eladó! Ár: 27 MFt Tel.: 70/ KISFÁIBAN nm-es, 2 szobás tanya, gyümölcsös és akácos erdővel Ár: 5,0 MFt Tel:70/ BALLÓSZÖGBEN, 90 nm-es 2 szintes családi ház, garázzsal eladó. Ár: 19,5 MFt. Tel:70/ ELADÓ TELEK TÁRSASHÁZ építésére nm-es telek, tanulmánytervvel eladó. Ár: 60 MFt. Tel.70/ BALLÓSZÖGBEN nmes, telek, közmüves, aszfaltos utcában eladó! Ár:8,3 MFt Tel. 70/ BETHLENVÁROSBAN 368 nm-es telek, 80 nm családi házzal eladó. Ár: 16,9 MFt Tel.:70/ KERKÁPOLY utcán 543 nm-es telek 100 nm-es felújítandó/ bontandó házzal eladó. Ár: 18,9 MFt Tel.:70/ BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 16,5 MFt Tel.:70/ HELVÉCIAI út mellett 3000 nm építési telek tervdokumentációval eladó!: 11 MFt Tel.: 70/ KECSKEMÉT belvárosában 410 nm-es telek, társasház építésére. Ár: 24,9 MFt. Tel: 70/ BELVÁROSBAN 260 nm-es telek, lebontandó házzal/felújítható. Ár:7,5 MFt Tel: 70/ BELVÁROSBAN 520 nm társasház építésre alkalmas építési telek! Ár: 47,9 MFt Tel.: 70/ PETŐFIVÁROS közelében nm telek eladó Ár: 5,0 MFt. Tel: KIADÓ BALATON utcán irodák, nm, raktárak parkolóval kiadók. Az ár a teljes rezsit tartalmazza: Ft/nm. 70/ BELVÁROSI 42 nm-es üzlethelyiség kiadó. Ár: ,- Ft/hó+rezsi. Tel.:70/ KERESEK ELADÓ/KIADÓ ingatlanokat folyamatosan keresek: lakásokat, házakat, telkeket, nyaralókat. Tel.:70/ KECSKEMÉTEN, Batthyány utcai, 1+ 2 fél szobás, lakást keresek. Tel: 70/ ELADÓ LAKÁST, HÁ- ZAT keresek MFtig Kecskemét Belvárosban, Hunyadivárosban, Széchenyivárosban, Máriavárosban! Tel.:70/ ELADÓ/KIADÓ GARÁZST keresek Kecskeméten a Széchenyivárosban és a Belvárosban! Tel: 70/ ALBÉRLETBE KIADÓ házat, lakást keresek Kecskeméten! Tel: 70/ KECSKEMÉT belterületén építési telket keresek! Tel.: 70/ ELADÓ lakást keresek utáni építésű, első -második emeletig, 23 millió Ft -ig. Tel: 70/ PETŐFIVÁROSBAN 120 nm-es felújított házat keresek. Ár: MFt Tel.:70/ kecskeméthez közel keresek 200 nm-es újszerű családi házat kb.3000 nm-es telekkel.tel SZÉCHENYI- vagy belvárosban eladó I-II. emeleti 2 szobás lakást keresek. Tel.:70/ ELADÓ/KIADÓ ingatlanokat folyamatosan keresek Lakás, Ház, Telek Tel: SZÉCHENYIVÁROSBAN 1,5 szobás lakást keresek 2 em.- ig Tel: SÜRGŐSEN keresek 2,5 szobás, 80 nm körüli kertes házat Kecskeméten, garázzsal. Tel.:70/ IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: szerda 16 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997

8 június 12. KARRIERBETANÍTOTT varrónőket keresünk kecskeméti telephelyre (Szabó-Cseh Kft., Írisz u. 3., Auchan mellett), teljes munkaidőben, határozatlan időre. Szakképzettség nem szükséges, de varrni tudjon! Érdeklődni: Seres Anett 30/ VILLANYSZERELŐKET és segédmunkásokat felveszek, ÁLLÁST KÍNÁL CSATLAKOZZ Te is a Pizza Forte Kft.- hez Magyarország legdinamikusabban fejlődő pizzériahálózatához! Ha nem sikerült a felvételid és aktívan töltenéd a felkészülésre szánt idődet, vagy, ha csak egy piacvezető cég tagjaként dolgoznál, akkor mindenképp ITT A Helyed! 6-8 órás munkarend, bejelentett állás, fiatalos jókedvű csapat vár rád budapesti valamint vidéki üzleteinkben. Jelenleg betöltetlen munkakör: - pizzaszakács/konyhai dolgozó Helyszín: Kecskemét Munkafolyamatok betanítása, szakmai fejlődés, valamint akár továbblépési lehetőséget is biztosítunk. Várjuk online fényképes önéletrajzodat a rogoz. timea@pizzaforte.hu címre. Tárgymezőbe kérlek jelöld meg a megpályázott munkakört, valamint a helyszínt! DÁNIÁBA keresünk tapasztalattal rendelkező mezőgazdasági munkásokat, traktorosokat, tehenészeket, sertésgondozókat (háztáji vagy üzemi tapasztalattal). Alap angol nyelvtudás feltétel. Jelentkezés: 06-70/ , szeged@andreasagro. com; DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel. Érd: 0620/ HÚSÜZLETBE eladói munkakörbe keresünk férfi dolgozót. Tel.: 06-30/ ill. alkalmi munkavállalókat is / , 06-70/ TAKARÍTÓNŐT keresek varrodába délutáni, 4 órás munkaidőben. (Szabó-Cseh Kft., Kecskemét, Írisz utca 3., Auchan mellett. Érdeklődni: Seres Anett 30/ AZ ARANYHOMOK Szálloda felszolgálót keres! Önéletrajzát a director@ hotelaranyhomok.hu-n vagy a szálloda recepcióján várjuk! VAGYONŐR kollégákat keresek Kecskeméten. 0630/ BOZÓKI Testvérek Kft. kőmegmunkálásban jártas munkatársat keres vágógép kezelő és csiszoló munkakörbe.tel.: 06-30/ munkaidőben MOSONMAGYARÓVÁRI partnereinkhez keresünk betanított munkára munkavállalókat. Szállás biztosítva 3 hónap próbaidő lejárta után albérlet támogatás. Így a későbbiekben családok átköltözésére is van lehetősség. Jelentkezni: szolnok@ pannonwork.hu, 0656/ SZAKMUNKÁS végzettséggel rendelkező ezer mestert keresünk kecskeméti intézménybe, gondnok (karbantartó-kertész) munkakör betöltésére. Munkaidő hétfőtől péntekig: ig (esetenként hétvégi munkavégzés) Információ: 06 20/ vagy kecskemet@ alkotomuveszet.hu VIDÁMPARKBA keresek hétvégékre alkalmi munkavállalókat. Tel.: 70/ Vasváriné Tímea NEMZETKÖZI gépkocsivezetőt keresünk kiemelt bérezéssel, fiatal gépkocsiparkkal, minden hétvége itthon. Önéletrajzot a szlama@ pannonlog.hu, telefonon érdeklődni: 06-70/ os számon lehet. AUSZTRIAI Nightclub hostess munkára keres csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.: , LAJOSMIZSEI vendéglátó egysébe pultost keresünk. Jelentkezni: 70/ GYÁLI kontaktlencsegyárba betanított dolgozókat keresünk 12 órás munkarendbe! Bruttó Ft órabér + 40% műszakpótlék Ft cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös. Jelentkezzen:

9 9 BALATON-parti éjszakai bárba táncos-, konzumlányokat felveszek. www. clubcasablanca.hu, / BŐVÜLŐ csapatunkba Kecskemétre ingatlanértékesítőt keresünk. info@ simoningatlan.hu TAKARÍTÓT keresünk a kecskeméti OBI barkácsáruházba napközbeni munkára azonnali kezdéssel / CO2 hegesztőket, fényezőket keresünk Kiskunmajsára hosszú távra, kiemelten magas bérezés, (nettó EFt), túlóra lehetőség. Igényes és díjmentes szállás, utazási költségtérítés / , femmunka.eu@gmail.com NAGYKŐRÖSI műhelybe keresünk tehergépjármű és autóbusz javítására autószerelő és gépjármű villanyszerelő szakmunkásokat. Lehet kezdő is. Kezdő nettó órabérek Ft-ig + bejelentés. Jelentkezés: 06/20/ , 06/20/ BETANÍTOTT dolgozókat keresünk kiemelt bérezéssel győri, sopronkövesdi, ajkai és mosonmagyaróvári munkahelyünkre. Szállást, étkezést, utazást biztosítunk / ÁLLÁST KERES 20 éves gyakorlattal, Solid Edge, TruTops program, lemezipari, CNC, ismerettel, gépészmérnök, munkát, bedolgozást keres. 20/

10 június 12. KARRIER Interjúra felkészülés 5 percben Öt perc alatt számos dolgot el lehet végezni: letusolni, megsütni egy pop-cornt kávét főzni, vagy akár felkészülni az interjúra. Van néhány dolog, amit nagyon rövid időn belül el tudunk végezni ahhoz, hogy az interjúra már magabiztosan mehessünk. Nézzük meg, melyek ezek! Öltözék Az első benyomás nagyon fontos, és a ruhánkkal jelentősen tudjuk befolyásolni a HR-esekben rólunk kialakult képet. Csupán 5 perc kell ahhoz, hogy felöltözzünk, de amit választunk, az sokat el fog árulni rólunk a munkaadók számára. A CareerBuilder felmérése alapján a munkaadók leginkább a kék és a fekete színeket részesítik előnyben, és a narancssárgát a legkevésbé. Céginformációk átolvasása Interjú előtt mindenképp érdemes időt szánni arra, hogy rákeressünk a cégre. Amennyiben csak 5 perc áll a rendelkezésünkre, akkor a vállalat weboldalán a rólunk menüpontot elolvasása jó választás. Itt általános információkat kapunk a cég tevékenységéről, küldetéséről, értékeiről és alapvető számadatokról. Egy gyors átolvasással le tudjuk nyűgözni az interjúztatókat, hogy mennyire felkészültünk a cégből, ahová jelentkeztünk. CV átolvasása Miután számos időt töltöttünk el azzal, hogy friss információkkal töltsük fel az önéletrajzunkat, úgy gondolhatjuk, hogy már betéve tudjuk. Miután azonban egy új mezővel jelenlegi, legutóbbi munkahely kiegészítjük, vissza nézzük-e mit írtunk a korábbi munkahelyeinkhez? Könynyű elfelejteni a korábbi munkatapasztalataink részleteit, dátumokat, főbb feladatokat. Ne hagyjuk, hogy így találjanak fogást rajtunk, nézzük át mielőtt interjúra megyünk! Gyakoroljuk a bemutatkozást! A meséljen magáról kérés a legtöbbször előkerül az interjú elején. Még ha elsőre azt is gondoljuk ez a legegyszerűbb kérdés, amire válaszolhatunk, gondoljuk át. Hogyan mutassuk be magunkat egy idegennek, akit le akarunk nyűgözni a szakmai tapasztalatunkkal anélkül, hogy órákig beszélnénk? Szánjunk rá ezért 5 percet és gyakoroljuk, mit mondanánk el magunkról. Legjobb útvonal meghatározása Napokat tölthetünk el az interjúra való felkészüléssel, de mind kárba vész, ha elkésünk az interjúról. Ezt egyszerűen kiküszöbölhetjük, ha előtte megnézzük a címet, ahová mennünk kell, hogyan, milyen közlekedési eszközökkel tudunk eljutni és mi mennyi időt vesz igénybe ahhoz, hogy pontosan érkezzünk. Szerző: Szabó Diána

11 11 ADÁS-VÉTEL KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / RÉGISÉGEKET, festményeket, porcelánokat, bronz tárgyakat és egyéb antik dolgokat vásárolok, magas áron / MAGAS áron vásárolok készpénzfizetéssel mindennemű régiséget, bútorokat (koloniált is), dísztárgyakat, festményeket, hanglemezeket, alpakkákat, ezüstneműket, bizsukat, csipkéket, órákat, érméket, kitűntetéseket, stb. Gyűjteményeket! Hagyatékokat! Díjtalan kiszállás, értékbecslés! Szegvári Mónika , gmail.com TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 30Ft/kg, akác hasítva 35Ft/kg Kecskeméten, az Agroker udvarában / ELADÓ nagyon szép állapotú fekvő babakocsi. A felsőrésze levehető, alja öszszecsukható. Felfújható, nagyobb méretű kerekei miatt minden terepen használható. Tartozék esővédő. Irányár Ft. (alkuképes) 06-70/ ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papírrégiséget és militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi u / gportal.hu ÚJ Köztemető, kettes kapuhoz közeli sírhely, síremlékkel együtt eladó. 0620/ VEGYES TŰZIFA vastag akác 3100 Ft/100 kg, vékony akác 2750 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk / VÉKONY akác 2750 Ft/100 kg, vastag akác 3100 Ft/100 kg, tölgyfa 2850 Ft/100 kg 06/30/ AKCIÓ a Kecskemét- Katonatelepi tűzifatelepen: Garantált minőségű Gyertyán, Bükk 2800 Ft/100 kg.tölgy 2900 Ft/100 kg. Egyéves vágású, garantáltan száraz akác 3400 Ft/100kg / VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/ TŰZIFA eladó csak kamion tételben. Tel.: 06-20/ IPARI ezüst, amalgám, platina, palládium, röntgenfilm felvásárlása Kp fizetéssel! JÚNIUSI tűzifa akció! Száraz akác hasított: 3000 ft/ 100 kg, tölgy, bükk, egyéb kemény: 2800 ft/100 kg, hasítva. Házhoz szállítás díjtalan / NYÁRI Akció! kalodás és ömlesztett konyhakész hasított tűzifa! tölgy, bükk, akác fűzfa. Kaloda 1mx1mx1m ár: Ft Akár ingyenes szállítás 24 órán belül! Hívjon bizalommal: 30/ AKÁC, vegyes tűzifa 9000 Ft/m3-től ingyenes házhoz szállítással 0630/ TÖLTÉSFÖLD eladó nettó 1000,-Ft/m3 Kecskemeti helyszínre szállítva, rendelhető 10 m3-től. Június közepén csak pár napig elérhető. Érd: 20/ SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átokrontás levétele. Hívásra házhoz megyek. 30/ VÁLLALKOZÁS KISKUNFÉLEGYHÁZA központjában jelenleg is működő vállalkozás, üzletrész eladó. Érdeklődni: JÁRMŰ OPEL CORSA 1.4-es, fekete, 20 éves nagyon jó állapotban km-rel eladó Ft-ért. 0630/ SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia / , 06-30/ REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújitást vállalok referenciákkal, garancivál / REDŐNYSZERVIZ! Műanyag és fa redőnyök javítása és újak készítése, gurtnik cseréje hétvégén is. 0670/ , 0630/ ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: 06-20/ SZOBAFESTÉST, hőszigetelést vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! 06-30/ , 76/ VIZES falak szigetelése / ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, lakások felújjítása, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás, hőszigetelés / KITTY és Társa Kft. Redőnyök javítása, újak készítése gyors és precíz munkavégzéssel. Ugyanitt szobafestés, mázolás, tapétázás ingyenes árajánlattal. Hívjon bizalommal. 0630/ A KIÁRUSÍTÁS tovább folytatódik Kecskemét Kéttemplom köz 8. szám alatti lakástextil méteráru, rövidáru üzletben. 0676/ KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Autó kárpitozás / , 06-30/ PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás! 06/20/ VÍZ-, FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ- KEK szerelése ÁFA mentesen. Hívjon most! 70/ VILLANYSZERELÉS: villanymotor, boyler, mosógép, villanytűzhely, hűtő, kis ipari gépek, javítása, kapcsolók, vezetékcsere rövid határidővel 06-20/ REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár / , 06-70/ VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft / SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! 06-20/ ! KERTÉPÍTÉST, kertrendezést (sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok) 06-20/ (szakember). REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javítása-cseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! Tel.:06-30/ VARRÓGÉP javítás. Érd.: 9-16-ig 06-20/ LAKÁSFELÚJÍTÁS! Szobafestés, kőműves, tető és ereszcsatorna munkákat vállalunk / , 06-70/ , 06-30/ VILLANYSZERELÉS és háztartási gép szerelés. Tel.: 06/70/ FESTÉS, kőművesmunka, kémény javítása, tetőjavítása, salétromos fal injektálása, kúpolás, térkövezés., parkettázás 20% kedvezménynyel. Érd.: 06-30/ REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/ IDŐSGONDOZÁS IDŐSGONDOZÁST vállalok gyakorlattal Kecskeméten. 0670/ MEZŐGAZDASÁG KÖLES vetőmagnak kapható! Tel.: 06-20/ ÁLLAT ELŐNEVELT csibe kapható: húshibrid és kettőshasznosítású Tetra-H, valamint tojóhibrid jérce. Tel.:06-20/ TÁRSKERESÉS TALÁLJON társat társközvetítő segítségével! Hölgyeknek és nyugdíjasoknak kedvezményes társközvetítés! / ÜDÜLÉS HORVÁTORSZÁGI tengerparton apartman kiadó 06-30/ / com/horvatorszagiapartman EGY HÉT bükkfürdői nyaralás eladó től ig. Érdeklődni 0620/ SIÓFOKI Aranyparton közvetlen vízparti és vízhez 100mre lévő apartmanok kiadók. 0630/ BALATONALMÁDI központjában strandhoz 200 m-re 31nm-es, szép apartman kiadó július 2-9, 9-16, augusztus / AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁSOK KECSKEMÉTRŐL: TIHANYI LEVENDULA FESZTIVÁL június 24. szombat Részvételi díj: Ft Nyugdíj kedvezmény 400 Ft. ELSZAKÍTOTT Magyarország július 7-9. félpanzióval, Ft/fő. AGGTELEK- MISKOLCTAPOL- CA bar-langfürdő július 1. és augusztus 5. Részvételi díj: Ft EGER-SÁROSPATAK-TOKAJI borkóstolás szeptember 16. Részvételi díj: Ft /fő.

12 június 12.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26.

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26. INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. június 26., XXVIII/26. 2 2017. június 26. www.keszin.hu 3 4 2017. június 26. VAKÁCIÓ 2017. Helyi táborok a Hírös Agóra Nkft. szervezésében Kérdéseivel keresse

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

BNI - Kapcsolatépítésben a siker!

BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének

Részletesebben

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,

Részletesebben

Átadták a Holnap városáért Díjakat

Átadták a Holnap városáért Díjakat KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI

Részletesebben

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3

Részletesebben

2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál

2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál Megkezdődött a körforgalom építése a Szélmalom Csárdánál, a Szent László körút és az 5. számú

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória

KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2017. j ú l i u s 10., XXVIII/28. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. július 10. Szolgáltatók Csomagoljunk profi módon! Vannak élethelyzetek, amikor profi kellékekre van szükségünk.

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D

Részletesebben

SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT

SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 16., XXVIII/3. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 10., XXVIII/15. 2 2017. április 10. Egész napos családi programokkal várja a vendégeket a Hírös Város Turisztikai Központ a régi

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á j u s 15., XXVIII/20.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á j u s 15., XXVIII/20. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 15., XXVIII/20. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. május 15. KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Május 16. kedd 10.00 óra SZÜLETÉSÜNNEP Téma: Az anyatejes táplálás Vendég: Szabó

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

Egyszerűsödött az okmányigénylés

Egyszerűsödött az okmányigénylés KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási

Részletesebben

OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17.

OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17. OTTHON KECSKEMÉT 2017. á pri l i s 24., XXVIII/17. w w w. ke s z i n. h u 2 OTTHON PADLÓSZŐNYEGEZÉS TOLDÁS NÉLKÜL Megérkeztek nagy mennyiségben az 5 m széles padlószőnyegek, amelyekkel akár az egész szobát

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL. Speedmarathon KECSKEMÉT

INGATLAN ROVATTAL. Speedmarathon KECSKEMÉT INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 18., XXVIII/16. Speedmarathon A sebességellenőrzéssel kapcsolatos kampány elmúlt évekbeli sikere és a kedvező tapasztalatok miatt a magyar rendőrség

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry

Részletesebben

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR

Részletesebben

2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010

2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu,  írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010 Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,

Részletesebben

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 19., XXVIII/25.

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 19., XXVIII/25. OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. j ú n i u s 19., XXVIII/25. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. június 19. JÓGA A DOMBTETŐN 2017. június 24-én ismét megrendezésre kerül a Jóga a Dombtetőn program a Benkó Zoltán

Részletesebben

KECSKEMÉT július 3., XXVIII/27.

KECSKEMÉT július 3., XXVIII/27. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. július 3., XXVIII/27. 2 2017. július 3. Gasztro Kiváló cefre, kiváló pálinka A nyári időszakban a meggytől, a szamócán át a sárgabarackig finomabbnál, finomabb gyümölcsök

Részletesebben

Akadálytalan a szemétszállítás Kecskeméten

Akadálytalan a szemétszállítás Kecskeméten KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 16., XXVII/24. Akadálytalan a szemétszállítás Kecskeméten A Városgazdasági Kft. szolgáltatási területén a hulladékszállítás zavartalan. A közszolgáltatás további akadálytalan

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.

KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 26., XXVII/21. 2 2016. május 26. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS WEBOLDAL

Részletesebben

IX. évfolyam, 3. szám február 13.

IX. évfolyam, 3. szám február 13. IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 25.

Siklós-Bóly térségi 25. Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23.

KECSKEMÉT. 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23. 2 2016. június 9. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók

Részletesebben

KECSKEMÉT március 20., XXVIII/12.

KECSKEMÉT március 20., XXVIII/12. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. március 20., XXVIII/12. www.keszin.hu 3 Folytatódik a közvilágítás-fejlesztés Kecskeméten Csaknem 100 millió forintból fejlesztik Kecskeméten a közvilágítást 2017-ben. A

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!

2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 2., XXVII/22. 2 2016. június 2. Szép alakot, szép bőrt a strand szezonra! Mivel a gyötrelmes fogyókúrák során nem minden esetben sikerül a zavaró felesleget eltüntetni,

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT január 30., XXVIII/5.

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT január 30., XXVIII/5. INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 30., XXVIII/5. 2 2017. január 30. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ NAGYTEREM MINDEN EGÉR SZERETI A SAJTOT február 4. szombat 17 óra BEMUTATÓ ELŐADÁS február 7. kedd

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. szeptember 4., XXVIII/36. 2 2017. szeptember 4. KECSKEMÉTI FÜRDŐ Éves karbantartási munkák a Kecskeméti Fürdőben Információk a karbantartási munkák miatti

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 14., XXVI/42. 2 2015. október 14. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! AJTÓ - ABLAK - REDŐNY LÁTOGASSON EL BEMUTATÓTERMÜNKBE:

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! AJTÓ - ABLAK - REDŐNY LÁTOGASSON EL BEMUTATÓTERMÜNKBE: EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. március 13., XXVIII/11. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International

Részletesebben

Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium

Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 21., XXVII/3. Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja a februárban

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT február 27., XXVIII/9.

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT február 27., XXVIII/9. INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 27., XXVIII/9. 2 2017. február 27. Együttműködési megállapodást kötött a Zeneakadémia és Kecskemét Együttműködési megállapodást kötött a Liszt Ferenc

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14

Részletesebben

XX. évfolyam 11. szám május 27.

XX. évfolyam 11. szám május 27. XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ

Részletesebben

K ARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á rci u s 27., XXVIII/13.

K ARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á rci u s 27., XXVIII/13. K ARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á rci u s 27., XXVIII/13. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. március 27. NYÍLÁSZÁRÓ TECHNIKA AJTÓ - ABLAK - REDŐNY LÁTOGASSON EL BEMUTATÓTERMÜNKBE: KECSKEMÉT, IZSÁKI U.

Részletesebben

KECSKEMÉT szeptember 18., XXVIII/38.

KECSKEMÉT szeptember 18., XXVIII/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. szeptember 18., XXVIII/38. 2 SZÉPSÉGEGÉSZSÉG 2017. szeptember 18. A D-vitaminról A D-vitamin fontosságáról beszélgettünk Dr. Kiss Katalin gyermekorvossal. Mi is az a D-vitamin?

Részletesebben

2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 2013. augusztus 2. 3 42 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

K E C S K E M É T , XXIX/38.

K E C S K E M É T , XXIX/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 17., XXIX/38. "Számunkra fontos a határidők pontos betartása, a kívánt célcsoport elérése és a minőségi megjelenési forma. A Kecskeméti Szuperinfóval és a Családinfóval

Részletesebben

OTTHON ROVATTAL. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása KECSKEMÉT február 20., XXVIII/8.

OTTHON ROVATTAL. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása KECSKEMÉT február 20., XXVIII/8. OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 20., XXVIII/8. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása A Modern Városok Program végrehajtásáról szóló napirend kapcsán beszéltek képviselőink a városháza

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. október 29., XXIX/44. BIZTONSÁGBAN A KÖZELGŐ ÜNNEPEK IDEJÉN A Rendőrség a Mindenszentek ünnepe és Halottak Napja közeledtével prevenciós tanácsokkal

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

HALLOTTAD? 100M INTERNET, TÉVÉ ÉS TELEFON EGYÜTT, HŰSÉGIDŐ NÉLKÜL! HAVI FORINTÉRT KECSKEMÉT

HALLOTTAD? 100M INTERNET, TÉVÉ ÉS TELEFON EGYÜTT, HŰSÉGIDŐ NÉLKÜL! HAVI FORINTÉRT KECSKEMÉT KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. augusztus 21., XXVIII/34. HALLOTTAD? 100M INTERNET, TÉVÉ ÉS TELEFON EGYÜTT, HŰSÉGIDŐ NÉLKÜL! HAVI 4 990 FORINTÉRT Új lakossági ügyfelek részére érvényes, e-számlával, 2017.

Részletesebben

Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős

Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős Beruházótól Csak a hirdetőnknél Árcsökkenés Sürgős Áron alul Alkalmi vétel Befektetőknek Azonnal költözhető Kulcsom van hozzá Panorámás Kiváló befektetés Akciós Ár Kitűnő vétel Tegyen árajánlatot Bomba

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT

KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 8., XXIX/2. ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT Ezentúl zöld pihenő székekben ülve, családtagjaik körében tölthetik a megfigyelési időt a Bács-Kiskun

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

Olcsóbb lett a víziközmű bekötés

Olcsóbb lett a víziközmű bekötés EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. július 17., XXVIII/29. Olcsóbb lett a víziközmű bekötés Július 1-től változott a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény, ennek következtében

Részletesebben

Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak

Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 29., XXV/5. Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak 2014. január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen, a Nemzeti

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 3., XXVIII/14. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 24., XXVII/12.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 24., XXVII/12. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 24., XXVII/12. 2 2016. március 24. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u 2019. október 28., XXX/44. KECSKEMÉT BAJA KISKUNFÉLEGYHÁZA HA SZÜKSÉGED LENNE RÁ ;) E-000120/2014. - KRESZ tanfolyamok (hétvégén is!) - GKI, ADR,

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT szeptember 25., XXVIII/39.

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT szeptember 25., XXVIII/39. INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2017. szeptember 25., XXVIII/39. 2 2017. szeptember 25. 5 tipp a biztonságos őszi közlekedéshez Tudta, hogy a lehullott falevelek kora reggel pont ugyanúgy

Részletesebben

2433 Sárosd, Hantosi u. 46.

2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Sárosdi vállalkozások BARTA TAMÁS Egyéni vállalkozó 2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Tel: 06-20-427-7921, 06-25-260-009 Szobafestés, mázolás, tapétázás. 1 / 20 Külső szigetelés (DRYVIT rendszerrel). Gipszkartonos

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

Jó gyakorlatok, kulturális fejlesztések Kecskeméten

Jó gyakorlatok, kulturális fejlesztések Kecskeméten Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Jó gyakorlatok, kulturális fejlesztések Kecskeméten Mák Kornél alpolgármester 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. Tel.: +36-76-513-520 E-mail: mak.kornel@kecskemet.hu

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2015. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2015. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

XIX. évfolyam 21. szám október 16.

XIX. évfolyam 21. szám október 16. XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 18., XXVI/47. 2 2015. november 18. Több mint ezren növesztettek bajuszt a Mercedes-Benz gyárban - Sajtóközlemény Ötezer eurós adomány a prosztatarák szűrésre a Movember

Részletesebben

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18. XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak

Részletesebben