Világháborúk sodrában ( )

Átírás

1 Világháborúk sodrában ( ) 235 A KORSZAK KRONOLÓGIÁJA június 28. Szarajevóban meggyilkolják Ferenc Ferdinándot és feleségét július 28. Az Osztrák Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának, kirobban az I. világháború július 31. Franciaországban meggyilkolják a háborút ellenzõ J. Jaurès képviselõt augusztus 1. Németország hadat üzen Oroszországnak augusztus 3. Németország hadat üzen Franciaországnak augusztus 4. A német hadsereg átlépi a belga határt augusztus A németek a tannenbergi csatában legyõzik az oroszokat augusztus 28. A német flotta Helgolandnál vereséget szenved az angoloktól szeptember 6 9. A marne-i csatában a franciák megállítják a német elõrenyomulást szeptember A Mazuri-tavaknál a németek legyõzik az oroszokat október 1. Oroszország elismeri Románia igényeit az Osztrák Magyar Monarchia románok által lakott területeire november A Török Birodalom a központi hatalmak oldalán belép a háborúba május 2 4. Gorlicénél a német és az osztrák magyar csapatok áttörik az orosz frontot május 4. Olaszország felmondja a hármas szövetséget, majd május 23-án hadat üzen az Osztrák Magyar Monarchiának június 23. július 7. Az elsõ isonzói csata

2 236 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN október Bulgária belép a háborúba. A központi hatalmak elfoglalják Szerbiát október Brit és francia csapatok szállnak partra a görögországi Szalonikiben február 21. A verduni csata kezdete 1916 A húsvéti felkelés Írországban június Az oroszok áttörik az osztrák magyar frontot (Bruszilov-offenzíva) június 24. A Somme folyó menti csata kezdete augusztus 17. Románia és az antant titkos szerzõdést köt Bukarestben augusztus 27. Románia hadat üzen az Osztrák Magyar Monarchiának október 14. Bulgária a központi hatalmak oldalán belép a világháborúba november 21. Ferenc József halála. Utóda I. Károly (magyar királyként IV. Károly). Uralkodik 1918-ig december A központi hatalmak békeajánlata az antantnak december 6. A központi hatalmak elfoglalják Bukarestet december 18. Wilson amerikai elnök békeközvetítési kísérlete 1917 A Balfour-deklaráció zsidó nemzeti otthont ígér Palesztinában január 22. Általános sztrájk robban ki Szentpéterváron február 1. Németország meghirdeti a korlátlan tengeralattjáró-háborút március 3. Sztrájk robban ki a szentpétervári Putyilov-gyárban március 12. (A régi naptár szerint: február 27.) A polgári demokratikus forradalom gyõzelme Oroszországban március 15. Szentpéterváron megalakul Lvov herceg Ideiglenes Kormánya, II. Miklós cár lemond a trónról, Oroszországban megdõl a cárizmus március 24. Károly osztrák császár különbéke-kísérlete (Sixtus-levél) április 6. Az Egyesült Államok hadba lépése az antant oldalán május Átalakul az orosz kormány, a kettõs hatalom (Ideiglenes Kormány, szovjetek) felszámolása június 16. július 7. Az elsõ szovjetkongresszus Oroszországban július 30. Kerenszkij lesz a miniszterelnök

3 szeptember 7. Kornyilov jobboldali puccskísérlete Oroszországban szeptember 14. Oroszországot köztársasággá nyilvánítják november 7. (A régi naptár szerint: október 25.) Bolsevik forradalom Péterváron, a második szovjetkongresszuson határozatot hoznak a hatalomról, a földrõl és a békérõl december 22. Orosz német béketárgyalások kezdõdnek Breszt-Litovszkban december Finnország kinyilvánítja függetlenségét Oroszországtól, amit január május között függetlenségi háborúval véd meg január Románia megszállja Besszarábiát január 8. Wilson amerikai elnök 14 pontos békejavaslatot tesz január 18. Oroszországban összeül az alkotmányozó gyûlés, de a bolsevikok feloszlatják február 1 3. A cattarói matrózlázadás március 3. Breszt-Litovszkban Oroszország különbékét köt a központi hatalmakkal március 21. Német támadás a nyugati fronton május A franciák sikertelen offenzívát indítanak Reims bevételére május 8. Románia különbékét köt a központi hatalmakkal július Az elsõ szovjet alkotmány július 17. A bolsevikok kiirtják a cári családot július 18. Az antant támadást indít a nyugati fronton augusztus 8. A német hadsereg fekete napja, az antant csapatai áttörik a német frontot Amiens-nél szeptember 29. Bulgária kapitulációja október 6. A német kormány fegyverszünetet kér a wilsoni pontok alapján október 7. Varsóban elhatározzák az önálló lengyel állam megalakítását október 21. Az osztrák Birodalmi Tanács német képviselõi önálló német-ausztriai állam létrehozásáról döntenek, Ausztriában Ideiglenes Nemzetgyûlés alakul október 27. Az antant csapatai áttörik az osztrák magyar frontot a Piave folyónál, Boszniában betörnek a Monarchia területére. A Monarchia fegyverszünetet kér az antanttól október 28. A Csehszlovák Nemzeti Tanács deklarálja Csehszlovákia megalakulását

4 238 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN október 30. Törökország kapitulációja november Kielben fellázadnak a német flotta matrózai november 3. Padovában az Osztrák Magyar Monarchia fegyverszünet köt az antanttal november 9. Németországban gyõz a forradalom. II. Vilmos császár lemond trónjáról, Berlinben kikiáltják a köztársaságot november 11. Németország fegyverszünetet köt az antanttal a compiègne-i erdõben november 11. Károly osztrák császár lemondása november 12. Az Osztrák Köztársaság kikiáltása november 22. A független Lengyelország kikiáltása, Józef Pilsudskit választják államfõvé december 1. Megalakul a Szerb Horvát Szlovén Királyság (1929-tõl Jugoszlávia) december 12. Kassán kikiáltják a Szlovák Köztársaságot (cseh csapatok leverik) 1918 Nagy-Britanniában kiterjesztik a választójogot, és bevezetik a munkanélküli-biztosítást Polgárháború Oroszországban január 5. A német kommunisták hatalomátvételi kísérlete január 15. Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg meggyilkolása január 18. Megnyílik a párizsi békekonferencia március Moszkvában megalakul a III. Internacionálé (Komintern). Mûködik 1943 májusig augusztus A weimari alkotmány elfogadása Németországban Az I. világháborút lezáró békeszerzõdések megkötése Friedrich Ebert Németország államelnöke január 10. A Népszövetség elsõ ülése április október Orosz lengyel háború augusztus 14. Csehszlovák jugoszláv (valójában szerb horvát szlovén) védelmi szövetség április 23-án csehszlovák román, június 7-én román jugoszláv egyezményt kötnek. Létrejön a kisantant Alkoholtilalom az Egyesült Államokban március Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt X. kongresszusa dönt a NEP (új gazdaságpolitika) bevezetésérõl. Ez a hadikommunizmus felszámolását jelenti április 16. A rapallói szerzõdésben Németország és a Szov-

5 jetunió felveszi a diplomáciai kapcsolatokat, és kölcsönösen lemondanak az egymással szembeni követeléseikrõl október A Marcia su Roma. Az olasz fasiszták Rómába vonulnak. A király Mussolinit miniszterelnökké nevezi ki december 6. Az Ír Szabadállam létrejötte december 30. Megalakul a Szovjetunió 1922 Lloyd George brit miniszterelnök lemondása 1923 Angliában elsõ ízben munkáspárti kormány alakul Ramsay MacDonald vezetésével január 11. Francia és belga csapatok szállják meg a Ruhrvidéket július A lausanne-i békében az antant módosítja a Törökországgal kötött sèvres-i békét november 8 9. A müncheni sörpuccs : Hitler sikertelen hatalomátvételi kísérlete Primo de Rivera tábornok diktatúrája Spanyolországban Musztafa Kemál (Atatürk) Törökország (elsõ) államelnöke január 21. Lenin halála 1924 Megállapodás Londonban a német jóvátételrõl (Dawes-terv) október A locarnói konferencia 1925 A daytoni majomper az Egyesült Államokban. Darwin tanainak iskolai oktatását tiltják Forradalmi megmozdulás Kínában Paul von Hindenburg Németország köztársasági elnöke május 12. Józef Pilsudski katonai puccsot hajt végre Lengyelországban 1926 Mussolini korlátlan hatalmat kap a királytól. Megkezdõdik a totális fasiszta rendszer kiépítése Olaszországban 1926 Coudenhove-Kalergi Páneurópa-mozgalmának elsõ kongresszusa Bécsben A trockista ellenzék felszámolása a Szovjetunióban augusztus A Briand Kellogg-paktum aláírása 1928 A Szovjetunióban megkezdõdik az elsõ ötéves terv végrehajtása 1929 A lateráni egyezmény, az olasz állam kibékülése a pápasággal 1929 A Szovjetunióban megkezdõdik a kulákság felszámolása október 24( 25). Fekete csütörtök (más változat szerint fe-

6 240 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN kete péntek ), a New York-i tõzsde összeomlása. A gazdasági világválság kezdete. Tart 1933-ig 1931 Megalakul a Brit Nemzetközösség. A domíniumok teljes önállóságot kapnak 1931 A köztársaság kikiáltása Spanyolországban 1931 A Harzburgi Front megalakulása Németországban július Portugáliában António de Oliveira Salazar miniszterelnök teljhatalmat kap a gazdasági válság leküzdésére között diktátorként áll az állam élén január 30. Hitlert a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt 1932-es választási gyõzelme után Németország kancellárjává (tkp. miniszterelnökévé) nevezik ki májustól Németországban betiltják a pártok és szakszervezetek mûködését 1933 Spanyolországban megalakul a Falange fasiszta szervezet Franklin Delano Roosevelt az Egyesült Államok elnöke július Ausztriai náci puccs során meggyilkolják Dollfuss osztrák kancellárt augusztus 2. Hindenburg halála. Hitler az államelnöki hivatalt is magához ragadja (Führer és birodalmi kancellár) október Marseille-ben Sándor jugoszláv király és Barthou francia külügyminiszter merénylet áldozata lesz Az elsõ nagy tisztogatási perek a Szovjetunióban 1935 Francia szovjet megegyezés Németország ellen Olaszország elfoglalja Abesszíniát március A német csapatok bevonulnak a Rajna-vidékre augusztus Olimpiai játékok Berlinben szeptember Franco tábornok diktatúrája Spanyolországban október Olaszország és Németország együttmûködési szerzõdése (Berlin Róma-tengely) november Antikomintern paktum Németország és Japán között (1937-ben Olaszország is csatlakozik) 1936 Népfrontgyõzelem Spanyolországban a választásokon A spanyol polgárháború VI. György angol király március 13. A német csapatok megszállják Ausztriát (Anschluss) szeptember 29. Müncheni egyezmény. Következményeképp a német csapatok bevonulnak a csehországi Szudéta-vidékre. Kikiáltják az önálló Szlovákiát

7 március 15. A német csapatok megszállják Csehországot. A Cseh Morva Protektorátus megalakítása augusztus 23. Szovjet német megnemtámadási szerzõdés (Molotov Ribbentrop-paktum) szeptember 1. Német csapatok támadnak Lengyelországra. Kirobban a II. világháború szeptember 17. A Szovjetunió megtámadja Lengyelországot, és megszállja keleti területeit szeptember május A furcsa háború a nyugati fronton november március Szovjet finn háború április június A németek elfoglalják Dániát és Norvégiát május 10. A németek betörnek Belgiumba és Hollandiába, hogy a Maginot-vonalat megkerülve Franciaországra támadhassanak. Franciaország június 22-én kapitulál május 1945 Winston Churchill brit miniszterelnök július Az olaszok támadása Észak-Afrikában augusztus szeptember Német légitámadások Anglia ellen szeptember A fasiszta Vasgárda államcsínye Romániában, Antonescu diktatúrája. Mihály király 1947-ig január A német Afrikai-hadtest (Afrikakorps) felállítása Erwin Rommel vezetésével. A németek afrikai elõrenyomulása április Német támadás Jugoszlávia, majd Görögország ellen június 22. A németek megtámadják a Szovjetuniót. Elõrenyomulásuk északon Leningrádig, középen Moszkváig, délen a Volgáig és a Donig tart november 10. december 28. Szovjet ellentámadás Moszkva térségében december 7. Japán Pearl Harbournál súlyos csapást mér az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájára június 30. A britek El-Alameinnél megállítják a németek afrikai elõrenyomulását augusztus 23. A német csapatok elérik Sztálingrádot november 19. Szovjet ellentámadás Sztálingrádnál. A körbezárt német csapatok február 2-án kapitulálnak január Roosevelt és Churchill casablancai találkozója június július Brit amerikai offenzíva a Csendes-óceánon július Brit amerikai partraszállás Szicíliában július 12. A kurszki páncéloscsatában a németek súlyos vereséget szenvednek november 28. december 1. A teheráni találkozó

8 242 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN június 6. A normandiai partraszállás. Létrejön a második front Európában július 20. Sikertelen merénylet Hitler ellen augusztus 23. A szovjet csapatok Jászvásárnál (Iaşi) áttörik a román frontvonalat. Románia átáll a szövetségesek oldalára december 16. Az utolsó nagyobb német offenzíva a nyugati fronton, az Ardennek hegységben február A jaltai értekezlet április 13. Roosevelt elnök halála. Utóda Harry S. Truman ( ) április 25. Szovjet és amerikai csapatok találkoznak az Elbánál április 30. Hitler öngyilkossága május 2. Berlin eleste május 9. Németország feltétel nélkül kapitulál. Európában véget ér a II. világháború május 26. San Franciscóban elfogadják az ENSZ alapokmányát 1945 nyara A Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulása július 17. augusztus 2. Potsdami értekezlet augusztus 6. Az elsõ amerikai atombomba ledobása Hirosimára szeptember 2. Japán feltétel nélkül leteszi a fegyvert. A világháború befejezõdése a Csendes-óceánon november 1946 A német háborús fõbûnösök nürnbergi pere A NAGY HÁBORÚ ( ) A magyar és a nemzetközi történetírásban is egyre inkább elfogadottá vált a rövid 20. század kifejezés, amelynek értelmében a korszak kezdete nem 1900 (a századforduló), hanem 1914 (az I. világháború kitörése), lezárása pedig nem 2000 (az ezredforduló), hanem 1991 (a Szovjetunió szétesése, a hidegháború lezárása). Sokak szerint az 1914 és 1991 közötti évtizedek a folyamatos konfrontáció évei voltak, más-más szereplõkkel és motivációkkal, valamint következményekkel. A háborúk évszázadának is nevezhetõ idõszak két világháborút ( és ), egy azok közé beékelõdött átmeneti idõszakot ( ) és egy teljesen új típusú szuperhatalmi szembenállást hozott (hidegháború, ). Ezalatt nem csupán birodalmak estek szét, és új államok jöttek létre, de a modern kor teljesen át-

9 alakította a gazdasági és társadalmi viszonyokat, új eszmék terjedtek el, és milliók életformája, gondolkodásmódja változott meg. Európa elveszítette a világban addig betöltött vezetõ szerepét, melynek legnyilvánvalóbb jele a Brit Birodalom fokozatos szétesése volt. Az Amerika évszázadának is nevezett 20. században az új erõközpont (az USA) hosszú idõre megalapozta gazdasági, katonai és világpolitikai hegemóniáját. Mindezt csak átmenetileg tudta ellensúlyozni és veszélyeztetni a cári birodalom romjain létrejött új nagyhatalom, a Szovjetunió. Noha Moszkva is létrehozta saját birodalmi érdekszféráját (fõként 1945 után, Kelet-, valamint Közép- Európára alapozva), a hidegháború hosszú, kimerítõ gazdasági, technikai, technológiai, ideológiai szembenállásában alulmaradt Washingtonnal szemben. A 20. században Európa sorsát történetében elsõ ízben nem európai hatalmak döntötték el. A korszak olyan mértékû és mélységû átalakulásokat hozott, melyek tükrében a 19. század és a korábbi idõszakok az idilli béke korának tûnhettek. Mindez június 28-án Szarajevóban kezdõdött, ahol Gavrilo Princip boszniai szerb egyetemista meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák magyar trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát. A kortársak szóhasználatával nagy háborúnak nevezett elsõ világháború a szemben álló felek eredeti szándékai szerint valójában nem világháborúnak indult július 28. és augusztus 27. között tíz hadüzenetváltás történt, és ennek következében az antanthatalmak és összes szövetségesük hadiállapotba került a központi hatalmak országaival. Minden hadviselõ fél rövid, gyors háborúval és természetesen gyõzelemmel számolt. A németek fõ célja a régi Schlieffen-terv alapján (Belgiumon át) a franciák térdre kényszerítése volt mintegy hat hét alatt, és utána az oroszok ellen fordulni. II. Vilmos császár mondása ( Ebéd Párizsban, vacsora Szentpéterváron ) jól tükrözte Berlin gyors gyõzelembe vetett hitét. Az Osztrák Magyar Monarchiát a szarajevói merénylettel nyilvánvaló provokáció érte Szerbia részérõl, hiszen a hét merénylõbõl hat boszniai szerb volt, és egy boszniai muzulmán. Bécs és Budapest hadba lépése mégsem jelentett törvényszerûen világháborút, hiszen a kettõs monarchia fõ célja Szerbia megsemmisítése volt. Leginkább azért, hogy a kis délszláv állam orosz pénzen ne lázíthassa tovább a birodalomban élõ délszláv nemzetiségeket. Ráadásul magyar részrõl Tisza István miniszterelnök elhamarkodottnak ítélte a hadba lépést, mert nem látta biztosítottnak Románia

10 244 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN semlegesítését, és így joggal féltette Erdély déli határait. A franciák elsõsorban a Rajna-vidék és Elzász-Lotaringia védelméért és a német hatalmi ambíciók ellen, a britek a kontinentális egyensúly fenntartásáért és a kisnemzetek (belgák) önrendelkezésének biztosításáért léptek hadba. A cári birodalom motivációja hagyományosan az volt, hogy a belsõ feszültségeket katonai sikerrel lehet megoldani, és az európai orosz jelenlét legfõbb záloga a lehetõ legnagyobb terület meghódítása. A világháború elnevezést indokolja a konfliktus földrajzi kiterjedése és szereplõinek elborzasztó száma. A háborút elindító központi hatalmak (Ausztria Magyarország, Németország) oldalán lépett a háborúba Törökország (1914. november) és Bulgária (1915. október), s ezzel széles frontok nyíltak a Balkánon, Kis-Ázsiában, Palesztinában és a Közel-Keleten. Az antanthatalmak köre nemcsak európai országokkal bõvült. Japán és az Egyesült Államok hadba lépése (1914. augusztus, április) más földrészekre is kiszélesítette a már Olaszországgal és Romániával (1915. május, augusztus) bõvített antanttábort. Oroszország márciusi kiválása ugyan átmenetileg erõsítette a németek pozícióit (megszûnt a keleti front), de az amerikaiak a nyugati frontokon sikeresen ellensúlyozták a német támadásokat. Még Afrikában is harcok bontakoztak ki, Német Kelet-Afrikában egészen 1918-ig, és a világtengereken is folyamatos harci tevékenység zajlott. Ez volt az elsõ olyan háború, amelyben a hadviselõ felek a hátországok segítségét teljes mértékben igénybe vették. A besorozott férfiak helyett nõk és gyermekek, valamint idõsek milliói dolgoztak a hadiüzemekben és a mezõgazdaságban; a jegyrendszer, az élelmiszer-fejadagok és a hátországba érkezõ hadifoglyok mindenki számára érzékelhetõvé tették a háború valóságát. Az yperni német gáztámadás, a Zeppelin léghajó Anglia elleni inváziója (mindkettõ 1915-ben), az ismétlõfegyverek és a nagy teljesítményû tüzérség bevetése, a harckocsik alkalmazása (fõként 1917-tõl), a légierõk megnövekedett szerepe (felderítés, bombázások) azt jelezték, hogy a szemben álló felek nem haboztak bevetni az ipari forradalom összes vívmányát a gyõzelem megszerzése érdekében. A hagyományos katonai stratégia (nyílt támadás, gyalogosroham, kézitusa stb.) ötvözése a modern eszközök alkalmazásával elképesztõ mértékû véráldozatokkal járt. E veszteségeket addig ismeretlen nagyságrendû hadseregek szenvedték el. Németország teljes mozgósítás esetén 4,5 millió, a

11 Monarchia 3,5 millió katonát tudott kiállítani, s mindemellé félelmetes haditechnikát. A Liège erõdje ellen bevetett Nagy Berta becenevû német ágyú egyetlen gránátja 1 tonna súlyú volt, és a Monarchia harminc és feles kaliberû Skoda típusú mozsárágyúja is pusztító fegyvernek bizonyult. A franciák több mint 4 millió katona kiállítására voltak képesek, de nem volt igazán támadó a tüzérségük (talán az egyetlen hatékony fegyverük a 75 mm-es gyorstüzelõ ágyú volt) és a légierejük, valamint a flottájuk is alulmaradt a németekkel szemben. A briteknél ugyan nem volt általános hadkötelezettség (1916-ban vezették be), így a hadsereg létszáma még egymillió fõt sem tett ki, de a birodalmi flotta 757 önálló egysége behozhatatlan elõnyt jelentett számukra a tengereken. A legtöbb sorozott katonát a cári birodalom tudta kiállítani (teljes mozgósítás esetén 6,5 milliót), de rossz felszereléssel, vezetéssel és gyenge flottával ellátva. Az olasz haderõ 850 ezres létszáma (1915- tõl) mellett már szinte eltörpült a kétszázezer mozgósított belga katona és a negyedmilliós szerb haderõ. A sorozatos hadüzeneteket követõen a német hadsereg augusztus 4-én átlépte a belga határt, és két héten belül megtörte a kis ország ellenállását. Helmuth Moltke tábornok csapatai augusztus végén már Párizs elõtt álltak. A szeptember 6-án kezdõdõ marne-i csatában azonban a Joseph Jacques Cesare Joffre tábornok irányította franciák a britek támogatásával megvédték a fõvárost. A siker ára 400 ezer francia katona élete volt. Ezután állóháború alakult ki, a csapatok lövészárkokba húzódtak, melynek vonala a svájci határtól egészen a La Manche csatornáig tartott. Az állóháború azt is jelentette, hogy a németek megszállva tartották egész Belgiumot és Franciaország egytized részét. A nyugati eseményekkel párhuzamosan a keleti fronton és a tengereken is elkezdõdött a harci tevékenység. Az orosz haderõ meglepõen gyorsan mozgósított, és Kelet-Poroszországot fenyegette. A német hadsereg tábornokai, Paul von Hindenburg és Erich Ludendorff két csatában, Tannenbergnél és a Mazuri-tavaknál (1914. augusztus vége szeptember eleje) egy egész orosz hadsereget semmisítettek meg, és ezt a kudarcot még a Przemyśl erõd orosz bekerítése és Lemberg elfoglalása sem ellensúlyozta. Ezek az orosz sikerek mintegy háromszázezres veszteséget okoztak a Monarchia hadseregének, és a Conrad von Hötzendorf vezette császári és királyi (kaiserliche und königliche k. u. k.) haderõ a keleti fronton csak német támogatással tudott helytállni. Karácsonyra ugyan

12 246 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN mindenhol fegyverszünet lépett életbe, de az ígéretekkel ellentétben a katonák nem tértek haza, a villámháborús tervek összeomlottak, többéves hadviselésre kellett felkészülni. Nem váltak be a németek tengeri sikereire alapozott tervek sem. A brit flotta északi-tengeri helgolandi gyõzelme (1914. augusztus 28.) után a német hajók jórészt a kikötõkbe szorultak vissza. Az 1915-ös év öldöklõ lövészárokharcokat hozott a nyugati fronton, míg keleten a németek 1915 augusztusára szinte az összes lengyel területet elfoglalták. Miután a nyugati fronton patthelyzet alakult ki, és keleten a német sikerek veszélyeztették az antant pozícióit, a brit hadvezetés úgy döntött, hogy a keleti tengerszorosoknál, a Dardanellák térségében mér csapást a török hadseregre. A brit ausztrál partraszállás (1915. április 25.) azonban hosszú hónapokig elhúzódott, és teljes kudarccal végzõdött. Bulgária belépésével 1915 végén Szerbia is összeomlott. A keleti és déli térségben az 1915-ös év a központi hatalmak egyértelmû fölényét hozta, még akkor is, ha figyelembe vesszük Olaszország belépését és a Tirol Isonzo Doberdo front megnyitását. A tengereken ekkorra az antant fölénye vitathatatlanná vált. Ezért a német tengeralattjárók vették át a kezdeményezést, és a Lusitania nevû gõzös elsülylyesztésével (1915. május) valójában megkezdõdött a korlátlan tengeri háború, mely 1917-re tengeralattjáró-háborúvá változott. Válaszképpen és brit segédlettel az antant tengeri blokáddal sújtotta a központi hatalmakat, mely egészen 1920-ig tartott, és nagymértékben hozzájárult Németország és szövetségesei vereségéhez elején Németországban már élelmiszer-fejadagokat vezettek be, így a növekvõ gazdasági gondok miatt a hadvezetés a nyugati fronton döntõ támadásra szánta el magát. A Verdun elleni támadás fõ célja az volt, hogy felmorzsolja a francia haderõt. A verduni vérszivattyú néven hírhedtté vált csata tíz hónapig tartott, 550 ezer francia és 450 ezer német katona életébe került, de a gyõzelmet egyik fél sem tudta kivívni. Verdun után az antant részérõl már fõként a britek, a domíniumbeliek és az amerikaiak viselték a fõ terheket nyarán a Somme folyó térségében brit tehermentesítõ támadás indult (keleten ugyanezt szolgálta az ún. Bruszilov-offenzíva), melynek során egyetlen nap alatt (július 1-jén) a britek 60 ezer katonát veszítettek el. Végül a teljes veszteséglista a verduni és somme-i hadmozdulatokban minden résztvevõt figyelembe véve 2 milliós volt. Az olasz fronton november elejére a Monarchia csapatainak is igénybe kellett venniük a né-

13 met segítséget. Az 1916-os év végén a hátországokban már mindenhol ellátási nehézségek alakultak ki, a németek ezt a telet a cukorrépa telének nevezték el, utalva a kényszerû táplálékra. Ferenc József osztrák császár és magyar király halála után (1916. november 21.) a háborús diplomáciai tevékenység is megélénkült. Az új uralkodó (IV. Károly) érzékelve a Monarchia népeinek fokozódó elégedetlenségét, a nemzetiségi mozgalmak antantbarát aktivitását és a központi hatalmak hadseregeinek sikereit (elsõsorban a keleti és déli hadszíntereken), titkos békeajánlatot tett a franciáknak. Sógora, Sixtus parmai herceg közvetítésével a francia köztársasági elnökhöz, Poincaréhoz eljuttatott leveleiben ( Sixtuslevelek ) osztrák magyar részrõl az 1914-es állapotok helyreállítását javasolta. A Monarchia területi épségének biztosításáért cserébe megígérte, hogy Bécs támogatja a Rajna-vidék és Elzász- Lotaringia francia fennhatóságát. Szerbia esetében csak a Monarchia-ellenes szerb propaganda megfékezését kérte. A mérsékelt feltételeket tartalmazó osztrák magyar békeajánlatot az antant vezetõ körei kezdetben kedvezõen értékelték, elfogadni azonban nem tudták. Az olaszoknak (Dél-Tirol), a románoknak (Erdély, Tiszántúl), a szerbeknek (Bánát, Bácska) és a cseheknek (Felvidék) tett területi ígéretek ellentétben álltak a Monarchia területének megõrzésével, a Rajna-vidék, valamint Elzász-Lotaringia átadásáról pedig a németek hallani sem akartak. Mindezek miatt a békekísérlet kudarcba fulladt, és a háború negyedik évébe lépett. Az 1917-es esztendõ minden tekintetben nagy fordulatokat hozott. Az év elején a német hadvezetés meghirdette a korlátlan tengeralattjáró-háborút, mely alapvetõen fenyegette a britek és az amerikaiak tengeri hatalmát. Amíg a németek 1915-ben 750 ezer tonnányi antant hajórakományt süllyesztettek el, addig 1917 áprilisában, egyetlen hónap alatt 881 ezer tonnányit. Részben emiatt, részben a mexikói kormánynak ígért német katonai támogatás miatt (egy bekövetkezõ mexikói amerikai háború esetén) az Egyesült Államok április 6-án hadat üzent Németországnak, és belépett az I. világháborúba. Noha az amerikai csapatok csak az év második felében érkeztek az európai hadszínterekre, mégis gyorsan kialakult az a vélemény, hogy innentõl kezdve a központi hatalmak veresége csak idõ kérdése. Az eseményeket nagymértékben felgyorsította a Péterváron bekövetkezett forradalom (1917. február), majd a bolsevik hatalomátvétel (1917. október), melynek következtében 1917 karácsonyára a keleti fronton megszûnt a har-

14 248 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN ci tevékenység. Sajátos módon az orosz bolsevikok és a német hadvezetés érdeke átmenetileg egybeesett, hiszen míg az elõzõ csoport a hatalom megragadása és megtartása érdekében ki akart lépni a háborúból, addig a német katonai és politikai vezetés a keleten így felszabaduló német hadosztályok franciák elleni bevetését tartotta szem elõtt. A kenyérbékének is nevezett bresztlitovszki megállapodás (1918. március 3.) alapján a németek beszüntették a harci tevékenységet, de az aratás végéig megszállva tartották Nyugat-Ukrajnát és Nyugat-Belorussziát. A Lenin által vezetett orosz bolsevik kormány súlyos területi áldozatok árán ugyan, de kilépett a háborúból, és idõt nyert hatalma megszilárdítására. Az Osztrák Magyar Monarchia utolsó erõfeszítésként indította el a 12. isonzói csatát, melynek során Udine elfoglalásával a Piave alsó folyásáig jutottak el, és ezzel Velencét veszélyeztették. A 40 ezres olasz veszteséggel járó osztrák magyar offenzívát csak brit, francia és amerikai segítséggel tudták visszaszorítani (1917. november végén), és Wodrow Wilson amerikai elnök személyes fellépésére volt szükség ahhoz, hogy megnyugtassák a felbolydult olasz lakosságot. A háború utolsó éve a nyugati fronton szakadatlan német támadásokkal kezdõdött, hiszen felszabadultak a keleti front német hadosztályai. Az amerikai brit francia csapatok azonban nem hátráltak. Végül augusztus 8-án a brit tankok és az amerikai, valamint brit és francia gyalogság több száz ponton áttörte a német vonalakat, mélyen benyomulva a lövészárokrendszer mögé ( a német hadsereg fekete napja ). A német császári haderõ tanácstalanságában rendezetten, fegyvereit megtartva, francia földrõl vonult vissza, miután az ellenség átzúdult vonalain. Ez az esemény lavinaszerûen megindította a központi hatalmak összeomlását, fõként a déli fronton, ahol a balkáni antanthadsereg fegyverszünetre kényszerítette Bulgáriát. Miután a brit csapatok vereséget mértek a törökökre, egy hónapon belül a kis-ázsiai birodalom is letette a fegyvert. Az Osztrák Magyar Monarchia hadvezetése az olasz frontra kiterjedõ érvénnyel Paduában (Padova) kötött fegyverszünetet. Ezzel párhuzamosan a Monarchia nemzetiségi politikai mozgalmaiból alakult nemzeti tanácsok (az osztrák és magyar nemzeti tanácsokkal együtt) sorra mondták ki a birodalom népeinek önállóságát. A vereség a legsúlyosabb láncreakciót Németországban váltotta ki, ahol a császár október 26-án leváltotta Ludendorffot, s

15 rá három napra a császári flotta fellázadt. 12 nap múlva Berlinben forradalom tört ki, melynek nyomán a szocialista Friedrich Ebert vezette új kormány fegyverszünetet kötött a franciákkal. Az november 11-én délelõtt 11 órától életbe lépõ fegyverszünet egy olyan háborúnak vetett véget, melynek során összességében 20 millió ember vesztette életét. Négy ország 1 millió fõnél nagyobb veszteséget szenvedett (Németország, Oroszország, Franciaország, Osztrák Magyar Monarchia). A 9 milliós katonai és 5 milliós civil háborús veszteség mellett 6 millió áldozatot követelt az 1918 õszén telén tomboló spanyolnátha (az elsõ európai influenzajárvány, ami ellen akkor az öreg kontinens legyengült szervezetû lakossága szinte védtelen volt). A háború mérlegéhez tartozott a hihetetlen nagyságrendû anyagi veszteség is, német birodalmi aranymárkában számolva összesen ezermilliárd márka. A PÁRIZS KÖRNYÉKI BÉKERENDSZER A súlyos emberi és anyagi veszteségek miatt a gyõztesek, sokszor bosszúvágytól vezérelve teljes mértékben érvényesíteni kívánták akaratukat a vesztes államok fölött. Mindez természetesen az európai történelemben nem jelentett újdonságot, hiszen a gyõztesek minden nagyobb kontinentális háborút a vesztesek számára rendkívül igazságtalan békével zártak. Rövid idõn belül azonban mindig helyreállt a kontinentális egyensúly, mert ez minden korábbi hadviselõ félnek kölcsönösen érdekében állt (lásd a spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti békét vagy a napóleoni háborúkat lezáró Szent Szövetség rendszerét). Az esély 1919 elején is megvolt arra, hogy méltányos, a veszteseket csak a szükséges mértékben sújtó békerendszer szülessen. Az elvi alapokat ehhez Woodrow Wilson amerikai elnök január 8-i kongresszusi üzenetében megfogalmazott 14 pontja adta, mely a közvéleménynek szánt propagandafogásként az összeülõ Párizs környéki békekonferenciák látszólagos zsinórmértéke lett. Az amerikai rendezési elképzelés a nemzeti önrendelkezés, a gazdasági, politikai szuverenitás, valamint a liberális kereskedelempolitika ötvözetével kívánta berendezni az új Európát. A wilsoni program demokratikus megoldásokat javasolt olyan vitás kérdésekre, mint a vegyes etnikai összetételû területek hovatartozása (népszavazást kell tartani), az új államok közötti konfliktusok kezelése (fel kell állítani a Népszövetséget), a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása (jogaikat minden béke-

16 250 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN szerzõdésbe bele kell foglalni). A valóságban azonban az 1919 januárjától 1920 júliusáig zajló békekonferencián az abszolút gyõztes szerepét magára osztó Franciaország teljesen szabad kezet kapott. A 32 (köztük 27 gyõztes) nemzetet képviselõ több száz küldött és szakértõ 6 békekötést bonyolított le, s ezalatt maradéktalanul érvényesültek a francia érdekek. Sem a brit miniszterelnök (David Lloyd George), sem az amerikai elnök (Woodrow Wilson), sem az olasz miniszterelnök (Vittorio Orlando) nem tudta és nem is akarta a békekonferencia elnökének (Georges Clemenceau) akaratát korlátozni. Francia részrõl nem csupán Németország lehetetlenné tétele volt a fõ cél, de az Osztrák Magyar Monarchia teljes szétdarabolása is (1918 nyarára ez már eldöntött kérdéssé vált), mégpedig úgy, hogy garantálják a volt kis szövetségesek (románok, szerbek, horvátok, csehek, lengyelek) új nemzetállami létét. Az antantbarát és Monarchia-ellenes nemzetiségi mozgalmak politikai vezetõi közül kiemelkedett a cseh Eduard Beneš és Tomáš Masaryk, akik komoly befolyást gyakoroltak a franciákra, és döntõ szerepük volt a csehszlovák állam megalakulásában. A békekonferencia gyõztesei úgy ítélték meg, hogy a létrehozandó új államokban fellángoló kisnemzeti nacionalizmus ereje nem csupán a szovjet-bolsevik fenyegetés visszatartására lesz elegendõ, de megakadályozhatja a Monarchia restaurálását is. Így tehát a Balti-tengertõl az Égei-tengerig húzódó kisállamok láncolatának (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Szerb Horvát Szlovén Királyság, Görögország) az egészségügyi folyosó (cordon sanitaire) szerepét szánták, mely nemcsak a bolsevik eszméket tartja távol, de hatékonyan ellensúlyozza a vesztesek (németek, osztrákok, magyarok, bolgárok, törökök) revizionista igényeit is. E politikai elképzelés véghezvitelét Franciaország még sikeresen megvalósította, de az általa létrehozott kisállamok láncolatának mûködtetéséhez a késõbbiekben már semmilyen szempontból nem rendelkezett hatalmi eszközökkel (gazdasági erõ, katonai jelenlét, nagyhatalmi súly az európai diplomáciában). Helytálló az a megfogalmazás, hogy Párizs a békekonferencián túlnyerte magát, létrehozott egy francia érdekszférájú új európai rendet, de azt mûködtetni már nem tudta. A békék közül az június 28-án a németekkel megkötött versailles-i béke volt a legfontosabb. A békében Berlin súlyos területi veszteségeket szenvedett. Felsõ-Sziléziát Lengyelországhoz, a Szudéta-vidéket Csehszlovákiához, Elzász-Lotaringiát Francia-

17 országhoz, Észak-Schleswig területét Dániához, Eupen és Malmedy térségét egy késõbbi népszavazás során Belgiumhoz csatolták. Mindezek mellett Németország minden gyarmatát elveszítette, a Saar-vidéket 15 évre nemzetközi felügyelet alá helyezték, a Rajna-vidéket demilitarizált (fegyverzetmentes) övezetté nyilvánították. A birodalom ez utóbbi ipari központjainak azt a szerepet szánták, hogy termelésükkel a németekre kirótt jóvátételt egyenlítsék ki. Az eredetileg 15 milliárd font összegû német jóvátételt (269 milliárd birodalmi aranymárka) végül 1921-ben 6,6 milliárd fontra enyhítették, és az államkincstárt népszövetségi ellenõrzés alá vonták (ez minden vesztes esetében így történt). A gyõztesek csak százezer fõs német haderõt engedélyeztek, és megtiltották a modern fegyvernemek (hadiflotta, tengeralattjárók, repülõk, harckocsik) hadrendben tartását. Az általános hadkötelezettség eltörlése mellett megtiltották az egyesülést Ausztriával (Anschluss). A német társadalom döntõ része igazságtalannak, indokolatlanul súlyosnak és megalázónak tartotta a békeszerzõdés rendelkezéseit. Ezért gyorsan terjedt a revánsvágy, és a szélsõséges politikai erõk egyre nagyobb támogatottságra tettek szert. Az Ausztriával megkötött saint-germaini béke (1919. szeptember 10.) az osztrák birodalomból a volt örökös tartományokra kiterjedõ kis nemzetállamokat hozott létre. A dél-tiroli olasz területi igényeket mégis csak részben elégítették ki. Ezért és más be nem váltott területi ígéretek miatt (pl. az Adriai-tenger teljes partvidéke) az olasz delegáció sértõdötten elhagyta a békekonferenciát. Az olasz lakosság nemzeti sértettségét és az ország háború utáni zûrzavaros helyzetét kihasználva a Benito Mussolini vezette fasiszta mozgalom hamarosan megkerülhetetlen politikai erõvé vált. A vesztes Bulgáriával és Magyarországgal kötött békék (Neuilly: november 27. és Trianon: június 4.) azontúl, hogy kis nemzetállamokat hoztak létre, a területi elcsatolásokkal kiélezték a viszonyt az új szomszédokkal. A történelmi Magyarország területének kétharmadát és lakosságának több mint felét elvéve, a németség mellett a magyarság vált az I. világháború utáni Európa legnagyobb létszámú nemzeti kisebbségévé (a magyarság 32,5%-a, több mint 2,5 millió fõ került az új országokhoz). Lengyelország esetében egy orosz lengyel és egy lengyel litván háborúnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a békekonferencián megálmodott rendkívül vegyes etnikai összetételû lengyel állam végül létrejöhessen. A vesztes törökökkel megkötött sèvres-i béke

18 252 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN (1920. augusztus 10.) olyan súlyos területi módosításokat tartalmazott, hogy megváltoztatásáért török nemzeti felkelés indult. A Musztafa Kemál vezette mozgalom hamar görög- és imperialistaellenes élt kapott, s ezt ügyesen ötvözték a szultáni birodalom modernizációjáért síkraszálló erõk céljaival. A török nacionalista mozgalom nyomására a vesztesekkel kötött békék közül egyedüliként Lausanne-ban módosították a török békeszerzõdést (1923. július 24.). A gyarmatok tekintetében elsõsorban a britek érdekeit vették figyelembe, amikor népszövetségi mandátumterületeket jelöltek ki brit (Irak, Palesztina, Transzjordánia) és francia gyámkodással (Szíria, Libanon). Az egész rendszert a svájci székhelyû (Genf) új nemzetközi szervezetnek Népszövetség kellett felügyelnie. A Népszövetség nem rendelkezett önálló fegyveres erõvel, a tagállamok közötti konfliktusok esetén (ezek többnyire nemzeti kisebbségi panaszok voltak) csak ajánlásokat tehetett az illetõ kormányoknak. Büntetõintézkedéseket, szankciókat is kiszabhatott a Népszövetség alapelveinek megsértõire, de azok betartását nem kényszeríthette ki. A Párizs környéki békerendszer hibái már a kortársak elõtt is nyilvánvalók voltak. A brit békedelegáció gazdasági szakértõje, John Maynard Keynes által még 1919-ben írott rövidke könyv (A béke gazdasági következményei) arra hívta fel a figyelmet, hogy a háború utáni Európa ilyen békékkel gazdaságilag mûködésképtelenné válik. A jóvátételek túlzottak, a gyõztesek döntéseinél csak a bosszúvágy és a politikai szempontok domináltak. Mindez Keynes szerint elõrevetíti az újabb konfliktusokat, melybõl csak idõ kérdése, hogy mikor alakul ki a következõ háború. Ezt a nézetet a békekonferencia francia katonai szakértõi is osztották. (Ferdinand Foch szerint: Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre. ) A kisállamiság rendszerét belsõ konfliktusok is terhelték, mert a kisnemzeti nacionalizmusok egymás ellen irányultak, így az új határok mentén gyorsan kialakultak a konfliktusos zónák. Az etnikai elvet az új határok meghúzásánál még ott sem vették figyelembe, ahol arra lehetõség volt. A nemzeti önrendelkezést a gyõztesek csak saját magukra nézve tartották érvényesnek, és ez a látványos megkülönböztetés csak tovább erõsítette a vesztesek revánsvágyát. Mindez a közép- és kelet-európai térségben a náci Németország befolyását készítette elõ. A békeszerzõdésekkel kapcsolatban csupán néhány területen tartottak népszavazást (Klagenfurt és kör-

19 nyéke, Sopron és környéke, Teschen vidéke, Eupen és Malmedy), noha a wilsoni pontok minden vitatott és etnikailag kevert terület esetében javasolták azt. Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa végül nem ratifikálta a békeszerzõdéseket, csak a világtengerek erõviszonyait és a flották egymáshoz viszonyított erejét szabályozó 1921-es washingtoni flottaegyezményt ismerte el. A béketárgyalásokra meg sem hívták az orosz bolsevikok képviselõit, így a létrejövõ új hatalom, a Szovjetunió szintén kimaradt a háború utáni rendezésbõl. Ennek nem egyszerûen ideológiai okai voltak (a bolsevizmusellenesség), hanem az is, hogy az antant így akarta büntetni az oroszokat, amiért 1917-ben kiléptek a háborúból. A békekonferencia idején még nem volt sejthetõ, hogy a jövõbeli Európa és a világ sorsát alapvetõen meghatározó két nagyhatalom maradt ki átmenetileg a kontinens ügyeibõl. KONSZOLIDÁCIÓS KÍSÉRLETEK Az új országhatárok emberek millióinak életét változtatták meg, a háborús kiábrándultság, a veszteségek, a gazdasági káosz szinte minden országban forradalmi helyzetet teremtett. Az I. világháború utáni általános forradalmi hullám nagyrészt a világháború hatásaként értelmezhetõ, mint ahogyan az is, hogy új, sokszor szélsõséges politikai erõk jelentek meg a különbözõ országokban. A parasztság politikai fellépése mellett a szélsõjobboldali eszméket képviselõk és a kommunisták, valamint a szociáldemokraták is részt kértek a hatalomból után Európában széles körben elterjedt az a vélekedés, hogy a hagyományos politikai elitek megbuktak, új eszmékre, új berendezkedésre van szükség, tömegigénnyé vált a politikában való részvétel. Mindemellett emberek millióinak alakult át gyökeresen a szemléletmódja, világnézete, mert a háború gyorsan és kíméletlenül globálissá tette az addigi értékrendet. A távoli frontokon szolgáló vagy hadifogságba esett katonák nemcsak új népeket, eddig ismeretlen országokat, szokásokat ismertek meg, de hazatérve háborús erõfeszítéseik jogán nagyobb beleszólást követeltek egyéni és közösségi életük alakításába. A világ 1918 után szinte mindenben megváltozott, de ez a változás az elsõ évtizedben még alig volt érezhetõ. A gyõztesek által létrehozott új európai rend legfõbb letéteményese a Népszövetség volt, melynek elsõ intézkedései a gazdasági

20 254 VILÁGHÁBORÚK SODRÁBAN csõd szélén álló országok (Ausztria, Bulgária) megsegítésére irányultak. Határozatot hoztak egy állandó Nemzetközi Bíróság felállításáról Hága központtal, és pontosan szabályozták a gyarmatok fölötti gyámságokat. Európa azonban mûködésképtelen maradt ben éles vita bontakozott ki a franciák és a németek között a jóvátételek ügyében, melyet végül 132 milliárd aranymárkában jelöltek meg, s mindezt a németeknek 37 év alatt kellett volna megfizetni. Ebben az évben IV. Károly magyarországi visszatérési kísérletei (királypuccsok) valós veszélyként jelezték a Habsburgrestaurációt, ezért nem volt véletlen, hogy a Magyarországot és Ausztriát körülvevõ kisantantnak elnevezett új államok szövetségét ekkor erõsítették meg. A csehszlovák román, jugoszláv román és csehszlovák jugoszláv kétoldalú szerzõdésekkel tetõ alá hozott szövetséget formálisan a Duna-medencei és a balkáni stabilitás legfõbb õrének tekintették, de a valóságban alig volt képes ezt a szerepet betölteni. A francia gazdasági és katonai jelenlét a kisantant államaiban egyáltalán nem ellensúlyozta az egymás közötti gazdasági és diplomáciai feszültségeket, melyeket csak átmenetileg csökkentett a magyar- és osztrákellenesség tõl a térségben már élesen kirajzolódtak az erõvonalak, miszerint a vesztesek csakis a németektõl és az olaszoktól várhattak támogatást, az új nemzetállamok pedig elkötelezték magukat a francia külpolitika mellett. A legfõbb probléma továbbra is Európa gazdasági mûködésképtelensége volt. Ennek jellemzõ vonásaként a német nagytõke képviselõi minden eszközzel szabotálták a békeszerzõdés gazdasági és pénzügyi elõírásainak végrehajtását, fõként a szénszállításokat. Az amerikai gazdaság ekkor látványosan kivonult az európai ügyekbõl, a franciák pedig a háborús károk miatt sem voltak képesek lendületet adni a kontinens gazdaságának. Ebben a helyzetben a britek léptek fel kezdeményezõleg, azzal a nem titkolt céllal, hogy egy európai font sterling-övezet megvalósításával London válik az európai gazdaság motorjává. A jóvátételi ügyek rendezését és a brit szándékokat kívánta szolgálni az április 10-én Genovában megnyílt gazdasági konferencia, ahol a vesztes államok mellett a szovjetek is képviseltették magukat. A látványos kudarccal végzõdõ tanácskozás egyetlen hozadéka az volt, hogy a Genova melletti Rapallóban a német és a szovjet küldöttség vezetõje (Walther Rathenau és Georgij Vasziljevics Csicserin) megegyezett a diplomáciai kapcsolatok felvételében, megalapozva ez-