Műszaki ellenőri vélemény

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Műszaki ellenőri vélemény"

Átírás

1 Műszaki ellenőri vélemény Tárgy: Dombóvár művelődési központ felújítás 2. számú pótmunka csomag Tárgyi létesítmény kivitelezése során Kivitelező Faktor-Swietelsky Konzorcium az 1. számú mellékletben szereplő pótmunkák szükségességét jelezte Megrendelő Dombóvár Város Önkormányzata felé. Műszaki ellenőr a megküldött dokumentációt felülvizsgálta, a Kivitelező által feltüntetett indokokat elfogadja és ezúton nyilatkozik, hogy az 1. számú melléklet szerint: - az 1-es, 2-es, 5-ös, 6-os és 7-es pontokban foglaltak előre nem látható okból adódtak, melyek elvégzése a megvalósítás szempontjából műszakilag szükséges; - a homlokzati burkolat (3-as pont) kiváltása műszakilag indokolt, mert az eredeti terven szereplő műszaki tartalom nem kivitelezhető. Az új homlokzati burkolat esetén jelentős megtakarítás érhető el; - a 4-es pontban foglaltak megvalósítása funkcionalitás szempontjából megalapozott ezért szükséges; - a 8-as és 9-es pontban foglaltak a kiviteli terven nem szereplő hatósági igények, melyek megvalósítása szükséges. Fentiek alapján javasoljuk Megrendelőnek az 1. számú melléklet szerinti munkák megrendelését! Továbbiakban mellékeljük az 1. számú pótmunka csomag jóváhagyott költségvetését is. Mellékletek: 1. számú melléklet, mint 2. számú pótmunka csomag jóváhagyott költségvetése 2. számú melléklet, mint 1. számú pótmunka csomag jóváhagyott költségvetése Budaörs, Földesi Zoltán műszaki ellenőr. Vizi Csaba projektvezető, műszaki ellenőr 1/5 oldal

2 1. számú melléklet Ssz. Megnevezés Indoklás Pót- és elmaradó költségek 1. Födémkiváltás, áthidalók elhelyezése és a téglapillérek hevederezése 2. Födémáttörések, javítások 3. Eredeti homlokzat burkolás helyettesítése más burkolati megoldással 4. Nézıtér alatti térben gipszkarton fal és mennyezet építése, valamint tőzjelzı rendszer kiépítése 5. Játékszín aljzatbontása és szigetelése 2/5 oldal Mőszaki ellenır által jóváhagyott költség Az elıtérben és a könyvtárban a terv szerint kialakításra kerültek nyílások (ajtó, ablak, falmegszüntetés). A nyílások kibontását követıen vált ismertté, hogy a mögöttük lévı tartószerkezetek megerısítés nélkül az épület állékonyságát veszélyeztetik. Ezért szükségessé vált a pillérek, gerendák megerısítése (betonozás, acélhevederezés). A munkálatok szerzıdéskötéskor elıre nem voltak láthatóak A bontási munkák során tárta fel a kivitelezı a bontása szükséges volt. A légcsatornák bontása miatt keletkezett nyílt födémáttörések javítása vált szükségessé. Az elbontandó falak és födémek sem a közbeszerzés során történı helyszíni bejáráson, sem a terveken nem voltak láthatóak, mivel falak mögött rejlettek A módosított engedélyes tervdokumentáció a homlokzati burkolatként ciklop követ határoz meg. A statikus és a mőszaki ellenır véleménye alapján a homlokzat kialakítás terv szerinti megoldása nem lehetséges, mivel a tervezett burkolóanyag súlyát nem bírja el a homlokzati hıszigetelı rendszer. Ezért új burkolat kiválasztására került sor, amely a város fıépítészével került egyeztetésre. Az új megoldás költségcsökkentést eredményez augusztus 30-án tartott tőzoltósági elıírta, hogy amennyiben ezt a teret az üzemeltetı az eredeti raktár funkció szerint kívánja hasznosítani, úgy az itt futó gépészeti rendszereket 60 perces tőzállóságú gipszkarton fallal és álmenyezettel kell elburkolni. Mivel az üzemeltetı továbbra is igényt tart a raktár helyiségre, mivel máshol az épületben nem tudja megoldani a kellékek és bútorok elhelyezését, ezért szükséges a tőzoltóság állásfoglalása alapján a gipszkarton falak megépítése A játékszín aljzatáról eltávolított burkolat alatt található aljzat nedvességtartalma a mérések alapján magasabb volt az elıírtnál. Ezt követıen szakértı által végzett próbafeltárás (bontás) során egyértelmően megállapítható volt, hogy a talajnedvesség elleni szigetelés nem látja el eredeti funkcióját, míg az aljzatbeton is helyenként rossz állapotú. A talajnedvesség elleni megfelelı védelem kialakítása érdekében szükséges a szakértı által megállapított rétegrend megvalósítása. Az eredeti terveken a kivitelezı feladatához csupán a burkolatbontás tartozik

3 6. Aljzatpótlás és - csere 7. Színházteremb en lévı légcsatornák bontása 8. Szervízajtók beépítése állmenyezetbe 9. HFR rendszer központi vezérlése A terveken és a mőszaki leírásban szereplı burkolatbontások elvégzését követıen vált láthatóvá az aljzat rendkívül rossz minıségő (porózus szerkezet, repedezettség). Szintén a feltárást követıen vált ismertté, hogy az aljzat vastagsága a vizesblokkokban nem teszi lehetıvé a szennyvíz, a főtés és a vízvezetékek elhelyezését, a csövek ugyanis nem lennének beépíthetık az aljzatba. A vezetékek vésése pedig nem lehetséges az elıfeszített vasbeton pallófödémek miatt. Mindezek következményeként szükségessé vált a rossz minıségő aljzat cseréje, valamint a szükséges helyeken az aljzat megemelése A bontási munkák során tárta fel a kivitelezı a bontása szükséges. Az eltakart szerkezetek sem a közbeszerzés során történı helyszíni bejáráson, sem a terveken nem voltak láthatók. Az elbontás az új szellızılégcsatornák kiéptése miatt vált szükségessé augusztus 30-án tartott tőzoltósági elıírta, hogy minden tőzjelzı érzékelıhöz szervíznyílás kiépítése szükséges. A nyílások a terveken nem szerepelnek, szerzıdéskötéskor kiépítésünk nem volt elıre látható augusztos 30-án tartott tőzoltósági elıírta, hogy a létesítmény egyes részeinél ne külön-külön legyen vezérelve a hı és füstelvezetı rendszer (HFR), hanem egy központi vezérlés kell errıl gondoskodjon. Az eddig kiépített különálló HFR rendszerek így megmaradnak, de ezen felül mindegyiket közös vezérléssel is el kell látni Különbözet: Nettó ÁFA Bruttó /5 oldal

4 2. számú melléklet Ssz. Megnevezés Indoklás Pót- és elmaradó költségek 1. Acél nyílászárók cseréje alumínium nyílászárókra 2. Plusz álmennyezetek készítése 3. Tetıszigetelés rétegrend változása 4. Kiselıadó, játékszín bıvítése miatti födém és fal bontások, törmelék elszállítása lerakó helyre 5. Dalkávéház, pince É-i folyosójának Ny-i részén, a stúdió mögötti és a nézıtér alatt történı bontások, és lerakó helyre történı elszállítása Acél nyílászárók beszerzése irreálisan hosszú idıt vesz igénybe. A hıtechnikai tényezık kedvezıbbek az alumínium nyílászáróknál, ezáltal az üzemeltetési költségek csökkennek. A munkaterület átadás-átvétel utáni feltárások során derült fény arra (mivel a födém eredetileg vakolt volt), hogy a födémek körüreges födémpallóból készületek. A körüreges, elıre gyártott födémpallók nem véshetıek, ezért az eredeti terven szereplı, falban elhelyezett villamos szerelések csak falon kívül vezethetıek el. Az épület közfunkciójával viszont nem összeegyeztethetı a falon kívül vezetett szerelvények látványa, ez az épület üzemeltetési, gazdasági érdekeit sérti. Megoldásként a szerelvények álmennyezettel történı takarása szolgál. Az eredeti, terveken szereplı kivitelezéssel egyenértékő megoldás a régi rétegrendekre történı új rétegrend felvitele, sıt hıtechnikailag még egy jobb megoldást is kínál. Az állagmegóvás tekintetében is elınyösebb, mert nem volt szükséges a meglévı szigetelés elbontása. Az új megoldás jelentıs megtakarítást eredményez. Leendı dalkávéháznál és kiselıadónál a bontási munkák során tártuk fel a használaton kívüli légcsatornákat, melynek bontása szükségszerő. Ez semmilyen terven és mőszaki dokumentációban nem volt feltüntetve. A bontási munkák során tártuk fel a bontása szükséges. Az elbontandó falak és födémek sem a közbeszerzés során történı helyszíni bejáráson, sem a terveken nem volt látható, mivel falak mögött rejlettek. Mőszaki ellenır által jóváhagyott költség /5 oldal

5 6. Kerámia betők gyártása 7. Betonminıség változása C- 16/20-ról C-30- ra A munkaterület átadás-átvételekor derült fény arra, hogy a Halotti beszédbıl származó felirat a költözés során több helyen megsérült, illetve hiányos volt. A problémát tovább nehezítette, hogy a betők leszedése közben tapasztalható volt, hogy a betőket tartó ragasztó anyag szilárdsága nagyobb, mint a kerámiáé, ezért a betők leszedése a már amúgy is sérült kerámia további roncsolódásával jár. Ennek következtében új betők legyártása szükséges. Az ajánlatadás idıszakában az elızetes tervellenıri nyilatkozat állt rendekezésre, amely javaslatot fogalmazott meg a tervezı és a kivitelezı számára magasabb szilárdságú osztályú beton alkalmazására (C16 helyett C20/25 minıségőt beltérre, és C25/30 minıségőt kültérre). A kivitelezési szerzıdéskötést követıen a kivitelezı megbízása alapján a kiviteli terveket befejezı építész módosította a kiviteli terveket és elıírt a terveken egy még magasabb minıségő, C30-as beton alkalmazását. A költségvetési kiírás eredetileg C-20-as szilárdsági osztályú betont tartalmazott, de mivel ismert volt az ajánlattevı számára, hogy C25/30 minıségő betont kell alkalmaznia, ezért a kivitelezı a C25/30 és a C30 közötti árkülönbözetet mutatja ki pótmunka igényként. A C30-as beton alkalmazását a Magyar Szabványra való hivatkozás és statikai okok miatt teszi szükségessé a kivitelezı, mivel a jobb minıségő beton nagyobb tartószilárdságot biztosít az épület számára Különbözet: Nettó ÁFA Bruttó /5 oldal

ELŐTERJESZTÉS. 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hagyomány és megújulás A dombóvári művelődési ház felújítása című projekt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hagyomány és megújulás A dombóvári művelődési ház felújítása című projekt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 25-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 25-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hagyomány és megújulás A dombóvári művelődési ház felújítása című projekt

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 156. MELLÉKLET: 3 db TÁRGY: Javaslat a Szekszárd Megyei Jogú Város történelmi városmagjának funkcióbıvítı fejlesztése címő pályázat II. ütemének (Piac felújítása és bıvítése,

Részletesebben

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA. Bontási munkák tételes költségvetése

GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA. Bontási munkák tételes költségvetése GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA Bontási munkák tételes költségvetése költségek Organizációs, előkészítő munkák Felvonulás, organizáció és járulékos költségek Belső és szakipari bontási munkák Épületgépészeti

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 28-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 28-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i ülésére Tárgy: III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületének statikai felmérése

Részletesebben

Költségvetés 3. sz. melléklet

Költségvetés 3. sz. melléklet 3. sz. melléklet Budapest VIII., Bródy S. u. 36. sz. alatti UCH, Hrsz:36492/0/A/3 (41 m2) felújítás 1. kiállító tér tégla pillér bontás 0,56 m3 10.000 2. összes burkolat bontás 38 m2 90.000 3. összes fal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Mesék Háza Óvoda II. sz. épületének 2017. évi felújítására (kiviteli tervezés és kivitelezés),

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/521-8/2011 TÁRGY: ZSOLNAY KULTURÁLIS NE- GYED PROJEKT MEGVALÓ- SÍTÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ DÖN- TÉSEK MEGHOZATALA (EKF) MELLÉKLET: 1 DB

IKTATÓSZÁM: 08-8/521-8/2011 TÁRGY: ZSOLNAY KULTURÁLIS NE- GYED PROJEKT MEGVALÓ- SÍTÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ DÖN- TÉSEK MEGHOZATALA (EKF) MELLÉKLET: 1 DB IKTATÓSZÁM: 08-8/521-8/2011 TÁRGY: ZSOLNAY KULTURÁLIS NE- GYED PROJEKT MEGVALÓ- SÍTÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ DÖN- TÉSEK MEGHOZATALA (EKF) MELLÉKLET: 1 DB E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek.

Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek. MŐLEÍRÁS Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek. 1. Újfödém Új vendégfödém ill. az új szinteken a födém szerkezet: I-140-es acélgerenda ill. monolit vasbeton födémek

Részletesebben

A TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. ellátási területén lévő Kővágószőlős II. gépház, víztároló- építmény rekonstrukciója tárgyában I. A rekonstrukció okai Az építmény felújítása

Részletesebben

Szekszárd, Szent László Középiskola építéskivitelezési munkáinak műszaki ütemterve "A" épület építési munkái válaszfalak bontása lapburkolatok, padlóburkolatok bontása válaszfalak építése belső ajtók bontása,

Részletesebben

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 67. MELLÉKLET: -.

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 67. MELLÉKLET: -. AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 67. MELLÉKLET: -. TÁRGY: Javaslat az Agóra Szekszárd - Babits Mihály Mővelıdési Ház és Mővészetek Háza multifunkcionális közösségi központ kialakítása címő pályázat megvalósításához

Részletesebben

DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2010. augusztus 16. VI. évfolyam 9. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal Rendeletek...8. oldal

DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY. 2010. augusztus 16. VI. évfolyam 9. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal Rendeletek...8. oldal DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY 2010. augusztus 16. VI. évfolyam 9. szám TARTALOM Határozatok...2. oldal Rendeletek...8. oldal Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2010. (VIII. 16.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Vevő. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás. Aljzatbetonozás 9-12cm Vasszerelés,betonozás helyszini

Vevő. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás. Aljzatbetonozás 9-12cm Vasszerelés,betonozás helyszini Ablak beszerelés Ablak beszerelése redöny szerelés nélkül. Alap készítés helyszini keveréssel. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás helyszini keveréssel. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás

Részletesebben

RETINA AMBULANCIA KIALAKÍTÁSA

RETINA AMBULANCIA KIALAKÍTÁSA TARTALOMJEGYZÉK A SZTE ÁOK SZEMÉSZETI KLINIKA RETINA AMBULANCIA KIALAKÍTÁSA ÉPÍTÉSI KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ Címlap Tervezői nyilatkozat és aláírólap Tartalomjegyzék Műszaki leírások Mellékletek: Á-01

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 152. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat a Gyermeklánc Óvoda tornaszobával történı bıvítésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. június

Részletesebben

Munkadíj árlista. Murvai István Kőműves egyéni vállalkozó. Szállító. Vevő. Érvényesség. Sorszám: ÁRLISTA000001/2016

Munkadíj árlista. Murvai István Kőműves egyéni vállalkozó. Szállító. Vevő. Érvényesség. Sorszám: ÁRLISTA000001/2016 Ablak beszerelés Ablak beszerelése redöny szerelés nélkül. Alap készítés helyszini keveréssel. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás helyszini keveréssel. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás

Részletesebben

TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ

TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY BÓLYI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 7754 Bóly, Rákóczi u. 3. BERUHÁZÁSÁBAN 83 FÉRŐHELYES MUNKÁSSZÁLLÁS LÉTESÍTÉSE (a "Munkásszállások kialakítása" elnevezésű

Részletesebben

Felvonó felújítás, modernizálás helyzete Magyarországon

Felvonó felújítás, modernizálás helyzete Magyarországon Felvonó felújítás, modernizálás helyzete Magyarországon Siófok 2014. május 05. Gyökér Imre tanúsítási csoportvezetı Tel: 30 / 530-2592 30 / 267-6383 E-mail: gyoker.imre@emi-tuv.hu Gyors áttekintés Az országban

Részletesebben

2013. december 5-i rendkívüli ülésére

2013. december 5-i rendkívüli ülésére 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Döntés a TÁMOP-3.1.3-10/2-2010-0015 azonosító számú

Részletesebben

Előterjesztés. A Bicske Városi Konyha Szent István út 42. sz. alatt található telephelyének felújításáról

Előterjesztés. A Bicske Városi Konyha Szent István út 42. sz. alatt található telephelyének felújításáról Előterjesztés A Bicske Városi Konyha Szent István út 42. sz. alatt található telephelyének felújításáról 1. előterjesztés száma: 386/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Fábián Róbert 3. előterjesztést

Részletesebben

Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek.

Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek. MŐLEÍRÁS Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek. 1. Újfödém Új vendégfödém ill. az új szinteken a födém szerkezet: I-140-es acélgerenda ill. monolit vasbeton födémek

Részletesebben

REG Közvetlen burkolat alá telepíthet padlóf tési rendszer

REG Közvetlen burkolat alá telepíthet padlóf tési rendszer CALEO PADLÓ-, FAL- ÉS MENNYEZETF TÉSű RENDSZEREK 1. KÉRJÜK, VÁLASSZA KI AZ ÖNNÉL KIVITELEZÉSRE KERÜL F TÉSRENDSZER(EK) TÍPUSÁT ÉS FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ARRA VONATKOZÓ RÉSZT! EFFICIENT Ű tároló padlóf

Részletesebben

Finnbär árajánlat House Schulze 36 m2 alapterületű szigetelt gerendaház, 16m2 terasz

Finnbär árajánlat House Schulze 36 m2 alapterületű szigetelt gerendaház, 16m2 terasz Finnbär árajánlat House Schulze 36 m2 alapterületű szigetelt gerendaház, 16m2 terasz Szállított anyagok listája Gerendák, rönkök : Északi fenyőből formázott rétegelt ragasztott gerenda. Méretre vágva,

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 36/2011. (VI. 30.

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 36/2011. (VI. 30. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2011. június 30-i nyilvános képviselı-testületi ülésen hozott határozatok 36/2011. (VI. 30.) határozata Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Részletesebben

ŐSZI FÉNY INTEGRÁLT GONDOZÁSI KÖZPONT ÉS SÁRGA RÓZSA IDŐSEK KLUBJA H 1046 Budapest, Tungsram utca 9. Hrsz: 76331/146 Elektromos műszaki leírás 1

ŐSZI FÉNY INTEGRÁLT GONDOZÁSI KÖZPONT ÉS SÁRGA RÓZSA IDŐSEK KLUBJA H 1046 Budapest, Tungsram utca 9. Hrsz: 76331/146 Elektromos műszaki leírás 1 1 TARTALOM 1. INGATLAN ADATOK 2. ELŐZMÉNYEK 3. ELEKTROMOS MŰSZAKI LEÍRÁS 4. VILLANYSZERELÉSI FOTÓDUKUMENTÁCIÓ 2 INGATLAN ADATOK ADATOK Intézmény neve: Őszi Fény Integrált Gondozási Központ és Sárga Rózsa

Részletesebben

Beruházás-szervezés projektkoordináció

Beruházás-szervezés projektkoordináció Beruházás-szervezés projektkoordináció Projektciklus: Építési kivitelezés résztvevıi: Projekt menedzsment Beruházó (építtetı): 1. szerzıdések (építési, tervezési) megkötése 2. a tervezı kiválasztása, jogszabályban

Részletesebben

A padlóburkolatot minden helyiségben fel kell szedni, és az aljzatot visszabontani -0,20-ra. (-20 cm) BM +2,80

A padlóburkolatot minden helyiségben fel kell szedni, és az aljzatot visszabontani -0,20-ra. (-20 cm) BM +2,80 1,12 JELMAGYARÁZA 12,65 3,7 3,4 1,22 1,36 2,5 1,55 63 4,76 59 88 15 1,16 15 3,73 6 6 84 6 12 6 12 115 pm 164 pm 145 pm 123 pm 144 pm 144 PADLÓ +,16 BM +3,7 és parapet -,2 ra A padlóburkolatot fel kell

Részletesebben

építtető: Kurucsai Péter, tervező: Márton Bt. - Csiszár Teréz - okl. építészmérnök É19-00/16

építtető: Kurucsai Péter, tervező: Márton Bt. - Csiszár Teréz - okl. építészmérnök É19-00/16 a Budapest VIII., Stáhly u. 5., hrsz : 36451 társasház földszinti Gyulai Pál utcai iroda helyiségek homlokzati nyílászáróinak cseréje, ill. új ablakok nyításának építési engedélyezési tervéhez - tervtanácsi

Részletesebben

Postai. irányítószám: 8991 Telefon: +36 92511027

Postai. irányítószám: 8991 Telefon: +36 92511027 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Szentgotthárd

Részletesebben

Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek.

Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek. MŐLEÍRÁS Az épület és a lakások belsı-külsı kialakítása I. osztályú minıségben készülnek. 1. Újfödém Új vendégfödém ill. az új szinteken a födém szerkezet: I-140-es acélgerenda ill. monolit vasbeton födémek

Részletesebben

Módosítás- Kivitelezői munkák beszerzése a Kaposvári Tankerületi Központ EFOP projektjei vonatkozásában 1.

Módosítás- Kivitelezői munkák beszerzése a Kaposvári Tankerületi Központ EFOP projektjei vonatkozásában 1. Módosítás- Kivitelezői munkák beszerzése a Kaposvári Tankerületi Központ EFOP-4.1.3-17 projektjei vonatkozásában 1. Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/107 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény

Részletesebben

~hu) _f_. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. Döntési javaslat

~hu) _f_. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. Döntési javaslat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere _f_. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére az orvosi rendelők 2011. évi felújításáról szóló tájékoztatóról I.

Részletesebben

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai ülésére

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ALELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai ülésére Tárgy: Tájékoztatás a K-EMÖ Szakiskolája és Szakközépiskolája almásfüzitıi telephelye

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/101

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/101 Hirdetmény visszavonása-tervezéssel vegyes vállalkozási szerződés keretében a Bolyai Science & Art Center, nem támogatott műszaki tartalom kivitelezési munkálatainak elvégzése Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás. Tisztelt Gazdasági Szereplő!

Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás. Tisztelt Gazdasági Szereplő! 1 Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás Tisztelt Gazdasági Szereplő! Az Érseki Vagyonkezelő Központ (3300 Eger, Széchenyi u. 1.), mint ajánlatkérő A 3300 Eger, Knézich K. u. 8. sz., 5084. hrsz.-ú ingatlanon lévő

Részletesebben

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm Bruttó Ft/nm

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm Bruttó Ft/nm Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó 225.000Ft/nm Bruttó 250.000Ft/nm Munkafolyamat Beépített anyagok Beépített anyagok Előkészítés Alapozás Lábazati kiemelés + szigetelés Vasalt aljzat Épület

Részletesebben

TELEPÍTÉS ELŐTTI ÚTMUTATÓ CALEO PADLÓ-, FAL- ÉS MENNYEZETFŰTÉSI RENDSZEREKHEZ

TELEPÍTÉS ELŐTTI ÚTMUTATÓ CALEO PADLÓ-, FAL- ÉS MENNYEZETFŰTÉSI RENDSZEREKHEZ 1. TELEPÍTÉS ELŐTTI ÚTMUTATÓ CALEO PADLÓ-, FAL- ÉS MENNYEZETFŰTÉSI RENDSZEREKHEZ Kérjük válassza ki az Önnél kivitelezésre kerülő fűtésrendszer(ek) típusát és figyelmesen olvassa el az arra vonatkozó részt

Részletesebben

További információért forduljon hozzánk bizalommal!

További információért forduljon hozzánk bizalommal! - 1 - Azonosítószám: ISOTEQ ÉPÍTİELEMEKRE Ajánlatkérı adatai: Név: Cím: Mobil: Telefon: Fax: E-mail: Szállítási cím: Árajánlatunk a megjegyzés rovatban leírtakkal együtt érvényes! További információért

Részletesebben

2011. január 27. napján tartandó

2011. január 27. napján tartandó Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 74/2011. Sorszám: E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. január 27. napján

Részletesebben

Alsómocsoládi Őszi Fény Idősek Otthona épület átalakítása és bővítése tervezés és kivitelezés szerződés módosításról tájékoztató

Alsómocsoládi Őszi Fény Idősek Otthona épület átalakítása és bővítése tervezés és kivitelezés szerződés módosításról tájékoztató Alsómocsoládi Őszi Fény Idősek Otthona épület átalakítása és bővítése tervezés és kivitelezés szerződés módosításról tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/24 Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

Gödöllő, Mesék Háza Óvoda II. számú épület felújítása - szerződés módosítása

Gödöllő, Mesék Háza Óvoda II. számú épület felújítása - szerződés módosítása Gödöllő, Mesék Háza Óvoda II. számú épület felújítása - szerződés módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/9 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

1 32-000-2.1 (2) ÖN Vízszintes tartószerkezeti elem bontása és kiemelése, vasbeton gerenda vagy áthidaló, 0,10 t/db tömegig 4 db...

1 32-000-2.1 (2) ÖN Vízszintes tartószerkezeti elem bontása és kiemelése, vasbeton gerenda vagy áthidaló, 0,10 t/db tömegig 4 db... 1. oldal 1 32-000-2.1 (2) ÖN Vízszintes tartószerkezeti elem bontása és kiemelése, vasbeton gerenda vagy áthidaló, 0,10 t/db tömegig 4 db............ 2 33-000-21.1.1.2.2.1 (23) ÖN Válaszfal bontása, égetett

Részletesebben

Mőszaki leírás. A Budapest, VIII. ker. Reguly Antal u. 9., hrsz.: 38751 alatti lakóépület átalakítás és tetıtérbeépítés

Mőszaki leírás. A Budapest, VIII. ker. Reguly Antal u. 9., hrsz.: 38751 alatti lakóépület átalakítás és tetıtérbeépítés Mőszaki leírás A Budapest, VIII. ker. Reguly Antal u. 9., hrsz.: 38751 alatti lakóépület átalakítás és tetıtérbeépítés Építési engedélyezési tervéhez Megbízó Tervezı Klein Judith Éva 1055 Budapest, Kossuth

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Csernai Pál Közösségi Központ építési munkáinak előmeneteléről május hó

Szakmai beszámoló a Csernai Pál Közösségi Központ építési munkáinak előmeneteléről május hó Szakmai beszámoló a Csernai Pál Közösségi Központ építési munkáinak előmeneteléről 2018. május hó Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Alpolgármester Úr! Tisztelt Jegyző Úr! Tisztelt Aljegyző Asszony!

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre i napló a 20 /20. tanévre Kőműves és hidegburkoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 08 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai

Részletesebben

Kivitelezési szerződés alapján a Piliscsaba területén létesítendő új óvoda kivitelezése

Kivitelezési szerződés alapján a Piliscsaba területén létesítendő új óvoda kivitelezése Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás nyújtása Tisztelt Érdeklődők! Piliscsaba Város Önkormányzata (székhelye: 2081 Piliscsaba, Kinizsi Pál utca 1-3.) mint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény

Részletesebben

A használatbavételi engedélyezési kérelem mellékletei:

A használatbavételi engedélyezési kérelem mellékletei: A használatbavételi engedélyezési kérelem mellékletei: - Kérelem - Felelıs mőszaki vezetıi nyilatkozat (felelıs mőszaki vezetıi névjegyzékbe felvett személy lehet) - Közmő üzemeltetıi nyilatkozat(ok) -

Részletesebben

Név : Decs Nagyközség Önkormányzata 7144 Decs, Fő u. 23. Kelt: 2015. 06. 03.

Név : Decs Nagyközség Önkormányzata 7144 Decs, Fő u. 23. Kelt: 2015. 06. 03. ZAHORSZKI ÉPÍTÉSZIRODA KFT. ZAHORSZKI SÁNDOR okleveles építész, okl.építőmérnök 6200 KISKŐRÖS, SZABADKAI U. 59. TEL.: 06 20/481 53 06 E-mail: zahorszkisandor@hotmai Név : Decs Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék Fax:

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék Fax: Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy, 2319 hrsz-ú ingatlan hasznosításáról Az ingatlant

Részletesebben

Budapest XVI. kerület, János utcai napközis tábor bővítése és felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról

Budapest XVI. kerület, János utcai napközis tábor bővítése és felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról Budapest XVI. kerület, János utcai napközis tábor bővítése és felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/78 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Szociális alapú lakáspályázat. a. A Bérbeadó számára kötelező feladatok

Szociális alapú lakáspályázat. a. A Bérbeadó számára kötelező feladatok Szociális alapú lakáspályázat Arany János u. 4. fsz. 3. szám alatti lakás 27 m2 alapterületű szobás Pályázó neve:..., születési helye:..., ideje:... A lakás felújítási, karbantartási programja a Bérbeadó

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.980/10/2011. A Közbeszerzési

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS TÁMOP 5.3.6-11/1 azonosító számú, Komplex Telep Program-Humán szolgáltatás fejlesztés és hozzáférés esélyeinek biztosítása címő pályázatban szereplı Török István utcai mozi felújításának

Részletesebben

5. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

5. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 5. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu III. emeleti lakás Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu Kőműves Bontás (elvileg a társasház udvarán lehet depózni a sittet amig egy konténernyi

Részletesebben

B E L S İ É P Í T É S Z K I V I T E L I T E R V

B E L S İ É P Í T É S Z K I V I T E L I T E R V B E L S İ É P Í T É S Z K I V I T E L I T E R V [ I. ÜTEM ] B U D A P E S T, X X I I. H Í R U. 1 5. M Ó D O S Í T V A : 2 0 0 9. D E C E M B E R 0 4. Megrendelı: Kovács Norbert, Balogh Ingrid 1221. Budapest,

Részletesebben

Vállalkozási szerződés 1. sz. módosítása - Egészségház kialakítása

Vállalkozási szerződés 1. sz. módosítása - Egészségház kialakítása Vállalkozási szerződés 1. sz. módosítása - Egészségház kialakítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/119 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

A január 10-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok:

A január 10-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok: 1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (3300 Eger, Dobó tér 2.) Közbeszerzési eljárás tárgya: A TOP-6.5.1-15-EG1-2016-00003.

Részletesebben

Vakolatok (külső és belső): A homlokzati falak vakolata omladozott, teljes mértékben felújításra szorulnak.

Vakolatok (külső és belső): A homlokzati falak vakolata omladozott, teljes mértékben felújításra szorulnak. Irota, Fáy kúria: állapot felmérési műszaki leírás ÁLTALÁNOS LEÍRÁS: Az épület műemléki jellegű. 1900- as évek elején épült. A kúria épülete részben alápincézett, földszintes épület. A földszint felett

Részletesebben

Szerződés módosítás Békéscsaba, Luther u. 3. sz. épület energetikai korszerűsítése

Szerződés módosítás Békéscsaba, Luther u. 3. sz. épület energetikai korszerűsítése Szerződés módosítás Békéscsaba, Luther u. 3. sz. épület energetikai korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/118 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés

Részletesebben

Lakás helyreállítás műszaki tartalma

Lakás helyreállítás műszaki tartalma Lakás helyreállítás műszaki tartalma a Budapest XV. kerület Arany J. 41. fszt. 2. számú önkormányzati tulajdonú ingatlan felújítási munkáihoz 8. SZ. MELLÉKLET kőműves munkák - Tartalmazza a mállott vakolat

Részletesebben

KMOP-4.5.2/B-2f-2009-0002 Kispesti PszichoCentrum. Forrásház Gondozási Központ

KMOP-4.5.2/B-2f-2009-0002 Kispesti PszichoCentrum. Forrásház Gondozási Központ KMOP-4.5.2/B-2f-2009-0002 Kispesti PszichoCentrum Forrásház Gondozási Központ KMOP-4.5.2/B-2f-2009-0002 Kispesti PszichoCentrum Kispesti Forrásház Gondozási A projekt célja: Központ négy egymásra épülı

Részletesebben

VAOSZ tekepálya beruházás Előzetes bekerülési költségkeret, és műszaki tartalom ismertetése Szombathely, Fő tér 14, hrsz.:6162/2

VAOSZ tekepálya beruházás Előzetes bekerülési költségkeret, és műszaki tartalom ismertetése Szombathely, Fő tér 14, hrsz.:6162/2 Megbízó: Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. 9700 Szombathely, Markusovszky L. u. 8. Készítette Litkei Építésziroda Kft., Litkei Tamás, É1 18-0033/12, 9700 Szombathely, Thököly I. u.

Részletesebben

Építtető: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szombathely Kossuth L. u Szombathely, Kisfaludy S. u. 9. (6739 hrsz.

Építtető: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szombathely Kossuth L. u Szombathely, Kisfaludy S. u. 9. (6739 hrsz. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely Kossuth L. u. 1-3. Szombathely, Kisfaludy S. u. 9. (6739 hrsz.) alatti Savaria Múzeum homlokzat felújítás 2016 Tartalomjegyzék Felzetlap Tartalomjegyzék

Részletesebben

,).fd. számú előterjesztés

,).fd. számú előterjesztés ,).fd. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a KEOP-5.3.0/A/09-2010-0159 azonosító számú "Az energetikai hatékonyság

Részletesebben

ISKOLÁK TŐZVÉDELME BATA ÁDÁM TŐZOLTÓ İRNAGY

ISKOLÁK TŐZVÉDELME BATA ÁDÁM TŐZOLTÓ İRNAGY ISKOLÁK TŐZVÉDELME BATA ÁDÁM TŐZOLTÓ İRNAGY 1. Tőzvédelemmel kapcsolatos eszközök, felszerelések berendezések ellenırzés, idıszakos felülvizsgálat, karbantartás 1. Tőzvédelmi feladatokat ellátó személyre

Részletesebben

VÁCHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2164 Váchartyán, Fő utca 55.

VÁCHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2164 Váchartyán, Fő utca 55. SZÁNTÓ ZSÓFIA architect & design STUDIO VÁCHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2164 Váchartyán, Fő utca 55. Önkormányzati épületek energiahatékonysági felújítása Váchartyán Községben Műszaki Leírása 2017 NOVEMBER

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Belvárosi Iskola üzemszerű működésével kapcsolatos döntések Előterjesztő:

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Aszód Petıfi u. 46 sz. és közterület határán lévı támfal ideiglenes megtámasztásának tárgyában.

ELİTERJESZTÉS. Aszód Petıfi u. 46 sz. és közterület határán lévı támfal ideiglenes megtámasztásának tárgyában. Aszód Város Önkormányzat i Hivatal mőszaki iroda ELİTERJESZTÉS Aszód Petıfi u. 46 sz. és közterület határán lévı támfal ideiglenes megtámasztásának tárgyában. Aszódon a Csengey u és a kapcsolódó közterületek

Részletesebben

Balatonfüred, városi uszoda beruházás II. ütem című projekt kivitelezési munkái - tájék szerz mód IV.

Balatonfüred, városi uszoda beruházás II. ütem című projekt kivitelezési munkái - tájék szerz mód IV. Balatonfüred, városi uszoda beruházás II. ütem című projekt kivitelezési munkái - tájék szerz mód IV. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/51 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Helyszín megnevezése: BKV Zrt. Cinkotai HÉV telephely 1164 Budapest, Állomás tér 2. 115789 hrsz.

Helyszín megnevezése: BKV Zrt. Cinkotai HÉV telephely 1164 Budapest, Állomás tér 2. 115789 hrsz. Mőszaki leírás és kéményméretezés Helyszín megnevezése: BKV Zrt. Cinkotai HÉV telephely 1164 Budapest, Állomás tér 2. 115789 hrsz. Megrendelı: Épületgépész tervezı: Budapesti Közlekedési Zártkörően Mőködı

Részletesebben

JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEP KÖLTSÉGBECSLÉS

JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEP KÖLTSÉGBECSLÉS JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEP KÖLTSÉGBECSLÉS Tájépítészet 1.0 Burkolatok 1.1 B1 - Kiemelt minőségű burkolat - központok, terek 15000 m2 20 000 Ft 300 000 000 Ft 1.2 B2 - Általános minőségű burkolat - teresedések

Részletesebben

Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola meglévő épületének átalakítása

Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola meglévő épületének átalakítása Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola meglévő épületének átalakítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/75 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Budapest XVI. kerület, Margit utcai orvosi rendelő felújítása

Budapest XVI. kerület, Margit utcai orvosi rendelő felújítása 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Budapest

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Szárazépítő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 10 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai

Részletesebben

Elıterjesztés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága számára. Tisztelt Bizottság!

Elıterjesztés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága számára. Tisztelt Bizottság! 1. sz. bizottsági elıterjesztés Elıterjesztés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága számára Tárgy: Mővészetek Háza belsı lépcsıbérlet fedezetének biztosítása

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 6/911-1/2011/IX Üi.: dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzat Képviselı-testülete MAKÓ Tisztelt Képviselı-testület! ELİTERJESZTÉS Tárgy: Csongrád

Részletesebben

A Szilárd burkolatú pályázati útépítések Budapest XV. kerületében tárgyú általános egyszerő közbeszerzési eljárás ajánlattevıi részére

A Szilárd burkolatú pályázati útépítések Budapest XV. kerületében tárgyú általános egyszerő közbeszerzési eljárás ajánlattevıi részére A Szilárd burkolatú pályázati útépítések Budapest XV. kerületében tárgyú általános egyszerő közbeszerzési eljárás ajánlattevıi részére Tisztelt Ajánlattevık! Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzata

Részletesebben

ORVOSI RENDELŐ KIVITELI TERVE

ORVOSI RENDELŐ KIVITELI TERVE ORVOSI RENDELŐ KIVITELI TERVE PÁPA, ERKEL FERENC UTCA 3937/ HRSZ. Korszerű intézményi környezet kialakítása a Huszár lakótelepen, az egészségügyi alapellátás számára 017. 07. 31. Tartalomjegyzék Műszaki

Részletesebben

Finnbär árajánlat House Lara 180 m2 lakótér+65m2 terasz

Finnbär árajánlat House Lara 180 m2 lakótér+65m2 terasz Finnbär árajánlat House Lara 180 m2 lakótér+65m2 terasz Szállított anyagok listája Gerendák, rönkök : Északi fenyőből formázott kerek rönk vagy ragasztott gerenda. Méretre vágva, géppel formázva. Összeszereléshez

Részletesebben

Szerzıdés megnevezése (típusa): megbízási szerzıdés

Szerzıdés megnevezése (típusa): megbízási szerzıdés Szerzıdés megnevezése (típusa): megbízási szerzıdés Szerzıdés tárgya: Tolna Város önkormányzatának a DDOP-4.1.1./A-2008-0020 azonosító számú városközpont-rehabilitáció pályázat megvalósításához kapcsolódó

Részletesebben

Azonosító Felelős Tevékenység neve Időtartam Kezdés Befejezés Megelőzők Követők

Azonosító Felelős Tevékenység neve Időtartam Kezdés Befejezés Megelőzők Követők 1 Budaörs 24 tantermes iskola 196 nap Ked 08.10.21. Pén 09.07.31. 2 Önk. Megrendelői előfeltételek 0 nap Ked 08.10.21. Ked 08.10.21. 3 Útépítés befejezése 0 nap Ked 08.10.21. Ked 08.10.21. 6 4 Közműgerincek

Részletesebben

J A V A S L A T. az ÓZDINVEST Kft. vagyonkezelésébe adott nem lakáscélú helyiségek 2013. évi felújítási tevének elfogadására

J A V A S L A T. az ÓZDINVEST Kft. vagyonkezelésébe adott nem lakáscélú helyiségek 2013. évi felújítási tevének elfogadására J A V A S L A T az ÓZDINVEST Kft. vagyonkezelésébe adott nem lakáscélú helyiségek 2013. évi felújítási tevének elfogadására Előterjesztő: ÓZDINVEST Kft. ü g y v e z e t ő j e Ó z d, 2012. november 22.

Részletesebben

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Mészáros János A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Álom és valóság Nulladik mese Megcsörrent a telefonom (1) első mese: Tűzgátló ablak(ok)ra van szükség.

Részletesebben

I.Fejezet Az Önkormányzat által képzett lakóközösségi alap felhasználásáról.

I.Fejezet Az Önkormányzat által képzett lakóközösségi alap felhasználásáról. Budapest Fıváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat képviselı-testületének a lakóközösségi tulajdonban lévı lakóépületek felújítási támogatásról szóló 10/2009. (IV.24.), 12/2008. (IV.18.), 6/2007. (II.23.)

Részletesebben

Hódos Imre Sportcsarnok Vizesblokkok Átalakítása 4028 Debrecen, Kassai út 46. Villamos tervfejezet

Hódos Imre Sportcsarnok Vizesblokkok Átalakítása 4028 Debrecen, Kassai út 46. Villamos tervfejezet Hódos Imre Sportcsarnok Vizesblokkok Átalakítása 4028 Debrecen, Kassai út 46. Villamos tervfejezet Az építmény címe: Debrecen, Kassai u. 46. 1 O l d a l Műszaki leírás Tervezői Nyilatkozat Tűzvédelemi

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2006. (VIII. 11.) rendelete

Budakeszi Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2006. (VIII. 11.) rendelete Budakeszi Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2006. (VIII. 11.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiafelhasználást csökkentı korszerősítésének és környezetük felújításának

Részletesebben

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm-tól Bruttó Ft/nm-tól

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm-tól Bruttó Ft/nm-tól Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó 192.000Ft/nm-tól Bruttó 220.000Ft/nm-tól Munkafolyamat Beépített anyagok Beépített anyagok Előkészítés Alapozás Lábazati kiemelés + szigetelés Vasalt aljzat

Részletesebben

ŐSZI FÉNY INTEGRÁLT GONDOZÁSI KÖZPONT ÉS SÁRGA RÓZSA IDŐSEK KLUBJA H 1046 Budapest, Tungsram utca 9. Hrsz: 76331/146 Építész műszaki leírás 1

ŐSZI FÉNY INTEGRÁLT GONDOZÁSI KÖZPONT ÉS SÁRGA RÓZSA IDŐSEK KLUBJA H 1046 Budapest, Tungsram utca 9. Hrsz: 76331/146 Építész műszaki leírás 1 1 TARTALOM 1. ALÁÍRÓ LAP 2. INGATLAN ADATOK 3. ELŐZMÉNYEK 4. ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS 5. TERVLAPOK É 01 TETŐFELÜLNÉZET M 1:100 É 02 FÉNYKÉPDOKUMENTÁCIÓ I. É 03 FÉNYKÉPDOKUMENTÁCIÓ II. 2 ALÁÍRÓ LAP Terv:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS A PNSZ kiviteli munkái 1 rész: PNSZ nézőtér kupola födém és díszletraktár födém tartószerkezeti stabilizáció kiviteli munkái VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS 1. számú módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/101

Részletesebben

Kisméretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció

Kisméretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció Kisméretű családi ház eti-műszaki dokumentáció Építtető...... É... dátum... V R E T A T N MI A mintatervet Bártfai Szabó Gábor építész tervei alapján a Magyar Kamara megbízásából a Budapesti Műszaki és

Részletesebben

Budapest XVI. kerületben a Mezőőri Szolgálat telephelyének részleges felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról

Budapest XVI. kerületben a Mezőőri Szolgálat telephelyének részleges felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról Budapest XVI. kerületben a Mezőőri Szolgálat telephelyének részleges felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/228 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény

Részletesebben

hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárás Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata közbeszerzési eljárása ellen

hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárás Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata közbeszerzési eljárása ellen a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság Elnöke által hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárás Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata közbeszerzési eljárása ellen Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről

ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről ELŐTERJESZTÉS A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási Bizottsága 2013. március 18-án tartott ülésén, a 2013. évi intézmény-felújítás

Részletesebben

Anyagkimutatás (építészet és statika)

Anyagkimutatás (építészet és statika) SZENT IMRE TEMPLOM, PLÉBÁNIA ÉS KÖZÖSSÉGI HÁZ 2071 PÁTY, TEMPLOM TÉR 1. - HRSZ.: 884/5 Tervezı: 4ARCh ÉPÍTÉSZCSOPORT 1132 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 6. TEL/FAX: 239-1505 GUTOWSKI ROBERT ÉPÍTÉSZ, 2071 PÁTY,

Részletesebben