I. kategória Elődöntő forduló
|
|
- Nikolett Dobosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjük megoldani, kizárólag kézzel, olvashatóan írt megoldásokat fogadunk el. Ha egy feladat nem fér ki egy lapra, az adott feladat megoldását tartalmazó lapokat postai beadás esetén (lásd később) tűzzétek össze. Minden lap jobb felső sarkában jól látható módon fel kell tüntetni a versenyző regisztrációkor kapott azonosítóját és kategóriáját, valamint a feladat számát. Átláthatatlanul, vagy nem kellő alapossággal kidolgozott, illetve olvashatatlan megoldásokat jó végeredmény esetén sem fogadunk el. A postai úton leadott megoldások esetén a borítékra írják rá, hogy Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny, valamint fel kell tüntetni a versenyző(k) regisztrációkor kapott azonosítóját és kategóriáját. A nem postai úton (elektronikusan) beadott feladatokat kizárólag szkennelt formában, pdf fájlként tudjuk elfogadni, a korábbi irányelvek betartásával, az olahverseny@gmail.com címre küldve. A dokumentum neve tartalmazza a versenyző azonosítóját, illetve kategóriáját. (pl.: Fordulo3_ABC123_II_kat.pdf) Amennyiben a szkennelt kép a nyomtatás után nem jól látható, azaz rossz minőségben lett beolvasva, a megoldást nem áll módunkban értékelni. Az tárgya tartalmazza a MEGOLD_1_KAT; MEGOLD_2_KAT vagy MEGOLD_3_KAT betűkombinációk egyikét, a versenyzők kategóriájának megfelelően, mert ez alapján lesznek válogatva! A megoldásokat tartalmazó ekbe NE írjatok megválaszolandó kérdést! Kizárólag azok a feladatlapok kerülnek értékelésre, amelyek borítékán a postai bélyegző nem későbbi az adott forduló határidejénél, elektronikus leadás esetén pedig a határidő napján 23:59-ig beérkeztek. Kérdéseiteket az olahverseny@gmail.com címen tehetitek fel. Az tárgya tartalmazza a KÉRDÉS szót! Jó munkát és sok sikert kívánnak a verseny szervezői! 1 / 6 oldal
2 A feladatsorokat lektorálta: Dóbéné Cserjés Edit Együttműködő partnerek: Támogatók: 2 / 6 oldal
3 Feleltválasztós kérdések (10 p) Készíts egy táblázatot a feladatok számából és a hozzájuk tartozó helyes válasz betűjeléből, ezek egy külön lapra kerüljenek! 1. Ha cink-jodid oldatát elektrolizáljuk a) a cink-ionok a katódon oxidálódnak. b) a jodid-ionok elektront vesznek fel az anódon. c) a cink-ionok az anódon, a jodid-ionok a katódon semlegesítődnek. d) a cink-ionok redukálódnak, a jodid-ionok oxidálódnak. 2. A kénsavval kapcsolatos alábbi állítások közül melyik hibás? a) A tömény kénsav a vas tárgyakat maradéktalanul feloldja. b) A tömény kénsav nagy hőfejlődés közben elegyedik vízzel. c) Ha tömény kénsavat kell vízzel hígítani, mindig a savat kell óvatosan, vékony sugárban a vízbe önteni kevergetés közben. d) A tömény kénsav a szerves vegyületeket elszenesíti. 3. Az alkoholok és a nátrium a) nem lépnek reakcióba. b) nátrium-hidroxidot képeznek. c) hidrogénfejlődés közben reagálnak egymással. d) molekulavegyületet alkotnak egymással. 4. Az alábbiak közül melyik nem esszenciális aminosav? a) glutamin b) triptofán c) metionin d) fenil-alanin 5. Milyen formában található meg az etén az élőlényeknél? a) A bélgáz egyik fő alkotója. b) Növények érési hormonja. c) A növények salakanyagának egyik alkotója. d) Az állatok polietilént állítanak elő belőle. 3 / 6 oldal
4 6. Milyen vegyületet kellene a lángba szórni, hogy a Harry Potter filmekből ismert Tűz Serlegének jellegzetes kék lángját kapjuk? a) cézium-klorid b) nátrium-karbonát c) magnézium-oxid d) vas-szulfát 7. Melyik az a fém az alábbiak közül, amelyik szén-dioxidban is tud égni? a) alumínium b) titán c) magnézium d) arany 8. A nátrium-kloridon kívül mely szervetlen sókat érezzük sósnak? a) NaHCO3 b) MgSO4 c) KCl d) Kalcium-ciklamát 9. A szárazjég közismert anyag, filmeknél, illúziókeltésnél gyakran használják. Hőmérséklete -70 C körül van és úgynevezett Dewar-edényben tárolják. Mi történik, ha a szárazjeget hosszabb ideig csupasz kezünkben tartjuk? a) Elolvad. b) Nem történik semmi. c) A szublimáláskor fejlődő gáz felmelegíti kezünket. d) Égési sérülést szenvedünk. 10. Az alábbiak közül mi adja a kávé illatát? a) 2-furil-metántiol b) koffein c) gamma-amino-vajsav d) ribóz 4 / 6 oldal
5 Gondolatkísérletek (12 p) A gondolkodtató kérdések megoldásai egy külön lapra kerüljenek! 1. Desztilláló Donatella az első anyag-kimutatási feladatán hibát hibára halmozott. A kiadott fehér, porszerű anyag egy részét először vízben próbálta meg feloldani, ami nem ment neki. Ekkor az oldathoz 10%-os kénsav oldatot adott. Ekkor gázfejlődést tapasztalt, azonban a keletkező oldat még mindig zavaros volt. (I) Új szilárd mintát sósavban pezsgés kíséretében sikerült feloldania. (II). A keletkező tiszta oldathoz ólom-nitrátot adva fehér csapadék keletkezett. (III) Donatella a fejét vakarta, majd megpróbálta azonosítani a savas oldáskor fejlődő gázt: új szilárd mintát sósavban oldott, a fejlődő gázt bárium-hidroxid oldatba vezette, amiben ennek hatására fehér csapadék keletkezett. (IV) A szilárd minta maradékának megvizsgálta a lángfestését, ami téglavörös volt. Mi volt a kiadott anyag? Írd fel a számozott reakciók egyenletét! (7p) 2. Rektifikáló Roland az első anyagkimutatásán nagyon szerencsésnek érezte magát, ugyanis a kiadott fehér kristályos ionvegyületet elmondása szerint három kísérlettel azonosítani tudta. Az első kísérletben a lángfestést vizsgálta, ami fakóibolya színű volt. A második kísérletben a szilárd anyagra reagens salétromsav oldatot cseppentett. Nem tapasztalt reakciót. A harmadik kísérletben ismét vízben oldotta az anyagot majd a kémcsőbe néhány csepp bárium-hidroxid oldatot adagolt. Fehér csapadék keletkezett. A beadott megoldása azonban helytelen volt. A fenti három kísérlet alapján mely két anyagra szűkítette le Roland a kört? Hogyan tudta volna egyértelműen megmondani Roland, hogy melyik anyagot kapta ki? (5p) 5 / 6 oldal
6 Számolási példák (15 p) A számolási példák megoldásai külön-külön lapokra kerüljenek! 1. A vegyészek szabadidejükben különböző savakkal és lúgokkal kísérleteznek. a. Segíts nekik kiszámolni a kapott ph-t, ha 13,4 cm 3 0,1 mol/dm 3 koncentrációjú NaOH oldathoz 5,20 cm 3, 0,2 mol/dm 3 koncentrációjú HCl oldatott adtak hozzá! (4p) (A térfogatok összeadhatók.) b. A kísérletezés közben egyikük talált egy 0,05 mol/dm3 koncentrációjú benzoesav (Ks= 6, ) oldatot. Mennyi az oldat pontos ph-ja? (3p) 2. Víz kén-hidrogén tartalmának meghatározására 0,5000 liter mintából szén-dioxiddal kihajtjuk a kénhidrogént, majd 50,00 ml brómos vízbe vezetjük. A reakció után kénsav, HBr, és fölös mennyiségű bróm marad vissza, melyet kiforralunk. Ekkor eltávozik a fölös szén-dioxid is. Az oldatot NaOH-dal megtitrálva 28,79 ml a fogyás. A titráláshoz használt lúg 10,68 ml-e pontosan 10,00 ml 0,1000 mol/dm 3 -s sósavval reagál. Hány mg kénhidrogént tartalmazott a vízminta? (M(H2S)=34,08 g/mol) (8p) 6 / 6 oldal
Kérdéseiteket az címen tehetitek fel. Az tárgya tartalmazza a KÉRDÉS szót!
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjük megoldani, kizárólag kézzel,
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik:
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjünk megoldani, kizárólag kézzel,
I. kategória Selejtező forduló
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjünk megoldani, kizárólag kézzel,
Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion
Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve.. Szulfátion
I. kategória Középdöntő forduló
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjük megoldani, kizárólag kézzel,
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT I. Egyszerű választásos teszt Karikázza be az egyetlen helyes, vagy egyetlen helytelen választ! 1. Hány neutront tartalmaz a 127-es tömegszámú, 53-as rendszámú jód izotóp? A) 74
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
Minta feladatsor. Az ion képlete. Az ion neve O 4. Foszfátion. Szulfátion CO 3. Karbonátion. Hidrogénkarbonátion O 3. Alumíniumion. Al 3+ + Szulfidion
Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve Foszfátion Szulfátion
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004.
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2013. február 20. 8. évfolyam A feladatlap megoldásához kizárólag periódusos rendszert és elektronikus adatok tárolására nem alkalmas zsebszámológép
Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő
9. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13. E 18. D 4. B 9. D 14. A 19. C 5. C 10. E 15. A 20. C Összesen: 20 pont
A 2004/2005. tanévi rszágos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai KÉMIÁBÓL I-II. kategória I. FELADATSR 1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13.
Átláthatatlanul, vagy nem kellő alapossággal kidolgozott, illetve olvashatatlan megoldásokat jó végeredmény esetén sem fogadunk el.
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjük megoldani, kizárólag kézzel,
A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!
1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket
Vegyjel, képlet 1. Mi az alábbi elemek vegyjele: szilicium, germánium, antimon, ón, rubidium, cézium, ólom, kripton, szelén, palládium
Vegyjel, képlet 1. Mi az alábbi elemek vegyjele: szilicium, germánium, antimon, ón, rubidium, cézium, ólom, kripton, szelén, palládium 2. Mi az alábbi elemek neve: Ra, Rn, Hf, Zr, Tc, Pt, Ag, Au, Ga, Bi
KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont. HCl (1 pont) HCO 3 - (1 pont) Ca 2+ (1 pont) Al 3+ (1 pont) Fe 3+ (1 pont) H 2 O (1 pont)
KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (12 pont) Az ion neve Kloridion Az ion képlete Cl - (1 pont) Hidroxidion (1 pont) OH - Nitrátion NO
1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 14 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Az AsH 3 hevítés hatására arzénre és hidrogénre bomlik. Hány dm 3 18 ºC hőmérsékletű és 1,01 10 5 Pa nyomású AsH 3 -ből nyerhetünk 10 dm 3 40 ºC hőmérsékletű és 2,02 10 5 Pa
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Kémia II. kategória 3. forduló Budapest, 2016. március 19. 1. feladat Egy reverzibilis redoxireakció 3 óra tiszta munkaidő áll rendelkezésére,
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam
1. feladat (12 pont) Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 8. évfolyam 212 éve született a dinamó és a szódavíz feltalálója. Töltsd ki a rejtvény sorait és megfejtésül
T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály
T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés azonosítószáma és megnevezése 54 524 03 Vegyész technikus Tájékoztató
KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Kémia középszint 0613 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei Az írásbeli
Sztöchiometriai feladatok. 4./ Nagy mennyiségű sósav oldathoz 60 g 3 %-os kálcium-hidroxidot adunk. Mennyi kálciumklorid keletkezik?
1./ 12 g Na-hidroxid hány g HCl-dal lép reakcióba? Sztöchiometriai feladatok 2./ 80 g 3 %-os salétromsav hány g Na-hidroxidot semlegesít? 3./ 55 g 8%-os kénsav oldat hány g kálium-hidroxiddal semlegesíthető?
V É R Z K A S A Y E N P
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 7. évfolyam 1. feladat (1) Írd be a felsorolt anyagok sorszámát a táblázat megfelelő helyére! fémek anyagok kémiailag tiszta anyagok
Pufferrendszerek vizsgálata
Pufferrendszerek vizsgálata Ecetsav/nátrium-acetát pufferoldat, ammonia/ammonium-klorid, ill. (nátrium/kálium) dihidrogénfoszfát/hidrogénfoszfát pufferrendszerek vizsgálata. Oldatkészítés: a gyakorlatvezető
B TÉTEL A cukor, ammónium-klorid, nátrium-karbonát kémhatásának vizsgálata A túró nitrogéntartalmának kimutatása A hamisított tejföl kimutatása
2014/2015. B TÉTEL A cukor, ammónium-klorid, nátrium-karbonát kémhatásának vizsgálata A kísérleti tálcán lévő sorszámozott eken három fehér port talál. Ezek: cukor, ammónium-klorid, ill. nátrium-karbonát
EGYÉB GYAKORLÓ FELADATOK Összetétel számítás
EGYÉB GYAKORLÓ FELADATOK Összetétel számítás 1. Mekkora tömegű NaOH-ot kell bemérni 50 cm 3 1,00 mol/dm 3 koncentrációjú NaOH-oldat elkészítéséhez? M r (NaCl) = 40,0. 2. Mekkora tömegű KHCO 3 -ot kell
Hulladékos csoport tervezett időbeosztás
Hulladékos csoport tervezett időbeosztás 3. ciklus: 2012. január 16 február 27. január 16. titrimetria elmélet (ismétlés) A ciklus mérései: sav bázis, komplexometriás, csapadékos és redoxi titrálások.
Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló. A feladatok megoldása
Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló A feladatok megoldása Az értékelés szempontjai Csak a hibátlan megoldásokért adható a teljes pontszám. Részlegesen jó megoldásokat a részpontok alapján kell pontozni.
3. feladat. Állapítsd meg az alábbi kénvegyületekben a kén oxidációs számát! Összesen 6 pont érhető el. Li2SO3 H2S SO3 S CaSO4 Na2S2O3
10. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
1. mintatétel. A) Elektrolízis vizes oldatokban
1. mintatétel A) Elektrolízis vizes oldatokban Értelmezze az egyes elektródokon bekövetkező kémiai változásokat az alábbi oldatok, grafit elektródok között végzett elektrolízise esetén: réz(ii)-szulfát-
Kémia OKTV I. kategória II. forduló A feladatok megoldása
ktatási ivatal Kémia KTV I. kategória 2008-2009. II. forduló A feladatok megoldása I. FELADATSR 1. A 6. E 11. A 16. C 2. A 7. C 12. D 17. B 3. E 8. D 13. A 18. C 4. D 9. C 14. B 19. C 5. B 10. E 15. E
a) 4,9 g kénsavat, b) 48 g nikkel(ii)-szulfátot, c) 0,24 g salétromsavat, d) 65 g vas(iii)-kloridot?
2.2. Anyagmennyiség-koncentráció 1. Hány mol/dm 3 koncentrációjú az az oldat, amelynek 200 cm 3 -ében 0,116 mol az oldott anyag? 2. 2,5 g nátrium-karbonátból 500 cm 3 oldatot készítettünk. Számítsuk ki
Curie Kémia Emlékverseny 9. évfolyam III. forduló 2018/2019.
A feladatokat írta: Név: Pócsiné Erdei Irén, Debrecen... Lektorálta: Iskola: Kálnay Istvánné, Nyíregyháza... Beküldési határidő: 2019. január 07. Curie Kémia Emlékverseny 9. évfolyam III. forduló 2018/2019.
Fizikai tulajdonságai: Tapasztalat: Magyarázat: Kémiai tulajdonságai: Előállítása: 1. laboratóriumban: 2. iparban:
1. Kísérlet : Hidrogén kimutatása, égése Szükséges anyagok: egy darab cink, sósav Szükséges eszközök: kémcső, cseppentő, gyújtópálca Végrehajtás: a, A kémcsőbe tedd bele a cinkdarabot, majd csepegtess
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2003.
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATK 2003. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt
Számítások ph-val kombinálva
Bemelegítő, gondolkodtató kérdések Igaz-e? Indoklással válaszolj! A A semleges oldat ph-ja mindig éppen 7. B A tömény kénsav ph-ja 0 vagy annál is kisebb. C A 0,1 mol/dm 3 koncentrációjú sósav ph-ja azonos
Kooperatív csoportmunkára épülő kémiaóra a szilárd anyagok rácstípusainak vizsgálatára
Kooperatív csoportmunkára épülő kémiaóra a szilárd anyagok rácstípusainak vizsgálatára Ez az óra összefoglalásra és számonkérésre is épült. A diákok már tanultak a különböző rácstípusokról és gyakorlati
A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: .. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter
A feladatokat írta: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: Kódszám:.. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter 2011. május 14. Curie Kémia Emlékverseny 8. évfolyam Országos döntő 2010/2011.
8. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004.
8. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004. Kedves Versenyző! Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő kilenc feladat megoldására 90 perc áll
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály. 2. feladat:... pont. 3. feladat:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
1) Standard hidrogénelektród készülhet sósavból vagy kénsavoldatból is. Ezt a savat 100-szorosára hígítva, mekkora ph-jú oldatot nyerünk?
Számítások ph-val kombinálva 1) Standard hidrogénelektród készülhet sósavból vagy kénsavoldatból is. Ezt a savat 100-szorosára hígítva, mekkora ph-jú oldatot nyerünk? Mekkora az eredeti oldatok anyagmennyiség-koncentrációja?
Az oldatok összetétele
Az oldatok összetétele Az oldatok összetételét (töménységét) többféleképpen fejezhetjük ki. Ezek közül itt a tömegszázalék, vegyes százalék és a mólos oldat fogalmát tárgyaljuk. a.) Tömegszázalék (jele:
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004.
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos dönt. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály. 2. feladat:... pont. 3. feladat:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos dönt Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyz azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2008.
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2008. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
Főzőpoharak. Desztillált víz. Vegyszeres kanál Üvegbot Analitikai mérleg Fűthető mágneses keverő
KÉMIA TÉMAHÉT 2015 Előzetes feladatok A projekt napokat megelőzően két alkalommal ült össze hat fős csoportunk. Az első alkalommal (márc.02.) Likerné Pucsek Rózsa tanárnő kiosztotta az elkészítendő feladatokat.
2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló KÉMIA. I. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató
ktatási Hivatal 2018/2019. tanévi rszágos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló KÉMIA I. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató + 1. PF6 < NF3 < NF4 = BF4 < BF3 hibátlan sorrend: 2 pont 2. Fe
7. osztály Hevesy verseny, megyei forduló, 2003.
Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető legyen! A feladatok megoldásához használhatod a periódusos
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VEGYÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
VEGYÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1. feladat Összesen 17 pont A) 2-klór-2-metilpropán B) m(tercbutil-alkohol) = 0,775 10 = 7,75 g n(tercbutil-alkohol)
g-os mintájának vizes oldatát 8.79 cm M KOH-oldat közömbösíti?
H1 H2 H3 H4 H5 1. Ismeretlen koncentrációjú kénsavoldat 10.0 cm 3 -éből 100.0 cm 3 törzsoldatot készítünk. A törzsoldat 5.00-5.00 cm 3 -es részleteit 0.1020 mol/dm 3 koncentrációjú KOH-oldattal titrálva
*, && #+& %-& %)%% & * &% + $ % !" #!$"" #%& $!#!'(!!"$!"%#)!!!*
! "#$% &'(&&)&&) % *'&"#%+#&) *, && #+& %-& %)%% & * &% + "#$%%(%((&,)' %(%(&%, & &% +$%,$. / $ %)%*)* "& 0 0&)(%& $ %!" #!$"" #%& $!#!'(!!"$!"%#)!!!* 1234 5151671345128 51 516 5 " + $, #-!)$. /$#$ #'0$"!
Általános Kémia GY, 2. tantermi gyakorlat
Általános Kémia GY, 2. tantermi gyakorlat Sztöchiometriai számítások -titrálás: ld. : a 2. laborgyakorlat leírásánál Gáztörvények A kémhatás fogalma -ld.: a 2. laborgyakorlat leírásánál Honlap: http://harmatv.web.elte.hu
Ecetsav koncentrációjának meghatározása titrálással
Ecetsav koncentrációjának meghatározása titrálással A titrálás lényege, hogy a meghatározandó komponenst tartalmazó oldathoz olyan ismert koncentrációjú oldatot adagolunk, amely a reakcióegyenlet szerint
6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2.
6. változat Az 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Jelöld meg azt a sort, amely helyesen
Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő Kód
Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő 11. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny
O k t a t á si Hivatal
k t a t á si Hivatal I. FELADATSR 2013/2014. tanévi rszágos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló KÉMIA I. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató A következő kérdésekre az egyetlen helyes választ
VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola
A versenyző kódja:... VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 48-54. XV. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI
1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 12 pont. 3. feladat Összesen: 14 pont. 4. feladat Összesen: 15 pont
1. feladat Összesen: 8 pont Az autók légzsákját ütközéskor a nátrium-azid bomlásakor keletkező nitrogéngáz tölti fel. A folyamat a következő reakcióegyenlet szerint játszódik le: 2 NaN 3(s) 2 Na (s) +
Ivóvíz savasságának meghatározása sav-bázis titrálással (SGM)
Ivóvíz savasságának meghatározása sav-bázis titrálással (SGM) I. Elméleti alapok: A vizek savasságát a savasan hidrolizáló sók és savak okozzák. A savasságot a semlegesítéshez szükséges erős bázis mennyiségével
B TÉTEL A túró nitrogéntartalmának kimutatása A hamisított tejföl kimutatása A keményítő kimutatása búzalisztből
2011/2012. B TÉTEL A túró nitrogéntartalmának kimutatása A kémcsőben levő túróra öntsön tömény nátrium-hidroxid oldatot. Melegítse enyhén! Jellegzetes szagú gáz keletkezik. Tartson megnedvesített indikátor
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
Érettségi kísérletek kémiából 2012.
Érettségi kísérletek kémiából 2012. 1. Két óraüvegen tejföl található, az egyik lisztezett. A tálcán lévő anyagok segítségével azonosítsa a lisztezett tejfölt! Válaszát indokolja! 2 db óraüveg Lugol-oldat
7. Kémia egyenletek rendezése, sztöchiometria
7. Kémia egyenletek rendezése, sztöchiometria A kémiai egyenletírás szabályai (ajánlott irodalom: Villányi Attila: Ötösöm lesz kémiából, Példatár) 1.tömegmegmaradás, elemek átalakíthatatlansága az egyenlet
1. Melyik az az elem, amelynek csak egy természetes izotópja van? 2. Melyik vegyület molekulájában van az összes atom egy síkban?
A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatlapja KÉMIA (II. kategória) I. FELADATSOR 1. Melyik az az elem, amelynek csak egy természetes izotópja van? A) Na
1. feladat Összesen: 18 pont. 2. feladat Összesen: 9 pont
1. feladat Összesen: 18 pont Különböző anyagok vízzel való kölcsönhatását vizsgáljuk. Töltse ki a táblázatot! második oszlopba írja, hogy oldódik-e vagy nem oldódik vízben az anyag, illetve ha reagál,
Kémia OKTV 2005/2006. II. forduló. Az I. kategória feladatlapja
Kémia OKTV 2005/2006 II. forduló Az I. kategória feladatlapja Kémia OKTV 2005/2006. II. forduló 2 T/15/A I. FELADATSOR Az I. feladatsorban húsz kérdés szerepel. Minden kérdés után 5 választ tüntettünk
HEVESY GYÖRGY ORSZÁGOS KÉMIAVERSENY
MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT HEVESY GYÖRGY ORSZÁGOS KÉMIAVERSENY A megyei (fővárosi) forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:...
Nátrium és Kalcium részösszefoglaló feladatlap
Nátrium és Kalcium részösszefoglaló feladatlap 1. Írd le a következő elemek és vegyületek kémiai nevét: 1.NaOH, 2.Ca, 3.Mg, 4.CaCO 3, 5.NaCl, 6.Na 2 CO 3 7.CaSO 4, 8.Ca(OH) 2, 9.CaO, 10CO 2, 11.HCl, 12.Na,
Környezeti analitika laboratóriumi gyakorlat Számolási feladatok áttekintése
örnyezeti analitika laboratóriumi gyakorlat Számolási feladatok áttekintése I. A számolási feladatok megoldása során az oldatok koncentrációjának számításához alapvetıen a következı ismeretekre van szükség:
T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny
T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2009.
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2009. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthet legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhet
A tételek: Elméleti témakörök. Általános kémia
A tételek: Elméleti témakörök Általános kémia 1. Az atomok szerkezete az atom alkotórészei, az elemi részecskék és jellemzésük a rendszám és a tömegszám, az izotópok, példával az elektronszerkezet kiépülésének
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal I. FELADATSOR 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló KÉMIA II. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató A következő kérdésekre az egyetlen helyes
1. feladat Összesen: 15 pont. 2. feladat Összesen: 10 pont
1. feladat Összesen: 15 pont Vizsgálja meg a hidrogén-klorid (vagy vizes oldata) reakciót különböző szervetlen és szerves anyagokkal! Ha nem játszódik le reakció, akkor ezt írja be! protonátmenettel járó
1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 15 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Határozza meg, hogy hány gramm levegő kerül egy átlagos testtömegű felnőtt tüdejébe, ha tudjuk, hogy a tüdő kapacitása,8, a test hőmérséklete 7,0 º, a légnyomás értéke pedig
Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz!
Összefoglalás Víz Természetes víz. Melyik anyagcsoportba tartozik? Sorolj fel természetes vizeket. Mitől kemény, mitől lágy a víz? Milyen okokból kell a vizet tisztítani? Kémiailag tiszta víz a... Sorold
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február 12. Munkaidő: 60 perc 8. évfolyam
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2014. február 12. Munkaidő: 60 perc 8. évfolyam A feladatlap megoldásához kizárólag periódusos rendszer és elektronikus adatok tárolására nem alkalmas
Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban
Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban Disszociációs egyensúlyi állandó HAc H + + Ac - ecetsav disszociációja [H + ] [Ac - ] K sav = [HAc] NH 4 OH NH 4 + + OH - [NH + 4 ] [OH - ] K bázis = [ NH 4 OH] Ammóniumhidroxid
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000
Megoldás 000. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 000 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A NITROGÉN ÉS SZERVES VEGYÜLETEI s s p 3 molekulák között gyenge kölcsönhatás van, ezért alacsony olvadás- és
1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont
1. feladat Összesen: 8 pont 150 gramm vízmentes nátrium-karbonátból 30 dm 3 standard nyomású, és 25 C hőmérsékletű szén-dioxid gáz fejlődött 1800 cm 3 sósav hatására. A) Írja fel a lejátszódó folyamat
E1 E2 E3 E4 E5 E6 E7
E1 E2 E3 E4 E5 E6 E7 1. Mekkora tömegű konyhasóra van szükség, hogy annak tömény kénsavas reakciójával egy 500 cm 3 térfogatú lombikot 30 o C-os 0.105 MPa nyomású HCl gázzal töltsünk meg, ha a reakció
1.1. Reakciósebességet befolyásoló tényezők, a tioszulfát bomlása
2. Laboratóriumi gyakorlat A laborgyakorlatok anyagát összeállította: dr. Pasinszki Tibor egyetemi tanár 1.1. Reakciósebességet befolyásoló tényezők, a tioszulfát bomlása A reakciósebesség növelhető a
a réz(ii)-ion klorokomplexének előállítása...
Általános és szervetlen kémia Laborelőkészítő előadás IX-X. (2008. október 18.) A réz(i)-oxid és a lecsapott kén előállítása Metallurgia, a fém mangán előállítása Megfordítható redoxreakciók Szervetlen
2011/2012 tavaszi félév 3. óra
2011/2012 tavaszi félév 3. óra Redoxegyenletek rendezése (diszproporció, szinproporció, stb.); Sztöchiometria Vegyületek sztöchiometriai együtthatóinak meghatározása elemösszetétel alapján Adott rendezendő
7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004.
7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
Kémia OKTV II. forduló. A feladatok megoldása
Oktatási Hivatal Kémia OKTV 2007-2008. II. forduló A feladatok megoldása I. FELADATSOR (közös) 1. C 6. D 11. D 16. B 2. E 7. C 12. B 17. B 3. E 8. A 13. E 18. E 4. A 9. B 14. C 19. A 5. D 10. A 15. D 20.
Anyagismereti feladat! A laborgyakorlatok anyagát összeállította: dr. Pasinszki Tibor egyetemi tanár
Meghatározandó egy ionos szervetlen anyag. Anyagismereti feladat! A laborgyakorlatok anyagát összeállította: dr. Pasinszki Tibor egyetemi tanár Lehetséges ionok: NH 4 +, Li +, Na +, K +, Mg 2+, Ca 2+,
Az 2008/2009. tanévi ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY első (iskolai) fordulójának. feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L
ktatási Hivatal Az 2008/2009. tanévi RSZÁGS KÖZÉPISKLAI TANULMÁNYI VERSENY első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L Az értékelés szempontjai Egy-egy feladat összes pontszáma a részpontokból
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2004.
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2004. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyz jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyz jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Kémia II. kategória 3. forduló Budapest, 2016. március 19. 1. feladat Egy reverzibilis redoxireakció 3 óra tiszta munkaidő áll rendelkezésére,
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Kémia II. kategória 3. forduló 1. feladat Budapest, 2018. március 24. Nátrium-perkarbonát összetételének meghatározása A feladat elvégzésére
Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás IX-X.
Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás IX-X. A réz(i)-oxid és a lecsapott kén előállítása Metallurgia, a fém mangán előállítása Megfordítható redoxreakciók Szervetlen vegyületek hőbomlása
1. feladat Összesen: 7 pont. 2. feladat Összesen: 16 pont
1. feladat Összesen: 7 pont Gyógyszergyártás során képződött oldatból 7 mintát vettünk. Egy analitikai mérés kiértékelésének eredményeként a következő tömegkoncentrációkat határoztuk meg: A minta sorszáma: