I. kategória Középdöntő forduló
|
|
- Csilla Kocsisné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjük megoldani, kizárólag kézzel, olvashatóan írt megoldásokat fogadunk el. Ha egy feladat nem fér ki egy lapra, az adott feladat megoldását tartalmazó lapokat postai beadás esetén (lásd később) tűzzétek össze. Minden lap jobb felső sarkában jól látható módon fel kell tüntetni a versenyző regisztrációkor kapott azonosítóját és kategóriáját, valamint a feladat számát. Átláthatatlanul, vagy nem kellő alapossággal kidolgozott, illetve olvashatatlan megoldásokat jó végeredmény esetén sem fogadunk el. A postai úton leadott megoldások esetén a borítékra írják rá, hogy Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny, valamint fel kell tüntetni a versenyző(k) regisztrációkor kapott azonosítóját és kategóriáját. A nem postai úton (elektronikusan) beadott feladatokat kizárólag szkennelt formában, pdf fájlként tudjuk elfogadni, a korábbi irányelvek betartásával, az olahverseny@gmail.com címre küldve. A dokumentum neve tartalmazza a versenyző azonosítóját, illetve kategóriáját. (pl.: Fordulo1_ABC123_II_kat.pdf) Amennyiben a szkennelt kép a nyomtatás után nem jól látható, azaz rossz minőségben lett beolvasva, a megoldást nem áll módunkban értékelni. Az tárgya tartalmazza a MEGOLD_1_KAT; MEGOLD_2_KAT vagy MEGOLD_3_KAT betűkombinációk egyikét, a versenyzők kategóriájának megfelelően, mert ez alapján lesznek válogatva! A megoldásokat tartalmazó ekbe NE írjatok megválaszolandó kérdést! Kizárólag azok a feladatlapok kerülnek értékelésre, amelyek borítékán a postai bélyegző nem későbbi az adott forduló határidejénél, elektronikus leadás esetén pedig a határidő napján 23:59-ig beérkeztek. Kérdéseiteket az olahverseny@gmail.com címen tehetitek fel. Az tárgya tartalmazza a KÉRDÉS szót! Jó munkát és sok sikert kívánnak a verseny szervezői! 1 / 6 oldal
2 A feladatsorokat lektorálta: Dóbéné Cserjés Edit Együttműködő partnerek: Támogatók: 2 / 6 oldal
3 Feleletválasztós kérdések (10p) Készíts egy táblázatot a feladatok számából és a hozzájuk tartozó helyes válasz betűjeléből, ezek egy külön lapra kerüljenek! 1. A fehérjék és a nukleinsavak közötti különbség, hogy: a) az egyik lánca peptidkötéseket, a másiké észterkötéseket tartalmaz b) az egyik fajspecifikus, a másik nem c) az egyik létfontosságú, a másik nem d) az egyik éterkötéseket, a másik CO-NH kötéseket tartalmaz 2. A hidrogénkötés csak olyan molekulák között alakulhat ki, amely molekulákban: a) a hidrogénatom oxigénhez vagy nitrogénhez kapcsolódik b) poláris X-H-kötés van, ahol X nagy elektronegativitású atom c) a központi atomnak nemkötő elektronpárja van d) a b) és c) válasz együtt helyes 3. Miért nő meg a szobahőmérsékletű jégecet vezetőképessége, ha egy kevés vízzel felhígítjuk? a) megnő a disszociáció sebessége b) megnő a disszociáció mértéke c) vizes közegben az ecetsav molekulák is vezetik az áramot d) a vízmolekulák is vezetik az áramot 4. A digitális technika elterjedése előtt a fényképek előhívására ezüst-vegyületeket alkalmaztak. Az alábbiakban felsorolt vegyületek közül melyik alkalmatlan a feladatra? a) AgCl b) AgBr c) AgI d) Ag2S 5. A piridin forráspontja magasabb, mint a benzolé, mert: a) nagyobb a molekulatömege, mint a benzolé b) molekulája dipólus, míg a benzolé apoláris c) vízben oldódik, a benzol pedig nem oldódik vízben d) vízben bázisként viselkedik, a benzol pedig nem bázis vízben 3 / 6 oldal
4 6. A csalánt nem szívesen fogdossa az ember, pedig jótékony hatása régóta közismert. Az emberek tartózkodásának oka a csípések okozta kellemetlen érzés, melyet a csalánszőrökben található anyagok okoznak. Az alábbiak közül főként melyik anyag okoz irritációt? a) flavonoidok b) acetil-kolin c) szerotonin d) hangyasav 7. A rézből vagy rézötvözetből készült szobrok, kupolák zöldes színét a patina okozza. Minek a keveréke? a) réz(ii)-hidroxid + réz(i)-karbonát b) réz(i)-hidroxid + réz(ii)-karbonát c) réz(i)-hidroxid + réz(i)-karbonát d) réz(ii)-hidroxid + réz(ii)-karbonát 8. A következő természetes anyagok mind színesek: béta-karotin, likopin, klorofill, mioglobin. Mely közös tulajdonságuknak köszönhető ez? a) növényi eredet b) nagy molekulatömeg c) konjugált kettős kötések d) heteroatomot tartalmaznak 9. Milyen funkciós csoportot tartalmaz a kámforfa illatanyaga? a) karbonil b) észter c) karboxil d) amino 10. A foszfor különböző formái széles körben elterjedtek a világban. Különleges felhasználási területük a monitorok világa. Érdekes, hogy egy bizonyos típus esetében a képernyőn lévő foszfor bevonat teszi láthatóvá a képet. Melyik ez? a) TFT b) LCD c) PDP d) CRT 4 / 6 oldal
5 Gondolkodtató kérdések (18p) A gondolkodtató kérdések megoldásai egy külön lapra kerüljenek! 1. Sherlock Holmes feladványt készít dr. Watsonnak. Két azonos tömegű, átlátszó üveget használva az egyiket vízzel, a másikat sebbenzinnel tölti tele. Watsonnak meg kell mondania melyik üvegben, melyik folyadék van, anélkül, hogy felbontaná az üvegeket. Segíts dr. Watsonnak a feladat megoldásában! (Semmilyen anyagot nem juttathat az üvegbe, és a folyadékokat semmilyen módon nem lehet kivenni az üvegekből) (4p) 2. Miért habzik fel a kóla elporított konyhasó hatására? (3p) 3. Miért kell felrázni a szuszpenziókból álló gyógyszereket használat előtt? (1p) 4. Miért szürke a főtt tojás sárgájának a külseje? (2p) 5. Miért érzünk meleget, ha a kezünkre lehelünk, és hideget, ha a kezünkre fújunk? (3p) 6. Miért száradnak gyorsabban a ruhák szeles időben? (3p) 7. Mi az oka annak, hogy a koktélokban az egymásra rétegezett, egymásban egyébként jól oldódó színes folyadékok jó ideig nem keverednek össze? (2p) Gondolatkísérlet (5p) A gondolatkísérlet megoldása egy külön lapra kerüljön! Kémiaóra előtt a diákok nagyon unatkoztak. Bár tudták, hogy nem szabad, egyikük mégis úgy döntött, elkezd játszani az előre előkészített anyagokkal. A Petri-csészében lévő fehér port a Bunsen-égő lángjába szórta, aminek hatására az intenzív sárga színűvé változott. A por egy másik részletét vízben oldotta. A színtelen oldathoz hozzáadott egy keveset az előkészített 2 mol/dm3-es kénsavoldatból. Szomorúan látta, hogy nem történt semmi, így félretette a kémcsövet. Újabb oldatot készített, amihez adott egy keveset a szintén előkészített Lugololdatból. Az oldat elszíntelenedett, ami nagyon tetszett neki. Ekkor csodálkozva vette észre, hogy az előbb félretett kémcsőben sárga opálos oldat keletkezett. Mi volt a fehér por? Írd fel a reakciókat! (5p) 5 / 6 oldal
6 Számolási feladat (12p) A számolási feladat megoldása egy külön lapra kerüljön! Egy kalciumot, kalcium-oxidot, kalcium-hidroxidot, illetve kalcium-karbonátot tartalmazó keverék 6,00 g-ját 20,0 tömeg%-os 1,10 g/cm 3 sűrűségű sósavoldatban feloldva a keletkező gázelegy azonos állapotú oxigénre vonatkoztatott sűrűsége 0,648. (12p) a) Milyen tömegarányban tartalmazta a minta a kalcium-karbonátot és a kalciumot? (Minden reakciót teljesnek és sztöchiometrikusnak feltételezünk) (6p) b) A még ismeretlen összetételű mintánk esetén azt szeretnénk, hogy teljesen feloldódjon a sósavban. Maximum mekkora térfogatú savoldatra lehet szükségünk? (6p) 6 / 6 oldal
Átláthatatlanul, vagy nem kellő alapossággal kidolgozott, illetve olvashatatlan megoldásokat jó végeredmény esetén sem fogadunk el.
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjük megoldani, kizárólag kézzel,
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik:
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjünk megoldani, kizárólag kézzel,
Kérdéseiteket az címen tehetitek fel. Az tárgya tartalmazza a KÉRDÉS szót!
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjük megoldani, kizárólag kézzel,
I. kategória Selejtező forduló
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjünk megoldani, kizárólag kézzel,
I. kategória Elődöntő forduló
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön lapokra kérjük megoldani, kizárólag kézzel,
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: .. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter
A feladatokat írta: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: Kódszám:.. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter 2011. május 14. Curie Kémia Emlékverseny 8. évfolyam Országos döntő 2010/2011.
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály. 2. feladat:... pont. 3. feladat:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február 12. Munkaidő: 60 perc 8. évfolyam
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2014. február 12. Munkaidő: 60 perc 8. évfolyam A feladatlap megoldásához kizárólag periódusos rendszer és elektronikus adatok tárolására nem alkalmas
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
6. Melyik az az erős oxidáló- és vízelvonó szer, amely a szerves vegyületeket is roncsolja?
10. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
Curie Kémia Emlékverseny 9. évfolyam III. forduló 2018/2019.
A feladatokat írta: Név: Pócsiné Erdei Irén, Debrecen... Lektorálta: Iskola: Kálnay Istvánné, Nyíregyháza... Beküldési határidő: 2019. január 07. Curie Kémia Emlékverseny 9. évfolyam III. forduló 2018/2019.
Mi a hasonlóság és mi a különbség a felsorolt kémiai részecskék között? Hasonlóság:... Különbség: atom a belőle származó (egyszerű) ion
Kedves Versenyző! 2 Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő kilenc feladat megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. A feladatokat a számítási feladatok
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Egészítse ki a két elemre vonatkozó táblázatot! A elem B elem Alapállapotú atomjának vegyértékelektron-szerkezete: 5s 2 5p 5 5s 2 4d 5 Párosítatlan elektronjainak száma: Lezárt
(2014. március 8.) TUDÁSFELMÉRŐ FELADATLAP A VIII. OSZTÁLY SZÁMÁRA
SZERB KÖZTÁRSASÁG OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM SZERB KÉMIKUSOK EGYESÜLETE KÖZSÉGI VERSENY KÉMIÁBÓL (2014. március 8.) TUDÁSFELMÉRŐ FELADATLAP A VIII. OSZTÁLY SZÁMÁRA
V É R Z K A S A Y E N P
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 7. évfolyam 1. feladat (1) Írd be a felsorolt anyagok sorszámát a táblázat megfelelő helyére! fémek anyagok kémiailag tiszta anyagok
1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 12 pont. 3. feladat Összesen: 14 pont. 4. feladat Összesen: 15 pont
1. feladat Összesen: 8 pont Az autók légzsákját ütközéskor a nátrium-azid bomlásakor keletkező nitrogéngáz tölti fel. A folyamat a következő reakcióegyenlet szerint játszódik le: 2 NaN 3(s) 2 Na (s) +
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT
KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT I. Egyszerű választásos teszt Karikázza be az egyetlen helyes, vagy egyetlen helytelen választ! 1. Hány neutront tartalmaz a 127-es tömegszámú, 53-as rendszámú jód izotóp? A) 74
Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő Kód
Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő 11. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny
T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály
T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
3. feladat. Állapítsd meg az alábbi kénvegyületekben a kén oxidációs számát! Összesen 6 pont érhető el. Li2SO3 H2S SO3 S CaSO4 Na2S2O3
10. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2013. február 20. 8. évfolyam A feladatlap megoldásához kizárólag periódusos rendszert és elektronikus adatok tárolására nem alkalmas zsebszámológép
Pufferrendszerek vizsgálata
Pufferrendszerek vizsgálata Ecetsav/nátrium-acetát pufferoldat, ammonia/ammonium-klorid, ill. (nátrium/kálium) dihidrogénfoszfát/hidrogénfoszfát pufferrendszerek vizsgálata. Oldatkészítés: a gyakorlatvezető
7. osztály Hevesy verseny, megyei forduló, 2003.
Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető legyen! A feladatok megoldásához használhatod a periódusos
Heterociklusos vegyületek
Szerves kémia A gyűrű felépítésében más atom (szénatomon kívül!), ún. HETEROATOM is részt vesz. A gyűrűt alkotó heteroatomként leggyakrabban a nitrogén, oxigén, kén szerepel, (de ismerünk arzént, szilíciumot,
1. Gázok oldhatósága vízben: 101 325 Pa nyomáson g/100 g vízben
1. Gázok oldhatósága vízben: 101 325 Pa nyomáson g/100 g vízben t/ 0 C 0 20 30 60 O 2 0,006945 0,004339 0,003588 0,002274 H 2S 0,7066 0,3846 0,2983 0,148 HCl 82,3 72 67,3 56,1 CO 2 0,3346 0,1688 0,1257
Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam
1. feladat (12 pont) Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 8. évfolyam 212 éve született a dinamó és a szódavíz feltalálója. Töltsd ki a rejtvény sorait és megfejtésül
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ
1 oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I A VÍZ - A víz molekulája V-alakú, kötésszöge 109,5 fok, poláris kovalens kötések; - a jég molekularácsos, tetraéderes elrendeződés,
Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő
9. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1999 (pótfeladatsor)
1999 pótfeladatsor 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1999 (pótfeladatsor) Figyelem! A kidolgozáskor tömör és lényegre törő megfogalmazásra törekedjék. A megadott tematikus sorrendet
EGYÉB GYAKORLÓ FELADATOK Összetétel számítás
EGYÉB GYAKORLÓ FELADATOK Összetétel számítás 1. Mekkora tömegű NaOH-ot kell bemérni 50 cm 3 1,00 mol/dm 3 koncentrációjú NaOH-oldat elkészítéséhez? M r (NaCl) = 40,0. 2. Mekkora tömegű KHCO 3 -ot kell
Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion
Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve.. Szulfátion
Magyar tannyelvű középiskolák VII Országos Tantárgyversenye Fabinyi Rudolf - Kémiaverseny 2012 XI osztály
1. A Freon-12 fantázianéven ismert termék felhasználható illatszerek és más kozmetikai cikkek tartályainak nyomógázaként, mert: a. nagy a párolgási hője b. szobahőmérsékleten cseppfolyós c. szagtalan és
1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont
1. feladat Összesen: 8 pont 150 gramm vízmentes nátrium-karbonátból 30 dm 3 standard nyomású, és 25 C hőmérsékletű szén-dioxid gáz fejlődött 1800 cm 3 sósav hatására. A) Írja fel a lejátszódó folyamat
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2003.
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATK 2003. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt
7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004.
7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny
T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
Osztályozó vizsgatételek. Kémia - 9. évfolyam - I. félév
Kémia - 9. évfolyam - I. félév 1. Atom felépítése (elemi részecskék), alaptörvények (elektronszerkezet kiépülésének szabályai). 2. A periódusos rendszer felépítése, periódusok és csoportok jellemzése.
Sztöchiometriai feladatok. 4./ Nagy mennyiségű sósav oldathoz 60 g 3 %-os kálcium-hidroxidot adunk. Mennyi kálciumklorid keletkezik?
1./ 12 g Na-hidroxid hány g HCl-dal lép reakcióba? Sztöchiometriai feladatok 2./ 80 g 3 %-os salétromsav hány g Na-hidroxidot semlegesít? 3./ 55 g 8%-os kénsav oldat hány g kálium-hidroxiddal semlegesíthető?
Vegyületek - vegyületmolekulák
Vegyületek - vegyületmolekulák 3.Az anyagok csoportosítása összetételük szerint Egyszerű összetett Azonos atomokból állnak különböző atomokból állnak Elemek vegyületek keverékek Fémek Félfémek Nemfémek
1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 12 pont
1. feladat Összesen: 8 pont Az autók légzsákját ütközéskor a nátrium-azid bomlásakor keletkező nitrogéngáz tölti fel. A folyamat a következő reakcióegyenlet szerint játszódik le: 2 NaN (s) 2 Na (s) + N
AZ ANYAGI HALMAZOK ÉS A MÁSODLAGOS KÖTÉSEK. Rausch Péter kémia-környezettan
AZ ANYAGI HALMAZOK ÉS A MÁSODLAGOS KÖTÉSEK Rausch Péter kémia-környezettan Hogy viselkedik az ember egyedül? A kémiában ritkán tudunk egyetlen részecskét vizsgálni! - az anyagi részecske tudja hogy kell
Curie Kémia Emlékverseny 2016/2017. Országos Döntő 9. évfolyam
A feladatokat írta: Baglyas Márton, Dunaföldvár Lektorálta: Dr. Várallyainé Balázs Judit, Debrecen Kódszám:... Curie Kémia Emlékverseny 2016/2017. Országos Döntő 9. évfolyam A feladatok megoldásához periódusos
A nemfémes elemek oxidjai közül válassz két-két példát a megadott szempontok szerint! A vegyületek képletével válaszolj!
8. osztály 1 Hevesy verseny, országos döntő, 2005. Kedves Versenyző! Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő kilenc feladat megoldására 90 perc áll
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyz jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyz jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 8. évfolyam
A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged... Lektorálta: Kovács Lászlóné, Szolnok 2019. május 11. Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 8. évfolyam A feladatok megoldásához csak
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2008.
8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2008. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000
Megoldás 000. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 000 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A NITROGÉN ÉS SZERVES VEGYÜLETEI s s p 3 molekulák között gyenge kölcsönhatás van, ezért alacsony olvadás- és
7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2002.
7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2002. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő Kód
9. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
Minta feladatsor. Az ion képlete. Az ion neve O 4. Foszfátion. Szulfátion CO 3. Karbonátion. Hidrogénkarbonátion O 3. Alumíniumion. Al 3+ + Szulfidion
Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve Foszfátion Szulfátion
KÉMIA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. Középszint
KÉMIA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. Középszint Szóbeli vizsga A témakörök ismeretének mélységét a részletes érettségi követelmény meghatározza. A zárójelben levő számok a vizsgakövetelmény megfelelő fejezetére
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997
1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A HIDROGÉN, A HIDRIDEK 1s 1, EN=2,1; izotópok:,, deutérium,, trícium. Kétatomos molekula, H 2, apoláris. Szobahőmérsékleten
Hevesy György Kémiaverseny. 8. osztály. megyei döntő 2003.
Hevesy György Kémiaverseny 8. osztály megyei döntő 2003. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 524 02 Vegyipari technikus
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 7. osztály
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
A tudós neve: Mit tudsz róla:
8. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
Hevesy verseny döntő, 2001.
7. osztály 2 Kedves Versenyző! Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő kilenc feladat megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. A feladatokat a számítási
Curie Kémia Emlékverseny 10. évfolyam országos döntő 2018/2019. A feladatok megoldásához csak periódusos rendszer és zsebszámológép használható!
A feladatokat írta: Kódszám: Horváth Balázs, Szeged Lektorálta: 2019. május 11. Széchenyi Gábor, Budapest Curie Kémia Emlékverseny 10. évfolyam országos döntő 2018/2019. A feladatok megoldásához csak periódusos
Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei
GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési
1. mintatétel. A) Elektrolízis vizes oldatokban
1. mintatétel A) Elektrolízis vizes oldatokban Értelmezze az egyes elektródokon bekövetkező kémiai változásokat az alábbi oldatok, grafit elektródok között végzett elektrolízise esetén: réz(ii)-szulfát-
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
8. Osztály. Kód. Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő
8. Osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe írd fel a verseny lebonyolításáért felelős személytől kapott kódot a feladatlap minden oldalára. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik:
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön-külön lapokra kérjünk megoldani, kizárólag
MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT
MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT XXVIII. HEVESY GYÖRGY KÁRPÁT-MEDENCEI KÉMIAVERSENY MEGYEI (FŐVÁROSI) DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA 2017/2018. tanév 7. osztály A versenyző jeligéje: Megye:... Közreműködő és
Azonosító jel: KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. október 28. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc
É RETTSÉGI VIZSGA 2009. október 28. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati KTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
3. A kémiai kötés. Kémiai kölcsönhatás
3. A kémiai kötés Kémiai kölcsönhatás ELSŐDLEGES MÁSODLAGOS OVALENS IONOS FÉMES HIDROGÉN- KÖTÉS DIPÓL- DIPÓL, ION- DIPÓL, VAN DER WAALS v. DISZPERZIÓS Kémiai kötések Na Ionos kötés Kovalens kötés Fémes
KÉMIA PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK június 6. du.
KÉMIA PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. du. I. Ha most érettségizik, az I. feladat kidolgozását karbonlapon végezze el! Figyelem! A kidolgozáskor tömör és lényegretörő megfogalmazásra
1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 14 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Az AsH 3 hevítés hatására arzénre és hidrogénre bomlik. Hány dm 3 18 ºC hőmérsékletű és 1,01 10 5 Pa nyomású AsH 3 -ből nyerhetünk 10 dm 3 40 ºC hőmérsékletű és 2,02 10 5 Pa
Vegyjel, képlet 1. Mi az alábbi elemek vegyjele: szilicium, germánium, antimon, ón, rubidium, cézium, ólom, kripton, szelén, palládium
Vegyjel, képlet 1. Mi az alábbi elemek vegyjele: szilicium, germánium, antimon, ón, rubidium, cézium, ólom, kripton, szelén, palládium 2. Mi az alábbi elemek neve: Ra, Rn, Hf, Zr, Tc, Pt, Ag, Au, Ga, Bi
Kémiai tantárgy középszintű érettségi témakörei
Kémiai tantárgy középszintű érettségi témakörei Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Összeállította: Baricsné Kapus Éva, Tábori Levente 1) témakör Mendgyelejev féle periódusos
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 16. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
g-os mintájának vizes oldatát 8.79 cm M KOH-oldat közömbösíti?
H1 H2 H3 H4 H5 1. Ismeretlen koncentrációjú kénsavoldat 10.0 cm 3 -éből 100.0 cm 3 törzsoldatot készítünk. A törzsoldat 5.00-5.00 cm 3 -es részleteit 0.1020 mol/dm 3 koncentrációjú KOH-oldattal titrálva
8. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004.
8. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004. Kedves Versenyző! Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő kilenc feladat megoldására 90 perc áll
a. 35-ös tömegszámú izotópjában 18 neutron található. b. A 3. elektronhéján két vegyértékelektront tartalmaz. c. 2 mól atomjának tömege 32 g.
MAGYAR TANNYELVŰ KÖZÉPISKOLÁK IX. ORSZÁGOS VETÉLKEDŐJE AL IX.-LEA CONCURS PE ŢARĂ AL LICEELOR CU LIMBĂ DE PREDARE MAGHIARĂ FABINYI RUDOLF KÉMIA VERSENY - SZERVETLEN KÉMIA Marosvásárhely, Bolyai Farkas
Atomszerkezet. Atommag protonok, neutronok + elektronok. atompályák, alhéjak, héjak, atomtörzs ---- vegyérték elektronok
Atomszerkezet Atommag protonok, neutronok + elektronok izotópok atompályák, alhéjak, héjak, atomtörzs ---- vegyérték elektronok periódusos rendszer csoportjai Periódusos rendszer A kémiai kötés Kémiai
A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!
1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket
1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13. E 18. D 4. B 9. D 14. A 19. C 5. C 10. E 15. A 20. C Összesen: 20 pont
A 2004/2005. tanévi rszágos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai KÉMIÁBÓL I-II. kategória I. FELADATSR 1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13.
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2004.
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2004. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2002.
KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2002. I. Útmutató! Ha most érettségizik, az I. feladat kidolgozását karbonlapon végezze el! Figyelem! A kidolgozáskor tömör és lényegre törő megfogalmazásra
1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 15 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Határozza meg, hogy hány gramm levegő kerül egy átlagos testtömegű felnőtt tüdejébe, ha tudjuk, hogy a tüdő kapacitása,8, a test hőmérséklete 7,0 º, a légnyomás értéke pedig
ELTE BOLYAI JÁNOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÉMIÁBÓL
ELTE BOLYAI JÁNOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÉMIÁBÓL 2017 1. Az atom szerkezete Az atomok, az elemek jellemzése. Az elektronszerkezet és a periódusos rendszer.
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik:
A megoldások beküldésére az alábbi útmutatás vonatkozik: A feleletválasztós, illetve gondolkodtató kérdéseket egy-egy lapra, a számolási példákat pedig külön-külön lapokra kérjünk megoldani, kizárólag
Érettségi követelmények KÉMIA tantárgyból
Érettségi követelmények KÉMIA tantárgyból Témakörök: 1. Atomszerkezet 2. Kémiai kötések 3. Molekulák és összetett ionok 4. Anyagi halmazok 5. Kémiai átalakulások 6. Hidrogén és nemesgázok 7. Halogénelemek
Az oldatok összetétele
Az oldatok összetétele Az oldatok összetételét (töménységét) többféleképpen fejezhetjük ki. Ezek közül itt a tömegszázalék, vegyes százalék és a mólos oldat fogalmát tárgyaljuk. a.) Tömegszázalék (jele:
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntı. Az írásbeli forduló feladatlapja. 7. osztály
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntı Az írásbeli forduló feladatlapja 7. osztály A versenyzı azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
KÉMIA FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK
KÉMIA FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK Atomszerkezettel kapcsolatos feladatok megoldása a periódusos rendszer segítségével, illetve megadott elemi részecskék alapján. Az atomszerkezet és a periódusos rendszer kapcsolata.
2019. április II.a, II.b
A program részben az Emberi Erőforrások Minisztériuma a megbízásából a Nemzeti Tehetség g Program éss az Emberi Támogatáskezelő által meghirdetett NTP TMV 18 0139 azonosítószámú pályázati támogatásból
1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont
1. feladat Összesen: 10 pont Egészítse ki a két elemre vonatkozó táblázatot! Megoldás Alapállapotú atomjának vegyértékelektron-szerkezete: A elem B elem 5s 5p 5 5s 4d 5 Párosítatlan elektronjainak száma:
KÖZSÉGI VERSENY KÉMIÁBÓL (2016. március 5.)
SZERB KÖZTÁRSASÁG OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM SZERB KÉMIKUSOK EGYESÜLETE KÖZSÉGI VERSENY KÉMIÁBÓL (2016. március 5.) TUDÁSFELMÉRŐ FELADATLAP A VIII. OSZTÁLY SZÁMÁRA
ph-számítás A víz gyenge elektrolit. Kismértékben disszociál hidrogénionokra (helyesebben hidroxónium-ionokra) és hidroxid-ionokra :
ph-számítás A víz gyenge elektrolit. Kismértékben disszociál hidrogénionokra (helyesebben hidroxónium-ionokra) és hidroxid-ionokra : H 2 O H + + OH -, (2 H 2 O H 3 O + + 2 OH - ). Semleges oldatban a hidrogén-ion
KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Kémia középszint 0822 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei
Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei
Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI