Csata Yavinnál. Első Epizód Topáz-bolygó, Smaragdhold. Csata Yavinnál
|
|
- Ervin Molnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bevezetés A hiperűrből egy hajó lépett ki, és közeledni kezdett a rendszer legnagyobb bolygója felé. A hajó parancsnoka végig futtatja a kezét a kezelő felületen, majd irányt vált a rendszer legnagyobb égiteste felé. A kijelzők szerint maga a bolygó teljesen lakhatatlan, mivel egy narancsszínű gázóriás, de több, mint kéttucat holddal rendelkezik. Drayton hadnagy megigazította a pilóta sapka alól kilógó szőke haját, amely valamivel hosszabb volt, mint a Birodalmi Haditengerészetnél engedélyeztek volna, de Margát nem igazán érdekelték a szabályok, amíg repülhetett. A Haditengerészethez is csak azért lépett be, mert így többféle gépet vezethetett, bár erős visszatetszést váltott ki az öntörvényű nő a Tengerészetnél. Talán ezért sem léphetett nagyobb rangfokozatba, mint hadnagy. Végig futatta a szenzorokat a legközelebb álló holdakon, míg a negyedik holdon élethez megfelelő feltételeket talált. Talán megtalálom én is a szerencsémet, és le tudok lépni innen. Gondolta, miközben a hold felé irányította az Őrzőosztályú kompot. A kaland lejátszásához mindösszesen csak a Csillagok Háborúja Szerepjáték Második Kiadására lesz szükséged. Persze ha rendelkezel a Lázadók Szövetsége Forráskönyv; Birodalom Forráskönyv; Mozi Trilógia, Felújított Változat könyveivel, de ezek nem lesznek létszükségletűek a kaland lejátszásakor. Mindössze ceruzára, radírra, és annyi hatoldalú kockára, amivel meglehetne tölteni egy jawa homokkúszót lesz szükséged. Első Epizód Topáz-bolygó, Smaragdhold A Kaland Kezdete Ha akarod, kezdheted az alábbi Olvasd fel fülszöveggel, vagy a saját szavaiddal is elkezdheted a kalandot. Megérkezés Olvasd fel az alábbiakat: A csillagok sávjai hirtelen pontokká zsugorodnak, ahogy kiléptek a hipertérből, és megjelenik előtettek egy hatalmas narancssárgabolygó. Életre kel a szubűri rádió, és Tiree elkínzott hangját halljátok benne. Elmondja, hogy a Yavin rendszerben vagytok, és a bolygó mögötti, a negyedik holdon található a bázis. A Lázadók nem tehetnek igazából mást, mint leszállnak a Yavin 4-re, mivel ideindultak. A Lázadó Bázis A vadászgépekkel a Lázadók leszállnak a Nagy Templom előtt. Olvasd fel az alábbiakat a játékosoknak: Nem éppen lágyan leteszitek a vadászokat a Nagy Templom előtt, és úgy tűnik, hogy Tiree gépe még a tiéteknél is keményebben érkezik meg. Valami baj lehet vele. Olvasd Fel Réges-rég egy messzi, messzi galaxisban A Galaktikus Polgárháború dühöng. A gonosz Galaktikus Birodalom egyre inkább jobban összeszorítja milliónyi csillagrendszeren. Míg a Lázadók Szövetsége folytatja a harcot, egyre több hatalmat és befolyást szerez az elnyomott rendszerekben. Egy maroknyi eltökélt Lázadó áttört a Bothán szülővilágon lévő blokádon, és megszerzett néhány értékes vadászgépet a Szövetség számára. Valamint megmentettek egy Lázadó ügynököt is. És most megérkeztek a Lázadók titkos támaszpontjára, melyet a Birodalomi Titkosszolgálat már hónapok óta kutat Gyorsan kiszálltok, és odasiettek hozzá. Látjátok rajta, hogy nem éppen a legjobb állapotban van. Mire kisegítitek a gépből, odaér a bázisról a kis antigrav targonca, amire felfektethetitek. A Lázadók beviszik a Tireet a templom harmadik emeletén található orvosi blokkba, ahol egy 2-1B orvos droid kezelésbe is veszi. Ekkor érkezi a helyszínre Dodonna tábornok, hogy tájékozódjon a fejleményekről. A Lázadók elmondhatják neki, hogyan kerültek a bázisra. A tábornok tudomásul veszi a karakterek nem éppen katonás jelentését, és megköszöni a segítséget, majd az egyik szárnysegédjét utasítja, hogy gondoskodjon az újdonsült Lázadók szállásáról, és ellátásáról. Ezután a Lázadók nyugodtan szétnézhetnek a massassi templomba. Persze Tiree mellett is maradhatnak, mindegy, mert a tábornok, akkor ott fogja kiadni az első parancsát a Lázadók számára. De mindenképen lesz egy-két órájuk, hogy szétnézzenek az átalakított Templomban. Az Első Feladat Bárhol legyenek is a Lázadók, utoléri őket a tábornok parancsa, hogy keressék meg őt a harmadik szinti orvosi blokkban. A Lázadók odasietnek, és jelentkeznek nála, ekkor olvasd fel: Jan Dodonna tábornok gondterhelten áll a kórteremben, és morzsolgatja őszes szakállát. Ahogy beléptek a tábornok, felétek, fordul, és halk hangon beszélni, úgy, hogy a terem másik végében fekvő Tiree ne halhassa. Örülök, hogy ilyen gyorsan jöttek. Van egy kis probléma Tiree ügynökkel. A sérüléseit tudták az orvosaink stabilizálni, de valami megmérgezhette, amit, már be tudtunk azonosítani, de jelenleg egyetlen szabad emberem sincs, akit ki tudnék küldeni a dzsungelbe, hogy keressen massassi fát. Amennyiben lenne virágunk, akkor a teájából segíthetnénk Tireen. Önöket kell megkérnem, hogy menjenek, és keressenek virágot, mert csak így gyógyulhat meg Tiree. Feltételezhető, hogy a Lázadók nem mondanak nemet Dodonna tábornoknak, és elindulnak Tireenak massassi virágot szedni, még ha nem is tudják milyen az. Persze Dodonna sem igazán tudja, csak azt, hogy ezen a bolygón meg talál- 1
2 ható; és hogy a már megmentett lázadó ügynöknek szüksége van rá. A Lázadókat felfegyverzik minden szükséges felszereléssel, és fegyverrel. Ami a Csillagok Háborúja Szerepjáték Nyolcadik Fejezetében megtalálható felszerelés, és fegyver: Sugárpisztoly, nehéz sugárpisztoly, sugárkarabély, repeszgránát, kés, páncélmellény, légzőmaszk, adóvevő, fényrúd, makrotávcső, gyógycsomag, valamint a fegyverekhez legalább két teli tár. Ha mindenüket összeszedték, akkor elindulhatnak a küldetésre, Yavin dzsungelébe. A Yavin Dzsungelében A Lázadók neki indulnak a Yavin dzsungelének, hogy gyógyszert hozzanak Tireenak. Az erdő sűrű, és nehezen járható, de élettel teli. A Lázadók dobhatnak óránként egy Erő, vagy kitartás-dobást, Könnyű nehézségre. Ha elrontják, akkor Kábult fokozatot kell figyelembe venni, az illetőnél addig, amíg le nem pihen egy órára. Ez halmozódik, tehát, ha már a második dobást rontja el, akkor már 2D-vel fog minden próbára dobni a Lázadó. Miután annyi próbát elrontott, mint az Erő főjellemzője D előtti szám, le kell, hogy pihejen legalább egy órára. Ekkor eltűnnek a levonások. Ha már legalább négy órája mennek az erdőben, akkor olvasd fel az alábbiakat: Lassan haladtok a Yavin dzsungelében, mikor egyszerre csak jellegzetes hang üti meg a fületeket. A sűrűben. Egy vaddisznó jellegű lény bukkan ki az aljnövényzetből, hatalmas szarvakkal a fején. Ahogy meglát benneteket, rögtön nektek ront. Minden Lázadónak tennie kell egy Érzékelés-dobást, amelyikük megdobja a Közepes nehézségi fokozatot, észreveszi, hogy három kisebb hasonló lény bújik meg a csalitosban. A yavini runyip csak a kölykeit védi. Itt a Lázadóknak kell eldönteniük, mi tesznek. Persze ez csak akkor lehetséges, ha megdobták az Érzékelés próbát. Ha mindannyian elrontották, akkor a kölyköket sem fogják észrevenni, még a harc után sem. Yavini Runyip Típus: Mocsári erszényes ÜGYESSÉG 4D ÉRZÉKELÉS 3D ERŐ 3D+2 Különleges Képességek: Szarv: Erő+1D sebzést okoznak. Mozgás: 8 Méret: 1-1,4 méter magas Csökönyösség: 4D A karakterek nem tudnak igazán jól manőverezni a magas aljnövényzetben, ezért 2 levonás az összes Ügyesség, és az összes azon alapuló jártasság dobásra. Ha a harc után tesznek egy sikeres bolygórendszer ismeret Hősies, vagy túlélés próbát Nehéz fokozatra, akkor tudni fogják, hogy a runyip húsa fogyasztható. Második Epizód Az Erdő Titkai A Massassi-fa Virága Ahogy haladnak a Lázadók előre a dzsungelbe, úgy tűnhet számukra, hogy egyre kétségbe ejtőbb a helyzet, mivel nem találják a massassi-fát, illetve annak virágát. Dobass, minden játékossal két túlélés dobást Közepes fokozatra. Ha mindkettő sikeres, akkor találtak, egy fát, ami megfelelhet a leírásnak. De a virágok, az ágak között rejtőznek, melyek legalább 100 méterre vannak a talajtól. Fel lehet mászni rá, bár nem lesz egyszerű, annyi bizonyos. Elméletileg húsz Közepes mászás/ugrás próbát kellene a felmászó karakternek tennie, de feltételezhető, hogy óvatosan mászik, így elegendő öt is. Persze, ha a Játékmester valósághűségre törekszik, akkor a játékos dobhat, akár hússzor is, mire felér a fa tetejére. Amikor felért elegendő egy Könnyű Ügyesség dobást tennie, hogy megfelelő mennyiségű virágot tud-e összeszedni, és máris indulhat lefelé. Ebben az esetben is elegendő öt Könnyű mászás/ugrás próbát letennie. Birodalmi Jelenlét Ahogy elindulnak a növénnyel vissza a Lázadók bázisára, dobass minden karakterrel egy Érzékelés, vagy fürkészésdobást Nehéz fokozatra, ha valamelyik Lázadónak van hallás módosítója kiberver, vagy faji akkor azzal a módosítóval, te dobj persze úgy, hogy a játékosok ne tudjanak róla, hogy valamit meg kellett volna hallaniuk. Ha elrontják, akkor a Birodalmiaknál a meglepetés előnye lásd a Csillagok Háborúja Szerepjáték 45. oldalán. Ha azonban sikeres a dobás, akkor tervezhetnek egy rajtaütést a Birodalmi rohamosztagosokon. Két Robogós Felderítő. Mindenre van 2D-je kivéve: Sugárfegyver 4D, pusztakezes védelem 4D, kitérés 4D, Mechanika 3D, antigravitációs jármű: robogó 3D+2, pusztakezes harc 3D. Mozgás: 10. Karakter Pont: 1. Minifegyver (3D+2), sugárvető (5D), repeszgránát (5D/4D/3D/2D), felderítő páncél (+2 fizikai és energia). Aratech 64-Y Gyors 3 Antigravitációs Szánkó. Sikló, fedezék 1/4, manőverezés 1D+2, mozgás 280; 800 km/h, karosszéria 1D+2. Fegyver: közepes sugárágyú (tűzvezérlés 2D, lőtáv 3-50/100/200, sebzés 3D), dobóháló (tűzvezérlés 1D, lőtáv 0-1/3/5 [vízszintes], 0-10/20/30 [függőleges], sebzés 6D [ionizáció]). Ez a találkozás, gondolkodásra, és aggodalomra ad okot, mivel elméletileg a Birodalom nem tud a Lázadók támaszpontjáról. A Lázadók ennél a pontnál több mindent is tehetnek, miután legyőzték a két Birodalmi felderítőt. Persze nem kell mindkettőt, vagy csak az egyiket megölniük. Ha ki akarják egyiket, vagy mindkettőt hallgatni, akkor dobniuk kell egy megfélemlítés próbát Közepes nehézségre. Megtudják, hogy a Birodalmiak nem régen érkeztek, egy cirkálóval, ami aztán tovább ugrott a rendszerből, miután a kutató egységeket kidobta. Így már csak katonák, és az őket támogató technika maradt, ami egy szakasznyi robogót takar 2
3 (Aratech 74-Z, illetve 64-Y modellek), valamint több FTSz lépegetőt. A Lázadók elvehetik a teljes felszerelésüket a két rohamosztagosnak, de a szánkóval, biztosan nem fogják tudni, visszakísérni őket a bázisukra. Bízd a játékosokra, hogyan próbálják meg elkísérni a Birodalmiakat a támaszpontjukra, ha nagyon lehetetlen ötlettel állnak elő egyszerűen vétózd meg, de ne nagyon segíts. Amint visszaérnek a bázis őrsége gondjaiba veszi a két felderítőt, és a Lázadóknak már csak a virágot kell eljuttatniuk Tiree-hoz, hogy az orvosok megfelelő gyógyszert készíthessenek belőle. Ha a Lázadók jelentik, ami a tudomásukra jutott, az egyik magasrangú tiszt szomorúan bólint. És csak ennyit mond: Tudunk róla. Sok katonát veszítettünk el, és a Birodalmiak itt bujkálnak a közelben. Ha a karakterek felajánlják, hogy levadásszák, őket Dodonna csak akkor bólint rá, ha egyáltalán nem értenek a vadászgépek vezetéséhez. De ez elég valószínűtlen, hogyha lejátszottátok a Kitörés című kalandot. Harmadik Epizód Közelgő Veszedelem Az Eligazítás Éppen az orvos jelentésére várnak, amikor egy egyenruhás tiszt tart a karakterek felé. A templom folyosóján egy Lázadó Szövetségi tiszt tart felétek, és amikor odaér mellőz minden formaságot, rögtön a tárgyra tér. Azonnal jöjjenek velem, mert fontos, bejelenteni valója van Leia Organa hercegnőnek! Tehát mégis igazak a híresztelések! A Lázadók Szövetségének az Alderaani Leia Organa szenátor az összekötője! Már mindenki összegyűlt a teremben, ahová ti is tartotok így csak az utolsó sorban tudtok állni. Nem engedhetjük, hogy a Birodalom az Alderaanhoz hasonlóan más bolygókat is elpusztítson egyetlen lövéssel! mondja a hercegnő eltökélten, bár mintha egy enyhén fátyolos lenne a hangja, mikor a szülőbolygóját említi. Meglepődtök, a Birodalmiak szétlőtték a békés Alderaant. Pedig arra a fél csillagflotta sem képes, ők pedig egyetlen lövéssel megtették ezt! Ezután, Leia hercegnő elmondja, hogy sikerült az említett űrállomás, a Halálcsillag teljes terv dokumentációját megszereznie, és már töltik le az egyik R2-es egységből, hogy a vezérkar elemezhesse. Ekkor bejön Dodonna tábornok, és beszélni kezd. Tedd be a videóba, vagy a DVD lejátszóba a filmet, és játszd le a játékosaidnak azt a rész, mikor Dodonna az eligazítást tartja. Felkészülés a Támadásra Minden karakter kap egy pilóta ruhát, és vadászgépet, a Zöld században. Az űrhajó teljesen egyére szabott is lehet. Például, a Lázadónak csak vadászgép: X-szárnyú jártassága van, bizonyos, hogy nem fog Y-szárnyú vadászgépbe beülni. Szerencsére Tiree felépült így ő is felszállhat az Arany század vezetőjének szárnysegédjeként. Sok szerencsét kíván nektek, és elindul az Y-szárnyú vadászgépe felé. Erre ti is elindultok a kijelölt helyetekhez. Amint a Lázadók elfoglalták a helyeiket, felszáll a négy vadászgép raj, és elindul a közeledő Halálcsillag felé, ahogy odaérnek mutasd meg a játékosaidnak a yavini csata első néhány képsorát, ahogy áthatolnak a védőpajzson, és támadásba lendülnek a bolygóméretű űrállomás ellen. Első Jelenet: Támadás az Ágyútornyok Ellen Ahogy végeztél a filmjelenet lejátszásával, olvasd fel, vagy meséld el az alábbiakat a játékosaidnak. Mint egy sólyomdenevér úgy csaptok el a hatalmas űrállomásra. Mire az szinte egyből válaszol, akár egy krayt sárkány, és megpróbál bennetek az apró vadászgépeitekkel együtt űrhulladékká változtatni. A Halálcsillag jelentős fegyverzettel bír, de elsősorban csatahajók ellen vannak. Bár ennek a találkozásnak az a lényege, hogy a kimondottan vadászgépek ellen épített ágyútornyokat kiiktassák a karakterek. Dobass néhány vadászgép, illetve fedélzeti fegyver jártasság-próbát a játékosokkal, mielőtt felolvasnád az alábbiakat, és látványosan meséld el, hogy az űrállomás elleni találatok hatását. De mindenképpen kilőnek két vadászt a századból a Birodalmiak. Zöld Század! Itt Zöld Vezér! halljátok a parancsnokotok Merrick Simms hangját. Mindenki tudja a dolgát. Kiiktatjuk, a tüzérségi ütegeket a hő kivezető nyílás közelében. Csak a generátorra figyeljetek. Támadás indul! A Halálcsillagon általában szektoronként csatahajó léptékben 208 turbólézer üteg, ugyanennyi nehéz turbólézer (ezek vadászgép léptékűek); 104 lézerágyú ugyancsak ennyi ionágyú, és 32 vonósugár van (ezek csatahajó léptékűek). Bővebb információkat a Csillagok Háborúja Trilógia Forráskönyv, Felújított Változatból a 145. oldaltól. Mivel ezekkel szembeszállni még Lukéknak sem sikerülne, így csak a tizedét használd, hogy könnyebben lejátszható legyen a csata, illetve a játékosok teljesíteni tudják a rájuk váró megpróbáltatásokat. Halálcsillag Tüzérek: Csatahajó fegyverzet 5D, fedélzeti fegyver 4D. Felszerelés: számítógép által vezérelt sisak (+1D minden csatahajó fegyverzet és fedélzeti fegyverdobásra) 20 Turbólézer Üteg: Tűzív: torony, legénység: 3, jártasság: fedélzeti fegyver, test: 3D (csatahajó lépték), tűzvezérlés: 1D, lőtáv: 1-5/10/15, veszteség: 5D. 20 Nehéz Turbólézer: Tűzív: torony, legénység: 4, jártasság: fedélzeti fegyver, test: 4D (csatahajó lépték), tűzvezérlés: 1D, lőtáv: 1-7/15/30, veszteség: 7D. 10 Lézerágyú: Tűzív: torony, legénység: 3, jártasság: csatahajó fegyver, test: 4D (csatahajó lépték), tűzvezérlés: 1D, lőtáv: 1-5/10/15, veszteség: 7D. 10 Ionágyú: Tűzív: torony, legénység: 4, jártasság: csatahajó fegyver, test: 4D (csatahajó lépték), tűzvezérlés: 1D, lőtáv: 1-3/7/10, veszteség: 4D. 3
4 3 Vonósugár: Tűzív: torony, legénység: 6, jártasság: csatahajó fegyver, test: 3D (csatahajó lépték), tűzvezérlés: 1D, lőtáv: 1-5/10/25, veszteség: 5D. Első Esemény: A Generátor Megtalálása A karakterek lecsapnak az állomásra. A fedélzeti számítógépbe be van táplálva a koordinátái az energiafejlesztőnek, de azt meg kell találniuk a Lázadóknak. Ezért a pilóták dobjanak egy Nehéz szenzor jártasságot; amennyiben bármelyik Lázadó karakter sikeres be tudták azonosítani az elpusztítandó építményt. Persze, ezt is védik a Birodalmiak, ezért a karaktereknek tenniük kell kettő darab járműves kitérést, egy csatahajó léptékű 6D-s támadás ellen lásd fentebb a pontos értékeket. Pontos információkat lásd a Csillagok Háborúja Szerepjáték szabálykönyv 50. oldalán a Léptékek Fejezetben. Ha sikertelen bármelyik dobás, akkor tenniük kell annyi 5D-s vadászgép elleni ellenállás-dobást a vadászgép hajóburok értékével, amennyi dobás sikertelen lett. Itt elképzelhető, hogy megsemmisül néhány vadászgép, melyeket a hősök vezetnek, de ez az epikus csatája az első filmnek. Ezt a Játékmester se felejtse el. Maga az áramfejlesztő csatahajó léptékben van, és a test értéke 4D. A Lázadók bárhogy elpusztíthatják, de körönként legalább egyszer rájuk lő, két turbólézer üteg, illetve nehéz turbólézer (mindkettő kis és közepes lőtávolságról); valamint egyszer egy turbólézer és ionágyú (az egyik kis, míg a másik közepes lőtávolságról). Ez utóbbi esetben a JM dönt, hogy melyik fegyver milyen lőtávolságról tüzel a karakterekre. Második Jelenet: Még Működő Tornyok Miután szétlőtték a karakterek a generátort, hagyj nekik egy kis időt, hogy fellélegezhessenek. De csak annyit, hogy sokként érje őket a tény, hogy ismétlőnek a tornyok rájuk, és a társaikra. Lánggömb emelkedik felszínről, amely az energiafejlesztő helyét jelzi; ezzel megnyugodtok, hogy most már nem kell a Vörös, és az Arany századnak tartania a lövegtornyoktól. Így még nehezebben találják el a vadászaitokat a Birodalmiak. Második Esemény: Lövegtornyok Kiiktatása Amennyiben a Lázadók elrontották az első eseményt, akkor a Birodalmiak össztüzet zúdítanak a Zöld század vadászaira. Itt érdemes, ha a játékosok teljes járműves kitérést jelentenek be, és kétszer dobhatnak a fenti módon leírtak szerint. Lehetséges, hogy más létfontosságú létesítményt semmisítettek meg, de bizonyosan nem az energiafejlesztőt, mivel a Kék század gépeit elkezdték módszeresen lelövöldözni a Birodalmi tüzérek. Ha a karakterek sikerrel jártak az első eseménynél, akkor érdemes lesz be segíteni a Vörös és az Arany századoknak, hogy ne kelljen annyi lövegtoronnyal megküzdeniük a hőkivezető nyílásig. Valami fontosat robbanthattatok fel, de nem a megfelelő szektor fegyverinek energiagenerátorát. Azok tovább tüzelnek a Kék század vadászaira, ám szerencsére csak egy-két hajót veszít a csapat. Mivel a tornyok nem képesek a kitérésre, csak a tüzelésre, éppen ezért össztüzet fognak zúdítani a karakterek vadászaira. Először két turbólézer üteget kell el intézniük el. A fegyver parancsnoka kiadja utasításban, hogy körönként kétszer lőjenek a tüzérek. A parancsnoklás jártassága 4D, a parancsnoklásról szóló szabályokat lásd a Csillagok Háborúja Szerepjáték oldalán. Ha sikeresen elintézték az első két üteget, akkor egy nehéz turbólézer és egy lézerágyú vár a Lázadókra. A parancsnok eljárása itt is ugyan az, mivel nem engedhetik, hogy a Lázadók Szövetsége bármiféle támadást intézzen Birodalmi tulajdon ellen. Harmadik Jelenet: TIE-vadászok Támadása Ebben a helyzetben, a Birodalmi irányítás úgy dönt, hogy mivel a lézerfegyverek nem sokat érnek az egy üléses vadászok ellen, így egyesével kell a Lázadók vadászgépeit leszedni. Teljes sebességgel száguldtok a nehéz tüzérségi zárótűzben, amikor reccsen az általános kommunikációs csatornán Bázis-1 kommunikációs főnökének a hangja. Század parancsnokok! Új jelzéseket vettünk. Ellenséges gépek közelednek. ám a fedélzeti számítógép nem mutat semmiféle vadászokat! Harmadik Esemény: A Támadó TIE-vadász Szakasz Ha a Lázadók sikertelenek voltak az első eseménynél, akkor itt a Birodalom megkettőzi az erőforrásit, és egy teljes szakasznyi TIE-vadász (ez hat TIE gépet jelent) fog a karakterekre támadni, még hozzá a Birodalom legprofibb pilótái. És a meglepetés erejével csapnak le a Lázadókra, hiába figyelmeztette őket a Bázis-1. Így a meglepetés szabályait kell alkalmazni a Csillagok Háborúja Szerepjáték 45. oldalán. A TIE pilóták a fürkészés jártasságukat használják. Amennyiben sikeresek voltak az első eseménynél, akkor éppen időben figyelmeztette őket, hogy a Birodalom vadászgépeket küldött ki a támadók ellen. Ekkor egy rajnyi (3 vadász) TIE vadász támad a Lázadókra, de nem éri őket meglepetésként. Az alábbiakban ismertetjük az összes játékértékét, de a harc alatt nem lesz az összesre szükség. Majd egy második hullámban egy újabb raj támad. Ennél az eseménynél, ha rendelkezel a Lázadók Szövetsége Forráskönyvvel, akkor fellapozhatjátok az Ötödik Fejezetének Manőverekről szóló bekezdését. Máskülönben az Alapkönyvben leírt mozgásokat is használhatod a párbajok levezetéséhez; valamint az alább leírt manővert. Illetve te magad is találhatsz ki hasonlókat. A Csapda: Az egyik legrégebbi trükk, amit hatásosan alkalmaznak a pilóták. Ha az egyik vadász, a támadó mögött ráfordul, míg a másik elfordul. Ha a támadó utána megy, akkor csapdába ejti a második pilóta. Játék Megjegyzés: Módosító: 5 a védekezőnek. Sikernél: A második védekező támadó nehézsége csökken 5-tel. 6 TIE Vadász. Vadászgép, vadászgép 6D, fedélzeti fegyver 5D, Érzékelés 3D, fürkészés 4D, manőverezés 2D, űr 10, hajóburok 2D. Fegyver: két lézerágyú (kapcsolt) (tűzvezérlés 2D, lőtáv 1-3/12/25, veszteség 5D). 4
5 Ha a Lázadók gyorsan végeznének a TIE vadászokkal, akkor támadjon még egy rajnyi, vagy akár egy egész szakasznyi a karakterekre. Negyedik Jelenet: Pusztító Árnyék Amelyik csillagromboló elfogta Leia hercegnőt, visszatért; és a Lázadóknak kell elcsalniuk, hogy a többi egység pilótája sikeres csapást tudjon mérni a Halálcsillagra. Ekkora a század elveszítette az állománya közel háromnegyedét, jóformán már csak a karakterek maradtak, és a Zöld Vezér Merrick Simms. Negyedik Esemény: A Csillagromboló Megállítása Ha az első eseményt elrontották, akkor teljes meglepetésként éri őket a csillagromboló támadása lásd a szabályokat a Csillagok Háborúja Szerepjáték 45. oldalán. Ha nem, akkor ők lepik meg a csillagromboló legénységét, és parancsnokát. Mint egy rémálom úgy száguld felétek egy hatalmas ék alakú csatahajó, és ontja magából a halálos lézersugarakat, mindenképpen meg kell állítanotok, vagy legalábbis lelassítanotok, amíg fel nem robbantják a többiek a Halálcsillagot. A Birodalmi csillagrombolót megállítani szinte lehetetlenség. De csak szinte. A karakterek valószínűleg tudják, hogy semmiféle lézerágyúval nem lesznek képesek áthatolni a páncélzatán. Így ha még maradt protontorpedójuk, akkor az lesz az egyetlen esélyük a csatahajó ellen. Amennyiben a csillagromboló legénységét sikerült meglepniük, úgy az első két körben nem lesz felvonva a pajzs. Ellenkező esetben minden tűzívre +2-t tesz, kivéve, ahol leginkább támadják a csatahajót, ott +1D-s lesz a pajzs. A csillagromboló 50 űregységre van a Halálcsillagtól, és körönként 2 mozgás fázist végez; azaz 12 egységet halad. Miután felgyorsul; ehhez egy kör szükséges. Ha eléri a Halálcsillagot, akkor pontosabb lövéseket is leadhat, így leszedheti a Lázadók vadászait. Ha a karakterek úgy döntenek, hogy megtámadják, akkor jobb lesz, ha sietnek; és körönként négy mozgásfázist tesznek meg. De ne felejtsék el, hogy a protontorpedót csak 7 űregységre lehet kilőni, és nem árt, ha van legalább gépenként kettő. Ha tényleg semmi ötletük, akkor dobass mindegyik karakterrel egy Közepes nehézségű Technológia, vagy csatahajó javítás-dobást; ha sikeres, akkor az adott Lázadó kitalálja, hogy ha képesek lekapcsolni a csatahajó vezérlését mondjuk torpedókkal akkor ezzel a sebességgel belerohanhat a Halálcsillagba, és ha a többi Lázadónak nem sikerül semlegesítenie az állomást, akkor még súlyos károkat okozhatnak az űrállomásnak. További információ Csillagok Háborúja Szerepjáték Második Kiadás oldalán, Birodalom Forráskönyv oldalán. Birodalmi I Csillagromboló. Csatahajó, asztrogáció 4D, csatahajó fegyverzet 4D+2, csatahajó 5D+1, csatahajó pajzsok 4D+1, szenzor 4D, manőverezés 1D, űr 6, hajóburok 7D, pajzsok 3D. Fegyver: 60 turbólézer üteg (tűzvezérlés 4D, lőtáv 3-15/36/75, veszteség 5D), 60 ionágyú (tűzvezérlés 2D+2, lőtáv 1-10/25/50, veszteség 3D), 10 vonónyaláb (tűzvezérlés 4D, lőtáv 1-5/15/30, veszteség 6D). Ötödik Jelenet: Ki a Halál Karmaiból Erre a jelenetre csak abban az esetben kerül sor, ha a csillagrombolót sikerült a Lázadóknak, a Halálcsillagnak vezetniük, vagy más módon megállítaniuk. Mindannyian halljátok az általános komm csatornán a Vörös-5 hangját. Minden pilótának! Szakadjatok el a Halálcsillagtól. Ismétlem! Elszakadni a Halálcsillagtól! Mindjárt robban! teljes sebességgel megfordítjátok a vadászaitokat a Yavin 4 felél, és amilyen gyorsan csak lehet, elkezdtek távolodni a Halálcsillagtól. De még a szemetek sarkából látjátok, hogy a csillagrombolót elérte a felrobbanó űrállomás. Majd a kijelzőkön is látjátok, de mást is megláttok. Néhány pont Birodalmi TIE-vadászok felétek tartanak! A Birodalmiakat valamiféleképpen meglepte egy maroknyi vadászgép támadása a csillagromboló ellen, így későn riadóztatta a TIE pilótákat. De egy néhánynak sikerült a csatahajó fedélzetéről felszállnia, vagy a Halálcsillagról felszálltaknak sikerült elmenekülniük. Ötödik Esemény: Újabb Támadó TIE-vadászok Ha az első eseményt elrontották, akkor a meglepetés szabálya érvényesül, és három TIE-vadász támad a Lázadókra. Amennyiben sikeres volt az első esemény, semmi különösebben nem történik, de a három TIE-vadász a Lázadók hajóira támad; és mivel túl messze vannak holdtól, illetve más Szövetségi vadászoktól, így csak magukra számíthatnak. Ha nagyon lesérültek volna a vadászaik a Lázadóknak, akkor ugord át ezt a jelenetet, és menj a Negyedik Epizódra. 3 TIE Vadász. Vadászgép, vadászgép 6D, fedélzeti fegyver 5D, Érzékelés 3D, fürkészés 4D, manőverezés 2D, űr 10, hajóburok 2D. Fegyver: két lézerágyú (kapcsolt) (tűzvezérlés 2D, lőtáv 1-3/12/25, veszteség 5D). Negyedik Epizód Ünnepség A Hősök Kitüntetése Mielőtt felolvasod az alábbiakat, tedd be a film zenéjét a cd lejátszóba, vagy a számítógépbe, és állítsd a Trónterem számhoz. Kinyílik a templom ajtaja és a három Yavini hős lépbe rajta, ahogy elmennek az általatok létrehozott folyosón, a hatalmas wookiee, Chewbacca vigyázz-t vezényel, erre ti is vigyázzba vágjátok magatokat. Fellépnek Leia hercegnő elé az emelvényre, majd Skywalker parancsnoknak, és Han Solo-nak a nyakába akaszt egy-egy Bátorság érdemérmet. Miután végzett a két pilóta megfordul, és szélesen mosolyognak mindanynyian. A wookiee pihenj-t vezényel, és mindenki elkezd tapsolni. Szeretnék köszönetet mondani azoknak a bátor pilótáknak, akik ugyancsak részt vettek a Halálcsillag elpusztításában. mondja Leia Organa az egykori Alderaan szenátora. 5
6 És szeretnék külön köszönetet mondani, annak a néhány pilótának, akik segítségével sikerült egy csillagrombolót is megfékezni abban, hogy a vadászaink sikeresen elvégezzék, ezt a lehetetlennek tűnő küldetést. Kérem, jöjjenek ki azok a pilóták, akik megfékezték a csillagrombolót. ezek után név szerint szólít benneteket, és egy-egy kisebb érdemrendet akaszt a ti nyakatokba is. A kép elsötétül A fenti kalandért adj minden Lázadónak 10 Karakter Pontot, és 1 Erő Pontot; illetve minden hősiesen elköltött Erő Pontot visszakapnak a kaland végeztével. Függelék: Konvertálás d20 Rendszerre d20 Alap/Javított, illetve Saga rendszerre Az egész kaland az alapkönyvből lejátszható, persze nem árthat, ha van egy Galaxis Űrhajói kiegészítő sem a javított rendszerre, az ott leírt űrhajó szabályok felhasználásával. A kalandért kiosztható tapasztalt pont, ezen kívül visszakapják az összes hősisen elköltött Erő és kapnak plusz egy Erő Pontot a sikerességükért. Illetve visszakapják az összes elköltött Sors Pontot, de ezt csak a Saga változatban. A tapasztalati pontot pedig a Saga kiadás 14. Fejezetében leírtak szerint járj el. Egyetlen probléma merülhet csak fel, a kaland lejátszása közben, az pedig a Halálcsillag értékei. Ezt nem írjuk le, mivel igazán nem lényegesek az értékei, de az űrállomás fegyverzetéé, már igen, amik a hősökre lőnek. Ha rendelkezel az első kiadású szabálykönyvvel a d20 rendszerhez, akkor a Függelék részben leírtak szerint átkonvertálhatod. Ha nem rendelkezel, vagy a Saga kiadással játszol, akkor helyettesítsd be a csillagrombolónál leírt turbólézer, illetve ionágyú, pontvédelem lézer ütegre, és azok értékeit használd, melyeknek életerő pontja, és ugyancsak 20-as sebzéscsökkentő értéke van. 6
Varázslók és Boszorkányok
0 Varázslók és Boszorkányok Szerepjáték Orosz Mihály Saját ingyenes kiadás Játék weboldala www.fermisjatek.gportal.hu 1 Előszó A Varázslók és Boszorkányok egy egyszerű kis szerepjáték. Első sorban kezdő
Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András
Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Az Ezeréves Sólyom (Millennium Falcon) elmenekül a Halálcsillagról, pillanatokkal a robbanás előtt! & Lucasfilm Ltd.
CHSW01HU_rules _v2.indd 1 A játék röviden A - A soron lévő játékos megpróbálja az egyik lapját beilleszteni az idővonal megfelelő helyére. A kártyáknak mindig időrendben kell követniük egymást. - Ha sikerül,
Th achakk és az Acélsirály
Th achakk és az Acélsirály Egy csempész/kereskedő, valamint hajója és társai kidolgozása Star Wars D6 szabályrendszerre Th achakk egy élelmes Chadra-Fan, aki alvilági alakból lett hivatalosan jónevű kereskedő,
Prexiar Kalózai. A Birodalom nem az egyetlen ellenség az univerzumban. Lövöldözni rohamosztagosokra,
Prexiar Kalózai A Birodalom nem az egyetlen ellenség az univerzumban. Lövöldözni rohamosztagosokra, elrejtőzni Birodalmi vám tisztek elöl és kilőni TIE vadászokat ez mind mókás (én is így gondolom ), de
A Birodalom markában. Hatalmas robbanás rázta meg az egész hajót. Valószínűleg
A Birodalom markában Javában dúl a galaktikus polgárháború. A Birodalom már többször mért jelentős csapásokat a Lázadásra. A legutóbbi akciója is rendkívül sikeres volt. Ana Petothel kapitány vezetésével
Harcművészet és pusztakezes harci specializációk a Star Wars galaxisában:
Harcművészet és pusztakezes harci specializációk a Star Wars galaxisában: Számtalan különféle fegyvertelen harci stílus létezik a galaxisban. Fellelhetőek közöttük a legegyszerűbb verekedési módozatoktól
Válassz egy rúna kártyát a dobott pakliból és vedd a kezedbe!
Válassz egy Viking telepest! Amelyik Vikingé az ember, az dob EGY kockával. Ha ez nagyobb, mint a kikötő értéke, a telepes túlélte, egyébként le kell venni. Megj: A kikötő értéke 1-el csökken, ha van áru
Dobble Denis Blanchot játéka 2-8 játékos számára 7 éves kortól
Dobble Denis Blanchot játéka 2-8 játékos számára 7 éves kortól Mi a Dobble? A Dobble egy 55 lapos kártyapakli, melynek minden lapján 8 szimbólum látható. A lapokon összesen több mint 50 különbüző szimbólum
Lovagok (Knatsch) Áttekintés
Lovagok (Knatsch) Áttekintés A játékosok lovagi tornákon vesznek részét és várakat foglalnak el azon célból, hogy ők legyenek a legbefolyásosabb lovagok. A játékosok kockát vetnek, és azon igyekeznek,
ZAPP ZERAPP. 1/6. 1 láthatatlan varázslat fuvallata 1 szabály. Az első játék előtt... Játékszabály
ZAPP ZERAPP Játékszabály Fordította: Sütő Gábor Hang nélkül, magányosan trónol az örök csönd titokzatos hegye az elhagyatott tájon. Nincs szó, nincs hang, egy szélfuvallat sem érezhető... Ősidők óta különleges
SZKA_207_05. Európából jöttünk. Versenyben a világ újrafelosztásáért
SZKA_207_05 Európából jöttünk Versenyben a világ újrafelosztásáért 48 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET EURÓPÁBÓL JÖTTÜNK 7. ÉVFOLYAM 49 ÔSLAKÓK ÉS HÓDÍTÓK 5/1
60 db Várlap A várlapkák ház. udvar speciális lapkák. osztja az utat. különböző részre az útvonalat) Bástya 2 pontozó mező is van egy téglalapon
Reiner Knizia tervezte 2 személyes játék, ami a Klaus Jurgen Wrede Carcassone játékrendszerét használja. Carcassonne városának a lenyűgöző körvonala a lemenő nap fényében olyan, mint egy trón. A lovagok
Beszélni akarok a huttal. Szóljon neki!
Beszélni akarok a huttal. Szóljon neki! * * Hutt nyelvből fordítva. ugh.
Dungeon Twister - Paladinok és Sárkányok
Dungeon Twister - Paladinok és Sárkányok Figyelem: Ahhoz, hogy ezt a kiegészítőt használni tudd, szükséged lesz egy Dungeon Twister alapcsomagra. Tartalom: 8 négyzet alakú szoba 2 szett token (mindkét
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA
OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA OLVASÁS FEJLESZTÉSE 1.NAP PROGRAMJA Elsőként megismerkedünk azokkal a betűkkel, amelyekkel ezen a héten dolgozni fogunk. Ezek pedig: b,d,p Nem elég, hogy vizuálisan
Az alap játék tartozékai
Kristian Amundsen Østby játéka 1-5 játékos részére. A mágikus kristályok aktiválásával törd meg a templom átkát! De vigyázz, csak 10 perc van hátra és a templom összeomlik. Ne állj meg egy pillanatra se
Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj
01 Klapka induló Föl-föl vitézek a csatára A Szent Szabadság oltalmára Mennydörög az ágyú csattog a kard Ez lelkesíti a magyart Föl-föl látjátok lobogómat Indulj vidáman robogó had Édes hazánkért hősi
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül.
WASABI Játékszabály A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül. A JÁTÉK ELŐKÉSZÜLETEI A játék kezdetén minden játékos kap 4 kockát,
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET
DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle
Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.
vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk
Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright
Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,
HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség
HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2010. október hó 27. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.
Pathfinder Adventure Card Game
A JEM magazin 7. számában írtam egy ismertetőt a szerepjátékról, mint a társasjátékokkal rokon műfajról, amely sokkal szabadabb, a fantáziának nagyobb teret engedő szórakozási forma. Ha valaki járatos
Test, mint Univerzum. 2013. október 7.
Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
Portfólió. Tóth Gábor Dániel
Portfólió Tóth Gábor Dániel Kelj fel és járj... "Nagyon tetszik! Ezt hogyan kell csinálni?" Informatikus családi vénám által, alkalmam volt egy barátomnak megépíteni a munkájához szükséges számítógépet,
Az öngyógyítás útján II.
Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei
Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen
Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Az élet (és halál) játéka, szerzők Inka és Markus Brand 2-4 játékos részére 12 éves kortól Egy teljesen új fejezet nyílik
Játéklap Társasjáték és Kártyajáték Portál fordította: kokix
Reiner Kniziától Forr(ong)ó játék hűvös ínyencségekkel 2-5 sushiimádó részére 8 éves kortól Nemcsak sült kukacból áll ám az élet! Willy Wing, a kócsag gondolta ezt, miután meglátogatta a Gackelwack csirkefarmot.
Michael Kiesling / Wolfgang Kramer
Michael Kiesling / Wolfgang Kramer és a Kerekasztal lovagjai JÁTÉK ÖTLET A játékosok lovagok egy csoportját vezetik Artúr király udvarában. Megpróbálják folyamatosan növelni a csoportjuk presztízsét azáltal,
Kozmikus baklövés. A játék
Kozmikus baklövés A Kozmikus baklövés eredetileg Amerika békés északnyugati erdejeiből származik. Két utazó találkozott ott a játékkal, és annyira megtetszett nekik, hogy elhatározták, mindenhol megosztják
Küldetés. 10. összejövetel
Küldetés 10. összejövetel 67 Előkészítés Rendezzünk el körben annyi széket, ahányan vagyunk! Középre tegyük a Szentírást és egy gyertyát! Készítsünk ki papírokat és íróeszközöket, hogy az egyéni és közös
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,
És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.
Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha
Jeti vadászat - koncepció
Jeti vadászat Jeti vadászat - koncepció Egy hatalmas vállalkozásnak indulnak neki a résztvevők, hiszen eddig még senkinek sem sikerült elfogni a hegyekben élő jetiket. A vadászat előtt csapatokba szervezve
Joy Adamson: Oroszlánhűség Gondolat Kiadó, Budapest, 1972.
Joy Adamson: Oroszlánhűség Gondolat Kiadó, Budapest, 1972. Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 5 6. évfolyam.
Evo. Tervezte: Philippe Keyaerts. Kiadja: EuroGames
Evo Tervezte: Philippe Keyaerts Kiadja: EuroGames 3-5 játékos részére, 12 éves kortól, játékidő kb. 1-2 óra 217 453 883 évvel időszámításunk előtt az első dinoszauruszok elhagyták az óceánt, hogy megkezdjék
2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja
2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel
::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans)
Klánok (Clans) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Leugallee 99 40545 Düsseldorf info@winningmoves.de http://www.winningmoves.de/ 2-4 játékos részére, 10 éves kortól, játékidő
AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!
Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos
MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák
MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák Mi a probléma? Az ember a világ legokosabb élőlénye. Tudja, hogyan kell földet művelni, várost építeni, különféle iparágakat létrehozni, repülőgépet készíteni. Ám ez
Alapvető gyalogsági irányítás 3. A Campaign (Hadjárat) mód játékképernyője 6. A többszemélyes játékmód játékképernyője 9
TM Tartalomjegyzék Alapvető gyalogsági irányítás 3 A Campaign (Hadjárat) mód játékképernyője 6 Campaign (Hadjárat) 7 A többszemélyes játékmód játékképernyője 9 Multiplayer (Többszemélyes játék) 10 Co-op
A modern menedzsment problémáiról
Takáts Péter A modern menedzsment problémáiról Ma a vezetők jelentős része két nagy problémával küzd, és ezekre még a modern a természettudományos gondolkodáson alapuló - menedzsment és HR elméletek sem
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!
Kris Burm játéka. Tartozékok
Kris Burm játéka Én legyek erősebb, vagy az ellenfelemet gyengítsem? Ezt a húzós kérdést kell feltenni magadnak minden egyes körödben. Tartozékok - 1 játéktábla - 30 fehér korong: 6 Tzaar, 9 Tzarnő és
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Kedves Bánkis! Bánki HÖK
Kedves Bánkis! Mindenek előtt engedd meg, hogy gratuláljunk a sikeres felvételidhez iskolánkba! Ezzel akaratodon kívül is csatlakoztál egy olyan közösséghez, amely csak a javadra válhat tanulmányaidban
Feladat, tevékenység Módszer Eszköz Idő
Felszerelések előkészítése szünetben. (Csoportok megszervezése; keresztrejtvények kiosztása; számítógép és projektor bekapcsolása, beállítása.) Óra eleji szervezési feladatok Képek, keresztrejtvény, számítógép,
Kérdés : Az erdő minden fája olyan egyforma, nem tudod merre mentek. Helyben maradsz, vagy elindulsz egy irányba? Merre? Jön valaki segíteni?
Szituáció Kirándulsz a barátaiddal. A társaid sietnek, de te lemaradsz, hogy könnyíts magadon. Elindulsz vissza az ösvényre, de a többiek elmentek, már nem látod őket. Nem hallod őket, nem látod, nem is
Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod
Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!
Minden jog fenntartva. E dokumentumnak, vagy részletének nyomtatott formában történõ rögzítése, illetve akár ingyenes, akár ellenérték fejében
Minden jog fenntartva. E dokumentumnak, vagy részletének nyomtatott formában történõ rögzítése, illetve akár ingyenes, akár ellenérték fejében történõ közzététele, sokszorosítása és terjesztése tilos.
Egy francia-sakk feladvány: Világos lép, és döntetlen az alsó sor az 1. sor!
Leüttetni az összes bábud! A játszmát a rendes sakkal ellentétben sötét kezdi. Döntetlen itt is lehetséges, például két különböző színű futó esetén. A királynak ebben a játékban nincsen kitüntetett szerepe
Filyó "Flame" Tibi kiszálló táblája : 170-től 1-ig. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló Nincs kiszálló
170 169 168 167 166 165 164 163 162 161 160 159 158 157 156 155 T20, T20, DB Ahogy az angolok mondják: Minden kiszálló Big Daddy-je, sok sikert hozzá! T20, T19, DB Az első két darts megcserélhető. T20,
DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
FELADATLAP. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY
FELADATLAP 3-4. ÉVFOLYAMOSOK RÉSZÉRE TANÁRI PÉLDÁNY A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása A közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési
Battlelore. http://www.gemklub.hu/ 1/52
Battlelore Tervezte: Richard Borg Kiadja: Days of Wonder, Inc. 334 State Street, Suite 203 Los Altos, CA 94022 USA www.daysofwonder.com www.battlelore.com Fordította: Thaur Előszó Talán még mindig emlékszel,
Kisslaki László Kipper Róza temetése
Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra
A doboz tartalma. 2 5 játékostábla (átlátszó lapok). 3 5 alaptábla (fehér elő- és színes hátlappal).
Laurent Escoffier David Franck Árkádia furcsa és fantasztikus világában az öreg királynak, Fedoornak nincs örököse. Lovagi tornát szervez hát, ahol a trónt a legrátermettebb kalandozó nyeri el. A viadalon
A diabo Game Rules lically clever game!
A diabolically clever game! Game Rules A játék célja Kis ördögök vagytok a Pokolból, és épp a jól megérdemelt pihenőt töltitek az elkárhozott lelkek gyötrése után. Nagyon meleg van (természetesen!), úgyhogy
El camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó
Orbán János Dénes Irodalomra hívó szó Nyíltan és bátran kiáltom ki ezt a végső célunkat. Minden hátsó gondolat nélkül, őszintén. És hiszem, hogy ott lappang ez az akarás mindnyájunk lelkében, akik tisztán
LEGO MAGYAR NYELVŰ KÖNYVEK, MATRICÁK ÉS FOGLALKOZTATÓK
1106 Budapest, Keresztúri út 8/A +36-1-264-4555 terjesztes@dunakiado.hu LEGO MAGYAR NYELVŰ KÖNYVEK, MATRICÁK ÉS FOGLALKOZTATÓK 1. Oroszlánok és sasok LEGO Legends of Chima minifigurás foglalkoztató Sok
Üdvözöllek benneteket ezen az (esti) alkalmon.
A helység atmoszférája azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok elkezdjenek gondolkodni arról, hogy mi a baj ezzel a világgal. Képek használata: rakj ki olyan képeket a falra, melyeken különbözõ karitatív
Információk a Khan Wars 4.5 verzióról
Információk a Khan Wars 4.5 verzióról I. Új nép hozzáadva Perzsák A perzsa nép bónuszai: - +10% fémtermelés - 10% olcsóbb Íjászok - 10% gyorsabb Ostromgép készítés - 20% több hadjárat - 20% nagyobb Fal
Eszközök: Classmate PC, tanári laptop; füzetek; üres kis kártyalapok; pörgettyű, írólapok; óra; két szöveg; 2 darab szinonimaszótár.
Óravázlat 2. osztályos nyelvtan Tananyag: Mit tudsz már a szavakról? Oktatási cél: A szavak jelentésének megfigyelése. Szómagyarázatok készítése az életkornak megfelelő szókincs használatával. Szavak összeállítása
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999
ARMY MEN COMBAT CORE RULES v1.1
ARMY MEN COMBAT CORE RULES v1.1 Alapelvek Legfőbb szabály: ha valami nem világos, nem tűnik ésszerűnek, döntsetek a józan paraszti ész és saját elgondolásaitok alapján. (Mivel ez csak egy JÁTÉK!) Tulajdonság
MOLOTOV KOKTÉL. Költség: 2 pont Típus: Támadó lap Ki használja: Gyalogos Ki ellen: Gyalogos, Páncélos, Tüzérség Mikor: 4. fázis
RÓKALYUK. Hatás: Akkor játszható ki az egységre, ha az ellenség lövi. A kockadobások előtt kell kijátszani az adott körben, minden támadásból felfogja a gránátokat. Tehát, ha hárman lövik fejenként 3 kockával,
Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:
Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt
LEGO Store Budapest Black Friday 2017 Akciós termékek
LEGO Store Budapest Black Friday 2017 Akciós termékek Az akció november 23-29. között mindhárom üzletünkben a készlet erejéig, illetve visszavonásig érvényes. Az akció más akcióval nem összevonható és
ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT. A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról.
ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról. 3 ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT Ő av apukám,
Valódi céljaim megtalálása
Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.
I Epizód AVAGY A SITH FELTÁMADÁSA A KÍSÉRTŐ MÚLT 1
A KÍSÉRTŐ MÚLT AVAGY A SITH FELTÁMADÁSA A KÍSÉRTŐ MÚLT 1 ELÖLJÁRÓBAN...4 A KALANDOKRÓL...4 A KARAKTEREKRŐL...4 INDÍTÁS...5 ELSŐ KALANDRÓL RÖVIDEN...6 1. KALAND: ÁRTATLANUL ELÍTÉLVE...6 STARSCAPE...6 YINNARA...7
A játék lényege és az e õkészületek
Steffen Benndorf és Reinhard Staupe Egyszerűen nagyszerű! Játékosok: 2-6 személy Korhatár: 8 év felett Játékidő: kb. 15 perc A játék lényege és az e õkészületek Minden játékos kap egy külön cetlit (6 különböző
a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez
A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának
Hozzávalók: A játék célja:
Egy étvágygerjesztő kockajáték 2-7 szerencsemadár részére. Roston sült kukacok a madarak nagy örömére. Egyfelől ezek a kukacok a szárnyasok kedvenc eledele, másfelől nézve viszont ezeket eleddig még senki
Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga
ELŐSZÓ Kedves szülők! Gyermekeik, mint egykor önök is, szeretik a meséket. Reméljük, hogy könyvünk tetszeni fog nekik. De önöknek elárulunk egy titkot: ez a könyv nem csak mese. Azt szeretnénk, ha gyermekeik,
Filou Zsákbamacska. Tervezte: Friedemann Friese Kiadja: 2F-Spiele Am Schwarzen Meer 98 D-28205 Bremen friedemann@2f-spiele.de www.2f-spiele.
Filou Zsákbamacska Tervezte: Friedemann Friese Kiadja: 2F-Spiele Am Schwarzen Meer 98 D-28205 Bremen friedemann@2f-spiele.de www.2f-spiele.de 3-5 játékos részére, 8 éves kortól, játékidő 20 perc A játék
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Grafomotoros fejlesztés
Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok
Mágia. Varázslatok. Isteni mágia
Mágia Mivel a mágia úgymond megszűnt a világban mikor egy nagyhatalmú mágus isten akart lenni minden mágikus tudást magába szívót hogy beférkőzőn az istenek panteonjába. Ekkor vette kezdetét az istenek
Összecsukható mini trambulin
CIKK SZÁM: 1254 Összecsukható mini trambulin JYFM38"-DIA96CM JYFM40"-DIA101.6CM JYFM48"-dia121.92CM JYFM48"-DIA121.92CM Kérjük olvassa el az alábbi használati utasítást, mert ez elengedhetetlen részét
Beachtennis szabálykönyv ( )
Beachtennis szabálykönyv (2010.06.17.) Tartalom 1: A pálya 2: A pálya borítása 3: A labdák 4: Az ütők 5: A számolás 6: Az adogató és a fogadó 7: A meccs előtti sorsolás 8: A térfélcsere 9: A poén kezdete
Bozótlövész. 1. pálya: Puskázás
1. pálya: Puskázás Történet: Nomád egy csertölgy takarásában állt, amikor meglátta a támadókat, akik elfogták Grabót. Tüzet nyitott az egyik támadóra, akit eltalált. A másik két zsoldos Rosennal vívott
Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT
Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,
Swing Charting Játék az idővel (2.)
Swing Charting Játék az idővel (2.) A megelőző cikkben olyan árfolyam ábrázolási és elemzési módszereket ismertettem, ahol az idő nem lineárisan, hanem az árfolyammozgás jelentősége alapján jelent meg.
Tartalom Tartalom I. rész Játékok és fejtörők: összeadás és kivonás II. rész Játékok és fejtörők: szorzás és osztás
Tartalom Tartalom A szerzőről, a fordítóról és a lektorról.... 7 Bevezetés.................................................................... 9 Áttekintő táblázatok.... 11 I. rész Játékok és fejtörők:
Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!
Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek
S A M U R A I. by Reiner Knizia
S A M U R A I 2-4 játékos számára 10 év felett by Reiner Knizia Tartozékok: 3 x 13 db figura - Sisak, Buddha, Rizsmező 80 db jelzőlapka 20 db mind a négy színben 4 db japán karakteres paraván Játéktábla
Miért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk