Rovatok. Beköszöntő Nefelejcs Ki miben tehetséges Film és könyv ajánló Észforgató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Rovatok. Beköszöntő Nefelejcs Ki miben tehetséges Film és könyv ajánló Észforgató"

Átírás

1 Rovatok Beköszöntő Nefelejcs Ki miben tehetséges Film és könyv ajánló Észforgató

2 BEKÖSZÖNTŐ Kedves Olvasó! - vagy inkább Olvasók! - (mert bízom benne, hogy sokan lesztek!) Öröm volt számomra a hír, mely arról szólt, hogy igény mutatkozik az iskolaújság újraindítására. Ehhez a kezdeményezéshez én is boldogan csatlakozom! Már a névhasználat is kíváncsisággal töltött el, mert úgy vélem, mindez valóban rólatok szól majd. Ti keltitek újra életre, megőrizve a múlt értékeit, Ti töltitek meg tartalommal és érzéssel, s mi pedagógusok pedig figyelünk majd minden rezdülésetekre, mint egy jól működő Jelfogó! Remélem bőven lesz lehetőségünk beszámolni sikereitekről és szép eredményeitekről, s nyilvánosságot biztosíthatunk tehetséges tanítványaink számára is. Szeretettel kívánok sok erőt ehhez az értékes munkához: Forgács Tiborné Zsóka néni a PIOK főigazgatója jó cselekedeteink már alapjaikban magukban hordozzák a jutalmukat. Örömmel köszöntök Mindenkit iskolaújságunk hagyományőrző, de sok tekintetben megújult hasábjain. Célunk, hogy időszakonként tudósítsunk aktualitásokról, eseményekről, közelgő ünnepeinkről. Lapunk nem kívánja felvenni a versenyt egyetlen drága, színes, bulvárlappal sem, viszont ígéri, hogy azokra a percekre, amíg lapjait forgatja, tartalmas kikapcsolódást nyújt olvasói számára. Napjainkban, amikor egyre jobban közeledünk a tél legsötétebb időszaka felé, a közelgő ünnep fénye ellensúlyozhatja borongós hangulatunkat. Bár a plázák, vásárok csillogása, a boltok forgataga kicsit elhomályosíthatja figyelmünket a lényegről, arról, hogy sokkal nagyobb ajándék családunknak, társunknak, barátunknak az, ha figyelmesebbek, segítőkészebbek, megbocsátóbbak, türelmesebbek vagyunk velük, mert jó cselekedeteink már alapjaikban magukban hordozzák a jutalmukat. Ha az ünnepre várva mindenki csak eggyel több ember felé fordul szeretettel, mint az előző napokban, gondoljunk arra, hogy az a szeretet egyszer majd visszatér hozzánk. És a csoda, hogy olyan valakitől kapjuk, akitől nem is várnánk Így gyújtva szívünkben apró fényeket a szeretet pici mécseseivel. Szeretettel minden Olvasónak: Kóródi Mária Szent András havának Katalin napján 1.

3 NEFELEJCS! Újra elindult a Jelfogó iskolaújság, s most Nefelejcs! néven olvashatjátok a már megtörtént és a még meg nem történt eseményeket. Mivel új a szerkesztőség, így megújulva, olyan információkkal bővülve, ami sokakat érdekelhet, vágunk bele a decemberbe, remélve, hogy ezzel is érdekesebbé, színesebbé tehetjük számotokra ezt a rövidke terjedelmű folyóiratot. Remélem, az itt olvasott történések nem csak hasznosak, de szórakoztatóak is lesznek számotokra. Ezzel a pár sorral kívánnék nektek kellemes decembert! (: Lorna Napsoroló eseménynaptár a már megtörténtekről és az előttünk állókról (iskolai eseményekről, a világban történt dolgokról, szokásokról, hagyományokról). SZEPTEMBER 02. első tanítási nap SZEPTEMBER 26. Ráday-kupa: asztalitenisz egyéni OKTÓBER 03. Rendhagyó történelem óra, október 6-ra emlékeztünk. OKTÓBER 09. Pest megyei matematika verseny OKTÓBER 14. Floorball csapatbajnokság első nap OKTÓBER 18. Sportest: Labdarúgó házibajnokság OKTÓBER 22. Október 23. megemlékezés, októberi emlékfutás NOVEMBER 11. Asztalitenisz házibajnokság 2. NOVEMBER 15. Rigóavató NOVEMBER 29. Hangversenyestművészeti est NOVEMBER 27 - DECEMBER 31. BUDAPESTI KARÁCSONYI VÁSÁR Nem csupán vásárlásra van lehetőség, a színpadokon többféle kulturális szórakozási lehetőség is adódik. Talán még a Mikulással is találkozhatsz az ünnepi forgatagban. Továbbá hagyományőrző ételeket kóstolhatsz, és a kihagyatlan a meleg teát és a forralt bort egyaránt. Egyedi iparművészeti termékkel lephetted meg szeretteidet. December nevének jelentése: tizedik. Ez a hónap a pihenés a jó hangulat jegyében telt el az ősi időben is. Az emberek ünnepségeket tartottak, először is Bona Dea a Jó Istennő tiszteletére, köszönetképpen. Most is nagyon kedveljük ezt az időszakot, mert sokszor van lehetőségünk szeretteinkkel lenni, ajándékot, meglepetést kapni és adni. Kellemes hangulatban régi szokásokat, eseményeket feleleveníteni. Pihenni, mert kevés időt töltünk az iskolában december 1-je a MAGYAR RÁ- DIÓZÁS napja,(avatóünnepséggel és hangversennyel indult a rendszeres rádiós műsorsugárzás) valamint az AIDS világnapja és Vörösmarty Mihály születésnapja.

4 December 6-a, Miklós napja, már a középkorban is ünnep, mert Szent Miklós az ifjúság és a vándorló diákok patrónusa volt. Ez a nap azonban ősi gonoszjáró nap is volt. Szokás volt, hogy december 5-én különbféle álarcokban jártak házrólházra a felnőttek, s a gyenge gyermekeket csúfos figurákkal rettegették. Ebből az alakoskodásból századunkra csak a krampusz és a gonoszűző virgács maradt meg. Szent Miklós a 3. században püspök volt, sokszor segített az embereken. Legendája úgy alakult ki, hogy egy séta alkalmával meghallott egy beszélgetést. Egy szegény nemes ember három, férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott, melyikük menjen rabszolgának, hogy a többieken segíteni tudjon. A püspök ennek hatására egy zacskó arannyal tért vissza, és bedobta az ablakon. A következő évben ismét bedobott egy zacskó aranyat, megismétlődött a csoda. Mivel a ház lakói lépteket hallottak, kitekintettek, és egy piros ruhás öregembert láttak elsietni. A harmadik évben a hideg miatt be volt palánkolva az ablak. A püspök ezért felmászott a sziklaoldalba épült ház tetejére, és a kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány ekkor tette a kandallóhoz a harisnyáját száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, hogy a hó borította Taurus hegyről maga a Tél-Apó jön az ajándékokkal. Hamar kiderült, hogy a püspök a jótevő, aki december 5-én, névnapja estéjén megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. DECEMBER 07. Szalagavató A szalagavató - ballagás története Magyarországon Ez a ceremónia Selmecbányáról származik az 1800-as évek elejéről, (akkor még valétálásnak nevezték), csak 1830 körüli időből nevezik ballagásnak. A főiskolát végzett, végbizonyítványt kapott diákot hívták valétánsnak. A valétálás eredete a középkorba nyúlik vissza, amikor a lovag a lovagi tornára ment, vagy a diák másik városba, vagy a mesterlegények vándorútra indultak, akkor előtte búcsút vettek tőlük. Ennek az eseménynek a diákos megjelenése a ballagás. Selmecen a szokások átalakulásával került be a búcsúzó-búcsúztató események közé a szalag feltűzése. A diákok a tanulmányuk utolsó félévében váltak jogosulttá a szalag viselésére, melyet ünnepség keretében kaptak meg. Ezek általában tenyérnyi nagyságú, zöld, selyemből készült szalagok voltak, melyet év végéig állandóan viselni kötelesek voltak. A vacsora és szalagtűzés után a valétamenetet a legidősebb diák nyitotta meg, aki a vállán egy hosszú botra kötött tölgycsokrott vitt, a többiek pedig tölgyfalevelet tűztek a kalapjuk karimájára. Az alsóbb évesek fáklyás menettel és énekkel, ballagási dalokkal kísérték a végzősöket. Az ünnepség része a néhány hónappal később megtartott tényleges ballagás, ahol búcsúztató és bál van. A bál után menet a városkapuig megy, ahol jelképesen fenékbe billentették őket, tudatván velük, hogy semmi keresnivalójuk sincs tovább az intézményben. 3.

5 December 13-ára esett a Gergely-féle időszámítás előtt az év legrövidebb napja, (most december 21.) mely Szent Lucia napja is, ezért ez a nap mindenféle babonás szokások forrásává lett. Ekkor a nap meghal, majd 24 óra múlva újjá éled, a hagyomány szerint. A Luca napja alkalmas arra, hogy a lányok kitudakolják jövendőbelijük nevét, vagy legalábbis foglalkozását. Erre a célra szolgál a Lucaszék: aki erre a székre ráül, az meglátja jövendőbelijét. Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. A lucaszéken készítője mindennap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Ha mákot szór el az úton, a boszorkányok kötelesek ezt felszedni, s így a történet hőse megmenekül. DECEMBER Sportest: Floorball DECEMBER 14. Bécs-advent DECEMBER 21 - JANUÁR 5-ig téli szünet. Első tanítási nap január 06. Karácsony böjtje (dec. 24), egyrészt Ádám-Éva, vagyis a bibliai ősszüleink neve napja. Másfelől az Ószövetség világából, az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület. (Szent) Gyula pápa csak 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. Addig az évnek szinte valamennyi napját számba vették a teológusok Jézus Krisztus születésnapjaként. Régebben a fenyőt almával, naranccsal, aranyozott dióval, papírdísszel és láncokkal ékítették, tetejét csillagba foglalt angyallal vagy kis Jézust tartó Mária-képpel koronázták. Gyertyáit először december 24-én este gyújtották meg, utoljára rendszerint vízkeresztkor. Nálunk Brunszvik Teréz grófnő állíttatott először karácsonyfát, 1825-ben. A szokás Németországból indult ki, a német lutheránusok terjesztették, akik így adta új, keresztény értelmet a fenyővel kapcsolatos, néphagyományban tovább élő régi pogány hiedelmeknek. Európában általánossá vált, hogy a téli napfordulót és az új évet zölddel köszöntsék. DECEMBER 31-e I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe. Pápasága idejére ( ) esett, hogy a római birodalom uralkodója, Nagy Konstantin császár felhagyott a keresztények üldözésével, és az egyházat az állam első intézményévé emelte. Az óévtől való búcsúzást az ó- és újvilág sok népe lármázással, zajkeltéssel ejti meg. A zajkeltés oka sokféle lehet, pl. a gonosz, a régi kiűzése, eltávolítása, vagy más mágikus ok, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. JANUÁR 6. Vízkereszt Eredeti jelentése, az Úr megjelenésének ünnepe. A vízkereszttől hamvazó szerdáig tartó időszak a farsang időszaka. A 15. századtól szokás hazánkban, már Mátyás király idejében álarcot küldött a királynő itáliai rokonsága a magyar rokonoknak. A vízkereszttől hamvazó szerdáig, vagyis a nagyböjt kezdetéig tartó időszak a farsang, melyet vidám lakomák, bálok jellemeznek. Nem kötődik hozzá vallási ünnep, még a kereszténység előtti időkből származik. - 4.

6 Magyarországon valószínűleg középkori német polgárok, és később Mátyás király udvarának itáliai kapcsolatai hatására terjedt el. A középkorban azt hitték az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban, (mikor rövidebbek voltak a nappalok mint az éjszakák) hogy a Nap elgyengül, és gonosz szellemek kelnek életre. Vigalommal, karneváli felvonulással, boszorkánybábú égetéssel akarták elűzni ezeket. Kezdetben azért öltöztek jelmezekbe, hogy elűzzék a hideget, rosszat, halált. A farsang a párválasztás időszaka és az esküvők megtartásának a szezonja, mert utána a nagyböjt idején tilos volt a menyegző. A báli szezon lényege az eljegyzés volt. A farsang adott alkalmat a vénlánycsúfolásra is, így figyelmeztették azokat, akik már elérték a megfelelő kort, de még nem mentek férjhez. A farsang csúcspontja a karnevál, ez a nagy mulattságok napja, de egyben télbúcsúztató is. Sok városban ekkor rendeznek nagy karneváli mulatságokat pl. Rio, Velence, Mohácson pedig a busójárást. Ilyenkor az emberek különböző álarcokba, maszkokba bújnak. A magyar falvakba ördögnek, katonának, koldusnak, kéményseprőnek, boszorkánynak öltöztek. Gyakori volt az állatalakoskodás is, medve, kecske, ló, gólya bőrbe bújtak. Farsanghétfő, vagyis a húshagyó kedd előtti hétfő pedig az asszonyfarsang napja, amikor a hölgyek ugyanúgy mulathattak, mint máskor a férfiak. Húshagyó kedd a farsang utolsó napja, mikor szalmabábut vagy koporsót égettek, ezzel zárták le hivatalosan a telet és a farsangot is. Ezután következik a hamvazó szerda, ami a 40 napos böjt kezdete, mely húsvét vasárnapján fejeződik be. A farsanghoz kötődnek még a jó kívánságok is. A kimondott szó mágikus erejével próbálták biztosítani a következő évre a jó termést, szerencsét, egészséget. JANUÁR 6. A Szent korona hazaérkezésének időpontja is elején a menekülő Szálasi Ferenc magával vitte a koronát, de az amerikai hadsereg elfogta. Ettől kezdve a korona az Amerikai Egyesült Államok őrizetébe került. A korona a magyar állam önállóságának és a függetlenségének a jelképe, csak 1978-ban került vissza, hosszú tárgyalások után. JANUÁR 17. Első félév vége JANUÁR 18. Ráday-kupa: Úszó házibajnokság JANUÁR 22. Vince Nevének rokon hangzása a vinum, bor szó a magyarázata, hogy a szőlészek szentje lett. A francia Vincent pl. százannyi bor és névnapja időjárásából, a várható bortermést szokták megjósolni, amint e versike is tartja: Ha megcsordul a Vince,Tele lesz a pince. JANUÁR 22. A magyar kultúra napja A Himnusz születésnapja A kézirat szerint Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a MAGYAR KUL- TÚRA NAPJÁT. 5.

7 KI MIBEN TEHETSÉGES Csendes lélegzetek Megnyugszik. Megnyugszok. Meg kell nyugodjak. Mert végleg eltűnt a számomra. Elment. El kellett mennie. Mert így kell ennek is lennie. Még talán sírok Csak egy kicsit, De majd nem fogok. Nem fogok, mert elfogadom. Ő még létezni fog De nem számomra Élni fog De nem értem Szeretni fog De nem engem Boldog lesz De nem velem De legalább lesz És azt se baj, hogy nem velem Mert elfogadom Elfogadom és Elengedem El fogom engedni El kell engednem Megteszem Megtettem Elengedtem messzire, ahol nem éri a kegyetlen De engem se, mert Ő boldog lett Én pedig elengedtem. Haraszti Vivien A Főnix Utolsó lehetőség, egy utolsó élet, Hol helyrehozhatok minden vétket Reményem, hitem rég elhagyott, S most a porból ölt új alakot Halálvágy és szánalom, Mindig búra kárhozom Millió kín, s millió fájdalom Szomorúság lánca lóg a lábamon Vérem angyalom, Neked áldozom Utolsó lehetőség, egy utolsó reménysugár Fuss míg eljön érted a Halál Ismét lángol a Főnixmadár Szemében már nincs fájdalom, vagy gyűlölet, Csak irántad érzett bűvölet Magányomat megtöri szeme lángja, daru száll a nagyvilágba, Minden bú és minden ártalom, lassan elporlik a vállamon. Lelkem újra élhet, s talán megkaphatja, amire legjobban vágyik, Szívem a Főnix tüzében hamuvá válik. Victor Wonderweiss 6.

8 Miss Greeny (írta: Lorna) A River street kihalt volt, már nem járkált senki az utcán. Csak az árnyak nyújtóztak el fáradtan beburkolva a házakat, a kerteket, beszöktek a sikátorokba, valamint a gyermekek ágya alá. Minden csendes volt, mikor David kirúgta az bár ajtaját. Barátai vihorászva követték őt, s szünetet csak akkor tartottak, mikor nagyot húztak a sörükből. Hogy hányadik üveggel itták, azt már maguk sem tudták. A lényeg az volt, hogy jól érezzék magukat, és ahhoz láthatóan eleget ittak már. -NŐ KELL! bömbölte az éjszakába a részeg férfi. OLYAN MAGÁ-ÁNOS VAG VAGYOK! Az ordítozás hatására újabb nevető roham tört elő a csoport tagjaiból, ki hörögve, a hányási ingert igyekezve visszafojtani, ki a falnak támaszkodva, könnyítve magán. Az egyik sarkon egy nő kontúrjára lett figyelmes David, és anélkül, hogy szólt volna a többieknek, követte a látomást. Kiérve a szűk utcácskából szemével a nőt kereste. Nagyon kellett koncentrálnia, hogy ne folyjék össze az elé táruló kép. A keresett személy már a másik sarkon tartott, ám mielőtt befordult volna, hirtelen megállt, kacéran a hajába túrt, mindezzel azt üzenve, hogy ma estére mindre kapható. Ennél több nem is kellett a férfinak, a lehető leggyorsabb tempóban indult meg a következő sarok felé. Az utcai lámpák fénye már nem jutott el a kukákhoz, ahol a nő várakozott. A férfi nem tétovázott, egyenesen az ismeretlen alak felé lépdelt, miközben erősen dolgozott azon, hogy nadrággombját áttolja a lyukon. Már csak négy bizonytalan lépés választotta el az áhított nőtől, mikor arra lett figyelmes, hogy a mellkasába csapódik valami, majd mielőtt még bármit is tehetett volna erős fájdalom áramlott szét a testében, a becsapódási helyből kiindulva. Pár percig még nyaldosta testét az intenzív fájdalom, majd hirtelen alábbhagyott. Ekkor női cipő kopogását hallotta, ami egyre közelebb került hozzá. Innentől elsötétült minden, s az utolsó dolog, amire emlékezett egy macskanyávogás volt. Sandra szíve hevesen vert az izgatottságtól. Újabb lehetőséget kapott. Újra megtehette, amire oly régóta várt. A férfit nehéz volt elvonszolni a sikátorból 7.

9 és a kocsiba tuszkolni, de sikeresen vette az akadályt. Most pedig, hogy a fogorvosi székhez bilincselte, már kezdhette is a játékot. Sandra ugyanis nagyon szeretett játszani. Enyhén remegő kezeire gumikesztyűt húzott, majd a bakelit lejátszóra helyezte kedvenc Elvis lemezét. A forgás megkezdődött, s a tű legalább olyan huncutul játszott a redőkön, mint ahogy majdan Sandra fog a férfivel. A nő lassan az acélozott asztalhoz tipegett, hogy magához vegye az első kelléket: egy pohár vizet. Ám ahelyett, hogy beleivott volna, a férfi arcába lötytyintette. Amaz hangosan felhorkant, majd köhögni kezdett. A feje még mindig kóválygott a töméntelen alkoholtól és érezte, hogy torkát mardossa már a feltörni készülő gyomorsava. - Mi-mi a? - Hogy mi történt, Kedves? szólalt meg rekedtes hangon a nő. Csak nyugalom, Drága. Nemsokára végzünk, csak lazítsd el magad. A férfi feje hasogatott a fájdalomtól, s már épp a halántékához emelte volna kezét, mikor az megakadt, s öt centinél nem emelkedett tovább. -Mi a? ismételte meg a kérdés, amit ezúttal sem sikerült befejeznie. Azonban a nő már nem méltatta válaszra. Arcára maszkot húzott, s megindult a második segédeszköz felé. Ó, igen. Szívverése ismételten felgyorsult, ahogy a hideg fémen végighúzta ujjait. A kést még tavaly nyáron vette egy garázsvásáron. Kissé hasonlított a machetere, ám formája hajazott a bárdéra is. - Nos, Kedvesem, most már akár hozzá is láthatunk. kuncogott a nő, majd a késsel a férfi belső combjába vágott. David felordított fájdalmában. - Nyugalom, Kedvesem, nyugalom! csitítgatta Sandra, viszont valójában nagyon is élvezte, hogy áldozata ilyen módon fejezi ki rettenetes fájdalmát. Ám a válaszinger túlságosan erőteljes volt, mert az üvöltéssel együtt gyomra tartalma is feltört, s absztrakt műként terült szét a betonpadlón. - Ejnye, Drágám, most majd még ezt is el kell takarítanom. Igazán vigyázhattál volna! mondta kissé ingerülten a nő, s mit sem törődve az előbbi közjátékkal folytatta a munkát. A kés pengéje ezúttal a kézfejekre csapott le, melyekből gejzírként tört elő a forrón vöröslő vér. A fájdalom mértéke immáron elviselhetetlenné nőtt, s a férfi eszméletét vesztette. A látvány a nőre izgatóan hatott, s az már nem bírta visszafogni magát. A keze szinte magától lendült újra és újra, mígnem összeesett a fáradtságtól, s a levegőt is sűrűn lihegve tudta beszippantani. 8.

10 Pár percig még ült a vértől és hányástól szennyezett kövön, hogy erejét viszszanyerje, majd felállt, hátra simította a kontyból kiszabadult tincseit, s megcsodálta művét. Ma is valami szépségeset, valami meghatót alkotott, csak sajnálatos módon a munka időtartama meglehetősen rövidre sikeredett. Az óra háromnegyed hármat ütött, így még bőven volt ideje arra is, hogy eltüntesse oly nagyon kedvelt játékának maradványait. Édesanyja ugyanis arra tanította őt, hogyha már nem játszik valamivel, akkor azt szépen pakolja el. Most is úgy cselekedett. Vágyainak eleget tett ez a móka, egy kis időre újra nyugodtan alhat, ám szíve kissé csalódott volt attól, hogy ezúttal a játék túl egyszerűnek bizonyult. A takarítás pontosan két órát és negyvenhárom percet vett igénybe. Sandra Greeny mályvaszínű cipőjében a kijárathoz tipegett, s nagyot szippantva az áporodott levegőből újra a kedves, megbízható idős hölgy lett, a szomszédból. XXI. századi zenészek Szárnyal a dallam az esti órán, Fényes hegedűből kiszakadva repül. Hol kacag, hol jajong, néha felcsap, Végül egészen elcsendesül. A taps felzúg, a közönség tombol. A zene összeköt teret és időt: Beethoven lelke közöttük lebeg, S haza is kísér minden résztvevőt. Szárnyal a dallam a délutáni szélben, Kopott hegedűből kiszakadva repül, Kacag, jajong, fel-felcsap a téren, Majd megfáradva elcsendesül. Csak egy kisfiú koppanó lépte lassul, Míg elrévedve füleli a hangvarázst, De anyja hirtelen ránt egyet karján, S a forgatagban sietnek tovább. Elszállt a dallam, vele az idő, Már csak néha hallani lépteket, Míg az utca kényszerű zenésze Tekintettel méri a napi filléreket. Horváthné Szombathelyi Katalin tanárnő 9.

11 Téma: romantikus sci-fi Dan Wells: Partials - Részben ember Műfaj: sci-fi, Kiadó: Fumax FILM ÉS KÖNYV AJÁNLÓ Dan Wells, a méltán elismert író egy részletesen kidolgozott, posztapokaliptikus világba kalauzol el bennünket. Az emberi faj több, mint 98%-a veszett oda a Részleges-háborúban, és az ez alatt elszabadult RM vírus miatt. Az életben maradt közel 36 ezer ember Long Islanden telepedett le. Leálltak a gyárak, akadozik az áram-és vízellátás, a gyógyszer felbecsülhetetlen kincs. A hatalmas területet elvétve lakják az emberek, használati tárgyaikat fosztogatva szerzik meg. Számunkra elképzelhetetlen körülmények között élik életüket, beletörődve sorsukba. Az eseményeket a 16 éves Kira szemszögéből ismerhetjük meg, aki a szülészeti osztályon kezdi meg nővéri munkáját. Egyre jobban frusztrálja a tehetetlenség, és annak látványa, hogy az újszülöttek 3 nap alatt belehalnak az RMbe, míg a Remény törvény korhatárát egyre alacsonyabbra tolják. A nőket szinte inkubátorokká degradálják, akiknek a folyamatos gyermekszülés a feladatuk. Így hát kezébe veszi az emberiség sorsát. Indítványozza áthelyezését az RM kutató osztályra, mindenre elszántan, az ellenszer megtalálása érdekében. Fiatal hősnőnknek őrült és egyben zseniális ötlete támad: Hogyan, illetve kiktől lehetne a legtöbbet megtudni a vírusról? Természetes azoktól, akik létrehozták, a Részlegesektől. Kira titkos akcióba kezd pár ismerősével, elindulnak, hogy foglyul ejtsenek egy emberekhez megtévesztésig hasonlító, mesterségesen előállított szerves lényt, egy gyilkolásra tervezett harci robotot. De ebbe a Részlegeseknek, a Szenátusnak, a Hangnak és a túlélőknek is lesz beleszólása. E rövid kis ismertető után remélem páran kedvet kaptak ennek az egészen egyedi és hiteles, utolsó oldalig lebilincselő műnek az elolvasására. Akinek ez nem elég, az se keseredjen el, október 11-én jelent meg a népszerű trilógia 2. kötete, Solutions - Töredékeke címen. Ez is egy egészen egyedi és hiteles olvasmány. 10.

12 A burok (The Host) színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 125 perc, 2013 (12) Rendező: Andrew Niccol Író: Stephenie Meyer Szereplők: Saoirse Ronan (Melanie Stryder) Diane Kruger (Hajtó) William Hurt (Jeb Stryder) A film Stephenie Meyer azonos címre hallgató könyvét filmesíti meg, néhány apró átírással. Aki nem akar a meglehetősen hosszú könyvvel 'vesződni', annak ajánlom ezt a filmet. A Földet egy idegen, parazita faj szállta meg. Szó szerint, hiszen ezek a lények az emberekben laknak, átvéve az uralmat a testünk felett, száműzve a tudatunkat; mintegy megölve őket. Felvirágoztatták a társadalmat, eltörölték a bűnözést, megszüntették a betegségeket, földi paradicsommá tették a világot. Ennek fényében rájöhetünk, hogy Melanie Strydernek nem olyan volt a kamaszkora, amire vágyott. Nem azzal kellett megküzdenie, hogy szülei elengedjék bulizni, hogy sminkelhesse magát az iskolában, vagy hogy kivel randizzon. Melanie-nak az életéért kellett küzdenie napról napra, bujdokolnia, megóvva kisöccsét, Jamie-t. Egy fosztogató körút közben futott bele Jaredbe, akivel hármasban folytatták az utat, s ahogy azt a történet megkövetelte, rendesen egymásba is szerettek. Sajnos ez az idill nem tartott soká. A lelkek, ahogy a megszállóik magukat nevezték; rájuk találtak egy elhagyott hotelben. Melanie, hogy az öccsét mentse, inkább öngyilkos szándékkal kivetette magát az ablakon. A hajtók szerencséjére túlélte, akik egy igen öreg lelket, Vándort ültették belé. Vándort arra használták, hogy megtörje Melanie tudatát, információkat nyerjen további menekültek hollétéről. Vándor meglepődve tapasztalta azt, hogy nemhogy Melanie tudatát nem tudja megtörni; hanem Melanie is tudja irányítani őt. Végül arra kényszeríti, hogy hagyja el a bázist, és vegye útját a sivatag felé, a feltételezett menekülttábor irányába. Így indul a kalandunk üldözéssel, fosztogatással, romantikával és egy kis skizofréniával megfűszerezve. Fiúknak a romantika túltengése miatt kevésbé kedvező választás, de a lányoknak mindenképpen ajánlom. 11.

13 Gravitáció Cat Patrick : Forgotten - Úgyis elfelejtem A Gravitáció idén az egyik leglátványosabb film. Hogy miért? Mind a mellett, hogy gyönyörű képekkel operál, akcióban sincs hiány. A történet, lássuk be, egyszerű. S mégis, az egyszerűsége teszi igen élvezhetővé. Nézzük, miről szól a film: űrsétát/űrhajójavítást zavar meg egy nagyobb űrtörmelék, mely tönkre tesz mindent, ami az útjába kerül. Főhőseink menekülnek, s közben elgondolkozunk, hogy az ember, mit meg nem tesz, azért, hogy életben maradhasson. Beszéljünk a szereplőkről! Sandra Bullock, csodásan hozza karakterét, az ő alakításával lesz teljes a film hatása. George Clooney, pedig a nyugalom megtestesítője, mit sem törődik azzal, hogy mekkora veszélyben vannak. Remek párost alkotnak a vásznon, így érthető, miért nincs más konkrét szereplője a filmnek. Ha teheted, nézd IMAX 3D-ban vagy sima 3D-ben, mert ez film igényli a nagy vásznat. Biztos mindenki gondolkodott már azon, milyen is lenne a jövőbe látni. De ha még esetleg meg is lenne ez az adottságunk, milyen lenne csak ezzel élni? Csak a jövőbe látni, de a múltat elfelejteni. Eléggé zűrös élet lenne, nemde? A 16 éves London Lane ezt az életet éli. Este elalszik, majd másnap reggelre csak a jövőre emlékszik. Mindennapjait csak a kis jegyzetei és legjobb barátnője segítségével tudja végig vinni. Viszont minden a feje tetejére áll, amikor egy új fiú érkezik az iskolába. Luke Henry nem az a tipikus ember, akit könnyen el lehet felejteni. London bárhogy is próbálja, egyszerűen nem emlékszik a fiúra, de ami még aggasztóbb, hogy amit a jövőben lát se biztató számára. Szóval talpra kell állnia, és emlékeznie kell múltjára, hogy megmenthesse a jövőjét. Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. Könyv Fordító: Cziczelszky Judit 12.

14 Szellemi totó: 6+1 néprajzi kifejezésekből összeállítva Válaszd ki a három válaszból, melyik a helyes megoldás! 1, Milyen foglalkozású ember a bodnár? a, szűrkészítő b, asztalos 2, Mi a bokány? c, hordókészítő, kádár a, Karcsú, egyfülű, körte alakú cserép, borosedény. b, Kis méretű fedeles bőrtáska, amelyet hosszú bőrpánton lógatva, félvállra vetve hordoznak. c, Fából készült sajtoló szerkezet, amellyel szüretkor a szőlő levét kiszorítják. 3, Mikor, ki énekli a bókverset? a. A királyi udvarban a dalnok énekli, az uralkodó dicső tetteit elzengő óda. b. Ebben a dalban az énekes köszönti és dicséretekkel halmozza el kedvesét. c. Szűz Mária dicsőítésére alkalmazott dal, a korai kereszténység idején a hívek éneklik a templomban. 4, Mi a borvíz jelentése? a, A bor és a szódavíz keverékéből származó ital, vagyis a fröccs elnevezése. b, Különféle szénsavas, többnyire savanyú ill. savanykás ízű forrásvizek erdélyi elnevezése. c, A szőlő préselésekor a gyümölcsből először kifolyó, átlátszó színű folyadék. 5, Mit jelent a borzfuvar? ÉSZFORGATÓ a, Az a borz által végzett tevékenység, amikor az egyik borz a hasán vagy a lábai közt megfog valami tárgyat pl. gyümölcsöt, fát, vagy földet, a másik borz pedig húzza maga után, mint valami szállítóeszközt. b, A falvakban tavasszal és ősszel, mikor a házaktól kivitték a mezőre a trágyát, büdössége miatt az ezt szállító szekeret nevezték így. 13.

15 c, A fuvarozásnak az a módja, amikor a fuvaros nem kap fizetséget a szállításért, csak szívességből teszi azt. 6, Mit jelent a kolesz kifejezés? a, A diákotthon, kollégium kifejezés diáknyelvi rövidítése. b, A talyiga egyik leginkább földmunkára, kubikolásra használt változata. c, Négyszög alakú fakeret, amellyel a nehéz zsákokat emelgető és karon szállító, párban dolgozó férfiak munkáját könnyítik meg Milyen tárgy a lajbi? a, Kabátféle felső ruha. b, A női alsótestet fedő, házi vászonból készült ruhadarab neve. c, Mellény népies elnevezés. Rendszerint második réteg az öltözködésben a testen viselt ing fölött. Melyik, sokak által ismert irodalmi műből származik az alábbi idézet? Ki a vers szerzője? Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ. S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonat hűs tenyeredben. Kinek az alkotása a képen látható szobor? Melyik városban található az eredeti alkotás? A rejtvények helyes megoldását név és osztály feltüntetésével a könyvtárban adhatjátok le, január 07-ig. A helyes megoldások ajándékot érnek! 14.

16 Advent idején Advent van, s átjárja lelkem a szeretet és az emlékezés. Rájövök ismét tán ezredszer, Hogy szépen élni gyakran túl kevés. Szeretni szóban és tettekben, hinni, remélni szüntelen. Táplálni kell mosollyal, öleléssel, hogy emléked hibátlan legyen. Most visszaröpülök gondolatban gyermeki önmagamba újra. Látom amint kályha mellett Nagymamám fagyos lábujjamat gyúrja. Hársfa teát tölt poharamba Idd meg! Nem fogsz fázni majd! Átmelegedett testem valóban S én azt hittem a tea tette azt. Ma már tudom, tőle volt a meleg. Ölelés, szeretet, gondoskodás ezek voltak mitől az a jó a testem és lelkem járta át. Ez adta azt a boldog érzést, mi ma is rám tör, ha a múltba révedek. Hiánya így advent idején fájón kéri vissza az elmúlt éveket. Emlékszem a finom illatokra, ami a konyhát járta át, mikor sült a mézes és a lágyan foszló mákos kalács. Arca piros volt az izgalomtól, mikor a szobába engedett csilingelt egy üvegpohár szélén. Itt az angyalka! Megjelent! Futottunk mind a fenyő köré ámultunk örültünk nagyon. Ezt a boldog érzést gyerekeimnek minden karácsonykor átadom. Már sokszor töltöttük el nélküle a karácsony szent ünnepét, de lelkemben ott mosolyog képe ahogy átöleli a gyermekét. Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz, ha a gyertya fényben rá emlékezünk. S tudom onnan fentről ő is nézi. Ugye mindenkit szeretünk? Jusson szép szóból bárkinek! Simogató, ölelő kezekből, mosolytól csillogó szemekből, áradó tűz gyújtson fényeket! Szeretettel 2013 Karácsonyán! Szerkesztőbizottság: Felelős kiadó: Forgács Tiborné főigazgató, Kóródi Mária intézményegység-vezető (Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium, tanév, 1. szám) Főszerkesztő: Guttmann-né Nádasi Lívia Szerkesztőségi tagok: Antal Andrea, Hajdu Melinda, Horváth János, Podlaviczki Júlia, Haraszti Vivien, Koncz Andrea, Kötél Katalin Címlap: Szabaka Edit, Better Vivien Tördelő szerkesztők: Gergely Gyula, Kálmán Nikolett 15.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)

VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán) VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)... Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek,

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

Horváth Tamás tanárunk rajza

Horváth Tamás tanárunk rajza Horváth Tamás tanárunk rajza A hírhozó Mikor Jézus megszületett, tiszta volt az ég. Aprócska kis csillagtüzek égtek szerteszét. Köztük egy, a legfényesebb, mindig arra várt, hogy a jó hírt megtudhassa

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Karácsonyi gondolatok a nyomtatott sajtó tükrében

Karácsonyi gondolatok a nyomtatott sajtó tükrében Megyeri Károly: Karácsonyi gondolatok a nyomtatott sajtó tükrében A karácsonyi ünnep története visszanyúlik a római időkbe. December 25-én a rómaiak Mithrász istennek a felkelő nap, a világosság istenének-

Részletesebben

Budai Református Egyházközség. Advent

Budai Református Egyházközség. Advent Budai Református Egyházközség 2013 Advent ...meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség

Részletesebben

Pokol Anett. Téli mesék. Lindának, ötödik születésnapjára

Pokol Anett. Téli mesék. Lindának, ötödik születésnapjára Pokol Anett Téli mesék Lindának, ötödik születésnapjára December 1. Az aranyszínű léggömb UTOLSÓ NAP, UTOLSÓ ÓRA, NEM FOG AZ AGY, NEM FOG A KRÉTA! üvöltötte kórusban az egész 2. B osztály. Téli szünet

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,

Részletesebben

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ a gyémántgolyó ' vígan szaladgál a fekete lemez serceg ő ereiben a gumifal nélküli fekete biliárdasztalon Vétkek

Részletesebben

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Február 03-án, az idősödő szervezet, testi változások, és az egészséges öregedés 30 pontja című olvasmányok megvitatására került sor a hallottak alapján.

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

A Mennyország, Isten gyönyör otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

Eseménynaptár 2016/17-es tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus

Eseménynaptár 2016/17-es tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus Eseménynaptár 2016/17-es tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység Dátum Nap Tanítási nap száma 22. Hétfő PIOK alakuló értekezlet 23. Kedd jelentkezés vizsgákra Esemény 24. Szerda

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

- Kézirat. Budapest, 1980. -

- Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri 1 1. 2. 3. 4. 5., 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15., (,»;, ;,...) 16. 17. 18.,, 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. (, ) 26.. 27.,, 28. (, ) 29. 30., 31. 32. 33. 34. '' '' 35. 36. 37., 38., 39., Santa Maria

Részletesebben

Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ

Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ 5 6 Megérkezett Simon-Júdás Jaj már néked pőregatyás! Rég felírta Noé Tokaj Hegyormára Hegyaljai kapás várj Simon Júdásra! Akár haszon, akár kár, Simon-Júda a határ. /Szüret, regula/ Ma használatos neve

Részletesebben

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki. DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le 1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!

Részletesebben

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idén évkönyvünk vendége Gryllus Dorka színésznő, aki 1987 és 1991 között volt iskolánk diákja. Vöröslő arccal, zihálva rohantam be egy magyar népmese címére hallgató pesti

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár

Részletesebben

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter Szerző Szauer Ágoston Illusztráció Papp Eszter Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu Internet:

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2010 december 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Krisztus után 245-ben Kis-Ázsia-i Anatóliában, Patara városában született, egy gazdag

Részletesebben

Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA,

Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA, Cím: Kökényesi Dávid: A farsang eredete A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA LAPJA, 2006. február 16. /I. évfolyam /2. szám, http://www.2zsiraf.hu/ Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága:

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

Dobós bál. Szavalás az iskolában. Weichnachtsparty. Mikulásbuli. Gombavató. Advent az énekkarral

Dobós bál. Szavalás az iskolában. Weichnachtsparty. Mikulásbuli. Gombavató. Advent az énekkarral Dobós bál Weichnachtsparty Gombavató Szavalás az iskolában Mikulásbuli Advent az énekkarral 1 Tartalomjegyzék Tartalom 1 Tartalom 2 Mikulás 3 Advent az énekkarral 4-5 Gombavató egy végzős szemével 6-7

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Mikulásvirág Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Mikulásvirág Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2010 december 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Az alul zöld, felül gyönyörű bíborszínű leveleket növesztő cserepes virág eredetileg

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet Potova Lodzsong gyakorlatok 2 5 Küldés szeretet Amikor a meditációt végezzük, üljünk nyugodtan és lélegezzünk nyugodtan. Minden kilégzés alatt gondoljuk a következőt: A kilégzésünk olyan energia, amely

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

TANÉV RENDJE

TANÉV RENDJE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia dem az árnyékot, az árnyékot, amely a megperzselődéstől véd. Belebújok, bele az árnyékba, újra felfedezem őt a képeimen. Az én nyelvemen szólítom meg. A szemeimből Ő néz rám. A fejemben van. A véremben

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán 6. b Meglátogattuk Barkóczi Sándorné Juliska nénit, aki a város legidősebb lakója. Ő még jól emlékszik a régi szokásokra és viseletekre, emlékeit szívesen megosztotta

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben