THE NYÁRI KALANDTÁBOR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "THE NYÁRI KALANDTÁBOR"

Átírás

1

2 THE NYÁRI KALANDTÁBOR Tudás-Buli-Kaland-Szórakozás 2010 A táborról röviden A nyár a kikapcsolódás és az új élmények időszaka. A THE program abszolút újdonsággal jelentkezik: természettudományos alapokra építve kalandtábort szervez Nektek! Célunk, hogy új megközelítéseken keresztül ismertessünk meg Titeket a műszaki- és természettudományokkal, hogy kalandokon és élményeken keresztül vezessünk be Titeket a tudományok világába. Szeretnénk, ha a program végén Ti is meglepődve tapasztalnátok, hogy a sok érdekes program által mégis mennyi új dolgot tanultatok a tudományok világából. A tábor programjain részt vesznek Magyarország legnagyobb vállalatainak vezetői, akikkel együtt próbáljuk majd túlélni az erőpróbákat és nem utolsó sorban a bulikat! :) Gyere el és szórakozz együtt a magyar gazdasági elittel! :) A tábor időpontja július Érkezés: július 28. reggel Távozás: július 30. reggel Időtartam: 3 nap (2 éjszaka) Kiket várunk? éves fiatalokat, akik nem ijednek meg az erdőben és mindig készek egy-egy jó bulira... :) Hányan leszünk? Előreláthatólag 50 fő

3 A tábor lényege Ismerd meg a környezeted, a világot amiben élsz, és tanuld meg hogyan maradhatsz életben az erdőben, eszközök nélkül... Na jó, ezt azért nem kell olyan komolyan venni, sok-sok bulit is szervezünk! :) Helyszín Börzsöny, Törökmező A Börzsöny hegység Törökmező nevű gyönyörű fennsíkja, a mondák szerint az 1685 körüli években kapta nevét az itt gyülekező szultáni hadakról. Itt ma az érintetlen természetet megismerni vágyó turista az úr, ahol a bükkfákkal körülvett fennsík peremén bújik meg szállásunk, a törökmezői turistaház. Nyáron a hűs erdő leheletével és a források nedűjével frissítheti fel magát az idelátogató. Utazás Budapestről Távolság Budapesttől: 55 km Találkozó: július óra (Nyugati pályaudvar, buszvégállomás) A tábor helyszínére a THE Program különbuszával megyünk. Elhelyezés Kőházakban (I. kőház: 50 fő) Elhelyezés turista színvonalon, kényelmes emeletes ágyakon, ágyas szobákban. WC, hideg-meleg vizes közös mosdók és zuhanyozók a folyosókon találhatók. Törölközőt vinni kell! Étkezés Teljes ellátás a vendégház éttermében. A büfé szolgáltatásait itallal, üdítővel, frissítővel, édességgel a nap bármely szakában igénybe lehet venni. Ízletes, házias jellegű ételek. Részvételi díj ft/fő mindennel együtt (kaja, szállás, utazás, programok, ajándékok)

4 Jelentkezés Jelentkezési határidő: július 10. Előzetes jelentkezést a nagy érdeklődésre való tekintettel a coolatudomany@the-online.hu címre várunk, de a jelentkezés véglegesítését minden esetben postai úton elküldött jelentkezési lappal tekintjük véglegesnek. Jelentkezéseiteket a csatolt adatlapot kitöltve elküldhetitek postai úton az alábbi címre: MISZ - THE Program 1036 Budapest, Lajos utca 106. Bármilyen kérdés felmerül, várjuk kérdéseiteket a coolatudomany@the-online.hu 18 év alatti jelentkezők esetében szülői beleegyezéssel, aláírással ellátott jelentkezési lapokat kérünk! Fizetés módja: Előleg: Ft, július 10-ig átutalással a Magyar Innovációs Szövetség számú bankszámlaszámára (a közlemény rovatba írjátok be, hogy kalandtábor ) A fennmaradó összeget (4 000 Ft) készpénzzel a helyszínen, a regisztrációkor szükséges rendezni. Program július 28. 9:00-11:00 Regisztráció, szállás elfoglalása 11:20-12:00 Központi megnyitó, információk 12:00-13:00 Ebéd 13:20-14:00 Előadás: Sík András, a Marskutatás legújabb eredményei 14:20-15:00 Előadás: Simon Tamás: Új fizika kezdődhet a nagy hadronütköztetőben 15:20-16:30 Bemutatkozó délutáni játék, sport, kikapcsolódás 16:40-18:00 Találmányok és kísérletek (kísérlet bemutatók Tóth Pállal és Veletek) ki mit hozott? Saját találmányok, kutatás, ötlet, kísér-

5 let bemutatása (nem kötelező :)) 18:00-19:00 Vacsora 21:00-22:30 Távcsöves csillagászati bemutató (derült idő esetén) 23:00 Buli kifulladásig július 29. 8:00-9:00 Reggeli 9:15- Túlélőnap Túlélőtúra Törökmezőn és a környező erdőben (a nagyvállalatok vezetőivel) Elméleti és gyakorlati foglalkozások tűzgyújtási technikák menedék készítése az erdőben álcázási technikák csapdák készítése, elhelyezése vízszerzés az erdőben, víz szűrése, tisztítása tájékozódás ismeretlen terepen csillagok, a Nap és tereptárgyak segítségével túléléshez szükséges eszközök készítése álcázási technikák jelek, jelzések megismerése 18:00-19:00 Vacsora: tábortűz és szalonnasütés a szabadban (Kötetlen be szélgetés a szponzorok képviselőivel, közös buli) 22:30 Buli és sorsolás (értékes nyeremények, fődíj: 2 fős európai utazás) július 30. 8:00-9:00 Reggeli 9:00-10:00 Pakolás, búcsúzás 10:00 Indulás vissza Budapestre A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.

6 A programokon velük is találkozhatsz: dr. Pakucs János (Magyar Innovációs Szövetség) Farkas Szilvia (Siemens, kommunikációs igazgató Beke Zsuzsa (Richter, kommunikációs igazgató) Rózsa Iván (Sanofi Aventis/Chinoin kommunikációs igazgató) Szigeti Éva, Rónaszéki Balázs (Audi) Klotz Tamás (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) Bővebb információ Bartók Marcell projektvezető MISZ- THE Program 1036 Budapest, Lajos utca 103. Mobil: (30)

Tábori Hírmondó. Kedves Családok! Tartalom: február. Felsőtárkány, augusztus Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek!

Tábori Hírmondó. Kedves Családok! Tartalom: február. Felsőtárkány, augusztus Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek! Tábori Hírmondó Felsőtárkány, 2018. augusztus 18-22. Kedves Családok! Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek! Tartalom: Kérdések és válaszok Várható költségek 2 4 A helyszínről 4 Jelentkezés

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

A tábor költsége: 79.000 Ft 1 Apa és 1 gyermek részére a második gyermek részére kedvezményt adunk 114.500 Ft 1 Apa és 2 gyermek.

A tábor költsége: 79.000 Ft 1 Apa és 1 gyermek részére a második gyermek részére kedvezményt adunk 114.500 Ft 1 Apa és 2 gyermek. APA-GYERMEK TÁBOR A tábor helyszíne: Törökmező Turistaház Távolság Budapesttől: 55 km. Megközelíthető Budapest felől autóval - az M2-es autópálya szobi kijáratánál Verőce felé, majd Kismarosnál Kóspallag

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. 1 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. A találkozó célja: Rendezvényünkkel

Részletesebben

KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017!

KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017! KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017! Helyszín: Hercegkúti Zemplén gyermek- és ifjúsági tábor Időpontja: július 16 július 21-ig. A tábor költsége 28.000 Ft, ami tartalmazza a: szállást + napi 3-szori étkezést

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka Központi szállodaépület (nyitva: június 15 - augusztus 29.) Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák

Részletesebben

HÉVÍZ, MÁJUS

HÉVÍZ, MÁJUS VIII. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2017. MÁJUS 12-13. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

Sítábor es tanévben

Sítábor es tanévben Sítábor 2016-2017-es tanévben Ideje: 2016. január 31-február 3. (4 nap, 3 éjszaka) Helye: Zdiar, Szlovákia Sípályák: 31-én Bistra, 1-3-án Bachledova Dolina Szállás: Zdiar, a panzióban a 4-6 ágyas a szobákhoz

Részletesebben

ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA. Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2.

ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA. Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2. ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2. NEMZETKÖZI ISKOLASPORT SZÖVETSÉG (I. S. F.) BULLETIN N O 1 Székesfehérvár Magyarország, 2007.

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

FELHÍVÁS. a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok

FELHÍVÁS. a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok FELHÍVÁS a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2017. augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZETT PROGRAMJA 2017. augusztus 31. csütörtök 13.00-14.00

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok MÁSODIK FELHÍVÁS a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2016. szeptember 8-10. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZET PROGRAMJA 2016. szeptember 8. csütörtök 13.00-14.00

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban:

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban: Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban: Időpont Jelentkezési határidő 2013. május 5 9. 2013. március 15. A

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS VI. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2015. ÁPRILIS 17-18. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

Youth Waterpolo Festival

Youth Waterpolo Festival 2015 Youth Waterpolo Festival 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary Youth Waterpolo Festival HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthwaterpolofestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

Youth Basketball Festival

Youth Basketball Festival 2014 20 26 July 2014 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 4 20 26 JULY www.youthbasketballfestival.org 2014 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YBF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Kosárlabda Fesztivál

Részletesebben

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat.

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat. Česká společnost pro osvětlováni, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, Slovenska Svetelnotechnická Spolocnost Polski Komitet Oświetleniowy SEP LUMEN V4 V. Konference Vyšegrádských

Részletesebben

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük!

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük! Kedves Kuvaszos Barátunk! Két évvel ezelőtt, 2009 szeptemberében négy országból több mint 60 kuvaszos kerekedett fel és mutatta meg az országhatárokon átívelő összefogását és tettrekészségét a világnak

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2018 Youth Volleyball Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban:

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban: Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban: Időpont Jelentkezési határidő 2011. szeptember 14-18. 2011. július

Részletesebben

ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN

ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN Bali az indonéz szigetvilág gyönyörű szigete, egyedi, színes, spirituális kultúrájáról ismert. Számos szertartása és szokása, ami több

Részletesebben

Részletes programterv

Részletes programterv Részletes programterv 1. nap 2015. május 26. (kedd) 2. nap 2015. május 27. (szerda) 7:45 Gyülekező Ászáron az iskola előtt 8:00 Indulás az Erdei iskolába 11:00 Megérkezés Zebegénybe 11:15 Hajózás történeti

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A Testnevelési Egyetem és az Országos Erdészeti Egyesület akkreditált továbbképzést szervez pedagógusok számára GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A továbbképzés azonosító száma:

Részletesebben

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és Rendezvényközpont Zánkai Sport-és Központi szállodaépület Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák nem

Részletesebben

1.b) tanulmányi verseny 1. c) egyéb

1.b) tanulmányi verseny 1. c) egyéb ADATLAP Szülőföldi anyanyelvi tematikus szaktábor, szülőföldi és magyarországi verseny, szemle, valamint szórvány oktatási tevékenység támogatására (Oktatási és Kulturális Minisztérium Határon Túli Magyarok

Részletesebben

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A Testnevelési Egyetem és az Országos Erdészeti Egyesület akkreditált továbbképzést szervez pedagógusok számára GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A továbbképzés azonosító száma:

Részletesebben

F O R G A T Ó K Ö N Y V (Előzetes ) A végleges forgatókönyvet a jelentkezések beérkezését követően adjuk ki!

F O R G A T Ó K Ö N Y V (Előzetes ) A végleges forgatókönyvet a jelentkezések beérkezését követően adjuk ki! F O R G A T Ó K Ö N Y V (Előzetes 2017.06.26) A végleges forgatókönyvet a jelentkezések beérkezését követően adjuk ki! FORGATÓKÖNYV LV. Országos Postás, Távközlési Természetbarát Találkozó és Túraverseny

Részletesebben

LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője. Kiskunfélegyháza április A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA

LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője. Kiskunfélegyháza április A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője Kiskunfélegyháza A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 2/A Telefon: 76/461 022 Fax: 76/461 022 e-mail: mezge.suli@gmail.com

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2014. szeptember 4-6. Keszthely Szervező: Bírók a Mediációért Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Fővédnök: ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Együttműködő partnerek:

Részletesebben

Valamennyi Tagegyesület Vezetője számára Tájékoztatásul elektronikus úton, a helyi csoportok, a MEOSZ Tagozatok, Szekciók vezetői számára

Valamennyi Tagegyesület Vezetője számára Tájékoztatásul elektronikus úton, a helyi csoportok, a MEOSZ Tagozatok, Szekciók vezetői számára MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 1032. Budapest, San Marco u. 76. Levelezési cím: 1300. Budapest, Pf. 141. Telefon: (1)388-5529; (1)388-2387; (1)388-2388: (1)368-1758: (1)454-1174:

Részletesebben

Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN

Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a Magyarországon elérhető legjobb téli vezetéstechnikai tréning. Ugyanis nem mesterséges műgyanta

Részletesebben

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők!

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők! SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kedves Csoportvezetők! Az alábbiakban szálláslehetőségeket kínálunk Móron, Bodajkon, Székesfehérváron. A szállásokon tudnak a versenyről, várják a jelentkezéseket. A szállásnál szereplő

Részletesebben

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és Rendezvényközpont Zánkai Sport-és Központi szállodaépület Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák nem

Részletesebben

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA 2014 A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred 2014. október 3-4. MEGHÍVÓ ÉS FELHÍVÁS ÖSSZEFOGLALÓK BENYÚJTÁSÁRA Kedves Kollégák,

Részletesebben

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018.

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018. BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018. Egyesületünk ez éven 4 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, új programmal - Bükki TÚRA napközis tábor -

Részletesebben

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!!

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!! Csongrád Megyei Kick-box Szövetség Tigers Kick-box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub IDŐPONT: 2009. május 22-24. HELYSZÍN: Szeged, Városi Jégpálya, Szabadkai út 22. SZABÁLYOK: WAKO szabályok,

Részletesebben

Nyers ételkészítő Tábor

Nyers ételkészítő Tábor Nyers ételkészítő Tábor Első alkalommal, és reméljük lesz folytatása. megrendezzük a nyers életmód táborunkat. Együtt készítjük el a finomságokat, együtt is fogyasztjuk el, kirándulunk, énekelünk, jókat

Részletesebben

Úszó tábor április 23. kedd, 09:10. Kedves Szülők!

Úszó tábor április 23. kedd, 09:10. Kedves Szülők! Kedves Szülők! Kérjük a jelentkezés előtt a táborról szóló információt alaposan olvassák át. A tájékoztató alatt található a jelentkezési felület, ahova kattintva tud a táborokra jelentkezni május elsejétől.

Részletesebben

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka Helyi értékek - vonzerőleltár Kulturális hagyaték Természetvédelmi értékek Turisztikai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT. Sárkányhajó Kupa 2016.

TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT. Sárkányhajó Kupa 2016. TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. Fadd-Dombori, 2016. szeptember 09-11. TÁJÉKOZTATÓ a VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. évi találkozójáról A találkozó rendezője: ATOMERŐMŰ SPORTEGYESÜLET Levélcím:

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A

Részletesebben

A tábor célja az egészségtudatos szemlélet kialakítása.

A tábor célja az egészségtudatos szemlélet kialakítása. A tábor célja az egészségtudatos szemlélet kialakítása. Az elméleti és gyakorlati tudnivalók elsajátítását az egészségvédelmi, ismeretterjesztő eladások és a főzőkörök segítik kezdő és haladó csoportban.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16.

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16. VERSENYKIÍRÁS 37. Villamosenergia-ipari Kajak-kenu találkozó Szeged, 2015. 08. 14-16. A találkozó időpontja: 2015. Aaugusztus 14-16. A találkozó helye: Szeged, Maty-éri Evezős és Kajak-Kenu Pálya A találkozó

Részletesebben

Szív a Szívért Alapítvány

Szív a Szívért Alapítvány Szív a Szívért Alapítvány 1138. Budapest, Váci út 163. Kedves Sorstársaink, Hozzátartozók és Vendégeink! Székesfehérvár-Agárd, 2017. június 9-10-11-12.-i (péntek du.-hétfő de.) Orvos- Beteg találkozó rövid

Részletesebben

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS 6. Villamosenergia-ipari Futó 6. Villamosenergia-ipari Futó A találkozó A találkozó időpontja: 2016. október 1-2. A találkozó helye: Paks A találkozó rendezője: MVM KONTÓ ZRt. A

Részletesebben

ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004.

ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004. ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! A Budapesti Műszaki Főiskola meghirdeti 2004. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket, valamint 1 db lakókocsi igénybevételét.

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2013. ÁPRILIS 19-20. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási Szakmai

Részletesebben

HARCMŰVÉSZETI-, ÖNVÉDELMI, WELLNESS ÉS ÉLETMÓD TÁBOR Siófok, Hotel Ezüstpart, 2012. június 18 23.

HARCMŰVÉSZETI-, ÖNVÉDELMI, WELLNESS ÉS ÉLETMÓD TÁBOR Siófok, Hotel Ezüstpart, 2012. június 18 23. HARCMŰVÉSZETI-, ÖNVÉDELMI, WELLNESS ÉS ÉLETMÓD TÁBOR KARATE-HARCMŰVÉSZETEK-, ÖNVÉDELEM, ÉLETMÓD-TÁPLÁLKOZÁS TANÁCSADÁS, KIKAPCSOLÓDÁS, SPORT ÉS FAKULTATÍV CSALÁDI PROGRAMOK, WELLNESS-TAICHI-JOGA-MASZSÁZS,

Részletesebben

GREENFLOW Környezeti Oktatóközpont JELENTKEZÉSI LAP

GREENFLOW Környezeti Oktatóközpont JELENTKEZÉSI LAP GREENFLOW Környezeti Oktatóközpnt JELENTKEZÉSI LAP A települési hulladékkezelési díj megállapítás elmélete és gyakrlata tréningre Ha Ön is szeretné az elmélet mellett a gyakrlatban is elsajátítani a települési

Részletesebben

Meghívó 2012. november 20.

Meghívó 2012. november 20. Meghívó Tisztelt Természetjáró, Erdész, Vadász Kolléga! A következő oldalakon olvasható címmel és programmal a TESZ-TeSz 50 éves jubileumát üljük 2012. november 24-25- én. Hívunk, vegyél részt ennek a

Részletesebben

Youth Football Festival

Youth Football Festival 2018 Youth Football Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Football Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthfootballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

RÉSZVÉTELI DOKUMENTÁCIÓ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ

RÉSZVÉTELI DOKUMENTÁCIÓ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ Kedves Szülők! Köszöntjük Önt a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatal Pályázati Iroda és egyben Projektgazda nevében! A Magyarországi Református Egyház esélyteremtő programja keretében a Bárka

Részletesebben

ÜZLET. ÉLMÉNY. BALATON.

ÜZLET. ÉLMÉNY. BALATON. ÜZLET. ÉLMÉNY. BALATON. 2017. szeptember 15-16. Balatonkenese A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett létszám: 2017. szeptember 15-16. Kenese Marina-Port, Balatonkenese, Kikötő

Részletesebben

KEDVES LEENDŐ ELSŐÉVES HALLGATÓ!

KEDVES LEENDŐ ELSŐÉVES HALLGATÓ! KEDVES LEENDŐ ELSŐÉVES HALLGATÓ! Elsősorban gratulálunk, hogy felvételt nyertél, és sok sikert kívánunk egyetemi pályafutásodhoz! Mi, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának felsőbb éves

Részletesebben

Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról

Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról Mi a Mária Maraton szakasz futózarándoklat? Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a Mária Úton: ultramaraton-futók és kerékpárosok teljesítik a Mariazelltől

Részletesebben

BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap

BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * BIZTONSÁGOS KALANDOK 100 tábor

Részletesebben

Sikerszéria - Nyeremények

Sikerszéria - Nyeremények A SIKERSZÉRIA ELNEVEZÉSŰ TIPPMIXPRO NYEREMÉNYJÁTÉK NYEREMÉNYEINEK RÉSZLETES LEÍRÁSA TOPLISTA NYEREMÉNYEK Helyezés Nettó nyereményösszeg Nyeremény típusa 1. helyezett 2. helyezett 500 000 Ft 450 000 Ft

Részletesebben

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013.

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013. ÓE, i Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013. I./ ÓE, Vezetőképző Tábor Helyszín: Időpont: Résztvevők: Óbudai Egyetem Bánki Donát Üdülője, Zamárdi 2013. június 7-9. hétvége (péntek-vasárnap) max. 36 fő

Részletesebben

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.

Részletesebben

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A konferencia a Magyar Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A piacnyitás értékelése és aktuális energetikai kérdések Sopron, Hotel Szieszta 2008. október

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA

VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal és a Mozaik Gazdasági Szervezet Budapest Főváros Önkormányzata által támogatott táborozási lehetőséget hirdet VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA sport, szabadidős

Részletesebben

BMW Winter Technic Drive 2014 Sölden 1.Oldal BMW WINTER TECHNIC DRIVE 2014. VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON.

BMW Winter Technic Drive 2014 Sölden 1.Oldal BMW WINTER TECHNIC DRIVE 2014. VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON. 1.Oldal VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON. 2.Oldal A rendezvény bemutatása. Az aktuális BMW modellek megismerése és vezetése 24 óra alatt, BMW certifikált instruktorok és a BMW márka képviselői segítségével A

Részletesebben

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM Az 1984-ben alapított szervezet híres fiataloknak szervezett nyári táborairól, melyeket főleg Berlinben szervez. Az itt tanulók minimum korosztálya 8 év, de a különböző

Részletesebben

Pannonia Cantat. Youth Choir Festival. 2011. június 27 július 2. Kaposvár, Hungary. www.youthchoirfestival.org

Pannonia Cantat. Youth Choir Festival. 2011. június 27 július 2. Kaposvár, Hungary. www.youthchoirfestival.org Pannonia Cantat Youth Choir Festival 2011. június 27 július 2. Kaposvár, Hungary www.youthchoirfestival.org Tisztelt Zene- és Énekbarátok! A PANNONIA CANTAT Youth Choir Festival 2011-ben, június 27-től

Részletesebben

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó VERSENYKIÍRÁS Berekfürdő, 2015. május 8-10. 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó Berekfürdő, 2015. május 8-10. A verseny célja: Villamosenergia-ipar hagyományainak

Részletesebben

fény KÉPző tábor Balatonfenyves 2014. július 13-19. gabor* photography Sulaci Photography PROGRAM tinédzsereknek

fény KÉPző tábor Balatonfenyves 2014. július 13-19. gabor* photography Sulaci Photography PROGRAM tinédzsereknek fény KÉPző tábor gabor* photography Sulaci Photography tinédzsereknek Balatonfenyves 2014. július 13-19. Ha szeretsz fotózni, de biztosabb, alaposabb tudásra vágysz, és a tanulást szívesen kapcsolnád össze

Részletesebben

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2014.

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2014. ÓE, i Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2014. I./ ÓE, Vezetőképző Tábor Helyszín: Időpont: Résztvevők: Óbudai Egyetem Bánki Donát Üdülője, Zamárdi 2014. június 13-15. hétvége (péntek-vasárnap) max. 40 fő

Részletesebben

FELHÍVÁS. a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok

FELHÍVÁS. a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok FELHÍVÁS a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2019. szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZETT PROGRAMJA 2019. szeptember 5. csütörtök 13.00-14.00 Ebéd 14.00-17.00

Részletesebben

III. Közép-európai RC tengeralattjárók modellezői találkozója Bratislava. szeptember 6. 7., 2014 nyári fürdő Bratislava Rača.

III. Közép-európai RC tengeralattjárók modellezői találkozója Bratislava. szeptember 6. 7., 2014 nyári fürdő Bratislava Rača. Sub Regatta Bratislava - Rača 6. - 7. IX. 2014 III. Közép-európai RC tengeralattjárók modellezői találkozója Bratislava szeptember 6. 7., 2014 nyári fürdő Bratislava Rača Meghívó Kedves barátaim, tengeralattjárók

Részletesebben

Az Összjáték nyereményjáték nyereményeinek részletes leírása

Az Összjáték nyereményjáték nyereményeinek részletes leírása Az Összjáték nyereményjáték nyereményeinek részletes leírása 1. Jackpot nyeremények - 100 db, egyenként 10.000 Ft értékű Tippmixpro egyenlegfeltöltés, - 1 db 4.000.000 Ft értékű készpénz kerül kisorsolásra

Részletesebben

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK 2017. Egyesületünk ez éven 3 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, megújult programmal - Bükki TÚRA napközis

Részletesebben

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, 2018. augusztus 27-29. MÁSODIK felhívás Tisztelt Kolléganő/Kolléga! Szeretettel meghívjuk a Matematikát,

Részletesebben

Családi sítúra síisi és síovi Ausztriában

Családi sítúra síisi és síovi Ausztriában Családi sítúra síisi és síovi Ausztriában Biztonság a gyerekeknek Szabadság a szülőknek Élmény az egész családnak A gyerekek a sísuliban és síoviban képzett oktatók vezetésével egész napos felügyelet mellett,

Részletesebben

HÉVÍZ, MÁJUS

HÉVÍZ, MÁJUS VIII. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2017. MÁJUS 12-13. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán.

- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - szept. 14-én Strandolás a termálfürdőben, utazás Budapestre,

Részletesebben

A kompetencia-fejlesztésekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók

A kompetencia-fejlesztésekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók A kompetencia-fejlesztésekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók a Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése című ÁROP-2.2.23-2013-2013-0001 projekt keretében 2014. január 20. Nyitórendezvény

Részletesebben

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és Rendezvényközpont Zánkai Sport-és Téliesített üdülőházak A 2009-ben felújított szálláshelyeken 2, 3, 4, 6 és 8 ágyas, saját fürdőszobás szobák találhatók. A két légterű családi szobák miatt a szálláshelyek

Részletesebben

Életmódtábor programtervezet

Életmódtábor programtervezet Életmódtábor programtervezet Helye: Leányfalu Gréti Wellness és Gyógy panzió http://zmwellness.hu/bemutatkozas Leányfalu a Pilis hegység lábánál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként, Budapesttől 27 km-re

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE GÖDÖLLŐ, ISASZEG, 2015. NOVEMBER 27-29. 2 5 éves (C) IPA by 1974 az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE A SZERVEZETÜNK MEGALAKULÁSÁNAK

Részletesebben

PROGRAM. TÁJÉKOZTATÓ Időpont: június (péntek-kedd) Helyszín: Rév Hotel Ifjúsági Szállás 8622 Szántód, Szent István út 162.

PROGRAM. TÁJÉKOZTATÓ Időpont: június (péntek-kedd) Helyszín: Rév Hotel Ifjúsági Szállás 8622 Szántód, Szent István út 162. A Kárpát-medencei Néprajzi Gyűjtők Tradíció Tábora - Szántód 2018 - PROGRAM TÁJÉKOZTATÓ Időpont: 2018. június 15 19. (péntek-kedd) Helyszín: Rév Hotel Ifjúsági Szállás 8622 Szántód, Szent István út 162.

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek

Részletesebben

Program és árajánlat. Több napos kirándulások

Program és árajánlat. Több napos kirándulások Program és árajánlat Több napos kirándulások Szállás ajánlat Jurtákban A park területén 4 db jurta található, melyben kempingágyakon történik az elszállásolás. Egy jurtában kényelmesen 6, maximum 8 fő

Részletesebben

Áraink Forintban / fő / éj értendők, tartalmazzák az ÁFA-t és a reggelit de nem tartalmazzák az Idegenforgalmi adót! hétköznap (V-Cs éj)

Áraink Forintban / fő / éj értendők, tartalmazzák az ÁFA-t és a reggelit de nem tartalmazzák az Idegenforgalmi adót! hétköznap (V-Cs éj) Napii árak 2015 Áraink Forintban / fő / éj értendők, tartalmazzák az ÁFA-t és a reggelit de nem tartalmazzák az Idegenforgalmi adót! hétköznap (V-Cs éj) hétvége (P-SZ éj) Szállás kétágyas elhelyezéssel

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 5. Villamosenergia-ipari. Futó Találkozó. Mórahalom, 2015. 10. 03-04.

VERSENYKIÍRÁS. 5. Villamosenergia-ipari. Futó Találkozó. Mórahalom, 2015. 10. 03-04. VERSENYKIÍRÁS 5. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó A találkozó időpontja: 2015. Aoktóberoktóber 03-04. A találkozó helye: Mórahalom A találkozó rendezője: EDF DÉMÁSZ Társaságcsoport A találkozó védnökei:

Részletesebben

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út facebook.com/ambróziaétterem és Panzió***

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út facebook.com/ambróziaétterem és Panzió*** AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu facebook.com/ambróziaétterem és Panzió*** AKTUÁLIS SZÁLLÁS ALAPÁRAK érvényes 2018. szeptembertől (július és

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, 2009. július 9 11. Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 8600 Siófok, Kandó Kálmán utca 20. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Harkány, 2015.

Részletesebben

28. Távhõ Vándorgyûlés

28. Távhõ Vándorgyûlés Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Hõszolgáltatási Szakosztálya rendezésében 28. Távhõ Vándorgyûlés Tudásmenedzsment és a távhőrendszerek fejlesztése A szakmai ismeretek hatékony alkalmazása BALATONALMÁDI

Részletesebben

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan 1145 Budapest, Pétervárad utca 5. Mobil: +36-20-341-4930, +36-20-415-7793 Irodai telefonszám: +36-1-312-5042 Fax: +36-1-283-3208 E-mail: info@goe.org.hu Web: goe.org.hu Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)

Részletesebben