Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN"

Átírás

1 Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a Magyarországon elérhető legjobb téli vezetéstechnikai tréning. Ugyanis nem mesterséges műgyanta pályán folyik: a Driving Experience ON ICE vezetéstechnikai tréningen valódi téli körülmények között, vagyis havon és jégen tanulhatod meg autódat kontrollálni, valamint olyan tudásban részesülsz (elméletben és gyakorlatban egyaránt), amely hazánkban sehol máshol nem érhető el. A tréningek helyszíne a Budapesttől 490 kilométerre található Lungau, ahol az 1250 méteres magasságban levő képzési centrumban novembertől márciusig téli körülmények között gyakorolhatók a csúszós úton való autózás fortélyai. A profi instruktori csapatnak és az ideális körülményeknek

2 köszönhetően minden fontos vezetéstechnikai elemet a legnagyobb biztonság mellett sajátíthatnak el a résztvevők a Driving Experience téli vezetéstechnikai tréningek négy éve ebben a régióban zajlanak. A képzésen a BMW partnereként hátsó- és összkerékhajtású modelleket biztosítunk résztvevőinknek a BMW aktuális kínálatából. Természetesen a képzés céges kollektívák és baráti társaságok esetében a havas-jeges utakon való biztonságosabb autózáson kívül remek csapatépítési lehetőség is, így erre a célra is nagyon ajánljuk! PROGRAMAJÁNLATUNK Driving Experience ON ICE február Három napos (két éjszakás) téli vezetéstechnikai program, amelynek során hatékonyan megtanulod valódi havas-jeges körülmények között kontrollálni és irányítani autódat. A program tartalmaz két éjszakai szállást teljes ellátással négy csillagos szállodában (Wellnesshotel Eggerwirt****), valamint teljes körű felkészülést a téli autózásra.felejthetetlen élményeket és tudást szerezhetsz a különleges téli vezetéstechnikai pályán az általunk biztosított BMW modellekkel: 340i Lim, 340i GT, 330d Lim, 330d Touring, 220d Cabrio, 535i GT, 340i GT Xdrive, 530d Lim Xdrive, X3 30d, X4 35d, X5 30d, X6 50i.

3 Részletes program: 1. nap (február 20): kora délután érkezés, regisztráció, szobák elfoglalása, a szálloda wellness részlegének felfedezése, este elméleti oktatás, hólánc felszerelésének gyakorlása ideális körülmények között, vacsora 2. nap (február 21): reggelit követően egész nap tréning a pályán, közben ebéd a szálloda éttermében, majd a nap végén vacsora és záró buli 3. nap (február 22): reggelit követően saját hólánccal és autóval rendelkezőknek hólánc szerelés és használatának gyakorlása élesben A teljes program ára: euro + ÁFA, amely tartalmazza: a két éjszaka szállást az összes étkezést (két vacsora, két reggeli és egy ebéd) a teljes vezetéstechnikai képzést a BMW lotta használatát üzemanyag-fogyasztással egy napra, biztosítással együtt a hólánc szerelésének technikáját és az azzal történő autózást saját járművel (a részvétel feltétele a téli gumi és a saját hólánc is, amelyek Ausztriában kötelezőek)

4 opcionálisan lehetőség van kísérő csatlakozására is, aki igény szerint értelemszerűen a résztvevővel egyazon szobában kerül elszállásolásra (400.- euro / fő). A tréning után a további kint tartózkodás, síelési lehetőséggel együtt meghosszabbítható (ezen lehetőségek igénybevételéhez előzetes egyeztetés szükséges) A tréningre ide kattintva közvetlenül jelentkezhetsz! Driving Experience ON ICE PLUS február Négy napos (három éjszakás) téli vezetéstechnikai program, amelynek során hatékonyan megtanulod valódi havas-jeges körülmények között kontrollálni és irányítani autódat. A program tartalmaz három éjszakai szállást teljes ellátással négy csillagos szállodában (Wellnesshotel Eggerwirt****), valamint teljes körű felkészülést a téli autózásra. Felejthetetlen élményeket és tudást szerezhetsz a különleges téli vezetéstechnikai pályán az általunk biztosított BMW modellekkel: 340i Lim, 340i GT, 330d Lim, 330d Touring, 220d Cabrio, 535i GT, 340i GT Xdrive, 530d Lim Xdrive, X3 30d, X4 35d, X5 30d, X6 50i. Visszatérő ügyfeleink részére feláras opcióként (200.- euro / fő), korlátozott számban 350 lóerős Ford Focus RS-eket tudunk biztosítani. Részletes program: 1. nap (február 22): kora délután érkezés, regisztráció, szobák elfoglalása, a szálloda wellness részlegének felfedezése, este elméleti oktatás, hólánc felszerelésének gyakorlása ideális körülmények között, vacsora 2. nap (február 23): reggelit követően egész nap tréning a pályán, közben ebéd a szálloda éttermében, majd a nap végén vacsora 3. nap (február 24): reggelit követően egész nap tréning a pályán, közben ebéd a szálloda éttermében, majd a nap végén vacsora és záró buli 4. nap (február 25): reggelit követően saját hólánccal és autóval rendelkezőknek hólánc szerelés és használatának gyakorlása élesben

5 A teljes program ára: euro + ÁFA, amely tartalmazza: a három éjszaka szállást az összes étkezést (három vacsora, három reggeli és két ebéd) a teljes vezetéstechnikai képzést a BMW lotta használatát üzemanyag-fogyasztással két napra, biztosítással együtt a hólánc szerelésének technikáját és az azzal történő autózást saját járművel (a részvétel feltétele a téli gumi és a saját hólánc is, amelyek Ausztriában kötelezőek) opcionálisan lehetőség van kísérő csatlakozására is, aki igény szerint értelemszerűen a résztvevővel egyazon szobában kerül elszállásolásra (600.- euro / fő). A tréning után a további kint tartózkodás, síelési lehetőséggel együtt meghosszabbítható (ezen lehetőségek igénybevételéhez előzetes egyeztetés szükséges) A tréningre ide kattintva közvetlenül jelentkezhetsz! Miért ajánljuk programjainkat cégeknek? Minden résztvevő kedvelni fogja, hiszen ritka, különleges, gyakorlati vezetéstechnikai tudást és élményt ad valós téli körülmények között. Vezetési biztonságot ad, ugyanakkor remek kikapcsolódási lehetőség is. Exkluzív program Ausztria egyik legkedveltebb síterülete mellett.

6 Minden megrendelő kedvelni fogja, hiszen akár dolgozóit, akár partnereit hívja meg, azok garantáltan elégedettek lesznek. A helyszín és a program egyaránt motiváló hatású, amely a saját kollektíva vagy akár a meglévő vagy leendő üzleti partnerekre nézve kedvező hatást gyakorol. Saját céges lotta esetén a vezetők által megszerzett tudás révén biztonságosabbá teszi járműparkod közlekedését, így közvetlenül is pénzt takaríthatsz meg. Kérjük, céges rendezvények, illetve a fentiektől eltérő igények felmerülésekor minden esetben kérj egyéni, testre szabott ajánlatot!

BMW Winter Technic Drive 2014 Sölden 1.Oldal BMW WINTER TECHNIC DRIVE 2014. VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON.

BMW Winter Technic Drive 2014 Sölden 1.Oldal BMW WINTER TECHNIC DRIVE 2014. VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON. 1.Oldal VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON. 2.Oldal A rendezvény bemutatása. Az aktuális BMW modellek megismerése és vezetése 24 óra alatt, BMW certifikált instruktorok és a BMW márka képviselői segítségével A

Részletesebben

Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft.

Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. Karácsonyi akció állami vállalatok részére 2011 Miért érdemes minket választani: AJÁNDÉK UTALVÁNY Magyarország legmodernebb, és egyetlen ilyen jellegû létesítménye

Részletesebben

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03.

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03. Árlista 2015 Szobaárak 2015 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon Hétközben Hétvégén * Kétágyas szoba 31 620 34 720 39 060 Egyágyas szoba 23 250 24 800 27 900 Lakosztály 42 470 45 570 49 910 Felnôtt pótágy 9 300

Részletesebben

A vezetés élménye akkor teljes, ha mi uraljuk.

A vezetés élménye akkor teljes, ha mi uraljuk. BMW Vezetéstechnikai Tréning www.bmw.hu/ vezetestechnika A vezetés élménye. BMW Vezetéstechnikai Tréning Wenson Driver Training Kft. Hivatalos BMW Vezetéstechnikai Partner Vízhányó Viktória (20) 3456 106

Részletesebben

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén *

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Árlista 2014 Szobaárak 2014 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Fôszezon, kiemelt idôszak** 2014. 06. 13-08. 30. Kétágyas szoba 28 900 31 900 34 900

Részletesebben

PlanetHungary Travel Agency

PlanetHungary Travel Agency PlanetHungary Travel Agency H-1073 Kertész u. 43. Budapest, Hungary; Tel: +36-1-411-1882; info@planethungary.com U-000520 Foci VB csomagok 2014 Brazília Utazzon velünk a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokságra,

Részletesebben

Business csomagok. Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről!

Business csomagok. Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről! Business csomagok Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről! M6 Business csomagok Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2013. ÁPRILIS 19-20. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási Szakmai

Részletesebben

ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN

ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN Bali az indonéz szigetvilág gyönyörű szigete, egyedi, színes, spirituális kultúrájáról ismert. Számos szertartása és szokása, ami több

Részletesebben

Csapatépítő tréning ajánlatok

Csapatépítő tréning ajánlatok Csapatépítő tréning ajánlatok Céges rendezvények, csapatépítő tréningek alkalmával ma már elengedhetetlen fontosságúvá vált a megfelelő helyszín kiválasztása, amelyet nem csupán a könnyű megközelíthetőség

Részletesebben

KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ.

KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ. BMW ajánlatok www.bmw.hu A vezetés élménye KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ. BMW aktuális ajánlatok 2015. február 28-ig. BMW 1-es sorozat (3 és 5 ajtó) Ön most három ajánlat közül választhat: Támogatott belépő ár

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Vezetéstechnikai tréningek fontossága

Vezetéstechnikai tréningek fontossága Vezetéstechnikai tréningek fontossága Preambulum: Robbanásszerűen nőtt hazánkban a közúti közlekedésben résztvevők és ezzel együtt a járműállomány száma. Az ország lakosságának több mint egyharmada kb.

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten, Óbudán, 2015 nyarán a főszezonban (július augusztus) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

Szállást már csak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást már csak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezıiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelmően jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

I. Hertelendy Üzleti Fórum

I. Hertelendy Üzleti Fórum I. Hertelendy Üzleti Fórum Hogyan tovább 2012-ben? csütörtök-péntek Moderátor: Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Elnökhelyettes Századvég Alapítvány A CEBC szervezésében első alkalommal kerül megrendezésre

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok MÁSODIK FELHÍVÁS a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2016. szeptember 8-10. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZET PROGRAMJA 2016. szeptember 8. csütörtök 13.00-14.00

Részletesebben

SZILVESZTERI SÍELÉS TARVISIO-BAN

SZILVESZTERI SÍELÉS TARVISIO-BAN SZILVESZTERI SÍELÉS TARVISIO-BAN Fakultatív programlehetőségek: síoktatás, síszafari, casino látogatás, korcsolyázás Búcsúztassa az óévet és köszöntse az újat úgy, mint még soha! Élménydús síelés, kicsit

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

érvényességi határidő: 2014. 12. 31. www.holidayplus-unlimited.net/lg www.lg.com/hu

érvényességi határidő: 2014. 12. 31. www.holidayplus-unlimited.net/lg www.lg.com/hu érvényességi határidő: 2014. 12. 31. www.holidayplus-unlimited.net/lg www.lg.com/hu Tisztelt Vásárló! Köszönjük, hogy bizalmával megtisztelt bennünket és az LG Electronics klímáját választotta. Jó pihenést,

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel.

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel. Üdvözöljük A Hunor Szálloda Budapest egyik legszebb kerületében Óbudán, Békásmegyeren a Duna-parttól 500 m-re található. 140 kétágyas komfortos klimatizált szobával és tíz apartmannal várja egyéni és csoportos

Részletesebben

Youth Basketball Festival

Youth Basketball Festival 2014 20 26 July 2014 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 4 20 26 JULY www.youthbasketballfestival.org 2014 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YBF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Kosárlabda Fesztivál

Részletesebben

Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010

Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010 Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010 01.03. 06.25. 06.26. 08.29. 08.30. 12.29. Deluxe 19.000.- 27.500.- 21.000.- Echo 24.000.- 32.500.- 26.000.- Echo Premium felár: (Echo lakosztály

Részletesebben

CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMAJÁNLATOK

CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMAJÁNLATOK www.zamardikalandpark.hu KALANDTÚRA FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN Egyéni és 1,5 km-es csúszópályák 2 csapatépítő pályán, mini csapatok hajtják végre a feladatokat animátor vezetésével csúszópályák, felnőttpályák

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten Óbudán, 2012 nyarán a főszezonban (július augusztus) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk!

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

EGYÜTT AZ UTAKON. drivingcamp HUNGARY Európa egyik legmodernebb Vezetéstechnikai és Közlekedésbiztonsági Központja

EGYÜTT AZ UTAKON. drivingcamp HUNGARY Európa egyik legmodernebb Vezetéstechnikai és Közlekedésbiztonsági Központja EGYÜTT AZ UTAKON drivingcamp HUNGARY Európa egyik legmodernebb Vezetéstechnikai és Közlekedésbiztonsági Központja 1. Kik vagyunk? Mivel foglalkozunk? 2. drivingcamp Hungary 3. Rendezvényközpontunk 4. Hagyományteremtő

Részletesebben

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM

NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM NÉMETORSZÁG, BERLIN, NYELVTANFOLYAM Az 1984-ben alapított szervezet híres fiataloknak szervezett nyári táborairól, melyeket főleg Berlinben szervez. Az itt tanulók minimum korosztálya 8 év, de a különböző

Részletesebben

THE NYÁRI KALANDTÁBOR

THE NYÁRI KALANDTÁBOR THE NYÁRI KALANDTÁBOR Tudás-Buli-Kaland-Szórakozás 2010 A táborról röviden A nyár a kikapcsolódás és az új élmények időszaka. A THE program abszolút újdonsággal jelentkezik: természettudományos alapokra

Részletesebben

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten Óbudán, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus ) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

Szilveszteri sítúra ajánlat Szlovéniába fakultatív síoktatással

Szilveszteri sítúra ajánlat Szlovéniába fakultatív síoktatással Szilveszteri sítúra ajánlat Szlovéniába fakultatív síoktatással Helyszín: Szlovénia Cerkno Szlovénia legjobb sícentruma címmel az elmúlt években többször is kitüntetett pályarendszer Időpont: 2016. dec.

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2013 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már HÚSVÉT A SZŐLŐSZEM TERMÁLBAN SZÉDÍTŐ KEDVEZMÉNNYEL! Érvényessége: 2013. március 29-április 01. Tartalma: - 3 éjszakai szállás kedvezményesen - elhelyezés szobában vagy apartmanban létszámtól függően -

Részletesebben

Repülési pótlék Budapestről beleszámítva az utazást Igény esetén csak utazás Bari repteréről.

Repülési pótlék Budapestről beleszámítva az utazást Igény esetén csak utazás Bari repteréről. Nyaralás a trulli -kban EGYEDÜLÁLLÓ ÉLMÉNY! Mindig hiányozni fog Önnek valami e szép vidékről, ha Pugliába látogatva nem tölt el legalább egy éjszakát egy trullo -ban, Az árak egész évben érvényesek, amíg

Részletesebben

Álomvár Földváron. Hotel Főnix Szálloda és Oktatóközpont ****

Álomvár Földváron. Hotel Főnix Szálloda és Oktatóközpont **** Álomvár Földváron Hotel Főnix Szálloda és Oktatóközpont **** Balatonföldváron, a magyar tenger egyik legszebb üdülőhelyén, Budapestről 1 óra alatt megközelíthető színvonalas, családias hangulatú szállodánkban

Részletesebben

NASSFELD SÍ AKCIÓ! SZÁLLÁS + SÍBÉRLET MÁR 50 EURO/Fİ/ÉJ! AKCIÓS APARTMANOK, PANZIÓK SÍBÉRLETTEL!

NASSFELD SÍ AKCIÓ! SZÁLLÁS + SÍBÉRLET MÁR 50 EURO/Fİ/ÉJ! AKCIÓS APARTMANOK, PANZIÓK SÍBÉRLETTEL! NASSFELD SÍ AKCIÓ! SZÁLLÁS + SÍBÉRLET MÁR 50 EURO/Fİ/ÉJ! AKCIÓS APARTMANOK, PANZIÓK SÍBÉRLETTEL! Akció ideje: 2010.12.04-2010.12.18. Az árak euróban értendık /fı /csomag 3* Hotel/Panzió 4* plus Hotel SZÁLLÁS

Részletesebben

Birdland Golf & SPA Resort*****

Birdland Golf & SPA Resort***** Birdland Golf & SPA Resort***** Csomagajánlatok 2010 Birdland Romantik A csomagajánlat érvényes 2010. december 23-ig 2 éjszaka szállás Comfort View típusú kétágyas szobában 1 Félpanziós büfévacsora az

Részletesebben

Az utazás és a kint tartózkodás költségei a kiutazót terhelik. Az üzleti delegációban való részvétel előrelátható költségei a következők:

Az utazás és a kint tartózkodás költségei a kiutazót terhelik. Az üzleti delegációban való részvétel előrelátható költségei a következők: Tisztelt Partnerünk! A Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2012. szeptember 24-27. között üzleti delegációt szervez Volgográdba (Oroszország), amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önt. A delegációban résztvevők

Részletesebben

HARCMŰVÉSZETI-, ÖNVÉDELMI, WELLNESS ÉS ÉLETMÓD TÁBOR Siófok, Hotel Ezüstpart, 2012. június 18 23.

HARCMŰVÉSZETI-, ÖNVÉDELMI, WELLNESS ÉS ÉLETMÓD TÁBOR Siófok, Hotel Ezüstpart, 2012. június 18 23. HARCMŰVÉSZETI-, ÖNVÉDELMI, WELLNESS ÉS ÉLETMÓD TÁBOR KARATE-HARCMŰVÉSZETEK-, ÖNVÉDELEM, ÉLETMÓD-TÁPLÁLKOZÁS TANÁCSADÁS, KIKAPCSOLÓDÁS, SPORT ÉS FAKULTATÍV CSALÁDI PROGRAMOK, WELLNESS-TAICHI-JOGA-MASZSÁZS,

Részletesebben

Kik vagyunk? Helyszín. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy miért pont Szerbia?

Kik vagyunk? Helyszín. Joggal felmerülhet a kérdés, hogy miért pont Szerbia? Kik vagyunk? Németh Bence és Leel- Őssy Attila vagyunk, budapesti egyetemi hallgatók. A szervezést bonyolítja és az infrasturktúrát biztosítja, az Online Travel Services budapesti utazási iroda. Az iroda

Részletesebben

6. nap Délelőtt fürdőprogram a Büki Gyógyfürdőben vagy kerékpározás

6. nap Délelőtt fürdőprogram a Büki Gyógyfürdőben vagy kerékpározás Együtt a család 1. nap Érkezés, délutáni program a Büki Gyógyfürdőben. 2. nap Délelőtt golfízelítő az egész család számára Zsirán, délután lutzmannsburgi fürdőprogram. 3. nap A szombathelyi Kalandváros

Részletesebben

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok:

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok: Hirdetési lehetőségek: A programfüzetben a megjelenés az alábbi árak szerint : Borító, hátsó külső oldal: 60 000,- HUF + ÁFA Borító, hátsó belső oldal: 45 000,- HUF + ÁFA Belső oldalak: 35 000,-HUF + ÁFA

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 5. Villamosenergia-ipari. Futó Találkozó. Mórahalom, 2015. 10. 03-04.

VERSENYKIÍRÁS. 5. Villamosenergia-ipari. Futó Találkozó. Mórahalom, 2015. 10. 03-04. VERSENYKIÍRÁS 5. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó A találkozó időpontja: 2015. Aoktóberoktóber 03-04. A találkozó helye: Mórahalom A találkozó rendezője: EDF DÉMÁSZ Társaságcsoport A találkozó védnökei:

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

A céges programok új dimenziója

A céges programok új dimenziója Referenciák A céges programok új dimenziója Exkluzív kreatív extrém Különleges programot szeretne ügyfeleinek, üzleti partnereinek, munkatársainak? Nincs ideje, ötlete, szakembere és tapasztalata? Értékteremtő

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Téli közlekedésre vonatkozó szabályok Európában

Téli közlekedésre vonatkozó szabályok Európában Téli közlekedésre vonatkozó szabályok Európában Évről évre gyorsabban köszönt be a tél, és ilyenkor az ember felteszi a kérdést, hogy az európai országokban milyen előírások vonatkoznak a téli gumiabroncsra,

Részletesebben

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. facebook.com/ambróziaétterem és Panzió***

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41.  facebook.com/ambróziaétterem és Panzió*** AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu facebook.com/ambróziaétterem és Panzió*** AKTUÁLIS SZÁLLÁS ALAPÁRAK érvényes 2017. január 01-től (július és

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

Wolf Hotel *** Magyarország - Vas megye - Sárvár http://www.reise.info.hu/wolf-hotel/hu/

Wolf Hotel *** Magyarország - Vas megye - Sárvár http://www.reise.info.hu/wolf-hotel/hu/ http:///wolf-hotel/hu/ Bemutatkozás Üdvözöljük! Családias környezetben várja vendégeit a három csillagos Wolf Hotel, mely mindössze 300 m-re fekszik a Gyógy- és Wellnessfürdôtôl. Szobák, leírás A hotel

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

1. A Magyarországra látogató külföldiek száma motivációnként, negyedévente. Turisztikai motiváció együtt. Egy napra látogatók

1. A Magyarországra látogató külföldiek száma motivációnként, negyedévente. Turisztikai motiváció együtt. Egy napra látogatók Időszak 1. A Magyarországra látogató külföldiek száma nként, negyedévente Szabadidős Üzleti Tanulás Vásárlás (ezer fő) Átutazás Egyéb Összesen Egy napra látogatók 2006. I. negyedév 760 96 857 42 1 165

Részletesebben

BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06

BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 Tisztelt Gépkocsivezető! A BIZTONSÁG Autósiskola nagy részt vállal a baleset megelőzésben, a vezetői engedéllyel

Részletesebben

Youth Waterpolo Festival

Youth Waterpolo Festival 2015 Youth Waterpolo Festival 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary Youth Waterpolo Festival HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthwaterpolofestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900 Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET 2007 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Helyszín: Vaskeresztesi Pinka holtág és a horvátlövői Pinka

Részletesebben

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Nyílt torna női, férfi és vegyes párosok részére Amatőr versenyzők és szállóvendégek is jelentkezhetnek 2010. július 31.-augusztus 1. (szombat-vasárnap) Versenykiírás

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

Sítábor es tanévben

Sítábor es tanévben Sítábor 2016-2017-es tanévben Ideje: 2016. január 31-február 3. (4 nap, 3 éjszaka) Helye: Zdiar, Szlovákia Sípályák: 31-én Bistra, 1-3-án Bachledova Dolina Szállás: Zdiar, a panzióban a 4-6 ágyas a szobákhoz

Részletesebben

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT 2017 NEM CSAK HORGÁSZOKNAK!!! Szenvedély, Kaland, Halak Balaton Fishing Kft. AJÁNDÉKKÁRTYA családodnak, barátodnak, főnöködnek, baráti társaságnak, születésnapra, karácsonyra, esküvőre,

Részletesebben

Család, szórakozás és pihenés...

Család, szórakozás és pihenés... Család, szórakozás és pihenés... UMAG I VILLAGE SOL GARDEN ISTRA 4* CSALÁDI AJÁNLAT 2015.10.23-11.01. családi szobában 2 felnőtt + 2 gyermek 101 700 Ft/CSALÁD/3 éj félpanzióval családi szoba: két összenyitható

Részletesebben

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

1.. Touring Hotel SZOBAÁRAK. Az árak forintban értendőek

1.. Touring Hotel SZOBAÁRAK. Az árak forintban értendőek Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 17/2014. (XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő és Gyógyászati Központ által üzemeltetett szálláshelyek évi díjtételeiről Cserkeszőlő Községi Önkormányzat

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító.

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1. oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2. oldal A Konsilo Kft. és

Részletesebben

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A

Részletesebben

Információs füzet Tábor 2015

Információs füzet Tábor 2015 Információs füzet Tábor 2015 Elérhetőségek (bármilyen kapcsolódó kérdés esetére): Tábor felelős: Szűcs Gábor: +36 70 313 7023 hot-iron@hot-iron.hu Szalka Andrea: + 36 70 432 5576 szalka.andrea@hot-iron.hu

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka Központi szállodaépület (nyitva: június 15 - augusztus 29.) Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák

Részletesebben

Valamennyi Tagegyesület Vezetője számára Tájékoztatásul elektronikus úton, a helyi csoportok, a MEOSZ Tagozatok, Szekciók vezetői számára

Valamennyi Tagegyesület Vezetője számára Tájékoztatásul elektronikus úton, a helyi csoportok, a MEOSZ Tagozatok, Szekciók vezetői számára MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 1032. Budapest, San Marco u. 76. Levelezési cím: 1300. Budapest, Pf. 141. Telefon: (1)388-5529; (1)388-2387; (1)388-2388: (1)368-1758: (1)454-1174:

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.

Részletesebben

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A konferencia a Magyar Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A piacnyitás értékelése és aktuális energetikai kérdések Sopron, Hotel Szieszta 2008. október

Részletesebben

Tisztelt (leendő) partnerünk!

Tisztelt (leendő) partnerünk! Tisztelt (leendő) partnerünk! Engedje meg, hogy a következő néhány sorban felhívjuk figyelmét egy általunk kínált lehetőségre, amely bizonyára felkelti érdeklődését. Kéréseivel, kérdéseivel kapcsolatban

Részletesebben

utazási ajánlatok Brazília 2014

utazási ajánlatok Brazília 2014 utazási ajánlatok Brazília 2014 A játék, amely összeköti a világ országait! A 2014-es brazíliai világbajnokság minden idők legkülönlegesebb földrajzi és kulturális kalandját, páratlan futballélményét kínálja,

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1.oldal 06 A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2009. NOVEMBER 2-5. Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2.oldal

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. április 9-én megtartott Vagyonbizottsági ülésről

Összefoglaló a 2013. április 9-én megtartott Vagyonbizottsági ülésről MAGYAR VEGYIPARI, ENERGIAIPARI ÉS ROKON SZAKMÁKBAN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE 1068 Budapest, Benczúr u.45. 1406 Budapest, Pf.29. Telefon: 4612-400; Fax: 4612-499; E-mail: mail@vdsz.hu, www.vdsz.hu

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR Ahol magad is legendára találsz Nyírbátor, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyírbátor legendás múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a Sárkány

Részletesebben

Nivegy-völgyi IfiSzálló pályázatot hirdet kedvezményes nyári táborozásra, osztálykirándulásra, erdei iskolára Nivegy-völgyben

Nivegy-völgyi IfiSzálló pályázatot hirdet kedvezményes nyári táborozásra, osztálykirándulásra, erdei iskolára Nivegy-völgyben Cím: Kedvezményes nyári táborozás, osztálykirándulás, erdei iskola, a Nivegy-völgyben Kiíró: Nivegy-völgyi IfiSzálló Határid : Folyamatos Érvényes: 2014. 05. 31. Tárgymutató: nyári táborozás, erdei iskola,

Részletesebben

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27. 2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja

Részletesebben

1.. Touring Hotel. (2) Ünnepnapokra főszezoni árak érvényesek. Idegenforgalmi adó: 400 Ft/fő/éj (18 év felett) SZOBAÁRAK. Az árak forintban értendőek

1.. Touring Hotel. (2) Ünnepnapokra főszezoni árak érvényesek. Idegenforgalmi adó: 400 Ft/fő/éj (18 év felett) SZOBAÁRAK. Az árak forintban értendőek Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 17/2014. (XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő és Gyógyászati Központ által üzemeltetett szálláshelyek évi díjtételeiről Cserkeszőlő Községi Önkormányzat

Részletesebben

LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője. Kiskunfélegyháza április A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA

LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője. Kiskunfélegyháza április A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője Kiskunfélegyháza A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 2/A Telefon: 76/461 022 Fax: 76/461 022 e-mail: mezge.suli@gmail.com

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK KEDVES PARTNEREINK, LEENDŐ VENDÉGEINK KEDVES KOLLEGÁK! Minden cég életében előfordul kisebb-nagyobb rendezvény, melynek megszervezése olykor nem egyszerű. Ezúton szeretnénk segítséget

Részletesebben

Erdei iskola. a GRANÁRIUMBAN http://www.granarium.sk/

Erdei iskola. a GRANÁRIUMBAN http://www.granarium.sk/ Erdei iskola a GRANÁRIUMBAN http://www.granarium.sk/ Ezúton kínáljuk a Granárium nyújtotta lehetőségeket egy olyan erdei iskola megszervezéséhez, ami a helyi értékekre építve a kisdiákok természetismeretét

Részletesebben

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét IV. Hírös Kupa Ejtőernyős Célbaugró Verseny Kecskemét, Matkópuszta reptér 2012. május 18-20. Versenykiírás - 2-1. A verseny rendezője: Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben