CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA"

Átírás

1 CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA BUDAPEST, OKTÓBER 29. HUNGUEST HOTEL GRIFF Budapest, 2014

2 Nyitó plenáris ülés A CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA PROGRAMJA OKTÓBER 29. 8:15-9:00 Regisztráció 9:00-9:05 Köszöntő, bevezető gondolatok Bencs Attila, a CSAOSZ elnöke 9:05-9:50 A hajlékony falú csomagolószerek és a fenntartható fejlődés Dr. Madai Gyula Az előadás azt kívánja bizonyítani, hogy a hajlékonyfalú csomagolóanyagok kitüntetett szerepet játszanak az élelmiszerveszteségek csökkentésében, miközben előállításuk és megsemmisítésük során lényegesen kisebb mértékben terhelik a természeti erőforrásokat, mint amilyen mértékben azok megtakarításához hozzájárulnak. 9:50-10:35 A logisztika szerepe a gazdaságban Dr. Karmazin György Az előadó a Szent István Egyetemen folytatott doktori kutatásához kapcsolódóan a logisztika gazdaságban betöltött szerepéről beszél, amelyben kitér többek között a közlekedési alágazatok munkamegosztására, a fuvarozási teljesítmények alakulására, valamint a hazai logisztikai szolgáltatók ellátási láncban betöltött szerepére is. Bencs Attilát a CSAOSZ korábbi társelnökét, a Hamburger Hungária Kft. ügyvezető igazgatóját a március 28-án tartott Közgyűlésen választották meg a Szövetség elnökének. Gépészmérnöki oklevelét a Budapesti Műszaki Egyetemen kapta meg, majd 1996-ban Karlsruhe-ban Papírgyártó Mesteri címet szerzett ben a Helsinki Technológiai Egyetemen, 2006-ban pedig Bécsben, az IMADEC Egyetemen szerzett M.Sc. szintű oklevelet. Dr. Madai Gyula a Papíripari Vállalat Csomagolóanyag-gyár főmérnökeként, majd igazgatójaként vált ismertté, később a Dunapack Papír és Csomagolóanyag Rt. vállalkozás-fejlesztési igazgatója lett ben nevezték ki a Cofinec Polska igazgatójává, majd a Mondi AG. hajlékony falú csomagolóanyag-gyártó kutatóintézetének operatív igazgatója lett. Jelenleg a Macontrade Kft. tulajdonosa és igazgatója és a Mondi Fogyasztási Csomagolási üzletágának élelmiszerbiztonsági tanácsadója. Egyetemi műszaki doktori címmel rendelkezik. Dr. Karmazin György a BI-KA Logisztika Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) alelnöke. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1991-ben kapta meg közlekedésmérnöki, majd 2001-ben gazdasági mérnöki oklevelét június 20-án avatták a Szent István Egyetemen a gazdálkodás- és szervezéstudományok tudományág doktorává (PhD). A Szolnoki Főiskola címzetes docense. 2

3 1. szekció ülése Termékdíj lesz 6. időállapot is? Szekcióvezető: Galli Miklós, a CSAOSZ elnökségének tagja 10:45-11:30 A termékdíj törvény évi változásai időrendben vajon mit hoz a jövő? Tánczos Zoltán Az előadás keretében időrendi sorrendben bemutatjuk a környezetvédelmi termékdíj törvény 2014-ben öt különböző időpontban bekövetkezett változásait. Az egyes módosításokhoz részletes magyarázatot is kapnak a résztvevők és talán a jogalkotók jövőben gondolkodási irányáról is hallhatunk rövid részleteket. 11:30-12:15 A termékdíj szabályzatról röviden Fekete Balázs Ebédszünet A NAV termékdíjas ellenőrzéseinek tapasztalatai azt mutatják, hogy az ellenőrök pozitívan fogadják, ha az ellenőrzött a termékdíjhoz kötődő vállalati eljárásrendet szabályzatban rögzíti. Ebből a hatóságok számára egyértelművé válik, hogy az ellenőrzött ismeri a törvényt és jogszerű alkalmazására törekszik. Az előadás a szabályzat felépítéséhez kíván ha szűk keretek között is támpontot adni. 13:15-14:30 A termékdíj raktár, mint új intézményrendszer Debreczeni László Az ipari és a kereskedelmi termékdíj raktár új eleme a környezetvédelmi termékdíj törvénynek, a jogszabály július 1-jén hatályba lépett változata vezette be ezt a jogintézményt, amelynek gyakorlati alkalmazása a nagy csomagolószer-gyártókat és csomagolószer-felhasználókat is érintheti. Az előadás a csomagolószer ellátási lánc szereplőit kívánja információval segíteni. Tánczos Zoltán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztályának helyettes vezetője, pénzügyőr alezredes. Szakterületét a környezetvédelemmel és hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok képezik. Több környezetvédelmi termékdíjjal foglalkozó szakkönyv lektora. Fekete Balázs a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. projektigazgatója, országosan ismert termékdíj szakértő, több környezetvédelmi termékdíjjal foglalkozó szakkönyv társszerzője. A CSAOSZ állandó előadója és tanácsadója termékdíj témában. Debreczeni László a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kormánytisztviselője (korábban pénzügyőr őrnagy). Személyéhez fűződik az a széles körű tájékoztatási munka, amelyet a termékdíjas szabályozás teljes körű adóztatásának, ellenőrzésének a VPOP-hez kerülése idején a vámhatóság országszerte kifejtett óta több környezetvédelmi termékdíj szakkönyv szerzője/társszerzője. 3

4 2. szekció ülése Kiterjesztett csomagolás a csomagolás ezt is tudhatja! Szekcióvezető: Viszkei György, a CSAOSZ társelnöke 10:45-11:30 A csomagolóipar feladata az 1169/2011/EU élelmiszeripari kötelezettségeket tartalmazó rendelet tükrében Szegedyné Fricz Ágnes A 1169/2011/EU rendelet mérföldkő a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásában. A december 13-tól már kötelező az általános jelölési elemek használata, amelyek a fogyasztók magas szintű egészségvédelmét szolgálják. 11:30-12:15 Nyomonkövetési megoldások a csomagolóipar számára Krázli Zoltán A csomagoláson szerényen megbúvó vonalkód nem csak a kasszánál történő gyors leolvasást szolgálhatja, hanem kulcsszerepet játszhat az ellátási láncban a termék útjának követéséhez és a hozzá köthető események átláthatóságához is. Az azonosítók és adathordozók biztosíthatják a termékek egyediségét, az információs adatbázisok elérhetőségét az áruk minőségének és összetevőinek ellenőrizhetőségét lépésről-lépésre a gyártótól egészen az áruházi polcokig. Az előadás a GS1 nyomon követési megoldásainak széleskörű alkalmazásba vételi lehetőségeit és előnyeit mutatja be. Ebédszünet 13:15-13:50 Hogy legyen jogszerű egy webshop? Siklósi Máté A június 13-án hatályba lépett 45/2014. Kormányrendelet, illetve a tavasz óta hatályos új polgári törvénykönyv jelentősen megváltoztatta a webáruházak működésének jogi környezetét. Az új rendelet alapján a webshopokra és más e-kereskedelmi szolgáltatókra az egész Európai Unió területén új és egységes szabályozás vonatkozik. Az előadásból megtudhatjuk, mit és hogyan kell átalakítani, milyen megoldások és gyakorlatok jogszerűek, s melyeket büntet a fogyasztóvédelmi hatóság. 13:50-14:30 SafeBrand biztos kapocs a márkák és fogyasztók között Vatai Krisztina A csomagolás mérete többé nem szab határt annak, hogy a gyártók jól olvasható felhasználási javaslatokat, recepteket, kapcsolódó termékeket ajánljanak magyar nyelven a fogyasztóik figyelmébe, bemutassák a termékhez kötődő aktuális promóciós filmet, vagy éppen kedvezményes kuponokkal kedveskedjenek a vásárlóknak. Az előadás bemutatja a Magyarországon egyedülálló SafeBrand szolgáltatást és mobil alkalmazást, mely egyrészt segíti a gyártókat és a web-kereskedőket a hamarosan életbe lépő uniós szigorításnak való megfelelésben, másrészt lehetőséget biztosít a márkák számára a közvetlen fogyasztói tájékoztatásra és direkt kapcsolat kiépítésére. Szegedyné Fricz Ágnes a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Főosztály főosztályvezető-helyettese. Az EU-csatlakozási tárgyalások idején az élelmiszerjog harmonizálásával foglalkozott, később pedig élelmiszerek jelölésével kapcsolatos uniós és hazai jogszabályok kidolgozásában is részt vett. Krázli Zoltán a GS1 Magyarország Implementációs és értékesítési igazgatója, az automatikus azonosítás és vonalkódok alkalmazásba vételének szakértője. A GS1 által akkreditált nyomon követési auditor, a Nyomon követés globális szabványokkal című szakkönyv társszerkesztője. Siklósi Máté a CP Contact tanácsadó cég alapítója a hazai fogyasztóvédelem ismert szakembere, 2003 óta a téma állandó előadója. Vezette a PSZÁF fogyasztóvédelmi igazgatóságát, volt Utasjogi Biztos, dolgozott az NFH-nál is. Előadásainak kifejezetten gyakorlati megközelítése segíti a piacon dolgozókat abban, hogy a hatóság elvárásainak minél magasabb szinten meg tudjanak felelni. Vatai Krisztina a GS1 Magyarország üzletfejlesztési igazgatója. Kiemelt szakterületei az elektronikus adatkommunikáció, az adatminőség-biztosítás és a nyomon követés. GS1 által certifikált adatminőségi szakértő és akkreditált 4 nyomon követési auditor, a SafeBrand szolgáltatás projektmenedzsere.

5 3. szekció ülése Csomagolás-biztonság veszélyek, vizsgálatok, megelőzés! Szekcióvezető: Panyi László, a CSAOSZ elnökségének tagja 10:45-11:30 Hamisított termékek hamisított csomagolások Ivicsics Gábor az előadó felkérése folyamatban A termék- és védjegyhamisítás egyre aggasztóbb méreteket ölt világszerte, ami nemcsak mérhető veszteséget okoz a jogtulajdonos vállalatoknak, hanem munkahelyek ezreit veszélyeztetik. A hamisításban a csomagolás is gyakran érintett. 11:30-12:15 Biztonsági elemek a csomagolásokon az előadó felkérése folyamatban Ebédszünet Az előadás gyógyszercsomagolások alkalmazási példáin keresztül mutatja be a hamisítás elleni védekezés lehetséges csomagolástechnikai megoldásait. 13:15-13:50 Az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkező anyagok laboratóriumi vizsgálata Dr. Szigeti Tamás János Az élelmiszerek minőségét a felhasznált alapanyagokon, a gyártási higiénén kívül a termelésben alkalmazott berendezések anyaga és a késztermékek forgalomba hozatalához szükséges csomagolószerek viselkedése befolyásolja. Az előadásban a csomagolószerekből kioldódó nemkívánatos komponensek élettani hatásáról, illetve ezen vegyületek laboratóriumi analitikai vizsgálati lehetőségeiről lesz szó. 13:50-14:30 A migráció minimalizálása címkék, kartondobozok esetében Ugrai Miklós Amint a cím is sugallja, a migráció-mentesség nem létezik, ellenben mértéke minimalizálható. Az előadás a szakszerű festékmegválasztás, valamint gyártástechnológia fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Mit is jelent a migráció? Miért kell mérnünk egyes termékeknél? Mit tehetünk a minimalizálása érdekében íves offset, és tekercses UV offset technológia esetében Ivicsics Gábor a NAV Észak- Budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának őrnagya, a Szellemi Tulajdonjog-védelmi Osztály munkatársa. Kitartóan fáradozik a szellemi tulajdonjogok védelme érdekében. Dr. Szigeti Tamás János a WESSLING Hungary Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója. Okleveles agrármérnök, környezetvédelmi és műszeres analitikai szakmérnök. A Szegedi Egyetem címzetes főiskolai docense, a MÉTE alelnöke. 5 Ugrai Miklós 1995 óta az STI Petőfi Nyomda Kft. munkatársa, 2007 óta vezeti a festéklaboratóriumot.19 éve foglalkozik kiemelten az íves ofszet- és a keskeny pályás UV nyomtatás festékeivel, lakkjaival, a nyomtatási eljárásokkal, felületnemesítéssel.

6 4. szekció ülése Csomagolás-beszállítók innovációk a fenntarthatóság jegyében! Szekcióvezető: Fábián Endre, a CSAOSZ társelnöke 10:45-11:15 Színazonosság van élet a Pantone-skála nélkül? Fábián Endre A megrendelők a Pantone-skálát etalonként kezelik, ezért a csomagolószer-gyártók is ehhez igazodnak. A technológiák azonban változnak, fejlődnek. E folyamatban külön kihívást jelent a digitális nyomtatás, amely a csomagolóipar egyre több területére tör be. 11:15-11:45 Digitális újdonság: a 3D nyomtatás és a kis példányszámú csomagolószer-gyártás akár megszemélyesítve Dr. Tomcsányi Péter A 3D nyomtatás egy forradalmian új technológia, a különböző vastagságban felvitt polimer különleges vizuális élményt nyújt és térbeli tapinthatóságot kölcsönöz a grafikának. A régióban elsőként telepített HP digitális nyomdagép B2-es méretben kiváló minőségű, akár személyre szabott nyomtatást tesz lehetővé. 11:45-12:15 GMP a helyes gyártási gyakorlat Dr. Martin Andrea Az előadó példák segítségével értelmezi az FCM (food contact material) szektorban a helyes gyártási gyakorlatra vonatkozó alapvető elvárásokat, majd a megvalósítás lehetséges módjára is javaslatokat tesz, hogy a mikro-, kisés a középvállalkozások is értelmezhessék feladataikat, a rájuk vonatkozó elvárásokat. Ebédszünet 13:15-13:50 Hulladékká vált csomagolóanyagok innovatív kezelése Kis József 13:50-14:30 Energiahatékonyság pneumatikus alkalmazásokkal az AVENTICS-től Hegymegi István Fábián Endre az STI Petőfi Nyomda ügyvezető igazgatója. A kecskeméti székhelyű társaságot 1997 óta vezeti. Nyomdamérnök, okleveles közgazda, a Newport International Egyetemen PhD fokozatot szerzett. A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület elnöke, a CSAOSZ társelnöke, az Óbudai Egyetem címzetes docense. Dr. Tomcsányi Péter a Prime Rate Kft ügyvezető igazgatója. A mára a régió egyik legnagyobb és legmodernebb digitális nyomdáját az 1994-es alapítástól vezeti. Nyomdaipari tevékenysége mellett 15 éven keresztül a Szent István Egyetem Marketing Intézetének egyetemi docense, PhD fokozatát a gazdálkodás és szervezéstudományok területén szerezte. Dr. Martin Andrea a WESSLING Hungary Kft. vezető tanácsadója és szakértője, minőségirányítási és élelmiszerbiztonsági szakmérnök óta foglalkozik irányítási rendszerek kiépítéséhez tanácsadással és vezető auditorként auditálásával óta dolgozik a WESSLING Hungary Kft-nél ahol feladatai közé tartozik az élelmiszerjog minél átfogóbb ismerete és szakértőként a partnerek, ügyfelek szakmajogi támogatása is. Kis József a Malagrow Kft. tanácsadója, felelősségi területe Kelet-Magyarország és Budapest mellett Szlovákiára is kiterjed. Hegymegi István az Aventics Pneumatika Kft. kereskedelmi vezetője. 6

7 Záró plenáris ülés 14:45-15:15 Kedvező exportfinanszírozási lehetőségek az EXIM-től Kabai Éva - Jákli Gergely Az állami tulajdonban lévő Eximbank és MEHIB látják el Magyarországon az exporthitel-ügynökségi feladatokat, melyet OECD és uniós keretek szabályoznak, azzal az alapvető célkitűzéssel, hogy elősegítsék a magyar áruk és szolgáltatások külpiacokon történő értékesítését. Az integrált keretek között működő bank és biztosító a feladatát közös szervezetben és megjelenéssel, EXIM elnevezéssel végzi. 15:15-15:45 Együtt vagyunk erősebbek! a közös energia beszerzés eddigi eredményei Szünet Dr. Peller Katalin A Nyomda- és Papíripari Szövetség 2008 óta szervezi meg a csoportos villamos és gáz energia beszerzést és azóta több, mint 160 millió kwh mennyiséget versenyeztetett meg a kereskedők között: A tagjaik számára elért megtakarítás meghaladta a 260 millió Ft-ot évben tevékenységüket már kiterjesztették a CSAOSZ tagokra is. A számok egyértelmű sikernek számítanak, mégis az energia beszerzés sokkal több egyszerű árversenyeztetésnél. 16:00-17:00 HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny és HUNGAROPACK Student Csomagolástervezési Diákverseny díjkiosztó ünnepsége Házigazda: Bencs Attila, a CSAOSZ elnöke A díjakat átadják: Viszkei György, a verseny Bírálóbizottságának elnöke, valamint a különdíjat felajánló szervezetek képviselői A záró plenáris ülés előadói: Kabai Éva és Jákli Gergely a Magyar Export-Import Bank Zrt. szenior vállalati kapcsolattartói. Dr. Peller Katalin a Nyomda- és Papíripari Szövetség főtitkára, a szervezet operatív ügyeit 2001 óta irányítja. A vezetői feladatok mellett kiemelten foglalkozik a szövetség lobbi tevékenységével és nemzetközi kapcsolataival. Tagja az Intergraf Steering Committee bizottságának, amely a nemzetközi szervezet alaptevékenységét határozza meg és irányítja. A szervezők a programváltozás lehetőségét fenntartják. 7

8 2014. október 29. Budapest Hotel Griff 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. Jelentkezési lap A résztvevő neve: Beosztása: Vállalat név: Levelezési cím: Számlázási cím: Adószám: Telefonszám: cím: Az érdeklődésemre számot tartó szekció (kérjük kitölteni): 1. szekció: A termékdíj törvény évi változásai időrendben vajon mit hoz a jövő? 2. szekció: Kiterjesztett csomagolás a csomagolás ezt is tudhatja! 3. szekció: Csomagolás-biztonság veszélyek, vizsgálatok, megelőzés! 4. szekció: Csomagolás-beszállítók innovációk a fenntarthatóság jegyében! Részvételi díj: Egy résztvevő esetén: CSAOSZ tagvállalat számára INGYENES nem CSAOSZ tagvállalat számára Ft + áfa / fő HUNGAROPACK nevező vállalat számára INGYENES Második és további résztvevő azonos vállalattól CSAOSZ tagvállalat számára Ft + áfa / fő nem CSAOSZ tagvállalat számára Ft + áfa / fő HUNGAROPACK nevező vállalat számára Ft + áfa / fő Csomagolástechnika szakirányos egyetemi, főiskolai hallgatóknak INGYENES Ebéd Ft + áfa / fő Az ebéd opcionális, az ingyenes és a fizető résztvevők térítés ellenében kérhetik, az 5000 Ft+áfa/fő összeget és közterheit a résztvevő, illetve a költségviselő fizeti. Tudomásul vesszük, hogy a konferenciára való jelentkezés (díjfizetés alá eső esetben) szolgáltatás-megrendelésnek minősül és fizetési kötelezettséggel jár. A jelentkezés alapján a CSAOSZ a részvételi díjról számlát küld. Elfogadjuk, hogy távolmaradás esetén a CSAOSZ visszautalást nem tud teljesíteni, viszont a bejelentett résztvevő helyettesítésére van lehetőség. A résztvevők megkapják a évi Magyar Csomagolási Évkönyv egy példányát. A szervezők a programváltozás lehetőségét fenntartják. Kérjük, hogy a jelentkezést legkésőbb október 22-ig visszaküldeni szíveskedjenek a (1) es fax számra, vagy -en: csaosz@csaosz.hu címre. 8

9 Megközelítés Hotel Griff (Budapest XI., Bartók Béla út 152.) A konferenciának helyt adó Hotel Griff Smaragd terme és a szekciók termei a képen látható épület földszintjén találhatók. A tájékozódást a Hotel bejáratánál elhelyezett irányító táblák fogják segíteni. A Hotel megközelítése tömegközlekedéssel: a Deák tér felől érkezve a 49-es villamosról a Szt. Gellért-templom (utolsó előtti) megállónál kell leszállni, a 4-es metró Kelenföldi pályaudvari végállomásától, vagy gyalogosan a Somogyi utcán kell végigsétálni, vagy a 49-es villamossal a Deák tér irányába kell egy megállót utazni. A gépkocsival érkezők a Hotel Griff előtt és a környező utcákban díjmentesen parkolhatnak. A konferencia médiapartnere: A konferencia szakmai partnere: 9

Információk az árumozgás előtt, alatt és után komplex információkezelés a gyártótól a vevőig! Vatai Krisztina, Krázli Zoltán - GS1 Magyarország

Információk az árumozgás előtt, alatt és után komplex információkezelés a gyártótól a vevőig! Vatai Krisztina, Krázli Zoltán - GS1 Magyarország Információk az árumozgás előtt, alatt és után komplex információkezelés a gyártótól a vevőig! Vatai Krisztina, Krázli Zoltán - GS1 Magyarország MLE, Logisztikai Évkönyv 2013 Könyvbemutató - 2012. december

Részletesebben

Konferencia tájékoztató

Konferencia tájékoztató Európa 2020 Intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés Konferencia tájékoztató 2012. november 6. 7. helyszín: Magyar Szabványügyi Testület 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 1. 2012_MMHet_program5 Rendezők

Részletesebben

PÖRGESSÜK FEL A LOGISZTIKAI FOLYAMATOKAT! - Áruátvétel professzionálisan

PÖRGESSÜK FEL A LOGISZTIKAI FOLYAMATOKAT! - Áruátvétel professzionálisan PÖRGESSÜK FEL A LOGISZTIKAI FOLYAMATOKAT! - Áruátvétel professzionálisan Krázli Zoltán - vezető szakértő IBCS Nyílt nap - 2014. szeptember 17. Tartalom I. Miért van szükség szabványokra? II. A GS1 szabványrendszerről

Részletesebben

CSAOSZ HÍRLEVÉL MÁRCIUS

CSAOSZ HÍRLEVÉL MÁRCIUS CSAOSZ HÍRLEVÉL 2018. MÁRCIUS A CSAOSZ Elnökségének és Titkárságának hírei CSAOSZ közgyűlés 2018. április 6-án A CSAOSZ éves közgyűlésének napirendje gazdagnak ígérkezi. Bevezető előadónak idén DR. DINYA

Részletesebben

VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET

VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET 1. blokk 2015. szeptember 23. 1. nap ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:30 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, igazgató, Exportinkubációs

Részletesebben

SafeBrand BIZTOS KAPOCS A MÁRKÁK ÉS FOGYASZTÓK KÖZÖTT

SafeBrand BIZTOS KAPOCS A MÁRKÁK ÉS FOGYASZTÓK KÖZÖTT SafeBrand BIZTOS KAPOCS A MÁRKÁK ÉS FOGYASZTÓK KÖZÖTT GS1 MAGYARORSZÁG Vatai Krisztina üzletfejlesztési igazgató CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA Kiterjesztett csomagolás szekció Budapest, 2014. október 29. TARTALOM

Részletesebben

«BNI Találkozó 16 cs.»

«BNI Találkozó 16 cs.» 1 2 3 4 «BNI Találkozó 16 cs.» Időpont: 2014. április 15. Szervező: BNI - The World's Largest Referral Organization Helyszin: Academy Golf Budapest, 1037 Budapest, Perényi út 6. 1 2 3 Uniós források a

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztalbeszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA

CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA BUDAPEST, 2015. NOVEMBER 3. HUNGUEST HOTEL GRIFF Budapest, 2015 A CSOMAGOLÁSI KONFERENCIA PROGRAMJA 2015. NOVEMBER 3. Nyitó plenáris ülés 8:15-9:00 Regisztráció 9:00-9:15 Köszöntő,

Részletesebben

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében SCA Packaging Hungary 2011. április 13. Szentendre A szeminárium témája Fenntarthatatlan jelen, élhető jövő Zöld image, de gazdaságos megoldások? Milyen

Részletesebben

CSAOSZ HÍRLEVÉL 2016. JANUÁR

CSAOSZ HÍRLEVÉL 2016. JANUÁR CSAOSZ HÍRLEVÉL 2016. JANUÁR A CSAOSZ Elnökségének és Titkárságának hírei A CSAOSZ Elnöksége 2016. január 25-én tartotta idei első, egyben a Közgyűlést előkészítő ülését. A napirenden szerepelt: az Elnökség

Részletesebben

CSAOSZ Csomagolási Konferencia November 3.

CSAOSZ Csomagolási Konferencia November 3. CSAOSZ Csomagolási Konferencia 2015. November 3. CSAOSZ Csomagolási Konferencia Befektetés és Beszállítás: mit teszünk mi? Adatbázisaink: direkt és indirekt beszállítóknak K+F és KKV: a kormányzati segítség

Részletesebben

MEGHÍVÓ GS1 Egészségügyi nyomonkövetési szakértő továbbképzésre

MEGHÍVÓ GS1 Egészségügyi nyomonkövetési szakértő továbbképzésre 1026 Budapest, Nagyajtai utca 2/b. http://eoq.hu Alapítva: 1972 1530 Budapest, Pf. 21, Tel.: 2128803, Fax: 2127638, E-mail: info@eoq.hu MEGHÍVÓ GS1 Egészségügyi nyomonkövetési szakértő továbbképzésre Helyszín:

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

A Kompetencia Tanács Működési Szabályzata

A Kompetencia Tanács Működési Szabályzata A Kompetencia Tanács Működési Szabályzata mely elfogadásra került 2011. január 26-án a Kompetencia Tanács alakuló ülésén, az alapító tagok egyhangú szavazata által, azzal a feltétellel, hogy az érvényes

Részletesebben

Minden, ami egy termék vonalkódjából megtudható Több, mint gondolnád! Direkt Marketing Szövetség Magyar Telekom május 24.

Minden, ami egy termék vonalkódjából megtudható Több, mint gondolnád! Direkt Marketing Szövetség Magyar Telekom május 24. Minden, ami egy termék vonalkódjából megtudható Több, mint gondolnád! Direkt Marketing Szövetség Magyar Telekom 2016. május 24. Tartalom Vonalkódok a termékeken kronológiai összefoglaló Vonalkód és QR

Részletesebben

Környezetvédelmi termékdíj 2012-2013. Kelemen István vezető tanácsadó Green Tax Consulting Kft. www.green-tax.hu

Környezetvédelmi termékdíj 2012-2013. Kelemen István vezető tanácsadó Green Tax Consulting Kft. www.green-tax.hu Környezetvédelmi termékdíj 2012-2013 Kelemen István vezető tanácsadó Green Tax Consulting Kft. www.green-tax.hu Termékdíj-történetek Tájékozódás a lovagok és lókötők szigetén Hogyan kerüljük le a farkasembereket?

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető Előzmények 1990- BSE Reformok az Európai Unió élelmiszer politikájában egyik alappillér a

Részletesebben

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest, 2013. CSOMAGOLÁSTECHNOLÓGUS

Részletesebben

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás megelőzése és csökkentése érdekében NÉB)( Maradék nélkül konferencia 2016. november 18. Szöllősi Réka Élelmiszer-feldolgozók Országos

Részletesebben

Élelmiszerbiztonsági konferencia

Élelmiszerbiztonsági konferencia Élelmiszerbiztonsági konferencia Balázs Ildikó minőségügyi igazgató, Auchan Magyarország Kft. 2013.11.07. 1 12 + 7 áruház az országban Egyetlen lépéssel több új helyszínen megjelentünk (az ország keleti,

Részletesebben

Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA. a Pilis Város Önkormányzata részére

Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA. a Pilis Város Önkormányzata részére SOURCING HUNGARY KFT Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA a Pilis Város Önkormányzata részére Közintézmények Energiahatékonysági Feladatellátására Készítette: Sourcing Hungary Kft. Budapest, 2017.

Részletesebben

CSAOSZ HÍRLEVÉL 2015. OKTÓBER

CSAOSZ HÍRLEVÉL 2015. OKTÓBER CSAOSZ HÍRLEVÉL 2015. OKTÓBER A CSAOSZ Elnökségének és Titkárságának hírei Történelmi sikert aratott a magyar csomagolóipara WorldStar-on! A Csomagolási Világszövetség (World Packaging Organisation - WPO),

Részletesebben

VIII. EXPORTAKADÉMIA

VIII. EXPORTAKADÉMIA VIII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 1. blokk 2016. március 2. (szerda) 9:30-10:00 REGISZTRÁCIÓ 10:00-10:10 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, exportinkubációs

Részletesebben

IFRS SZERINTI (2 NAP) BESZÁMOLÓK ELEMZÉSE - ESETTANULMÁNYOKKAL ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG! A résztvevők

IFRS SZERINTI (2 NAP) BESZÁMOLÓK ELEMZÉSE - ESETTANULMÁNYOKKAL ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG! A résztvevők IFRS SZERINTI BESZÁMOLÓK ELEMZÉSE - ESETTANULMÁNYOKKAL (2 NAP) ÚJ ÚJDONSÁG! ONLINE TANANYAG! A KÉPZÉS OKTATÁSI ANYAGAIT A RÉSZTVEVŐK A BANKÁRKÉPZŐ ONLINE OKTATÁSI FELÜLETÉN IS ELÉRHETIK! A KÉPZÉS CÉLJA

Részletesebben

A nemzetközi fuvarozási útvonalak vonatkozásában felmerülő főbb problémák, különös tekintettel azok jogi vetületeire

A nemzetközi fuvarozási útvonalak vonatkozásában felmerülő főbb problémák, különös tekintettel azok jogi vetületeire A nemzetközi fuvarozási útvonalak vonatkozásában felmerülő főbb problémák, különös tekintettel azok jogi vetületeire Gábor Dénes Főiskola 2010. november 8. Magyar Tudomány Ünnepe 2010 Dr. Gubán Miklós

Részletesebben

AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Kereskedelem és marketing szak Felsőoktatási szakképzés részére (2018-tól visszavonásig)

AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Kereskedelem és marketing szak Felsőoktatási szakképzés részére (2018-tól visszavonásig) NEUMANN JÁNOS EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR Kereskedelem, Marketing és Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Kereskedelem és marketing szak Felsőoktatási szakképzés részére (2018-tól

Részletesebben

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Jasper Anita Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. Élelmiszerhulladékok kezelésének és újrahasznosításának jelentősége

Részletesebben

pnyme közgyűlés 2008 Faludi Viktória

pnyme közgyűlés 2008 Faludi Viktória pnyme közgyűlés 2008 Faludi Viktória November 19-én a Közlekedési Múzeum adott otthont egyesületünk XXIV. Tisztújító küldöttközgyűlésének. Az eseményen 94 fő jelent meg, ebből 61-en rendelkeztek szavazati

Részletesebben

Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok

Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok ELEMZÉS TANÁCSADÁS TERVEZÉS WWW.WESSLING.HU Célunk, hogy széleskörű szolgáltatási kínálatukkal az élelmiszervállalkozók számára közvetlen és hosszú távú támogatást biztosítsunk

Részletesebben

Beszámoló a Minőségügyi Világfórumról (Budapest, 2015 október )

Beszámoló a Minőségügyi Világfórumról (Budapest, 2015 október ) Beszámoló a Minőségügyi Világfórumról (Budapest, 2015 október 26-27.) Mezőgazdasági Szakbizottság Szeged, 2015. november 25. Dr Vajda László, szakbizottsági elnök Összefoglaló információk Helyszín: Kempinski

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet

Részletesebben

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN 78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás

Részletesebben

FELHÍVÁS III. LINYI VÁSÁR RÉSZVÉTEL AZ ÜZLETEMBER DELEGÁCIÓBAN

FELHÍVÁS III. LINYI VÁSÁR RÉSZVÉTEL AZ ÜZLETEMBER DELEGÁCIÓBAN JELENTKEZÉSI LAP - business CHINA LINYI MARKET TRADE FAIR 2012. SZEPTEMBER 6-9., LINYI, KÍNA Cég neve: Címe: Ügyvezető ig. Kapcsolattartó: Telefon(ok): E-mail cím: Alkalmazottak száma (2010; 2011): Fax:

Részletesebben

Dr. habil. Koltai László

Dr. habil. Koltai László Szakmai önéletrajz Dr. habil. Koltai László Email: koltai.laszlo@rkk.uni-obuda.hu Telefon: 70-630-6550 Felsőfokú tanulmányok 2004. Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar okleveles könnyűipari

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

A disztribúció logisztikai kihívásai a 21. században

A disztribúció logisztikai kihívásai a 21. században A disztribúció logisztikai kihívásai a 21. században Dr. Karmazin György, Ph.D. Szolnoki Főiskola, főiskolai adjunktus BI-KA Logisztika Kft., alapító-tulajdonos Budapesti Gazdasági Főiskola 2015. május

Részletesebben

IX. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET

IX. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET IX. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 1. blokk 2016. október 19. (szerda) 9:30-10:00 REGISZTRÁCIÓ 10:00-10:10 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, exportinkubációs

Részletesebben

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

A logisztika kihívásai a 21. században

A logisztika kihívásai a 21. században A logisztika kihívásai a 21. században fókuszban a forradalmian új, innovatív technológiák megjelenése és alkalmazása a logisztikai megoldásokban Dr. Karmazin György, Ph.D. Szolnoki Főiskola, főiskolai

Részletesebben

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés Edutus Főiskola 2015 A továbbképzés célja a folyton változó piaci körülmények között működő gazdálkodó szervezetek sikeres tevékenységéhez szükséges vezetői készségek

Részletesebben

A minőség- és környezettudatosság szerepe és jelentősége a hazai agrár felsőoktatásban, a fenntartható fejlődés tudatosítása érdekében

A minőség- és környezettudatosság szerepe és jelentősége a hazai agrár felsőoktatásban, a fenntartható fejlődés tudatosítása érdekében AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÚNKP-17-3 KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A minőség- és környezettudatosság szerepe és jelentősége a hazai agrár felsőoktatásban, a

Részletesebben

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest 2013 Nyomtatott kommunikáció

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK SZOLNOKI FŐISKOLA Kereskedelem, Marketing és Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK A Felsőfokú Szakképzés Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző szak hallgatói részére

Részletesebben

Tarts lépést a fogyasztói igényekkel!

Tarts lépést a fogyasztói igényekkel! Tarts lépést a fogyasztói igényekkel! KLIKKPATIKA CSOMAG Patika sorban állás nélkül A KlikkPatika Csomaggal olyan megoldást kínálunk, amellyel a mai fogyasztói igényeknek megfelelő kiszolgálást teszünk

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség március 27-én a Hunguest Hotel Griff Smaragd termében megtartott Közgyűléséről.

Jegyzőkönyv. a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség március 27-én a Hunguest Hotel Griff Smaragd termében megtartott Közgyűléséről. Jegyzőkönyv a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség 2015. március 27-én a Hunguest Hotel Griff Smaragd termében megtartott Közgyűléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint BENCS ATTILA

Részletesebben

A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE

A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE A MANN+HUMMEL cégcsoportba tartozunk egy olyan konzorciumba, mely a szűrési technológiák terén világelső pozíciót tölt be. Az általunk gyártott szűrők 1982 óta vannak jelen a

Részletesebben

A logisztika kihívásai a 21. században

A logisztika kihívásai a 21. században A logisztika kihívásai a 21. században Dr. Karmazin György, Ph.D. Szolnoki Főiskola, főiskolai adjunktus BI-KA Logisztika Kft., alapító-tulajdonos II. EPAL RAKLAP SZIMPÓZIUM 2015. május 28. Az előadás

Részletesebben

TAGSÁGI JELENTKEZÉSI LAP

TAGSÁGI JELENTKEZÉSI LAP TAGSÁGI JELENTKEZÉSI LAP Az alábbi űrlap kitöltésével, valamint a tagsági nyilatkozat aláírásával jelentkezhet a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) tagjainak a sorába. CÉGRE/SZERVEZETRE

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft zöld rendezvényekről szóló tájékoztatójának kivonata A zöld rendezvények néhány szóban

Részletesebben

Hungary. Vonalkódot 10 lépésben! KIVONAT.

Hungary. Vonalkódot 10 lépésben! KIVONAT. Hungary Vonalkódot 10 lépésben! KIVONAT www.gs1hu.org Vonalkódot 10 lépésben! A GS1 szabványok napjaink legfontosabb alkalmazási területe a vonalkódos azonosítás több mint 100 országban, a világ minden

Részletesebben

Fejlődő technológiák alkalmazása a termék-nyomonkövetésre élelmiszerellátási

Fejlődő technológiák alkalmazása a termék-nyomonkövetésre élelmiszerellátási Fejlődő technológiák alkalmazása a termék-nyomonkövetésre élelmiszerellátási láncokban ÖSSZEFOGLALÓ K+F+I terület: nyílt élelmiszer ellátási láncok terméknyomonkövetési problémáinak megoldása. Kihívás:

Részletesebben

Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. ENERGIAHATÉKONYSÁGI JELENTÉS

Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. ENERGIAHATÉKONYSÁGI JELENTÉS Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. ENERGIAHATÉKONYSÁGI JELENTÉS 2017 TARTALOMJEGYZÉK 1. Összesített energia felhasználás 3 2. Energiahatékonyságot növelő intézkedések 5 Energiahatékonyságot

Részletesebben

GPwA 2018 Zöld Díj. Útmutató a pályázati dokumentáció elkészítéséhez március

GPwA 2018 Zöld Díj. Útmutató a pályázati dokumentáció elkészítéséhez március GPwA 2018 Zöld Díj Útmutató a pályázati dokumentáció elkészítéséhez 2018. március A PÁLYÁZÓ SZERVEZET NEVE, LOGÓJA GPwA 2018 Zöld Díj Pályázati dokumentáció (Útmutató a pályázati dokumentáció elkészítéséhez)

Részletesebben

A konferencia a Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll. FELHÍVÁS a. Sopron Wels (Ausztria) 2010. március 4 5.

A konferencia a Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll. FELHÍVÁS a. Sopron Wels (Ausztria) 2010. március 4 5. A konferencia a Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XV. ORSZÁGOS ENERGIATAKARÉKOSSÁGI és MEGÚJULÓ ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA és AUSZTRIAI ENERGIATAKARÉKOSSÁGI SZAKVÁSÁRRA Sopron Wels (Ausztria)

Részletesebben

Business & Technology Konferencia

Business & Technology Konferencia Magyar Közgazdasági Társaság Business & Technology Konferencia 2016. február 23-25. BME Q épület IV. emelet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (tervezet

Részletesebben

AZ ÚJ EURÓPAI ADATVÉDELMI SZABÁLYOZÁS

AZ ÚJ EURÓPAI ADATVÉDELMI SZABÁLYOZÁS Előadóink: Információ Érték... Minőség w w w. s y s t e m m e d i a. h u Dr. Farkas Tamás adatvédelmi szakjogász, ISO 27001 vezető auditor Dr. Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő Dr. Dósa Imre jogi informatikus

Részletesebben

HÚSIPARI SZAKMAI NAP. Október 20. (csütörtök)

HÚSIPARI SZAKMAI NAP. Október 20. (csütörtök) HÚSIPARI SZAKMAI NAP Október 20. (csütörtök) Kedvezményes részvételi díj (szeptember 30-ig való jelentkezés esetén) 9 900 Ft + ÁFA ÉLELMISZER- BIZTONSÁGI KONFERENCIA November 10. (csütörtök) Kedvezményes

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A konferencia a Magyar Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A piacnyitás értékelése és aktuális energetikai kérdések Sopron, Hotel Szieszta 2008. október

Részletesebben

Élelmiszerlánc minőségügyi szakmérnöki szak

Élelmiszerlánc minőségügyi szakmérnöki szak Élelmiszerlánc Minőségügyi és Élelmiszerlánc Minőségirányítási szakirányú továbbképzés A szakirányú továbbképzésben résztvevők megismerik és elsajátítják: A két képzés törzstárgyai azonosak, amelyek, egyrészt

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nemzeti Tehetség

Részletesebben

2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.

2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. 2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék...2 II. Vezetői összefoglaló...3 II.1. Az éves riport célja...3 II.2. A szakreferens

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia A zöld munkahelyeké a jövő? A foglalkoztatáspolitika kihívásai A foglalkoztatáspolitikai feladatok és energiapolitikai célok közötti szinergiák

Részletesebben

LEAN DUO EST. 2012. október 18. 13:00 19:30 Kecskeméti Főiskola, GAMF. Lean konferencia páros előadókkal

LEAN DUO EST. 2012. október 18. 13:00 19:30 Kecskeméti Főiskola, GAMF. Lean konferencia páros előadókkal LEAN DUO EST 2012. október 18. 13:00 19:30 Kecskeméti Főiskola, GAMF Lean konferencia páros előadókkal Helyszín: Kecskeméti Automatizálási Műszaki Főiskolai kar Eötvös Időpont: 2012. október 18, 13:00

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HEA - PARTNERING. Főtámogatók: Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók:

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HEA - PARTNERING. Főtámogatók: Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók: Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia Főtámogatók: HEA - PARTNERING Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók: HUMÁN E ALAPÍTVÁNY 2 Időpont: 2012. február 22 24. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A 15. sz. FÉMSZERKEZETI KONFERENCIÁRA. (Fémszerkezetek az energiagazdálkodás szolgálatában)

MEGHÍVÓ. A 15. sz. FÉMSZERKEZETI KONFERENCIÁRA. (Fémszerkezetek az energiagazdálkodás szolgálatában) Magyar Könnyûszerkezetes Egyesület (MKE) Magyar Acélszerkezeti Szövetség (MAGÉSZ) www.konnyuszerk.hu www.magesz.hu Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület (ALUTA) www.aluta.hu MEGHÍVÓ A 15. sz. FÉMSZERKEZETI

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld rendezvényekről szóló tájékoztatója A zöld rendezvények néhány szóban A zöld rendezvények erősítik, demonstrálják a házigazda szervezet fenntarthatóság

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 2013 tavasz

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 2013 tavasz 1 SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 2013 tavasz NAPPALI TAGOZAT 1. Többcsatornás képfelbontási mód alkalmazásának lehetőségei a nyomdatermékek hozzáadott értékének növelésében Dr. Novotny Erzsébet c. egyetemi docens

Részletesebben

SAP Business One: hatékonyabb ellenőrzés, átláthatóbb üzleti folyamatok, megalapozottabb döntések, eredményesebb gazdálkodás

SAP Business One: hatékonyabb ellenőrzés, átláthatóbb üzleti folyamatok, megalapozottabb döntések, eredményesebb gazdálkodás SAP Business One: hatékonyabb ellenőrzés, átláthatóbb üzleti folyamatok, megalapozottabb döntések, eredményesebb gazdálkodás Budapest, 2015. április 9. Váradi László 1 itelligence 21 éve Magyarországon

Részletesebben

A CERTOP társadalmi felelősségvállalása az energia témában és üzenete a vezetők részére.

A CERTOP társadalmi felelősségvállalása az energia témában és üzenete a vezetők részére. A CERTOP társadalmi felelősségvállalása az energia témában és üzenete a vezetők részére BEMUTATKOZÁS Hálózatunk első szervezetét 1998-ban a tanúsítási tevékenység iránt fokozódó igények hívták életre,

Részletesebben

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) 5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.

Részletesebben

Határmenti programok. Határmenti programok. Tartalom. Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között

Határmenti programok. Határmenti programok. Tartalom. Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között Tartalom Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között Határmenti programok Transznacionális programok Interregionális program 2009 Nov Hegyesi Béla, VÁTI Kht

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Jenei István

Oktatói önéletrajz Jenei István adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Vállalatgazdasági

Részletesebben

HOGYAN FOGJA BEFOLYÁSOLNI A HULLADÉK SORSÁT AZ ÚJ ISO SZABVÁNY ÉLETCIKLUS SZEMLÉLETE?

HOGYAN FOGJA BEFOLYÁSOLNI A HULLADÉK SORSÁT AZ ÚJ ISO SZABVÁNY ÉLETCIKLUS SZEMLÉLETE? HOGYAN FOGJA BEFOLYÁSOLNI A HULLADÉK SORSÁT AZ ÚJ ISO 14001 SZABVÁNY ÉLETCIKLUS SZEMLÉLETE? Bárczi István a Fenntarthatósági Divízió vezetője 2014. szeptember 23. A KÖRNYEZETIRÁNYÍTÁSI RENDSZER ÚJABB KAPCSOLÓDÁSI

Részletesebben

Bodroghelyi Csaba főigazgató-helyettes. Jóváhagyta: Sződyné Nagy Eszter, főosztályvezető. Készítésért felelős: Szabályzat kódja: NAR IRT_SZT_k04

Bodroghelyi Csaba főigazgató-helyettes. Jóváhagyta: Sződyné Nagy Eszter, főosztályvezető. Készítésért felelős: Szabályzat kódja: NAR IRT_SZT_k04 4. számú melléklet Irányítási rendszereket tanúsító szervezetek és személytanúsító szervezetek akkreditálásában részt vevő minősítők, szakértők számára szükséges ismeretek, kompetenciák 4. kiadás Jóváhagyta:

Részletesebben

EU támogatásból kerékpártároló épül az ALISCA Terra Kft. telephelyén.

EU támogatásból kerékpártároló épül az ALISCA Terra Kft. telephelyén. EU támogatásból kerékpártároló épül az ALISCA Terra Kft. telephelyén. A 2009. évben az akkori Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság, mint a Környezet és Energia Operatív Program

Részletesebben

Biztonság és önellenőrzés. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Biztonság és önellenőrzés. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Biztonság és önellenőrzés Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Alapvető fogyasztói elvárások az élelmiszerekkel szemben Az élelmiszer legyen biztonságos elegendő mennyiségű

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B r e z s a d AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B ri o Telefon: +36 1 999 6346 +36 1 999 6347 +36 1 999 6348 Fax:

Részletesebben

Termék azonosítási és nyomon követési szabvány alkalmazásának előnyei az egészségügyben

Termék azonosítási és nyomon követési szabvány alkalmazásának előnyei az egészségügyben Termék azonosítási és nyomon követési szabvány alkalmazásának előnyei az egészségügyben Molnár Attila az EGVE leköszönő elnöke Az üzleti élet közös nyelve Miért van szükség egy szabványra? Értünk egymás

Részletesebben

Határok nélküli partnerség című konferencia

Határok nélküli partnerség című konferencia 31/2010 KTE KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. 1372 Budapest, Pf. 451. Telefon/Fax: 353-2005, 353-0562 (Rend. 31/2009) Határok nélküli partnerség című konferencia A régiók

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

Az Európai Bizottság tudományos szolgálata és tudásközpontja

Az Európai Bizottság tudományos szolgálata és tudásközpontja Az Európai Bizottság tudományos szolgálata és tudásközpontja Közös Kutatóközpont Joint Research Centre (JRC) e. r p. / r 65 % 80 % 60 % 20 % 73 % HU TSUNAMIS ALERT SYSTEM MUNICIPAL SERVICE + 27.5 1020.0

Részletesebben

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) 6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1. Vezetéstudományi

Részletesebben

Nyomon követés az ellátási láncban mobil eszközökkel 3. HUNAGI Konferencia és Szakkiállítás

Nyomon követés az ellátási láncban mobil eszközökkel 3. HUNAGI Konferencia és Szakkiállítás Nyomon követés az ellátási láncban mobil eszközökkel 3. HUNAGI Konferencia és Szakkiállítás Budapest, 2012. március 21. 2011 Tartalomjegyzék A GS1, mint globális szervezet általános bemutatása A helyazonosításhoz

Részletesebben

RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT

RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT RAKTÁROZÁS MENEDZSMENT A KÉPZÉSRŐL Raktározás menedzsment kurzusunkban az operatív szintű Raktározási ismeretek képzésnél magasabb szintre, a raktározás működtetésével, menedzsmentjével kapcsolatos kérdésekre

Részletesebben

2010. Ph.D. (Anyagtudományok és technológiák tudományág), Nyugat Magyarországi Egyetem

2010. Ph.D. (Anyagtudományok és technológiák tudományág), Nyugat Magyarországi Egyetem Szakmai önéletrajz Dr. Koltai László Email: koltai.laszlo@rkk.uni-obuda.hu Felsőfokú tanulmányok 2004. Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar okleveles könnyűipari mérnök 1999. Könnyűipari Műszaki

Részletesebben

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Antal András Nyugat-Dunántúli Régió Vas és Zala megyei Információs Pont 2012. szeptember 27. A HITA létrejötte 2011. január 1. óta működik a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK

KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK Kedves Hallgató! Ön tanulmányainak fontos állomásához érkezett, szakdolgozati téma választása előtt áll. A helyes döntés befolyásolhatja

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2020 IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2020 IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. MINTATÉTEL A) Határozza meg a gazdálkodás körébe tartozó fogalmakat: gazdálkodás, termelés és technológia, vállalati

Részletesebben