TESTVÉREKNEK A J Á N D É K TESTVÉREKTŐL KARÁCSONYÁN (Új folyam X. kötet) Elmélkedések, előadások, tanulmányok, beszámolók

Átírás

1 TESTVÉREKNEK A J Á N D É K TESTVÉREKTŐL KARÁCSONYÁN (Új folyam X. kötet) Elmélkedések, előadások, tanulmányok, beszámolók

2 TARTALOM I. Elmélkedések Csizovszki Zsóka: Ha Jézussal üldögélek 3 Csizovszki Zsóka: Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek Bajnok Kristóf: És ti kinek tartotok engem? aztán lelkükre kötötte, hogy ne mondják el senkinek. Rihmer Károly: Isten ádventje 5 Horváth József: Készítsétek az Úr útját 6 Ki nekem Jézus? lelkigyakorlatos vallomások 8 II. Írások, előadások, tanulmányok Orbán Ágnes: Egy tradicionális buddhista gyakorlat keresztény szemmel Orbán József: István és Márta 17 Venczel Feri: Nagyapó mesél 19 Horváth József: Öregszünk, de győzzük? 20 Gromon András: Jézus és a gyerekek 24 Gromon András: Jézus valláskritikája 28 III. Soproni tudósítónk jelenti Csizovszki Zsóka írásai A Vidám sajtgolyók -tól a Jótékonysági Bazárig x 1000 * A szeretet arcai 43 A törvények és az utolsó utáni lehetőségek 44 Élethosszig tartó tanulás

3 ELŐSZÓ Ez évi Karácsonyi Ajándékunk egyik kötetébe ismét egymást-gazdagítónak remélt írásokat gyűjtöttünk. Akad köztük nem egy, melyet kisebb-nagyobb körben már hallhattak, olvashattak a testvérek. És akad, amelyik csak most, ezzel a megjelenéssel látja meg a napvilágot. Szeretettel tesszük valamennyit a karácsonyfa alá, és hisszük: jut belőle öröm, vígasz, tanítás, intés az új esztendő bármely napjára! Legyenek ezek jó példák, amelyek előcsalogatják mások gondolatait, alkotásait is az asztalfiókokból vagy a számítógépekből. Fogadjuk meg Faragóné Bircsák Márti BNT-s előadásának alcímét: Amit nem adunk tovább, tényleg megkukacosodik adventjében I. ELMÉLKEDÉSEK Csizovszki Zsóka: Ha Jézussal üldögélek Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik:,,óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!' Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik:,,bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.' (Mk 12,38-44) Nekem van hosszú köntösöm. Írástudó is vagyok. A köszöntéseket is szívesen fogadom, nem csak a piacokon. A templomban semmi pénzért nem ülnék az utolsó sorba. Sőt, kedvelem az első sorokat. Vendégségben sem nagyon szoktam megvárni, míg az asztal végére ültetnek. Megtalálom a legjobb helyet. Néha el is gondolom, milyen lehet az ábrázatom, mikor lehajtott fejjel, színleg nagyokat imádkozom a templomban. Engem súlyosan ítélnek majd meg? Engem, súlyosan ítélnek majd meg! Pénztárcámból kemény ezreket fizetek telefon-, gáz-, víz-, internet-, szemétdíj és villanyszámlára. Jelentős összeggel biztosítom életemet. Ráadásul hatalmas devizaalapú kölcsön terheli bankszámlámat. Jó néhány ezrest a kipufogón keresztül eregetek a semmibe. Elherdálom negyed pénzem? Elherdálom negyed pénzem! Ha leülök Jézus mellé a templomkincstárral szemben, és figyelem, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba, irigykedve látom a sok gazdagot, aki sokat dob be. De ha Jézussal ülök a templomkincstárral szemben, akkor könnyes szemmel hallgatom Jézus szavait a szegényasszony két fillérjéről. Jézussal ülök a templomkincstárral szemben? Ha a templomkincstárral szemben Jézussal ülök, akkor elgondolkodom azon, melyik számlát, mennyi összeggel akarom csökkenteni. Vagy azon, hogy bevásárlókocsimat milyen magasan töltöm meg a tejkenyér szintjéhez képest. De valószínű akkor azon is elgondolkodom, mekkora összeget szánok édességre, kávéra, cigarettára, márkás ruhára, cipőre, vagy közlekedésre. Az egész megélhetésem, háromszorosa annak, amiből egy volt tanítványunk él kisfiával. Végtelen egyszerűségben, egy szoba-konyha + fürdőszobás lakásban. Amikor van pénze hó elején, vesz Túró Rudit Gergőnek. Amikor nincs hó közepén már egy garasa sem, megelégszik a napi egyszeri étkezéssel, amit szociális alapon megkap. Hó végén meg már csak remélni tud az égi segítségben. Elgondolkozom néha az életén. Bizonytalanabb és labilisabb, mint az enyém? Az enyém, bizonytalanabb és labilisabb. Ha odaadnám házam, autóm, bankszámlám, maradna-e két garasom a továbbéléshez? Maradna két garasom a továbbéléshez! Ha Jézussal üldögélek 3

4 Csizovszki Zsóka: "Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek, őáltala. (Kol 3,17) Ki képes erre? Ki kaphat felhatalmazást? Kinek is szól ez a mondat? Jól értem, hogy nagyon kemény szöveg ez? A név, kötelez mondják. Ezek szerint a keresztény név is! Mert, hogy Jézus nevében tenni, az valami olyat jelent, hogy viselni magunkon ezt a nevet. De hol is? A Csizovszkiban? A Szabóban? Az Erzsébetben? Csizovszki sajnos nem tudtam érdemben utánanézni, de van egy olyan érzésem, hogy ez a lengyel hangzású név, és a család, amely mögötte van, itt a XXI. században Ágfalván, gyermeki igyekezettel próbál ehhez a kötelezettségéhez igazodni, és tenni hol jobban, hol kevésbé, hogy méltó legyen a jézusi névrokonságra, majdan pedig a Jézus-azonosságra! Szabó ősi magyar eredetű személynév, jelentése: szabó. Egyes források szerint a Honfoglalás korában élt egy szabó mester, aki e nevet viselte, tőle származik a Szabó család. Később ez a név családnévvé vált. Az én őseim valóban méltók voltak e névre, mert szabtak-varrtak. És legjobb tudásom szerint keresztényként, protestáltak néhány nem jézusi tett és szó ellen. Erzsébet: Ó csak idáig ne jutottam volna a névkötelezésben. Mert ez az igazi kötelék! Név jelentése ugyanis: Isten az én esküvésem. Itt van tehát a jaj nekem! Lehet más életet élni egy ilyen névvel, mint amilyet én élek!?... Elköteleztek, leköteleztek, megköteleztek. Itt vagyok tehát, és nem tehetek mást! Név elemzése: Az Erzsébet név gyakorlatias gondolkodású, felelősségteljes, önálló személyiség kialakulását támogatja, aki nehezen viseli, ha megmondják neki, hogy mit tegyen, viszont tehetséges, rátermett vezető. Kész mások gondjain segíteni, de érdemes óvatosnak lennie, mert hajlamos arra, hogy túlságosan belefolyjon mások életébe. Fontos számára, hogy maga tartsa kézben a dolgait. Amikor a másokhoz vezető út a megértés és együttérzés, akkor nehezen találja meg a módját, hogy kifejezze magát. ezt nem én írtam, hanem egy névjelentés elemző. De én vagyok, az tuti. Hogy mit teszek az Úr Jézus nevében? Az biztos, hogy nem a mindent. Erre ugyanis képtelen vagyok. Még. De ha lesz időm és kitartásom, talán eljutok ennek a minden szónak az igazi jelentéséhez. És akkor nem lesz olyan pillanata az életemnek, amit ne az Úr Jézus, vagy Buddha, vagy Síva, vagy Mohhamed, vagy Jahve nevében tennék! Bajnok Kristóf:,,És ti kinek tartotok engem? [ ] aztán lelkükre kötötte, ne mondják el senkinek. (Mk 8,29-30) Az elmélkedésem eredetileg arról szólt volna, hogy milyen gyerekes dolog is a messiásvárás. Hiszen voltaképpen arról van szó, hogy a problémámat nem saját magam akarom megoldani, hanem várok valakire, aki ezt megteszi helyettem, én meg olcsón megúszom, csak ki kell várni az időt. Aztán a tegnapi estém úgy alakult, hogy miután több mint egy órát ringattam (hiába) a fáradt, éhes és agyonszurkált Borót a kórházudvaron, már pont úgy vártam Orsi visszaérkezését, mint a messiást... Persze a párhuzam erősen sántít, mert a problémámat élet-halál esetben nyilván magam is meg tudtam volna oldani, mindenesetre eszembe juttatta, hogy igenis van olyan helyzet az életben, amikor az ember valaki mástól várja a megoldást. Jézus követőinek és a tanítványoknak a várakozásai leginkább politikai jellegűek voltak, és Péter is valószínűleg azért mondta Isten fiának Jézust, hogy biztassa őt: állítsa már végre helyre Izrael királyságát. (És persze a pozíciók kiosztásánál róla se feledkezzen meg.) Jézus nyilván nem ilyen értelemben Isten Fia, és lehet, hogy a válasza leginkább azt jelentette: Ne is gondolkozzatok erről! Azért én gondolkoztam tovább. Hiszen a Bokorban is időnként várunk Messiást: valakit, aki megmondja, mihez kezdjünk a szabad világban; valakit, aki után tömegesen megyünk kommunába; valakit, aki Gyurka bácsi helyébe lép. De lehet-e bármilyen messiás sikeres? Kérdés, hogy mit nevezünk sikernek. A világot nem válthatja meg, a földi Isten Országát nem hozhatja el anélkül, hogy varázsütésre meg ne fosztana bennünket az emberi mivoltunktól, a minket olykor bűnbe vivő szabadságunktól. Mert leszállhatna közénk csodajelek között maga az Isten Fia, a természetes reakciónk az lenne, hogy minél ügyesebben odafurakodhassunk hozzá, a többieknél többet kapjunk belőle, és végső soron befolyásolni tudjuk őt. Ennél sokkal jobban illeszkedik a szabadon szerető és szabad szeretetből élő Isten-képemhez az, hogy ő minden ember személyében a saját fiát és lányát küldi a többi emberhez. Mi mind messiások vagyunk. Éljünk hát eszerint, és lássuk meg az Isten Fiát magunkban, egymásban és mindenkiben. 4

5 Rihmer Károly: Isten ádventje Sok festőművészt megihletett a tékozló fiú története. Valóban, drámai fordulatokban bővelkedik. Az egyik művészt az a mélység ragadta meg, amibe a fiú esett, s a disznók vályúja mellett ábrázolja a lázadót. A másikat az atya megbocsátó szeretete nyűgözte le, s az atya karjaiba hullva, csókoktól elhalmozva mutatja a megtérő gyermeket. Mégis az a művész ragadta meg a legfontosabb pillanatot, aki a háza előtt várakozó atyát és a közelgő fiút az egymást felismerés pillanatában mutatja meg. Az atya erre várt, a fiú ettől félt. A fiú megtorpant: menjen-e közelebb, vagy elfusson? De az atya szemében az eltűnt aggodalom, fájdalom, keserűség helyébe megjelenik beteljesült várakozásának örömkönnye, s előre lendül fia felé, hogy átölelje. Istennek is van ádventje! Pedig mi azt hisszük, hogy nekünk kell Istenre várakozni. A Jelenések könyvében olvashatjuk: Íme az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem (3,20). Hallatlan dolog! Nem más, az Isten áll a világ, az ember, az én szívem, életem ajtaja előtt. Asztalt terít számunkra, ételt ad, önmagát eteti meg a megtérésre, megigazulásra! A mi várakozásunk olyan, hogy Istentől várunk valamit: beteg vagyok gyógyíts meg Istenem; elhagytak tőled várom, hozd vissza őt; segíts, hogy jobb legyen ez meg az a vállalatnál létszámleépítés van, a bank érvényesíti a jelzálogot, a daganat rosszindulatú. Vagy akár segíts, hogy győzzek bűneim felett! Ilyenkor teljesen elfelejtkezünk arról, hogy Isten is várhat valamit tőlünk. Az Ige tele van Isten igényeivel. Ilyenekkel: nem áldozatot akarok, hanem töredelmes szívet; békülj meg a te atyádfiával; légy szelídlelkű; tisztítsd meg szívedet a bűntől; szentek legyetek, mert én szent vagyok; járj a keskeny úton; légy a mennyei Atya gyermeke! Jézus így tudott imádkozni: Legyen meg a Te akaratod! Kereste és teljesítette Isten akaratát. Pál apostol így kiáltott fel az Úr felé a damaszkuszi úton: mit akarsz Uram, hogy cselekedjem? Ahelyett, hogy Isten késlekedése miatt csendes sértődöttségben élnénk, valljuk meg, mennyire kimaradt életünkből Isten felénk irányuló várakozásának felismerése és teljesítése. Bármennyire igyekeznénk is azonban Isten kéréseit, igényeit, kielégíteni, alig lenne több közünk őhozzá, mint mondjuk a Jézus-korabeli farizeusoknak. Isten mindenekelőtt és legfőképpen magát az embert várja, igényli, mint a példázatbeli atya a fiát. Az atyát nem elégítette volna ki a fiától kapott levél, ajándék, hír, mert a szeme előtt akarta látni, közelében akarta tudni, ismét szeretetközösségben akart vele élni. A tékozló fiú élete ott kezd ismét felfelé lendülni, amikor visszahelyezi magát atyja hatalmába. Ehhez pedig a fiú döntése kellett, az, hogy mély, egzisztenciális nyomorúságából elinduljon az elhagyott atyai ház felé! Három dolog bíztat bennünket, hogy bátran mehetünk Isten felé: Az első, hogy bár távol vagyunk is tőle, Isten "meglát". Azután, hogy "megesik rajta az ő szíve", azaz megkönyörült közelgő gyermekén. Végül, hogy elébe szaladt, hogy mihamarább keblére ölelhesse megtérő már-már elveszettnek hitt gyermekét! Jézusom! Eléd helyezem életem minden nyomorúságával, gyarlóságával együtt. Töredelmes szívvel, de szent vakmerőséggel indulok Feléd, mert tudom, az advent azt jelenti: jön, hozzám is jön az én Istenem! Eltelt közben több mint egy hét, s azóta már nem is úgy fogalmaznék, hogy Istennek is van adventje, hanem hogy csak Neki van! amennyiben az advent várakozást jelent. Valószínűleg az ószövetségi Messiás-várás képe hagyományozódott át, - átgondolás nélkül. Hiszen mi értelme van az alábbi kijelentésnek: várom, hogy kinyissam a saját ajtómat Ha Isten velünk van (ezt jelenti az Emmánuel név), köztünk, sőt bennünk van, akkor hogyan várhatunk rá? Isten vár arra, hogy ezt felismerjem és belevessem magam ölelésre tárt karjaiba! A készülés persze jó dolog. A hallatlan, szinte felfoghatatlan esemény, Isten megtestesülésének évenkénti megünneplése jó dolog. Ünneplőbe kell öltöztessem ilyenkor a szívemet, ahogy a róka is tanította a kis herceget: tudnom kell, mikor jössz. És talán nem is kell mindig a vályútól indulni Köszönöm Uram, hogy Te türelmesen, kitárt karral várod készülődgetésemet, sőt elém sietsz. Segíts meghálálnom szeretetedet, mert Nélküled még ehhez is gyenge vagyok. Add kegyelmedet, hogy szeretetközösségben élhessek Veled! 5

6 Horváth József: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. (Mt 3,3) Mottó: Ki a betyár? Ki a szent? Magyarhonban ki a szent? Ha a Mérték tönkrement, Senki, semmi meg nem ment (Mécs László: Bakonyi látomás) Kettő esztendeje jártam itt, Nőtincsen adventi gyertyagyújtáson. Akkor a Hős útjáról és a Hiányzó hősökről beszéltem. Buzdításként fogalmaztam meg, hogy az utat kell járnunk, mely egy szebb, egy jobb életre szóló kihívással indul és különféle próbákon át vezet, segítők közreműködésével, de végső soron egyedül megvívott harc után juttat a célba. Beszéltem arról, hogy napjainkban hiányoznak azok az emberek, akik mernek kilógni a sorból, mernek másként gondolkodni, szólni, és élni, mint a kortársak. Elég bátrak ahhoz, hogy áldozatot hozzanak másokért, akkor is, ha abból nekik semmilyen haszna nem származik. Erre a feladatra, mindennapokban a szeret megélés hősi útjára Jézus hív meg bennünket. Laci címet adott a mai elmélkedésnek: Készítsétek az Úr Útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. Azt is kérte, hogy egy mondatban fogalmazzam meg, miért jött Jézus és ennek életünkre milyen következményei vannak. Az egy mondat: Jézus azért jött, hogy új értékrendet hozzon. Fejre állította a világot, legalábbis radikálisan átalakított gondolkodásmódot képviselt. Feladatunk az Ő tanítását, az általa képviselt mértéket egyre világosabban látni, beépíteni tetteinkbe, érzelem világunkba és tudatunkba. Magyarán: életünk feladata, hogy lassan, fokozatosan belülről formálódjunk át a jézusi mérték szerint, jézusi emberré. Mintha ezzel teljesítettem volna is a reám kirótt feladatot. Akár be is fejezhetném, mert csak a szavakat sokasítom. Vagy most már akár azt is elmondhatom, amit én szerettem volna. Nemrégiben olvastam Giovanni Papini: Krisztus története c. könyvét. Papini elismert íróként tért meg. A száz évvel ezelőtt, 600 oldalas könyvet írt Jézus életéről. A könyv így kezdődik Jézus istállóban született. Szabadjon egy rész idéznem a könyvből: Jézus istállóban születet. Egy istálló, egy igazi istálló nem az a derűs, könnyed csarnok, amelyet a keresztény festők építenek Dávid Fiának, mintha szégyenkeznének azon, hogy az ő Istenük nyomorúságban és szennyben feküdt. Nem is az a gipsz istálló, amelyet a gipszfigura-készítők édeskés fantáziája álmodott a modern időkben. Nem az a kinyalt, csinos, bájosan színezett istálló, a tiszta és takaros jászollal, az átszellemült csacsival és a bánatos ökörrel és a tető felett lobogó szalagot tartó angyalokkal és a királyok palástos és a pásztorok csuklyás figuráival, amelyek a félszer két oldalán térdepelnek. Ez lehet a fiatal szerzetesek álma, a plébánosok fényűzése, a gyerekek játékszere, de valóban nem az az istálló, amelyben Jézus megszületett. Egy istálló, egy valóságos istálló az állatok háza, az állatok börtöne, amelyben az emberek dolgoznak. A régi országoknak, a szegény országoknak, Jézus országának szegényes istállója. Nem valami pilléres, oszlopos csarnok, nem is a mai gazdagok tudományosan berendezett fényes istállója, nem is a Karácsonyest csinos kis betlehemje. Az igazi istálló sötét. Piszkos, büdös, nem tiszta benne más csak a jászol. Ahová a gazda odakészíti a szénát, az abrakot. Ez a valóságos istálló volt első szobája annak, akinek sorsa volt, hogy felfalják az embernek nevezett bestiák. Nem véletlenül született Jézus jászolban. Nem roppant istálló-e talán a világ, amelyben az emberek falnak és rondítanak? Nem változtatják talán a legszebb, legtisztább, legistenibb dolgokat, valami pokoli alkímia révén ürülékké? Aztán végig nyújtóznak a trágyahegyeken s ezt úgy nevezik, hogy az élet élvezése! Eddig az idézet. Mindezt száz esztendeje fogalmazta meg a szerző, s mintha azóta csak tovább romlott volna a Karácsony értelmezése, a Jézus születésére való emlékezés. A fogyasztói társadalom áthangolta a fény, a csillogás ünnepévé az ajándékozás ünnepévé. Ilyenkor összejön a család, az ember ajándékkal próbálja jóvátenni mindazon bűneit, amelyeket éppen a családdal szemben elkövetett, mert nem volt a családtagokra ideje. A mindennapi taposómalom, a bizonytalanság, kétkedés, talán a hajtás, a család költségeinek biztosítása miatt beárnyékolja a szeretet ünnepét. 6

7 Horváth Béla: Megváltó üzenet c. versében tovább viszi a gondolatot. A kettő ezer év alatt a mérték tönkre ment, a lényeg elveszett abból az üzenetből, amiért Jézus eljött. A helyébe valami nagyon más került! Részletek a versből: Isten ma földre küldte minden sugarát. Az ég sötét, a föld világos Megjött az Irgalom a kárhozat fiához. A Szabadítót váró népnek szól a dal ma. Megkezdődött a föld megváltó forradalma. Mint otthontalan szegény, kinek lakása nics, Egy istállóba jött ide A mindent alkotó és mozgató Ige. Világ szegényei, ujjongó dalt kiáltsatok! Most jönnek a keresztény századok. Köszöntsd a Kisdedet Évának számkivetett nemzedéke! Világra született a Hit, Remény, a Szeretet s a Béke!... Az Új Városban elrendelte Ilona, Hogy Jézuskának legyen arany jászola. A Fő Templomba tették aranyból a jászlat, S megtépte köntösét a remete alázat. Ha nincs aranyból s megmarad, ami volt a szalma Még ma is állna a Kisded Birodalma. Szegényeké volt az a birodalom, Mert Betlehemben nem aranyból volt az alom. Szerencsés barbárok hordták széjjel az aranyat, És a jászolból a világon semmi sem maradt Most jöjj ide, Jézusunk, Jöjj el, minket megtalálj, Szabadító nagy Király! Mióta megszülettél, nem volt egyetlen perc se, Hogy egyik nép a másikat szeresse. Maradt a világ, ami volt, csatatér, És ott veszett a lélek is nem csak a vér. Világra jött a Béke és a Szeretet, De a hatalom mindig vassal és vérrel fizetett. Mert a megváltó üzenetből nem maradt semmi már, Csak a villanyfüzérrel díszített áruház! A Krisztus története regény-részlet kicsit naturális, inkább azt mondanám, valóság-ízű! A vers meg szélsőséges, inkább azt mondanám, reálista. Mindössze azért voltak az idézetek, mert a lényegre szerettem volna fókuszálni. Hogy semmilyen külsőség ne terelhesse el a lényegről a figyelmet. Advent van! Tudom: buzdító gondolatokat kell megfogalmazni! Készíteni kell az Úr útját! Tudjuk, hogy Jézus már eljött. Születésére való emlékezésünk - újra meg újra - azt célozza, hogy egy kicsit mindig jobbak legyünk Azt mondjuk, hogy várjuk, hogy a lelkünkben megszülessen! A szívünkben, törekvéseink középpontjában kapjon helyet. Jézus idejében a jeruzsálemi templom volt a vallási élet középpontja. Szinte vallási ipar alakult ki ott, melyből a papok mellet még sokan jól megéltek. Valójában, mint egy bevásárló központ működött. Pénzváltók ültek asztaluknál, mert csak meghatározott pénznemben adhatták adományukat az emberek. Az áldozatbemutatáshoz szükséges állatokat, -a galambokat, a bikákat- csak itt szabadott megvenni. A templomban, az Isten házában minden a pénzről szólt. Mellesleg a főpap bemutatta az áldozatot, elégette az állat kevésbé fogyasztható részeit. A finom falatokból a templom szolgái részesedtek. Jézus mikor Jeruzsálembe ment, látván ezt a gyakorlatot, kizavarta a kereskedőket, pénzváltókat. Prófétai hévvel képviselte, hogy arra kell használni a templomot, amire való. Jézust várjuk a szívünkbe, lelkünk templomába, ki kell hát söpörnünk minden oda nem illőt! Rá kell döbbennünk, hogy mi az, amit nem jól csináltunk. Nem a Karácsony évenként megünneplése, nem az adventi készület a probléma. A lényeg elfedése, a lényeg tudatos, szándékos elferdítése. Az emberek figyelmének más irányba terelése. 7

8 A probléma az, hogy a készületünk belevész a külsőségekbe, az ajándék-vásárlásba, talán még az adventi koszorú is ott az asztalon, esetleg minden este meggyújtják a gyertyát is aztán Karácsonykor, illetve után pár nappal megállapítjuk: Hopp, mégsem változott semmi! Most tehát ennek szeretnénk elébe menni, amikoris tudatosítjuk, hogy Jézus itt van! Velünk van! És szeretne a szívünkben, törekvésünk középpontjában mind nagyobb helyet elfoglalni. Tudjuk, hogy eszményt, mércét adott Ő elénk. Ezt az eszményt így nevezhetnénk, hogy dinamikus eszmény, hiszen nap-nap után növekednünk kell benne. Hogyan valósítható meg ez? Egy mesét mondanék a púpos királyfiról. Édesapja szomorú volt. Szerette volna, ha fia púp nélkül kerülhetne trónra. Hívott minden gyógyító mestereket, de hiába! Végül idegen országból érkezett valaki, aki vállalta, hogy meggyógyítja a fiút. Faragott egy szobrot a fiúról. És azt parancsolta, hogy a fiú naponta szemlélje ezt a róla készült, de púp nélküli szobrot. Hosszabb idő telt el, amikor a király udvarában lovagi tornát rendeztek. Egy ismeretlen dalia mindenkit legyőzött. A díj átadásakor az egykori púpos királyfit ismerhették fel benne. Ilyen egyszerű lenne, ha naponta vennénk a fáradságot, nem engednénk, hogy bármi is eltereljen. Szemlélnénk a jézusi eszményt: boldog a szegény, az egyszerű, az igazságot éhező és szomjazó, a nagylelkű, az irgalmas, a békességvágyó, a másokért mindenét feláldozó! Boldog az érdeknélküli szeretetben élő! És a mércét naponta emelnénk. Megtanulnánk a jelenben élni. Nem a múlton keseregni és a jövőbe révedni. Megtanulnánk, hogy hétköznapok gondjait nem engedhetjük túl közel magunkhoz, mert felőrölnek, kizsigerelnek. Megtanulnánk Isten faiként őszinte bizalommal élni. Megértenénk, hogy nem Istent kell igazítani életünkhöz, hanem életünket az Istenhez. Ha Krisztus százszor is születne Betlehembe, elvesznél, he nem jönne el a szívedbe! (A.Silesius) Segítene, ha egy klisét is ajánlanék? Látom Szomjazom Akarok Jézussal akarom! Bizony egy hitetlen világban, a folyamatos ellen szélben nehéz Jézus követőjének, kereszténynek lenni; mit ne mondjak a hétköznapok hősévé válni! Bárcsak az idei Advent a Jézus által hozott új értékrend szerinti életet alakítaná bennünk. Akkor Magyar honban egyértelmű lenne, ki a betyár? Ki a szent? Adja Isten, hogy szentek lehessünk! Ki nekem Jézus? lelkigyakorlatos vallomások Király Náci: Katolikus vallásba születtem bele, ahol folyamatosan Jézust, mint valóságos Isten és valóságos ember meghatározású történelmi személyiséget ismertem meg. Ebben a hitben átéltem a vele való misztikusnak mondható belső kapcsolatot, melyben a magam odaadottságának hangsúlyozásából szép és előre vivő belső élményeim voltak. Ez vitt el oda, hogy tudatosan keressem a Jézus Istenének, az Atyának szándékát velem kapcsolatban. Jó papi segítségekkel (Dombi) így mentem a teológiára. Gyurka bácsival és teológiájával való találkozás elindított a gondolkodásban való felnőtté válás útján. Jézushoz való kapcsolatomban ez jelentős kitágítást és új dimenziókat jelentett. 1./ Isten különleges küldöttje számunkra. Ez számomra az egyedülien megélt istenkapcsolatát, hihetetlen mély ősbizalmát Atyja iránt és az erre épülő hűségének megélését jelenti a maga által jónak látott úton. Tanítása ezért hiteles és általam igaznak tartott tanítás. 2./ Példakép. Tetteivel minta számomra abban, hogy hogyan kell nekem is élnem. Egyénisége és sajátos életvitele mindabban példaképpé teszi, melyben magam élek. Amiben eltér életünk /család, munkaviszony, történelmi helyzet, genetikai sajátosságok/ abba mentalitásával példa értékű, hogy magam megtalálhassam a számomra fontos megoldásokat itt és most. 3./ Tájékozódási fix pont. Jézusi tájékozódásúnak határozom meg a magam irányulását. Szellemi életem kutatási iránya. A kincset talált ember nyitottságával keresem a történeti Jézus valódi arcát / Bulányi, Gromon, Küng, Herbst / és minden elbizonytalanító meglátás ellenére az elbizonytalanodott régi meglátásaim helyébe igyekszem átvenni a jobbnak belátott Jézust-értelmezést. 4./ Menedék. Mindennapjaim kritikus helyzeteiben hozzá futok, és tőle számítok támaszra. Ő mit tenne, mit mondana, hogyan reagálna mindez segít, hogy ne csapjanak össze felettem a hullámok. Jelentős önszugeráló mondatom: Jézus nem verhet át! Kapaszkodom az Ő Istenébe, úgy imádkozom az Atyához, mintha előttem és mellettem állna Jézus. Az évek súlya egyre jobban megtanít arra, hogy ha Ő nem lenne számomra, nagy bajban és nagyon kiszolgáltatottan kellene élni ezen a földön. 8

9 Balogh Laci: Erre a kérdésre - eddigi életem utóbbi két évét kivéve egyértelmű, egyszerű volt a válaszom, nagyjából megegyezett azzal, amit a Katolikus Egyház tanít: a második isteni személy. Ma inkább azt tartom valószínűnek, hogy Jézus egy rendkívül tiszta gondolkodású, életét az egy igaz Istennek szentelő ember, vallási zseni volt. Élete példája, tanítása ma is sok tekintetben mintaként szolgál számomra is. A róla szóló írások segítenek személyes közelségbe hozni a Teremtő Istent. Talán a személyét, tetteit kiszínezték, felnagyították mire az evangéliumokat lejegyezték, de az ember- Isten kapcsolatban így is nagyon sokat segít. A kép teljességéhez tartozik, hogy számomra az Istenhez találásnak nem egyedüli útja a Szentírás, Jézus, vagy a teológia. Az emberek által lejegyzett írások, és a teológusok tévedhetnek, de az Isten által teremtett természet, az élő és élettelen anyag harmóniája, törvényei nekem akkor is a Teremtőről beszélnek. Ezért a Jézusnak tulajdonított tanítást, értékrendet is a természet törvényeivel próbálom összevetni, és ha kiállják ezeket az összevetéseket, akkor tudom teljesen elfogadni. Ahhoz, hogy Jézus tudásban, jellemben, elhivatottságban rendkívüli magasságokba fejlődjön, az egyéni adottságain túl valószínű kellett az emberi, társadalmi, vallási környezet is. Az egyisten-hívő és messiásváró zsidó kultúra, a jó családi háttér és lehet, hogy a qumráni közösség is. Számomra ez is minta. Arra kell törekednünk, hogy az utánunk jövőknek hasonlóan hívő, elkötelezett közeget tudjunk kialakítani, hogy szülessenek, nevelkedjenek olyan karizmatikus emberek, akik jó irányba tudják vonzani a népünket és a világot. Csiky Lajcsi: A Szeretet-Isten megjelenése a Földön. Életemnek értelmet, célt, egységes látást biztosító Mester. A magát teljesen odaadó szeretetre példát adó, és engem is arra hívó Hős. Belső erőforrás, bajaimban menedék, tanácsadó. Apostoli munkára, a tőle tanultak továbbadására ösztönző Tanító. Hiszek isten-ember mivoltában, mely jelzi, hogy honnan jött, mégis kiüresítve magát egy lett velünk mindenben. Hiszem, hogy mindannyian Isten fiai lehetünk, ha hasonlóképpen cselekszünk, mint Ő, és vele egységben élünk. Sokszor távol érzem, amikor nem figyelek Rá, amikor elhanyagolom, mégis oly közel, amikor megszólítom, amikor kérdezem, s érzem, tudom, hogy bennem él, ha befogadom, s eszköze lehetek. Csikyné Edit: Régmúlt idők, mondhatnám, gyerekkorom titokzatos világa jut eszembe először a kérdés kapcsán. A látható a láthatatlan, a felfoghatatlan a felfogható, a sötétség a fény, a meleg a hideg, a szeretet, az öröm - a ridegség, az elutasítás. Mindezek kapcsán valami megérintettség részese lettem. Sok minden változott, alakult bennem, de tudatom mélyén talán még mindig vágyom a régit. Miközben vágyom a régit, tudatában vagyok annak, hogy valami újra kaptam meghívást. Ki nekem Jézus? Jézus számomra egyedülálló tolmácsolója, követe annak, szavaival és tetteivel, hogy épülhessen Isten Országa itt a földön. Általános és személyre szabott feladatokat hordoz számomra az Üzenet. Létra is, lépcső is a Szeretet Istenhez vezető úton. Számomra örökérvényű igazodási pont, mérce. Barát, testvér, tanító, gyógyító. Ember létünk szinte minden rezdülésére irányt mutató. Példaadó: szeretetben, belső elköteleződésben, tökéletességre törekvésben, önfeláldozásban, az Atyához való hűségben, megbocsátásban, ellenségszeretetben, szolgálatban Reményt adó, szomjat oltó, éltető forrás is. Elénk élte azt az utat, amit végig kell járnunk, s egyértelmű útjelző táblákkal látta el, hogy emberi módon Istennek tetszően éljünk s Isten rólunk alkotott álmát képesek legyünk megvalósítani. 9

10 Aczél Géza: Húsz éves koromig soha nem gondoltam arra, hogy Jézus számomra valamikor is jelenteni fog egy olyan személyt, akihez igazodni lehet majd, vagy felnézek rá, mint egy követendő példakép. Találkozásom testvéreken keresztül történt. Valószínű hiszem -, hogy alkalmas személynek tartott a Teremtő, hogy érdemes vagyok nyitottságom által a megszólításra. Meghatározó személyek voltak azok, akik szinte kézen fogva vezettek Jézushoz. (Zeitlerék, Dombi Feri bácsi, Gyurka bácsi és utána testvérbarátaim, akinek a mai napig is nagyon sokat köszönhetek. Hogy számomra mit jelent Jézus, azt tőmondatokban tudom megfogalmazni, hogy ez által rövidebb legyek a megfogalmazásomban. Nos, Jézus számomra egy olyan etalon, amelyhez folyamatosan tudok igazodni, részben úgy, hogy gondolataim, szavaim és cselekedetemen keresztül a lelkiismeretem megszólal, és rögtön rávilágít, hogy jól, vagy rosszul gondolkoztam és cselekedtem. Így aztán Jézus számomra: A legközelebbi, mindig elérhető testvér, barát, aki a Teremtőhöz vezet. Aki, az igazság közvetítője. Aki súg. Aki mindig, minden körülmények között meghallgat. Aki végtelen türelmes velem szemben. Aki csendet akar bennem teremteni, hogy ráhangolódjak a Teremtőre. Aki a Teremtőn keresztül a Gondviselőm. Aki mindig akkor és úgy intézkedik a Gondviselőn keresztül, ahogyan a legjobb a számomra. Aki hálás, ha viszontszeretem. Aki megértő, és elfogadó. Aki megbocsátó. Aki a hullámvölgyekből is visszavezet az Útra. Akire mindig, minden körülmények között is számíthatok. Aki a szentíráson keresztül mindig üzen valamit az én számomra is. Aki akkor is ad, ha nem kérek. Aki megvilágosít az élet dolgaiban. Jézusom! Hiszem, hogy mindig is egy mérce vagy és leszel számomra, akihez mindig igazodni szeretnék. Ápold ezt a kapcsolatunkat és az élet nehézségein mindig vigyél keresztül, úgy hogy az ne viseljen meg. Elfogadó és megértő barátod szeretnék továbbra is lenni, aki soha semmilyen körülmények között sem tagad meg és nem dob sutba, más értéktelen dolgok láttán. Amen Aczélné Márti: Jézusról az emberektől, a hagyományból, a szentírásból és a bennem szóló Isten hangja által tudok. Kérdés; kinek, minek hiszek? Ma már mondhatom, hogy hónapok óta járatom a fejemben, (szívemben) a Róla szóló gondolatokat. Oldalakat írtam teli pro és kontra, kérdésekkel, gondolatokkal. A summázat egyelőre ez: 1. Jézus valóságos történelmi személy. 2. Olyan hatással volt az emberek millióira, mint még senki. (Ez lehet manipulálás is, de azt csak akkor lehet megtenni, ha van alapvető igény AZ EMBERBEN erre a gondolatra.) 3. Olyan életet ismerek meg a fent említett módokon, amely az egyedüli emberhez méltó, követendő. 4. Ezek a megismerési módok nem adnak lehetőséget a megtámadhatatlanságra, megkérdőjelezhetetlenségre. 5. Tárgyi tudásom nem elegendő ahhoz, hogy bárkivel vitába szálljak és győzzek Jézus személye felől. 6. Ha valaki elvenné tőlem a Jézus személyébe vetett hitemet, kihúzná a talajt a lábam alól, értelmét veszítené az életem. 10 Több, mint én, Jobb, mint én, Segítő és követendő Nem tudom, hogy Isten-e, de mint aki nagyon közel áll Hozzá, Őt közvetíti nekem

11 Benyhe Zsuzsi: Jézus nekem az Isten ember-arca, a Mindenható földi vetülete. Ha Istenhez imádkozom, akkor a Teremtőhöz fordulok, az emberiség, a magyarok, valamilyen szociológiai alakulat alkotóját, létben tartóját és célját tekintem. Az anyagi és emberi természetben, a törvényekben meglapuló, felfedezhető, csodálni- és imádni való teljességet próbálom Istenben körbe-dadogni. Változhatatlan, visszavonhatatlan tekintély. Személy szerint én, emberként Jézust érzem közel magamhoz, aki tanító, példa és vigasztaló számomra. Megszólítható, követhető és szerethető. Isten olyan atyaságos megfellebbezhetetlen felsőbbrendűség. Ha Jézust mondok, az emberies, meleg, baráti és közvetlen. Hisz voltak igazán emberi megnyilvánulásai a Biblia szerint. Társ, akit meg lehet szólítani minden helyzetben, kérdőre is lehet vonni, a kétkedésekkel szembesíteni. Ő megértő, mert közelebb van; nem Teremtőként, hanem társként ért meg engem is, hisz belebújt a bőrömbe. Akinek apró-cseprő gondjaimat kitálalom, és akiből tanácsot, erőt merítek.nekem ő a személyes Isten az Atya kicsit panteisztikus felsőbbség a dolgok mögött-mélyén. Én nem kétkedem Isten-ségében, mert annyira más és tökéletes, és az Sátán meg a gyarló ember és a küzdő egyház ténykedése dacára annyira tökéletes ember, amire csak Isten képes. Azt az emberi magatartást mutatta, tanította, élte elém, ahogy az emberi életet igazán érdemes élni ami már egyenesen isteni. És mégis rám bízza, hogy elfogadom-e őt és milyen értelemben Istenként vagy tökéletes emberként. Én a legigazabb emberként tekintek rá aki már több az embernél Mikloviczné Panni: Valóságos Isten és valóságos ember. Számomra mindkét oldala fontos! Fontos, hogy olyan ember legyen, amilyen én is vagyok, érzésekkel, vágyakkal, kísértésekkel, célokkal. Aki előttem és mellettem jár, aki elérhető és követhető számomra. Aki tanítást és életpéldát adott, aki igazodási mérce, de ugyanakkor kapaszkodó is. Aki testvérem, barátom, tanítóm, Mesterem. Fontos az is, hogy több legyen mint én, több legyen, mint ember, hogy hitem szerint a második isteni személy, az Atya szeretett Fia legyen. Aki tudja, látja, érti, amit én nem. Aki tudja honnan jött ( Atyám házában sok hely van ), akinek élő kapcsolata van Atyjával, a szellemi világgal. Aki úgy tud segíteni nekem (és a világnak) ahogy ember nem, mert Ő a Krisztus, a Megváltó. Aki nemcsak az utat mutatja, de megadja hozzá az erőt is. Aki erősíti bennem a reményt, hogy Vele, Benne élve megvalósíthatom azt, amire megszülettem. Valóságos Isten és valóságos ember? sok kérdőjelet hordoz magában, amit az én matematikus beállítottságú agyam meg akar fejteni. Mióta a fizika megtanított arra, hogy az anyag kettős, egymásnak ellentmondó, egymást kizáró természete létezik, az ilyen ellentmondásnak tűnő dolgok nem riasztanak el de számomra elfogadható magyarázatot csak az ezoterikus megközelítésben találtam. Jézus valóságos ember, akiben olyan tiszta lélek öltött testet, akinek ez volt az első és egyetlen testet öltése (nem úgy, mint nekünk, akik hordozzuk előző életeink karmikus vissza-hatásait - ő mentes volt minden bűntől). Sok generáción keresztül készítették elő a megszületését erről szól a választott nép története hogy alkalmas fizikai és étertest (= energiatest) hordozhassa ezt a tiszta lelket. Krisztus valóságos Isten, a Szentháromságos Isten szeretet-megnyilvánulása az emberiség felé. Szellemi létező, aki nem született, és halhatatlan. A Jordán keresztelő alkalmával egyesült Jézussal, az emberrel, aki magába fogadta a Krisztus-szellemet, az Atya szeretett Fiát ( ez az én szeretett Fiam ). Három éven keresztül Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. A kereszten hagyta el Krisztus Jézus testét ( Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? ) hogy az egész emberiséggel egyesülve velünk maradjon a világ végezetéig. Számomra Jézus Krisztus több mint tanító, próféta, igaz és Istennek odaadott ember. Számomra összekötő kapocs létra ég és föld között. Hiszem, hogy Rajta keresztül juthatok vissza igazi otthonomba, Atyám házába. Hiszem, hogyha félelmek, fenntartások és elvárások nélkül tudnék megnyílni Felé, akkor tapasztalhatnám és ismerném meg Őt igazán. Érzem a küszöböt, amit nem tudok (félek) átlépni (egyszer Vincze Józsi beszélt valami hasonlóról, amikor a relaxáció-meditáció során átlépett egy küszöböt, és minőségi változást tapasztalt). Amíg ez nem történik meg, addig is keresem az arcát magamban (egy Isten-arc van eltemetve bennem ), másokban, az evangéliumokban, a világban, a körülöttem történő eseményekben mindenben. 11

12 Horváth Józsi: Mennyiszer tettem már fel magamnak, vagy tették fel nekem mások e kérdést! A válasz kicsit mindig ugyanaz és kicsit mégis más. Mint jómagam: ugyanaz vagyok, mégis más. Gyermekkorom Jézuskája a reggeli és esti imákban megszólított, akkor csak különös érzést adó valami/valaki. Ministráláskor, szentáldozásban átélt élmény! Azután a pap, teológus tudata: megváltjuk a világot ketten a Mesterrel! Jézus a Megváltó! Személy szerint kiválasztott. Küldött. Barátom. Ő az Út, az Igazság és Élet.- tele teológiai és spirituális tartalmakkal. Társam. Velem van! Belékapaszkodva bármit Pályamódosítás után: valamit egyszer elhibáztam (vers idézet!) behozni nem tudom egy életen keresztül tudat! Jézus a nagy Tanító! Nem csak beszél, hatalma van mindazt meg is tenni, amit képvisel. Jézus a nagy Példakép, akit követnem kell,- itt és most aktualizálva az ő példáját. Jézus a Segítő, aki átlendít a mindennapok problémáin. (Mikor Istenemet/Jézusomat mondok, az Atyát és Jézust gondolom, külön nem tudatosítva a Fiút és a Lelket.) Jézus a Megbocsátó, elfogadja alázatos megbánásom, látja a szándékaim és sok gyengeségem. és ma? Útmutató, a szeretet útját, mint egyetlen járhatót, megmutató járni segítő Mester! Ő régebben harcot hirdető és tüzet hozó, - ma megbocsátó és elfogadó! Korábban kemény és hajlíthatatlan, ma kezet nyújtó, felemelő! Ő, Aki mindig velem van, de leginkább a bajban, gondok közt ragadom meg. Tudom, hogy nem segédmotor. Természetes, hogy jól elvagyunk együtt, tán ezt az együttlétet sűrűbben kellene tudatosítani! II. ÍRÁSOK, ELŐADÁSOK, TANULMÁNYOK Orbán Ágnes: Egy tradicionális buddhista gyakorlat keresztény szemmel Az alábbiakban egy nem keresztény vallásos hagyományból származó gyakorlat segítségével szeretnék gondolatokat közvetíteni a szellemi transzformációról. Úgy gondolom, hogy hasznos és akár üdítő egy másik nézőpontból szemlélődni. Mindez vallásos életünk szempontjából újra ösztönző lehet és ezért lelkigyakorlatozási témának is alkalmas. Ez a másfajta nézőpont az, ahogy a keleti gondolkodás a szellemi utat, mint a tudat transzformációjának, ill. kiteljesedésének az útját szemléli. Alapgondolata, hogy egyetlen tényleges valóság létezik, ez pedig a tiszta, időtlen, korlátozásoktól mentes, végtelen Tudat. Ez a mi fogalmi rendünkbe igazítva megfeleltethető az Isten végtelen valóságának. Minden létező, teremtő és teremtett egységének. Ami mindent áthat. A baj ott kezdődik, hogy mi emberek a bűnbeesés óta önmagunkat, mint elszigetelt létezőt érzékeljük, az abszolút igazság helyett relatív igazságokat vallunk. Szent Pál mondja a szeretet himnuszban: most még megismerésünk és tudásunk is csak töredékes. Megkülönböztetéseket teszünk egymás között, az egységes teremtett világot két részre osztjuk: jóra és rosszra. A jónak minősítetthez ragaszkodni kezdünk, a rossznak minősítettet pedig elutasítjuk. Nap, mint nap ezekben a viszonyulásokban pörögve, ezt a kettéhasítottságot a tudatunkban egyre jobban megerősítjük. A vallási-szellemi út célja ebben az értelemben így érthető módon a tudat megosztottságának megszűntetése, és a visszatérés az egységbe és a teljességbe. A vizsgált gyakorlat neve: leborulás. Saját közegében, a tibeti buddhista hagyományban elsősorban, mint testi harmonizáló, energetizáló és tisztító gyakorlat ismert, amely így teremt testi energetikai alapot a szellemi úton, a szűk ösvényen való elinduláshoz és biztos haladáshoz. Kibonthatók azonban a gyakorlat mélyebb jelentésrétegei is, amennyiben a gyakorlat mozdulati elemeihez, azokat szimbólumokként is értelmezve közelítünk. Keleten csinálják és nem magyarázgatják ezt a gyakorlatot.(sem) A keleti ember számára talán azért nincs erre szükség, mert ősi kulturális még élő hagyományai folytán egyszerre tud létezni egy tényleges és egy szimbolikus világban. Számára minden kép beszél, a hangok rezgései alakítják a világot, a mozdulatok önmagukban is gazdag tartalommal bíró üzenetek, amelyeket végzésük közben át is élnek. A tudatuk sokkal integráltabb állapotban van. A nyugati emberé viszont veszélyesen megosztott. 12

13 Az említett gyakorlatban a szellemi úton való haladás három fő momentuma ragadható meg. 1 Három alapvető szakasz, amelyből minden igazi szellemi út felépül, az ösvényre lépéstől kezdve egészen a felszabadulásig. Ezek a következők: Első szakasz: Két karunkat megemeljük, majd két tenyerünket egymás felé fordítva, egymáshoz közelítve a szívünk előtt imádkozó tartásban összezárjuk. Szimbolikus értelemben a létezésünk horizontális síkján járunk, a megteendő utat tekintve pedig a szellemi útra lépés közvetlen előzményei, a felismerés, döntés, elindulás ideje és helye ez. Második szakasz: Összezárt tenyerünket a szívünk elől, függőlegesen mozgatva előbb a fejtetőnkre visszük, majd visszaindulva megérintjük vele a három erőközpontunkat. Keleti nyelven csakrákat, magyarul energiacsokrokat. Szimbolikus értelemben a létezésünk vertikális síkján járunk, és azon munkálkodunk, hogy életünk különböző viszonylatait munkába állítsuk a szellemi úton való előrejutás érdekében. Az említett viszonylatok: A transzcendenssel való kapcsolatunk; szimbolikus helye a fejtető. A mesterekkel való kapcsolatunk; szimbolikus helye a homlokunk közepe. A tanításokkal való kapcsolatunk; szimbolikus helye a száj-torok régió. A testvéri közösséghez való kapcsolatunk, helye a szív. Harmadik szakasz: kéztámasz segítségével teljes leborulást hajtunk végre. Hason fekve két tenyerünket most a tarkónkon megtámasztva összezárjuk, és függőleges irányba állítjuk. Szimbolikus értelemben létezésünk kiszabadult a tér és az idő kötelékéből. Az Istennek való teljes odaadással, a szellemi út végére érünk. A szellemi úton mindenki elindulhat, sőt előbb vagy utóbb, egyszer mindenkinek el kell indulnia, mert alapvető léttörvény az, hogy minden teremtmény, visszatér teremtőjéhez. Vallásos értelemben úgy mondjuk, emberi életünk célja és értelme, visszajutni az Istennel való szeretetközösségbe. Az Úr féltékenyen szeret bennünket. El akar szeretni minket a világtól. Ezért minden evilági dolgunknál fontosabb kell, hogy legyen számunkra, hogy megértsük életünk értelmét és Isten végső valóságát, hogy valójában el tudjunk indulni a hozzá vezető úton. A gyakorlat első szakaszában egyenesen megállunk, felemeljük a kezeinket és összetesszük őket a szívünk előtt. Szimbolikusan ez az e világban eltöltött életünket fejezi ki, a megtérés pillanatáig. Egészen odáig egyszerűen csak éljük a megszokott életünket, annak örömteli és fájdalmas időszakait. Sokan még vallásosak is vagyunk. Lehet, hogy lassan gyűlik bennünk az elégedetlenség érzés, vagy az unalom. Értelmetlennek, céltalannak érezzük az életünket. Aztán egyszer csak jön valaki, vagy történik valami, aminek a kapcsán rájövünk, hogy mi az ami hiányzik, hogyan teljesedhetne ki az életünk. Van úgy, hogy önmagunk vagy szeretteink szenvedése folytán jutunk el a változtatás szükségességének érzéséhez. Észrevehetjük azt is, hogy életünkben semmi sem állandó. Bármennyire is próbálunk ragaszkodni megszerzett javainkhoz, a veszteségek elkerülhetetlenek. Vágyaink, szándékaink, terveink kimenetele feltételekhez kötöttségük miatt bizonytalan. Szenvedélyek rabságában vergődünk, és egyre jobban vágyunk a szabadságra. Néha egy váratlan helyzet, betegség vagy gyász kapcsán erős kiszolgáltatottságot élünk át, és ezért minden másnál jobban vágyunk az állandóságra, a biztonságra és a bizonyosságra. Bármilyen élmény legyen is az, ami elindít a szellemi úton, erős kívánságot ébreszt bennünk. Most a gyakorlatban a szívünkre összpontosítunk, mert a döntő fordulat itt következik be. A fordulat a megtérés, a metanoia. A világhoz való viszony, a gondolkodásmód megváltoztatásának kezdete. Szellemi aktivitásunk mozgásiránya változik meg. Istentől eltávolodásból, Isten felé való újraközeledéssé változik. Mivel valójában tudati átalakulásról van szó, fontos hogy az indító élmény erőteljes legyen, majd további munka is történjen vele, különben a tudati működések gyorsan visszarendeződnek a jól megszokott mederbe, és az irányváltás nem lesz tartós. Ahogyan a gyakorlatban megállunk a szívünk előtt összetett kézzel, megérezhető a hasonlóság azzal a lelkiállapottal, amikor valamit vétünk a mindennapokban, és amikor szembesülünk vele, megtorpanunk, és magunkba szállunk. Ebből a perspektívából látható, hogy a megtérésről nemcsak egy egész élet viszonylatában, hanem napi szinten is gondolkodhatunk. A világias élet zajlásának helye a térben a horizontális dimenzió. Világias abban az értelemben, hogy az evilágnak élő, Istent számításba nem vevő. Az így élő ember tudatában elvesztette a kapcsolatot teremtőjével. Nem érzékeli létének centrumát, ami viszonyítási pontot adhatna neki. Tudata többnyire felszínes, csapongó, hajlamos pillanatnyi késztetéseit követni. Más szempontból kényszerekkel terhelt, beszűkült és merev. Az egy -én magára utalt, úgy érzi kemény harcok árán mindent magának kell 1 Pressing Lajos 1994-ben elhangzott előadása alapján 13

14 megteremtenie. De amikor rádöbben élete elhibázottságára, megáll. Szépen követhető ez a kezek szimbolikája mentén. A kéz tipikus működésmódja a megragadás. A világi ember tudatában - érthető módon az állandó, biztonsághiányból fakadó félelem miatt - ez a megragadó attitűd rendkívül hangsúlyos. Ez a megragadás köt bennünket nemcsak a dolgokhoz, de a dolgokról kialakított képzeteinkhez és illúzióinkhoz is. Amit megragadunk, ahhoz hozzá is tapadunk, és a kötés nagyon erőssé válik. A kezünkkel végzett másik jellegzetes tevékenység a küzdelem, az eltaszítás és távoltartás, ami szintén vélt biztonságunkat szolgálja. Amikor a két kezünket összetesszük, ezzel egyszersmind le is vesszük őket a dolgokról, a világról és az illúzióinkról. Megragadó és elutasító hozzáállásunkat az elengedés attitűdjével váltjuk fel. Abbahagyjuk a kapkodást, az állandó sürgölődést, kényszeres tevékenykedést. Hagyjuk, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogyan vannak, ahogy Isten terve szerint valók. Visszaállítjuk Istenbe létünknek a centrumát. Tudati működésünk össze-szedettebé, szabadabbá, tisztábbá válik. Következményként még felszabadulnak mindazok az energiák is, amelyek a dolgokhoz való kötődésben, vagy a velük való küszködésben voltak megkötve. Ez a testben kiegyenesedő energetikailag összpontosító állapotnak a tudati megfelelője az éberség állapota. Gyakran halljuk a figyelmeztetést az evangéliumokból, hogy legyünk éberek. Hogy ne merüljön el a szívünk tobzódásban, részegségben, stb mert amikor a tudat foglalt, az Istennel való találkozás nem jöhet létre. Talán ezért feltétele a szellemi úton való elindulásnak a megállás, elcsendesedés összpontosítás. Amikor a tudatunk összpontosított, középpontosított, vagyis éppen nincs nyakig belemerülve valamilyen aktuális érzelembe vagy gondolatba, amikor nem szétszóródott, akkor éberek vagyunk. Minden történésünkre és megélésünkre tisztábban látunk rá és azt is képesek vagyunk észrevenni. Azt, hogy mikor és hogyan kezdünk belegabalyodni különféle élethelyzeteinkbe. Ilyenkor visszavonjuk kezünket és tudatunkat a világról, már nem merülünk bele abba annyira önfeledten. A létrejött rálátásnyi távolságból inkább szemléljük és nem bonyolítjuk tovább világunkat, Visszalépve egyet elengedjük görcsös ragaszkodásunk tárgyait. Létrejön az a nyugalom és kiegyensúlyozottság, aminek a talaján ki tudunk emelkedni hétköznapi világunkból, és szert teszünk arra a távlatra, ahonnan meg tudjuk érteni az élet valódi természetét. A vallásos hagyományokban megjelenő sokféle szabályra is tekinthetünk úgy, hogy azok eredeti célja is az, hogy az evilágban élő ember tudati csapongásait megfékezze, és a középpontba való visszatérését megkönnyítse. E szabályok közül talán a legfontosabb az Igazság szüntelen keresése. Ez nem csupán annyit jelent, hogy ne hazudjunk. Az Igazság sokkal inkább egy tudatállapot. A Most - nak, a Jelen - nek, a Van - nak mély személyességben megélt állapota. Amikor Jézus azt mondja, hogy Én vagyok az Út az Igazság és az Élet, talán arról beszél, ahogyan Önmagát megéli. Furcsán hangzik, de a legvégső igazságok egyike, miszerint Istenben egy vagyok minden létezővel, talán pont egy mélyen megélt személyes élményben fog megmutatkozni. Addig pedig segíthet az, ha nem csapjuk be önmagunkat. Felszámoljuk meghasonlottságunkat, amikor mást érzünk, mást gondolunk, és mást cselekszünk, mert ezzel önmagunk és a körülöttünk élők tiszta létérzékelését is megzavarjuk. Visszatérünk a saját szívünkhöz, létünk középpontjába. Jelen vagyunk. A szellemi úton való igazi elindulás csak a saját középpontunkból lehetséges. Szellemi emberekként ki kell bogozódnunk a világból, meg kell változtatnunk az alapvető viszonyulásunkat irányában. Bár benne élünk és mozgunk, szellemileg mégis egyre függetlenebbé, szabadabbá kell tőle válnunk.(a tanítóvá válás feltétele is ez) A gyakorlat második szakaszában a mozgás iránya függőlegesre változik. Ez szép szimbolikus jele annak a változásnak, ami a tudatban is végbemegy. Érdeklődésünk középpontjában már nem az evilági vízszintes irányban mozgó létharcok állnak, hanem a tét immár az, hogyan tudjuk azt a szenttel való kapcsolatot, amit a középpontban való megállásunk okán találtunk meg, kimunkálni életünk különböző viszonylataiban. Fentről a szentet lehozni és beintegrálni a világba, ill. a világi tapasztalatokat megtisztítani a szentség fényében. Az élet eseményei így szellemi eseményekké is válnak. Minden esemény, legyen az fájdalmas, vagy örömteli, az út részévé válik, és tanításként foghatjuk fel. Megszűnik a hétköznapi élet és a szellemi út elkülönülésének a problémája. Tudatunkban szellemi renddé transzformáljuk a világot. Nemes feladat, de meg kell dolgozni vele. A második szakasz a tisztításnak, a gyakorlásnak a fáradtságos útja. A tisztaságra kell törekedni testi, érzelmi szempontból és a gondolkodásunkat tekintve is. A keresztény misztikus iskolákban és az ősi vallásokban kialakult rendje van ennek. A tudati értelemben vett tisztaság fontosságára való utalást találunk Lukács evangéliumának az elején, amikor Keresztelő Jánosnak a Jézus munkáját előkészítő tevékenységéről olvasunk: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét. És megjelenik hozzá a vízkeresztség is, mint a testi lelki megtisztulás legszebb szimbóluma. A rejtélyesnek tűnő kép lehet egy tudattérkép. Az idézetben elhangzó konkrét munkálatok így utalhatnak a tudatban meglévő akadályok természetére, 14

15 amelyek az Istennel való egymásra találásunkat akadályozzák. Jelölhetnek olyan tudati tevékenységeket, amelyeknek valamiféle hiány lesz a következménye. Erre utal a völgy. A hegy és a halom pedig valamely tudati működésnek a túlzó volta miatt jön létre. A görbe út talán arra a lelki viselkedésünkre utal, amikor megtévesztjük és elvakítjuk önmagunkat, nem látjuk az Igazság tiszta egyenes útját. A göröngyök pedig lehetnek azok az állandó problémák, amelyek érzelmi- gondolati működésünk sajátosságai által léptennyomon kitermelődnek mindennapjaink során. Ebből jól látszik, mennyire fontos az önismeret, és a sokat hangoztatott tudatosság. Így eszközeink lehetnek ennél a tisztításnál a különböző önismereti technikák, amelyekkel feltérképezhetjük lelki szellemi testi működésünknek a sajátosságait. A meditációs technikák is segítenek ebben, plussz még azt a többletet is megadják, hogy a meditáció központosított éber tudatállapotában a nem kívánt zavaró érzelmeink és késztetéseink uralását is kézbe tudjuk venni. Lehet, hogy furcsán hangzik, de az önzetlen jócselekedetek gyakorlása is értelmezhető tudattisztító gyakorlatként. Az önzetlen jócselekedetek azok, amelyek a tudatunkban a másoktól való különállóságunknak a képzetét gyengítik, és egységtudatunkat erősítik. Az adás szelídség és szolgálat gyakorlása szintén tekinthető így is. Ehhez persze fontos, hogy mindezek gyakorlása ne a büszkeségünket táplálja, mert akkor pont az ellenkező hatást érjük el vele. A meditációs technikák máshogyan is szolgálják a tudat transzformációját. A meditáció mély állapotaiban, erős Istenélményekre is szert tehetünk. Ilyenkor pillanatokra bár, de teljes tudati tisztaság és szabadság áll be, ez az állapot megjegyződik és minden hasonló élményben egyre jobban megerősödik. Minden újabb ilyen Istenélmény remény arra, hogy a tudatunk nem áll teljesen vissza a szellemi úton való elindulás előtti állapotba, hogy biztosan haladhatunk az Isten felé vezető Úton. Vannak olyan körülmények is az életünkben, amelyekre fokozottabban érdemes odafigyelni, mert akár spontán meditáció is létrejöhet közöttük. A szabad természetben levés fölerősíti ezt a folyamatot. Mások eredeti művészeti alkotások kapcsán élik meg, hogy a szemlélés közben egyszerre csak mintha minden megállna, végtelen határtalan szabadság kezd érzékelhetővé válni. Néha sportolás, erőkifejtés után. A hegymászók bizonyosan ismerik ezt a hegy - élményt. Nagy érzelmi vagy fizikai katasztrófák után a teljes kiüresedés állapotában is megtapasztalható. Vannak ezoterikus iskolák, amelyek azt vallják, hogy a személyes tragédiák a lélek végső ösztönző próbálkozásai a tudat felszabadítására, a megtérés kieszközlésére. Visszatérve a leborulás gyakorlatához: a második szakaszban járunk. Összetett kezünket a szívünk elől a fejtetőre visszük. Itt található az emberi testnek az az energiaközpontja, amely a transzcendenssel való kapcsolattartást irányítja. Ebben a testi tudati pozícióban megerősíthető a végtelen Isten iránti bizalmunk és felajánlkozásunk. Amikor a gyakorlatot végezzük, azt mondjuk, hogy: Minden érző lény megszabadulásáért rábízom magam a tudatom tiszta természetére. Mi is van ebben a szokatlanul hangzó mondatban. Először is, ami fontos, az annak a szándéka, hogy bármit is teszek a szellemi úton, azt minden emberért teszem melyek között vagyok én is. Nem elsősorban azért teszem, hogy az én életem legyen biztonságosabb, az én tudásom legyen nagyobb, az én érdemeim legyenek számosabbak, az én szellemi hatalmam legyen nagyobb, hogy én lehessek az Úr legkedvesebb gyermeke. Amit teszek, mindannyiunkért teszem. Ez a szándékon túl, pszichológiai tény is. Mindaz a munka, amit elvégzek magamon, rajtam keresztül bekerül az össz-emberi, vagyis kollektív tudatba. Saját nagyobb tudatosságom az össz-emberi tudatosság nívóját emeli, és mivel mindannyian ebben a közös tudatban gyökerezünk, ezért mindenki számára, új lehetőségeket teremthet. Így kimondva és tudatosan felvállalom ezt a munkát. A felelősség felől közelítve pedig úgynevezett spirituális felelősséget vállalok fel vele. Buddhista tanítónk első és lényegi tanítása a tudat természetéről szól. A tudat természete, mindannyiunk tudatának a természete, a szabadság, a végtelen szeretet, az egyetemes, örökké tartó béke és harmónia. Ez mindannyiunk valódi lényege. Ez az Önvalónk. Eredendően Isten természetű a tudatunk. Amikor a kezünket a fejünk tetejére tesszük, újra és újra emlékezünk arra, hogy nem vagyunk egyedül. Számíthatunk a mindent átható, végtelen, időtlen, tiszta Isteni tudat munkálkodására bennünk. Ezután az összetett kezeinket lejjebb visszük, a homlokunk közepére. Ez az energia-központ (harmadik szemnek is hívják) a tisztánlátással van kapcsolatban, -és azt mondjuk: rábízzuk magunkat a tisztánlátással bíró spirituális mesterekre. Valószínűnek tartom, hogy isteni kinyilatkoztatás az idők folyamán több világrészen, és több kultúrában is megtörtént. Annak is elég nagy valószínűsége látszik, hogy sokan elindulhattak már az emberi történelem során a szellemi transzformáció útján, és az is lehet, hogy vannak, akik jelentősen előre is haladtak ebben a folyamatban. Keleten guru nak, vagyis mesternek nevezik azt a tanítót, aki képes eloszlatni a tanítvány tudatlanságát, vakságát, és ezen módon tisztánlátáshoz tudja segíteni őt. Nyugaton a kereszténységben szentnek mondjuk őket. De itt a keleti típusú mester tanítvány viszonynak nincs kultúrája. Talán az Egyházi Tanító-hivatal téves önértelmezése miatt, pont e Hivatal váltotta fel intézményesen a személyes Mestert. 15

16 Annak a képnek az alapján, amit az evangéliumok elénk tárnak Jézus működéséről, ill. az élő spirituális mesteremmel való kapcsolattartás mentén elmélkedve megpróbálok megragadni egy képet a tisztánlátó spirituális mesterről. Azért is, hogy láthatóvá váljon, miért lehet rábízni magunkat. Tisztánlátó mester az, aki emberi élete során eljutott Isten valóságának a meglátására. E legalapvetőbb tényen túl, okot ad a bizalmunkra, ha arra gondolunk, hogy ő az, aki kemény munkával már végigjárta az Utat, és tudására jutott a végső Igazságnak, ezért hírt tud adni róla.annak felkészült tanítójává és átadójává vált. Tisztában van az Út nehézségeivel, ezért végtelenül együtt-érző azokkal, akik még az úton vannak. Önzése elvesztette eredeti szerepét, így jó szándéka garantált. Neki már nem kell vinnie, ő már csak hoz. Igazi jó pásztor ő. Mivel végigjárta az emberi tudat transzformációjának lépcsőfokait, tudja, mi lakik az emberben. Rátekintve látja tudata aktuális állapotát, és egy személyes találkozásban a leghatékonyabb beavatkozást tudja tenni azért, hogy a pillanatban magas szintű felismerés történhessen a tanítvány tudatában. Különböző eszközökkel dolgozik. Az emberek segítését nemcsak irgalomból teszi, a segítségnyújtás és a gyógyítás is tudatformáló eszköztárának részei. Mintahogyan a harag is, ha éppen arra van szükség a cél érdekében. Hatékonyságának ereje megtapasztalható. Munkája során jelentős változások mennek végbe a környezetében, és a közelébe kerülő emberekben. A legfontosabb változás persze az, hogy az ilyen mesterrel közvetlen kapcsolatba kerülő emberek életének az iránya az örökké való értékek felé fordul. Személyisége sokszor megosztó. A kívülállók ellenségesen tekintenek rája. Aki nincs velem, az ellenem van. mondja Jézus is. (Mt ) A Mester szerepének alátámasztására számtalan további példát is lehetne venni az evangéliumok lapjairól. Ilyen szempontból az egyik legerősebb történet számomra Jézus pusztai megkísértésének a története. Ez számomra az Ő mesterré válásénak gyönyörű momentuma. A vele való találkozás ereje pedig átjön a szamariai asszony történetéből. Az ilyen mester tanítói szerepének a fontossága már ott kezdődik, hogy létével igazolja azt, hogy ez az Út végigjárható. Visszatekintve Jézus azt üzeni követőinek, hogy bízzanak, mert Ő legyőzte a világot. Amikor a gyakorlatban kimondom, hogy rábízom magam a tisztánlátó spirituális mesterekre, arra emlékezem, hogy ez az Út végigjárható, és hogy kaphatok segítségeket a saját utam során. Az hogy maga a szentírás is egyre több élő üzenetet hordoz számomra, az annak is tudható be, hogy elfogadtam több tanító segítségét is. Gyurka bácsi munkásságától fiatalon azt kaptam, hogy a kereszténységem több lehet erkölcsi lelkesedésnél. Tudatos keresés, gondolkodás és cselekvés választott értékek mentén. Minden szociális félelmem ellenére igényemmé vált a testvéri közösség. Ákosnál mindez az önismeret igényével és az első transzcendens tapasztalatok élményével bővült. Élő tibeti mesterem pedig, akivel személyes kapcsolatban lehetek abban segít, hogy a tudatommal dolgozva hogyan juthatok el a forrásig. A személyestől az egyetemesig, az elszigetelt én-tudattól az egységtudatig. Hálát és szeretetet érzek, amikor rájuk gondolok. Azt is mondják keleten, ahol a tanítványságnak ősi hagyománya van, hogy amikor a tanítvány felkészült, vagyis amikor lelkében és tudatában megérett a lehetőség vagy a szükségszerűség a változásra, akkor a mester, vagy a tanító megjelenik. A hiteles Mester akkor és azt a tanítást adja át tanítványának, amire annak éppen szüksége van. Azt tapasztaltam, hogy több Mester segítségét is el lehet fogadni egy életút során. Tanítványságunk útja egyben tanítóvá válásunk útja is. Mindannyian érezzük azt a késztetést, hogy az utunk során felismert igazságokat továbbadjuk. A lelkesedés vagy a megrögösödött eszmeiség azonban zavart okozhat. Az egyik túlzóan, a másik változtathatatlannak mutat be valamilyen részigazságot. A részigazságok csak a végső igazság fényében nyerik el megfelelő hangsúlyukat és helyüket. A végső Igazság pedig Isten teljessége. Nem árt néha végiggondolni: Valójában mit akarok én adni az embereknek? Mire tanítom őket? Két energiaközpont megérintése történik még a leborulás gyakorlatának függőleges dimenziójában. A mozdulatokhoz csatoltan a következő kijelentések hangzanak el: rábízom magam a tanításokra, ill. rábízom magam az úton-járók közösségére. Tanítás az, amikor valami az igazság erejével hat ránk. Az, hogy szükségünk van a tanításra, azért van, mert nincs szemünk a látásra, és nincs fülünk a hallásra. Akadályoztatva vagyunk abban, hogy észrevegyük azt, ami nyilvánvaló. Kialakítunk önmagunknak egy képet a világról, a benne elfoglalt helyünkről és önmagunkról. Mivel ezzel azonosulunk, ez a kép hozzánk tapad, és makacsul ellenáll minden változtatási kísérletnek. Meg kell erősödnünk azonban, hogy elfogadhassuk, ha hibázunk, hogy elfogadjuk, hogy a dolgok más nézőpontból másnak látszanak mégis igazak, hogy más cselekedetei is lehetnek jók. Hétköznapi értelemben minden ami más, az tanító erővel bír. Tudatformáló szerepe az, hogy önmagunkra szűkült tudatunkat tágítja hogy az egyre többet be tudjon fogadni a létezés gazdagságából. A külvilágból érkező jelzések és tanítások hatására megláthatjuk az adott pillanatban és helyzetben megnyilvánuló igazságot. Amikor a gyakorlatban rábízom magam a tanításokra, tudatosítom azt, hogy ezek sokféle helyről jöhetnek, (írásokból, személyektől, helyzetektől vagy eseményektől), hogy fogadásukhoz bátorságra, nyitottságra és alázatra van szükségem, és nem utolsósorban megerősítem a szándékomat a tanulásra. Ahogy ezekre a dolgokra összpontosítok, máris a közösség jut az eszembe Hiszen ez az a közeg, ahol az emberek akarva akaratlanul a legtöbb nem direkt tanítást adhatják egymásnak. 16

17 Mielőtt azonban beszélnénk a közösségről, tekintsük át most a végpontból, hogy mi is történik a gyakorlatnak ebben vertikális irányú szakaszában. A utolsó állomáson az összetett két kezünket visszahozzuk újra a szívünk elé. A spirituális hagyományokban a szív a tudat székhelye. Amikor először hallottam ezt a kijelentést megzavarodtam. Mert én mindig azt hittem, hogy a tudás, ill. a tudat az a fejemben lakozik. Az értelem, a gondolkodás helye valóban ott van. De az élet érzelem is nem csak értelem. És az emberi tudat az emberi létezés minden dimenzióját átöleli. A gyakorlatban a kéz mutatja a tudat útját. A szívtől indul fölfelé is, tele Isten iránti vágyakozással az emberiből az Isteni felé törekedve. A fejtetőn a transzcendens világgal való kapcsolatban kiteljesedik, majd visszaáramlik a szívbe, betölti és megszenteli azt. Ezáltal tudja felemelni és átformálni, az egész világot. Érdekes módon a gyakorlatban itt a szívnél mondjuk azt, hogy rábízom magam a testvérek közösségére. A szív megszentelődése igazán láthatóvá leghamarabb és teljességében az elkötelezett testvéri közösség által válik. Számomra ideillenek Jézus szavai: Arról tudják meg majd rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. (Jn ) A bizalom helyévé pedig azért válhat ez a közösség, mert itt mindenki dolgozik önmagán. Egyazon cél érdekében, elkötelezetten, áldozatokat is vállalva. Azért, hogy lelki, szellemi értelemben a saját adottságait is figyelembe véve a lehető legteljesebb érettséget érje el. Igyekszik teljes mértékben felelősséget vállalni önmagáért, személyes élete nehézségeiért nem okol másokat, rossz érzéseit is felvállalja, azokkal folyamatosan dolgozik lélektani munkával. Így nem kell azokat másokra kivetítenie és ezáltal békétlenséget szítania kapcsolataiban. Ez a folyamatos önismereti munka az alapja egymás megértésének és az egymás iránti türelemnek és elfogadásnak is. Talán könnyebb elfogadni, amikor a testvérem mégis megbánt, ha feltételezhetem azt, hogy a bántás csak szenvedésből jön, hiszen emlékezhetem arra, hogy nehéz érzéseimben gyakorta én is megbántok másokat. Amikor rábízom magam a testvérek közösségére, egyúttal rábízom magam az embertársaim iránti jóindulatomra és minden tulajdonságomra, amik a közösségi lét szempontjából fontosak. A gyakorlat harmadik, utolsó szakasza testi értelemben a teljes leborulás. Szimbolikus értelemben pedig a teljes megadás, ill. a teljes odaadottság jelképe. Annak a gyönyörű testi tudati jelképe, hogy már nem a világ tart bennünket, visszatértünk Isten kebelébe, vagy szent Pállal megfogalmazva, Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Nem én adom meg az irányát az életemnek. Talán ezért is van, hogy ez a szakasz már nem kell, hogy tartalmazza külön-valóságában megélt énem törekvéseinek sem a vízszintes, sem a függőleges irányultságát. Amikor a tudat kiteljesedik Isten valóságában, az emberi élet célba ér. A buddhizmus azt tartja, hogy több létforma van, de egyedül az emberi létformában van lehetőség a tudattal való ilyenfajta munkára. Ezért óriási lehetőségnek éli meg az emberi születést. Pazarlásnak véli azt, ha valaki egy életen át csak a saját evilági késztetéseit hajszolja, azokat nem állítja meg, (gyakorlat első szakasza) és valójában nem lép rá a szellemi útra. (Terméketlen fügefa evangéliumi képe) Kiemelt lelkiismeretvizsgálati kérdés ezért az, hogy élete mennyire teljesíti be az emberi születés célját. A tényleges leborulásban kezdet és vég összeér, és bár valójában nagy a hajlandóságunk arra, hogy még a célunk előtt megálljunk, és elhitessük magunkkal, hogy velünk minden rendben van, a gyakorlatbeli leborulás testi pozíciójában arra emlékezhetünk, hogy a végső cél valójában ez, a teljes odaadottság Istennek. Végső soron nekünk sem árt megkérdezni magunktól: nem e ragadtunk le túl sokáig valahol, nem fáradtunk-e el Isten felé való törekvésünk útján és egyáltalán: mi mire szánjuk az életünket? Orbán József: István és Márta (Mindenki lehet Tanítvány és Mester) István A napokban részt vettem egy katolikus, (kis)közösségi moderátor képző kurzuson a környékünkön. Ügyes, felkészült team Budapestről, professzionista technikákat felhasználva vezették a programot. Minden sikeresen ment, a betervezett etapok hozták és bizonyították a kiszámítható, várt eredményt. Délelőtt közös munkával összeraktuk, hogy milyen is egy jó közösségi moderátor újság hirdetést is eszkábáltunk belőle, ilyet és ilyet keresünk. (pl.: tapintatos, figyelmes, ötletes, tapasztalt, érdeklődő, van Isten-kapcsolata, alázatos, csapatjátékos, igényes, stb.) Következő gyakorlat: ajánljad magadat moderátornak, írd le egyenként egy-egy lapra, milyen tulajdonságod alapján tudnál vállalkozni erre a feladatra. Írtuk is szerényen, vagy magabiztos önbizalommal az önismeretünkből tudható kvalitásainkat. Nekem is ott volt a három lapomon: tapasztalt, empatikus, elkötelezett. A gyakorlat meglepően folytatódott: mindenki a saját lapjaival, a lapokra írt tulajdonságaival kezdjen kereskedni, csereberélni a többiekkel. Empatikusságomat elcseréltem egy határozottságra mert abban 17

18 híján vagyok, aztán tapasztaltságomért kaptam jó humorérzéket, stb. Jó hangulatú, oldott légkört hozott ez a vásározás. A záró körben elmondhattuk élményeinket, tapasztalatainkat, felismeréseinket. Elindult a kör, ment körbe a kavics, jöttek az élmények. Figyelve rájuk, közben magamban fogalmaztam a saját mondandómat, amikor Istvánra került a sor. István egyszerű cigány ember, egy észak-borsodi városból jött párjával, elmondásaikból tudjuk: nagy szegénységben élnek gyermekeikkel hagyományos cigánytelepen. István és Márta a programokon őszinte nyitottsággal vettek részt, nyílt szívük mindenkit megérintett. István élménybeszámolója a tulajdonságos lapocskák csereberéjéről alaposan kizökkentett, felébresztett: Olyan jól esett mondja István, hogy még a nálam maradt, meg nem írt üres lapomat is becserélték nekem Hát persze! Az ÜRES lap! Annyi mindent írtunk a lapokra telepakoltuk valós vagy áhított, jónak ítélt tulajdonságokkal. Csereberéltük, hogy még tökéletesebb legyen. Mutogattuk egymásnak. Ezzel készültünk, hogy majd másokat tudjunk közösségben vezetni, másokra figyelni. Hiszen oda sem férnének a sok laptól saját magamtól. István a legteljesebb lapját vitte a vásárba az üres lapot az ÜRESSÉGET jó értelmű ürességet, ami befogadó, ami nem rekeszt ki, ahol van hely a másiknak. Egyikünk lapján sem szerepelt ez a szó: üresség István elbeszélése felülírta tervezett élménybeszámolómat, amikor rám került a sor, megköszöntem neki, hogy a délelőtt folyamán tőle kaptam a legfontosabb tanítást. Márta A délutáni program a közösségi találkozó mikéntjéről szólt. Kiszámolással négy konkrét közösséget alkottunk, másfél óránk volt egy teljes közösségi alkalom lemodellezésére. Márta is a mi közösségünkbe került. A bevezető jégtörő játékos feladat sok derültséget, oldott hangulatot eredményezett. A személyes kör, melynek kérdése: mond el egy komoly döntésedet életedből, kinyitotta a nap folyamán még ismeretlenségbe burkolódzó oldalainkat, személyesebb dolgokat tudtunk meg egymásról. A fiatal házas férfi a gyermekvállalással kapcsolatos félelmeit, az állapotos kismama a mindennel elkészülök-e, hogyan tudjuk fogadni a gyermeket aggodalmait, van, aki a munkahely váltás / befejezés döntésének nehézségeit, pályakezdő lány a milyen irányban induljak dilemmáit sorolta. Én feltárom, hogy mindig is gondom volt a döntéssel, inkább az események, körülmények sodrására bíztam magam. Komoly döntésként vállalhatnám, amikor 26 évvel ezelőtt, akkori kisközösségi testvér-családdal közösen vettünk egy kétlakásos, közös udvaros családi házat városunkhoz közeli településen. De ezt is befolyásolta, hogy akkor köreinkben a költözzünk közelebb testvér-barátainkkal, netán-tán kommunába hangulat uralkodott. (Azóta is így élünk, bár szomszédjaink már nem járnak a közösségbe.) Márta elmondta, hogy első házassága nem sikerült, pár éves kislánya kezét megfogva egy határozott döntést követően kilépett belőle. Ezután évekig menekült, kereste a helyét. Istvánnal való találkozásuk és közös gyermekeik mára megállapodást jelent számára, Istennek hálát tud adni, hogy olyan sok jóval megajándékozza. Nem említi az oly nyilvánvaló napi nehézségeiket. A továbbiakban felolvassuk, az egyébként a teljes hétvége mottóját adó szentírási részt: Mt.14,22-33 Lépj ki a csónakból A háborgó tavon hánykolódó, ellenszélben küszködő tanítványok Jézus utasításának megfelelően igyekeznek a túlsó partra. A víz mélységétől biztonságot adó csónak ingatagságénak aggodalmát tetézi, hogy Jézus a vízen járva közeledik feléjük. Félelmüket Mesterük csillapítja: Bátorság! Én vagyok, ne féljetek! Péterrel folytatódik a történet, kipróbáltatja magát Jézussal, kéri, hogy parancsolja meg, hogy hozzá menjen. Gyere hagyta rá Jézus. Péter kilép, megteszi az első lépéseket, de elhatározása meginog, megijed a körülményektől, mestere menti ki a habokból. Beszállva a bárkába, a háborgó szelek elülnek, minden nyugodt és sima lesz. Az utasokat mély felismerés tölti el. Pár perc csend után hozzászólunk. Péter hitének megingása, melyet Jézus te kicsinyhitű jelzővel illet, ill. Jézus kinyújtott segítő keze a leginkább kiemelt rész. De megemlítődik a hullámzó, hánykolódó életünk csónakja, mely halad ugyan a szembeszélben is, de Jézus felismerése és befogadása simábbá teszi az utat. A félelem is szóba kerül, no meg Péter bátor lépése, amikor rá merte magát bízni az Úrra. Megemlítem ugyan, hogy szerintem itt Péter megint kissé túlbuzgó, mint a kardrántáskor a Getszemániban, vagy amikor 18

19 fogadkozik, hogy Ő biz soha nem tagadja meg, és nem hagyja el Mesterét, hiszen itt sem Jézus kezdeményezte, hogy lépjen ki a csónakból A jó beszélgetés, közös gondolkodás szépen alakította újdonsült kisközösségünket, tényleg meglepően nyitottak voltunk. Ezek után moderátorunk bátran ajánlhatta, hogy foglaljuk imába az elhangzott, vagy el nem hangzott gondolatainkat, mondanivalónkat, kérésünket, köszönetünket, hálánkat stb. Ülünk a körben, középen égő gyertya. Spontán, saját szavainkkal imádkozunk, szabadon, ki-ki ahogy érzi (sorrend nélkül). Van sok hála a mai alkalomért, lehetőségért, de sok imából kihallatszik, visszacseng az első kör döntési kérdésére előjött élethelyzetek bizonytalanság-érzetei, kérdései, félelmei. Sok fohász hangzik az Uram segíts, hogy kifejezéssel. Belőlem, még frissen élve, égve az Istvánnak köszönhető felismerésem élménye, az Uram, köszönöm, hogy ennyi tanítást, tanítót, mestert küldtél az életemben, tör elő. Folytatásban kiimádkozom, hogy hiába az a sok lehetőség, áldás és kegyelem, amit kapok az Istentől közvetlenül, vagy számomra hiteles közvetítők által, ha azokat nem merem, vagy nem tudom kamatoztatni, tovább adni, és inkább véka alá rejtem. Kérést fogalmazok, hogy a továbbiakban ne így cselekedjek. Ámenomra jön az azt megerősítő közös ámen. Túl vagyok rajta, talán magamban egy kis megelégedéssel: jól sikerült megfogalmazni gondolataimat, jó kis imádságra sikeredett Márta mellettem ült. Bár nem körbe imádkoztunk, de mivel az enyéimmel így szoktuk, teljesen természetes volt számomra, amikor megéreztem, hogy szólni készül Ti mindent megkaptatok, mégis csak sírtok és jajgattok!!!!!! fakadt ki Márta, nagyon határozottan, talán némi elkeseredéssel, csalódással kissé megemelt hangjában, és felállva nagyon gyorsan elhagyta a szobát. Az ajtót nem becsapva magunkra hagyott. Döbbent csend, megállt a levegő. Nézünk egymásra, magunk elé, magunkba. Félrevert harang a szívünkben. Érezzük, hogy mélységesen, valóságosan igaz: Jó adottságú életünk Genezáretén amely Mártának szinte elérhetetlen nagy viharokat kavarunk, gerjesztünk magunknak, egymásnak, aztán várjuk, kérjük, hogy Jézus nyújtsa a kezét, szálljon be hozzánk, tegye simává az utat. Csendben ocsúdunk: Márta, - mint a bibliai -, tette a dolgát: kitakarított, felmosott rendet rakott lelkünk háza táján, az Úr lakhelye körül. Legalább erre a kis időre. Még van időnk mindennek élményeit megosztani egymással. Mindenki rövidebben beszél, visszafogott, komoly. Senki nem neheztel Mártára. Moderátorunk határozottsága visszatérít az eredeti forgatókönyvhöz, építünk székekből egy bárkát, melyben azt modelleznénk, hogy ki hol helyezkedne el a hánykolódó evangéliumbeli csónakban. Már mind bent ülünk, állunk, kapaszkodunk, amikor nyílik az ajtó, és Márta nagy csillogó barna szemekkel visszatér közénk és beszáll a csónakba. Venczel Feri: Nagyapó mesél Nagyapó kényelmesen elhelyezkedett a kandallóval szemközti karosszékben, ami azért van ott, hogy a vígan ropogó tűz táncolását jól lehessen látni. Most jött be a gyönyörűen behavazott, hideg udvarról, s így kiváltképp élvezte a meleget. Kis unokái máris ott termettek, s szokásukhoz híven kérlelték: Meséééélj! Miről? Nagyapóban sok gondolat várt szóban megfogalmazásra. A természetről. Miközben belefogott a mesélésbe, a legkisebb már az ölébe fészkelődött. 1.) Mindannyian szeretjük a természetet. Fontos számunkra hogy óvjuk, és mások is vigyázzanak az épségére. Úgy gondoljuk, hogy a mennyei Atya irántunk való szeretete az, ami megvalósul a természet csodálatos összhangjában. Sajnos ezt az emberek igyekeznek elrontani, nem csak korunkban, de most különösen fokozott erővel. Azon gondolkodtam mostanában, hogy milyen üzenetet küld felénk Atyánk a természet harmóniája által?! Mi az, amit nekünk, embereknek el kell tanulnunk a természettől? Hisz egész történelmünk a kezdetektől napjainkig arról tanúskodik, hogy valamit nem jól csinálunk, mondhatni magunk ellen dolgozunk! Valami baj van. Az összhang körül?.. Ez az! Elromlott az összhang, megszakadt az áramlás az emberek között. Mert miről is van szó a természetben? Egyik élőlény ad a másiknak olyant, ami a másik élőlénynek kell az életéhez. Áramlanak az élet feltételei az egész teremtésben. A sok példa közül csupán egy: a fák, a növények termelik az oxigént, amire az állatoknak szükségük van az élethez. Cserébe az állatok a növényeknek trágyát adnak. Mi emberek mivel járulhatunk hozzá a természet összhangjához?, kérdezte a legnagyobb unoka. 2.) Nem azt kérem (Atyám), hogy vedd őket ki a világból, hanem azt, hogy őrizd őket meg a gonosztól. / Jn. 17,15. /. A világ a jó és a rossz erőtere. A jó elősegíti az áramlást, a rossz pedig gátat vet annak. Áramlani 19

20 és áramoltatni, adni és elfogadni, a szeretet két oldala. Ezért áramlás kell, hogy legyen ember és ember között is, hogy a szeretet valósulhasson. Azt az éltetést, amit az Atya folyamatosan és megszakítás nélkül ad és áramoltat az embereknek, senki ne szakítsa meg és ne blokkolja le. Azzal, hogy magának sajátítja ki az életfeltételeket. Ha az Atya felhozza Napját jókra és rosszakra, és esőt ad annak is, aki neki tetsző életű, meg annak is, aki nem az, akkor nekünk is továbbítanunk kell a kapottakat, ha az Ő példája szerint akarunk élni. Mi több, az életről csakis így lehet szó! Az Isteni színjátékban Dante a poklot egymástól elidegenedett, elszigetelt, mindenféle átjárhatóságot nélkülöző egyedi világként látja, ahol a lelkek önmaguk önzésébe belefagyva léteznek. Léteznek? A nem-lét kifejezőbb. Mert önzésben, a szeretet nem-továbbadásában, és élni egyszerre nem lehet. Önön létének vet gátat az, aki csak magának él, aki az Atyától kapottakból nem ad tovább, nem áramoltatja az életet és feltételeit. Durván szólva hová jutna az az állat, amely ürülékét nem adná (vissza) a természetnek, hanem megtartartaná magának? A lét alapvető törvénye adni! Különben belefagyunk, belefulladunk a saját zsírunkba. Mi az, amit nekem és másoknak tennünk kell, hogy Atyánk adástörvényének eleget tegyünk? Mi az, amit egy gyerek és az átlagember adhat?, kérdezték az unokák. 3.) Először is ezt a felismerést, amit bárki észrevehet, aki nyitott szemmel, és józan paraszti ésszel él és járkel, el kell mondanunk másoknak is. Azoknak, akiknek nyitott a fülük a jóra, s azoknak is, akiknek nem. Mint ahogy már azt 2000 évvel előttünk Jézus is megtette, amikor Isten Országának örömhírét meghirdette, s amit a szeretet számtalan, Jézus nyomán járó hírnöke különböző hangszerelésben elmondott. Emellett természetesen mi magunk is adjuk és áramoltatjuk a nálunk rosszabb helyzetűek számára az életfeltételeket. Akkor bízhatunk abban, hogy unokáink is látni fogják mennyei Atyánk eme csodálatos, jó és lakható világát. Látni fogják akkor, ha mindannyian tesszük Jézus üzenetét, amit mi magunk is kiolvashatunk a teremtésből. Királyi törvény, szeress, hogy élj Szeretni annyi, mint adni. Nem a gazdagodás önző felhalmozása magunknak, hanem az osztozás másokkal, különös tekintettel az arra önhibájukon rászorulókra. Ez az, ami a természetben jelenlevő áramlást visszaállítja az emberek között is. Nem Atyánk lesz az különben, aki özönvízzel, vagy mással elpusztít bennünket, Ő ilyent nem tehet. Mi magunk pusztítjuk azokat a csodálatos ajándékokat, amiket Ő adott, hogy életünk bőségben legyen. Ez pedig a mi adásunk, a köztünk lévő, egymás irányába valósuló áramlás által él. Isten él és szeret, ahhoz, hogy mi is éljünk, szeretnünk kell! Akkor most pedig tegyünk egy hasábfát a tűzre!, mondták az unokák. Az otthon fénye és melegsége áradt a kandallóból, és betöltötte a lakást. Horváth József: Öregszünk, de győzzük? (lelkigyakorlatos előadás) Mottó: Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad, Olyan erős vagy, amilyennek hiszed magad!... Hasonló előadás téma volt a BLGY-n kb. 15 évvel ezelőtt. Akkor felkiáltó jel volt a végén. Most kérdőjel. Talán már ez is jelent valamit. Mindenesetre szembesít magunkkal. No és persze már a bőrünkön /?!/, a derekunkon, térdünkön,stb érezzünk, hogy testünk megkopott. A fiatalságra, esetleg a középkorúakra fókuszáló világban nem nagyon foglalkoznak ez öregedéssel, még akkor sem, ha égető társadalmi kérdést fog jelenteni. Az érintettség az, ami az ember figyelmét e téma felé tereli. És ez fontos! Fritz Riemenn Az öregedés művészete c. könyvében előszóként így ír. Abból, amit régen sorsnak neveztek, ma már sok függ tőlünk magunktól. Csakhogy ezzel a felelősségünk is nagyobb. A tétlen sorselfogadás idegen a mai dinamikus kor számára, s ez hat arra is, hogy miként közelítünk az öregedéshez, amelyet értelmes előkészítéssel és alakítással életünknek még formálható szakaszává szeretnénk tenni. Marad abban persze még olyasmi, amibe bele kell törődnünk, mert mindig hozzá fog tartozni a korosodáshoz. Az ember öregedése az első szívdobbanással megkezdődik. Az öregedés az egyik legnehezebb feladat az emberi fejlődés során. Az emberi természet mintha lázadna saját detronizálásunk ellen hiszen az öregedés ezt jelenti. Találó a mondás: megöregedni nehezebb, mint meghalni, mert egyszerre és egészében lemondani valamilyen javunkról kevésbé fáj, mint naponta és apránként feláldozni. Sok ember sohasem birkózik meg az öregedés nagy krízisével. Sokan keserű belenyugvással puszta tényként fogadják. Így eltékozolják az emberi növekedés és fejlődés egyik legragyogóbb alkalmát, mert nem értették meg: az öregedés folyamata nagy felszólítás az embernek, hogy növekedjék az emberségben, és teljesebben önmagává legyen. Tény az, hogy az átmenet súlyos válsággal járhat. 20