Kurucdomb szociális városrehabilitációs akcióterület paraméterei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kurucdomb szociális városrehabilitációs akcióterület paraméterei"

Átírás

1

2

3 A Sopron MJV Önkormányzata által 2008-ban elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégiában két akcióterület került kijelölésre. Mivel Sopronban a 2008-ban érvényes kritériumrendszer alapján a szociális célú városrehabilitáció feltételeinek megfelelő akcióterület nem volt kijelölhető (melyet 2008-ban az IVS Anti-szegregációs programjának jóváhagyásakor, illetve 2010-ben az NFÜ részéről írásban is rögzítettek), ezért mind a Belváros akcióterületén, mind pedig Kurucdomb akcióterületén funkcióbővítő városrehabilitációt terveztek megvalósítani. Az NYDOP-3.1.1/B2-13 Nyugat-dunántúli Operatív Program megyei jogú városainak városrehabilitációs témájú kiemelt projektjavaslatai c. szociális típusú komponens kritériumainak való megfelelés érdekében a 2008-as IVS-ben még Kurucdomb városrész teljes területét lefedő akcióterület szűkítése vált szükségessé. Kurucdomb szociális városrehabilitációs akcióterület paraméterei Az új, szűkített (szociális) akcióterület teljes egészében belterületen, Kurucdomb városrészben található, egyértelműen jelölt, összefüggő (folytonos vonallal, utcanevekkel lehatárolt) települési terület, amely az akcióterületen belül tervezett összes fizikai jellegű beavatkozás megvalósulásának területét magában foglalja, nagysága 10,8 hektár, lakónépességének száma pedig - a KSH évi népszámlálási adatai alapján fő. A határoló utcák a következők: Kurucdomb sor - Kuruc körút - Fraknói utca - Fapiac utca. 1. ábra. Kurucdomb akcióterület utcaszintű lehatárolása Forrás: maps.google.hu alaptérképe alapján saját szerkesztés 2

4 Az akcióterület helyzetértékelése A következő alpontokban a szociális akcióterület rövidebb, összegző jellegű helyzetfeltárására, ill. -elemzésére kerül sor. A fejezetrész célja a fejlesztés jogosultságának igazolása, valamint annak társadalmi, gazdasági, környezeti és műszaki szempontú alátámasztása és ezzel a kötelezően benyújtandó Akcióterületi terv kidolgozásának támogatása. Jogosultság igazolása A hagyományos beépítésű akcióterület jelen pályázati konstrukcióra való jogosultságát a 2001-es népszámlálási adatok alapján készített, KSH által kiadott alábbi speciális indikátorok igazolják. Indikátor típusa Érték az akcióterületen (%) Határérték a hagyományos városi beépítésű területeken ALACSONY ISKOLÁZOTTSÁG (Az indikátornak való megfeleléshez a mutatószámokból legalább egyet teljesíteni kell.) Legfeljebb általános iskola 8 osztályával rendelkezők aránya a éves népesség körében magas volt 2001-ben: Felsőfokú végzettségűek aránya a 25 év felettiek körében alacsony volt 2001-ben: 20,92% Minimum 30% 11,46% Maximum 12% ALACSONY GAZDASÁGI AKTIVITÁS (Az indikátornak való megfeleléshez a mutatószámokból legalább egyet kell teljesíteni.) Alacsony presztízsű foglalkoztatási csoportok magas aránya 2001-ben (7,8,9 kategóriájú foglalkoztatási főcsoportúak/foglalkoztatottak): A gazdaságilag nem aktív népesség aránya az akcióterületi lakónépességen belül magas volt 2001-ben: 41,09% Minimum 38% 54,91% Minimum 54% MUNKANÉLKÜLISÉG MAGAS SZINTJE (Az indikátornak való megfeleléshez a mutatószámokból legalább egyet kell teljesíteni.) Munkanélküliek aránya az akcióterületen magas volt 2001-ben: 6,48% Minimum 10% Tartós munkanélküliek aránya az akcióterületen magas volt 2001-ben (legalább 360 napos munkanélküliek aránya): 0,46% Minimum 3% SZEGÉNYSÉG ÉS KIREKESZTETTSÉG MAGAS SZINTJE (Az indikátornak való megfeleléshez a mutatószámokból legalább egyet kell teljesíteni.) Magas azon aktív korúak (15-59 éves) aránya, akiknek ben a jövedelemforrásuk kizárólag állami vagy helyi támogatás volt: 3,19% Minimum 9% 3

5 Önkormányzati tulajdonú lakások aránya magas az akcióterületen (jelen időszakban): 42,29% Minimum 10% Az akcióterületen az önkormányzat által elosztott rendszeres szociális támogatásokból a lakásszámhoz viszonyított városi átlaghoz képest több támogatás (darabszám) került kiosztásra: A legfeljebb 3 éves (gyártási év + két naptári év, azaz pl ben a es gyártási évű) gépjárművek alacsony aránya a lakások számához képest: 222% (2,22 szerese) nincs adat A rendszeres szociális támogatások száma a háztartások számához képest legalább 1,5- szerese a városi átlagnak. A maximum 3 éves gépjárművek száma a lakások számához képest legfeljebb 60%-a városi átlagnak ERŐSEN LEROMLOTT KÖRNYEZET (Az indikátornak való megfeleléshez a mutatószámokból legalább egyet kell teljesíteni.) Az 5 szintnél magasabb lakóházakban található lakott lakások magas aránya az fő lakónépességnél nagyobb városokban: nem releváns A nagy lakásszámú épületekben található lakások magas aránya az főnél kisebb lakónépességgel rendelkező városokban: A komfort nélküli, félkomfortos és szükséglakások aránya a lakott lakásokon belül magas volt 2001-ben: 7,14% Minimum 25% Magas volt a maximum egy szobás lakások aránya a lakott lakásokon belül, 2001-ben: 24,73% Minimum 30% a legalább fő lakónépességgel rendelkező városokban, és minimum 20% az főnél kisebb lakónépességgel rendelkező városokban A LAKÓÉPÜLETEK ALACSONY ENERGIAHATÉKONYSÁGA Magas azon lakóépületekben található lakások aránya, amelyek rossz energiahatékonysági jellemzőkkel rendelkeznek: nem releváns 1. táblázat. Az akcióterület jogosultságának igazolása szociális indikátorokkal 4

6 Az akcióterület társadalmi, gazdasági és környezeti jellemzőinek bemutatása A lakónépesség jellemzői Az akcióterületre jelen pillanatban csak a KSH 2001-es Kurucdomb városrészi lebontású adatai állnak rendelkezésre. Ezek szerint a demográfiai jellemzőiben a város egészének népesedési jellemzőit idéző Kurucdomb ad otthont a soproni lakosság közel 9%-ának ben a 0-14 éves korcsoport aránylag nagymértékben volt jelen a városrészben. A 17,8%-os arány nemcsak Sopron átlagát (14,5%) múlja felül, de az országos értéknél is magasabb, ami egyértelműen alapul szolgál a szabadidő értelmes eltöltését támogatni hivatott eszköz- és szolgáltatásfejlesztésekhez. További említést érdemel a városi értékeknél kedvezőtlenebb eltartottsági arány: a belváros mellett a Kurucdomb esetében a legmagasabb a 100 felnőttkorúra jutó gyermekek és időskorúak száma (45,3/100 felnőttkorú). Kurucdomb népességét legmagasabb iskolai és szakmai végzettség alapján vizsgálva két szegmensben fedezhető fel a városi értékektől való eltérés. A 7 évesnél idősebb népességen belül az általános iskola 8 osztályát a lakosság 18,2%-a nem végezte el, (szemben a soproni 14,2%-kal), aminek egyik nyilvánvaló oka a 0-14 éves korcsoport helyi felülreprezentáltsága. Az oklevéllel rendelkező egyetemet vagy főiskolát végzettek aránya Sopron értékéhez viszonyítva (a 7 évesnél idősebb népesség 12,0%-a) a Kurucdombon relatíve alacsony (10,4%), de a város legmagasabb értékével rendelkező Lővérek 17,0%-ától szignifikáns mértékben eltér. Pontosabb képet kapunk azonban, ha minden esetben a megfelelő korú népesség arányában vizsgáljuk a végzettségeket. A kurucdombi mutatók ez alapján is minden esetben kedvezőtlenebbek a városi átlagnál. Ezek közül is kiemelendő, hogy a 15 évnél idősebbek körében a kurucdombi városrészben 8,6% az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők aránya, ami 2,4 százalékponttal rosszabb a városi átlagnál. A 25 évnél idősebbek körében egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya a Kurucdombon még ennél is nagyobb mértékben, 2,7 százalékponttal marad el a városi átlagtól. Ez a városrészi adat ugyanakkor még mindig kedvezőbb (13,1%), mint a szociális városrehabilitáció akcióterületének értéke, mely mindössze 11,5%. Kurucdomb munkaerő-piaci helyzetére vonatkozóan is csak 2001-es adatok állnak rendelkezésre. Eszerint a Kurucdombon a foglalkoztatottak aránya az átlagosnál kismértékben magasabb (45,0% - a soproni arány 43,5%), a munkanélküliségi ráta átlagos, 3,4%, a város egészében 3,9%. Az inaktív keresők (nyugdíjasok) aránya (27,1%) az egész Kurucdombon a városi értékeknél kedvezőbb (a soproni átlag 28,0%), A 100 foglalkoztatottra jutó inaktív kereső és eltartott arány szintén kedvezőbb a városinál (119 fő), ahol 100 foglalkoztatott 126 főt tart el. A fentiek mellett megjegyzendő, hogy a munkanélküliségi ráta az egyik leggyorsabban változó társadalmi mutatószám, ezért a 2001-es adatok értékeléséből ma is helytálló következtetések levonása nem lehetséges. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a Soproni Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének júniusi adatai alapján, az 5

7 akcióterületen mindössze 4 fő álláskeresőt tartottak nyilván, akik közül közmunkaprogramba 2 fő vonható be. Ezzel némiképp egybecseng, hogy a munkanélküliségi ráta a 2001-es jogosultsági adatok alapján sem volt kiugróan magas az akcióterületen (6,48%), a tartós munkanélküliek 0,54%-os részaránya pedig kifejezetten alacsony. Ugyanakkor, a munkaügyi ellátórendszerből már korábban kiesett, vagy oda eleve be sem jelentkezők számáról nem áll rendelkezésre statisztikai adat. A foglalkoztatás ágazati szerkezetét tekintve itt a szolgáltatási ágazat a fő foglalkoztató. A lakók 71,0%-a a szolgáltatásban dolgozik, ez a soproni átlaggal tulajdonképpen megegyezik. A városrészben a vezető értelmiségiek aránya a városi átlagnál némileg alacsonyabb (18,4%, a soproni átlag 19,2%), azonban az egyéb szellemi foglalkozásúak részaránya (23,1%) a soproni értékek (14,1%) felett található. Kurucdombon az ipari és építőipari foglalkozásúak aránya kismértékben szintén meghaladja a városi átlagot. Vállalkozások Sopronban december 31-én az 1000 lakosra jutó vállalkozások száma 100 volt, Kurucdombon 97, ami azt jelenti, hogy 484 vállalkozás működött itt. A soproni átlagnak megfelelően a felénél valamivel több volt az egyéni vállalkozások aránya (57,9%). Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a kurucdombi vállalkozások döntő része nem az akcióterületen található, ide az önkormányzat friss adatai alapján mindössze 1 db egyéni vállalkozás székhelye van bejegyezve ben a városrészben működő vállalkozások 77,9%-a a szolgáltatás ágazatba tartozott, ez valamivel kevesebb a soproni átlagnál (81,5%), ugyanakkor az ipari és építőipari cégek aránya itt valamivel nagyobb volt (összesen 20,9%, a soproni átlag 16,2%). A városrész üzletekkel népességarányosan viszonylag alacsonyan ellátott: az összes bolt 6,4%-a található itt legnagyobb számban élelmiszerboltok és vasáru/festék üzletek vannak jelen. A statisztikát alátámasztja, hogy az akcióterületi lakosság által kitöltött igényfelmérő kérdőív válaszai alapján az itt élők közül sokan problémának érzik a közeli bevásárlási lehetőségek hiányát. Az akcióterületen összesen 3 db kereskedelmi egység található. A városon belül igen nagy eltéréseket a vendéglátóipar területi eloszlásában fedezhetünk fel. A 2002-es adatok alapján Kurucdomb városrészben 22 vendéglátóhely volt, szemben a város összesen 403 ilyen létesítményével. A legnagyobb különbség a kereskedelmi szálláshelyek számának területi különbségei közt mérhető. A város 5471 szálláshelyének csupán 1%-a található a területen, ahol szállodák nem, csupán panziók működnek, ezekben összesen 55 szoba áll a fizetővendégek rendelkezésére. Mindezek alapján elmondható, hogy a városrész vendéglátó-ipari szempontból marginális jelentőségű; az akcióterületen nincs vendéglátó-ipari egység és szálláshely-szolgáltatás sem elérhető. 6

8 Lakáshelyzet Kurucdomb városrész 1067 lakóházának döntő többsége földszintes (90,3%) és egylakásos (83,5%). Ezekben összesen 1634 lakás van, ami a soproni lakásállomány 8,1%-a. A házak 83,5%-a egylakásos, ez Sopron városában (külterületek nélkül) a legmagasabb érték (Sopron átlaga 67,6%, külterületekkel együtt). Ugyan relatíve kevés a komfort nélküli lakás, viszonylag magas a szükséglakások aránya (4%) és száma (65), ennél csak a Belvárosban van több. Az önkormányzati lakások aránya Sopronban 2001-ben 8,6% volt, ettől nem sokkal tér el fölfelé a kurucdombi arány (10,3%), 169 lakás. A Kurucdomb városrészen belül kijelölt akcióterületen két nagy tömbben, a Rodostói utca 2-8. sz. alatt és a Szélmalom körüli kaszárnyaépületben található önkormányzati lakások jelentős arányt képviselnek. A Rodostói utca 2-8. sz. alatti négy bérlakás kora és a benne élő családok gyakori cserélődése miatti leromlott állaga miatt felújításra érett. A közlekedési hálózat helyzete Kurucdomb akcióterület közlekedési hálózatát a kertvárosi családi házas - jellegű beépítéshez igazodva kétszer egy forgalmi sávos utcák építik fel. Forgalomszámlálási adatok hiányában is megállapítható, hogy ezek forgalomnagysága a belvárosi utakéval nem képez egy kategóriát. Sopron város Területrendezési Terve a már meglévő forgalomcsillapított övezetek mellett a Kurucdomb térségét is forgalomcsillapításra érdemesként azonosítja, két lehetséges módot megemlítve: lakó-pihenő vagy 30 km/órás övezet kialakítását. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően komolyabb közlekedési problémák nincsenek, az úthálózat mind minőségében, mind pedig a terület feltárásának mértékét tekintve megfelelő. A parkolási helyzet értékelése A relatíve alacsony laksűrűség miatti laza beépítettség nem gerjeszt fesztültséget a közterület-használók és a parkolni kívánók között, kielégítetlen parkolási igény különösen a Kuruc körúti 59 új parkolóhely kialakítását követően nem jelentkezik. A közterületi parkolás részben az úttest menti parkolósávban, részben pedig elkülönített és kijelölt helyeken megoldott, de esetenként részben a járdán történő parkolás is engedélyezett. Az akcióterület nincs bevonva a díjfizetési övezetbe. Gyalogos és kerékpáros közlekedés A ritka laksűrűség miatt a kis gépjárműforgalom nem teszi szükségessé, míg az általában kis fizikai keresztmetszet nem teszi lehetővé kerékpárutak kialakítását. Egy, az egész városra kiterjedő kerékpárútrendszer elemeként a későbbiekben a terület több útja is bevonható volna. 7

9 Az akcióterület utcáinak mindegyike rendelkezik legalább egyoldali járdával. Komoly beavatkozást igénylő hiányosság itt nem tapasztalható, felületi problémák és minőségi hiányosságok ugyanakkor több szakaszon is felfedezhetők. Autóbusz-hálózati kapcsolatok, utasforgalom Sopron tömegközlekedését 36 helyi autóbusz-viszonylattal bonyolítja le a Kisalföld Volán, amelyek közül 12 törzsviszonylat (egész napos, folyamatosan üzemel). Kurucdomb városrészt két tömegközlekedési vonalcsoport tárja fel. A 14-es vonalcsoport viszonylatai (14-es és 14Y) a városrész északabbi területét szolgálja ki a hét minden napján óránkénti ütemes menetrenddel, hétköznap csúcsidei mentesítő-viszonylattal. A járatok a belvároson keresztül a helyközi és távolsági autóbusz-pályaudvarig közlekednek. Kurucdomb déli területét (egyben az akcióterületet is) az ugyancsak a belvárost is érintő 11-es vonalcsoport óránkénti, illetve csúcsidőben félóránkénti eljutást biztosító járatai szolgálják ki, mely közvetlen kapcsolatot jelent a város nyugati felében elterülő Jereván lakóteleppel. A városrészt határoló utakon és utcákon további helyi és helyközi autóbuszjáratok közlekednek. Az akcióterület közforgalmú közlekedéssel jól feltártnak tekinthető. A 11-es járatcsoport óránkénti-félóránkénti járatai kettő megállóval a területen keresztülszelik, a belvárosban található Széchenyi tér eléréséhez 7, illetve 8 perc szükséges. Az akcióterülethez közeli Fapiac megállóhelyről további 12 viszonylat járatai elérhetőek, átszállásmentes kapcsolatot biztosítva a város fontos célpontjaihoz, köztük az ipari parkokhoz is. A megállóban valós idejű utazási információkat megjeleníteni képes dinamikus utastájékoztató kijelző üzemel, a Kurucdomb térségében egyedüliként. A buszmegálló elérése gyalogosan 5-6 perc alatt lehetséges. A további, az akcióterület bármely pontjából 10 percen belüli gyaloglásra elhelyezkedő autóbuszmegállókat kiszolgáló járatokkal együtt a Kurucdombról a belváros irányába hétköznapokon lehetőség van az akár 10 perces követéssel történő eljutásra is. A jövőben tervezett helyi és helyközi buszszolgáltatási rendszerek integrációja esetén sem várható az akcióterületet érintő jelentős változás. Közműhálózat értékelése Sopron közműellátottsága magyarországi szinten kiemelkedőnek mondható: mind a közüzemi vízhálózatba és szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt, mind a rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások arányát tekintve első helyen áll, gyakorlatilag 100%-os lefedettséggel. A háztartási vezetékesgáz-fogyasztó lakások aránya szintén magas, meghaladja a 90%-ot. Kurucdombon valamennyi lakás hozzájut vezetékes ivóvízhez, átlagos a csatornázottság és kissé átlag alatti a hálózati gázellátás szintje. Épített, környezeti értékek bemutatása Sopron Belváros bővített műemléki jelentőségű területe az akcióterület egy részére is kiterjed. 8

10 Az akcióterület műemléki védettségű épületegyüttese: Szélmalom-tömb, melynek területe látképi védettséget is élvez. Az akcióterület helyi védelem alá vont épített, illetve természeti értékei: Mikes kelemen u. 9. (lakóház), Meteorológiai állomás és annak kertje, Soproni Járásbíróság épülete, Szent István Plébánia, Szent István Park. Közigazgatási és közösségi szolgáltató intézményeinek jelenléte: Soproni Járásbíróság és Városi Ügyészség, Halász Miklós Sporttelep, Szent István Plébánia, Hermann Alice Óvoda Kurucdombi Tagóvoda. Az akcióterület közvetlen szomszédságában található intézmények: Széchenyi István Városi Könyvtár, FORENO Foglalkoztatási és Rehabilitációs Nonprofit Kft. szociális foglalkoztató. Kurucdomb akcióterület kiválasztásának indokoltsága Az alacsony társadalmi státusú lakossággal (alacsony iskolázottság, alacsony gazdasági aktivitás, halmozottan hátrányos szociális helyzet) soproni viszonylatban magas arányban rendelkező terület szociális és fizikai leromlásának veszélye számottevő; Az önkormányzati bérlakások műszaki-fizikai állapota nem kielégítő, azok felújításra érettek, csakúgy, mint a statikai állapota és rossz energiahatékonysága miatt felújítandó sporttelep; Az alacsony státusú és jövedelmű akcióterületi lakosság számára igénybe vehető sport és közösségi szolgáltatások hozzáférhetősége korlátozott, annak bővítése ajánlott; Az akcióterületen élő hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű lakosság - különös tekintettel a gyermekes családokra és az idősekre - jobb társadalmiszociális integrációjának elősegítése különböző célzott szolgáltatások, programok biztosításával kívánatos. 9

11 Kurucdomb szociális akcióterület SWOT-analízise ERŐSSÉGEK GYENGESÉGEK Jó megközelíthetőség, belváros közelsége Leromlott állapotú Sporttelep Kellemes lakókörnyezet Korszerűtlen, drágán fenntartható bérlakások Jó minőségű, kertvárosias jellegű lakóházak Elhanyagolt Szélmalom-tömb Kevés a közösségi terület LEHETŐSÉGEK VESZÉLYEK A Szélmalom funkcióváltása erősíti az akcióterület jelenleg minimális gazdaságiturisztikai funkcióját Hátrányos helyzetű lakosság életminősége nem javul, szegregáció erősödik 2. ábra: Kurucdomb szociális akcióterület SWOT-analízise Célok harmonizálása A 2008-as IVS-ben szereplő, teljes városrészre kiterjedő Kurucdomb akcióterület szűkítése folytán szükséges a szociális célú városrehabilitációra érett jelenlegi Kurucdomb akcióterület és a közeljövőben funkcióbővítési céllal megújítandó Kurucdomb városrész célrendszerét (stratégiai céljait és programjait) egymással összevetni, harmonizálni. A 2008-as stratégiában Kurucdomb városrész kialakított fő céljaival (gazdaságfejlesztés, hozzájárulás a lakosság életminősége javításához, az épített örökség védelme, a közösségi területek fejlesztése) a szociális akcióterület céljai ellentmondásba nem kerülnek, azokkal szoros kapcsolat fedezhető fel, csakúgy, mint a területtel határos Belváros, illetve Sopron egésze esetében. 10

12 Kurucdomb funkcióbővítő AT (2008) Kurucdomb szociális AT Gazdaságfejlesztés multifunkcionális csarnok Szélmalom rehabilitációja Szélmalom rehabilitációja Életminőség javítása Szélmalom rehabilitációjával párhuzamosan az elavult bérlakások megszüntetése Szélmalom rehabilitációjával párhuzamosan az elavult bérlakások megszüntetése Rodostói utcai bérlakások felújítása Kurucdombi játszótér fejlesztése Helyi identitást erősítő, életmódformáló, valamint szervezett sport- és szabadidős foglalkozások szervezése Épített örökség védelme Szélmalom rehabilitációja Szélmalom rehabilitációja Közösségi területek fejlesztése Anger-réti multifunkcionális csarnok építése Halász Miklós Sporttelep rekonstrukciója és funkcióinak gyarapítása 3. ábra: Kurucdomb városrész IVS-ben foglalt céljai, az azok elérését szolgáló tervezett kurucdombi, valamint a tervezett szociális Kurucdomb AT intézkedései 11

13 Az akcióterület célrendszere A városi szinten kedvezőtlen, gyenge szociális mutatókkal jellemezhető terület társadalmi-gazdasági szegregációjának, további leszakadásának megakadályozása; A területen élő magas arányú, a helyi közösségből szocializációs és anyagi hátrányok miatt elszigetelődő lakosság társadalmi passzivitásának, hátrányos helyzetének mérsékelése, közösségi programokba és bővített szociális-családsegítő szolgáltatásokba történő bevonással; A terület lakásállományának kimagasló hányadát alkotó önkormányzati tulajdonú bérlakások fizikai-műszaki állapotának javítása, üzemeltethetőségük gazdaságosságának növelése; A jelenleg alulhasznosított infrastruktúra (Szélmalom, Halász Miklós Sporttelep) sport, szabadidő és közösségi funkcióinak bővítése; Az akcióterület egyetlen műemléke, a városképi jelentőségű Szélmalom-tömb felújítása és funkcióváltása, ezáltal a terület gazdaságának, idegenforgalmának élénkítése és a Kaszárnyaépületben élő, döntően hátrányos helyzetű lakosság rehabilitációja. Akcióterületi program: a területen tervezett beavatkozások Hermann Alice Óvoda Kurucdombi Tagóvoda Szélmalom-tömb (műemlék) Kurucdombi játszótér Meteorológiai állomás, ill. kertje Soproni Járásbíróság Halász Miklós Sporttelep Rodostói utca 2-8. sz. önkormányzati bérlakások Mikes Kelemen utca 9. sz. lakóház Szent István templom Szent István park 4. ábra. Az akcióterület tervezett beavatkozásai (félkövérrel szedve), védettség alatt álló épített és természeti értékei, valamint közigazgatási és közösségi szolgáltató intézményei 12 Forrás saját szerkesztés

14 Annak ellenére, hogy a városrészben vannak elhanyagolt területek, különösen az azt keresztülszelő Ikva patak környéke, a lakófunkciójú részek a Szélmalom tömbjében található lakások és a Rodostói utca 2-8. számú lakóépületeket kivéve - magas lakóértékű, gondozott, csöndes területek. A jövő tervezett fejlesztéseinek tehát tartalmazniuk kell a fent említett elemek megújítását. Legfőképp a kurucdombi népesség igényeit hivatott kielégíteni az évtizedek alatt korszerűtlenné vált Halász Miklós Sporttelep épületének és szabadtéri infrastruktúrájának megújítása, funkcióbővítése, csakúgy mint a közeli Kuruc körúti játszótér esetében. 1. Rodostói utca 2-8. sz. önkormányzati bérlakások felújítása A szakértői vizsgálatok szerint a Sopron Műemléki Jelentőségű Területének határán elhelyezkedő Rodostói utca 2-8. sz. alatti épületegyüttes 4 db műszakilag erősen elavult lakóépülete teljes felújításra, korszerűsítésre szorul. A jövőbeni felújítás alkalmával kívánatos az elmúlt évtizedekben átalakításokkal és egybevonásokkal 37-re csökkent lakásszámnak az eredeti 40-re való emelése. (A bérlakásokra nagy igény van Sopronban: az átmenetileg megüresedő 1-2 lakás esetén kiírt pályázatokra minden esetben jelentős túljelentkezés mutatkozik.) Fontos szempont az energiahatékonyság érvényesítése: a külső hőszigetelés és a nyílászárók cseréje mellett a hőhidat képező függőfolyosók újjáépítése is javasolt, de pozitív hatás érhető el a földszinti padlózat, a két szint közti födém és a jelenlegi lapostető hőszigetelésével is. A költségvetési keret függvényében megújuló erőforrásoknak felhasználása előremutató kezdeményezés volna: ennek keretében javasolt a napelemekkel történő villamosenergia-termelés vagy a napkollektorok általi HMV-előállítás. A jövőbeni átalakításoknak célszerű tartalmazniuk a fűtésrendszer korszerűsítését is, beleértve a lakásonkénti elszámolhatóság lehetőségét. Az épületek vizuális külső megjelenése mellett célként fogalmazható meg továbbá az ingatlan területén található lomtároló épületek, valamint az illegálisan felhúzott gépjárműtárolók sorsának akár felújítással, akár szanálással történő - rendezése. Az 1965-ben készült épületekben található lakások összkomfortosítása, valamint a házak környezetének rendezése után korszerű, a 21. század igényeinek megfelelő lakhatás biztosítható. 2. Halász Miklós Sporttelep átépítése és funkcióbővítése Az akcióterület keleti felében található sporttelep egy mintegy 40 éves csarnoképületből és a hozzá kapcsolódó szabadtéri sportpályákból áll. A sportcsarnokban a tornászok találtak otthonra, a szabadtéren található két villanyvilágításos pályán pedig a városi kispályás labdarúgó bajnokság mérkőzései zajlanak, ezen kívül öt salakos teniszpálya és a pályák körül salakos atlétika pálya is rendelkezésre áll. A statikai vizsgálatok szerint a hatvanas évek könnyűszerkezetes épülete egyértelműen felújításra érett. 13

15 A csarnok esetében a megcsavarodott tetőszerkezet cseréje mellett legfőképpen energiahatékonyságot növelő fejlesztésre van szükség, melynek keretében annak fő vázszerkezete meghagyásával tulajdonképpen egy sok elemében új épület felhúzása volna célszerű homlokzati hőszigeteléssel, új nyílászárók beépítésével. A kültéri létesítmények fejlesztéseként üdvözlendő lenne további többfunkciós, műanyagvagy aszfaltburkolatú sportpályák kiépítése is. 3. Kurucdombi játszótér bővítése A Kurucdombi játszótérhez legközelebb eső játszóterek (Kazinczy tér környékén levők, Thököly téri) is több száz méterre találhatóak az akcióterülettől, ezért ennek fejlesztése mindenképpen javasolt. A játszótér területén található játékok némelyike elhasználódott, cserére érett, más játékelemek hiányoznak: különösen a legfiatalabb gyermekek számára javasolt egy jól felszerelt bébi játszótér kialakítása, speciális játékeszközök beépítésével. A jövőbeli fejlesztésre rendelkezésre áll egy közel 350 m 2 -es terület. 4. Szélmalom-tömb rekonstrukciója A as ROP forrásból finanszírozható városrehabilitációs projekt tevékenységei mellett az akcióterület egyik legjelentősebb beavatkozása lehet a Szélmalom-tömb rehabilitációja. A meglévő, jelenleg főként szociális bérlakásoknak helyt adó, jelentősen leromlott állagú épületegyüttes megújulása csak egy komplex, erősen forrásigényes program megvalósítása során történhet meg. Az 1841-ben elkészült műemléképület rehabilitációja után váratóan csökken annak lakó-, és nő a kereskedelmi, vendéglátó- és szórakoztatóipari funkciója, ezáltal növelve az akcióterület és közvetve Sopron egésze lakosságának szórakozási-kikapcsolódási-kulturális lehetőségeit, de jelentős szerepet kaphat a helyi gazdaság élénkítésében is. A funkcióváltást eredményező tervezett rekonstrukcióval párhuzamosan a jelenleg az épületben élő, szociálisan rászoruló családok más, korszerűbb önkormányzati ingatlanokba költöznének, ezáltal a projekt közvetetten is életminőséget javító, antiszegregációs hatással bír. 5. A lakosság helyi identitását erősítő, közösségi integrációját elősegítő, ill. egészségi és foglalkoztatási helyzetük javulását célul kitűző programok nyújtása Az akcióterület soproni mércével mérve magas arányú hátrányos helyzetű lakosságának szociális hátrányai csökkentése és további társadalmi leszakadásának megakadályozása fontos célkitűzés. Ezt elérendő az akcióterületen tervezett fizikai infrastruktúra fejlesztése mellett, illetve azt kiegészítve komplex szociális, családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások, valamint 14

16 az egészségmegőrzést támogató programok és szűrővizsgálatok biztosítása javasolt, a lakosok mentális képességei és egészségi állapota javulása, munkaerő-piaci esélyeik növelése céljából. Mindez természetesen össztársadalmi érdek is. További, közösségfejlesztő, helyi identitást erősítő, az itt élőket jobban összekovácsoló programokkal, készség- és motivációfejlesztéssel, valamint szociális szakmai életvezetési és szemléletformáló támogatással mérsékelhető a terület relatíve magas arányú hátrányos helyzetű lakosságának a további pozícióvesztése. A fentebb leírt, különböző programok tervezéséhez és megvalósításához kapcsolódó elvárás, hogy azok a Kurucdomb, illetve a város szociális, sport, kulturális és egyéb, vonatkozó profilú, nonprofit szereplőinek széles körű partnerségén alapuljanak. 15

Útmutató a városok integrált városrehabilitációs programokkal kapcsolatos KSH adatkéréséhez

Útmutató a városok integrált városrehabilitációs programokkal kapcsolatos KSH adatkéréséhez Útmutató a városok integrált városrehabilitációs programokkal kapcsolatos KSH adatkéréséhez (Az integrált városfejlesztési stratégia elkészítéséhez és a szociális típusú városrehabilitációs programok akcióterületi

Részletesebben

1. sz. melléklet: A KSH tól beszerzett városrész szintű adatok

1. sz. melléklet: A KSH tól beszerzett városrész szintű adatok Mellékletek 1. sz. melléklet: A KSH-tól beszerzett városrész szintű adatok; 2. sz. melléklet: Helyzetelemzést segítő adatok az Integrált Városfejlesztési Stratégia és az Anti-szegregációs Terv kidolgozásához;

Részletesebben

Grants Europe Consulting Kft. 1124 Budapest, Németvölgyi út 84. tel: [06-1]-319-1790 fax: [06-1]-319-1381 e-mail: info@grantseurope.

Grants Europe Consulting Kft. 1124 Budapest, Németvölgyi út 84. tel: [06-1]-319-1790 fax: [06-1]-319-1381 e-mail: info@grantseurope. Grants Europe Consulting Kft. 1124 Budapest, Németvölgyi út 84. tel: [06-1]-319-1790 fax: [06-1]-319-1381 e-mail: info@grantseurope.eu www.grantseurope.eu Tartalomjegyzék Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! 2000 főnél népesebb város és község Tisztelt Partnerünk! Adatkérésük részeként a 2011-es népszámlálás adatai alapján elvégeztük a településen található szegregátumok lehatárolását. A lehatárolás a 314/2012-es

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE A támogatás célja: A Felhívás célja, a telepszerű körülmények között élők életkörülmények javítása,

Részletesebben

Szociális városrehabilitáció megvalósítása

Szociális városrehabilitáció megvalósítása SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS Szociális városrehabilitáció megvalósítása Szárazrét városrészben Integrált városrehabilitációs program -mérföldkövek 1. IVS elfogadása: 2008. március 2. Funkcióbővítő

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritások A prioritás vonatkozó A prioritáshoz kapcsolódó tervezett intézkedések: Intézkedések

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Készült a DAOP-5.1.1/B-13 Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése pályázati felhívásra benyújtott Fenntartható integrált

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó

Részletesebben

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24. Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott

Részletesebben

FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1.

FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1. FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1. Megye neve: Vas megye Megye ITP neve: Vas megye ITP Megye forráskeret (Mrd Ft): 21,14 TOP prioritások 1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV VÁROSFEJLESZTÉS AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG INTEGRÁLT VÉDELMÉNEK SZOLGÁLATÁBAN BAJNAI LÁSZLÓ PhD EGYETEMI ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV

Részletesebben

2015. április 22. Humán munkacsoport

2015. április 22. Humán munkacsoport 2015. április 22. Humán munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák 3.

Részletesebben

A SZOCIÁLIS VÁROSREHABILITÁCIÓ LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI, A TOVÁBBLÉPÉS LEHETSÉGES IRÁNYAI

A SZOCIÁLIS VÁROSREHABILITÁCIÓ LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI, A TOVÁBBLÉPÉS LEHETSÉGES IRÁNYAI A SZOCIÁLIS VÁROSREHABILITÁCIÓ LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI, A TOVÁBBLÉPÉS LEHETSÉGES IRÁNYAI SZÉKESFEHÉRVÁR 2010.10.20 Somogyi Eszter: somogyi@mri.hu Gerőházi Éva: gerohazi@mri.hu Városkutatás kft. A SZOCIÁLIS

Részletesebben

V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT

V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT AKCIÓTERÜLETEK KIJELÖLÉSE 280 I.1 Kaposvár stratégiai céljai és az érintett városrészek viszonya Városrész stratégai fejlesztési céljai A) Fenntartható emberi léptékű

Részletesebben

1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város

1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város 1.3. számú melléklet, megyei jogú városok ITP projektjei, pénzügyi összesítés, Szolnok város 1. Térségi gazdaság fejlesztés a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében 1.1. Foglalkoztatás - bővítést segítő

Részletesebben

2015. április 23. Környezet munkacsoport

2015. április 23. Környezet munkacsoport 2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Képviselő testülete

1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Képviselő testülete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Képviselő testülete BUDAPEST XXI. KER. CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 29/2009.(IX.22.) KT. SZÁMÚ RENDELETE A HELYI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

A taktaközi települések fóruma

A taktaközi települések fóruma A taktaközi települések fóruma A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési kapacitásának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról

Vértes-Gerecse Közösség tájékoztatója önkormányzatok, civil szervezetek számára a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között várható támogatásokról A Vidékfejlesztési Program legfrissebb verziója letölthető a Vértes-Gerecse Közösség honlapjáról is: http://vercse.hu VP M07 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben (20. cikk)

Részletesebben

Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató

Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

Bodrogközben város születik hagyományok a jövő tükrében. Cigánd Város településfejlesztési stratégia és akcióterv (2007).

Bodrogközben város születik hagyományok a jövő tükrében. Cigánd Város településfejlesztési stratégia és akcióterv (2007). CIGÁND VÁROS VÁROSKÖZPONTJÁNAK KOMPLEX REHABILITÁCIÓJA DEÁK ATTILA Terület és településfejlesztési szakértő PÁLYÁZATI ÉS PROJEKTIRODA KFT. Előzmények 2007-20102010 Bodrogközben város születik hagyományok

Részletesebben

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Integrált Településfejlesztési Stratégia Középtávú célrendszer és projektlista előzetes javaslat Gazdaság munkacsoport Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE

NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE 2014. URBAN Linea Tervező és Szolgáltató Kft. NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE KÜLZETLAP Nyírmada Város Településrendezési Tervének - készítéséhez - Településrendező tervező: ügyvezető.

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3.

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. Szakmai háttéranyag a,,várpalota Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése című pályázathoz Jóváhagyta Máténé Dr. Ignácz

Részletesebben

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

0,94 0,96 0,95 0,01-0,01 0,00 rendelkezők aránya A 25 - X éves népességből felsőfokú végzettségűek 0,95 0,95 0,94 0,00-0,01-0,01

0,94 0,96 0,95 0,01-0,01 0,00 rendelkezők aránya A 25 - X éves népességből felsőfokú végzettségűek 0,95 0,95 0,94 0,00-0,01-0,01 dr. Vécsei Pál Módszertani leírás a településsoros választási adatbázisokhoz illesztett a települések társadalmi státuszát és társadalmi dinamikáját kifejezni hivatott tipológiákhoz A tipológiák "A társadalom

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról 39/ 2009. (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról Dabas Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Testület) a komplex

Részletesebben

Hátrányos helyzetű járások és települések. Urbánné Malomsoki Mónika

Hátrányos helyzetű járások és települések. Urbánné Malomsoki Mónika Hátrányos helyzetű járások és települések Urbánné Malomsoki Mónika Jogi szabályozás Felhatalmazás alapja: 1996. évi XXI. Törvény a területfejlesztésről és területrendezésről 290/2014. Kormányrendelet a

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei

A 2014-2020 közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei A 2014-2020 közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei MANERGY záró konferencia Pécs 2014. Június 4. Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1.

FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1. 1. melléklet - allokáció I. FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1. Megye neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Prioritás Intézkedések Eltérés magyarázata 1.1. Helyi gazdasági infrastruktúra Elvárt fomátum: pl. 13,23 Megye

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Társadalmi folyamatok Újpesten

Társadalmi folyamatok Újpesten 2015. március 10 Társadalmi folyamatok Újpesten Lakónépesség 2004 óta növekszik, 2011-ben megelőzte az állandó lakónépességet Állandó népesség 2013-ban újra nőtt A népesség növekedés hátterében az átlagtól

Részletesebben

Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban

Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia bemutatása, a helyi megvalósítás kritikus sikertényezői, az érdekhordozók szerepe nemzeti és helyi szinten Ulicska László

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

SAJTÓANYAG. 1. Thúry városrész rehabilitációja. Neve: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Partnerei: Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány

SAJTÓANYAG. 1. Thúry városrész rehabilitációja. Neve: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Partnerei: Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány SAJTÓANYAG 1,2 milliárd forint uniós támogatás Nagykanizsa Thúry városrészének rehabilitációjára és a Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Szolgáltató Központ "A" jelű gyűjtőút építésére Nagykanizsa,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Nagyné Virág Szilvia EMVA gazdaságfejlesztési referens Kimle, 2016. február 16. Pályázati felhívás Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója,

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ADALÉKOK A VÁROSFEJLESZTÉS XXI. SZÁZADI GYAKORLATÁHOZ Dr.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Fejlesztési igények felmérése Újtelep szociális városrehabilitáció

Fejlesztési igények felmérése Újtelep szociális városrehabilitáció Fejlesztési igények felmérése Újtelep szociális városrehabilitáció Szeghalom Város Önkormányzata az újtelepi városrész, valamint a Vásártér utca környékének fejlesztését tervezi szociális célú városrehabilitációs

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz

Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz 1. Az ITS 2.1 A megvalósítást szolgáló beavatkozások bemutatása városrészenként 1. Városközpont című pontjának A1. Nádasdy vár és környezeteközösségi

Részletesebben

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Dr. Schneller Domonkos Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár 2018. november 26.

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

a Közép-Magyarországi Operatív Program Szociális célú városrehabilitáció

a Közép-Magyarországi Operatív Program Szociális célú városrehabilitáció DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZÁMÁRA a Közép-Magyarországi Operatív Program Szociális célú városrehabilitáció Hagyományos építésű városi területek rehabilitációja és Ipari

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT

MKÖH SZMSZ SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 9. FÜGGELÉK SZABÁLYZAT SZABÁLYZAT A PÁLYÁZATI TEVÉKENYSÉG RENDJÉRŐL 1.) Az egységes pályázati rendszer kiterjed: a) a Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi szervezeti egységének tevékenységi körébe tartozó, b) a szervezeti

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

AJKA VÁROSFEJLESZTÉSI KÉRDŐÍV

AJKA VÁROSFEJLESZTÉSI KÉRDŐÍV Tisztelt Hölgyem, Uram! Ajka város Önkormányzata 2008-ban elkészítette első Integrált Városfejlesztési Stratégiáját, erre alapozva jelentős fejlesztéseket sikerült megvalósítani a városban. A stratégia

Részletesebben

Felhívás címe: Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja A felhívás kódszáma: TOP-6.7.1-15

Felhívás címe: Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja A felhívás kódszáma: TOP-6.7.1-15 Felhívás címe: Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja A felhívás kódszáma: TOP-6.7.1-15 Projekt címe: Szociális városrehabilitáció II. ütem Készítette: 2016. május 24. Az alábbi

Részletesebben

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚLIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY ÁPRILIS 10.

PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY ÁPRILIS 10. PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY 2017. ÁPRILIS 10. MI A PAKTUM? A helyi gazdaság és foglalkoztatás fejlesztésében érdekelt szervezetek partnerségi alapú együttműködése a térség munkaerő-piaci helyzetének javítása

Részletesebben

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS 1. Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2003. évi XXVI. Tv.) Tolna M. területrendezési terve (VÁTI) Tolna

Részletesebben

Alsózsolca Város Önkormányzatának. Akcióterületi Terve. Szociális célú városrehabilitáció

Alsózsolca Város Önkormányzatának. Akcióterületi Terve. Szociális célú városrehabilitáció Alsózsolca Város Önkormányzatának Akcióterületi Terve Szociális célú városrehabilitáció ÉMOP-3.1.1-12 KÉSZÜLT: ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: PROJMEN PROJEKTMENEDZSELŐ, PÁLYÁZATÍRÓ

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2009. (XI.2.) R E N D E L E T E. A város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2009. (XI.2.) R E N D E L E T E. A város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2009. (XI.2.) R E N D E L E T E A város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról Mátészalka Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA IVS FÜGGELÉK. 2010. június

KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA IVS FÜGGELÉK. 2010. június KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA IVS FÜGGELÉK 2010. június 1 Kisvárda Integrált Városfejlesztési Stratégiája 2009-ben készült és került jóváhagyásra. 2009. novemberében Kisvárda Város Önkormányzata funkcióbővítő

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

REHABILITÁCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

REHABILITÁCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL BUDAPEST XXI. KER. CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 29/2009.(IX.22.) KT. SZÁMÚ RENDELETE A HELYI VÁROS-REHABILITÁCIÓS TERÜLET KIJELÖLÉSÉRŐL ÉS A TERÜLETEN A REHABILITÁCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL (egységes

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Képes György Területfejlesztési és Területrendezési Osztály Békés Megyei Önkormányzat

Képes György Területfejlesztési és Területrendezési Osztály Békés Megyei Önkormányzat A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM BÉKÉS MEGYEI INDIKATÍV FORRÁSKERETBŐL MEGVALÓSÍTHATÓ FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK GINOP MEGYEJÁRÁS - Sarkad 2015. május. 29. Képes György Területfejlesztési

Részletesebben

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV KULTÚRA UTCÁJA רחוב התרבות STREET OF CULTURE 2009. JÚLIUS 1 Tartalomjegyzék 1. A FEJLESZTÉS ILLESZKEDÉSE AZ

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 50/2009. (IX.11.) rendelete

Várpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 50/2009. (IX.11.) rendelete Várpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 50/2009. (IX.11.) rendelete a városfejlesztéshez és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Oláh Károly ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE Dualitások a regionális tudományban Mosonmagyaróvár, október

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE Dualitások a regionális tudományban Mosonmagyaróvár, október A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE Dualitások a regionális tudományban Mosonmagyaróvár, 2017. október 19-20. Vizsgálat tárgya: KSH szegregátum igazolások Módszer: Dokumentumelemzés

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

9. SZER GYORSJELENTÉS

9. SZER GYORSJELENTÉS 9. SZER GYORSJELENTÉS A Szolgáltatáselemző Rendszer (SZER) adatállományának elemzése a 2014. április 1. és 2016. november 30. közötti időszakra vonatkozóan Tartalom Bevezetés... 3 Álláskeresőkre vonatkozó

Részletesebben

Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban

Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban Lelkes Gábor, PhD. Danube EuroConsulting Kft. igazgatója Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke Legnagyobb

Részletesebben

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető 2014-2020-as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető Kb. 8000 milliárd Ft 2007-2013 Lakásberuházás korlátozott lehetőségek Forrás nagysága: operatív programnak nyújtott

Részletesebben

A HUSZÁRTELEP TERÜLETI ÉS TÁRSADALMI

A HUSZÁRTELEP TERÜLETI ÉS TÁRSADALMI A HUSZÁRTELEP TERÜLETI ÉS TÁRSADALMI REINTEGRÁCIÓJA AKCIÓTERÜLETI TERV ÉAOP-5.1.1/B-09-1F-2011-0002 Készült: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából Készítette: A tanulmány kidolgozásában

Részletesebben

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó

Részletesebben