AJKA VÁROSFEJLESZTÉSI KÉRDŐÍV

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AJKA VÁROSFEJLESZTÉSI KÉRDŐÍV"

Átírás

1 Tisztelt Hölgyem, Uram! Ajka város Önkormányzata 2008-ban elkészítette első Integrált Városfejlesztési Stratégiáját, erre alapozva jelentős fejlesztéseket sikerült megvalósítani a városban. A stratégia 7 éve készült el így annak felülvizsgálata indokolt és időszerű. A Belügyminisztérium országos szinten támogatja és szervezi a Városfejlesztési Stratégiák felülvizsgálatát és nyilvános pályázat útján választotta ki a stratégia elkészítésével megbízott tervezői csoportot. A szakértők feladata egy olyan középtávú koncepció/stratégia készítése, amely figyelemmel van Ajka és lakossága legfontosabb igényeire, elvárásaira, célkitűzéseire az elkövetkező évtized vonatkozásában. Az Integrált Városfejlesztési Stratégia készítői ezért érdeklődéssel várják a városban, illetve az egyes városrészekben élők véleményét az eddigi fejlődéssel kapcsolatban és javaslatait a város jövőjére vonatkozóan. Az Ön véleménye rendkívül fontos a munka eredményessége érdekében, hiszen a város jövője, fejlődésének irányai Ajka valamennyi polgárát, a jelen és az elkövetkező generációk mindennapjait fogják érinteni. A válaszadás önkéntes és anonim módon történik. Az alábbi kérdésekre adott válaszával, illetve részletesebben kifejtett, és a hivatalhoz eljuttatott véleményével és javaslataival Ön is hozzájárulhat a stratégia alakításához. Együttműködését köszönjük. A gyorsabb feldolgozás érdekében arra kérjük, hogy elektronikusan töltse ki a város honlapjáról (www.ajka.hu) elérhető kérdőívet vagy töltse le és jutassa el az címre. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a papíron kitöltött kérdőívet a Városháza portájára leadni szíveskedjen március 2-ig. A később beérkezett kérdőíveket sajnos nem áll módunkban figyelembe venni. Véleményét, aktivitását ezúton is köszönöm! Üdvözlettel: Schwartz Béla Ajka város polgármestere I. Mióta lakik a városban? már a nagyszüleim, szüleim is itt éltek itt születtem 10 évnél régebben 5-10 év között kevesebb, mint 5 éve II. Miért szeret a településen élni? (több válasz is adható) itt születtem, rokonaim is itt élnek büszke vagyok a városomra (népszokások, hagyományok, stb.) szeretem a vidéki életet (jó közösség, összetartás, szolidaritás) tagja vagyok egy kis közösségnek (vallási, baráti, stb.) itt van megélhetési lehetőségem megfelelő a kereskedelmi ellátás (üzletek, szolgáltatások) 1

2 megfelelő kulturális és sportolási lehetőségek természetes környezet, természeti területek közelsége egyéb: III. Hogyan jellemezné Ajka átalakulását az elmúlt 6-8 évben? ugrásszerűen fejlődött szépen fejlődött stagnált a város nem előnyére változott nem tudom eldönteni IV.Melyek voltak Ön szerint a település jövője szempontjából a legjelentősebb fejlesztések az elmúlt 5 évben? (Kérjük, nevezze meg a legfontosabb 3 fejlesztést!) 1. Panelprogram 2. Városközpont rehabilitáció, (Színház, városháza, Kaszinó Park, Petőfi utca, Kossuth u. felújítása 3. Kórház felújítása 4. Kerékpárút-hálózat kiépítése 5. Lakóépületek közötti közterületek megújítása Házunk tája program 6. Intézmények energiatakarékos felújítása 7. Belterületi útfelújítások 8. Vállalkozások munkahelyteremtő/megtartó támogatása V.Melyek lennének a következő 5 év legfontosabb, legmeghatározóbb fejlesztései Ön szerint? (Kérjük, nevezze meg a 3 legfontosabbat!) VI.Véleménye szerint az alábbiakban felsorolt tényezők tekintetében milyen a helyzet jelenleg Ajkán? (Kérjük, X-szel jelölje válaszát!) elfogad nem Tényezők kiváló jó rossz -ható tudom 1. Belterületi utak állapota 2. Belterületi járdák állapota 3. Munkahelyek száma 4. Munkahelyek minősége 5. A hatósági ügyintézés hatékonysága 2

3 Tényezők kiváló jó 6. Hatósági ügyintézést biztosító épületek, helyiségek megfelelősége 7. Közmű infrastruktúra kiépítettsége 8. A közmű infrastruktúra műszaki állapota 9. A közmű infrastruktúra korszerűsége 10. Egészségügyi intézmények műszaki állapota 11. Az egészségügyi ellátás színvonala 12. Oktatási intézmények műszaki állapota 13. Az oktatás színvonala 14. Kulturális és szabadidős lehetőségek színvonala 15. Kulturális és szabadidős létesítmények műszaki állapota 16. Sportolási lehetőségek elérhetősége 17. Sportlétesítmények műszaki állapota 18. Kereskedelmi szolgáltatások színvonala 19. Szálláshelyek száma 20. Szálláshelyek műszaki állapota 21. Az idegenforgalmi szempontból jelentős látványosságok műszaki állapota 22. Szociális ellátás színvonala 23. A szociális létesítmények műszaki állapota 24. Hulladékgyűjtés szervezettsége 25. Szelektív hulladékgyűjtés megvalósítása 26. Parkok, közterek száma a településen 27. A parkok, közterek állapota 28. Pénzügyi szolgáltatások elérhetősége 29. Helyi vállalkozási feltételek 30. A város külső közúti megközelíthetősége 31. A város tömegközlekedéssel való megközelíthetősége 32. A város kerékpáron való megközelíthetősége 33. A tömegközlekedési rendszer működése elfogad -ható rossz nem tudom VII. Mely tényezőket tartja ma Ajka legnagyobb problémáinak (legfeljebb hármat szíveskedjen megnevezni a felsorolt, vagy egyéb tényezők közül):

4 VIII. Kérjük, értékelje, hogy mennyire fontosak a város fejlődése számára a következő fejlesztési elképzelések! (Tevékenységenként csak 1 választ jelöljön be x-szel!) Nagyon Nem Fejlesztési elképzelés Fontos Szükséges fontos fontos Ajka zöld környezetének (parkok, fasorok, sétányok) hangsúlyozása Városliget felújítása Hild park és Torna patak környezetének átalakítása fejlesztése Panelfelújítások energiatakarékos épületfelújítások Megújuló energiaforrások használatának ösztönzése A városrészek és a belváros felé a tömegközlekedési kapcsolatok javítása Környezetvédelmi fejlesztések/intézkedések Ipari területek/park fejlesztése, munkahelyteremtés Vállalkozások támogatása Kerékpárutak fejlesztése, kerékpáros közlekedés népszerűsítése előtérbe helyezése Belterületi önkormányzati utak fejlesztése Közúti kapcsolatok fejlesztése - Elkerülő út kiépítése Legrosszabb állapotú városrészek fokozatos megújítása 4

5 Oktatási és kulturális intézmények fejlesztése Egészségügyi és szociális intézmények színvonalának fejlesztése Ajka szolgáltatásainak fejlesztése (bevásárlóközpontok, üzletek) Városközpontban lévő kiskereskedelmi egységek külső megjelenésének megújítása, egységes arculat kialakítása Szénosztályzó (PÓK) átalakítása közösségi központtá Sportlétesítmények fejlesztése IX. Milyennek látná szívesen Ajkat tíz év múlva? Kérjük, néhány mondatban írja le véleményét! X. Adminisztratív kérdések Neme: 1. Nő 2. Férfi Legmagasabb iskolai végzettsége: 1. Általános iskola 2. Szakiskolai, szakmunkásképző bizonyítvány 3. Középiskolai érettségi 4. Egyetemi, főiskolai oklevél 5. Egyéb. Kérjük, írja le: Életkora (betöltött évek alapján): év év év év év év Lakóhelye: 1. Ajka 2. Egyéb település. Kérjük, nevezze meg: év év év év 5

6 Kérjük, jelölje, hogy Ajka mely részén lakik: Belváros Tósokberénd Bakonygyepes Ajkarendek Bódé Csinger Padragkút Csékút Foglalkozási kör (válassza ki az Önre legjellemzőbb válaszlehetőséget): 1. Köztisztviselő 2. Közalkalmazott 3. Fizikai foglalkozású alkalmazott 4. Szellemi foglalkozású alkalmazott 5. Vállalkozó 6. Munkanélküli 7. Diák 8. Egyéb. Kérjük, írja ide: Ön hol dolgozik vagy hol tanul? 1. Ajkán 2. Ajka környékén 3. Veszprémben 4. máshol 5. nem dolgozik / nem tanul Köszönjük, hogy válaszaival hozzájárult Ajka fejlesztési terveinek elkészítéséhez! 6

Nagykálló Város Önkormányzata

Nagykálló Város Önkormányzata LAKOSSÁGI KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2. Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0. ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében KÉSZÍTETTE: MEGAKOM STRATÉGIAI TANÁCSADÓ IRODA

Részletesebben

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c. Kérdőív 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.) 3.) Kérem, mondja meg, mi a három LEGNAGYOBB PROBLÉMA,

Részletesebben

Mikrocenzus 2016 Nemzetközi vándorlás kiegészítő felvétel Az elektronikus kérdőíven található kérdések és válaszlehetőségek

Mikrocenzus 2016 Nemzetközi vándorlás kiegészítő felvétel Az elektronikus kérdőíven található kérdések és válaszlehetőségek Mikrocenzus 2016 Nemzetközi vándorlás kiegészítő felvétel Az elektronikus kérdőíven található kérdések és válaszlehetőségek A kérdőívre a válaszadás önkéntes, az egyes kérdésekre külön-külön is lehetőség

Részletesebben

A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz

A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz ÉRTÉKELÉSI RENDSZER A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Észak-alföldi

Részletesebben

LAKOSSÁGI KÉRDŐÍV CSOBÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ

LAKOSSÁGI KÉRDŐÍV CSOBÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ LAKOSSÁGI KÉRDŐÍV CSOBÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ 1. Ön csobánkai lakos? igen nem Ha igen, mióta él a településen? éve 2. Ön csobánkai üdülő tulajdonos? igen nem 3. Tervezi-e, hogy

Részletesebben

Közvélemény a TEGA szolgáltatásairól

Közvélemény a TEGA szolgáltatásairól Közvélemény a TEGA szolgáltatásairól Szocio-Demográfia A minta felépítése a következő specifikációk szerint: Vidék/ város Nem Születési év Végzettség Egy háztartáson belüli lakosok száma Lakás típusa Foglalkozás

Részletesebben

KÉRDŐÍV TELEPÜLÉS HELYI ÉRTÉKEI - LAKOSSÁGI MEGÍTÉLÉS

KÉRDŐÍV TELEPÜLÉS HELYI ÉRTÉKEI - LAKOSSÁGI MEGÍTÉLÉS KÉRDŐÍV TELEPÜLÉS HELYI ÉRTÉKEI - LAKOSSÁGI MEGÍTÉLÉS Kérjük, szánjon pár percet kérdőívünk kitöltésére! Válaszaival hozzájárulhat a települési Környezeti Fenntarthatósági Program (Local Agenda 21) megalapozásához!

Részletesebben

2015. április 23. Környezet munkacsoport

2015. április 23. Környezet munkacsoport 2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák

Részletesebben

Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz

Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz 1. Az ITS 2.1 A megvalósítást szolgáló beavatkozások bemutatása városrészenként 1. Városközpont című pontjának A1. Nádasdy vár és környezeteközösségi

Részletesebben

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban.

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban. Tisztelt Válaszadó! Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa rehabilitációját tervezi, azzal a céllal, hogy a terület értékeinek fenntartható hasznosításával még inkább hozzájáruljon a lakosság

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS FENNTARTHATÓ VÁROSI MOBILITÁSI TERVE (SUMP) I. ütem Helyzetelemzés és helyzetértékelés

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS FENNTARTHATÓ VÁROSI MOBILITÁSI TERVE (SUMP) I. ütem Helyzetelemzés és helyzetértékelés ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS FENNTARTHATÓ VÁROSI MOBILITÁSI TERVE (SUMP) I. ütem Helyzetelemzés és helyzetértékelés Megbízó: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Készítette: Városkutatás Kft.

Részletesebben

KÉRDŐÍV ELSŐ ÉVES SZOCIÁLIS MUNKÁS HALLGATÓK SZÁMÁRA

KÉRDŐÍV ELSŐ ÉVES SZOCIÁLIS MUNKÁS HALLGATÓK SZÁMÁRA KÉRDŐÍV ELSŐ ÉVES SZOCIÁLIS MUNKÁS HALLGATÓK SZÁMÁRA Ennek a kérdőívnek a segítségével a romániai magyar szociális munka szakmában lévő első éves hallgatók pályaválasztás előtti motivációs kükönbségeit

Részletesebben

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30.

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30. TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1.

Részletesebben

egyéni vállalkozó alkalmazott a magánszférában idılegesen nem dolgozik 0% 20% 40% 60% 80% 100%

egyéni vállalkozó alkalmazott a magánszférában idılegesen nem dolgozik 0% 20% 40% 60% 80% 100% 2. SZÁMÚ MELLÉKLET Alsónémedi Településfejlesztési Koncepciójának megalapozása Kérdıívek kiértékelése A lakossági tájékoztatást a 11. tavaszán megjelent újságcikk és a község honlapján felhívás indította

Részletesebben

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Integrált Településfejlesztési Stratégia Középtávú célrendszer és projektlista előzetes javaslat Gazdaság munkacsoport Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002

Részletesebben

JÖVŐKÉP SÁRVÁRRÓL avagy Ki tervezi a várost?

JÖVŐKÉP SÁRVÁRRÓL avagy Ki tervezi a várost? JÖVŐKÉP SÁRVÁRRÓL avagy Ki tervezi a várost? VÁROSFEJLESZTÉS, IPAR ÉS TURIZMUS Sárvár mint nemzetközi gyógyhely az itt élő sárvári polgárok illetve az ide látogató vendégek számára egy lakható és mind

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. augusztus

Pályázati figyelő 2010. augusztus Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot (célok) Támogatási keret Támogatás összege Nemzeti Kulturális Alapprogram Múzeumi Szakmai Kollégium Érvényes működési

Részletesebben

K É R D Ő Í V. Komárom város szociális szolgáltatásai közösségi tervének kidolgozásához

K É R D Ő Í V. Komárom város szociális szolgáltatásai közösségi tervének kidolgozásához K É R D Ő Í V Komárom város szociális szolgáltatásai közösségi tervének kidolgozásához Tisztelt polgárok! Komárom városa a szociális szolgáltatásokról szóló 448/2008-as számú törvény és a vállalkozói 445/1991-es

Részletesebben

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz

Részletesebben

ismeret és elfogadottság

ismeret és elfogadottság A fenntartható fejlődés ismeret és elfogadottság 2010 június 21. Nobody s Unpredictable Percepciók a fenntarthatóságról 2 Fenntarthatóság és fenntartható fejlődés de mit is jelent a fogalom? A fenntarthatóság

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC Martin János Szakképző Iskola A Martin János Szakképző Iskola felvállalta a sajátos nevelési igényű fiatalok speciális képzését és számtalan új ötlettel, differenciált

Részletesebben

Az NFT 2-ről röviden

Az NFT 2-ről röviden Tájékoztató a DAOP és az NFT II. aktuális állapotáról, tervezett pályázati lehetőségeiről Mohl Péter DARFT Kht. Az NFT 2-ről röviden NFT 2 (2007-13) 22,3 Mrd EURO 1) Gazdaságfejlesztés OP 674 Mrd Ft 2)

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

Az Aszódi kistérség fejlesztési prioritásai Közép-magyarországi operatív program

Az Aszódi kistérség fejlesztési prioritásai Közép-magyarországi operatív program Az Aszódi kistérség fejlesztési prioritásai 2007-13 Közép-magyarországi operatív program Új Magyarország Vidékfejlesztési Program A tudásalapú gazdaság innovációés vállalkozásorientált fejlesztése A versenyképesség

Részletesebben

Kormányzati és innovációs negyed

Kormányzati és innovációs negyed Kormányzati és innovációs negyed a felvirágzó, új belvárosban www.corvinsetany.hu Corvin Sétány pályázati előnyök Már meglévő koncepció Az előírt irodai nagyságot tudjuk biztosítani Megvalósítás indulásra

Részletesebben

Andor Mihály: Az alternatív gimnáziumi képzés első évtizede (OTKA T ) TANULÓI KÉRDŐÍV

Andor Mihály: Az alternatív gimnáziumi képzés első évtizede (OTKA T ) TANULÓI KÉRDŐÍV 1. Neme (a megfelelőt húzza alá) 1) fiú 2) lány 2. Családja lakóhelye (település vagy kerület): TANULÓI KÉRDŐÍV 3. Tanítási időben hol lakik? (a megfelelőt húzza alá) 1) otthon 2) kollégiumban 3) albérletben

Részletesebben

KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer

KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer 1 KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer Jó napot kívánok! XY-al beszélek? QZ.. vagyok, a Szent István Egyetem megbízásából hívjuk fel a végzett hallgatókat, hogy érdeklődjünk, mi történt velük

Részletesebben

Galyaság, társadalmi állapotfelmérés

Galyaság, társadalmi állapotfelmérés Galyaság, társadalmi állapotfelmérés Kérdõív Az adatszolgáltatás nem kötelezõ! Nevet felírni nem kell! Település: 1. Az adatszolgáltató neme: 1-férfi 2. Az adatszolgáltató családi állapota: 0-nõtlen, hajadon

Részletesebben

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 33/2009. (IX.30.) Önk. R E N D E L E T E

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 33/2009. (IX.30.) Önk. R E N D E L E T E NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 33/2009. (IX.30.) Önk. R E N D E L E T E a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról (Egységes szerkezetben az 1/2008. (I.07.) Önk., a 16/2006. (IV.27.) Önk.,

Részletesebben

Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez

Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez Kedves Könyvtárhasználónk és Látogatónk! Szeretnénk megismerni, hogy könyvtárunk szolgáltatásai mennyire felelnek meg az Ön igényeinek.

Részletesebben

ELŐZETES ADATOK A SZEGEDEN VÉGZETT KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁSBÓL

ELŐZETES ADATOK A SZEGEDEN VÉGZETT KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁSBÓL ELŐZETES ADATOK A SZEGEDEN VÉGZETT KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁSBÓL SZONDA IPSOS 2005. május Az alábbiakban közöljük a kérdőívben szereplő kérdéseket és a kérdésekre kapott válaszok százalékos megoszlását, illetve

Részletesebben

(Az adatok a budapesti adatokat nem jelenítik meg!)

(Az adatok a budapesti adatokat nem jelenítik meg!) Megyei egyenlõbánásmód-referensek ügyfélfogadási adatai kommunikáció, ügyfélfelégedettség-mérés, ügyfélforgalom 2009. szeptember 1. és 2015. január 31. közötti idõszakban (Az adatok a budapesti adatokat

Részletesebben

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évben indított közbeszerzési eljárásai

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évben indított közbeszerzési eljárásai Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évben indított közbeszerzési eljárásai Közbeszerzési eljárás tárgya Projekt neve, azonosítószáma Közbeszerzési eljárás eredményéről a döntés időpontja Nyertes

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE A támogatás célja: A Felhívás célja, a telepszerű körülmények között élők életkörülmények javítása,

Részletesebben

49. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem és Tervező Tábor

49. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem és Tervező Tábor 49. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem és Tervező Tábor 2016. 07.05. Szombathely Michl József Polgármester Tata TATA Hagyomány és fejlődés Hol vagyunk? - Összes természetes vagy természetközeli vízfelület:

Részletesebben

Válaszadó szülők nemenkénti megoszlása

Válaszadó szülők nemenkénti megoszlása A Pályaválasztási Napok rendezvényén 103 szülő válaszolt kérdéseinkre. A kérdezett neme: Válaszadó szülők nemenkénti megoszlása nő 70% férfi 30% A kérdezett kora: 5 5 49,00 48,00 47,00 46,00 45,00 4 4

Részletesebben

KÉRDŐÍV. 1/1. Születési éve...

KÉRDŐÍV. 1/1. Születési éve... KÉRDŐÍV 1. SZEMÉLYES ADATOK 1/1. Születési éve... 1/2. Neme férfi nő 1/3. Legmagasabb iskolai végzettsége egyetem főiskola tanítóképző érettségi 1/4. Milyen tagozaton szerezte a végzettségét nappali esti,

Részletesebben

SZAKSZERVEZETEK ELMÉLETI KUTATÓ INTÉZETE. Közvélemény kutatás KÉRDŐÍV

SZAKSZERVEZETEK ELMÉLETI KUTATÓ INTÉZETE. Közvélemény kutatás KÉRDŐÍV SZAKSZERVEZETEK ELMÉLETI KUTATÓ INTÉZETE Közvélemény kutatás KÉRDŐÍV A vezetés számára, a reális döntések kialakítása érdekében szükséges a társadalmi gazdasági elégedettség vizsgálata Kérjük, hogy minden

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 4. napirendi pont: Sürgősségi előterjesztés Sopron Megyei

Részletesebben

SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2433 SÁROSD, FŐ ÚT 2. TEL: +36-25-509-330 FAX: +36-25-509-350 E-MAIL: HIVATAL@SAROSD.HU WEB: WWW.SAROSD.

SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2433 SÁROSD, FŐ ÚT 2. TEL: +36-25-509-330 FAX: +36-25-509-350 E-MAIL: HIVATAL@SAROSD.HU WEB: WWW.SAROSD. KÉRDŐÍV Sárosd Nagyközség Településfejlesztési Koncepciójának, Integrált Településfejlesztési Stratégiájának és a Településrendezési eszközök 2014-es felülvizsgálatához 1. Szervezet neve, székhelye, telephelye:

Részletesebben

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN Németh Tamás Fejlesztési tanácsadó Tartalom TOP 1. körös felhívások összegzése 2016. II. félévben megjelenő Felhívások Terület- és Településfejlesztési

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

PEST MEGYE III. KÖRNYZETVÉDELMI PROGRAMJA 1. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV 2008. OKTÓBER

PEST MEGYE III. KÖRNYZETVÉDELMI PROGRAMJA 1. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV 2008. OKTÓBER PEST MEGYE III. KÖRNYZETVÉDELMI PROGRAMJA 1. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV 2008. OKTÓBER 1. oldal PEST MEGYE III. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI KÉRDŐÍV Település

Részletesebben

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető és a kerékpár Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Polgári István stratégiai csoportvezető Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály polgari.istvan@gyor-ph.hu

Részletesebben

SWOT analízis Tamási Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009.

SWOT analízis Tamási Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009. Tamási Város Polgármesteri Hivatala SWOT analízis SWOT analízis Tamási Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009. SZEMPONTOK A kérdések megválaszolásához 1. VEZETÉS A vezetés szerepe a hivatali küldetés

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS VÁROSA A KÜLFÖLDI HALLGATÓK SZEMÉVEL M. Császár Zsuzsanna Wusching Á. Tamás Füzesi Zsuzsanna Faubl Nóra NEMZETKÖZI HALLGATÓK A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN A PTE NEMZETKÖZI

Részletesebben

KÉRDŐÍV Kisgyermekes szülők kulturális fogyasztási szokásai Csak olyan szülő töltse ki, akinek legalább egy gyermeke 2004. május 31. után született.

KÉRDŐÍV Kisgyermekes szülők kulturális fogyasztási szokásai Csak olyan szülő töltse ki, akinek legalább egy gyermeke 2004. május 31. után született. Tisztelt Válaszadó! Köszönöm, hogy vállalkozik kérdőívem kitöltésére, és ezzel segíti a szakdolgozatom elkészítését. Kutatásom a kisgyermekes szülők és a család kulturális fogyasztási szokásainak vizsgálatára

Részletesebben

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök,

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, 2016.01.11. HFS műhelymunka I. Köszöntő, bemutatkozás II. Az eddigi műhelymunka eredményeinek

Részletesebben

A partnerség dokumentumai. Biatorbágy integrált városfejlesztési stratégiájának önálló függeléke

A partnerség dokumentumai. Biatorbágy integrált városfejlesztési stratégiájának önálló függeléke A partnerség dokumentumai Biatorbágy integrált városfejlesztési stratégiájának önálló függeléke 2009 TARTALOMJEGYZÉK Az ingatlantulajdonosok együttműködési és fejlesztési szándékai 3 A lakossági fórumok

Részletesebben

Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések

Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések dr. Szöllősi László helyettes államtitkár 2011. október 26. Stratégiák,

Részletesebben

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év

Részletesebben

Az önkormányzat honlapján való közzétételt elrendelem: Ajka, január 13. Schwartz Béla polgármester. Szerződés megnevezése/típusa

Az önkormányzat honlapján való közzétételt elrendelem: Ajka, január 13. Schwartz Béla polgármester. Szerződés megnevezése/típusa Ügyszám: 03/00046/2010. HIRDETMÉNY a 2009. évben kötött, nettó 5.000.000 forint feletti szerződésekről (az államháztartásról szóló törvény 15/B. -a, valamint Ajka város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Partnerelégedettségi kérdőív

Partnerelégedettségi kérdőív Partnerelégedettségi kérdőív A szentendreiek, a helyi közösségek, civilek, gazdálkodó szervezetek részéről egyre nagyobb az igény az önkormányzat ügyfélorientált, teljesítményelvű működésére, a szolgáltató

Részletesebben

Nyíregyháza 2007-2013 évi gazdaságfejlesztési programja. Előadó: Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere

Nyíregyháza 2007-2013 évi gazdaságfejlesztési programja. Előadó: Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere Nyíregyháza 2007-2013 évi gazdaságfejlesztési programja Előadó: Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere Nyíregyháza geopolitikai helyzete Három országhatár vonzásában 100 km-en belül

Részletesebben

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - 5 év - 5 év -

Részletesebben

DPR_NK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 5. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 5. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_vegzett_hallg._2009 Válaszadók száma = 5 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 1 0% 2 3 0% 4 Hisztogram 5 Jobb pólus

Részletesebben

Interjú kezdete: hónap: nap: óra perc. Interjú vége: óra perc

Interjú kezdete: hónap: nap: óra perc. Interjú vége: óra perc A KÉRDŐÍV BIZALMASAN KEZELENDŐ! A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! 2013. március Gondozás 2013 P2 Intézmény sorszáma: Intézmény neve: Kérdező neve:.. Kérdező száma: Instruktor neve:.. Instruktor száma: Interjú kezdete:

Részletesebben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben

Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Civil képviselet és érdekegyeztetés a területi tervezésben Balogh Nóra vezető tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. június 22. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Részletesebben

Ajka város integrált településfejlesztési stratégiája. II. STRATÉGIA kiegészítése

Ajka város integrált településfejlesztési stratégiája. II. STRATÉGIA kiegészítése Ajka város integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA kiegészítése Módosuló szövegrészek piros színnel kerültek jelölésre 1.1.1 Akcióterületek bemutatása és az egyes akcióterületeken megvalósításra

Részletesebben

MSZ 5 sz. MELLÉKLET: ( Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 25. )

MSZ 5 sz. MELLÉKLET: ( Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 25. ) 1/006. (I.4.) Kt. Számú rendelet 1. számú melléklete Budapest, XXI. ker. Csepel Önkormányzata Képviselő testületének többször módosított 6/00(III. 6.) Kt sz. rendelet a BUDAPEST, XXI. KER. CSEPEL VÁROSRENDEZÉSI

Részletesebben

Bodrogközben város születik hagyományok a jövő tükrében. Cigánd Város településfejlesztési stratégia és akcióterv (2007).

Bodrogközben város születik hagyományok a jövő tükrében. Cigánd Város településfejlesztési stratégia és akcióterv (2007). CIGÁND VÁROS VÁROSKÖZPONTJÁNAK KOMPLEX REHABILITÁCIÓJA DEÁK ATTILA Terület és településfejlesztési szakértő PÁLYÁZATI ÉS PROJEKTIRODA KFT. Előzmények 2007-20102010 Bodrogközben város születik hagyományok

Részletesebben

Maglód, Petőfi tér /Kérdőív

Maglód, Petőfi tér /Kérdőív Maglód, Petőfi tér /Kérdőív Szép napot kívánunk! Ez év őszén a Maglódi Önkormányzat, a Studio Metropolitana városfejlesztő műhely és a Civil Szervezetek Maglódi Szövetsége együttműködése révén egy a helyi

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS AMOENITAS Biatorbágyi

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/270-4/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft.

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. Szén-dioxid semlegesség A vízió: 2025-ben Koppenhága lesz az első szén-dioxidsemleges főváros a világon. az összes

Részletesebben

Városfejlesztési Kerekasztal - Elképzelések Budafok Belváros fejlesztéséről -

Városfejlesztési Kerekasztal - Elképzelések Budafok Belváros fejlesztéséről - Városfejlesztési Kerekasztal - Elképzelések Budafok Belváros fejlesztéséről - 2012. november 6. Promontorium Polgári Casino Somfai Ágnes: somfai.agnes@lehetmas.hu Tervek Remélhetően 1998-ban megkezdődik

Részletesebben

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV VÁROSFEJLESZTÉS AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG INTEGRÁLT VÉDELMÉNEK SZOLGÁLATÁBAN BAJNAI LÁSZLÓ PhD EGYETEMI ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV

Részletesebben

MINTA. Kedves Első éves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Első éves Egyetemi POLGÁRUNK! EvaSys Első évesek kérdőíve 2014/15 PTE Marketing Osztály Új egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve Új egyetemi Válasz megjelölése: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása

Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Közlekedésfejlesztés Magyarországon Aktualitások Balatonföldvár, 2012. május 15-17. Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Kerényi László Sándor főosztályvezető

Részletesebben

CÉG BEMUTATÓ CÉG BEMUTATÓ

CÉG BEMUTATÓ CÉG BEMUTATÓ CÉGBEMUTATÓ CÉGBEMUTATÓ CÉGBEMUTATÓ A Daniella Ipari Park Kft, magyar tulajdonú cég. 2000 óta foglalkozik ipari ingatlanok bérbeadásával. Bérlőink között mind a multinacionális vállalatok, mind a magyar

Részletesebben

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24. Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE KÖZIGAZGATÁSI ADATTÁRA KÖZIGAZGATÁSI BEOSZTÁSOK ÉS TISZTSÉGVISELŐK ADATBÁZISA 1945 1990

VESZPRÉM MEGYE KÖZIGAZGATÁSI ADATTÁRA KÖZIGAZGATÁSI BEOSZTÁSOK ÉS TISZTSÉGVISELŐK ADATBÁZISA 1945 1990 VESZPRÉM MEGYE KÖZIGAZGATÁSI ADATTÁRA KÖZIGAZGATÁSI BEOSZTÁSOK ÉS TISZTSÉGVISELŐK ADATBÁZISA 1945 1990 Bevezető gondolatok Miért vágtunk bele? Indíték: személyes tapasztalatok Papíralapú segédletünk: a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-3.2.0/C-08-11 1 Tartalom A. A támogatás célja, rendelkezésre álló forrás... 3

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg:

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: Marketing menedzser Projekt munkatárs Műszaki munkatárs Pozíciókat érintő háttérinformációk 1 oldal 2 oldal 3 oldal 4-5 oldal Marketing

Részletesebben

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése Vasúti felüljáró híd építése 10,3 milliárd Ft átadás: 2015. nyár Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése

Részletesebben

GYFK_gólya_2010. Válaszadók száma = 66. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 0% 25% 25%

GYFK_gólya_2010. Válaszadók száma = 66. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 0% 25% 25% Jelentéskészítő, GYFK_gólya_00 GYFK_gólya_00 Válaszadók száma = 66 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% % Hisztogram

Részletesebben

RENDSZERES KÖZZÉTÉTELI LISTA

RENDSZERES KÖZZÉTÉTELI LISTA RENDSZERES KÖZZÉTÉTELI LISTA A az 58/2013. (XII. 13.) a felnőttképzési minőségbiztosítási keretrendszerről, valamint a Felnőttképzési Szakértői Bizottság tagjairól, feladatairól és működésének részletes

Részletesebben

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22. Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia 2016. április 22. A FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS LEHETŐSÉGEI Galambos Annamária főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium VÁLTSUNK SZEMLÉLETET!

Részletesebben

Szerzıdés megnevezése (típusa): megbízási szerzıdés

Szerzıdés megnevezése (típusa): megbízási szerzıdés Szerzıdés megnevezése (típusa): megbízási szerzıdés Szerzıdés tárgya: Tolna Város önkormányzatának a DDOP-4.1.1./A-2008-0020 azonosító számú városközpont-rehabilitáció pályázat megvalósításához kapcsolódó

Részletesebben

E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v -

E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v - Az egészség nem minden, de az egészség nélkül a minden is semmi. E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v - (Arthur Schopenhauer) Életkora Neme (kérem, húzza alá) nő férfi Legmagasabb iskolai végzettsége

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE

NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE 2014. URBAN Linea Tervező és Szolgáltató Kft. NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE KÜLZETLAP Nyírmada Város Településrendezési Tervének - készítéséhez - Településrendező tervező: ügyvezető.

Részletesebben

A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON

A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON Homonnai Ferenc Ph.D. hallgató TARTALOM Elméleti háttér: - Ökologikus településfejlesztés - Lakóterületek megújításának ökológiai

Részletesebben

J a v a s l a t. kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések pályázatainak benyújtására

J a v a s l a t. kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések pályázatainak benyújtására J a v a s l a t kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések pályázatainak benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály Ó z

Részletesebben

Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai

Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai Nemzetközi Geotermikus Konferencia A pályázati támogatás tapasztalatai Bús László, Energia Központ Nonprofit Kft. KEOP 2010. évi energetikai pályázati lehetőségek, tapasztalatok, Budapest, eredmények 2010.

Részletesebben

KDOP-4.2.2-09-2009-0001 A pápai kerékpárút-hálózat fejlesztése

KDOP-4.2.2-09-2009-0001 A pápai kerékpárút-hálózat fejlesztése tárgya nettó bruttó Várkert utca (Győri út - Gróf út) - Vajda lakótelep kerékpárút tervezése Várkert utca (Győri út - Gróf út) - Vajda lakótelep kerékpárút tervezése 2 592 000 3 240 000 2009. február 13.

Részletesebben

Kerékpáros fejlesztések az elmúlt években Szegeden. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, Szeged

Kerékpáros fejlesztések az elmúlt években Szegeden. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, Szeged Kerékpáros fejlesztések az elmúlt években Szegeden Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, Szeged Erős alapok: rendszer-szemléletű beruházások Kerékpárút-hálózat fejlesztése (9 szakasz, 2008), Csillapított

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

KÉRDŐÍVES KUTATÓMUNKA A FIATALOK MEGÚJULÓ ENERGIÁKKAL 3.1-ES IFJÚSÁGI CSERE KERETÉN BELÜL

KÉRDŐÍVES KUTATÓMUNKA A FIATALOK MEGÚJULÓ ENERGIÁKKAL 3.1-ES IFJÚSÁGI CSERE KERETÉN BELÜL MEGÚJULÓ ENERGIA ÉS CIVIL SZEKTOR KÉRDŐÍVES KUTATÓMUNKA A FIATALOK MEGÚJULÓ ENERGIÁKKAL 3.1-ES IFJÚSÁGI CSERE KERETÉN BELÜL EÉŐZETES EREDMÉNYEK 1. A válaszadók lakhelye Település Noszvaj 83 Bogács 63 Cserépfalu

Részletesebben

Az oldalbeállítások, oldalszámozás miatt a kérdőív nyomatatásához nem lehet egyszerre kijelölni valamennyi munkalapot. Azokat egyesével, külön kell

Az oldalbeállítások, oldalszámozás miatt a kérdőív nyomatatásához nem lehet egyszerre kijelölni valamennyi munkalapot. Azokat egyesével, külön kell Az oldalbeállítások, oldalszámozás miatt a kérdőív nyomatatásához nem lehet egyszerre kijelölni valamennyi munkalapot. Azokat egyesével, külön kell nyomtatni! m lehet egyszerre kijelölni KÖZPONTI STATISZTIKAI

Részletesebben

Hajdúhadház Város Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Polgármesterétől Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Tisztelt Képviselő-testület! Hajdúhadházi

Részletesebben

Győr. Győr, mint kerékpárosbarát település. Kóródi Csilla stratégiai tervező

Győr. Győr, mint kerékpárosbarát település. Kóródi Csilla stratégiai tervező , mint kerékpárosbarát település Kóródi Csilla stratégiai tervező Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály csilla.korodi@gyor-ph.hu. Kerékpáros fejlesztések ben Kerékpáros

Részletesebben