Centrumban az Egészség 100 év színei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Centrumban az Egészség 100 év színei"

Átírás

1 Centrumban az Egészség 100 év színei A VII. Kapcsolat Napját a Centrumban az Egészség év színei gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. A kapcsolatépítés, kapcsolattartás hagyományos fórumán az orvos- és egészségtudományi szakma, a gazdasági szféra, a hazai politikai, a nemzetközi tudományos és kulturális élet, valamint a média képviselői ismét találkoztak. A számos hagyományos szakmai fórumon, szakember-találkozón túl, az idén, csatlakozva a Debreceni Egyetem 100 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségsorozathoz, kiállításokon mutattuk be a nagyívű fejlődést: az intézmény múltját, jelenét, a jelentősebb állomásokat, a sikereket, a nehézségeket, az itt dolgozók, tanulók és gyógyulók környezetét egyszóval a 100 év színeit. A Nap Központi rendezvénye a Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt zárása és átadása volt. Intézményünk július 30-án kezdett hozzá az Európai Unió támogatásával a közel 12 milliárd forint értékű beruházáshoz. A DEK-FP keretében átadtuk a Pathológiai és az Igazságügyi Orvostani Intézet centralizált épületegyüttesét, valamint a fogyatékos gyermekek fogászati ellátása, továbbá mind az egészséges, mind a sérült kispáciensek fej-nyaksebészeti, arc-állcsont és szájsebészeti ellátása érdekében végrehajtott beruházást. Elkészült az In Vitro Diagnosztikai Tömb, és a Tömböt a klinikákkal összekötő modern csőposta rendszer. Felújítottuk és továbbfejlesztettük a Bőrgyógyászati Klinika égési osztályát. A centralizált belgyógyászati ellátás érdekében létrehoztuk a Központi sürgősségi, központi intenzív, felnőtt és gyermek onkohematológia tömböt. Megteremtettük az élődonoros vese-transzplantáció korszerű infrastrukturális hátterét. Felépítettük a Gyermekgyógyászati Intézet intenzív központját. A fejlesztés révén a DE OEC a 21. század kihívásainak megfelelő betegellátáshoz nélkülözhetetlen magas szintű infrastrukturális hátteret biztosít a betegek gyógyulásához. A projekt megvalósítási költsége: Ft Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: Ft

2 A 100 éves Debreceni Egyetem dinamikusan fejlődő Centrumaként intézményünk Európa egyik legszebb campusán végzi színvonalas betegellátó, oktató, valamint kutató tevékenységét. Évente nyolcvanötezer esetben látunk el fekvőbetegeket, és közel egymillió-kétszázezer esetben járóbetegeket. A legmagasabb szintű, teljes körű ellátást nyújtjuk a régió szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegeinek az I. Nemzeti Fejlesztési Terv legnagyobb egészségügyi beruházása, az Auguszta program keretében. A Gamma Sugársebészeti Központban a koponyán belüli betegségek nagy hatékonyságú kezelését végezzük. Itt működik Európa egyik legkorszerűbb Nukleáris Medicina Központja a Debreceni PET program keretében. A betegségek gyors felismerését segíti a Központ magyar fejlesztésű, a SPECT, PET és CT hármas funkcióját ötvöző AnyScan képalkotó berendezése. Nemzetközi Referencia Centrum a Jeffrey Modell Centrum az Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszéken. Az országban elsőként alkalmazzuk betegek jelölésére és a virtuális szimuláció munkamenetének felgyorsítására a terápiát biztonságosabbá tevő, új típusú Brilliance Big Bore CT szimulátort a Sugárterápia Tanszéken. A betegbarát ellátás részeként alakítottuk ki a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán a biztonságos környezetben is az otthon melegét adó négy, egyágyas szülőszobát. A mozgásszervi megbetegedések korai felismerését, a kezelés sikerességének mérését és terápiás beavatkozások lehetőségét teremti meg az a felsőkategóriás ultrahang berendezés, melyet a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. adományozott a Reumatológiai Tanszéknek. Hazánk e kiemelkedő szellemi központja jelentős kutatási eredményekkel is büszkélkedhet. Nő az elnyert uniós kutatási projektek, valamint a külföldi felsőoktatási intézményekkel, kutatóhelyekkel kötött együttműködési megállapodások száma. Az oktatók kétharmada tudományos fokozattal rendelkezik, 9 professzor a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Karainkon közel 6900 diák tanul, 3337 az Általános Orvostudományi Karon, 648 a Fogorvostudományi Karon, 467 a Gyógyszerésztudományi Karon, 744 a Népegészségügyi Karon, 1700 az Egészségügyi Karon. Intézményünk kiemelkedő szerepet tölt be a régió és az ország szakemberekkel történő ellátásában és magas szintű továbbképzésében is. A szakképzésben résztvevők összlétszáma megközelítette az 1000-et. A DE OEC és a régió egészségügyi intézményei közel 800 továbbképző tanfolyamot szerveztek. Az országban elsők között kialakított, átfogó tehetséggondozó program sikeresen működik, hallgatóink mind hazai, mind nemzetközi megmérettetéseken jelentős eredményeket érnek el. Az állandó megújulás közepette gondot fordítunk a múlt emlékeinek megismerésére és méltó megőrzésére is. A vezető professzoraink életrajzát feldolgozó sorozatnak már közel harminc kötete jelent meg. Létrehoztuk az orvos- és egészségtudományok debreceni kötődésű személyiségeinek szoborparkját. Felújítottuk a Kenézy Villát, ahol tudományos konferenciaközpont és orvostörténeti gyűjtőhely kapott helyet. Kiemelt figyelmet fordítunk a folyamatos párbeszédre a nyilvánossággal és a partnerekkel. Egészségcentrum magazint adunk ki, Látogatóközpontot működtetünk. Rendszeresen tájékoztatókat adunk és ismeretterjesztő adásokat szervezünk a helyi és az országos médiában. A betegségek figyelemfelkeltő világnapját felhasználjuk betegséginformációs, életmód tanácsadásra, szűrőprogramok népszerűsítésére. Honlapunkon széleskörű tájékoztatást adunk az érdeklődők számára. A Centrumban az Egészség év színei gondolat jegyében megtartott VII. Kapcsolat Napja ismét hozzájárult az együttműködési közösségeink erősítéséhez. A Napot a hagyományos DE OEC Bál zárta. A VIII. Kapcsolat Napja a DE OEC-ben február 16. Várjuk jelentkezését, programajánlatát. A Nap központi rendezvényén a Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt alprojektvezetői bemutatták, hogy a fejlesztés megvalósítása milyen változást eredményezett a betegek és a munkatársak számára. A Centrumban az Egészség év színei gondolat jegyében a Kapcsolat Napja az idén csatlakozott a Debreceni Egyetem 100 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségsorozathoz. A nagyszabású fejlesztést az In Vitro Diagnosztikai Központban Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás miniszter, Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetője és Kósa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere adta át február 21. Dr. Paragh György egyetemi tanár centrumelnök 2 3

3 A résztvevők megtekintették az új In Vitro Diagnosztikai Központot és a Sürgőségi ellátás fejlesztése, központi intenzív, felnőtt és gyermek onkohaematológiai, belgyógyászati tömb fejlesztést. A Gyermekgyógyászati Intézet rendezvényén a résztvevőknek bemutatták a Gyermekintenzív ellátás fejlesztését. A Fogorvostudományi Kar vendégei megismerhették a II. sz projektelem keretében megvalósult Centralizált gyermekellátás: gyermekfogászat, fogszabályozás és fogyatékos gyermekek fogászati ellátása, integrált gyermek fej- nyaksebészeti maxillofaciális ellátás fejlesztést. A szakemberek vezetésével a sajtó munkatársai is megismerhették a Transzplantáció fejlesztése: vesetranszplantációs műtők kialakítása projektelem keretében elkészült műtőket. A Pathológiai és Igazságügyi Intézet tömbösítéséről dr. Méhes Gábor egyetemi docens, projektelem koordinátor számolt be. A Bőrgyógyászati Klinika szakmai partnerei a III sz. projektelem, Súlyos égési sérültek kezelése infrastrukturális hátterét tekintették meg. 4 5

4 A WHO Társadalmi Sebezhetőség és Egészség Együttműködési Központjának nevezte ki az Egészségügyi Világszervezet a Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézetét. Jakab Zsuzsanna, a WHO Európai Regionális Iroda regionális igazgatója Egészség a jövő Európájában: Health 2020 címmel előadást tartott a Nap központi programján a következő évtized egészségügyi programjáról, és átadta a WHO Együttműködési Központ létesítési dokumentumát Dr. Ádány Róza egyetemi tanárnak, a Népegészségügyi Kar dékánjának. Megtartották a Gyakorlati kompetenciák elsajátítását szolgáló, szimulációs modelleken alapuló, interaktív audiovizuális eszközökkel támogatott oktatási tananyagok fejlesztése az orvosképzésben című TÁMOP A/1-11/ pályázat nyitórendezvényét. Bemutatkozott az Orvosi Laboratóriumi Képalkotó Diagnosztika Tanszék a TIOP pályázatban történt rekonstrukció tükrében ben fiatal kutatók tudományos tevékenységét segítette dollárral a Basic Medical Campus Korea Research Fund. A támogatási programot az idén dolláros alapítvánnyal egészítette ki Sung- Hun Ham professzor, a Basic Medical Campus Korea igazgatója. A Senior Research Fund a 35 éven felüli, tapasztalt kutatóknak nyújt támogatást. A Medicor Kéziműszer Zrt. támogatói programja keretében az idén 554 első éves hallgatónak biztosította az összesen 5 millió Ft értékű kéziműszer készletet. Az első készletet Hamar Attila, a Hallgatói Önkormányzat elnöke vette át a hallgatók nevében Nagy Péter vezérigazgatótól a Centrumelnöki Fogadáson. III. Interregionális magyar-román találkozóra került sor a Nagyváradi Egyetem Sugárterápiája és a DE OEC Sugárterápia Tanszék közös HURO 0802/010 projekt kezdeti eredményeinek megbeszélésére. Hungary-Romania Cross-Border Co-operation Programme A Nap során tanácskoztak a DE OEC gazdasági partnerei. Dr. Paragh György egyetemi tanár, centrumelnök az adományt a Kapcsolat Napi Bálban vette át. 6 7

5 A Hallgatói Önkormányzat DE OEC a hallgatók centruma címmel rendezett hallgatói fórumot. A Szülész-Nőgyógyász Főorvosok Regionális Értekezletén a szakemberek értékelték az elmúlt év betegellátásáról szóló statisztikai adatokat, a progresszív betegellátás helyzetét. Agyhalál-diagnosztika és donorellátás képzőtanfolyamot tartott az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék. Tudományos Ülést tartott az Orvostörténeti Társaság. A Sebészeti Műtéttani Tanszéken az érdeklődők megismerhették Veres Jánosnak, a Veres tű feltalálójának a Debreceni Egyetemhez és Debrecenhez kapcsolódó dokumentumait. Az Oktatókórházak Vezetőinek Fórumán az akkreditált gyakorló-, képzőhelyek vezetői, képviselői a DE OEC vezetésével értékelték az elmúlt év tapasztalatait. A Nemzetközi Oktatási Központ a 25 éves idegennyelvű orvosképzés rendezvényeit előkészítő Alumni találkozót tartott. A reumatológia újdonságait ismerhették meg a Reuma Nap résztvevői. 8 9

6 Bemutatkozott az újonnan alakult Neuropathológiai Tanszék. A tudományos publikációk etikája program a nagysikerű kerekasztal megbeszélések folytatása, mely az idén kibővült az impaktfaktoros magyar orvosi folyóiratok bemutatkozásával. Tanácskoztak az Észak-Alföldi Régió Tüdőgyógyász Főorvosai. Aktuális egészségpolitikai változások a gyógyszerügy területén címmel tartott fórumot a Gyógyszerésztudományi Kar. Az Idegennyelvi Lektorátus munkatársai megvitatták az újszerű törekvéseket a szaknyelvoktatásban és a szakfordító képzésben. Fogyatékossággal élők nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatása - Work for all címmel nemzetközi konferenciát tartott az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék. Ülésezett a Bálint-csoport a 10 éves HuMánia Pályaszocializációs műhely szervezésében. A Debreceni Akadémiai Bizottság Immunológiai Munkabizottságának Allergológiai Ülésén a gyógyszer- és ételallergiákkal kapcsolatos ismereteket osztották meg a szakemberek

7 A Kapcsolat Napja valamennyi vendége találkozott a Centrumelnöki Fogadáson, melyhez méltó hátteret biztosítottak Zajác Tamás, Holló László díjas bőrműves iparművész alkotásai. A 100 év színei a Nap során audiovizuális kiállításokon jelentek meg: Emlékek méltó ápolása a DE OEC-ben; Pillanatképek a DE OEC múltjából; A Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt képekben; DE OEC a Medicor Kéziműszer Zrt. támogatási programjában; Web-rendszerek a DE OEC-ben; Hogyan készülnek az orvosi műszerek; Professzori Klub a DE OEC-ben; Pezsgő hallgatói élet címmel. 12

8 TÁMOGATÓINK Kapcsolat Napja DE OEC 2012 Kiadta a DE OEC Stratégiai Igazgatóság Felelős kiadó: Dr. Paragh György centrumelnök Szerkesztette: Dr. Fuxreiter Margit stratégiai igazgatóhelyettes Telefon: fax:

9 A sikeres nap kellemes társasági programmal, a VII. DE OEC Bállal zárult.

Kapcsolat Napja DEOEC

Kapcsolat Napja DEOEC Kapcsolat Napja DEOEC 2011 Partnerség a Jövőért A VI. Kapcsolat Napját a Partnerség a Jövőért - gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. A kapcsolatépítés,

Részletesebben

PÁLYÁZATOK HÍDJÁN - ÁLOMTÓL A MEGVALÓSULÁSIG DR. PARAGH GYÖRGY

PÁLYÁZATOK HÍDJÁN - ÁLOMTÓL A MEGVALÓSULÁSIG DR. PARAGH GYÖRGY PÁLYÁZATOK HÍDJÁN - ÁLOMTÓL A MEGVALÓSULÁSIG DR. PARAGH GYÖRGY egyetemi tanár, centrumelnök DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM 2010. 02.20. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi

Részletesebben

Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt (DEK FP) TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0002

Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt (DEK FP) TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0002 Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt (DEK FP) TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0002 53 2 Kiadta a DE OEC Stratégiai Igazgatóság Felelős kiadó: Dr. Bíró Klára stratégiai igazgató Szerkesztette: Dr. Fuxreiter

Részletesebben

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Esetszám ~100.000 fekvőbeteg/év ~1.200.000 járóbeteg/év Általános Orvostudományi Kar Fogorvostudományi Kar Gyógyszerésztudományi Kar Népegészségügyi Kar Egészségügyi Kar ÁOK 3234 FOK 604 GYTK 460 NK 688

Részletesebben

Kapcsolat Napja a DEOEC-ben 2011. február 19.

Kapcsolat Napja a DEOEC-ben 2011. február 19. Kapcsolat Napja a DEOEC-ben 2011. február 19. Rendezvény Rendező Idő Helyszín KÖZPONTI PROGRAMOK Partnerség a Jövőért Centrumelnöki Fogadás Gazdasági igazgatói partnertalálkozó A debreceni titok A Magyar

Részletesebben

Pályázatok hídján álomtól a megvalósulásig

Pályázatok hídján álomtól a megvalósulásig 19 20 Pályázatok hídján álomtól a megvalósulásig Az V. Kapcsolat Napját a Pályázatok hídján álomtól a megvalósulásig gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma.

Részletesebben

Elkészült Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt.

Elkészült Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt. Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt (DEK-FP) TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0002 Elkészült Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt. Megvalósítási költség: 11.793.958.243 Ft Az Európai Unió és

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGY LEHETŐSÉGEI

AZ EGÉSZSÉGÜGY LEHETŐSÉGEI AZ EGÉSZSÉGÜGY LEHETŐSÉGEI A BETEGEK ÉRDEKÉBEN 90 ÉV TAPASZTALATÁVAL E napon a kapcsolatépítés, kapcsolattartás jegyében ismét találkoztak az orvos- és egészségtudományi szakma, a gazdasági szféra, a hazai

Részletesebben

ÉVES AZ ORVOSKÉPZÉS DEBRECENBEN

ÉVES AZ ORVOSKÉPZÉS DEBRECENBEN 90 ÉVES AZ ORVOSKÉPZÉS DEBRECENBEN A IV. Kapcsolat Napját a 90 éves az orvosképzés Debrecenben gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. E napon, immár hagyományosan

Részletesebben

M ÉLTÓ EMLÉK A MÚLTNAK,

M ÉLTÓ EMLÉK A MÚLTNAK, M ÉLTÓ EMLÉK A MÚLTNAK, HAGYOMÁNY A JÖVŐNEK: e gondolat jegyében született meg a 2006. február 18-án megrendezett Kapcsolat Napja, és az azt követő hagyományteremtő szándékkal életre hívott I. DEOEC Bál.

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Központi telefonszámai: 52/411-600, 489-400 Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő Aneszteziológiai

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül)

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül) A Kórház története Székesfehérváron II. Géza (1141-1161) uralkodása alatt a johannita rend alapított a város első kórházát (xenodochiumot). 1865 decemberében kezdte meg működését 32 ággyal az első vármegyei

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és fejlesztésben

Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és fejlesztésben Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és fejlesztésben A konferencia célja: 2001. június. 7-8. Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen,

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve)

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) 2011. március 31. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr

Részletesebben

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató A HM ÁEK pótlékra jogosító ei és a pótlék mértéke a Magasabb vezető főigazgató helyettes igazgató ápolási igazgató Vezető hivatalvezető rendelőintézet igazgató intézetvezető rendelőintézet igazgató helyettes

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról 2013. EüK. 17. szám közlemény 2 (hatályos: 2013.11.28 - ) A tanfolyamokra történő jelentkezés

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Batthyány-Strattmann László díjban részesült kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Dr. Bazsó György Garadna község háziorvos Dr. Bazsó Péter Prügy község háziorvosa Prof. Dr. Falkay György a Szegedi

Részletesebben

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bemutatkozása 2011. április 9. Készítette: Csordás Adrienn Turbók Adrienn Az intézmény alapításának éve: 1749. Az alapító neve: Győr Város Tanácsa A korábban Szentháromság

Részletesebben

T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N

T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N N E M Z E T K Ö Z I S Z Ü L É S Z E T I U L T R A H A N G T O V Á B B K É P Z Ő T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N A Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság megalakulása óta törekszik a

Részletesebben

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában Dr. Szabó Szilvia (PhD.) főiskolai docens, ZSKF elnökségi tag, HSZOSZ Humán Szakemberek Országos Szövetsége

Részletesebben

I. JÁRÓBETEG ELÉGEDETTSÉG

I. JÁRÓBETEG ELÉGEDETTSÉG ÖSSZEFOGLALÓ A DE OEC 2011. ÉVI JÁRÓ- ÉS FEKVŐBETEG ELÉGEDETTSÉGI VIZSGÁLATAINAK EREDMÉNYEIRŐL A minőségirányítási rendszer működtetése során folyamatosan követjük a betegek egészségügyi ellátással és

Részletesebben

2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től. Központi telephely

2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től. Központi telephely 2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től Központi telephely Aktiv fekvőbeteg ellátás 0100 050210101 I. Belgyógyászat Kardiológiai

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM. Budapest

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM. Budapest TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM Budapest AZ EGYETEM TÖRTÉNETE A Semmelweis Egyetem története 1769-ben kezdõdött, amikor Mária Terézia orvosi karral egészítette ki a Pázmány Péter esztergomi érsek

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

Uniós támogatással újul meg intézetünk

Uniós támogatással újul meg intézetünk Uniós támogatással újul meg intézetünk A fejlesztés megalapozása A daganatos betegség megelőzése és a betegek ellátása napjaink egyik központi egészségügyi kérdése világszerte. A daganatos betegek ellátása

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós törzsképzés ideje alatt kötelező 2015. II. 16-27. vagy 2015. III. 16-27. vagy

Részletesebben

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, szervező címe teljesítendő jellege minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós törzsképzés ideje alatt kötelező 2015. II.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati immunológia 6 hónap (Terv ) Budai Irgalmasrendi Kórház 1023 Budapest Frankel Leó út 438-8601 212-5378 Allergológiai és Immunológiai és Dr. Nékám Kristóf Rész 4 hónap 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15.

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: 31. Vioforterápiás simpozium Szervező: Med & Life Studium Kft.; OSEI Helyszín: Budapest Időpont: 9/16/2006-9/16/2006

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. június 15-én minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. június 15-én minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. június 15-én minősített rendezvények Címe: Hazamentem a PIC-ből II. Kongresszus Szervező: New Instant Bt. Helyszín: Budapest Időpont: 2/10/2007-2/10/2007

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2011. I. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2011. I. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2011. I. félévére meghirdetett kötelezı okról Hatályosság: 2010.11.16 - A okra történı jelentkezés határideje: 1 hónap a kezdete elıtt! Szakma

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Partnerség a Jövőért

Partnerség a Jövőért Partnerség a Jövőért VI. Kapcsolat Napja és Bál a DEOEC-ben 2011. február 19. SAJTÓKÖZLEMÉNY - MELLÉKLET Paragh György egyetemi tanár, centrumelnök: A VI. Kapcsolat Napját a Partnerség a Jövőért - gondolat

Részletesebben

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és

Részletesebben

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai Az egészségügyi miniszter 33/1981. (Eü.K. 21.) EüM számú utasítása az anaesthesiológiai és intenzív betegellátó osztályok, az égési sérülteket ellátó

Részletesebben

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM. Budapest

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM. Budapest TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM Budapest AZ EGYETEM TÖRTÉNETE A Semmelweis Egyetem története 1769-ben kezdõdött, amikor Mária Terézia orvosi karral egészítette ki a Pázmány Péter esztergomi érsek

Részletesebben

Szakdolgozók folyamatos szakmai fejlıdésének lehetısége szervezési és ellenırzési tapasztalatok tükrében

Szakdolgozók folyamatos szakmai fejlıdésének lehetısége szervezési és ellenırzési tapasztalatok tükrében Szakdolgozók folyamatos szakmai fejlıdésének lehetısége szervezési és ellenırzési tapasztalatok tükrében Dr. Balogh Zoltán Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet Konferenciája Szakdolgozói továbbképzések

Részletesebben

Markusovszky Lajosemlékülés

Markusovszky Lajosemlékülés Markusovszky Lajosemlékülés 2015. május 6. TÁMOGATÓ: Bokor Attila dr., Brubel Réka dr., Lukovich Péter dr., Rigó János Jr. dr.: Mélyen infiltráló colorectalis endometriosis miatt végzett multidiszciplináris

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ I. A szekció adatai Beszámolás időszaka Neve 2013. év Ápolási Szekció Szekció tisztség megnevezése Elnök Postacíme Email címe Kontaktszemély neve,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények Cím: Merre tart a radiológia? Szervező: Fejér Megyei Szent György Kórház Magyar Radiológusok Társasága Helye:

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bőrgyógyászati gyakorlat 1 hét (Terv1) Onkodermatológiai Osztály Dr. Liszkay Gabriella 1 hét 1 fő 2011.07.01. - 2015.07.01. Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Dr. Kárpáti Sarolta 1 hét 5 fő 2012.09.01.

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN 2014. május 15. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A Debreceni Egyetem Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides

Részletesebben

5. Közbeszerzési eljárások ismertetése

5. Közbeszerzési eljárások ismertetése 5. Közbeszerzési eljárások ismertetése Folyamatban lévő eljárások bemutatása sorszám 1. 2. Az Országos Onkológiai Intézet részére izotópok beszerzése a 2010. évre. Kutatási gép-műszerek beszerzése és üzembe

Részletesebben

Gyermek alapellátás, házi gyermekirvostan, ifjúsági és honvéd és katasztrófa orvostan. iskolaorvoslás, védőnő

Gyermek alapellátás, házi gyermekirvostan, ifjúsági és honvéd és katasztrófa orvostan. iskolaorvoslás, védőnő 2011. április 12. kedd Tanácsterem I. Tanácsterem II. 09.00-10.00 Prof. Sótonyi 08.30-09.30 Dr. Balogh Aneszteziológia és intenzív terápia Háziorvostan Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás

Részletesebben

Nem 01 Belgyógyászat általános belgyógyászat 0100 77 77. Nem 01 Belgyógyászat csontvelő transzplantáció 0112 3 3. angiológia, phlebológia, lymphológia

Nem 01 Belgyógyászat általános belgyógyászat 0100 77 77. Nem 01 Belgyógyászat csontvelő transzplantáció 0112 3 3. angiológia, phlebológia, lymphológia Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok 201 12.23. Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 201 0 01-től nyilvántartott A változás utáni

Részletesebben

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet és a Debreceni

Részletesebben

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai

Részletesebben

PTE ETK Kaposvári Képzési Központ Könyvtárának. folyóirat-állománya

PTE ETK Kaposvári Képzési Központ Könyvtárának. folyóirat-állománya PTE ETK Kaposvári Képzési Központ Könyvtárának folyóirat-állománya Folyóirat neve Elérhetősége Acta chimica Academiae Scientiarum Hungaricae 1957-1962, 1973-1982 folytatása Acta chimica Hungarica Tart.j.:

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz 2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét szakorvosi

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM. Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Több mint tízmilliárdos fejlesztésekkel korszerűsödik a betegellátás Debrecenben

DEBRECENI EGYETEM. Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Több mint tízmilliárdos fejlesztésekkel korszerűsödik a betegellátás Debrecenben Orvos- és Egészségtudományi Centrum Sajtóközlemény Debrecen, 2010. február 11. Több mint tízmilliárdos fejlesztésekkel korszerűsödik a betegellátás Debrecenben Pályázatok hídján - álomtól a megvalósulásig:

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 136/2010. MELLÉKLETEK: -0 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat támogató nyilatkozata Mohács Város Önkormányzata

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Általános Orvostudományi Kar Cím: SZTE ÁOK Dékáni Hivatal 6720

Részletesebben

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh.

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÓRHÁZAK ÉS EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ SZERZŐDÉSES STRUKTÚRÁJA 2014.11.01-TŐL Aktív fekvőbeteg-ellátás megnevezése Külső kó Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0100 belgyógyászat

Részletesebben

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy magadban. Az egészség a megelőzéssel és a korszerű diagnosztikával

Részletesebben

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Debreceni Egyetem Egészségtud Centrum Általános Orvostud Kar az ÁOK dékánja Dr. Csernoch László egyetemi tanár Az Általános Orvostud Kar széles képzési kínálattal várja a jelentkezőket. A legnagyobb hagyománnyal

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám elmélet Héti óraszám gyakorlat Vizsgaforma Kredit

Részletesebben

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ, SZOLNOK Gyakorlat Igen Nem Fő Intézmény/osztály/részleg

Részletesebben

Tájékoztató az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésről

Tájékoztató az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésről Tájékoztató az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésről 2013 A szakképzés munkavégzésre irányuló jogviszonyban eltöltött, meghatározott időtartamú törzsképzési és szakgyakorlati időből áll. (A jelölt

Részletesebben

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése

Részletesebben

M E G H Í V Ó XII. OBAT

M E G H Í V Ó XII. OBAT Gróf Tisza István Kórház Berettyóújfalu Pathologiai Osztály Osztályvezető főorvos: Dr. Dombi Imre 4100 Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 1. Tel.: 06/54/507-534, Fax: 06/54/507-551 e-mail: pathologia@berettyokorhaz.hu

Részletesebben

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia

Részletesebben

A bajai főiskola jövőképe

A bajai főiskola jövőképe A régió felsőoktatásának jelene és jövője konferencia A bajai főiskola jövőképe Melicz Zoltán Eötvös József Főiskola, Baja A bajai főiskola Két karú intézmény Neveléstudományi Kar (1870-ben alapított,

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosítására (szükség esetén)

2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosítására (szükség esetén) Melléklet a 200/2015. (VI.26.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2015. szeptember 25. NAPIREND 1. Elnöki jelentés 2. Javaslat a Heves Megyei

Részletesebben

A külső feltárású melléküreg műtétek helye és jelentősége napjainkban

A külső feltárású melléküreg műtétek helye és jelentősége napjainkban A tanfolyam címe: A külső feltárású melléküreg műtétek helye és jelentősége napjainkban Célcsoport: Fiatal fül-orr-gégész, szájsebész szakorvosok és szakorvos jelöltek részére ajánlott tanfolyam. A tanfolyam

Részletesebben

VIZSGANAPTÁR. rendeletben meghatározott szakmegnevezés használatára lesznek jogosultak.

VIZSGANAPTÁR. rendeletben meghatározott szakmegnevezés használatára lesznek jogosultak. Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Azon jelöltek esetében, akik 2012. szeptember 15. napja előtt kezdték meg

Részletesebben

Tájékoztató a szakorvosképzési rendszerrıl Dr. Werlingné Forrai Márta képzési szakértı, igazgató-helyettes

Tájékoztató a szakorvosképzési rendszerrıl Dr. Werlingné Forrai Márta képzési szakértı, igazgató-helyettes Tájékoztató a szakorvosképzési rendszerrıl Dr. Werlingné Forrai Márta képzési szakértı, igazgató-helyettes PTE ÁOK Szak- és Továbbképzı Igazgatóság 2009. március 3. Amirıl szó lesz Szakképzés alapelve

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2013. I. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2013. I. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2013. I. félévére meghirdetett kötelezı okról A okra történı jelentkezés határideje: 1 hónap a kezdete elıtt! 2012. EüK. 20. szám közlemény

Részletesebben

I. nap 9.00-10.00 REGISZTRÁLÁS 10.00 MEGNYITÓ: Prof Paragh György, a DE OEC elnöke

I. nap 9.00-10.00 REGISZTRÁLÁS 10.00 MEGNYITÓ: Prof Paragh György, a DE OEC elnöke , DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2010. SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN KONFERENCIA ÉS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM 1 JAVASLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGFEJLESZTÉS STRATÉGIÁJÁNAK

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V Védőnő szakos hallgatóknak, GY Gyógytornász szakos hallgatóknak,

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum ismeretterjesztő lapja IX. évfolyam 1. szám 2012. tavasz Ingyenes kiadvány

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum ismeretterjesztő lapja IX. évfolyam 1. szám 2012. tavasz Ingyenes kiadvány A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum ismeretterjesztő lapja IX. évfolyam 1. szám 2012. tavasz Ingyenes kiadvány A TARTALOMBÓL: Centrumban az egészség 100 év színei Elkészült a Debreceni

Részletesebben

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései továbbképző tanfolyam k40 r e d i t p o n t Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2012. november

Részletesebben

Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter

Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter Magyar Orvostudományi Napok 2013. november 6 8 Hotel Novotel Budapest (Alkotás utca 63 67) Rendező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Programtervezet 2013. november 6. 10.00 Megnyitó

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00 Család és Nővédelem aktuális kérdései Uzsoki utcai Kórház,, Uzsoki u. 29-41 2015 április 24. 12 00 Szeretettel köszöntöm Önöket a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság Szimpoziumán! A tavasz megérkeztével

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V Védőnő szakos hallgatóknak, GY Gyógytornász szakos hallgatóknak,

Részletesebben