Kapcsolat Napja DEOEC

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kapcsolat Napja DEOEC"

Átírás

1 Kapcsolat Napja DEOEC 2011

2

3 Partnerség a Jövőért A VI. Kapcsolat Napját a Partnerség a Jövőért - gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. A kapcsolatépítés, kapcsolattartás hagyományos fórumán az orvos- és egészségtudományi szakma, a gazdasági szféra, a hazai politikai, a nemzetközi tudományos és kulturális élet, valamint a média képviselői ismét találkoztak. A évi Kapcsolat Napján partnereinkkel és a nyilvánossággal megosztottuk jövőformáló elképzeléseinket, és bemutattuk a fiatal generáció támogatására irányuló tevékenységünket, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél több partnerünket nyerjük meg e nemes célnak. Intézményünk a társadalom számára jól képzett, nyitott, széles látókörű szakembereket biztosít. Hagyományosan kiemelt figyelmet fordítunk a színvonalas oktatásra, a tehetséggondozásra és a hallgatói jólétre. Az oktatók kétharmada tudományos fokozattal rendelkezik, 9 professzor a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Diákjaink mind hazai, mind nemzetközi megmérettetéseken jelentős eredményeket érnek el: 133 egyetem 1400 diákja vett részt az USA-ban rendezett rangos nemzetközi versenyen, melyen a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet fiatal kutató csapata Gold Medal Award díjat szerzett. Tehetséggondozó programunk keretében az érdeklődőket már középiskolásként megismertetjük a kutatómunka rejtelmeivel. Kilenc doktori iskolánk az elméleti és klinikai orvostudományok, egészségtudományok, valamint gyógyszertudományok területén működik 268 PhD-hallgatóval. A már tudományos fokozattal rendelkező fiatalokat a belső Mecenatúra pályázati rendszer hatékonyan segíti együttműködések kialakításában és a nemzetközi pályázati rendszerekbe való bekapcsolódásban. A nemzetközi egyetemi élet aktív részeseként hallgatóink jeles külföldi egyetemek képzési programjában vehetnek részt, ugyanakkor külföldi diákok is bepillantást nyerhetnek itt a hazai egészségügyi oktatás és kutatás világába. Hallgatóbarát Oktatási Központot hoztunk létre csodálatos erdei környezetben, Debrecen egyik legszebb helyén az ban épült I. sz. Kollégium felújított, korszerűsített épületében. Tevékenységünk eredményességét jelzi, hogy képzéseink egyre népszerűbbek: a hallgatói létszám mind a magyar, mind pedig az angol nyelvű oktatásban folyamatosan nő. Karainkon közel 6700 diák tanul, 3234 az Általános Orvostudományi Karon, 604 a Fogorvostudományi Karon, 460 a Gyógyszerésztudományi Karon, 688 a Népegészségügyi Karon, 1700 az Egészségügyi Karon. Az angol nyelvű képzésekben közel 2000 külföldi hallgató vesz részt. A szakképzésben résztvevők összlétszáma is meghaladja az 1000-et. Az elmúlt évben a régióban több mint 500 továbbképző tanfolyamot a DE OEC szervezett. A hallgatók számával párhuzamosan növeljük a kollégiumi férőhelyek számát is, összhangban az oktatási koncepciónkba szervesen illeszkedő kollégium-felújítási, - bővítési programmal. Folyamatban van az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az Elméleti Négyszög rekonstrukciója 1,705 milliárd Ft-os beruházással. Több más pályázat is, így a Fantom Szimulációs Központ létrehozása (106,283 millió Ft), a Hallgatói szolgáltatások idegen nyelvű adaptációja (43,012 millió Ft), a Tananyagfejlesztés: E-learning kialakítása, Orvosi biotechnológiai mesterképzés, orvoslaboratóriumi és képalkotó diagnosztikai mesterképzés, angol nyelvű képzés fejlesztése (224,843 millió Ft) a színvonalas képzést szolgálja.

4 Az igényes oktatás biztos hátterét a korszerű betegellátás és a nemzetközi elismertségű kutatás adja. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv legnagyobb egészségügyi beruházása, az Auguszta program keretében a legmagasabb szintű, teljes körű ellátást nyújtjuk a régió szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegeinek. Hazánkban egyedülálló a Gamma Sugársebészeti Központ, a Debreceni PET program keretében megvalósult Nukleáris Medicina Központ, a Nemzetközi Referencia Centrumként működő Jeffrey Modell Centrum. A további dinamikus fejlődést az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt biztosítja. A 11.8 milliárd forintos egészségügyi fejlesztés során megépül az In Vitro Diagnosztikai Tömb. A DE OEC létrehozza a Központi sürgősségi, központi intenzív, felnőtt és gyermek onkohematológiai tömböt, centralizálja a belgyógyászati ellátást. Sor kerül a Bőrgyógyászati Klinika égési osztályának fejlesztésére, a Gyermekklinika gyermekgyógyászati intenzív központ létrehozására. További fejlesztéssel lehetővé válik a fogyatékos gyermekek fogászati ellátása, továbbá mind az egészséges mind a sérült kispáciensek fej-nyaksebészeti, arc-állcsont és szájsebészeti ellátása feltételei javulnak. A professzionális, modern fejlesztés részét képezi az élődonoros vesetranszplantáció lehetőségének megteremtése is. A Pathologiai és az Igazságügyi Orvostani Intézet centralizációja keretében új, korszerű, költséghatékony infrastruktúra jön létre. Hazánk e kiemelkedő szellemi központja jelentős kutatási eredményekkel is büszkélkedhet. Nő az elnyert európai uniós kutatási projektek, valamint a külföldi felsőoktatási intézményekkel, kutatóhelyekkel kötött együttműködési megállapodások száma. A kutató tevékenység a magyar népességet leginkább sújtó betegségek megismerését, gyógyítását célozza. Molekuláris Medicina Kutatóközpontunk az Európai Unió Kiválósági Központjaként működik, a Klinikai Genomika Központ a hazai humángenom kutatások vezető intézménye. Kiemelt figyelmet fordítunk a folyamatos párbeszédre a nyilvánossággal és a partnerekkel. Egészségcentrum magazint adunk ki, Látogatóközpontot működtetünk. Rendszeresen tájékoztatókat adunk és ismeretterjesztő adásokat szervezünk a helyi és az országos médiában. A betegségek figyelemfelkeltő világnapját felhasználjuk betegséginformációs, életmód tanácsadásra, szűrőprogramok népszerűsítésére. A legmodernebb információtechnológia vívmányait is felhasználva, honlapunkon széleskörű tájékoztatást adunk az érdeklődők számára. Az állandó megújulás közepette gondot fordítunk a múlt emlékeinek megismerésére és méltó megőrzésére is. Létrehoztuk az orvos- és egészségtudományok debreceni kötődésű személyiségeinek szoborparkját. Felújítottuk a Kenézy Villát, ahol tudományos konferenciaközpont és orvostörténeti gyűjtőhely kapott helyet. A Partnerség a Jövőért - gondolat jegyében megtartott VI. Kapcsolat Napja ismét hozzájárult az együttműködési közösségeink erősödéséhez, ezúttal a fiatal generáció érdekében. A VII. Kapcsolat Napja a DE OEC-ben február 18. Várjuk jelentkezését, programajánlatát február 21. Dr. Paragh György egyetemi tanár, centrumelnök Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum 2

5 A Partnerség a Jövőért - gondolat jegyében a Nap központi programján bemutattuk a fiatal generáció támogatására irányuló tevékenységünket. Örömmel hallgattuk azok beszámolóját, akik már eddig is sokat tettek a fiataljainkért. Előadást tartott Szabó László, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója a cég társadalmi szerepvállalásáról. Ham Sung Hun, igazgató, a Basic Medical Campus Korea képviseletében bejelentette, hogy dollárral alapítványt hozott létre a fiatal kutatók támogatására. Évente 5, harmincöt éven aluli kutató részesülhet az összegből, egyenként dollár értékben. Paróczai Margit, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatója bemutatta, hogy cége a természettudományos oktatás-képzés támogatójaként létrehozta a Talentum Alapítványt, hogy hozzájáruljon a 35 év alatti tehetséges fiatalok képzéséhez. 3

6 Nagy Péter, a Medicor Kéziműszer Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy cége hagyományteremtő kezdeményezésként, ebben az évben első alkalommal minden elsőéves orvos- és fogorvostanhallgatót megajándékoz egy, a gyakorlati oktatásban nélkülözhetetlen kéziműszer készlettel. Együttműködési megállapodást írt alá a DE OEC és a MOTESZ vezetője. A Nap során tanácskoztak a DE OEC gazdasági partnerei. 4

7 Örömmel fogadtuk a Magyar Egészség Kommunikácós Egyesület Egészségügyi Szakújságírói Szakbizottsága tagjait, akik közvetlen bepillantást nyerhettek a DE OEC oktató, kutató és betegellátó tevékenységébe. A korszerű oktatási lehetőségekről tárgyaltak a hallgatók az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Tanszékkel közös szervezésben, ahol a Centrum oktatási struktúrájába a közelmúltban bevezetett, illetve bevezetés előtt álló modern oktatási eszközök, módszerek kerültek fókuszba. A Neurológiai Klinikán a résztvevők áttekintették az eddigi eredményeket a nagyváradi kórházakkal közvetlen kapcsolatot biztosító e-health rendszerre vonatkozóan. 5

8 6 Második alkalommal került megrendezésre az Interregionális Magyar-Román Találkozó a Sugárterápia Tanszéken, amelynek témája a Nagyváradi Egyetem és a Tanszék együttműködése során benyújtott és elbírált pályázatok megbeszélése volt. Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen című TÁMOP pályázat rendezvényén a pályázati résztvevők áttekintették az eddigi tevékenységet, valamint a pályázat sikeres lezárásához még elvégzendő feladatokat. Az E-learning kialakítása a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában TÁMOP pályázat megbeszélésén is bemutatásra került a tananyagfejlesztő tevékenység, az eddigi tapasztalatok és a további feladatok.

9 A Tudományos Konferencia Központban rendezett poszterkiállításon a Kenézy Villa életét mutatták be. A Sebészeti Műtéttani Tanszéken a 60 éves hagyományra épülő műtéttani oktatás tárgyi dokumentumait állították ki, valamint a sebészeti varrógépek múzeumát nyitották meg. A Fizioterápiás Tanszéken oktatói fórumon vitatták meg a képzést segítő, klinikai-, kórházi gyakorlatvezető gyógytornászok részvételével az elmúlt év tapasztalatait a területi gyakorlatokról. 7

10 Az Őrjárat konferencián a prevenció, kuráció és a rehabilitáció témáit tárgyalták multidiszciplináris megközelítéssel. A Reuma Napon a Nap főtémájához kapcsolódóan a rezidensek felvillantották tapasztalataikat és a tehetséggondozás lehetőségeit. Bemutatták az Arthritis Alapítvány és a Betegklub tevékenységét is. Az Oktatókórházak Vezetőinek Fórumán az akkreditált gyakorló-, képzőhelyek vezetői, képviselői a DE OEC vezetésével értékelték az elmúlt évben bevezetett hallgatói évközi blokkgyakorlati rendszer tapasztalatait, és megbeszélték a megváltozott szakképzési rendszerrel kapcsolatos új feladatokat Az Egészségügyi Humán Tudományok Tanszék Etikai kérdések a medicinában ipari befolyás, új paternalizmus című bemutatkozó rendezvényén a humaniórák által előállított tudás fontosságát hangsúlyozták a medicina és az egészségügy számára. 8

11 A Kapcsolat Napján a régió bőrgyógyászai szakmai továbbképzésen vettek részt, melynek fő témája az STD megbetegedések megvitatása volt. Kerekasztal beszélgetésen osztották meg tapasztalataikat az Idegennyelvi Lektorátus munkatársai és szakmai partnereik a magyar és angol programban tanuló diákok nyelvoktatásáról, az egyetemi oktatók nyelvi továbbképzéséről. A Pathologiai Intézet munkatársai workshop keretében a telekonzultációs alternatívák rövid ismertetése után online kapcsolaton keresztül mikroszkópos esetmegbeszéléseket folytattak a debreceni Kenézy Kórház, a Pécsi Tudományegyetem, valamint az írországi Galway Egyetemi Klinika patológiai osztályainak bekapcsolásával. 9

12 A Kamerabarátok körének országos találkozóján a Nukleáris Medicina Intézet és a ScanoMed Kft. lehetőséget biztosított arra, hogy a hazai nukleáris medicina és radiológiai szakemberek első kézből kapjanak információt a napi munkájukban és tudományos kutatásaikban fontos eszközfejlesztésekről. A Szülész-Nőgyógyász Főorvosok Regionális Értekezletén az ikerrégió 22 szülészeti és nőgyógyászati osztályának főorvosai, valamint a klinika részlegvezető munkatársai értékelték az elmúlt év betegellátásáról szóló statisztikai adatokat, a progresszív betegellátás helyzetét. A tudományos publikációk etikája program a nagysikerű kerekasztal megbeszélések folytatása, melyen az idén is részt vettek a legismertebb egészségügyi kiadványok szerkesztői, kiadók igazgatói. 10

13 A Szívsebészeti Tanszék hazánkban elsőként szívsebészeti reanimációs tanfolyamot szervezett, ahol az Egyesült Királyságból meghívott előadók a szívműtéteket követően kialakuló akut életveszélyes állapotok megelőzését és kezelését oktatták előadások és szimulációs helyzetgyakorlatok formájában. Az Életminőség Nyíregyházán tudományos konferencián előadások hangzottak el a jövedelmi helyzetről, a foglalkoztatottság jellemzőiről, a városi rehabilitációról, az egészségi állapot megítéléséről, a tartós betegségekről. A Debreceni Akadémiai Bizottság Immunológiai Munkabizottságának Allergológiai Ülésén a mindennapi orvosi gyakorlatban a diagnosztikus, illetve terápiás nehézséget okozó eseteket közösen vitatták meg, valamint új diagnosztikus módszereket és kezelési protokollokat ismerhettek meg a szakemberek. A sclerosis multiplex újabb kezelési lehetőségeiről tartottak előadásokat közös tudományos ülésen a Neurológiai, az Idegsebészeti Klinika, az Országos Idegtudományi Intézet és az Intrathecalis Baclofen Munkacsoport szakemberei az Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék szervezésében. 11

14 Értekezletet tartottak a régió pulmonológiai intézményeinek vezetői. A szakemberek megvitatták a fogorvosképzés aktuális kérdéseit. Megismerkedhettek az érdeklődők a HuMánia pályaszocializációs műhely tevékenységével. 12

15 A FŐNIX-MED Zrt. újraélesztési bemutatót tartott, és gyakorlási lehetőséget biztosított a tanulni vágyóknak. Együttműködési megállapodást írtak alá a Fogorvostudományi Kar és az Ungvári Egyetem Szakképzési Kara között. Együttműködési szerződést kötött a Fogorvostudományi Kar és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Fogorvostudományi Szaka. A vendégek megtekinthették A magyar népegészségügy: múlt jelen jövő című poszterkiállítást. 13

16 A Debreceni Egyetem Tudás- és Technológia Transzfer Iroda információs standon mutatta be az aktualitásokat. A Kapcsolat Napja valamennyi vendége találkozott a centrumelnöki fogadáson, melyhez méltó hátteret biztosítottak Korbely István festőművész alkotásai. 14

17 A sikeres nap kellemes társasági programmal, a VI. DE OEC Bállal zárult. 15

18 Fotók: Nagy Sándor Bódi Sándor Nagy Gábor További információ: napja

19

20 TÁMOGATÓINK: Kiadta a DEOEC Stratégiai Igazgatóság Felelős kiadó: Dr. Paragh György centrumelnök Szerkesztette: Dr. Fuxreiter Margit stratégiai igazgatóhelyettes Telefon: fax: mfux@dote.hu

Kapcsolat Napja a DEOEC-ben 2011. február 19.

Kapcsolat Napja a DEOEC-ben 2011. február 19. Kapcsolat Napja a DEOEC-ben 2011. február 19. Rendezvény Rendező Idő Helyszín KÖZPONTI PROGRAMOK Partnerség a Jövőért Centrumelnöki Fogadás Gazdasági igazgatói partnertalálkozó A debreceni titok A Magyar

Részletesebben

Centrumban az Egészség 100 év színei

Centrumban az Egészség 100 év színei Centrumban az Egészség 100 év színei A VII. Kapcsolat Napját a Centrumban az Egészség - 100 év színei gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. A kapcsolatépítés,

Részletesebben

Pályázatok hídján álomtól a megvalósulásig

Pályázatok hídján álomtól a megvalósulásig 19 20 Pályázatok hídján álomtól a megvalósulásig Az V. Kapcsolat Napját a Pályázatok hídján álomtól a megvalósulásig gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma.

Részletesebben

M ÉLTÓ EMLÉK A MÚLTNAK,

M ÉLTÓ EMLÉK A MÚLTNAK, M ÉLTÓ EMLÉK A MÚLTNAK, HAGYOMÁNY A JÖVŐNEK: e gondolat jegyében született meg a 2006. február 18-án megrendezett Kapcsolat Napja, és az azt követő hagyományteremtő szándékkal életre hívott I. DEOEC Bál.

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGY LEHETŐSÉGEI

AZ EGÉSZSÉGÜGY LEHETŐSÉGEI AZ EGÉSZSÉGÜGY LEHETŐSÉGEI A BETEGEK ÉRDEKÉBEN 90 ÉV TAPASZTALATÁVAL E napon a kapcsolatépítés, kapcsolattartás jegyében ismét találkoztak az orvos- és egészségtudományi szakma, a gazdasági szféra, a hazai

Részletesebben

Partnerség a Jövőért

Partnerség a Jövőért Partnerség a Jövőért VI. Kapcsolat Napja és Bál a DEOEC-ben 2011. február 19. SAJTÓKÖZLEMÉNY - MELLÉKLET Paragh György egyetemi tanár, centrumelnök: A VI. Kapcsolat Napját a Partnerség a Jövőért - gondolat

Részletesebben

ÉVES AZ ORVOSKÉPZÉS DEBRECENBEN

ÉVES AZ ORVOSKÉPZÉS DEBRECENBEN 90 ÉVES AZ ORVOSKÉPZÉS DEBRECENBEN A IV. Kapcsolat Napját a 90 éves az orvosképzés Debrecenben gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. E napon, immár hagyományosan

Részletesebben

PÁLYÁZATOK HÍDJÁN - ÁLOMTÓL A MEGVALÓSULÁSIG DR. PARAGH GYÖRGY

PÁLYÁZATOK HÍDJÁN - ÁLOMTÓL A MEGVALÓSULÁSIG DR. PARAGH GYÖRGY PÁLYÁZATOK HÍDJÁN - ÁLOMTÓL A MEGVALÓSULÁSIG DR. PARAGH GYÖRGY egyetemi tanár, centrumelnök DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM 2010. 02.20. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi

Részletesebben

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Esetszám ~100.000 fekvőbeteg/év ~1.200.000 járóbeteg/év Általános Orvostudományi Kar Fogorvostudományi Kar Gyógyszerésztudományi Kar Népegészségügyi Kar Egészségügyi Kar ÁOK 3234 FOK 604 GYTK 460 NK 688

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt (DEK FP) TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0002

Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt (DEK FP) TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0002 Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt (DEK FP) TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0002 53 2 Kiadta a DE OEC Stratégiai Igazgatóság Felelős kiadó: Dr. Bíró Klára stratégiai igazgató Szerkesztette: Dr. Fuxreiter

Részletesebben

Kongresszus Marosvásárhelyen

Kongresszus Marosvásárhelyen Beszámoló az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály XXVI. tudományos üléséről. Tavaly tavasszal Kolozsvárott gyűltek össze a Romániában élő és az egészségügyben dolgozó magyar

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Központi telefonszámai: 52/411-600, 489-400 Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő Aneszteziológiai

Részletesebben

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése

Részletesebben

ÁPRILIS 27.

ÁPRILIS 27. IMMUNOLÓGIA NYÍLT NAP (D 2011. 2011. ÁPRILIS 27. 27. Média megjelenések 2011. április 26-tól (DEBRECEN EBRECEN) Nyomtatott média Egészségcentrum, 2011. nyár (következő szám) Elektronikus média DTV, Napszemle,

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25.

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Alapítványunk szervezésében került megrendezésre a daganatos gyermekek gyógyítását Segítő Szakemberek

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM. Budapest

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM. Budapest TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM Budapest AZ EGYETEM TÖRTÉNETE A Semmelweis Egyetem története 1769-ben kezdõdött, amikor Mária Terézia orvosi karral egészítette ki a Pázmány Péter esztergomi érsek

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények Cím: Merre tart a radiológia? Szervező: Fejér Megyei Szent György Kórház Magyar Radiológusok Társasága Helye:

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

SUGÁRTERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

SUGÁRTERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SUGÁRTERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SUGÁRTERÁPIA BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZ,

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel

Részletesebben

A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe

A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe Dr. Kullmann Lajos 1, Dr. VekerdyNagy Zsuzsanna 2, Dr. Dénes Zoltán 3,4, Dr. BenderTamás 5,6, Dr.

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról 2013. EüK. 17. szám közlemény 2 (hatályos: 2013.11.28 - ) A tanfolyamokra történő jelentkezés

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZTGRADUÁLIS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Aneszteziológia- és Intenzív Terápiás Intézet, Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar

Részletesebben

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló NTP-HHTDK-17-0049 Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló Ebben a periódusban folytatódott a tehetséggondozás tudományos diákköri

Részletesebben

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában Dr. Szabó Szilvia (PhD.) főiskolai docens, ZSKF elnökségi tag, HSZOSZ Humán Szakemberek Országos Szövetsége

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter

Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter Magyar Orvostudományi Napok 2013. november 6 8 Hotel Novotel Budapest (Alkotás utca 63 67) Rendező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Programtervezet 2013. november 6. 10.00 Megnyitó

Részletesebben

2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től. Központi telephely

2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től. Központi telephely 2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től Központi telephely Aktiv fekvőbeteg ellátás 0100 050210101 I. Belgyógyászat Kardiológiai

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Általános Orvostudományi Kar Cím: SZTE ÁOK Dékáni Hivatal 6720

Részletesebben

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül)

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül) A Kórház története Székesfehérváron II. Géza (1141-1161) uralkodása alatt a johannita rend alapított a város első kórházát (xenodochiumot). 1865 decemberében kezdte meg működését 32 ággyal az első vármegyei

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület Vezetői értekezlet Etikai Bizottság Közbeszerzési Bíráló Bizottság Szerkesztőbizottság

Részletesebben

Nyitókonferencia Az SZTE szerepe a projekt megvalósításában. Kovács Attila

Nyitókonferencia Az SZTE szerepe a projekt megvalósításában. Kovács Attila Ágazati felkészítés a hazai ELI projekttel összefüggő képzési és K+F feladatokra" Nyitókonferencia 2013. 07.17. Az SZTE szerepe a projekt megvalósításában Kovács Attila TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0005

Részletesebben

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

Kiválóság 2010 óta Kutatóegyetem minősítéssel rendelkezik

Kiválóság 2010 óta Kutatóegyetem minősítéssel rendelkezik E g y e t e m Miért a Semmelweis? Tradíció A Semmelweis Egyetem Magyarország legrégebbi, ma is működő orvosképző intézménye. Az egyetem története csaknem 250 éve, 1769-ben kezdődött, amikor Mária Terézia

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve)

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) 2011. március 31. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK

Részletesebben

Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és fejlesztésben

Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és fejlesztésben Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és fejlesztésben A konferencia célja: 2001. június. 7-8. Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen,

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM. Budapest

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM. Budapest TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ SEMMELWEIS EGYETEM Budapest AZ EGYETEM TÖRTÉNETE A Semmelweis Egyetem története 1769-ben kezdõdött, amikor Mária Terézia orvosi karral egészítette ki a Pázmány Péter esztergomi érsek

Részletesebben

Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés

Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások 2010. Ph.D fokozatszerzés Ph.D fokozatot szereztek: * 2010. január 27-én Dr. Ujhelyi Enikő sikeresen megvédte a Diagnosztikus vizsgálatok prediktív

Részletesebben

Elkészült Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt.

Elkészült Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt. Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt (DEK-FP) TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0002 Elkészült Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt. Megvalósítási költség: 11.793.958.243 Ft Az Európai Unió és

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM. Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Több mint tízmilliárdos fejlesztésekkel korszerűsödik a betegellátás Debrecenben

DEBRECENI EGYETEM. Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Több mint tízmilliárdos fejlesztésekkel korszerűsödik a betegellátás Debrecenben Orvos- és Egészségtudományi Centrum Sajtóközlemény Debrecen, 2010. február 11. Több mint tízmilliárdos fejlesztésekkel korszerűsödik a betegellátás Debrecenben Pályázatok hídján - álomtól a megvalósulásig:

Részletesebben

Felsőoktatási intézmények stratégiai tervezésének és megvalósításának intézményi környezete, a szervezeti kultúrák sajátosságai

Felsőoktatási intézmények stratégiai tervezésének és megvalósításának intézményi környezete, a szervezeti kultúrák sajátosságai Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Felsőoktatási intézmények stratégiai tervezésének és megvalósításának intézményi környezete, a szervezeti kultúrák sajátosságai Dr. Vilmányi

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020

Részletesebben

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató Feladat Felelős Határidő Megjegyzés A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terv a korábbi

Részletesebben

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós törzsképzés ideje alatt kötelező 2015. II. 16-27. vagy 2015. III. 16-27. vagy

Részletesebben

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2014-2015-ben meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, szervező címe teljesítendő jellege minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós törzsképzés ideje alatt kötelező 2015. II.

Részletesebben

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben Debrecen Megyei Jogú Város Meghívó A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október 13-14-én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét

Részletesebben

Tisztelt Pofesszor Asszony/Úr, Főorvos Asszony/Úr!

Tisztelt Pofesszor Asszony/Úr, Főorvos Asszony/Úr! Tisztelt Pofesszor Asszony/Úr, Főorvos Asszony/Úr! 2013. december 02-04-ig az Országos Onkológiai Intézetben megrendezésre kerül a PET-CT napjainkban c. tanfolyam. Helyszín: 19-es épület patológia előadó.

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött. 2011. március 2. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 1/2011-es számú határozatával elfogadta az Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére vonatkozó Szabályzat A Miskolci Egyetem Egészségügyi

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. június 15-én minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. június 15-én minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. június 15-én minősített rendezvények Címe: Hazamentem a PIC-ből II. Kongresszus Szervező: New Instant Bt. Helyszín: Budapest Időpont: 2/10/2007-2/10/2007

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI.

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI. 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1.1. számú melléklet (1. sz. organogram) Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szervezeti felépítése Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum ismeretterjesztő lapja VIII. évfolyam 1. szám 2011. tavasz Ingyenes kiadvány

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum ismeretterjesztő lapja VIII. évfolyam 1. szám 2011. tavasz Ingyenes kiadvány A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum ismeretterjesztő lapja VIII. évfolyam 1. szám 2011. tavasz Ingyenes kiadvány A TARTALOMBÓL: Kapcsolat napja Fejlesztésekkel az egyre korszerűbb betegellátásért

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2011. I. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2011. I. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2011. I. félévére meghirdetett kötelezı okról Hatályosság: 2010.11.16 - A okra történı jelentkezés határideje: 1 hónap a kezdete elıtt! Szakma

Részletesebben

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. március 29. Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. június 15. Szádeczky- Kardoss Elemér-díj A díjra a földtudományok területén tevékenykedő 40 év

Részletesebben

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és

Részletesebben

TÁMOP B.2-13/

TÁMOP B.2-13/ Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban A projekt támogatási összege: 493 405 276 Ft Megvalósítás időszaka: 2014. február 01. 2015. június 30. Kedvezményezett: Pécsi

Részletesebben

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL) FIGYELŐ - 2017. 11. 09. (66,67. OLDAL) Dubéczi Zoltán Kamasz Melinda Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TIOP-2.2.4/09/1 KÓDSZÁMÚ, STRUKTÚRAVÁLTOZTATÁST TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉS A FEKVŐBETEG-

Részletesebben

Az utasítás hatálya. Eljárás külföldi állampolgárok sürgősségi ellátása esetén

Az utasítás hatálya. Eljárás külföldi állampolgárok sürgősségi ellátása esetén 5./2009. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás a külföldi személyek, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot igazolni nem tudó belföldi személyek sürgősségi ellátásával kapcsolatos ügyintézés

Részletesebben

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd 1. sz. melléklet Sor- Építmény, helyiség, Tűzvesz. Osztály /m 2 / Összese n szám szabadtér megnevezése Címe: A B C D E 1. AOK Elméleti Tömb * Szigeti u. 259 3 3589 13584 9666 27128 12. 0 2. ÁOK Biofizika

Részletesebben

Juhos Krisztina. Ph.D. hallgató. Hôpital d Hautepierre, Strasbourg. Nouvelle Hôpital Civil, Strasbourg. Hôpital Civil, Strasbourg

Juhos Krisztina. Ph.D. hallgató. Hôpital d Hautepierre, Strasbourg. Nouvelle Hôpital Civil, Strasbourg. Hôpital Civil, Strasbourg Juhos Krisztina Cím: Magyarország, 3532 Miskolc, Újítók utca 9. Telefon: 06 70 431 51 81 Email: juhoskriszta89@gmail.com Neme: Nő Születési dátum: 1989. 12. 05. Állampolgárság: Magyar KERESETT MUNKAKÖR

Részletesebben

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Tanszékvezető: Prof. dr. Polgár Csaba, egyetemi tanár Tel.: +36-1-224-8690 E-mail: polgar@oncol.hu Web-site:

Részletesebben

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány Az Alapítvány célja, hogy a gyermekreumatológiai kórképekben szenvedő beteg gyermekek a gyógyításuk során a legmagasabb színvonalú ellátásban részesülhessenek. Mottónk

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet és a Debreceni

Részletesebben

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÉKÉS MEGYEI PÁNDY KÁLMÁN KÓRHÁZ, GYULA A 2007.09.30-től hatályos

Részletesebben

A Debreceni Egyetem makroregionális szerepköre, különös tekintettel a határon átnyúló kapcsolatokra

A Debreceni Egyetem makroregionális szerepköre, különös tekintettel a határon átnyúló kapcsolatokra Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, 2010. július 26 augusztus 1. A Debreceni Egyetem makroregionális szerepköre, különös tekintettel a határon átnyúló kapcsolatokra

Részletesebben

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok:

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: 2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 8 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Szállítási kód: 43 Óraszám: 3 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika

Részletesebben

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Tehetséggondozás gyakorlata konferencia Szolnok, 2013. május 30. Az NTP 2011-2012. évi cselekvési programjában támogatta: - a köznevelési

Részletesebben

NUKLEÁRIS MEDICINA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ

NUKLEÁRIS MEDICINA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

Tisza Klaszter Tudományos Együttműködés (Trans-Tisa Network)

Tisza Klaszter Tudományos Együttműködés (Trans-Tisa Network) Holtmedrek Tisza Klaszter Tudományos Együttműködés (Trans-Tisa Network) Nagy Sándor Alex Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszék http://hidrobiologia.unideb.hu Szolnok, 2011. március 30. Debreceni Egyetem

Részletesebben

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap Június 29. PÉCS PTE KK Reumatológiai és Immunológiai Klinika (Pécs, Akác u. 1.) A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Czirják László 9.00-10.00 Regisztráció, reggeli falatkák, üdítő, kávé 10.00-10.10 Megnyitó

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai SZAKMAI BESZÁMOLÓ A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai A "DOSz tudományos osztályok tehetséggondozó programjának" fő célkitűzése a magyar anyanyelvű

Részletesebben

A MODERN VÁROSOK PROGRAM KERETÉBEN MEGÚJUL A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK CAMPUSA.

A MODERN VÁROSOK PROGRAM KERETÉBEN MEGÚJUL A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK CAMPUSA. 2017. november 10-én írta alá a Pécsi Tudományegyetem és a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezetése azt a szerződést, melynek értelmében a cég megkezdheti a pécsi orvoskar új épületének tervezését, majd felépítését

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati immunológia 6 hónap (Terv ) Budai Irgalmasrendi Kórház 1023 Budapest Frankel Leó út 438-8601 212-5378 Allergológiai és Immunológiai és Dr. Nékám Kristóf Rész 4 hónap 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15.

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései továbbképző tanfolyam k40 r e d i t p o n t Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2012. november

Részletesebben

Projektmenedzsment: A projekt keretében kifejlesztett tananyagok:

Projektmenedzsment: A projekt keretében kifejlesztett tananyagok: Az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Analitikus alapszak interdiszciplináris digitális tartalomfejlesztése TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-211-16 Újabb sikeres pályázat a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi

Részletesebben

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció Benke Magdolna Egyetemisták a tanuló közösségekért. Gondolatok a Téli Népművelési Gyakorlatok tanulságairól.

Részletesebben

Műszaki Informatikai Kar Három Dimenzióban

Műszaki Informatikai Kar Három Dimenzióban Műszaki Informatikai Kar Három Dimenzióban Friedler Ferenc dékán Pannon Egyetem Szeged, 2007. október 26. Tartalom Egyetemi szervezetek néhány jellemzője Kar tevékenysége: K+F+O Kar mint oktatóhely Kar

Részletesebben

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu

Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu Eötvös József Főiskola Közgazdaság -tudomány Mérnöktudomány Neveléstudomány 2 Képzéstípusok Alapképzés (7 vagy 8 félév) Duális alapképzés

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TÁMOP 3.1.7. pályázat Referencia területünk: tehetséggondozás Jó gyakorlataink: Gólyanapi Filmszem Német nyelvi GÓLYANAP FILMSZEM A tehetséggondozással kapcsolatos

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bőrgyógyászati gyakorlat 1 hét (Terv1) Onkodermatológiai Osztály Dr. Liszkay Gabriella 1 hét 1 fő 2011.07.01. - 2015.07.01. Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Dr. Kárpáti Sarolta 1 hét 5 fő 2012.09.01.

Részletesebben

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52)

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52) 5. KÉPI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT 5.A. Képi diagnosztika 5.E. Radiofarmakológia 5.3. Diagnosztikai képalkotó 5.4. Radio-farmakológiai szakasszisztens 5.5. Radio-farmakológiai szakasszisztens (egészségügyi

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben