Tisztelt Gazdatársak!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Gazdatársak!"

Átírás

1

2

3 Köszöntő Tisztelt Gazdatársak! A Gabonakutató 2014-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Intézetünket az eltelt évtizedek alatt a folyamatos fejlődés, a minőségi munka, valamint a fajták, hibridek kimagasló teljesítménye jellemezte, miközben mindvégig kiemelt figyelmet fordított a termelők igényeire és azok kiszolgálására. A változó piac, a kiélezett versenyhelyzet csak még nagyobb erőket mozgósít és ezzel lehetővé teszi azt, hogy megfeleljünk a 21. század új kihívásainak. A mezőgazdaságban szinte semmi nem kiszámítható. Erre tökéletes példa a év. Természetesen egy nemesítő nem adhat megoldást minden időjárási anomáliára, de egy jól megválasztott hibrid megfelelő agrotechnikával sokat enyhíthet a károkon. A évi katalógusunkban megpróbáljuk bemutatni a legfontosabb újdonságokat és technológiai fejlesztéseket, melyekkel megkönnyíthetjük a fajtaválasztást a tavaszi vetésekhez. Az elmúlt évekhez hasonlóan több, frissen elismert kukorica hibriddel bővül a kínálatunk. A FAO 200-as csoportban kínáljuk a GKT 270-es kukoricát, mely meghálálva az intenzív viszonyokat kiugró termésekre képes. A választékunk ettől a tavasztól kezdve bővül egy korai, valamint két középérésű kukoricával. A GKT 376 hibrid jóval a standard szint felett került minősítésre a NÉBIH kísérleteiben. Nagyon jól viseli az aszályos körülményeket, sokszor két csövet fejleszt. A GKT 413 és GKT 414 hiánypótló a FAO 400-as ajánlatunkban. A GKT 413 kiváló szárú, jól alkalmazkodó szemes kukorica. A GKT 414 kettős hasznosítású hibrid, melynek szilázsminősége is átlag feletti. Egy különleges cirok hibridünk is elismerésre került, melyet a silócirkok közé soroltunk, de akár szemesként is hasznosítható. A Farmsugro 180 magasabb, mint a szemes cirkok, jelentős a szemtermése és a zöldtömege is, állóképessége kiváló. Fehér magvú, ezzel hiánypótló kínálatunkban. Biogáz felhasználásra különösen alkalmas, hiszen a metánkihozatala átlag feletti. A Gabonakutató gazdag szója fajtaválasztékot kínál, köztük olyan fajtákat, amelyek hőkezelés nélkül is etethetőek. Az a törekvésünk, hogy az oltóport ellenőrzött, vetőmagüzemi körülmények között, már a vetőmag csávázásával együtt felvigyük a mag felszínére, látványos eredményeket hozott ben az oltóporral kezelt szója akár 1 tonnás terméstöbbletet is eredményezett. Kínálatunk gerincét az ország egyik legnagyobb területen termesztett fajtája, a Pannónia kincse adja. A tavaszi kalászos fajtáink között idén is találhatnak egy újdonságot. A GK Toma tavaszi árpa elismerésekor több mint 14 %-kal múlta felül a standard fajták termésátlagát. Emellett kiemelkedőek a söripari paraméterei is. Jó választás az ősszel vetetlenül maradt területekre. Reményeink szerint kínálatunkban 2015-ben is megtalálja az elképzeléseihez illeszkedő, gazdálkodási körülményeinek leginkább megfelelő fajtákat és hibrideket. Szilágyi László ügyvezető igazgató 1

4 Kukorica A szegedi kukoricahibridek összefoglaló táblázata Hibrid neve Tenyészidő Hasznosítás Javasolt növényszám (ezer növény/ha) szemes siló TK 175 FAO 180 szemes GKT 211 FAO 220 szemes GKT 270 ÚJ FAO 270 szemes GKT 288 FAO 290 szemes Sarolta FAO 290 szemes GKT 376 ÚJ FAO 360 szemes GKT 372 FAO 370 szemes Szegedi SC 352 FAO 340 szemes Csanád FAO 380 szemes Szegedi 386 FAO 390 szemes/siló Szegedi TC 367 FAO 380 szemes Kenéz FAO 410 szemes GKT 413 ÚJ FAO 460 szemes GKT 414 ÚJ FAO 480 szemes/siló Szegedi 475 FAO 490 szemes/siló Szegedi 521 FAO 560 siló A KATALÓGUSBAN HASZNÁLT JELÖLÉSEK 2 Tenyészidő Szemes Szemes/siló Siló Kétvonalas Háromvonalas

5 Kukorica TK 175 Szuperkorai Kiemelkedő szárazságtűrés Erős szár Erős gyökérzet Kiváló kezdeti fejlődés Fél-lófogú szemtípus szemsorszám Jó fuzáriummal szembeni ellenállóság Javasolt növényszám: ezer növény/ha Extenzív körülmények között is jól teljesít Fővetésben az időjárástól függően már szeptember elején betakarítható A másod- és megkésett vetések hibridje Árpa és borsó után vetve szemesként is betakarítható Búza után silóként betakarítva jelentős zöldtömeg produktum GKT 211 Szuperkorai Erőteljes kezdeti fejlődés Erős szár és gyökerzet Fél-lófogú szemtípus szemsorszám Gyors szárazanyag-beépítés Jó aszálytűrés Jó fuzáriummal szembeni ellenállóság Javasolt növényszám: ezer növény/ha Fővetésben korai betakarításra is tervezhető A másod- és megkésett vetések hibridje Másodvetésben silónak is kiváló Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Gyökérerősség Magyarország legkorábbi államilag elismert hibridje. Erős szárú és gyökérzetű, kiemelkedő szárazságtűrésű. A TK 175 jelentősége elsősorban a megkésett és másodvetések esetében van, árpa és borsó után vetve szemesként is betakarítható. Az ezévi tapasztalatok alapján búza után silóként betakarítva is jelentős zöldtömeget biztosít. A TK 175 TERMÉSEREDMÉNYE TŐSZÁMKÍSÉRLETEKBEN, KISZOMBOR ,70 9,43 Szemtermés (t/ha) Aszálytűrés Kezdeti fejlődési erély Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Erőteljes kezdeti fejlődésű, erős szárral és gyökérzettel rendelkező szuperkorai hibrid. Termése fővetésben is vetekszik a FAO 200-as hibridekével. Korai virágzása miatt kevésbé fenyegeti a nyár közepi forróság. Vetésidő június 12. július 2. Hibrid 6,94 7, Növényszám (tő/ha) VETÉSIDŐ KÍSÉRLET, MÁSODVETÉSEK EREDMÉNYEI Szemtermés (t/ha) Zöldtömeg (t/ha) Szár (t/ha) Termés Cső (t/ha) Cső arány (%) Szárazanyag (%) TK 175 7,92 32,2 15,7 16,6 51,4 46,3 GKT 211 8,59 37,3 20,5 16,7 44,9 41,0 A másodvetés sikerének érdekében javasolt a kelesztő öntözés, és amennyiben lehetőség van rá egy újabb öntözés a virágzás időszakában. 8,34 3

6 Kukorica GKT 270 ÚJ! Vízleadás Szárszilárdság 2014-ben elismert, kiváló kezdeti fejlődésű és termőképességű hibrid, mely korán betakarítható. A hőstressz- és aszálytűrése átlagon felüli. Másodvetésben árpa és akár búza után is kiváló minőségű silót ad. Vetésidő Július 2. Hibrid VETÉSIDŐ KÍSÉRLET, 2014 MÁSODVETÉSEK EREDMÉNYEI Zöldtömeg (t/ha) Szár (t/ha) Termés Cső (t/ha) Cső arány (%) Szárazanyag (%) GKT ,9 21,1 17,8 45,7 44,4 Sarolta 37,0 21,1 15,9 43,1 43,4 GKT ,1 22,0 16,2 42,4 40,0 Igen korai Kiváló termőképesség Közepes növénymagasság Kiváló kezdeti fejlődés Jó szárszilárdság Jó vízleadó-képesség Fél-lófogú szemtípus Vékony csutka, hosszú, mélyen ülő szemek Átlagon felüli hőstressz- és aszálytűrés Javasolt növényszám: ezer növény/ha Minden tájkörzetben javasolt a termesztése Búza előveteményeként kiváló A GKT 270 TERMÉSEREDMÉNYE TŐSZÁMKÍSÉRLETEKBEN, KISZOMBOR ,1 Szemtermés (t/ha) ,3 11,2 11,8 11, Növényszám (tő/ha) A GKT 270 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN FAO 200 ÉRÉSCSOPORT, GKT 270 FAO 200 átlag Szemtermés (kg/ha) Dombóvár Békás Dalmand Kiskunl. Tiszavasvári Mezőhegyes Kétegyháza 4

7 Kukorica GKT 288 Igen korai Intenzív kezdeti fejlődés Erős szár Erős gyökérzet Magas, vegetatív típus Végig termékenyülő csövek szemsorszám Vékony csutka Hosszú, mélyen ülő szemek Kedvező morzsolási arány Kedvező körülmények között magas genetikai termőképesség Kiváló termőképesség Jó fuzáriummal szembeni ellenállóság Javasolt növényszám: ezer növény/ha Optimális körülmények között: akár 80 ezer növény/ha Korai vetésre kiválóan alkalmas Az intenzív termesztést meghálálja Intenzív kezdeti fejlődésű, főként termőképességével, szárszilárdságával és gyökérerősségével tűnik ki az igen korai hibridek közül. Kedvező körülmények között termőképessége vetekszik a FAO 300-as hibridekével. Szemtermés (kg/ha) Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség A GKT 288 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN FAO 200 ÉRÉSCSOPORT, ,7 19, , Dalmand Enying Kiskunl. Pakod Tiszavasvári Mezőhegyes Kétegyháza ,2 18,3 GKT 288 FAO 200 átlag Szemnedvesség % ,8 17, Betakarításkori szemnedvesség (%) Sarolta Igen korai Kiemelkedő stressztolerancia Magas hektolitertömeg Átlagon felüli szárazságtűrés Alacsony betakarításkori szemnedvesség Javasolt növényszám: ezer növény/ha Igen korán betakarítható Kalászosok előveteményeként jól hasznosítható Másodnövényként május végéig javasolt a vetése Közepes termőhelyi viszonyok között is nagy terméspotenciálú Vízleadás Aszálytűrés Alkalmazkodóképesség Éréscsoportjának kiváló képességű hibridje, amely átlagon felüli szárazságtűréssel rendelkezik. Kemény, egészséges, karotinban gazdag szemtermés jellemzi. Golyvásüszöggel, csőfuzáriummal szemben a standard hibrideknél ellenállóbb. Határainkon túl is az egyik legkedveltebb szegedi hibrid. Kedvező körülmények között magas genetikai termőképességű. A tenyészidő alatt jelentkező stresszhatásokat jól tolerálja. 5

8 Kukorica GKT 372 Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség 2013-ban elismert, a korai éréscsoport új generációs hibridje, amely kiváló termőképességgel és intenzitással rendelkezik. Korai virágzás, jó vízleadás, erős szár jellemzi. Fuzáriummal szembeni ellenállóképessége kiemelkedő. Korai virágzás Átlagos növénymagasság Erős szár Erős gyökérzet Gyökérdőlésre nem hajlamos Lófogú szemtípus szemsorszám Kiváló termőképesség Gyors vízleadás Intenzív feltételek esetén a növények gyakran két csövet nevelnek Generatív típus Kis szártömeg Jó aszálytűrés Kiemelkedő fuzáriummal szembeni ellenállóképesség Javasolt növényszám: ezer növény/ha Búza előveteményeként kiváló Generatív, kis szártömeggel, ezért a betakarítását követően a talaj könnyen elmunkálható A GKT 372 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN GKT 372 Átlag Szemnedvesség % Szemtermés (kg/ha) Betakarításkori szemnedvesség (%) 0 Békás Biharkeresztes Dalmand Dombegyház Mezőhegyes Pacsa Mezőberény Kisléta Ramakaz Tunyogmatolcs Nagylózs Bak 14 6

9 Kukorica GKT 376 ÚJ! Korai Intenzív kezdeti fejlődés Erős szár Erős gyökérzet Generatív típus Gyakori a kétcsövűség Végig benőtt csövek szemsorszám Vékony csutka Acélos, hosszú szemek Kiváló vízleadás Magas hektolitersúly Jó grízkihozatal Átlagon felüli termőképesség Jó aszálytűrés Javasolt növényszám: ezer növény/ha A Kárpát-medencében mindenhol sikeresen termeszthető Búza előveteményeként kiváló Csapadékos és száraz években is kiváló termőképesség Vízleadás Aszálytűrés 2014-ben minősített, éréscsoportjának egyik meghatározó hibridje. Átlagon felüli termőképesség, jó szár- és gyökérerősség, valamint gyors vízleadás jellemzi. Intenzív körülmények között termőképessége nagyüzemben is 13,0-14,0 tonna hektáronként. A Kárpát-medencében mindenhol sikeresen termeszthető hibrid. Szemtermés (kg/ha) KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLET DOMBEGYHÁZ, 2014 P 9915 Kenéz GKT 376 GKT 372 Kísérleti átlag LG 3540 PR 37N ,0 16,0 17,0 18,0 19,0 Betakarításkori szemnedvesség [%] A GKT 376 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN GKT 372 Átlag Szemnedvesség % 30 Szemtermés (kg/ha) Betakarításkori szemnedvesség (%) 0 Biharkeresztes Dalmand Pakod Vörs Dombegyház Lúc, SK Pacsa Chernelh. Kisléta Hajdúnánás Kétegyháza Balmazújv. Bak 14 7

10 Kukorica Csanád Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Intenzív szárazanyag-beépülésű, erős szárú hibrid, mely átlagos és kedvező adottságú termőhelyekre egyaránt javasolt. Gyors kezdeti fejlődésének köszönhetően korán vethető. Kínálatunk kiváló ár-érték arányú hibridje. Szemtermés (kg/ha) A CSANÁD TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Csanád Átlag Szemnedvesség % Dalmand Bakonszeg Orosháza Pakod Szegedi SC 352 Vízleadás Aszálytűrés Az intenzív szárazanyag-beépülésnek és a gyors vízleadásnak köszönhetően éréscsoportjának egyik legkorábbi hibridje Betakarításkori szemnedvesség (%) Korai Jó kezdeti fejlődés Erős szár Tetszetős megjelenés, széles, felálló levélzet Intenzív szárazanyag-beépülés Egészséges szemtermés szemsorszám Javasolt növényszám: ezer növény/ha Átlagos és kedvező adottságú termőhelyekre is javasolt Tápanyag-reakciója kiváló Intenzív technológia melletti termesztése javasolt Korai vetése esetén is kimagasló termőképességű, alacsony szemnedvességű A talaj tápanyagkészletét jól hasznosítja, a többlet nitrogénre jelentős terméstöbblettel reagál Korai Gyors kezdeti fejlődés Átlagos növénymagasság Intenzív szárazanyag-beépülés Gyors vízleadás Kemény, egészséges szemtermés Kiváló szárszilárdság Javasolt növényszám: ezer növény/ha Jó tápanyag- és vízellátottságú talajt igényel Kiváló N-reakciójú Többlet N-mennyiségekre jelentős terméstöbblettel reagál Betakarítását követően a talaj könnyen elmunkálható 8

11 Kukorica Szegedi 386 Korai Kettős hasznosítás Gyors kezdeti fejlődés Jó szárszilárdság Jó állóképesség Kiváló alkalmazkodóképesség Nagy zöldtömeg produktum Átlagos vízleadás Zöld száron érés Átlag feletti termőképesség Szemes és siló hasznosításra is kiválóan alkalmas Javasolt növényszám szemesként: ezer növény/ha Javasolt növényszám silóként: ezer növény/ha A szokásosnál korábbi vetés esetén is javasolt A N-műtrágyát az átlagosnál jobban hasznosítja Nagy zöldtömeget produkáló, kettős hasznosítású hibrid, amely jó állóképességgel rendelkezik. Intenzív években a jó vízellátottságot magas terméssel hálálja meg. Szemtermés (kg/ha) Vízleadás Aszálytűrés Zöld száron érés A SZEGEDI 386 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Szegedi Átlag Békás Kiskunlacháza Pakod Tiszavasvári Vörs Szegedi TC 367 Korai Kiváló alkalmazkodóképesség Kiváló szárazságtűrés, korai virágzás Jó termőképesség Javasolt növényszám: ezer növény/ha A gyengébb termőhelyekre is javasolt Vízleadás Aszálytűrés Az extenzív termesztési feltételekhez jól alkalmazkodó, jó vízleadású és termőképességű hibrid. Kiváló ár-érték arány, korai virágzás, vírusrezisztencia jellemzi. 9

12 Kukorica Kenéz Éréscsoportjának meghatározó, egyik legkorábban érő hibridje, amely kimagasló terméspotenciállal és jó évjárat-stabilitással rendelkezik. Aszályos években stabil termésével kitűnik a versenytársak közül. Szemtermés (t/ha) Betakaíratáskori szemnedvesség (%) Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség A KENÉZ BETAKARÍTÁSKORI SZEMNEDVESSÉGE, KISZOMBOR Szept. 9. Szept. 17. Szept. 24. Okt 1. Oktr 7. Okt Kenéz Átlag A KENÉZ TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Szemnedvesség % Termés: 12,47 t/ha Középérésű Kiváló termőképesség Erőteljes kezdeti fejlődés szemsorszám Egyenletes állomány Intenzív szárazanyag-beépítés Gyors vízleadás Kiemelkedő szárazságtűrés Javasolt növényszám: ezer növény/ha Közepes és intenzív termőhelyekre egyaránt javasolható A talaj tápanyagkészletét jól hasznosítja, a műtrágyázást meghálálja A késői vetés terméscsökkenést okoz és jelentősen növeli a betakarításkori szemnedvességet Betakarításkori szemnedvesség (%) Dombóvár Dalmand Vörs Dombegyház Ságvár Mezőhegyes Mezőberény Kisléta Tunyogm. Nagylózs Várong 14 10

13 Kukorica GKT 413 ÚJ! Háromvonalas Lófogú szemtípus szemsorszám Kiváló termőképesség Átlagos vízleadás Gyors kezdeti fejlődés Jó szárszilárdság Generatív típus Közepes és intenzív termőhelyekre egyaránt javasolható A műtrágyázást meghálálja Termés (t/ha) Vízleadás Aszálytűrés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség A GKT 413 hibrid 2014-ben részesült állami minősítésben. Intenzív termesztési feltételek mellett kiváló terméspotenciálú hibrid. KUKORICA KISPARCELLÁS FAJTAÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLET, KISZOMBOR Termés Szemnedvesség GKT 413 GKT Kenéz Kenéz Betakarításkori szemnedvesség (%) GKT 414 ÚJ! Termés (t/ha) A GKT 414 TERMÉSEREDMÉNYE KUKORICA KISPARCELLÁS KÍSÉRLETEKBEN, Makó Táplászentkereszt Intenzív termőhelyekre javasolt Kiváló csőaránnyal rendelkezik, siló termesztésre is alkalmas Vízleadás Aszálytűrés Zöld száron érés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Kétvonalas Kiváló termőképesség, jó termésbiztonság Gyors vízleadás Gyors kezdeti fejlődés Jó szárszilárdság szemsorszám, hosszú csövek A GKT 414 hibridet 2014-ben minősítették. Magas terméspotenciálú hibrid, amely a csapadékos, hűvösebb években átlagon felüli hozamokra képes. Intenzív silóként termesztve kiváló szilázsminőséget biztosít. 11

14 Kukorica Szegedi 475 Vízleadás Aszálytűrés Zöld száron érés Fuzáriummal szembeni ellenálló képesség Kiváló termőképességű és alkalmazkodóképességű, kettőshasznosítású hibrid. Zöld száron érő típus. Középérésű, kettőshasznosítású Kiváló termőképesség, kedvező csőarány Kiváló alkalmazkodóképesség Zöld száron érő, nagy zöldtömeg hozam Javasolt növényszám szemesként: ezer növény/ha Javasolt növényszám silóként: ezer növény/ha Szemes betakarításnál javasolt a 30-35%-os szemnedvesség és a fóliatömlőben történő tárolás Zöld tömeg t/ha Száraz tömeg t/ha Szegedi 521 Eredeti szárazanyag g/kg takarmány VIASZÉRÉSKOR MÉRT SILÓ TULAJDONSÁGOK Összetétel g/kg szárazanyag Nettó energia MJ/kg szárazanyag Takarmány Nyers fehérje Nyers zsír Nyers rost Nyers hamu NE m NE g Ne l Szegedi ,0 23, ,9 4,4 6,5 GKT414 68,0 24, ,0 4,4 6,6 Szegedi ,3 22, ,9 4,4 6,5 Nettó energia (NE) NEm: Életfenntartásra NEg: Tömeggyarapodásra NEl: Tejtermelésre Vízleadás Aszálytűrés Zöld száron érés Átlagon felüli szárazságtűrésű, nagy zöldtömeg produktumú és kiváló szilázsminőségű hibrid. Elsősorban az intenzív viszonyok között gazdálkodóknak javasolt. Biogáz termelésre is alkalmas. A SZEGEDI 521 TERMÉSE KUKORICA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN 2014 (KG/HA) Szegedi 521 Átlag Dalmand , Enying , Pakod , Vép , Középkésői Jó évjárat-stabilitás Kiemelkedő szárazságtűrés Fattyasodásra hajlamos Kiemelkedő zöld- és szárazanyag-termés Kiváló szilázsminőség Nagy, hengeres, kúpos csövek Kedvező csőarány Alsó levélszáradásra nem hajlamos Javasolt növényszám: ezer növény/ha Intenzív tápanyag-bevitel esetén kiemelkedő a terméspotenciálja Intenzív silókukoricaként, illetve biogáz termelésre alkalmas hibrid Betakarítását követően a talaj könnyen elmunkálható 12

15 Változó idők, vetésidő változatok Kukorica agrotechnika Az elmúlt három év kukorica szezonjaiban igen különböző körülményekkel találták szembe magukat a hibridek és ezáltal a termelők (1. táblázat). A 2012-es rekordokat döntögető aszály és forróság már júniusban próbára tette a növényeket és augusztusig elhúzódva igen nagy termésveszteséget okozott. A hűvösebb és jóval csapadékosabb 2013-as tavasz után, amely több esetben késleltette a vetést, júliusban és augusztusban ismét hőhullámokkal és forró napokkal néztünk szembe, amely megint alacsonyabb termésátlagokat okozott. A nyári csapadékösszeg mindkét évben jóval az átlag alatt volt. Ezzel szemben a korai tavaszias idő után az átlagosnál jóval csapadékosabb nyarat hozott. A folyamatos őszi esőzések miatt a betakarítás is tolódott, mert sok esetben nem lehetett rámenni a kukoricatáblára vagy a szemnedvesség volt még kedvezőtlenül magas. Havi középhőmérséklet C Hőség + forró napok száma * Csapadék (mm) Hónap Január-Március Április 13,1 12,9 12, Május 17,0 17,2 15, Június 22,1 20,0 20, Július 24,4 22,4 22, Augusztus 24,3 23,1 20, * Hőség nap: maximum hőmérséklet C között; forró nap: maximum hőmérséklet 35 C fölött. 1. táblázat. Hőmérsékleti és csapadék viszonyok az elmúlt három évben a kukorica vetéstől az érésig Szeged térségében. A változó körülményekhez alkalmazkodó vetésidő egy kézenfekvő agrotechnikai eleme az időjárási anomáliák kivédésének. Az elmúlt években a kukorica vetése egyre korábbra tolódott, illetve sok termelő tervezte és tervezi április harmadik dekádjánál korábbra a vetést. A korábbi vetésnek kétségtelenül számos előnye lehet. Az előrébb tolódó virágzás esélyt ad a június végi, júliusi forróság okozta megtermékenyülési problémák elkerülésére, valamint korábbi betakaríthatóságot eredményez. Ugyanakkor a hűvösebb magágyban a csírázás lassabban indul meg, a kelés elhúzódhat, ezzel veszélyeknek téve ki a fiatal csíranövényeket. A vetésidő megválasztásának azonban a talajhőmérsékleten kívül számos technikai, illetve területfüggő oka lehet. Csapadékosabb tavasz esetén később lehet elkezdeni a talajmunkákat és a magágykészítést. Egy esetleges magas belvízállás miatt pedig a vetés egészen májusra is tolódhat. A 2014-es korai tavasz és jó idő sokakat már március végén, április legelején kukoricavetésre csábított, ezért mi is beállítottuk az első kísérletet március 31-én. Ezután tíz napos, kéthetes közökkel április 11-én, 25-én és május 6-án vetettük el legnépszerűbb, FAO 100 FAO 400-as érésidejű hibridjeinket. A szuperkorai (FAO 100) és igen korai (FAO 200) hibridekre specializáltan június közepén és július elején másodvetéseket is beállítottunk. Az állomány kelése az április harmadik dekádja előtti vetés esetén majdnem elérte a két hetet (1. ábra). Április végi - május eleji vetés esetén 11 nap alatt kelt ki az állomány. A szuperkorai FAO 100-as hibridek, mint például a TK 175 és GKT 211, és az igen korai FAO 200-as Sarolta, GKT 288 és GKT 270 hibridek jelenlegi felfutó pályáját erősíti, hogy akár megkésett vetések is tervezhetők használatukkal, valamint másodvetésben is alkalmazhatók. Ilyen körülmények között június közepi, július eleji vetés esetén átlagosan 5-7 nap alatt kizöldül a tábla. Vetés ideje III. 31. IV. 11. IV. 25. V. 6. VI. 12.* VI. 2.* Kelésig eltelt napok száma 5 1. ábra. Vetéstől a kelésig eltelt napok száma különböző vetésidők esetén FAO as hibridek átlagában. A *-gal jelölt vetésidő kísérletekben csak FAO as hibridek szerepeltek. (Kiszombor, 2014.) A nővirágzás időpontjában átlagosan 4-6 nap különbség volt a különböző vetésidők között (2. táblázat). A leghamarabb, március utolsó napján elvetett kísérletben a FAO 100-as hibridek már június 19-én, a FAO as hibridek június utolsó hetében, míg a FAO 400-as hibridek pedig július első hetében érték el az 50%-os nővirágzást. A virágzásbeli különbségek az egyes FAO csoportok között csökkentek a vetésidő későbbre tolásával, de a FAO 100- as hibridek mindig jóval megelőzték hosszabb tenyészidejű társaikat. Április 25-ei vetésnél a FAO 200-as hibridek a FAO 300-asoknál átlagosan 1 nappal korábban, június 8-án virágzottak, míg a FAO 400-as éréscsoportban július 11-ére érte el a nővirágzás az 50%-ot

16 Kukorica agrotechnika Vetés ideje Márc. 31. Ápr. 11. Ápri. 25. Máj. 6. Jún. 12.* Júl. 2.* FAO100 VI. 19. VI. 24. VII. 3. VII. 8. VIII. 6. VIII. 20. FAO200 VI. 26. VII. 2. VII. 8. VII. 13. VIII. 9. VIII. 24. FAO300 VII. 1. VII. 4. VII. 9. VII. 14. FAO400 VII. 3. VII. 6. VII. 11. VII táblázat. Az 50%-os nővirágzás ideje különböző vetésidők esetén FAO as hibridek átlagában. A *-gal jelölt vetésidő kísérletekben csak FAO as hibridek szerepeltek. (Kiszombor, 2014.) A másodvetésű szuper korai és igen korai hibridek június 12-ei vetésnél augusztus első dekádjában, míg július 2-ai vetésnél augusztus 20-a után virágzottak. A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy a vetés ideje hogyan befolyásolta a termés mennyiségét (2. ábra). A legmagasabb termésátlagokat az április 25-ei és május 6-ai vetéseknél mértük. A FAO csoportok között a FAO 300-as hibridek végeztek az élen, kissé megelőzve a FAO 400-as érésűeket. A FAO 100-as csoport versenytársaihoz képest kissé szerényebb termést hozott, míg a FAO 200-as hibridek 1-2 tonnával lemaradva követték a FAO 300-as mezőnyt. Termés (t/ha) Március 31. Április 11. Április 25. Május 6. 7,8 8,3 8,9 9,4 10,9 11,7 12,3 11,7 12,7 12,3 13,3 13,5 12,0 12,0 13,0 12,6 FAO100 FAO200 FAO300 FAO ábra. A szemtermés mennyiségének alakulása különböző vetésidők esetén az egyes FAO csoportokban. (Kiszombor, 2014.) Az idei évben azonban, azon ritka alkalmakkor, amikor szeptember és október hónapokban rá lehetett menni a földekre kombájnnal, kulcskérdéssé lépett elő a szemnedvesség és a betakaríthatóság ideje. A legkorábbi, március 31-i (3. ábra) és április 11-i (4. ábra) vetéseknél a FAO 100-as hibridek már szeptember elején, illetve közepén betakaríthatóak voltak. A FAO 200-as és FAO 300-as hibridek szemnedvessége szeptember utolsó hetére, míg a FAO 400-as hibrideké október első hetére csökkent 20% alá. Az április 25-i vetésnél (5. ábra) a FAO 100-as hibridek szeptember végére, a FAO 200-as éréscsoport október elejére, a FAO 300-asok október első hetére, míg a FAO 400-as hibridek csak október második felére érték el a 20% alatti szemnedvességet. Szemnedvesség (%) VETÉS: MÁRCIUS 31. FAO100 FAO200 FAO300 FAO400 IX. 9. IX. 17 IX. 24. X. 1. X ábra. A szemnedvesség alakulása március 31-ei vetésnél a FAO as hibrideknél a betakarítás előtt. Betakarítás: október 7. (Kiszombor, 2014.) Szemnedvesség (%) VETÉS: ÁPRILIS 11. FAO100 FAO200 FAO300 FAO400 IX. 9. IX. 17 IX. 24. X. 1. X ábra. A szemnedvesség alakulása április 11-ei vetésnél a FAO as hibrideknél a betakarítás előtt. Betakarítás: október 7. (Kiszombor, 2014.) Szemnedvesség (%) VETÉS: ÁPRILIS 25. FAO100 FAO200 FAO300 FAO400 IX. 9. IX. 17 IX. 24. X. 1. X. 7. X ábra. A szemnedvesség alakulása április 25-ei vetésnél a FAO as hibrideknél a betakarítás előtt. Betakarítás: október 19. (Kiszombor, 2014.) Az idei évben minden bizonnyal az járt a legrosszabbul, aki nem tudta kihasználni a korai tavasz nyújtotta előnyöket és 14

17 Kukorica agrotechnika valami oknál fogva májusi vetésre kényszerült. Kísérleteinkben a május 7-én elvetett szuper korai hibridek is csak október legelejére, míg a FAO as hibridek csak október második felére illetve végére kerültek gazdaságosan betakarítható állapotba (6. ábra). Szemnedvesség (%) VETÉS: MÁJUS 7. FAO100 FAO200 FAO300 FAO IX. 9. IX. 17 IX. 24. X. 1. X. 7. X ábra. A szemnedvesség alakulása május 7-ei vetésnél a FAO as hibrideknél a betakarítás előtt. Betakarítás: október 19. (Kiszombor, 2014.) A rövid tenyészidejű, szuperkorai FAO 100-as és igen korai FAO 200-as hibridek előnye, hogy másodvetésben is termeszthetők. A nyár eleji vetésnél a kelés nagyon gyors, 5 nap (1. ábra), a növények fejlődése intenzív, ezért kelesztő öntözésre, valamint a későbbi fejlődési stádiumok során a nyári csapadékhiány pótlására szükség lehet. Csak azoknak a termelőknek ajánlható nyugodt szívvel, akik felkészültek az öntözésre. A 2014-es év viszont a júliusi csapadékbőséggel kedvezett a másodvetéseknek. Kísérleteinkben FAO 100-as és FAO 200-as hibrideket állítottunk be június közepi és július eleji vetéssel. Mindkét esetben igen magas volt a szemnedvesség még október végén is (7. ábra), ami a silóként való hasznosításnak kedvezett. Ennek ellenére, hogy szemtermés eredményeket is kapjunk, a június közepén vetett kísérletet végül szemesként takarítottuk be október 30-án, átlagosan 9,1 t/ha terméssel, magas, 25% feletti szemnedvességgel (3. táblázat). A július másodikán vetett kísérletet lesilóztuk, aminek eredménye átlagosan 38,9 t/ha betakarított zöldtömeg lett. Szemnedvesség (%) FAO200, vetés: június 12. FAO200, vetés: július X. 1. X. 7 X. 15. X ábra. Másodvetésű kukorica hibridek szemnedvességének alakulása október folyamán a FAO 100-as és FAO 200-as éréscsoportban 2014-ben. Vetés időpontja június 12. július 2. Betakarítás: október 30. FAO100, vetés: június 12. FAO100, vetés: július 2. Éréscsoport FAO100 FAO200 szemtermés (t/ha) 8,8 9,4 szemnedvesség (%) 26,5 29,4 zöldtömeg (t/ha) 39,9 37,8 nedvesség (%) 56,2 57,1 3. táblázat. Másodvetésű szuperkorai és igen korai hibridek termés eredményei. (Kiszombor 2014.) Az évről évre változó körülményekhez változatos vetésszerkezettel tudunk a legjobban alkalmazkodni. Ez nem csak a vetésidő jó megválasztását jelenti, amely egyes esetekben lehet kényszer is, hanem azt is, hogy változatosabb érésidejű hibridekkel könnyebb a nem várt helyzeteket megoldani. A nagy terméspotenciálú hibridek vetését időzíthetjük korábbra, de minden esetben vegyük figyelembe, hogy a talaj, illetve a magágy mikortól éri el tartósan a 10 C-os hőmérsékletet. Kisebb termésveszteséget még ellensúlyozhatnak a korábbi betakarítás és alacsonyabb szemnedvesség jelentette előnyök. Megcsúszott vetés esetén későbbi betakarítással, esetleg szárítási költséggel kell számolnunk, ha a FAO 300-as, esetleg 400-as hibridekhez ragaszkodunk. Az idei év tapasztalatai alapján a késő őszig lábon álló kukoricán a Fusarium fajok jelentős csőpenészt okozhatnak, ami mikotoxinok felhalmozódásához vezethet a takarmányban. További problémát jelenthet ilyenkor a jó minőségű magágy kialakítása, ha őszi vetés is szerepel a forgóban. A rövid tenyészidejű hibridek termésátlaga ugyan alacsonyabb, de hamarabb betakaríthatóak és még magasabb kukorica árak mellett szárítás nélkül is értékesíthetőek. A korábbi betakarítás után pedig hamarabb elkezdődhetnek a talajmunkák az őszi vetések előtt. További előnye a rövid tenyészidőnek, hogy öntözhető körülmények között akár másodvetés is tervezhető használatukkal. 15

18 Napraforgó Manitou PR Korai Olajnapraforgó Olajtartalom Alkalmazkodóképesség Gyors kezdeti fejlődésű, kiváló termőképességű hibrid. Biztonságos terméshozama miatt elismert és keresett. Aszályos körülmények között is kiemelkedő hozamokra képes. Minden Magyarországon található peronoszpóra-rasszal szemben ellenálló. 5 Korai Gyors kezdeti fejlődés Kiváló termőképesség Kiemelkedő termésbiztonság Félig bókoló tányérállás Minden Magyarországon található peronoszpóra-rasszal szemben ellenálló Javasolt növénysűrűség: ezer tő/ha Elsősorban intenzív technológiához ajánlott Az intenzív termesztési körülményeket kimagasló termésátlaggal hálálja meg NAPRAFORGÓ FAJTAKÍSÉRLET KISZOMBOR, 2013 Kaszattermés (t/ha) Bravo GK fj. Clarissa Standard Inessa Supersol IMI GK fj. IMI GK fj. Standard GK Mandala IMI GK fj. Manitou GK fj. IMI GK fj. IMI GK fj. IMI GK fj. Bamboo Saray Walcer HO GK fj Olaj % Walcer igen korai HO hibrid H0 Olajtartalom Alkalmazkodóképesség A magas olajsavas csoport legkorábban érő képviselője. Kiváló termőképességű és olajhozamú, átlag feletti szárazságtűrésű hibrid. Olajsavtartalma stabilan 85% feletti. Hidegsajtolásra kiválóan alkalmas. Szár- és tányérvédelem mellett 4,0-5,0 t/ha termésre képes. Igen korai, kétvonalas 50% feletti olajtartalom Stabilan 85% feletti olajsavtartalom Összes tokoferol tartalma magas cm magasság Sötétzöld, viaszolt levelek Félig felálló tányérállás Átlag feletti szárazságtűrés 16

19 Napraforgó Középérésű 48-50% olajtartalom Kiemelkedő termésbiztonság Kiváló szárazságtűrés cm magasság, szilárd, vastag szár Nagy, bókoló tányérvirágzat Domború magoldal Minden Magyarországon található peronoszpóra-rasszal szemben rezisztens Szár- és tányérbetegségekre kevésbé fogékony Mandala Középérésű Olajnapraforgó Olajtartalom Alkalmazkodóképesség Kiváló termőképességű és olajhozamú, kiemelkedő termésbiztonságú hibrid. Az átlagosnál alacsonyabb tőszámmal javasolt a termesztése Ajánlott növénysűrűség: ezer tő/ha Tányérvédelme és állományszárítása hidas technológiával is kivitelezhető Korai Az éréscsoport átlagánál kedvezőbb olajtartalom Átlagon felüli szárszilárdság Átlagon felüli alkalmazkodóképesség Ajánlott növénysűrűség: ezer tő/ha A tőszámemelést terméstöbblettel hálálja meg Madárkárra kevésbé érzékeny Korai Étkezési napraforgó Kiegyenlített növényállomány Lehajló tányér Nagy kaszattömeg, igen kedvező, 60%-os bélarány Jól hántolható kaszat Alacsony olajtartalmú bél, nem avasodik Jó általános szántóföldi rezisztencia Javasolt növénysűrűség: ezer tő/ha A tőszámot ne növeljük Kaszattípusa miatt a hántolók kedvelik Magtermésként és hántolva is jól exportálható Bambó Korai Olajnapraforgó Olajtartalom Alkalmazkodóképesség Hazánkban a termelők körében U-55E néven vált ismertté. Jelenlegi forgalmazási területe Ukrajna és Magyarország. Marica-2 Korai Étkezési napraforgó Hántolhatóság Alkalmazkodóképesség Kiegyenlített növényállományú, nagy kaszattömegű hibrid. 17

20 Szója Pannónia kincse Középérésű Alsó hüvelymagasság Állóképesség Betegségekkel szembeni rezisztencia A Pannónia kincse az elmúlt években az egyik legelterjedtebb szójafajtává vált hazánkban. Klasszikusan nagyot termő, potenciális termőképessége intenzív körülmények között meghaladja az 5 tonnát hektáronként. Az évjárat-stabilitása a termesztett szóják közül kiemeli. Ezt bizonyítja, hogy a csapadékos 2014-es évben és az aszályos 2013-as évben is stabilan az átlag fölött termett. Folyton-növő, kiváló elágazó képességgel rendelkező szója fajta, emiatt nem szükséges a túlsűrítése, mag/ha-os mennyiséggel vetve sikeresen termeszthető. Termés (kg/ha) OMÉK Agrárfejlesztési Díj, 2011 Az elmúlt években az egyik legelterjedtebb szójafajtává vált hazánkban. A szaporító-területek nagysága alapján a Pannónia kincse a legnagyobb területen termesztett szója. OMÉK 2011 A magyar föld legjava A PANNÓNIA KINCSE TERMÉSE ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Pannónia Kincse Átlag Középérésű Lapított gömb alakú, sárga színű, közepes mag Sárga színű köldök és köldökcsík Folyton-növő Kiemelkedő ezerszemtömeg Magas fehérje- és olajtartalmú magtermés Rendkívül jó szárszilárdság, a nagy tömeg ellenére sem dől meg Betegségekkel szembeni ellenállóság Kiváló alkalmazkodóképesség Intenzív körülmények közötti termőképessége 5 t/ha fölötti Termésbiztonsága stabilan magas Kiemelkedő kórtani tulajdonságai miatt növényvédelme alacsony költséggel megoldható Az átlagosnál magasabban elhelyezkedő alsó hüvelyek csökkentik a betakarítási veszteséget Nagyüzemi eredményei az aszályos években is igazolják kiváló alkalmazkodóképességét A Pannónia kincse termése üzemi kísérletekben, 2014 Termőhely Termés, kg/ha Alsódobsza Olaszliszka Biharkeresztes Dalmand Prügy Szeged Újmohács 2012 Bóly 2012 Újmohács 2013 Bóly 2011 Dalmand 2013 PANNÓNIA KINCSE OLTÁSI KÍSÉRLET 500 EZER MAG/HA VETŐMAGNORMÁVAL, 2014 Terméseredmények, t/ha Vetőmagkezelés Ismétlések 1-4. Átlag Terméstöbblet Rhizobium-kultúra nélkül Vitavax ,59 3,90 3,92 3,34 3,69 Rhizobium-kultúrával HiCoat +Vitavax ,32 6,06 5,67 5,22 5,57 +51% 18

21 Szója A Gabonakutató Nonprofit Kft. által forgalmazott tripszin inhibitorban szegény szójafajtákat kiváló termőképességük, minőségük és agrotechnikai paramétereik folytán minden szójatermelőnek ajánljuk, azoknak a gazdáknak is, akik fehérjetakarmány tekintetében önellátásra törekednek. Aires Korai Korai Féldeterminált Sárga színű mag Fekete színű köldök Barna szőrözöttségű növény Közepes magasság Kiváló szárszilárdság Jó betegségekkel szembeni ellenállóság Tripszin-inhibitor [TIU] tartalom évi adatok alapján: mg/g Alsó hüvelymagasság Állóképesség Betegségekkel szembeni rezisztencia Korai, féldeterminált, alacsony tripszin-inhibitor tartalmú fajta, amely kiváló szárszilárdsággal rendelkezik. Korai betakaríthatósága miatt kiváló előveteménye a kalászosoknak. Késői és normál vetéshez, kalászos előveteménynek javasolt A kísérleti tapasztalatok és külföldi szakirodalmi adatok alapján adott tanácsunkra 2013-ban már több kisebb-nagyobb állattenyésztő üzem is beépítette ezeket a szójákat a takarmányaiba. Az egyik húsmarha-tartó partnerünk, 2013-ban termelt Aires fajtájú szóját, a termést maradéktalanul megetette saját állataival. A tojótyúkok 20 %-ban, a húscsirkék 20 %-ban, a sertések %-ban kapták a feltárás nélküli szójababot. Az etetés folyamán semminemű állategészségügyi problémát nem tapasztalt, az etetéssel elégedett volt! SZARVASMARHA ETETHETŐSÉGI TANÁCSADÁS JAVASOLT RECEPTÚRA FELTÁRATLAN AIRES SZÓJÁVAL EREDETI RECEPTÚRA Takarmány Összetétel (kg) Sz.a. (kg) NEI (MJ) MFE (g) MFN (g) Hidrogénezett zsír 5,15 5,10 112,73 0,00 0,00 Kukorica 8,20 7,48 63,79 800,19 471,00 Extr. szójadara, közepes 32,00 28,80 229, , ,40 Összesen 45,35 41,38 405, , ,40 AIRES-SZEL KIEGÉSZÍTETT RECEPTÚRA Takarmány Összetétel (kg) Sz.a. (kg) NEI (MJ) MFE (g) MFN (g) Hidrogénezett zsír 2,80 2,77 61,29 0,00 0,00 Kukorica 3,00 2,74 23,34 292,75 172,37 AIRES, feltáratlan 20,00 18,18 179, , ,12 Extr.szójadara, közepes 19,60 17,64 140, , ,92 Összesen 45,40 41,33 404, , ,41 FELHASZNÁLÁSI JAVASLATOK Fajtáink fehérjében és olajban gazdag termése darálást követően, hőkezelés nélkül is etethető. Tejelő tehenek esetében 2-3 kg/ nap/egyed fejadagig, húsmarhák abraktakarmányába keverve a testtömeg figyelembe vétele mellett. Sertéstartásban a süldő és hízó takarmánykeverékben 5-10 %-os mértékben, baromfiféléknél, az indító fázis kivételével, %-os mértékben adható. (Felmerülő kérdéseikkel bizalommal forduljanak hozzánk!) 19

22 Szója Bahia Középérésű Alsó hüvelymagasság Állóképesség Betegségekkel szembeni rezisztencia Középérésű, kiváló termőképességű (4,5-5 t/ha), folytonnövő, alacsony tripszin-inhibitor tartalmú fajta, amely jó betegség-ellenállósággal rendelkezik. Középkorai Folyton-növő Sárga színű mag Sötétbarna színű köldök Barna szőrözöttségű növény Közepes magasság Kiváló szárszilárdság Jó betegségekkel szembeni ellenállóság Tripszin-inhibitor [TIU] tartalom: 16,8-20 mg/g Jó talajokra, intenzív technológiához javasoljuk Hilario középérésű Alsó hüvelymagasság Állóképesség Alkalmazkodóképesség Középérésű, folyton-növő, alacsony tripszin-inhibitor tartalmú fajta. Magas termőképessége és jó szárszilárdsága eltérő termesztési viszonyok között is sikeressé teszi. Termés (kg/ha) A BAHIA ÉS A HILARIO TERMÉSE SZÓJA ÜZEMI KÍSÉRLETEKBEN Bahia Hilario Középérésű Magas termőképesség Folyton-növő Sárga színű mag Sötétbarna színű köldök Barna szőrözöttségű növény Közepes magasság Jó szárszilárdság Átlagon felüli alkalmazkodóképesség Tripszin-inhibitor [TIU] tartalom: 17,3-19,9 mg/g Eltérő termesztési viszonyok között is sikeresen termeszthető Intenzív technológia mellett kiemelkedő terméshozamot produkál Alsódobsza Olaszliszka Biharkeresztes Dalmand Szeged 20

23 Szója agrotechnika Oltóporos kezelés hatása a szója termésére Célunk olyan technológiák kidolgozása, amelyekkel öntözetlen körülmények között, a száraz években 1,5-2 t/ ha, kedvezőbb feltételek mellett 3-4 t/ha szójatermések érhetők el. A szója rendkívüli vízigénye ( mm) miatt fontosak a kezdeti fejlődést segítő, vízháztartást javító megoldások. Kiemelkedő jelentőségű a szimbiotikus nitrogénkötés, különösen azokon a területeken, ahol korábban nem termeltek szóját. A Szeged-Öthalmi kísérleti területünk (mélyben sós réti csernozjom talaj) a kutatáshoz jellemzően provokatív (arid) feltételeket kínál. A szójának kedvező évben (537 mm csapadék a tenyészidőben) 45 cm sortávolsággal 6 fajtát állítottunk kisparcellás kísérletbe, olyan területen, ahol korábban nem termeltünk szóját. A vetőmagoltás, állományvédelem, levéltrágyák és kondicionáló készítmények szemtermésre gyakorolt hatásait vizsgáltuk. Az oltatlan vetőmaggal beállított parcellákon az igen korai érésű standard fajták (Standard-1 és -2) 2,81-3,04 t/ha, a középérésű Standard-3, valamint a három GK érdekeltségű fajta 3,68-3,81 t/ha termést értek el. A hoszszabb tenyészidejűek szignifikánsan többet teremtek, de az éréscsoportokon belül, a fajták között nem találtunk érdemi különbséget (1. ábra). Termés (t/ha) , Standard-1 Standard-2 Standard-3 Hilario P. Kincse Bahia Termés (t/ha) Termés (t/ha) ábra: Rhizobium készítménnyel végzett vetőmagoltás hatása a szója fajták szemtermésére (Szeged-Öthalom, 2014.) Levéltrágyák, fungicidek szója termésére gyakorolt hatása Vetőmagoltással a kísérleti területünkön ahol korábban nem termeltünk szóját a fajták átlagában 5,18 t/ha szemtermést értünk el. Ehhez képest a vizsgált levéltrágya, fungicid és növénykondicionáló (biostimulátor) készítmények alig befolyásolták a produktivitást. A technológiai változatok közül csak egy növénykondicionáló (Kondi-4) mutatott igazolható (7%) pozitív hatást, amelyet érdemes tovább vizsgálni (3. ábra). A meghatározó jelentőségű vetőmagoltással együtt ez a kezelés adta a fajták átlagában a kísérlet legnagyobb (5,56 t/ha) termését ,72 3,81 3,69 5,57 Oltott 5,26 5,18 3,68 3,73 Oltatlan Hilario Pannónia Kincse Bahia Átlag , ábra: Szója fajták szemtermése vetőmagoltás nélkül (t/ha) (Szeged-Öthalom, 2014.) 5.00 Kontroll LTR-1 LTR-2 Fungicid Kondi-1 Kondi-2 Kondi-3 Kondi-4 A GK érdekeltségű fajták vetőmag oltása jelentős terméstöbbleteket eredményezett az oltatlan kezelésekhez képest. A legnagyobb többletet a Pannónia Kincse fajtán mértünk, amelynek termését az oltás az oltatlan kontrollhoz képest 1,88 t/ha-ral, (50%-kal) 5,57 t/ha-ra növelte. A termésnövekedés a Hilario esetében 0,91 t/ha (23%), a Bahia fajtánál 1,46 t/ha (38%) mértékű volt (2. ábra) 3. ábra: Állománykezelések hatása a szemtermésre három szójafajta átlagában (t/ha) (Szeged-Öthalom, 2014.) A gümőképződést termőhelyi, technológiai és klimatikus feltételek határozzák meg, mértéke környezetfüggő, hiánya terméskorlátozó tényező. A vetőmagoltás sikere függ az oltóanyag minőségétől, jelentősen javíthatja az eredményt a vetőmagüzemi technológia. Mindezek folyamatos fejlesztése a termelőkkel közös érdekünk. 21

24 Takarmánycirok Szemescirok Takarmánycirkok TAKARMÁNYCIRKOK A takarmánycirkok szemescirok, silócirok, szudánifű a legjobb szárazságtűrő-képességű szántóföldi növénykultúrák közé tartoznak hazánkban. Fejlett gyökérzetük és viasszal borított levélfelületük miatt jól alkalmazkodnak a kedvezőtlen éghajlati- és talajviszonyokhoz, ezért a gyengébb talajadottságú területeken is jövedelmezően termeszthetők. Kiváló a megújuló és regenerálódó képességük. Hibridjeink betegségekkel szemben (kukorica csíkos mozaikvírus /MDMV/, Fusarium fajok, baktériumos levélfoltosság) toleránsak. A takarmánycirokfélék általános termesztéstechnológiai jellemzői: Talajelőkészítés: Jól előkészített vetőmagágyat és vetés utáni tömörítést igényel. Vetésidő: o C talajhőmérsékletnél (április végén vagy május elején). Vetésmélység: 3-5 cm. Gyomirtás: Alapkezelést feltétlenül javaslunk. Részletes gyomirtási útmutatónkat keresse honlapunkon. SZEMESCIROK Felhasználható takarmánykeverékekben (sertés esetén 20%, baromfi esetén 30-50% mértékig alkalmas a kukorica helyettesítésére) és madáreleségként. A jövőben várhatóan növekedni fog a jelentőségük a gluténmentes élelmiszerek előállításánál. A vörös magvú hibridjeink tannintartalma közepes (1% alatti), ami megfelel az EU-szabványnak. GK Emese Korai Vörös magvú Gombás betegségekkel szembeni tolerancia Szárazságtűrés Korai érésű, jó termőképességű, kiváló szárazságtűréssel rendelkező szemescirok hibrid. Gyengébb talajokon is eredményesen termeszthető. Betegségekkel szemben toleráns. Alföldi 1 Korai Vörös magvú Gombás betegségekkel szembeni tolerancia Szárazságtűrés Hazánkban a legnagyobb termést adó középkorai érésű szemescirok hibrid, az éréscsoport standardja. TERMESZTÉSTECHNOLÓGIAI JELLEMZŐK Korai érés Jó termőképesség, kiváló szárazságtűrés Nagy, fellazuló bugák Vörös színű, jó minőségű szemtermés g ezerszemtömeg, 10,5-12,5% fehérjetartalom Genetikai termőképesség: 9,0-9,5 t/ha szemtermés Rövid tenyészideje miatt május végéig vethető, akár másodvetésként is Középkorai érés J ó termőképesség, jó szárazságtűrés Nagy, tömör bugák Jó minőségű szemtermés g ezerszemtömeg 10,0-12,0% fehérjetartalom Genetikai termőképesség: 9,5-10,0 t/ha szemtermés Hazánk egész területén biztonságosan beérik GK EMESE ALFÖLDI 1 Tenyészidő Korai Középkorai Vetéshez ajánlott mag mag/m (13-16 növény/m) mag/m (13-15 növény/m) Ajánlott sortávolság 70 cm* 70 cm* Vetőmagmennyiség kg/ha 10-12,5 kg/ha Optimális állománysűrűség ezer tő/ha ezer tő/ha Kiszerelési egység 2 ha/zsák 70 cm-es sortávolságra vetve ( csíra/zsák) * 50 cm-es sortávolságra is vethető ezer tő/ha-os állománysűrűséggel 22

25 Takarmánycirok Silócirok A silócirkot szilázsként főként szarvasmarhák és juhok téli tömegtakarmányozására használják. Aszályos évben, gyengébb területeken többet terem a silókukoricánál és az intenzív termesztéstechnológiát igénylő kései hibrideknél. Hibridjeink felhasználhatók önmagukban is, valamint kukorica-cirok együttvetéshez is kiválóan alkalmasak (FAO 400-as érésű silókukoricákhoz ajánljuk). Minőségük kiváló, hozamuk szárazanyagtermésben meghaladja a külföldi hibridekét. Farmsugro 180 Középkései Fehér magvú ÚJ! Középkései érés Jó szárszilárdság Nagy, tömör bugák Jó minőségű, tanninmentes, fehér színű szemtermés 10-12% fehérjetartalom g ezerszemtömeg Genetikai termőképesség: 10,0-10,5 t/ha 4500 m 3 /ha felett volt a metánhozama a csehországi állami fajtakísérletekben Vetése május 15-ig javasolt Gombás betegségekkel szembeni tolerancia Szárazságtűrés Bő termőképességű, középkései érésű, jó szárszilárdságú, biogáz célú felhasználásra nemesített hibrid. Az ország déli, hamar felmelegedő területén szemescirokként is eredményesen termeszthető. Állami elismerése Csehországban történt. SZEMESCIROK FAJTAÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLET, KISZOMBOR A kísérletekben a biomassza-típusú cirok hibridek átlagos metánhozama 3700 m 3 /ha, ezzel szemben a Farmsugro 180 metánhozama 4500 m 3 /ha felett volt. A szemescirok kísérletekben is egyértelműen bizonyította fölényét, hiszen a vizsgált években 8 t/ha közeli szemtermést produkált. Különlegessége még, hogy fehér magvú, ezért madáreleségnek is kiválóan alkalmas. Nagyon jól ötvözi a szemescirkok és a silócirkok előnyös tulajdonságait. Szemtermés (t/ha) Farmsugro Vt. 1. Vt. 2. GK Emese Vt. 3. Alföldi 1 Vt. 4. Vt. 5. Vt.6. A FARMSUGRO 180 EREDMÉNYEI UKZUZ KÍSÉRLETEKBEN Termőhelyek Čáslav Chrlice Lednice Uh. Ostroh Žatec átlag Farmsugro 180 Szárazanyag-tartalom, % 27,7 28,2 28,1 38,1 30,7 30,6 Szárazanyag hozam, t/ha 16,0 14,6 14,2 12,5 11,0 13,7 Metán hozam, m 3 /ha Biomassza típusú hibridek átlaga 4 548, ,3 23

26 Takarmánycirok Silócirok Róna 1 Középérésű Szárazanyag-termés Zöldhozam Középérésű, lédús szárú, cukorcirok típusú hibrid. Közepes és gyengébb talajokon is jövedelmezően termeszthető, akár aszályos években is. Középérésű Az éréscsoport standardja cm növénymagasság Lédús szár Jó bokrosodás Genetikai termőképesség: t/ha zöldtermés, t/ha szárazanyag-termés Nagy cukortartalom (refrakció: 14-17%) Kiváló szárazságtűrés Kiváló alkalmazkodóképesség Betegségekkel szembeni tolerancia Közepes és gyengébb talajokon is javasolt a termesztése GK Áron Középérésű Szárazanyag-termés Zöldhozam Kiváló termőképességű, középérésű, lédús szárú, cukorcirok típusú hibrid. Szárazságtűrő képessége átlagon felüli, gyengébb talajokon is sikeresen termeszthető. Zöldtermés (t/ha) SILÓCIROK FAJTAÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLET KISZOMBOR, GK Áron Róna 1 Átlag Középérésű 6-8 nappal későbbi érésű, mint a Róna 1 hibridünk Kiváló termőképesség cm növénymagasság Lédús szár Jó bokrosodás Genetikai termőképesség: t/ha zöldtermés, t/ha szárazanyag-termés Nagy cukortartalom (refrakció: 13-15%) Kiváló szárazságtűrés Betegségekkel szembeni tolerancia Gyengébb talajokon is javasolt a termesztése TERMESZTÉSTECHNOLÓGIAI JELLEMZŐK Vetéshez ajánlott mag Ajánlott sortávolság Vetőmagmennyiség Optimális állománysűrűség Kiszerelési egység Silócirok mag/m (15-17 növény/m) 70 (75) cm 8-9 kg/ha ezer tő/ha 2 ha/zsák 24

27 Takarmánycirok Szudánifű Felhasználható legeltetésre, zöldszecska és fonnyasztás után szenázs készítésére. Szükség esetén szilázsként is felhasználható, de ilyenkor a szárazanyag-tartalmát növelni kell valamilyen tömegtakarmány hozzáadásával. Fajtáink cm-es növénymagasság felett biztonsággal takarmányozhatóak, évente 2-3-szor kaszálhatóak. GK Csaba Középkorai Középkorai Kiváló termőképesség: t/ha zöldtermés, t/ha szárazanyag-termés Jó bokrosodás és sarjadzó-képesség Vékony szár Jó hidegtűrő-képesség a vetés és kelés idején Tömegtakarmány hozzáadásával szilázsként is felhasználható Állóképesség Zöldhozam Középkorai, az egyik legnagyobb termőképességű hazai szudánifű hibrid. Jó bokrosodás és sarjadzó-képesség jellemzi. A vetés és kelés idején jó hidegtűrő-képességű. Akklimat Korai Korai Jó termőképesség: t/ha zöldtermés, t/ha szárazanyag-termés Jó bokrosodás és sarjadzó-képesség Vékony szár Másodvetésre alkalmas Gondos szárítás mellett széna is készíthető belőle Állóképesség Zöldhozam Korai, jó termőképességű, a legvékonyabb szárú minősített szudánifű fajta hazánkban. Jó bokrosodó- és sarjadzóképességű, másodvetésre is alkalmas. TERMESZTÉSTECHNOLÓGIAI JELLEMZŐK Vetéshez ajánlott mag AKKLIMAT mag/m (20-22 növény/m) Szudánifű GK CSABA mag/m (20-22 növény/m) Ajánlott sortávolság 12,5 cm* 12,5 cm* Vetőmagmennyiség kg/ha kg/ha Optimális állománysűrűség 1,6-1,8 millió tő/ha 1,6-1,8 millió tő/ha Kiszerelési egység 1 ha/zsák 0,5 ha/zsák * 25 cm-es sortávolságra is vethető fele magmennyiséggel 25

Tisztelt Gazdatársak!

Tisztelt Gazdatársak! Köszöntő Tisztelt Gazdatársak! A Gabonakutató 2014-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Intézetünket az eltelt évtizedek alatt a folyamatos fejlődés, a minőségi munka, valamint a fajták, hibridek

Részletesebben

TAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016

TAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016 TAVASZI FAJTAAJÁNLAT 2016 TARTALOMJEGYZÉK KÖSZÖNTŐ......................... 1 KUKORICA......................... 2 Hibridkukorica összefoglaló táblázat................ 2 TK 175, GKT 211.......................

Részletesebben

Tavaszi Dél-Alföldi Fórum

Tavaszi Dél-Alföldi Fórum Tavaszi Dél-Alföldi Fórum Gazdaságos kukorica termesztés GK hibridekkel Szél Sándor és munkatársai Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged 2016.02.24 Mikor gazdaságos? Ha a termésért kapott bevétel meghaladja

Részletesebben

TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS

TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS TAKARMÁNYCIROK TERMESZTÉS A takarmánycirok szemescirok, silócirok, szudánifű kevésbé igényli a jó talajokat, kiváló a szárazságtűrő-képessége, és jobb a tápanyag feltáró- és felvevő képessége, mint a legtöbb

Részletesebben

KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT

KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT 2012 KISKUN KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT Magyar földbe magyar vetőmagot! IN MEMORIAM Dr. Rády Samir 1941 2011 Megkezdett munkádat méltóképpen folytatjuk. Tisztelt Termelők! A Kiskun Kft. megújult vezetése köszönti

Részletesebben

A legtöbbet termő középérésű.

A legtöbbet termő középérésű. REPCE 64 REPCE HIBRIDEK REPCE HIBRIDEK A legtöbbet termő középérésű. Az SY Bluestar a Syngenta legújabb, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, középérésű hibrid, mely átlagon felüli terméspotenciállal

Részletesebben

Szemescirok termesztési technológia

Szemescirok termesztési technológia Szemescirok termesztési technológia A szemescirok nagy termőképességű, kiváló szárazságtűrő-képességű, közepes- és gyengébb talajadottságú területeken is jövedelmezően termeszthető szemestakarmánynövény.

Részletesebben

Tavaszi fajtaajánlat

Tavaszi fajtaajánlat Tavaszi fajtaajánlat 2014 Tartalomjegyzék Köszöntő... 1 Kukorica... 2 Hibridkukorica összefoglaló táblázat...2 TK 175, GKT 211 ÚJ...3 GKT 288, Sarolta, GKT 270 (fj)...4 GKT 372 ÚJ...5 GKT 376 (fj), Szegedi

Részletesebben

Tavaszi fajtaajánlat. A mi földünk, a mi jövőnk

Tavaszi fajtaajánlat. A mi földünk, a mi jövőnk 2018 Tavaszi fajtaajánlat A mi földünk, a mi jövőnk TARTALOMJEGYZÉK Köszöntő......................................................................3 KUKORICA.....................................................

Részletesebben

Tisztelt Gazdálkodó!

Tisztelt Gazdálkodó! EURALIS HÍRLEVÉL 2011/4. EURALIS VETŐMAG KFT. 1118. Budapest, Rétköz u. 5. Tel.: 06-1-883-8884 Fax: 06-1-883-8885 www.euralis.hu Tisztelt Gazdálkodó! A jó idő érkeztével egyre sűrgetőbbé válik a határban

Részletesebben

FÓKUSZBAN A SZÓJA. Virágné Pintér Gabriella Szeged, február 24.

FÓKUSZBAN A SZÓJA. Virágné Pintér Gabriella Szeged, február 24. FÓKUSZBAN A SZÓJA Virágné Pintér Gabriella Szeged, 2016. február 24. A világ szójatermesztése Évente 250-270 millió tonna szójabab terem a világon. A világ mezőgazdasági területének 6%-án termelnek szóját,

Részletesebben

Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016

Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Boglár Éréscsoport: igen korai-korai Fajta tulajdonos: Bóly Zrt. A szárazságot jól tűrő, aszályos évjáratokban is kiemelkedő termést adó

Részletesebben

Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016

Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Magyar Szója fajtasorban szereplő szója fajták fajtaleírásai, 2016 Boglár Éréscsoport: igen korai-korai Fajta tulajdonos: Bóly Zrt. A szárazságot jól tűrő, aszályos évjáratokban is kiemelkedő termést adó

Részletesebben

Kukorica-, cirok-, szója- és napraforgó-bemutató Kiszomboron

Kukorica-, cirok-, szója- és napraforgó-bemutató Kiszomboron Kukorica-, cirok-, szója- és napraforgó-bemutató Kiszomboron Az idén szeptember negyedikén tartotta a Gabonakutató Kft. a hagyományos kukorica-, cirok- és szójabemutatóját, amit a korábbi évektől eltérően

Részletesebben

GK magabiztos 2017 tavaszán is! Tavaszi fajtaajánlat

GK magabiztos 2017 tavaszán is! Tavaszi fajtaajánlat GK magabiztos 2017 tavaszán is! Tavaszi fajtaajánlat Tartalomjegyzék Köszöntő.... 1 Kukorica... 2 Hibridkukorica összefoglaló táblázat.... 2 TK 175, GKT 211.... 3 GKT3213.... 4 GKT 270, GKT 288, Sarolta....

Részletesebben

fajtaajánlat A mi földünk, a mi jövőnk

fajtaajánlat A mi földünk, a mi jövőnk 2019 Tavaszi fajtaajánlat A mi földünk, a mi jövőnk Tartalomjegyzék Köszöntő---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 3 Kukorica----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

VETÔMAGOK 2014. Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai. Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói

VETÔMAGOK 2014. Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai. Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói VETÔMAGOK 2014 Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói A siker forrása az ember LG az Ön szolgálatában! www.lgseeds.hu kukorica

Részletesebben

TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018

TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018 TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018 KUKORICA TERMÉKÁTTEKINTÉS KUKORICA MEGNEVEZÉS FLATO FARADAY MOSQUITO TOUAREG SENSOR DIMENSION FAO 320-340 330-350 340-360 360-380 360-380 370-390 Hasznosítás szemes szemes

Részletesebben

REPCE BÚZA ÁRPA. LG őszi vetőmag ajánlat 2015. Kevesebb kockázat nagyobb haszon!

REPCE BÚZA ÁRPA. LG őszi vetőmag ajánlat 2015. Kevesebb kockázat nagyobb haszon! REPCE BÚZA ÁRPA LG őszi vetőmag ajánlat 2015 Kevesebb kockázat nagyobb haszon! 2 Őszi vetőmag ajánlat REPCE 3 A Limagrain kutatási tevékenységének középpontjában a termésmennyiség folyamatos növelése mellett,

Részletesebben

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS!

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! KUKORICA HIBRID AJÁNLAT 2015. HISSZÜK, HOGY A SZAKSZERŰSÉG A LEGKIFIZETŐDŐBB! Tisztelt Partnerünk! Az elmúlt évtizedekben a kezdetektől napjainkig a KITE Zrt a folyamatos

Részletesebben

A cirkok jelentôsége, termesztése

A cirkok jelentôsége, termesztése Cirok Ajánlat 2013 A cirkok jelentôsége, termesztése Az EURALIS törekszik arra, hogy a szemes és siló/biogáz hasznosítású cirkok (Sorghum bicolor) kapcsán több alternatívát kínáljon partnereinek. TAKARMÁNYCIROK

Részletesebben

TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE

TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE 1 TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE TECH_08/A3/2-2008-0423 (CONFU_08) kutatási konzorcium 2014 2 SZÁNTÓFÖLDI ZÖLDTAKARMÁNY-NÖVÉNYEK

Részletesebben

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutatócsoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai ismeretek

Részletesebben

Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei

Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei 2 0 1 7 A Magyar Szója Nonprofit Kft. tagjai A Magyar Szója Nonprofit Kft. célkitűzései Baki Agrocentrum Kft. Lajtamag Kft. Galldorf Zrt. A Magyar Szója Nonprofit

Részletesebben

A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE

A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA VÍZIGÉNYE A kukorica a szántóföldi növények között a közepes űek csoportjába tartozik. A tenyészidő folyamán a termőhelytől, a hibrid tenyészidejének

Részletesebben

KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT

KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT 2014 dekalbteszt.hu dekalbmet.hu 04.30. ÚJ DKC3811 9 10 10 9 10 10 Termőképesség Vízleadás Aszálytűrés Korai fejlődési erély Szárszilárdság Gyökérerősség Alacsony növénymagasságú,

Részletesebben

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutató-csoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai

Részletesebben

Kísérleti eredmények Vetésidő kísérlet:

Kísérleti eredmények Vetésidő kísérlet: A talaj termékenységét megőrző fajtaspecifikus kukoricatermesztési technológiák fejlesztése tartamkísérletben c. OTKA által támogatott kutatás (23-26) keretében a célkitűzések maradéktalanul teljesültek.

Részletesebben

160 éve KWS. KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA

160 éve KWS.  KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA 160 éve KWS KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Tiszta jövő, határozott irány! Tisztelt Partnerünk! Szakmai eredményeit tekintve a 2016-os év egy sikeres gazdálkodást mutatott. A kedvező

Részletesebben

2014 TAVASZ jó mag jó aratás. szója. Új fajták *** SG EIDER SGSR PICOR SY ELIOT *** Minden, ami vetőmag

2014 TAVASZ jó mag jó aratás. szója. Új fajták *** SG EIDER SGSR PICOR SY ELIOT *** Minden, ami vetőmag 2014 TAVASZ jó mag jó aratás szója Új fajták *** SG EIDER SGSR PICOR SY ELIOT *** Minden, ami vetőmag 2. oldal 2014 tavasz / jó mag jó aratás Tisztelt Szójatermelő! A Saatbau Linz Hungária Kft és a Lajtamag

Részletesebben

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11. A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó

Részletesebben

Tavaszi. fajtaajánlat. Gabonakutató Nonprofit Kft.

Tavaszi. fajtaajánlat. Gabonakutató Nonprofit Kft. Tavaszi fajtaajánlat Gabonakutató Nonprofit Kft. 2011 TARTALOMJEGYZÉK Köszöntő.............................................. 1 Olajlen.............................................. 18 Kukorica..............................................

Részletesebben

NAIK és ZKI Zrt. csapata

NAIK és ZKI Zrt. csapata FŰSZERPAPRIKA kínálat 2017-2018 Kedves Fűszerpaprika Termelő, Feldolgozó és Kereskedő Partnerünk! Az elmúlt szezonokban tudásunk legjavát adva, a kínálatunkban szereplő Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Berény Elismerés éve: 2010. Szálkás, korai érésű Általánosan jó alkalmazkodó-képességű, kiemelkedő szárazságtűréssel rendelkező,

Részletesebben

Elérhetőségeink VETÔMAGOK 2014

Elérhetőségeink VETÔMAGOK 2014 Elérhetőségeink VETÔMAGOK 2014 Gyarmati Bálint Értékesítési vezetô Tolna megye Dobos László Bács-Kiskun megye Görcs Ferenc 30-474-9284 30-847-8008 30-768 4574 balint.gyarmati@limagrain.com laszlo.dobos@limagrain.com

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés

Részletesebben

A cirokfélék fajtakísérleti metodikai problémái

A cirokfélék fajtakísérleti metodikai problémái A cirokfélék fajtakísérleti metodikai problémái Szarvas, Székkutas 2010. szeptember 22. Budapest, 2013. február 27. Előterjesztés az OMFB részére 2010. nov. 11. Kísérleti módszertan fejlesztése Cirokfélék

Részletesebben

I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat

I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat I. Kiemelt kukoricahibrid ajánlat FAO 380 PIONEER PR3N01 Rekordtermő a FAO 300 végén, nevében és termésben is Nº1 2011-ben Magyarország legnépszerűbb hibridje! 2011-ben a legnagyobb területen termesztett

Részletesebben

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével

Részletesebben

Fazekas Miklós Alfaseed Kft.

Fazekas Miklós Alfaseed Kft. Fazekas Miklós Alfaseed Kft. Tanulmányok: A Szent István Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát A Kaliforniai Egyetemen növénynemesítést tanult MBA diplomát szerzett a Corvinus Egyetemen Kutatási terület:

Részletesebben

Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei

Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei Magyar Szója Nonprofit Kft. fajtakísérletei 2016 A Magyar Szója Nonprofit Kft. tagjai A Magyar Szója Nonprofit Kft. célkitűzései Baki Agrocentrum Kft. Lajtamag Kft. Galldorf Zrt. UBM Agro Zrt. Gabonakutató

Részletesebben

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Classil FAO 490 Hasznosítás: silókukorica A robosztus, magas állományával az éréscsoportjában a legnagyobb terméspotenciállal

Részletesebben

GabonaKutató. Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonprofit Kft. HÍRADÓ. Kutatás + Marketing

GabonaKutató. Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonprofit Kft. HÍRADÓ. Kutatás + Marketing Kutatás + Marketing GabonaKutató A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 28. évfolyam 1. szám 2014. január HÍRADÓ Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonprofit Kft. 2014 Öntözőrendszer átadás, búzaszenteléssel

Részletesebben

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1! 5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral

Részletesebben

Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár

Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár Kukorica hibridek alkalmazkodóképességének jellemzése termésstabilitás vizsgálatokkal a Magyar Kukorica Klub TOP20 kísérleteinek 2015. évi eredményei alapján Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet,

Részletesebben

KUKORICA NAPRAFORGÓ CIROK

KUKORICA NAPRAFORGÓ CIROK KUKORICA NAPRAFORGÓ CIROK 2016 ELŐNYÖS TULAJDONSÁGOK Korán vethető FAO szám RGT Conexxion 320-330 RGT Dublixx 330-340 RGT Provexx 330-340 Alexxandra 370-380 RGT Exxaltan 370-30 Futurixx 30-400 RGT Lexxtour

Részletesebben

DEKALB KUKORICA katalógus, 2015

DEKALB KUKORICA katalógus, 2015 DEKALB KUKORICA katalógus, 2015 Legyen Önnek is egy tonnával több kukoricája... Bevezeto Tisztelt Partnerünk, A mottónk: DEKALB Seed your succes! Nem jelent mást, mint: legyen sikeres Ön is a DEKALB által!

Részletesebben

Szárazság- és hőstressztolerancia

Szárazság- és hőstressztolerancia Szárazság- és hőstressztolerancia 3 fontos fejlődési szakaszban KWS HŐSTRESSZ- ÉS SZÁRAZSÁGTŰRŐ KUKORICA HIBRIDEK JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban

Részletesebben

repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények

repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények 04-05 repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények Nicola F az Ön repce hibridje! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 8 fajtasorral együtt az 500-alk klubja

Részletesebben

Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018

Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018 Syngenta Kukorica hibridek ajánlat 2018 SY Talisman ÚJ! Nagyon rövid tenyészidejű (110-115 nap), igazi kettős ú (siló, ) köztes szemtípusú hibrid. Vetésidőre nézve nagyon rugalmas, lehet korán is és későn

Részletesebben

INNOVÁCIÓ ElSŐ KÉZBŐL. www.saaten-union.hu

INNOVÁCIÓ ElSŐ KÉZBŐL. www.saaten-union.hu INNOVÁCIÓ ElSŐ KÉZBŐL tavaszi FAJTAkínáLat 20 www.saaten-union.hu TARTALOM KUKORICA SUFAVOR 4 SURREAL 5 SUMBERTO 6 SUMATOR 6 SUPERBIA 7 SUMBRA 8 SUAREZ 9 SUMER 9 SUANITO 10 SUM0307 10 MONTONI 11 SURCO

Részletesebben

CUKORRÉPA VETŐMAGOK 72

CUKORRÉPA VETŐMAGOK 72 CUKORRÉPA 72 CUKORRÉPA VETŐMAGOK Kiemelkedően magas cukortartalmú, rizoktónia toleráns cukorrépa. Cerkospóra ellen az egyik legellenállóbb fajta. Minden cukorrépa termesztésre alkalmas területen termeszthető.

Részletesebben

KALÁSZOS VETŐMAGOK 52

KALÁSZOS VETŐMAGOK 52 KALÁSZOS 52 KALÁSZOS VETŐMAGOK KALÁSZOS VETŐMAGOK Bologna Kiemelkedő termőképességű, stabilan kiváló minőséget adó (javító), szálkás búzafajta. Olyan terméspotenciál jellemzi, ami eddig ismeretlen volt

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Békés A fajta elismerés éve: 2005. A fajtai korai érésű, szálkás típusú. Alkalmazkodóképessége kiváló. Fagy- és télállósága

Részletesebben

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Fénymag Kisvárdai 41 Leírása: a csíranövény levélhüvelye erősen antociános, gyengén szőrözött, 90-100 cm magas, közepesen

Részletesebben

LG kukorica és napraforgó vetőmag ajánlat. haszon! nagyobb. Kevesebb kockázat. Magról magra, magasabbra

LG kukorica és napraforgó vetőmag ajánlat. haszon! nagyobb. Kevesebb kockázat. Magról magra, magasabbra LG kukorica és napraforgó vetőmag ajánlat Kevesebb kockázat nagyobb haszon! 2015 Magról magra, magasabbra bevezető A Limagrain Csoport szántóföldi üzletága, Európa egyik vezető vetőmag piaci szereplője.

Részletesebben

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Auradur Korai, szálkás kalászú, közepes növénymagasságú, kiváló szárszilárdságú és jó télállóságú fajta, amely kiváló

Részletesebben

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015.

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015. Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015. MINDEN, AMIT A REPCÉRŐL TUDNI KELL! INFORMATIKAI HÁTTÉR AGROTECHNOLÓGIA Minden, ami a repce termesztéséhez szükséges! Műtrágyák Szaktanácsadás

Részletesebben

Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban

Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban Napraforgó, kukorica és őszi búza Dr. habil. Marosán Miklós iü. szakértő Dr. Király István iü. szakértő Bevezetés A termésképzés befejeződése előtt keletkező

Részletesebben

A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 30. évfolyam 1. szám, 2016. január. SZUPERKORAITól A SIlóIG. 2016-ban is

A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 30. évfolyam 1. szám, 2016. január. SZUPERKORAITól A SIlóIG. 2016-ban is A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 30. évfolyam 1. szám, 2016. január kutatás+marketing SZUPERKORAITól A SIlóIG 2016-ban is 1 Tartalom NÖVÉNYTERMESZTÉSI DÍJAT KAPTUNK.......... 3 KUKORICÁS ÚJDONSÁGOK.......................

Részletesebben

Szárazság- és hőstressztolerancia

Szárazság- és hőstressztolerancia Szárazság- és hőstressztolerancia 3 fontos fejlődési szakaszban KWS HŐSTRESSZ- ÉS SZÁRAZSÁGTŰRŐ KUKORICA HIBRIDEK JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2016. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Csillag A fajta elismerés éve: 2005. A fajta általános jellemzése: Levelei félig felállóak, közepesen szélesek, világos zöldek.

Részletesebben

Pillangós növények a zöldítésben

Pillangós növények a zöldítésben Pillangós növények a zöldítésben Két nagy csoportot különböztetünk meg a zöldítésben használt pillangós növényfajok esetében: I. A nagymagvú pillangósok ( hüvelyesek) - Őszi-tavaszi borsó - Szója - T.bükköny

Részletesebben

A Top20 kísérleteket eredetileg azzal az elgondolással vezettük be, hogy termelői tesztként működik.

A Top20 kísérleteket eredetileg azzal az elgondolással vezettük be, hogy termelői tesztként működik. A Top20 Kisparcellás Kukorica fajtaösszehasonlító kísérletek termés/szemnedvesség adatainak bemutatása összesített adatok alapján, 2018. A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérleteket 2018-ban állítottuk

Részletesebben

SZÓJA, KUKORICA, NAPRAFORGÓ, TAVASZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. tavaszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG

SZÓJA, KUKORICA, NAPRAFORGÓ, TAVASZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. tavaszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG SZÓJA, KUKORICA, NAPRAFORGÓ, TAVASZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT tavaszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG 2. OLDAL tavaszi katalógus / tavasz 2016 Tisztelt Termelő! GALANKÓ Attila Szakmai

Részletesebben

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról

Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról KUTATÁSI JELENTÉS Az EM készítmények használatának komplex vizsgálata című témáról Készítette: Futó Zoltán főiskolai docens Mezőtúr, 2006. ANYAG ÉS MÓDSZER A kísérletet az EM Magyarország Kft együttműködésével

Részletesebben

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata:

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: 1. Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: Termesztés céljai, jelentősége (fő- és melléktermékek felhasználása) Fajtaismeret (fontosabb

Részletesebben

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával!

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával! UBORKA FAJTAKÍNÁLAT KARAVÁN F1 Csúcshozam, stressz toleranciával! Nagyon korai, partenokarp uborka hibrid. Középerős növekedésű, oldalhajtásai rövidek. Termései szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra

Részletesebben

DEKALB KUKORICA KATALÓGUS, 2015. Legyen Önnek is egy tonnával több kukoricája...

DEKALB KUKORICA KATALÓGUS, 2015. Legyen Önnek is egy tonnával több kukoricája... DEKALB KUKORICA KATALÓGUS, 2015 Legyen Önnek is egy tonnával több kukoricája... Bevezető Tisztelt Partnerünk, A mottónk: DEKALB Seed Your Success! Nem jelent mást, mint: legyen sikeres Ön is a DEKALB által!

Részletesebben

GabonaKutató. Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonpro t Kft. HÍRADÓ. Kutatás + Marketing

GabonaKutató. Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonpro t Kft. HÍRADÓ. Kutatás + Marketing Kutatás + Marketing GabonaKutató A Gabonakutató Nonprofit Kft. lapja 29. évfolyam 1. szám, 2015. január HÍRADÓ Sikerekben gazdag évet kíván a Gabonakutató Nonpro t Kft. 2015 90 éves a Gabonakutató A jogelőd

Részletesebben

SILÓKUKORICA AJÁNLAT

SILÓKUKORICA AJÁNLAT Magas rostemészthetőség Nagyobb tejhozam LGAN silókukoricákkal SILÓKUKORICA AJÁNLAT 1 Az silókukoricák használatának előnyei Napjainkban a hibridválasztást és a silókukorica Az emészthető rostok magas

Részletesebben

DEKALB HÍRLEVÉL /3. szám

DEKALB HÍRLEVÉL /3. szám DEKALB HÍRLEVÉL 2011.02.23. 2011/3. szám A hibridválasztás jelentősége a betegségek okozta termelési kockázat kezelésében: Fókuszban a kukorica fuzáriózisa, illetve a fuzáriumos szártőkorhadás elleni védekezési

Részletesebben

kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények

kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények 014-015 kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények A kukorica számára a 015 a szélsőségek éve volt, nem csak az egyes régiókban, de még táblán belül is jelentős különbségeket láttak a gazdák. Különösen

Részletesebben

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture

Részletesebben

Szakszerű választás, ÉSZSZERŰ MEGOLDÁS!

Szakszerű választás, ÉSZSZERŰ MEGOLDÁS! Szakszerű választás, ÉSZSZERŰ MEGOLDÁS! SZÓJA FAJTA AJÁNLAT 17. MINDEN, AMIT A SZÓJÁRÓL TUDNI KELL! Tisztelt Partnereink! Hazánkban az utóbbi években egyre komolyabb érdeklődésre tart számot a szója termesztése,

Részletesebben

KUKORICA VETŐMAGOK 28

KUKORICA VETŐMAGOK 28 KUKORICA 28 KUKORICA VETŐMAGOK SY Arioso Gyors kezdeti fejlődésű, átlagosnál kicsit magasabbra növő korai kukorica. Érésidejét meghazudtoló termőképességgel rendelkezik. Korai virágzásával elkerülheti

Részletesebben

T E R M É K A J Á N LÓ Ku ko r i c a N a p r a fo r g ó

T E R M É K A J Á N LÓ Ku ko r i c a N a p r a fo r g ó TERMÉKAJÁNLÓ Kukorica Napraforgó Innovatív // INNOVATÍV TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK A CAUSSADE SEMENCES vetőmag-nemesítő vállalatot francia gazdák alapították. Nem véletlen tehát, hogy az immár nemzetközivé

Részletesebben

Mag yar Szója és Fehérjenövény Eg yesület fajtakísérletei

Mag yar Szója és Fehérjenövény Eg yesület fajtakísérletei 2018 Mag yar Szója és Fehérjenövény Eg yesület fajtakísérletei A Magyar Szója Nonprofit Kft. tagjai A Magyar Szója Nonprofit Kft. célkitűzései A Magyar Szója Nonprofit Kft. a magyar szójatermesztőket,

Részletesebben

Együtt, a gazdaságos termesztésért

Együtt, a gazdaságos termesztésért 25. évfolyam 1. szám 2011. január Köszöntés az Olvasóknak Együtt, a gazdaságos termesztésért A Gabonakutató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává 2010. június 26-val neveztek ki. A korábbi években szoros

Részletesebben

CSILLAGFÜRT Jelent sége már az ókori Egyiptomban termesztették Több faját ismerjük: fehérvirágú, sárgavirágú, kékvirágú, keskenylevel, ével csillagfürt felhasználása: zöldtrágya, zöldtakarmány, abraktakarmány

Részletesebben

TermékkaTalógus 2015

TermékkaTalógus 2015 Termékkatalógus 2015 A Nuseed új utakat járó vetőmagvállalat, melynek küldetése az élelmiszerek és termények értékének fokozása minőségi vetőmagokkal. MÁSKÉNT GONDOLKODÓ, ÚJ UTAKAT JÁRÓ VETŐMAGVÁLLALATKÉNT

Részletesebben

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2014

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2014 Szántóföldi növények termesztés-technológiai ajánlat 2014 TARTALOM BEVEZETŐ NAPRAFORGÓ TERMESZTÉS-TECHNOLÓGIA vetőmag ajánlat NK Kondi NK Brio NK Stradi Alexandra PR NK Neoma NK Alego NK Adagio SY Estiva

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA. együtt értéket teremtünk

TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA. együtt értéket teremtünk MARTONVÁSÁR TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA együtt értéket teremtünk TÁMOP-4.2.3-/1/KONV-2-1 TARTALOMJEGYZÉK EGYÜTT ÉRTÉKET TEREMTÜNK...4-. oldal Angéla.... oldal Masuk.... oldal Tk 19... 7. oldal Marussya...

Részletesebben

A kukorica vetésidejének hatása a termést befolyásoló tényezők alakulására évben

A kukorica vetésidejének hatása a termést befolyásoló tényezők alakulására évben A kukorica vetésidejének hatása a termést befolyásoló tényezők alakulására 1-. évben Futó Zoltán Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai Tanszék,

Részletesebben

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra LG repce és kalászos vetőmag ajánlat Nincs kockázat haszon! csak Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus Magról magra, magasabbra tartalom Magról magra, magasabbra Bevezető...3 A Limagrain kutatásainak

Részletesebben

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra LG repce és kalászos vetőmag ajánlat Nincs kockázat haszon! csak Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus Magról magra, magasabbra tartalom Magról magra, magasabbra Bevezető...3 A Limagrain kutatásainak

Részletesebben

160 éve KWS. KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA

160 éve KWS. KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA 160 éve KWS KWS tavaszi vetőmag ajánlat 2017 JÖVŐT VETNI 1856 ÓTA Tiszta jövő, határozott irány! Tisztelt Partnerünk! Szakmai eredményeit tekintve a 2016-os év egy sikeres gazdálkodást mutatott. A kedvező

Részletesebben

vetomagot is az RAGT - tol! RAGT REPCE AJÁNLAT RGT BONANZA RGT ARAZZO RGT MANZZANA RGT BONZZAÏ

vetomagot is az RAGT - tol! RAGT REPCE AJÁNLAT RGT BONANZA RGT ARAZZO RGT MANZZANA RGT BONZZAÏ vetomagot is az RAGT - tol! RAGT REPCE AJÁNLAT RGT BONANZA RGT ARAZZO RGT MANZZANA RGT BONZZAÏ RAGT VETŐMAGOK MÁR REPCÉBEN IS! Az RAGT, amely már jól ismert a kukorica, a napraforgó és a cirok piacán,

Részletesebben

500-ak Klubja eredmények őszi búzában

500-ak Klubja eredmények őszi búzában 00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító

Részletesebben

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! AGROMAG ERIC FAO 340 szemes A korai éréscsoport első harmadában érő, mindenütt megbízhatóan termelhető hibrid. Intenzív

Részletesebben

Tisztelt Olvasók! Idei elsõ lapszámunk összeállításakor

Tisztelt Olvasók! Idei elsõ lapszámunk összeállításakor Kutatás + Marketing A Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság lapja 21. évfolyam 1. szám 27. január Tisztelt Olvasók! Idei elsõ lapszámunk összeállításakor elsõsorban a tavaszi vetésû növényekre koncentráltunk,

Részletesebben

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2015

Szántóföldi növények. termesztés-technológiai ajánlat 2015 Szántóföldi növények termesztés-technológiai ajánlat 2015 Szántóföldi növények termesztés - technológiai ajánlat 2015 tartalom Bevezető Napraforgó termesztés-technológia vetőmag ajánlat NK Ferti Tutti

Részletesebben

őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus 114 % I. hely 2011 - Arsenal 128 % www.lgseeds.hu Magról magra, magasabbra

őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus 114 % I. hely 2011 - Arsenal 128 % www.lgseeds.hu Magról magra, magasabbra őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus 2013 I. hely 2012 Arsenal 114 % I. hely 2011 - Arsenal 128 % NÉBIH kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérletek korai csoport Magról magra, magasabbra Maximalizálja

Részletesebben

TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT

TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2017 BEVEZETŐ TARTALOM INNOVÁCIÓ, TELJESÍTMÉNY, MINŐSÉG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Az 1936-ban alapított EURALIS az egyik legnagyobb és legsikeresebb szereplője a francia mezőgazdaságnak.

Részletesebben

A vetésidő és a tápanyagellátás hatása a kukorica termésbiztonságára

A vetésidő és a tápanyagellátás hatása a kukorica termésbiztonságára A vetésidő és a tápanyagellátás hatása a kukorica termésbiztonságára El Hallof Nóra Sárvári Mihály Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai

Részletesebben

Termésbiztonság vs. termésbizonytalanság a növénytermesztésben. Kanizsai Dorottya Pest megye

Termésbiztonság vs. termésbizonytalanság a növénytermesztésben. Kanizsai Dorottya Pest megye Termésbiztonság vs. termésbizonytalanság a növénytermesztésben Kanizsai Dorottya Pest megye +36 70 9359895 A termésbizonytalanság hazai okai Talajszerkezet romlása és talajélet hiánya Szervesanyag deficit

Részletesebben

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing Kutatás + Marketing A Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság lapja Tisztelt Olvasók! Kalászos és repce fajtabemutatóinkra invitáló Híradónk ez évi nyári számának írásaiban is igyekszünk a múló, de

Részletesebben

Tavaszi vetômag ajánlat 2019

Tavaszi vetômag ajánlat 2019 Tavaszi vetômag ajánlat 2019 INNOVÁCIÓ, TELJESÍTMÉNY, MINŐSÉG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Az 1936-ban alapított Euralis az egyik legnagyobb és legsikeresebb szereplője a francia mezőgazdaságnak. A cégcsoport egyik

Részletesebben

Őszi sörárpa termesztéstechnológia

Őszi sörárpa termesztéstechnológia Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. szakmai anyag Őszi sörárpa termesztéstechnológia 1. A vetés ideje Fontos a vetés időpontjának meghatározása, optimális periódusnak mondható az október 10-20. között, nem

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA NAPRAFORGÓ REPCE

TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA NAPRAFORGÓ REPCE TERMÉKKATALÓGUS KUKORICA NAPRAFORGÓ REPCE a magyar hibridkukorica TARTALOMJEGYZÉK A JÖVŐ SIKERÉT EGYÜTT ÜLTETJÜK...-. oldal Mv 1.... oldal Mv 7... 7. oldal Mv.... oldal Mv 1... 9. oldal Mv...-11. oldal

Részletesebben