A debreceni Megyei Élelmiszerellenõrzõ és Vizsgáló Intézet ( )
|
|
- Lili Balogné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A debreceni Megyei Élelmiszerellenõrzõ és Vizsgáló Intézet ( ) Gönczy Árpád Érkezett: július 28. Elõzmények A XIX. század utolsó harmadában a mezõgazdasági, ipari kutatások, a termékek, így az élelmiszerek felhasználhatóságának a megállapítása sok kémiai vizsgálatot igényelt. Ezeket kezdetben neves gyógyszerészek, középiskolai és egyetemi kémiatanárok végezték. Az egyre növekvõ igények miatt az õ kezdeményezésükre hozták létre különbözõ szervek (minisztérium, önkormányzatok stb.) a vegykísérleti és vegyvizsgáló állomásokat. Debrecenben dr. Vedrõdi (Schwarczer) Viktor, a m. kir. Gazdasági Tanintézet kémiatanára már 1869-ben megkezdte egy, a mezõgazdasági kutatásokra alkalmas laboratórium felszerelését, amely hivatalosan tõl m. kir. Mezõgazdasági Vegykisérleti Állomás Debrecen néven mûködött (1). Az Állomás 1896-tól részben a Földmûvelésügyi Minisztérium utasítására, részben a gazdák, gyárosok, kereskedõk és hatóságok felkérésére egyre inkább a mezõgazdasági termények, termékek és cikkek hamisítatlanságának a vizsgálatával foglalkozott (1895:XLVI.tc.). A második világháború befejezése, a mezõgazdasági és élelmiszeripari termelés szétválása, az élelmiszer-nagyipar kialakulása után az állomás 1950-tõl debreceni Megyei Minõségvizsgáló Intézet néven folytatta mûködését (2). Az intézet feladata az élelmiszerelõállítók, szükség szerint a kereskedelem és a vendéglátóhelyek ellenõrzése. Az intézet más, új szakigazgatási intézményekkel (pl. közegészségügyi-járványügyi állomások, kereskedelmi felügyelõségek) is végeztek közös ellenõrzéseket. A Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium január 1-tõ1 a megyei, városi minõségvizsgáló intézetek jogutódaként Budapesten, Békéscsabán, Debrecenben, Gyõrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron és Szombathelyen Megyei (Fõvárosi) Élelmiszerellenõrzõ és Vegyvizsgáló Intézetet (MÉVI) hozott létre. Ezen idõszak után intézet létesül Zalaegerszegen (1970), Salgótarjánban (1971), Szolnokon és Veszprémben (1977), Nyíregyházán és Tatán (1978). Az intézetek és az ott foglalkoztatottak számának, felszereltségének, a személyi, dologi kiadásokra fordítható összeg nagyságának rohamos növekedése és az intézetekben folyó jelentõs 57
2 hatósági, tudományos, ismeretterjesztõ, tájékoztató munka alapján ezt az idõszakot joggal lehet a hatósági élelmiszerellenõrzés aranykorának tekinteni. A debreceni intézet mûködési feltételei és feladatai Az intézet mûködési területe: Hajdú-Bihar és 1978-ig Szabolcs-Szatmár megye. Székhely: Debrecen. Az irányítást, felügyeletet központilag a MÉM Termelési és Mûszaki Fejlesztési (dr. Szilágyi József), 1975-tõl az Állategészségügyi és Élelmiszerhigiéniai Fõosztály (dr. Takó Éva fõosztályvezetõ-helyettes), területileg a székhely szerint illetékes Hajdú-Bihar megyei Tanács V.B. elnökhelyettese, illetve a Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Osztály vezetõje (dr. Fülöp Imre, ; Tóth Imre, 1972; Jakab Tamás, ) látta el. Egyes gazdasági, pénzügyi, mûszaki stb. feladatok irányításával, felügyeletével a minisztérium az Élelmiszerellenõrzõ és Vegyvizsgáló Intézetek Központi Irodáját, (igazgató: dr. Miklovicz András) és a Központi Élelmiszerellenõrzõ és Vegyvizsgáló Intézetet (igazgató: dr. Kovács József) illetve 1976-tõl ezek összevonása után a MÉM Élelmiszerellenõrzõ és Vegyvizsgáló Központot (igazgató: dr. Vajda Ödön) bízta meg. Az intézetek közös testülete az Igazgató Tanács, ennek elnöke a MÉM ÉVK mindenkori igazgatója volt. Negyedévente és szükség szerint, általában mindig más-más intézetnél tartottak értekezletet. Az üléseken részt vett valamennyi intézet, esetenként az Országos Borminõsítõ Intézet (OBI), a minisztérium és az intézet székhelye szerint illetékes megyei tanács, alkalmanként más minisztérium vagy fõhatóság pl. Belkereskedelmi Minisztérium, Egészségügyi Minisztérium, Magyar Szabványügyi Hivatal (MSZH), Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB), 58
3 más ellenõrzõ szervek pl. Állami Kereskedelmi Felügyelõség (ÁKF), Kereskedelmi Minõségellenõrzõ Intézet (KERMI), különbözõ tudományos intézetek pl. Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet (KÉKI), Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) vezetõje vagy képviselõje. Az értekezleten tárgyalták meg az élelmiszerek, dohánygyártmányok minõségének alakulását, a szükséges intézkedéseket, a minisztérium részére munkacsoportokban kidolgozott javaslatokat, ajánlásokat (pl. ellenõrzési tervek, módszerek, együttmûködés más intézményekkel, jogszabálytervezetek véleményezése). Az intézet a Debrecen Megyei Jogú Városi Tanács V.B. tulajdonában lévõ, Tóthfalusi S., ma Dósa nádor tér 2. alatti épület emeleti részét bérelte. 1. ábra: Megyei Élelmiszerellenõrzõ és Vegyvizsgáló Intézet, Debrecen A földszinten elõbb a Tüdõgondozó Intézet, majd a Hajdú-Bihar megyei Közegészségügyi-Járványügyi Állomás mûködött. Az intézet vagyona 3,2 (ebbõl állóeszköz 1,5) millió forint volt. 59
4 A személyi, dologi kiadásokat a minisztérium költségvetésében biztosították és ide folytak be a vizsgálati, szakértõi díjakból stb. származó bevételek is. Az igazgatót, igazgatóhelyettest, gazdaságvezetõt a minisztérium egyetértésével, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V.B. meghallgatásával a Hajdú-Bihar megyei Tanács V.B. elnökhelyettese, késõbb a Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Osztály vezetõje nevezte ki. Az intézet feladata az új, felújított, bõvített üzemek mûködési feltételei meglétének szakhatósági igazolása; az üzemek, szükség szerint a kereskedelem, a vendéglátóhelyek ellenõrzése; az élelmiszerek, dohánygyártmányok, valamint a Hajdú-Bihar és a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V.B. megbízása alapján, 1977-tõl e megbízások nélkül is, az import élelmiszerek, dohánygyártmányok, a friss zöldség, gyümölcs ellenõrzése; katasztrófák, háború és béke idején az élelmiszerek, takarmányok, ivóvíz stb. radiológiai, biológiai, vegyi (rbv) ellenõrzése (polgári védelmi feladatok); a Hajdú-Bihar megyei Polgári Védelmi Parancsnokság (törzsparancsnok: dr. Hegedûs Gábor, vegyi-sugárvédelmi fõtiszt: Kiss Antal, késõbb Mándi László) irányítása, felügyelete alatt mûködött a Hajdú-Bihar megyei RBV Felderítõ-, Adatszolgáltató- és Ellenõrzõrendszer Parancsnokság, amelynek parancsnoka az intézet mindenkori igazgatója volt; felkérésre, megbízásra díj ellenében laboratóriumi vizsgálatok, minõsítések, szakvélemény és szaktanácsadás végzése; mezõgazdasági termékértékesítési szerzõdésbõl származó minõségi vitákban (búza sütõipari értéke, cukorrépa cukortartalma, termelõi tej zsírtartalma, méz, gomba stb.) döntéshozatal; a minisztérium, egyes esetekben a Dohányipari Vállalatok Trösztje (DVT), más intézetek tájékoztatása érdekében a dohányiparra vonatkozó országos információk (pl. üzem- és gyártmánykataszter, minõségalakuláshoz szükséges adatok) gyûjtése, rendszerezése, valamint véleményezés és szaktanácsadás (dohányipari szakosított vagy profil feladatok). A helyszíni és laboratóriumi vizsgálatok köre érzékszervi tulajdonságok (pl. szín, alak, állomány, íz, szag); 60
5 összetételi tulajdonságok (pl. víz-, fehérje-, zsír-, szénhidrát-, konyhasótartalom); tömeg ( térfogat); csomagolás (pl. anyag, mód); jelölés (pl. a termék megnevezése, elõállítója, mennyisége, fogyaszthatósági, minõségmegõrzési idõtartama); radiológiai, mikrobiológiai (csak növényi eredetû terméknél), vegyi szennyezettség. Az ellenõrzést (mintavétel, vizsgálat, minõsítés) a mindenkor érvényes Élelmiszertörvény (1958:27.tvr., 1976:IV.tv.), az országos (MSZ) és ágazati (MÉMSZ, BkMSZ) szabványok alapján végezték. Közös ellenõrzéseket végeztek mindenek elõtt a Hajdú-Bihar megyei Állategészségügyi Állomással, a Húsipari Állatorvosi Ellenõrzõ Szolgálat (HÁESZ) és a MÉM Élelmiszeripari Higiéniai Ellenõrzõ Szolgálat (ÉHESZ) megyei kirendeltségeivel, a Hajdú-Bihar megyei Növényvédõ Állomással (NÖVÁL), a Hajdú-Bihar megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomással (KÖJÁL), a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi Felügyelõséggel. A kereskedelem és a vendéglátóhelyek ellenõrzésére ez utóbbi szerv szakembereivel közösen vagy megbízó levelük felmutatásával került sor. A közös ellenõrzéseken azonban a szervezetek külön-külön intézkedtek. Ha az élelmiszer nem felelt meg az elõírásoknak, de emberi fogyasztásra egészségkárosodás nélkül alkalmasnak bizonyult, akkor az csak csökkent minõségben, mérsékelt áron vagy átdolgozás után, illetve más hatóság szakvéleménye alapján nem élelmiszerként, ipari vagy mezõgazdasági célra (pl. takarmányként) volt forgalomba hozható, illetve felhasználható. Minden más esetben meg kellett semmisíteni. A minõségi hibáért felelõs vezetõ, dolgozó(k) ellen, a hiba súlyosságától és az elõfordulás gyakoriságától függõen büntetõ, szabálysértési, fegyelmi eljárást kezdeményeztek. A vizsgálati költségeket a hibáért felelõs vállalatnak kellett megtéríteni. 61
6 Az intézet szakemberei a hatósági feladatok mellett rendszeresen részt vettek a nemzetközi, a hazai (országos és helyi) ipari vállalatok, a tudományos és ismeretterjesztõ egyesületek: a Dohányipari Vállalatok Trösztje (DTV), az Európai Minõségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság (EOQ MNB), a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) Magyar Nemzeti Bizottság, az Országos Dohányipari Szabványosítási Bizottság (MSZ), az Ágazati Dohányipari Szabványosítási Bizottság (MÉMSZ), a Hajdú-Bihar megyei Népi Ellenõrzési Bizottság, a Fogyasztók Megyei Tanácsa, a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) Mezõgazdasági Bizottság Kémiai Munkabizottság, a Debreceni Agrárintézmények Koordináló Bizottsága, a Mûszaki- és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Hajdú-Bihar megyei Szervezete, a Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat (TIT) Hajdú-Bihar megyei Szervezete, a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület (MÉTE) Hajdú-Bihar megyei Területi Szervezete rendezvényein, ülésein, illetve munkájában. 2. ábra: Kovács L. László Különösen Kovács L. László területi MÉTE titkársága, elnöksége idején vált lehetõvé, hogy az intézet szakemberei konferenciákat rendezhessenek, különféle elõadásokat tartsanak, külföldi és hazai tanulmányutakon megismerkedhessenek új élelmiszeripari gépekkel, berendezésekkel, eljárásokkal és termékekkel, 62
7 az ipari szakemberek pedig tájékoztatást kaphassanak az élelmiszerek, dohánygyártmányok minõségalakulásáról, a hatósági megállapításokról. 3. Igazgató: Dr. Kaskötõ Zoltán ( ) Igazgatóhelyettes: Gönczy Árpád Gazdaságvezetõ: Erdõdi Lászlóné 3. ábra: Dr. Kaskötõ Zoltán, Gönczy Árpád és Erdõdi Lászlóné Ebben az idõszakban a gazdasági-ügyviteli és a hat mûszaki osztályon fõ dolgozott. A mûszaki szakemberek 56%-a egyetemet, fõiskolát, 44%-a középiskolát végzett. Egy és ugyanaz a szakember végezte a helyszíni (mintavétel, vizsgálat, minõsítés) és a laboratóriumi (vizsgálat) ellenõrzést. A kísérletként bevezetett személyi szétválasztás - megfelelõ összhang hiányában - nem vált be. A növényi eredetû élelmiszerek vizsgálatához 1971-ben mintegy másfél millió forint költséggel mikrobiológiai laboratórium kialakítását kezdték meg. A várható túlterhelés miatt szükségessé vált az elektromos hálózat korszerûsítése is. A munkálatokat a korábbi építési hibák megszüntetése, a berendezések késedelmes szállítása stb. miatt csak 1972-ben fejezték be. A költségvetés 1970-tõl évi ezer forint bevétellel és 1,3-2,4 millió forint kiadással számolt. A feladatok teljesítését számos körülmény nehezíti pl. szülési szabadság, gyermekgondozási segély, katonai szolgálat, egyetemi, fõiskolai tanulmányok, továbbképzések. Sem a jogelõd, sem az akkori intézet dolgozóinak nem voltak ismereteik és gyakorlatuk a dohánygyártmányok (cigaretta, szivar, cigaretta- és pipadohány) vizsgálatával kapcsolatban. Ezért az intézet szinte minden szakembere bekapcsolódott az ismeretek, a gyakorlat megszerzésébe. A nehézségek ellenére évente üzemi, kereskedelmi, vendéglátóhelyi ellenõrzést végeztek és (ebbõl saját kezdeményezésbõl vett) mintát vizsgáltak és minõsítettek. A vizsgált minták 8-19%-a nem felelt meg az elõírásoknak. Emiatt évente figyelmeztetéssel, fegyelmi és szabálysértési 63
8 eljárás kezdeményezésével éltek. A tanácsi szervekkel ellenõrizték a termelõi tejeket, a megyei borversenyek számára elõzetes laboratóriumi vizsgálatokat végeztek. A Hajdú-Bihar megyei Népi Ellenõrzési Bizottság felkérésére részt vettek A minõségszabályozás rendszerének fejlesztésérõl, a szabályozórendszer hatékonyságának növelésére hozott minisztertanácsi határozat végrehajtásának helyzete tárgyú vizsgálatban. A dohányipari szakosított feladatok végrehajtásaként tanulmányozták a dohánytermesztésre, a dohánygyártmányok elõállítására, forgalmazására, ellenõrzésére vonatkozó hazai és külföldi, nemzetközi jogszabályokat, szabványokat és szakirodalmat; részt vettek a DTV és az MSZH hosszú és középtávú szabványosítási terveinek kidolgozásában; a Dohánykutató Intézettel (DOKUT) közös tárolási kísérleteket végeztek a dohánygyártmányok minõségmegõrzési idõtartamának meghatározására; részt vettek a DTU Központi Minõségellenõrzõ Laboratóriumának (DVT KML) érzékszervi bírálatain; vizsgálták a hazai és külföldi dohánygyártmányok érzékszervi, vegyi, mikrobiológiai, radiológiai jellemzõit; a minõségi hibák feltárása érdekében a DVT KML-lel (vezetõ: Gõri István) közös helyszíni ellenõrzéseket végeztek a debreceni, egri, pécsi és sátoraljaújhelyi gyárban, áruelosztókban stb., a vizsgálatokat különkülön végezték, majd közös álláspontot alakítottak ki; országos dohánygyártmány, csomagolóanyag és gépkataszter állítottak össze; módszert dolgoztak ki a dohánygyárak, valamint a nagy- és kiskereskedelem ellenõrzésére; az intézet szakemberei felkeresték vagy Debrecenbe hívták más intézetek szakembereit tapasztalatcserére. Megállapították, hogy egyes dohánygyárak az elõállításnál egészségre ártalmas anyagokat (pl. kurnarin, kályhaezüst-festék) is felhasználtak, a külföldi dohányok és így a belõlük készült dohánygyártmányok is a megengedettnél jóval több növényvédõ-szermaradékot tartalmaztak, a cigarettákban lévõ dohány mennyiségét jogszabály nem szabályozta, 64
9 a dohánygyártmányoknak gyakorlatilag nincs egészségkárosító mikrobiológiai szennyezettsége, a dohánygyártmányok radiológiai szennyezettsége elenyészõ. A tapasztalatokról tájékoztatták a MÉM és a DVT vezetõit. Javasolták a dohánygyártmányok elõállítási és forgalmazási feltételeinek jogi szabályozását (Dohány-törvény), amit jelenleg az 1995:XC.tv. tartalmaz, a dohánygyártmányok terminológiájának, érzékszervi vizsgálatának és tömegelõírásainak szabványosítását, valamint az ipari és hatósági ellenõrzés szakembereinek közös továbbképzését. Az élelmiszer- és dohánygyártmány-ellenõrzés tapasztalatairól ebben az idõszakban 5 közleményben számoltak be. Ezek közül említésre méltó dr. Kántor Dezsõnek és Szentjóbi Ottónak a halastavak, természetes vizek jelentõsebb halfajainak radioaktív szennyezettségével foglalkozó, az Élelmiszervizsgálati Közlemények-ben megjelent publikációi. Dr. Kaskötõ Zoltán igazgatót betegségére tekintettel 1977 közepén felmentették beosztásából. A dohányipari szakember távozásával rövid idõre a dohányvizsgálatok is szüneteltek. 4. Igazgató: Gönczy Árpád ( ) Igazgatóhelyettes: Dániel Péter 4. ábra: Dániel Péter és Balogh Gyula Gazdaságvezetõ: Erdõdi Lászlóné, 1979-tõ1 Balogh Gyula. Az intézet létszáma fõ volt. A minisztérium hozzájárulásával 1979-tõl az osztályok számának változatlan hagyása mellett az osztályvezetõk számának csökkentésével a korábbinál hatékonyabban mûködõ szervezetet alakítottak ki. Gazdálkodási és Igazgatási Osztály Osztályvezetõ: Balogh Gyula Munkatársak: Erdõdi Lászlóné, Faragó Jánosné, Pongor Csaba, Karászy Józsefné, Kónya Gyuláné 65
10 Gabona-, sütõ-, cukor-, édes-, ital- és élvezeti cikk-ipari Osztály Osztályvezetõ: Dr. Nagy Tiborné Munkatársak: dr. Szabó Mária, Bottóné Nyári Margit, Hecker Lászlóné, Nagy László, Papp Margit, Reszegi Csaba, Szikszay Lászlóné, Tóthné Aranyos Irén Hús-, tej-, baromfi-, növényolaj- és tartósítóipari Osztály Osztályvezetõ: Dániel Péter Munkatársak: Erdész János, Filarszky Imre, Nagy Zsoltné, Szentjóbi Ottóné, Veres Györgyné Dohányipari szakosított és különleges feladatokat (mikrobiológiai, vegyi, radiológiai) ellátó Osztály Osztályvezetõ: Dr. Kántor Dezsõ Osztályvezetõ-helyettes: Wittmann János Munkatársak: Fábry Zoltán, Juhász Endréné, Kémery Tibor, Perecsényi Erzsébet A szakemberek 70 %-a legalább öt éve volt az intézet dolgozója, 55 %-a nõ, 52 %-a egyetemet, fõiskolát, 40 %-a középiskolát végzett. Egy-egy fõ angol, orosz, német középfokú nyelvvizsgával rendelkezett. A Budapesti Mûszaki Egyetemen, a MÉM Mérnök- és Vezetõ továbbképzõ Intézetnél a mûszaki dolgozók több mint 30 %-a vett részt továbbképzésen ebben az idõszakban pl. érzékszervi bírálat, minõségellenõrzés, élelmiszer-technológia tanfolyamokon. Az intézet vezetõje munkavédelmi, a beosztottak igazgatási minimum vizsgát tettek. A minisztérium az intézetet regionális mûszerközponttá jelölte ki. Mûszerek hiányában azonban a szakemberek az adott idõszakban a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, az Atommagkutató Intézetben és más intézményekben gyakoroltak. A lépcsõház emeleti terének beépítésével, ha nem is tágas, de tárgyalásra alkalmas irodát alakítottak ki az igazgatóhelyettes és a gazdaságvezetõ részére. A gazdasági-ügyviteli osztály irodája és a mikrobiológiai laboratórium mennyezetén jelentõs repedések keletkeztek 1981-ben az Ingatlankezelõ Vállalat karbantartási munkáinak elmaradása miatt. Az egyes tartógerendák elkorhadása okozta életveszély elhárítása érdekében a mennyezeteket alá kellett dúcolni. Ez az állandó szennyezõforrás a mikrobiológiai vizsgálatokat lehetetlenné tette. Lakossági bejelentés (zaj) miatt a laboratóriumi elszívó-rendszert is át kellett alakítani. Az ellenõrzés gyakoriságának és a mintaszám növelése érdekében kombitípusú személygépkocsit, a biztonság növelése érdekében pedig 66
11 robbanásbiztos oldószer-tárolót, a próbafõzésekhez, sütésekhez villanytûzhelyet stb. szereztek be. A kijelzõ-rendszerek átalakíttatásával nagymértékben nõtt a mûszerek leolvasási pontossága. A jogszabályok és utasítások változásai miatt átdolgozták a szervezeti és mûködési szabályzatot, a munkaköri leírásokat, a vagyonkezelési, az ügyviteli, a munkaügyi, valamint a tûz- és munkavédelmi szabályzatokat is. Az igazgató havonta részt vett a Megyei Tanács Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Osztályának a szakigazgatási intézmények vezetõi részére tartott értekezletein. A Megyei, Városi Népi Ellenõrzési Bizottságokkal közösen vizsgálták a tömegélelmezés helyzetét, az export élelmiszerek csomagolásának minõségét, a termelõi tejek zsír-tartalmát, a borok minõségét stb. Az intézet aktívan részt vesz a MÉM ÉVK által szervezett cél-, szintfelmérõ- és körvizsgálatain, amelyek részben nem voltak kötelezõek. A jelentõs számú nem megfelelõ élelmiszer miatt a bevétel a tervezett négyszázezer forintot is meghaladja. Ugyanakkor a költségvetési kiadások is nõttek, amelyek 2,5-3 (ebbõl bér 1,3-1,6) millió forintot tettek ki. Ennek oka a létszám jelentõs növekedése, a bérfejlesztés, új berendezések, eszközök beszerzése, gyakori meghibásodásuk stb. Ebben az idõszakban évente üzemet, kereskedelmi egységet és vendéglátóhelyet ellenõriztek, (ezen belül ún. statisztikai) mintát vettek. Az közötti idõszakban Hajdú-Bihar megyében a kifogásolási arány 11,0-12,8 %. A minõségi hibák megoszlása: érzékszervi tulajdonságok %, összetételi tulajdonságok %, tömeg(térfogat)hiány 19 %, csomagolási-jelölési hiba %. A hatósági intézkedések éves összetétele a következõk szerint alakult: figyelmeztetés , fegyelmi eljárás kezdeményezése , szabálysértési eljárás kérése A dohányipari szakosított feladatként ismét kezdeményezték a Dohánytörvény megalkotását. A hazai és külföldi dohánygyártmányokról tesztet közöltek a Nagyító c. lap és évi számában. Az ipari, üzemi és hatósági szakemberek részére értekezletet tartottak 1980-ban. A Kossuth Lajos Tudományegyetem vegyész-hallgatója, Fernandez Ramon (Kuba), az intézetben készítette el szakdolgozatát. A Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola néhány hallgatója, tanulója gyakorlási lehetõséget kapott az intézet laboratóriumaiban. 67
12 Rövid tanulmányúton Gönczy Árpád (Ausztria) és Kántor Dezsõ (Csehszlovákia) vett részt, két szlovák szakember pedig az intézetben tett látogatást. A MÉTE és az intézetek 1975-tõl, kétévente rendezték meg Az Élelmiszer Minõségellenõrzés Tudományos Konferenciája témájú rendezvényt. Az intézet szakemberei az idõszak alatt összesen tizenhárom elõadást tartottak illetve posztert mutattak be. Ezek tárgya fõként mikrobiológiai (Kántor Dezsõ), radiológiai (Fábry Zoltán), toxikológiai (Juhász Endréné) vizsgálatok és mûszeres mérések (Dániel Péter) voltak. Az intézet dolgozta ki Dr. Molnár Pál, a MÉM ÉVK igazgatóhelyettesének irányítása mellett a minõségcsökkenés mértékének meghatározására szolgáló eljárást, amely azután az Élelmiszertörvény végrehajtási rendeletének egyik mellékletét képezte. A szakemberek ez alatt az öt év alatt 37 tudományos, 31 tájékoztató és 6 ismeretterjesztõ elõadást tartottak. Ezek többsége szakcikként az Élelmezési Ipar, az Élelmiszervizsgálati Közlemények és a Szabványosítás szakfolyóiratokban jelent meg. A Hajdú-Bihari Napló és a Kelet- Magyarország címû napilapok, valamint a Magyar Rádió debreceni és nyíregyházi stúdiója rendszeresen készített riportokat az intézet munkájáról és az élelmiszerellenõrzés aktuális kérdéseirõl. IRODALOM 1. A debreceni Megyei Élelmiszerellenõrzési és Vegyvizsgáló Intézet dokumentumai ( ) Hajdú-Bihar megyei Levéltár és Hajdú-Bihar megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenõrzõ Állomás Irattára 2. Gönczy Á.: A debreceni Mezõgazdasági Vegykisérleti Állomás ( ) Debreceni Szemle VII. (1999) Gönczy Á.: A debreceni Megyei Minõségvizsgáló Intézet ( ) Kézirat 68
A Hajdú-Bihar megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenõrzõ Állomás ( ) Az élelmiszerek minõségének ellenõrzése
A Hajdú-Bihar megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenõrzõ Állomás (1983-1993) Az élelmiszerek minõségének ellenõrzése Gönczy Árpád Érkezett: 2002. 11. 20. A Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium
A debreceni Megyei Minõségvizsgáló Intézet ( )
A debreceni Megyei Minõségvizsgáló Intézet (1950-1969) Gönczy Árpád Érkezett: 2004. április 6. Magyarországon a második világháború befejezése után a mezõgazdasági és az élelmiszeripari termelés szétválik,
Megyei (fõvárosi) élelmiszerellenõrzõ és vegyvizsgáló intézetek ( )
Megyei (fõvárosi) élelmiszerellenõrzõ és vegyvizsgáló intézetek (1970-1982) A minõségvizsgáló intézetek 1970. január 1-tõl megyei (fõvárosi) élelmiszerellenõrzõ és vegyvizsgáló intézet (közismert rövidítéssel:
Megyei (fõvárosi) állategészségügyi és élelmiszer ellenõrzõ állomások (1983-)
Elõkészületek történnek a különbözõ hálózati adatok számítógépes feldolgozására is. Megyei (fõvárosi) állategészségügyi és élelmiszer ellenõrzõ állomások (1983-) Az 1983-1992 közötti politikai, gazdasági
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke ÉLELMISZER 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl 40/1995. (XI. 16.) FM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezõ elõírásairól Módosítás:
Beszámolók. Autoszifon palackhoz való széndioxidos patronok vizsgálata. 8, 227, (B)
i Beszámolók A. Autoszifon palackhoz való széndioxidos patronok vizsgálata. 8, 227, 1962. (B) B. Balló Mátyás szabályrendelet tervezete: a Codex Alimentarius Hungaricus csírája 75 éves. 25, 137, 1979.
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva:
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva: 2001. 07. 01.) 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl ÉLELMISZER 40/1995.
A magyarországi hatósági élelmiszer-ellenõrzés kialakulása és rövid története V.
A magyarországi hatósági élelmiszer-ellenõrzés kialakulása és rövid története V. GÖNCZY ÁRPÁD Hajdu-Bihar megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenõrzõ Állomás, Debrecenben Érkezett: 1992. november
JOGSZABÁLY FIGYELŐ január 1. és március 31. között megjelent jogszabályokról
JOGSZABÁLY FIGYELŐ 1984. január 1. és március 31. között megjelent jogszabályokról Szám Tárgy Közlöny szám 2/1984. (I. 1.) ÁBMH 3/1984. (I. 1.) ÁBMH 9/1984. (I. 23.) MT. r. 2/1984. (I. 23.) IpM 4/1984.
Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31.
Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: 2017. december 1-31. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által koordinált téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes előírások jegyzéke
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes előírások jegyzéke ÉLELM ISZER Az élelm iszerekről szóló 1988. évi IV. törvénnyel m ódosított 1976. évi IV. törvény és a végrehajtására kiadott 7/1988. (VI.
AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI
AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu
HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK
HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 1. 4024 Debrecen, Piac u. 54. Kormánymegbízott: Rácz Róbert Telefon: :(+36 52) 504-102 E-mail: hivatal@hbmkh.hu Főigazgató:
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály
FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: (22) 514-761 Fax: (22) 526-942, 526-905 E-mail: szervezes@fejer.gov.hu
HAZAI LAPSZEMLE Összeállította: Boross Ferenc
HAZAI LAPSZEMLE Összeállította: Boross Ferenc Örsi Ferenc - Homoki Péter - Vu Nam Phong: Metilglioxál képzôdése és meghatározása karamell mintákban Élelmezési Ipar, 48 (1994) 2, 37-41 Gerely Péter: A csomagolástervezés
Pálinkák élelmiszerbiztonsági-, hatósági kontrollja
Pálinkák élelmiszerbiztonsági-, hatósági kontrollja Barátossy Gábor Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóság igazgatóhelyettes 2014. május 21. 1881- óta borászati
GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN
ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN Szerkesztette: Bánáti Diána Gelencsér Éva Budapest, 2007. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. Genetikailag módosított
A r c k é p e k. a magyarországi hatósági élelmiszerellenôrzés történetéhez ( )
A r c k é p e k a magyarországi hatósági élelmiszerellenôrzés történetéhez (1970-1993) A gyûjtemény a teljesség igénye nélkül a Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM), a Földmûvelésügyi Minisztérium
20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető
20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (1994. április 1. hatályú jogszabályok)
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (1994. április 1. hatályú jogszabályok) ÉLELMISZER Az élelmiszerekrõl szóló 1988. évi IV. törvénnyel módosított 1976. évi IV. törvény és
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke
Csillagvizsgáló. alkoholos italokat és borászati termékeket forgalmazó fővárosi vendéglátóipari egységek ellenőrzése részletes eredmények
1 Csillagvizsgáló alkoholos italokat és borászati termékeket forgalmazó fővárosi vendéglátóipari egységek ellenőrzése részletes eredmények Az akcióról Helyszín: Budapest, összesen 10 kerület érintésével
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val
1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
Pedagógusok képesítése
Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott
Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat
Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált
A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében
A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A rendszerváltozás során a helyi önkormányzati rendszer kiépülésével párhuzamosan megtörtént az új államigazgatási szervezet kialakítása.
Az élelmiszer hatósági ellenırzés rendszerének új feladatmegosztása
Az élelmiszer hatósági ellenırzés rendszerének új feladatmegosztása Deák Ferenc osztályvezetı Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-biztonsági, Állat- és Növényegészségügyi Fıosztály
Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra
Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra 6. sz. melléklet A hírközlési és a fogyasztóvédelmi hatóság szervei és azok elérhetősége
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem
Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 10 kisdoboz 31 kötet Kötetek: 0,50 ifm Iratok: 1,25 ifm
80/1999. (XII. 28.) GM-EüM-FVM együttes rendelet
80/1999. (XII. 28.) GM-EüM-FVM együttes rendelet a vendéglátás és közétkeztetés keretében történő élelmiszer-előállítás és - forgalmazás feltételeiről MÓDOSÍTOTTA: 41/2001. (XII. 22.) GM-EüM-FVM együttes
I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet
78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi
ÖSSZEFOGLALÓ A ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A 2009. ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL 2009. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATI PROGRAM VÉGREHAJTÁSA A 2009. évben módosított eljárási utasítás értelmében, 2009. évben is kéttípusú felülvizsgálat
Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15
BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI
A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI
A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1054 Budapest, Steindl Imre u. 8. Központi
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
NAV Bevetési Főigazgatósága
NAV Bevetési Főigazgatósága dr. Demeter Tamás pénzügyőr ezredes, főtanácsos Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési főigazgató Általános tájékoztató a Bevetési Főigazgatóság profiljáról, feladatrendszeréről,
ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL
ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya VÁZLAT Oktatási Hivatal köznevelési
Egyesület évi Közgyűlése
Az EOQ MNB Egyesület 2018. évi Közgyűlése Lugas Étterem 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 77. 2018. április 25. 1 A javasolt napirend 1. Megnyitó 2. A napirend elfogadása 3. Beszámoló az EOQ MNB Egyesület
Szaktanácsadási folyamat szabályozása ME/75-03
D E B R E C E N I E G Y E T E M Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 2. kiadás Hatályba léptetve: 2010. május 05. Készítette: Jóváhagyta
Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év
Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról 2016. év I. A pályázati felhívás és az előszűrés Legfőbb Ügyész úr hozzájárulásával 2016. évben 33 ügyészségi fogalmazói álláshelyet hirdettünk meg. A
Magyar joganyagok - Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítás 2. oldal Hajdúböszörményi Kerületi Állategészségügyi és Élel
Magyar joganyagok - Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítás 1. oldal Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
Az elmúlt egy év élelmiszer-biztonsági és ellenőrzési tapasztalatai
Az elmúlt egy év élelmiszer-biztonsági és ellenőrzési tapasztalatai dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár, Budapest, 2012. március 27. Állati
Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi
Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 1. oldal 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat kitüntetés adományozásáról Az Alkotmány 30/A. (1) bekezdése j) pontja, valamint
A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI
A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester
A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere. dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály
A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály Hazánk GMO mentes stratégiája - 53/2006. (XI. 29.) OGY határozat
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.
Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi
ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK
1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),
ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 10-én ELŐTERJESZTÉS a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról 2 Ö S S Z E F O G L A L Ó A
ÉLELMISZERVIZSGÁLATI KÖZLEMÉNYEK
ÉLELMISZERVIZSGÁLATI KÖZLEMÉNYEK A magyarországi hatósági élelmiszerellenõrzés kialakulása és rövid története és Arcképek a magyar hatósági élelmiszer-ellenõrzés történetébõl (1970-1993) Szerzõ: Gönczy
Érzékeink csábításában
Workshop az innovációról Érzékeink csábításában (organoleptikus vizsgálatok napjainkban) Horváthné Dr.Almássy Katalin főiskolai tanár SZTE TIK, 2012. február 16. 1 Az élelmiszerminőség elemei 1. EGÉSZSÉGÜGYI
MAGYAR ÚT-, HÍD- ÉS MÉLYÉPÍTŐ LABORATÓRIUMOK SZÖVETSÉGE
Együttműködés az akkreditáló és akkreditált szervezet között UTLAB MAGYAR ÚT-, HÍD- ÉS MÉLYÉPÍTŐ LABORATÓRIUMOK SZÖVETSÉGE Fülöp Pál UTLAB Szövetség elnöke TARTALOM 1. UTLAB Szövetség megalakulása 2. UTLAB
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014 Adatszolgáltatók:
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
Budapest, október 19. Öböl Ház. Hungast Konferencia Önellenőrzés, mintavétel, laborvizsgálat - WESSLING Hungary Kft.
Budapest, 2017. október 19. Öböl Ház Budapest, 2017. október 19. Öböl Ház Önellenőrzés, mintavétel és laborvizsgálat Budapest, 2017. október 19. ÖbölHáz Budapest, 2017. október 19. ÖbölHáz Önellenőrzés,
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
1. (1) A törvény hatálya az élelmiszereknek a Magyar Köztársaság területén történő előállítására, illetve forgalomba hozatalára terjed ki.
2003. évi LXXXII. törvény az élelmiszerekről Az Országgyűlés annak érdekében, hogy meghatározza az élelmiszer-vállalkozások működésének feltételeit, biztosítva ezzel a fogyasztók egészségének, érdekeinek,
MŰSZAKI FEJLESZTÉS GYAKORLATI KÖZLEMÉNYEK. A minőségellenőrzés fejlődése és a megyei és városi minőségvizsgáló intézetek szerepe az élelmiszeriparban
MŰSZAKI FEJLESZTÉS GYAKORLATI KÖZLEMÉNYEK A minőségellenőrzés fejlődése és a megyei és városi minőségvizsgáló intézetek szerepe az élelmiszeriparban RAJKY ANTAL Élelmiszeripari Minisztérium, Budapest Érkezett:
Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf
A sugárvédelmi hatósági feladatok átvételével kapcsolatos feladatok és kihívások Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf Országos Atomenergia Hivatal 2015.04.21. Sugárvédelmi hatósági feladatok átvétele 1 Tartalom
78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN
78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás
Jogszabály figyelő. az VII. 1-től X. 31-ig megjelent jogszabályokról. Közlöny szám. Szám. Tárgy évi 12. tvr.
Jogszabály figyelő az 1984. VII. 1-től X. 31-ig megjelent jogszabályokról 1984. évi 12. tvr. 28/1984. (VII. 17.) PM 7/1984. (VIII. 1.) EüM-MÉM 4/1984. (VIII. 1.) MÉM 9/1984. (VI1L 8.) IpM. 15/1984. (VIII.
HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL
HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL Erdős Zoltán Boros László Dániel Péter A SLOW FOOD MOZGALOM
Általános közzétételi lista. I. Szervezeti, személyi adatok Törzshivatal
Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok Törzshivatal 1) Kozma Péter kormánymegbízott Telefon: 06-42/599-300 E-mail: hivatal@szszbmkh.hu 2) Dr. Teschmayer Gábor főigazgató Telefon: 06-42/599-300
EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK. Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály
EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály Ügytípus megnevezése: ÉLŐÁLLAT SZÁLLÍTÓ JÁRMŰ ENGEDÉLYEZÉSE.
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés
Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége
1 Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége T-Mobile dedikált üzleti hálózati szolgáltatás 6. sz. melléklet Hatályos: 2011. január 1-jétől 1. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete
Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés
Élelmiszer-ellenőrzésünk korszerűsített szervezete
Élelmiszer-ellenőrzésünk korszerűsített szervezete GLÓZIK ANDRÁS Mezőgazdasági és Élelmezésügyi M inisztérium, B udapest Hazánkban az élelmiszer-termelés fontos gazdasági ágazat. Világszerte figyelmet
Csődeljárások száma
3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 54 1 13 34 48 28 Pécsi Törvényszék 6-1 6 7 1 Kecskeméti Törvényszék
1/2019. (II. 28.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről
Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-547/2019. 1/2019. (II. 28.) sz. i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről
FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/
MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770
Dr Nagy Bálint Emlékülés
Dr Nagy Bálint Emlékülés Országos Vírusmentesítési Program (OVP) Dr. Kajati István ny. vezető főtanácsos, c. egyetemi docens Dr. Nagy Bálint (1930-2015) NÉBIH Növény-, Talaj-, és Agrárkörnyezet-védelmi
MOB Sportiskolai Program évi forrás
MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános
A GINOP PROJEKT BEMUTATÁSA SZENNYVÍZTELEPEK ÁSVÁNYOLAJ FELMÉRÉSÉNEK TAPASZTALATAI
A GINOP 2.1.1-15-00433 PROJEKT BEMUTATÁSA SZENNYVÍZTELEPEK ÁSVÁNYOLAJ FELMÉRÉSÉNEK TAPASZTALATAI DR. SZABÓ ZOLTÁN FŐOSZTÁLYVEZETŐ ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2018. JANUÁR 26. GINOP 2.1.1-15-00433
Csőd- és felszámolási eljárások
Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Fővárosi Törvényszék Terület Érkezett megszüntetés ebből egyezség Befejezett Az év végén folyamatban maradt 28 2 16 53 71 13 Pécsi Törvényszék
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13.
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI ÉS EREDMÉNYEI A PILZE-NAGY KFT-NÉL SOMOSNÉ DR. NAGY ADRIENN SZEGED, 2014.11.13. PILZE-NAGY KFT. Tevékenység: Laskagomba termesztés Laskagomba
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,
Stratégiai céljaink. Az óvoda szakmai érdekképviselete
OOTT Óvodapedagógusok Országos Tehetségsegítő Tanácsa : : 06 (20) 9 767 909 Honlap: www.oott.hostoi.com Tájékoztató az Óvodapedagógusok Országos Tehetségsegítő Tanácsának munkájáról Nagy Jenőné Stratégiai
Cégjegyzékszáma, vállalkozói nyilvántartási száma, kistermelő regisztrációs száma:
1 NAGYTÁLYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ VÁLLALKOZÁSOK ADATAI (a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kormányrendelet alapján) A nyilvántartásba
A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései
A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos Budapest, 2010. október 26. 2009. Az Agrárgazdasági
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban
1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban - Szervezeti egységek: Kollégiumok: A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete.
A parasztság is a forradalom mellé állt - A beszolgáltatás
A parasztság is a forradalom mellé állt - A beszolgáltatás Az 1956-os forradalom sok kiváltó oka közül a parasztságot sújtó embertelen begyűjtés, ami sokszor a szó szoros értelmében padláslesöprést jelentett,
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 5055-4/2019/PKF Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Oktatási Hivatal alapító okiratát a következők
EGYSÉGES ELVEK SZERINT SZERVEZETT PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EZEK TAPASZTALATAI. Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes
EGYSÉGES ELVEK SZERINT SZERVEZETT PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS EZEK TAPASZTALATAI Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Amiről szó lesz szolgáltatói rendszer célrendszere,
Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság
Új Szöveges dokumentum 2003.
évi LXXXII. törvény az élelmiszerekről 2003. Az Országgyűlés annak érdekében, hogy meghatározza az élelmiszer-vállalkozások működésének feltételeit, biztosítva ezzel a fogyasztók egészségének, érdekeinek,
Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben
XI. HONVÉDELMI MINŐSÉGTALÁLKOZÓ A HADIK TERV A MINŐSÉG FÓKUSZÁBAN Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben Gyöngyösi Ferenc mk. alezredes HM FHH Haditechnikai Intézet Minőségirányítási, Kodifikációs
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
Nyilvántartás a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységekről. x nem
Nyilvántartás a bejelentéshez kötött kereskedelmi ekről 3/1996. helye címe (több helyszín esetén a): Az (ek) elnevezése: Élelmiszerbolt neve: Zsigovics Péterné Jókai u. 8. címe: Jókai u. 8. székhelye:
A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk:
A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: 1 20. fond: A jogelőd intézmények, illetve az Egyetem (Kar)
1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi
2012. december 03. (hétfő)
PROGRAM az erdészeti és vadgazdálkodási, élelmiszeripari, kertészeti, mezőgazdasági gépészeti szakképzést folytató iskolák igazgatói, szakmai vezetői és szaktanárai továbbképzésére A továbbképzés ideje:
2015. évi LXXV. törvény
Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba