mailingleitner hungary

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "mailingleitner hungary"

Átírás

1 OLDAL 1/6 JÚLIUS 2014 SEITE 1/6 JULI 2014 eljárni az időszaki elszámolású Transaktionen mit periodischer Abrechnung sind die alten Regelungen anzuwenden der EU- Tisztelt Ügyfeleink! Idén nyáron az adótörvények kapcsán több módosító csomagot is tárgyalt a magyar Parlament, illetve voltak olyan korábbi jogszabályváltozások melyek most lépnek hatályba. Tekintettel a változások nagy számára, adótípusonként külön mailingleitnerrel szeretnénk Önöket tájékoztatni. Az általános forgalmi adó területét két jogszabály módosító csomag is érintette. Emellett változott a számlázással kapcsolatos miniszteri rendelet is. Jelen hírlevelünkben ezekre, valamint a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos korábban kihirdetett, de most hatályba lépett módosításaira szeretnénk felhívni a figyelmüket. 1 eljárni az időszaki elszámolású A tavaly év végi adótörvény módosítások alapján július 1-jével lépett volna életbe az a módosítás, amely előre hozza az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontját a fizetési határidőről az elszámolási időszak utolsó napjára. A július 4-én hatályba lépett nyári adó-salátatörvény azonban a tervekkel ellentétben visszaállítja a régi szabályt a június 30-át követő elszámolás időszakokra is. Sehr geehrte Klienten, das ungarische Parlament hat in diesem Sommer bereits mehrere Gesetzesentwürfe im Zusammenhang mit Steuergesetzen behandelt. Des Weiteren gibt es auch frühere Gesetzesänderungen, die jetzt in Kraft treten. In Bezug auf die große Anzahl der Änderungen informieren wir Sie über jede Steuerart im Rahmen eines separaten mailingleitners. Der Bereich der Umsatzsteuer ist von zwei Gesetzesänderungspaketen betroffen. Des Weiteren wurde die Verordnung des Finanzministers betreffend Rechnungsausstellung auch modifiziert. In unserem aktuellen Newsletter dürfen wir Sie auf diese aufmerksam machen. Ferner geben wir auch Gesetzesänderungen betreffend Produktgebühr, die früher veröffentlicht wurden, jedoch jetzt in Kraft getreten sind, bekannt. 1 Transaktionen mit periodischer Abrechnung sind die alten Laut den Steuergesetzänderungen am Ende letzten Jahres wäre die Veränderung am 1. Juni 2014 in Kraft getreten, die das Leistungsdatum der Transaktionen mit periodischer Abrechnung auf die Zahlungsfrist vom letzten Tag der Abrechnungsperiode hervorbringt. Aufgrund der Steuergesetzesänderungen, die am 4. Juli 2014 in Kraft getreten sind, sind die alten Regelungen im Gegensatz zu den Geplanten auch betreffend Abrechnungsperioden nach dem 30. Juni 2014 anzuwenden.

2 OLDAL 2/6 JÚLIUS 2014 SEITE 2/6 JULI 2014 der EU-Regelungen betreffend Fernabsatz und Mini-One-Stop- Eszerint az időszaki elszámolású ügyletek - melyek pl. a bérbeadás és egyéb folyamatosan nyújtott szolgáltatások, továbbá azok a termékértékesítések, ahol a felek bizonyos időközönként, pl. havonta számolnak el - áfa szerinti teljesítési időpontja továbbra is a fizetési határidő lesz. 2 és mini-one-stop-shopra vonatkozó uniós szabályokat július 14-én hirdették ki az új európai uniós szabályokhoz illeszkedő, a távértékesítésekkel kapcsolatos változásokat, melyek január 1-jével lépnek majd hatályba. Ekkortól ugyanis a nem adóalanyok részére nyújtott rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatási, telekommunikációs, valamint az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások Európa szerte a fogyasztás helye szerint (azaz a célországban) fognak adózni. Az elektronikus szolgáltatások alatt online boltok, webshopok, webportálok, mobilalkalmazás forgalmazók, e-könyv-értékesítők, távoktatók és más hasonló e-kereskedők szolgáltatásait kell érteni. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fentiekkel foglalkozó adóalanyoknak akár mind a 28 tagországban adókötelezettsége keletkezhet. A fogyasztás helye szerinti adóztatás kiterjesztése ezért egyszerűsítést igényel, az úgynevezett mini-one-stop-shop ( MOSS ) vagyis az egyablakos ügyintézési rendszer bevezetését, amely az áfa bevallási és befizetési kötelezettségek teljesítését a fogyasztó tartózkodási helyétől függetlenül az értékesítő államában teszi Aufgrund der Änderungen wird das Leistungsdatum der Transaktionen mit periodischer Abrechnung zb Vermietung, weitere regelmäßig erbrachte Leistungen bzw Produktlieferungen, bei denen die Verrechnung der Parteien periodisch, zb monatlich erfolgt betreffend Umsatzsteuer auch weiterhin die Zahlungsfrist bleiben. 2 der EU- Fernabsatz und Mini-One-Stop- Die auf die neuen EU-Regelungen basierenden Gesetzesänderungen betreffend den Fernabsatz, die ab 1. Januar 2015 in Kraft treten werden, wurden am 14. Juli 2014 veröffentlicht. Beginnend mit diesem Datum wird nämlich als Leistungsort der nicht an Steuersubjekten erbrachten Rundfunk- und audiovisuellen Mediendienstleistungen, Telekommunikationsund weiteren elektronisch gelieferten Dienstleistungen europaweit der Ort des Verbrauches (also das Zielland) bestimmt. Unter elektronischen Dienstleistungen sind die Dienstleistungen der online Warenhäuser, der Webshops, der Webportale, der Apps-Händler, der E-Book-Verkäufer, der Fernunterrichter und anderen ähnlichen E-Händlern zu verstehen. In der Praxis bedeutet das, dass Steuersubjekte die sich mit solchen Aktivitäten befassen, sogar in all den 28 Mitgliedstaaten steuerpflichtig werden könnten. Deshalb ist es nötig, eine Vereinfachungsregel zur Ausdehnung der Besteuerung nach Verbrauchsort einzuführen, das sogenannte Mini-One-Stop-Shop Syste ( Mini-OSS ), das eine konzentrierte Administration bedeutet, wobei der Steuerpflichtige seine Steuererklärungs- und Steuerzahlungspflicht unabhängig vom

3 OLDAL 3/6 JÚLIUS 2014 SEITE 3/6 JULI 2014 der EU- lehetővé. Ezáltal az értékesítőnek hazai pályán maradva a határon átnyúló ügyletei esetén is csupán egyetlen, a saját adóhatóságával kell szembesülnie, jelentősen egyszerűbb adminisztrációval. A befizetett adót is a hatóságok osztják meg egymás között a teljesített ügyleteknek megfelelő arányban. A MOSS nem érinti ugyanakkor a felszámítandó adó mértékét, melyet minden esetben az áfa szerinti teljesítési hely, azaz a nem adóalany fogyasztók letelepedése, lakó-, illetve tartózkodási helye határoz majd meg. Hazánkban a változó áfa szabályok mellett bevezetik az egyablakos ügyintézési rendszert is. A változások január 1- es hatályba lépése felkészülési lehetőséget ad az érintett vállalkozásoknak. 3 Az tapasztalt áfa-csalások visszaszorítása érdekében egyes termékkörök esetén fordított adózás lép életbe. Azon ügyletek esetén kell alkalmazni, melyek teljesítési időpontja január 1. napjára esik vagy azt követi, a törvényben meghatározott kivételek figyelembevételével. Az érintett termékköröket az Áfa törvény 6/B. számú melléklete VTSZ szám hivatkozással tartalmazza. Staat des effektiven Verbrauches in dem Staat vollziehen kann, in dem er steueransässig ist. Dadurch ergibt sich der Heimvorteil den Dienstleistern: die müssen nur ihrer eigenen Steuerbehörde begegnen, was eine wesentliche Erleichterung der Administration ermöglicht. Die bezahlte Steuer wird unter den betroffenen Steuerbehörden in der Proportion der vollgezogenen Transaktionen geteilt. Das Mini-OSS betrifft aber den Steuersatz nicht, der immer von dem Leistungsort nach USt-Regeln, und nicht nach dem Siedlungs-, Wohn- oder Aufenthaltsort des Verbrauchers bestimmt wird. Parallel mit den USt-Änderungen wird in Ungarn auch das System der One-Stop- Sachbearbeitung eingeführt. Die Änderungen werden am 1. Januar 2015 in Kraft treten, was den betroffenen Unternehmen eine Vorbereitungszeit ermöglicht. 3 Charge in der Stahlindustrie Um die Zahl der in der Stahlindustrie erfahrenen USt-Hinterziehungen zu reduzieren, wurde der Reverse-Charge Mechanismus betreffend bestimmte Produktkreise eingeführt. Es ist im Fall von Transaktionen (unter Berücksichtigung der gesetzlich bestimmten Ausnahmen) anzuwenden, deren Erfüllungsdatum frühestens der 1. Januar 2015 sein wird. Die betroffenen Produktkreise wurden in dem Anhang Nr. 6/B des ungarischen USt-Gesetzes mittels Zolltarifnummer definiert.

4 OLDAL 4/6 JÚLIUS 2014 SEITE 4/6 JULI 2014 der EU- Évközi hatállyal léptek életbe a környezetvédelmi termékdíj új 4 bejelentési kötelezettség a számlázó programok kapcsán július 1-jével lépett hatályba a 23/2014. (VI.30.) NGM Rendelet, mely hatályon kívül helyezte a számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 24/1995. PM Rendeletet. Az új Rendelet alapján: részletes magyar dokumentáció szükséges a vásárolt, vagy saját fejlesztésű számlázó programok esetén egyaránt a program fejlesztőjének/forgalmazójának kötelezettsége a dokumentáció átadása a használó felé, míg a programot használó adóalany kötelezettsége, hogy a program dokumentációját az adó megállapításához való jog elévüléséig megőrizze. A számlázó program használatát az alábbiak szerint kell a magyar adóhatóság felé bejelenteni: számlázó program használata, illetve az online számlázási szolgáltatás igénybevétele esetén az adóalany köteles bejelenteni az adóhatósághoz a számlázó program adatait, melyet a program fejlesztője/forgalmazója köteles átadni az adóalany részére; a október 1-je előtt beszerzett és még használatban lévő számlázó programok kapcsán a bejelentés határideje november 15-ig; az ezt követően beszerzett, illetve használatba vett számlázó programok esetén pedig 30 nap; 4 Anmeldungspflicht betreffend Mit dem 1. Juli 2014 ist die Verordnung des Wirtschaftsministers Nr. 23/2014 (VI.30.), die die Verordnung des Finanzministers Nr. 24/1995 betreffend die steuerbehördliche Identifizierung von Rechnungen bzw Quittungen sowie die steuerbehördliche Prüfung von elektronisch gespeicherten Rechnungen außer Kraft setzt, in Kraft getreten. Gemäß der neuen Verordnung: wird im Fall von gekauften bzw selbstentwickelten n eine ausführliche ungarisch-sprachige Dokumentation benötigt; ist die Übergabe der Dokumentation an den Anwender die Pflicht des Programmentwicklers/Vertreibers, wobei es die Pflicht des Anwenders (Steuerzahlers) ist, dass diese Dokumentation bis zur Verjährung des Steuerbestimmungsrechtes bewahrt wird. Die Anwendung des Rechnungsausstellungsprogramms ist gemäß den nachfolgend aufgelisteten Regelungen beim ungarischen Finanzamt anzumelden: Im Fall der Anwendung eines Rechnungsausstellungsprogramms bzw der Online Rechnungsausstellung ist der Steuerzahler verpflichtet, die Angaben des Rechnungsausstellungsprogramms, die vom Entwickler/Vertreiber zu übergeben sind, beim Finanzamt anzumelden. Die Anmeldungsfrist izm n, die noch vor dem 1. Oktober 2014 beschaffen wurden und noch angewandt werden, ist der 15. November Im Fall der später beschaffenen bzw. in Gebrauch genommenen Programme beträgt die Frist 30 Tage.

5 OLDAL 5/6 JÚLIUS 2014 SEITE 5/6 JULI 2014 be kell jelenteni 30 napon belül a számlázó program használatból való kivonását is. Auch die Einstellung der Anwendung ist in 30 Tagen anzumelden. der EU- Évközi hatállyal léptek életbe a környezetvédelmi termékdíj új A fenti tájékoztatás nem teljes körű, egyéb részletszabályok is változtak a Rendelet hatályba lépésével, melyek érintik a nyomtatvány forgalmazókat, illetve a számítógéppel nyugtát előállítókat július 1-jével lépett életbe a környezetvédelmi termékdíjat érintő év végén elfogadott módosítások utolsó, 3. szakasza. Az új szabályozás értelmében két új jogintézmény jelenik meg a termékdíj törvényben, az ipari- és a kereskedelmi termékdíj raktár, melyek célja a törvényalkotó szándéka szerint, hogy rugalmasabb alternatívát kínáljanak az átvállalási rendszerben, illetve biztosítsák az adóalanyoknál a forgótőkét. A termékdíj raktárak üzemeltetéséhez szükséges engedélyt a Nemzeti Adó és Vámhivatal adja ki, miután a törvényben meghatározott feltételek teljesüléséről meggyőződött. Annak érdekében, hogy a termékdíj raktárak szabályozása megfelelően beépüljön a törvénybe, több definíció is pontosításra került (pl. termékdíj kötelezettség, visszaigénylés). Bitte beachten Sie, dass unsere obige Mitteilung nicht vollständig ist und infolge des Inkrafttretens der Verordnung weitere Regulierungen geändert wurden, die den Vertrieb von Drucksachen bzw die Ausstellung von Quittungen durch einen Rechner betreffen. 5 Wir dürfen die Aufmerksamkeit unserer Klienten darauf lenken, dass die letzte, dritte Phase der Gesetzesänderungen betreffend Produktgebühr, die noch Ende 2013 verabschiedet wurde, mit dem 1. Juli 2014 in Kraft getreten ist. Gemäß den neuen Regelungen werden zwei Institutionen in das Gesetz eingeführt: das Industrie- bzw das Handelsproduktgebührlager. Gemäß dem Vorhaben des Gesetzgebers ist ihr Zweck eine flexible Alternative neben der Produktgebührpflichtübernahme anzubieten bzw. das Umlaufkapital für die Steuerzahler zu sichern. Die Genehmigung betreffend den Betrieb der Produktgebührlager wird vom Ungarischen Steuer- und Zollamt ( Finanzamt ) ausgestellt, nachdem die Erfüllung der gesetzlichen Pflichte geprüft wurde. Damit die Regelungen hinsichtlich des Produktgebührlagers im Gesetz entsprechend verankert werden, werden mehrere Begriffe modifiziert (zb Produktgebührpflicht, Rückerstattung der Produktgebühr).

6 OLDAL 6/6 JÚLIUS 2014 SEITE 6/6 JULI 2014 der EU- Szintén július 1-jétől változott az átvállalási szerződés engedélyezésének rendszere, mely az új kérelmekre vonatkozik. Az eddig nyilvántartásba vett szerződések érvényesek maradnak az átvállalási időszak végéig. Végezetül felhívjuk figyelmüket az utóbbi időben megjelent további blogbejegyzéseinkre, melyek számos gyakorlati kérdésben nyújthatnak segítséget. A LeitnerLeitner Budapest hivatalos blogját adózásról érthetően címmel az alábbi linken olvashatják: Reméljük, hogy tájékoztatónkat hasznosnak találták. Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban, illetve egyéb, az adózást érintő területtel összefüggésben kérdésük merülne fel, kérjük, forduljanak hozzánk az ismert elérhetőségeinken. Das Genehmigungsverfahren der Übernahmeverträge wurde auch ab dem 1. Juli 2014 geändert, wobei die neuen Regelungen nur im Fall der neuen Anträge anzuwenden sind. Die Übernahmeverträge, die bereits vom Finanzamt registriert wurden, erhalten Ihre Geltung bis zum Ende der angemeldeten Übernahmeperiode. Zuletzt möchten wir Ihre Aufmerksamkeit auf die letzten Einträge in unserem steuerfachlichen Blog lenken, die Ihnen auch in einigen praktischen Fällen behilflich sein können. Sie können an unserem fachlichen Blog, welcher zurzeit nur in ungarischer Sprache verfügbar ist, unter folgendem Link recherchieren: Wir hoffen, dass Sie unseren aktuellen Newsletter nützlich finden. Sollten Sie irgendwelche Fragen bezüglich der obigen Themen oder andere steuerfachlichen Fragen haben, wenden Sie sich an uns. Unsere Kontaktdaten finden Sie unten angeführt. további információért kérjük, forduljon: Für weitere Fragen wenden Sie sich bitte an: BUdaPeSt Judit Jancsa-Pék Márta Siklós T T E E Márta Juhász Nóra Rácz T T E E linz Clemens Nowotny T E beograd bratislava bucures ti budapest linz ljubljana praha salzburg sarajevo sofia warszawa wien zagreb zürich PUBLISHER/HERAUSGEBER Leitner + Leitner Tax Adótanácsadó Kft Kapás utca 6-12, Víziváros Office Center Irodaház B/IV, 1027 Budapest T F E E hírlevélnek kizárólagos célja az információnyújtás, ezért semmilyen körülmények között nem keletkeztet, illetve helyettesít adó- vagy jogi tanácsadás keretein belül nyújtott állásfoglalást. A hírlevélben foglaltak alkalmazásával kapcsolatban felelősséget nem vállalunk. Alle Angaben in diesem Newsletter dienen nur der Erst - information, enthalten keinerlei Rechts- oder Steuerberatung und können diese auch nicht ersetzen; jede Gewährleistung und Haftung ist ausgeschlossen.

mailingleitner hungary

mailingleitner hungary OLDAL 1/5 JÚLIUS 2014 SEITE 1/5 JULI 2014 Am 3. April 2014 ist die Verordnung der Wirtschaftsministers Nr. 15/2014 (IV.3.) über die steuerfreien veröffentlichen worden. Aufgrund der Verordnungsregelungen

Részletesebben

mailingleitner hungary

mailingleitner hungary OLDAL 1/6 JÚLIUS 2014 SEITE 1/6 JULI 2014 Tisztelt Ügyfeleink! Idén nyáron az adótörvények kapcsán több módosító csomagot is tárgyalt a magyar Parlament, illetve voltak olyan korábbi jogszabályváltozások

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG.

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG. MUNKASZERZŐDÉS amely egyrészről az név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. LOCALITATEA, JUDET, TARA cégjegyzékszám: NR.REG.COMERTULUI adószám: CUI bankszámlaszám: COD IBAN képviseli: _NUME REPREZENTANT

Részletesebben

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III P. b. b. Verlagspostamt 1030 Wien WoGZ 213U BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III 70. Abkommen zwischen der Österreichischen Bundesregierung

Részletesebben

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203)

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Oktober 2014 Kecskemét, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Aufgaben Feladatok: Stellennummer

Részletesebben

EK-TípusVizsgálati Tanúsítvány EG-Baumusterprüfbescheinigung

EK-TípusVizsgálati Tanúsítvány EG-Baumusterprüfbescheinigung ROBBANÁSBIZTOS BERENDEZÉSEK VIZSGÁLÓ ÁLLOMÁSA Prüfstelle für Explosionsgeschützte Betriebsmittel 1/5 Ungarn, 1037 Budapest, Mikoviny S. u. 2-4. tel/fax: 36 1 250 1720 E-mail: bkiex@elender.hu (1) EK-TípusVizsgálati

Részletesebben

HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF. az ÁFA irányelvhez kapcsolódó 282/2011/EU végrehajtási rendeletről

HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF. az ÁFA irányelvhez kapcsolódó 282/2011/EU végrehajtási rendeletről HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF az ÁFA irányelvhez kapcsolódó 282/2011/EU végrehajtási rendeletről Hírlevelünk célja, hogy tájékoztassuk Önöket a 282/2011/ EU végrehajtási rendelet fő tartalmi elemeiről, amely

Részletesebben

WiR gratulieren GRATULÁLUNK!

WiR gratulieren GRATULÁLUNK! Reflexmat Seit der Gründung im Jahre 2000 steht der Name CaSaDa für hochwertige Produkte im Bereich Wellness und fitness. WiR gratulieren GRATULÁLUNK! Mit dem Kauf dieser Fußreflexzonen-Matte haben sie

Részletesebben

Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen

Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen Idöpont: Szombat 24.10.2009 Verseny helye: Medence: Idömérés: Fedett uszoda Simmering A -1110 Wien, Simmeringer Hauptstraße/ Florian

Részletesebben

Adott esetben születési név és korábbi házassági név Keresztnév Vorname ggf. Geburtsname und Name aus früherer Ehe

Adott esetben születési név és korábbi házassági név Keresztnév Vorname ggf. Geburtsname und Name aus früherer Ehe Családi pótlék sz. Kindergeld-Nr. Familienkasse Az igénylést benyújtó személy adóazonosító száma Németországban (feltétlenül kitöltendő) Steuer-ID der antragstellenden Person in Deutschland (zwingend ausfüllen)

Részletesebben

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai Tanulmányunkban három vártérképet ismertetünk. Haüy 1687- ben készített térképét, amelyen a házak egy a térképhez tartozó francia

Részletesebben

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel, Starenweg 8a, 82140 Olching DATUM: 23.10.13 Tel.: 08142 6551752 Fax.: 08142 4628228 carsten@tonmeister-online.de Betreff: Beurteilung

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV / PROTOKOLL

JEGYZŐKÖNYV / PROTOKOLL JEGYZŐKÖNYV / PROTOKOLL amely készült 2011. szeptember 22-én, 19.00 órakor a Német Általános Iskola és Gimnázium Barátainak és Támogatóinak Egyesülete Vezetőségi ülésén. Helyszín: CHSH Dezső, 1011 Budapest,

Részletesebben

Hírlevél Transzferár ellenőrzés. Informationsbrief Kontrolle der Transferpreise

Hírlevél Transzferár ellenőrzés. Informationsbrief Kontrolle der Transferpreise Hírlevél Transzferár ellenőrzés Az előző évekhez hasonlóan idén is a figyelem középpontjában marad a kapcsolt vállalkozások közötti transzferár-képzés, különösen a pénzügyi műveleteket illetően. A NAV

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Önrész biztosítása a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés/szervíz, oktatás 3-9. DK-kábelösszekötő dobozok 10-137 1,5-240 mm 2, IP 54-67

Tartalomjegyzék. Bevezetés/szervíz, oktatás 3-9. DK-kábelösszekötő dobozok 10-137 1,5-240 mm 2, IP 54-67 Tartalomjegyzék Bevezetés/szervíz, oktatás 3-9 -kábelösszekötő dobozok 10-137 1,5-240 mm 2, IP 54-67 -kiselosztók 138-197 63 A-ig, 3-54 osztásegység, IP 54-65 Elosztószekrények ajtóval 198-277 250 A-ig,

Részletesebben

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ. KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N

KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ. KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N Tisztelettel köszöntöm meghívott vendégeinket, klubtagokat, oktatási

Részletesebben

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi Kapcsolatok Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1)

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi Kapcsolatok Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi Kapcsolatok Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) 20 p./ Értékelő: kód A rendelkezésre álló idő 30 perc. Ez a Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont

Részletesebben

Wirtschaftsdeutsch, Tourismus und Gastgewerbe 50

Wirtschaftsdeutsch, Tourismus und Gastgewerbe 50 BGF NYTK B2 Wirtschaftsdeutsch, Tourismus und Gastgewerbe 50 Aufgabenmuster Schreiben Minuten 20 Punkte FÜR DIE LÖSUNG DER AUFGABE BENUTZEN SIE DAS LÖSUNGSBLATT! (Az alábbiakban a feladatlap után a javításhoz

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Bankkártya kondíciós lista Bankkartenkonditionen. MasterCard Silver*

Bankkártya kondíciós lista Bankkartenkonditionen. MasterCard Silver* VÁLLALATI ÜGYFELEK Standard Kondíciók FIRMENKUNDEN Standard-Konditionen Érvényes 2015. június 01-től visszavonásig Gültig ab 01.06.2015 bis auf Weiteres Bankkártya kondíciós lista Bankkartenkonditionen

Részletesebben

Einfluss der Furttiefen auf die Ökonomie der Schifffahrt

Einfluss der Furttiefen auf die Ökonomie der Schifffahrt Einfluss der Furttiefen auf die Ökonomie der Schifffahrt. DK Workshop Zukunftsorientierte Fahrrinnenparameter für die Wasserstraße Donau Budapest 29.09.2010. Attila Bencsik Europäische Fluß-Seetransport

Részletesebben

Kombi-V15. pellet / hasábfa kombikazán. Teljesítmény. 4-14,9 kw. Verzió: 1 / 2009

Kombi-V15. pellet / hasábfa kombikazán. Teljesítmény. 4-14,9 kw. Verzió: 1 / 2009 Kombi-V15 pellet / hasábfa kombikazán Teljesítmény 4-14,9 kw Termékismertető Verzió: 1 / 2009 Szerző: W.Pöllabauer Perhofer GmbH (Magyar képviselet: Szalontai RGB Bt.) Kombi-V20 adatlap Oldal 1 Változtatás

Részletesebben

A FELSÉGSÉRTÉS TÉNYÁLLÁSA A CSEMEGI-KÓDEXBEN SZABÓ ISTVÁN

A FELSÉGSÉRTÉS TÉNYÁLLÁSA A CSEMEGI-KÓDEXBEN SZABÓ ISTVÁN Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXIX/1. (2011) pp. 107 117 A FELSÉGSÉRTÉS TÉNYÁLLÁSA A CSEMEGI-KÓDEXBEN SZABÓ ISTVÁN I. A fontosabb államelleni bűncselekmények és ezek elhatárolása Az 1878-as

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS Egy rendhagyó múzeum születése és fejlődése bontakozik ki az alábbi írásból. Létrejöttét, céljait tekintve olyan igény kielégítésére

Részletesebben

HÍRLEVÉL a számviteli törvény 2007. évi lényegesebb változásairól

HÍRLEVÉL a számviteli törvény 2007. évi lényegesebb változásairól HÍRLEVÉL a számviteli törvény 2007. évi lényegesebb változásairól INFORMATIONSBRIEF über die wesentlichen Änderungen Rechnungslegungsgesetzes ab 2007 Az alábbiakban ismertetjük a Számviteli Törvény 2007.01.01-től

Részletesebben

SZÁMLÁZÓ. Bejelentés számlázó programok és online számlázó rendszerek használatba vételéről és használatból történő kivonásáról

SZÁMLÁZÓ. Bejelentés számlázó programok és online számlázó rendszerek használatba vételéről és használatból történő kivonásáról SZÁMLÁZÓ Bejelentés számlázó programok és online számlázó rendszerek használatba vételéről és használatból történő kivonásáról Számlázó és felvásárlási jegy programok (számítógépes szoftver) használatának

Részletesebben

Prospektus GmbH. 8200 Veszprem, Tartu Str. 6. Ungarn Tel.: +36-88-422-914 Fax: +36-88-405-012 www.prospektusnyomda.hu info@prospektusnyomda.

Prospektus GmbH. 8200 Veszprem, Tartu Str. 6. Ungarn Tel.: +36-88-422-914 Fax: +36-88-405-012 www.prospektusnyomda.hu info@prospektusnyomda. LOGÓ 2 szín felhasználás PANTONE 143C PANTONE COOL Gray 11 Egy lekerekített hatszög formában a Probox P-betűje erősíti a márka nevét, megjegyezhetőségét. A forma térbeliségre utaló perspektívikus megjelenítése

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2006.01.01. UTÁNI LÉNYEGESEBB, ADÓ- ÉS TERVEZETT SZÁMVITELI VÁLTOZÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A 2006.01.01. UTÁNI LÉNYEGESEBB, ADÓ- ÉS TERVEZETT SZÁMVITELI VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A 2006.01.01. UTÁNI LÉNYEGESEBB, ADÓ- ÉS TERVEZETT SZÁMVITELI VÁLTOZÁSOKRÓL INFORMATIONEN ÜBER DIE WICHTIGSTEN, STEUER- UND GEPLANTEN RECHNUNGSWESENSVERÄNDERUNGEN AB 01.01.2006 Személyi jövedelemadó

Részletesebben

Áfa 2015. Köztisztasági Egyesülés

Áfa 2015. Köztisztasági Egyesülés Áfa 2015. Köztisztasági Egyesülés Direktíva változásához kapcsolódó, kihirdetett Áfa tv. módosítás 2014. évi XXXIII. tv. Magyar Közlöny 94. szám, kihirdetve 2014. 07. 14. Hatályba lép 2015. január 1. Az

Részletesebben

vasárnap, 2010 május 23-án - a Pünkösd ünnepére egy közös energiameditációt szerveztem.

vasárnap, 2010 május 23-án - a Pünkösd ünnepére egy közös energiameditációt szerveztem. Kedves olvasó, vasárnap, május 23-án - a Pünkösd ünnepére egy közös energiameditációt szerveztem. Bárki ingyenesen részt vehet: 11:00 h - 15:00 h - 17:00 h - 19:00 h - 21:00 h- Ha valaki személyes fölhívással

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS MIETVERTRAG

BÉRLETI SZERZŐDÉS MIETVERTRAG BÉRLETI SZERZŐDÉS MIETVERTRAG BÉRLETI SZERZŐDÉS MIETVERTRAG amely egyrészről az név: székhely: cégjegyzékszám: adószám: bankszámlaszám: képviseli: mint Bérbeadó (a továbbiakban: a Bérbeadó ), másrészről

Részletesebben

INFORMATIONSBRIEF HÍRLEVÉL. Über die Veränderungen des Steuergesetzes, die von 2016 in Kraft treten. a 2016-tól hatályba lépő adótörvény változásokról

INFORMATIONSBRIEF HÍRLEVÉL. Über die Veränderungen des Steuergesetzes, die von 2016 in Kraft treten. a 2016-tól hatályba lépő adótörvény változásokról HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF a 2016-tól hatályba lépő adótörvény változásokról Über die Veränderungen des Steuergesetzes, die von 2016 in Kraft treten Hírlevelünkben a 2015. november 17-én elfogadott Adózás

Részletesebben

Menschen um uns wie sind sie?

Menschen um uns wie sind sie? Menschen um uns wie sind sie? Charaktereigenschaften Modultyp Kreative Kommunikation Zielgruppe Schüler von 12 bis 15 Jahren Niveaustufe A1 Autorinnen Dömők Szilvia, Somló Katalin A kiadvány az Educatio

Részletesebben

Látogatás a Heti Válasznál

Látogatás a Heti Válasznál Látogatás a Heti Válasznál Ulicsák Eszter (7.a) Mindenki belegondolhatott már, hogy ki is a mi szeretett újságunk és kedvenc cikkünk szülőanyja, de még inkább, hogy hogyan alkotnak egy hét alatt egy izgalmas,

Részletesebben

KG 51R F K. 1 Az igénylést benyújtó személy adatai. 2 Az igénylő személy házas- ill. élettársának adatai

KG 51R F K. 1 Az igénylést benyújtó személy adatai. 2 Az igénylő személy házas- ill. élettársának adatai Az igénylést benyújtó személy neve és keresztneve Name und der antragstellenden Person Családi pótlék sz. F K Kindergeld-Nr. KG 51R Külföld melléklet német családi pótlék igényléséhez, dátum:.. olyan személyek

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSOK TELJESÍTÉSI HELYE III. [Áfa tv. 45/A. (2) bek., Mód. tv1. 9. ]

SZOLGÁLTATÁSOK TELJESÍTÉSI HELYE III. [Áfa tv. 45/A. (2) bek., Mód. tv1. 9. ] ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSOK 2015. Sike Olga főosztályvezető-helyettes Nemzeti Adó- és Vámhivatal SZOLGÁLTATÁSOK TELJESÍTÉSI HELYE I. [Áfa tv. 45/A., Mód. tv1. 9. ] Az ún. távolról nyújthatószolgáltatások

Részletesebben

INFORMATIONSBRIEF HÍRLEVÉL. über die aktuellen Fragen der Transferpreisregelungen und die Erfahrungen bei der Steuerrevision

INFORMATIONSBRIEF HÍRLEVÉL. über die aktuellen Fragen der Transferpreisregelungen und die Erfahrungen bei der Steuerrevision HÍRLEVÉL a transzferár szabályozás aktuális kérdéseiről és az adóellenőrzési tapasztalatokról Korábban több hírlevélben is foglalkoztunk a transzferár dokumentáció készítés szabályaival és az adóhivatali

Részletesebben

INFORMATIONSBRIEF HÍRLEVÉL. Über die angenommenen Gesetzänderungen 2015. a már elfogadott 2015-ös törvény változásokról.

INFORMATIONSBRIEF HÍRLEVÉL. Über die angenommenen Gesetzänderungen 2015. a már elfogadott 2015-ös törvény változásokról. HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF a már elfogadott 2015-ös törvény változásokról Über die angenommenen Gesetzänderungen 2015 Általános forgalmi adó Az időszakos elszámolású ügyleteknél változik a teljesítés időpontját

Részletesebben

ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSOK 2015. Sike Olga. Nemzeti Adó- és Vámhivatal

ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSOK 2015. Sike Olga. Nemzeti Adó- és Vámhivatal ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSOK 2015. Sike Olga főosztályvezető-helyettes Nemzeti Adó- és Vámhivatal SZOLGÁLTATÁSOK TELJESÍTÉSI HELYE I. [Áfa tv. 45/A., Mód. tv1. 9. ] Az ún. távolról nyújtható szolgáltatások

Részletesebben

ITAG-ÖKOLEX 2002. OKTÓBER VÁLTOZÁSOK 2002 SZEPTEMBERTŐL ÄNDERUNGEN AB SEPTEMBER 2002

ITAG-ÖKOLEX 2002. OKTÓBER VÁLTOZÁSOK 2002 SZEPTEMBERTŐL ÄNDERUNGEN AB SEPTEMBER 2002 ITAG-ÖKOLEX 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 21. Tel.: 96/529-110 Fax:96/318-436 e-mail: titkarsag.gyor@itag-okolex.hu 1126 Budapest, Endrődi Sándor u. 48. Tel.: 200-3508 Fax: 200-3509 e-mail: titkarsag.budapest@itag-okolex.hu

Részletesebben

Kérdõív az örökösödési bizonyítvány iránti kérelemhez

Kérdõív az örökösödési bizonyítvány iránti kérelemhez Kérdõív az örökösödési bizonyítvány iránti kérelemhez (Angaben zum Erbscheinantrag) A kérdõív kérdéseire adott válaszok fontosak az örökösödési bizonyítvánnyal kapcsolatban lefolytatandó tárgyaláshoz.

Részletesebben

Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise

Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise Eintritt mit der Familie familiäre Sportbewegung im Zeichen der gesunden Lebensweise Auf Grund meiner jahrzehntelangen Erfahrungen kann die Schule die Einbeziehung der Schüler und durch sie auch der Eltern

Részletesebben

IFRS (IAS) INFORMATIONSBRIEF SONDERAUSGABE IFRS (IAS) HÍRLEVÉL KÜLÖNSZÁM

IFRS (IAS) INFORMATIONSBRIEF SONDERAUSGABE IFRS (IAS) HÍRLEVÉL KÜLÖNSZÁM IFRS (IAS) HÍRLEVÉL KÜLÖNSZÁM Jelen hírlevél különszám kiadásának indoka, hogy Magyarország Európai Unióba való belépésével egyre sürgetőbbé válik a számviteli rendszerek fejlesztése, a beszámolók nemzetközi

Részletesebben

1. Adóigazgatási azonosításra való alkalmasság. 2. Értelmező rendelkezések. 3. Nyomtatvánnyal szembeni követelmények

1. Adóigazgatási azonosításra való alkalmasság. 2. Értelmező rendelkezések. 3. Nyomtatvánnyal szembeni követelmények 10816 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 89. szám A nemzetgazdasági miniszter 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelete a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött

Részletesebben

Grant Thornton Hungary News. 2014 július

Grant Thornton Hungary News. 2014 július Grant Thornton Hungary News 2014 július Tisztelt Ügyfeleink! Kérjük, feltétlenül figyeljenek a számlázással kapcsolatos alábbi változásokra! Emellett további változásokra és a reklámadóra szeretnénk felhívni

Részletesebben

HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF. az Országgyűlés által elfogadott 2011.01.01-én hatályba lépő fontosabb adótörvényi változásokról, új szabályokról

HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF. az Országgyűlés által elfogadott 2011.01.01-én hatályba lépő fontosabb adótörvényi változásokról, új szabályokról HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF az Országgyűlés által elfogadott 2011.01.01-én hatályba lépő fontosabb adótörvényi változásokról, új szabályokról über die vom Parlament angenommen, am 01.01.2011 in Kraft tretenden,

Részletesebben

PROFEX SZAKNYELVI VIZSGA

PROFEX SZAKNYELVI VIZSGA MEGOLDÓKULCS (Karakterek száma: 2475) 1. Szöveg Reformen für Gründer - das Gesetz zur Modernisierung des GmbH-Rechts und zur Bekämpfung von Missbräuchen Das Bundeskabinett hat den Regierungsentwurf des

Részletesebben

Alumínium bejárati ajtók Modell családokról általában. Tartalomjegyzék

Alumínium bejárati ajtók Modell családokról általában. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Modell megnevezések széria P00 széria P00 széria P300 széria P400 3 széria P500 3 Méretfüggő kivitelek 3 Díszítő elemek iránya 4 Nemesacél lizénák 4 Fa dekor 5 Beton design 6 Szín logika

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA QSR24h HUNGARY Kft. H-9027 Győr, Pesti út 1/B PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1. A QSR24h felelőssége a hibás szolgáltatásokért A QSR24h-val szemben csak a szolgáltatást megrendelő és igénybe vevő megbízó jogosult

Részletesebben

Magyar............................................................ 96....................................................

Magyar............................................................ 96.................................................... MFQ364.. hu Magyar............................................................96.................................................... hu Szívbõl gratulálunk új BOSCH készüléke megvásárlásához. Ön egy kiváló

Részletesebben

adóhíd steuerbrücke 2014 3 2014 OKTÓBER OKTOBER WTS Klient. A híd.

adóhíd steuerbrücke 2014 3 2014 OKTÓBER OKTOBER WTS Klient. A híd. adóhíd steuerbrücke 2014 3 2014 OKTÓBER OKTOBER WTS Klient. A híd. adóhíd szakmai hírlevél 2014 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó Kedves Olvasóink! Közel 100 munkavállaló, több száz ügyfél, előadások tartása szakmai

Részletesebben

BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA

BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA BALASSA JÁNOS élete 56-dik, tanársága 26-dik évében december hó 9-kén, reggeli 4 órakor meghalt. Az eddig országszerte köztudomásúvá lett gyászos esemény, melynek

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER Jancsa-Pék Judit 2014. december 17. Budapest 1 T.M.JJJJ EKAER döntési fa Kockázatos-e a termék? Igen Nem Meghaladja-e a határértékeket? Útdíj köteles-e

Részletesebben

ITAG-ÖKOLEX HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF 2001. JANUÁR

ITAG-ÖKOLEX HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF 2001. JANUÁR ITAG-ÖKOLEX 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 21. Tel.: 96/529-110 Fax:96/318-436 e-mail: itag-okolex @ arrabonet.gyor.hu 1126 Budapest, Endrődi Sándor u. 48. Tel.: 200-3508 Fax: 200-3509 HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV 8. évfolyamos vizsga A vizsga lebonyolítása: írásbeli április 15-30 között előzetes egyeztetés szerint szóbeli május elején, az írásbeli érettségi vizsga napjaiban A vizsga részei:

Részletesebben

Brandschutz in der elektrotechnischen Gebäudetechnik. Tűzvédelem az elektrotechnikában. Baurechtliche Anforderungen an den Brandschutz-Fachplaner

Brandschutz in der elektrotechnischen Gebäudetechnik. Tűzvédelem az elektrotechnikában. Baurechtliche Anforderungen an den Brandschutz-Fachplaner Brandschutz in der elektrotechnischen Gebäudetechnik Baurechtliche Anforderungen an den Brandschutz-Fachplaner Budapest, 7. September 2012 Tűzvédelem az elektrotechnikában A tűzvédelmi tervezővel szemben

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Jancsa-Pék Judit 2015. Január 14. Budapest 1 EKAER döntési fa / 1. *2015. január 1-i állapot szerint Nem kockázatos termék Útdíj

Részletesebben

ITAG-ÖKOLEX HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF 2001. ÁPRILIS

ITAG-ÖKOLEX HÍRLEVÉL INFORMATIONSBRIEF 2001. ÁPRILIS ITAG-ÖKOLEX 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 21. Tel.: 96/529-110 Fax:96/318-436 e-mail: titkarsag.gyor@itag-okolex.hu 1126 Budapest, Endrődi Sándor u. 48. Tel.: 200-3508 Fax: 200-3509 e-mail: titkarsag.budapest@itag-okolex.hu

Részletesebben

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítı hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Német nyelv 5-6.évfolyam 1.forduló

Részletesebben

Markthalle Budapest an der Fehérvári-Straße Architektur: Kertész Építész Stúdió (Kertész András, Frikker Zsolt, Bó di Imre)

Markthalle Budapest an der Fehérvári-Straße Architektur: Kertész Építész Stúdió (Kertész András, Frikker Zsolt, Bó di Imre) Die Formbarkeit des Betons, die Edelkeit und die vielfältige Struktur seines Oberflächendesigns sowie seine hohe Festigkeit bieten fast uneingeschränkte Möglichkeiten für Architekten, Garten- und Möbelplaner.

Részletesebben

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA INVEST ENGLISH NYELVISKOLA 1147 BUDAPEST, Lovász utca 7. [XIV. kerület] +36 20 583 2208 info@investenglish.hu www.investenglish.hu NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA TARTALOM I. ELSŐ SZINT... 2 II. MÁSODIK

Részletesebben

Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849)

Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849) 17 Ferenc Jozsef 2007 01.qxd 8/25/08 2:54 AM Page 113 Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849) 608 608. Dukát (Au) 1848 Körmöcbánya /Kremnitz/ Av: V FERD MAGY H T ORSZ -KIRÁLYA ERD N FEJED álló király

Részletesebben

Meghívó a 10. Ottokar Havlik emlékére rendezett nemzetközi úszó versenyre (21. Nemzetközi schwechati ifjúsági verseny)

Meghívó a 10. Ottokar Havlik emlékére rendezett nemzetközi úszó versenyre (21. Nemzetközi schwechati ifjúsági verseny) Meghívó a 10. Ottokar Havlik emlékére rendezett nemzetközi úszó versenyre (21. Nemzetközi schwechati ifjúsági verseny) Idöpont: A verseny helye: Medence adatai: Idömérés: 2010. Március 20. Szombat és 2009.

Részletesebben

Antrag auf Behandlung als unbeschränkt einkommensteuerpflichtiger Arbeitnehmer nach 1 Abs. 3, 1a EStG

Antrag auf Behandlung als unbeschränkt einkommensteuerpflichtiger Arbeitnehmer nach 1 Abs. 3, 1a EStG Antrag auf Behandlung als unbeschränkt ekommensteuerpflichtiger Arbeitnehmer nach 1 Abs. 3, 1a EStG (Anlage Grenzpendler EU/EWR zum Antrag auf Lohnsteuer-Ermäßigung 200_) Zur Beachtung: Für Arbeitnehmer,

Részletesebben

A FELTALÁLÓI LÉPÉS KÖVETELMÉNYE A HASZNÁLATI MINTAOLTALMI JOGBAN

A FELTALÁLÓI LÉPÉS KÖVETELMÉNYE A HASZNÁLATI MINTAOLTALMI JOGBAN Dr. Markó József: [1] A FELTALÁLÓI LÉPÉS KÖVETELMÉNYE A HASZNÁLATI MINTAOLTALMI JOGBAN T A R T A L O M 1. Bevezető. 2 2. Nemzetközi kitekintő. 2 Oldal 2.1. Ausztria 2 2.2. Dánia és Spanyolország 3 2.3.

Részletesebben

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11.

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld Budaörs: 25 Jahre Partnerscha 8 11. Mai 2014 Kevés olyan testvérvárosi kapcsolat létezik, amelynek enynyire mélyek

Részletesebben

HAGYOMÁNY ÉS LUXUS STÍLUSOSAN BERENDEZETT KÖRNYEZETBEN

HAGYOMÁNY ÉS LUXUS STÍLUSOSAN BERENDEZETT KÖRNYEZETBEN HAGYOMÁNY ÉS LUXUS STÍLUSOSAN BERENDEZETT KÖRNYEZETBEN DIE STILVOLLE ART, GESCHICHTE EXKLUSIV ZU ERLEBEN Megfelelő helyszínt keres rendezvények, üzleti tárgyalások vagy alkalmi összejövetelek lebonyolításához?

Részletesebben

MAssAgEgERäT MASSZÍROZÓ KÉSZÜLÉK

MAssAgEgERäT MASSZÍROZÓ KÉSZÜLÉK Quattromed IV-S MAssAgEgERäT MASSZÍROZÓ KÉSZÜLÉK Ergonomische Massage mit WohlfühlgARAntie ERGONÓMIKUS MASSZÁZS A KÉNYELEMÉRZÉS GARANCIÁJÁVAL QUATTROMED IV-s MAssAgEgERäT MASSZÍROZÓ KÉSZÜLÉK Unsere Wirbelsäule

Részletesebben

Hogyan juthatunk magunk is hasznos piaci információhoz a cégjegyzék és kapcsolódó nyilvántartások alapján?

Hogyan juthatunk magunk is hasznos piaci információhoz a cégjegyzék és kapcsolódó nyilvántartások alapján? Hogyan juthatunk magunk is hasznos piaci információhoz a cégjegyzék és kapcsolódó nyilvántartások alapján? Wie wir auch selber an nützliche Marktinformationen kommen können? - aufgrund des Handelsregisters

Részletesebben

A FELSZÍN ALATTI VIZEKÉRT ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÓI 1995. DECEMBER 31-IG

A FELSZÍN ALATTI VIZEKÉRT ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÓI 1995. DECEMBER 31-IG A FELSZÍN ALATTI VIZEKÉRT ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÓI 1995. DECEMBER 31-IG Alapítók: Aquarius Vízbeszerzési és Vízvédelmi Kft. Budapest BKMI Bányászat és Környezete Mérnöki Iroda Kft. Budapest 75.000,- Ft 75.000,-

Részletesebben

INFORMATIONSBRIEF über die wesentlicheren Veränderungen der Gesetze über Mehrwertsteuer, Körperschaftssteuer und Einkommensteuer

INFORMATIONSBRIEF über die wesentlicheren Veränderungen der Gesetze über Mehrwertsteuer, Körperschaftssteuer und Einkommensteuer HÍRLEVÉL az általános forgalmi adóra, a társasági és osztalékadóra, valamint a személyi jövedelemadóra vonatkozó lényegesebb változásokról Az Országgyűlés 2007. novemberben fogadta el az új áfa törvényt

Részletesebben

adóhíd steuerbrücke 2015 3 2015 OKTÓBER OKTOBER WTS Klient. A híd.

adóhíd steuerbrücke 2015 3 2015 OKTÓBER OKTOBER WTS Klient. A híd. adóhíd steuerbrücke 2015 3 2015 OKTÓBER OKTOBER WTS Klient. A híd. adóhíd szakmai hírlevél 2015 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó Kedves Olvasóink! A szokásos őszi törvénykezési hajrában is igyekszünk érdekes tudnivalókkal

Részletesebben

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi Irrtümer 6 A szövegek Egy érdekes könyv komoly vitát váltott ki. A vita arról folyt, hogy valóban emelik-e a dohányzás és a dohányosok az egészségügyi költségeket, mint ahogy sokan gondolják. Két professzor

Részletesebben

Beépítési útmutató ENREGIS/Gitterbox csapadékvíz szikkasztó rendszer

Beépítési útmutató ENREGIS/Gitterbox csapadékvíz szikkasztó rendszer Beépítési útmutató ENREGIS/Gitterbox csapadékvíz szikkasztó rendszer ENREGIS/Gitterbox 250 cikkszám 101010 Tartalom: (I) (II) Termékleírás / Műszaki adatok Általános útmutató a munka előkészítéséhez (III)

Részletesebben

Kitöltési útmutató a SZAMLAZO nyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a SZAMLAZO nyomtatványhoz Kitöltési útmutató a SZAMLAZO nyomtatványhoz Jogszabályi háttér: - a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló

Részletesebben

EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN

EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN BENCZE ZOLTÁN EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN 1990-ben a Hadtörténeti Múzeum udvarán, a IV. Béla kori városfal tornyától nyugatra egy feljáró építésének munkálatai során lehetőség

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ B Í R S Á G

TÁJÉKOZTATÓ B Í R S Á G TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által

Részletesebben

Szülést megkönnyítő módosulás a Spalax hungaricus hungaricus Nhrg. medencéjén

Szülést megkönnyítő módosulás a Spalax hungaricus hungaricus Nhrg. medencéjén Szülést megkönnyítő módosulás a Spalax hungaricus hungaricus Nhrg. medencéjén írta : S z u n y o g h y János, Budapest A T e r m é s z e t t u d o m á n y i Társulat egykori Állattani Szakosztályának 405.

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

INFORMATIONSBRIEF HÍRLEVÉL. az Országgyűlés által elfogadott 2012.01.01-jén hatályba lépő fontosabb adótörvényi változásokról, új szabályokról

INFORMATIONSBRIEF HÍRLEVÉL. az Országgyűlés által elfogadott 2012.01.01-jén hatályba lépő fontosabb adótörvényi változásokról, új szabályokról HÍRLEVÉL az Országgyűlés által elfogadott 2012.01.01-jén hatályba lépő fontosabb adótörvényi változásokról, új szabályokról 2 rész INFORMATIONSBRIEF über die vom Parlament angenommenen, am 01.01.2012 in

Részletesebben

Időszaki elszámolás. Áfakulcs változás. 2016. változások

Időszaki elszámolás. Áfakulcs változás. 2016. változások Adótörvény változások 2016 Általános forgalmi adó Általános forgalmi adó dr. Menczel-Kiss Gellért január 28. Budapest 2 01.28. Általános forgalmi adóval kapcsolatos változások tematika ú ügyletek változások

Részletesebben

A KÜLFEJTÉSSEL KAPCSOLATOS FÖLDTANI ADATFELDOLGOZÁSI FELADATOK MEGOLDÁSA MŰSZAKI-MATEMATIKAI MÓDSZE KEKKEL

A KÜLFEJTÉSSEL KAPCSOLATOS FÖLDTANI ADATFELDOLGOZÁSI FELADATOK MEGOLDÁSA MŰSZAKI-MATEMATIKAI MÓDSZE KEKKEL A KÜLFEJTÉSSEL KAPCSOLATOS FÖLDTANI ADATFELDOLGOZÁSI FELADATOK MEGOLDÁSA MŰSZAKI-MATEMATIKAI MÓDSZE KEKKEL MÁRIAI PÁL* (4 ábrával) Összefoglalás: Külfejtések tervezésének komplex, egymáshoz kapcsolódó

Részletesebben

A FELTALÁLÓI LÉPÉS KÖVETELMÉNYE A HASZNÁLATIMINTA-OLTALMI JOGBAN

A FELTALÁLÓI LÉPÉS KÖVETELMÉNYE A HASZNÁLATIMINTA-OLTALMI JOGBAN Dr. Markó József * A FELTALÁLÓI LÉPÉS KÖVETELMÉNYE A HASZNÁLATIMINTA-OLTALMI JOGBAN Gyakorlati tapasztalataink szerint a használatiminta-oltalom igen hasznos jogintézmény, különösen a kisebb, továbbfejlesztésszerű

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT BESCHAFFUNGSORDNUNG 1. Angenommen durch den Senatsbeschluss Nr. 12./2015 vom 19.02.2015

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT BESCHAFFUNGSORDNUNG 1. Angenommen durch den Senatsbeschluss Nr. 12./2015 vom 19.02.2015 BESZERZÉSI SZABÁLYZAT BESCHAFFUNGSORDNUNG 1 1 Angenommen durch den Senatsbeschluss Nr. 12./2015 vom 19.02.2015 1 Beszerzési Szabályzat I. Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya Jelen szabályzat

Részletesebben

mailingleitner hungary

mailingleitner hungary adó OLDAL 1/14 JÚLIUS 2015 SEITE 1/14 JULI 2015 Tisztelt Ügyfeleink! Verehrte Kunden! érintő adót érintő Hírlevelünkben a 2015. első félévében kihirdetett fontosabb adóról tájékoztatjuk Önöket. Csökkenő

Részletesebben

A U T O M A T A M O S Ó G É P WMB6510J BEKO

A U T O M A T A M O S Ó G É P WMB6510J BEKO A U T O M A T A M O S Ó G É P WMB6510J BEKO Kérem először elolvasni! Tisztelt felhasználó, ennek a készüléknek a megvásárlásával, Önnek egy modern, kiváló minőségű mosógépe van, hosszú élettartammal, nagyfokú

Részletesebben

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények NÉMET NYELV Célok és feladatok A nyelvoktatás célja a kommunikatív kompetencia kialakítása, azaz a tanuló képessé tétele arra, hogy idegen nyelvű környezetben képes legyen megoldani felmerülő problémáit,

Részletesebben

mailingleitner hungary

mailingleitner hungary OLDAL 1/6 JÚLIUS 2014 PAGE 1/6 JULY 2014 eljárni az időszaki elszámolású Tisztelt Ügyfeleink! Idén nyáron az adótörvények kapcsán több módosító csomagot is tárgyalt a magyar Parlament, illetve voltak olyan

Részletesebben

Német nyelv Általános Iskola

Német nyelv Általános Iskola Német nyelv Általános Iskola 5. évfolyam Vizsga típusa: - írásbeli vizsga Követelmények, témakörök: - szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Az éves tananyag alapján összeállított feladatlap Témakörök:

Részletesebben

Antrag auf Gewährung von Hilfeleistungen nach dem österreichischen Verbrechensopfergesetz (VOG)

Antrag auf Gewährung von Hilfeleistungen nach dem österreichischen Verbrechensopfergesetz (VOG) An das Bundessozialamt Babenbergerstraße 5 A-1010 Wien mail: bundessozialamt@basb.gv.at Antrag auf Gewährung von Hilfeleistungen nach dem österreichischen Verbrechensopfergesetz (VOG) Die Angaben sind

Részletesebben

CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN

CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN írta: KÁRPÁTI ENDRE (Budapest) 1876 őszén a Rókus-kórház szülészeti osztályának fiatal segédorvosa megrázó

Részletesebben

TP600 HASZNÁLATI UTASÍTÁS

TP600 HASZNÁLATI UTASÍTÁS TP600 HASZNÁLATI UTASÍTÁS GARANCIA TERMÉK-GARANCIA Gyártási garancia: A Medencére egy 5 éves időszakra szóló szín és színtartóssági Garanciát nyújtunk. 2 év az alap és választható spa berendezésekre medence

Részletesebben

ITAG-ÖKOLEX 2002. JANUÁR 1. MUNKASZÜNETI NAPOK 2002-BEN 1. ARBEITSFREIE TAGE IM JAHR 2002

ITAG-ÖKOLEX 2002. JANUÁR 1. MUNKASZÜNETI NAPOK 2002-BEN 1. ARBEITSFREIE TAGE IM JAHR 2002 Január 2002 HÍRLEVÉL-INFORMATIONSBRIEF ITAG-ÖKOLEX 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 21. Tel.: 96/529-110 Fax:96/318-436 e-mail: titkarsag.gyor@itag-okolex.hu 1126 Budapest, Endrődi Sándor u. 48. Tel.: 200-3508

Részletesebben

Grenzerfahrungen. Eötvös Schüler zum Abschluss eines etwinning Projekts zu Gast in der Slowakei / eötvösös diákok projektzáró utazása Szlovákiába

Grenzerfahrungen. Eötvös Schüler zum Abschluss eines etwinning Projekts zu Gast in der Slowakei / eötvösös diákok projektzáró utazása Szlovákiába Grenzerfahrungen Eötvös Schüler zum Abschluss eines etwinning Projekts zu Gast in der Slowakei / eötvösös diákok projektzáró utazása Szlovákiába Von Studienrat Richard Guth / Guth Richard német nyelvi

Részletesebben

Seite 2 von 12. Terjesztőpartner és WellStar a továbbiakban együttesen szerződő felek vagy Felek.

Seite 2 von 12. Terjesztőpartner és WellStar a továbbiakban együttesen szerződő felek vagy Felek. Wellstar GmbH & Co. KG Magyarországi Fióktelepe/ Wellstar GmbH & Co. KG Filialbetrieb in Ungarn Andrássy út 121., 1062 Budapest Cg./Hr. Nummer: 01 17 000575/6 Magyar adószám / ungarische Steuernummer:

Részletesebben

Diákok tanárszerepben

Diákok tanárszerepben Diákok tanárszerepben Tanulás tanítása és kooperatív tanulási formák projektnap A 9. évfolyam osztályai 2014. szeptember 22-én projektnapon vettek részt. Intézményünkben a kooperatív munkaformák formák

Részletesebben

ITAG-ÖKOLEX 2003. JÚLIUS-AUGUSZTUS 6. AZ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁSRÓL 6. ÜBER DAS STEUERVERWALTUNGS- VERFAHREN

ITAG-ÖKOLEX 2003. JÚLIUS-AUGUSZTUS 6. AZ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁSRÓL 6. ÜBER DAS STEUERVERWALTUNGS- VERFAHREN Július-Augusztus 2003 HÍRLEVÉL-INFORMATIONSBRIEF ITAG-ÖKOLEX 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 21. Tel.: 96/529-110 Fax:96/318-436 e-mail: titkarsag.gyor@itag-okolex.hu 1126 Budapest, Endrődi Sándor u. 48. Tel.:

Részletesebben