SZLOVÁK NEMZETI LEVÉLTÁR SLOVENSKÝ NÁRODNÝ ARCHÍV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZLOVÁK NEMZETI LEVÉLTÁR SLOVENSKÝ NÁRODNÝ ARCHÍV"

Átírás

1 SZLOVÁK NEMZETI LEVÉLTÁR SLOVENSKÝ NÁRODNÝ ARCHÍV Cím: Drotárska cesta Bratislava Telefon: Fax: archiv@sna.vs.sk A levéltár kutatóterme hétfőtől csütörtökig óráig tart nyitva. A Szlovák Nemzeti Levéltár közvetlen jogelődjének, az Állami Központi Levéltárnak a megalakulása 1954-re tehető, amikor a csehszlovák kormány rendeletet adott ki a levéltárakról. Már ezt megelőzően 1952-től létezett a Szlovák Központi Levéltár, azonban fondjai csak egy szűkebb területre, az egykori Pozsony megyére terjedtek ki. Ez a levéltár a Belügyi Megbízott Hivatala mellett működő Szlovák Levéltári Bizottság végrehajtó szerve is volt, és a levéltár igazgatója egyben a bizottság titkári tisztségét is betöltötte. E bizottság feladata volt, hogy az Állami Levéltári Bizottsággal, amely a Belügyminisztérium mellett dolgozott (tagjainak 1/3-át alkotta a Szlovák Levéltári Bizottság) előkészítse a levéltárak egységes irányítását és szervezetét Csehszlovákiában, ami azzal is összefüggött, hogy a két államrész közigazgatása nem volt egységes. Szlovákiában a második világháború után a Belügyi Megbízott Hivatala mellett alakult levéltár közt működött, de csakis a belügyi tárca iratait gyűjtötte. Ezt a levéltárat vette át a már említett Szlovák Központi Levéltár, amelynek fondjait a már kibővített és össz-szlovákiai hatáskörrel felruházott Állami Központi Levéltár vette át. Az Állami Központi Levéltár 11 dolgozóval kezdte munkáját 1954 október 1-én. Nemcsak dolgozóinak, de fondjainak száma is jelentősen megnövekedett, amikor 1956 elején beolvadt a levéltárba a Mezőgazdasági és Földreformot Végrehajtó Megbízott Hivatalának Levéltára, amely a feloszlatott nagybirtokok és egykori uradalmak, családok levéltárait vette át a földreform idején. Ugyanazon évben több egyházi levéltár anyaga is ide került ban a Központi Bányalevéltár is része lett az Állami Központi Levéltárnak. Erre azért került sor, mert a bányászat és a kohászat központi szerveit átszervezték ban az Állami Központi Levéltár átvette a Szlovák Nemzeti Múzeum levéltárát is, amely még az állami levéltári hálózat kialakulása előtt folytatott kiterjedt iratgyűjtő tevékenységet. A levéltár lényeges és további munkáját is döntően befolyásoló fondgyarapodására az 1960-as közigazgatási reform után került sor. Mivel a szlovák központi szintű hivatalok megszűntek, s helyükre a prágai minisztériumok léptek, a levéltár átvette az egyes központi szintű feladatokat ellátó megbízotti hivatalok anyagát. Ezen iratanyag rendezetlensége miatt a fondok és állagok elkülönítése évtizedekig komoly megpróbáltatás elé állította a levéltár újkori részlegének munkatársait. A levéltár 1974-ben átvette a Garamszentbenedeki Konvent Hiteleshelyi levéltárát, majd 1994-ben a Turóci Konvent Hiteleshelyi levéltárát is. Mindkettő azonban csak letétbe, szerződés alapján került a levéltárba, hasonlóan a többi hiteleshelyi levéltárhoz. A levéltártól 2003-ban a Szepesi Káptalan visszaigényelte levéltárát, így ez ma már csak mikrofilmen található meg a Szlovák Nemzeti Levéltárban. A levéltár 1918 előtti gyűjteménye jelenleg már csak személyi fondok, vagy egyedi dokumentumok vásárlása útján gyarapszik. A levéltár kezdetben a belvárosban, a mai Pozsonyi Állami Levéltár helyén székelt. Az igazgatóságon és a kutatótermen kívül ebben az épületben volt elhelyezve a 1918-ig terjedő levéltári anyag egy része is. Az itt kialakított raktárak mellett más helyen is voltak a levéltárnak raktárai. A legnagyobb közülük a vöröskői vár pincehelyiségeiben létesült. A levéltár újkori osztálya pedig a Komenius Egyetem Duna parti épületének földszintjén működött, saját kutatóteremmel. Az új központi levéltári épület tervezése az ben kiadott levéltári törvény megjelenése után kezdett valósággá válni. Az épületet végül 1984-ben adták át rendeltetésének. A levéltár neve a levéltári törvény 1991-ben elfogadott módosításakor Szlovák Nemzeti Levéltárra változott. Az intézmény szakalkalmazottainak a száma az utóbbi években csökkent. Jelenleg 62 dolgozója van, ennek fele szakalkalmazott. A levéltár három osztálya őriz levéltári anyagot: a régi fondok osztálya, az új fondok osztálya, valamint a gyűjtőterületet felügyelő osztály. Az első osztály az 1918-ig terjedő időszak, a 29

2 másik az közti, a harmadik az 1969 utáni levéltári anyagot kezeli. A levéltárnak még két osztálya van: a levéltári információkat szolgáltató osztály és az anyagvédelmi osztály től a Szlovák Nemzeti Levéltárban működött a levéltártudományi osztály is, amely jelenleg egyszemélyes levéltártudományi részleg. A levéltár által őrzött levéltári anyag 2003 év végén ifm. volt. A. ÁLLAMHATALOM, KÖZIGAZGATÁS, ÖNKORMÁNYZAT III. Az állami közigazgatás központi szervei 1918-ig Évkör Ifm A BESZTERCEBÁNYAI KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ IRATAI ,75 Verejné základiny Kráľovská komorská správa v Banskej Bystrici (Az eredeti anyagnak kis része főleg a megszűnt kolostorok ingó és ingatlan vagyonának jegyzékei, valamint a bérleti szerződések a znióváraljai és a bozóki uradalmakra maradt meg. A kutatást elősegítő segédkönyvek is csak töredékesen maradtak meg.) A KÖZALAPÍTVÁNY BÉLAHÁZI URADALMÁNAK IRATAI ,50 Verejné základiny Panstvo Boleráz (Csak iratanyag maradt fenn, főleg levelezések, parcellázásra, és német telepesek betelepítésére vonatkozó iratok, körlevelek.) A KÖZALAPÍTVÁNY ELEFÁNTI URADALMÁNAK IRATAI ,12 Verejné základiny Panstvo Lefantovce (Főleg levelezések, telepítésre vonatkozó iratok, összeírások, számadások. Az iratok egy részéhez füzet formájú iktatók is fennmaradtak.) A KÖZALAPÍTVÁNY KOLOZSI URADALMÁNAK IRATAI ,00 Verejné základiny Panstvo Klíž (Az uradalom provizorjának iratai, valamint az uradalom igazgatására vonatkozó iratok, levelezések, erdőgazdasági iratok, jobbágyokra vonatkozó iratok.) A KÖZALAPÍTVÁNY KÖRMÖCBÁNYAI PAPÍRGYÁRÁNAK ÉS EGYETEMI ,25 KÖNYVNYOMDÁJÁNAK IRATAI Verejné základiny Papiereň univerzitnej kníh tlačiarne v Kremnici I. Általános iratok A. Iktatók B. Levelezés II. Könyvelési iratok (főkönyv, leltár, gazdasági könyvek) A KÖZALAPÍTVÁNY LIKAVAI ERDŐGONDNOKSÁGÁNAK IRATAI ,25 Verejné základiny Lesná správa v Likavke (Fakitermelés, erdőkárok, bérbeadások iratai.) A KÖZALAPÍTVÁNY MÁRIACSALÁDI URADALMÁNAK IRATAI ,12 Verejné základiny Panstvo Mária Čalád Čata (Köriratok, számadások, bérbeadásokra vonatkozó iratok.) A KÖZALAPÍTVÁNY POZSONYI ÉPÜLETKORMÁNYZÓJÁNAK IRATAI ,05 Verejné základiny Inšpektor budov v Bratislave A KÖZALAPÍTVÁNY SZAKOLCAI ÉPÜLETKORMÁNYZÓJÁNAK IRATAI ,05 Verejné základiny Inšpektor budov v Skalici A KÖZALAPÍTVÁNY SZKALKAI URADALMÁNAK IRATAI ,25 Verejné základiny Panstvo Skalka Iktató könyvek

3 Iratok (parcellázásra és német telepesek letelepítésére vonatkozó iratok) A KÖZALAPÍTVÁNY VÁGSELLYEI URADALMÁNAK IRATAI ,16 Verejné základiny Panstvo Šaľa (Az uradalmi provizor, kasznár, ispán és az uradalmi ügyész iratai, gazdasági iratok, német kolonisták betelepítésére vonatkozó iratok, úriszék iratai, jobbágyok kérelmei.) A KÖZALAPÍTVÁNY ZNIÓVÁRALJAI URADALMÁNAK IRATAI ,50 Verejné základiny Panstvo Zniev A. Jezsuita korszak iratai I. Községek szerint rendezett iratok vagyonjogi oklevelek, iratok, végrendeletek, adásvételek, zálogba helyezések, úrbéri ügyek. II. Bírósági iratok a falusi bírókra vonatkozó iratok, bírói székek iratai III. Úrbérek és összeírások IV. Közügyi iratok adóügyek, katonai beszállásolások V. Egyéb ügyek főleg a kolostor papírgyárára vonatkozó iratok, templom és a könyvtár leltára B. Az egyes igazgatási részlegek iratai I. A váraljai provizor iratai II. A váraljai főügyész iratai III. A váraljai erdőgondnok iratai IV. A váraljai pénztár iratai V. A háromszlécsi ispán iratai VI. A váraljai tiszttartóság VII. A váraljai számtartóság iratai VIII. A váraljai erdőhivatal IX. A váraljai erdőgondnokság X. Számadáskönyvek és számadási iratok A LÉVAI KAMARAI ADÓHIVATAL IRATAI ,25 Verejné základiny Daňový úrad v Leviciach (Máriacsalád, Csata birtokokra vonatkozó gazdasági és pénzügyi iratok.) A MAGYAR KIRÁLYI ÁLLATEGYÉSZSÉGÜGYI FELÜGYELŐSÉG IRATAI ,12 Uhorský kráľovský obvodný veterinárny dozor na Slovensku A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISZTÉRIUM IRATAI (BUDAPEST) Ll ,00 Uhorské kráľovské ministerstvo vnútra v Budapešti (Az 1927-ben Magyarország által átadott iratok, valamint az 1960-ban Romániából kapott iratok alkotják a fondot: elnöki iratok, kebelbeli iratok, közjogi iratok, megyei közigazgatási iratok, megyei háztartási iratok, közrendészeti iratok több Zemplén és Ung megyei vonatkozás.) A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM IRATAI (BUDAPEST) ,00 Uhorské kráľovské ministerstvo domobrany v Budapešti A MAGYAR KIRÁLYI KAMARA IRATAI ,10 Uhorská kráľovská komora A MAGYAR KIRÁLYI KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM IRATAI ,00 (BUDAPEST) Ll Uhorské kráľovské ministerstvo obchodu v Budapešti 31

4 A MAGYAR KIRÁLYI KÖZMUNKA ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM ,10 IRATAI (BUDAPEST) Ll. Uhorské kráľovské ministerstvo verejných prác a dopravy v Budapešti A MAGYAR KIRÁLYI MEZŐGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IRATAI ,25 (BUDAPEST) Ll Uhorské kráľovské ministerstvo pôdohospodárstva v Budapešti A MAGYAR KIRÁLYI MEZŐGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM EPERJESI ,50 KIRENDELTSÉGÉNEK IRATAI Uhorské kráľovské ministerstvo pôdohospodárstva, expozitura v Prešove A NAGYMEGYERI KLARISSZA-BIRTOK JÓSZÁGIGAZGATÓJÁNAK ,37 IRATAI Ll Verejné základiny Prefekt majetkov zrušených klarisiek vo Veľkom Mágeri (Rastice) (Az uradalomra vonatkozó parcellázási ügyek, valamint telepesekre vonatkozó iratok.) A NYITRAI ÉS POZSONYI KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ IRATAI ,50 Verejné základiny Kráľovská komorská správa v Nitre a Bratislave (Iktatókönyvek , az iratanyag tárgyi csoportokba van sorolva, a tárgycsoport megjelölése az iktatóban megtalálható: főleg telepítési iratok, iskolaügyi iratok, só- és harmincad állomásokkal történt levelezés.) A NYITRAI KAMARAI KERÜLETI PÉNZÜGYI IGAZGATÓSÁG IRATAI ,87 Verejné základiny Okresné finančné riaditeľstvo v Nitre (Főleg Alsó-Nyitra, Bars és Komárom megyékben található birtokok pénzügyeire, illetve a birtokok bérbeadására, gazdálkodásra vonatkozó iratok.) A NYITRAI PÜSPÖKI BIRTOK JÓSZÁGIGAZGATÓJÁNAK ,25 (SZÉKÜRESEDÉS IDEJÉN KELETKEZETT) IRATAI Ll Verejné základiny Prefekt majetkov nitrianskeho biskupa za sedisvakancie Levelezések A nyitrai püspökség birtokaira vonatkozó lakosság-telepítési ügyek. A POZSONYI CSÁSZÁRI KIRÁLYI PÉNZÜGYI ÜGYÉSZSÉG (1790) 7,12 (K. K. FINANZ-PROCURATUR-ABTEILUNG PRESSBURG) IRATAI Verejné základiny Finančná prokuratúra v Bratislave (Csak iratanyag maradt fenn iktatókönyvek nélkül, az iratok az egyes peres ügyek szerint vannak elhelyezve.) A POZSONYI KAMARAI KERÜLETI PÉNZÜGYI IGAZGATÓSÁG IRATAI Ll ,25 Verejné základiny Okresné finančné riaditeľstvo v Bratislave (Iktató csak1886-ból maradt fenn. A többi forrás főleg szegregációt érintő irat.) A POZSONYI KAMARAI PÉNZÜGYI ÜGYÉSZSÉG RÓZSAHEGYI ,37 KIRENDELTSÉGÉNEK IRATAI Ll Verejné základiny Okresné finančné riaditeľstvo v Ružomberku A POZSONYI KAMARAI PÉNZÜGYI ÜGYÉSZSÉG SELMECBÁNYAI ,10 KIRENDELTSÉGÉNEK IRATAI Verejné základiny Finančná prokuratúra v Bratislave, expozitúra v Banskej Štiavnici A RÓZSAHEGYI KAMARAI KERÜLETI PÉNZÜGYI IGAZGATÓSÁG ,87 IRATAI Ll Verejné základiny Okresné finančné riaditeľstvo v Ružomberku Iktató és mutató

5 Általános iratok Gazdasági iratok Szkalka, Znióváralja, Liptóújvár Adóügyek Erdészeti ügyek Kegyúri ügyek Egyéb a szkalkai régészeti kutatások stb. A VÁGSELLYEI KIRÁLYI KERÜLETI KÖZALAPÍTVÁNYI ,00 SZÁMTARTÓSÁG IRATAI Verejné základiny Učtáreň a pokladnica verejných základín dištriktu (Az iktatókönyvek , ből maradtak fenn. Az iratok számsoros elrendezésben találhatók, a számadáskönyvek a vágsellyei uradalom, Zobor, Kolos, Máriacsalád, Csata, Elefánt birtokokra vonatkoznak.) A VÁGSELLYEI KÖZALAPÍTVÁNYI FELÜGYELŐSÉG IRATAI ,95 Verejné základiny Inšpektorát verejných základín v Šali (Iktatókönyvek ből, valamint bérbeadási, kegyúri tevékenységről szóló iratok, épületjavítások, levelezések, valamint a Vág és a Dudvág szabályozására vonatkozó iratok.) A VÁGSELLYEI KÖZALAPÍTVÁNYI JÓSZÁGIGAZGATÓSÁG ,10 (PRAEFECTORATUS) IRATAI Ll Verejné základiny Prefektúra verejných základín dištriktu Šaľa I. Segédkönyvek a/ Iktatók b/ Mutatók II. Iratok a/ A helytartótanács nyomtatott leiratai b/ Több uradalomra vonatkozó általános uradalmi rendelkezések c/ Egyes uradalmi tisztviselők iratai uradalmak szerint d/ Egyes uradalmak iratai e/ Épületekre vonatkozó iratok f/ Egyéb iratok Amádé birtokokra, és egyéb idegen birtokokra vonatkozó iratok, közte Vörösberény, Szekszárd, Szentlőrinc, Tessedik szarvasi tevékenységére vonatkozó iratok is. III. Kiegészítés Bozókra vonatkozó iratok. A VÁGSELLYEI KÖZALAPÍTVÁNYI KERÜLETI ÜGYÉSZ IRATAI ,35 Verejné základiny Dištriktuálny právnik verejných základín v Nových Zámkoch a Šali (Általános iktatókönyvek, peres ügyek iktatókönyvei ből, valamint szegregációs iratok, úrbéri ügyek és peres ügyek maradtak fenn.) A VÁGSELLYEI MAGYAR KIRÁLYI KERÜLETI KÖZALAPÍTVÁNYI ,00 FŐTISZTSÉG IRATAI Verejné základiny Hlavná správa verejných základín dištriktu Šaľa Iktatók és mutatók , Iratok: I. Jelentős vagyonjogi iratok II. Egyéb vagyonjogi és gazdasági iratok, királyi regálék. III. Építkezési ügyek IV. Pénzügyek alkalmazottak fizetései V. Erdőügyek VI. Adók VII. Telekkönyvi ügyek VIII. Peres ügyek 33

6 IX. Számadások X. Egyéb A VÁGSELLYEI (ZOBORI) KÖZALAPÍTVÁNYI URADALOM ERDÉSZETI ,12 HIVATALÁNAK IRATAI Verejné základiny Lesný úrad verejných základín Šaľa Zobor (Az iktatókönyvek a teljes időszakra megmaradtak. Az iratok főleg az erdészeti hivatal és az egyes uradalmak közti levelezésre, fakitermelésre, újrafásításra és más gazdasági ügyekre vonatkoznak.) IV. I. Az állami közigazgatás központi szervei A KÖZALAPÍTVÁNYI IGAZGATÓSÁG IRATAI ,30 Verejnozákladinná kráľovská správa B. JOGSZOLGÁLTATÁS I. Hiteleshelyek A GARAMSZENTBENEDEKI KONVENT HITELESHELYI LEVÉLTÁRA (1260) 10,00 Hodnoverné miesto Konventu benediktínov v Hronskom Beňadiku Oklevelek 1526-ig (1822 db) Protocollumok (38 db) Irattári segédkönyvek (Elenchusok) század (7 db) Iratok (64 doboz) A JÁSZÓI KONVENT HITELESHELYI LEVÉLTÁRA ,25 Hodnoverné miesto Konventu premonštrátov v Jasove I. Eredeti protocollumok két sorban vannak elrendezve 1/ Eredeti protocollumok abc nagybetűivel jelölve / Eredeti protocollumok római számokkal jelölve I XXIV. A protocollumokról készültek átiratok, valamint rendkívüli protocollumok is, amelyekbe az okleveleket tárgyi besorolás szerint vezették be. II. Oklevelek és iratok tárgyi csoportosításban vannak elhelyezve, az egyes tárgyi csoportokhoz általában elenchusok állnak rendelkezésre. A századi okleveleket külön csoportban találjuk ( ). Külön csoportot alkot Stochinger I. hagyatéka is, amely olasz közjegyzők iratait tartalmazza ( század.) A LELESZI KONVENT HITELESHELYI LEVÉLTÁRA ,10 Hodnoverné miesto Konventu premonštrátov v Lelesi I. Könyvek 1/ Jegyzői bejegyzések könyve (35 kötet), elenchusokkal kutathatók 2/ Eredeti protocollumok (124 kötet). Az protocollumhoz elenchus áll rendelkezésre. 3/ Rendkívüli protocollumok (52 kötet) II. Oklevelek és iratok (A jogi iratok, a birtokba iktatások, a határjárások, a Bercsényire vonatkozó iratok, a címeres levelek, a nemesi rangra emelések, a rendeletek és az egyéb oklevelek és iratok elenchusokkal kutathatók.) 34

7 A POZSONYI KÁPTALAN HITELESHELYI LEVÉLTÁRA ,70 Hodnoverné miesto Bratislavskej kapituly I. Protocollumok , elenchusok és indexek, külön index possessionum, valamint Vitalis Georgius által 1699-ban készített mutató az protocollumhoz. II. Oklevelek és iratok tartalom szerint csoportosított, 77 csoportra osztva. Elenchusok és indexek segítségével kutatható, a capsához (irattári zsák) nem készült mutató. III. Egyéb könyvek Magyar nyelvű formuláskönyv a 19. századból. (A káptalani iratok 11 capsája a munkácsi görögkatolikus püspökségre vonatkozik.) A SZEPESI KÁPTALAN HITELESHELYI LEVÉLTÁRA * ,20 Hodnoverné miesto Spišskej kapituly A/ Protocollumok között kronológiai sorrendben vannak. A 8 kötetes liber extractualis között személymutatóval, az közötti protocollumok személy- és helynévmutatóval vannak ellátva. B/ Oklevelek és iratok I. XV., G Z, az oklevelek és iratok kutatásához 1789-ben készült Clavis archivi regnicolaris... Az oklevelek és iratok nagyrészt megyék szerint vannak rendezve. A TURÓCI KONVENT HITELESHELYI LEVÉLTÁRA (1259) 14,00 Hodnoverné miesto Konventu premonštrátov v Turci Oklevelek 1526-ig (19 db) Oklevelek 1526 után (40 db) Hivatali könyvek, protocollumok (30 db) Segédkönyvek (21 db) Iratok a 17. századtól 1885-ig (98 doboz) III. 1. Kerületi (megyei) törvényszékek AZ ARANYOSMARÓTI MEGYEI TÖRVÉNYSZÉK IRATAI ,25 Župný súd v Zlatých Moravciach A BESZTERCEBÁNYAI MEGYEI TÖRVÉNYSZÉK IRATAI ,20 Župný súd v Banskej Bystrici A KASSAI KERÜLETI FŐTÖRVÉNYSZÉK IRATAI ,25 Krajinský súd v Košiciach A NYITRAI MEGYEI TÖRVÉNYSZÉK IRATAI ,25 Župný súd v Nitre A POZSONYI KERÜLETI FŐTÖRVÉNYSZÉK IRATAI ,50 Krajinský súd v Bratislave A TRENCSÉN MEGYEI TÖRVÉNYSZÉK IRATAI ,25 Župný súd v Trenčíne * A fondot a Szlovák Nemzeti Levéltár 2003-ban visszaadta a Szepesi Káptalannak. 35

8 IV. 1. Felsőbb bíróságok A BUDAPESTI KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLA IRATAI ,20 Uhorský kráľovský verejnosprávny súd v Budapešti A POZSONYI KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLA IRATAI Ll ,50 Bratislavská súdna tabuľa D. PÉNZÜGY A TATRA BANK IRATAI Ll ,00 Tatra banka E. GAZDASÁG X. Távközlés A BUDAPESTI POSTA ÉS TÁVIRDA FŐIGAZGATÓSÁG IRATAI ,50 Generálne riaditeľstvo pôšt a telegrafov v Budapešti, A BUDAPESTI POSTA ÉS TÁVIRDA IGAZGATÓSÁG IRATAI ,50 Riaditeľstvo pošt a telegrafov v Budapešti A BUDAPESTI POSTA ÉS TÁVIRDA MŰSZAKI ,50 FŐFELÜGYELŐSÉGÉNEK IRATAI Ll Hlavný technický inšpektorát pôšt a telegrafov v Budapešti G. POLITIKAI PÁRTOK, NEMZETI FRONT SZERVEI I. Politikai pártok A SZLOVÁK NEMZETI PÁRT IRATAI ,10 Slovenská národná strana A NYILASKERESZTES PÁRT IRATAI, JELENTKEZÉSI LAPOK POZSONYBÓL ,00 H. TUDOMÁNY, KULTÚRA A NÁRODNÉ NOVINY TURÓCSZENTMÁRTONI ,10 SZERKESZTŐSÉGÉNEK IRATAI Redakcia Národnych novín v Martine I. ISKOLAÜGY I. Felsőbb oktatási intézmények A KASSAI KIRÁLYI JOGAKADÉMIA IRATAI Ll ,30 Kráľovská právnická akadémia v Košiciach I. Könyvek 1/ Jegyzőkönyvek a professzori kar üléseiről

9 II. 2/ Egyéb könyvek: A győri jogi akadémia jogászsegéd-egyletének jegyzőkönyve Iratok 1/ Iktatók / Az egyetem belügyei személyi kérdések, statisztikák, évi jelentések, órarendek 3/ Tanulókról szóló iratok, ösztöndíjak 4/ Vizsgák 5/ Bizonyítványok 6/ Más iskolák bizonyítványai 7/ Levelezés 8/ Pénzügyi iratok 9/ Könyvtár 10/ Egyletek, körök 11/ Egyéb főleg előadások és kéziratok A POZSONYI ERZSÉBET KIRÁLYNŐ EGYETEM IRATAI Ll ,00 Bratislavská kráľovská alžbetínska univerzita (Iktatók, szigorlati iktatókönyvek, pénztári naplók, anyakönyvek ) A POZSONYI EVANGELIKUS TEOLÓGIAI KAR IRATAI ,10 Slovenská evanjelická bohoslovecká fakulta v Bratislave A POZSONYI KIRÁLYI JOGAKADÉMIA IRATAI Ll ,00 Kráľovská právnická akadémia v Bratislave A/ Könyvek 1/ Jegyzőkönyvek, a professzori kar üléseiről , / Tanulók anyakönyvei , , / Kimutatások, beszámolók a tanulókról ( A Pozsonyi királyi akadémiában jog és bölcsészet hallgatókról...iskolai évben adatott rovatolmány ) rendszeresen , a pozsonyi királyi jogakadémiai tanulók főkimutatása / Vizsgákról szóló bejegyzések, a tanulók magaviseletéről és eredményeikről szóló jelentések 5/ Iktatók 6/ Körök iratanyaga, képzőművészeti kör, társaskör 7/ Egyéb postakönyv, vendégkönyv B/ Iratok 1/ Vizsgaelőírások 2/ A vizsgabizottság iratai 3/ A tanulók értékelése 4/ Vizsgákat tett tanulók jegyzéke 5/ Bizonyítványok 6/ Előző tanulmányok bizonyítványai 7/ Professzorokról szóló iratok 8/ Tanulókról szóló iratok 9/ Egyházi ügyek 10/ Levelezés 11/ Számadások 12/ Könyvtár 13/ Statisztikai kimutatások 14/ Egyesületek 15/ Egyéb (Győri akadémia könyvtárjegyzéke , épülettervek, Apáthy István kézirata a Tanulmányi Alapról.) 37

10 II. Középiskolák A RŐCEI SZLOVÁK EVANGELIKUS GIMNÁZIUM IRATAI K ,40 Slovenské evanjelické gymnázium v Revúcej A TÚRÓCSZENTMÁRTONI SZLOVÁK EVANGELIKUS ,00 GIMNÁZIUM IRATAI K Slovenské evanjelické gymnázium v Martine A VÁRALJAI SZLOVÁK KATOLIKUS GIMNÁZIUM IRATAI K ,00 Slovenské rím.kat. gymnázium v Kláštore pod Znievom K. EGYHÁZI SZERVEZETEK IV. Káptalanok A POZSONYI KÁPTALAN KÖNYVTÁRA K (3927 Knižnica Bratislavskej kapituly század kötet) (A fond ismertetése ben megjelent a Magyar Sionban.) A POZSONYI KÁPTALAN MAGÁNLEVÉLTÁRA ,20 Bratislavská kapitula súkromny archiv (Az oklevelek és az iratok három részre vannak osztva. Az első részben található az A T capsa (irattári zsák), a második részben a capsa, a harmadik részben a ladula. A levéltárban a negyedik részt a iktatók , a hozzá tartozó iratok: végrendeletek nyilvántartása , konsistorialis protocollumok , valamint a birtokok térképei alkotják. Az okleveleket és az iratokat elenchus segítségével lehet kutatni.) A/ Prépostok iratai, pápai bullák, vagyonjogi iratok B/ A káptalan kiváltságlevelei, hagyatékok, védlevelek C/ A káptalan birtokaira vonatkozó levelek, ajándékozások, az egyes uradalmak számára kiadott kiváltságlevelek D/ Határbejárások E /Peres ügyek F/ Alapítványok, benefíciumok G/ A káptalan és a prépost, valamint a város és a káptalan kapcsolatára vonatkozó iratok H/ Szent Márton egyház I/ Egyházi ügyek, a Szent Márton templom leltára J/ Vizitációk, számadások, levelezések K/ A prépost és a káptalan, valamint a város pere L/ Pénzügyi iratok M/ Pozsonyi szőlők N/ Vizitációk O/ Kanonokok és prépostok végrendeletei P/ Kanonokok és prépostok végrendeletei Q/ A káptalan birtokaira vonatkozó vagyonjogi iratok R/ Egyházi levelezések S/ Világi levelezések VIII. Szerzetesrendek, kongregációk A JÁSZÓI PREMONTREI PRÉPOSTSÁG IRATAI (1243) 35,70 Premonštráti v Jasove a/ Oklevelek és iratok (az I IV. elenchus alapján rendezve) 38

11 b/ Saját iratok 1850 (registratúra iktatókkal, közte gödöllői, budafoki, nagyváradi gimnáziumokra és a Budapesti Norbertínumra vonatkozó iratok) A LELESZI PRÉMONTREI PRÉPOSTSÁG IRATAI (1214) 9,70 Premonštráti v Lelesi a/ Oklevelek és iratok 1787-ig Augustín Sochovský elenchusa alapján, századok szerint vannak rendezve. b/ Újabb iratok A leleszi ügyész iratai elenchussal, épülettervek század, a kolostor feloszlatására vonatkozó iratok 1787-ből. A NAGYVÁRADI PREMONTREI PRÉPOSTSÁG IRATAI (1318) 0,87 Premonštráti vo Veľkom Varadíne (Oradea Mare) (27 fascikulus maradt fenn) 1. Pápai bullák és vagyonjogi iratok ( ) átiratai a 18. századból Vagyonjogi iratok, határleírások, jobbágyügyek, nagyváradi vásárok, Farnos-Várad-Olaszira vonatkozó iratok A helytartótanács rendeletei, iskolaügyi, gazdasági, telepítések ügyek A váradi kolostorra és a hozzá tartozó birtokokra vonatkozó iratok. L. NEMZETISÉGEK (CSALÁDOK), URADALMAK I. Nemzetségi (családi) levéltárak AZ ADONYI CSALÁD LEVÉLTÁRA ,25 (Főleg Adonyi Mihály, a Lehoczky család iratai, Schedius Lajosnak, a Budapesti Egyetemi Könyvtár Schwantner alapítvány kezelőjének iratai és különböző irodalmi, tudományos kéziratok.) AZ AMADÉ ÜCHTRITZ CSALÁD LEVÉLTÁRA Ll ,25 I. Amadé Bős 1/ Régi elrendezés 2/ Új elrendezés A/ Családi iratok, vagyonjogi, közéleti iratok, levelezés, egyéb B/ Gazdasági iratok, uradalmak, közte Ikaszentgyörgy, Győr, Tézsla, Lengyel, Szalkaszentmárton II. Amadé Marcaltó A/ Családi iratok (vagyonjogi, közéleti iratok, levelezés) B/ Gazdasági iratok III. Üchtritz (genealógia, vagyonjogi, egyes családtagok iratai német vonatkozások, diplomácia tevékenység, a Werneck családra vonatkozó iratok, a poroszországi Klapka légió ) A BÁRCZAY CSALÁD LEVÉLTÁRA Ll század 6,60 A BEDEGHI NYÁRY CSALÁD LEVÉLTÁRA század 1,50 A BENICZKY CSALÁD LEVÉLTÁRA ,00 1/I. Beniczky család közös levéltára 1/II. Beniczky család pribóci ágának iratai 2. Új elrendezés közte Nagyhaláp, Malahora, Olaszliszka, Pomáz birtokokra vonatkozó dokumentumok, közéleti iratok 39

12 A BORY CSALÁD LEVÉLTÁRA ,15 (Kutatható Gregorich Mária: A bori és borfői Bory család és levéltára, Szeged (1932) című műve alapján.) A BRUNSWIK CHOTEK CSALÁD LEVÉLTÁRA Ll ,40 I. Brunswik birtok (Futag és Čerevic is) II. A Majthényi család iratai III. Publico-politica (főleg levelezések) a/ Brunswik Antal (főleg Esztergom megyei vonatkozások, kongregációs jegyzőkönyvek a 18. századból.) b/ Kovács Antal a királyi kamara jogásza (győri jezsuita kollégiumra vonatkozó iratok is.) Brunswik József Nógrád, Pest-Pilis, Bács, Bodrog megyei vonatkozású iratai, insurrectionalia, dietalia, kéziratok A tokodi bányászegylet alapszabályai, Almási Pál: De commertio codex cambio mercantilis pro regno Hungariae, Descriptio physico-politicae situationis regni Hungariae relata ad commertium per Nikolaum Skerletz anno 1791 exhibitum, a magyar bor Amerikába szállításának terve, a székesfehérvári nemzeti színház, valamint a Pesten építendő pravoszláv templom iránti kérelem. Brunswik József kéziratai, Brunswik Máriának, a Pesti Nőegylet elnökasszonyának iratai, valamint a Brunswik család iratai, a pesti Chotek központi iroda iratai a futagi uradalom és a Budapesti Takarékpénztár iratai A BUÓCZ-CSEPER CSALÁD LEVÉLTÁRA ,62 I. A Buócz Cseper közös iratok II. Buócz család iratai 1/ Oklevelek 2/ Levelezés 3/ Kvitanció és obligációk 4/ Egyéb III. Cseper család iratai 1/ Oklevelek 2/ Levelezés IV. Régi elenchusok, oklevéljegyzékek V. A MOL-ban található oklevelek Takarékpénztárra vonatkozó iratok AZ ERDŐDY CSALÁD KÖZPONTI LEVÉLTÁRA (1216) 32,00 1/ Oklevelek 1526-ig / Általános vagyonjogi iratok 3/ Egyes uradalmak iratai (horvátországiak is) 4/ Levelezés 5/ Bányaügyek 6/ Publico-politica a/ Cameralia b/ Bírósági akták c/ Croatica d/ Diaetalia e/ Militaria f/ Insurrectionalia g/ Comitatensia h/ Egyéb 40

13 AZ ERDŐDY NEPOMUK JÁNOS ÉS ERDŐDY JÓZSEF POZSONYI ,75 ÉS BÉCSI IRODÁJÁNAK IRATAI (OFFICIUM A SECRETARIATUS COMITIS JOANNIS NEPOMUCENI ERDŐDY) I. Házi kiadások II. Pénzügyi dolgok III. A birtokigazgatás központi irodájának iratai 1/ Galgóci igazgatóság (uradalmak szerint) 2/ Horvátországi birtokok levelezés, utasítások, gazdasági és pénzügyi iratok, egyes uradalmi tisztek kimutatásai AZ ESTERHÁZY CSALÁD CSEKLÉSZI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA Ll (1252) 86,75 I. Semptei uradalom II. A cseklészi uradalom igazgatósága III. Cseklészi számvevőség (pénzügyi és gazdasági kimutatások, leltárak, lajstromok) IV. A semptei és a cseklészi uradalom számvevősége V. Pápa, Devecser, Ugod uradalmak VI. Házi kiadások VII. Publico-politica (Miklós lengyel- és oroszországi követ iratai, Moson megyei iratok, főispáni iratok ( ), országgyűlési iratok 1807, 1808, 1830 VIII. Esterházy Mihály örököseinek iratai IX. Perényiana ( ) Nyaláb, Szikszó, Csafford, Jarman-háza, Hőgyész, Apáti és egyéb települések, valamint Ugocsa megyei iratok X. Térképek, tervek, Appendix: régi elenchusok AZ ESTERHÁZY CSALÁD CSESZNEKI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA ,10 A/ Közös levéltár I. Oklevelek és iratok elenchus (Veszprém, Fejér, Borsod, Sopron, Vas megyei települések) II. Új elrendezés a/ családi, vagyonjogi, pénzügyi iratok, levelezések, közéleti iratok Győr védelme , II. Rákóczi Ferenc szabadságharcára vonatkozó iratok is b/ vagyonigazgatási iratok B/ Az erdélyi ág levéltárának maradványa (közte Forgács és Jeszenák iratok is) A JABLONCAI APPONYI CSALÁD LEVÉLTÁRA Ll ,28 I. Korláti Uradalom II. Appony vár uradalma III. Apponyi vár számadása IV. Elenchusok V. Publico-politica (Apponyi Gusztáv Zala vármegye követének jelentése , Az országos közszükségek és azok miképen leendő fedezése könyv, Apponyi József levelezései, házi kiadásai.) A JUSTH CSALÁD LEVÉLTÁRA Ll (1363) 8,40 A/ Eredeti elrendezésű iratok (elenchus, a Justh levéltár közös iratai, Justh Ádám és Ferenc iratai) B/ Új elrendezésű iratok I. Vagyonjogi iratok (a. végrendeletek, hagyatékok, b. család birtokai) II. Gazdasági, könyvelési iratok III. Birtokperek IV. Közügyi iratok 41

14 V. Magánlevelezések VI. Magánügyek VII. Egyéb a/ Irodalmi művek b/ Egyéb családok iratai (Apponyi, Nyári, Révay, Prónay, Rakovszky) A KOSZTOLÁNYI CSALÁD KOSZTOLÁNYI LÁSZLÓ ,70 ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA Ll A/ Eredeti elrendezésű iratok vagyonjogi, gazdasági iratok, jobbágyfalvak gazdasági iratai, publico-politica, levelezések, birtok összeírások. B/ Új elrendezésű iratok 1/ Kosztolányi Pál katonai iratai, a krisztinavárosi házra vonatkozó iratok (Buda), levelezések. 2/ Kosztolányi László iratai levelezés, gazdasági iratok, Erdőbényére (Zemplén megye) vonatkozó iratok, előadások kéziratai, egyházi iratok, irodalmi kéziratok. 3/ Kosztolányi László ifj. pénzügyi, vagyonjogi, gazdasági iratok, Kökényes (Nógrád megye) iratai, egyházi iratok, publicopolitica, Bars megye iratai, magán iratok, irodalmi művek. 4/ Kosztolányi László magán iratok, gazdasági iratok. 5/ Kosztolányi Anna vagyonjogi és gazdasági iratok. 6/ Kosztolányi László ifj. és id. levelezése (abc rendben) A KOSZTOLÁNYI CSALÁD KÖZÖS LEVÉLTÁRA Ll. (1307) 1,90 (A Ll végén megtalálható a Kosztolányi család közös okleveleinek jegyzéke.) A/ Eredeti elrendezésű oklevelek, iratok B/ Kiegészítés 1/ Elenchusok 2/ Genealógia A KOSZTOLÁNYI CSALÁD MASZLÁK ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA Ll ,60 A/ Vagyonjogi iratok B/ A Maszlák ág személyi és gazdasági iratai katonai iratok, levelezések, publico-politica, különböző királyi rendeletek, békeszerzések átiratai ( ) főleg a törökökkel kötött békeszerződések, II. Rákóczi Ferenc szabadságharcára vonatkozó iratok, röplapok, országgyűlési leiratok, publico-politica Nyitra Bars megyére vonatkozóan, es hírlapgyűjtemény. A KOSZTOLÁNYI CSALÁD NEMCSÉNYI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA Ll ,60 A/ Eredeti elrendezésű iratok vagyonjogi iratok. B/ Új elrendezésű iratok gazdasági, levelezés, genealógiai táblák, elenchusok. A KOSZTOLÁNYI CSALÁD ZSIGMOND ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA Ll ,25 A/ Eredeti elrendezésű oklevelek, iratok a Brausz ág, a Pongrác család iratai és egyéb vagyonjogi iratok, Kosztolányi Móric ( ) honvédszázados iratai. B/ Kiegészítés liber variarum iudicarum notacio... ( ), másolatkönyvek, elenchusok, visszaemlékezések 1849-re. A KUBINYI CSALÁD BOBRÓCI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA ,63 A KUBINYI CSALÁD DECHTÁRI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA ,14 A KUBINYI CSALÁD DEMÉNYFALVI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA (1283) ,15 A KUBINYI CSALÁD FELSŐKUBINI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA ,28 42

15 A KUBINYI CSALÁD MADOCSÁNI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA ,63 A KUBINYI CSALÁD NAGYOLASZI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA (1322) ,75 A KUBINYI CSALÁD NAGYOLASZI ÉS DECHTÁRI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA ,25 A KUBINYI CSALÁD VÁRGEDE-NYUSTYAI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA (1281) ,90 A MAJLÁTH CSALÁD LEVÉLTÁRA ,70 A MARCZIBÁNYI DUBNICZKY CSALÁD LEVÉLTÁRA ,00 I. A Dubniczky család iratai II. A Príleszky és Marczibányi család iratai III. A Rakovszky család iratai IV. Kéziratok főleg irodalmi művek század A MAROSNÉMETI ÉS NÁDASKAI GYULAY CSALÁD ,05 SZOKOLÓCI LEVÉLTÁRA Ll (A György László által készített elenchus szerint kutatható iratok, vagyonjogi, gazdasági iratok, erdélyi vonatkozások is.) A MILKÓ CSALÁD LEVÉLTÁRA század 4,37 A NÁTHAFALUSSY CSALÁD LEVÉLTÁRA (1254) ,70 A NEMES CSALÁD LEVÉLTÁRA ,05 AZ ORDÓDY CSALÁD LEVÉLTÁRA ,87 PÁLFFY CSALÁD BAZINI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA Ll (1252) ,60 I. A Pálffy család bazini ágának iratai 1/ Segédkönyvek, elenchusok 2/ Birtokokra vonatkozó iratok uradalmak szerint (közte Erdőd, Szlavónia) 3/ A család egyes tagjainak iratai (levelezések, közügyi iratok, Győr megyei adományozás) II. A Szentmihályi Czobor család iratai (Abaúj, Nógrád, Bács, Baranya, Bodrog, Borsod, Vas, Komárom, Győr, Somogy, Szabolcs, Zala, Veszprém és Zemplén megyékben) A PÁLFFY CSALÁD KÖZPONTI LEVÉLTÁRA ,30 A PÁLFFY CSALÁD MALACKAI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA Ll ,60 1/ Eredeti elrendezés egyes családtagok peres iratai, adóügyek, zálogba helyezések 2/ Új elrendezés A PÁLFFY CSALÁD VÖRÖSKŐI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA Ll (16. század) 40,40 A/ Családtagok iratai vagyonjogi iratok, gazdasági iratok, közéleti tevékenység, levelezés, egyéb, Pálffy Rudolf katonai iratai hétéves háború B/ A család egyes tagjaihoz nem köthető iratok C/ Más családok iratai Katta, Wilczek, Kinsky, Stubenberg A PÁLFFY DAUN LEVÉLTÁR Ll ,00 A PRÍLESZKY-OSZTROLUCZKY CSALÁD LEVÉLTÁRA ,75 A PRÓNAY CSALÁD LEVÉLTÁRA Ll (1287) ,50 A RAKOVSZKY CSALÁD LEVÉLTÁRA Ll (1267) ,00 A RÉVAY CSALÁD KÉZIRAT, KOTTA ÉS APRÓNYOMTVÁNY század 1,16 GYŰJTEMÉNYE A RÉVAY CSALÁD KISTORBOSZLÓI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA ,88 43

16 A RÉVAY CSALÁD KÖZÖS LEVÉLTÁRA ,50 RÉVAY JÁNOS ÖZVEGYÉNEK (BOSSÁNYI JÚLIA) LEVÉLTÁRA (1228) ,90 RÉVAY KÁROLY ÖZVEGYÉNEK (PONGRÁC BARBARA) LEVÉLTÁRA ,76 RÉVAY KRISTÓF ÖZVEGYÉNEK (JESZENSZKY JÚLIA) LEVÉLTÁRA ,50 RÉVAY SIMON (ID.) ÖRÖKÖSEINEK LEVÉLTÁRA (1390) ,00 A ROSKOVÁNYI CSALÁD LEVÉLTÁRA ,50 A SERÉNYI CSALÁD LEVÉLTÁRA Ll ,35 A SOLDOS CSALÁD LEVÉLTÁRA (1316) ,80 A TAJNAY CSALÁD LEVÉLTÁRA ,87 A VELICS SZALAY CSALÁD LEVÉLTÁRA (1279) ,76 (Vagyonjogi iratok, úrbéri iratok, levelezés, Laszlófalvára és Tótprónára vonatkozó iratok, Turóc megyei jegyzőkönyvek.) A ZATHURECZKY CSALÁD LEVÉLTÁRA Ll ,60 I. Oklevelek, vagyonjogi iratok II. Személyek iratai, kinevezések, kitüntetések, III. Levelezés IV. Genealógia, V. Régi elenchusok VI. Térképek, tervek VII. Zathureczky Imre személyi iratai (A Mária Terézia rend lovagjai Turóc megyében, kézirat) VIII. A/ Egyéb, különböző családok, pl. Pavlovitz, Plattky iratai B/ Kéziratok: Joann Batiszt Csepcsényi 1789 Planum tabulare..., 1791 Projectum Articulorum ante Coronationalium in deputatione elaboratorum ZAY ALBERT ÉS ÖRÖKÖSEI LEVÉLTÁRA ,75 A ZAY CSALÁD BUCSÁNYI LEVÉLTÁRA ,20 A ZAY CSALÁD MAGYARORSZÁGI ÁGÁNAK LEVÉLTÁRA (1279) ,50 A ZAY CSALÁD UGRÓCI LEVÉLTÁRA ,00 A ZERDAHELYI CSALÁD LEVÉLTÁRA ,50 A ZICHY CSALÁD (VEDRŐDI) LEVÉLTÁRA Ll ,00 A/ I. Családi iratok Zichy József visszaemlékezései I XV. füzet , Ázsiai utazások füzet, , Amerikai utazások naplója I-II, 1877 Vedrődy könyvtári katalógus 1894 II. Birtokigazgatási iratok (közte Körtvélyes, Vásony) B/ Acta aquistionalia Dobsa család iratai (Csongrád m. birtokokra is), Nagymihályi és Semsey család Moson és Vas megyei Gatha, Semsey birtokvásárlások, Dobsa iratok, C/ Elenchusok A ZSÁMBOKRÉTY CSALÁD LEVÉLTÁRA század 0,25 II. Uradalmi levéltárak A CSÁSZÁRI (HABSBURG) MAGÁNBIRTOKOK BÉCSI ,00 IGAZGATÓSÁGÁNAK IRATAI Habsburg riaditeľstvo cisárskych súkromných majetkov vo Viedni 44

17 A CSÁSZÁRI (HABSBURG) MAGÁNBIRTOKOK BÉCSI IGAZGATÓSÁGI ,00 SZÁMVEVŐSÉGÉNEK IRATAI Ll Habsburg riaditeľstvo cisárskych súkromných majetkov vo Viedni A/ A holicsi uradalom iratai 1/ Pénzügyi könyvek 2/ Gazdasági könyvek B/ A sasvári uradalom iratai C/ Majolika manufaktúra Holics, Könyvelési iratok Holics, Sasvár AZ ERDŐDY BIRTOK GALGÓCI FELÜGYELŐSÉGÉNEK IRATAI század 13,20 Erdödy Inšpektorát (prefektúra) uhorských majetkov v Hlohovci AZ ESZTERGOMI ÉRSEKSÉG POZSONYI ÉS NAGYSZOMBATI URADALMÁNAK IRATAI Ll ,00 Ostrihomské arcibiskupstvo Panstvá Bratislava a Trnava A. Nagyszombati uradalom (összesen 57 doboz) 1. Jószágigazgatói rendeletek és levelezések a nagyszombati uradalom és az esztergomi jószágigazgató közt Iktatókönyvek Jogi ügyek, jobbágyok panaszai, úriszéki ügyek, bíróválasztások 4. A regálék bérbe adásának iratai Az egyes uradalmak tizedbérletei Dézsmaügyek Gazdasági hivatalnokok jegyzőkönyvei Községi bírók számadásai Községi gyámügyi számadások Templom-számadások Építkezések Az egyes gazdasági hivatalnokok számadáskönyvei Főszámadáskönyvek és pénztári naplók Számadási iratok B. Pozsonyi uradalom (összesen 23 doboz) 1/ Jószágigazgatói rendeletek és levelezések a pozsonyi uradalom és az esztergomi jószágigazgató közt / Iktatókönyvek / Királyi és egyéb rendeletek / Körrendeletek / A pozsonyi jószágigazgató protocolluma / Gazdasági hivatalnokok jegyzőkönyvei / Dézsmaügyek / A regálék bérbe adásának iratai / Községi gyámügyek / Pénzügyi, és gazdasági naplók C. Pozsony-Nagyszombati uradalom (összesen 37 doboz) 1. Az esztergomi érsekséghez tartozó uradalmak főigazgatójának rendeletei és a pozsony-nagyszombati uradalom igazgatójának levelezése Gazdasági hivatalnokok tanácskozásáról készült jegyzőkönyvek Bérleti szerződések Gazdasági épületek, valamint a nagyszombati és pozsonyi érseki palota leltárai

18 5 6. Gazdasági és pénztári naplók Számadási és gazdasági főkönyvek A pozsonypüspöki ispán pénzügyi és gazdasági naplói és főkönyvei Egyéb (az érsekség pozsonyi nyári palotájának eladását érintő iratok is) A FOULD SPRINGER CSALÁD BUCSÁNYI URADALMÁNAK IRATAI Ll ,00 Fould Springer Panstvo Bučany I. Eredeti elrendezésű iratok II. Új elrendezésű iratok B/ Körlevelek C/ Levelezés D/ Tárgyi csoportok III. Könyvelés, számvevőség A HOLICSI CSÁSZÁRI PORCELÁN MANUFAKTÚRA IRATAI Ll ,62 Habsburg Cisárska manufaktúra na majoliku a porcelán v Holíči A HOLICSI CSÁSZÁRI (HABSBURG) URADALOM IRATAI Ll 1736, ,60 Habsburg cisárske panstvo Holíč A KÁROLYI CSALÁD STOMFAI URADALMÁNAK IRATAI ,05 Károli (Károlyi) Panstvo Stupava I. Pálffy időszak II. A Károlyi korszak iratai (általános, gazdasági, pénzügyi iratok) A MALACKAI PÁLFFY BIRTOK KÖZPONTI IGAZGATÓSÁGÁNAK IRATAI ,00 Pálfi (Pálffy) Ústredná správa majetkov malackej línie A NEMESKOSZTOLÁNYI KÖZBIRTOKOSSÁG IRATAI Ll ,75 Kostoláni (Kosztolányi) Komposesorát v Zemianskych Kostoľanoch A/ 1864-es jegyzék szerinti elrendezésű iratok kompossessorát B/ 1864-es jegyzék szerinti elrendezésű iratok telepkönyvek és iratok C/ Vagyonjogi és gazdasági iratok A PÁLFFY BIRTOKOK BAZINI KÖZPONTI IGAZGATÓSÁGÁNAK IRATAI ,70 Pálfi (Pálffy) Ústredná správa majetkov pezinskej vetvy A PÁLFFY CSALÁD ALSÓNYÁRASDI URADALMÁNAK IRATAI század 0,80 Pálfi (Pálffy) Panstvo Dolný Ňáražd (Topoľníky) A PÁLFFY CSALÁD BAJMÓCI URADALMÁNAK IRATAI ,00 Pálfi (Pálffy) Panstvo Bojnice A PÁLFFY CSALÁD BAZINI ÉS SZENTGYÖRGYI URADALMÁNAK IRATAI ,00 Pálfi (Pálffy) Panstvo Pezinok a Sv. Jur A PÁLFFY CSALÁD DÉVÉNYI URADALMÁNAK IRATAI Ll (1527) 1,00 Pálfi (Pálffy) Panstvo Devín I. Általános közigazgatási iratok II. Uradalmi ügyész III. Gazdasági iratok IV. Egyéb iratok A PÁLFFY CSALÁD KIRÁLYFAI URADALMÁNAK IRATAI ,12 Pálfi (Pálffy) Panstvo Kráľová 46

19 A PÁLFFY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN TALÁLHATÓ TÉRKÉPEK db ÉS TERVRAJZOK K Pálfi (Pálffy) Zbierka máp a plánov pálfiovských panstiev A PÁLFFY CSALÁD MALACKAI URADALMÁNAK IRATAI ,90 Pálfi (Pálffy) Panstvo Malacky A PÁLFFY CSALÁD POZSONYI URADALMÁNAK IRATAI ,30 Pálfi (Pálffy) Panstvo Bratislava A PÁLFFY CSALÁD SZOMOLNOKI ÉS JÓKÚTI URADALMÁNAK IRATAI Ll ,30 Pálfi (Pálffy) Panstvá Smolenice a Dobrá Voda I. Szomolnoki uradalom, Bélaház a bazini Pálffyak igazgatásában A/ Eredeti elrendezés B/ Új elrendezés C/ 1. Hivatali könyvek 2. Iratok a./ Általános iratok, b./ Gazdasági iratok c./ Számvevői iratok d./ Közjogi iratok II. A szomolnoki, a jókúti uradalom igazgatása a Pálffy család vöröskői ágának tagjaival A/ Igazgatóság (Central-Kanzlei) A1 Hivatali könyvek A2 Iratok B/ Uradalmi erdők igazgatása B1 Hivatali könyvek B2 Iratok C/ Uradalmi számvevőség C1 Számadáskönyvek C2 Számlák A PÁLFFY CSALÁD VÖRÖSKŐI URADALMÁNAK IRATAI I. Ll (1287) 90,50 Pálfi (Pálffy) Panstvo Červený Kameň I I. Az uradalom igazgatása A/ Fugger igazgatás , (Általános, gazdasági, közigazgatási iratok) B/ Pálffy igazgatás (Általános, gazdasági, közigazgatási iratok) II. Tárgyi csoportok (Csasztai szegényház, vöröskői vár: építkezés, leltár, összeírás) III. Uradalmi tisztviselők személyi iratai (Közte az uradalmi levéltárra vonatkozó iratok.) A PÁLFFY CSALÁD VÖRÖSKŐI URADALMÁNAK IRATAI II. Ll ,30 Pálfi (Pálffy) Panstvo Červený Kameň II. I. Eredeti elrendezésű iratok II. Új elrendezés A/ általános iratok, gazdasági intézkedések, gazdasági levelezés, úrbéri iratok, telekkönyvek, könyvelés, összeírások, leltárak, úriszéki iratok B/ Szomolnok, Vöröskő, 1557-től Bazin és Szentgyörgy főfelügyelőjének iratai, általános iratok, gazdasági iratok, könyvelési iratok, összeírások, leltárak C/ főfelügyelők, intézők, számadáskönyvek 47

20 PÁLFFY MIKLÓS KÖZPONTI BIRTOKIGAZGATÓSÁGÁNAK IRATAI Ll ,00 Pálfi (Pálffy) Ústredná správa majetkov Mikuláša Pálfi PÁLFFY PÁL KÖZPONTI BIRTOKIGAZGATÓSÁGÁNAK IRATAI ,25 Pálfi (Pálffy) Ústredná správa majetkov Pavla Pálfi PÁLFFY RUDOLF CSESZTEI POSZTÓGYÁRÁNAK IRATAI ,20 Pálfi (Pálffy) Súkenka Rudolfa Pálfiho v Častej (Leltárak, kimutatások, munkakönyvek) A SASVÁRI URADALOM (HABSBURG) IRATAI Ll (1439) ,50 Habsburg Cisárske panstvo Šaštín I. Általános közigazgatási iratok gazdasági tanácskozások jegyzőkönyvei, licitációs jegyzőkönyvek, személyzeti nyilvántartások, telekkönyvek, iktatók, mutatók, elenchusok, gazdasági rendeletek, mezőgazdasági termelés, állattenyésztés, építkezési ügyek, erdőgazdaságokra, inskripcióra vonatkozó iratok, bérbeadások, Alföldre költözés, zsidó ügyek. II. Könyvelési iratok főkönyvek, számlák, tizedösszeírások, úrbéri összeírások III. Az uradalmi jogász iratai IV. Kiegészítés főleg térképek, és telekkönyvi ügyek A WINDISCHGRÄTZ CSALÁD KORLÁTI URADALMÁNAK IRATAI ,00 Windischgrätz Panstvo Jablonica (Korlát) A/ A Pongrác család iratai B/ Igazgatósági iratok és az erdőhivatal iratai A ZAY BIRTOKOK URADALMI FELÜGYELŐJÉNEK IRATAI ,25 Zai (Zay) Prefekt inšpektor panstiev rodu Zai 1. Általános vagyonigazgatási iratok (Ugróci uradalom, Csejte-Bucsányi uradalom) 2. Gazdasági számadások az egyes hivatalnokok szerint osztva A ZAY CSALÁD DÍSZÁRU ÉS TÖLTVÉNYGYÁR RT. IRATAI ,04 Zai (Zay) Továreň na galantériu a nábojnice v Uhrovci (Levelezés, könyvelési iratok) A ZAY CSALÁD UGRÓCI ERDŐHIVATALÁNAK IRATAI ,50 Zai (Zay) Lesný úrad v Uhrovci a/ Általános iratok, levelezés b/ Számadások, számlák, főkönyvek, kárkimutatások, zárszámlák A ZAY CSALÁD UGRÓCI GAZDASÁGÁNAK IRATAI ,87 Zai (Zay) Hospodárstvo Uhrovec (Levelezés, főkönyvek, számlák, munkakönyvek) A ZAY CSALÁD UGRÓCI MŰMETSZÉSZETI TANMŰHELYÉNEK IRATAI ,05 Zai (Zay) Umeleckopriemyselná škola (rezbárska) v Uhrovci ( közt készült művek jegyzéke, levelezések) A ZAY CSALÁD UGRÓCI POSZTÓGYÁRÁNAK IRATAI ,30 Zai (Zay) Súkenka v Uhrovci a/ Általános iratok levelezések b/ Számadások, számlák, termelési kimutatások, bérügyek, raktárak A ZAY CSALÁD UGRÓCI TALPSZEGGYÁRÁNAK IRATAI ,35 Zai (Zay) Továreň na vychádzkové palice v Uhrovci (Levelezés, könyvelési iratok, vásárlók, kereskedelmi partnerek) 48

21 A ZAY CSALÁD UGRÓCI URADALMI FŐPÉNZTÁRÁNAK IRATAI ,70 Zai (Zay) Hlavná pokladnica panstva Uhrovec a/ Zay Károly idejében b/ Zay Albert és örökösei idejében A ZAY CSALÁD UGRÓCI ÜVEGGYÁRÁNAK IRATAI ,20 Zai (Zay) Skláreň v Uhrovci (Levelezések, főkönyvek, számlák) M. CSALÁDOK, SZEMÉLYEK I. Családok A CSAJAK CSALÁD IRATAI ,00 N. CÉHEK, EGYESÜLETEK, ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK III. Közbirtokosságok, legeltetési társulatok A CSORBAI KOMPOSSZESSZORÁTUS IRATAI ,20 Štrbsky komposesorát IV. Egyesületek A FELVIDÉKI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET IRATAI Ll ,50 Hornouhorský všeobecnovzdelávací spolok v Nitre (Az FMKE nyitrai fiókjának könyvei, az FMKE nógrádi fiókjának iratai, az FEMKE trencséni fiókjának iratai, főleg iktatók, számadások, könyvtári ügyek, hagyatékok Repcsik J., Sembery J., Schimő M., tanoncügyek, óvodák ügyei, énekkarokra, színházakra vonatkozó iratok.) A ROZSNYÓI RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM MELLETT MŰKÖDŐ ,03 RÉVAI ÖNKÉPZŐKÖR IRATAI Révaiho samovzdelávací spolok pri Rímsko-katolíckom gymnáziu v Rožňave A TURÓCSZENTMÁRTONI SZLOVÁK NŐI EGYESÜLET (ŽIVENA) IRATAI ,00 (ŽIVENA) Živena spolok slovenských žien v Martine V. Érdekvédelmi szervezetek A BESZTERCEBÁNYAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA IRATAI Ll, K ,00 Obchodná a priemyselná komora v Banskej Bystrici A KASSAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA IRATAI ,50 Obchodná a priemyselná komora v Kosiciach A SZLOVÁKIAI ESZPERANTISTÁK IRATAI ,40 Esperantisti na Slovensku A SZLOVÁKIAI ÜGYVÉDI KAMARÁK IRATAI Ll ,50 Advokátske komory na Slovensku 49

22 O. GYŰJTEMÉNYEK IV. Térképek, tervek A BÉCSI DÖNTÉS UTÁNI SZLOVÁK HATÁROK TÉRKÉPEI 1938 (74 db) Mapy hraníc Slovenska po Viedenskej arbitráži A HARMADIK KATONAI FELMÉRÉS K Tretie vojenské mapovanie (2670 db) A SZENTMÁRTONI SZLOVÁK NEMZETI MÚZEM LEVÉLTÁRÁBAN (241 db) ŐRZÖTT TÉRKÉPEK ÉS A SZLOVÁK KARTOGRÁFIAI HIVATAL ATLASZAINAK GYŰJTEMÉNYE Zbierka atlasov Slovenskej kartografie, a.s TERVRAJZOK GYŰJTEMÉNYE K Zbierka máp a plánov z Archívu Slovenského národného múzea v Martine, stor század (1196 db) V. Plakátok és röplapok VÁLASZTÁSI RÖPLAPOK GYŰJTEMÉNYE ,00 Zbierka volebných letákov VI. Képeslapok TÖRTÉNELMI KÉPESLAPOK GYŰJTEMÉNYE század 0,25 Zbierka historických pohľadníc X. Pecsétnyomók és pecsétek PECSÉTEK GYŰJTEMÉNYE I század (200 db) Zbierka pečatí a pečiatok I. PECSÉTNYOMÓK ÉS BÉLYEGZŐK GYŰJTEMÉNYE Ll (307 db) Zbierka pečatidiel a pečiatkovadiel XI. Egyéb gyűjtemények AZ FORRADALMI ÉVEK IRATGYŰJTEMÉNYE K 0,50 Zbierka dokumentov k revolučným rokom AZ AMERIKAI SZLOVÁKOK TÖRTÉNETÉRE VONATKOZÓ század 1,50 IRATOK GYŰJTEMÉNYE Ll Zbierka dokumentov o dejinách Slovákov v Amerike CHOCHOLOVÁ LENKA IRATGYŰJTEMÉNYE ,06 Zbierka Lenky Chocholovej 50

23 A CSEHSZLOVÁK LÉGIÓKRA VONATKOZÓ IRATOK GYŰJTEMÉNYE Ll (1890) ,50 Zbierka dokumentov o československých légiách 1923 (1948) ETHEY GYULA ÁLTAL GYŰJTÖTT IRATOK GYŰJTEMÉNYE ,50 Etheyho zbierka archívnych dokumentov GENEALOGICA KÜLÖNBÖZŐ CSALÁDTÖRTÉNETI IRATOK század 1,00 Genealogica zbierka písomností rôznej proveniencie KEDROVIČ VLADIMÍR IRATGYŰJTEMÉNYE ,06 Zbierka Vladimíra Kedroviča KRESÁK CIRIL IRATGYŰJTEMÉNYE ,06 Zbierka Cyrila Kresáka KUBÁNYI VLADIMÍR IRATGYŰJTEMÉNYE ,26 Zbierka Vladimíra Kubániho KULTÚRPOLITIKAI ESEMÉNYEK IRATGYŰJTEMÉNYE ,20 Zbierka dokumentov ku kultúrno-politickým akciám KÜLÖNBÖZŐ CÉHEK IRATAINAK GYŰJTEMÉNYE század 4,00 Zbierka písomností rôznych cechov z Archívu Slovenského národného múzea (A Szentmártoni Szlovák Nemzeti Múzeum Levéltárából származik.) KÜLÖNBÖZŐ IRATOK GYŰJTEMÉNYE Ll század 21,50 Zbierka písomností rôznej proveniencie KÜLÖNBÖZŐ SZLOVÁKIAI EGYESÜLETEK IRATGYŰJTEMÉNYE század 0,10 Zbierka písomností k rôznym spolkom na Slovensku PAZSICKÝ PÉTER IRATGYŰJTEMÉNYE 1890 (4 db) Zbierka Petra Pažického SZLOVÁK MUNKÁSMOZGALMI IRATGYŰJTEMÉNY ,00 Zbierka dokumentov o slovenskom robotníckom hnutí SZLOVÁK NÉPDALOK GYŰJTEMÉNYE ,10 Zbierka slovenských ľudových piesní TOPOGRAFICA KÜLÖNBÖZŐ IRATOK I II. KÖTET Ll ,50 Topografica zbierka písomností rôznej proveniencie (A 44 dobozban elhelyezett, főleg Turócra vonatkozó dokumentumok. Eredetileg a Szlovák Nemzeti Múzeum Levéltárában voltak elhelyezve. A gyűjteményben más településekre pl. Arad megyére vonatkozó utasítások is találhatók 1828-ból, de akad Sopron városra, Somogy megyére vonatkozó is. Az iratok a települések szlovák elnevezése alapján, abc sorrendben vannak elhelyezve.) P. EGYÉB LEVÉLTÁRI FONDOK NÉPSZÁMLÁLÁS ÁLTALÁNOS IRATAI ,13 Sčítanie ľudu 51

ÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA FIÓKLEVÉLTÁR KÖRMÖCBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI - POBOČKA KREMNICA

ÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA FIÓKLEVÉLTÁR KÖRMÖCBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI - POBOČKA KREMNICA ÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA FIÓKLEVÉLTÁR KÖRMÖCBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI - POBOČKA KREMNICA Cím : ČSA 951/82 967 01 Kremnica /Körmöcbánya/ Telefon : ++ 421 45 674 25 08 Fax: + + 421 45

Részletesebben

NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR BAJMÓCI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA BOJNICE

NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR BAJMÓCI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA BOJNICE NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR BAJMÓCI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA BOJNICE Cím: Tehelná 18, 972 01 Bojnice Telefon: ++421 46 540 34 58 Fax: ++421 46/543 04 19 E-mail: archiv@sanr-pbojnice.vs.sk

Részletesebben

Kataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben

Kataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben Kataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben Novák Veronika Pozsonyi Állami Levéltár 2010. június 17.-18. Bevezetés: - az első kataszteri térképeket a mai Szlovákia területéről

Részletesebben

A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR KOMÁROMI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE, POBOČKA KOMÁRNO

A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR KOMÁROMI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE, POBOČKA KOMÁRNO A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR KOMÁROMI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE, POBOČKA KOMÁRNO Cím: Župná 15, 945 36 Komárno Telefon: ++421 35 770 16 93 ++421 35 440 55 85 Fax: ++ 421 35 770 55 86 E-mail: archiv@sanr-pkn.vs.sk

Részletesebben

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24.

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24. Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában Leányvár, 2017. június 24. Az MNL KEM Levéltára Esztergom vármegye és Esztergom szabad királyi megyei jogú város levéltárainak

Részletesebben

Ugodi plébánia levéltára

Ugodi plébánia levéltára Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1

Részletesebben

XVI. 3 Adóhivatalok BESZTERCEBÁNYAI ADÓHIVATAL 1906-1949 17,7 ifm BREZNÓBÁNYAI ADÓHIVATAL 1909-1951 50,9 ifm Levéltári leltár

XVI. 3 Adóhivatalok BESZTERCEBÁNYAI ADÓHIVATAL 1906-1949 17,7 ifm BREZNÓBÁNYAI ADÓHIVATAL 1909-1951 50,9 ifm Levéltári leltár ÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA-FIÓKLEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI-POBOČKA BANSKÁ BYSTRICA Cím: Komenského 26 974 00 Banská Bystrica telefonszám : ++421 48 412 48 46 titkárság-

Részletesebben

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári

Részletesebben

A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ÉRSEKÚJVÁRI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA NOVÉ ZÁMKY

A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ÉRSEKÚJVÁRI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA NOVÉ ZÁMKY A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ÉRSEKÚJVÁRI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA NOVÉ ZÁMKY Cím: Podzámska 25 940 61Nové Zámky Telefon: ++ 421 35 642 03 98 Fax: ++ 421 35 642 13 25 E-mail: archiv@sanr-pnz.vs.sk

Részletesebben

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és

Részletesebben

Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul a Felvidéken Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.

Részletesebben

V. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950

V. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950 Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 115. állvány 16. polc-116. állvány, 2. polc A/ Feudális kori iratok 1817 1834 a/ Közhirdetményi jegyzőkönyv 1817 1834 0,01 fm B/ Polgári kori iratok 1854 b/ Elöljárósági

Részletesebben

A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ZSOLNAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA ŽILINA

A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ZSOLNAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA ŽILINA A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ZSOLNAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA ŽILINA Cím: Framborská 9 010 01 Žilina Telefon: ++421 41 562 26 19 Fax: ua. E-mail: archiv@saby-pza.vs.sk A levéltár kutatóterme

Részletesebben

Szlovák Nemzeti Levéltár

Szlovák Nemzeti Levéltár Szlovák Nemzeti Levéltár Csoportunkat az intézmény vezetőhelyettese fogadta. Először általános tájékoztatást kaptunk, majd megtekinthettük a levéltár legérdekesebb kincseit, dokumentumait. A Szlovák Nemzeti

Részletesebben

Ugodi plébánia levéltára

Ugodi plébánia levéltára Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL VI.148.) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,6 ifm + 1 doboz

Részletesebben

BEVEZETŐ. A magyarországi németek történetének levéltári forrásai (1670-1950)

BEVEZETŐ. A magyarországi németek történetének levéltári forrásai (1670-1950) BEVEZETŐ A magyarországi németek történetének levéltári forrásai (1670-1950) A kutatás célja A mai magyarországi önkormányzati levéltárakban található azon fondok és állagok mutatójának és rövid ismertetésének

Részletesebben

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.10. MONYORÓKERÉKI GRÓF ERDİDY CSALÁD IRATAI 1752-1884 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8 Iratjegyzék 1. doboz 1.

Részletesebben

A KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935

A KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935 MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁR KİSZEGI FIÓKLEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.62. A KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935 db doboz = 0,12 fm db doboz = ifm db kötet = ifm Összesen:

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363.

Somogy Megyei Levéltár. Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363. Somogy Megyei Levéltár Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 188 nagy doboz, csomó, Iratok: 23,50 ifm. kötet,

Részletesebben

A SZLOVÁKIAI LEVÉLTÁRI RENDSZERRŐL

A SZLOVÁKIAI LEVÉLTÁRI RENDSZERRŐL Bukovszky László A SZLOVÁKIAI LEVÉLTÁRI RENDSZERRŐL A szlovákiai levéltári rendszer kialakulása, hasonlóan a többi kelet-európai állam levéltári rendszerének kialakulásához századunk ötvenes éveire tehető.

Részletesebben

A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NYITRAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV NITRA POBOČKA NITRA

A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NYITRAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV NITRA POBOČKA NITRA A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NYITRAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV NITRA POBOČKA NITRA Cím: Pod Katrušou 1 949 05 Nitra Horné Krškany Telefon: ++421 037 651 66 66 20 E-mail: archiv@sanr-pnr.vs.sk A levéltár

Részletesebben

Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása között. ELTE Levéltári Nap November 3.

Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása között. ELTE Levéltári Nap November 3. Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása 1830-1880 között ELTE Levéltári Nap 2017. November 3. 1847-ben működő felsőoktatási intézmények Sorszám Intézmény Korszak 1. Budai-Pesti

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium iratai

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium iratai Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium iratai (1776) 1806-1949 VIII. 52. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm 35 kisdoboz, 4,37 ifm 40

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság raktári egység = 2,48 ifm

4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság raktári egység = 2,48 ifm 4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság 1951-1999 23 raktári egység = 2,48 ifm Az egykori Tudományegyetemen még az 1880-as évek elején határozták el az egyetemi gazdasági hivatal felállítását.

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306.

Somogy Megyei Levéltár. Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306. Somogy Megyei Levéltár Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 106 nagy doboz, csomó, Iratok: 13,25 ifm. kötet, Kötetek:.

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI (-1951)

Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI (-1951) Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV. 463. MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI 1872 1949 (-1951) [Fondképző története] [Dokumentumokban szereplő információk] [Szerkezeti

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. VIII. Tanintézetek, intézmények 1. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem iratai (1837-) 1914-1923 (-1935), 5,48 ifm a. A Rektori

Részletesebben

BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI. f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950

BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI. f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK V. 1817. BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950 f. állag terjedelme: 21 doboz = 2,310 ifm 26

Részletesebben

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári

Részletesebben

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy

Részletesebben

IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/

IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/ IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye /Acta post advocatos/ 1627 1835 Terjedelme: 14,80 ifm 92 (14,73 fm) doboz 2 (0,07 fm) kötet 94 rakt egys. Raktári helye: Mester utca, 2 emelet,

Részletesebben

Tapolcai Plébánia Levéltára

Tapolcai Plébánia Levéltára Tapolcai Plébánia Levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Tapolcai Plébánia Levéltára (VÉL VI.141.) Raktári egység száma: 7 köteg, 7 doboz Terjedelem: 3,62 ifm Évkör:

Részletesebben

A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN

A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN 4. sz. melléklet A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN törzsszáma neve évköre rendezett mennyiség rendezést végezte ALAPSZINTŰ RENDEZÉS IV. 264. Kapornaki

Részletesebben

VASVÁR NAGYKÖZSÉGI JEGYZİSÉG IRATAI

VASVÁR NAGYKÖZSÉGI JEGYZİSÉG IRATAI MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY V.K.81. VASVÁR NAGYKÖZSÉGI JEGYZİSÉG IRATAI 1875-1950 db (0,12) doboz = ifm 38 db csomó = 2, 61 ifm 184 db kötet = 4, 26 ifm Összesen:

Részletesebben

JELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL

JELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL JELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL I. KUTATÁS ADATAI 1. Kutató neve: munkahelye (név, cím): munkaköre, beosztása: elérhetősége: Szepessyné Judik Dorottya Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára, 3100,

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 34. Skublics család iratai 1335-1890 Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 40 doboz = 4,44 ifm 40 raktári = 4,44

Részletesebben

V. 1044. Gödöllő nagyközség iratai 1902-1950

V. 1044. Gödöllő nagyközség iratai 1902-1950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 135. állvány, 2-9. polc C/ Polgári kori iratok 1902-1944 a/ Képviselő-testületi iratok 1922-1933 0,18 fm b/ Elöljárósági iratok 1902-1944 2,34 fm d/ Adókezelési és

Részletesebben

Szlovák Nemzeti Levéltár Az Esterházy család cseszneki ágának levéltára. Az új rendezés és az erdélyi ág iratai (1244-) 1416-1914

Szlovák Nemzeti Levéltár Az Esterházy család cseszneki ágának levéltára. Az új rendezés és az erdélyi ág iratai (1244-) 1416-1914 Szlovák Nemzeti Levéltár Az Esterházy család cseszneki ágának levéltára. Az új rendezés és az erdélyi ág iratai (1244-) 1416-1914 A. Az Esterházy család cseszneki ágának levéltára. Új rendezés I. Családi

Részletesebben

IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897

IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897 IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897 Terjedelem: 19,81 fm (ebből kötet 1,00 fm), 172 doboz, Raktári helye: 25 kötet, 3 csomó, 200 rakt.e. a/ Elnöki iratok -1897 0,10 fm

Részletesebben

A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL

A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL Németh Péter A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL A középkorban, de közel a feudális kor végéig az egyházi intézmények közül a hiteleshelyi megbízatással rendelkezők látták el a tulajdonképpeni közjegyzői

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Siófoki mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1990. XXX. 377.

Somogy Megyei Levéltár. Siófoki mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1990. XXX. 377. Somogy Megyei Levéltár Siófoki mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1990. XXX. 377. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 69 nagy doboz, csomó, Iratok: 8,63 ifm. kötet, Kötetek:.

Részletesebben

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 1. Leszármazási táblázat

Részletesebben

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 Az intézmény névváltozásai: - Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy

Részletesebben

V. 1073. Mende nagyközség iratai 1921-1950 /-1954/

V. 1073. Mende nagyközség iratai 1921-1950 /-1954/ 1921- /-1954/ Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 138. állvány, 11-16. polc C/ Polgári kori iratok 1921-1930 a/ Képviselő-testületi iratok 1921-1930 0,03 fm D/ Népi demokratikus kori iratok /1941-/

Részletesebben

Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm

Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm A levéltári anyag feldolgozottsága a 23. dec. 31-én A fondfőcsoport Ssz. Száma Megnevezése Előző évi rendezett fm Előző évi rendezetlen fm Tárgyévi rendezetlen fm Rendezett fm alapszinten középszinten

Részletesebben

V. 1143. Tököl nagyközség iratai 1787, 1839-1950

V. 1143. Tököl nagyközség iratai 1787, 1839-1950 Raktári hely: Mester utca, I. emelet, 149. állvány, 4-6. polc A/ Feudális kori iratok b/ Elöljárósági iratok 1787, 1839-1847 0,10 fm B/ Polgári kori iratok 1 a/ Képviselő-testületi iratok 1848-1855 0,10

Részletesebben

Családtörténetek. I. A program bemutatása II. Segédanyag III. Információ, bejelentkezés

Családtörténetek. I. A program bemutatása II. Segédanyag III. Információ, bejelentkezés Családtörténetek I. A program bemutatása II. Segédanyag III. Információ, bejelentkezés I. A program leírása A személyes történelmi emlékezet alapja a családi emlékezet, amely az egymást követő generációk

Részletesebben

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT

Részletesebben

ORSZÁGOS ORVOSSZÖVETSÉG Évkör: Iratanyag terjedelme: 0,48 ifm. Nyelv: magyar, német, francia

ORSZÁGOS ORVOSSZÖVETSÉG Évkör: Iratanyag terjedelme: 0,48 ifm. Nyelv: magyar, német, francia ORSZÁGOS ORVOSSZÖVETSÉG Évkör: 1866 1927 Iratanyag terjedelme: 0,48 ifm Nyelv: magyar, német, francia 1. Jegyzőkönyvek (1899 1924) 1/a Igazgatótanácsi jegyzőkönyvek Az 1903. május 3-i igazgatótanácsi ülés

Részletesebben

XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék

XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17 Iratjegyzék 1. d. I. sorozat

Részletesebben

V. 1154. Váckisújfalui körjegyzőség iratai 1838-1950

V. 1154. Váckisújfalui körjegyzőség iratai 1838-1950 V. 54. 838 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52 állvány, 3. polc Körjegyzőség közös anyaga 946 D/ Népi demokratikus kori iratok b/ Elöljárósági iratok 946,70 fm Váckisújfalu község 838 A/ Feudális

Részletesebben

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( ) PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási

Részletesebben

V. 1159. Vasad nagyközség iratai 1926-1950

V. 1159. Vasad nagyközség iratai 1926-1950 V. 59. 926950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 6. polc C/ Polgári kori iratok 926944 a/ Képviselőtestületi iratok 926944 0,09 fm b/ Elöljárósági iratok 937944,0 fm D/ Népi demokratikus

Részletesebben

37. fond Baldácsy Protestáns Alapítvány iratai. I. Jegyzőkönyvek, jelentések, szabályzatok. II. Birtokügyek iratai. 10 ifm

37. fond Baldácsy Protestáns Alapítvány iratai. I. Jegyzőkönyvek, jelentések, szabályzatok. II. Birtokügyek iratai. 10 ifm 37. fond Baldácsy Protestáns Alapítvány iratai 1876 1945 10 ifm Báró Baldácsy Antal, aki vallására nézve római katolikus volt, 1876. október 19-én tett alapítványt a protestáns egyházak megsegítésére,

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950.

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950. ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950 Terjedelme: 76 doboz = 9,12 ifm Helyrajzi jelzete: Tárgyi csomók:

Részletesebben

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk:

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: 1 20. fond: A jogelőd intézmények, illetve az Egyetem (Kar)

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 9. Dervarits család iratai 1757-1870 száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 2 doboz = 0,22 ifm 2 doboz = 0,22 ifm Helyrajzi

Részletesebben

VII. 9a. Tapolcai Királyi Járásbíróság Elnöki iratok

VII. 9a. Tapolcai Királyi Járásbíróság Elnöki iratok ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VII. 9a. Tapolcai Királyi Járásbíróság Elnöki iratok 1895-1945 Elhelyezve: Generál raktár C. épület II. sz. Mennyiség: 3,26 ifm 1. doboz

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 10 kisdoboz 31 kötet Kötetek: 0,50 ifm Iratok: 1,25 ifm

Részletesebben

V. 1092. Perőcsény nagyközség iratai 1878-1950

V. 1092. Perőcsény nagyközség iratai 1878-1950 V. 092. 878-950 Raktári helye: Mester utca, földszint, 2. állvány, 5-7. polc C/ Polgári kori iratok 878-944 a/ Képviselő-testületi iratok 930-936 0,02 fm d/ Adókezelési és tulajdon- 878-944 0,0 fm nyilvántartási

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 )

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 ) Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B. 1411. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 ) 1872 1944 T: 16,28 ifm (108 doboz, 16 csomó) 6,96 kfm (373 kötet) 23,24

Részletesebben

A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2008-BAN

A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2008-BAN 4. sz. melléklet A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2008-BAN A FOND törzsszáma neve évköre rendezett mennyiség rendezést végezte ALAPSZINTŰ RENDEZÉS IV. 7b. Zala

Részletesebben

V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/

V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/ V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/ Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 110. állvány, 2. polc-111. állvány, 16. polc a/ Elnöki iratok 1910-1931 0,11 fm b/ Közigazgatási

Részletesebben

A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR

A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR 1 Cél: Egy olyan közösségi felület létrehozása, amelyen megtalálhatók a hidak paraméterei folyamatosan követhető az építési folyamat, és

Részletesebben

V. 1017. Budaörs nagyközség iratai 1780-1950

V. 1017. Budaörs nagyközség iratai 1780-1950 Raktári helye: Mester utca, 1 em. raktár, 131. állvány, 3-12. polc A/ Feudális kori iratok 1780-1847 0,15 fm B/ Polgári kori iratok 1849-1871 0,30 fm C/ Polgári kori iratok 1872-1944 a/ Képviselő-testületi

Részletesebben

V. 1065. Kőröstetétlen község iratai 1948-1950

V. 1065. Kőröstetétlen község iratai 1948-1950 Terjedelem: 1,24 fm, 7 doboz (0,95 fm), 9 kötet (0,29 fm), 16 raktári egység Raktári hely: Mester utca, fszt. raktár, 117. állvány, 20-22. polc D) Népi demokratikus kori iratok a) Képviselő-testületi iratok

Részletesebben

SZOMBATHELYI PREMONTREI RENDI GIMNÁZIUM IRATAI

SZOMBATHELYI PREMONTREI RENDI GIMNÁZIUM IRATAI MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY VIII.56. SZOMBATHELYI PREMONTREI RENDI GIMNÁZIUM IRATAI 1783-1950 22 db (0,12) doboz = ifm 31 db ( ) téka = ifm 232 db kötet = ifm Összesen:

Részletesebben

IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE

IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy

Részletesebben

V. 1004. Alberti nagyközség iratai 1814-1950 /-1960/

V. 1004. Alberti nagyközség iratai 1814-1950 /-1960/ Terjedelem: 9,86 fm, 54 doboz /6,76 fm/, 103 kötet /2,63 fm/, 22 füzet, 1 lap /0,47 fm/, 180 raktári egység Raktári hely: Nagykőrös, 33. terem, 56-68. polc A/ Feudális kori iratok 1814-1850 2 kötet, /0,07fm/,

Részletesebben

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B. 1426. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYAINAK LEVÉLTÁRI GYŰJTEMÉNYE 1827 1895 1,62 ifm (12 nagydoboz, 1 doboz) 1,19 kfm

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/ Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779

Részletesebben

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott 11/2018. (VI. 25.) MÜK szabályzat a fegyelmi bizottságokról, valamint az országos fegyelmi főbiztosi és fegyelmi biztosi tisztséget ellátó tisztségviselők létszámáról A Magyar Ügyvédi Kamara küldöttgyűlése

Részletesebben

V. 1019. Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ 1903-1950 /-1961/

V. 1019. Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ 1903-1950 /-1961/ Raktári hely: Nagykőrös, 33. raktár, 126-135. polc A/ Feudális kori iratok d/ Népesség összeírás 1804 0,01 fm C/ Polgári kori iratok 1903-1944 /-1957/ a/ Képviselő-testületi iratok 1903-1944 /-1945/ 0,30

Részletesebben

V. 1059. Kerepes nagyközség iratai 1890-1950

V. 1059. Kerepes nagyközség iratai 1890-1950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet. 137. állvány, 14-17. polc C/a 1890-1943 /1945-1950/ 0,35 fm C/b 1910-1944 0,80 fm C/d 1914-1944 /-1950/ 0,04 fm D/a /1943-/ 1945-1950 0,04 fm D/b 1945-1950 1,67 fm

Részletesebben

XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye g) Still Ferenc iratai (1918 ) , é. n.

XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye g) Still Ferenc iratai (1918 ) , é. n. XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1800 2005 g) Still Ferenc iratai (1918 ) 1922 1990, é. n. Still Ferenc (Vác, 1919. aug. 6 Vác, 2010. jún. 15.), szülei: id. Still Ferenc ácssegéd

Részletesebben

V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/

V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/ V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/ Terjedelem: 4,56 fm, 11 doboz /1,21 fm/, 115 kötet /3,33 fm/, 1 csomó /0,02 fm/, 127 rakt. e. Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár,

Részletesebben

NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE

NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE Cím: Novozámocká 273 951 12 Ivánka pri Nitre Telefon: ++421 37 656 42 63 ++421 37 656 42 64-5 Fax: ++421 37 656 42 68 E-mail: archiv@sanr.vs.sk A kutatóterem

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai

Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai Somogy Megyei Levéltár Stephaits Richárd szolgabíró iratai 1784-1848. XIV. 32. Terjedelem Raktári egységek száma Terjed ifm. elem kisdoboz, nagy doboz, 1 csomó, Iratok: 0. 04. ifm. kötet, Kötetek: - ifm.

Részletesebben

Klebelsberg Kuno ösztöndíjjal támogatott kutatóút 2012

Klebelsberg Kuno ösztöndíjjal támogatott kutatóút 2012 Klebelsberg Kuno ösztöndíjjal támogatott kutatóút 2012 Ösztöndíjas neve: Kovács Eszter, PhD Ország: Szlovákia Kutatás pontos helyszínei: Slovenská Národná knižnica, Martin; Štátná Vědecká knižnica, Banská

Részletesebben

19. fond. Filadelfia Diakonissza Egylet iratai. I. Szervezeti iratok. II. Ügyintézési iratok: 17 ifm

19. fond. Filadelfia Diakonissza Egylet iratai. I. Szervezeti iratok. II. Ügyintézési iratok: 17 ifm 19. fond. Filadelfia Diakonissza Egylet iratai 1891 1961 17 ifm 1903-ban alapította Biberauer Richárd a Philadelphia Szövetséget, majd 1906-ban az Egyletet, az anyaházat 2 diakonisszával, de később 12-vel

Részletesebben

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztár iratai 1959-2000 XXIV.1021. Terjedelem

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztár iratai 1959-2000 XXIV.1021. Terjedelem Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztár iratai 1959-2000 XXIV.1021. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 64 kisdoboz 18 kötet 2 csomó Kötetek: 1,00 ifm Csomók: 0,40

Részletesebben

V. 1063. Kóka nagyközség iratai 1887-1950

V. 1063. Kóka nagyközség iratai 1887-1950 18871950 Raktári hely: Mester utca, I. emelet, 138. állvány, 57. polc C) Polgári kori iratok 18871944 (1948) a) Képviselőtestületi iratok 19191931 0,07 fm b) Elöljárósági közigazgatási iratok 18871944

Részletesebben

XXIII. 211a. Keszthelyi Járási tanács V.B. Pénzügyi Osztály iratai Iktatott iratok

XXIII. 211a. Keszthelyi Járási tanács V.B. Pénzügyi Osztály iratai Iktatott iratok ** ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 211a. Keszthelyi Járási tanács V.B. Pénzügyi Osztály ai Iktatott ok 1950-1970 Terjedelme: 25 doboz=3,00 fm 22 kötet=

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

Adminisztráció

Adminisztráció Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR BARANYA MEGYEI LEVÉLTÁRA FONDJEGYZÉK

MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR BARANYA MEGYEI LEVÉLTÁRA FONDJEGYZÉK MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR BARANYA MEGYEI LEVÉLTÁRA 2016. 01. 04-ei állapot Tartalomjegyzék IV. MEGYEI TÖRVÉNYHATÓSÁGOK ÉS TÖRVÉNYHATÓSÁGI JOGÚ VÁROSOK...5 BARANYA VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA...5 Az 1848-ig terjedő

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

601. fond: Abádszalók nagyközség iratai

601. fond: Abádszalók nagyközség iratai 601. fond: Abádszalók nagyközség iratai V 601. 1. Képviselıtestületi közgyülési jegyzıkönyv 1897-1902 V 601. 2. Közgyülési jegyzıkönyv 1902-1907 V 601. 3. Közgyülési jegyzıkönyv 1913-1917 Mutatóval A-Z

Részletesebben

,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk.

,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk. 1720-1995 2,11 ifm Székelyszentkirály első okleveles említése 1566-ban történt, azonban első szent királyunkról nevezett településeink alapítása még a 12-13. századra tehető. Ma is álló templomát 1796-1799

Részletesebben

V. 1047. Gyömrő nagyközség iratai 1899-1950

V. 1047. Gyömrő nagyközség iratai 1899-1950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 136. állvány, 1-8. polc C/ Polgári kori iratok 1899-1944 a/ Képviselő-testületi iratok 1899-1944 0,25 fm b/ Elöljárósági iratok 1926-1944 2,46 fm c/ Községi bíráskodás

Részletesebben

XXIII. Tanácsok (1884 ) 1950 1990 ( 1996) 6 276,21 fm

XXIII. Tanácsok (1884 ) 1950 1990 ( 1996) 6 276,21 fm XXIII. Tanácsok (1884 ) 1950 1990 ( 1996) 6 276,21 fm K 1 Pest Megyei Tanács iratai 1950 1990 5,20 fm a) Jegyzőkönyvek 1950 1990 5,20 fm K 2 Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága iratai 1950 1990 24,20

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

Felekezetek közreműködése az egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilmezésében a mormon akció idején Reisz T. Csaba

Felekezetek közreműködése az egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilmezésében a mormon akció idején Reisz T. Csaba Felekezetek közreműködése az egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilmezésében a mormon akció idején Reisz T. Csaba 50 éve történt. A Kádár-rendszer megszilárdulásának levéltári forrásai Magyar Országos

Részletesebben