Fiatal Vállalkozók Hete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fiatal Vállalkozók Hete"

Átírás

1 Az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ és a Magyar Spin-off és Start-up Egyesület szervezésében Fiatal Vállalkozók Hete november előadások workshopok versenyek céglátogatások ingyenes képzések Tudomány Vállalkozás Kreativitás 1

2 2008. november között a világ valamennyi országában megrendezik a Fiatal Vállalkozók Hetét (Global Enterpreneurship Week), így Magyarországon is, ahol az Innostart vállalta az események megszervezését, koordinálását, együttműködve az ITD Hungary-vel, a Magyar Spin-off Vállalkozások Szövetségével, a Seed Alapítvánnyal. A Global Enterpreneurship Week elnevezésű mozgalom által kitűzött jelszavak, mint tudomány, kreativitás, vállalkozás. a magyarországi eseményeknek is fontos meghatározói. Fő célkitűzésünk, hogy a fiatal korosztályban tudatosítsuk a tudomány, a kreativitás és vállalkozásösztönzés jelentőségét, rávilágítsunk a tudomány és az üzleti élet közötti együttműködési lehetőségekre, illetve felhívjuk a fiatalok figyelmét azokra a magyar eredményekre, amelyekre napjainkban nem helyezünk elég nagy hangsúlyt. A Fiatal Vállalkozók Hetének hármas jelszavát olyan neves magyar emberek képviselik, mint dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a tudomány nevében, Vincze Miklós, a VAM Design igazgatója a kreativitás nevében, illetve Zwack Sándor, a Zwack Unicum társaság vezérigazgatója, a sikeres fiatal vállalkozások nevében. Ennek tükrében az események első pillére a középiskolásoknak rendezendő találkozó, melyre több nagyvárosban is sor kerül, így Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Veszprémben, illetve Pécsen. A Találkozókon a középiskolás diákok megismerkedhetnek az egyetemek tudományos, innovációs tevékenységével, kedvet kaphatnak ahhoz, hogy a műszaki és természettudományok területén tanuljanak tovább, illetve azt is szeretnénk megvilágítani számukra, hogy a tudományos munka ma már legalább annyira sikerre váltható, mint bármely más szakma. Az esemény keretében sort kerítünk egy vetélkedőre is, melyen a középiskolák csapatokkal indulhatnak, és vállalkozói ötleteiket mérhetik össze. Az eseménysorozat másik pillére az egyetemistáknak, fiatal kutatóknak, illetve kezdő vállalkozásoknak szánt rendezvények, amelyek hasonlóan az előzőhöz több nagyvárosban is megrendezésre kerülnek. Ezek között elsősorban két olyan Találkozó szerepel, amelynek célcsoportjai az egyetemisták, illetve a kutatók, akik a rendezvény keretében megismerkedhetnek sikeres magyar innovatív fiatalokkal, cégekkel, projektekkel, illetve lehetőségekkel arra vonatkozóan, hogy miként lehet 2

3 sikeres egy kutató, hogy kapcsolódhat be az innováció folyamatába egy közgazdász. Az esemény fő célja a tudatosítás és a tudományok és az innováció népszerűsítése annak érdekében, hogy a jövő menedzserei és tudósai között hatékony kommunikáció és együttműködés alakuljon ki. A Fiatal Vállalkozók Találkozóját és a Fiatalok a tudományért eseményeket további rendezvények is kísérik, így például ingyenes képzéseket tartunk több városban. Budapesten és Debrecenbe bemutatkozik az Üzleti Angyal Hálózatunk is, ahol Üzleti Angyalok és projektgazdák mutatkozhatnak be egymásnak, megismerve egymás igényeit, elvárásait. Továbbá külön eseményt szentelünk a sikeres női vállalkozóknak is, ahol szintén középpontban kerül a tudomány, illetve a női vállalkozási aktivitás ösztönzése. E pillér részeként kerül meghirdetésre a Szerezd meg az első milliód! - üzleti terv verseny, amelyre 30 év alatti kutatók, egyetemisták munkáit várjuk, főként ICT, biotechnológia, illetve megújuló energia környezetvédelem témakörben. A Fiatal Vállalkozók Hetét nem egyszerűen egy fiataloknak szóló szakmai programként szeretnénk megrendezni, hanem a világ többi országához hasonlóan egy hagyományteremtő mozgalmat indítani, mely divatossá teszi a fiatalok számára a tudományt és az innovációt, illetve amely minden évben a sikeres innovatív fiatalok ünnepe lehetne. Ennek érdekében egy széleskörű sajtókampányt tervezünk szeptembertől, melyben egy egységes design-t kialakítva egy kisfilmmel, interjúkkal, újságcikkekkel szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét az eseményekre. Továbbá kísérőeseményként céglátogatásokkal, koncertekkel, egyéb kulturális programokkal is szeretnénk színesíteni a hét történéseit. 3

4 A Fiatal Vállalkozók Hetének budapesti eseményei PROGRAM TERVEZET 1. Tehetséges Középiskolások Találkozója Időpont: november 18., Helyszín: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, I. épület Szervező: Innostart (Oláh Zsanett), Microsoft Hungary Résztvevők száma: fő Célközönség: középiskolások Program A tudomány és vállalkozás összekapcsolódása (Dr. Pálinkás József Innováció és Kutatás az ELTE-n (escience Regionális Egyetemi Tudásközpont ELTE) Sikeres Spin-off vállalkozások bemutatása (Spin-off szövetség) Innotears Kft Tudás és Vállalkozás : Te mit gondolsz (interaktív előadás)-nagy Péter, Kriston Ákos (Spin-off Szövetség) Imagine Cup csapat bemutatkozása (Microsoft) 2. Légy Te az InnoFőnök (központi esemény, budapesti díjátadás) verseny középiskolásoknak Időpont: november , eredményhirdetés Helyszín: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, I. épület Szervező: Innostart (Oláh Zsanett) Középiskolás csapatok számára, jelentkezési határidő október 26. 4

5 3. Fiatal Vállalkozók Találkozója Időpont: november Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem Szervező: Innostart, Spin-off Szövetség, Ernst & Young Résztvevők szám: fő Program: Vállalkozás filozófiája (Magyar Spin-off és Start-up Egyesület) Spin-off cég bemutatkozása (ThalesNano Zrt. vagy Innotears Kft) Imagine Cup csapat (Microsoft) Szünet A sikeres projekt állomásai (Vincze Miklós - VAM Design igazgatója)) AISEC előadás Sikeres csapatirányítás titka EBÉD workshopok Vállalkozni másképp (Magyar Spin-off és Start-up Egyesület közreműködésével kerekasztal beszélgetés ) A legjobb magyar gyakorlatok (Ernst & Young) Az Ernst & Young Díjazottjainak vezetésével (Bojár Gábor, dr. Kürti Sándor, Bogsch Erik) Hogyan szülessünk újjá? Több területen sikeressé vált magyar üzletemberek tartanak interaktív előadást (Kovács Nimród-UPC, Fekete István 5

6 4. Szerezd meg az első 1 milliód! - üzleti terv verseny (szponzor: Ernst&Young) Cél: egy olyan hagyomány teremtő díj létrehozása, ahol azokat a tehetséges fiatalokat keressük, akiknek ott lapul a fiókjában egy jó ötlet, de még nem volt lehetőségük megvalósítani Résztvevők: csapatban vagy egyénileg éves korig Feladat: Ha rendelkezésre állna 1 millió forint hogy csinálna az ötletből vállalkozást. A üzleti tervben szerepelnie kell az ötlet piaci létjogosultságának, a követendő stratégiájának, a tervezett egy éves költségvetésnek, cég felépítésének, marketing elképzelésnek. Díj: 1 millió forint, 1 évig egy iroda a Graphisoft parkban Zsűri: Bojár Gábor, dr. Kürti Sándor, Zwack Sándor Jelentkezési határidő: november óra A verseny támogatója Zwack Unicum Zrt. Graphisoft 5. Fiatalok a tudományért Időpont: november Helyszín: Millenáris Szervező: Innostart (Oláh Zsanett, Makra Zsolt) Résztvevők száma: 100 fő Célközönség: kutatók, spin-off, start-up vállalkozások Program: Design az iparban- a siker kiszámíthatósága (Vincze Miklós - VAM Design igazgatója) Hogy legyünk sikeresek és innovatívak + egy sikeres spin-off bemutatkozása 3D Histech Kft. (Nagy Péter, MSSZ) Üzleti Angyal Hálózat bemutatása, mint a sikeres innováció egyik lehetséges útja (Makra Zsolt - Innostart 6

7 üzletfejlesztési menedzsere) Szünet Finanszírozási lehetőségek Magyarországon egy befektető szemével (egyeztetés alatt az előadó) Kutatók lehetősége a sikere Trimarán program (Lacza Zsombor- Semmelweis Innovations ügyvezetője) Vállalkozói identitás kialakulása (Lovász F. Sándorgazdaság-pszichológus) 7

8 További kísérő rendezvények 6. Céglátogatás - Zwack, Horváth cukrászda Időpont: november 17. Szervező: ITDH, (Szűcs Mariann) 7. Sikeres nők Időpont: november Helyszín: ITDH Szervező: Seed Alapítvány, (Horváth Anna) 8. Üzleti Angyal Klub Időpont: november Helyszín: ITDH Szervező: Innostart (Makra Zsolt) 9. Ingyenes innovációs képzések Időpont: november Helyszín: ITDH Szervező: Innostart (Szegner Erzsébet) 8

Fiatal Vállalkozók Hete

Fiatal Vállalkozók Hete Az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ és a Magyar Spin-off és Start-up Egyesület szervezésében Fiatal Vállalkozók Hete 2008. november 17-23. Tudomány Vállalkozás Kreativitás Társszervezők:

Részletesebben

Fiatal Vállalkozók Hete

Fiatal Vállalkozók Hete Az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ és a Magyar Spin-off és Start-up Egyesület szervezésében Fiatal Vállalkozók Hete 2008. november 17-23. Tudomány Vállalkozás Kreativitás Társszervezők:

Részletesebben

Enterprise Europe Network 2008.11.20.

Enterprise Europe Network 2008.11.20. Enterprise Europe Network Dobos Erzsébet Dobos Erzsébet 2008.11.20. Új vállalkozásfejlesztési hálózat Létrejötte A CIP (Competitiveness and Innovation Programme) keretében hozta létre az Európai Bizottság

Részletesebben

INNOVÁCIÓ ÉS TECHNOLÓGIA TRANSZFER EGYETEMI KÖRNYEZETBEN

INNOVÁCIÓ ÉS TECHNOLÓGIA TRANSZFER EGYETEMI KÖRNYEZETBEN Első nap: 2006. május 18. (csütörtök) Egyetemi innováció, különös tekintettel a Debreceni Egyetemen zajló innovációs folyamatokra és a Genomnanotech Regionális Egyetemi Tudásközpontra második nap: 2006.

Részletesebben

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Az üzleti angyalok köztünk vannak Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Bevezetés Kockázati tőke (venture capital): olyan sajáttőkebefektetések,

Részletesebben

Tisztelt Leendő Partnerünk! A Fiatal Vállalkozók Hete címszavakban:

Tisztelt Leendő Partnerünk! A Fiatal Vállalkozók Hete címszavakban: Tisztelt Leendő Partnerünk! A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) 2010. november 15-21. között a világ közel száz országához hasonlóan, Magyarországon harmadszorra rendezi meg a Fiatal Vállalkozók

Részletesebben

Enterprise Europe Network. Dobos Erzsébet 2009.06.17.

Enterprise Europe Network. Dobos Erzsébet 2009.06.17. Enterprise Europe Network Dobos Erzsébet 2009.06.17. Új vállalkozásfejlesztési hálózat Létrejötte A CIP (Competitiveness and Innovation Programme) keretében hozta létre az Európai Bizottság 2008. február

Részletesebben

HARMADIK MISSZIÓ - GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KÖZPONT ALPROJEKTELEM

HARMADIK MISSZIÓ - GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KÖZPONT ALPROJEKTELEM TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik generációs összehangolt szolgáltatási portfólió és irányítási rendszer kialakítása, valamint stratégiai jellegű optimalizálás megvalósítása közösségi típusú felsőoktatási

Részletesebben

PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK

PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK A klaszter menedzsment szervezete a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft. Győr Szombathely Zalaegerszeg A Nyugat-dunántúli régióban

Részletesebben

A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban

A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban - a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem

Részletesebben

Title. Enterprise Europe Network. Sub-title 2010.06.17. Papp Andrea Aida PLACE PARTNER S LOGO HERE. European Commission Enterprise and Industry

Title. Enterprise Europe Network. Sub-title 2010.06.17. Papp Andrea Aida PLACE PARTNER S LOGO HERE. European Commission Enterprise and Industry Title Enterprise Europe Network Sub-title 2010.06.17. Papp Andrea Aida PLACE PARTNER S LOGO HERE European Commission Enterprise and Industry Enterprise Europe Network Jogi háttér CIP (Competitiveness and

Részletesebben

Program. HIPA Tőkeakadémia Budapest novemberdecember

Program. HIPA Tőkeakadémia Budapest novemberdecember Program 2018. novemberdecember Program - 1. nap 2018. 11. 15. 08:30-09:00 Regisztráció Falk1 Rendezvényközpont 1055, Falk Miksa u. 1. 09:00-09:10 Köszöntő 09:10-09:30 Bevezetés: témakörök ismertetése,

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai

A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai Paksi Adrienn A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai Partnerség és kommunikáció a területi tervezésben - Elmélet és gyakorlat Lechner Lajos Tudásközpont 2014. december 15. Az energikus 314-es

Részletesebben

nk! ciómenedzsment Innováci ISC cégcsoportc

nk! ciómenedzsment Innováci ISC cégcsoportc Fejlődjön n velünk! nk! Innováci ciómenedzsment Budaörs rsön ISC cégcsoportc Polgárn rné Májer Ildikó 2008. március m 6. Személyes bemutatkozás Önéletrajz BITEP, Budaörsi ISC Kft, CHIC KHT, ValDeal Zrt

Részletesebben

MAGYAR-SZLOVÁK KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

MAGYAR-SZLOVÁK KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA MAGYAR-SZLOVÁK KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 2016. június 14. Előadó: dr. Kupcsok Lajos Társelnök A MSZKIK MEGALAKULÁSA A Magyar-Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara 2012. november 26-i dátummal bejegyzésre

Részletesebben

A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása

A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása Dr. Fehér Arnold Stratégiai és üzletfejlesztési tanácsadó Convincive Consulting A Trimarán koncepció Egy technológiaintenzív vállalkozás indításához három

Részletesebben

FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON

FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON 2013. OKTÓBER 7-10 II. Simonyi MEETS THE PROS RENDEZVÉNY Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY

Részletesebben

Title. ITD Hungary - Enterprise. Europe Network. Sub-title Vállalkozásfejlesztési hálózat szolgáltatásai PLACE PARTNER S LOGO HERE

Title. ITD Hungary - Enterprise. Europe Network. Sub-title Vállalkozásfejlesztési hálózat szolgáltatásai PLACE PARTNER S LOGO HERE ITD Hungary - Enterprise Title Europe Network Sub-title Vállalkozásfejlesztési hálózat szolgáltatásai PLACE PARTNER S LOGO HERE European Commission Enterprise and Industry Enterprise Europe Network Létrejötte

Részletesebben

Pannon Novum szolgáltatásai az innovatív vállalkozások számára. Angster Tamás 2013. Április 10. Győr, Széchenyi István Egyetem

Pannon Novum szolgáltatásai az innovatív vállalkozások számára. Angster Tamás 2013. Április 10. Győr, Széchenyi István Egyetem Pannon Novum szolgáltatásai az innovatív vállalkozások számára Angster Tamás 2013. Április 10. Győr, Széchenyi István Egyetem Az innovációs ügynökségről A Nyugat-dunántúli régióban 2008 óta (elődje 2005

Részletesebben

BUDAPEST SCIENCE CITY

BUDAPEST SCIENCE CITY 2017. 11. 10. BUDAPEST SCIENCE CITY KONFERENCIA A Tudományfesztivált 2010-ben a szervezők azzal a céllal hívták életre, hogy a tudományos ismeretterjesztést népszerűsítse egy minden korosztály számára

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN Április 9. Konferencia és divatbemutató Helyszín: OLASZ KULTURÁLIS INTÉZET A Nemzeti Divat Liga Magyarország Egyesület (NDL) szeretné a kreatív

Részletesebben

KIC INNOENERGY ACCELERATOR HUB ENTREPRENEURSHIP DEVELOPMENT PROGRAM

KIC INNOENERGY ACCELERATOR HUB ENTREPRENEURSHIP DEVELOPMENT PROGRAM KIC INNOENERGY ACCELERATOR HUB ENTREPRENEURSHIP DEVELOPMENT PROGRAM Workshop tanterv és módszertan tájékoztató 2016 Qualinnova Consulting CÉL Készségfejlesztés, fókuszban a vállalkozó központú üzleti modellel,

Részletesebben

NAGYVÁLLALATOK LOGISZTIKAI VEZETŐINEK 9. ORSZÁGOS ÉS 4. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA. Key stories from the logistics playground

NAGYVÁLLALATOK LOGISZTIKAI VEZETŐINEK 9. ORSZÁGOS ÉS 4. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA. Key stories from the logistics playground NAGYVÁLLALATOK LOGISZTIKAI VEZETŐINEK 9. ORSZÁGOS ÉS 4. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA Key stories from the logistics playground 2015. május 14-15. Eger, Hotel Eger & Park**** Meghívó Ezúton tisztelettel meghívjuk

Részletesebben

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Antal András Nyugat-Dunántúli Régió Vas és Zala megyei Információs Pont 2012. szeptember 27. A HITA létrejötte 2011. január 1. óta működik a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

K+F és Innováció a 21. századi Európában

K+F és Innováció a 21. századi Európában K+F és Innováció a 21. századi Európában Konferencia és kiállítás Szakmai főtámogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Helyszín: Budapest, Lurdy Konferencia - és Rendezvényközpont (Könyves

Részletesebben

Dél-alföldi Innovációs Üzleti Hálózat

Dél-alföldi Innovációs Üzleti Hálózat Dél-alföldi Innovációs Üzleti Hálózat (South-Hungarian Innovation Business Network) 6720 Szeged, Széchenyi tér 16. www.innogrant.hu (+36) 62/315-430 Versenyképességi problémák a tanácsadói piacon piaci

Részletesebben

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat Veszprém - 2015.06.16-17. (06.12.-ei hírlevelünkben olvashat bővebben a programról) Debrecen - 2015.06.23-24. (a program jelen levelünkben

Részletesebben

Az innováció és a design megjelenési lehetőségei egy vállalat életében

Az innováció és a design megjelenési lehetőségei egy vállalat életében Az innováció és a design megjelenési lehetőségei egy vállalat életében Dr. Németh Edit, egyetemi adjunktus, NJE Menedzsment és Üzleti Kommunikáció Tanszék Berki-Süle Margit, egyetemi adjunktus, BME Ergonómia

Részletesebben

A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE

A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE 2018 A TIT Kossuth Klub Egyesület a nagy hagyományú TIT-mozgalom budapesti szervezetének örököse, amely alapítása óta megkülönböztetett figyelmet fordít a természet-

Részletesebben

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők:

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők: Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN Szervezők: 250 kiállító 10 különböző ország 10.000 látogató Mit kínál az AutomotiveHungary? 1 A

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség. Kalcsú Zoltán Szombathely, 2013. május 30.

Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség. Kalcsú Zoltán Szombathely, 2013. május 30. Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség Kalcsú Zoltán Szombathely, 2013. május 30. Az innovációs ügynökség Győr Szombathely Zalaegerszeg - A Nyugat-dunántúli régióban 2008 óta - 3 megyei jogú városban,

Részletesebben

24 órás kódoló startup maraton július 7-9. ECO

24 órás kódoló startup maraton július 7-9. ECO 24 órás kódoló startup maraton 2017. július 7-9. Mi az a Hacknovation? A Hacknovation egy nagyszabású IT startup hackathon, ahol a csapatoknak 24 óra áll rendelkezésükre, hogy a nulláról kiindulva létrehozzanak

Részletesebben

K+F és Innováció a 21. századi Európában

K+F és Innováció a 21. századi Európában A Piac & Profit és a BKIK első alkalommal rendezi meg a K+F és Innováció a 21. századi Európában című országos konferenciáját. Az első alkalom után minden évben összehívjuk az e témáért felelős kormányzati

Részletesebben

A jövő hídja 2013. Budapest Győr Szeged Debrecen

A jövő hídja 2013. Budapest Győr Szeged Debrecen 2013 A JÖVŐ HÍDJA A jövő hídja 2013 Budapest Győr Szeged Debrecen (TERVEZET) kiemelt támogatóink A 2011. és 2012. évi rendezvényeken Összefoglaló Immáron harmadik alkalommal rendezzük meg Magyarország

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

Elnöki évzárási és évkezdési üzenet

Elnöki évzárási és évkezdési üzenet Elnöki évzárási és évkezdési üzenet Tisztelt HSZOSZ Tag! Hölgyeim és Uraim! Újra eltelt egy év. A szövetségünk életében sikerült ismét egy sikeres évet zárnunk. Mit is értünk el az elmúlt évben? 1. Vezetőség

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség. Maróti Péter Igazgató Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE.

Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség. Maróti Péter Igazgató Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Maróti Péter Igazgató Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. DA-RIÜ Khe. feladatai és a DA-RIÜ projekt moduljai FELADATOK K+F és innováció fejlesztése,

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok január 23 24. SYMA Csarnok Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Részletesebben

Vállalati felelősségvállalás TÜV Rheinland InterCert Kft.

Vállalati felelősségvállalás TÜV Rheinland InterCert Kft. Vállalati felelősségvállalás TÜV Rheinland InterCert Kft. Küldetés Víziónk Elkötelezettek vagyunk egy olyan jövő iránt, melyben az emberiség és a környezet érdekei hosszú távon is egyaránt érvényesülnek.

Részletesebben

ELTE Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék

ELTE Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék Új lehetőségek a Virtuális Erőmű Programban Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat hazai együttműködő partnerei Védnökök, szakpolitika Műszaki-tudományos Szakmai-társadalmi, valamint Mentorok Budapesti

Részletesebben

P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)

P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) NYITÓNAP 2016. július 12., kedd Helyszín: KKM Bem József tér, Konferenciaterem 1027 Budapest, Bem rkp. 47. 8.30 Regisztráció 9.00 Szijjártó Péter

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

2002-ben indította útjára az USA Energiaügyi Hivatala, négy alkalommal került megrendezésre Washington D.C-ben.

2002-ben indította útjára az USA Energiaügyi Hivatala, négy alkalommal került megrendezésre Washington D.C-ben. Mi Miaz azaa A Decathlon verseny egy nemzetközi, egyetemek közötti megmérettetés, melynek célja egy kizárólag napenergiával működő, fenntartható lakóépület megtervezése és megépítése. 2002-ben indította

Részletesebben

Vállalati tervezés eltérő gyakorlatainak megismerése

Vállalati tervezés eltérő gyakorlatainak megismerése MCE Nyugat-magyarországi Munkacsoport találkozója a DANA Kft-nél Vállalati tervezés eltérő gyakorlatainak megismerése Vendéglátók: DANA Kft. részéről: Czenek Márton MCE részéről: Radó István Vári Attila

Részletesebben

Dél-alföldi Innovációs Üzleti Hálózat

Dél-alföldi Innovációs Üzleti Hálózat Dél-alföldi Innovációs Üzleti Hálózat (South-Hungarian Innovation Business Network) 6720 Szeged, Széchenyi tér 16. www.ditak.eu (+36) 62/315-430 Versenyképességi problémák a tanácsadói piacon Piaci egyenlőtlenségek

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

Egy K+F projekt vezető gondolatai az innovációról

Egy K+F projekt vezető gondolatai az innovációról Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyetemközi Távközlési és Informatikai Kooperatív Kutatási Központ () Egy K+F projekt vezető gondolatai az innovációról Lukovszki Csaba lukovszki@etik.bme.hu

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében SCA Packaging Hungary 2011. április 13. Szentendre A szeminárium témája Fenntarthatatlan jelen, élhető jövő Zöld image, de gazdaságos megoldások? Milyen

Részletesebben

Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Bemutatkozás. Kapcsolat:

Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Bemutatkozás. Kapcsolat: Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Bemutatkozás Kapcsolat: iren.marta@bcsdh.hu 1 Tartalomjegyzék 1. BCSDH bemutatkozás 2. BCSDH szakmai programok 3. Tagvállalataink, tagság

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK 2013. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori

Részletesebben

Tudás, alkotás, érték

Tudás, alkotás, érték Tudás, alkotás, érték A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 2007. évi programjai valamint az EU 7. K+F Keretprogramja Vass Ilona, általános alelnök Nemzeti Innovációs Rendszer, NKTH-GKM szakmai konferencia

Részletesebben

AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT

AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT Dr. Szabó István a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese Tehetséghíd a jövőbe V. Országos TDK-fórum 2018. október 18. A

Részletesebben

A HALÁSZATI K+F+I SZEKTOR HAZAI ÉS NEMZETKÖZI HELYZETE, LEHETŐSÉGEI ÉS KIHÍVÁSAI, AVAGY MIÉRT VAN SZÜKSÉGE A GYAKORLATNAK A KUTATÁSRA?

A HALÁSZATI K+F+I SZEKTOR HAZAI ÉS NEMZETKÖZI HELYZETE, LEHETŐSÉGEI ÉS KIHÍVÁSAI, AVAGY MIÉRT VAN SZÜKSÉGE A GYAKORLATNAK A KUTATÁSRA? A HALÁSZATI K+F+I SZEKTOR HAZAI ÉS NEMZETKÖZI HELYZETE, LEHETŐSÉGEI ÉS KIHÍVÁSAI, AVAGY MIÉRT VAN SZÜKSÉGE A GYAKORLATNAK A KUTATÁSRA? Urbányi Béla, Horváth Ákos, Müllerné Trenovszki Magdolna, Hegyi Árpád,

Részletesebben

SE INNOVÁCIÓS KÖZPONT Információs rendezvény

SE INNOVÁCIÓS KÖZPONT Információs rendezvény Semmelweis Egyetem Kutató - Elitegyetem SE INNOVÁCIÓS KÖZPONT Információs rendezvény 2014 május 22. dr. med. Farkas Lilla MBA Szakmai program 9.30-10.00 Bemutatkozik az új Innovációs Központ dr. med. Farkas

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Kutatási eredmények hasznosítási lehetőségei

Kutatási eredmények hasznosítási lehetőségei Kutatási eredmények hasznosítási lehetőségei 2011. április 8. Kovács Nóra, üzletfejlesztési menedzser, DE Tudás- és Technológiatranszfer Iroda Két lelkes diák megváltoztatja a világot Larry Page és Sergey

Részletesebben

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal

Részletesebben

Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN

Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN Kedves Kollégák! A Misszió szervezésében 2012 őszén második alkalommal kerül sor az Országos Egészségügyi Középvezetői Konferencia megrendezésére. A színvonalas előadásaival fémjelzett tudományos Rendezvény

Részletesebben

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14. 8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:

Részletesebben

InoPlaCe projekt. Regionális Módszertani és Információs Nap. Győr, 2012. október 31.

InoPlaCe projekt. Regionális Módszertani és Információs Nap. Győr, 2012. október 31. InoPlaCe projekt Regionális Módszertani és Információs Nap Győr, 2012. október 31. A projekt célkitűzései Átfogó cél: A közép-európai térség versenyképességének és innovációs potenciáljának erősítése Konkrét

Részletesebben

GINOP INPUT projekt. IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása

GINOP INPUT projekt. IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása GINOP 3.1.3-15-2016-00001 INPUT projekt IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása 2017 1 2 Startup láz Startup A nagy cégek nem képesek lépést tartani a

Részletesebben

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens A Regionális Innovációs Ügynökségként működő, innovációs fejlesztésekkel és projektek menedzsmentjével foglalkozó Pannon Novum Nonprofit Kft. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Gazdasági

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG

OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET Budapest Észak-alföldi régió Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) MAGYARORSZÁG TARTALOMJEGYZÉK I. Regionális partnerségek az OPEN DAYS 2011 hivatalos

Részletesebben

Az innováció és az ember

Az innováció és az ember Az innováció és az ember Németh Zsolt ELTE IK 2008. március 28-29. Tartalom 1 Bevezetés 2 A kutatók és fejlesztők szemszöge 3 A felhasználók szemszöge 4 A befektetők szemszöge 5 A tudós, mint bonyolult

Részletesebben

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé? MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Egyetem-város-ipar együttműködések a Széchenyi István Egyetem példáján

Egyetem-város-ipar együttműködések a Széchenyi István Egyetem példáján Egyetem-város-ipar együttműködések a Széchenyi István Egyetem példáján TÖMBÖLY TEODÓRA MRTT XII. VÁNDORGYŰLÉSE 2014. NOVEMBER 28. Előadás felépítése Általános nemzetközi kitekintés, környezet, tendenciák,

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

gfejlesztési si Konferencia

gfejlesztési si Konferencia Szerb-magyar Regionális Gazdaságfejleszt gfejlesztési si Konferencia Innovációt t segítı eszközök k a Dél-alfD alföldi ldi RégiR gióban Dr. Molnár István Igazgató Szeged, 2009. 10. 20. BEMUTATKOZIK A DA-RIÜ

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

A vállalkozások nemzetköziesedése/ nemzetköziesítése; üzletember-találkozók

A vállalkozások nemzetköziesedése/ nemzetköziesítése; üzletember-találkozók A vállalkozások nemzetköziesedése/ nemzetköziesítése; üzletember-találkozók Nemzetköziesedés/nemzetköziesítés? Enterprise Europe Network alapinformációk Enterprise Europe Network szolgáltatások Az üzletember

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

Az ITD Hungary. befektetésösztönzési szolgáltatásai hazai önkormányzatok és vállalkozók számára

Az ITD Hungary. befektetésösztönzési szolgáltatásai hazai önkormányzatok és vállalkozók számára Az ITD Hungary befektetésösztönzési szolgáltatásai hazai önkormányzatok és vállalkozók számára ITD Hungary Jogállás és háttér a magyar kormányzat külgazdaság-politikai célkitőzéseit megvalósító háttérintézménye

Részletesebben

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ. Tudásszövetségek

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ. Tudásszövetségek KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ Program Pályázat megnevezése (magyar) Erasmus+ Tudásszövetségek Pályázat megnevezése (angol) Knowledge Alliances 2017 Pályázat kódja EAC/A03/2016 Általános

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19.

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19. PROGRAMTERVEZET 2010. november 18. A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE A tudás szerepe a regionális fejlıdésben Debrecen, 2010. november 18 19. 3. körlevél 11.00 Közgyőlés A Magyar

Részletesebben

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

köznevelésben Gazdálkodás és pénzügyek Pálfi Erika Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály

köznevelésben Gazdálkodás és pénzügyek Pálfi Erika Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály A mindennapok tudása a köznevelésben Gazdálkodás és pénzügyek Pálfi Erika Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály Jogszabályi háttér a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti alaptanterv

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

MINISZTERELNÖKSÉG NEMZETPOLITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG

MINISZTERELNÖKSÉG NEMZETPOLITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG MINISZTERELNÖKSÉG NEMZETPOLITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG 2018. június 11., hétfő Érkezés, szállás elfoglalása 16.00 19.30 óra Regisztráció PROGRAM 2018 a külhoni magyar családok éve Kárpát-medencei fiatal vállalkozók

Részletesebben

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 TÁMOP CÉL Országos munkavállalói szövetségek, országos munkaadói szövetségek kapacitásának erősítése, együttműködésük elősegítése Konzorcium: LIGA szakszervezetek,

Részletesebben

GE Global Operations Hungary

GE Global Operations Hungary GE Global Operations Hungary GE Global Operations Hungary A Global Operations funkciói közé tartozik a Finance, Sourcing, Properties, Customs, HR, IT, Commercial, EHS/Legal, Tax. 2014-ben Magyarországon

Részletesebben

Ez az elő hírlevele az élő laboratóriumok (living labs) egészségügyi és jóllétünket célzó innovációk fejlesztésén munkálkodó nemzetközi közösségének.

Ez az elő hírlevele az élő laboratóriumok (living labs) egészségügyi és jóllétünket célzó innovációk fejlesztésén munkálkodó nemzetközi közösségének. Ez az elő hírlevele az élő laboratóriumok (living labs) egészségügyi és jóllétünket célzó innovációk fejlesztésén munkálkodó nemzetközi közösségének. A hírlevél a Montreálban 2016-ban megtartott ENoll

Részletesebben

ONLINE jelentkezés itt

ONLINE jelentkezés itt ONLINE jelentkezés itt Megállíthatatlanul gyorsul tovább a megújuló energiák technológiai fejlődése és piaci térnyerése. Rendezvényünkön a szakmai terület hazai kínálatát, legújabb technikáit fogják bemutatni

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben Debrecen Megyei Jogú Város Meghívó A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október 13-14-én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét

Részletesebben

BUDAPEST KLÍMASTRATÉGIÁJA

BUDAPEST KLÍMASTRATÉGIÁJA BUDAPEST KLÍMASTRATÉGIÁJA KLÍMASTRATÉGIA ÉS ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI PLATFORM LÉTREHOZÁSA BUDAPESTEN KEHOP-1.2.0-15-2016-00020 A PROJEKT ELŐREHALADÁSÁNAK ISMERTETÉSE Lőcsei-Tóth Kinga Budapest, 2017.11.21. PROGRAM

Részletesebben

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA PROGRAM TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA A, a TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 számú, kialakítása

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

Az inkubátorházak szerepe az innovációs szolgáltatásfejlesztésben 2009.06.18. KAPOSVÁR

Az inkubátorházak szerepe az innovációs szolgáltatásfejlesztésben 2009.06.18. KAPOSVÁR Az inkubátorházak szerepe az innovációs szolgáltatásfejlesztésben HELYZETtérKÉP VISZ TAGOK INKUBÁTOROK, AKIKRŐL HIVATALOSAN TUDUNK HELYZETtérKÉP SZEMÉLYES KUTATÁS EREDMÉNYE ALAPJÁN 11 15 Felsőzsolca Pálháza

Részletesebben

«BNI Találkozó 16 cs.»

«BNI Találkozó 16 cs.» 1 2 3 4 «BNI Találkozó 16 cs.» Időpont: 2014. április 15. Szervező: BNI - The World's Largest Referral Organization Helyszin: Academy Golf Budapest, 1037 Budapest, Perényi út 6. 1 2 3 Uniós források a

Részletesebben

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata A siker útj tján 2012.04.26. Vállalkoz llalkozónők k Képvisel pviselőinek inek Hálózata MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt SEED Kisvállalkozás-fejlesztési

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai SZAKMAI BESZÁMOLÓ A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai A "DOSz tudományos osztályok tehetséggondozó programjának" fő célkitűzése a magyar anyanyelvű

Részletesebben

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak

Részletesebben