Révfülöpi Képek október XX. évfolyam 10. szám Révfülöp és környéke polgárainak és üdülõtulajdonosainak lapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Révfülöpi Képek. 2010. október XX. évfolyam 10. szám Révfülöp és környéke polgárainak és üdülõtulajdonosainak lapja"

Átírás

1 Révfülöpi Képek október XX. évfolyam 10. szám Révfülöp és környéke polgárainak és üdülõtulajdonosainak lapja Megalakult az új képviselõ-testület Letette esküjét október 11-én az Eitner József, Gángó István, Kálomista Gábor, Kondor Géza, Török Péter, Varga Béláné alkotta - a révfülöpi polgárok által megválasztott új Képviselő-testület, amely Miklós Tamás polgármester vezetésével a következő négy évben irányíthatja a község életét. Fotó: Kalmár Az általános iskolában megtartott ülést Gángó István mint korelnök - az elfogadott napirend szerint vezette, melynek során először Páhi Magdolna, a Helyi Választási Bizottság elnöke tájékoztatta a megjelenteket és a Villa Filip Televízió nézőit a választás eredményéről, majd a megbízólevelek átadása következett. Az önkormányzati képviselők és a polgármester is letette esküjét, Miklós Tamás ismertette polgármesteri programját (a polgármesteri programot a 3. oldalon olvashatják). A polgármester havi illetményét - az előterjesztéssel ellentétben - emelés nélkül, az elmúlt négy éves mértéknek megfelelően forintban, költségátalányát pedig forintban állapították meg. Miklós Tamás polgármester Török Pétert javasolta alpolgármesternek, de ezt a javaslatát nem Fotó: Kalmár fogadták el a képviselők, csak a rendkívüli ülésen kerülhetett sor az alpolgármester megválasztására. Kijelölték az ideiglenes bizottság tagjait és néhány szervezeti és működési kérdésben is hozott határozatot a Képviselő-testület. Miklós Tamás polgármester szóbeli előterjesztésével egyetértve 300 ezer forintot szavaztak meg a vörös iszap tragédia áldozatainak megsegítésére. (A pénzadományt és a szociális szolgálat által szervezett gyűjtés eredményeként összeadott javakat október 18-án az önkormányzat már el is juttatta a rászorulóknak). Folytatás a 2. oldalon... Fotó: Kalmár Varga Béláné Révfülöp új alpolgármestere Az ismeretlen katonák emlékére Az "Õszirózsa" Nyugdíjas Klub kezdeményezésére a II. Világháború ismeretlen katonáinak állított sírkövet avattak a révfülöpi temetõben október 9-én. A sírkövet Id. Szegi János, az emléktáblát Benéné Müller Mária adományozta. A megemlékezés során Csizmazia Sándor plébános megáldotta a sírokat és imádkozott az elhunytak lelkéért, Miklós Tamás polgármester beszédében felidézte a világháborúk idõszakát, azok révfülöpi vonatkozásait. Lassacskán és végképp, örökre elmúlnak azok a nemzedékek, - mondta a polgármester - amelyek személyesen is emlékeznek a II. Világháború mindennapi borzalmaira. Egyre inkább a feledés fátyla lepi be az országok, nemzetek, családok és egyének 20. századi legnagyobb sorstragédiáját. Az újabb nemzedékek már saját gondjaikkal, problémáikkal küzdenek és szokás szerint nem, vagy csak keveset tanulnak a múlt tanulságaiból. A múltéból, amelyre kötelességünk emlékezni! Magyarországon ma hozzávetõleg negyedmillió II. világháborús magyar katona fekszik, s közelíti a fél ezret a jelképes emlékhelyek száma, ahol nem fekszik senki, ám az emlékmûre felvésték a településrõl behívott, s a két világháborúban elesett vagy eltûnt katonák neveit. Településünkön is emléktábla õrzi a Czigány Károly emlékmûvön a világháborúban elhunyt révfülöpi áldozatok neveit, amelyet még Katona Gyula bácsi gyûjtött össze. A megmaradt magyar katonasírok többségét a családok gondozzák, ám sok az ismeretlen katonákat befogadó sír is, amelyeket gyakran nem gondoz senki - noha ez az önkormányzatok feladata volna. Folyt. az 5. oldalon... Elsõ Panoráma futás Az idõjárás kedvezett a futóversenynek, a nevezni érkezõk szellõs, langyos napsütésben melegítettek a Császtai strand melletti nagy füves réten. 10 órakor 10 lelkes óvodás indult neki az 500 méteres körnek, pár perccel késõbb 15 kisfiú és kislány a kölyök 1000 méternek. A célban - a büszke szülõk, testvérek mellett - frissítõ és palacsinta várta õket. A felnõtt mezõny 44 fõvel rajtolt, megjárta az Ecséri utat, a Fülöp-hegy oldalában kanyargó földutakat és Révfülöp magasan fekvõ utcáit, majd a felüljárón átérve befutottak a focipálya melletti füves célba. Folytatás a 11. oldalon...

2 A polgármester és képviselõ választás eredménye Jegyzõkönyvi adatok a) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzéken lévõ választópolgárok száma: 1 066; A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett választópolgárok száma: 6; A választópolgárok száma a névjegyzékben a választás befejezésekor: 1 072; Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 649 (60,54 %) b) Szavazás Urnában lévõ szavazólapok száma: 649; Eltérés a megjelentek számától (többlet:+ / hiányzó: -): 0; Érvénytelen szavazólapok száma: 7 (1,08%); Érvényes szavazólapok száma: 642 (98,92%); Folytatás az 1. oldalról... Rendkívüli ülés A Képviselő-testület október 18-án, a polgármesteri hivatalban megtartott rendkívüli ülésen folytatta munkáját, amelyen Varga Béláné személyében új alpolgármestert választottak (Török Péter nem volt jelen az ülésen). A társadalmi megbízatású alpolgármester havi tiszteletdíját 98 ezer, költségátalányát pedig forintban állapították meg. Érvényes szavazatok száma Jelölt neve Jelölõ szervezet Kapott érvényes szavazat % Kondor Géza Független ,16 Miklós Tamás Független ,52 Székely Szabolcs Független 39 6,07 Vida András FIDESZ KDNP ,24 A megválasztott polgármester Miklós Tamás Révfülöp egyéni listás választás eredménye: Jegyzõkönyvi adatok: a) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzéken lévõ választópolgárok száma: 1 066; A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett választópolgárok száma: 6; A választópolgárok száma a névjegyzékben a választás befejezésekor: 1 072; Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 649 (60,54 %). b) Szavazás Urnában lévõ szavazólapok száma: 649; Eltérés a megjelentek számától (többlet:+ / hiányzó: -): 0; Érvénytelen szavazólapok száma: 5 (0,77%); Érvényes szavazólapok száma: 644 (99,23%). Érvényes szavazatok száma Jelölt neve Jelölõ szervezet Kapott érvényes szavazat Dr. Barabás Endre Béla Független 195 Bogdán Katalin Független 184 Dianovics Béla FIDESZ-KDNP 162 Eitner József Független 232 Képviselõ Ekbauer Henrietta Független 54 Gángó István Független 236 Képviselõ Gelencsér Zoltán Független 196 Kálomista Gábor Független 230 Képviselõ Dr. Kiss Zoltán Független 96 Kondor Géza Független 246 Képviselõ Pintér Kálmán FIDESZ-KDNP 165 Sifter Jenõ FIDESZ-KDNP 214 Sümegi Gábor Független 167 Szabó Sándor Pál Független 161 Székely Szabolcs Független 119 Török Péter Független 304 Képviselõ Varga Béláné Független 219 Képviselõ A megválasztott képviselõk (6 fõ) Eitner József, Gángó István, Kálomista Gábor, Kondor Géza, Török Péter, Varga Béláné Megyei közgyûlés tagjai választásának szavazóköri jegyzõkönyve a) A választók nyilvántartása A szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévõ választópolgárok száma: 1066; A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett választópolgárok száma: 6; A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor: 1072; Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 649. b) Szavazás Urnában lévõ szavazólapok száma: 649; Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet: +/hiány:-) : 0; Érvénytelen szavazatok száma: 32; Érvényes szavazatok száma: 617; Érvényes szavazatok száma: FIDESZ-KDNP 379; MSZP 182; JOBBIK 56. Hamarné Szöllõsy Emília Helyi Választási Iroda vezetõ Fotó: Kalmár A bizottságok külsős tagjai is letették az esküt Az október 11-én módosított Szervezeti és Működési Szabályzat szerint megválasztották az Oktatási, Szociális és Kulturális Bizottság tagjait: Eitner József (elnök), Török Péter, valamint Kovács Péter személyében. A Gazdasági, Településfejlesztési, Turisztikai Bizottságot Kondor Géza vezeti, tagjai pedig: Gángó István, Kálomista Gábor, Balogh Ildikó és Bogdán Katalin. Az immár teljes körűen megalakult Képviselő-testület első döntésével megerősítette Révfülöp és a Finn Sodankyle közötti testvértelepülési kapcsolatok kiépítésére vonatkozó szándékát. Ky Legyen Ön is KompoSZTÁR! A Révfülöpi Képek versenyt hirdet a komposztálási program résztvevõi között. Várjuk a komposztáláshoz kötõdõ fényképeket, írásokat. A lapunkhoz eljuttatott legjobb fotók és írások beküldõi között hasznos tárgyjutalmakat sorsolunk ki a program tavaszi értékelésekor. A legjobb képeket, cikkeket a nyilvánosság elé tárjuk. Tisztelt olvasó! Amennyiben úgy érzi, közérdeklõdésre számot tartó mondanivalója, javaslata, kérdése van, írja meg és küldje el nekünk. Bárkitõl elfogadunk közlésre alkalmas cikket, abban az esetben is, ha mondandójával nem mindenben értünk egyet. Helyi közéleti fórumot kívánunk ily módon biztosítani a különbözõ véleményeknek. Kalmár György szerkesztõ 2

3 Polgármesteri program Révfülöp nagyközség választópolgárai a település fejlõdése érdekében elõrelátóan a változásra szavaztak négy esztendõvel ezelõtt, most a 2010-es önkormányzati választáson pedig a megkezdett munka folytatására. A folytatásra, hiszen talán minden eddiginél nagyobb választási kampányban, a négy évvel ezelõtti szavazatokat közel százzal megnövelve, mintegy 43%-os támogatással választottak független polgármesterré. Köszönöm megtisztelõ bizalmukat, munkámmal szeretném Önöknek ezt meghálálni. Településünkön példaértékû választási idõszakon vagyunk túl, köszönhetõen a jelölteknek és választóknak egyaránt. Minden jelölt kampányában településünk érdekeit tartotta szem elõtt és ez a fajta mentalitás és gondolkodás úgy gondolom megfelelõ alapja lehet újonnan választott testületünk munkájának is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy mielõtt a jövõrõl, az elõttünk álló feladatokról és célkitûzésekrõl szólnék, felidézzem a négy évvel ezelõtt, október 13-i alakuló ülésen mondottakat. "Nehéz idõk köszöntöttek ránk! Azt látjuk, hogy a központi kormányzat felelõtlen gazdaságpolitikájának következtében a már bevezetett és a késõbbiekben bevezetendõ megszorító intézkedések egyaránt érintik a településünk lakóinak egyéni életét, valamint a közösségi intézmények és szolgáltatások, vagyis az önkormányzat mûködõképességét is. A kormányzati "kiigazítások" negatív hatásait csakis az eddigieknél is nagyobb odafigyeléssel, türelemmel és szolidáris hozzáállással tudjuk enyhíteni." 3 Fotó: Kalmár Sajnos igazam lett, de a nehézségek ellenére is önkormányzati szinten sikerült munkánkkal és döntéseinkkel mégis pénzügyi stabilitást teremteni, az önkormányzati munkahelyeket megõrizni, sõt növelni, a munkanélküliek közcélú foglalkoztatását felfuttatni, s mellesleg tervezni, pályázni, nyerni és a következõ évek fejlesztéseit elõkészíteni és megalapozni. Hogyan lesz ezután? Nézzünk elõre, a jövõbe! Meglátásom szerint az önkormányzatok és a közigazgatás mûködésében alapvetõ változások jönnek. Az államigazgatás és a polgárok igényeit, ügyeit hatékonyabban, gyorsabban kiszolgálni tudó, korunk szervezési, technikai ismereteit és eszközeit használó, új szemléletû önkormányzatok kialakítása sok feszültséggel fog járni. Az oktatási és az egészségügyi rendszer állami finanszírozásának átalakítása elkerülhetetlen. Jelenleg az összeomlás szélén van. A gazdaság, a turisztika, a vidékfejlesztés, a környezetvédelem mind-mind küszködik Ezekrõl sokat hallunk, általában. De mit is érez, vagy szeretne az egyszerû ember! Mit szeretne tapasztalni Ön vagy Én? Szerintem azt, hogy lakóhelyén, vagy közelében tisztességesen megfizetett munkája legyen! Hogy gyermekét a helyi óvodába elvihesse, hogy az általános iskolában versenyképes alapozó tudást és nevelést kap-jon gyermeke. Ha beteg, akkor minõségi orvosi ellátásban részesüljön, hogy érdekes és színvonalas kulturális, sport és szabad-idõs rendezvényen vehessen részt. Hogy életnívóját, biztonságát, jövedelmét emelni tudja, hogy nyugdíjas éveit tartalmasan és biztonságosan élhesse, itt Révfülöpön, és még sorolhatnám tovább. Abban, hogy ez így legyen, az önkormányzat sokat tud tenni, természetesen az egyén akarása és munkája mellett. Tudják Önök is. Minden ember saját sorsának kovácsa! Egyéni akarás, szándék és erõfeszítés nélkül nem javul élethelyzetünk, sorsunk. Továbbgondolva: minden önkormányzat is a saját sorsának kovácsa! Hiszen az önkormányzat is hozhat jó és rossz döntéseket, eladósodhat, vagy éppen gazdagodhat, stagnálhat, vagy éppen fejlõdhet. Az igazán jó önkormányzás a jogszabályok által meghatározott keretben és módon polgárai egyéni sorsának, helyzetének pozitív alakulását igyekszik elõsegíteni. Mindez elõrelátó döntésein és tevékeny munkáján múlik, amelyhez Önök, mint választópolgárok szavazataikkal felhatalmazást adtak. Kedves Révfülöpiek! Polgármesterként én minden jelenlegi nehézség és probléma ellenére rendkívül bizakodó vagyok! Kisebb képviselõtestülettel, új képviselõkkel frissülve úgy vélem, hogy eredményesen tudjuk közös céljainkat megvalósítani. Korábbi ünnepi beszédeimben és képviselõ-testületi üléseken is gyakran mondtam, hogy magunkra vagyunk utalva! Most azonban mögöttünk, vagy éppen elõttünk a kormány, amely véleményem szerint jó irányba vezethet minket, összefogásra és eredményességre biztatva minket. Ugyanakkor, nem az államra, másokra, a csodára kell várnunk, hanem nekünk kell okosan és elõrelátóan tennünk, döntenünk. Bizakodó vagyok, mert az elõttünk álló közös célok és feladatok meghatározását, megvalósítását közösségi és képviselõ-testületi összefogással, otthonunkért, Révfülöpért érzett felelõsséggel megvalósíthatónak tartom. Bizakodó vagyok, mert reális módon tudtunk tervezni eddig is. Ahogy a Tények Fehéren-feketén címû elõzõ polgármesteri ciklus programom elszámolása kapcsán láthatták az ígéretek kb %-a a képviselõk többségének támogatása révén teljesült. Úgy gondolom erre választottak meg minket, polgármestert, és önkormányzati képviselõket, reális és elõrelátó tervezésre és annak megvalósítására. Az önkormányzat Gazdasági Programja - ismertebb nevén Ciklusprogramja - a helyi önkormányzatokról szóló törvény rendelkezése szerint legalább négy esztendõre szóló program, egy stratégiai fontosságú dokumentum az önkormányzat, és a település élete és fejlõdése szempontjából. Ezt a képviselõtestület az alakuló ülést követõ hat hónapon belül fogja közösen meg-

4 4 alkotni és elfogadni. A megválasztott polgármester programja mintegy alapját képezi az önkormányzat közösen összeállított és elfogadott Gazdasági Programjának. Erre törekedve vázolom fel polgármesteri programom téziseit, konkrét célkitûzéseit. Révfülöp Nagyközség polgármesterének programja a évek közötti évekre I. A polgármesteri program összeállítása során figyelembe vett tényezõk Révfülöp nagyközség természetföldrajzi adottságai, településfejlõdési erõsségei, gyengeségei, lehetõségei, veszélyei. Településünk meghatározott turisztikai adottságai, eredményei és fejlesztési lehetõségei. Elmúlt idõszakban összegyûjtött javaslatok, vélemények. Idõben hosszú távú, térben regionális gondolkodás. Intézményeink fenntarthatósága. Alapvetõ emberi szükségletek. A révfülöpi polgárok teherbíró képessége. A helyi közösségek, civil szervezetek jelenléte. Gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés szükségessége. II. A polgármesteri program általános célkitûzései Hatékonyságnövelés. Meglévõ tervek és programok megvalósítása. Pénzügyi stabilitás fenntartása. Hasznos ingatlangazdálkodás. Pályázati lehetõségek kihasználása. Kommunikációs csatornák fejlesztése. III. A polgármesteri program elvi célkitûzései A Balaton tóparti területek önkormányzati tulajdonban tartása. A természeti és kultúrtörténeti értékeink védelme és megõrzése. A hosszú távú településfejlesztési koncepció és stratégia újragondolása, elkészítése. A településturisztikai fejlõdés elõsegítése. IV. A polgármesteri program konkrét célkitûzései 1. A hatékony képviselõ-testületi és polgármesteri munka terén közös önkormányzati képviselõ-testületi csapatmunka, képviselõi kezdeményezések meghallgatása, lehetõség szerinti támogatása, rendszeres kapcsolattartás a helyi civil szervezetekkel, pártokkal és egyházakkal, külsõs szakértõk rendszeres és aktív bevonása a döntéshozatalba, Beszéljük meg - Polgármesteri nyílt nap megrendezése negyedévente, közmeghallgatás félévente, polgármesteri tanácsadó testület létrehozása, a Polgármesteri Hivatal informatikai fejlesztése, géppark, szoftver és tudás korszerûsítése. 2. A helyi egészségügyi és szociális ellátások terén Legnagyobb kincsünk az egészség! Baj esetén pedig a segítségnyújtás nemcsak kötelességünk, hanem egyik legnemesebb emberi gesztusunk. Ezért: nagyközségi egészségfejlesztési terv elkészítése és ütemezett megvalósítása, egészségügyi szolgáltató intézményeink - háziorvosi, fogszakorvosi, védõnõi ellátás - mûködésének biztosítása, lehetõség szerinti fejlesztése, egészségügyi szûrõvizsgálatok helyi rendszeres szervezése, a legrászorultabb családok, a nehéz helyzetbe került idõskorúak és az egészségügyi szempontból támogatásra szorulók anyagi lehetõségeink szerinti támogatása, a Révfülöpi Szociális Alapszolgáltató Társulás tevékenységének fejlesztése, munkáját segítõ gépjármû beszerzése, rendszeres kapcsolat a helyi nyugdíjas szervezettel, a korosztályt érintõ döntésekkel kapcsolatos elõzetes véleménykérés, helyi munkanélküliek közhasznú foglalkoztatása. 3. A színvonalas helyi nevelés-oktatás területén az iskola és az óvoda mûködésének biztosítása, fejlesztése, körzeti iskola pozíció erõsítése, az iskolarendszeren kívüli tanfolyamok, felnõttképzés megindítása, anyagi lehetõségeink függvényében, pályázati támogatással egy közösségi célokra is hasznosítható iskolabusz beszerzése, mûködtetése, óvodaépület lehetõség szerinti felújítása. 4. A Polgármesteri Hivatal és vagyongazdálkodás területén elektronikus önkormányzati ügyintézés kiépítése, digitális közmûtérképek, ingatlan-nyilvántartások elkészítése, önkormányzati pénzügyi kintlévõségek csökkentése, az önkormányzati ingatlanok állapotfelmérése, tervszerû karbantartásuk, a közösségi ház (IKSZT) tetõterének hasznosítása, a tóparti önkormányzati területek átgondolt és hosszú távú turisztikai hasznosítása (kemping területe, a Semsey terület, Révfülöp Hotel melletti terület) 5. A közösségépítés és kultúra, mûvelõdés területén kulturális, turisztikai intézményeink (könyvtár, múzeum, galéria, rendezvényszervezés, Tourinform Iroda stb.) nem költségvetési formában való hatékonyabb mûködtetésének vizsgálata, esetleges átszervezése, a közösségi ház (IKSZT) felépítése és mûködtetése a volt ÉDÁSZ épület földszintjén, kulturális "Rév-agora" tervezése és lehetõség szerinti létrehozása, amely tartalmazza a Tóparti Galéria megnagyobbítását, Múzeummal történõ belsõ összenyitását, az állandó hely és fürdõtörténeti kiállítás áthelyezését és felújítását, a Fülöp Kert és régi telephely területén végleges szabadtéri kulturális színpad és szolgáltatási környezet hangszigeteléses kialakítását. 6. A helyi sport területén települési sportkoncepció kidolgozása, a helyi sportegyesület mûködésének támogatása, testedzõ kondi terem létesítése új helyen, a gyermek és ifjúsági vitorlássport fejlesztése, ifjúsági vitorlás oktatási bázis kialakítása 7. Helyi természet- és környezetvédelem területén civil szervezetek bevonásával Révfülöp Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálata, ütemezett megvalósítása, évenkénti szemétgyûjtõ akciók megszervezése, a szelektív hulladékgyûjtés megindítása, lehetõség szerinti bõvítése. 8. A településkép javítása területén települési fásítási programterv elkészítése, a benne foglaltak ütemezett megvalósítása, fokozott virágosítás a Vasút/Autóbusz állomástól a Káli úti útkeresztezõdésig tartó szakaszon, a településközponti parktervezés, konkrétan a Posta, Egészségház, Óvoda Evangélikus templom és Központ által határolt területen közpark és sétány terveztetése, a Szigeti és Császtai strandok között egybefüggõ, kivilágított parti sétány megvalósítása, a régi kisrév kikötõnél, a Császtai strand mellett gyalogos és kerékpáros pihenõ létrehozása, a Füredi úti útszakaszon lévõ közpark és kerékpáros pihenõ terveztetése, a Káli úti csapadékvíz elvezetõ árok kitisztítása, felújítása, önkormányzati utak felújításának folytatása, járdaépítés, -átalakítás, a közvilágítási hálózat bõvítése, energiatakarékos korszerûsítése, forgalomlassító sebességjelzõ lámpa elhelyezése a 71-es balatoni fõút településhatárain, új parkolóhelyek építése (Cséplõ üzlet mögött, településközpontban stb.), autóbuszvárók felújítása, közterületeinken emléktáblák és szobrok elhelyezése.

5 9. Kommunikáció, a lakossági és partnerkapcsolatok terén a helyi média (helyi televízió, képújság, Révfülöpi Képek) szolgáltatási színvonalának továbbfejlesztése, testvérvárosi kapcsolat létesítése a finn partner mellett határon túli magyar településsel, 800 éves Révfülöp évforduló maradandó értékû, közös megünneplése 2011-ben, 10. Ifjúság fiatalok letelepedését elõsegítõ program (telek-, építési támogatás) kidolgozása és megvalósítása, ingyenes tankönyv a révfülöpi általános iskolába járó helyi gyerekek részére, helyi felsõoktatási ösztöndíj pályázati lehetõség fenntartása, 11. Vendégbarát turisztikai fejlesztés területén a Császtai strand és fürdõkert komplex felújítása, Fülöp-hegyi Millenniumi kilátóhoz vezetõ gyalogút felújítása, állandó ifjúsági vitorlás vízitelep és horgászcsónak kikötõ terveztetése és lehetõség szerint létesítése, révfülöpi "panoráma séta túraútvonal" kialakítása, a Révfülöpi Kártya turisztikai szolgáltatásrendszer átalakítása, horgászturizmus fejlesztése a Révfülöpi Horgászegyesület bevonásával, a móló melletti teherkikötõ/sétány terveinek elkészítése, pályázati támogatás esetén megépítése 12. Vállalkozásfejlesztés, EU tagság lehetõségei Folytatás az 1. oldalról... Ismeretlen katona. Ki is õ? Az ismeretlen katona személyében nem azonosított hõsi halott, az önfeláldozó hazaszeretet jelképe. Wilson angol hírlapíró javaslata alapján az I. Világháború egyik ismeretlen halottját 1920-ban eltemették a nemzet nagyjai közé a Westminster apátság templomában. Az ötlet a hadviselt országokban követõkre talált, Párizsban a Diadalív alá temették az ismeretlen katonát, és más országonként változóan, a nemzeti ünnepeken s az államfõi, kormányfõi látogatásokkor a hivatalos koszorúzások színhelye. Budapesten a Hõsök terén az I. Világháború mintegy magyar áldozatának emlékére alakították ki az ismeretlen katona sírját. Az ismeretlen katona állami, protokolláris tisztelete a nemzeti emlékezés szép gesztusa. Az emlékezésé és tiszteleté. Mert ahogy Jókai Mór írja: "... és ahogyan egymásra borultak (...) patakzó vérük egybefolyt, úgy csordogált el az utolsó cseppig, megállíthatatlanul; életükben ádáz ellenfelek, halálukban egyformák, megbékéltek. A lelkükkel a RÉVFÜLÖPI KÉPEK XX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM OKTÓBER helyi kispiac létrehozása, pályázati úton a helyi vállalkozók és szolgáltatók számára munkamegrendelés biztosítása, az EU-s pályázatok figyelemmel kísérésére, településfejlesztési koncepcióba illeszkedõ pályázatok elõkészítésére és beadására. 13. Közrend, közbiztonság területén a helyi rendõrõrs, KMB munkájának támogatása, közterület-felügyelet fenntartása és településõrökkel való megerõsítése, a polgárõrség újjáalakulásának elõsegítése. 14. Térségi kapcsolatok erõsítése területén Térségi gazdasági, oktatási, kulturális és pályázati stb. együttmûködés kezdeményezése a Káli-medence és a Balatonpart szomszédos településeivel, közös kistérségi sajtótermék, illetve kiadványok megjelentetése, az intézményfenntartó társulási kapcsolatok erõsítése. 15. Civil szervezetek, egyházak mûködésének területén civil szervezetek "telephelyének" kialakítása a közösségi házban, civil fórum/tanács létrehozása, civil egyesületek részvételének biztosítása a szakterületüket érintõ önkormányzati döntés-elõkészítésben, az önkormányzati bizottsági munkában és testületi üléseken, szoros együttmûködés a katolikus, a református és evangélikus egyház képviselõivel. Az ismeretlen katonák emlékére gyûlölet is elszállt." A halál az elmúlás egyformává tesz mindnyájunkat fizikai valónkban. Értelmét vesztik életünkben oly fontos dolgok, és sokan távozásukkal szomorúságot hagynak maguk mögött, élõ szeretteik körében. Itt állunk most a révfülöpi ismeretlen katonák sírjánál. Valószínûleg Sipos nevû magyar honvédet és egy ismeretlen katonát rejt e sír. Vajon kik várták haza õket? Kik aggódtak értük?, s az idõ múlásával vesztették el a reményt. Anyák, apák, testvérek, feleség, kedves, barát? Õk lehetnek azok, akik emlékeztek, aztán szép lassan felejtettek. Köszönet és tisztelet illeti Önöket, az Õszirózsa Nyugdíjasklub tagjait, mert az elmúlt években a késõ õszi temetõgondozás keretében mindig rendbe tették az elhanyagolt sírokat, köztük az ismeretlen katonáékét is. És most az Önök összefogása és munkájuk révén itt lehetünk a rendbe hozott sírnál, az emlékkõ felavatásánál. Ismeretlenül is emlékezhetünk a katonák 5 Tisztelt révfülöpi polgárok! Tisztelt Képviselõ-testület! A település végleges Gazdasági Programjának elkészítésére, a polgármesteri program részletes egyeztetésére, a kötelezõen és önként vállalt feladatok képviselõk általi átgondolására, kiegészítésére és elfogadására a közeljövõben sor kerül. E folyamatban kiemelten számítok a képviselõk és a civil szervezetek javaslataira, végrehajtásában pedig minden eddigi munkatársamra. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a polgármesteri programban felsorolt konkrét célkitûzések megvalósítását a tervezett kormányzati intézkedések függvényében átgondolni és rangsorolni kell. Tisztelt Képviselõk! Egyedül nem megy. Van, ami pénz kérdése, van, ami csak szemlélet kérdése. Az utóbbihoz tartozik a nyilvános, tisztességes, békés politizálás, a település egész érdekének az egyéni érdek elé helyezése, a becsületes és gondos gazdálkodás, a köztulajdon védelme, a rend és tisztaság minden területen. Kérem, támogassanak a mindennapi munkában. Várom javaslataikat. Kérem a révfülöpi polgárok, üdülõtulajdonosok és a tisztelt képviselõk segítõ támogatását, polgármesteri programom elfogadását. Miklós Tamás polgármester tragikus sorsára, emlékezhetünk az áldozatokra hozzátartozóik helyett is. Szeretném megköszönni Önöknek, az Õszirózsa Nyugdíjasklub tagjainak és vezetõjének, hogy kezdeményezték és megvalósították az ismeretlen katona emlék létrehozását. Szeretném megköszönni Id. Szegi Jánosnak, hogy adományozta és önzetlen munkával megfaragta, formálta a sírkövet. Szeretném megköszönni Benéné Müller Máriának az emléktábla adományozását. Szeretném megköszönni Önöknek, mindnyájuknak azt az emberséget, humánumot és közösségi összefogást, amellyel a nemes ügy mellé álltak - mondta befejezésül Miklós Tamás polgármester. Ky Hol vannak a katonák, Kik harcoltak sok éven át. Hol vannak a katonák? Elmúltak régen. Hol vannak a katonák? Sírjuk felett száz virág. Mondjátok mért van így, Mondjátok mért van így?

6 Fizibusz Révfülöpön Fotó: Iskola Fotó: Kalmár Szeptember 24-én rendhagyó fizika órára gyülekeztek iskolánk tanulói az iskola tornatermében. Az óra nemcsak attól volt rendhagyó, hogy az összes tanuló életkorra, osztályra való tekintet nélkül együtt várta az óra kezdetét, hanem azért is, mert a foglalkozást Tóth Pál, matematika-fizika szakos tanár tartotta. Ki õ? És mi az a "Fizibusz"? Semmiképpen nem fidibusz! Tóth Pál így vall önmagáról, és az általa már méltán sikerre vitt programról: "Matematika-fizika tanár vagyok, az országjáró Fizibusz program elõadója. Az ELMÛ-ÉMÁSZ által létrehozott és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat védnökségét bíró program, "roadshow" célja a - sokszor mostohagyermekként kezelt - természettudományos tantárgyak iránti érdeklõdés felkeltése, s a környezettudatos energiafelhasználás fontosságára való figyelemfelhívás, játékos, látványos, rendhagyó kísérleti órákkal. Az elõadások - szándék szerinti - mûfaja a szórakoztatás, de célja ugyanakkor az ismeretek átadása, jó hangulatba, a látványba rejtve." Iskolánkban elõször járt a Fizibusz, de úgy gondoljuk nem utoljára! A gyerekek fegyelmezetten, figyelmesen hallgatták, nézték, mondhatjuk csodálták a mindennapi tárgyakkal és egy palacknyi nitrogén gázzal elõvarázsolt kísérleteket. Hihetetlen volt, amikor például egy keményre fõtt tojás a szûk nyakú lombikba "bemászott" majd utána onnan "ki is mászott" anélkül, hogy darabokra esett volna szét. Meglepõ volt, hogy Németh Andris keze nem sérült meg, pedig kb. mínusz 200 fokos nitrogént öntött bõrére a tanár úr. Az is izgalmas volt, amikor az árammal folyó kísérlet során ezúttal nem a tanári kar hajszálai meredtek az égnek, hanem Horváth Viki barna hajszálai delejezõdtek meg - kár hogy õ nem látta önmagát(!) -, és semmi baja nem történt. A legnagyobb sikere azonban Horvát Daninak volt, aki egy kis veszélytelen hélium gáz belélegzése után a rajzfilmfigurák mókás, vékonyka hangján köszöntötte társait. Többet is mondott volna, de õ is, és mi is rettentõen nevettünk! Nekünk Tetszett! Talán érdekes lenne a felnõtteknek is, mert ez nem az a fizika, amit nehezen, morogva, netán mogorván tanul az ember. Ez maga az élet, a természet csodálatos törvényeinek felismerése! Székelyné Burgyán Rita A kiállítás megnyitóján, október 11-én Várayné Goróczi Éva, balatonfüredi nyugdíjas óvónõ, a gyûjtemény tulajdonosa mesélt a kiállítási anyag létrejöttérõl, a babákról a megjelenteknek: - Egyszer régen, karácsony után egy kisfiú lelkesen sorolta kapott ajándékait. A végén megjegyezte: a villanyvasutam olyan szép, elhozom, hogy Éva néni is gyönyörködjön benne. Így vagyok a babáimmal most én is. Elhoztam, hogy kedves mosolyuk másokat is megmosolyogtasson. Óvónõségem majdnem negyven éve alatt sokszor meséltem el a Hétszínvilágot és a kiállításra készülve eszembe jutott a mese fõszereplõje, Annuska. Õ az ötödik szirom letépésével azt kívánta, hogy a világ összes játéka az övé legyen. Csak amikor a játékok már a házuk tetejére szorították fel, döbbent rá kívánságának nagyságára. Valami hasonlót éltem át, amikor a dobozokból, fiókok aljáról, szekrényekbõl kezdtem babáimat kipakolni. De miért is van szükségünk babákra? A baba a játékszerkincs legjelentõsebb csoportja, a lányok legkedvesebb és legfontosabb játéka. Olyan élettelen tárgy, mely kicsiben egy emberi lényt ábrázol. A baba a játék során életre kel, így a babázás, a babával való játék a kislányok fantázia-, gondolat- és érzésvilágát alakító, formáló játék, mely meghatározó a felnõtté válás folyamatában, a családi és a közösségi életre való felkészítésben. A nevelés olyan eszköze, melyre elengedhetetlen szükség van a gyermeki lélek fejlõdésében. Betöltheti a gyermek számára a barát, a lelki társ szerepét, akivel minden titkát megoszthatja. Könnyen rongálódnak a babák is, a nagy szeretet megárt nekik. A baba minden részletének megvan a maga bonyolult története: az anyagnak, a szemnek, a hajnak, az összeillesztésnek, a készítõ jegyének. A baba készülhetett fából, filcbõl és szövetbõl, papírmasébõl, viaszból, mázas és 6 Dörögdi öko-dübörgés A fenti címmel rendezett akadályversenynyel indult a 2010/2011-es tanév versenysorozata, melyet a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulás és a "Mûvészetek Völgye" Közös Fenntartású Általános Iskola Taliándörögdi Tagintézménye szervezett. Iskolánkból a "Kukamanók" elnevezésû csapat vett részt, amelynek tagjai 3. és 4. osztályosok. Az akadályverseny a környezetvédelemmel, szelektív hulladékgyûjtéssel kapcsolatos játékos, sportos feladatokból állt, de a verseny eredeti idõpontjához kapcsolódó Aradi vértanúk is szerepeltek a kérdések között. Tanulóink - Tompos András, Vella Dániel, Veress Noé, Szabó Renátó, Epres Tamás, Janzsó Patrik, Kovács Rebeka, Samu László - 3. helyezést értek el, felkészítõik: Borbélyné Dégi Katalin, Kissné Hajdu Gabriella és a szülõk. Kissné Hajdu Gabriella "Árvácskák" - korunk elhagyott babái Babakiállítás a Tóparti Galériában Fotó: Kissné máztalan porcelánból, elefántcsontból stb. Sokszor tanítottam B. Radó Lili egyik versét, a Zsófika babáit. Azért jutott eszembe ez a vers, mert az általam elhozott babák - bár van köztük majdnem Pannikához hasonló állapotban lévõ - nem voltak olyan szerencsések, mint a versbéli Zsófika babái. Azért tudtam megvásárolni a bolhapiacokon, mert "kismamáik" nem ragaszkodtak hozzájuk annyira, nem õrizték õket, nem kísérik õket tovább a gyerekkor határától. Azért kapta ez a kiállítás az "Árvácska" elnevezést, mert magamban így nevezem õket. Ha a látogatókban egy mosoly erejéig felidézõdik a saját babájuk, emlékeik és titkaik õrzõje, már érdemes volt létrehozni. Azt szeretném, hogy a "tinik" ne elhagyják, hanem csak hagyják egy dobozban a padláson vagy a garázsban a babáikat, hogy majd húsz év múlva bennük is mosollyá tudjon válni az újra találkozás. Mert a baba mindig a kislányok legfontosabb játékszere marad. A kiállítás megtekinthetõ október 21-ig, hétfõ kivételével naponta óráig. P.Zs.

7 Mostanában sokat vitatkoznak szakemberek és nem szakemberek e húzó gazdasági ágazathoz is tartozó fogalmakról: turizmus, vallási turizmus, zarándoklat. Mi egyértelmûen zarándokútra indultunk, amelynek célja õsidõktõl fogva, a lelki felemelkedés, az ég felé tekintés, a test fegyelmezése, a nehézségek vállalása, az értelem tisztulása, a szellem gazdagodása. Még akkor is így van ez, ha ma már nem gyalog indulunk zarándoklatra, hanem kényelmes autóbuszban, ahol az esõ sem szakad a nyakunkba. Ilyen gondolatokkal indultunk augusztus 30. esõs hajnalán Medjugorje felé. Keszthelyen kis csapatunk kiegészült, Terike oszlatta a borús gondolatainkat. Vasárnap este felé gyönyörû kettõs szivárványt látott az égen, amit úgy értelmezett, hogy a Szûzanya vigyáz ránk utunk folyamán és szép idõnk lesz. Horvátországon áthaladva a hegyek ugyan felhõkbe burkolóztak, de a reményünk élt. A hosszú út folyamán Vaspöry Andrea idegenvezetõnk és anyaként gondoskodó társunk segítségével felújítottuk történelmi ismereteinket horvát és dalmát kapcsolódásainkról esztendõ, hiszen, ha Szent Gellért a Szentföldre indulva nem szenved hajótörést Dalmáciában? Innen jöttek a ferences barátok, akik ébren tartották a hitet a szenvedõ népben, aztán IV. Béla a tatárok elõl menekülve jut Trogirba, s megfogadja azt, hogy erõs várakkal védhetõ országot épít újjá hazatérve. Ott Dalmáciába született Szent Margit. Magyar királyok, hercegek, remeték, menekültek sora kötõdik e tájhoz. Igaz, nem csak békés szándék vezérelte valahányukat. Közben a hegyekbõl szinte leszállva megérkeztünk Trogirba. Az óváros a szigeten van, hídon mentünk át gyalog. A legenda szerint IV. Béla innen integetett a tatároknak "Gyertek ha tudtok" - akkor még nem volt híd. Gyönyörû kis ékszer a város. Ragyogott a délutáni nap, de indulnunk kellett, mert még hosszú út állt elõttünk. Split következett, nem kevesebb régi emlékkel. Diokletianusz hatalmas palotája, amelynek belsejében épült az egész óváros s a kikötõ a hatalmas szállodányi hajókkal. De itt már újra eleredt az esõ. Innen kezdve végig kísért bennünket Medjugoréig. A meredek hegyoldalon kanyargó utakon félelmetesen szép volt a villámokkal szórt esõfüggönyben haladni. Bizony féltünk, azt hiszem valamennyien. Késõ este érkeztünk meg. Reggel gyönyörû ragyogó napra ébredtünk, kristálytiszta levegõ, mindenki energiával telve indult a napnak, azaz reggeli RÉVFÜLÖPI KÉPEK XX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM OKTÓBER Zarándoklat 2010 A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Révfülöpi csoportjának szervezésében Fotó: Dr. Pintér után a szentmisére a plébánia melletti kápolnába. Itt bennünket csodás meglepetés ért. Egy másik magyar csoport is jött, de nem Magyarországról, hanem Erdélybõl még hozzá Csíksomlyó és környékérõl. Így Kiss László atya és egy fiatal szimpatikus atya együtt tartották meg a szentmisét. Imádkoztunk, énekeltünk együtt és kértük a Jó Isten segítségét utunk további részére. Azután felmentünk a Kis hegyre, az elsõ jelenések színhelyére. Rengeteg ember volt, egy több száz fõt számláló lengyel zarándokcsoport imádkozva, énekelve, olaszok, németek és ki tudja még hány nemzet fiai. Nem könnyû terep, de senki nem tolongott, egymást segítve haladtak azok is, akik nyelvileg nem is értették egymást, de tudták a célt. Medjugorje még nem egyházilag elismert kegyhely. Az emberek azonban vonzódnak oda. Van, aki csodát is vél látni. Tény azonban, ha ezt a spontán születõ békés szeretõ légkört tudná mindenki hazavinni onnan, s átadni környezetének, sokkal jobb lenne a Világ. Délután a kálváriába mentünk a Krizsevácra, nem kiépített útvonal. Meg kell szenvedni a hegytetõre érésért., meg aztán a visszaérkezésért is. Este László atyával Rózsafûzért imádkoztunk a templom mögötti nagy keresztnél. Másnap irány Mostar. Mindenki emlékszik még a híres õsi híd lerombolására, de az ottaniak arra is, hogy a magyarok segítségével építették újjá a réginek megfelelõen. Csodaszép látvány. Még megnéztünk két régi török dzsámit és a török házat, amely ma múzeum, végigsétáltunk a bazáron és máris búcsúztunk. Mostártól indulva a tengerpartra Neumba. Itt volt a szállodánk. Szebb helyen nem is lehetett volna! A hegyoldalról az épületen keresztül ment az alagút a tenger csipdeste a bõrt, nem volt 26 fok. Este ismerkedõ séta következett, aki akart ment, majd másnap Dubrovnik azaz Raguza, Velence versenytársa. Rengeteg turista a világ minden tájáról a városfalakon belül. A régi épületeket csak bámulja az ember, hogy a tengeri hatalom milyen gazdagságot teremtett az évszázadok folyamán, s a másik gazdagság a tengeri élõvilág gazdagsága, a tengeri akváriumban az egyik városvédõ bástyatoronyban. Dubrovniktól is búcsúznunk kellett. Tovább utaztunk a Peljesac félszigetre, ahol a raguzai kereskedõk sólepárlói voltak, a tenger vizébõl sót nyertek. Áthajóztunk Korcsula szigetére is. Gyönyörû idõnk volt, a tenger mint a tükör, sima és a kék és zöld minden árnyalatában játszott. Csak a városban jártunk, itt minden Marco Poloról szól (utca, kocsma, pizzeria, fagylaltozó) mivel állítólag itt élt édesapja, meg hát itt a ház, ahol lakott. Egy hosszú buszút után estére értünk haza a szállásunkra Neumba. Gyönyörû volt a reggel, ahogy a nap e- melkedett és lassan bevilágosította az öböl szemközti oldalán lévõ hegyeket. Búcsúztunk Neumtól, s indultunk a hazafelé vezetõ útra. Ismét a meredek hegyoldalon vezetõ félelmetesen gyönyörû utakon a Makarskai Riviérán át. Azután a Krka folyó völgyében a Krka Nemzeti Parkban. A természeti szépségeket szemlélve eljutottunk a vízi erõmû maradványaihoz, amely 1895-ben kezdte meg mûködését és Sibenik város áram ellátását szolgálta a Monarchia idejében. Tán magyarok is dolgoztak rajta? Találtam egy ötforintos pénzérmét (mostani), minden esetre magyarok jártak, járnak erre. Továbbmentünk Sibenikbe, felmentünk a Szent Jakab Székesegyházba, s keresztelõ kápolnába, amelynek baldachinját a legenda szerint egyetlen kõbõl faragta, csipkézte ki az akkori mûvész, az 1400-as évek végén, 1500-as évek elején. Alázatos meghajlásra készteti az embert. Indulás haza. A tengerpartról hajmeresztõ szerpentineken át fel a hegyekbe s tovább. Éjfél körül haza is ért mindenki. Velünk levõ elnökünknek Dr. Németh Csabának sem kellett senkinek orvosi segítséget nyújtania. Köszönet neki az út szervezéséért! Terikének igaza volt, az idõ végig szép volt. Nagyszerû volt az egész. Talán azok is, akik nem zarándok szívvel csatlakoztak hozzánk, azok sem maradtak csak velünk utazók, de igazi zarándokok lettek! Hála a Jó Istennek, azt hiszem sokáig fog élni bennünk ez út emléke! Kristó Judit 7

8 Az Idõsek Világnapja alkalmából szeretettel köszöntjük községünk és a Káli-medence idõskorú lakóit, és az alábbi verssel kívánunk mindnyájuknak jó egészséget: Amíg fiatal vagy, Sosem gondolsz arra, Hogy eljön az õsz is, S elszállnak a darvak. Amíg fiatal vagy, Nincsen sosem gondod, Nem érdekel semmi, Csak a saját dolgod. Pedig gondolnod kell, Azon sok emberre, Akik annyit tettek, S jártak a kedvedbe. Legalább e napon, Jussanak eszedbe, Legyél hálás nekik, S ne legyen feledve. Szüleid, akik az Életedet adták, Nagymamák, nagyapák, Ne legyenek árvák. Tanítóid, kiktõl Csak a jót tanultad. Gondolj szeretettel Tiszteleted rójad. Törõdjél és szeress, Mindenki azt mondja: Hogy amennyit most adsz Annyit kapsz, majd vissza! M Legrand : Az idõsek tisztelete! Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-ét az Idõsek Világnapjának, azóta ezen a napon minden évben megemlékeznek a Föld mintegy hatszázmillió idõs lakosáról. A várható élettartam meghosszabbodása a XXI. század egyik legnagyobb sikere és egyben kihívása is a jóléti társadalmaknak. Magyarországon a népesség több, mint Idõsek világnapja Fotó: Kissné Szüreti vigasságok Bár az idõjárás az elmúlt napokban nem volt kegyes a szüretelõkhöz, de a szüreti vígasságokat elkerülte a zord idõ. Szeptember 18-án Mindszentkállán- Szentbékkállán, 25-én Kõvágóörsön a szüreti felvonuláson vettek részt a POM- egyötöde betöltötte a hatvanadik életévet, és a demográfiai elõrejelzések szerint huszonöt év múlva arányuk akár 30 százalék fölé is emelkedhet. Hazánk is szükségszerûen reagált ezen kihívásra idõspolitika kialakításával, az Idõsügyi Nemzeti Stratégia elkészítésével. Az ebben a témában végzett kutatások, elemzések mind inkább az idõseket ellátó szociális ellátó- és intézményrendszer fontosságát hangsúlyozzák. Az idõsödésre mint folyamatra, jövõképre helyezik a hangsúlyt, amely felé a korszerû idõspolitika halad. Figyelembe véve a jogbiztonságot, egészséget, a nyugdíjakat, a foglalkoztatást, a szabadidõ hasznos eltöltését, a generációk közötti kommunikációt és együttmûködést. Magyarországon legfontosabb feladat az idõsek kirekesztõdésének, elszigetelõdésének megakadályozása, az esélyegyenlõség, a társadalomban való aktív részvétel lehetõségének biztosítása. Az állami szerepvállalás ellenére nagy felelõsség hárul a családokra, a helyi közösségekre, az állami intézményekben dolgozókra. Az idõs emberek szükségleteinek biztosítása érdekében erõsíteni kell az állam, a civil szektor, a magánszemélyek párbeszédét és együttmûködését, hogy a szolgáltatások az egyéni szükségleteknek megfelelõen alakuljanak. Az idõs kornak, a megszerzett bölcsességnek, és a szülõknek, nagyszülõknek járó tisztelettel köszöntöm Révfülöp minden idõs lakosát. Kívánom, hogy aktívan kísérjék figyelemmel a település mindennapjait. Szolgálatunk is figyelemmel kíséri az Önök életét és amennyiben módunkban áll, segítséget nyújtunk életük minél teljesebbé tételéhez. Jó egészséget kíván a Révfülöpi Szociális Szolgálat dolgozói nevében: Bögös Rita szolgálatvezetõ Őszi ünnepek - diák résztvevők POMos lányok. Mind a két szombaton igazi szüreti, vidám mulatság részesei lehettek, ahol a lovaskocsin való vonulástól a kisbíró tréfás köszöntõjén át fergeteges sikert arattak. Éhségüket a falvak háziasszonyainak kitûnõ süteményeivel csillapították. A táncos lábú lányok: Papp Dóra, Siffer Klaudia, Pálmai Diána, Veress Virág, Koncz Brigitta, Horváth Viktória, Gosztola Anett, Horváth Petra, Koncz Ramóna, Török Júlianna, Horváth Fanni. Tapolcai rendezvények Iskolánk 3., 4., valamint 7. és 8. osztályos tanulói részt vettek az Európai Mobilitási Hét rendezvényein Tapolcán. Az alsó tagozatosok szeptember 22-én, szerdán az autómentes napon töltöttek el egy játékos délelõttöt a városban. Megismerkedtek a szelektív hulladékgyûjtéssel, beülhettek 8 Dunakanyari kirándulás Október elsõ szombatján, hideg, sötét hajnalban kirándulásra indultunk a Dunakanyarba. Tervezett programunk az Esztergomi Bazilika, a Visegrádi Fellegvár és Szentendre belvárosának megtekintése volt. Esztergomban az ország legnagyobb, rangban legelsõ templomát, az ország prímásainak székesegyházát tekintettük meg. Koditek Péter idegenvezetõtõl részletes tájékozatót hallhattunk a Bazilika múltjáról és jelenérõl. Megtekintettük Magyarország leggazdagabb egyházi Kincstárát, melyben különbözõ korok - a 800-as évektõl napjainkig - ötvös és textil mûtárgyai találhatók. A bátrabbak felmentek -413 lépcsõ-a Bazilika Kupolájába, ahonnan páratlanul szép panoráma nyílik a Dunakanyarra és a Pilisi hegyvidékre. A Visegrádi Fellegvár látogatása során több értékes kiállítással találkozhattunk. (Vártörténeti, Vadászati, halászati, gazdálkodási kiállítás, Panoptikum). A nap végén Szentendre belvárosában sétáltunk a hangulatos utcákon. A kirándulást Iván Kati néni régi idõket idézõ rögtönzött, hangulatos idegenvezetése tette még emlékezetesebbé. Sokunknak a régi osztálykirándulások, vándortáborok hangulatát juttat eszébe. A koraesti órákban fáradtan, de élményekkel tele érkeztünk haza. Köszönjük az Önkormányzatnak, hogy az utazás költségét 100%-ban támogatta. Zsifkovics Szilvia védõnõ Fotó: Szabó egy igazi tûzoltó- és egy mentõautóba, és felülhettek egy rendõrmotorra is. A tóparti séta és kisvonatozás után élményekkel gazdagon tértek haza. A 7. és 8. osztályosok szeptember 23-án a tapolcai városi moziban A hülyeség kora címû filmet nézték meg öt írunk, és az éghajlatváltozás miatt lakhatatlanná vált Földön vagyunk. A film fõszereplõje egy idõs történész, aki a Globális Archívumban dolgozik, a múzeumban, ahol az emberiség összegyûjtött emlékeit õrzik abban reménykedve, hogy a Földön egyszer talán újra megjelenik az élet. Elgondolkodtató és tanulságos volt a film, és ha mindannyian egy apró dolgot teszünk környezetünk védelmének érdekében, még megmenthetõ a Föld. Kissné Hajdu Gabriella

9 Számos kérdés, tapasztalat, vélemény hangzott el az elmúlt hónapok komposztálási rendezvényein, amelyekre a távol lévõ komposztálók figyelmét is érdemes felhívni. Ugyanakkor sokan nem vettek részt az elõadásokon, eszközbemutatókon a több száz lakótárs közül, akik igényelték, és immár használják a párszáz literes mûanyag komposztsilókat, sõt talán már az ágaprítót is mûködtették. Ezúttal amolyan komposztálási praktikák közreadásával szeretnénk segíteni, könnyíteni az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program /KEOP/ /Környezettudatos hulladékgazdálkodás-, a komposztálás népszerûsítése/ válogatott háztartási hulladék gyûjtést, és a komposztálást célzó folyamatát. A helykiválasztás: Földre - de ne vízgyûjtõ horpaszba -, ne betonlapra, kõlapokra telepítsük a komposztáló edényt. Legyen árnyékos a hely, és RÉVFÜLÖPI KÉPEK XX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM OKTÓBER Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 54. évfordulója Ahogy a XX. század nagy költõje, Babits Mihály írja "a múlt nem halt meg, hanem hat ránk, él testünkben, lelkünkben, egész valónk, az egész múlt eredõje. Minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat és valamit ad hozzá." A régmúlt eseményei teremtenek kapcsolatot az egymást váltó nemzedékek között, s hozzák létre azt a történelmi hagyományt, amelybõl a nemzettudat táplálkozik. Különösen így van ez a sokat emlegetett globalizáció közepette. Ebben az egységesülõ világban a nemzeti múlt és a kulturális hagyomány segít megõrizni egy-egy nép önálló arculatát. A magyar nemzettudat alapvetõen tragikus szemléletû. Ünnepeink, jelképeink zömmel vesztes csatákhoz, elbukott szabadságharcokhoz, s ezek vértanúihoz kötõdnek. A megemlékezéseken azonban fájdalmunkat legyõzi a büszkeség érzése: elõdeink hõsiessége mindannyiunkat lelkesít ban a forradalomhoz vezetõ úton a döntõ lépést Rajk László és mártírtársainak újratemetése, rehabilitációja adta meg. Az október 6-án megrendezett újratemetésen a több, mint százezres tömeg megrendülten és néma döbbenettel emésztette magában a tényt: hát mégis igaz, hogy hamis, koholt vádak alapján ártatlanokat Komposztálási praktikák Fotó: Zsifkovics lehetõleg tágas a környezete az ágnyesedék gyûjtésére, aprítására, a halom átforgatására. Az alkalmas alapanyagok: - háztartási, konyhai hulladékok, és kerti növényi maradványok. /A zöldség- és gyümölcs konyhai hulladéka, tojáshéj, kávé- és teazacc, hervadt virág, szoba-növények elszáradt levelei, virágföld, fahamu (max. 2-3 kg/m3),- növényevõ kisállatok ürüléke a forgácsalommal együtt, - toll, szõr, papír kis mennyiségben, jól feldarabolva:- növényi alapú textíliák, darabolva / gyapjú, pamut, lenvászon/, - fû, kerti gyomok (virágzás elõtt), falevél, - összeaprított ágak, gallyak, elszáradt (nem beteg) növények, palánták, lehullott gyümölcsök, faforgács, fûrészpor. Nem alapanyagok: Semmiképpen ne tegyünk a komposztálandó anyagok közé a környezetre káros, és nem lebomló anyagokat! Ilyenek: mûanyag, üveg, fém /alufólia!/; építkezési szemét /sitt/; selyem, selyempapír, tojásdoboz, színes, lakkozott újságpapír; vegyszer /növényvédõszerek, olajok, festékek, lakkok/; lejárt szavatosságú gyógyszer; tetves, beteg növény. Elõkészítés, kezelés: Gyûjtsük külön a szerves anyagot! Aprítsuk fel a nagyobb méretû hulladékot! Folyamatosan töltsük fel, lehetõleg változatos rétegezéssel a komposztálót! Nyers növényt aprítsunk, ha mód van rá. Aprítógép használatakor ezáltal energiát 9 végeztetett ki a hatalom. Ekkortól felgyorsultak a folyamatok, a politikai vezetés válságba került és október 23-án egy békés tüntetéssel kezdetét vette az 1956-os forradalom októberében a nyugati államok közvéleménye hallatlan rokonszenvvel figyelte egyenlõtlen harcunkat az elnyomó Szovjetunióval. Albert Camus francia író a következõ sorokat írta a magyarokról: " A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendõben." A magyar forradalom leleplezte a kommunista diktatúra embertelenségét, életképtelenségét, bebizonyította, hogy a vasfüggönyön innen is él a szabadság és a demokrácia eszméje. Reménnyel töltötte el a függetlenségükért küzdõ népeket, s elindította a bolsevik rendszer hanyatlását. A kommunista uralom mérhetetlen szenvedést zúdított a lakosságra. Kínzó volt a szabadság hiánya, a mindent betöltõ félelem érzése. Rákosi és társai nem csupán a demokráciát számolták fel, nemcsak politikai ellenfeleiket semmisítették meg, hanem az ÁVH révén az egész társadalom felett totális ellenõrzést akartak gyakorolni. Az embereket megalázó, akarat nélküli bábokká változtató rendszert gyakorlatilag órák alatt elsöpörte az elemi erejû felháborodás. A forradalom két hete alatt népünk megízlelhette az öntudatra ébredés, a szabadság, az együvé tartozás mámorító élményét. Munkások és egyetemisták lettek hõssé, fiatalok váltak felnõtté azokban a napokban bebizonyította, hogy egyetlen politikai rendszer, még egy diktatúra sem maradhat fenn hosszú távon az emberek bizalma és támogatása nélkül. A szabadságharc elbukott ugyan, de az ország már nem volt ugyanaz, mint elõtte. Moszkva új helytartója, Kádár János engedményekre kényszerült: a szocialista tömbön belül itt alakult ki a legszabadabb légkör, a legmagasabb életszínvonal. Ám ezek az engedmények sem mentették meg rendszerét a bukástól. A rendszerváltás nyomán megvalósultak a forradalom céljai, létrejött a független, demokratikus Magyarország. Ne feledjük, hogy a demokráciát sohasem az intézmények, a bonyolult elvek képviselik, hanem az öntudatos, egymásért is felelõsséget érzõ emberek testesítik meg. Ha ilyenekké válunk akkor elmondhatjuk: az ötvenhatosok áldozata nem volt hiábavaló, méltó örökösei támadtak. P.Zs. spórolunk, kíméljük a szerszámot Elvirágzott gyomnövényt ne komposztáljunk! Ezzel terjesztenénk a magját. Tartalékoljunk nagy C-tartalmú /fás szárú/ anyagot. Ha sok ágnyesedéket aprítunk szellõs helyen, porózus zsákban, edényben tárolva megszáríthatjuk azokra a nyár, õszi napokra, amikor apríték bekeveréssel lazíthatjuk a levágott füvet és levélhalmazt. Utóbbiak vastagon rétegezve ugyanis befüllednek, rohadnak. Nedvesítsük, szellõztessük a halmot. "Beoltással" gyorsíthatjuk az érést. Gazdaboltokban kapható magyar és külföldi folyékony tápanyag, amelyet komposztálás indítására is ajánlanak. Ne füstöljünk, - égessünk! Ilyenkor, õsszel, és tavasszal van a levélkomposztálás, a korlátozott, sõt néhol tiltott avarégetés szezonja. Égetni nyilvánvalóan lehet, sõt egyes növényeket - kiszáradt málnavesszõt -gombabetegség miatt, javallott is elégetni. Nyers, nedves hulladékot ne próbáljunk eltüzelni, mert az jár füstöléssel! Tévhit, hogy a diófa levele nem komposztálható. Az is elbomlik, de többször annyi idõ múltán, mint más gyümölcsfák levelei. Azért ne keverjük tehát normál komposzt anyagba a diófa levelét, mert akkor esetleg csak évek múltán lesz érett komposztunk, nem pedig már jövõre. Égetés/füstölés helyett kupacoljuk, komposztáljuk inkább külön a diófa levelet! Bráz János

10 Révfülöp Rubindiplomás pedagógusa Emlékdiplomások köszöntése az általános iskolában A két ünnepelt nyugdíjas pedagógus: Nagy Magdi Néni és Virág Lajos bácsi Fotó: Iskola A Pedagógusok világnapjának alkalmából bensõséges ünnepséget tartottunk iskolánkban. Két nyugalmazott kartársunkat Nagy Károlynét és Virág Lajost köszöntöttük emlékdiplomájuk átvétele alkalmából október 1-jén. Mindketten Pápán végezték a tanítóképzõt, Magdi néni a Református Tanítóképzõben, Lajos bácsi pedig az Állami Tanítóképzõben tett képesítõvizsgát. Méltán megérdemelték az elismerést, hiszen Magdi néni négy évtizedet tanított a révfülöpi iskolában, a mai felnõttek közül, kollégáink közül is úgy gondolnak rá, mint tanítójukra. Rubindiplomája azt jelzi, hogy már hetven éve tanítónak mondhatja magát. Egy igazi pedagógus akkor sem szûnik meg tanítónak, tanárnak lenni, amikor nyugdíjas lesz. Az emberformálás, a tudás átadása mindvégig életeleme, életfelfogása. Lajos bácsi 1952-ben fejezte be a Révfülöpi Képek Révfülöp és környéke polgárainak és üdülõtulajdonosainak lapja; Felelõs kiadó: Révfülöp Nagyközség Önkormányzatának megbízásából Kalmár György; Szerkeszti: a Szerkesztõbizottság (Bogdán Katalin, Dianovics Béla, Domonkos Aladárné, Kondorné Pintér Zsuzsanna, Kovács Péter, Miklós Tamás, Rádóczy Kálmánné, Slemmer József, Szegi János, Török Péter, Varga Márta, Vókó László, Zsitnyányi István) Felelõs szerkesztõ: Kalmár György (+36/ ); Fotó: Herceg Zoltán Szerkesztõség: 8253 Révfülöp, Halász u. 6. Telefon: 87/ ; Internet: Készült a Kölcsey Nyomdában 600 példányban (Ingyenes kiadvány) Lapzárta: október 28. Szerk. biz. ülés október óra; Megjelenik havonta. tanítóképzõt, most aranydiplomát kapott. Tapolcán, Lesencetomajon, majd 1954-tõl Balatonhenyében, Köveskálon tanított. A felsõ tagozatosok tanítója, majd testnevelõ tanár, igazgatóhelyettes és napközis nevelõ volt. Mindig, minden helyzetben pontosan, precizitással végezte feladatát. Tanítványai megbecsüléssel emlékeznek rá. Öröm volt látni, hogy ennyi év után - a meghatódottság ellenére is -, mosolygósan, vidáman vettek részt az ünnepségen. Az ünnepi mûsorban a másodikos Sebõ Eszter és Török Teodóra, a hatodikos Török Julianna és Jobbágyi József versekkel, valamint az ötödikesek kiskórusa (Benkõ Alexandra, Bereczki Réka, Bódis Ildikó, Horváth Fanni, Kirnbauer Fanni, Szabó Friderika, Veress Luca) énekelt, Szabó Friderika zongorán játszott. A gyerekek mûsora után Németh László iskolaigazgató köszöntötte az ünnepelteket, méltatta tevékenységüket, felidézve a pedagógus pálya szépségeit és nehézségeit. Beszéde befejezõ részében ismertette a Nyugatmagyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara dékánjának köszöntõ levelét. Az önkormányzatok képviseletében Miklós Tamás révfülöpi, és Szalai István balatonhenyei polgármester köszöntötte az emlékdiplomás tanítókat. Az üdvözlések után a nyugdíjas és jelenlegi kartársak köszöntötték az emlékdiplomásokat, jó hangulatú, fehér asztal melletti beszélgetéssel fejezõdött be a délután. Befejezésül álljon itt Széchenyi István gondolata: "Kötelességünk maradéktalan teljesítése az igazi boldogság." Iván Katalin Emlékszel még? Aranyló augusztusi napfény borította a Széchenyi teret, a Rába felõl frissítõ szél sodorta kamaszos fürtjeidet. A díszterem süppedõ Hûvösében várjuk a kezdetet És emlékszel még? Az ünnepség végén a színpadra léptek az idõs tanítók, puha léptû, õsz fürtû tanító nénik, hajlott hátú tanító urak múltak az évek, a városháza dísztermérõl villantom fel a következõ képet Emlékszel még? Kezedben volt végre a tanítói oklevél! Fülemben cseng a fõigazgató szava: "Kollégák úgy készüljenek, Önök még 2000-ben is tanítanak!" Emlékszel még? Hogyan teltek az elsõ évek, hányszor gondoltál arra: "Tényleg ez a hivatásom, ezt kell tennem nékem?" Három évtized eltelt, mint egy pillanat Tényleg emlékszel még, hogyan kezdted? 10 Félúton a rubinhoz Az árvíz károsultaknak gyûjtöttünk Az Õszrózsa Nyugdíjas Klub tagjai a maguk módján megpróbáltak az árvízkárosultakon segíteni, július elején gyûjtést szerveztünk, mindössze fél napot. Az Önkormányzat a volt "ÉDÁSZ" épületében adott helyet, ahová lelkes tagjaink, révfülöpiek és a nyaraló tulajdonosok hozták a szerencsétlenül járt honfitársaink részére zsákjaikat: ágynemûket, ruhaféléket, használati tárgyakat. A fél nap alatt egy autónyi holmi jött össze, amit Miskolc mellé szállítottak és három településen osztottak szét. A megyei szervezet ígéretéhez híven pár nappal késõbb elszállította az összegyûlt holmit. Klubbunk közös pénzébõl Ft-ot a Duna Tv-n keresztül ajánlott fel. A tagok pedig telefon vonalon keresztül próbáltak a közös hasznára adakozni. Köszönjük mindenki segítségét, jó szándékát, adományát! Kuczogi Lászlóné klubtag Csak sejtem mit érzel Én kimondom: Egyre többször jutnak eszembe az õsz tanító nénik, a hajlott hátú tanító urak õk akik ott, hét évtized után rubindiplomát kaptak. Ti is, én is ahhoz a célhoz még mindig csak félúton vagyunk Reménnyel, néha keserûséggel telve, de utat mutatunk Emlékszel még? "Hajolj le minden gyerekhez! " Ugye, megtartottad esküdet? De tudd: lehajolni azért kellett megtanulnod, hogy felemelhesd õket! Bolondos nyár van, június A harmadik évezredbõl is elrohant már egy évtized, de mégsem azt mondom: "Isten veled!" Inkább azt kiáltom vidáman: "Elõre a rubindiplomáért! Menjünk együtt! Jöjjetek velem!

11 Révfülöp Nagyközségi Sportegyesület Eredmények: Megye III. o. bajnokságban szerepel, az elsõ csapat a 3. éve nyeri a bajnokságot, a tartalék csapat is elsõ - ötödik helyen szerepel évek óta. Megyei Liga Kupát nyert a csapat a idényben. A labdarógó szakosztályt Károlyi Ferenc vezeti és szervezi, az edzõ: Gelencsér Csaba. Csapat tagjai: Gelencsér Csaba, Berlinszki János, Mészáros Zoltán, Siffter Adrián, Horváth Adrián, Götli Márk, Németh Szabolcs, Szarka László, Molnár Attila, Horváth Balázs, Futó Balázs, Csécs Róbert, Gelencsér Balázs, Gelencsér István, Balassi Gábor, Marton András, Marton Marcel, Iván András, Farkas Imre, Horváth Gergõ, Katona Péter, Katona Tamás, Sándor Jenõ, M.Tóth Dávid, Papp Tamás, Megyei III. osztály õszi bajnokság Eddigi eredmények 1. forduló: augusztus 29. Szigliget-Révfülöp 0-5 tart: forduló: szeptember 05. Révfülöp-Gyulakeszi forduló: szeptember 12. Balatonszepezd - Révfülöp 1-3 tart: forduló: szeptember 18. Révfülöp - Nemesgulács 2-0 tart: forduló: szeptember 27. Szabad: Révfülöp 1 6. forduló: október 03. Káptalantóti - Révfülöp 2-2 tart: 2-4 A múlt évi megyei I. osztályú sakkcsapat bajnokságon Zánkával együtt szerepeltünk, mivel csak így tudtunk eleget tenni a kiírás feltételeinek. A 2010/2011 évi bajnoki idényben saját, önálló csapattal indulunk, vállalva a szervezéssel, az adminisztratív feladatok ellátásával és a szükséges anyagiak megszerzésével járó, az új szakosztályvezetés részére eddig nem ismert gondokat. A csapat kialakítás, tagságunk bõvítése érdekében a RÉVFÜLÕPI KÉPEK-ben többször jelent meg tagtoborzó felhívásunk, valamint cikkünk a jelen révfülöpi sakkéletérõl. Igénybe vettük azonos céllal a VILLA FILIP TELEVÍZIÓ reklámfelületét is. Két, helyi, nyitott sakkmérkõzésünk szintén az elõbbi célt szolgálta. Az új I. osztályú bajnokságon való részvételünk legalább fõs csapatot igényel. Jelenleg 8 tagtársunk rendelkezik a Magyar Sakkszövetség versenyengedélyével. Sikeres tagtoborzásunk eredményeként összeségében 24 fõs tagsággal számolunk. 16 tagtársunk versenyengedélyének megszerzésérõl kell még gondoskodnunk. 7. forduló: október 9. Révfülöp - Sümegprága forduló: október 17. Monostorapáti - Révfülöp 3-1 RÉVFÜLÖPI KÉPEK XX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM OKTÓBER Kiss Gábor, Tamás Viktor, Sifkovits Vitus Az egyesület az idén õsszel társadalmi munkában elkezdte a sportpálya világításának munkáit. A lámpaoszlopok alapjait szeptember elején elkészítettük. Az lámpaoszlopokat már a tavalyi évben megszereztük. A továbbiakban sürgõsen szükség lenne a sportpályán egy új villanyóra állás kialakítására a munkák folytatásához. Ehhez már,,csak" az önkormányzat hozzájárulása szükséges. Az egyesület céljai: a bajnokságban elsõ hely, az elsõ és a tartalék csapat életben tartása, tömegsport erõsítése, sportpálya továbbfejlesztése - pályavilágítás - pálya öntözésének megvalósítása - öltözõ korszerûsítése. Szegi János elnök A következõ forduló: 9. forduló: október 23-án órakor Révfülöp - Csabrendek 10. forduló: október 31-én órakor Balatonederics - Révfülöp 11. forduló: november 06-án órakor Révfülöp - Lesenceistvánd-Uzsa Újjászervezõdõ révfülöpi sakkcsapat Révfülöp Nagyközségi Sportegyesület Sakkszakosztálya a szükséges anyagi támogatást az Egyesülettõl évre ígéret szerint megkapja,- nevezési díjak, versenyengedélyek, egyéb költségekre - így ez évi szereplésünk biztosított évi versenyzésünk nagyobb költségigényû. Minden évben meg kell újítani a versenyengedélyeket, valamint a versenylõírásoknak megfelelõ sakkórákat kell vásárolnunk Ez a beszerzés önmagában Ft nagyságrendû. Remélhetõleg községi forrásból és/vagy szponzorációból sikerül ezeket a gondokat is megoldanunk, és kitûzött célunkat, egy szakmailag elismert, ütõképes csapatot kialakítani. Rendszeres sakkoktatás keretében egyre több fiatal iskoláskorú megnyerését is tervezzük, biztosítva ezzel a csapat utánpótlását. Bízunk abban, hogy a jelenlegi helyzetünket taglaló rövid összefoglaló közreadása is hozzájárul a sakk, mint nemes játék, szórakozás, és sport további népszerûsítéséhez Révfülöp Nagyközségben. Gyenese Zoltán Sakkszakosztály vezetõ 11 Folytatás a 1. oldalról... Elsõ Panoráma futás Félúton frissítõpont (víz, szõlõcukor, citrom) segítette az erõnlétet. A célban az eredményhirdetéskor a szervezõ és Miklós Tamás polgármester adta át az okleveleket és a díjakat. A verseny szervezõje - Balogh Tamás - szerint a 69 különbözõ korú induló alapot ad arra, hogy érdemes folytatni a hagyományteremtést, és évrõl évre megszervezni a versenyt, természetesen felhasználva az idei tapasztalatokat. A futóversenyt a Polgármesteri Hivatal mellett támogatta a Kékkúti ásványvíz üzem, a révfülöpi Mákvirág borház-vendéglõ, a NEO FM rádió, a Lasselsberger Knauf Építõanyag Gyártó Vállalat, az Urbansnob magazin, valamint a parton található büfék is (Nádas, Révbüfé, Popeye, Gomba). Balogh Tamás 1 32,03 Sebestyén Zoltán Budapest 2 32,45 Gorza István Táplánszentkereszt 3 33,42 Deák József Monostorapáti 4 34,40 Vadász Attila Szigliget 5 34,55 Dobrosi Zoltán Budapest 6 35,33 Lazay Gyula Budapest 7 36,47 Bogdán Rajmund 8 37,07 Visnyei József Nagykáta 9 37,10 Szúnyog Erika Budapest 10 37,55 Csekõ Zoltán Révfülöp 11 38,00 Juhász Gábor Regöly 12 38,07 Klein Júlia Budapest 13 38,16 Sebestyén Krisztina Herend 14 39,20 Csûrös Ádám Budapest 15 39,54 Visnyei Zsolt Nagykáta 16 40,08 Seregélyes Gábor Budapest 17 41,03 Szabó Katalin Révfülöp 18 41,42 Bogdán Zoltán Somogysámson 19 42,25 Nonn Kristóf Budapest 20 42,40 Doleshal György Révfülöp ,09 Antal Lajosné Révfülöp Egészségmegőrző Torna október 26-tól, keddenként az általános iskola tornatermében óráig INGYENES Mindenkit szeretettel vár a Révfülöpi Sportegyesület, Dévényi Szilvia

12 Osztálytalálkozó 2010 Gyerekek ne várjatok öt évet, az nagyon hosszú idõ - így búcsúzott tõlünk Vali néni 2008-ban az osztálytalálkozónkon, és mi megfogadtuk a tanácsát! Két év hosszú idõ, de nagyon gyorsan elrepült. Most újabb tanácsot fogadunk meg, Zsuzsa néniékét, írjunk, osszuk meg ennek a napnak a szépségét, és örömét másokkal is. Azokkal, akik sajnos nem lehettek velünk, mert nem tudtak eljönni, vagy csak egyszerûen nem jöttek el. Nagy kár! Immár második alkalommal Marikáéknál találkoztunk. Igen hangulatos környezetben, a jó idõért imádkozva készülõdtünk és vártuk a minap vagy éppen régen látott társainkat. Rotyogott a halászlé Imi (Limbu) Meghívó Révfülöp Nagyközség Képviselõ-testülete tisztelettel meghívja településünk minden lakóját az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 54. évfordulójának ünnepi megemlékezésére, melyre október 23-án kerül sor órakor koszorúzás a Temetõkertben Polgár Bence és Tabódy István sírjánál. Megemlékezõ beszédet mond Zsitnyányi István, a Révfülöpi Fürdõegyesület elnöke órakor ünnepi megemlékezés a Tóparti Galériában. - Ünnepi beszédet mond Eitner József képviselõ. - Jankovich Ferenc: Forradalom (A verset elmondja: Torda Gergõ, a Révfülöpi Általános Iskola tanulója) - Weöres Sándor: Három falevél (A verset elmondja: Szabó Dömötör, a Révfülöpi Általános Iskola tanulója) - Eredeti filmfelvételek, képek az 1956-os Forradalom és Szabadságharc eseményeirõl - A Szabadság Vihara (Freedom's Fury 2005.) Egy amerikai testvérpár elsöprõ élményt jelentõ dokumentumfilmje a mi forradalmunkról és szabadságharcunkról. jóvoltából, a másik bográcsban pedig Józsi (Bubu) vadpörköltjének illata csalogatott bennünket közel a tûzhöz, bár amúgy is nagyon meleg volt. De nem baj, a hûtõk is dolgoztak, a fiúk által hozott borok, sörök (alkoholmentes is volt), ránk vártak. Meglepetés is volt, nem is kicsi. Laci fia elhívta tánccsoportját hozzánk, és fergeteges elõadást produkáltak nekünk a tetõteraszon. Fiatalos lendületükkel, Fotó: B. J. megalapozták nekünk "öregeknek" a jó kedvet, a nap és az este hátralevõ részére. Miután virágokkal felköszöntöttük tanárainkat, Eta néni megtartotta összevont osztályfõnöki óráját, a Tõle megszokott humoros hangvételben. És végre elkészültek a finom ételek. A jókedvû, kötetlen beszélgetés alatt gyorsan ürültek a bográcsok és a poharak. Felidézve a régen történt eseteket, jókat derültünk a gyermeki csínyeken. Bámulatra méltó, ahogy tanáraink ennyi év, és ennyi generáció után is emlékeztek ránk és viselt dolgainkra. Ám nem csak az elmúlt történéseket, hanem a jelen szépségét és gondjait is megoszthattuk egymással. "Dicsekedhettünk" gyermekeinkkel és a szerencsésebbek az unokáikkal is. Szép volt az a nap, és kell hogy a "mai rohanó világban" megálljunk néha, és váltsunk egymással pár kedves, nyugodt szót. Ezúton szeretnénk még egyszer köszönetet mondani tanárainknak. Újra megfogadjuk, nem várunk négy évet a 40-ig, hanem megtartjuk a 38-at is! B. J. Végül egy gyönyörû idézet, melyet Hajdú Zsuzsa néni tolmácsolt nekünk. Kalkuttai Teréz anya: Himnusz az Élethez Az Élet egyetlen esély - vedd komolyan! Az Élet szépség - csodáld meg! Az Élet boldogság - ízleld! Az Élet álom - tedd valósággá! Az Élet kihívás - fogadd el! Az Élet kötelesség - teljesítsd! Az Élet játék - játszd! Az Élet érték - vigyázz rá! Az Élet vagyon - használd fel! Az Élet szeretet - add át magad! Az Élet titok - fejtsd meg! Az Élet ígéret - teljesítsd! Az Élet szomorúság - gyõzd le! Az Élet dal - énekeld! Az Élet küzdelem - harcold meg! Az Élet kaland - vállald! Az Élet jutalom - érdemeld ki! Az Élet élet - éljed! IX. Révfülöpi Társalgó Szeretettel várunk minden érdeklődőt november 13-án órára a Tóparti Galériába, az Őszirózsa Nyugdíjas Klub meghívására Révfülöpre érkező Dr. Kuncz Elemér Bűnös vagy beteg (a pszichiáter szakértő munkájának bemutatása) című előadására. 12

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az Önkormányzat

Részletesebben

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata 2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

POLGÁRMESTERI PROGRAM

POLGÁRMESTERI PROGRAM POLGÁRMESTERI PROGRAM Készült a 2010. október 3-i önkormányzati választásra B e m u t a t k o z o m: Kalmár Tibornak hívnak. Születésem óta, 48 éve élek Sárszentmihályon. A t a r t a l o m b ó l: 1998-ig

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Komposztálás: Irányított humusz gyártás A háztartásban és a kerti munkák során keletkező szerves hulladékokban lévő tápanyagok visszajuttatása a

Komposztálás: Irányított humusz gyártás A háztartásban és a kerti munkák során keletkező szerves hulladékokban lévő tápanyagok visszajuttatása a Bevezető go dolatok Magyarországon évente 4,6 millió tonna kommunális szilárd hulladék keletkezik 30 %-a biológiailag lebomló, újra hasznosítható Újrahasznosítás egyik módja a komposztálás Komposztálás:

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/153-4 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/153-4 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/153-4 /2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Beszámoló a polgármester és az alpolgármester fontosabb

Részletesebben

Fél ötkor mindannyian megérkeztünk az idősek otthonába. Megtekintettük a csodálatos kápolnát, az ünnepség helyszínét.

Fél ötkor mindannyian megérkeztünk az idősek otthonába. Megtekintettük a csodálatos kápolnát, az ünnepség helyszínét. Idősek világnapja Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Ez a tény adta az ötletet, hogy egy szép műsorral felkészüljünk, majd ellátogassunk a Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A vendégek érkezését megelőző készülődés része, hogy

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

Komposztálással kapcsolatos tájékoztatóra Komposztálási mintaprojekt Kápolnásnyéken KEOP- 620/A/11-2011-0104

Komposztálással kapcsolatos tájékoztatóra Komposztálási mintaprojekt Kápolnásnyéken KEOP- 620/A/11-2011-0104 MEGHÍVÓ Komposztálással kapcsolatos tájékoztatóra Komposztálási mintaprojekt Kápolnásnyéken KEOP- 620/A/11-2011-0104 Kedves Kápolnásnyéki Lakosok! Szeretettel meghívjuk Önöket a 2012. június 23-án 10.00-16.00.

Részletesebben

Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ

Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Hogyan kívánja a Főváros elősegíteni Budapest turizmusának fejlődését? Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Agenda 1. A múlt elemzése 2. A turizmuspolitikai irányítás megteremtése 3. Új típusú stratégiai

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NAGYVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA H - 8291 Nagyvázsony, Kinizsi Pál u. 96. Telefon/fax: 88/264-011; E-mail: info@nagyvazsony.hu Szám:... / 2015. ELŐTERJESZTÉS Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő -

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 27. napján 17 00 órakor a Faluház tanácstermében megtartott

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-i ülésének 13/2013. számú Jegyzőkönyve

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-i ülésének 13/2013. számú Jegyzőkönyve Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-i ülésének 13/2013. számú Jegyzőkönyve JEGYZŐKÖNYV Készült: Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VIII.09.)

Részletesebben

KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető

KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető NKEK Nonprofit Kft. Vízügyi, Hulladékgazdálkodási és KA Divízió Hulladékgazdálkodási Osztály KEOP-1.1.1 Települési szilárdhulladékgazdálkodási

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. A Piliscsévi Szlovák Önkormányzat 2014.02. 05-én (szerdán) 09.00 órakor megtartott kihelyezett üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. A Piliscsévi Szlovák Önkormányzat 2014.02. 05-én (szerdán) 09.00 órakor megtartott kihelyezett üléséről. PILISCSÉVI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT J e g y z ő k ö n y v Készült: Helye: A Piliscsévi Szlovák Önkormányzat 2014.02. 05-én (szerdán) 09.00 órakor megtartott kihelyezett üléséről. Piliscsévi Aranykapu Egységes

Részletesebben

Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/

Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/ Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/ /polgármesteri program/ Decs, 2011, március A ciklusprogram stratégiai jellegű célokat tűz ki, amelyek megszabják az önkormányzati döntések irányát.

Részletesebben

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola iszkaisko la.hu http://iszkaisko la.hu/versenyek3.html Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola Versenyek Archívum: 2009/2010, 2010/2011, 2011/2012 2010/2011 A 2011. évi Országos Z rínyi Ilona Matematikaverseny

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 13/2012. (XI.30.) A helyi iparűzési adóról szóló 12/2003. (XII. 22.) önkormányzati E4 önkormányzati

Részletesebben

ALSÓS MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG

ALSÓS MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG ALSÓS MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG Féléves beszámolója 2014/2015-es tanév Zalaszentgrót, 2015. január 27. Készítette: Kecskésné Szaksz Judit mk. vezető Munkaközösségünk a félév elején vállalat feladatokat

Részletesebben

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére.

. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére. . napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére. Tárgy: Beszámoló az önkormányzati társulások 2013. évi munkájáról. Előterjesztő:

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév Munkaterv Felsős Munkaközösség 2013/2014. tanév.. Dombi Judit mkv.. Sárközi Ágnes igazgató 1 A munkaközösség tagjai: Felsős osztályfőnökök: 5. osztály: Pete- Pikó Józsefné 6. osztály: Dombi Judit 7. osztály:

Részletesebben

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02.

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Ebben az évben burgenlandi szálláshelyünket délről közelítettük meg. Útunk a Balaton déli partján vezetett, a Fonyód-Bélatelep strandon fogyasztottuk

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2013. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2013. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

HARMÓNIÁBAN A TERMÉSZETTEL, AZ EMBEREKKEL ÉS A GAZDASÁGI LEHETŐSÉGEKKEL!

HARMÓNIÁBAN A TERMÉSZETTEL, AZ EMBEREKKEL ÉS A GAZDASÁGI LEHETŐSÉGEKKEL! Polgármesteri program a 2006-2010. évek közötti ciklusra HARMÓNIÁBAN A TERMÉSZETTEL, AZ EMBEREKKEL ÉS A GAZDASÁGI LEHETŐSÉGEKKEL! OTTHONUNK RÉVFÜLÖP! 1 KÖSZÖNTŐ! Tisztelettel köszöntöm a megjelent és a

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-3/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 2-án 18.30 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

NAGYSZENTJÁNOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET ALAKULÓ ÜLÉSE 2014. OKTÓBER 20.

NAGYSZENTJÁNOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET ALAKULÓ ÜLÉSE 2014. OKTÓBER 20. NAGYSZENTJÁNOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET ALAKULÓ ÜLÉSE 2014. OKTÓBER 20. Nagyszentjános, 2014 október 10. 2014-2019 CIKLUSPROGRAM JÖVŐKÉPÜNK Nagyszentjános község közigazgatási területén

Részletesebben

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse.

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse. ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2010. december 14- ei ülésére. Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervére Határozati javaslat: Nyergesújfalu

Részletesebben

Időpont: 2009. április 3-4. Helyszín: Lovas Faluház

Időpont: 2009. április 3-4. Helyszín: Lovas Faluház Időpont: 2009. április 3-4. Helyszín: Lovas Faluház Szervezi: Lovas Község Önkormányzata és Civil Szervezetei Támogatók: ÁNTSZ- Balatonfüred, Balatonalmádi Kommunális Szolgáltató Kft., Balaton- felvidéki

Részletesebben

BORKAI ZSOLT POLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE 2011. ÉVI FELADATTERV AZ IDŐSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSÁRA

BORKAI ZSOLT POLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE 2011. ÉVI FELADATTERV AZ IDŐSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSÁRA ... napirendi pont BORKAI ZSOLT POLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE 2011. ÉVI FELADATTERV AZ IDŐSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSÁRA Tisztelt Közgyűlés! A társadalom öregedése, azaz az idősebb korosztály arányának növekedése

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v N e m e s s z a l ó k K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9 5 3 3 N e m e s s z a l ó k, R á k ó c z i u. 1 5. Tel: 89/400-200; 30/278-1096 Fax.: 89/342-642 e-mail: nemesszalok@emw.hu Szám: 52-4/2015.

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

6./ Beszámoló a Falugondnoki Szolgálat 2014. évi tevékenységéről Előterjesztő: Kiss Lajos polgármester

6./ Beszámoló a Falugondnoki Szolgálat 2014. évi tevékenységéről Előterjesztő: Kiss Lajos polgármester Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. április 30-án 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Ügyiratszám: 7801/2011 22. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes Nagyközségi

Részletesebben

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Táltoskert Biokertészet Életfa Környezetvédő Szövetség Csathó Tibor - 2014 Fenntarthatóság EU stratégiák A Földet unokáinktól kaptuk kölcsön! Körfolyamatok

Részletesebben

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek. Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013 2014.

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013 2014. A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013 2014. Készítette: Bencsik Tiborné DÖK segítő tanár Szarvas; 2013. szeptember 1. Iskolánk diákönkormányzata elsődlegesen a tanulók érdekeinek képviseletére jött létre.

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 2 Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ISKOLAI ÖKOMUNKATERV 2014-2015.

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ISKOLAI ÖKOMUNKATERV 2014-2015. II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ISKOLAI ÖKOMUNKATERV 2014-2015. Alsó és felső tagozat A 2014/15 tanévben is folytatjuk iskolánkban

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

Szombathely 2015. április 20 hétfő

Szombathely 2015. április 20 hétfő Szombathely 2015. április 20 hétfő Tavaszi Csótó-pótló Hegyifutó A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség, a Szombathelyi Egyetemi SE és a NYME Sporttudományi Intézete közösen rendezte meg a major s papír

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2010.10.13-i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2010.10.13-i alakuló üléséről Hajós Város Önkormányzata Képviselőtestülete 6/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.10.13-i alakuló üléséről Hajós Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

2014-2015 és. 2015-2016-os tanév. intézmény egység vezető helyettes. felsős munkaközösség vezető

2014-2015 és. 2015-2016-os tanév. intézmény egység vezető helyettes. felsős munkaközösség vezető Csornai Általános Iskola És Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO iskolai munkaterve 2014-2015 és 2015-2016-os tanév Az ÖKO iskolai munkacsoport tagjai: - tanító intézmény egység vezető helyettes Szabóné Varga

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2014. ÉVI MUNKATERVE

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2014. ÉVI MUNKATERVE Összeállította: Márok Csaba polgármester 2 Közmeghallgatás 2014. február 10. 17.00

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN

NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN 1 NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN IN BURGENLAND IN MADONNENSCHLÖSSEL Iskolánk 2013. szeptember 30-tól október 4-ig Ausztriába, Burgenlandba ismét német nyelvi tábort szervez immár 13.éve. Célunk, a német nyelv

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

MANS(Z)BART(H) ANTAL

MANS(Z)BART(H) ANTAL MANS(Z)BART(H) ANTAL Gyermekkora Tóvároson született 1821. december 20-án, az akkori Öreg (ma Ady Endre) utca 4-es számú házban. Apja Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin

Részletesebben

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9484 Pereszteg, Ady Endre utca 1. Tel.: 99/532-040 Fax.: 99/532-041 E-mail: jegyzo@pereszteg.hu honlap: www.pereszteg.hu JEGYZŐKÖNYV Készült:Pereszteg

Részletesebben

Öko munkaterv 2015-2016. tanév

Öko munkaterv 2015-2016. tanév Öko munkaterv 2015-2016. tanév Az Ökoiskola munkacsoport tagjai: Nagy Sándor, földrajz-történelem tanár, a munkacsoport vezetője Szűcsné Csontos Katalin, földrajz-német tanár, intézményvezető-helyettes

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pusztazámor község részéről jelen vannak: Pátrovics Benedek polgármester, dr. Andrásfalvy András Ders képviselő. Bereczkiné Ulehla Anna

Jegyzőkönyv. Pusztazámor község részéről jelen vannak: Pátrovics Benedek polgármester, dr. Andrásfalvy András Ders képviselő. Bereczkiné Ulehla Anna Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. február 14-i Sóskút Község Képviselő-testületével közös testületi üléséről Helye: Sóskút tanácsterme Jelen vannak: csatolt

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel. Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola

Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel. Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Hulladék vagy szemét? Segíts eldönteni! EZT NE! Hulladékok csoportosítása Keletkezés helye

Részletesebben

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. 01. 14. 9 12.00 Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

Települési jövőkép. Sárosd

Települési jövőkép. Sárosd Települési jövőkép Sárosd Problémák Szociális struktúra Kisebbség (10%) Bölcsőde hiánya Gyógyszertár szolgáltatása Hagyományőrzés, nem óvjuk történelmi értékeinket. Képzetlen munkaerő Helyi járatos busz

Részletesebben