Tisztelt Képviselő-testület!
|
|
- Hanna Barna
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 28. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /92-17/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 9 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási megállapodásának módosítása Sólyom Károly alpolgármester Önkormányzati Iroda Tóth Mária oktatási referens Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Meghívottak: Tisztelt Képviselő-testület! Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulás társult önkormányzatai a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 41. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás, a helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről szóló évi CXXXV. törvény (továbbiakban: Ttv.) 16. és a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény (továbbiakban: Tkt.) alapján megállapodást kötöttek. Az időközben bekövetkezett jogszabályi változások, valamint a tevékenység végzése során felmerült ésszerű észrevételek alapján a Társulási Megállapodás néhány területen módosítást, kiegészítést igényelt, melyekre vonatkozóan a Társulási Tanács február 23-i ülésén a szükséges döntéseket meghozta. Ugyanezen ülésen Nyirád Község Önkormányzatának kérelmére a 17/2011. (II. 23.) T. K. T. számú határozatával a Társulási Tanács kinyilvánította azon szándékát, hogy a Tkt. törvény mellékletének módosítása után Nyirád Község Önkormányzatának január 1. napjával történő csatlakozási kérelmét jóváhagyja. A Magyar Köztársaság Kormánya novemberében benyújtotta az Országgyűlésnek T/4860. számú törvényjavaslatát a Tkt. törvény módosítására. A törvénytervezet 7. a Veszprém megyéhez tartozó Tapolcai kistérséghez tartozó szövegrésze helyébe új szabályozást javasol, amely a jelenlegi 33 település mellett szerepelteti Nyirád települést is. A törvény elfogadása esetén január 1. napján lép hatályba. A törvény módosításán túl Nyirád Község Önkormányzatának tagságához az is szükséges, hogy tagönkormányzatként szerepeljen a Társulási Megállapodásban. 1
2 Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa a Társulási Megállapodás módosítását, Nyirád községgel összefüggésben november 30-án 71/2011. (XI. 30.) T. K. T. számú határozatával jóváhagyta. A Társulási Megállapodás módosítását minden társult tag Önkormányzata Képviselőtestületének el kell fogadnia. Fenti okok miatt javasolom, hogy a Társulási Megállapodás módosítására a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Nyirád Község Önkormányzata és intézményei, illetőleg feladatellátása beépítése érdekében - hozzon döntést az alábbi tartalommal: Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa a többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan július 13-án hatályba lépett Társulási Megállapodás I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK fejezet 4. pontjában meghatározott 1. számú melléklet helyébe jelen előterjesztés 1. számú melléklete lép. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK fejezet 13. pontjában meghatározott 4. számú melléklet jelen előterjesztés 2. számú mellékletével egészül ki. IV. A TÁRSULÁS TAGSÁGI VISZONYAI, SZERVEZETE fejezet Mikro-körzeti bizottság alcím 2. pontjában meghatározott 3. számú melléklet helyébe jelen előterjesztés 3. számú melléklete lép. Tisztelt Képviselő-testület! Kérem, szíveskedjenek az előterjesztést megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni! HATÁROZATI JAVASLAT Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete a évi CVII. törvény 1.. (3) bekezdésében foglaltak alapján, (9) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás foglaltak alapján dönt Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulás társulási megállapodás módosításának, kiegészítésének jóváhagyásáról. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása tag települése a többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan július 13-án hatályba lépett Társulási Megállapodást január 1. napjával módosítja és kiegészíti az alábbiak szerint: I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK fejezet 4. pontjában meghatározott 1. számú melléklet helyébe jelen előterjesztés 1. számú melléklete lép. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK fejezet 13. pontjában meghatározott 4. számú melléklet jelen előterjesztés 2. számú mellékletével egészül ki. 2
3 IV. A TÁRSULÁS TAGSÁGI VISZONYAI, SZERVEZETE fejezet Mikro-körzeti bizottság alcím 2. pontjában meghatározott 3. számú melléklet helyébe jelen előterjesztés 3. számú melléklete lép. A Képviselő-testület megbízza az Alpolgármestert azzal, hogy a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: alpolgármester Határidő: azonnal Tapolca, december 2. Sólyom Károly Alpolgármester s.k. 3
4 1. számú melléklet TAGNYILVÁNTARTÁS Település neve Székhelye Belépés időpontja január 01. lakosságszám 1. Ábrahámhegy 8256 Badacsonyi út július Badacsonytomaj 8258 Fő út július Badacsonytördemic 8263 Hősök útja július Balatonederics 8312 Kossuth L.u július Balatonhenye 8275 Kossuth u július Balatonrendes 8255 Fő út július Gyulakeszi 8286 Kossuth u július Hegyesd 8296 Zrínyi u július Hegymagas 8265 Szigligeti u július Kapolcs 8294 Kossuth u július Káptalantóti 8283 Badacsonyi út július Kékkút 8254 Fő út július Kisapáti 8285 Kossuth u július Kővágóörs 8252 Kossuth u július Köveskál 8274 Fő út július Lesencefalu 8317 Kossuth u július Lesenceistvánd 8319 Kossuth u július Lesencetomaj 8318 Kossuth u július Mindszentkálla 8282 Petőfi u július Monostorapáti 8296 Petőfi u július Nemesgulács 8284 József A.u július Nemesvita 8311 Dózsa Gy. u július Nyirád 8454 Szabadság u január Raposka 8300 Fő út július Révfülöp 8253 Villa Filip tér július Salföld 8256 Kossuth u július Sáska 8308 Rákóczi u július Szentbékálla 8281 Kossuth u július Szigliget 8264 Kossuth u július Taliándörögd 8295 Petőfi u július
5 31. Tapolca 8300 Hősök tere július Uzsa 8321 Lázhegy u július Vigántpetend 8293 Kossuth u július Zalahaláp 8308 Petőfi tér július számú melléklet Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása területén működő Intézményfenntartó Társulások 4/A. számú melléklet Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása területén létrehozott intézményi társulások társulási megállapodásai az általuk működtetett közös fenntartású intézmények megnevezését, az önkormányzati közszolgáltatások, feladatok, intézmények működési, ellátási, szolgáltatási területét határozzák meg. V. Tapolca Környéki Mikro-körzet Közoktatási feladatellátás c.) Társulás neve: Halimba Nyirád Szőc Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája, Óvodája és Egységes Óvoda-bölcsődéje Társulás székhelye: Nyirád, Szabadság u. u. Működtetett intézmény: Erzsébet királyné Általános Iskola Nyirád, Szabadság u. 1. Tagintézmény: Nyitnikék Óvoda Nyirád, Széchenyi u. 36. Tagintézmény: Dr Szalai Miklós Általános Iskola és Hársfa Óvoda Halimba, Petőfi S. u. 39., Telephely: Hársfa Óvoda és Egységes Óvoda-Bölcsőde Halimba, Bányász u. 18. Társult tagok: Halimba Község Önkormányzata, Halimba, Petőfi u. 16. Nyirád Község Önkormányzata, Nyirád, Szabadság u. 3. Szőc Község Önkormányzata, Szőc, Kossuth L.u.41. 4/B. számú melléklet Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási megállapodása A Társulás keretében más önkormányzat intézménye útján ellátott társulási feladatokat, az intézmény megnevezését, működési, ellátási, szolgáltatási területét a Társulás az alábbiak szerint határozza meg: 5
6 Egészségügyi feladatellátás Intézmény megnevezése: Tapolca Város Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézete Intézmény székhelye: 8300 Tapolca, Kossuth u. 2. Ellátott feladat: Tapolca és a Tapolca Környéki Önkormányzatok Központi Háziorvosi Ügyelet Feladatellátásban részt vevő tagok: 1. Ábrahámhegy Község Önkormányzata 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u Badacsonytomaj Város önkormányzata 8258 Badacsonytomaj, Fő u Badacsonytördemic Község Önkormányzata 8263 Badacsonytördemic, Hősök útja Balatonederics Község Önkormányzata 8312 Balatonederics, Kossuth u Balatonhenye Község Önkormányzata 8275 Balatonhenye, Kossuth u Balatonrendes Község Önkormányzata 8255 Balatonrendes, Fő u Gyulakeszi Község Önkormányzata 8286 Gyulakeszi, Kossuth L. u Hegyesd Község Önkormányzata 8296 Hegyesd, Zrínyi u Hegymagas Község Önkormányzata 8265 Hegymagas, Szigligeti u Kapolcs Község Önkormányzata 8294 Kapolcs, Kossuth u Káptalantóti Község Önkormányzata 8283 Káptalantóti, Badacsonyi u Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u Kisapáti Község Önkormányzata 8284 Kisapáti, Kossuth L. u Kővágóőrs Község Önkormányzata 8254 Kővágóőrs, Kossuth u Köveskál Község Önkormányzata 8274 Köveskál Fő u Lesencefalu Község Önkormányzata 8318 Lesencefalu, Kossuth u Lesenceistvánd Község Ön kormányzata 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u Lesencetomaj Község Önkormányzata 8318 Lesencetomaj, Kossuth L. u Mindszentkálla Község Önkormányzata 8282 Mindszentkálla, Petőfi u Monostorapáti Község Önkormányzata 8296 Monostorapáti, Petőfi u Nemesgulács Község Önkormányzata 8284 Nemesgulács, József A. u Nemesvita Község Önkormányzata 8311 Nemesvita, Dózsa u Nyirád Község Önkormányzata 8454 Nyirád, Szabadság u Raposka Község Önkormányzata 8300 Raposka, Fő u Révfülöp Nagyközség Önkormányzata 8253 Révfülöp, Villa Filip tér Salföld Község Önkormányzata 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Sáska Község Önkormányzata 8308 Sáska, Rákóczi F. u Szentbékkálla Község Önkormányzata 8281 Szentbékkálla, Kossuth u Szigliget Község Önkormányzata 8264 Szigliget, Kossuth u Taliándörögd Község Önkormányzata, 8295 Taliándörögd, Petőfi u Tapolca Város Önkormányzata 8300 Tapolca, Hősök tere Uzsa Község Önkormányzata 8321 Uzsa, Lázhegy u Vigántpetend Község Önkormányzata 8293 Vigántpetend, Kossuth u Zalahaláp Község Önkormányzata 8308 Zalahaláp, Petőfi tér 4. 6
7 Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási megállapodása 4/D melléklet A Társult tag önkormányzata által saját intézménye útján ellátott társulási feladatokat, az intézmény megnevezését, működési, ellátási, szolgáltatási területét a Társulás az alábbiak szerint határozza meg: Intézmény megnevezése: Szociális Segítő Központ Intézmény székhelye: Nyirád, Sallai u. 1/A. Ellátott feladat: szociális étkeztetés házi segítségnyújtás családsegítés gyermekjóléti szolgálat idősek nappali ellátása 3. számú melléklet Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási megállapodása Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása a MIKRO-KÖRZETEKET az alábbiak szerint határozza meg: TAPOLCA VÁROS KÁLI MEDENCEI MIKRO-KÖRZET: - Ábrahámhegy, - Balatonhenye, - Balatonrendes, - Kékkút, - Kővágóörs, - Köveskál, - Mindszentkálla, - Révfülöp, - Salföld, - Szentbékkálla - 7
8 MŰVÉSZETEK VÖLGYE MIKRO-KÖRZET: - Hegyesd, - Kapolcs, - Monostorapáti, - Taliándörögd, - Vigántpetend LESENCEI-SZIGLIGETI MIKRO-KÖRZET: - Balatonederics, - Hegymagas, - Lesencefalu, - Lesenceistvánd, - Lesencetomaj, - Nemesvita, - Szigliget, - Uzsa, BADACSONYI KÖRZET: - Badacsonytomaj, - Badacsonytördemic, - Nemesgulács, - Káptalantóti TAPOLCA KÖRNYÉKI MIKRO-KÖRZET: - Gyulakeszi, - Kisapáti, - Raposka, - Sáska, - Zalahaláp - Nyirád 8
E L Ő T E R J E S Z T É S
5. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/717/ 2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. november 12-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának
M E G S Z Ü N T E T Ő O K I R A T
M E G S Z Ü N T E T Ő O K I R A T Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatonhenye, Balatonrendes, Gyulakeszi, Hegymagas, Kapolcs, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóőrs,
a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére
2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-7/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. december 15-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális
10. NAPIREND Ügyiratszám 1/132-10/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 9. -i nyilvános ülésére. Szántói Imre polgármester
10. NPIREND Ügyiratszám 1/132-10/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. február 9. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Meghívottak: Előterjesztést látta: Döntéshozatal: alaton
a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális és
ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014. (..) önkormányzati rendelete a Balaton-felvidéki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás
Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Ügyirat szám:.3/ 9 //2016. Tisztelt Polgármester sszony /Úr! 2016. január 28. napján megtartott Társulási Tanácsülésen elhangzottakra figyelemmel küldjük a térítési
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának február 16.- i ülésére.
TAPOLCA KÖRNYÉKI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Székhely: 8319 Lesenceistvánd, Kossuth u.145 Tel./Fax: 87/436-151 e-mail: tapolcakornyekitarsulas@lesenceistvand.hu E L Ő T E R J E S Z T É S A Tapolca Környéki
Wolf Viktória sk. jegyző. Vella Ferenc Zsolt sk. polgármester. Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetésre került 2015. április 30. napján.
Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelete a alaton-felvidéki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Veszprém Megyei Kormányhivatal Tapolcai Járási Hivatala 8300 Tapolca, Hősök tere 15. Nyilvántartás a cirkuszi manezsériát működtetőkről.
Hősök tere 15. Nyilvántartás a cirkuszi manezsériát működtetőkről Cirkuszi manezséria fenntartójának neve Cirkuszi manezséria fentartójának lakcíme/székhelye Engedélyezett Engedély Állatokért felelős személy
ELŐTERJESZTÉS Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 15-i rendkívüli nyílt ülésére
ÁRHÁMHEGY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 8256 Ábrahámhegy, adacsonyi út 13. Telefon: +36 87 471 506 rendelet-tervezetet törvényességi szempontból megvizsgáltam: Wolf Viktória jegyző ELŐTERJESZTÉS 2015. április
14. napirend E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 20-án tartandó nyilvános ülésére
14. napirend E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 20-án tartandó nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa
T/4860. számú törvényjavaslat. a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény módosításáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/4860. számú törvényjavaslat a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter
Tisztelt Képviselő-testület!
1.napirend E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. március 07-én tartandó nyilvános rendkívüli ülésére Tárgy: Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Veszprém megye - Tapolcai Járás Tervezet a települési önkormányzatok 2013. évi novemberi véleménynyilvánításához Készült: Veszprém Megyei
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére
12. NAPIREND Ügyiratszám: 2/1223/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. november 25-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Egyes háziorvosi és fogorvosi
ELŐTERJESZTÉS Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 13-i nyilvános ülésére
1. NAPIREND ELŐTERJESZTÉS Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 13-i nyilvános ülésére Tárgy: Pályázat a 2014. évi lakossági víz és csatornaszolgáltatás csökkentésére Előterjesztő:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 28-i nyilvános ülésére. A Tapolcai Család- és Gyermekjóléti Központ megalapítása
3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/552/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. október 28-i nyilvános ülésére Tárgy: A Tapolcai Család- és Gyermekjóléti Központ megalapítása Előterjesztő: Előkészítette:
Közszolgáltatási szerződés I. számú melléklet: A gyűjtőkörzetekhez tartozó települések listája Sorszám Település Ajkai gyűjtőkörzet 1 Adorjánháza 2 Ajka 3 Apácatorna 4 Bakonyjákó 5 Bakonypölöske 6 Bodorfa
TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA
TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátások szabályairól szóló ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület március 14-i rendkívüli nyilvános ülésére
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/182-2/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. március 14-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A Tapolca Környéki Önkormányzati
TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA
TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátások szabályairól szóló ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI
HATÁROZAT. Szám: 33/2014. (VII. 10.) MÖK határozat Tárgy: Döntés fogszabályozási szakellátási feladattal kapcsolatos pályázati felhívásról
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 33/2014. (VII. 10.) MÖK határozat Tárgy: Döntés fogszabályozási szakellátási feladattal kapcsolatos pályázati felhívásról 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére
21. NAPIREND Ügyiratszám: 1/640/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS (módosításokkal egységes szerkezetben) amely a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 203. április 3-i ülésén került elfogadásra. Tapolca és Környéke
31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet. a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről
31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. -a (1) bekezdésének a) pontjában, valamint 85. -ának b) pontjában
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS / egységes szerkezetben /
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS / egységes szerkezetben / amely a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 2013. április 3-i ülésén került elfogadásra. Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú
TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA
TAPOLCA ÉS KÖRNYÉKE KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA BALATON-FELVIDÉKI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátások szabályairól szóló ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI
. NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-i nyilvános ülésére
. NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló önkormányzati
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/533/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/533/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Tapolca Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 16-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő:
2572 Veszprém, Csolnoki F.M.Kh.Ri. ellátási területe Közigkód Település Lakos Közigkód Település Lakos
melléklet 2572 Veszprém, Csolnoki F.M.Kh.Ri. ellátási területe 01 Belgyógyászat 30526 Alsóörs 1343 05838 Balatonalmádi 8256 29461 Balatonfõkajár 1471 02219 Balatonfûzfõ 4305 05148 Balatonkenese 3556 03559
9. NAPIREND: Ügyiratszám: 15 / 42069-4 / 2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. április 28-i ülésére
9. NAPIREND: Ügyiratszám: 15 / 42069-4 / 2006 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. április 28-i ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata különböző önkormányzati szövetségekben való tagságának
24. NAPIREND Ügyiratszám: 1/515-3/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület december 23-i ülésére
24. NAPIREND Ügyiratszám: 1/515-3/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. december 23-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Központi orvosi ügyelettel kapcsolatos megállapodás Sólyom Károly
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére. Császár László polgármester
7. NAPIREND Ügyiratszám: 1/439-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulás éves munkájáról szóló beszámoló
Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása
Okirat nyilvántartási száma: 1/ /2012. Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA Módosítása A bevezető szövegrész helyébe A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény és
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: B- 6-69/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 22-i nyilvános rendkívüli ülésén,
Módosítása. Az alapító okirat 12.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
Száma: 1/ 2012. ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRAT Módosítása A bevezető szövegrész helyébe Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 87.,
. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére.
. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére. Tárgy: Beszámoló az önkormányzati társulások 2013. évi munkájáról. Előterjesztő:
Hulladékgyűjtő udvarban elhelyezhető hulladék típusok:
Hulladékgyűjtő udvarban elhelyezhető hulladék típusok: A Hulladékgyűjtő udvar olyan zárt területtel és szakképzett személyzettel ellátott gyűjtőhely, ahová több fajta és nagyobb tömegű előre szelektált
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: /2014. E l ő t e r j e s z t é s
Lengyeltóti Város Polgármestere Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 3937-2 /2014. E l ő t e r j e s z t é s a Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartandó ülésére Napirend: Előadó: A Pogányvölgyi
Részvételi és játékszabályzat
Részvételi és játékszabályzat Komposztáljon és nyerjen! Nyereményjáték részvételi és játékszabályzata 1. A MonDay Consulting Kft. (továbbiakban Szervező ) által szervezett nyereményjátékban (továbbiakban
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
ELŐTERJESZTÉS. Tóth Csaba polgármester. Gutmajer Tiborné. Dr. Dékány Györgyné. Dr. Takács Nóra körjegyző
NAPIREND Ügyiratszám /2011. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. április -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Meghívottak: Előterjesztést látta: Együtt Egymásért Szociális és Gyermekjóléti
Bevezetett helyi adók Veszprém megye 2008. január 1-jei állapot
Bevezetett helyi adók Veszprém megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó 1 Adásztevel 1,5% 1000 Ft/nap 2000.01.01 2 Adorjánháza 1000 Ft/év 1996.01.01
9. NAPIREND Ügyiratszám:1/398/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület május 15-i nyilvános ülésére.
9. NAPIREND Ügyiratszám:1/398/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. május 15-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Az alpolgármester tájékoztatója
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-3/2016.
20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/570-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére
20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/570-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 25-i nyilvános ülésére Tárgy: Kötelező felvételt biztosító általános iskolai körzethatárok véleményezése Előterjesztő:
Tisztelt Képviselő-testület!
5. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /556-20/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. október 28 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A alapító okiratának helyesbítése
E L Ő T E R J E S Z T É S
11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/458-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 15-i nyilvános ülésére Tárgy: Beszámoló a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása éves munkájáról
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14 -i rendkívüli nyilvános ülésén.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 243-4 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
LEADER Intézkedési Terv. 1. Számú intézkedés
LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1.HVS intézkedés
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014.február 18-án tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014.február 18-án tartandó ülésére. TÁRGY: A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosítása. Tisztelt Képviselő-testület!
Bevezetett helyi adók Veszprém megye január 1-jei állapot
Bevezetett helyi adók Veszprém megye 2009. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók 1 Adásztevel 1,5% 1000 Ft/nap 2 Adorjánháza 1000 Ft/év 3 Ajka 450 Ft/m2 I 230 Ft/m2 6000 Ft/év 2,0% 4000 Ft/nap 900 Ft/m2
TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!
NAPIREND Ügyiratszám /2011. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. február -i nyilvános ülésére Tárgy: Együtt Egymásért Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat 2011. évi költségvetése (Tervezet) Előterjesztő:
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestülete az
Tisztelt Képviselő-testület!
27. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /783-2/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 9 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Megállapodás elfogadása a többi gyermekkel,
J E G Y Z ŐK Ö N Y V
1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-51/2012. J E G Y Z ŐK Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május
J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 09-i nyilvános ülésére
J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 09-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:
MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM
MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM Veszprém coop mini 8256 Ábrahámhegy Patak u.1. Veszprém coop abc 1 8561 Adásztevel Árpád u. 4. Veszprém coop abc 1 8451 Ajka Padragi út 177. Veszprém Marci Abc 8400 Ajka
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
A határozati javaslatot törvényességi szempontból megvizsgáltam:
BADACSONYTOMAJ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8258 Badacsonytomaj, Fő utca 14. Telefon: 87/571-270 Fax: 87/471-289 E-mail: onkormanyzat@badacsonytomaj.hu Szám: 1/13-... / 2015. ELŐTERJESZTÉS Badacsonytomaj Város
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-16/2013.
BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által vízellátással ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések
Ivóvízellátás (A táblázat a megye településeinek szolgáltatókénti bontásában rögzíti az egyes települések kapcsolatát) BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által vízellátással ellátott települések Nagyvázsony
Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010
Támogatott pályázatok operatív programok szerint az üdülőkörzetben, 2004-2010 Operatív program parti és partközeli települések támogatott pályázat, db elnyert Balaton kiemelt üdülőkörzet további települések
Tervezet! FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS
A 68/2004. (VI. 17.) MÖK határozat mellékletei Tervezet! FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS 1. számú melléklet Amely létrejött egyrészről a Veszprém Megyei Önkormányzat (8200 Veszprém, Megyeház tér 1. képviseli:
K ö r j e gy z ő. 8296 MonostorapátI, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055 E.mail: mapatik@hu.inter.net
K ö r j e gy z ő T Tel./fax. : 8 8296 MonostorapátI, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055 E.mail: mapatik@hu.inter.net E L Ő T E R J E S Z T É S Hegyesd Község Önkormányzata Képviselőtestületének
TANÚHEGYEK TELJESÍTMÉNYTÚRÁK
Ezt ki kell próbálnod, töltsd velünk a pünkösd-hétvégét! A Börzsöny Természetjáró és Hegymászó Egyesület és a Badacsonytördemic Községért Alapítvány szervezésében, a Hazai Legjobb Teljesítménytúra 2009.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Tisztelt Képviselő-testület!
8. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /461-25/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. szeptember 16 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolcai Egységes Pedagógiai
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 29-i rendkívüli ülésére Tárgy: Veszprém és Térsége szennyvízelvezetési és kezelési Önkormányzati Társulás Alapító
Vegyes háziorvosi körzetek
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által közcsatornával ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések
Szennyvízcsatorna ellátás (A táblázat a megye településeinek szolgáltatónkénti bontásában rögzíti az egyes települések kapcsolatát) BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által közcsatornával ellátott települések
2007. június 25.-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. június 25.-i ülésére Tárgy: Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás alapító okiratának
E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére
10. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2653/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A Raposka Község
ELŐTERJESZTÉS Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata október 25-i Közgyűlésére
Szám: KOZP/1-9/2018. ELŐTERJESZTÉS Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. október 25-i Közgyűlésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Társulási megállapodásának módosítása B) A
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete és Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-1/2013.
Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém.
Megye Cím Kerta Kúltúrház Kerta, Kossuth u 5. Somlójenő Művelődési Ház Somlójenő, Petőfi u. 99. Megyer Megyer, Fő u 24. Vid Vid, Széchenyi tér 14 Devecser Városi Művelődési Ház Devecser, Jókai u. 3. Városlőd
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Szám: 02/151-6/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Település Kistérség Nagytáj Középtáj Kistájcsoport
Település Kistérség Nagytáj Középtáj Kistájcsoport Ábrahámhegy Tapolcai kistérség Dunántúli-dombság Balaton-medence 4.1.15. Adásztevel Pápai kistérség Kisalföld Marcal-medence 2.2.13. Adorjánháza Ajkai
Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS
Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulás keretében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése
Iktatószám: /2010. Kövegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. év november hó 29. napján 17.00 órakor tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E O K 88/2010.(XI.29.)Kt.h.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete, Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete, Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete, Lesencefalu
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 845/2011. 28. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Támasz Családsegítő
Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008
Ásotthalom Község étől 9/2008 Témafelelős: Dr. Karsai Éva Ikt. szám: 1328/2008. Véleményező Bizottság: SZISB Tárgy: A Közösségi Pszichiátriai ellátás társulásban történő ellátására vonatkozó Együttműködési
Tárgy: A Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulása megállapodásának módosítása
Balatonalmádi Város P o l g á r m e s t e r e 8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. Telefon: 88/542-411 Fax: 88/542-493 e-mail: polgarmesterbalatonalmadi.hu Szám: 1/227/1/2012. Sürg ő sségi indítvány
13/2002. (VI. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről 13/2002. (VI. 28.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben:
J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 13-án órakor tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 13-án 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
M E G Á L L A P O D Á S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő
A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásában a rendeletalkotásra kijelölt Önkormányzat, Ábrahámhegy Önkormányzata.
4. NAPIREND Ügyiratszám: 2-140-6./2014. ELŐTERJESZTÉS A Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 13. - i nyilvános ülésére Tárgy: A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás fenntartásában
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-1/2016.
KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand.
LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand.hu KIVONAT LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 139/2014. (XI. 25.) HATÁROZATA. A salföldi honlap megújításának tervéről
J e l e n t é s Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 31-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:
Pályázati feltételek és bírálati szempontok A Bakony Balaton Geopark Termék védjegyváltozat használatához A védjegyváltozatot
Pályázati feltételek és bírálati szempontok A Bakony Balaton Geopark Termék védjegyváltozat használatához A védjegyváltozatot A Bakony Balaton Geopark Termék védjegyváltozatot a pályázati felhívás 1. számú
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi
Révfülöp Szociális Alapszolgáltató Társulás Társulási Megállapodás m ó d o s í t á s a
Révfülöp Szociális Alapszolgáltató Társulás Társulási Megállapodás m ó d o s í t á s a Alapító önkormányzatok a Révfülöp Szociális Alapszolgáltató Társulás 2009. február 23-án kelt és 2011. február 23-án