Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége"

Átírás

1 Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége A fogyasztóvédelmi referens intézménye Dosztánné dr. Császár Eszter

2 A fogyasztóvédelemről szóló CLV. törvény (Fgytv.) preambuluma szerint a törvény célja, hogy a fogyasztói jogok hatékonyan érvényesüljenek, valamint az ehhez szükséges intézményrendszer létrehozásra kerüljön. A IV. középtávú fogyasztóvédelmi politika és a végrehajtására elfogadott feladatterv kiemelten fontos célként tűzi ki a jogkövető magatartás preventív és alternatív eszközökkel való előmozdítását. Ennek keretében került bevezetésre a fogyasztóbarát embléma feltételrendszere, a pozitív lista, illetve február 1-jétől ezen intézményrendszer fejlesztése keretében az Fgytv. 17/D -ában, ában és 1. számú mellékletében szabályozásra került a fogyasztóvédelmi referens intézménye.

3 A szabályozás célja A fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatásának kötelezettsége erősíti mind a fogyasztói, mind a vállalkozási oldal fogyasztóvédelmi szemléletének fejlődését. A pozíció létrehozása ezen vállalkozások fogyasztóvédelmi szemléletének megalapozását, a fogyasztóvédelmi szabályok ismeretének elmélyítését, ezáltal a jogkövető magatartás erősítését célozza. A hatékony és eredményes feladatellátáshoz szükséges, hogy az akár több százezer fogyasztóval kapcsolatban álló, országos hálózattal rendelkező vállalkozásoknál ezen feladatot megfelelő számú és megfelelő képzettséggel rendelkező személy lássa el.

4 Fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatására kötelezettek az Fgytv. hatálya alá tartozó (vagyis önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy fogyasztókat érintő) tevékenységet folytató, és a számvitelről szóló évi C. törvény hatálya alá tartozó, azonban a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló évi XXXIV. törvény (Kkvtv.) hatálya alá nem tartozó vállalkozások.

5 Fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatására kötelezettek legalább egy fogyasztóvédelmi referenst kötelesek foglalkoztatni minden olyan megyében, ahol székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén kiskereskedelmi tevékenységet folytat közszolgáltatási tevékenységet folytat törvény alapján ügyfélszolgálat működtetésére kötelezett vállalkozás esetén ügyfélszolgálattal rendelkezik.

6 A fogyasztóvédelmi referens alkalmazására vonatkozó egyéb szabályok A referens elláthat egyéb, a munkáltató által rábízott feladatokat is, mivel erre vonatkozóan jogszabályi tilalom nem áll fenn. A tevékenység a munka törvénykönyve szerinti munkaviszonyban vagy megbízási szerződés keretében végezhető. Arra vonatkozóan szintén nincs szabályozás, hogy teljes vagy részmunkaidőben kell-e foglalkoztatni a referenst, ezt az ellátandó feladatok függvényében a vállalkozás határozza meg. A referens kizárólag természetes személy lehet. Egy referens egy megyében láthat csak el ilyen feladatot.

7 A fogyasztóvédelmi referens feladata a vállalkozás fogyasztókat érintő tevékenységének figyelemmel kísérése a vállalkozás alkalmazottai részére fogyasztóvédelmi tárgyú oktatás, képzés szervezése kapcsolattartás a fogyasztóvédelmi hatósággal, békéltető testületekkel, valamint egyéb, fogyasztóvédelmi feladatokat is ellátó állami szervekkel.

8 Ki lehet fogyasztóvédelmi referens? az a magyar állampolgár vagy az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgára lehet, aki államilag elismert fogyasztóvédelmi szakképesítést vagy szakképzettséget szerzett, vagy aki részére iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű képzést követően képesítési bizonyítvány kiadására került sor. Lényeges előírás, hogy kizárólag megfelelő képesítés birtokában lehet valaki referens, ugyanakkor az előírt képzettség nélkül fogyasztóvédelmi referens legkésőbb július 31-éig foglalkoztatható.

9 Fogyasztóvédelmi referens képzés Fogyasztóvédelmi szakképesítés szerezhető a Budapesti Gazdasági Főiskolán, az Eszterházy Károly Főiskolán (Eger), a Kaposvári Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen. Hatósági jellegű képzést olyan jogi személy, jogi személyiség nélkül gazdasági társaság, egyéni cég, egyéni vállalkozó vagy költségvetési szerv szervezhet (a továbbiakban: szervező), amely a képzés céljának megfelelő oktatási anyaggal, valamint tanulmányi és vizsgaszabályzattal rendelkezik. A képzésre vonatkozó tevékenységet be kell jelenteni a fogyasztóvédelmi hatóság felé. Az olyan vállalkozás, mely fogyasztóvédelmi referens(ek) alkalmazására köteles szervezhet saját dolgozói részére hatósági jellegű képzést, amennyiben teljesíti a jogszabályban foglalt szervezőre és annak tevékenységére vonatkozó követelményeket.

10 Hatósági jellegű fogyasztóvédelmi referens képzés A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által engedélyezett iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű fogyasztóvédelmi referens képzést szervező cégek listája megtalálható a hatóság honlapján

11 Képzésre való jelentkezés feltételei A hatósági jellegű képzésre az vehető fel, aki legalább középfokú végzettséggel rendelkezik, valamint a képzés megkezdéséhez szükséges feltételeket teljesítette. A képzés megkezdéséhez szükséges, hogy a jelentkező a képzésre a meghatározott formában jelentkezzen és a képzés díját megfizesse. A felsőoktatási intézmények az általuk meghirdetett szakirányú továbbképzések esetében maguk határozzák meg a jelentkezés feltételeit.

12 A hatósági jellegű képzés szakmai követelményei Az Fgytv. 1. sz. melléklete tartalmazza a képzés tárgyköreit, a képzési időre, valamint a vizsgáztatásra vonatkozó információkat. A képzés célja, hogy a vizsgázó birtokában legyen az alapvető és a területspecifikus fogyasztóvédelmi ismereteknek A képzés tárgykörei: Fogyasztóvédelmi alapismeretek (50 óra) Szabadon választható szakirányok: Elektronikus hírközlés szakirány (20 óra) Idegenforgalmi szakirány (30 óra) Közszolgáltatások szakirány (50 óra) Kereskedelmi szakirány (50 óra) A képzés során a fogyasztóvédelmi alapismeretek témaköreinek felvétele kötelező, mely mellé kötelezően választandó legalább egy szakirány.

13 A fogyasztóvédelmi hatóság feladatai szakmai felügyeletet lát el a fogyasztóvédelmi referens képzéssel és vizsgáztatással kapcsolatban, részére kell bejelenteni a képzési tevékenység végzését, jóváhagyja a képzés tantervét és felkészítő anyagát, az oktatás és vizsgáztatás módját és a vizsgafeladatokat, ellenőrzi a felkészítő anyag célra való alkalmasságát, tartalmát, jogszabályoknak való megfelelését, valamint a tanulmányi és vizsgaszabályzat megfelelőségét, országos nyilvántartást vezet a szervezőkről, ellenőrzi a szervezők működését, törli a szervezőt a nyilvántartásból, amennyiben annak nem megfelelő működését állapítja meg, kiadja és nyilvántartja a képesítési bizonyítványokat, közzéteszi minden év január 31. napjáig a referensi vizsgatematika követelményét.

14 A fogyasztóvédelmi referensre vonatkozó előírások ellenőrzése Az Fgytv. rendelkezéseinek betartását akár hivatalból, akár kérelemre az első fokú hatóságként eljáró területi (megyei vagy fővárosi) kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei ellenőrzik, és eljárnak azok megsértése esetén. A jogsértés esetén alkalmazható jogkövetkezményeket az Fgytv a tartalmazza. (pl.: hiányosságok megszüntetésére kötelezés, fogyasztóvédelmi bírság alkalmazása)

15 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Iktatószám: Tárgy: BA/001/01009-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a C & A Mode Kft.-t

Részletesebben

A bizottság a törvényjavaslat ának a következő módosítását javasolja: 58.

A bizottság a törvényjavaslat ának a következő módosítását javasolja: 58. Hivatkozási szám a TAB ülésén: 3. (T/6410) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1.) A szabályzat célja A Fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezéseinek megfelelően a BTG Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00322-0002/2017 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Jogszabály változás alkalmazása: 8/2018 (VIII.17.) ITM rendelet

Jogszabály változás alkalmazása: 8/2018 (VIII.17.) ITM rendelet Jogszabály változás alkalmazása: 8/2018 (VIII.17.) ITM rendelet Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály (MMFF) Műszaki Felügyeleti Osztály (MFO) Jarabek Péter, műszaki biztonsági referens (jarabek.peter@bfkh.gov.hu)

Részletesebben

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi.

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi. A TELEPÜLÉSTERVEZÉSI ÉS AZ ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVEZÉSI VALAMI T AZ ÉPÍTÉSÜGYI MŰSZAKI SZAKÉRTŐI JOGOSULTSÁG SZABÁLYAIRÓL [104/2006. (IV. 28.) KORM. RE DELET] A rendelet hatálya az alábbi szakmagykorlási

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Sport szakember sportszakember

Sport szakember sportszakember Sport szakember sportszakember Tájékoztató előadás 2018. március 9. dr. Reinhardt Ákos EMMI Sportért Felelős Államtitkárság, Sportirányítási Főosztály, főosztályvezető Irányadó jogszabályok a sportról

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. SZÁKOM Nonprofit Kft.

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. SZÁKOM Nonprofit Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT SZÁKOM Nonprofit Kft. 1. Szabályzat Célja Jelen szabályzat a Szákom Nonprofit Kft. tevékenységével és működésével kapcsolatos fogyasztói észrevételek kivizsgálásának és azok megoldásának

Részletesebben

MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP

MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP Címzett: Kérjük, ne töltse ki! A jelentkezés kódszáma:. Szakma azonosító száma:.... MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP Tisztelt Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara! Kérem, hogy.. szakmában a

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat Cothec Kft.

Panaszkezelési Szabályzat Cothec Kft. Panaszkezelési Szabályzat Cothec Kft. 1. Szabályzat célja Jelen szabályzat a Cothec Kft. (Továbbiakban: Cothec Kft.) tevékenységével és működésével kapcsolatos fogyasztói észrevételek kivizsgálásának és

Részletesebben

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA TÁRSASHÁZKEZELŐI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSE 1. Az ügy rövid leírása A társasházkezelői tevékenység olyan, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és

Részletesebben

Márton Mártonné oktatási, továbbképzési referens MESZK Országos Szervezet Budapest, Továbbképzés változásai 2017.

Márton Mártonné oktatási, továbbképzési referens MESZK Országos Szervezet Budapest, Továbbképzés változásai 2017. Márton Mártonné oktatási, továbbképzési referens MESZK Országos Szervezet Budapest, 2017. Továbbképzés változásai 2017. TOVÁBBKÉPZÉSI RENDELET SZAKDOLGOZÓK RÉSZÉRE 63/2011. (XI.29.) NEFMI rendelet az egészségügyi

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály a közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény 95/A. (4) bekezdése (hatályát veszti 2012. 09. 01.-helyette miniszteri rendelet a hatósági ellenőrzési területekről)

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Karcag Térségi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Karcag Térségi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Karcag Térségi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. 1. Szabályzat célja Jelen szabályzat a Karcag Térségi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tevékenységével és

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK CZINEGE ÁGNES NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum

Részletesebben

TÁMPONTOK 2013-RA: FELNŐTTKÉPZÉS ÚJ SZABÁLYOZÁSA

TÁMPONTOK 2013-RA: FELNŐTTKÉPZÉS ÚJ SZABÁLYOZÁSA TÁMPONTOK 2013-RA: FELNŐTTKÉPZÉS ÚJ SZABÁLYOZÁSA Alapelvek (1) Magyarországon az állam - e törvény keretei között - biztosítja a felnőttképzésben való részvétel jogát - RÉSZVÉTEL (2) A felnőttképzés e

Részletesebben

ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. A S z a b á l y z a t c é l j a : A Szabályzat az ÁRGUS-SECURITY Vagyonvédelmi Kft. (Továbbiakban: ÁRGUS-SECURITY) üzleti tevékenységével és működésével

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00534-0006/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca

Részletesebben

forgalomból történő kivonását rendelem el.

forgalomból történő kivonását rendelem el. Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.

Részletesebben

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 1 (2) A továbbképzési időszak teljesítéséhez az egészségügyi szakdolgozónak e rendelet szerinti a) kötelező

Részletesebben

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter /2012. (.) NGM rendelete. a lovas szolgáltató tevékenységről szóló 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelet módosításáról

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter /2012. (.) NGM rendelete. a lovas szolgáltató tevékenységről szóló 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelet módosításáról A nemzetgazdasági miniszter /2012. (.) NGM rendelete a lovas szolgáltató tevékenységről szóló 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelet módosításáról A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. (4) bekezdés

Részletesebben

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában. Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló

Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában. Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló Új jogi szabályozás 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének

Részletesebben

2017. évben megvalósított továbbképzési programokon részt vettek száma

2017. évben megvalósított továbbképzési programokon részt vettek száma Tájékoztatás a 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM-rendelet (továbbiakban Rendelet) 4. (4) bekezdése szerint minősített továbbképzések 2017-es megvalósításáról. A Rendelet 4. (8) bekezdése értelmében a Rendelet 3.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet - az egyéni vállalkozók nyilv 2. oldal (5) Az igazolvány cseréjének feltétele, hogy azt az egy

Magyar joganyagok - 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet - az egyéni vállalkozók nyilv 2. oldal (5) Az igazolvány cseréjének feltétele, hogy azt az egy Magyar joganyagok - 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet - az egyéni vállalkozók nyilv 1. oldal 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet az egyéni vállalkozók nyilvántartásával összefüggő részletszabályokról

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén

2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén 2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén 1. A hálózat kiépítésével, átépítésével, az előfizetői szolgáltatások műszaki minőségével, a hibabejelentő

Részletesebben

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY erkölcstan illetve hit- és erkölcstan oktatására vonatkozó rendelkezései

Részletesebben

32/2002. (XII. 12.) BM

32/2002. (XII. 12.) BM 32/2002. (XII. 12.) BM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a tűzoltóságoknál, valamint az ez irányú szakágazatban foglalkoztatottak képesítési követelményeiről és képzési rendszeréről A

Részletesebben

I. Az 1. sorszámú Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei

I. Az 1. sorszámú Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei I. Az 1. sorszámú Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 343 01 1.2.

Részletesebben

Szakképzési hozzájárulás. A 2012. január 1-től hatályos 2011. évi CLV. törvény ismertetése

Szakképzési hozzájárulás. A 2012. január 1-től hatályos 2011. évi CLV. törvény ismertetése Szakképzési hozzájárulás A 2012. január 1-től hatályos 2011. évi CLV. törvény ismertetése Az adó alanyai Témák (különös szabályok és mentességek) A hozzájárulás alapja, korrekciós tényezők, a hozzájárulás

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Szákom Százhalombattai Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. Készítette: Véleményezte: Jóváhagyta: Dátum: 2014-08.19. Dátum: 2014-08- Dátum: 2014-08- Felülvizsgálva: 2015. Október

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szám:./2013. Tárgy: Halaszthatatlan előterjesztés a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.

Részletesebben

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok Készítette: Pilisi Edit tű.szds. Készült: 2012. 01. 23. Közbiztonsági referensek felkészítésére Polgármester katasztrófavédelmi

Részletesebben

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről 113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996.

Részletesebben

53/2005. (XI. 10.) BM rendelet. a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól

53/2005. (XI. 10.) BM rendelet. a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól 53/2005. (XI. 10.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Részletesebben

A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről

A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről Szabó Diána Oktatási és Közművelődési Osztályvezető Hatósági ellenőrzések megállapításai

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JNO/001/01283-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Whirlpool Magyarország Kft.-t (székhely: 2740 Abony, Tamási Áron u. 10. Adószáma: 5359488-2-33) k ö t e l e z

Részletesebben

Dr. Solymossy Péter jogi szakértő NFH Nyíregyháza, A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (Fgytv.

Dr. Solymossy Péter jogi szakértő NFH Nyíregyháza, A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (Fgytv. Dr. Solymossy Péter jogi szakértő NFH Nyíregyháza, 2012.08.22. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) változásai A fogyasztói fogalom kiterjesztése Fgytv. 2. a) [E törvény alkalmazásában:]

Részletesebben

GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető

GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások ismertető A GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások projekt A projekt célja: A GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy Iktatószám: Tárgy: KE/001/00729-0007/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: 14000041-2-11), hogy - a kérelmez

Részletesebben

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 1. oldal 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról A Kormány az Alkotmány 35. -ának

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe

Részletesebben

2. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékbe vétele

2. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékbe vétele 85412 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 220. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelete a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016.

Részletesebben

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK Mit ellenőriz az Építésfelügyeleti hatóság? Hatóságok Építésigazgatás (általános építmények) Első fokú hatóságok Járási székhely Járási (kerületi) Hivatal jegyzője (198) (38+21) Általános építésügyi hatósági

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

A BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSOK (ÁRUTŐZSDEI SZOLGÁLTATÓK) VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE

A BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSOK (ÁRUTŐZSDEI SZOLGÁLTATÓK) VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE A BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSOK (ÁRUTŐZSDEI SZOLGÁLTATÓK) VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE 2015. január 1. napjától a Magyar Nemzeti Bank előtti

Részletesebben

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015. évi CXXXI. törvény (Nftv. Módosítás) Az Nftv. módosításának főbb irányai

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az

Részletesebben

A 2010. évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról

A 2010. évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról A 2010. évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról 1 2010. évi képzés tervezés Az éves képzési továbbképzési terv elkészítésekor célelőirányzati forrásra nem számíthatunk!

Részletesebben

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege

Részletesebben

A belügyminiszter. látta:

A belügyminiszter. látta: A belügyminiszter 1. melléklet a BM/11178. számú előterjesztéshez /2016. ( ) BM rendelete a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságoknál, az önkéntes tűzoltó

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről Itt az egészségügyet részletesen szabályozó törvényből két területet emelünk ki, az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményeire

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2007. június 25.-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

A működési nyilvántartás vezetését érintő jogszabályváltozások július 1-jétől I.

A működési nyilvántartás vezetését érintő jogszabályváltozások július 1-jétől I. A működési nyilvántartás vezetését érintő jogszabályváltozások 2018. július 1-jétől I. A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM

Részletesebben

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás A Zeneművészeti Kar (a továbbiakban Kar) minden évben meghirdeti a szeptemberben nappali tagozaton

Részletesebben

Panaszkezelési eljárásunkat az 1997.évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről hatályos rendelkezéseinek alkalmazásával alakítottuk ki.

Panaszkezelési eljárásunkat az 1997.évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről hatályos rendelkezéseinek alkalmazásával alakítottuk ki. Tisztelt Ügyfeleink! A Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. a szolgáltatásait jelenleg több mint 110 település önkormányzata és több mint 150 ezer fős lakossága, valamint a hozzájuk tartozó intézményhálózat

Részletesebben

XXXIV. 2015. 1997. 2004. 1. A

XXXIV. 2015. 1997. 2004. 1. A 2015. évi CXXXVII. törvény a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról 1 1. A fogyasztóvédelemről

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa gépipari vállalkozások számára

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa gépipari vállalkozások számára A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 Minimálbér kifizetés, kiküldetés, behívásos munkavégzés szabályosan A Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Részletesebben

NEMZETI KLÍMAVÉDELMI HATÓSÁG. A klímagáz képesítési rendszer

NEMZETI KLÍMAVÉDELMI HATÓSÁG. A klímagáz képesítési rendszer NEMZETI KLÍMAVÉDELMI HATÓSÁG A klímagáz képesítési rendszer Jogszabályi háttér A fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar TELEPÜLÉS- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MENEDZSMENT szakirányú továbbképzési szak A 21. században a település- és területfejlesztés fontossága várhatóan tovább növekszik.

Részletesebben

T/ 4s/4 c. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító iavasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

T/ 4s/4 c. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító iavasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító iavasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére T/ 4s/4 c Ér:watt 2014 SZE Z `, S, Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Magyar joganyagok - 25/2017. (X. 18.) EMMI rendelet - a vezetői megbízással rendelk 2. oldal 2. (1) A vezető a szociális igazgatásról és szociális ell

Magyar joganyagok - 25/2017. (X. 18.) EMMI rendelet - a vezetői megbízással rendelk 2. oldal 2. (1) A vezető a szociális igazgatásról és szociális ell Magyar joganyagok - 25/2017. (X. 18.) EMMI rendelet - a vezetői megbízással rendelk 1. oldal 25/2017. (X. 18.) EMMI rendelet a vezetői megbízással rendelkező szociális szolgáltatást nyújtó személyek vezetőképzéséről

Részletesebben

EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND

EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND 2. számú függelék EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND (A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI SZABÁLYZATÁNAK FÜGGELÉKE) BUDAPEST 2016. (Hatályos: 2016. június 25.

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA Miskolc, 2014 3.6. sz. Egyetemi szabályzat ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEK SZABÁLYZATA A Miskolci Egyetem Szenátusának 282/2014. sz. határozata Készült 8 példányban.

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását Iktatószám: Tárgy: GY/001/00337-0019/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00144 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Név: Tagozat: nappali / levelező Finanszírozási forma: államilag támogatott / költségtérítéses **

Név: Tagozat: nappali / levelező Finanszírozási forma: államilag támogatott / költségtérítéses ** SZENT PÁL AKADÉMIA FELVÉTELI KÉRELEM MESTERKÉPZÉSRE A SZENT PÁL AKADÉMIÁN SZERZETT TEOLÓGUSI FŐISKOLAI OKLEVÉL BIRTOKÁBAN * Jelentkezési határidő: 2011. május 15. Név: Tagozat: nappali / levelező Finanszírozási

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 33594 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 140. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A nemzeti erõforrás miniszter 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelete az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól Az

Részletesebben

Előadó: Dr. Tóth Sándor

Előadó: Dr. Tóth Sándor Előadó: Dr. Tóth Sándor A munkaügyi szankciók joghatásai Pénzfizetési kötelezettség Kizárás a közbeszerzésből és az állami támogatásokból Figyelmeztetés, melyet súlyosabb jogkövetkezmény követhet (a kedvezmény

Részletesebben

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG SZAKEMBER KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG SZAKEMBER KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG SZAKEMBER KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA Készült: Előterjesztve: Elfogadva: 2010. június 7-én 2010. június 17-i elnökségi ülésre 2010. június 17-i elnökségi ülésén 2 A Magyar Curling

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02 41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet módosításáról 1 hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Biztonsági összekötő illetve a Veszélyes ipari védelmi ügyintézői képzés

Biztonsági összekötő illetve a Veszélyes ipari védelmi ügyintézői képzés Biztonsági összekötő illetve a Veszélyes ipari védelmi ügyintézői képzés Jogszabályok által előírt képzések 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések Bármely tanári szakképzettség mellé vagy után választható kizárólag második tanári szakképzettségek magyar mint idegen nyelv tanára háztartásgazdálkodás-tanár életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségterületi

Részletesebben

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00224-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal TREM GOLD Bt.-t (székhely: 7629 Pécs, Szeptember

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2

Részletesebben

401/2017. (XII. 15.) Korm. rendelet a rehabilitációs orvosszakértői névjegyzékről és a foglalkozási rehabilitációs szakértői névjegyzékről

401/2017. (XII. 15.) Korm. rendelet a rehabilitációs orvosszakértői névjegyzékről és a foglalkozási rehabilitációs szakértői névjegyzékről 401/2017. (XII. 15.) Korm. rendelet a rehabilitációs orvosszakértői névjegyzékről és a foglalkozási rehabilitációs szakértői névjegyzékről hatályos: 2018.01.01 - ) A Kormány a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

2/2014. (I. 16.) EMMI rendelet. az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól

2/2014. (I. 16.) EMMI rendelet. az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól 2/2014. (I. 16.) EMMI rendelet az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól hatályos: 2014.01.18 - Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Kontakt Humán Szolgáltató Közhasznú Társaság 8900 Zalaegerszeg, Kert utca 39. e-mail: foglalkoztatas@kontaktkht.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Kontakt Humán Szolgáltató Közhasznú Társaság 8900 Zalaegerszeg, Kert utca 39. e-mail: foglalkoztatas@kontaktkht. A Kontakt Kht. pályázatot hirdet tanácsadó munkakörre zalaegerszegi, zalaszentgróti-keszthelyi telephelyre várhatóan 2008. június 1. 2010. július 31-ig terjedı idıtartamra. Az alkalmazás a Munka Törvénykönyve

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat Magyar Úszó Szövetség Képesítési Szabályzat A Magyar Úszó Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. (1) bekezdésének f) pontja, a 77. p) pontja, a sport

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben