Azzá lettél, amit ettél..!
|
|
|
- Ágnes Ballané
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Azzá lettél, amit ettél..! Ismerd fel! Fogadd el! Változtass! A kombuchagomba-tea, a papaya és a szerves jód gyógyászati alkalmazásának lehetőségei Prof. Dr. Török Szilveszter BEVEZETŐ Ez a kis füzet az eddig megjelent ismertetőink ötvözete. Az anyag szerkesztésénél úgy éreztem, hogy dr. Török Szilveszter professzor úr gondolatai mellett feltétlenül helyet kell adnunk azoknak a gyakorlati tapasztalatoknak, amelyeket termékeink terjesztése kapcsán az elmúlt években szereztünk, illetve az irodalmi forrásmunkákban leltünk fel. Minden alcím, amely előtt egy csillagot talál, az dr. Török Szilveszter professzor úr könyvének részét képezi. Így tudja különválasztani az általunk összeállított anyagoktól. Vis Vitalis sorozat 1
2 Azzá lettél, amit ettél Az egészség megőrzésének lehetőségei a XXI. század embere számára Az vagy, amit eszel. Ne öljetek sem embert, se állatot, sem táplálékot, amelyet a szátokba vesztek. Mert ha élő táplálékot esztek, az élni fog bennetek, de ha megölitek a táplálékotokat, a halott táplálék benneteket is megöl. Az élet csak élettől származik. Minden, ami megöli táplálékotokat, megöli testeteket is. És minden, ami megöli testeteket, megöli lelketeket is. És testetek azzá válik, amit megesztek, ahogy szellemetek is olyan, amilyenek gondolataitok. Ne legyetek olyanok, mint az ostoba paraszt, aki földjén megfőzött, megfagyott és megromlott magokat vetett el. És eljött az ősz, és földjén semmi sem termett. És nagy volt az Ő szűkössége. Legyetek inkább olyanok, mint az a paraszt, aki élő magokat vetett el földjén, és élő gabonát termett a földje, amely százszorosan megfizetett az elvetett magokért. Mert bizony mondom nektek, hogy csak az élet tüze által éljetek, mert aki megöli a táplálékotokat, az megöli testeteket és lelketeket is. (Részlet az Esszénus Evangéliumból, Krisztus tanítása, dr. Székely Edmond fordításában) A pénz mindenek feletti hatalma az emberiség kollektív karmájává vált. Kivetülései, megjelenési formái nap, mint nap fülön csíphetőek. A legnagyobb bűn, amit az ember maga ellen elkövet, a földjeinek, az ivóvizeinek és táplálékainak megmérgezése. Az urbánus életmóddal együtt jár a tömegfogyasztás. Nagy tömegeket lehetetlen ellátni friss, jó minőségű élelmiszerekkel. Az élelmiszergyártás eszközei a hővel való tartósítás, a génmanipulált hozamnövelők, az agresszív tartósítószerek, a sugárkezelések, a mesterséges színezőanyagok és ízfokozók, aromák, állomány- és tömegjavítók. Az eredmény az emberi érzékszervek számára tetszetős élelmiszerkáprázatok. Az élelmiszer jövevényszó a magyar nyelvben, a Lebensmittel szó fordításából keletkezett, ami azt jelenti, hogy élő anyag, magyarul élő(mi)szer lenne a helyes fordítás. Az élelmiszertörvények nem tartalmaznak az élőmiszerekre vonatkozó előírásokat, ugyanis a törvények alapvető kritériuma a stabil, hosszú eltarthatóság. Mint tudjuk, a természetben a legfőbb állandóság a folyamatos változás, az élettevékenység során a szín, a forma, az íz állandó változása. Ezen tulajdonságok legtermészetesebb megnyilvánulása törvényileg tiltva van élelmiszereinkben. Nyugati civilizációk, amelyek előttünk járnak, ma nyílt fórumokon bevallják, hogy a betegségek ellen folytatott harcot elvesztették. A szív- és érrendszeri és a rákos halálozások száma minden mértéket túlhalad. Minden harmadik ember allergiás, új és ismeretlen betegségek keletkeztek, amelyekből az emberek nem képesek kigyógyulni. Egyre gyakrabban hangoztatják, hogy az emberiség ilyen tömeges mértékű betegségei az elfogyasztott táplálékokra vezethetőek vissza. 2 Vis Vitalis sorozat
3 Célunk az egészség megőrzése, vagy annak visszaszerzése Évbilliókkal ezelőtt az élet kialakulásának alapja a természet egyensúlyi állapotának volt köszönhető. Ma a természet egyensúlyának megbomlása okozza az élővilág fokozatos pusztulását, így az emberiség életminőségének folyamatos romlását. Az ember alapvető tulajdonsága, hogy állandóan rágcsálja a tudás almáját, és mindig túl akar tenni a Teremtőn. Amikor felfedezi egy-egy alkotóelem emberi szervezetre gyakorolt hatását, máris kivonja azt, és gyógyszert, táplálék kiegészítőt készít belőle. Nem veszi figyelembe azt a környezetet, azt a hatásmechanizmust, amelyben egy bizonyos anyag komplex módon fejtette ki a hatását. Alapelvünk az, hogy a természet receptúrájához se hozzáadni, se abból elvenni nem szabad! Bármelyik termékünket veszi a kezébe, ez az elv érvényesül. Az általunk felhasznált növények 100%-ban organikus módon termesztettek, szárításuk, és porításuk is emberi hőmérsékleten történik. Nincsenek kivonatolva, és adalékokkal sem dúsítjuk őket. A növények mumifikálódása A mumifikáció azt jelenti, hogy egy élettelen állat, vagy leszakított növény úgy veszti el nedvességtartamát, hogy eközben nem indulnak be azok a kémiai reakciók, amelyek az alkotóelemek lebomlását eredményeznék. Sokan szárítottunk már gyógynövényeket. A növények ilyen módon történő feldolgozása azt eredményezi, hogy a bennük lévő hatóanyagok bioaktív formában megmaradnak, amelyek a szervezetbe kerülve tökéletesen felszívódásra képesek. Ez csak akkor lehetséges, ha a szárítandó növények eredeti geometriai formáját nem sértjük meg. Az élet a baktériumokról szól Dr. Lynn Margulis a szimbiózis elméletének zászlóvivője kifejtette, hogy az élet az egysejtűek megjelenését követően úgy bonyolódott, hogy különféle tulajdonságú élőlények a bonyolultabb feladatok ellátására közösségeket hoztak létre. Ezek az élőközösségek alapfunkciókat látnak el egy bonyolultabb felépítésű, akár az evolúció csúcsán lévő élőlényben. Ők a mi nélkülözhetetlen társbérlőink, melyek legnagyobb számban emésztőrendszerünkben találhatók, össztömegük megközelíti a 4-5 kg-ot. A baktériumok felelősek az immunrendszer hatékonyságáért, Vis Vitalis sorozat 3
4 az érfalak rugalmasságáért, az izom és kötőszöveti reakciók gyorsaságáért. A hímivarsejtek aktivitásáért az a baktérium a felelős, amely ostorként csatlakozik az ondósejthez. A legmegdöbbentőbb példa - Dr. Margulis szerint az, hogy a sejtmagban az RNS DNS szalagok tartópillérei úgyszintén baktériumok. Az orvostudomány fejlődése során feladatának tűzte ki, hogy a szervezetünk számára káros baktériumokat kiirtsa. Ezek a szerek azonban széles spektrumúak, amely azt jelenti, hogy nem tesznek különbséget szervezetünk hasznos társbérlői és idegen helyfoglalói között. Az antibiotikum az élőt érő életellenes hatású anyag mindent kiírt, hasznosat és károsat egyaránt. A kezelés után mód nyílna például arra, hogy az orvos lactobacillus acidophilus bélbaktériumokat, baktériumokat - juttatna vissza a szervezetbe, ami jórészt helyreállítaná a rendet, de a gyakorlatban nem ez történik. A hasznos társbérlők kiirtását követően a bélflórát elborítják különféle sarjadzó gombák (Candida albicans, Candida guilliermondii), amelyek térfoglaló progreszsziót hajtanak végre a szervezetben, ami azt jelenti, hogy spórás szaporodásuk révén szervezetünk minden részébe eljutva ezek a paraziták szinte kiirthatatlanul befészkelik magukat, és súlyos betegségeket idézhetnek elő. Anyagcseréjük folytán folyamatosan mérgezik az amúgy is mérgekkel terhelt szervezetet. Az immunrendszer hatékonysága a bélflóra öntisztító, méregtelenítő tevékenységének hatékonyságán múlik. Ha bélflóránkat megfelelően karbantartjuk, társbérlőinket megbecsüljük, az egyensúly sohasem borulhat fel. Az élőmiszerek legfőbb ismérve, hogy élőflórát tartalmaznak, ennek ellenére manapság még nagyon kevés élőflórás élelmiszerhez juthatunk hozzá a boltokban. Az élőflórás joghurtok, a kaukázusi kefir, a kombucha azon kivételes táplálékaink közé tartoznak, amelyek alkalmasak a szervezet számára szükséges mikroorganizmusok és hasznos élesztőgombák pótlására. Tudomásul kell vennünk, hogy az ember számtalan alacsonyabb szintű élő szervezeteknek ad otthont. Önmagában egy hierarchikus rendszer, amely ugyan önálló indivídium, de egyedül védtelen. Megfoszthatjuk magunkat hűséges segítő szinergistáinktól, de akkor nagyon magányosak leszünk, olyannyira, hogy hamarosan elpusztulunk. Fogyasszunk élőflórás élelmiszereket! Azzá lettél, amit ettél: ISMERD FEL! Az emberiségre általánosan elmondható, hogy fáradt, meggyötört, beteg és embertelen életet él. Az ember, mint természeti lény kiszakította magát ősi, megszokott környeze- 4 Vis Vitalis sorozat
5 téből. A Földanyával évezredek óta fennálló természetes, harmonikus kapcsolata megszűnt. Talán évtizedek is eltelnek anélkül, hogy talpa a szűz földdel érintkezne, vagy saját kezéből friss forrásvizet inna. A legnagyobb bűne az emberiségnek, amelyet maga ellen elkövet, hogy megmérgezi ételét, italát és környezetét. Önmaga is részévé vált az elszennyezett világnak. Azzá lettél, amit ettél FOGADD EL! Éldd meg, hogy az elfogyasztott tápos, génmanipulált, vegyszerkezelt élelmiszerek következtében Te is tápos, génmanipulált, vegyszerekkel mérgezett lettél! Azzá lettél, amit ettél VÁLTOZTASS! Az első lépcső, hogy szabadulj meg a testedben felhalmozódott mérgektől. A második lépcső, hogy vállalj felelőséget minden falat ételért, minden korty italért, amit a szádba veszel. Ha módod van rá, termessz zöldséget csírákat, vonulj ki a városközpontból, térj vissza a természetes környezetbe. Szabadidődben ne otthon ülj, inkább mozogj, sportolj. * A kombuchagomba eredete A kombuchagomba-tea italról az első feljegyzések Kínából, időszámítás előtt 221- ből ismeretesek, ahol Mennyei teaként, sőt Az örök élet itala -ként említik. A kombucha elnevezés egyes utalások szerint a Japánban ismert kombu tengeri alga és a tea kínai cha elnevezéséből származtatható. Latin elnevezése alapján a kombuchagombának semmi köze a gombákhoz, ez egy meduzamycéta, vagyis egy hasznos, háziasított medúza. Mások szerint viszont egy zuzmó és moszatféleség keveréke. A botanikusok kiderítették, hogy a kombuchagomba emberi közreműködés nélkül is jól megél, például Ázsia szubtropikus, tropikus vidékein a rizsföldek öntözésére-víztelenítésére szolgáló vizesárokban, de jól érzi magát északabbra is, ahol a tűlevelűek kéregrepedéseiből kicsurgó nedvekkel táplálkozik. A Távol-Keleten, Keleten (Korea, Japán, Kína, India, Oroszország) évszázadok óta széles körben elterjedt házi szert japángomba, mandzsuriai gomba, oroszgomba, volgai medúza, teagomba néven említik. Az ízére utalva pedig kínai gomba, japángomba, teabor, teasör, volgai gomba, életpezsgő stb. elnevezéseket használják. Vis Vitalis sorozat 5
6 A kombuchagomba összetétele A kombuchagomba sokféle mikroszervezet, az élő szervezet számára hasznos mikroflóra; baktériumok; élesztők szimbiózisát jelenti. Dr. Galza H. mikrobiológus szerint a kombuchagomba legfontosabb baktériumai: az Acetobacter aceti, a Bacterium xylinum, az Acetobacter pasterianum és a Gluconobacter oxydans, az élesztők közül a Schizosaccharomyces pombe, a Saccharomycades ludvigii, a Pichia fermentans, különféle micodermák és torulafélék. A háziasított medúza nyálkás, gumiszerű tömegét az Acetobacter xylinum kultúra képezi, a Gluconobacter oxydans gluconsavat állít elő, az élesztők a cukorból alkoholt termelnek, az alkoholos erjedés terméke a széndioxid (vizes oldatban szénsav), végül az Acetobacterek az alkoholt ecetsavvá alakítják, de az édeskéssavanykás, kellemesen szénsavas teában ezen kívül más metabolikus termékek is jelen vannak: tejsav, glükuronsav, almasav, borkősav, maleinsav, citromsav, oxálsav, C, BB1, B 2, B 3, B 6, B 12 és más a B-vitamin komplexhez tartozó termék, különböző aminosavak és enzimek. A teában marad az eredeti feketetea alkaloidja a thein. A tealé optimális ph-értéke 3,0. A teában lévő tejsav a belek ph-értékének egyik fontos szabályozója. Mint ismeretes a tejsav két izomereje közül az L(+) tejsav az izomszövetben található, sói a lactátok, melyek szerves kötésben biztosítják az élettanilag fontos ásványi anyagok felszívódását és beépülését a szervezet élettani folyamataiba. A kombuchateában lévő glükuronsav a máj fő méregtelenítője, amely a májban is keletkezik. A szervezetben a hidroxil csoportokat tartalmazó mérgező hatású vegyületeket glükuronsav-glykoziddá alakítva hatástalanítja. Ha a méreganyagok hozzákapcsolódnak a glükuronsavhoz, akkor már nem kerülnek vissza a szervezetbe, hanem kiválasztódnak a vizelettel és a verejtékkel. A megfelelő menynyiségű glükuronsavat termelő egészséges máj is kritikus állapotba kerül, ha a környezetből nagyobb mennyiségű mérget (dohányzás, alkohol, kábítószerek, gyógyszerek, sőt antibiotikumok) kap feldolgozásra. A máj méregtelenítő munkáját jelenlegi életvitelünk mellett támogatni kell, ebben pedig kulcsszerepet játszik a glükuronsav, melynek pótlása elengedhetetlen. A kombuchateában lévő glükuronsav és származékaik mennyisége meghaladja a 25 mg-ot literenként. Ez az ismert legmagasabb érték a természetes élelmiszerek között, ezért kitűnő méregtelenítő ez a teaital. 6 Vis Vitalis sorozat
7 A kombuchatea természetes energiaital az adenozin-trifoszfát (ATP) tartalma miatt. Az izmokban található ATP három molekula foszforsavat tartalmazó adenin-nukleotid. Az ATP biológiai szempontból nagy jelentőségű; kimutatták baktériumokban, gombákban, rovarokban, gerincesekben. Az ATP-molekulában a foszfátkötéseknek energiagyűjtő és átalakító szerepük van; a szénhidrátok és a lipidek (olajok, zsírok) biológiai lebontásakor felszabaduló energiát tartalmazzák és továbbítják (különböző szintézisek, izommunka, stb.). Igen fontos szerepe van az ATP-nek a zsírsav oxidációkban, a fehérjeszintézisekben, a cukor- és tartalékszénhidrátok képződésében, az idegingerületek vezetésében, az ionok és más anyagok sejthártyákon át történő transzportjában. Gyógyszerként is alkalmazzák, értágító hatása is jelentős. Az erjedt gombaitalban található hyaluronsav az izületek kenőanyagként ismert, de az immunválaszok szabályozásában is szerepet játszik. A vízoldható B-vitaminok egymást támogató u.n. szinergista hatással rendelkeznek, ezért hatásosabb, ha az egész B-komplexet együtt adják. A felesleget a szervezet kiüríti, ezért a B-vitaminokat naponta pótolni kell. A BB1-vitamin többek között javítja a szellemi tevékenységet, fenntartja az idegrendszer, az izmok és a szív normális működését. A BB2 a bőr, a köröm és a haj vitaminja, de javítja a látást, mérsékli a szem kifáradását. Hiánya a máj, az ajak, a bőr károsodását váltja ki. A BB6 óvja az idegrendszert, elősegíti az öregedést késleltető nukleinsavak szintézisét, mérsékli a szájszárazságot és a vizeletürítési problémákat, csökkenti az éjszakai izomgörcsöket, a kézzsibbadást és a végtagok ideggyulladását. Természetes vízhajtóként működik. A BB12, azaz a vörös vitamin, elősegíti a vörös vértestek képződését és regenerálódását, és így megelőzi a vérszegénységet. Fokozza a gyermekek növekedését és étvágyát, növeli a szervezet energiáját, mérsékli az ingerlékenységet, javítja a koncentráló-, emlékező- és egyensúlyozó képességet. A BB13 oldja a szorongásos, feszült állapotokat, enyhíti a pszichovegetatív kimerültséget, gátolja a koncentráló- és emlékezőképesség csökkenését. A BB15-vitamin az E-vitaminhoz hasonló antioxidáns hatású. Meghosszabbítja a sejtek élettartamát. Közömbösíti a szeszesital utáni vágyakozást. Csökkenti a vér koleszterinszintjét. Enyhíti az anginás és asztmás tüneteket, védi a májat a zsugorodás ellen, megakadályozza a gyógyszerfüggőség kialakulását, fokozza az immunválaszokat, véd a levegőszennyeződés ellen. A B-vitamin komplex családtagja a H-vitamin, amely akadályozza az őszülést, csökkenti a hajhullást. Enyhíti az izomfájdalmakat, csökkenti a kiütéses bőrbetegségeket (dermatitiszek) és az ekcémát. Vis Vitalis sorozat 7
8 A kolin is a B-komplex tagja, segíti a koleszterinszintézis szabályozását. Megkönnyíti az idegimpulzusok haladását, amelyeket az agy az emlékezés folyamatában felhasznál. Segít leküzdeni az időskori emlékezetvesztést. A májban segít a toxikus anyagok és a gyógyszerek méregtelenítésében. Nyugtat. Támogatja az Alzheimer-kór (agylágyulás) kezelését. A C-vitamin gyógyítja a sebeket, égési sérüléseket, a vérző fogínyt. Meggyorsítja a műtét utáni sebgyógyulást, hegképződést. Csökkenti a vér koleszterinszintjét. Segít megelőzni a különböző típusú vírusos és baktériumos fertőzéseket, általában fokozza az immunrendszer működését. Védelmet nyújt a rákkeltő anyagok hatása ellen. Megakadályozza a rákkeltő nitrozaminok képződését. Természetes hashajtó. Mérsékli sok allergiát előidéző anyag hatását. Tiszteld meg tested méltó táplálékkal, mert az a Te otthonod. Megtisztult testben szépül a lélek. Kombucha, az élő stílus A kombuchát felépítő mikroorganizmusok, élesztőgombák, tejsavbaktériumok, vitaminok és más bioaktív anyagok tökéletes szimbiózisban élnek szervezetünkkel, mely azonnal felismeri, és befogadja mindezeket. Mi történik, amikor fogyasztjuk? A kombucha az érlelési folyamatok révén enyhén szénsavas, savanykás, pezsgőre emlékeztető alkoholmentes ital, ami attól savanyú, hogy a benne lévő élő szervezetek nagyon nagy számban fordulnak elő, viszont a tápanyagukként szolgáló cukorból minimális áll már rendelkezésükre. Több millió éhes kis lény kerül emésztőrendszerünkbe, és mohón felfal minden, a számára ehető, az emésztőrendszerben megtalálható tápanyagot. Letisztítják a bélbolyhokról az odatapadt, emészthetetlen nyálkás anyagokat, ennek következtében emésztőrendszerünk fellélegzik, beindul az öntisztító, méregtelenítő folyamat. A kombucha által kiváltott metabolizmus a szervezetben rengeteg mérget, és pangó anyagot szabadít fel. Ha ez újból felszívódik a vérben, átmenetileg előfordulhat szédülés, fejfájás, kiütések, ezért a KOMBUCHA FOGYASZTÁSA MEL- LETT NAPI 2-2,5 LITER TEÁT, TISZTA VIZET, FOLYADÉKOT IGYUNK. Mit érzünk a kombucha fogyasztását követően? Az első, amit a fogyasztók meg 8 Vis Vitalis sorozat
9 szoktak jegyezni, hogy feldúsul a székletük, és úgy érzik, mintha emésztőrendszerük egy óriási nagy tehertől szabadult volna meg. Ennek oka, hogy a kombucha éhes élő mikroorganizmusai felfalnak minden olyan számukra emészthető - anyagot (ezek az anyagok számunkra sokszor emészthetetlenek), amelyet a tápcsatornában megtalálnak, miközben súlyuk akár ötvenszeresére is megnőhet. Feldúsult székletünkben nagy mennyiségben megtalálhatók a szervezetből kiürített méreganyagok és az elpusztult kombucha telepek, mivel az emésztőrendszerben uralkodó o C-os hőmérséklet a kombucha élettevékenységét erősen gátolja. A kombucha szervezetünkbe jutva maximum 6-8 óráig képes élettevékenységét fenntartani, ezért fontos a kombucha teát nap, mint nap rendszeresen fogyasztani. Itt szeretnénk azt is megjegyezni, hogy a kombucha osztódással, és nem spórákkal szaporodik, mint a lassan már népbetegséget okozó candida gomba. A kombucha nem képes kiirtani a Candida albicanst, viszont aktívabb élettevékenysége révén képes a Candida albicans elől a tápanyagokat, legfőképp a cukrot (szénhidrátot) felfalni, s ezzel csökkenteni annak életterét, szaporodási lehetőségét. * A kombuchagomba-tea hatása A teaital természetes, testazonos anyagokat tartalmaz, melyek közvetlenül bekapcsolódnak, beépülnek az élő szervezet biológiai folyamataiba. Jelenleg a lakosság táplálkozásában zömmel a főtt, sült, grillezett ételek szerepelnek, de rengeteg tartósított terméket fogyasztunk (pasztőrözött, sterilizált, szárított, konzerválószerekkel kezelt élelmiszerek) és így elpusztul a táplálékainkban lévő élet, azaz a biológiailag aktív élő szervezetek, anyagok, információk és energiák. A természetgyógyászati dietetika (táplálkozástan) előírásai szerint a napi táplálékoknak legalább 50%-a nyers és friss, azaz élő táplálék legyen, hogy az élet-, az élő szervezet számára legfontosabb biológiai faktorok (hasznos baktériumok, hasznos gombafélék, enzimek, hőérzékeny vitaminok és más bioaktív anyagok) kellő mennyiségben állandóan rendelkezésre álljanak. Utóbbiak nélkül sem mi, sem a növények nem maradhatnának életben. * Gyógyítanak-e a gyógyszerek? Gondoljanak arra, hogy 1 g termőtalajban 250 millió mikroorganizmus él és fejti ki hasznos tevékenységét. Gondolnak-e arra, hogy pl. amikor antibiotikumokat fogyasztunk, akkor nyersfordításban életelleni anyagokat viszünk a szervezetünkbe? Az antibiotikumok segítségével az orvostudomány megfékezte a járványo- Vis Vitalis sorozat 9
10 kat, de a káros (patogén) baktériumok mellett a szervezetbarát, emésztésünket, immunrendszerünket segítő mikroorganizmusok milliárdjai is áldozatul estek. Sohasem volt olyan mértékű a gyógyszerfogyasztás, mint ma, és ennek ellenére sohasem volt annyi beteg ember, mint korunkban. Már a 70-es években híres tudósok állították, hogy az emberiség mintegy egyharmada beteg a gyógyszer mellékhatások, mérgezések miatt, és azt is kijelentették, hogy a század végére az emberiség kétharmadát fenyegeti ez a veszély. A gyógyszerkészítmények gyógyító hatásuk mellett egyre fenyegetőbb káros mellékhatásokat okoznak, melyekre újabb gyógyszereket kell szednünk. * Hogyan segít ebben a helyzetben a kombuchatea? Jelenlegi táplálkozási szokásaink következtében életenergiánk nagyon jelentős része az emésztésre fordítódik. Minden elfogyasztott táplálék magában hordozza annak a növénynek, vagy állatnak a rezgéseit (energoinformatikáját), amelyet az élete (és leölése, learatása) során összegyűjtött, és amelyek emésztőrendszerünkben, idegrendszerünkben feszültségeket, görcsöket stb. okoznak. Ezeket mi már úgy éljük meg, mint negatív érzések, gondolatok, ingerültség, stressz, fájdalmak, puffadások stb. özönét. A gombatea segít nekünk a legtöbbet, mint egy abszolút természetes, friss, élő, fejlődő, pozitív energiákat és információkat hordozó bioaktív, szervezetbarát, biomassza-táplálék. Szervezetünk homeosztázisa a gombatea fogyasztása révén aktívabbá válik, felgyorsul. Ennek hatása szervezetünk azon pontján jelentkezik, ahol a legjobban legyengültünk, ahol leginkább felhalmozódtak a salakanyagok, méreganyagok (gyomor, belek, izületek, ínhüvely stb.). Ha az izületekben feldúsultak a húgysavkristályok, és ezeket a kombuchatea segítségével elkezdjük onnan kioldani, kezdetben erős izületi fájdalmak jelentkezhetnek. Az ital folyamatos fogyasztásának hatására hamarosan túljutunk a szervezet válaszreakcióin, az izületi lerakódások fokozatosan kiürülnek, az öngyógyító mechanizmus beindul. * Mit tapasztalhatunk a kombuchatea fogyasztását követően? A tea rendszeres fogyasztása révén ismét kialakul a normális bélflóra, az emésztőrendszer működése regenerálódik. Ezáltal beindul az egész szervezet öntisztító mechanizmusa, megújulási öngyógyító folyamata. Az emésztési panaszok a legtöbb esetben a tea fogyasztásának megkezdése után 2-3 héten belül megszűnnek. A betegek arról számolnak be, hogy rendszeresen van székletük. Az aranyeres panaszok jelentősen enyhülnek, és hosszabb távon meggyógyulnak. A teafogyasztók zöme arról számolt be, hogy bőrük feszesebbé vált és kisimult. 10 Vis Vitalis sorozat
11 A kombuchatea méregtelenít, a poly B-vitamincsoport természetes forrása, így idegrendszert, immunrendszert erősítő, bélflórát regeneráló hatása van. A kedvező tápanyag- felszívódás tisztítja, aktiválja és erősíti a vért, javítja a vérkeringést. A jó vérkeringés rugalmassá teszi a kötőszöveteket. A szervezetbe kerülő aktív, hasznos 10 és 10 millió mikroorganizmus (2x10 7 élősejt/dl) a vérben lévő cukorszintet is kedvezően befolyásolja. Dr. Glothe H. szerint a kombuchagomba életműködéséhez purinra és cukorra van szükség (a gomba tápoldata ezért a feketetea, mely purinvázas alkaloidákat tartalmaz, és cukor). Az erjedési folyamat végén a teaitalban a purinszint és a cukor mennyisége minimálisra csökken, viszont a mikroorganizmusok szimbiózisának a száma maximális értékűvé válik. Az emberi szervezetbe kerülve ezek a mikroszervezetek tápanyaghoz szeretnének jutni, a cukrot az emésztés folyamán a vérből, a purint pedig a máj által kiválasztott húgysavakból vonják magukhoz. Ennek eredményeként csökken a vércukorszint, a húgysav vízoldhatóvá alakul, mely így könnyen kiürül a szervezetből. Arról is vannak adatok, hogy a teaivók vizelete az első napokban sűrű és kellemetlenül szagos lesz, később kitisztul, világosabbá és szagtalanabbá válik. A fogyasztók felénél vizeletszaporulat jött létre. Idősebbeknél a vizelés könnyebbé vált, megszűntek a csípős érzések és férfiaknál a prosztata panaszok is csökkentek. A felmérésben résztvevők több mint egyharmada testszaga kedvezőbb változását észlelte. Valamennyi teaivónak javult a fizikai és szellemi aktivitása, teljesítőképessége és kitartása (ez pedig az életminőség alapmutatója). A többség az étvágya kedvezőbb változásáról, az alvászavarok jelentős javulásáról számolt be. A résztvevők 70%-a a környezeti ingerhatásokkal szemben ellenállóbbá, optimistábbá vált. Idős, beteg emberek beszámolóiból egyértelműen megállapítható, hogy állandó felfúvódásuk, székrekedési gondjaik, ödémáik csökkentek vagy megszűntek, erőnlétük, közérzetük pedig javult. * Mi mindenre jó a kombucha? Röviden összefoglalva általánosan javítja az étvágyat, stabilizálja és aktiválja az emésztőrendszert, normalizálja a vérkeringést, a vérnyomást és a vér koleszterinszintjét, elmulasztja a fejfájásokat stb. Helyreállítja a bélflórát, ezáltal tökéletesedik a szervezet öntisztító mechanizmusa, aminek következménye, hogy erősíti az immunrendszert, tisztítja a vért, segít a stressz-oldásban, fizikai teljesítményt fokozó, harmonikus életműködést elősegítő ital. Több ezer éves tapasztalatok összegezése alapján a teaital folyamatos fogyasz- Vis Vitalis sorozat 11
12 tása karbantartja az egészséget, jó közérzetet, nagyobb fizikai és szellemi teljesítményt biztosít, meghosszabbítja az életkort. Csökkenti a szervezet kiszáradását, a ráncképződést; puhítja, rugalmassá és selymessé teszi a bőrt; halványítja, megszűnteti a bőrön lévő pigment foltokat (májfoltok); jól kezeli az ekcémát, a pikkelysömört. A bőrön lévő elváltozások esetében a tea külsőleges használatát is javasoljuk. Normalizálja és stabilizálja a vérnyomást; oldja az idegrendszeri terheléseket; jó közérzetet és nyugodt alvást biztosít. Puhítja a megkeményedett, elmeszesedett vénákat és artériákat; gyógyítja az érszűkületeket és a visszértágulatokat. Az említett esetekben a tea külsőleges használatát is javasoljuk. Enyhíti az izomfájdalmakat; oldja az izületekben lerakódott húgysavakat, segít a köszvényen. Erősíti az immunrendszert és így az allergiák elleni védekezésben is jó hatású szer. Az emésztőrendszer aktiválása révén rendezi a székrekedést. Segít a lerakódott váladékok feloldásában, enyhíti az asztmás rohamokat. Előmozdítja a zsírszövetek lebontását, így súlycsökkenés érhető el. Mindenki számára fontos azonban a rendszeres napi testmozgás is. Sportolók esetében a gombatea rendszeres fogyasztása kifejezetten ajánlott. Tisztítja a vért, és erősíti a vesék tevékenységét. Méregtelenít; oldja és megköti a májból felszabaduló méreganyagokat, segíti a máj és az epehólyag hatékonyabb működését, oldja az epe- és veseköveket. Erősen csökkenti a vegyi anyagokkal szembeni érzékenységet a méregtelenítés miatt. Leapasztja, csökkenti az ödémákat. Elősegíti a csontszövetek képződését; enyhíti a zúzódásos, töréses fájdalmakat; erősíti a körömlemezt, és gyorsítja a körmök növekedését; erősítő hatása van a hajhagymák működésére is. Természetes antibiotikus hatása jól érvényesül gyulladásoknál (szájüreg, fogíny, fertőző hasmenés, vékony- és vastagbél, erek, petefészek, prosztata, hasnyálmirigy); megelőzi, illetve kezeli a Candiázist, kiírtja a szervezetből az élősködőket. A kombuchának lúgosító hatása van, ezért fékezik a Candida szervezeten belüli szaporodását egyrészt azáltal, hogy aktívabb anyagcseréjük révén csökkentik a Candiázis életterét, másrészt a vér phértékének lúgos irányba történő eltolása gátolja a Candiázis szaporodását, és életben maradását. 12 Vis Vitalis sorozat
13 Gyógyítja a keléseket és hólyagos fertőzéseket. Gyógyítja a szürke hályogot és a szemlencsén lévő egyéb képződményeket. Enyhíti a klimaxos tüneteket. Vannak irodalmi utalások azzal kapcsolatosan is, hogy a kombuchatea megelőzi a rák kialakulását, meghosszabbítja az AIDS-betegek életét, stb. FONTOS FIGYELMEZTETÉS! A kombuchatea ellenjavallt gyomorsavtúltengés esetén. Ebben az esetben a kombucha kapszulák fogyasztása javasolt. Hasznos a gyakorlatilag egészséges emésztőrendszerrel rendelkezőknek, gyomorsavhiány esetén pedig nélkülözhetetlenül fontos. A kombuchatea házi készítése, a tartós érlelő edény előnyei A kombucha-mozgalom elindításával elsődleges célunk az volt, hogy minél több ember élvezhesse a kombucha egészségvédő hatását. Rendszeresen ellenőrzött, garantált minőségű, az Egyesült Államokból származó törzstenyészetünkből már több ezret adtunk azoknak, akik vállalták a kombucha tea otthoni készítését. A tartós érlelő edény elterjedése ennek ellenére még nem számottevő háztartás már rendelkezik a tenyésztéshez használt legkorszerűbb, valójában már több ezer éve alkalmazott kerámiaedénnyel. A folyamatos érlelési módszer előnye, hogy állandóan rendelkezésünkre áll a kész tea, nincs szükség hűtésre, szűrésre, rendszeres edény mosásra, az edényben az állandó optimális hőmérséklet biztosítható. A gomba 2-4 cm vastagságot elérve felveszi az edény alakját, s a belső kialakítás miatt fennakad az edény kúpos részén elválasztva egymástól az újonnan feltöltött friss teát a már érett, iható kombucha italtól. Utántöltéskor az edény alján lerakódott seprő nem keveredik fel, állandóan tiszta gombatea csapolható belőle. Aki befőttes üvegben neveli a gombáját, ne feledje el betartani legfontosabb instrukcióinkat: - várjuk meg, míg a tea kellő mértékben megerjed, mivel a cukros, édes teák többet ártanak, mint használnak, - a fermentációs idő 6-7 nap, átlagosan 26 o C-os hőmérséklet szükséges, - hagyjunk az edényben legalább 5-8 cm-es légteret, - sűrű szövésű természetes anyaggal fedjük be az üveget, hogy ne kerülhessen bele muslica, annak petéje vagy olyan szennyező anyag, amely a gomba pusztulását okozhatja, Vis Vitalis sorozat 13
14 - az érett teát lehetőség szerint tiszta gumicsővel szívjuk le, hogy ne keveredjen fel a seprő. Hosszú távon a könnyebb kezelhetőség és számos egyéb előnye miatt a tartós érlelő edény mindenképpen kifizetődőbb! Az otthon készített kombuchatea receptje Első lépésként felforraljuk a szükséges vízmennyiséget, hozzáadunk literenként 80 g (kb. 4 evőkanálnyi) kristálycukrot, majd jól elkeverjük, hogy a cukor teljesen feloldódjon. Ezzel leforrázunk literenként 2 teáskanálnyi fekete vagy zöld teát, és ezt 5 percig állni hagyjuk. (Javasoljuk az általunk összeállított teakeverék használatát.) Ezután a kész teát leszűrjük (papír, vagy arany filterrel, uszadék, lepedék véletlenül se maradjon a teában), kézmelegre hűtjük, üveg-, agyag- vagy porcelánedénybe töltjük. Körülbelül 10%-nyi érett kombucha teát öntünk hozzá és belehelyezzük a gombát. Amennyiben kifejlett, 1-2 cm vastag gombánk van, úgy 6-8 nap elteltével tiszta kézzel kiemeljük a gombát, leszűrjük az italt és üvegekbe töltjük, ezután hűtőszekrényben tároljuk. Hűtés nélkül túl gyorsan megecetesedik. Lehetőség szerint a kész tea fejtésénél ne rázzuk fel az üveget. Az üveg alján keletkező üledéket 4-5 hetenként távolítsuk el. Soha ne zárjuk le légmentesen (pl.: műanyag fóliával) üvegünket vagy tartós erjesztésű edényünket! A hőmérséklet ne emelkedjen o C fölé! Amennyiben Ön egyéb gyógynövényeket is a teához kíván keverni, úgy feltétlenül vásárolja meg A kombucha a csodálatos gomba c. könyvet, ahol a Teatan c. fejezet ezzel a témával foglalkozik. * A kombuchatea kúra A napi adagokat fokozatosan kell emelni. Az első napokban 6 evőkanálnyi teával kezdjük, azt is három részre osztva. A rendszeres, mindennapos fogyasztás 2-3 dl. Reggeli előtt 1 dl az emésztőrendszer tisztítására, regenerálására, 0,5-1 dl ebéd után és ugyanannyi vacsora után az emésztés elősegítésére. Akik emésztésük regenerálását, szervezetük méregtelenítését, a betegségek megelőzését kívánják elérni, azoknak naponta 2-3 dl tea fogyasztását ajánljuk, háromhetes kúra során. 1-2 hetes szünet után a kúrát újra lehet kezdeni. Betegség esetén napi háromszor 1 dl-t ajánlunk, 3-6 hónapos kúra során. Súlyosabb betegek túl sok tea fogyasztásánál gyógyulási krízis -t tapasztalhatnak. 14 Vis Vitalis sorozat
15 Kezdjék tehát nagyon kis adagokkal a kúrát, 1-2 teáskanálnyival az első napokban és fokozatosan növeljék az adagot. A kúrák időtartama alatt célszerű növelni a napi folyadékbevitelt (frissen préselt zöltség- és gyümölcslevek, természetes ásványvíz). Tapasztalatok szerint csupán a kúra első napjaiban kell óvatosnak lenni. Amint a szervezet megszokja a teaitalt, akkor már akár 1 liternyit is megihatnak naponta. Nyári időszakban, vagy nagyobb fizikai terhelés esetén nagyobb a folyadékveszteség. Ilyenkor ásványvízzel fele-fele arányban hígítva akár nagyobb mennyiség is fogyasztható. Gyógyszerfogyasztók figyelmébe ajánljuk, hogy a kombuchatea segíti a gyógyszerhatóanyagok felszívódását. Így a gyógyszerbevitelt akár csökkenteni is lehet, de ezt a kezelőorvossal meg kell beszélni. * Kombuchatea gyermekeknek és kismamáknak Gyermekeknek 2,5-3 éves kortól javasoljuk a tea fogyasztását, gyári készítmények közül a jódos koncentrátumot; 1 dl-t ásványvízbe vagy gyümölcslébe keverve naponta. A tea hatására nő a gyermekek fizikai, szellemi aktivitása, ellenállóképességük is fokozódik és betegségeik lefolyási ideje csökken. Kismamáknak a gyári készítésű (Kombucha Hungary) normál teaitalt javasoljuk, naponta legfeljebb 1-2 dl mennyiségben. A papayás kombucha készítményeket a terhes nők és a szoptatós kismamák ne fogyasszák, nekik is a jódos koncentrátumot javasoljuk! Kombuchatea cukorbetegeknek Az elmúlt öt év tapasztalata alapján kijelenthetem, hogy a kombucha jótékony hatással van a cukorbetegségben szenvedőkre. Ez annak is köszönhető, hogy a kombucha a szervezetbe kerülve előszeretettel fogyasztja a szervezetben lévő cukorszármazékokat, lúgosító hatása révén támogatja a hasnyálmirigy működését. A legkiemelkedőbb eredménye a cukorbetegség következtében fellépő impotenciára és érrendszeri megbetegedésekre gyakorolt pozitív hatása. CUKORBETEGEKNEK NEM JAVASOLJUK A HÁZI KÉSZÍTÉSŰ KOMBUCHATEA FOGYASZTÁSÁT, mivel otthoni körülmények között ellenőrizhetetlen a tea cukortartalma, ph-ja és a hatóanyagok összetétele. Ezért a cukor- Vis Vitalis sorozat 15
16 betegségben szenvedőknek azt ajánljuk, hogy vásárolják a normál, palackozott kombucha gombateát, melyet otthon, a kupakot levéve még néhány napig (2-5 nap) érleljenek, és csak ezután kezdjék fogyasztani. Candida a XXI. század népbetegsége A Candida albicans tulajdonképpen egy ártalmatlan élesztőgomba, amely a legtöbb ember bélflórájában megtalálható anélkül, hogy panaszokat, vagy betegséget okozna. A Candida albicans elterjedésének kiváltó oka a széles spektrumú antibiotikumok alkalmazása, amelyek károsítják a normális baktériumflórát, és így támogatják a Candida-gomba túlszaporodását. A Candida kezelés egyik legfontosabb alapja, hogy étkezésünkből kizárjuk a könnyen oldódó szénhidrátot (cukor, fehér liszt) tartalmazó élelmiszereket. Kerüljük az étkezési gombákat, fűszereket, ételecetet, a legtöbb sajtfélét és az alkoholtartalmú italokat is. A Candida a szervezetben úgynevezett gombafonalakkal szaporodik (hifa), és a véráramon keresztül behatol bármelyik szövetbe, a legkülönbözőbb szervekbe, és így tetszőleges helyen szaporodhatnak tovább. A legnagyobb veszélyt azonban a Candida gombák természetes, rendszeres elpusztulása jelenti, mivel ezek szétesésekor olyan toxikus anyagok szabadulnak fel, amelyek rendkívüli módon megterhelik az immunrendszert, és a fokozott hisztamin kiválasztása révén különböző allergiákat idéznek elő. Az antibiotikum nemcsak gyógyszerek formájában, hanem az ilyen jellegű gyógyszerekkel kezelt állatok húsa, tejtermékek és tojás útján is bejuthat szervezetünkbe. Az antibiotikumok hatására a szervezetben erőteljesen pusztulnak a mikroorganizmusok, ennek következtében mindenütt elhalt szövetek képződnek. A folyamathoz még nagyban hozzájárulnak azok a pangó, emészthetetlen anyagok, amelyek többek között a különféle vegyszerekből, élelmiszeradalékokból raktározódnak el a szervezetben. A Candida nagyon jól szaporodik elhalt szövetek és bomlástermékek környezetében. A Candida igen jól rejtőzködik a szervezetben, így az orvosok gyakran csak nagyon későn ismerik fel. Ez idő alatt azonban a különféle felállított diagnózisok alapján már számos gyógyszeres kezelést kap a beteg, melynek hatására olyan Candida-mutációk jönnek létre, amelyek ezt az ártalmatlannak tűnő spórás élesztőgombát egy veszélyes kórokozóvá változtatják. 16 Vis Vitalis sorozat
17 Manapság már olyan betegségeket is Candida eredetűnek tulajdonítanak (Dr. Mandel), mint például a fülzúgás, kettős-látás, nyaki panaszok, sclerozis multiplex, vastagbéldaganatok, a vékonybél-, húgycső-, petevezeték-, petefészek-, krónikus torok-, homlok- és arcüreggyulladások. A Candidiasis meglepő módon - csecsemőknél, kisgyermekeknél is rendkívül gyakori. A tehéntejből készült tápszerekben lévő antibiotikumok meggátolják a csecsemő normális bélflórájának kialakulását. Hogyan segíthetünk a Candidiasis kezelésében? A kombuchában lévő Schizosaccharomyces a Candidával ellentétben hasadó gomba, ami nem tartalmaz spórákat, így a szervezetben nem képes elterjedni (ez az oka annak, hogy a kombuchát nap mint nap újra kell pótolni a szervezetben, mivel az dolga végeztével 6-8 órán belül kiürül). A kombucha támogatja a szervezetbarát bélbaktériumok élettevékenységét. Ezek megfelelő számú jelenléte önmagában meggátolja a Candida továbbterjedését. A kombucha lúgosító hatása fékezi a Candida szaporodását, és aktívabb anyagcseréje révén csökkenti a Candida életterét. A papaya készítményeinkben lévő papain enzim alkalmas a szervezetben felhalmozódott, pangó fehérjék, nyákosító anyagok lebontására, ezáltal csökkenti a Candida életterét. A harmadik, és talán a legfontosabb tényező a teafaolaj belsőleges használata lenne, ugyanis természetes baktériumölő hatása miatt halálos ellensége a Candidának, ezzel szemben képes a szervezetbarát baktériumokkal támogató, együttműködő kapcsolatot kialakítani. Kiirthatatlannak tűnő körömgombák teafaolaj hatására egy-két hét alatt múltak el úgy, hogy eközben nem sérültek a környező sejtek, szövetek. A teafaolaj belsőleges használatát hosszú ideig tiltották, azonban Ausztráliában és Nyugat-Európa egyes országaiban megfelelő dózis alkalmazásával ma már engedélyezik. Magyarországon sajnos nem követi ilyen gyorsan ezt a tendenciát. A teafa szárított levelében ugyan minimális mértékben, de megtalálható a teafaolaj. Terveink között szerepel egy kombuchával, papayával és teafa levéllel készült termék piacra hozatala. A Candidás betegeknek a Kombucha kapszulát papayával, zöldpapaya savanyúságot, Papaya & Green filteres teát és a Papaya tablettát javasoljuk fogyasztásra. Vis Vitalis sorozat 17
18 * Kombuchatea szellemi foglalkozásúaknak A B-vitaminokat szellemi vitaminnak, meg energiavitaminnak is szokás nevezni. Mivel a gomba-tea teljes értékű B- vitaminforrás, ezért a stresszes körülmények között élőknek és szellemi munkát végzőknek (vállalkozók, managerek, politikusok, sportolók, művészek stb.) különösen hasznos a rendszeres fogyasztása. Házi- és szakorvosok a fentiek miatt ma már gyakran ajánlják a kombucha készítményeket pacienseiknek. * Kombuchatea ülő foglalkozásúaknak A tea azon kívül, hogy az intenzívebbé váló anyagcsere miatt bontja a zsírszöveteket, a belek mozgását is felgyorsítja és így az anyagcsere termékek sem maradnak tovább a belekben, hanem kiürülnek. A tea rendszeres fogyasztásakor gyakoribb a széklet. Ha a kombuchateával fogyókúráznak, akkor jórészt megmaradhat az evés öröme, nem fontos állandóan a kalóriák számolgatásával bíbelődni. Mindehhez hozzátesszük, hogy a tea fogyasztása mellett mindenkinek rendszeres napi mozgásra, fizikai terhelésre van szüksége, mivel a mozgás az élet. Kombucha és az alkohol Ha az italozáskor az utolsó pohár kombucha, akkor mentesülünk a másnaposság kellemetlen érzésétől. Amerikában végeztek egy kísérletet, amikor is alkoholfogyasztás közben folyamatosan itattak kombuchát a megfigyelt személyekkel. Az eredmény megdöbbentő volt. A kísérletben résztvevő személyeken nem volt tapasztalható az illumináltság tünete, és a véralkohol szintjük alacsony értéken maradt. A kombuchában lévő falánk mikroorganizmusok az alkoholt cukorrá bontják, és elfogyasztják. Elvonókúrák terápiás italaként is sikeresen alkalmazták. * Léböjt-kúra kombuchateával Ezeknél a kúráknál, amelyeket célszerű a hold-hónap II. és IV. fázisaiban végezni (ezek a fázisok a tisztítás, a méregtelenítés, a böjt legtermészetesebb időszakai), a kombuchatea tegye ki - a friss és nyers zöldségből vagy gyümölcsből préselt levek mellett a folyadékmennyiség felét. Tapasztalatok szerint a kúra eredménye maximális fizikai erőnlét és szellemi frissesség. Érdekes megállapítás volt, hogy 18 Vis Vitalis sorozat
19 a 7 napos böjtöt folytatóknál még az utolsó napon is teljesen normális, rendes széklet volt tapasztalható. Ez nyilvánvalóan a már említett, felgyorsult anyagcsere folyamatokkal és a rendezetté vált bélműködéssel magyarázható. Az állatok állathoz méltó életet érdemelnének! A városi ember embertelen körülmények között él, amelyet önnön maga teremtett sajátmagának. Hűséges társai, a háziállatok ide is elkísérték. Az ember folyamatos elszakadása a természettől közel kétszáz éve kezdődött el az ipari forradalom hajnalán. Az elmúlt két évtizedben már a kutyához méltó élet alapfeltételeit is kiűztük környezetünkből. A városokból eltűntek a parkok, fás sétányok. Háziállataink a legszenynyezettebb levegőt szívják be a talajhoz közel. A kutya és macskaeledelek azoknak a génmanipulált élelmiszereknek végtermékei, amelyeket már az embereknek nem tudnak eladni. Nem lehet azon csodálkozni, hogy kedvenceinken ugyanazokat a betegségtüneteket fedezzük fel, mint önmagunkon. Lerombolt immunrendszer, allergiás tünetek, elhízás, asztma, degeneratív megbetegedések. Az ő egészséges táplálkozásukért is mi vagyunk a felelősek. * Kombuchatea az állatgyógyászatban A komplementer gyógymódok egyre jobban terjednek az állatorvosi praxisban is. Eredményesen alkalmazzák a gombateát vírusos és bakteriális fertőzések esetén kutyáknál, macskáknál, madaraknál. Tapasztalatok bizonyítják, hogy beteg állatoknál a kombucha belső és külső alkalmazása nagy számban gyógyította a parvót, a viszkető ekcémát, a Hodgkin-kórt. A gombateát az állatok ételébe, italába keverték a kezelések során. A tea a beteg állat bélflórájának regenerálása során mintegy probiotikumként hatott. Kifejezetten ajánlható a kezelés heveny hányással járó betegségek gyógyítására is. Nagyüzemi állattartás esetén a kombuchatea ivóvízben történt adagolásával (baromfik, sertések) növekedett az állatok ellenálló-képessége, a tápanyagok felszívódása és hasznosításának hatásfoka. Különös hangsúlyt kap a kombuchatea itatása a lótenyésztésben, a versenylovak teljesítményének fokozása szempontjából is. Dr. Abidin a kombucha gombateát magyarországi megjelenését követően több száz állat gyógyításánál használta eredményesen. Vis Vitalis sorozat 19
20 A DR. ALOE juice megjelenését követően allergiás és májbetegségekben szenvedő kutyáknak adták a készítményt, igen jó eredménnyel. Dr. Abidin készséggel nyújt tájékoztatást kollégáinak a telefonszámon. Tapasztalatairól készült tanulmányát kérésre minden állatorvosnak postai úton megküldjük. Megrendelhető: 06-27/ ös telefonszámon. * Rendszeres gyógyszerfogyasztók figyelmébe Gyakran felmerül a kérdés, hogy komoly szervi betegségben szenvedő, vagy krónikus betegek, akik hosszú távon rendszeres gyógyszerszedésre kényszerülnek, fogyaszthatják-e a kombuchateát? Az ő esetükben kiemelten ajánljuk, hogy a kúrát ne kezdjék nagyobb mennyiséggel. Szoktassák szervezetüket ehhez az élő italhoz a napi adag fokozatos emelésével, figyeljék szervezetük reakcióit, melyek a kúra első napjaiban a méregtelenítési tünetek miatt átmeneti rosszabbodást is mutathatnak, de ez biztosan nem tartós változás. A kombuchatea emésztést javító, és konkrétan a tápanyagok felszívódására kifejtett jótékony hatása miatt előadódhat, hogy a rendszeresen szedett vitaminok, ásványi anyagok, táplálék kiegészítők mellett a gyógyszer hatóanyagainak a szokásosnál nagyobb hányada szívódik fel. Ezért a kezelőorvossal konzultálva, annak útmutatása szerint, lehetővé válik a szokásos gyógyszeradagok csökkentése is. Gyógynövénytea kúrák esetében gyakran felmerül két kérdés: kell-e szünetet tartani és van-e a teának mellékhatása. Nos, a kombuchatea esetében régóta biztosan tudjuk, hogy semmiféle káros mellékhatása nincs. A kúra hossza általánosságban a motivációtól függ. Ha egyszerűen egészségesebbek akarunk lenni, akkor egy háromhetes kúra elegendő, naponta összesen 2-3 dl teával, egyenlő részletben reggeli előtt és vacsora után. Konkrét betegség esetén, például bélpanaszok, reuma, köszvény, májtisztítás, vértisztítás stb. naponta háromszor 1-1 ½ dl teaital javasolt 3-6 hónapig. Egykét hónap szünet után a kúra ismételhető. Folyamatos, hosszú ideig tartó alkalmazása nem javasolt. Ha szünetet tartunk két kúra között, jobb hatást érünk el, mint folyamatos alkalmazás esetén. Székrekedés csak feketetea és kamillatea, vagy kamillatea tápoldat használata esetén fordulhat elő, valamint ha a házi készítésű tea erjesztési ideje, vagy az erjesztés hőmérséklete nem volt elegendő (ilyenkor a tea még édes). Ilyen esetben a garantált minőségi gyári kombuchateát javasoljuk. Magas vérnyomást okozhat, ha a gomba tápoldatát zöldteából készítették. 20 Vis Vitalis sorozat
21 Gyomorégés. A jó minőségű gombatea ph-értéke 2,8-3,5 között van. Ez semmiféle emésztési problémát nem okozhat. Ha mégis úgy érzi a fogyasztó, hogy az ital irritálja a gyomrát, akkor vagy étkezés közben, vagy étkezés után fogyassza a kombuchateát. Ha ennek ellenére nincs javulás, akkor kevés szódabikarbónát keverjen az italba és az említett tünet minden bizonnyal megszűnik. A kombucha kapszulák fogyasztásával a gyomor irritációja megszűntethető. * Menzesz Alapvetően a havi vérzést nem befolyásolja a gombatea. Ugyanakkor a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a papayás tea elősegíti a ciklus beállítását. * Vérzékenység A kombuchatea tisztítja a szervezetet, tehát bizonyos értelemben hígítja a vért. Akik vérhígító gyógyszereket szednek, azoknak ezzel kapcsolatban ajánlatos kikérni kezelőorvosuk véleményét. * Kombucha és az interferon összehasonlítása Dr. Wiesner R. orvosbiológus (Bréma) 1987-ben közölte, a kombuchateával kapcsolatos vizsgálati eredményeit. 246 beteg esetében (reuma, asztma, májgyulladás, vese rendellenesség, szklerózis multiplex) vizsgálta a kombuchateaital hatását és összehasonlította azokkal, akiket interferonnal kezeltek. A tea jobb eredményt ért el az asztmásoknál, míg a többi betegség esetén az eredmények kevéssel az interferonnal elért eredmények alatt voltak (reuma 92%, vese rendellenesség 89%, májgyulladás 81%, szklerózis multiplex 81%). * Gyógyítja-e a kombuchatea a rákot? Németországban a biológiai rákgyógyítás részévé vált a kombuchateás kezelés. Az elmúlt években dr. Kuhl J., dr. Sklenar R. és dr. Carstens V. sikeres rákterápiájukkal váltak ismertté, melyben a betegek bélflórájának helyreállításában a kombuchatea fontos szerepet játszik. Dr. Wiesner R. egy vírusellenes gyógyszert tesztelt a kombuchateával összehasonlítva. Az eredmények szerint a teaital hatékonysága csak csekély mértékben volt kisebb, mint a gyógyszeré, nem is említve a gyógyszer mellékhatásait. Vis Vitalis sorozat 21
22 Kombucha frissítők A frissítő fogyasztását nem kell korlátozni, mivel a koncentrátum 1:9-es hígításával készítjük. Ez azt jelenti, hogy a kombucha mellé a megfelelő mennyiségű, jó minőségű természetes ásványvizet adtunk hozzá (fontos a méregtelenítéshez a plusz folyadékbevitel). Jelenleg feketeribizlis, őszibarackos széndioxiddal dúsított, őszétől csendes frissítőt is fogyaszthatnak. Ez a gurmanoknak készül. Magas C-vitamin tartalmú csipkebogyóval, emésztést javító citromfűvel és zöldteával készül. Nem várjuk, hogy a frissítő egy év leforgása alatt kiszorítja az élelmiszerhálózatok polcairól a közismert cukros, színezett, vegyszerezett üdítőitalokat. A fogyasztói szokások lassan, de biztosan változnak. Eredménynek értékeljük, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság Orvos Bizottságának ajánlásával a Magyar Olimpiai Csapat felkészülése során kombucha frissítőt is fogyaszt. A Lombard FC Tatabánya futball csapata üstökösként jelent meg a magyar professzionális bajnokságban, sikereiket a kombucha frissítőnek is köszönik. Kombucha gombatea vagy koncentrátum? A kombucha koncentrátum azt jelenti, hogy egy adott élettérben négyszer annyi élő mikroszervezet található, mint a hagyományos gombateában. Ebből ásványvíz hozzáadásával azonos hatású, és minőségű teát kapunk. * A gyógyító papaya Az utóbbi években a papaya betört a köztudatba, mint a rákos betegek egyik természetes gyógyszere. A papaya a gyógyászatban régen ismert gyógynövény, az egyetlen, amely jelentős mennyiségű papain enzimet tartalmaz. A papain az emésztés során elbontja a fehérjéket, és így azok könnyen emészthetővé válnak. Hazánkban 1998-ban jelent meg a papaya élettani hatásairól a Papaya a gyógyító fa című könyv. Ebben külön fejezet szól a kombuchatea és a papaya együttes alkalmazásáról. A papaya-fa legapróbb része a virágtól a gyümölcs húsáig (virágja, magjai, levele, hajtásai, tejszerű nedve, amit latexnek neveznek, kérge, gyökere és gyümölcse) egyaránt gyógyító erővel rendelkezik. Ez a növény a különféle enzimek, ásványi anyagok, vitaminok és fehérjék gazdag forrása. A papaya tartalmazza mindazokat az enzimeket, amelyek megkönnyítik a fehérjék, a szénhidrátok és a lipidek emésztését. A papain fehér nedvét, vagy folyadékát találjuk meg a zöld 22 Vis Vitalis sorozat
23 gyümölcsben, de amint a gyümölcs megérik, enzimtartalma minimálisra csökken. A papain, amely a legfontosabb és legerősebb hatású enzimje a papayának a pepszint és a pankreatint meghaladó mértékben segíti az emésztést. Hatékonyságát a belekben uralkodó aktuális kémhatás (ph) nem befolyásolja hátrányosan. A papain lebontja az elfogyasztott hús rostjait is, előkészítve azt az emésztéshez. Ez indokolja a papaya fogyasztásának fontosságát a húsevők széles tábora számára, ugyanakkor a vegetáriánusok emésztési folyamatára is kifejti jótékony hatását. A szakemberek a papaint, mint a legerősebb fehérje emésztő enzimet tartják számon. Ez az enzim saját súlyának 35-szörösét kitevő hús megemésztését teszi lehetővé. Ez elsősorban azoknak fontos, akik fehérjebontó-enzimtermelés elégtelenségben, vagy gyomorsavhiányban szenvednek, mivel a fehérje emésztéshez szükséges pepszin a gyomorban csak savas közegben fejti ki hatását. A gyomor normális savasságának előfeltétele a megfelelő szintű sósavtermelés, amely nagyon sok embernél nem kielégítő mértékű. Számukra az egészséges, jó emésztés kézenfekvő módja a rendszeres papayafogyasztás. A rosszul emésztett fehérje az emésztőrendszerben hozzájárul ahhoz, hogy nyálkás fehérjeanyagok u.n. mucoproteinek (poliszacharid-fehérje kombinációk) a belek nyálkahártyáira rakódjanak le. Az elégtelen fehérjeemésztés már önmagában is alacsony energiaszintet, a szervezetben önmérgező és egyéb nem kívánatos folyamatokat eredményezhet és egy sor betegség, pl. székrekedés, köszvény, cukorbetegség, magas vérnyomást stb. hátterében állhat. Egészségünk és annak megőrzése elsősorban az emésztő-enzimrendszer erősségétől függ. A papain felszabadítja a fehérjék építőköveit, az aminosavakat (pl. a sejtfalakat erősítő alanint, stb.), ez csökkenti az emésztetlen fehérjék rothadási folyamatait, és így jó hatású az immunrendszerre is. A papain enzim kiválóan alkalmas az élő szövetek és a bélfalak megtisztítására minden nem oda való anyagtól, túlzott mennyiségű nyálkáktól, vagy elhalt szövetekből. Ugyanakkor az élő szöveteket semmilyen módon nem károsítja és jelenléte az emésztőrendszerben elengedhetetlenül szükséges. A papaya a papain mellett számos egyéb enzimet is tartalmaz, melyek elsősorban a szénhidrátok és a lipidek emésztését segítik elő. Ezek az enzimek képesek behatolni a szövetekbe, ott segítenek feloldani az esetleges sérülések nyomait, a meszesedéseket és javítják az elmeszesedett artériák állapotát is. Mellékhatások kizárólag csak a félig érett friss papaya túladagolásánál léphetnek fel. Állapotos nők feltétlenül kerüljék az éretlen papaya gyümölcs fogyasztását, mivel az spontán vetélést idézhet elő. Gyomor- és bélfekély, valamint tüdőtágulás esetén szintén nem javasolt a túlzott friss papaya fogyasztás annak esetleges káros mellékhatásai miatt. Vis Vitalis sorozat 23
24 A dél-angliai Sussex Egyetem kutatócsoportja megállapította, hogy az erős hatású papain enzim kölcsönhatásba lép a méh nyálkahártyájával, illetve a méhen belül fejlődő magzat megtartásáért felelős progesteron hormonnal. Az egyik kutató tapasztalatai szerint 2-3 napon keresztül napi egy-egy félig érett papaya gyümölcs elfogyasztásának hatására bekövetkezik a vetélés. A növény és gyümölcse az enzimeken kívül növényi fehérjéket, ásványi anyagokat és vitaminokat is jelentős mennyiségben tartalmaz. A papaya gyümölcs éretlen félig érett állapotban meglepő módon magasabb tápértékű, mint a teljesen beérett, bár ilyenkor ízesítésre szorul (só, citromlé, méz). A még zöld gyümölcs kalóriatartalma egyharmada, könnyen emészthető fehérjetartalma viszont kétszerese az érett gyümölcsének. A papayafa levele a növény legértékesebb része. A levél igen gazdag papainban, fehérjetartalma 15-szöröse az érett gyümölcsének. A papaya fehérjében szinte az összes esszenciális aminosav megtalálható. Ezek közül az arginin, melynek az ondótermelésben és a vér tisztaságának fenntartásában van szerepe, talán a legérdekesebb. Előfordul még pl. a tojásban, az élesztőben. Az arginin tartalmú ételeket a nemi szervek megfelelő működése miatt érdemes fogyasztani. Dr. Ray W. kutatási eredményei bizonyítják, hogy ha papaint juttatunk a szervezetünkbe a fehérjék lebontására, ennek olyan egyedülálló hatása van, hogy képes az elfogyasztott különféle fehérjékből a belekben a legtöbb arginint felszabadítani, sőt a fehérjék bizonyos részét argininná alakítani. Az arginin befolyásolja az emberi növekedési hormon termelését is. Ezt a hormont a hipofízis állítja elő és közvetlenül felelős a DNS és az RNS válaszreakciókért, a májban, az izmokban, a porcokban és a zsírszövetekben folyó szintézisért. A növekedési hormon magasabb szintje növeli az izomtónust és csökkenti a szervezetben a zsírfelhalmozódást. A PAPAYA HÚSEVŐK SZÁMÁRA NÉLKÜLÖZHETETLEN! * Mire jó a papaya és a papaya-kombucha koncentrátum? A vonatkozó szakirodalomból kitűnik, hogy a címben említett koncentrátum allergia, anyatejképződés serkentés, aranyér, asztma, bélférgesség, bőr- és pigment foltok, bőrrák, candidiásis, cukorbetegség, daganatok (ebben az esetben papaya diéta javasolt minél több éretlen gyümölcs fogyasztásával, keverjenek a salátákhoz öszszeaprított fiatal papayahajtásokat és leveleket, kiemelten javasolt a papayakombucha koncentrátum és a papaya tea fogyasztása is). 24 Vis Vitalis sorozat
25 * A papaya gyógyhatásai Részletes útmutatások találhatók Harald W. Tietze: Papaya, a gyógyító fa című könyvében. Divertikulózis, égési sérülések, elefántiázis, elhízás, emésztési problémák, epilepszia, érrendszeri problémák, fájdalmak, fekélyek, felfúvódás, fogágy betegségek, fogyókúra, gombásodás, gyomorégés, gyomorhurut, hasmenés, hasnyálmirigy problémák, hörghurut, immunrendszer erősítés, influenza, izületi gyulladás, köhögés - krónikus, köszvény, kövek, krupp, láz, májmegnagyobbodás, mandulaproblémák, méhdaganat, menzesz rendszertelen, nyálkásodás, nyiroködémák, oliguria vizelet csökkenés, pigment foltok, májfoltok, pattanások, pikkelysömör, porckorongsérv (az Egyesült Államokban az egészségügyi hatóság jóváhagyta a papain injekció alkalmazását azoknál a betegeknél, akiknek állapota a szokásos orvosi beavatkozások nyomán nem javul), rák, reuma, rovarcsípés, sárgaság, székrekedés, szemölcsök (a friss latex hatására néhány nap alatt a szemölcs eltűnik), szénanátha, szexuális aktivitás, szívgyengeség, szívidegesség, torokfájás, tüdőbaj, tyúkszem, vércukorszint alacsony, vérnyomás magas, vértisztítás, viszketegség, vizelet besűrűsödése. * Papaya termékek hazánkban A hazánkban kapható papaya gyümölcsök származási helye Dél-Amerika, Thaiföld. Ezek a gyümölcsök már nem rendelkeznek az éretlen, frissen szedett gyümölcs gyógyhatásaival (több hetes szállítás, tárolás, kényszerérlelés), sőt az igen értékes latex, mely a gyümölcs héjában is megtalálható, már nem alkalmas emberi felhasználásra a termék eltarthatóságát célzó vegyszeres kezelés miatt. Kapható a hazai piacon kandírozott papaya kocka (szárított, cukrozott gyümölcshús-kocka). Gyógyászati értéke csekély, amit tovább ront a mesterségesen hozzáadott cukor. A gyógyszertárak és egyes bioboltok a papayából kivont papain enzimkészítményt árulnak. Az ilyen igényeket ezek a készítmények kielégítik. Az AKVAPOL Kft. olyan feldolgozású papaya termékeket ad a vevőknek, amelyek hatóanyagai megközelítik a friss gyümölcsét. (Papaya & Green filteres tea, Papaya savanyúság, Papaya tabletta, Kombucha papayás koncentrátum.) A papaya felhasználás egyéb területei: húspuhítás, sörgyártás, rágógumi, fogkrémek, samponok, papaya pektin, fűszer, sugárvédelem (Schectner, N.D. A sugárzás legyőzése ételekkel, gyógynövényekkel és vitaminokkal c. könyvében leírja, hogy a papain jelentős szerepet játszik a sugárterhelés kompenzálásában. Kísérletekkel bizonyították, hogy az előzőleg papainnal kezelt patkányok 50%-a túlélte a halálosnak minősített sugárdózist). Vis Vitalis sorozat 25
26 A Papaya & Green tea tisztít, méregtelenít A papaya levél önmagában áztatva ihatatlan, éppen ezért párosítottuk egy másik jól ismert zöld gyógyítóval, a zöldteával. A zöldtea szintén rákellenes szerként is ismert, így e két növény együttes alkalmazása telitalálatnak tűnik. A Magyarországon egyedülálló filteres Papaya & Green tea, amely táplálkozási hibáinkat korrigálja, kiadósabb étkezések után emésztésünket megkönnyíti, a kellemetlen teltségérzetet megszünteti, már elkészítését és fogyasztását tekintve is rendhagyó. Nem forrázással, hanem o C-os vízben áztatással készül értékes hatóanyagainak megóvása érdekében. Ezt a teát nemcsak inni, hanem enni is érdemes. Maga a teafű rengeteg enzimet, ásványi anyagot és csak zsírban oldódó (tehát a teavízben nem) vitamint tartalmaz, melyet a filterrel együtt a szemétbe dobnánk. A Távol-Keleten évszázados jó szokás a teafű elfogyasztása. Ezt javasoljuk mi is, áztatás után vágjuk fel a filtert és tartalmát vajas kenyérrel, mézzel, kefirrel elkeverve, vagy leveshez, főzelékhez téve fogyasszuk el. A papayás zöldtea a méregtelenítő kúrák nélkülözhetetlen részévé vált. Javasolt napi adag: 1-2 filter. Savanyított zöldpapaya Ausztráliából Ausztráliában, Gympie-ben megismerkedtünk egy olyan papaya termesztővel, aki vállalta, hogy kimondottan részünkre műtrágya- és vegyszermentes papayát termeszt, s éppen a legmegfelelőbb időben szüreteli le annak félig érett gyümölcsét és friss hajtásait. A papaya minősége szempontjából az sem mindegy, hogy milyen éghajlaton termesztik, a hatóanyagok legmagasabb koncentrációja a felföldi papayában található meg. A savanyú káposztánál alkalmazott savanyítási eljárás bizonyult a legmegfelelőbbnek, melyet némi technológiai változtatással a frissen leszüretelt papaya savanyítására használunk az ausztráliai ültetvényen. Ezzel a módszerrel nemcsak a C-vitamin tartalom őrizhető meg, hanem az A-, B 1 -, B 2 -, B 6 -, B 12 -, D-, E- és K- vitamin is. Az eljárásnak köszönhetően a papayagyümölcs friss, ropogós állaggal, hatóanyagait megtartva érkezik meg hozzánk. Egzotikus ízét közelíteni akartuk a magyar ember ízléséhez, ezért a legkedveltebb magyar fűszerekkel teszteltük, így született meg az új termék: a kapros-tormás és a tárkonyos-fokhagymás ízesítésű zöldpapaya savanyúság. Minden üveg savanyúság 2 db papaya gyümölcsöt rejt magába, a benne lévő feketeborsra emlékeztető magok a gyümölcs magjai, értékes hatóanyagai miatt érdemes ezeket is elfogyasztani. Javasolt napi adag: 1-2 evőkanállal. 26 Vis Vitalis sorozat
27 Papaya tabletta ÚJ! A Papaya tabletta 100%-ban organikusan termesztett zöld papaya friss hajtásaiból és félérett gyümölcsének szárítmányából, magjából készül. Az utóbbi évtizedben a papaya a daganatos betegségek kiegészítő természetes gyógymódjaként vált ismertté világszerte. A nemzetközi szakirodalomban számtalan pozitív eredményekről olvashatunk a papayával történt sikeres rákgyógyítás témakörében. A papaya a gyógyászatban régen ismert gyógynövény, fő hatóanyaga a papain enzim, amely a pepszinnél is erősebb és a proteázok/proteolitikus enzimek közül a legnagyobb mértékben képes az állati fehérje lebontására. A papain erős gennyoldó és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. A papayában található komplex enzimek serkentik a makrofágok (nagy falósejtek) tevékenységét, és képesek a ráksejteket demaszkírozni (felismerhetővé tenni) az immunrendszer számára. A papaya hosszú távú fogyasztása nem jár semmilyen káros mellékhatással, szemben a sugár- és kemoterápiával. A papaya tablettát javasoljuk: táplálkozási hibák korrekciójára, emésztési problémákra (gyomorsav-, emésztőenzim hiány, puffadás, teltségérzet, székrekedés), daganatos betegségeknél a terápia kiegészítésére, illetve utókezelésre, gyulladáscsökkentőként, tejallergia esetén kombucha koncentrátum kúrával kombinálva, allergia esetén, bélféreghajtásnál, bélfertőzésnél kiegészítő kezelésként, valamint fogyókúra alkalmával. * A jód (I) az élet alappillére Ismeretes, hogy a jód a legnagyobb rendszerszámú elem az összes létfontosságú elem között. A jód a gerincesek számára nélkülözhetetlen elem, mert a pajzsmirigy hormonok egyik alkotója. A pajzsmirigy által termelt hormonok közül a tiroxin (T 4 ) és a trijód-tironin (T 3 ) tartalmaz jódot. A tiroxin 4 jódatomot, a trijód-tironin 3 jódatomot tartalmaz. A jód rendszáma: 53, atomtömege: 120, 90, gyakoribb oxidációs állapota I -1, I +5. A T 3 ötször aktívabb a T 4 nél. A pajzsmirigy főleg T 4 et állít elő. A jód évezredek óta ismert, nélkülözhetetlen nyomelem. Mintegy éve Kínában a pajzsmirigy megnagyobbodását tengeri algák, moszatok, lamináriák fogyasztása révén gyógyították és előzték meg. Hippokratesz 2400 évvel ezelőtt hasonló módon jódban gazdag tengeri termékekkel kezelte a golyvát. Az elemet 1811-ben Courtois B. francia kémikus fedezte fel tengeri moszatok, szivacsok hamujában. Az emberi szervezet mg jódot tartalmaz, és ennek túlnyomó része a Vis Vitalis sorozat 27
28 pajzsmirigyben található. A két pajzsmirigy hormon közül a T 4 termelésében beálló zavar számos betegséget idéz elő. A jódtartalmú pajzsmirigy hormonokat fehérjéhez kötődve, inaktív formában szállítja a vér. A hormon, majd a jód felszabadítását specifikus enzimek végzik. Így keletkezik a T 4 ből T 3. Az egyik enzim szelént tartalmaz, a másik szelén hiány esetén lép működésbe (vésztartalék). A folyamat tehát csakis adott szelénkoncentráció esetén működik megfelelően. A vér normális T 4 koncentrációja 5-10 mikrogramm/dl, míg a T 3 hormoné nanogramm/dl. A jódtartalmú pajzsmirigy-hormonok élettani hatása rendkívül sokrétű. A legfontosabbak: az anyagcsere folyamatok fokozása (nő az oxigénfogyasztás és a hőtermelés), fokozódik a fehérjék, az enzimek szintézise (nő az energia és az oxigén szükséglet), felgyorsul a ribonukleinsavak (RNS) szintézise, a sejtek energiaközpontjaiban (mitokondriumok) zajló folyamatok aktivizálódnak (T 4 ) az embriók, az újszülöttek és csecsemők sejtosztódásában (növekedés) meghatározó szerepet töltenek be. A T 4 és a T 3 szint a gyermekeknél (felnőttkorig) magasabb, mint a felnőtteknél. A jódkoncentrációnak optimuma van, csak adott koncentrációig serkenti a pajzsmirigyet. Nagy koncentráció esetén a T 3 és a T 4 kiválasztás (jódbeszállítási gátlódás miatt) csökken. Az emberi szervezet jódszükséglete legalább mikrogramm naponta, azonban legalább mikrogramm kell a szervezeti egyensúly biztonságosabb fenntartásához. A hazai javasolt napi jódbevitel életkor, nem és állapot szerint a következő: Életkor, év 0-0, áldott állapot és felett mikrogramm/nap szoptatási időszak Japán adatok szerint a zömében tengeri termékekből álló étrend miatt a lakosság napi jódbevitele eléri, sőt meghaladja az mikrogrammot. Lehet, hogy ez a japán csoda egyik fontos feltétele. Az Amerikai Egyesült Államokban a jelentős tengeri-termék fogyasztás, a tehenek, a tyúkok tápjának jódozása, a só, az étkezési olajak, egyes sütőipari termékek dúsítása (KI és KIO 3 ), ismert gyógyszeripari cégek 100, 200, és 500 mikrogrammos jódtablettáinak forgalmazása révén a napi jódbevitel elérheti a 350 mikrogrammot. A bevitt jód a bélrendszerben szívódik fel a nap folyamán, a felesleg pedig 6-8 óra alatt a vizelettel kiürül. A jódhiány kialakulását a nem kielégítő jódbevitel (az ország több, mint 80 %-a jódhiányos, jódszegény terület!) és egyes un. goitrogén anyagok (goatr, fr. struma), 28 Vis Vitalis sorozat
29 vagy másképpen sztrumigén anyagok idézik elő. Házinyulaknál a káposztával való rendszeres etetés a pajzsmirigy megnövekedéséhez vezet, csökken az alapanyagcsere, az állatok gyorsabban híznak. Az emberi szervezetben a rendszeres káposzta fogyasztás jódszegény vidéken szintén golyva kialakulásához vezet. Két anyag játszik a folyamatban szerepet. Egyrészt a tiocianátok (rodánsav származékok), amelyek gátolják a jód szállítását a szervezetben és beépülését a pajzsmirigybe jódadagolással hatásuk kivédhető. A másik csoportba az oxazolidintionok tartoznak. Ezek golyvaképződést kiváltó hatása nem védhető ki jódtartalmú készítmények adagolásával. A káposztafélékkel etetett háziállatok teje is tartalmazhat oxatolidintio-nokat. A bemutatott két anyag megtalálható szinte az összes keresztesvirágú termésében: káposzta, kelkáposzta, brokkoli, bimbóskel, retekfélék, torma, mustár, repce. A vegetáriánusok nyerskosztos elve nagyobb mennyiségű keresztesvirágú termés fogyasztása esetén gátolhatja a pajzsmirigy életműködését (csökkent működés = hipotireózis), viszont e hatás felhasználható a pajzsmirigy túltengésében, fokozott hormonelválasztáskor (hipertireózis). Goitrogén tulajdonságú a sok kalciumot és magnéziumot tartalmazó kemény ivóvíz, ásványvíz, de a vizek klórozással történő fertőtlenítése is. A jódhiány következménye a golyva. Ha nem megfelelő a pajzsmirigy jódellátottsága, csökkenni fog a T 4 és T 3 termelése, és az agyalapi mirigy fokozott hormontermelésbe kezd, amely a pajzsmirigy méretét növeli (eutireózis). Ez a bejutó kevés jód fokozottabb beépülését segíti elő, a pajzsmirigy funkció helyreáll, de a mirigy méretét nem csökkenti. Ezt a jelenséget az éhezés, az energia- és fehérje hiányos táplálkozás, sebészeti beavatkozás, égési sérülések, infarktus, fertőzések, sőt egyes gyógyszerek (β blokkolók) is kiválthatják. A pajzsmirigy csökkent működése is a jódhiánnyal függ össze (mixödéma). A golyva esetén a pajzsmirigy normálisan működik, mixödémánál azonban nem. Adott területen lévő jódhiányt nevezik endémiás golyvának. A csökkent pajzsmirigy működés tünetei: bárgyú arckifejezés, felpuffadt arc, lassúbb beszéd, rekedtes hang, durva, száraz és hámló bőr, vastagszálú, ritka haj, törékeny körmök, stb. A jódhiány a magzatra is károsító, veszélyes. Jelentősebb jódhiány fogamzási zavarokat, abortuszt, koraszülést válthat ki, a gyermek szellemileg elmaradott lesz (kisebb agytérfogat, kisebb IQ). A T 4 és T 3 jelentősebb hiánya fejlődő gyermekeknél (óvodás, iskolás kor) testi, szellemi visszamaradást okozhat (kreténizmus). Alacsony termet, a csontváz fejlődésének visszamaradottsága, a csontok gyengébb szilárdsága, a vérkoleszterin magas értéke a jellemző tünetek. * Jódforrások, jódpótlás Vis Vitalis sorozat 29
30 A legjobb jódforrások a tengeri termékek: algák, laminária (tengeri káposzta), halak, rákok, jódban gazdag talajon (pl. Békés megyei területen) termelt növények, zöldségek. A táplálékokkal a szervezetbe kerülő jód egy része a májba kerül, s így szabályozódik a vérben lévő jódmennyiség szintje. Az endémiás területeken javasolt a jódozott só használata. (A száraz tengeri sóban nincs jód! A só bepárlása során a jód szublimál, de a nedvesebb helyen tárolt jódozott konyhasóból is rövid idő alatt elillan a jód.) A jódaqua és a jódid, jódát tartalmú tabletták patikában beszerezhető készítmények. Közérdeklődésre számot tartó új jódos termék az élő mikroflórás Jódos kombucha koncentrátum. A szervezetben a jód I 1+ oxidált állapotban található. Pozitív töltése folytán változtatja a színét, elveszíti toxicitását és biológiailag aktív elemmé válik. A I 1+ képes áthatolni a sejtmembránokon. A pajzsmirigy legfontosabb funkcióinak, és hormonális tevékenységének alapja a I 1- I 1+ reakció. A jód csakis a I 1+ formában aktív biológiailag, I 1- formában teljesen elveszíti biológiai aktivitását. A tiroxin (T 4 ) speciális hormonális funkciója annak a következménye, hogy a jód pozitív egy vegyértékű formában I 1+ van benne jelen. A jód mikroelem szerepe egyedülállóan unikális. Ha a jód I 1+ formája hiányozna, az élet általában eltorzult állapotban létezne, de lehetséges, hogy teljesen meg is szűnt volna. Az értelmes élet kérdése az összes lehetséges bolygón a legszorosabban kapcsolódik a jód jelenlétéhez a bolygó atmoszférájában. A szerves, szelíd, kék jód éppen ezt a biológiailag aktív, pozitív, egy vegyértékű jódatomot hozza létre. A jód az egészség oktánszáma A jód a pajzsmirigy hormontermelésének alapvető üzemanyaga. A pajzsmirigy határozza meg szervezetünk alapenergia szintjét, fordulatszámát. Ettől leszünk pörgősek, vagy lomhák. A gyors és logikus szellemi reakciókat - a japán gazdasági csoda titkát - az amerikai kutatók a magas jódfogyasztásban találták meg. A japán nők karcsúságukat, szép bőrüket a kielégítő jódbevitelnek köszönhetik. A japán nők számára ismeretlenek a menopauzával járó kellemetlen tünetek. Az átlagos japán ember napi μg jódot fogyaszt, az amerikaiak napi normája μg, Magyarországon az elfogadott érték napi μg lenne, de a lakosság ennél jóval kevesebbet fogyaszt. A megfelelő jódellátottság javítja szervezetünk betegségekkel szembeni ellenálló képességét. 30 Vis Vitalis sorozat
31 A jód további fontos tulajdonsága, hogy megnyugtatja a szervezetet, stabilizálja az idegrendszert. Idegfeszültségben a szervezet folyamatos stressz állapotot él át, amely csökkenti, rontja a szervezet immunvédelmét, jelentős rizikófaktora a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedéseknek. A jód szervezetünk legaktívabb katalizátora a táplálékok égetésével, hasznosításával kapcsolatban. Ha az anyagcsere nem teljes, a táplálék felesleges és nem kívánatos zsír formájában lerakódik. A tartós jódhiány nemcsak pajzsmirigyzavarokat, betegségeket és túlsúlynövekedést eredményez, hanem depresszióhoz, tartós agykárosodáshoz is vezethet. Magyarország területének 85%-a jódhiányos. A jódhiány még veszélyesebb ott, ahol az ivóvíz erősen klóros, mivel a klór gátolja a jód felszívódását. A WHO Magyarországot jódhiányos területként tarja nyilván. A szerves kék jód (I 1+ ) szelíd, nem irritálja a jódérzékenyeket. Kombucha koncentrátum szerves jóddal ÚJ! Mindennapi életünkben találkozhatunk jódos készítményekkel (jódozott só, jódban gazdag ásványvíz). Ezekre azonban általában az a jellemző, hogy a jódot szervetlen kötésben tartalmazzák, ami azt jelenti, hogy a jód a csomagolás, vagy a palack felnyitását követően hamarosan elillan (szublimál). Ezért lehet a tengerparton a friss levegőt belélegezve a napi jódszükségletet légzéssel magunkhoz venni. A szerves kötés biztonságos rabságban tartja a jódot, ami azt jelenti, hogy a jódos koncentrátum felbontását követően a jód mennyisége az oldatban állandó marad. 500 ml jódos kombucha koncentrátumból 2 liter jódos kombucha tea készíthető, így 1 dl higított italban 40 µg szerves jód van. A hazai napi ajánlott 200 μg-os mennyiség, valamint a japán 500 μg-os fogyasztás alapján ki-ki könnyedén eldöntheti, hogy mennyi jódos kombuchát fogyasszon, természetesen figyelembe kell venni az egyéb jódtartalmú élelmiszerek fogyasztását. Pajzsmirigy túlműködés esetén pedig ajánlott konzultálni a kezelő orvossal is. A szerves jódot valójában nem lehet túladagolni, ugyanis a fölösleges jód hat órán belül a vizelettel távozik a szervezetből. Kiknek ajánljuk a jódos kombuchát? Jódos kombucha fogyasztását javasoljuk kismamáknak, szoptató anyukáknak, kisgyermekeknek iskolás kortól, fogyókúrázóknak, változó korban lévő hölgyeknek, pajzsmirigy csökkent működése esetén (a kezelőorvossal konzultálva), fokozott fizikai és szellemi igénybevétel esetén mindenkinek, időseknek szellemi frissességük megőrzésére fokozott folyadék bevitellel. Vis Vitalis sorozat 31
32 Kombucha kapszula család ÚJ! A kombucha fogyasztás hazai térhódítása ellenére sokan nem részesedhettek annak jótékony hatásaiból, hiszen gyomor- és nyombélfekély, valamint gyomorsav túltermeléssel összefüggő egyéb panaszok esetén ellenjavallt, és jellegzetes savanyú íze miatt sok felnőtt és főleg kisgyermek egyébként is idegenkedett fogyasztásától. Ezért vált szükségessé a kombucha kapszula elkészítése, amelyet bárki fogyaszthat, semmiféle ellenjavallata nem ismert. A kombucha koncentrátumból testhőmérsékleten történő szárításos eljárásnak köszönhetően - szerintünk a világon először - nekünk sikerült élőflórás kombucha port, illetve kapszulát előállítani. Az élőflórás kombucha azt jelenti, hogy lehűtött cukros teára helyezve a kombucha port, újból kialakul a tenyészet. 1db Kombucha kapszula = 0,5dl Kombucha teával. Jódos, papayás, és Aloe Verás kombucha kapszulák ÚJ! A kombucha kapszula útján számtalan értékes anyagot juttathatunk be szervezetünkbe. A kombucha a vivőanyag és a méregtelenítő szerepét tölti be, s megtisztítva a bélrendszert, tökéletes felszívódást tesz lehetővé, emellett a hozzáadott gyógynövények hatása megsokszorozódik. Kombucha kapszula szelíd jóddal ÚJ! A jód élettani hatásáról, a hiányából eredő egészségi problémákról, valamint a szervezet megfelelő folyamatos jódellátásának jótékony hatásairól (pl. IQ-szint növekedés, memória javulása, szellemi teljesítmény növekedése, harmonikus anyagcsere stb.) részletesen olvashat az erről szóló fejezetben. Kiknek javasoljuk a jódos kombucha kapszulát? Mindenkinek, aki a jódos kombucha koncentrátumot savanykás íze miatt nem szívesen fogyasztja, de hízásra hajlamos, mozgása, problémamegoldó képessége lelassult, napi munkája magas fordulatszámot követel, interníven sportol, tanul, továbbképzi magát, anyagcsere problémái vannak. Különösen ajánlott kismamáknak, szoptató anyukáknak, iskolás gyermekeknek és időseknek. 32 Vis Vitalis sorozat
33 Kombucha kapszula papayával ÚJ! A papaya egy csodálatos gyógynövény a gyökerétől a csúcsáig. Mint ismeretes, legfőbb hatóanyaga a papain enzim saját súlyának 35-szörös mennyiségű állati fehérje gyors lebontására képes, hatékonyan segítve az emésztőrendszer munkáját, a puffadás és kellemetlen teltségérzet elkerülését. A papaya enzimjei feloldják és kitisztítják szervezetünkből a test szerte lerakódott fehérje jellegű nyálkákat, melyek mind emésztő-, nyirok- és érrendszerünket, mind a légzőszerveket terhelik. Más módszerekkel kombinálva (ananász, kombucha, almaecet) kitűnő fogyókúrás szernek bizonyult. A papayát mint kiegészítő terápiát világszerte sikerrel alkalmazzák a rák elleni küzdelemben. A papayás kombucha kapszulát ajánljuk mindazoknak, akik a papayás kombucha koncentrátumot savassága miatt nem tudják fogyasztani, de emésztési problémákkal, székrekedéssel küzdenek, anyagcseréjük lassú, akik emésztő nedvek hiányában hajlamosak a puffadásra, bizonyos enzimek hiánya miatt bőrükön fokozott a szemölcsök, májfoltok kialakulása, akik diétáznak, fogyókúráznak vagy egyszerűen szeretnék megőrizni alakjukat, vagy kiegészítő terápiaként daganatos betegek számára. Kombucha kapszula Aloe Verával ÚJ! A DR. ALOE AOLE VERA juice bevezetése után rendkívül közkedvelt lett, de hamar kiderült, hogy a régóta kombuchát fogyasztók esetében a párhuzamosan alkalmazott aloé kúra még szembetűnőbb jótékony hatásokkal járt. Az aloé és a kombucha megfigyelt szinergista (egymást erősítő) hatása indokolta, hogy e két csodaszert egy termékben is bárki megkaphassa, a kapszulás forma pedig azért volt fontos, mert így ki tudtuk küszöbölni a savasságot. Az ősidők óta gyógyászati célra használt Aloe Vera Barbadensis külső és belső hatásairól részletesen olvashatnak a DR. ALOE fejezetben, valamint Prof. dr. Török Szilveszter: DR. ALOE a természet erejével gyógyít c. könyvében. Kiknek ajánljuk az aloés kombucha kapszulát? Mindazoknak, akik rohanó életmódjuk miatt nem tudják magukkal hordozni a DR. ALOE juice-t, de annak belsőleges gyógyhatásaira szükségük van asztma, hörghurut, cukorbetegség esetén a gyógyszerek mellett a vércukorszint csökkentésére, gyomor- vagy nyombélfekély esetén a gyomorsav lekötésére, emésztési zavarok, székrekedés, máj- és epepanaszok esetén, belső szervi gyulladások (hólyag- és hüvelygyulladás, mandula- és ínygyulladás, vastagbélgyulladás, szív- és érrendszeri panaszok, vénás pangás, magas vérnyomás ese- Vis Vitalis sorozat 33
34 tén, lázas állapotban. Ezenkívül betegségek utáni lábadozás időszakában, általános tonizáló, immunerősítő szerként, az egészség megőrzése és a hosszú élet érdekében idős korban is. ÚJ! DR. ALOE, a természet erejével gyógyít. Minőség megfizethető áron. Az Aloe Vera Barbadensis, a hosszú, egészséges, aktív élet elixírje. Ausztráliában termesztett, hidegen sajtolt, a legmagasabb minőségi igényeket kielégítő terméket ajánljuk Önnek. Az IASC (Nemzetközi Aloe Tudományos Tanács) által minősített termék. Az Aloe Barbadensis 99, 5%-os kivonata. A liliomfélékhez tartozó aloénak mintegy 300 fajtája közül csak néhány rendelkezik kiemelkedő gyógyhatással. Hatóanyagai: vitaminok, ásványi anyagok, csaknem az összes esszenciális aminosav, másodlagos aminosavak, mono- és polysacharidok (aloe-polysacharidok nagy mennyiségben), enzimek, szaponinok. Emodin-mentes! Az Aloe Vera legalapvetőbb hatásai: - fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő (baktérium-, vírus- és gombaellenes hatás) - méregtelenítő, emésztést javító (szabályozza az anyagcsere folyamatokat, segíti a bélműködést, a tökéletesebb felszívódást, támogatja a máj működését, erősíti a szervezet méregtelenítő funkcióját) - sejtnövekedést serkentő (gyorsítja a sérült felületek regenerálódását, gyorsítja az új, egészséges sejtek növekedését) - fájdalomcsillapító, idegnyugtató (vitamin tartalma biztosítja az idegrendszer védelmét) - immunerősítő (létfontosságú hatóanyagai komplexen biztosítják a szervezet hoszszú távú kiegyensúlyozott működését, fokozottan érvényesül ez a műtétek utáni lábadozás időszakában). Felhasználása az alábbi betegségek, panaszok esetén javasolt: Külsőleg vagy külső-belső felhasználást kombinálva: Allergiák, álmatlanság, bőrgyulladás, csalánkiütés, csípések, ekcéma, égési sérülések, fekélyek, gombásodás, herpesz, horzsolások, hüvelygyulladás, ínyvérzés illetve gyulladás, izomgörcs, izomláz, ízületi gyulladás, köszvény, kopaszság, kiütések, zúzódás, vágás. 34 Vis Vitalis sorozat
35 Belsőleg: Asztma, aranyér, cukorbetegség, depresszió, gyomorégés, hörghurut, húgyhólyagfertőzés illetve gyulladás, köhögés, lázas állapot, mandulagyulladás, májműködési zavarok, prosztata problémák, székrekedés, vérszegénység, vérnyomás problémák, vastagbélgyulladás, vérhas, vesefertőzés, vénás pangás, visszér. Irodalmi utalások szerint a trópusokon súlyos bőrbetegségek (pl. lepra) gyógyítására is bevált. Biogén stimulátorai serkentő, erősítő hatásúak. Sportolók izomláz, rándulás, íngyulladás esetén külsőleg, belsőleg is alkalmazhatják. Szokásos napi adagja: 1-2 x 0,25-0,5 dl gyümölcslével, teával, ásványvízzel hígítva. Az Aloe Vera felhasználásáról részletesebb információt talál: Prof. Dr. Török Szilveszter: DR. ALOE, a természet erejével gyógyít c. kiadványunkban, amely postai úton is megrendelhető. Zöldárpa por és tabletta Zöldgyógyítók Hiába fogyasztunk nagy mennyiségben táplálék kiegészítőket, vitamin tablettákat, ezek gyakran rossz hatásfokkal szívódnak fel, mert egy adott időben nincs jelen a beépülésükhöz szükséges komplex természetes anyagok teljes választéka. Sok esetben, nagy mennyiségben tartalmaznak szintetikus anyagokat, melyek épp ellenkező hatást váltanak ki, számolnunk kell ezek egészségkárosító hatásával is. A zöldárpa por és tabletta az árpa friss tavaszi hajtásait tartalmazza, mely egyedülállóan magas koncentrációban és épp a szervezet számára szükséges arányban tartalmazza a számunkra szükséges ásványi anyagokat, vitaminokat, enzimeket, növényi fehérjéket és a klorofillt. Zöldárpa egy vitaminbomba, amely más élelmiszerekkel összehasonlítva jóval magasabb arányban tartalmaz béta karotint, B 1 -, B 2 -, B 6 -, C-, E-, H-vitamint, folsavat, panthotént és nikotinsavat. Az enzimek szervezetünkben a katalizátor szerepét töltik be, bármely életműködésünk teljesen elképzelhetetlen nélkülük. A zöldárpa bővelkedik a számunkra létfontosságú enzimekben, többek között az egyik leggazdagabb SOD (superoxid Vis Vitalis sorozat 35
36 dismutáz) enzimforrás. A SOD egy különleges hatású antioxidáns, amely jelentősen lassítja az öregedés folyamatát. A zöldárpa klorofill tartalma - a zöld vér - az emberi szervezetbe kerülve valódi piros vérré válik, emellett gyulladáscsökkentő hatása is érvényesül. A zöldárpa pozitív hatásai: segíti a mellékvesekéreg működését, javítja a bél perisztaltikáját, irányítja az életfunkciókat, ezen kívül a sejtépítés elősegítése, lábadozó betegek gyógyulási idejének lerövidítése, táplálja bőrünket, gátolja a pigment foltok kialakulását a bőrön, jó fogyókúrás szer, mivel fogyasztásával szervezetünk minden nélkülözhetetlen tápanyagot megkap. Hasznos székrekedés ellen, jótékony vérszegénység esetén. Javítja a szexuális potenciát, a spermiumok életképességét. Jelentős ásványi anyag tartalma jelentősen csökkenti az allergiás tüneteket, a fogszuvasodás veszélyét. Koncentrált kálium tartalma gyakran hatékonyabb a szívgyógyszereknél, és a májkómás betegek megmentője is lehet. A zöldárpa meggátolja a koleszterin felhalmozódását, így hatással van a magas vérnyomás kialakulására is. Javasolják anyagcsere helyreállítására, valamint a gyomorsavtermelés szabályozására. Méltán nevezhetjük a zöldárpát mindent adó tápláléknak, hiszen kevés zöldséget, gyümölcsöt tartalmazó egészségtelen táplálkozás, sőt még böjt vagy fogyókúra esetén is megad szervezetünknek mindent, amire egészséges működéséhez szüksége van. Mivel kizárólag természetes anyagokat tartalmaz, rendkívül gyorsan felszívódik, és tökéletesen hasznosul. A folyamatos tápanyagellátás érdekében a zöldárpa napi rendszeres fogyasztását javasoljuk Napi javasolt adagja 3 x 2-3 db, vagy 2-3 x 1 kávéskanál por joghurtba, mézbe, zöldséglével elkeverve. Kiknek ajánljuk? Tökéletes táplálkozás kiegészítő mindazok számára, akik rendszertelenül étkeznek, kevés friss zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak. Emésztési és felszívódási problémáik vannak, valamilyen hiánybetegségben szenvednek, fokozott szellemi vagy fizikai megterhelésnek vannak kitéve. A zöldárpára szüksége van a közétkeztetésben étkező iskolás gyermeknek, és felnőttnek, kismamáknak, az idős embereknek (főként a SOD enzim miatt). A szervezet elsavasodásával járó betegségben szenvedőknek, fekélybetegeknek a gyomorsav megkötésére, a savtermelés szabályozására, a szervezet lúgosítására, a Candida albicans leküzdésére. Szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, magas vér-koleszterin szint esetén, erős kimerültségben, állandó levertségben szenvedőknek a kálium pótlására. Fogyókú- 36 Vis Vitalis sorozat
37 rázóknak és böjtölőknek a hiánybetegségek elkerülésére, lábadozó betegeknek erőnlétük gyorsabb visszanyerésére. Dezodoráló hatású klorofill tartalma miatt nyelőcső, gyomorszáj és általában gyomorpanaszokkal küzdőknek, erős dohányosoknak, fokhagymát kedvelőknek. Dr. Yoshihide Hagiwara japán professzor Zöldárpa a mindentadó táplálék c. könyvében részletes útmutatás található zöldárpa felhasználásának lehetőségeiről és gyógyhatásairól. A könyv postai úton is megrendelhető címünkön. Alfa-C tabletta (lucerna céklával) ÚJ! A mindennapok nélkülözhetetlen társa serdülő lányoknak, kismamáknak, érett asszonyoknak, idősödő hölgyeknek. Kinek nincs szükséges az Alfa-C-re? Azoknak, akik naponta fogyaszthatnak szabadban termesztett, műtrágya- és vegyszermentes friss zöldségeket, mely táplálkozásuk legalább 1/3-át kiteszi. Erre a nők 90%-ának nincs lehetősége. Ezek szerint a nők 90%-ának nap, mint nap szüksége van a szerves kalciumot, vasat, jódot, rezet tartalmazó Alfa-C-re. A szerves kötés azt eredményezi, hogy a természetet felépítő bioaktív alkotóelemeket szervezetünk azonnal felismeri és befogadja, ez biztosítja a tökéletes felszívódást. A lucerna minden étkek atyja. Természeti népek felfedezték, hogy lovaik sokkal frissebbek és erősebbek, ha lucernát esznek, így ők maguk is elkezdték fogyasztani. A lucerna gyökerei akár tíz méter mélységig is lehatolnak, és az altalajból veszik fel az ásványi anyagokat. Jelenlegi táplálkozási szokásaink mellett nagy szükségünk van erre a takarmány növényre. A lucernában jelentős mennyiségű szerves növényi kalcium található, melynek beépüléséhez szükséges vivőanyagok épp a megfelelő arányban találhatók meg. A lucerna szerves kalcium tartalmának tökéletes hasznosulása mellett elkerülhető a mészlerakódás, a kőképződés (ízületekben, vesében, artériákban stb.). Rendszeres fogyasztása erősíti a csontozatot, fogazatot, segítségével megfékezhetjük a csontritkulást. A szervezet emésztőrendszerére lúgosító hatást gyakorol. Értékes összetevői a béta karotin, B 6 -, C-, D-, E-, K-, és U-vitamin, valamint a kötőszövetek rugalmasságát biztosító L-borostyánkősav, mely eddigi ismereteink szerint a lucernán kívül igen kevés növényben lelhető fel. A szervezet öregedését fékező L-borostyánkősavat szervezetünk csak egy bizonyos életkorig képes saját Vis Vitalis sorozat 37
38 maga előállítani, a későbbiekben kívülről történő bevitele révén ajándékozhatjuk meg magunkat hosszú élettel. A lucerna kitűnő rostforrás. Rendszeres használatával székrekedési problémákat lehet kiküszöbölni. Szerves vastartalma tökéletesen felszívódik. A vashiány gyakran végigkíséri a hölgyek életét, a szerves vas bevitele minden korosztálynak elengedhetetlenül fontos. Az Alfa-C a kismamák számára biztosítja az optimális kalcium és egyéb ásványi anyag ellátást, amely a magzat csontozatának, fogazatának és belső szerveinek kialakulása szempontjából elengedhetetlen, valamint a megfelelő tejelválasztást a szoptatás időszakában. A lucerna szerves kalcium- tartalma serdülőkorban hozzájárul a fejlődő csontozat szilárdságához, a csontfejlődési rendellenességek elkerüléséhez. A hölgyek havi vaspótlására mindként növény, különösen ezek kombinációja kiválóan alkalmas. A változó korban, s a menopauza után a csontritkulás elkerülése vagy csökkentése érdekében a jól felszívódó szerves kalcium rendszeres bevitele elengedhetetlen. Idős embereknek nemre való tekintet nélkül a lucerna L-borostyánkősav tartalma hozzájárul az életkilátások javításához. A lucerna magas klorofill-tartalma fontos szerepet kap a vérképzésben, az idegrendszer karbantartásában, a stressztűrés fokozásában. Kiegyensúlyozott, állandó jó közérzetet biztosít. A lucerna páratlan tonizáló, életerő fokozó hatású, szabályozza a bélműködést, gazdag proteinben és aminosavakban, gyulladáscsökkentő hatása reumás és izületi problémák esetében is érvényesül. Hatékony gyomorpanaszok, felfúvódás, fekélyes állapotok, étvágytalanság esetén. A lucerna, mint kiemelkedően lúgos élelmiszer alkalmas a szervezet elsavasodásának ellensúlyozására és a felesleges gyomorsav természetes lekötésére. Jó vérzékenység ellen, elősegíti a vér alvadását, a sebek, külső-belső fekélyek gyógyulását (gyomor-, nyombélfekélyes valamint diabéteszes betegeknek is ajánlott). A lucerna serkenti a tejelválasztást, enyhe hashajtó, és egyben természetesen vizelethajtó is. Jódban gazdag területen termesztett lucerna mint pillangós virágú növény fokozott mértékben képes a szerves kötésű jód felvételére. A jód természetes pótlása iskolás korban a tanulási készség és memória fejlesztése, felnőtt korban a koncentrációs képesség, a szellemi teljesítőképesség fokozása érdekében ajánlott. Az Alfa-C tabletta a cékla jelenléte miatt méregtelenítő, immunerősítő, fizikai és szellemi teljesítményt növelő készítmény is. A cékla kiváló kálium, kalcium, szilícium, magnéziumforrás, de tartalmaz vasat, foszfort, rezet, cinket, mangánt, ként, jódot, kobaltot, krómot, nikkelt, B 1, B 2, 38 Vis Vitalis sorozat
39 BB6 és C- vitamint, niacint, biotint és folsavat is. A mikroelemek nélkülözhetetlenek az ásványi anyagok hajba, körömbe, idegrendszerbe, májba, és a csontokba történő beépüléséhez. Például a cink jótékony hatással van a fáradtság leküzdésére, a szellemi aktivitásra, de szükséges az ivarszervek és a hasnyálmirigy számára is. A cékla festékanyaga, a betain képes felismerni, és elpusztítani szervezetünkben az idegen, rendellenes szöveteket. A cékla serkenti a vérképzést, növeli az ellenálló-képességet, támogatja a nyirokrendszer működését. Jó hatással van az emésztőrendszerre, normalizálja a vérnyomást, vízhajtó és méregtelenítő hatása közismert. Az Alfa-C tabletta fogyasztása fentiekben részletezett komplex természetes hatóanyagtartalma miatt a magzati kortól az emberi élet legvégső határáig végigkíséri és segíti egészségünk megtartását. Termékeink feldolgozása 35 o C-on történik, így a bioaktív alkotóelemek teljes spektruma károsodás nélkül kerül szervezetünkre. Vis Vitalis, avagy az életerő alapja, hogy szervezetünket élő táplálékokkal lássuk el. Erre a Kombucha Hungary alacsony hőmérsékletű feldolgozási technológiája a garancia. A dobozban található 150 tabletta egy bőséges havi adag, melyből az átlagos napi adag 2 x 2 db. Fokozott fizikai és szellemi igénybevétel, menzesz alkalmával, valamint a menopauza idején napi 2 x 3 db tabletta fogyasztása javasolt. Levelek az Alfa-C-t fogyasztók táborától feleségem kislány kora óta vérszegény, rengeteg vastablettát megevett már, s ez abban az időszakban javította is a vérképét, de nem lehet folyamatosan tablettákon élni. Halottuk a TV-ben, hogy az Alfa-C egy növényi eredetű vaspótló, így ezt is kipróbáltuk. Feleségem szorgalmasan szedte, s ezzel is el tudtuk érni a gyógyszereknél tapasztalt javulást, ezért úgy döntöttünk, hogy ha valamit folyamatosan kellene szedni, legyen az inkább egy természetes szer, ami csak lucernából és céklából van, ez biztosan nem árthat nem vagyok már fiatal, gondolnom kell a csontritkulásra, de ami még zavaróbb, az éjszakánként előforduló lábikragörcs, melyre gyakran felriadok. A csontritkulás megelőzésére, saját megnyugtatásomra szedem egy ideje az Alfa-C-t, de arra nem is gondoltam, hogy a lábgörcsöt is megszüntetheti, már legalább 3 hete nem fordult elő, remélem nem is fog túlzott mennyiségű gyomorsavamat régóta zöldárpa porral kötöm le, de legutóbb, amikor elfogyott, nem tudtam másikat venni a gyógynövényboltban, javasolták, hogy talán jó lesz helyette az Alfa-C tabletta is. Elmondhatom, hogy nagyon bevált, bár eleinte többet, később már kevesebbet kellett bevennem belőle. Vis Vitalis sorozat 39
40 Mellékesen azt tapasztaltam, hogy 1-2 hét alatt valahogy megtisztultam. Eleinte a székletem, vizeletem és még a szagom is sokkal erősebb volt, többet is jártam WC-re, de most már visszaállt az eredeti állapot azzal a különbséggel, hogy könynyebbnek, élénkebbnek érzem magam, s mintha fényesebb lenne az egész világ, az Alfa-C valóban jót tett nekem. Azt már csak csöndben mondom hölgytársaimnak, akiknek nap, mint nap széklet gondjaik vannak, hogy rendszeresen, gond nélkül megoldódott ez a gyerekkorom óta elhúzódó problémám is. 3 Z + 2 CS = heti 5. A természet ősi ereje mellékhatások nélkül ÚJ! Zöldzab, zeller, zöldárpa, csalán, csipkebogyó, fokhagyma, zöldtea, paradicsom, papaya, kombucha, paprikaolaj, szerecsendió, tökmagolaj. Furcsának vagy akár tiszteletlennek is tűnhet Önnek ez az elnevezés - a heti hetet nem garantáljuk -, de saját tapasztalatai meg kell hogy győzzék Önt is a készítmény kiemelkedő hatásáról. A férfiaknál visszatérnek a serdülőkor reggeli, kellemes gondolatokkal társuló erekciói. A hölgyek a tüzet melegebben, és többször átélik. A készítmény fejlesztésénél három célt tűztünk ki magunk elé: - a perifériás vérkeringés javítását, - az örömhormonok aktiválását, - a megfelelő ellazulás elérését, a stressz oldását. Szív- és érrendszeri megbetegedések esetén ügyeljünk a felvállalt teljesítmény következményeire! A felhasznált növények jórészt ismertek, a zeller, a tökmagolaj, a paprikaolaj, a fokhagyma, a paradicsom a népgyógyászat ismert eszközei. A zöldzab zabosító hatására először a XII. században Mongóliában a nomád-tatár törzsek figyeltek fel. A tatárok kizárólag nyers húst ettek, friss lóvért és kancatejet ittak, semmiféle zöldséget, vagy gyümölcsöt nem fogyasztottak. Büszkék voltak nomád vándorló életmódjukra, nem kötötte őket se a föld, se a tulajdon. A friss legelőkön a zab fiatal hajtásait legelve a lovak vérében és tejében megjelentek a zöldzab hatóanyagai. A hosszú vándorlások, harcok közben a tatárok rendszeresen megtapasztalták a zöldzab kölcsönözte mágikus erőt. A sámánok tanácsára az öregedő kánok rendszeresen fogyasztottak friss vért és komiszt (kancatejből készült erjesztett italt). Fiatal feleségeik is kaptak az italból. A készítményben található zöldárpa hatásairól a oldalon részletes leírást található. A csalántea főzete a hölgyek csípős nyelvét tüzes csókra ingerli, szívüknek szelídséget és forró odaadást parancsol idézet egy XIX. Századi füveskönyvből. 40 Vis Vitalis sorozat
41 A szerecsendió a mediterrán kultúrák szelíd élénkítőszere, enyhe hallucinogén hatása következtében segíti a szerelmi álmodozást. A paradicsom, a csipkebogyó, a pirospaprika nemcsak magas A-, C- és E- vitamin tartalma miatt fontos, hanem piros színük fodrozza gyökérpontunk energiatengerét. A népgyógyászat gyakran használ piros, rózsaszín növényeket a nemi vágyak fokozására, a szerelmi vágyak gerjesztésére, a meddőség megszűntetésére külsőleg és belsőleg egyaránt. (Miért veszünk kedvesünket pirosra festett mézeskalács szívet?!) Kiegészítő jó tanácsok A nemi vágyak hosszútávú fenntartásának alapeleme a helyes táplálkozás. Fogyasszunk könnyen lebomló növényi fehérjéket (nyers zöldségek, zeller-paradicsom saláta, csírák: zsázsa, lucerna, retek, lencse, napraforgó, tökmag), a tenger gyümölcseit: rák, kagyló, osztriga, tintahal, tonhal. Egy pohár száraz vörösbor segít az ellazulásban, de óvakodjuk a tömény alkoholtól és a zsíros ételektől. Gyógyfüves AFRODIZIÁKUMOK, stresszoldók. LEUZEA-gyökér alkoholos kivonata izgató, egyben segíti az ellazulást. SZAGOS MÜGE-levél fehérborba áztatva, vagy az ágynemű közé téve jó hatással van a férfiakra. A KORIANDER magja, szára, levele, gyökere ételbe főzve, vagy nyersen fogyasztva enyhe hallucinogén hatású. Az ORVOSI ZILIZ friss gyökereit gyömbérrel tejben megpároljuk. Az alkoholmentes gyömbérsör is jótékony hatású. A perifériás vérkeringés fokozására, az ellazulás megkönnyítésére a medvehagyma bor, rozmaringbor, meggybor, ribizli bor egyaránt kitűnő. Külsőleg alkalmazott, vérbőséget előidéző gyógynövények (ezeknek olajos kivonatait bedörzsölve használjuk): bazsalikom, borsmenta, fahéj, kakukkfű, gyömbér, petrezselyem, zellerlevél. Vágykeltő aromás növények: rózsaolaj, fahéj, ylang-ylang, levendula, rozmaring, citromfű. Ezeknek a növényeknek az illóolajait vásároljuk és aromalámpából párologtatjuk. 3 Z + 2 CS javasolt napi adagja kúraszerűen 3 x 1-2 tabletta. Az eredmény változó, 1-2 naptól 1-2 héten belül jelentkezik. A türelmetlenség és a negatív önszuggesztió, a túlzott dohányzás, a drog- és alkoholfogyasztás a pozitív hatást károsan befolyásolják. A készítmény káros hatása nem ismert. Állandó fogyasztása Vis Vitalis sorozat 41
42 esetén napi 2-3 x 1-2 tabletta javasolt. Ilyen esetekben 2-3 havonta tartsunk egy 3-4 hetes szünetet, mely után azonos dózisban ismét fogyaszthatjuk a készítményt. Készítményünket ajánljuk azoknak a sportolóknak, testépítőknek is, akik mesterséges szteroidok fogyasztásával fokozzák teljesítményüket, izomtónusukat. A tablettában megtalálható természetes erőforrások segítségével hasonlóképpen elérhető a megfelelő erőnlét és izomtónus a szteroidok káros mellékhatásainak (impotencia, testi és lelki degeneratív elváltozások) elkerülésével. Zöld tablettáink túladagolása A székletürítésen jól megfigyelhető a fogyasztott tabletták, kapszulák felszívódása. Zöld termékeink alapanyagai túlnyomó részben friss hajtások szárítmányai (zöldárpa, zab, lucerna). Felszívódásuk szervezetünkben akkor jó, ha székletünkben a zöld színű elemek csak minimálisan észlelhetőek. Az első napok után általában ez be is következik. Ha esetleg túladagolnánk a Zöld tablettákat, ez a szervezetre nincs károsító hatással, viszont a székletürítésnél a nem hasznosult alkotóelemek kiürülnek. Sportolók, fogyókúrázók a dobozon jelzett napi adag 2-3 szorosát fogyasztják. Mellékhatásokról nem érkezett jelzés. Gyermeksors: az elvárásoknak mindig megfelelni Ma az tűnik ki társai közül, aki leghamarabb teljesíti a vele szemben támasztott elvárásokat: gyors felfogás, megoldó képes, logikus gondolkodás. Alapkövetelmény a kellő kompenzációs és stressztűrő-képesség, a stabil, kitartó fizikai és szellemi teherbírás. Ennek csak az a gyermek tud eleget tenni, aki kiegyensúlyozott, megnyugtató érzelmi háttérrel rendelkezik. A lelki tényezők mellett fontos a gyermek egészségi állapota, amelynek legfőbb alapja az egészséges, élő élelmiszerek fogyasztása, a tiszta, természetes környezet, melyben elegendő idő jut pihenésre és testmozgásra is. ÚJ! * 5 Okoska, a család büszkesége Sárgarépa tabletta vitaminokkal, sütőélesztő mikroelemekkel, és szelíd jóddal. Gyermekek számára készült a tanulási készség, az IQ-szint, a fizikai állóképesség növelésére, a gyermeki idegrendszer megóvása, stressztűrő képességének fokozása, valamint a napi vitamin, ásványi anyag szükséglet fedezése céljából. Egy doboz a korosztályonként feltüntetett adagolás betartása mellett egy bőséges havi adagot tartalmaz. Prof. Dr. Török Szilveszter fejlesztése 42 Vis Vitalis sorozat
43 DOMINÁTOR IQ-d MINDIG A TOP-on Zöldtea tabletta vitaminokkal, sütőélesztő mikroelemekkel, és szelíd jóddal. ÚJ! Fokozott fizikai és/vagy szellemi megterhelésnek kitett felnőttek számára készült a fizikai erőnlét, a koncentráló képesség és a memória javítására, az idegrendszer teherbíró képességének növelésére, a fáradékonyság megszűntetésére, valamint a mindennapi vitamin, ásványi anyag és nyomelem igény kielégítésére. A gyermekeknek szánt készítményben a közismerten magas vitamin (főként béta-karotin) tartalmú sárgarépa jelenlétét antioxidáns hatása mellett kellemes, édeskés ízhatása indokolta. A felnőttek készítményében a kellemetlen mellékhatások nélküli retard tonizáló hatást a zöld tea biztosítja, amely gazdag ásványi anyag tartalma mellett az utóbbi idők kutatásai szerint rákellenes hatással is bír, jelentősen serkentik az agyműködést és kiemelkedő szellemi teljesítményt tesznek lehetővé. A készítmények alapját képező zöld gyógyítókhoz társul a sütőélesztő, amely természetes formában tartalmazza a B- vitaminokat, melyek komplex formában egymást támogatva, szinergista hatással rendelkeznek. Mivel a felesleget a szervezet kiüríti, napi utánpótlása szükséges. A B-vitaminok rendkívül szerteágazó szerepet töltenek be a szervezetben. A teljesség igénye nélkül például a B 1 - vitamin többek között fenntartja az idegrendszer, az izmok és a szív normális működését, a BB2 - vitamin a bőr, köröm, haj és szem vitaminja, a 6 B - vitamin óvja az idegrendszert, késlelteti az öregedést, a B 12 - vitamin a vörös vértestek termelését segíti, fokozza az étvágyat, a gyermekek növekedését, csökkenti az ingerlékenységet, javítja a koncentráló, emlékező és egyensúlyozó képességet. A B-vitamin komplex egyéb összetevői stresszoldó, energia növelő, vérkoleszterin szint csökkentő, májvédő, immunerősítő, őszülést, hajhullást csökkentő (biotin) hatást fejtenek ki a szervezetben. A készítmények antioxidáns hatással is rendelkeznek A-, C-, E-vitamin és szelén tartalmuknál fogva. A legújabb kutatások szerint az agyban lévő claster-víz kristályszerkezetének kialakításához, regenerálódásához nagyon fontosak a különleges mikroelemek. Egyhangú táplálkozásunk, illetve termőföldjeink kizsigerelődése következtében ezeknek a mikroelemeknek a beviteléről természetes utánpótlás híján saját magunknak kell rendszeresen és tudatosan gondoskodnunk. A tabletták a felnőtt, illetve gyermeki szervezet szükségleteihez igazodva eltérő menynyiségben és összetételben tartalmazzák az ásványi anyagokat és nyomelemeket (pl. kalcium, magnézium, vas, cink, réz, mangán, molibdén, króm stb.) Mint ismeretes a WHO Magyarország területének 85 %-át jódhiányos területnek nyilvánította, ennek megfelelően a lakosság nagy része is jódhiányos. A jód rendkívül fontos szerepet tölt Vis Vitalis sorozat 43
44 be az anyagcsere szabályozásában, a hormonháztartás és az immunrendszer működtetésében, ezenfelül a szervezet jódellátottsága döntő hatással van az agy fejlődésére, a szellemi színvonal, az értelmi képességek, az IQ-szint alakulására. A jódellátottság szintje lemérhető a kismamáknál a magzaton, a szoptató anyukáknál a csecsemő fejlődésén, az iskolás gyermekeknél pedig a tanulmányi eredményen. A jódhiány a felnőtteknél is rányomja bélyegét az anyagcserére (pl. gyakori elhízás), a hormonális működésre (pl. pajzsmirigy alulműködés összes tünete), a szellemi teljesítményre (pl. koncentrációs nehézségek, memória romlása), s összességében a szervezet működésének számtalan megnyilvánulására. Mindkét tabletta könnyen felszívódó, szerves, szelíd kék jódot tartalmaz, mely a jódérzékenyek többségénél semmilyen problémát nem okoz. A szerves jódot nem lehet túladagolni, a felesleg néhány órán belül távozik a vizelettel, ezért napi utánpótlása szükséges, amely e tablettákkal könnyedén megoldható. A 5 és a Dominátor tabletta szedhető kúraszerűen vagy egy tartós, fokozott szellemi megterhelés időszakában, azonban a javasolt napi adagolás melletti folyamatos alkalmazása a napi vitamin- és ásványi anyag szükséglet fedezésén túl, az egyénre jellemző átlagnál magasabb szellemi teljesítmény kiegyensúlyozott, állóképességet biztosít. Javasolt napi adagja 3 x 1-2 tabletta, fokozott terhelés esetén 3 x 2-3 tabletta. Prof. Dr. Török Szilveszter fejlesztése Külső-belső kozmetikumok * A kombuchatea külsődleges használata, alkalmazása Ahol kemény a víz, sokan szenvednek a bőr kiszáradásától, amely mindig viszket mosdás után. Ilyen helyzetben a szappan használata nem kívánatos, mivel lúgosítja a bőrt és így elősegíti a kiszáradását és hámlását. Segít a kombuchateás ledörzsölés, pakolás, fürdő. A testet ellepő kb. 37 o -os fürdővízhez 0,5-1 liter gombateát kell önteni. A javasolt fürdési idő perc. A fürdő frissítő, élénkítő hatást is kifejt. A gyakori bőrproblémák kezelésénél a kombuchateával bedörzsölhető a sömörös, gombás bőrfelület (állatok esetében is), de kezelhetők a különböző bőrbetegségek kombuchás fürdőkúrával is. Övsömör, ekcéma és súlyosabb gombás bőrfertőzés esetén a kombuchatea borogatást ajánljuk, főleg a holdhónap I. és III. fázisaiban, amikor is a hatóanyagok a lehető legmélyebben behatolva fejtik ki kedvező hatásukat. A fejbőrre helyezett teapakolás elősegíti a haj erősödését, dúsabb növekedését és a korpásodás megszűnését. 44 Vis Vitalis sorozat
45 Kombuchatea a szépségápolásban A szépségápolás (kozmetika) új irányvonalát képviselik a kombucha készítmények, melyekkel külső és belső használat során érhető el a legmegfelelőbb eredmény. Az emésztőrendszer normalizálásában elérhető, hogy a bőrünk kisimul, és selymes tapintásúvá válik. A pigment-foltok elhalványíthatók, a kiütések, szemölcsök pedig eltűntethetők a megfelelő kombucha készítménnyel. A kombuchatea kész kozmetikum, arcvíz, amely különösen hatásos, ha a bőr pattanásos, gyulladásos, zsíros, pórusos. Alkalmazása egyszerű: kevés teát (egyszeri kezeléshez szükséges mennyiséget) öntsenek kis pohárba, mártsanak bele vattát, és alaposan töröljék át az arcukat, kivéve az ajkakat és a szemhéjakat. Ezt a kezelést reggel és este rendszeresen végezzék. Bizonyos idő múlva észrevehető, hogy a jellegzetes zsírosodás csökken, a bőr frissebbé válik és a színe is szebb lesz. A szokásos arcmosás helyett 2 evőkanálnyi teagomba és 0,5-1 dl kénes ásványvíz oldatát megfagyasztják, és ezzel a jéggel dörzsölik át az arcukat, az eredmény nem sokáig várat magára, a bőr kitisztul, és simává válik. * Papaya külsőleges alkalmazása Szeretnénk felhívni figyelmüket a papaya külsőleges használatára is, hiszen bizonyos típusú szemölcsök megszüntetése és nehezen gyógyuló sebek kezelése terén kitűnő eredmények érhetők el vele. A zöldpapaya is egy olyan csodaszernek tekinthető, amely egyszerre külső és belső kozmetikum is. Köztudott azonban, hogy hiábavaló lenne szépségünk külsőleges ápolása, ha szervezetünkön belül nem uralkodik tökéletes rend. Régi igazság, hogy a bőr egészségünk tükre. Ez fokozottan igaz emésztő rendszerünkre, hiszen jól működő emésztés, megfelelő méregtelenítés nélkül elképzelhetetlen a bársonyos bőr, a dús, fénylő haj. Hiába próbáljuk a belső hiányosságokat kívülről palástolni, ez hosszú távon megoldhatatlan. Egyre többször tapasztaljuk, hogy már fiatal korban, gyermekeknél is komoly bőrproblémák jelentkeznek, melyek sajátos módon gyakran a nem megfelelő táplálkozással és a fokozott gyógyszerfogyasztással állnak összefüggésben. A külső szépítkezést érdemesebb a belső kozmetikázással, emésztésünk rendbehozatalával kezdeni. Nincs egyéb dolgunk, mint folyamatosan támogatni szervezetünk öntisztító, méregtelenítő, öngyógyító folyamatait, megadni szervezetünknek mindent, amire szüksége van, s aztán hagyni, hogy az a természet évmilliós törvényei szerint működjön. Vis Vitalis sorozat 45
46 A Renaissance arckrém, testápoló, sampon és kondicionáló legfontosabb hatóanyagai: kombucha gombakivonat, zöldpapaya kivonat, teafa-, ligetszépe-, jojoba-, avokadó-, kukoricacsíra olaj, virágméz, A- és E-vitamin, béta-karotin, biotin, D- panthenol. Mindezt a Renaissance névhez illően elegáns, exkluzív csomagolásban adjuk a vásárlók kezébe. A Renaissance arckrém éjszakára és nappalra, hölgyek és urak számára egyaránt, minden bőrtípus ápolására alkalmas. Természetes hatóanyagai táplálják, regenerálják, védik a bőrt, késleltetik a bőr öregedési folyamatát, optimális szinten tartják a bőr zsír- és vízháztartását. A zsírpótlást a vitaminokban gazdag, hidegen sajtolt kukoricacsíra olaj, az esszenciális zsírsavakat tartalmazó jojoba- és ligetszépe olaj, hidratáló hatását többek között a szénhidrátokban és aminosavakban gazdag virágméz biztosítja. Papaya gyümölcsének, magjának és levelének kivonata antiallergén, frissítő, sebgyógyító hatású. A bőr védelmét, s a kisebb sérülések gyors gyógyulását teafaolaj tartalmának köszönhetjük. Kombucha gombakivonat tartalmának gyulladáscsökkentő, szabadgyök megkötő, bőrnedvesítő, bőrtápláló hatását klinikai tesztek igazolják. A bőr öregedési folyamatának lassítását az E-vitamin jelenléte garantálja. Az A-vitamin és béta-karotin bőrvédő, hámosító, a káros sugárzásoktól védelmet nyújtó hatású. A bőr egészséges működésének fenntartásában, bársonyos simaságának biztosításában a biotin, azaz a H-vitamin nélkülözhetetlen. A Renaissance testápoló fentieken kívül még avokadó- és napraforgó olajat is tartalmaz. Bőrmegújító, frissítő hatása kellemes közérzetet biztosít. Különösen ajánlott fogyókúrázóknak és kismamáknak anticellulitisz hatása miatt. A Renaissance hajsampon a fent felsorolt hatóanyagokon kívül a hajhagymákat tápláló D-panthenolt is tartalmaz. A lúgos kémhatású samponok és szappanok oldják a hajszálak mintegy 80 %- át alkotó keratint. Használatuktól, s a nem megfelelő öblítéstől a haj fénytelen, töredezett és fakó lesz. A fejbőrön elszaporodott gombák ürüléke, valamint keratin kristály lerakódások megakadályozzák a fejbőr normál légzését, akadályozzák tápanyag utánpótlását. A Renaissance samponban lévő papaya feloldja a fejbőr lerakódásait, a kombucha gombakivonat baktériumai a fejbőrön elszaporodott baktériumoknak, a teafa olaj pedig antiszeptikus hatású, tehát megszünteti a fejbőr gombásodását, korpásodását, s ezzel együtt a kóros hajhullás egyik okozóját. A Renaissance hajbalzsam helyreállítja a fejbőr normál ph-értékét. Hajunk legnagyobb ellenálló képességét a 4,0-4,5 ph-értékű hajápoló szerekkel érhetjük el. Természetes papaya ecet tartalmánál fogva éppen ilyen mértékű savasságot biztosít a Renaissance hajbalzsam. Fertőtlenítő, hajhagymákat és hajat tápláló hatását mintegy 4-5 perc alatt fejti ki, ezután alaposan öblítsük le. 46 Vis Vitalis sorozat
47 Fejlesztés alatt lévő termékeink Kombucha kapszula teafa levéllel Terveink között szerepel a kombucha jótékony tulajdonságait a teafalevéllel ötvözve egy, a maga nemében egészen újfajta kapszula megalkotása, amely lehetővé tenné a teafaolaj belsőleges alkalmazását. A teafát és természetes antiszeptikus hatású, gomba-, vírus- és baktériumölő tulajdonságú olaját már többé-kevésbé megismerhettük. Külsőleges alkalmazása mind a természetes bőr- és hajápolószerekben, mind a kozmetikumokban világszerte elterjedt. A teafás kombucha kapszulával a szervezetbe juttatott markáns hatású teafa olaj mennyisége tökéletesen ellenőrizhető, s megnyitja az utat a nehezen kezelhető, illetve gyógyítható belső gombás, vírusos és bakteriális fertőzések természetes módon történő megszűntetése felé. Ez a kapszula nagy eséllyel indul a Candida albicans elleni harcban. A teafa olaja úgy pusztítja a Candida albicanst, hogy eközben sem a szervezetbarát mikroorganizmusokat, sem belső szöveteinket, szerveinket nem károsítja. A kipusztított paraziták helyét a kombuchában található szervezetbarát mikroorganizmusok foglalják el, regenerálva ezzel a bélflórát, s megszűntetve a candida életterét. FOGY-ÁSZ ananász-papaja-kombucha-ligetszépeolaj Az elhízás a hölgyek egyik legfájóbb problémája. Azt tapasztaltam, ha két nő leül beszélgetni, két perc múlva már szóba kerülnek a fogyókúra rejtélyei. Az ananász, a papaya és a kombucha tökéletesen kiegészítik egymás hatását. Az ananászban lévő bromelin, a papayában lévő papain és a kombuchában élő mikroorganizmusok együttesen érik el a szervezet öntisztító, méregtelenítő funkciójának beindulását, a pangó, nyákosító fehérjék, és emészthetetlen anyagok lebontását, kiűrítését, valamint a nehezen mobilizálható zsírszövetek lebontását. Úgy érezzük, hogy a Fogy-ász egyesíti a manapság piacon lévő fogyókúrás készítmények erényeit. A mi koncepciónk: mellékhatások nélküli, fokozatos (a szervezetet nem megterhelő) fogyás, s az elért eredmények hosszútávú megőrzése. Az optimális sporttáplálkozás a kombucha termékcsalád segítségével Sporttáplálkozás = egészséges táplálkozás Egy sportoló energiaszükséglete duplája egy általános életmódot folytató ember energiaigényének. A sportolók táplálékbevitelének 20-30%-át friss zöldségeknek, Vis Vitalis sorozat 47
48 zöldségleveknek teljes örlésű gabonák, barna rizs, telitetten zsirsavakat tartalmazó magvak, csíráknak, 20-30%-át könnyen oldódó szénhidrátoknak, 20-30%-át friss gyümölcsleveknek, 10-20%-át állati fehérjének, zsiradéknak kellene alkotnia. Az egészséges táplálékok beszerzése, és fogyasztása a sportolóknak ugyanolyan gondot jelent, mint a városi életmódot folytató embereknek. Éppen ezért nélkülözhetetlen a számukra, hogy táplálkozás kiegészítőket, vitaminokat és olyan katalizátorokat fogyasszanak, amelyek segítségével sportteljesítményük fenntartható, és amelyekkel a sportolás közötti szünetekben tökéletes regeneráció érhető el. A sportsérülések (zúzódások, húzódások, izomgörcsök) kezelése úgyszintén egy fontos feladat a sportolók számára. Külső sérülésekre Kombucha papayás koncentrátumból készült pakolás, DR. ALOE-s borogatást javaslunk. Az alábbi összeállításban szeretnénk javaslatot tenni a felkészülési időszakra, a versenyzési időszakra, illetve a pihenési időszakra az általunk gyártott termékekből. Felkészülési időszak: Napi 3 x 3 db Zöldárpa tabletta (az utolsó három szem 18 óráig legyen elfogyasztva), 3 x 2 db Papaya tabletta, 2 dl Kombucha jódos koncentrátum 1,5 liter szénsavmentes ásványvízben feloldva. Versenyzési időszak: Napi 3 x 3 db Zöldárpa tabletta, 3 x 2 db Papaya tabletta, 3 dl Kombucha jódos koncentrátum 1,5 liter szénsavmentes ásványvízben feloldva. Azoknak a sportolóknak, akik percet meghaladó aktív sportot folytatnak, javasoljuk 2 kávéskanál Zöldárpa port, szem mazsolát akácmézzel összekeverni, és perc aktív sportolás után elfogyasztani. Versenyzés megkezdése előtt 1000 mg C- vitamin tabletta elfogyasztása. Pihenési időszak: Napi 3 x 2 db Zöldárpa tabletta, 3 x 2 db Papaya tabletta, Kombucha frissítő Mire mit javaslunk. Termékeink megalkotásánál alapelvünk, hogy táplálékod legyen a gyógyszered, és gyógyszered legyen a táplálékod, ez a szellemiség hatja át valamennyi készítményünket. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a gyógyszergyárak által kínált gyógyszereket termékeink nem helyettesítik, mindenki maga dönt a gyógyulás útjáról. Az emberiség több ezer éves táplálkozási és gyógyítási tapasztalatain alapuló népgyógyászat évszázadok óta használja azokat a gyógyító hatású élelmiszereket, amelyek termékeink alapját képezik. Az alábbi gyűjtemény útmutatót nyújt készítményeink felhasználási lehetőségeiről, melynek alapja egyrészt természetgyógyászok, fitoterapeuták tapasztalatai, másrészt maguknak a fogyasztóknak saját gyógyulásukról szóló hiteles beszámolói. 48 Vis Vitalis sorozat
49 Allergia Alkoholfüggőség Általános, jó közérzet Alvási zavarok Asztma Bélférgesség Candida Albicans Cukorbetegség Csontritkulás Daganatos megbetegedések Durva bőr, bőrkeményedés Égési sérülések Ekcéma Elhízás, fogyókúra Epekő Érelmeszesedés Feledékenység, memóriazavarok Fogak, fogíny karbantartása Gyenge körmök Gyomor- és nyombélfekély, savtúltengés Gyomorsav-, emésztőenzim hiány Hajhullás, korpásodás Hasmenés Immunrendszeri gyengeség, AIDS Intenzív sport Köszvény Krónikus köhögés Külső gombásodás Lábadozó betegek Lábizzadás Lumbágó Kombucha, papaya termékek, DR. ALOE kombucha kombucha termékek, P&G tea kombucha, DR. ALOE kombucha, DR. ALOE DR. ALOE, zöldpapaya savanyúság (fekete magjai szétrágva) Kombucha papayás kapszula, DR. ALOE, (teafaolajas készítmények) kombucha, zöldárpa, DR. ALOE Alfa-C, zöldárpa, papaya, kombucha papaya termékek, kombucha, zöldárpa DR. ALOE, kombucha pakolás tejszínhabbal, zöldárpa kombucha gomba, DR. ALOE, Renaissance arckrém Renaissance testápoló, DR. ALOE zöldpapaya savanyúság, P&G tea, Zöldárpa, papayás és jódos kombucha koncentrátum, Három nővér, papayás kombucha, DR. ALOE kombucha, DR. ALOE jódos kombucha, DR. ALOE DR. ALOE, zöldárpa por, teafaolaj kombucha, zöldárpa, Alfa-C kombucha aloés kapszula, zöldárpa, DR. ALOE papayás kombucha, papaya termékek kombucha teás és DR. ALOE hajpakolás, Renaissance hajsampon és hajbalzsam kombucha tea (étkezés után), zöldárpa papayás kombucha, zöldárpa, DR. ALOE jódos kombucha koncentrátum, zöldárpa, papaya tabletta, 3 Z + 2 CS papayás kombucha, zöldárpa, zöldpapaya savanyúság DR. ALOE, papaya termékek, zöldárpa kombucha pakolás, DR. ALOE, teafaolaj DR. ALOE, kombucha jódos kapszula, zöldárpa papaya termékek, kombucha külsőleg: kombucha, P & G tea erős főzete borogatásként belsőleg: zöldárpa, és papaya tabletta Vis Vitalis sorozat 49
50 Magas koleszterinszint Májproblémák, májtisztítás Mandula probléma Menzesz és menopauzás probléma Méregtelenítés Napozás, leégés Nátha, megfázás, influenza Ödéma Öregedés Pajzsmirigy alulműködés Pigment foltok Prosztata problémák Reuma, izületi gyulladás Rovarcsípések Sclerozis multiplex Stressz-oldás Szájhigiénia Székrekedés, aranyér Szembetegségek Szemölcsök Szépségápolás, pattanások, bőr megfiatalítása Szexuális élet, csökkent potencia Tanulás, szellemi megterhelés Tejérzékenység Vállizom merevség Vastagbélgyulladás Vérnyomás probléma Vérszegénység Vérzékenység Vesekő Visszér kombucha, zöldárpa, Alfa-C, papaya termékek, DR. ALOE kombucha, Kombucha papayás kapszula P & G tea erős főzete gargalizálva, DR. ALOE, papayás kombucha, teafaolaj Papayás kombucha, DR. ALOE kombucha és papaya termékek Renaissance testápoló, DR. ALOE papayás kombucha, papaya tabletta, DR. ALOE jódos kombucha, DR. ALOE zöldárpa, Alfa-C, kombucha jódos kombucha kombucha külsőleg-belsőleg, Renaissance arckrém, zöldárpa por kombucha, zöldárpa, Alfa-C, 3Z+2CS kombucha, kombucha aloés kapszula, DR. ALOE DR. ALOE, kombucha kombucha, papaya termékek, zöldárpa kombucha, zöldárpa DR. ALOE, kombucha, zöldárpa por Papayás kombucha tea (étkezés előtt) vagy kapszula, papaya savanyúság, DR. ALOE, zöldárpa DR. ALOE külső-belső alkalmazás DR. ALOE, papaya savanyúság (külsőleg), kombucha gomba pakolás kombucha, DR. ALOE külsőleg és belsőleg, zöldárpa kombucha, 3Z + 2 CS, zöldárpa jódos kombucha, *5 - Okoska, Dominátor, zöldárpa papayás kombucha, zöldárpa Kombucha papayás kapszula, DR. ALOE kombucha termékek, DR. ALOE kombucha, zöldárpa, papaya zöldárpa, Alfa-C, kombucha zöldárpa, papaya kombucha, DR. ALOE kombucha termékek, DR. ALOE 50 Vis Vitalis sorozat
51 Felhasznált irodalmi források: 1. Kőrös, E.: Bio-szervetlen kémia. Gondolat, Budapest, Pais, I.: A mikroelemek jelentősége az életben. Mezőgazda, Budapest, Vinczer, P.: JÓD. Ásványi anyagok és nyomelemek szerepe az élő szervezetben. Természetgyógyászat, nov Rácz, G.: Káposzta és pajzsmirigy. Természetgyógyászat, okt Török, Sz.: A jód fontossága. Életerő, júl-aug Mochnacs, I.V.: A jód polimerek és a szervezet biológiai lehetőségei. Leningrád Tudomány DR. Harold H. Markus, Hans Finck: Betegnek érzem magam, és nem tudom miért, Lynn Margulis: Az együttélés bolygója, 1998 Víztérítő Könyvkiadó kiadványai Harald W. Tietze: Kombucha a csodálatos gomba Harald W. Tietze: Gyógyító vizelet Harald W. Tietze: Papaya a gyógyító fa Gonda István Illés Csilla: Test a lélek színpada Béky László: A természetes gyógymódok kézikönyve Dr. Yoshihide Hagiwara: Zöldárpa, a mindentadó táplálék Dr. Pásztorfi János: Életed egy kivételes lehetőség Kisfaludy György: A teremtés üzenete Dr. Prof. Török Szilveszter: A megszentelt egészség Dr. Prof. Török Szilveszter - Jakab István: Azzá lettél, amit ettél Dr. Prof. Török Szilveszter: DR. ALOE aki a Természet erejével gyógyít Jakab István: A csírák csodája a Természet élő ereje Vis Vitalis sorozat 51
52 Copyright 2000 Jakab István Published by: Jakab István Víztérítő Kiadó 2151 Fót, PF. 42. Termékeink postai úton történő elérhetősége Azon vidéki települések lakói, ahol még nem kaphatóak termékeink, oda postai utánvétellel küldjük el termékeinket, könyveinket melyek áráról telefonon adunk bővebb felvilágosítást. Jakab István 2151 Fót, Bánya utca 17. Telefon: 06-27/ , Fax: 06-27/ A kiadás joga: Jakab István tulajdona Levélcím: 2151 Fót, Pf. 42. Telefon: 06-27/ , 06-27/ , Fax: 06-27/ [email protected] WEB page: Felelős kiadó: Jakab István ISBN Készült: Possum Lap- és Könyvkiadó, Nyomdai Kft. gondozásában Felelős vezető: Várnagy László Telefon: ; ; Vis Vitalis sorozat
A gyógyító papaya. A gyógyító papaya
A gyógyító papaya Egészségünk és annak megőrzése elsősorban az emésztő-enzimrendszer erősségétől függ. A papayáb A papaya-fa legapróbb része a virágtól a gyümölcs húsáig (virágja, magjai, levele, hajtásai,
Azzá lettél, amit ettél..! ismerd fel, fogadd el, változtass!
Azzá lettél, amit ettél..! ismerd fel, fogadd el, változtass! Ismerje meg egészségtámogató programunkat. 2 Azzá lettél, amit ettél Az egészség megőrzésének lehetőségei a XXI. század embere számára Az vagy,
HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT
HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.
Tények a Goji bogyóról:
Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő
2010. Vitaminok kézi- könyve. www.egeszsegeletmod.hu. Lőrincz Balázs 2010.03.20.
2010. Vitaminok kézi- könyve Lőrincz Balázs www.egeszsegeletmod.hu 2010.03.20. Tartalomjegyzék Bevezető... 3 A vitamin retinol... 3 C vitamin aszkorbinsav... 3 D vitamin kalciferol... 4 E vitamin tokoferol...
Tiens Ivóvíz Hidrogéndúsító pohár A kiváló választás
Tiens Ivóvíz Hidrogéndúsító pohár A kiváló választás A víz nélkülözhetetlen A hidrogénben gazdag víz kutatása 2007. Ohsawa professzor a Japán Orvosi Egyetemen kiadott egy disszertációt a hidrogén terápiás
Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz
Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási
Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő
Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a
INFUSION. TIENS prémium teák
INFUSION TIENS prémium teák TIENS TEÁK, HOGY JÓ NAPJA LEGYEN A tea az egyik legősibb és legnagyobb becsben tartott ital a világon. Elkészítésének módja és fogyasztása régóta fontos részét képezi a kínai
A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA
A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,
A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.
Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből
Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A manuka méz az új-zélandi manukafák nektárjából származik. Egészségügyi szakértők szerint magasabb tápanyag tartalommal rendelkezik, mint a hagyományos nyers mézek. Különösen erőteljes antibakteriális
www.tantaki.hu Oldal 1
www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi
Az egyensúly belülről fakad!
Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették
Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23.
Szívünk egészsége Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Egészséges szív és érrendszer Táplálékod legyen orvosságod, és ne gyógyszered a táplálékod Hippokratesz A szív működése Jobb kamra, pitvarkisvérkör CO2
1. Figuactiv Levesek és Shake-ek
1. Figuactiv Levesek és Shake-ek Ajánlott napi fogyasztás: A diéta program során a kívánt eredmény elérése érdekében a napi 3 fő étkezésünk közül kettőt Figuactiv Levesre és/vagy Shake-re kell cserélnünk.
Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS
Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Az antioxidánsok olyan molekulák, melyek képesek eltávolítani a szabadgyököket a szervezetünkből. Ilyen az Astaxanthin is, reakcióba lép a szabadgyökökkel
Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer
Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat
Gránátalma - a világ egyik legegészségesebb gyümölcse
Ezért érdemes gránátalmát fogyasztani! 1. Tele van fontos tápanyagokkal A kemény héj alatt több száz mag rejlik a gránátalmában. Ezek tele vannak hasznos tápanyagokkal. Sok benne a C- és K-vitamin, valamint
TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből
TIENS KARDI Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal A világ legtisztább vizeiből Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal Ez
NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL. Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta
NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta NŐK ÉLETSZAKASZAI Újszülött kor Csecsemőkor Kis gyermekkor Óvodás és kisiskolás
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban
A kiválasztó szervrendszer és betegségei
A kiválasztó szervrendszer és betegségei A szervezetben az anyagcsere során számtalan káros és felesleges anyag képződik. A sejtek bomlástermékei, a bekerült mérgezőanyagok, mind-mind eltávolításra várnak.
táplálkozásunkplálkoz
Előtte Utána - 15 KG Mi befolyásolja olja az egészséget? get? stressz ökológia Genetikus adottságok táplálkozásunkplálkoz 15 Mi az egészs szséges és s táplt pláló étkezés? Hogyan hat a táplálkozás az egészségre?
A Ganoderma gyógygomba a hagyományos kínai orvoslás egyik alapköve,
Gulyás Judit Régiós Képviselő Ganoderma gyógygomba Pecsétviaszgomba Dombóvár Tolna-, Somogy- Gyógygomba A Ganoderma gyógygomba a hagyományos kínai orvoslás egyik alapköve, a lélekerő-gomba, kulcs a jó
Új Étrend-kiegészítők, vitaminok
Új Étrend-kiegészítők, vitaminok Étrend-kiegészítők, vitaminok Az átlagos napi táplálkozás nem képes fedezni minden olyan tápanyag bevitelét, melyekre szervezetünknek szüksége van! Egészségünk megóvása
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
Colostrum ESSENS. Természetesen tiszta termék
Colostrum ESSENS Természetesen tiszta termék Mi az a kolosztrum? A kolosztrum, más néven el tej, a tej egy fajtája, amit az emlősök emlőmirigyei a szülést követő néhány órában állítanak elő. Egyedülálló
Gyümölcsök erdőn-mezőn
Húsos som piros bogyói A csonthéjas gyümölcseink közül az egyik legismertebb az erdők, cserjék, laza kötésű talajok kedvelt növénye, a pirosas színű húsos som. A gyümölcs ismeretes, édeskés-fanyar-savanykás
MÜLLER ILDIKÓ Hagyományos erjesztésű zöldségek Funkcionális élelmiszerek Kistermelő MOBIL: +36-30-9420-665 [email protected] FERMENTÁLÁS A természet úgy alkotta meg a növényeket, hogy a bennük lévő
www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a
www.family-friss.hu Ionizált lúgos víz Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4/a Mit tehetünk az egészségünkért egy kiváló víz segítségével? Nem szükséges vagy az életben, maga az élet vagy Egy átlagos emberi
A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos
A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon
Életerő, Sport és Fittség
Életerő, Sport és Fittség Guarana Tabletta Tapasztalja meg a Guarana élénkítő hatását A Guarana egy Dél-Amerikában őshonos cserje, koffein tartalma, élénkítő serkentő hatásai miatt használják Kényelmes
Táplálékkiegészítés természetesen
Táplálékkiegészítés természetesen Nem mindig elég az a tápanyag, amelyet az étkezések során elfogyasztunk. A természet A korpa 1 / 8 A korpának a gabonafélék, de legfőképpen a búza őrlésekor keletkező
5. Egészséges emésztés
5. Egészséges emésztés A súlykontroll az egészséges emésztéssel kezdődik Az emésztőrendszered az egész szervezeted egyik legfontosabb része. Egy új felmérés szerint az embereket nagyon érdeklik az egészséges
Egy csomó gonddal kevesebb
Egy csomó gonddal kevesebb 1. 4. Először csavarja a kupakot a nyíl irányába ütközésig! Csavarja le a kupakot! 2. 5. A kupakból az ampullába szóródik a hatóanyag. Az ampulla tartalma hígítás nélkül, azonnal
Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez. 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista
Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista A tökéletes táplálkozás megvalósítása a természetes testi állapotért Különlegesen
Ayurveda. 2. rész. Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök. 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest
Ayurveda és a méregtelenítés 2. rész 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány Kht. Ügyvezető
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-
KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás
KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás Víztisztítási technológiák Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem. RKK. 2010. Vízfelhasználások Közműolló VÍZFORRÁSOK Felszíni és felszín alatti vizek
Iratjel: OrvosiKamara
39./1 39./2 39./3 39./4 39./5 39./6 39./7 39./8 39./9 39./10 39./11 39./12 Na K 39./13 Na K 39./14 Na K 39./15 39./16 39./17 39./18 * A vérbe került mérgező többletkálium káros hatását ezekkel lehet csökkenteni!
Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus
Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia
Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője. Egy csomó gonddal kevesebb
Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője Egy csomó gonddal kevesebb termékcsalád K OMPLETT összetételével segíti a kiegyensúlyozott bélflóra pótlást K ELLEMES fekete cseresznye-karamell és őszibarack
Tibeti gomba A gombát tibeti szerzetesek tenyésztették, és a következő gyógyító erőkkel bír: A szervezet ellenálló képességét helyreállítja. Meggyógyí
Tibeti gomba A gombát tibeti szerzetesek tenyésztették, és a következő gyógyító erőkkel bír: A szervezet ellenálló képességét helyreállítja. Meggyógyítja a szívbetegségeket, s a szív érrendszerét és szétbomlasztja
IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor
IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet
Glutén. Gégényné Osztó Zsuzsanna. Okleveles természetgyógyász, Reflexológus
Glutén Gégényné Osztó Zsuzsanna Okleveles természetgyógyász, Reflexológus Mi is az a glutén? Az egész életen át tartó intoleranciát a gluténnek (sikér) nevezett összetett fehérje okozza, melyet a búza-,
Savasodás, vitaminok
Savasodás, vitaminok Dr. Jekő József főiskolai tanár, intézetigazgató Nyíregyházi Főiskola, Agrár és Molekuláris Kutató és Szolgáltató Intézet Orvosi Wellness Konferencia Budapest, 2013. április 18-19.
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN MSM (Metil-Szulfonil-Metán), glükozamin szulfát, kondroitin szulfát, magnézium, kurkuma, gyömbér, boswelia, quercetin, bromelain,
Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)
Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) A képek alapján próbáljátok felismerni az adott gyógynövényt, azonosítsátok be a hatását, és hogy a növény melyik
A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér?
A tíz legegészségesebb szénhidrátforrás- avagy mivel helyettesíthető a kenyér? Árpa A rizs egyik legegészségesebb alternatívája. Oldható rostokat tartalmaz, fogyasztása után pedig hosszabb ideig érezzük
Tények a magas vérnyomásról
4 Magas vérnyomás Dr. Rath Cellular Health TM sejtegészségi ajánlásai a megelőzéshez és a kiegészítő terápiához Tények a magas vérnyomásról: Dr. Rath sejtegészségi ajánlásai - Egészségi előnyök a betegek
Szigorú minőségi követelmények
Szigorú minőségi követelmények Tudományos alapokon nyugvó, biztonságos termékek Természet ihlette, hatékony összetevők és innovatív formulák Svédországi fejlesztések: szigorú minőségi elvárások és alapos
HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség
HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Az élelmiszer és az egészség Készült a vas megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. megbízásából, a Healthy Food Egészséges Étel az Egészséges Élethez
MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST
MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST HUMÁN MIKROBIOM 10 billió baktérium alkotja a 1,5-2 kg súlyú humán mikrobiomot. Elsősorban az emberi bélben található A bél által szabályozott bélflóra a
DR. IMMUN Egészségportál
A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot
II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai
Cukor: édes méreg. Az édesítés története
Cukor: édes méreg A civilizációs étrend hatalmas mennyiségű cukrot tartalmaz. Ma annyi cukrot fogyaszt el egy ember két hét alatt, mint amennyit elődeink kétszáz évvel ezelőtt egy év alatt. Az édesítés
Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde
Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10
BETEGTÁJÉKOZTATÓ. HERBÁRIA Cukordiétát kiegészítõ. filteres teakeverék 20 x 1,5 g (Herbária Zrt.)
BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielõtt elkezdené a gyógyhatású készítményt alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. E recept nélkül kapható gyógyhatású szerrel Ön enyhe, múló panaszokat kezelhet
Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival!
Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Szeretné megelőzni? Szeretné javítani? Válaszoljon pár egyszerű kérdésre gondolatban és megismerheti a megoldást! Mi az, amit tapasztal?
Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről
Erre majd együtt mászunk fel! Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. www.szeretemazeletem.hu Az érelmeszesedéstől az infarktusig
A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja
A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja Formula 1 Shake Formula 2 Multivitaminkomplex Rost tabletta Herbalife Formula 1 shake - egészséges étkezés Az ízletes Formula 1 shake finom, könnyen elkészíthető egészséges
A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013.
A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013. Az éltető Kép beszúrásához kattintson az ikonra víz A napi folyadék szükséglet 2-2,5 l. A víz élettani szerepe a szervezetben összetett és sokrétű lehetővé
Fejezet a Gulyás Méhészet által összeállított Méhészeti tudástár mézfogyasztóknak (2015) ismeretanyagból. A méz. összetétele és élettani hatása
A méz összetétele és élettani hatása A méz a növények nektárjából a méhek által előállított termék. A nektár a növények kiválasztási folyamatai során keletkezik, híg cukortartalmú oldat, amely a méheket
A 2-es típusú cukorbetegség
A 2-es típusú cukorbetegség tablettás kezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA Az oktatóanyag A MAgyAr DiAbetes társaság vezetôsége Megbízásából, A sanofi támogatásával készült készítette A MAgyAr DiAbetes
Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília
Zöld élelmiszerek Tibet, Hawaii, Peru, Tajvan, Ecuador, Kalifornia és Brazília A természet kvintesszenciái A kvintesszencia szó Arisztotelész természeti filozófiájából indul ki és a latin quinta essentia,
1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL
1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL 1) Mi a szerepe a HIV-vírusnak az AIDS kialakulásában? 2) Hogyan, milyen módon terjedhet a HIV-vírus? a, b, c, 3) Sorolj fel két olyan testnedvet, amely tartalmazhatja a vírust?
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Magnesium 250 mg Pharmavit pezsgőtabletta Magnesium Pharmavit 250 mg pezsgőtabletta
Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.
Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg
III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin
III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Pádár Katalin Programstatisztika 2010-2011 Összesen 332 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 192 1 229 616 átfogó vizsgálat
Szépítő, gyógyító őszi gyümölcsök II.
2009 szeptember 13. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Fűben-fában orvosság van tartja a népi bölcsesség, és ezt természetesen igaz most érő gyümölcseinkre is.
VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med.
VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. 2 BIZTŐSÍTSUNK MAGUNKNAK ELEGENDO MENNYISÉGŰ VITAMINT! HOGYAN? VÁLTOZATOS ÉTREND SEGÍTSÉGÉVEL! A TÁPLÁLKOZÁS PIRAMIS MINDEN EGYES
Elixír az izületek védelmére
Elixír az izületek védelmére Glükozamin Segíti az ízületi porcok és kötőszövetek épülését Eredmeny mar 1 7 nap utan Porcképző szulfátok Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatás Collagén peptid Elősegíti
Immunerősítés házilag
Immunerősítés házilag Immunrendszerünk a szervezet egyik legfontosabb egysége, amely megvéd a baktériumoktól és vírusok Az immunrendszer a szervezet legfontosabb védelmező rendszere, amely támadásba lendül
Éltető elemeink. Éltető elemeink: MAGNÉZIUM CALCIUM CINK SZELÉN 1 / 5
Éltető elemeink: MAGNÉZIUM CALCIUM CINK SZELÉN 1 / 5 MAGNÉZIUM Az emberi szervezet egészséges működéséhez vízre, táplálékra és a benne megtalálható sokféle vitaminra, ásványi anyagra és nyomelemre van
Ezek az ételek javítják az agyműködést
Olajos halak Az olajos halak kiváló omega-3 zsírsav források. Ezek a zsírsavak fontosak, mert a test sejtmembránjainak alkotóelemei, beleértve az agysejteket is. Ezáltal tudják javítani a szerkezetét.
Testanyagaink állandóan változnak
Testanyagaink állandóan változnak Az emberi szervezetet mintegy 100 trillió (100 milliószor millió) sejt alkotja. Ezek közül óránként mintegy 100 milliárd sejt elhal, de helyüket és szerepüket azonnal
Macskatápok. Adult Cat
A szokásos előfordulás mellett minden termékben fehérjéhez kapcsolt formában is megtalálhatók a főbb ásványi anyagok ezzel biztosítva a teljes beépülést. Több termék tartalmazza a nélkülözhetetlen kondroitin-szulfátot
LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN!
LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! A FOLYAMATOSAN NÖVEKVÕ LEVEGÕSZENNYEZÉSSEL EGYENES ARÁNYBAN NÖVEKSZIK A LÉGÚTI BETEGSÉGEKBEN SZENVEDÕK SZÁMA, KÜLÖNÖSEN A GYEREKEKNÉL. HASZNÁLD A TERMÉSZET EREJÉT //
1. Egységben az erő! (5p) A következő két szöveg és eddigi tudásod alapján válaszolj a kérdésekre!
Megoldás. Egységben az erő! (5p) A következő két szöveg és eddigi tudásod alapján válaszolj a kérdésekre! A mikorrhiza (gomba-gyökér kapcsolat) a növény tápanyagellátásában játszik lényeges szerepet, azon
Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés
Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus
Az élelmiszerek tartósítása. Dr. Buzás Gizella Áruismeret bolti eladóknak című könyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde
Az élelmiszerek tartósítása Dr. Buzás Gizella Áruismeret bolti eladóknak című könyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde https://prezi.com/vht6rdoxwqf_/azelelmiszerek-valtozasa-es-a-tartositasieljarasok/
1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Hírlevél. Hogyan étkezzünk egészségesebben?
1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Hírlevél Hogyan étkezzünk egészségesebben? Kiadó: Gönc Város Önkormányzata Abaúj-Hegyköz Egészségfejlesztési Iroda Telefon: +36 46 588 058 Web: www.goncefi.hu EGÉSZSÉGES
TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN
TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI András-TÓTH József - WEBER-SUTA Ágnes ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK!
A só- és színterápiáról röviden
A só- és színterápiáról röviden A sóterápia Az ember arany nélkül tud élni, de só nélkül nem. - Cassiodorus 1 Történelem A terápia kezdete a sóbányákban és sóbarlangokban dolgozó emberektıl eredeztethetı,
Adalékanyagok az élelmiszerekben és analitikai kémiai meghatározási módszereik
Adalékanyagok az élelmiszerekben és analitikai kémiai meghatározási módszereik Készítette: Fábián Gabriella Témavezető: Dr. Tatár Enikő egyetemi docens 1/16 Célkitűzés Az alkalmazott élelmiszer-adalékanyagok
Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7
Gyógynövények babáknak és mamáknak Ánizs A Közép-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő szigeteken őshonos köz 1 / 7 Napjaink fitoterápiája a növény termését és annak illóolaját használja,
MULTIVITAMINOS csokoládészelet
www.upperbars.hu MULTIVITAMINOS Az UpperBars-nál megalkottunk egy vitaminokban, ásványi anyagokban és növényi kivonatokban gazdag szeletes csokoládé termékcsaládot, amely egyedülálló kezdeményezés Európában!
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
13 természetes zsírégető
13 természetes zsírégető Tartalomjegyzék A zsírégető ételekről általában... 2 Cayenne bors... 2 C-vitamin (aszkorbinsav)... 3 Citrom... 4 CLA... 4 Fahéj... 5 Fehérje... 5 Fogyasztó teakeverék... 5 Guarana...
HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt!
Hepashake májdiéta Az első hét eltelt! Premium Diet Hepashake Hogy érzi magát? Van észrevehető változás? Mi az, ami még mindig nehéz? Mi az, ami könnyű? Mi a teendő éhség esetén? Növelje a zöldségmennyiséget
A növényi eredetű hatóanyagok kivonásának és forgalomba hozatalának hazai és európai uniós szabályozása
A növényi eredetű hatóanyagok kivonásának és forgalomba hozatalának hazai és európai uniós szabályozása Dr. Keve Tibor Gradiens Kft. 2074 Perbál, Levendula u. 1. Postacím: 2074 Perbál, Pf.: 15. Tel: 1-460-0804
Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az
Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az anyagoknak, fizikális és kémiai tulajdonságaiknak köszönhetően
Mit lehet tudni az allergiákról általában?
Az allergiás emberek száma minden generációban évről-évre nő. A sokak életét megkeserítő megbetegedésnek sok formája ismert, bár manapság leginkább a légúti tünetek okozó allergiákról és azok kezelésére
A KORSZERÛ TÁPLÁLKOZÁST ELÔSEGÍTÔ TERMÉKEK EGYSZERÛEN BEMUTATVA V5/16.1
Jobb közérzet. Szebb kinézet. A KORSZERÛ TÁPLÁLKOZÁST ELÔSEGÍTÔ TERMÉKEK EGYSZERÛEN BEMUTATVA V5/16.1 2016 A KORSZERÛ TÁPLÁLKOZÁST ELÔSEGÍTÔ TERMÉKEK EGYSZERÛEN BEMUTATVA EGYRE ELFOGLALTABBAK VAGYUNK A
Alkoholfogyasztás Súlyos probléma
Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Bizottság jelentése szerint Európában több alkoholt fogyasztanak az emberek, mint a világon bárhol. Ez azt jelenti,
GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK
GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK Gyógynövény: - Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga, - gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény, - gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására,
Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február
Az onkológia alapjai Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Statisztika Megbetegedés halálozás Világ: 15 20 M 7-8 M Mo.: 70.000 36.000 Azaz hazánkban minden negyedik állampolgár daganatos
