Oktatóstúdió. 2012/I. félévi továbbképzések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Oktatóstúdió. 2012/I. félévi továbbképzések"

Átírás

1 Oktatóstúdió 2012/I. félévi továbbképzések

2 a csapat A Hair-Line egy fogalom, ami mindent felölel. Éppúgy magába foglalja a bemutatófodrászokat, mint a területi képviselôket, vagy az irodában dolgozókat. A színpadon látott bemutatók ennek az egységnek az eredményei. A Hair-Line fodrászai pedig azon igyekeznek, hogy legjobb tudásuk szerint adják át az újdonságokat a nagyközönségnek, akár nagybemutatóról, akár szalontréningrôl van szó A csapatba tartoznak az Alfaparf és Kemon kiválóságai, nagynevû fodrászok, akiknek a tudás átadása a legfontosabb. A szakmaiság az elsô, ez mindennek az alapja. Azért, hogy a képzések magas színvonalúak és igazán tartalmasak legyenek, fodrászaink minden trendváltáskor nemzetközi tréningeken vesznek részt. FIlozóFIánk Tanulni és tanítani: nekünk ez a legfontosabb. A szakmai fejlôdés elengedhetetlen; ahogyan a világ trendje alakul, úgy lépnek fel újabb igénnyel vendégeink is, akiknek a legmagasabb szintû tudásunkat kell megmutatnunk mindennap. Ebben nem ismerünk kompromisszumot. a hair-line akadémia Mindennek, a tanulásnak is megvan a maga szertartása. Oktatóstúdiónkban a legmagasabb technikai felszereltséggel várjuk a fodrászokat, ahol a bemutatók mellett gyakorlatra is lehetôség van. A továbbképzések igényesen kialakított, dizájn környezetben történnek Budapest szívében. hair-line oktatóstúdió 1071 Budapest, Dob u. 51. (Akácfa u. sarok) (06-1)

3 HAIr-lInE FODráSZkOnFErEnCIA Tavasszal miden megváltozik: a fények, színek, illatok, még az érzések is intenzívebbé válnak. Tágul a világ, a szürkület oszlani látszik, az ember egyre befogadóbb és érdeklôdôbb lesz. Mindenkinek szüksége van a feltöltôdésre ilyenkor: nektek, nekünk, vendégeinknek és az egész világnak. Ezért áprilisban egy igazán pluszos napra hívunk téged: egy egész napos fodrászkonferenciára! 2012 legújabb hajfestési és hajvágási trendjének megismertetésérôl az Alfaparf és Kemon hazai csapata gondoskodik, illetve még két meglepetés team, akik teljesen új színt hoznak a Hair-Line világába. A pár órás bemutatókkal ellentétben fodrászkonferenciánkon egy egész napot töltünk együtt: szakmázunk, frizurákat készítünk, megismerkedünk, együtt ebédelünk, kávézunk és még, még, még szórakozunk. hair-line FoDrászkonFerencIa áprilisban! 4. Ha te is szívesen részt Vennél a Hair-line fodrászkonferencián, érdeklôdj területi képviselôdnél!

4 Fátrai alap hajvágó szeminárium A biztos szakmai tudás mindennek az alapja. Fátrai Krisztina kurzusán az alaphajvágás lépéseit tökéletesítheted. A bemutató a fodrászmester alkalmazta hajvágás elméleti szabályait, a frizuratervezés módszerét, annak koncepcióját, az alkalmazott idegen kifejezések pontos meghatározását és azok helyes gyakorlati alkalmazását egyaránt tartalmazza. Ezt a kurzust azoknak a fodrászoknak ajánljuk, akik elméleti és gyakorlati tudásukban szeretnének magabiztosabbak lenni. A négy alaphajvágás precíz bemutatását A frizurakészítés öt kulcsfontosságú lépésének megismerését Szakmaiságunk tökéletesítését Fátrai Krisztina módszereivel: fejanalizálás; hajtípusok és a hozzájuk tartozó specializációk; személyre szabott diagnosztizálás; forgók és korrekciók; frufru készítések szabályai; helyes szögkiemelés, térbeli frizuratervezés Idôpont: március 31. (szombat) 10:00-16:00 Elôadó: Fátrai Krisztina ezüstkoszorús fodrászmester, a Kemon mûvészeti vezetôje Kurzus típusa: hajvágás Ft Junior Divathajvágások 2012 Kíváncsi vagy 2012 divatfrizuráira? Fátrai Krisztina divathajvágás kurzusán megismerheted a legújabb frizuratípusokat, ami az elkövetkezô fél évben meghatározó lesz. Bôséges inspiráció a mindennapokra, amivel lenyûgözhetôk vendégeink. A képzés elvégzésével sokkal mélyebb szakmai tudás birtokosai lehetünk, a fodrászmester vezetésével elmélyedhetünk a frizuratervezés szabályaiban és a 2012-es év nyújtotta divatban. A legújabb hajvágási technikákat négy hordható frizurán ismerhetjük meg, lépésrôl-lépésre. Azoknak a fodrászoknak, akik szeretnek tudni a frizuraújdonságokról, és azok elkészítési módjairól. A legújabb divatfrizurák elkészítésének megismerését Festés- és színtechnikai kiegészítést Precíz és pontos hajvágási ismeretek elsajátítását Idôpont: április 1. (vasárnap) 10:00-16:00 Elôadó: Fátrai Krisztina ezüstkoszorús fodrászmester, a Kemon mûvészeti vezetôje Kurzus típusa: divathajvágás Ft Hair-Line Club és Hair-Line Junior kedvezmény az oktatás elméleti részére! Junior Kedvezmény csak az elméleti részre! 6. 7.

5 Italian Touch # tavasz-nyári divattrend szeminárium gyakorlattal A legújabb, 2012-es kollekció négy stílusra fókuszál, amelyek a belföldi és nemzetközi kifutók négy uralkodó divatirányzatát testesítik meg. Precíz vonalvezetés, amiben a nôies és klasszikus elemek finom ötvözetét kapjuk. A stílusok keveredése új elemeket alkot, és új inspirációval szolgál, mind fodrásznak, mind vendégnek egyaránt. A megújulás garantált. Azoknak a fodrászoknak, akik eddig is szerették az Italian Touch vonalvezetését, a nôies formákat, a lágyan omló hullámokat. Gyakoroljuk be együtt a tavasz frizuráit! A legújabb Italian Touch divatfrizuráinak megismerését, babafejen történô gyakorlati elsajátítását A három frizura babafejen történô levágását Vágás-, festés- és színtechnikai bemutatásukat A frizurák precíz és pontos hajvágási ismereteinek gyakorlását lépésrôl-lépésre Idôpont: március 12. (hétfô) (10:00-17:00) Elôadó: Fátrai Krisztina ezüstkoszorús fodrászmester, a Kemon mûvészeti vezetôje Kurzus típusa: divathajvágás step by step gyakorlattal gyakorlattal Ft gyakorlat nélkül Ft A gyakorlathoz babafejet mi biztosítunk, amit a képzés után haza is lehet vinni. Eszközt mindenki hozzon magával! 8. 9.

6 alkalmi FrIzura szeminárium gyakorlattal A tanfolyamon résztvevôk megismerkedhetnek az alkalmi frizura fésülés különleges technikáival, különbözô stílusaival, amit Fátrai Krisztina segítségével el is készítenek. A továbbképzés plusz elemekkel és ötletekkel gazdagítja a meglévô szakmai tudást, a vendégek legnagyobb örömére. A fésülés mellett extra szövéseket, fonásokat, tûzési módszereket is begyakorolunk, amiben a modern és klasszikus elemek jól ötvözhetôek. Mindez természetesen a 2012-es trendet követve történik. Fodrászoknak, akik szeretnek szép, és technikás kontyokat fésülni, a nôiességet hirdetni az elkészült frizurákban. GArAntáljuk Klasszikus elemekkel díszített divatos alkalmi frizurák megismerését, elsajátítását Alkalmi frizura készítést babafejen A frizurakészítés szabályainak megismerését elméletben és gyakorlatban egyaránt: tûzések szabályrendszere, súlypontelemzés, díszítési technológiák megismerése, stílusmeghatározás Idôpont: február 27. (hétfô) (10:00-17:00) Elôadó: Fátrai Krisztina ezüstkoszorús fodrászmester Kurzus típusa: Alkalmi frizura készítés gyakorlattal gyakorlattal Ft gyakorlat nélkül Ft A gyakorlathoz babafejet és eszközt mi biztosítunk!

7 Hair-Line Club kedvezmény az oktatás elméleti részére! 3 in 1 Festéselmélet, cash by color, melírtechnikák egy képzésen Ôszhaj tökéletes fedése, gyönyörû szôke árnyalatok elérése, extrém ötletek: Fátrai Krisztina bemutatja a Kemon termékeken keresztül a hajfestés lehetôségeit, alapját, a pigmenttáblázat fontosságát és a színköröket. Az elmélet mellett pedig gyakorlatban is megmutatja, mit is tudnak a hajfestékek: a NaYo, a Performance HD, a Yo Coloring és a Coloro. Kurzusunkon minden érdeklôdô elsajátítja azt, hogyan is alkothatja meg vendégének a tökéletes hajszínt, erre szolgál a technika mellett a komplett termékhasználati bemutató is. A professzionalitást egy átfogó szín- és festéselméleti blokk; egy beépített cash by color elôadás és a legújabb melírtechnikák bemutatása segíti. Ezek birtokában a résztvevôk megismerik a pénzre váltható színhatásokat, hogy a festés élvezete mellett a tudás igazán jövedelmezô legyen. Azoknak, akik kíváncsiak a legújabb fóliafelhelyezési trükkökre, melírtechnikákra, leválasztásokra, amiben Fátrai Krisztina és Drucza András lesznek segítségedre. Illetve ajánljuk azoknak is, akik nem ismerik a Kemon festékeit, de szívesen kipróbálnák. A címben említett technikák gyors és pontos elsajátítását, gyakorlását A divat lekövetését színekben Segítséget, felmerült kérdéseidre a megfelelô válaszokat Idôpont: március 5. (hétfô) (10:00-17:00) Elôadó: Fátrai Krisztina, Drucza András Kurzus típusa: vegyi kurzus gyakorlattal Ft gyakorlat nélkül Ft (10:00-15:00) A gyakorlat babafejen történik, eszközöket és anyagot mi biztosítunk hozzá

8 legyél sikeres a kemon termékeivel 2012-ben! Kemon szalontréningjeink keretében a márka újdonságaival ismertet meg Fátrai Krisztina, akitôl a festéstôl kezdve, az ápoláson át a formázásra is kész megoldásokat kapunk. Itt az alkalom, hogy megismerjük a kényeztetés és természetesség összhangját: a Kemon professzionális termékeit. Ismerd meg a Cash by color elvrendszert és a márkában rejlô lehetôségeket. Gyakorlati bemutatónkban extra festéstechnikákat ismerhetsz meg. Idôpont: Elôadó: Kurzus típus: február 20. (hétfô) március 26. (hétfô) május 21. (hétfô) (10:00-16:00) Fátrai Krisztina termékismertetô Ft Junior alfaparf + yellow DélelÔtt viola Dórával Alfaparf nyílt napunkat a kezdô és a szakmában régóta dolgozó fodrászoknak egyaránt ajánljuk, hiszen ezen a kurzuson a márka újdonságai is megismerhetôk. Viola Dóra egy délelôtt folyamán ismerteti az Alfaparf professzionális termékeit és azok használatát. Alfaparf napunk minden hónap második szerdáján kerül megrendezésre a Hair- Line Oktatóstúdióban. Bejelentkezés szükséges! A hónap minden elsô szerdája! (9:00-12:00) Idôpont: Elôadó: Kurzus típus: február 1. (szerda) március 7. (szerda) április 4. (szerda) május 2. (szerda) Viola Dóra, az Alfaparf szakmai vezetôje termékismertetô A képzés díjmentes erô-forrás tréning a harmonikus, elégedett élet és a jól-lét érdekében A tréning célja, hogy belsô harmóniát teremtve felvértezzük magunkat a mindennapi stresszhelyzetek ellen. A tréning ideje alatt egy kellemes, oldott, örömteli állapotot élhetünk át, ami akár több hétig hatással lesz ránk és környezetünkre. A nap programja: 1. A hatékony kommunikációról másképp. Gyakorlatok az értô fi gyelemre, a másik ember tényleges észlelésére. 2. A megfelelô célkitûzés a siker elsô számú titka. Hogyan tûzhetjük ki jól a céljainkat, hogy azok aztán ténylegesen meg is valósuljanak? Gyakorlatok a hatékony célmegfogalmazásra és megélésre. 3. Nem gondolataink, hanem érzelmeink befolyásolják a jól-létünket. Gyakorlatok arra, hogy hogyan érhetjük el a harmonikus állapotot, ami segít a problémamegoldásban. 4. Kreativitás-fejlesztô gyakorlatok. Idôpont: február 19. (vasárnap) május 19. (szombat) 10:00-17:00 Elôadó: Varga Andrea erô-forrás tréner Kurzus típusa: tréning a sikeresség érdekében Létszám: maximum 15 fô Ft 14. Részletes termékinformáció az interneten: katalogus.hairline.hu 15.

9 Hosszú haj szeminárium Csak a végébôl egy kicsit, a hossza maradjon meg. ez a legroszszabb mondat, amit fodrászként hallani szoktunk. Mi alkotni szeretünk, de a vendég csak egy kis igazításra érkezik. Fodrászok vagyunk: mutassuk meg, hogy a vágyott igazítással is csodákat tehetünk. Így az ô elképzelése és a miénk is találkozik. Mutassuk meg, hogy a hosszú hajat is milyen mesterien tudjuk elkészíteni: csavarni, sütni, szárítani Azoknak a fodrászoknak, akik valami pluszt adnának vendégeiknek, de lehetôségeik erre szûkösek, mert a vendégek nem szeretnék levágatni hajukat. Kurzusunkon megismerhetitek azokat a technikákat, amikkel teljesen átváltoztathattok, divatossá tehettek egy hosszú frizurát es nôi hosszú haj trend megismerése Változatos, karakterre szabott technikák bemutatása Elônyös frizurára vonatkozó tanácsadás Ápoló és hajformázó termékek hatékony továbbértékesítése Hatásos hajszínek A kurzuson megismerheted a 2012-es hajszíntrendet és elkészítésüket. A divatnak megfelelôen több színelhelyezést is bemutatunk majd, amit könnyedén alkalmazhatsz szalonmunkád során. A hajfestéseket aprólékosan megbeszéljük, ha arra igény van, a megalkotott színek receptúráit pedig pontosan megadjuk. Minden vegyi munkát végzô fodrásznak. A kurzuson lépésrôl-lépésre ismerjük meg együtt a vegyi folyamatot, a 2012-es trendeket, hogy már egy lépéssel vendégeink vágya elôtt járjunk. Érdemes felkészülni a tavasz-nyári szezon újdonságaira. A délután folyamán az extrém hajszínek elkészítését 2012-es nôi és férfi hajszíntrend megismerése Karakterre, egyéniségre szabott divatos technikák bemutatása Elônyös színekre vonatkozó tanácsadás A vegyi folyamatokat követôen az ápoló termékek megismerése Idôpont: február 26. (vasárnap) (10:00-16:00) Elôadó: Viola Dóra, az Alfaparf szakmai vezetôje Kurzus típusa: hajvágó, hajformázó Ft Idôpont: február 11. (szombat) május 5. (szombat) 10:00-16:00 Elôadó: Viola Dóra, az Alfaparf szakmai vezetôje Kurzus típusa: vegyi folyamat Ár : Ft Junior Hair-Line Club és Hair-Line Junior kedvezmény minkét oktatásra igénybe vehetô!

10 klasszikus FérFI hajvágás Kökény Ferenc férfi frizura kurzusa: klasszikus hajvágás és fésülés, választék és választék nélkül; bombage (Hindenburg) és angol frizura kialakítása. Kurzusunkon a klasszikus férfi frizurák tökéletes elkészítése sajátítható el. A férfi frizura kialakításának alapelvei (rövidítés, ritkítás, átmenet készítése, a hajkörvonal kialakítása), és azok gyakorlati bemutatása több frizurán történik. Tanulóknak, oktatóknak és fodrászoknak egyaránt. Tanulóknak a vizsgakövetelmények gyakorlását, a fogások tökéletesítését adja; oktatóik számára a gyakorlati anyag könnyebb átadhatóságát, a megértés pontosságát; fodrászoknak pedig biztos alapot nyújt a mindennapi munkában. GArAntáljuk A biztos szaktudás elsajátítását, amihez neked kell modellt és eszközt hozni Magabiztos alapismeretek, a frizurák könnyebb elkészíthetôségét Alaptechnikák megismerését Ápoló és hajformázó termékek hatékony továbbértékesítését, az Alfaparf UOMO termékcsalád haszmálatát Idôpont: február 13. (hétfô) április 23. (hétfô) Elôadó: Kökény Ferenc, Aranykoszorús fodrászmester, a szakmunkás- és mestervizsga bizottság elnöke Kurzus típusa: férfi hajvágó elméleti képzésre Ft (10:00-13:00) gyakorlati képzésre Ft (10:00-17:00) FérFI stílus Divat inspirálta frizurák a kifutóról: ahogyan azt fi atal, bevállalós vendégeink szeretnék. A legújabb kollekciók, formák, hajszínezések és festések: bátran legyünk stílustanácsadók. Viola Dóra, az Alfaparf szakmai vezetôje bemutatja a nemzetközi férfi frizura hajtrendet. Azoknak a fodrászoknak, akik férfi vendégeiket valódi különlegességgel szeretnék meglepni. Merjünk nekik is alkotni, vágjunk igazi, a 2012-es trendnek megfelelô frizurát. GArAntáljuk Magabiztos ismeret a 2012-es férfi hajvágási trendek világában A hajvágás alapjainak elsajátítása, a férfi frizura kialakítás szertartásának megismerése Változatos, karakterre szabott technikák bemutatása Elônyös frizurára vonatkozó tanácsadás Ápoló és hajformázó termékek hatékony továbbértékesítése, az Alfaparf UOMO termékcsalád megismerése Idôpont: március 25. (vasárnap) 10:00-16:00 Elôadó: Viola Dóra, az Alfaparf szakmai vezetôje Kurzus típusa: férfi hajvágó Ft Nagy kép: _MG_7881_pp Junior Hair-Line Club és Hair-Line Junior kedvezmény minkét oktatásra igénybe vehetô!

11 A kedvezmény minkét oktatásra igénybe vehetô! Inspirációs és divatvágás Klasszikus, precíz vágás A kurzus a hajvágás alapjaira fókuszál, és abban nyújt segítséget, hogy az itt elsajátított technikákkal még sikeresebbek legyünk szalonmunkánk során. Összegyûjtöttük a legfontosabb technikákat, melyek alapvetô ismerete a mindennapok sikerét is meghatározzák majd. Mindazok számára, akik tökéletesíteni szeretnék ismereteiket, a hajvágási alapokat, és elsajátítanák a tökéletes hajvágás filozófiáját. Bizalomépítés a vendégek felé Ismeretek megszerzése, amik magabiztossá tesznek A hajvágás szilárd alapjainak elsajátítása Változatos, karakterre szabott technikák megismerése A továbbképzés a legújabb trendek bemutatását és az abban rejlô inspirációs lehetôségeket tartja szem elôtt. Legfôbb szempont az, hogy bemutassuk, miként lehet a divatot kreativitásunkkal összehozni, úgy, hogy az eredmény hordható és egyedi frizura legyen. Látványos, gyors és használható megoldások, frizuraelkészítési ötletek, amiket délután modellen gyakorolhatsz. Mindenkinek, aki fontosnak tartja saját kreativitását, és azoknak is, akik ezt a szunnyadó tüzet fel szeretnék magukban szítani, akik e- setleg eddig nem mertek megérzéseikre és szakmaiságukra hagyatkozni. Modellek biztosítását a megfelelô gyakorláshoz Magabiztos fellépés, a frizurák kommunikálása Ismeretek megszerzése, amik magabiztossá tesznek A hajvágás szilárd alapjai mellett a kreativitás megélése Változatos, karakterre szabott technikák megismerése, amik újabb inspirációval szolgálhatnak Idôpont: március 4. (vasárnap) 10:00-16:00 Elôadó: Molnár Joli, az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza Kurzus típusa: hajvágó Ft Idôpont: február 12. (vasárnap) Molnár Joli, az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza március 24. (szombat) Dröszler László, az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza május 6. (vasárnap) Kustos László, az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza Kurzus típusa: hajvágó elméleti képzésre Ft (10:00-13:00) gyakorlati képzésre Ft (10:00-17:00) Junior A kedvezmény minkét oktatás elméleti részére igénybe vehetô!

12 Göndör haj rejtelmei Szeresd és szerettesd meg a göndör hajat! A természetesen hullámos és göndör haj igazi kincs. De mint különlegesség, másképp is viselkedik, mint az egyenes szálú, ezért másfajta kezelésre van szüksége. Munkánk során nem árt különbséget tennünk, hogy göndör hajú vendégeinket is maximálisan ki tudjuk szolgálni, tanácsokkal lássuk el az otthoni kezelést illetôen. Kép: _MG_7891_pp Minden fodrász számára, mert képzésünkön a mindennapi munkához szükséges ismereteket, fortélyokat lehet elsajátítani a göndör és hullámos haj megfelelô kezeléséhez. Biztos ismereteket a göndör haj kezeléséhez Göndör haj festéséhez, vágásához, ápolásához tippek, tanácsok Az ápolást helyben ki is próbáljuk Idôpont: március 10. (szombat) június 3. (vasárnap) Elôadó: Némethné Ildikó, a Hair-Line szalontrénere Kurzus típusa: göndör haj Ft Junior

13 Kontykészítés gyakorlattal Továbbképzésünkön megismerhetitek a kontykészítés legújabb módjait, amiket aztán a gyakorlat során ki is próbálhattok. Egyszerû, mégis látványos, gyorsan elkészíthetô frizurákat mutatunk, a díszítést hozzá pedig szintén mi készítjük. Azoknak a fodrászoknak, tanulóknak és oktatóknak, akik gyors, egyszerû és látványos frizurakészítésre vágynak. A kontyok minden esetben az adott alkalomhoz igazíthatóak: legyen szó esküvôrôl, bálról, szalagavatóról, vagy egy szimpla péntek esti mulatságról, könynyedén átalakíthatóak az eseménynek megfelelôen. Kontyok gyakorlati elkészítésének lehetôségét Látványos, új frizurák bemutatását, inspirációt mindenki számára Finishtermékek pontos használatának bemutatását A kontykészítés alapjainak átismétlését (pl. fejforma), hogy mindenkinek a megfelelô frizurát készíthessük el Idôpont: március 11. (vasárnap) Elôadó: Molnár Joli, az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza Kurzus típusa: kontykészítés gyakorlással: Ft (10:00-17:00) gyakorlat nélkül: Ft (10:00-13:00) Konty inspirációs bemutató Egész napos kontybemutatónkon a hordható, laza fonatos kontyoktól kezdve egészen az épített frizurákig minden lesz. Az apropó most egyszerûen a szépség és a nôiesség. A tavasz elsô rügyei minket is megihlettek, látjuk már a tél végét. Azoknak, akik szeretik a szépet, a nôiességet, a finomságot. Kontyinspirációk mindenkinek. Látványos, új frizurák bemutatását, inspirációt mindenki számára Finishtermékek pontos használatának bemutatását A kontykészítés alapjainak átismétlését (pl. fejforma), hogy mindenkinek a megfelelô frizurát készíthessük el Idôpont: május 20. (vasárnap) 10:00-16:00 Elôadó: Molnár Joli, az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza Viola Dóra, az Alfaparf szakmai vezetôje Kurzus típusa: kontykészítés Ft Junior A Kontykészítés Gyakorlattal címû oktatásra a Hair-Line Junior kedvezmény csak az elôadásra vonatkozik, Konty- inspirációs bemutató -ra mindkét kedvezmény igénybe vehetô!

14 Hair-Line testközelben 2012 újdonsága a Hair-Line testközelben c. képzésünk, melynek keretében egy egész napos komplett divatképzésen és festésbemutatón vehetnek részt az érdeklôdôk. Vidéki oktatásainkon mindenki megismerkedhet a 2012-es tavasz-nyári Alfaparf és Kemon kollekció frizuráival, a CUBE és NaYo festékekkel, a legújabb melírtechnikákkal, szekciós festésekkel, amik könnyedén átültethetôk a mindennapos szalonmunkába. És hogy kerek legyen a képzés, a napot kontyfésüléssel zárjuk. Minden fodrásznak, aki megismerné és megtanulná a 2012-es hordható frizurákat és a lakóhelyéhez közeli képzést keres. Szalonmunkába könnyedén átültethetô frizurák megismerését 2012-es melírtechnikák és szekciós festések bemutatását A CUBE és NaYo gyakorlati bemutatóját Elôadó: Viola Dóra és a Hair-Line szalontrénerei Kurzus típusa: komplett divatképzés Ft Idôpontok: Hódmezôvásárhely február 13. Dunaújváros február 20. Cegléd február 27. Tatabánya március 12. Salgótarján március 19. Mosonmagyaróvár március 26. Pápa május 14. Mátészalka május 21. A képzések minden helyszínen 10:00-16:00-ig tartanak. Az ár az ebédet tartalmazza!

15 5 lépés a beauty fotó - I. lépés Haj, smink, styling, fotózás, retusálás: az elôkészítéssel, tervezéssel együtt ezek a fotózás kulcslépései. Újfajta kurzusunk öt képzésen keresztül vezet be a fotózás izgalmas világába, kézzelfogható megoldásokat kínál egy jól sikerült beauty fotó elkészítéséhez. Képzéssorozatunk elsô elôadásán támpontot adunk ahhoz, hogy a modell erôsségét könnyedén megtaláld, segítséget kapsz a színek, a fotóstílusok megfelelô kiválasztásához és a tervezés lépéseihez. Látásmódot és szaktanácsadást ígérünk egyedi stílusod még kiválóbbá csiszolásához. Egyrészrôl azoknak a fodrászoknak, kozmetikusoknak, sminkeseknek, akik a mindennapi szalonmunkájukon túl kreatív anyagokat is szeretnének összeállítani, illetve ebben való jártasságukat csiszolnák. A fotózás alapismereteinek bemutatását, a munka megismerését fotós szemszögbôl Gyakorlati tanácsadást Fényképezôgéped beállítását, tippeket, trükköket, amik figyelembevételével még kiválóbb képeket készíthetsz Idôpont: március 3. (szombat) május 12. (szombat) Elôadó: Az S1 Studio stábja: Bati Dániel fotográfus Megyeri Viktor grafikus, designer Kurzus típusa: beauty fotós ismeretek Ft 5 lépés a beauty fotó - II. lépés Fotós képzésünk második napján a haj, smink, stylig, fotózás és retusálás lépésein haladunk végig egy profi modell segítségével, majd egy elôtte-utána képben szemléltetjük eredményességünket. Elsô körben. Majd következik a gyakorlat része: a résztvevôk elkészítik az általuk megálmodott frizurát, amit a közösen készítünk el a megbeszélt szempontok alapján. A kiretusált képet pedig délután már mindenki viheti is magával. Legújabb fotós képzésünk második napját legfôképp azoknak ajánljuk, akik már az elsôn is részt vettek, hiszen tematikusan felépített oktatásaink egymásra épülnek és az elôbb elméletben hallott dolgok itt gyakorlattá válnak. Profi modellt, sminkest, stylist-ot biztosítunk mindenkinek saját beauty fotója elkészítéséhez A szakmai alapok pontos átadását Elôtte-utána fotó közös kielemzését Retusálás alapvetô lépéseinek ismertetését, gyakorlati bemutatását A legszebb munkák megjelennek a következô IKON magazinban Idôpont: Elôadó: május 13. (vasárnap) Az S1 Studio stábja: Bati Dániel fotográfus Megyeri Viktor grafikus, designer Kurzus típusa: beauty fotós ismeretek Ft Minimum létszám: 6 fô, maximum létszám: 10 fô Ha van, hozd magaddal fényképezôgéped! Jelentkezés, információ: Szigethy Zsuzsannánál (06-30/ ) és Bati Daninál (06-30/ )

16 Az alfaparf oktató- és bemutatófodrászai Viola Dóra Az oktatóstúdió szakmai vezetôje, Alfaparf Top Team tag, oktató- és bemutatófodrász Gyere velem a jövô világába! Molnár Joli Az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza A Top Team alapító tagja, tengernyi nemzetközi és hazai továbbképzéssel háta mögött, melyeknek egyrészrôl hallgatója, másrészrôl elôadója volt. Szalonmunkáiban hordhatóvá teszi a legújabb vágási- és festési technikákat, hogy a megszokott mellett mindig valami teljesen újjal is elô tudjon rukkolni vendégei számára. Precizitása színpadon innen és túl is megnyerô, vagány vágásainak, mesebeli kontyainak és romantikus frizuráinak kontrasztja pedig megfelelô repertoárt kínál mûvészetébôl, amit a bemutatók mellett a mindennapokban is sorra alkalmaz. Dröszler László Az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza A csapat egyik legszínesebb tagja, 1996-ban csatlakozott a Top Team-hez. A színpadon showman, igazi egyéniség, munkájában a végtelen romantika, a lágyabb vonalvezetés az uralkodó. Általában hosszabb hajú modellekkel dolgozik, ezzel is a nôiséget magasztalva, fittyet hányva a nem egyszer aktuális férfias nôk trendjére. A szombathelyi Dr öszler hajlabor tulajdonosa. Kökény Ferenc Aranykoszorús fodrászmester, a szakmunkás- és mestervizsga bizottság elnöke Az aranykoszorús fodrászmester igen meggyôzô pályafutását életmûdíja mutatja, ami szalonmunkája, önálló versenyei mellett országos és világversenyekre való felkészítéseit, illetve versenybizottsági munkáját is méltatja. Díjai, érmei, a szakmában eltöltött ötven éve, ennek megannyi öröme és sikerélménye felsorolhatatlan. Az közötti, magyar férfiválogatottnál eltöltött vezetôtrénersége, melynek keretében több Világbajnokságon és Európa Bajnokságon is igen elôkelô helye-zéseket értek el versenyzôi, mindenképpen kiemelendô. Örömmel tölt el minket, hogy munkáját valamikori Top Team csapattagként és jelenleg is a Hair-Line Kft. oktatóstúdió trénereként közvetlenül figyelemmel kísérhetjük. Kustos László Az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza Munkájával bebizonyította, hogy kapcsolatok nélkül, pusztán a tehetség révén milyen szakmai sikereket lehet elérni, ráadásul ilyen gyorsan. 13 éve végzett fodrászként, azóta csak ez a szakma létezik számára, ebbôl nem enged. Az extrémebb vágások, színek és fazonok pezsdítik igazán. A szakmai továbbképzések kulcsfontosságúak számára, ezért is szereti igazán az oktatásokat mind tartani, mind látogatni. Fátrai Krisztina Ezüstkoszorús fodrászmester, diplomás szakoktató, a magyarországi Kemon mûvészeti vezetôje Szenvedélye a fodrászat, a nôk vérbeli nôkké, a férfiak pedig domináns férfiakká változnak munkái nyomán tôl a magyarországi Kemon mûvészeti vezetôje, aki nem kisebb rendezvényekre nyert fellépôi meghívást, mint a londoni Salon International és a Kemon jóvoltából Riminiben rendezett Kemon Days, ahol már három alkalommal csodálhatták munkáit a nemzetközi hajstylistok. Európa kifutói mellett természetesen hajkölteményeit a hazai nagyszínpadokon és az oktatóstúdióban testközelbôl is láthatják a magyar fodrászok. Továbbképzés gyanánt oktató DVD-k garmadával és legújabb frizurakönyvével áll a fodrászok elé, ahol a tökéletes munkához kellô technikák és apró trükkök is megmutatkoznak. Teltházas bemutatói, sikeres kollekciói lenyûgözôek, nem hiába figyelt fel rá a nemzetközi fodrászszakma is. Siklósi Mónika Fodrászmester, Kemon szaktanácsadó A pécsi Barbakán Szépségszalon tulajdonosa fodrász-borbély családból származik, mely mesterség relikviái nemcsak megjelennek, de kitüntetett helyet is kapnak üzletében és életében egyaránt. A tárgyi dolgok mellett munkájában is erôsen jelen vannak a tradíciók: a tisztelet és a folytonos tanulás nála szinte családi hagyomány ban végzett fodrászként, majd 1995-ben mestervizsgázott. Kemon szaktanácsadói tevékenységét megelôzôen elsôként az Actyva termékcsalád elemeit kezdte használni, majd miután azokat megismerte és megsze-rette, minden másban is áttért a Kemon termékekre. A 2009-es Beauty Forum-on már fellépô fodrászként találkozhattunk vele a Kemon standján. Oktatóstúdióbeli képzéseit idén ôsszel kezdi. Némethné Csanádi Ilona Kemon szaktanácsadó, Pest megyei területi képviselô Ilona 1988-ban kereskedelmi szakközépiskolában végzett, majd 1990-ben a fodrásziskolát is sikerrel befejezte: fodrász lett. Mindig is e két szakma ötvözésére vágyott, de ez eleinte nem igazán volt megvalósítható: elôbb fodrászként, majd területi képviselôként tevékenykedett. Tavaly szerzôdött le a Hair-Line Kft-vel, elôbb Pest megyei területi képviselô lett, majd a Kemon szaktanácsadói csapatának tagja. Ezzel most egy régi vágya valósult meg: a fodrászat és a kereskedelem is mindennapjai része. Drucza András Kemon szaktanácsadó Nagyon hamar megtanultam,hogy az egyik legfontosabb teendôm fodrászként az, hogy folyamatosan képezzem magam. Így megtarthatom a vendégkörömet, és újabb kliensekre is szert tehetek, hiszen szélesedik a szakmai látóköröm, tapasztalatom. Az elmúlt években, amióta a KEMON szaktanácsadói csapatába tartozom, még fontosabbá váltak számomra a képzések. Az itthon és külföldön tanultakat megoszthatom a többi fodrásszal, tapasztalatot cserélhetek velük és ezzel közösen erôsíthetjük a szakmánk színvonalát. Sipeki Nikoletta Fodrászmester, Kemon szaktanácsadó A divatos frizura elkészítése számomra a mindennapokban is kihívást jelent, ha jól akarom csinálni. Vendégeim elégedettsége nekem is örömet okoz, jó érzés, hogy szebbé, csinosabbá tehetem a hajukat és ezzel együtt teljes megjelenésüket. A különbözô színváltoztatásokkal és a haj formázásával szabadjára engedhetem a fantáziámat, szárnyalhat a kreativitásom. A Kemon márkát megismerve sok új tapasztalatot gyûjtöttem, melyekkel másoknak is segítséget szeretnék nyújtani, hogy minél sikeresebbek legyenek saját szalonjukban. A Kemon termékeivel vendégeimnek széles körû szolgáltatást tudok nyújtani, miközben hajuk és fejbôrük egészségét is védem A Kemon oktatóés bemutatófodrászai, szaktanácsadói

17 Az Alfaparf szalontrénerei Lehoczki Nóra 2000-ben végzett fodrászként, majd még abban az évben elkezdett dolgozni Pécelen egy bérelt üzlethelyiségben ban mestervizsgázott, a felkészülésben mestere, Nagy Bertalanné is sokat segített tôl Charlie angyalává vált, a névválasztást egy új helyiség bérlete ihlette. A továbbképzéseket, szakmai bemutatókat nagyon fontosnak tartja, oktatásival országszerte találkozhattunk. Abonyi Emília A szombathelyi Emília Szépségszalon tulajdonosa 16 éve végzett fodrászként, azóta rendszeres látogatója a fod-rászati továbbképzéseknek és hajhosszabbító kurzusoknak, aminek olyannyira specialistájává vált, hogy az ország minden pontjáról felkeresik munkájáért. Még csupán két évet töltött versenyzôként, még-is sorra dobogós helyen végez, legutóbb pedig egy világbajnoki címet könyvelhetett el. Nagy példaképének Fátrai Krisztinát tartja, akinek haladó szintû hajvágó és kontyfésülési szemináriumait is mind elvégezte. Fehérné Németh Noémi A szegedi Sztár Szépségszalonban dolgozó Noémi 1991-ben végzett fodrászként, majd Rikk Ágnes növendékeként a sminkelés fortélyait is kitanulta, hogy vendégeit komplett szépítéssel fogadhassa szalonjában. Az Alfaparf-fal való együttmûködés új színt hozott életébe, oktatásai során a tapasztalatszerzés mellett ô maga is rengeteget tanul. Szabó Valéria Sziklainé Bán Hajnalka A pécsi Hajnalfény Szépségszalon tulajdonosa, aki a kontykészítést mesterfokon ûzi, habár gyermekei születése elôtt még nem is álmodott ilyen karrierrôl. Mindig is a kereskedelem érdekelte, abban való jártasságával pedig üzletvezetésében is találkozhatunk. Hazai és nemzetközi továbbképzések, oktatások, bemutatók, esküvô kiállítások: Hajninak mind bemutató-, mind nézelôdô fodrászként ott a helye. Némethné Ildikó 1984-ben végzett fodrászként, majd 1987-ben mestervizsgázott. A szakma alapjait Korbéni Ági fodrászmesternél tanulta. Már tanuló korában is fontosnak tartotta a szakmai fejlôdést. Nagy öröm számára, hogy mára saját tudása alapján eljutott oda, hogy színpadon szerepel és másokat képez. Ez mindig is nagyon érdekelte és célkitûzései között szerepelt. A tanítás számára nemcsak a fodrászok oktatásában merül ki, tanulókkal is foglalkozik, felkészít és vizsgáztat. Nincsenek preferenciái, számára a szakma csak mindennel együtt kerek. Legyen szó kontyfésülésrôl, hajvágásról, festésrôl, vagy egyéb vegyi munkáról, bármivel szívesen foglalkozik. Munkácsi Lászlóné Zsuzsanna A nôi fodrászválogatott egykori csapatvezetôje 1975-ben szakmunkásvizsgázott, majd 1990-ben mestervizsgát szerzett és megnyitotta saját fodrászszalonját. Munkája során felismerte és hamar át is vette a divatszakma folyamatos lüktetését, ami egyben az újdonságok folyamatos megismerését jelentette számára. Belevetette magát a hajgyógyászat rejtelmeibe, ami olyannyira megtetszett neki, hogy jelenleg trichológusként is dolgozik. Az oktatások és szalonmunka mellett a szakmai vizsgáztatást szereti: a szintvizsgabizottság és a mestervizsga-bizottság elnökeként is tevékenykedik. Váradi Györgyné Katalin Önképzés, újdonságok elsajátítása, majd mindezek átadása a tanulóknak. Valéria számára ezek a sikeres szakmai fejlôdés alappillérei. Azért, hogy még tökéletesebben végezhesse az ismeretek átadását, egy pedagógiai tanfolyamot is elvégzett, miután 2006-ban sikeresen mestervizsgázott. A kazincbarcikai Kata Szépségszalon tulajdonosa 1986-ban végzett fodrászként, majd 1995-ben mestervizsgázott. Munkájának szerelmese, aki a szalonfeladatok mellett immáron 13 éve a versenyzésben találta meg az igazi kihívásokat. Számtalan alkalommal lépett már nemzetközi és hazai versenyeken a pástra, és bizonyította rátermettségét

18 hair-line clubtag kedvezmény már ti is tudjátok, hogy hair-line clubtagként mennyi kedvezmény vár rátok. De hogy ne csak a fodrászokat, hanem a fodrásznak készülôket is jutalmazzuk szakmai szorgalmukért, idén kibôvítettük a hair-line club kereteit egy junior tagsággal. ennek lényege, hogy a fodrásztanulók extra kedvezményekkel vegyenek részt a szakmai továbbképzéseken. így nekik is alkalmuk nyílik részt venni azokon a képzéseken, amikre eddig csak mestereik jártak. A Junior logóval jelölt képzések tanulók számára Ft-ért látogathatók. Még több információ: PARTNER BRONZ PARTNER EZÜST PARTNER ARANy PARTNER V.I.P. PARTNER 2 alkalommal 3 alkalommal 5 alkalommal 5 alkalommal 5 alkalommal 50% kedvezmény 50% kedvezmény 50% kedvezmény 50% kedvezmény 100% kedvezmény egy fô részére egy fô részére egy fô részére két fô részére egy fô részére és 5 alkalommal 50% kedvezmény egy fô részére Legyen Neked is SAJÁT SZALONHONLAPOD! MONDD EL AZ ELKÉPZELÉSED ÉS MI MEGVALÓSÍTJUK! Legyél jelen az interneten! Bôvítsd vendégkörödet! Oszd meg oldalad a közösségi portálokon! (Facebook, Twitter) Publikáld legújabb munkáidat! Mutasd be szalonod szolgáltatásait NE CSAK A SZALONBAN, AZ INTERNETEN IS LEGYÉL TRENDKÖVETÔ! Mi az, amit kínálunk? Saját domain név foglalásának elindítása (pl. Kedvezô elkészítési költség Gyors, azonnali publikálás Saját cím Az oldal karbantartása Keresôoptimalizált honlap Igényes megjelenés A gyors és hatékony induláshoz Elég pár mondat és kép, ami a szalonodat bemutatja Úgy kommunikálj, ahogy azt a vendégeiddel teszed a szalonban, mert úgy leszel hiteles Törekedj arra, hogy téged tükrözzön az oldal, legyen olyan, mint amilyen Te is vagy Azt elôre ígérhetjük, hogy lesz vele munka, de imádni fogod ezt a világot HA TE IS SZERETNÉL SAJÁT SZALONHONLAPOT, TÖLTSD KI AZ ERRE VONATKOZÓ KÉRDÔÍVET A OLDALON, HOGY FELKERESSÜNK A RÉSZLETEKKEL ÉS MIHAMARABB ELKÉSZÍTHESSÜK INTERNETES ARCOD.

19 jelentkezés képzéseinkre Hair-Line Oktatóstúdió Telefonon Szigethy Zsuzsanna stúdióvezetônél: 06-30/ , ben: A befi zetés módja: csekken vagy átutalással ( ) Kérjük, hogy a befi zetést a képzés elôtt legkésôbb három nappal korábban igazold, ellenkezô esetben sajnos törlôdik a jelentkezésed! Köszönjük! 1071 Budapest, Dob utca 51. (Akácfa utca sarok) telefon: (06-1) , web: speciális termékoldalaink: HAIR-LINE TERÜLETI KÉPVISELÔK Baranya megye: Csiki János 06-30/ Bács-Kiskun megye: Szabó Ágnes 06-30/ Békés megye: Varga Bálint 06-30/ Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Veres Péter 06-30/ Budapest-Pest: Nóvé Gyula 06-30/ Szilágyi Gábor: 06-30/ Szigethy Zsolt 06-30/ Budapest-Buda: Leimeter Gábor 06-30/ Csongrád megye: Fekete Ernô 06-30/ Fekete Norbert 06-30/ Fejér megye: Bazsonyi Zsolt 06-30/ Nemes Gábor 06-30/ Gyôr-Moson-Sopron megye: Németh Zsolt 06-30/ , Horváth Norbert 06-30/ Hajdú-Bihar megye: Tóth Mariann 06-30/ Heves megye: Tóth József 06-30/ Tóth Péter 06-30/ Jász-Nagykun-Szolnok megye: Szigeti Virág 06-30/ Komárom-Esztergom megye: Németh Zsolt 06-30/ Horváth Norbert 06-30/ Nógrád megye: Tóth József 06-30/ Tóth Péter 06-30/ Pest megye: Némethné Csanádi Ilona 06-30/ Kanyó Zsolt 06-30/ Szigethy Zsolt 06-30/ Somogy megye: Kecskeméti Balázs 06-30/ Kosztricz Tamás 06-30/ Szabolcs- Szatmár-Bereg megye: Ifj. Veress László 06-30/ Tolna megye: Csiki János 06-30/ Sereg Gabriella 06-30/ Vas megye: Simon Csaba 06-30/ Veszprém megye: Harnberger József 06-30/ Nemes Gábor 06-30/ Zala megye: Kosztricz Tamás 06-30/

20 2012 / i. félév - Tanfolyamok idôpontjai Idôpont Tanfolyam Elôadó február 1. (szerda) Alfaparf + Yellow délelôtt Viola Dórával Viola Dóra február 11. (szombat) Hatásos hajszínek Viola Dóra február 12. (vasárnap) Inspirációs és divatvágás Molnár Joli február 13. (hétfôn) Klasszikus férfi hajvágás Kökény Ferenc február 19. (vasárnap) Erô-forrás Tréning Varga Andrea február 20. (hétfô) Legyél sikeres a Kemon termékeivel 2012-ben! Fátrai Krisztina február 26. (vasárnap) Hosszú haj szeminárium Viola Dóra február 27. (hétfô) Alkalmi frizura szeminárium gyakorlattal Fátrai Krisztina március 3. (szombat) 5 lépés a beauty fotó Bati Dani március 4. (vasárnap) Klasszikus, precíz vágás Molnár Joli március 5. (hétfô) 3 in 1 Festéselmélet, cash by color, Fátrai Krisztina melírtechnikák egy képzésen Drucza András március 7. (szerda) Alfaparf + Yellow délelôtt Viola Dórával Viola Dóra március 10. (szombat) Göndör haj rejtelmei Némethné Ildikó március 11. (vasárnap) Kontykészítés gyakorlattal Molnár Joli Idôpont Tanfolyam Elôadó március 12. (hétfô) Italian Touch #11 Fátrai Krisztina március 24. (szombat) Inspirációs és divatvágás Dröszler László március 25. (vasárnap) Férfi stílus Viola Dóra március 26. (hétfô) Legyél sikeres a Kemon termékeivel 2012-ben! Fátrai Krisztina március 31. (szombat) Fátrai alap hajvágó szeminárium Fátrai Krisztina április 1. (vasárnap) Divathajvágások 2012 Fátrai Krisztina április 4. (szerda) Alfaparf + Yellow délelôtt Viola Dórával Viola Dóra április 23. (hétfô) Klasszikus férfi hajvágás Kökény Ferenc május 2. (szerda) Alfaparf + Yellow délelôtt Viola Dórával Viola Dóra május 5. (szombat) Hatásos hajszínek Viola Dóra május 6. (vasárnap) Inspirációs és divatvágás Kustos László május 12. (szombat) 5 lépés a beauty fotó Bati Dani május 13. (vasárnap) 5 lépés a beauty fotó Bati Dani május 19. (szombat) Erô-forrás Tréning Varga Andrea május 20. (vasárnap) Konty inspirációs bemutató Molnár Joli és Viola Dóra május 21. (hétfô) Legyél sikeres a Kemon termékeivel 2012-ben! Fátrai Krisztina június 3. (vasárnap) Göndör haj rejtelmei Némethné Ildikó

Hair-Line Fodrász Konferencia 2009. március 14-15-16. Siófok, Hotel Azúr

Hair-Line Fodrász Konferencia 2009. március 14-15-16. Siófok, Hotel Azúr Hair-Line Fodrász Konferencia 2009. március 14-15-16. Siófok, Hotel Azúr Töltsön velünk egy pihenéssel egybekötött szakmai hétvégét! 3 nap 2 éjszaka teljes ellátással a négycsillagos Hotel Azurban! 5 Fantasztikus

Részletesebben

Mottóm: "A haj a nôiesség ékszere. A frizura akkor öltöztet, ha kiemeli az egyéniséget, viselôjének megjelenését vonzóvá teszi."

Mottóm: A haj a nôiesség ékszere. A frizura akkor öltöztet, ha kiemeli az egyéniséget, viselôjének megjelenését vonzóvá teszi. Mottóm: "A haj a nôiesség ékszere. A frizura akkor öltöztet, ha kiemeli az egyéniséget, viselôjének megjelenését vonzóvá teszi." Már középiskolás koromban is fodrász szerettem volna lenni. Eredményeimet

Részletesebben

Oktatóstúdió 2009. I. félévi programfüzete

Oktatóstúdió 2009. I. félévi programfüzete Az új füzet színvilága barna-drapp lesz. A borító olyan jellegû lesz, mint a fekete, csak a mintája a Marrone szórólapé legyen. A füze hátulja drapp színben, de szintén ilyen mintájú legyen! A borító elejére

Részletesebben

Oktatóstúdió. 2012/II. félévi továbbképzések

Oktatóstúdió. 2012/II. félévi továbbképzések Oktatóstúdió 2012/II. félévi továbbképzések A csapat A Hair-Line egy fogalom, ami mindent felölel. Éppúgy magába foglalja a bemutatófodrászokat, mint a területi képviselôket, vagy a háttérben dolgozókat.

Részletesebben

PROGRAM 17:00 17:45 Party frizurák. 17:45 18:15 Szünet. 18:15 19:00 Glamour: 8 káprázatos alkalmi konty a színpadon

PROGRAM 17:00 17:45 Party frizurák. 17:45 18:15 Szünet. 18:15 19:00 Glamour: 8 káprázatos alkalmi konty a színpadon Töltsön velünk egy szakmai estét, ahol megismerkedhet a 2009-es hajdivat legújabb technikáival. Party frizurák: 6 könnyed esti hajviselet. Melír, hajvágási és fésülési technikák. a HAIR BY NIGHT turné

Részletesebben

Oktatóstúdió. 2013/II. félévi továbbképzések

Oktatóstúdió. 2013/II. félévi továbbképzések Oktatóstúdió 2013/II. félévi továbbképzések HAIR-LINE AKADÉMIA Mindennek, a tanulásnak is megvan a szertartása. Oktatóstúdiónkban a legmagasabb technikai felszereltséggel várjuk a fodrászokat, ahol a visual

Részletesebben

Oktatóstúdió I. félévi programfüzete

Oktatóstúdió I. félévi programfüzete 2010 Oktatóstúdió I. félévi programfüzete 2010 Kedves Fodrász Kollégák! Térképvázlat Akár babonás az ember, akár nem, évváltáskor titkon mindenki fejében megfordul az újévi fogadalom lehetôsége. Természetesen

Részletesebben

Oktatóstúdió. ALFAPARF oktatások 2011/I. félév

Oktatóstúdió. ALFAPARF oktatások 2011/I. félév Oktatóstúdió ALFAPARF oktatások 2011/I. félév Kedves Fodrász Kollégák! Térképvázlat Nektek mi volt az újévi fogadalmatok? Mi azt határoztuk el, hogy idén még több helyre látogatunk, mint tavaly. Ez nem

Részletesebben

Oktatóstúdió. 2011/II. félévi továbbképzések

Oktatóstúdió. 2011/II. félévi továbbképzések Oktatóstúdió 2011/II. félévi továbbképzések Kedves Fodrász Kollégák! Térképvázlat A fodrászat jövôje mindig a fejlôdésben és a képzésben rejlik. Úgy gondolom, hogy nem elég egy hajshow-t vagy oktató DVD-t

Részletesebben

Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E.

Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. (Cím: 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767, 0630/ 515 4991 E-mail: mfke@t-online.hu, www.ofke.hu ) NŐI FODRÁSZAT - FELNŐTT-

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

Referencia - Nyerges Szilvi fodrász

Referencia - Nyerges Szilvi fodrász Referencia - Nyerges Szilvi fodrász Arculat, weboldal, marketing Boros Attila e.v. Tel: +36 30 385 2705 1012 Budapest, Attila út 77. info@reklamtuning.hu www.reklamtuning.hu Kétoldalas reklámlap az üzletbe

Részletesebben

az Építészet, Divat és a Frizurák között

az Építészet, Divat és a Frizurák között Párhuzamosság az Építészet, Divat és a Frizurák között by top trendek egyenesen Milánói kifutókról Két márka és egy új megállapodás fodrászok és a gyártó cég között. Ez az amit kipróbál az év eleje óta

Részletesebben

KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2015. MÁRCIUS

KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2015. MÁRCIUS KOSSUTH KUPA FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS TANULÓVERSENY MEGHÍVÓ 2015. MÁRCIUS 28. Iskolánkban minden évben, hagyományainkat tisztelve megrendezésre kerül névadónkról elnevezett rendezvénysorozat, a Kossuth hét.

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Telefonos lekérdezés kérdései

Telefonos lekérdezés kérdései Telefonos lekérdezés kérdései ETR-es azonosítás alapján háttéradatok Lakhely Jelenlegi munkahelyi státusz, munkával való elégedettség Karriertervezés, munkavállalást elısegítı tényezık Az ELTE megítélése

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember , tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,

Részletesebben

Portfólió Fotózás (családi,baba,divat,akt)

Portfólió Fotózás (családi,baba,divat,akt) FOTÓ ÁRLISTA Portfólió Fotózás (családi,baba,divat,akt) 1. Kültéri fotózás 2. Beltéri fotózás műteremben Több szabadtéri helyszín Műtermi fotózás 100 darab fotó Több beállítással 10 fotó retusálva 50 db

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége

Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége Ha valamely személy vagy csoport faji, nemzetiségi hovatartozása, bőrszíne, anyanyelve vagy társadalmi

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület 1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Balatonkenese: 2014 május 1

Balatonkenese: 2014 május 1 2014 Figyelem! Iskolánkban az idei nyáron is szeretettel várjuk azokat a kutyás gazdikat, aki a Balaton parton töltik a nyarat kedvencükkel! A hétvégi szabadidejüket szeretnék együtt eltölteni, kutyaiskolai

Részletesebben

STÍLUS, ÖLTÖZKÖDÉS FELMÉRÉS 2011 www.stiluscoach.hu

STÍLUS, ÖLTÖZKÖDÉS FELMÉRÉS 2011 www.stiluscoach.hu STÍLUS, ÖLTÖZKÖDÉS FELMÉRÉS 2011 A felmérés adatai Részvevők neme : nők Kitöltési időtartam: 4 hét (2011.04.11.- 05.08) Célom: megismerni a nők gondolatait a stílusról, öltözködési szokásaikról, felmérni

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

FEDEZZE FEL A HAJFORMÁZÁS VÉGTELEN LEHET SÉGEIT

FEDEZZE FEL A HAJFORMÁZÁS VÉGTELEN LEHET SÉGEIT FEDEZZE FEL A HAJFORMÁZÁS VÉGTELEN LEHET SÉGEIT VÁLTOZATOSSÁG = KULCS A VENDÉGEK ÉS KREATIVI- TÁS kielégítéséhez A VENDÉGEK... A Sebastian termékekkel elcsábíthatja a legnagyobb követelményeket támasztó

Részletesebben

Cramer Color. 1. Bevezetés a Cramer Color világába. 2. Technológia. 3. Színpaletta. 4. Színkör. 5. Cramer Color fókusz színek. 6. Használati utasítás

Cramer Color. 1. Bevezetés a Cramer Color világába. 2. Technológia. 3. Színpaletta. 4. Színkör. 5. Cramer Color fókusz színek. 6. Használati utasítás TECHNIKAI FÜZET Cramer Color. Bevezetés a Cramer Color világába. Technológia. Színpaletta. Színkör. Cramer Color fókusz színek. Használati utasítás. Világosító hatás és hatóidô. Korrektorok használata.

Részletesebben

A Viktória Körömszalon által indított egyéni és kiscsoportos továbbképzések, tanfolyam leírások

A Viktória Körömszalon által indított egyéni és kiscsoportos továbbképzések, tanfolyam leírások A Viktória Körömszalon által indított egyéni és kiscsoportos továbbképzések, tanfolyam leírások Oktató: Kovácsné Fábián Viktória Technikai képzéseim: - Zselés építő - Kombinált technikai - Porcelán kezdő

Részletesebben

AZ ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS

AZ ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS Dr. Szvathné Dr. Szalay Márta szakmai szolgáltatási főigazgató-helyettes Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Budapest, 2014.

Részletesebben

Képzési díj visszaigénylési útmutató

Képzési díj visszaigénylési útmutató Képzési díj visszaigénylési útmutató www.mvh.gov.hu honlapon lehet elérni a visszaigénylési felületet Elektronikus ügyintézés Ügyfél-tájékoztatási rendszer Az ügyfélkapus felhasználói név és jelszó megadása

Részletesebben

MEGHÍVÓ KÖRÖMKONGRESSZUS 2010. MÁRCIUS 7. GÓLYAVÁR 1088 BUDAPEST, MÚZUEM KRT. 6. (ELTE UDVARÁBAN) VÁSÁROLJ KEDVEZMÉNYESEN EZZEL A KUPONFÜZETTEL!

MEGHÍVÓ KÖRÖMKONGRESSZUS 2010. MÁRCIUS 7. GÓLYAVÁR 1088 BUDAPEST, MÚZUEM KRT. 6. (ELTE UDVARÁBAN) VÁSÁROLJ KEDVEZMÉNYESEN EZZEL A KUPONFÜZETTEL! MEGHÍVÓ KÖRÖMKONGRESSZUS 2010. MÁRCIUS 7. GÓLYAVÁR 1088 BUDAPEST, MÚZUEM KRT. 6. (ELTE UDVARÁBAN) VÁSÁROLJ KEDVEZMÉNYESEN EZZEL A KUPONFÜZETTEL! BEMUTATKOZÁS A Körömkongresszus 1995 óta Európa egyik vonalasabb

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

MAGYAR BAJNOKSÁG -2014 -

MAGYAR BAJNOKSÁG -2014 - Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület M.F.K.K.E. (Cím: 1064-Budapest, Vörösmarty utca 48. Tel/Fax: 061 3317-767, 0630/ 515 4991 E-mail: mfke@t-online.hu, www.ofke.hu) MAGYAR BAJNOKSÁG -2014 - NŐI

Részletesebben

Az esküvői forgatókönyv. Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből

Az esküvői forgatókönyv. Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből Az esküvői forgatókönyv Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből A forgatókönyv Az esküvő lebonyolításának részletes logisztikai ütemterve Az esküvő folyamatának részletes

Részletesebben

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente Új lehetőségek a civilek számára Morvay Levente Civil törvény főbb szabályozási területei Szervezeti formák Működés keretei Letétbe helyezés Civil Információs Portál Közhasznú jogállás szabályozása Nemzeti

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.

Részletesebben

A HAJVÁGÁS MUNKAFOLYAMATA

A HAJVÁGÁS MUNKAFOLYAMATA A HAJVÁGÁS MUNKAFOLYAMATA I. Előkészítés a vendég fogadása a frizura kialakítását meghatározó tényezők vizsgálata a hajviselet és a hajvágás menetének megtervezése hajmosás vagy nedvesítés (férfi hajat

Részletesebben

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár Van egy tervem, tudom, mit kell tennem, de ha egyedül vagyok itthon, könnyen félredobom a tervemet. Ha egy olyan személy egyengeti

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 1-jén módosul a jövedéki adóról és

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

FÉRFI. Száraz vágás ( gép+ olló) 1 800 Ft 1 900 Ft 2 300 Ft. Mosás, vágás, szárítás 2 300 Ft 2 500 Ft 2 800 Ft

FÉRFI. Száraz vágás ( gép+ olló) 1 800 Ft 1 900 Ft 2 300 Ft. Mosás, vágás, szárítás 2 300 Ft 2 500 Ft 2 800 Ft FÉRFI Gépi vágás, nullás Gépi vágás, mosással 1 500 Ft 1 900 Ft Száraz vágás ( gép+ olló) 1 800 Ft 1 900 Ft 2 300 Ft Mosás, vágás, szárítás 2 300 Ft 2 500 Ft 2 800 Ft NŐI Frufru vágás 900 Ft Mosás, szárítás

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

Mi is az a QBN? Ha úgy érzed, hogy egy gyakorlati tanfolyamsorozat

Mi is az a QBN? Ha úgy érzed, hogy egy gyakorlati tanfolyamsorozat Léggömb és Parti áru Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A Te partid, a mi ötleteink! Mi is az a QBN? A dekoratõri képzéseken azok a személyek vehetnek részt, akik QBN (Qualatex Balloon Network) tagsággal

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2012 Az 5. osztályosok eredményei

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2012 Az 5. osztályosok eredményei Az 5. osztályosok eredményei I. Tóth Péter 98,5 Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola Mátészalka Szabolcs-Szatmár-Bereg Kálnásiné Katona Judit II. Bencze Nóra 98 Páneurópa Általános

Részletesebben

Szeged Várkonyi Béla 7 Fejér Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár Fodor Tamás 8 Győr-Moson-S

Szeged Várkonyi Béla 7 Fejér Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár Fodor Tamás 8 Győr-Moson-S TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA LABDARÚGÁS RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár / Felk.: 1 Baranya Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Pécs Szikszai Zsolt / Ángyán

Részletesebben

Partner- kapcsolati ajánló

Partner- kapcsolati ajánló Partner- kapcsolati ajánló A Martina Gebhardt natúrkozmetika széleskörű lehetőséget biztosít a gyakorló kozmetikusok számára, hogy szakmai felkészültségüknek megfelelő, kozmetikájuk és vendégkörük sajátos

Részletesebben

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Készítette: Bakos Izabella Mária SZIE-GTK Enyedi György RTDI PhD-hallgató Kutatási téma Az egészségügyi állapot (lakosság

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A 2014-2015. tanévi Magyarország Bocsa Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. Tehetséggondozás, egy látványos,

Részletesebben

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról A jogszabály mai napon hatályos állapota 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az

Részletesebben

Budapest. 06-1-3871-282, 06-20-526-7573. VI. K Buday Ilona budayilona@freemail.hu

Budapest. 06-1-3871-282, 06-20-526-7573. VI. K Buday Ilona budayilona@freemail.hu Budapest Kerület Nap Név Email Telefon III. K Balázs Antalné Marica balazs.antalne@t-online.hu III. K; Sz Kertész Anna kerteszanna@t-online.hu IV. Sz Dudásné Baricza Margit dumargo@gmail.com 06-1-3871-282,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei

A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei A korábbi (2011. július 1-jét) megelőző helyzet Kettősség: 1. A kamarák mellett működő békéltető testületek jellemzői - jó szándék - speciális

Részletesebben

2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei. Szeged, 2014. március 13.

Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei. Szeged, 2014. március 13. Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei Szeged, 2014. március 13. A Nemzeti köznevelésről szóló törvény egyik jelentős újításának tekinthetők a 2013 szeptemberétől indítható Köznevelési

Részletesebben

A szaktanácsadói, tantárgygondozói próbaképzések tapasztalatai (pilot) PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

A szaktanácsadói, tantárgygondozói próbaképzések tapasztalatai (pilot) PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A szaktanácsadói, tantárgygondozói próbaképzések tapasztalatai (pilot) A fejlesztő célú, támogató szaktanácsadói képzés Hunyadi Krisztina képzésfejlesztő, tréner Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP

Részletesebben

AVILA ANTONIO. ZONGORISTA, VAGY FODRÁSZ LESZ

AVILA ANTONIO. ZONGORISTA, VAGY FODRÁSZ LESZ AVILA ANTONIO. ZONGORISTA, VAGY FODRÁSZ LESZ BELŐLE. MONDTA RÓLA EGYIK TANÁRA AZ ISKOLAÉVEK ELEJÉN. VÉGÜL FODRÁSZ LETT. MÉGPEDIG A MAI NAPIG SIKERES, A SZAKMA IRÁNT ELKÖTELEZETT FODRÁSZ. NAGY ÉS ELÉGEDETT

Részletesebben

Kisvállalkozás-fejlesztési Központ

Kisvállalkozás-fejlesztési Központ Kisvállalkozás-fejlesztési Központ 1 Filep Judit Szirmai Péter CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK DEMOGRÁFIAI MEGKÖZELÍTÉSBEN - SPECIÁLIS MAGYAR FEJLŐDÉSI ÚT 2 AZ ÉLETCIKLUS, MINT KIHÍVÁS A vállalkozó v/s a vállalkozás

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat PREAMBULUM A Peritos Kft. Adósság- és Követeléskezelő Csoport üzleti stratégiájának alapja, hogy ügyfelei (Adós vagy Panaszos) minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN Nagy Károly és Görögh Zoltán Felső-Tisza Alapítvány Nyíregyháza, 2014.03.05. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2010. Az 5. osztályosok eredményei

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2010. Az 5. osztályosok eredményei Az 5. osztályosok eredményei I. Varga Andrea 99 Bocskai István Általános Iskola és AMI Derecske Hajdú-Bihar Katonáné Ferencz Éva II. Tóth Róza 98 Lenkey János Általános Iskola Eger Heves Salánki Mária

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 2005.11.26 2.oldal 1.Jurandori versenyszám (61 nevezés) Jurandori Mini Fiú (6 nevezés) I. Mintál Erik Halasi Harcművész Egyesület II. Náder Ákos Hetényegyházi Ju-Jitsu Klub III. Buda Szabolcs

Részletesebben

Önkormányzati Licencprogram Kerekasztal megbeszélés

Önkormányzati Licencprogram Kerekasztal megbeszélés Önkormányzati Licencprogram Kerekasztal megbeszélés Sarusi Gyula Napirend Idő Téma 10:30 11:00 Microsoft Önkormányzati Licencprogram 2005 - Sarusi Gyula, Microsoft 11:00 11:40 EU Pályázati Tanácsadó program

Részletesebben

A mediáció és a helyreállító szemlélet az iskolában

A mediáció és a helyreállító szemlélet az iskolában A mediáció és a helyreállító szemlélet az iskolában IKF konferencia 2008. november 28. Esztergom 1 Stratégiai irányaink Roma integráció Mediáció Társadalmi nemek esélyegyenlsége CSR Társadalmi felelsségvállalás

Részletesebben

Az ápolási díj rendszere

Az ápolási díj rendszere Az ápolási díj rendszere Bódiné Pájer Marianna vezető-tanácsos Szociális és Munkaügyi Minisztérium Pénzbeli Ellátási és Nyugdíjbiztosítási Főosztály Az ellátás szabályozása A szociális igazgatásról és

Részletesebben

Mi is az a QBN? De ha úgy érzed, hogy egy gyakorlati tanfolyamsorozat

Mi is az a QBN? De ha úgy érzed, hogy egy gyakorlati tanfolyamsorozat Léggömb és Parti áru Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A Te partid, a mi ötleteink! Mi is az a QBN? A dekoratõri képzéseken azok a személyek vehetnek részt, akik QBN (Qualatex Balloon Network) tagsággal

Részletesebben

Állatorvosi Asszisztensi Névjegyzék

Állatorvosi Asszisztensi Névjegyzék Magyar Állatorvosi Kamara Állatorvosi Asszisztensi Névjegyzék A Magyar Állatorvosi Kamara által a 2012. évi CXXVII. törvény alapján vezetett Névjegyzékben jelenleg a következő állatorvosi asszisztensek

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP adatgyűjtői, kérdezői munkakör elnyerésének esélyét növelő programra

JELENTKEZÉSI LAP adatgyűjtői, kérdezői munkakör elnyerésének esélyét növelő programra JELENTKEZÉSI LAP adatgyűjtői, kérdezői munkakör elnyerésének esélyét növelő programra Tisztelt Jelentkező! Kérjük, gondosan töltse ki ezt a Jelentkezési Lapot kézzel, majd szkennerje be és PDF formátumban

Részletesebben

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok BUDAPEST DROGOPLEX AMBULANCIA Cím: 1152 Budapest, Arany János utca 73. Telefon: (1) 306-2584 Fogadás: hétf -péntek 9-15 KÉK

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok 1. Tanfolyam címe: Analitikus

Részletesebben

A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület. 2015. II. félévében induló képzései

A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület. 2015. II. félévében induló képzései A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2015. II. félévében induló képzései Relaxációs módszerek (autogén tréning) saját élmény Budapesten (az autogén tréning saját élmény, a diákrelax saját

Részletesebben

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link:

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link: http://www.nav.gov.hu/nav/vam/vaminformaciok/egyeb/eygseges_engedelyek_kiadasa.html s are asked, according

Részletesebben

Albikereso XML formátum 2013. január 15.

Albikereso XML formátum 2013. január 15. Albikereso XML formátum 2013. január 15. Az Albikereso.hu 2013. január 15.-től lehetőséget kíván biztosítani az oldalra regisztrált ingatlanirodák részére, hogy automatikusan XML alapon töltsék fel hirdetéseiket.

Részletesebben

Beszámoló a III. Debreceni Székely Napról 2014. szeptember 6.

Beszámoló a III. Debreceni Székely Napról 2014. szeptember 6. Beszámoló a III. Debreceni Székely Napról 2014. szeptember 6. Immáron hagyomány a Debreceni Székely Nap, ezzel a címmel jelent meg az egyik debreceni online sajtóorgánum képes tudósítása. Ez is volt a

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,

Részletesebben

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár Fiatal gazdák az állami földbérleti rendszerben Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Olyan fejlesztések és beruházások

Részletesebben

ASC Workshop. szakmai továbbképzés akadémiai oktatóknak. 2014. szeptember 26. HTTP Alapítvány Budapest/WebEx

ASC Workshop. szakmai továbbképzés akadémiai oktatóknak. 2014. szeptember 26. HTTP Alapítvány Budapest/WebEx ASC Workshop szakmai továbbképzés akadémiai oktatóknak 2014. szeptember 26. HTTP Alapítvány Budapest/WebEx Mai program I. Köszöntő és a megújult továbbképzés-sorozat bemutatása 14:30-14:45 Rendhagyó köszöntő

Részletesebben

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18.

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Autóipari befektetések támogatása Magyarországon Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Az autóipar támogatása Magyarországon 1) Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatás 2) EU társfinanszírozott

Részletesebben

OKTATÓSTÚDIÓ TOVÁBBKÉPZÉS HAIR-LINE ÖSSZETARTÁS CSAPATSZELLEM SZALONTRÉNERI HÁLÓZAT SZAKTANÁRI OKTATÁS MOTIVÁCIÓ TANÍTÁS VÍZMARCELL VAS

OKTATÓSTÚDIÓ TOVÁBBKÉPZÉS HAIR-LINE ÖSSZETARTÁS CSAPATSZELLEM SZALONTRÉNERI HÁLÓZAT SZAKTANÁRI OKTATÁS MOTIVÁCIÓ TANÍTÁS VÍZMARCELL VAS DOZÁS TENGER NAPFÉNY SAN GIUSTINO UTAZÁS JAGUAR INTUÍCIÓ DIVAT JAY2 KONTRASZT DESIGN ENERGIA VADSÁG TELJESSÉG SZÜRREALITÁS PURE RED ROMAN ISÉG MAHOGANY DIAMOND RAGYOGÁS KREATIVITÁS ALFAPARF TOVÁBBKÉPZÉS

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT TESZÜNK KIÁLLÍTÓINKÉRT, KIÁLLÍTÁSI RÉSZVÉTELÜK SIKERESSÉGÉÉRT? Több 10 000 e-dm-et küldünk ki adatbázisunkra a potenciális

Részletesebben

Népegészségügyi szűrés szervezés a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban

Népegészségügyi szűrés szervezés a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban Népegészségügyi szűrés szervezés a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban dr. Szörényiné Ványi Gabriella Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Prevenciós és Egészségfejlesztési Iroda TÁMOP 6.1.3.B-12/1-2013-0001

Részletesebben

II. KeFolttábor 2014.

II. KeFolttábor 2014. II. KeFolttábor 2014. Kedves Táborozók! Ismét itt a nyár, ismét lesz KeFolttábor! Időpont: 2014. augusztus 15-16-17. (péntek, szombat, vasárnap) Helyszín: a Tudósház, légkondicionált helyiségei Maximális

Részletesebben