Migráció az Európai Unióba

Átírás

1 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi Kommunikáció Szak Nappali tagozat PR szakirány Migráció az Európai Unióba Készítette: Janovics Anna Budapest, 2009

2 TARTALOMJEGYZÉK ÁBRAJEGYZÉK...4 BEVEZETÉS...5 I. A MIGRÁCIÓRÓL ÁLTALÁNOSSÁGBAN...7 I. 1. A migráció fogalma, fajtái...7 I. 2. Migrációs trendek Európában...8 I. 3. A migrációt előidéző tények...11 I. 4. A migrációt magyarázó hagyományos (egyensúlyi) migrációs modellek...14 I. 5. A bérek kiegyenlítődése - A migráció előzménye vagy következménye?...16 I. 6. A migráció munkaerő-piaci hatását vizsgáló modellek...18 I. 7. Régi és új befogadó országok...19 I. 8. A bevándorlók kategóriái...20 II. MIGRÁCIÓ AZ EURÓPAI UNIÓBA...25 II. 1. Migrációkezelés Európában - Rövid történelmi áttekintés...25 II. 2. Nemzetközi migráció az Európai Unióba...26 II. 3. A tömeges migráció kezelése...34 II. 4. A migrációs politika jövője az Európai Unióban...37 III. SPANYOLORSZÁG...40 III. 1. Helyzetkép...40 III. 2. Spanyolország - Európa déli kapuja...41 III. 3. A migráció által támasztott kihívások Spanyolország számára...43 III. 4. A migrációból származó előnyök...46 III. 5. Spanyol-Marokkó viszony...47 III. 6. Román-spanyol migráció...51 III. 7. Térségi együttműködés...54 ÖSSZEGZÉS...58 IRODALOMJEGYZÉK...61 EGYÉB INTERNETES FORRÁSOK...63 MELLÉKLET

3 ÁBRAJEGYZÉK 1. ábra : Migráció Európába ( ) ábra : Nettó migráció Európa néhány országába és az EU-ba (ezer fő) ábra : Teljes migrációs népesség 2005 végén Európában ábra : Letelepedési engedéllyel rendelkezők száma Spanyolországban származás szerint ábra : Kelet-európai népek létszámának alakulása Spanyolországban ábra : Román bevándorlók elhelyezkedése Spanyolországban

4 BEVEZETÉS Jelen dolgozatom témája az Európai Unióba történő bevándorlás. A probléma az Európai Unió országaiban mindennapos, hiszen nem csak demográfiai, hanem társadalmi, szociális, politikai és egyéb téren okoz komoly nehézségeket. Spanyolországban például az első helyen szerepel a népességet foglalkoztató gondok között (64%), sokkal a második helyen álló munkanélküliség előtt (38%). Ez nem csak a déli országokra jellemző, mint fő probléma, hiszen az Európai Unió más tagállamai is több kárát, mint hasznát látják az elsősorban fejlődő országokból beáramló migránsoknak. Az emberek nagy része fenntartásokkal él a migránsokkal szemben, azonban ezen a hozzáálláson sokat változtathat egy jól megszervezett és alkalmazott bevándorlási politika, amelyet minden államnak magának kell kifejlesztenie egyéni igényeihez mérten, összehangolva az Európai Unió elvárásaival. Az a mai gazdasági rendszerben nem kétséges, hogy minden államnak szüksége van a bevándorlókra, csak az a kérdés, hogy milyen mennyiségben, milyen feltételek mellett. A folyton öregedő népességet úgy tűnik, ez a mozgás mentheti meg ben az Unió lakossága 5%-kal nőtt, amely 2.4 millió főt jelent. Így az Unió lakossága 497,5 millió főre tehető, ami lassan eléri a fél milliárdot. Számos európai országban fogy a lakosság, azonban úgy fest, ezt még tudja ellensúlyozni néhány folyamat, mint például a migráció. A jelenlegi helyzet Európában (zavargások, tömeges beáramlás) azt mutatja, hogy az Európai Uniónak még nincsen megfelelően működő politikája a bevándorlás kezelésére, azonban jó úton halad afelé, hogy egy hosszabb munka eredményeként kifejlesszék a minden tagállamnak megfelelő intézkedéseket. Fontosnak tartom ezzel a problémával behatóbban foglalkozni, hiszen így jobban átláthatjuk a helyzetet, s ha megoldani nem is tudjuk, de kapunk egy átfogóbb képet az ügy mibenlétéről, s ez alapján állást foglalhatunk ebben a témában. A legfontosabb kérdésnek azt látom, hogy mik azok a tényezők, melyek elindítják a migránsokat, hiszen ez alapján elindulva kereshetünk megoldásokat, ezt orvosolva már gyökerében el lehetne fojtani a vándorlást. Ezért az első részben lényegében erre próbáltam rámutatni, a különböző modelleket, hatásokat, előidéző tényezőket vizsgálva. A másik fontos felvetődő kérdés, hogy a már meglévő problémára milyen megoldások vannak, melyek azok az eszközök, melyek közül a legmegfelelőbbet alkalmazva kezelni lehet a 5

5 migrációt. Ezek bemutatásához azonban szükséges ismernünk a jelenség történelmét, fajtáit, jellemzőit. A dolgozat terjedelme csak egy nagyvonalú áttekintést enged, azonban törekedtem arra, hogy az ebből a szempontból legfontosabb eseményeket, egyezményeket vessem górcső alá. A migráció általános bemutatása, elméleti bevezetése után részletesen kitérek az Európai Unió problémakezelésére, majd az általános, jelenlegi spanyolországi helyzetre. Azért emeltem ki a spanyol helyzetet, mert úgy gondolom, hogy az utóbbi időkben történt események reflektorfénybe állítják Spanyolországot. Itt nemcsak az afrikaiak csónakokon történő beáramlására gondolok, hanem a románok tömeges kivándorlására. Ehhez azt is hozzá kell tennem, hogy Spanyolország közelebb áll a szívemhez, mint a többi érintett állam, mivel hosszabb időt töltöttem kint, volt lehetőségem megtapasztalni az ügy mibenlétét a saját bőrömön. Ez alapján úgy gondolom, kijelenthetem, hogy Spanyolország az Európai Unió talán egyik legérintettebb tagállama a bevándorlást illetően. Ezért gondolom úgy, hogy példáján keresztül talán sok mindenre nagyobb rálátást nyerünk. 6

6 I. A MIGRÁCIÓRÓL ÁLTALÁNOSSÁGBAN I. 1. A migráció fogalma, fajtái A migráció egy olyan folyamat, melyben a személyek lakóhelyet, illetve társadalmat váltanak oly módon, hogy ez a váltás átmenetiből tartóssá, huzamossá válik. A népességmozgás tipikus esete az évszázadok óta folyó munkaerő-migráció. Emellett a munkavállalási szándék mellett számos tényező növeli a migrációs hajlandóságot. Ugyancsak évszázados, talán inkább évezredes múltja van a vallási, etnikai, politikai üldözöttek migrációjának. Az utóbbi időkben egyre inkább megfigyelhető a migrációs motivációkban a politikai és gazdasági tényezők keveredése. Azonban mind politikailag, mind jogilag és társadalmi szempontból is el kell különíteni a két faktort egymástól. 1 Az ösztönző tényezők két csoportba sorolhatóak aszerint, hogy a migráns személyt vonzzák vagy taszítják: push - faktornak nevezzük a taszítóerőket (pl. a hazai gazdasági helyzet), pull - faktornak a vonzókat (pl. ígéretesebb munkakörülmények a fogadó országban). Ezt a fogalompárt Ravenstein, 19. századi brit statisztikus alkotta meg. 2 A migráció tipologizálására több szemléletmód van: 1. Térbeli szempontból belső (intern), valamint külső (extern) vándorlást ismerünk. Az előbbibe többnyire a vidékről városba irányuló mozgást soroljuk, az utóbbiban pedig még kontinentális és interkontinentális kategóriát különíthetünk el. 2. Időtartam szempontjából korlátozott vagy időszakos (pl. szezonmunka), illetve tartós vagy folyamatos (ki- illetve bevándorlás, letelepülés) lehet a vándorlás. 3. A migrációs döntés kiváltó okaira vonatkozóan megkülönböztetünk önkéntes- (pl. munkaerő-vándorlás), illetve kényszervándorlást. Ez utóbbi csoportba elsősorban a különböző üldözések és a negatív diszkrimináció sorolandók. Egyes esetekben azonban igen nehéz eszerint a szempontrendszer szerint osztályozni, mivel a migráns távozás 1 Jungbert Béla: Az embercsempészet, mint az illegális migráció egy fajtája 2 Hárs Ágnes: A nemzetközi migráció néhány problémájáról (Szociológiai Szemle 1992/2) 7

7 melletti döntésében is keverednek egymással a saját elhatározások a külső kényszerekkel. A vándorlók motívumai ugyanakkor mindig politikai-morális értékelések után alakulnak ki: a befogadó társadalom mindig fenntartásokkal áll a bevándorlók előtt, ha nem is menekültekről van szó. 4. A résztvevők száma szerint lehet egyéni vagy csoportos/kollektív a vándorlás. Az utóbbi esetben társadalmi méreteknél beszélnek tömegvándorlásról. Ebben a vándorlási típusban is nehéz válaszvonalat húzni az egyéni és kollektív vándorlás között, mivel sok bevándorlót egyéniként tartanak számon, holott valójában az egész család, rokonság kitelepülésének részesei azzal a céllal, hogy a célországban újra együtt legyenek. 3 I. 2. Migrációs trendek Európában A lakóhely szabad megválasztásának joga az európai integráció után 10 évvel, 1968 óta érvényesül. A fejlettebb országok már ekkor egy tekintélyesebb méretű migrációtól tartottak, azonban ezen várakozásoktól eltérően a munkaerő Európába áramlása megállt, s Dél-Olaszországból inkább Észak-Olaszországba irányult. Azonban a 80-as évek elejétől kezdve egy világméretű probléma kialakulásának és gyors térhódításának lehetünk szemtanúi, ami nem más, mint: a tömeges méreteket öltő népességmozgás. A Németországot kettéválasztó vasfüggöny megszűnése után a nyugat-európai bevándorlók éves száma megháromszorozódott (1992-es adatok alapján: : 1millióról 3 millióra nőtt). Ezt a népességmozgást is hasonló aggodalom övezte. Az új tagok jelentős gazdasági elmaradottsága miatt azt várták az Európai Közösségek régi tagjai, hogy az eltörölt korlátok ösztönző hatására nagymértékű mobilitás indul majd el az új tagállamokból Európa fejlettebb országai felé. 4 A második világháborút követő európai migráció több fázisból áll. Ezekben az években a Kelet-Európában létrejött totalitárius rezsimek nem engedték polgáraikat szabadon külföldre utazni, míg a nyitott társadalmak természetes eleme a polgárok teljes mobilitása volt. Ez a tény, az 1940-es évek végétől egészen az 1980-as évek végén bekövetkezett rendszerváltásig meghatározta az európai kelet-nyugat irányú mobilitás trendjét. Ez az időszak a vándorlás szempontjából jól elkülöníthető korszakokra osztható. 3 Cseresnyés Ferenc: Migrációs potenciálok és trendek Európában 4 Hárs Ágnes: A nemzetközi migráció néhány problémájáról (Szociológiai Szemle 1992/2) 8

8 Az első szakaszt ( ) a háborús események következtében lakóhelyükről elkerült személyek hazatérése jellemezte. A háborúban vesztes országoknak ekkor be kellett fogadniuk a szomszédos országokból elmenekült, illetve elüldözött kisebbségeket. A második szakasz 1950 és 80 közé tehető, amikor is Európában a dél-északi irányú vándorlás uralkodott, jóllehet, a magyar, cseh és lengyel forradalmat óriási menekültáradat követte. Ez az irány a Harmadik Világból Európába érkező hullámra is érvényes. Először az 50-es években érkeztek a gyarmati országokból, az egykori gyarmattartó országokba hazatérő tisztségviselők, Nagy-Britanniába, Franciaországba, Belgiumba és Hollandiába. Őket követte a fehér uralomhoz kötődő réteg. Többségük munkát keresett, de politikai és etnikai menekültek is érkeztek. Ebben a periódusban legalább ilyen jelentős a vendégmunkás-migráció. Miután a Nyugat-európai ipari országok integrálták a hazatérőket és üldözötteket, további munkaerőigényük fedezésére toborzásba kezdtek a Földközi-tenger menti országokban. Ebbe a folyamatba Németország csak később kapcsolódott be, mivel a berlini fal felhúzásáig lehetősége volt az ország keleti részéből munkavállalók alkalmazására. A 70-es évek elején bekövetkező kőolajár-krízis hatására az Európai Közösség országai leállították a munkaerő-bevándorlást. Ekkor azonban az idáig bevándorlók letelepedéssel reagáltak, és ezen kívül magukhoz vették az addig otthontartózkodó családjukat is. Ezzel a vendégmunkások ténylegesen bevándorlókká váltak. 5 A nemzetközi mobilitás kicsit nyugalmasabb harmadik fázisában, a 80-as évek végén megváltozott a migrációs áramlások iránya: mindenekelőtt felerősödött a kelet-nyugati vándorlás. A Szovjetunió és utódállamai, valamint a Balkán bizonyos részei fontos elvándorlási körzetekké váltak. Ezt az irányváltoztatást Európa kettéosztottságának felbomlása, a határok kinyílása tette lehetővé. E kelet-nyugati vándorlásnak azok az etnikai kisebbségek a kedvezményezettjei, akiket anyaországuk erősít (Németország, Izrael, Görögország, Törökország): nem csak törvényesen áttelepülhetnek, de a felvevő országokban állami beilleszkedési segélyekkel is támogatják őket. Ez időben a délészaki irányú vándorlás kicsit háttérbe szorult, a dél-európai országokban mégis ennek van nagyobb jelentősége. Itt olyan országokat kell megemlíteni mint pl. Olaszország, 5 Heinz Fassman, Rainer Münz: European migration in the late twentieth century (Hartnoles Limited 1994) 9

9 Spanyolország, ahova a 80-as évekig alig történt bevándorlás. Franciaországba ugyancsak többen érkeznek a Maghreb-országokból, mint Európa keleti feléből. 6, 7 Migráció Európába ( ) 1. ábra 8 Ahogy a képen (1. ábra) is látható, az észak-európai országok mindig is felvevő országok voltak, míg a dél-európaiak csak a 70-es évektől váltak azzá. Összevetve a 4 nagy régiót elmondhatjuk, hogy míg a II. Világháború után Európára az elvándorlás volt a jellemző, addig a 60-as évek után bevándorlókat fogadó kontinenssé vált. Közép- Kelet-Európából mind a mai napig elvándorlás tapasztalható. Igen kevés figyelmet kapott a társadalmi, politikai elit bizonyos csoportjainak mára már jelentőssé vált migrációja (tudósok, diplomaták, művészek,...).e réteg jóval kisebb asszimilációs hajlandóságot mutat, mint pl. a munkaerő-vándorlók, jelenlétük mégsem okoz olyan konfliktusokat, mint az utóbbiaké. 9 A hidegháború időszakában a politikai üldözöttek alkották a menekültek legnagyobb csoportját (magyarok, csehek, szlovákok, lengyelek, keletnémetek). A (polgár)háborúk, etnikai tisztogatások is hatalmas tömegeket képesek megmozgatni (pl. Jugoszlávia: 4,3 millió menekült). Mindeközben megjelentek a reménytelen helyzetükből kitörni vágyó 6 Lukács Éva Illés Sándor: Szabad-e a személyek áramlása? Alföldi tanulmányok (Nagyalföld Alapítvány, 2003) 7 Hárs Ágnes: Munkaerőpiac és migráció (Társadalmi riport 2004) Heinz Fassman, Rainer Münz: European migration in the late twentieth century (Hartnoles Limited 1994) 10

10 ún. gazdasági menekültek. Egy újabb tendencia szerint találkozhatunk olyan afrikai és dél-amerikai környezeti menekültekkel is, akik a környezetkárosodás miatt jöttek el lakóhelyükről. A 90-es évek folyamán a nettó bevándorlás a megszigorító intézkedések hatására az Európai Unióban drasztikusan visszaesett. A migráció trendje ezek után számottevően átalakult. Az európai volt szocialista országokból bevándorló nemzetiségi német áttelepülők száma már a 90-es évek elején jelentősen mérséklődött után a külföldiek bevándorlását erőteljesen korlátozták, ezért az egyéb bevándorló külföldi csoportok nettó bevándorlása (bevándorlás mínusz el- és visszavándorlás) is radikálisan csökkent. A bevándorlók nettó létszáma jórészt a volt Szovjetunió utódállamaiból növekedett, akik főleg német nemzetiségűek voltak. Lényegében el lehet mondani Németországról, hogy ő a fő célország, között ide irányult a teljes nettó keleteurópai migráció 90%-a. A migrációban kitüntetett fontossága van az etnikai természetű vándorlásnak. Míg az Európai Unió országainak többségében ekkor nem volt érzékelhető a külföldi munkaerő részarányának a növekedése, a két érintett, a rendszerváltó országokkal határos államban Németországban és Ausztriában számottevően emelkedett az arány. 10 Az Európai Unió bővítésével napjainkban ismét napirendre került a munkaerő szabad áramlásának a kérdése. Tisztán látható e rövid történelmi bemutatásból, hogy napjainkra tömegessé váltak a népmozgások, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mennyire vagyunk tisztában a migrációt kiváltó belső társadalmi és külső tényezőkkel; hogy milyen típusai és értékelési módjai vannak a vándorlásnak, és hogy egyáltalán mit kell migráció alatt érteni I. 3. A migrációt előidéző tények A migrációt nagyon sokféle motiváció indíthatja el. A menekülés és a migráció megindulásának alapja az a tény, hogy a világ több régiójában az emberek növekvő mértékben elszakadtak a hazájuktól. Ennek számos előidézője van; különösen fontos ezek közül a régiók gazdasági eltartó képességének csökkenése, illetve megszűnése. 10 Saskia Sassen: Elveszített kontroll? Szuverenitás a globalizáció korában (Helikon Kiadó, 2000) 11

11 A gazdasági hanyatlás különböző, egymást kölcsönösen erősítő folyamatoknak az összegződése. Ezek közül ötnek van jelentősége. 1. Mára szétestek azok a szupranacionális birodalmak, melyek századok óta a nemzetközi rendszer központi részét alkották. Területeiken számos új nemzetállam alakult ki. Itt elsősorban a Habsburg Monarchiát, az Oszmán Birodalmat, Szovjetuniót kell megemlíteni. 2. A modern világgazdasági rendszer és termelési mód. 3. Ennek a világgazdasági rendszernek a következményeként a környezet hatalmas méreteket öltve folyamatosan pusztul. Ebben nagy szerepe van többek között a természeti környezet kirablásának, a fejlett országok növekvő életszínvonalának, a magas fegyverkezési kiadásoknak, a környezetet tönkretevő káros anyagok túlzott kibocsátásának, stb. E tényezők halmozott jelenléte megzavarja az ökológiai egyensúlyt, gyakran visszafordíthatatlan kárt okoz. 4. A higiénés és egészségügyi feltételek javulásának következményeként a Föld népességének rohamos növekedése következett be. A szegényebb országok egyébként magas halálozási rátája nagyságrendekkel csökkent, miközben a születési ráta csökkentésére tett kísérletek szerény eredményeket hoztak. Az ENSZ becslései szerint a mostani 5.4 milliárdról, 2025-ig 8.5 milliárdra növekedhet a Föld lakóinak száma, míg ebből csupán 1.4 milliárd személy él majd jóléti övezetekben. 5. Az újfajta migráció ötödik elindítója a hagyományos világnézetek, értékrendek és életstílusok leépülésének következménye. Ezek helyébe új emancipációs és fogyasztásközpontú életstílusok és minták léptek, amelyek a nyugati ipari államokban fejlődtek ki, és amelyek a modern kommunikációs eszközök révén terjedtek el széles körben. Ezen ok-okozati összefüggések szoros kapcsolatban állnak egymással. 11 A birodalmak szétesése és a területeiken létrejött új államok harca a belső és a külső elhatárolódásért az államokon belüli és az államok közötti háborúk sokaságához vezetett. A függetlenedési folyamatot üldözések, etnikai tisztogatások, vallási homogenizálások, az emberi és kisebbségi jogok megsértése kísérte. Ezek a migránsok, politikai üldözöttnek tekinthetők. 11 Cseresnyés Ferenc: Migrációs potenciálok és trendek Európában 12

12 A modern világgazdasági rendszerben jelentkező munkamegosztás egy évszázados fejlődése Földünk nagy részének erőszakos és egyben önkéntes összenövéséhez vezetett, s a világ többi régiójának perifériára szorulását idézte elő. Számos állam gazdasági marginalizálódásának az lett az eredménye, hogy már nincsenek abban a helyzetben, hogy állampolgáraikat ellássák a legfontosabb közjavakkal, mint pl. munka, élelem, víz, egészségügy. Az életfeltételek romlása ma már több, mint egymilliárd emberre terjed ki, közülük milliók készülnek valahol máshol jobb életkörülményeket teremteni maguknak. Ez a migrációs áramlás nagyrészt országon belüli vándorlás formájában zajlik, és a fejlődő országok villámgyors városiasodásához vezet. Egyes becslések szerint a vidékről városba tartó belső migrációban évente 40 millió személy vesz részt. E népesség másik része regionális és kontinentális vándorlás formájában keres magának más megélhetési lehetőséget. Csak nagyon csekély részük jut el a gazdag északi országokba. A migráció ezen résztvevőit nevezik szegénység - menekülteknek. A modern világgazdasági rendszerben ugyanakkor új gazdasági növekedési pólusok alakulnak ki a világ többi részén, amik olyan munkaerőt vonzanak magukhoz, mely véletlenül sem sorolható a szegénység -vándorlás kategóriába, mivel ezen migránsok élet- és munkafeltételeik relatív javulását hozza (brain drain). Itt tehát olyan elvándorló, gyakran kvalifikált munkaerőről van szó, akiknek távozása gyengíti a kibocsátó ország fejlesztési potenciálját, korlátozza fejlődési folyamatait, és ezzel újabb migrációt gerjeszt. Ezek a bevándorlók nem a gazdaságilag legszegényebb országokból érkeznek, hanem olyanokból, ahol a jövedelmek átlagosak, és a gazdaság átalakulóban van. Mindkét csoport ( szegénység -menekült és brain drain -migráns) a gazdasági menekült kategóriába sorolható. Egyes becslések szerint számuk meghaladhatja a 100 millió főt. 12 A környezet túlterhelése a gazdasági területek tartós értékcsökkenéséhez és fogyásához, a labilis rendszerek destabilizálódásához és ezzel több millió ember életterének a veszélyeztetéséhez vezetett (pl. globális felmelegedés, erdőirtás). A 90-es évek elejére az ilyen környezetből elmenekülő környezeti menekültek száma már százmilliókra terjedt ki. 12 Sasskia Sassen: Elveszített kontroll? Szuverenitás a globalizáció korában (Helikon Kiadó, 2000) 13

13 A különböző migrációfajták mennyiségi összehasonlítása azt mutatja, hogy a gazdasági menekültek számát, ami az utóbbi időben túlszárnyalta a politikai menekültekét, nemsokára meghaladja a környezetkárosultaké. 13 A világgazdaság hosszú távú tendenciái és a népszaporulat trendjei nem utalnak sem Dél és Kelet több régiójának a gazdasági felemelkedésére, sem pedig a szintkülönbségek csökkenésére Észak és Dél, valamint Nyugat és Kelet között. 14 Az júniusi riói környezetvédelmi konferencia kimenetele hasonló jövőt rajzolt elénk. A legfontosabb ipari államok nem mutattak hajlandóságot arra, hogy strukturális és környezetvédelmi politikájuk rövidtávú irányvonalainak megváltoztatásával vagy a fejlődő országok nagyobb pénzügyi és technológiai támogatásával hozzájáruljanak azok gazdasági fejlesztéseihez. Ezzel együtt ugyanígy elmaradtak a fejlődő országok kötelezettségvállalásai is például a demográfiai növekedés korlátozásának kérdésében. Ennek tekintetében nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a világ szegényebb régióiból a gazdagabb országokba áramló migrációs nyomás középtávon növekszik abban a reményben, hogy ott a Föld szegényebb lakosai és üldözöttjei egzisztenciát és védelmet találnak. 15 Ezen az állásponton már némileg változtattak a fent említett államok, azonban még mindig fenntartásokkal viseltetnek a politikák megváltoztatásával és támogatásokkal kapcsolatban, ezért a migrációs nyomás folyamatosan fennáll. I. 4. A migrációt magyarázó hagyományos (egyensúlyi) migrációs modellek Az elméletet először Ravenstein (1885, 1889) fogalmazta meg, az ő nevéhez kötődik a migrációt meghatározó taszító és vonzó (push and pull) erőkről szóló fogalompár. Ez az elemzés módszerének első megfogalmazása. Ő kevés különbséget tett az Anglián belüli migráció, valamint az Európa és Észak-Amerika országai között lezajlott vándorlás között. Meglátása szerint az emberek országon belüli és nemzetközi vándorlása között nincsen alapvető különbség. Egyik publikációjában azt fogalmazza meg, hogy két pont 13 Saskia Sassen: Elveszített kontroll? Szuverenitás a globalizáció korában (Helikon Kiadó, 2000) 14 Heinz Fassmann&Rainer Münz: European migration in the late twentieth century (Hartnoles Limited, 1994) 15 Cseresnyés Ferenc: Migrációs potenciálok és trendek Európában 14

14 közötti migráció fordítottan arányos a két pont távolságával. Feltételezte, hogy a migrálók egyértelműen a nagy kereskedelmi és ipari centrumokat preferálják; a migráció lépcsőzetes, kezdetben a közeli városokba, majd ezután esetleg a leggyorsabban fejlődő városokba irányul. A kiürült területekre pedig a még fejletlenebb területekről érkeznek bevándorlók. Ravenstein kijelentette, hogy a migrációt a jobb foglalkoztatás és a kedvezőbb bérkilátások határozzák meg. A nemzetközi migrációról szóló másik értekezésében a migrációs folyamatok növekedését a közlekedés, az ipar és a kereskedelem fejlődésének szükségszerű következményeként látja, és megerősíti a taszító és vonzó erők kölcsönhatásában a gazdasági motiváció fontosságát: a migrálót a fogadó ország felé tolják (push-erők) az otthoni gazdasági körülmények, és odavonzza (pull-erők) őket az ottani gazdasági helyzet ígéretesebb volta, és így végül egyensúlyi állapot valósulhat meg. 16 Ravenstein elméletei máig nagy befolyással bírnak a migrációkutatásban. Okfejtéseit továbbgondolva a regionális, illetve a nemzetközi migrációt magyarázó elméletek születtek meg, miszerint a vándorlást a munkaerő iránti kereslet és kínálat különbségei magyarázzák. Azokban a régiókban, ahol a tőkéhez képest jelentős a munkaerő kínálata, alacsonyabbak a piaci bérek, ahol viszont a tőkéhez képest kisebb a munkaerő kínálata, magasak a bérek is. Ezen bérkülönbségek hatására a munkások az alacsony bérű régiókból a magasabb bérűbe mennek. A munkaerő mozgása következtében a bérek kiegyenlítődnek. Ahonnan a bérek alacsony volta miatt elmentek az emberek, a munkaerő kínálata csökken, a bérek pedig emelkednek. Ahol viszont a munkaerő a tőkéhez képest szűkös volt, a megnövekedett munkaerő-kínálat hatására a bérek csökkenni kezdenek. Végül egyensúlyi állapot áll be. Más kutatók is vezettek be további szempontokat, melyek a migráció folyamatát magyarázzák: Harris-Todero (1970) munkájában a migrációt nemcsak a bérkülönbségekkel, hanem a munkanélküliségi rátával magyarázza. Mikrogazdasági szempontból megállapították, hogy a haszonmaximáló, racionálisan kalkuláló egyén számára a migráció bizonytalan és költségeket is jelent. A bérek különbsége pedig a mobilitás költségeit tükrözi, melyek lehetnek anyagiak, pszichések, kulturálisak, stb. 16 Ronald G.Ehrenberg és Robert Smith: Korszerű munkagazdaságtan Elmélet és közpolitika (Panem 2003) 15

15 Ebben az értelemben a migrációra vonatkozó döntés úgy értelmezhető, mint egy beruházás, bizonytalansági tényezővel. Az irányzat egyik fontos képviselője George Borjas (1989) megalkotta az immigrációs piac fogalmát, ahol az egyének a költségek és a haszon mérlegelésével döntenek a helyzetük változtatásáról. Erre a hagyományos elméletre épülve, az 1960-as évektől úgynevezett gravitációs modellek fogalmazódtak meg, melyek továbbra is azt feltételezték, hogy a migráció egyenesen arányos a kibocsátó és a befogadó népességgel, és fordítottan a két terület közötti távolsággal. A modell továbbfejlesztett változatai (módosított gravitációs modellek) pedig a változókat a magatartási faktorokkal bővítették, amik meghatározzák a migrációt. Ilyen tényező lehet például a munkanélküli ráta, az életkor, az iskolázottság, a kormányzati beavatkozás, stb. 17 I. 5. A bérek kiegyenlítődése - A migráció előzménye vagy következménye? A migrációs döntések vizsgálatakor a kibocsátó és befogadó országok béreit adottnak tekintik. A potenciális migráns ezeket figyelembe véve dönt, és nem befolyásolja a béreket. A klasszikus egyensúlyelmélet szerint azonban hosszabb távon megváltoznak a bérek, ha az egyik országban változik a munkaerő kínálata a másik országéhoz képest. A munkaerő-áramlás a tőkeáramlással ellentétes irányú folyamat. A tőkében gazdag országokból a tőkeszegény országok felé áramló beruházások nagyobb megtérülésre számíthatnak a tőkeszegény országokban, ami oda vonzza a beruházásokat. Ezt vizsgálva kijelenthetjük, hogy a migráció része a tényezőárak kiegyenlítődésének a nemzetközi kereskedelemben, melyet a Hekscher-Ohlin-Samuelson tétel ír le. A tétel szerint két egymással kereskedő, a termelési tényezőkkel különbözően ellátott gazdaságban, megfelelő feltételek esetén a külkereskedelem hatására nem csupán a kereskedelem tárgyát képező két jószág ára egyenlítődik ki, hanem a tényezőárak a reálbérek és a tőke hozadéka is. Ennek megfelelően a korábban munkaerőben gazdag, de tőkében szegény gazdaságban a munkaerő ára növekedni, a tőkéé pedig csökkenni fog és egy idő után hasonló szinten stabilizálódnak, mint a tőkegazdag országban voltak Hárs Ágnes: A nemzetközi migráció néhány problémájáról (Szociológiai Szemle 192/2.)

16 A migráció legfontosabb mozgatója a bérkülönbség. Borjas (1999) hangsúlyozza, hogy az EU esetében, ahol az áruk, a tőke és a szolgáltatások szabadon áramolhatnak az országok között, ezek hosszabb távon a migrációt motiváló jövedelemkülönbségek csökkentését is segítik. Layard és szerzőtársai (1992) felvetették azt a kérdést, hogy milyen alternatíva létezik egy ilyen nagy méretű emigrációt követően a kibocsátó országokban maradottak helyzetének romlása ellen, valamint a kelet-nyugati migrációs kilátások veszélyére. Az ideális megoldás az lenne, ha a gazdaságpolitika jó munkahelyeket hozna keletre ahelyett, hogy a keleti munkások menjenek nyugatra. A nemzetközi kereskedelem képes helyettesíteni a migrációt. Ők a háború utáni segélyprogramhoz hasonlót javasoltak, ezzel szabadkereskedelmi szerződést biztosítva az érintett államoknak. Tapinos (1997) a migrációs döntések, illetve a beruházások, támogatási programok eltérő idősíkjára hívja fel a figyelmet. A migrációs döntések hatása rövidtávon érzékelhető, míg az utóbbiaknak lényegesen hosszabb időre van szükségük, ezért a migráció nagyon csekély megoldása lehet a kibocsátó országoknak nyújtott támogatás vagy segély. Razin-Sadka (1997) ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a segélyprogramok esetében a kereskedelem a munkaerő-mobilitást kiegészítő mechanizmus lehet. Nem feltétlenül egyenlítődnek ki ugyanis a bérek egy ilyen intézkedéscsomag hatására, a bérkülönbségek még erősödhetnek is, ezzel tovább ösztönözve a munkaerő-vándorlást. Mindemellett azonban a fejletlenebb országokban fejlesztésekre van szükség, valamint a közvetlen külföldi tőkebefektetések segíthetik a technológia elterjedését, és ezzel a termelékenység növelését. 19 Rappaport (2000) vizsgálatában igazolja, hogy a jövedelmek kiegyenlítésében a tőkeáramlás hatása a meghatározó, azaz nem biztos, hogy a munkaerő-migráció a béreket lefelé nyomja, és ily módon hatna a munkabérek kiegyenlítődésére, ezért nem valószínű, hogy a munkaerő mobilitása lenne a szegényebb országok felzárkózásának megfelelő módja. A bérkülönbségek tehát inkább kiváltói, mintsem következményei a migrációnak. A jövőbeli migráció becsléséhez használt vizsgálatok szerint, melyek a jövedelemkülönbségek hatását vizsgálták, a munkaerő-mobilitás csak minimálisan hatott a bérkonvergencia ütemére. Úgy gondolták, hogy ez azért van így, mert a 19 Razin-Sadka: Tax burden & migration: A political economy perspective (IMF, 1997) 17

17 bérkülönbségekre csak minimálisan érzékeny a munkaerő. A Barro-Sala-i-Martin becslések szerint 25% bérkülönbség legfeljebb a migráció 1%-os növekedéséhez vezet. Rappaport (2000) ezt a jelenséget azzal magyarázza, hogy valójában nem is önmagában a bérkülönbségek, hanem inkább az életminőség, vagy a relatív gazdaság befolyásolja a munkaerőt. 20 I. 6. A migráció munkaerő-piaci hatását vizsgáló modellek Nyitott gazdaságban a migráció alig, vagy egyáltalán nem hat a bérekre. Annak veszélye tehát nem tűnik reálisnak, hogy migráns munkaerő nagy mennyiségben árasztaná el az Unió országainak munkaerőpiacait, lenyomva a bérszínvonalat. Az azonban elképzelhető, hogy egyes ágazatokban helyettesítheti a hazai munkaerőt, növelheti az elbocsátásokat, munkanélküliséget, ezzel befolyásolva a bérstruktúrát. Boeri-Böcker (2000) német és az osztrák munkaerőpiacról szóló tanulmányának figyelemre méltó eredménye, hogy a külföldiek a virágzó ágazatokba igyekeznek. Igazolták azt is, hogy azokban az ágazatokban, ahol a külföldiek aránya nőtt, nem volt kimutatható sem a bérek csökkenése, sem az elbocsátások növekedése. Főként fizikai foglalkozásúakat érintett a külföldi munkaerő arányának a növekedése, a nem-fizikaiak esetében alig érzékelhető a hatás. 21 Winter-Ebmer és Zweimüller (1995) a munkanélküliség kockázata és a külföldiek részaránya között nem mutatott ki lényeges összefüggést. Az ő kutatásuk is azt találta, hogy a migránsok inkább a prosperáló ágazatokba áramlottak. Általában nem volt jellemző az elbocsátás és a bérek visszafogása azokban az ágazatokban, ahol növekedett a külföldiek aránya. Az a kérdés merült fel a vizsgálatok során, hogy mi történt volna a bérekkel és a foglalkoztatással, ha nem növekedett volna ezekben az ágazatokban a külföldiek aránya. 22 Az eredményeket vizsgálva azt az ellentmondást vehetjük észre, hogy a külföldi munkaerő helyettesítheti a hazai munkaerőt, ezzel rontva annak munkaerő-piaci 20 Ferenczi Barnabás: A bérek nemzetközi összehasonlítása: Mit, miért, hogyan? (A felzárkózás esélyei: Munkapiaci látlelet a felzárkózás küszöbén- szerk.: Kővári György, 2003) 21 Boeri Tito: Reforming labour and product markets: Some lessons from two decades of experiments in Europe (IMF, 2005) 22 Aiginger, Winter-Ebmer, Zweimüller: East European trade and the Austrian labour market (CEPR, London, 1995) 18

18 helyzetét, de javíthatja is a béreket és a foglalkoztatottságot. Minél nagyobb a hazai és a migráns munkaerő közötti eltérés, annál jelentősebb a bevándorló munkaerő és az egyéb termelési tényezők helyettesíthetőségéből eredő előny. Tehát egy viszonylag kvalifikáltabb hazai munkaerő helyett egy kvalifikálatlan migráns munkaerő előnyösebb a befogadó ország számára. 23 I. 7. Régi és új befogadó országok Európa fontos bevándorlási régióvá vált olyan klasszikus célországokkal is összevetve, mint például az USA, Kanada, vagy Ausztrália. A klasszikus befogadó országok népességében a bevándorlás pozitívan rögzült, mint társadalmi jelenség. Ezzel szemben Európa új befogadó országai nagyon nehezen alakítják át önképüket és identitásukat ebben az új szituációban. Ezen a kontinensen egészen más elképzelések és félelmek rögzültek a kollektív tudatban, mint például félelem a túlnépesedéstől, félelem a 20. század elején attól, hogy az itt élő embereknek túl kevés élettér marad, és ezért hódításokra, vagy kivándorlásra van szükség a megélhetés érdekében, majd a 20.század második felében megjelentek az ökológiai vonatkozású félelmek is. 24 A második világháborút követően minden európai ország kibocsátó ország volt Franciaország kivételével. Ekkor még Olaszország és Hollandia is támogatta a kivándorlást annak reményében, hogy ez majd megoldja a munkaerő-felesleg és túlnépesedés okozta problémákat. Európában a bevándorlást mindig visszafogottan szemlélték. Franciaországot kivéve ahol fontos politikai szempont volt a bevándorlás támogatása a németekkel ellentétben az 1929-es gazdasági világválságot követően felerősödött az európaiakban a kétség a bevándorlással szemben. Az 50-es 60-as évek gazdasági konjunktúrája idején jelentős munkaerőhiány lépett fel a nyugat-európai országokban. Megoldásként azonban ekkor sem a bevándorlás merült fel, hanem inkább időszakos munkaerő-toborzásokkal próbálták pótolni a hiányt. Ez annyit jelent, hogy 23 Labor, employment, and social policies in the EU Enlargement Process Edited by Bernard Funck (The World Bank, Washington 2002) 24 Lukács Éva és Illés Sándor: Szabad-e a személyek áramlása? (Alföldi tanulmányok Nagyalföld Alapítvány, 2003) 19

19 csak a munkerőre tartottak igényt, azokra a személyekre nem, akiknél már más igények szociális, kulturális, politikai és jogi támogatások is jelentkeztek. 25 A mindenkori nemzeti hozzáállást és elképzeléseket a használt szakkifejezések is érthetővé teszik. Svájcban a 70-es évekig idegen munkásokról (Fremdarbeiter) beszéltek, miközben Németországban már a nem túl távoli világháborús múlt visszahatásaként vendégmunkásokról (Gastarbeiter) szóltak. Ez a kifejezés gyorsan elterjedt a szomszédos országokban is (pl.: Svájc, Ausztria, Hollandia, Dánia). A hivatalos megjelölés ebben az időben a külföldi munkavállaló (ausländische Arbeitnehmer) volt. Ezzel szemben Angliában, Franciaországban és Svédországban kezdettől fogva bevándorlókról (immigrants) beszéltek, ezzel is kifejezve azt a feltételezést, hogy hosszabb ideig maradnak. 26 I. 8. A bevándorlók kategóriái 27 A fejlett országok bevándorlást szabályozó törekvései azonban gyakran előre nem látott hatásokat generálnak. Az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Dél-Afrika hagyományosan olyan bevándorláspolitikát folytat, melynek révén erősíti saját gazdaságát. Ezért elsősorban képzett, gazdaságilag hasznos munkaerőt rekrutál. A Japánok arra törekednek, hogy ne engedjenek be senkit, ne váljanak a bevándorlók országává. Etnikai rokonok Minden országban az etnikailag rokon bevándorlókat fogadják el leginkább mind jogi, mind politikai szempontból. Ennek hátterében területi, történeti, nyelvi vagy más kulturális jegyek állhatnak. A csoport egyénei - gyakran rokoni kapcsolataik révén - gyorsabban megkapnak minden állampolgári jogot. Külön programok segítik beilleszkedésüket a társadalomba. (Például algériai franciák, lengyel németek) Az OECD-országok jólétének növekedésével egyre nőnek a gazdasági szintkülönbségek, ezért az etnikai rokonoknak a bevándorlás egyre vonzóbb. Latin- Amerika a 60-as években még kivándorlási célrégió volt az európaiak számára, mára 25 Heinz Fassmann & Rainer Münz: European migration in the late twentieth century (Hartnoles Limited, 1994) 26 Cseresnyés Ferenc: Migrációs potenciálok és trendek Európában 27 Cseresnyés Ferenc: Migrációs potenciálok és trendek Európában 20

20 már azonban gazdaságilag szétesett, és a Harmadik Világhoz sorolják. Mindeközben a Szovjetunió békés felbomlása, a keleti blokk széthullása is bekövetkezett. Mindkét folyamat egyik oldalról vándorlási illetve visszavándorlási folyamatokat indított el, másik oldalról pedig védekezési mechanizmusok beindulásához vezetett a lehetséges anyaországok részéről. Volt gyarmati csoportok Az egykori gyarmattartó országok csaknem mindegyike lehetőséget biztosított a bevándorlásra az időközben függetlenné vált gyarmatairól. A bevándorlás összetételét két tényező határozza meg: egyrészt az egykori gyarmati tisztségviselők befogadása, másrészt a befogadó ország munkaadói számára fontos munkaerő integrálása. Ezen betelepülő csoportok társadalmi beilleszkedése és társadalmi elfogadottsága azonban soha nem vált olyan mértékűvé, mint az etnikai rokonok esetében. Helyenként társadalmi megkülönböztetés, szegregáció lépett fel ellenük. Befogadásukat követően valamennyien negatív diszkrimináció áldozatai lettek. Az egyenjogúsításukat célzó rendelkezések csak korlátozottan érvényesülnek, s olykor kifejezetten ellentétes hatást váltanak ki a befogadó közegben: ugyanis érveket szolgáltatnak az újraéledő rasszizmusra. Az egykori gyarmatokról érkezők elleni erőszakos cselekedetek növekvő száma időközben elvette az értékét az állampolgárság birtoklásának. Franciaországban például olyan törvényt hoztak, melynek értelmében minden gyarmat lakója francia állampolgárnak tekintendő, és így ugyanazok az állampolgári jogok illetik meg őket is, mint a Franciaországban élőket. Mégis e jog igénybevételét az igazságügy-miniszter csalásnak minősítette. Az állampolgárság ilyen fajta birtoklását különböző módon korlátozzák: például nem adnak ki vízumot. A hollandok, Suriname függetlenségének kikiáltásakor megszüntették a közös állampolgárságot, így nincs szükség megszorításokra. Ennek a következménye azonban az lett, hogy Suriname lakosságának a fele, még a kikiáltás előtt Hollandiába költözött. Itt is ők a társadalom által a legkevésbé elfogadottak. 28 Munkaerő-vándorlás Az európai befogadó országokban, különösen azokban, amelyek nem rendelkeztek gyarmatokkal (pl. Németország, Svájc, skandináv államok, ), a 60-as években a 28 Demény Pál: Európa népességpolitikai dilemmái a huszonegyedik század kezdetén (Demográfia 2004/1-2.sz) 21

21 bevándorlók túlnyomó része toborzott munkaerő volt. Törökök mentek Németországba, portugálok Franciaországba. Ez a bevándorlási hullám a hetvenes évek elejéig tartott, amikor Svájc (1970), Svédország (1972), Németország (1973), és Franciaország (1974) leállította a munkaerő-toborzást, és az olajválságot kísérő munkanélküliség miatt többé nem is kezdték újra. A folyamat kezdeményezői abból indultak ki, hogy a bevándorló munkások néhány év elteltével úgyis hazatérnek. Svédország volt az első, aki egy idő után elszánta magát tervszerű szociális intézkedésekre: a felvettek számának korlátozására, a társadalmi integráció támogatása például nyelv- és tájékozódási kurzusok révén, három év után kommunális választójog biztosítása, s végül öt év után teljes egyenjogúsítás. A svéd bevándorlás-politikát ma az egyenlőség, a választási szabadság és az együttműködés megvalósulásának tartják. Más országokban is biztosítottak néhány szociális és gazdasági jogot, de ott ez hosszú ideig nem vezetett átgondolt integrációs vagy bevándorlási politikához. A 70-es évek elején elrendelt munkaerő-toborzás leállításának voltak az eredeti célkitűzéssel (az idegen munkaerő számának csökkentése) ellentétes következményei is. A nem EK-országból érkezett munkaerő, hazautazásával elvesztette volna azt az esélyét, hogy egy gazdag országban éljen. Míg a déli EK-országokból érkezők száma jelentősen csökkent, addig a törököké és az észak-afrikaiaké konstans maradt. Ezt az ellentétet még tovább növelte az, hogy a helyben maradó munkaerőt hamarosan követte a toborzás beszüntetéséig otthon maradt család. Ezért összességében a 70-es években a külföldiek száma viszonylag állandó volt. A nem EK-országokból érkezettek száma viszont lényegesen megnövekedett. (Németországban a törököké, Franciaországban inkább az észak-afrikaiaké). A 70-es, 80-as évek fordulóján az EK-országokban megpróbáltak konszenzust kötni a vendégmunkás-státusz alapelveiről. Ez azonban egyedül Hollandiában sikerült (a három alapelv: tartózkodási biztonság, kommunális választójog és az állampolgárság megszerzésének könnyítése). A német, francia és a brit politikai fordulatok, és az azokat kísérő idegenellenes légkör megakadályozták a hasonló kompromisszumok kötését, a külföldiek helyzetének rendezését. Az idegen munkaerő jelenléte azonban óhatatlanul az integráció felé vitte a vendégmunkás-társadalmakat, s ez lépésről lépésre normatív konzekvenciákhoz vezetett (Belgium és Svájc megkönnyítette a külföldiek integrációját, lehetővé tette a kettős állampolgárságot.) 22

22 Németországnak óta van a külföldiek jogállását szabályozó törvénye, amely szintén megkönnyíti az állampolgárság megszerzését, jóllehet ennek kevés a gyakorlati hatása, mégis a vendégmunkások szociális és gazdasági helyzete időközben rendeződött. A maastricht-i egyezménnyel az Európai Közösséghez tartozó (főként portugál, spanyol, olasz és görög) bevándorlók számára - akik elsősorban Franciaországba, Németországba és a Benelux-államokba törekednek - új feltételeket léptettek életbe. Az EU-polgárjog egyenjogúsítást jelent, különösen a kommunális és az európai választójog tekintetében. De a Törökország és az EK közötti társulási szerződés is jog -, és státuszvédelmet nyújt a török állampolgároknak az EK-ben. Ezek a lépések lényegében valóban a munkavállalók státuszának konszolidálódása irányában mutatnak. EU-polgárok A maastrichti szerződés lehetővé tette az Európai Unió polgárainak szabad mozgását a közösség területén. Leszámítva az EU két székhelyét (Belgium és Luxemburg), jóval több EU-polgár tartózkodik Németországban, mint amennyi német található az EU többi országában. Azonban az utóbbi időkben egyre több német költözik Spanyolországba, így egyfajta kiegyenlítődés várható. Menekültek Minden nyugat-európai ország aláírta az 1951-ben életbe lépett Genfi Konvenciót. A szerződés aláírásakor elsősorban azoknak az európai menekülteknek az ellátása volt a cél, akik a második világháború végén nem akartak vagy nem tudtak visszatérni a keleteurópai otthonukba. A hidegháború idején magyarok, csehek, szlovákok, lengyelek, de akár vietnamiak is támogatókra leltek ennek köszönhetően Svájcban, Németországban, Franciaországban és Svédországban. Persze itt is társadalmi ellenállás alakult ki. A menekültprobléma a 70-es évek végén a belpolitikai csatározások egyik központi kérdésévé vált. Ezekben az években egyre több csoport szorult a perifériákra a befogadó társadalmakban, illetve szorult ki belőlük. A menekültek társadalmi elfogadása tekintetében három magatartás-forma különböztethető meg: a hidegháború időszakában ( ) az antikommunista menekülteket szívesen fogadták és támogatták, ezzel szemben más politikai menekültek csekély megértésre számíthattak. Egy másik megközelítés szerint a fehéreket készségesebben fogadják a felvevő országok, mint a színesbőrűeket. A harmadik 23

23 magatartást a menekültek száma határozza meg. Tömeges beáramlás esetén érzékelhetően csökken az elfogadás mértéke. 29 Nyugat-Európa az utóbbi években összehangolt vízumpolitikával akadályozta, hogy a Harmadik Világból sokan akár csak a menekültstátusz igényléséig eljussanak. Egyre inkább védekező, elhárító magatartást tanúsít, és az újabb egyezmények inkább az állami-politikai eszközök koordinálását tükrözik a távoltartás érdekében, mintsem a menedék biztosítását. Különösen fontos ez az első felvevő ország esetében: azon ország, amely a menekültet beengedi, köteles gondoskodni is róla. Ezt az elvet a schengeni és a dublini egyezményben is rögzítették. Ezzel a nemzetközi jogszabállyal az aláíró országok szabad kezet kaptak a határellenőrzés szigorításában, és ezzel egyre több ország hagyatkozott a kitoloncolás eszközére. Az EU központi országai belső határaik megnyitásáért cserébe igényt tartottak a külső határok erősebb kontrolljára. Spanyolország Franciaország előtere, így közös erővel mindkét ország sikeresen rávette Marokkót, hogy akadályozza meg a feléjük irányuló migrációt. Olaszország Svájc, Franciaország és Németország védőpajzsaként szolgál. Németország pedig a többi országot védi keletről. Ausztria, a Cseh Köztársaság és Lengyelország keleti szomszédaikat befolyásolják, az általuk használt menekültpolitikával. Nagy-Britannia 1993 eleje óta alig fogad be menekülteket. A fejlett országokban eközben félelmek és védekező mechanizmusok sora alakult ki, melyek táptalaja a rasszizmus. Az érintett országok illetékesei csak megnyugtatni akarják a társadalmakat, ily módon azonban nem lehet tényleges befolyást gyakorolni a ki- és bevándorlási folyamatokra. Az azonban tény, hogy a bevándorlók számát a felvevő országok csak korlátozottan, áttételesen tudják befolyásolni, hiszen mint fentebb említettem az elsődleges okok a kibocsátó régiókban keresendők. 29 Heinz Fassmann&Rainer Münz: European migration in the late twentieth century (Hartnoles Limited, 1994) 24

24 II. MIGRÁCIÓ AZ EURÓPAI UNIÓBA II. 1. Migrációkezelés Európában - Rövid történelmi áttekintés Az Európai Unió kormányainak a migráció-kérdéshez való hozzáállásuk a szigorítás, a távoltartás felé mutat. Az Unió tagállamainak törekvései a menekültügyi eljárások egységesítésére és egy közös menekültügyi eljárási rendszer kifejlesztésére egészen 1999-ig, a tamperei államés kormányfői tanácskozásig nyúlnak vissza. Itt született döntés arról, hogy harmonizálni kell a közeljövőben a menekültügyi feladatokat, el kell érni a különböző menekülteknek járó támogatási formák egységesítését, meg kell határozni azokat a kritériumokat, amelyek alapján gyors, hatékony elbírálási eljárásban részesülnek. A brüsszeli javaslatok az alacsonyabb állami szerepvállalást irányozták elő. 30 Az Unió alapvető célkitűzése az, hogy a döntéshozatal egyre inkább közösségi hatáskörbe kerüljön. Azonban jó számmal akadnak olyan tagállami törekvések is, melyek bizonyos kérdéskörökben meghagyják a kormányok egyéni döntéshozatalát. Ilyen célzatú például az a szabályozás, mely szerint bizonyos tagállamoknak (például Anglia, Írország, Dánia) speciális klauzula ( opt-out ) áll rendelkezésére. Ezek az országok önkéntesen kimaradhatnak bizonyos együttműködési projektekből, ám később, ha igénylik, részt vehetnek bennük. 31 A tagállamok tehát nem minden kérdést kívánnak közösségi szinten szabályozni, hanem, egyeseket még hosszabb-rövidebb ideig nemzeti hatáskörben tartanak (pl. családegyesítés szabályozása, vagy az állampolgárság kérdése). 32 Időközben az Európai Unió Bíróságának illetékessége sokkal kiterjedtebb lett a néhány évvel ezelőttihez képest. Az Európa Parlament pedig konzultatív szerepet kapott a migráció és a menekültügy kérdésében. A külföldiek ellenőrzésének megkönnyítésére szolgáló adatbázisok is az európai intézmények szervezett együttműködését segítik elő. Ezek közül kiemelt szerepet kap a SIS, a Schengeni Információs Rendszer, amely a schengeni tagállamok rendészeti Ekéné Zamárdi Ilona: A nemzetközi migráció napjainkban (2003) 25

25 adatbázisát képezi, de ide tartoznak azok a közösségi adatbázisok is, melyek különféle mobil határőrizeti rendszerekre vonatkoznak. 33 Az unió legutolsó bővítésének időszakától kezdődően új fejlemények figyelhetőek meg a közösség látásmódjában. Az uniónak a tagjelöltekkel folytatott tárgyalások során egyértelmű törekvése volt, hogy azok a migrációs szabályokat az egész joganyaggal együtt változtatások nélkül elfogadják csatlakozásuktól kezdve. II. 2. Nemzetközi migráció az Európai Unióba Az EU tagállamainak áttekinthető migrációs politikával kell rendelkezniük, hogy jogi szabályozásukban is egyértelműen meg tudják különböztetni a vándorok különböző kategóriáit, illetve a védelemre szoruló külföldieket. Nem mindegy, hogy egy hazájában nem megtűrt egyénről, esetleg egy egész családról, vagy pedig egy szebb jövőben reménykedő, illegálisan az országban tartózkodó emberről beszélünk, és hozunk ítéletet. A migrációval foglalkozó nemzetközi kutatások a következő migrációs csoportokat különböztetik meg: 1) állandó letelepedettek csoportja: olyan személyek, akik egyik államból a másikba, állandó jelleggel legtöbbször családtagjaikkal együtt kívánnak letelepedni. 2) vendégmunkások: ők általában rövidebb időtartamra, szerződéses alapon vállalnak munkát egy másik állam területén. Többnyire alacsony iskolázottságúak, és alacsony szakismeretekkel rendelkezők. 3) ingázó migránsok: az ide tartozókat a migrációs irodalom munkavállaló turistáknak tekinti, mert ők lakhelyüket tekintve nem hagyják el hazájukat, de rendszeresen, folyamatosan átutaznak a másik állam területére munkavégzés céljából. Igen nagy számban fordul ez elő Magyarország és Ausztria között. 4) magasan kvalifikált rendszeres migránsok: ide sorolandók azok a személyek, akik például multinacionális vállalatoknál dolgoznak, nemzetközi szervezetek alkalmazottai, katonai személyek vagy békefenntartó tevékenységet végeznek, stb., akik rövidebb-hosszabb ideig külföldön tartózkodnak, s akik egyik országból a másikba mennek át további hasonló feladatokkal