kezdésnek Párkány négy részből egy ötödiket kell kitalálni

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "kezdésnek Párkány négy részből egy ötödiket kell kitalálni"

Átírás

1 1 kezdésnek Az első feladat négy részből áll. Minden rész megoldása egy értelmes magyar szó. A négy megoldásból egy ötödiket kell kitalálni, amely mindhez kapcsolódik. 30 perc után adunk segítséget, 45 perc után három jól megoldott részfeladatért eláruljuk a következő állomás helyszínét, 60 perc után ezt mindenkivel megosztjuk. Párkány A város területe már a bronzkorban is lakott volt. Első írásos emléke 1075-ből származik (Kakath néven). Történelme szorosan összefonódik Esztergoméval tól Csehszlovákia határvárosa ban kapta a Štúrovo nevet, 1960-ig járási székhely volt, ma az érsekújvári járáshoz tartozik. Jelenleg közel 11 ezer (kétharmadrészt magyar) lakosa van. Az itt látható Béke parkot 2000-ben adták át 12 béke Nobel-díjas tiszteletére. 1a 1b

2 1c 1d

3 stadion 2 Segítség: 30 perc után lehet kérni a helyi szervezőtől. Párkány sportélete A Párkányi Torna Egylet, mint az első átfogó szervezet, 1920-ban alakult két kisebb ifjúsági szervezet összeolvadásával. Akkor azóta is a labdarúgásé a legnagyobb szakosztály. Megemlítendő még a kajakozás, az úszás, a női kézilabda, a birkózás és a vízi motorsport is. A mai városi stadiont az es években építették a papírgyár hathatós támogatásával. E+Y, A+U, R+M, J+T, T+L, A+O D+I, J+T, T+H, I+K, G+A, F+T

4 3 kikötő Segítség: a Bérespart és a Svätopluk utca sarkán, a villanyoszlopon. Várostérképet a sétálóutcán is találhattok. A dunai átkelő A középkortól a fontos dunai átkelőnél állott egy kisebb erődítmény (földvár), ez már nem látható. A 16. századtól már biztosan állt itt egy repülőhíd, amelyet sokszor vitt el áradás. A 19. században hajóhíd vezetett át a Dunán. A Mária Valéria hidat 1896-ban adták át a forgalomnak. Kétszer is felrobbantották, 117 éves története során 65 évig romokban hevert ben újították fel ismét.

5 4 kertek Segítség: a városi kultúrház előtt, a "parkolóautomatás" villanyoszlopon. Kertek A Párkánytól északra fekvő terület nagy része régebben a "Papfölde" volt (a helyi plébánia tulajdona). Később államosították, majd az 1980-as években kezdtek kimérni kisebb területeket "városi kerteknek". Ma az országút, a vasút, a Garam és a Duna által körülölelt területen összesen közel 30 hektáron kertészkednek a párkányiak. Itt van a város külső területének legmélyebb pontja, ezért kezdték ide építeni a városi szennyvíztisztítót 2011 tavaszán a tervek szerint 2014-ben adják át. A szennyvíz addig is egyenesen a Dunába folyik... 79, 2, 67, 73, 71, 23, 19, 23, 7, 17, 2, 61, 2, 41

6 5 vasút Ez a feladat is négy részből áll, melyeket meg kell találnotok. Induljatok el a Garam mentén felfelé, és 1-2 percnyi távol-ságban megtaláljátok a részfeladatokat. Az első a híd alatt, az utolsó egy helyi szervező-nél van. 45 perc után lehet tőle segítséget kérni. A következő állomás pontos helyéhez minden részfeladatot meg kell fejtenetek. Vasút A környék Budapesttel való vasútösszeköttetése 1850-ben készült el től Pozsonyba, 1887-tól pedig Lévára is lehetett már utazni. A vasútállomás a második világháború után jelentősen kibővült, átrakodóállomás létesült (jelenleg Szlovákia területileg második legnagyobb vasúti csomó-pontja). Ez a vasúti híd 1965-ben készült. A IV-es számú fő európai vonal halad rajta keresztül, úgyhogy vigyázzatok! Az 5a, 5b, 5c feladatok csak a helyszínen voltak megoldhatók. Részletek a honlapon. 5d SNÜ ÜSN ÜNS NSÜ SÜN SÜN ÜSN SÜN ÜSN NSÜ SÜN

7 6 Garamkövesd Segítség: a faluból kivezető beton(lapos) út keleti végén (ahol a közúttal találkozik), egy bokorban jobbra. Garamkövesd A falu első írásos emléke 1320-ból való, Hont vármegyéhez tartozott. Története során végig az esztergomi érsekség birtoka. A környező dombok déli lejtőin kiváló szőlő terem. A falu híres szülötte Gyurcsó István költő. Jelenleg közel 1400 lakosa van, kétharmaduk magyar nemzetiségű. Egész jól megy nektek a felytés, ti pejhesállú jóravaló kódfelytőkezdemények! Elmondom, hogy hol lelitek a következő föladatot. Egy jókora tégelyt kell keresnetek a következő állomáson, ami a világ vége után van, a semmin túl két megállóval. A tégely egy méretes paszuj tetején van elrejtve. Csak a legjobbaknak sikerülhet legyőzni ezt az akadájt. A búza közül kiválik a pejva. Ha valamijen úton-módon mégis sikerülne megmászni a terebéjes fuszujkát, odafönt nehogy helytelenül bekvártéjozzátok magatokat! Ha találkoztok rejtéjes májvaorcájú lánykákkal, nehogy megenyhüljetek a mosolyuktól! Akkor se, ha szablyával súlytanak a fejetekre, akkor se, ha bojhos sójomfiókákat selypítve utánoznak! Hogy milyen irányban juttok el a paszulyhoz? Keressétek a tulyára hejezett bólyát! Emlékezzetek, a több néha több! Sok szerencsét, ti muja újoncok!

8 7 kilátó Segítség: 30 perc után lehet kérni a helyi szervezőtől. Kovácspataki-hegység Más néven Helembai-hegység vagy Burda. Szlovákia legkisebb, legalacsonyabb, legdélibb, legmelegebb és legszárazabb hegysége. Legmagasabb csúcsa a 395 m magas Keserős-hegy ban egy részét természetvédelmi területté nyilvánították. Számos növény- (érdeslevelű árvalányhaj, a magyar zergevirág, a dunai szegfű, a pusztai meténg) és állatritkaság (parlagi sas, darázsölyv, uhu, pannon gyík) élőhelye. 121, 32, 88, 704, 44, 352, , 2, 16, 2, , 5632, 7744, 44, 352, 704

9 8 Futrinka utca Segítség: a Garam folyásirányával ellentétesen, az első patak hídjánál. (A "vörös útszakasz" után balra le.) Kövesdi löszfal A folyó folyásirányával ellentétesen, pár száz méterre található aprócska (0,15 ha) természetvédelmi terület 1984 óta védett. A löszfal 5-15 m magas, számtalan résében parti fecske, gyurgyalag és egyéb madárfajok fészkelnek. (A Futrinka utca a falu ide vezető utcájának a beceneve.) IA IDA DE A FES TO LEO I DDK CD TL E EE T EJ A TK D S

10 9 Garam-holtág Hogy ne kelljen ezen a szúnyogtanyán sokat üldögélnetek, eláruljuk, hogy a következő állomás, vagyis a cél Nánán van. Segítség: az Újpusztára vezető úti vasúti átjárótól 100 m-re délre, a 2,7 km-t jelző kőnél. Garam A Garam Szlovákia második leghosszabb folyója (289 km), közepes vízhozama a torkolatnál kb. 60 m 3 /s. Az Alacsony-Tátra keleti részén levő Király-hegy alatt ered, Léváig egy szűknek mondható völgyben folyik. Ezután kiér a síkságra, folyása lelassul, nagy kanyarokat ír(t) le. A környéken természetes és mesterséges holtágak keletkeztek. Ez a torkolathoz fekvő legközelebbi, területe 3,5 ha. A horgászok paradicsoma , , 886, 66488, , , , , 676

11 dagad a karom a rovar miatt 10 cél A verseny sikeres befejezéséhez 19:00-ig közöljétek a jelszót a szervezőkkel, amit a zárófeladat megoldásaként kaptok. Ehhez a feladathoz nincs segítség. Nána A falu első írásos emléke 1157-ból való. Története során végig az esztergomi érsekség birtoka. A falutól nyugatra fekvő Hegyfarok egy része természetvédelmi terület, nagyobbrészt szőlőt termesztenek rajta ban közigazgatásilag Párkányhoz csatolták, 1991 óta újra önálló. Jelenleg 1200 lakosa van, háromnegyedük magyar nemzetiségű. A csapatok minden állomáson egy-egy részfeladatot kaptak: Zárófeladat Zárófeladat Zárófeladat Zárófeladat reped az ülőke A B C D piroslik a gyümölcs a gömb vagy a csillag lassan ehető ezen az állványon nincs semmi Zárófeladat Zárófeladat Zárófeladat Zárófeladat E F G H nincs alja a kádnak miattad nem vagyok szingli ihatunk a csapról a köpenyes munkás pékárut készít Zárófeladat I Zárófeladat J Ferike még gyerek

KISÚJFALU (NOVÁ VIESKA)

KISÚJFALU (NOVÁ VIESKA) KISÚJFALU (NOVÁ VIESKA) (Karol Kósa, Beáta Udvardi) A falu temploma A Faluház Kisújfalu szûkebb környezete Kisújfalu (Nová Vieska) Szlovákia délnyugati részén, a Kisalföldön terül el. Érsekújvárt (Nové

Részletesebben

A Bódva vizét több malomgát, fenékgát és gázló duzzasztja. Ezen régi létesítmények nagy

A Bódva vizét több malomgát, fenékgát és gázló duzzasztja. Ezen régi létesítmények nagy Bódva: A Bódváról röviden A Bódva a Gömör-Szepesi-érchegység déli lejtőjén ered, majd a rövid szlovákiai szakasz után Hidvégardónál lépi át a magyar határt. Ezután a Tornai-dombsághoz tartozó Szalonnaihegység

Részletesebben

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület? Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat dokumentumainak elfogadása

ELŐ TERJESZTÉS Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat dokumentumainak elfogadása Tolmács Község Önkormányzata Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat dokumentumainak elfogadása 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat dokumentumainak elfogadása

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

120 éves a Mária Valéria híd

120 éves a Mária Valéria híd 120 éves a Mária Valéria híd A régi és új találkozása a 2001. évi felújításnál - Hajóhíd 1842-1895 A híd rövid története -1893-ban felerősödött az igény állandó vashídra, meghívásos versenypályázat Cathry

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált 2. leghosszabb folyó Európában, hossza: 2850 km Fekete-erdőből

Részletesebben

Helyszínek, szállások megközelíthetősége

Helyszínek, szállások megközelíthetősége Helyszínek, szállások megközelíthetősége A PTE Bölcsészettudományi Kar (Ifjúság úti Campus, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. GPS-koordináták: 46.076124, 18.207806) A regisztráció, tagozati ülések, eredményhirdetés,

Részletesebben

A felszín ábrázolása a térképen

A felszín ábrázolása a térképen A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!

Részletesebben

Á É í Á ö Ö Ó ö Ö ó ó ö í ö Ö í ö í ű ó ó Í ö ö í í í ó ó ö ó Ö Ö É ö ű ó í ö í ó í ö í í ö í Ö ó ó ö ö ó ó É ö ú í í í ö ű ó ú ó ü ö ó í ó Ö í ó í ó ó ó Í ó ö ü ö ü ö í ó í ó ü ü í ö ó ű í ó ó ú ü í Á

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-dunántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát.

. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát. Szögek átváltása fokról radiánra és fordítva 2456. Hány fokosak a következő, radiánban (ívmértékben) megadott szögek? π π π π 2π 5π 3π 4π 7π a) π ; ; ; ; ; b) ; ; ; ;. 2 3 4 8 3 6 4 3 6 2457. Hány fokosak

Részletesebben

RÖVID ÁTTEKINTŐ FRISSÍTŐPONTOK. (az útvonal módosításának jogát a szervezők fenntartják!) Végig azonos útvonalon halad: páros és trió váltók

RÖVID ÁTTEKINTŐ FRISSÍTŐPONTOK. (az útvonal módosításának jogát a szervezők fenntartják!) Végig azonos útvonalon halad: páros és trió váltók (az útvonal módosításának jogát a szervezők fenntartják!) Végig azonos útvonalon halad: páros és trió váltók 7 km-ig azonos távon halad: 7k SHORTRUN 11 km-ig azonos távon halad: 11k MIDRUN Animált térkép

Részletesebben

"Madarak és Fák Napja" XXII. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2015.

Madarak és Fák Napja XXII. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2015. "Madarak és Fák Napja" XXII. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2015. Jelige, csapat: Elérhető pontszám: 125 pont Elért pontszám: Helyezés: I. feladat: 10 pont/ Madárhangok Minden helyes megoldás

Részletesebben

í é ő ü é ö ö é é ó é é ö é í é ó é ö é é é ö ö ö ö ö ó é ó ü é é é ü é ü é é ó ú ó ü é é ü ü ü ő é é é ü é ő é í é é é ö ó ö é é é ü é ő é é é ö ö é ü ő é ő ó é é é é é é ő ü é ü í ú é ú ó é ő é ő ö é

Részletesebben

TransHUSK és TransHUSK Plus

TransHUSK és TransHUSK Plus TransHUSK és TransHUSK Plus Közforgalmú és egyéb természetkímélő közlekedési kapcsolatok a magyar szlovák határ térségében dr. Siska Miklós KTI NAT-NET-DUNA/DUNAJ Mosonmagyaróvár, 2014. augusztus 26. Néhány

Részletesebben

A DUDVÁG KISTÉRSÉG BEMUTATÓJA. - Horváth Judit -

A DUDVÁG KISTÉRSÉG BEMUTATÓJA. - Horváth Judit - A DUDVÁG KISTÉRSÉG BEMUTATÓJA - Horváth Judit - - Történelmi áttekintés, - Szlovákia adminisztratív felosztása, - Kistérség és Diószeg városának bemutatása, - Kistérség és Diószeg városának turisztikai

Részletesebben

A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK

A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK A GOODWILL CONSULTING KFT. ÜGYFÉLKÖRÉBE TARTOZÓ TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSÁRA NYITOTT BOLGÁR TELEPÜLÉSEK HISARYA Hisarya Bulgária közepén helyezkedik el, a fővárostól kb. 180 km távolságra. Lakossága

Részletesebben

Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek

Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek 2013. 11.19. Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek csoportosítása szögeik szerint (hegyes-,

Részletesebben

SZLOVÁK MŰSZAKI EGYETEM, ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR. Tanszéke

SZLOVÁK MŰSZAKI EGYETEM, ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR. Tanszéke SZLOVÁK MŰSZAKI EGYETEM, ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR Peter Paulík Vasbeton Szerkezetek és Hidak Tanszéke Pressburg, Pozsony, Prešporok - Bratislava Szlovákia fővárosa, 546 300 lakosa van, 1880- német (65%), magyar

Részletesebben

Ajánlott túraútvonalak Faluséta

Ajánlott túraútvonalak Faluséta MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a

Részletesebben

Kastély látogató Magyarózdon

Kastély látogató Magyarózdon Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli

Részletesebben

Ó á í á ő Í í ű á űí ű í í íá ű á ű í í íá íáá á í áí á ű ő ő á ú í á á ő á ő ú á á ö ő ő á ő í á ö á á ó ő á á ó í á á á ő í Á á ő á ő ó í á á á ő á ó ő í ő á í ú ö ó ö á á á ó ó ö ő ó í á á ó ü á ő ü

Részletesebben

Az első budapesti gyorsvasúti hálózatok tervei. A budapesti metrók építésének elkezdése K-Ny-i metróvonal

Az első budapesti gyorsvasúti hálózatok tervei. A budapesti metrók építésének elkezdése K-Ny-i metróvonal BME Közlekedésautomatikai Tanszék Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat 4. rész Az első budapesti gyorsvasúti hálózatok tervei A budapesti metrók építésének elkezdése K-Ny-i metróvonal Építés leállítása

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS Heves megye, illetve Füzesabony természetföldrajzi és vízrajzi adottságai, legfontosabb vízgazdálkodási problémái Készítette: Úri Zoltán Építőmérnök hallgató 1.évfolyam

Részletesebben

LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Lengyeltóti város régészeti lelőhelyei Régészeti felmérés Lengyeltóti város rendezési tervének

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

A Felsővadászi Diáksport Egyesület Rendezvénye VII. M A G A S H E G Y teljesítménytúra. Útvonalvezető, igazoló füzet 2014.szeptember 27.

A Felsővadászi Diáksport Egyesület Rendezvénye VII. M A G A S H E G Y teljesítménytúra. Útvonalvezető, igazoló füzet 2014.szeptember 27. Név :.. Rajtszám : Indulási idő :.. Táv:.. Érkezési idő: Irota, Görög Katolikus Templom Nyésta,Római Katolikus Templom Gagybátor, Ref.Templom Szanticska,Völgy út 38. A Felsővadászi Diáksport Egyesület

Részletesebben

Nagyvisnyó Sporttábor

Nagyvisnyó Sporttábor Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:

Részletesebben

Ótelek 2005. április 24-én

Ótelek 2005. április 24-én ÓTELEK Ótelek a temesi Bánságban található. Az 1700-as évek végén szegedi dohánykertészek alapították. 1856-ban önálló községgé vált. Jelenleg Újvár községhez tartozik, további hat faluval együtt. Ótelek

Részletesebben

A város Budapesttől és Kecskeméttől is félórányi autózásra, mintegy 40 km-re, az ország földrajzi középpontjától - Pusztavacstól - 20 km-re

A város Budapesttől és Kecskeméttől is félórányi autózásra, mintegy 40 km-re, az ország földrajzi középpontjától - Pusztavacstól - 20 km-re Dabas a Gödöllői dombvidék déli nyúlványai és az Alföld találkozási pontjain terül el. Az Alföld három kisebb tájegységének, a pesti síkság déli részének, a kiskunsági homokbuckák északi peremének, valamint

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó

A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó Dr. Szlávik Lajos Professor Emeritus, Eötvös József Főiskola A Túr folyó, ahogy azt ma ismerjük, a vízszabályozási munkák szülöttje, hiszen születési éve:

Részletesebben

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32 Telefon: (96) 500-000 Fax: (96) 315-342 E-mail: titkarsag@eduvizig.hu Web: www.eduvizig.hu JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG 1-5

Részletesebben

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG Sásdi kistérség Régió: Dél-Dunántúl Megye: Baranya A Sásdi kistérség az Észak-Zselic, Baranyai-hegyhát, a Völgység természetföldrajzi kistájak találkozásánál fekszik. A kiválasztott települések a Baranyai-hegyháton

Részletesebben

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK Duna Projekt A DUNA PROJEKTRŐL ÁLTALÁBAN A Duna projekt egy, az Európai Unió támogatásával, közel 30 milliárd forintból megvalósuló, kiemelt állami beruházás. Magyarország eddigi legnagyobb, az árvízvédelem

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 11. évfolyam 2. félév ESZKÖZÖK Matematika A 11. évfolyam 6. modul 6.1 kártyakészlet 6.1 kártyakészlet leírása A kártyákon pontok koordinátáit találjuk. A tanulók

Részletesebben

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési

Részletesebben

Szeged, Öthalom, Q-10 földtani alapszelvény tervezett természeti emlék Tájékoztató a megalapozó dokumentáció alapján

Szeged, Öthalom, Q-10 földtani alapszelvény tervezett természeti emlék Tájékoztató a megalapozó dokumentáció alapján Szeged, Öthalom, Q-10 földtani alapszelvény tervezett természeti emlék Tájékoztató a megalapozó dokumentáció alapján A tervezési terület azonosító adatai Közigazgatási elhelyezkedése: Megye: Csongrád Település:

Részletesebben

ó ó ú ú ó ó ó ü ó ü Á Á ü É ó ü ü ü ú ü ó ó ü ó ü ó ó ú ú ú ü Ü ú ú ó ó ü ó ü ü Ü ü ú ó Ü ü ű ű ü ó ü ű ü ó ú ó ú ú ú ó ú ü ü ű ó ú ó ó ü ó ó ó ó ú ó ü ó ó ü ü ó ü ü Ü ü ó ü ü ü ó Ü ó ű ü ó ü ü ü ú ó ü

Részletesebben

Ü Ö Á Á Á Á Á É ű Ü Ú ű ű Á É ű Ú Ü ű Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ü Ü Ü Ö Ö Ú Ö Ü Ö ű ű ű ű ű Á ű Ú ű ű ű ű ű É Á Ö Ö Ö ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű Ü Ö Ü Ó Ö ű ű ű

Részletesebben

Ö Ó ú É ű É Ö Ö Ö Ü Ó Ú É ú É Ü Ú ú Ü ű ú Ü Ö Ö ú ű Ú ű ű ú Ö Ö Ö Ö É ú ú Ő Ö ú Ü Ó ú Ú Ü Ö ű ű ű Ö ű ú Ó ű Ö Ü ű ú ú ú ú É ú Ö ú ú Ü ú Ó ú ú ú ú ú ú ű ű ú ű ú ú ű Ö ú ú ú ű Ö ú ű ú ű Ü Ö Ü ű Ü Ö ú ú Ü

Részletesebben

Á Á Ó É ö ó ó ó ő ő ó ö ő ő ű ó ú ö ó ó ő ó ü ó ó ő ó ó ő ó ü ó ő ő ő ó ő ő ö ó ó ó ö ö ü ö Á Á Ó ü ó ö ó ő ó ő ő Á É Á Ó ű ü ö ó ő ó ú ÉÉ ó ú ő ö ó ó ó ó ó ö ö ő ü ó ö ö ü ó ű ö ó ó ó ó ú ó ü ó ó ö ó

Részletesebben

É É É ü É ó ó É ű ó ÉÉ ó É ó É É ó É ü ó ó Ó ű ó ó ó ó ü É ü ű ó É É É É ü ü ó ó ó ü É ó É ó É ó ó ó ü ü ü ü ó ü ü ü ü ó ű ű É Í Ó Ü Ö ó ó ó Ó ó ü ü ü ű ó ü ü ű ü ü ó ü ű ü ó ü ó ó ó ó ó ó ó ü ó ó ó ű

Részletesebben

:.::-r:,: DlMENZI0l szoc!0toolnl ránsnnat0m A HELYI,:.:l:. * [:inln.itri lú.6lrl ri:rnl:iilki t*kill[mnt.ml Kilírirlrln K!.,,o,.r*,u, é é é ő é é é ő é ő ő ú í í é é é ő é í é ű é é ő ő é ü é é é í é ő

Részletesebben

Á ű ő ö Í é é ő Ö Ö é ő Ö ő ö é é Ö ü é ó Ő é é ó é ó é é é é Ö ó ó ő é Ü é ó ö ó ö é é Ő ú é é é é ő Ú é ó Ő ö Ő é é é é ű ö é Ö é é ó ű ö é ő é é é é é é é é é Ö é Ö ü é é é é ö ü é ó é ó ó é ü ó é é

Részletesebben

ű Ő ű Ü Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú Ü Ő ű Ö ű Ü ű Ö ű Ú ű ű Ű É É ű ű ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű É Ű É Ü Ü Ú É É ű ű ű Ü ű É É Ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű ű Ö É Ó É É É Ü

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2013 02 25 FELADATOK I. Feladat: Iskolátok, vagy lakóhelyetek környékén biztosan

Részletesebben

KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS A 7. OSZTÁLY TANULÓI

KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS A 7. OSZTÁLY TANULÓI KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS A 7. OSZTÁLY TANULÓI 0 Börzsöny Visegrádi - hegység Duna A Duna Budapest és Esztergom közötti régiójának neve Dunakanyar, Magyarország második kiemelt turisztikai központja

Részletesebben

Bodrog: A Bodrogról röviden

Bodrog: A Bodrogról röviden Bodrog: A Bodrogról röviden A Bodrog Kelet-Szlovákia és a Szovjet-Kárpátalja területén eredd Latorca. Ung, Laborca Ondava és Tapoly folyókból keletkezik. A szlovákiai Zemplén (Zemplin)-tól már Bodrog-ként

Részletesebben

Á Ő ö Ö ő ú ő ö ő ú ö ő ö Á Ö ö Í ö ő ő ü ü ű ő Í ő ü ö ö ő ö ö ő Í ü ű Í Í Á Í Á Áú ú Í Ü ö ö É ú ü ö ú ö ü Í ő Á ő ü ő Á ú Ö Í Á Í ú Á ű Á ú ú Á ű ő ö ö ö ü ő Á Á Á Á Ő Á Á Ő É Á Á ö Í ő ü ü ü ö Á Í

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Lajtmann József Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ 2014. január 14. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS

Részletesebben

ö ö ü ü ű ö Í ö ö ö ű Í ü ű ö ö ö ü ű ö ö ö ö ö Í ű ű ü ü Ó ű ö ö É ü ö ö ö ü ü É ö ü ö Á ü Á ű ü ű ű ű ű Í ÍÁ ü ö ö ö ü ü ü É ü ü Á ö ü ü ö ö ű ü ö ü ü ü ö ü ü ü ö ü ü ü ö ö ü ű ö ű ü ö ü ü ö ű ü Í ü

Részletesebben

Í ű Á Á ű ü ü ü ű Í ü ü ü ü Í ű ű ü ü ű ü ü ű ü Í Í É Á Á Á É Á Ö Á Á Á ü É Ó Á Á Á Á É É Á ű É É Á ű ű Á Í Á Í É Á Á Á Á Á Á Ó Á ű ű ü ű ű ű ű ű ü ű Ó ü ű ü ü ű ü ű Í Í ü ű ü ü ü ü ü ű ü ű ü ü ü ü ü ű

Részletesebben

ó ö ó Í Í Ó Í Á Í Í Í Ó Ú ó Í Ó ó Ó ó Í Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó Ó ó ö ó Ú Í Í Ó Ó Ó Í Ó Ú É Í Í Í Ú Ó ő Í Í Ó Ó Ú Ó Ó ó Í ó Á Ó Ó Ó ó ó Í Ó Ó Ó Ó Ó Í Ú Í Í É ö Ó Ó Í Ó Ú Ó Ú Ó Ö Í Í Ú Ó Ó ó Ű Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó

Részletesebben

Csörög Településrendezési terv

Csörög Településrendezési terv Csörög Településrendezési terv Örökségvédelmi hatástanulmány Régészet munkarész Archeo-Art Bt. I. Vizsgálat Csörög, Örökségvédelmi hatástanulmány, Régészet Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Csörög település

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 12-ei rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 12-ei rendes ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkárság@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Fedezze fel Európát vonattal! 2015

Fedezze fel Európát vonattal! 2015 Fedezze fel Eurpát vonattal! 2015 Ajánlataink CSEHORSZÁGBA és LENGYELORSZÁGBA MÁV-START / ÉKSZ - 07/016/2015 MÁVDIREKT: 06 (40) 49 49 49 (00:00-24:00 ráig helyi tarifával hívhat kék szám) küldföldről:

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

HATÁROZAT TERVEZET. Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról

HATÁROZAT TERVEZET. Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról HATÁROZAT TERVEZET Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

r é s z l e t : 10 EURÓPAI NAGYVÁROS T A N U L M Á N Y POZSONY ADATOK

r é s z l e t : 10 EURÓPAI NAGYVÁROS T A N U L M Á N Y POZSONY ADATOK r é s z l e t : 10 EURÓPAI NAGYVÁROS T A N U L M Á N Y POZSONY IHRIG Dénes 2007. január 31. ADATOK Szlovákia legnagyobb városa és fővárosa. terület (Nagy-Pozsony): 367,5 km2 Népesség: 450.000 fő Legrégebbi

Részletesebben

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája TINER TIBOR MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Magyarország északi és nyugati határszakaszai Osztrák magyar államhatár

Részletesebben

Árvízi események kronológiája

Árvízi események kronológiája Árvízi események kronológiája Horváth Ádám ÉDUVIZIG 1965. évi dunántúli vízfolyások árvizei Az árvízvédelmi készültség elrendelése 1965. április 22. 16:00 III. fok elrendelése a Rába felső jobb és bal

Részletesebben

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,

Részletesebben

T-01/2015. Tel: 30/677-6080. Kelt:

T-01/2015. Tel: 30/677-6080. Kelt: Terv megnevezése: Celica 2004 Mérnöki Szolgáltató Kft. Tervszám: T-01/2015 Kiskőrös-Kalocsa 153 sz. vasútvonal 98+13 vkm, 5309 sz. út 0+893 km terelőút kiépítésének engedélyezési terve és a vasúti átjáró

Részletesebben

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI Visegrád Esztergom KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az 5. 6. OSZTÁLY TANULÓI 0 A Dunakanyar legszebb városai Duna folyó Esztergom Visegrád Szentendre Vác Budapest Duna folyó 1 ESZTERGOM VISEGRÁD A Duna

Részletesebben

FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON IGIT Project (PIRSES GA -2009-247608) Gombás Katalin Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

- Milyen céllal készítetted el a hidat?

- Milyen céllal készítetted el a hidat? Nemcsak a tervezésben, hanem a kivitelezésben is nagyon tehetségesek a vízműs diákok. Egyed Roland 14. E osztályos tanuló az év első hónapjaiban egy híd makettjén dolgozott. A munkáról és az elért eredményről

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György. E l ő t e r j e s z t é s

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György. E l ő t e r j e s z t é s Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Tódor György E l ő t e r j e s z t é s FORGALOMTECHNIKAI FÁZISOKRÓL, a Püspökladány, Baross utcai közműkiváltási és

Részletesebben

HATÁRHIDAK 2011. Urbán Tamás NIF Zrt 2011. 05. 11. Balatonföldvár

HATÁRHIDAK 2011. Urbán Tamás NIF Zrt 2011. 05. 11. Balatonföldvár HATÁRHIDAK 2011. Urbán Tamás NIF Zrt 2011. 05. 11. Balatonföldvár HATÁROK JELLEGZETESSÉGEI KÖZÉP EURÓPÁBAN MAGYARORSZÁG ÁLLAMHATÁRAI Vizi = 735km Történelmileg kialakult régiók (történelmileg kialakult

Részletesebben

Verő ce TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV. (TSZT 174/2010 Önk.Hat, SZT 9/2010 Önk.rend.) karbantartása

Verő ce TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV. (TSZT 174/2010 Önk.Hat, SZT 9/2010 Önk.rend.) karbantartása Verő ce TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV (TSZT 174/2010 Önk.Hat, SZT 9/2010 Önk.rend.) karbantartása Pro Arch.Építész Stúdió 2011 Megbízó: VERŐCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2621 Verőce, Árpád út 40. Tervező PRO ARCH.

Részletesebben

BUDAPEST VII. KERÜLET

BUDAPEST VII. KERÜLET M.sz.:1223/1 BUDAPEST VII. KERÜLET TALAJVÍZSZINT MONITORING 2012/1. félév Budapest, 2012. július-augusztus BP. VII. KERÜLET TALAJVÍZMONITORING 2012/1. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. A TALAJVÍZ FELSZÍN

Részletesebben

Érkezés Pomázon át kocsival

Érkezés Pomázon át kocsival Érkezés Pomázon át kocsival Dobogókő felé 1 Elágazás (pléh Krisztus) 6 cél 2 Margit ligeti kastély 3 falu széle 4 Székely kapu 5 Üdülők útja hídja a patak felett A térkép a Budakalász felől jövő régi szentendrei

Részletesebben

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.

Részletesebben

Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja

Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja 2011. 1 Tartalom 1. Veztői összefoglaló... 4 2. Bevezető... 6 3. Stratégiai célok és alapelvek... 8 4. Általános elvek... 10 5. Helyzetelemzés...

Részletesebben

Tisztelt Lakosság! Köszönettel. Gyenes Levente polgármester s.k.

Tisztelt Lakosság! Köszönettel. Gyenes Levente polgármester s.k. Tisztelt Lakosság! Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Gyömrő Város 46 hrsz-ú területére vonatkozó Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat részleges módosítását a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján

Részletesebben

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes értékelés érdekében

Részletesebben

DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig

DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig 2014.06.13., péntek a DrávaTour második napja. Délelőtt 10 órakor rajtolt el a 120 fős mezőny Koprivnica (Kapronca) városából. A túra-verseny második

Részletesebben

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Nyitra felől Turóc-völgyébe Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma

Részletesebben

2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ

2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Tiszántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIII. Országos Vándorgyűlés Szombathely, 2015. július 1-3.

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIII. Országos Vándorgyűlés Szombathely, 2015. július 1-3. MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIII. Országos Vándorgyűlés Szombathely, 2015. július 1-3. KOMÁROM, ALMÁSFÜZITŐ ÁRVÍZVÉDELMI VÉDVONAL FEJLESZTÉSÉNEK TERVEZÉSI TAPASZTALATAI Szerzők: Déri Lajos - Horváth

Részletesebben

Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének. 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása

Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének. 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása Véménd község a Dunántúli-dombság nagytáj, Mecsek és Tolna-Baranyai-domvidék

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2016.12.10 szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2016.12.10. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 605

Részletesebben

PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN

PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN Az 58 m 2 alapterületű két szintes 43. számú apartman Tribergben, a Feketeerdő szívében, egy szálloda komplexum 2. emeletén

Részletesebben

Atúrát a 115. számú és a 121. számú főút

Atúrát a 115. számú és a 121. számú főút er Steyer tú ra Kiindulópont Budapesttől:..... 420 km Túratáv:................... 154 km Ebbôl murvás út:.............. 0 km Összes emelkedés:.......... 1000 m Túraidô:.................... 15 óra Tájékozódás:...............

Részletesebben

2007 június Mosonszolnoki Hírmondó Ismét MARATONI VETÉLKEDŐ Mosonszolnokon A tavalyi vetélkedő jó hangulatát idézte a Művelődési Házban 2007. április 29-én és 30-án megrendezett II.Maratoni vetélkedő.

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ. 2015. május hó ESZTERGOM DÉLI VÁROSRÉSZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ. 2015. május hó ESZTERGOM DÉLI VÁROSRÉSZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ UVATERV ZRT. 1117 Budapest, Dombóvári út 17-19. Tel:371-4000 E-mail: uvaterv1@mail.datanet.hu ESZTERGOM DÉLI VÁROSRÉSZ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ L E Í R Á

Részletesebben

Belvízvédelmi Intézkedési Terv

Belvízvédelmi Intézkedési Terv Belvízvédelmi Intézkedési Terv Készült: Taksony, 2009.november.15. Összeállította: Rung József Mérnök Üzemgazdász MK. 13-1146 Tervezési szakterület:vz-t 1/9 Tartalomjegyzék 1. A TERÜLET ISMERTETÉSE 3 2.

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM. Izsák Város Gondozási Központ. 6070 Izsák. Kossuth L.u.49. Tel.:76/569-099

SZAKMAI PROGRAM. Izsák Város Gondozási Központ. 6070 Izsák. Kossuth L.u.49. Tel.:76/569-099 SZAKMAI PROGRAM Izsák Város Gondozási Központ 6070 Izsák. Kossuth L.u.49. Tel.:76/569-099 Jóváhagyva Izsák Város Képviselő-testületének /2016.( )számú határozatával. A város bemutatása: Izsák Város Gondozási

Részletesebben

GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston

GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK Dr. Winkler Ágoston Tartalom Hol tart jelenleg Győr közlekedése? Milyen újabb utazási igények várhatók? Milyen elképzelések születtek

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (XII.19.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (XII.19.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (XII.19.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás

Részletesebben

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016. FÖLDRAJZ 2015/2016. minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföldés honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször /Fodor Ferenc / Dunaújváros,

Részletesebben

I. ELŐZMÉNYEK, ÉS A TERVEZETT MÓDOSÍTÁS CÉLJA

I. ELŐZMÉNYEK, ÉS A TERVEZETT MÓDOSÍTÁS CÉLJA I. ELŐZMÉNYEK, ÉS A TERVEZETT MÓDOSÍTÁS CÉLJA Alcsevica Pomáz legnagyobb újonnan beépítésre szánt területe; a teljes kiépülés után közel 1000 lakással, és a hozzá tartozó alapfokú intézményekkel, valamint

Részletesebben